Fedőlap SZIGET-MEEX DIÁKJEGY PROGRAM
|
|
- Csilla Biró
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Fedőlap SZIGET-MEEX DIÁKJEGY PROGRAM 2018
2 MEEX Diákjegy Programok A Meex-Sziget Diákjegy programok célja, hogy a Magyarországon tanuló diákok kedvezményes áron tudjanak a Sziget rendezvényeire fesztivál bérletet vásárolni. - A Sziget Diákjegy programban évente átlagosan diák vesz részt, a program 2009-ben indult. - A Balaton Sound Diákjegy programban évente átalgosan diák vesz részt, a program 2016-ban indult. - A VOLT Diákjegy program 2018-ban debütál, célunk fő az első évben. A célcsoportot országos kommunikációs kampánnyal és direkt értékesítéssel, a Meex Student Brand Managerein keresztül érjük el 2009-óta az adatbázisunk elérte az főt
3 2018-as MEEX Diákjegy Programok SZIGET DIÁKJEGY PROGRAM // BALATON SOUND DIÁKJEGY PROGRAM // VOLT DIÁKJEGY PROGRAM //
4 Sziget Diákjegy Program A Sziget fesztivál Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális rendezvénye. Egy 2017-es kutatás szerint a Sziget a legismertebb magyar márkanév a világon. A diákjegy program 2009-ben indult, azzal a céllal, hogy a magyar diákoknak is elérhető áron lehessen fesztivál bérlethez jutni. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy idén 10. alkalommal indult el a jegyértékesítés. A Sziget magyar bérlet vásárlóinak 80%-a a Meex diákjegy programon keresztül látogat el a fesztiválra Értékesített Termék: 7 napos Sziget bérlet féláron Értékesítő felület: Facebook oldal:
5 Marketing megjelenések Online megjelenések Megjelenés social media felületeken: Sziget diákjegy, Meex Banner kampány Youtube videós kampány Megjelenés a oldalon Pr megjelenések (Szeretlek Magyarország, Origo, Fesztiválok városa, stb.) Közterületi megjelenések Egyetemeken Edző termi megjelenés Hírlevél kommunikáció ( es adatbázisra) BTL megjelenések Egyetemi promóciók
6 Helyszíni megjelenések Diákjegy átadó pontokon való megjelenés Általános branding lehetőség Promóció szervezése a diákjegy kiadó részének területén samplingelési lehetőség Induló ajándékcsomag kiosztása a jegyvásárlóknak Diákjegy kiadó pont egyedi brandingelése Egyedi diák sátor-tábor Promóció szervezése a külön kemping részen Egyedi installáció kihelyezése
7 Balaton Sound Diákjegy Program A Balaton Sound az első és egyetlen prémium zenei fesztivál, mely indulásától fogva az egyik legsikeresebb rendezvény Magyarországon. Az eseménytematikája szerint elektronikus zenei fesztivál, amely egyéb sport és szórakoztató programokat is felvonultat. A diákjegy program 2016-ban indult, 2017-ben már elérte a fős értékesítést as célunk a értékesített bérlet. Termék: 5 napos bérlet kempingjeggyel és fesztiválpólóval együtt kedvezményesen Értékesítő felület: Facebook oldal:
8 Marketing megjelenések Online megjelenések Megjelenés social media felületeken: Sziget diákjegy, Meex Banner kampány Youtube videós kampány Megjelenés a oldalon Pr megjelenések (Szeretlek Magyarország, Origo, Fesztiválok városa, stb.) Közterületi megjelenések Egyetemeken Edző termi megjelenés Hírlevél kommunikáció ( es adatbázisra) BTL megjelenések Egyetemi promóciók
9 Helyszíni megjelenések Diákjegy átadó pontokon való megjelenés Általános branding lehetőség Promóció szervezése a diákjegy kiadó részének területén samplingelési lehetőség Induló ajándékcsomag kiosztása a jegyvásárlóknak Diákjegy kiadó pont egyedi brandingelése Egyedi diák sátor-tábor Promóció szervezése a külön kemping részen Egyedi installáció kihelyezése
10 VOLT Diákjegy Program A VOLT fesztivál a magyarok fesztiválja, a látogatók 95%-a magyar. A legszerethetőbb fesztiválként él a köztudatban. Látogatószámot tekintve a Sziget és Balaton Sound után a 3. legnagyobb fesztivál Magyarországon. A VOLT diákjegy programban résztveveők külön kempingben kerülnek elhelyezésre. A kempingben a résztvevők saját programokon vehetnek részt, mely a partner igényi szerint alakítható Termék: 4 ill. 5 napos bérlet kempingjeggyel és fesztiválpólóval együtt kedvezményesen Értékesítési felület: Facebook oldal:
11 Marketing megjelenések Online megjelenések Megjelenés social media felületeken: Sziget diákjegy, Meex Banner kampány Youtube videós kampány Megjelenés a oldalon Pr megjelenések (Szeretlek Magyarország, Origo, Fesztiválok városa, stb.) Közterületi megjelenések Egyetemeken Edző termi megjelenés Hírlevél kommunikáció ( es adatbázisra) BTL megjelenések Egyetemi promóciók
12 Helyszíni megjelenések Diákjegy átadó pontokon való megjelenés Általános branding lehetőség Promóció szervezése a diákjegy kiadó részének területén samplingelési lehetőség Induló ajándékcsomag kiosztása a jegyvásárlóknak Diákjegy kiadó pont egyedi brandingelése Egyedi diák sátor-tábor Promóció szervezése a külön kemping részen Egyedi installáció kihelyezése
13 Támogatói csomagok NÉVADÓI MEGJELENÉS Sziget fesztivál esetén: Balaton Sound esetén: Volt fesztivál esetén: Csomagban mindhárom program: Ft Ft Ft Ft AZ ÁR TARTALMAZZA - A cégnév minden esetben a programmal együtt kerül megemlítésre, legyen az ATL / BTL vagy PR megjelenés - Direkt kommunikációt a regisztrált adatbázisra - Heti posztot a programok facebook oldalain - A diákjegy átadó pontok brandingelésének lehetőségét - Megjelenési lehetőséget a külön diák kempingben - Promóciós tárgyak osztásának lehetőségét
14 Kiemelt kommunikációs megjelenés KOMMUNIKÁCIÓS CSOMAG? KIEMELT MEGJELENÉS Sziget fesztivál esetén: Balaton Sound esetén: Volt fesztivál esetén: Csomagban mindhárom program: Ft Ft Ft Ft AZ ÁR TARTALMAZZA - A kommunikációs kampányban való egyedi megjelenést - Direkt kommunikációt a regisztrált adatbázisra - Heti posztot a programok facebook oldalain - Promóciós tárgyak osztásának lehetőségét
15 Helyszíni lehetőségek KEMPING SZPONZORÁCIÓ Balaton Sound esetén: Volt fesztivál esetén: Ft Ft AZ ÁR TARTALMAZZA - Egyedi megjelenés a dedikált diák kempingben - Sátrak brandingelésének lehetősége - Program szervezésének lehetősége
16 KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET!
BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT
BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT 2017 KÖZÉP-KELET EURÓPA LEGNAGYOBB GAMER ÉS IT RENDEZVÉNYE PLAYIT SHOW A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a PlayIT A 2015-ben Superbrands oklevéllel jutalmazott
BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT
BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT 2017 KÖZÉP-KELET EURÓPA LEGNAGYOBB GAMER ÉS IT RENDEZVÉNYE PLAYIT SHOW A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a PlayIT A 2015-ben Superbrands oklevéllel jutalmazott
FRANCIAORSZÁG SÍ & SNOWBOARD FESZTIVÁL
2017 01. 28. 02.04. FRANCIAORSZÁG SÍ & SNOWBOARD FESZTIVÁL Közép- Európa legnagyobb Sí-, Snowboard- és Zenei fesztiválja. SNOWATTACK Franciaország felemelően csodás hegyei között, egy hét síelés, vég nélküli
Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu
Médiaajánlat A Studio 1900 Communications Agency védjegye a naprakészség és a folyamatos fejlődés. Ennek szellemében dolgozik tapasztalt csapatunk, hogy az online világban rejlő lehetőségek legszélesebb
Médiaajánlat. hirdetési felületek és technikai információk. Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek
Médiaajánlat hirdetési felületek és technikai információk Általános információk Árlista Hirdetési felületek, technikai részletek motorsportal.hu A Motorsportal 2009-ben indult, pár lelkes fiatal szenvedélyéből
A MEGJELENÉSEK KOMMUNIKÁCIÓJA
A MEGJELENÉSEK KOMMUNIKÁCIÓJA Nemzetközi Kommunikáció és Nemzetközi Alumni Hálózat MAGYAR NOÉMI HATÉKONY NEMZETKÖZI MEGJELENÉSEK MŰHELY 2019. 06. 17. NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ: STUDENT LIFE CYCLE BEFORE
Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt.
Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Szeretnénk elérni, hogy a Budapestre látogatók a városban járva a megérkezéstől az elutazásig folyamatosan találkozzanak
Út az emberekhez - Társadalmi kommunikáció, PR
TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése Út az emberekhez - Társadalmi kommunikáció, PR Előadó: Kisanyik Tímea Éva tevékenység koordinátor
Origo Adhouse Anyák napi ajánlata
Anyák napja 2012 Origo Adhouse Anyák napi ajánlata Anyák napja alkalmából átfogó és exkluzív kampány indítására van lehetőség az Origo Adhouse portfóliójában, mely lehetőséget ad a Hirdetők számára külön-külön,
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓBAN
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓBAN Alkalmazások és kreatív marketingmegoldások. Hinora Bálint Hinora Marketing Group hinora.balint@hinora.hu Hinora Marketing Group Magyar tulajdonú,
MIÉRT ÉRDEMES A BSI-T VÁLASZTANI
Szponzoráció MIÉRT ÉRDEMES A BSI-T VÁLASZTANI A BSI Magyarország piacvezető sportrendezvény szervező cége. Évente 30-35 eseményt szervezünk, egy évben több mint 100.000 embert mozgatunk meg (köztük kb.
A kutatás időtartama: 2013. március
1 A kutatás célja a Magyarországon működő, rendszeresen frissített termékkínálattal rendelkező, online kiskereskedelemmel foglalkozó cégek működésének vizsgálata. A kutatás célcsoportjának kiválasztása:
KREATÍV KAMPÁNYOK. Megjelenési lehetőségek a profession.hu-n
KREATÍV KAMPÁNYOK Megjelenési lehetőségek a profession.hu-n TARTALOM Bevezető 3 Termék lista 4 edm 4 Display típusok és beépített megjelenések 5 1. AV alapú display típusok 5 2. Beépített megjelenések
A REMEKA célcsoportja:
Mi a REMEKA? A remeka.hu szerkesztett tartalommal, hasznos funkciókkal a szakmai élet és annak velejáróiban nyújt információt és interaktív megmutatkozási lehetőséget. Egy olyan szépségiparra szakosodott
MIÉRT ÉRDEMES A BSI-T VÁLASZTANI
MIÉRT ÉRDEMES A BSI-T VÁLASZTANI A BSI Magyarország piacvezető sportrendezvény szervező cége. Évente 30-35 eseményt szervezünk, egy évben több mint 100.000 embert mozgatunk meg (köztük kb. 3000 külföldit).
Egy élhet lhető fesztivál l elemei Szolgáltat ltatások és s fejlesztések sek marketinges szemmel D Ouvenou Karolin 2011.03.24. Vezetői összefoglaló Pályázatomban a Sziget Fesztivál fejlesztésére dolgoztam
II. LIBRI.HU LÁTOGATOTTSÁG ÉS DEMOGRÁFIA
MÉDIAAJÁNLAT 2017 I. BEMUTATKOZUNK A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoportba tartozó Libri és Bookline márkák egyaránt meghatározó szereplői a hazai
Miről és kinek szól a magazin?
Médiaajánló 2018 Miről és kinek szól a magazin? Bemutatjuk Önnek a Hirdetésben Hírverés Magazint! A formabontó külső előre vetíti gondolkodásunk irányát. Kulcsszavunk az INNOVÁCIÓ! A Hirdetésben Hírverés
Testreszabott online kommunikációs megoldások
Testreszabott online kommunikációs megoldások A PROFESSION SZÁMOKBAN NÉZD EZT A RENGETEG SZÁMOT AMIÉRT VÉRT IZZADTUNK Amíg nem számszerűsítjük, a hatékonyság is csak egy jól csengő ígéret. Percenként történik
ÉLMÉNYBEN UTAZUNK 01
ÉLMÉNYBEN UTAZUNK 01 Mi vagyunk a fiataloknak szóló élmények úttörője Magyarországon. Nem csupán a meglévő igényeket igyekszünk kiszolgálni, hanem mi magunk formáljuk, hogyan szórakoznak a fiatalok. Életre
Kommunikáció Szépségipar. Dinamizmus. Hatékonyság Népszerűség. Széles körű ismertség
Kommunikáció Szépségipar Dinamizmus Hatékonyság Népszerűség Széles körű ismertség MÉDIAAJÁNLAT Kommunikáció és szépségipar Mi is az a REMEKA? A szépségipari médiaszolgáltatások célja a szépségipari márkák
KIDSOASIS ÁLOM-MÁSODÁLLÁS
KidsOasis Kft. TARTALOM-MARKETINGGEL A CSALÁDOK FELÉ Gyetvainé Zováth Anikó, kidsoasis.hu Tartