Terbe Rezső. Élem az álmom - A jövő naplója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Terbe Rezső. Élem az álmom - A jövő naplója"

Átírás

1 Terbe Rezső Élem az álmom - A jövő naplója

2 2100. január 1. Elhatároztam, hogy naplót írok. Úgy érzem, hogy most boldog vagyok. Ugyanakkor a teljes történet megértéséhez hozzátartozik az is, hogy csak pár évtizede köszöntött be az igazi jólét az életünkbe. Még az én nagyapámnak is sok harcot kellett megvívnia, hogy én és a családom már egy szebb világban élhessünk. Már csak pár fennmaradt üveglemez hozza fel képzeletemben azokat a vérzivataros, második évezred eleji éveket. Az ádáz politikai csatározásoknak a nép vetett véget. Mindenkit kidobtak a Parlamentből, és csak polgári, magyar származású politikától mentes ember lehetett az újjáalakuló kormány tagja. Megalakult az Igazság Kormánya, mely az emberek érdekeit védte, de nem szólt bele a gazdasági életbe. Nagyon sok dolog megváltozott, de ehhez a változáshoz szükség volt bizonyos határozott lépések megtételére. Nekem már természetes, hogy mindössze egy chipkártyában benne van az életünk. A fenntarthatatlan globális gondolkodásmódot fel kellett, hogy váltsa egy újfajta, kevésbé a javak megszerzésére irányuló szemlélet, hogy fennmaradjunk. És sikerült! Mostanra többé-kevésbé összeállt minden. Az információ szerepe felértékelődött. A régmúltban az információs tudás megszerzése érdekében kilátástalan harcot folytattak elődeink. Aztán persze mindenki belátta, hogy nem tudhatunk mindent, és az egyensúly eléréséhez szükséges a meglévő erőforrásaink megőrzése is. Első lépésként a papír alapú társadalom teljes megszüntetése mellett tették le voksukat a vezetőink. Túl sok energiánkat, és erőfeszítésünket vette el a bútorok, a könyvek, és más hasonló fa alapú használati tárgyaink gyártása. Az esőerdők megfogyatkozása már létünket sodorta veszélybe, ezért gyorsan kellett cselekedni. A Szabadabb Világért elnevezésű mozgalmat a globális felmelegedés és az egyre inkább kiszámíthatatlan időjárás eseményeinek kivizsgálására kérték fel. A felmérések ismeretében intézkedéseket hoztak, melyek szerencsére meghozták a várva várt változást. Az első és talán legfontosabb az volt, 7

3 hogy minden 18 év feletti állampolgárt kötelezett az állam egy fa elültetésére. Nem határoztak meg semmit, lehetett ültetni bármilyen gyümölcsfát, de volt olyan is, aki jegenyefát vagy a keleti államokban óriásfenyőt ültetett. A kiválasztott területet mindig az illetékes hatósággal kellett egyeztetni, és a fa tulajdonosa egy életen át felelősséggel tartozott a növénye iránt. Ha bármilyen kár, kisebb erdőtűz vagy egyéb elemi csapás érte az illető fáját, akkor újra kellett ültetnie egy másikat. Az emberek lassan megtanulták, hogy mindenért és mindenkiért felelősséget kell vállalniuk. Évente akár több fát is ültethettek, de csak egy került bejegyzésre. Később versenyeket szerveztek az idősebbek között, hogy kinek, hány zöldje van. A versenyt nem díjazták, de évről évre egyre nagyobb és nagyobb tisztelet övezte azt, aki országonként a legtöbb fáról volt képes gondoskodni. 8

4 2100. január 18. Ismét tollat ragadtam, hogy folytassam a naplómat. Nagyon belemerültem mostanában az idegen kultúrák tanulmányozásába, és ezért is nem jutott időm eddig másra. Nem fejtettem még ki egy nagyon fontos gondolatot. Mi is lett a könyvekkel? Röviden csak annyit mondok, hogy környezetvédelmi okokból többé nem volt papír alapú írás. Mindent a Központi Adatbank számítógépe által eltárolt adatokból veszünk. Az információért nem kell fizetni, hisz mindenki számára világossá vált, hogy minél több információ birtokosai vagyunk, annál többet és jobban vagyunk képesek tenni egymásért. Ugyanakkor egy számomra igen kellemetlen dolog valósult meg. A lehívott adatok ellenőrzés alatt állnak, s vannak, akik számon tartják, hogy az egyes személyek mit néztek meg. Mivel a könyvek gyártása megszűnt, ezért óriási harc folyt a meglévő példányok elolvasásáért. Még mindig nem sikerült teljesen elválnunk a hagyományos sztereotípiától. Továbbra is hódít a kezembe veszem a könyvet és olvasok. Tíz évvel ezelőtt történt meg először, hogy az emberiség gyűjtési szándékkal könyveket vásárolt. És mivel ezek ellenőrzésére a vezetőinknek már nem volt befolyása, ezért rohamosan terjedni kezdtek azok a Központi Adatbázisból le nem hívható művek, melyek az embereket foglalkoztatták. Az átlagember persze megelégedett a központi anyagokkal is, de aki igazán szeretett volna mélyebben elmerülni egy-egy érdekes témában, annak nem volt elegendő a közös ló. Na, nem azért, mert túrós a háta, hanem, mert az a hatalmas tudástár közel sem volt teljes. Ugyan nagyon sokan vettek részt az anyagok elektronikus feldolgozásában (köztük én is), de még mindig csak egy jelentéktelen töredéket sikerült beépíteni a közösbe. És persze mindenhol voltak olyanok is, akik szerették volna megakadályozni bizonyos információk közszemlére bocsátását. Így újból megindult a harc az információért. Déjá vu érzésem van, mintha ez már valamikor megtörtént volna. Mindegy, majd utána nézek valamelyik történelem adattárban. Sajnos a kredi- 9

5 tekért folytatott harc soha nem ér véget, míg világ a világ, mindenki arra törekszik, hogy neki legyen a legjobb. Régebben gond volt a túlnépesedés is, de aztán rájöttek a nyugatiak, hogy mennyivel jobban járnának, ha csak mindent maguknak szereznének meg, ezért jelentősen visszaesett a születések száma. De azért ez még mindig nem volt jellemző mindenkire, ahogy rám sem, mert tudtam, hogy azzal adok igazán, ha átadhatok valamit. 10

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

EUROBAROMETER. Az interjúk száma: 28.050. Az interjúk száma: 1.044. Módszer: személyes ORSZÁG JELLEMZŐI

EUROBAROMETER. Az interjúk száma: 28.050. Az interjúk száma: 1.044. Módszer: személyes ORSZÁG JELLEMZŐI ORSZÁG JELLEMZŐI A magyarországi válaszadók pozitívabbak lettek a fejlődés sok tényezője tekintetében a 2013. évi legutóbbi felmérés óta. Bár az átlagoshoz képest egy kicsit kevésbé valószínűbb, hogy azt

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta

Részletesebben

kell a társadalmi modell korrekciójához? PÉCS szeptember NEXT Computer Kft. H-1119 Budapest, Bártfai u. 8/b Telefon:

kell a társadalmi modell korrekciójához? PÉCS szeptember NEXT Computer Kft. H-1119 Budapest, Bártfai u. 8/b Telefon: @ Pallos vagy Informatika kell a társadalmi modell korrekciójához? PÉCS - 2011. szeptember NEXT Computer Kft. H-1119 Budapest, Bártfai u. 8/b Telefon: 203-32-58 www.next.hu 2011.10.03. E, É, F modell 1

Részletesebben

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba Újrahasznosítási logisztika 1. Bevezetés az újrahasznosításba Nyílt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók Zárt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók

Részletesebben

Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar

Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar 52. Közgazdász Vándorgyűlés, Nyíregyháza Dr. Losó József MIRELITE MIRSA Zrt. - Elnök A mezőgazdaság az

Részletesebben

GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016

GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016 GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016 Lakossági attitűdök Magyarországon, nemzetközi összehasonlításban Martin József Péter ügyvezető igazgató Budapest, 2016. november 16. Transparency International Magyarország

Részletesebben

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal 23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd

Részletesebben

187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről

187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről 187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 2006. május 31-én

Részletesebben

MARGONAUTÁK. Szerkesztők

MARGONAUTÁK. Szerkesztők MARGONAUTÁK Írások Margócsy István 60. születésnapjára Szerkesztők Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Vaderna Gábor (I. rész) Ambrus Judit, Bárány Tibor (II. rész) Munkatárs: Teslár Ákos (II. rész) rec.iti

Részletesebben

Európai kulturális egyezmény

Európai kulturális egyezmény Európai kulturális egyezmény Európai kulturális egyezmény Official version: European Cultural Convention / Convention culturelle européenne (European Treaty Series, No. 18 / Série des traités européens,

Részletesebben

Az ombudsman költségvetése és az állami alapjogvédelem szintje

Az ombudsman költségvetése és az állami alapjogvédelem szintje Az ombudsman költségvetése és az állami alapjogvédelem szintje Társaság a Szabadságjogokért 2015. június A Civilek a költségvetésről projektet támogatja a Nyílt Társadalom Intézet. Az alapvető jogokról

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

Az 1945. évi földreformról

Az 1945. évi földreformról Az 1945. évi földreformról Dr. Azari Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Földhivatal földhasználati osztály ny. vezetője 1. Bevezetés A földre vonatkozó társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok

Részletesebben

J E L E N T É S. a Képviselő-testület 2012. január 25-i ülésére

J E L E N T É S. a Képviselő-testület 2012. január 25-i ülésére J E L E N T É S a Képviselő-testület 2012. január 25-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Polgármesteri Hivatal munkájáról

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján KEMÉNY ISTVÁN JANKY BÉLA A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A 2003. évi országos cigánykutatás alapján 2003 elsõ negyedében reprezentatív kutatást folytattunk a magyarországi cigányság

Részletesebben

Kérdőív - 50 év feletti álláskeresők munkaerő piaci helyzete Európában

Kérdőív - 50 év feletti álláskeresők munkaerő piaci helyzete Európában Kérdőív - 50 év feletti álláskeresők munkaerő piaci helyzete Európában 50 év feletti álláskeresők körében végzett kérdőív alapú felmérés, a Sikerünk kulcsa a tapasztalat ( EOS) című EU-projekt részeként

Részletesebben

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Így változtass az életeden. Lendvai Norbert. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Így változtass az életeden Lendvai Norbert 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Egy könyv születése 2011 nyarán írni kezdtem egy könyvet, melynek (több munkacím után) az Így változtass az életeden

Részletesebben

Földhivatal vállalkozói szemmel

Földhivatal vállalkozói szemmel Földhivatal vállalkozói szemmel Földhivatal és a vállalkozók közös érdeke: a meglévő adatállomány megőrzése dokumentálása az állományok folyamatos javítása, pontosítása a létrejövő új adatok feldolgozása

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

A globalizáció fogalma

A globalizáció fogalma Globális problémák A globalizáció fogalma átfogó problémák tudománya, amely az EGÉSZ emberiséget új j módon, tendenciájukban egyenesen egzisztenciálisan is érintik. Területei: például az ökológiai problematika,,

Részletesebben

Ökocímkék. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata

Ökocímkék. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Ökocímkék A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatójának kivonata Hogyan bizonyítható egy vállalat

Részletesebben

ZA5879. Flash Eurobarometer 361 (Chemicals) Country Questionnaire Hungary

ZA5879. Flash Eurobarometer 361 (Chemicals) Country Questionnaire Hungary ZA879 Flash Eurobarometer (Chemicals) Country Questionnaire Hungary EB FLASH - Chemicals - HU D Hány éves Ön? (ÍRJA LE - HA "VISSZAUTASÍTJA", KÓDOLJON '99'-ET) D A kérdezett neme Férfi Nő VEGYSZEREK KÉRDEZD

Részletesebben

Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében

Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében SCA Packaging Hungary 2011. április 13. Szentendre A szeminárium témája Fenntarthatatlan jelen, élhető jövő Zöld image, de gazdaságos megoldások? Milyen

Részletesebben

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye 2013-12-23 12:13:19 Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában

Részletesebben

2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. 3. Mi a CSR Mátrix? 4. Mítoszok a csr-ról? 6. Mi a CSR? 2014.02.10. Mi van a név mögött?

2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. 3. Mi a CSR Mátrix? 4. Mítoszok a csr-ról? 6. Mi a CSR? 2014.02.10. Mi van a név mögött? 2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. Mi van a név mögött? Miértek Célok és eszközök Mi tettünk eddig? Miért érdemes hozzánk csatlakozni? www.hungariancsr.org 3. Mi a CSR Mátrix? Kik

Részletesebben

ZA4877. Flash Eurobarometer 215 (Innobarometer 2007) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4877. Flash Eurobarometer 215 (Innobarometer 2007) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4877 Flash Eurobarometer 215 (Innobarometer 2007) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH INNOBAROMETER 2007, FINAL QUESTIONNAIRE CÉGINFORMÁCIÓ D1. Engedje meg, hogy feltegyek néhány egyszerű kérdést

Részletesebben

Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned!

Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned! Tudatos Teremtés Alapok 1-es Modul Erőteljes teremtő erő lakozik benned! 1 Üdvözöllek! Kalló Melinda vagyok, és megtisztelő számomra hogy részese lehetek a tudatos teremtésednek. Tudatos teremtés alapok:

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Mosolits Lászlóné Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Indokok Forrás: Skrabski Árpád- Kopp Mária: A bizalom, mint a társadalmi tőke központi jellemzője Indokok 1000 emberből két óra alatt mindössze

Részletesebben

373 Jelentés a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről

373 Jelentés a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről 373 Jelentés a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

mitôl boldogok a Milka tehenek?

mitôl boldogok a Milka tehenek? 2010 második félévében kommunikálja az alpesi tej üzenetet a Kraft Foods Milka márkája, amely a csokoládé minôségét kívánja aláhúzni a zsúfolt piacon. A kampány nem csupán a hossza és a komplexitása miatt

Részletesebben

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP)

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA AZ EU arra törekszik, hogy elősegítse a biztonságot, a békét, a nemzetközi együttműködést, a demokráciát, a

Részletesebben

ZA4983 Flash Eurobarometer 256 (Europeans attitudes towards the issue of sustainable consumption and production)

ZA4983 Flash Eurobarometer 256 (Europeans attitudes towards the issue of sustainable consumption and production) ZA4983 Flash Eurobarometer 256 (Europeans attitudes towards the issue of sustainable consumption and production) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 256 SUSTAINABLE CONSUMPTION & PRODUCTION Q1.

Részletesebben

Környezeti fenntarthatóság

Környezeti fenntarthatóság Környezeti fenntarthatóság Cél: konkrét, mérhető fenntarthatósági szempontok vállalása, és/vagy meglévő jó gyakorlatok fenntartása. 5 FŐ CÉLKITŰZÉS I. A környezeti követelmények elfogadása és megtartása

Részletesebben

Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA

Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA NEMZETKÖZI SZEMLE Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA A FŐ IRÁNYVONAL VÁLTOZATLAN 1985. március 25-étől 28-áig Budapesten megtartotta XIII. kongreszszusát a Magyar Szocialista Munkáspárt.

Részletesebben

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése KRIDLOVÁ Anita Miskolci Egyetem, Miskolc anitacska84@freemail.hu A vállalkozások számára ahhoz, hogy

Részletesebben

Hol végződik az esélyegyenlőség, és hol kezdődik a szakadék?

Hol végződik az esélyegyenlőség, és hol kezdődik a szakadék? Hol végződik az esélyegyenlőség, és hol kezdődik a szakadék? A digitális írástudás aktuális jellemzői A Magyar Infokommunikációs Jelentés 2012 alapján 2012. november 15. Jó döntéseket támogatunk. Tartalom

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Állami szerepvállalás

Állami szerepvállalás Közgazdász Vándorgyűlés Eger Állami szerepvállalás László Csaba Szenior partner, Tanácsadás 2012. szeptember 28. Az állam feladatai Önfenntartó funkció (erőforrások, szervezeti-működési keretek) Társadalom,

Részletesebben

A fenntartható fejlődés szempontjai a mindennapokban

A fenntartható fejlődés szempontjai a mindennapokban A fenntartható fejlődés szempontjai a mindennapokban Alig egy emberöltő telt el a Római Klub jelentése óta, amelyben tényeket és vészjelzéseket közvetítettek a Földünk sorsáért aggódó tudósok, közéleti

Részletesebben

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,

Részletesebben

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10)

(Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG (2008/C 14/10) 2008.1.19. C 14/27 V (Vélemények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK BIZOTTSÁG Pályázati felhívás az emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői csoport létrehozásáról szóló 2007/675/EK bizottsági határozatra vonatkozóan

Részletesebben

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar Michael Peinkofer 1. kötet A griff bűvöletében Scolar E lőhang Több száz évvel ezelőtt, régi, sötét korokban A felhőkön átszűrődő sápadt holdfényben az emberi szem alig tudta kivenni a kőrakások gyűrűjét.

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2 Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 211/2 Központi Statisztikai Hivatal 211. szeptember Tartalom Összefoglaló... 2 Ipar... 2 Építőipar... 4 Idegenforgalom... 6 Gazdasági szervezetek...

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A földműves és a mag

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A földműves és a mag A Biblia gyermekeknek bemutatja A földműves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for

Részletesebben

Abudapesti kormányzatok 1918 óta a nemzetközi, valamint

Abudapesti kormányzatok 1918 óta a nemzetközi, valamint A STÁTUSTÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA ÉS A MAGYAR KISEBBSÉGPOLITIKÁK A kedvezménytörvény mint támogatáspolitikai lehetõség: segélyezés vagy építkezés? * Problémafelvetés BÁRDI NÁNDOR Abudapesti kormányzatok 1918

Részletesebben

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is

Részletesebben

A szolgáltat tapasztalatairól

A szolgáltat tapasztalatairól A szolgáltat ltatás s kultúra hazai tapasztalatairól Dr. Heidrich Balázs habil.. egyetemi docens Szeged, 2008. november 19. A szolgáltatások és termelés láthatóságának összehasonlítása TERMELÉS SZOLGÁLTATÁS

Részletesebben

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA

MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA 100. (1) A mentesítés folytán - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az elítélt mentesül az elítéléshez fűződő hátrányos

Részletesebben

Lóútlevél. egyedi megjelölés. a múlt, a jövő. és a problémás jelen. Dr. Németh Csaba

Lóútlevél. egyedi megjelölés. a múlt, a jövő. és a problémás jelen. Dr. Németh Csaba Lóútlevél egyedi megjelölés a múlt, a jövő és a problémás jelen Dr. Németh Csaba 2005 június 30-óta minden lóra kötelező! Lótenyésztési, állategészségügyi, élelmiszerbiztonsági, partnernyilvántartási,

Részletesebben

Szinonimák, antonimák

Szinonimák, antonimák Szinonimák, antonimák 1 ) Kezdjük a szinonimákkal A szinonima magyarul rokon értelmű szó. Nyugodtan mondhatja így is, úgy is A szinonimáknak hasonló a jelentése. Emlékszik, milyen szavakkal gratuláltak

Részletesebben

Jogalkalmazói együttműködés a szerzői jogsértésekhez kapcsolódó büntető eljárásokban. Előadó: Dr. Szilágyi Roland

Jogalkalmazói együttműködés a szerzői jogsértésekhez kapcsolódó büntető eljárásokban. Előadó: Dr. Szilágyi Roland Jogalkalmazói együttműködés a szerzői jogsértésekhez kapcsolódó büntető eljárásokban. Előadó: Dr. Szilágyi Roland Országos Parancsnokság Jövedéki Igazgatóság Rendészeti Főosztály Felderítés-felügyeleti

Részletesebben

Kínai nemzeti pénznem Renminbi - jüan

Kínai nemzeti pénznem Renminbi - jüan Kínai nemzeti pénznem Renminbi - jüan Kínai nemzeti pénznem Renminbi - összefüggések Az első bank Kínában megközelítőleg 3 000 évvel ezelőtt jött létre Mostanáig a bankrendszer Kínában el volt szigetelve

Részletesebben

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére

Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére Döntéshozatal: minősített többség V-3/2014. Nyü. Ügyiratszám: /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2012. évi 1. szám 2012. január 12. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 1/2012.

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Jenei András. Nekünk Makó kell?

Jenei András. Nekünk Makó kell? Jenei András Nekünk Makó kell? Éles társadalmi vitát váltott ki a Magyarország alatt rejtőzködő kiterjedt, nemkonvencionális jellegű gázvagyon: egyesek hazánk energiafüggésének csökkentési lehetőségét,

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Finanszírozó partnerünk az: 1 Fiat Hitelcsere Program

Finanszírozó partnerünk az: 1 Fiat Hitelcsere Program A Fiat Magyarország úgy döntött, hogy pénzügyi erőforrásainak egy részét inkább arra fordítja, hogy segítsen azoknak, akik svájci frank hitellel vásároltak autót és a nem várt árfolyam növekedés miatt,

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. A bűnbánathoz szükségszerűen hozzátartozik az, hogy őszintén

Részletesebben

147. sz. Ajánlás. a rákkeltő anyagok és hatóanyagok által előidézett foglalkozási ártalmak elleni védekezésről és ezek ellenőrzéséről

147. sz. Ajánlás. a rákkeltő anyagok és hatóanyagok által előidézett foglalkozási ártalmak elleni védekezésről és ezek ellenőrzéséről 147. sz. Ajánlás a rákkeltő anyagok és hatóanyagok által előidézett foglalkozási ártalmak elleni védekezésről és ezek ellenőrzéséről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a

Részletesebben

TAO TÁMOGATÁS A LÁTVÁNYSPORTOKBAN

TAO TÁMOGATÁS A LÁTVÁNYSPORTOKBAN TAO TÁMOGATÁS A LÁTVÁNYSPORTOKBAN A 2011-es év törvényi változásai amiket az Európai Unió is elfogadott lehetővé tették, hogy a nyereséges vállalkozások társasági adójukkal támogassák a látványcsapat-sportágak

Részletesebben

Építési napló. e-napló)

Építési napló. e-napló) Építési napló (elektronikusan vezetett és az e-napló) Az elektronikusan vezetett építési napló A hatályos 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet rögzíti az építési napló formai-tartalmi követelményeit. Nem

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

Propaganda vagy útleírás?

Propaganda vagy útleírás? Földrajzi Értesítő XLVIII. évf. 1999. 3 4. füzet, pp. 363 367. Propaganda vagy útleírás? (Gondolatok a magyar katonai utazási irodalomról és Almásy László: Rommel seregénél Líbiában c. művéről) NAGY MIKLÓS

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT

KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT 2010. MÁJUS 21 28. A környezetvédelmi témahét lezárása, összegzése A tanmenetbe tervezett programokat, tananyagokat, különböző osztályfokon, tantárgyakhoz, az alábbi témakörökben

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 24-ei rendes ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 24-ei rendes ülésére Budakalász Város Polgármestere 34/2011.(II.24.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2011. február 24-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat Környezetvédelmi Alapról szóló önkormányzati

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya:

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya: VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET ENCS Szám: 138-13/2011/Rk. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület az Encs Városi Művelődési Központ és Könyvtár kistermében 2011. szeptember 14-én 7.00 órai kezdettel tartott

Részletesebben

Az anyagcseretípusok fejlődése 2.

Az anyagcseretípusok fejlődése 2. Kedves Olvasó! A Természetes EgyenSúly című online magazin 6. számát tartod a kezedben. Az anyagcseretípusok fejlődése 2. Dél-India csak az egyik példa, amelyen keresztül egy anyagcseretípus keletkezése

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

Érsek Dénes: Az Elektrotechnikai Tanszék története

Érsek Dénes: Az Elektrotechnikai Tanszék története Érsek Dénes: Az Elektrotechnikai Tanszék története Az önálló elektrotechnikai oktatás az egyetemünk ősének tekinthető Bányászati és Erdészeti Akadémián 1904. szeptember 1-én indult meg Selmecbányán a Fizikai-Elektrotechnikai

Részletesebben

Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat

Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat 5/1 Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat 1. A Szolgáltató által kezelt személyes adatok köre, azok tárolásának időtartama és továbbításának esetei 1.1 A kötelező (jogszabályban előírt illetve biztosított

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1295/2013/EU RENDELETE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1295/2013/EU RENDELETE 2013.12.20. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 347/221 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1295/2013/EU RENDELETE (2013. december 11.) a Kreatív Európa program (2014 2020) létrehozásáról és az 1718/2006/EK,

Részletesebben

természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu

természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu 3 ek - - feltérképe - volt a Tisza- - 4- - - természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu - -Alföld - 179- - -as években fedezte fel az egykori alsótanyai sömlyék páratlan természeti

Részletesebben

Örökkévaló 8. Rész. Gerilla! Tiszperger József. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva!

Örökkévaló 8. Rész. Gerilla! Tiszperger József. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva! Örökkévaló 8. Rész Gerilla! Tiszperger József Publio Kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Dani és kis csapata kaptak némi fegyvert, megkapták az utasításokat, beültek a buszba, és visszamentek oda, ahonnan

Részletesebben

KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból. Budapest, június

KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból. Budapest, június KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból Budapest, 2010. június 1 Bevezetés Az alábbiakban közöljük a kérdőívben szereplő kérdéseket és a

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő. A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat

Szent István Egyetem Gödöllő. A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat FI 69207 Szent István Egyetem Gödöllő A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 2012. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 Bevezetés...5 I. PREAMBULUM...6 II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...9

Részletesebben

KAP-reform. AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet

KAP-reform. AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet KAP-reform AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, 2011.02.25. Papp Gergely papp.gergely@aki.gov.hu Agrárgazdasági Kutató Intézet www.aki.gov.hu Mi a Közös Agrárpolitika (KAP)? A KAP olyan működő közösségi politika,

Részletesebben

ZA5559. Flash Eurobarometer 321 (European Contract Law in Consumer Transactions) Country Questionnaire Hungary

ZA5559. Flash Eurobarometer 321 (European Contract Law in Consumer Transactions) Country Questionnaire Hungary ZA5559 Flash Eurobarometer 321 (European Contract Law in Consumer Transactions) Country Questionnaire Hungary Fl321 FLASH EUROBAROMETER Business attitudes towards cross border business to consumer transactions

Részletesebben

21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában

21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában 21. Dragán György: A beavatás szerepe az emberi életben, a pszichológiában és az iskolában A beavatás szerepe az emberi élet alakulásában nagyon fontos momentum. Péley Bernadett ennek egy hosszú tanulmányt

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 KÉRELEM ÉTKEZTETÉS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ I. 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név:... Születési

Részletesebben

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu Digitális követ az információs társadalom segítésére Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu EU 2020 uniós gazdasági stratégia és Európai digitális menetrend Komoly kihívás

Részletesebben

Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat. Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban

Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat. Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban Magyar Regionális Tudományos Társaság XII. Vándorgyűlése Veszprém, 2014. november 27-27 Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban A TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0064

Részletesebben

Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából. Bevezetés

Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából. Bevezetés "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen Tartalom: Bevezetés Rövid hírek, információk Programok A 2003-as év statisztikájából Bevezetés Kedves Ügyelőtársak! Január 26-án közgyűlésen számoltunk

Részletesebben

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló -

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló - Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése - összefoglaló - A kutatás célja a Norvég Civil Támogatási Alap keretében, három pályázati körben beadott (támogatott, illetve elutasított) pályázatok

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?!

Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?! Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?! Ha Ön, vagy gyermeke, ismerőse szeretett volna egy igényes, szép fürdőbe, strandra járni a kisvárosban, ha szeretett volna büszke lenni erre

Részletesebben

Adásvételi szerződés

Adásvételi szerződés 1 Ingatlan-adásvételi szerződés haszonélvezeti jog alapításával (több vevő) Adásvételi szerződés amely létrejött egyrészről adóazonosító jel:. mint eladó (a továbbiakban: Eladó), másrészről adóazonosító

Részletesebben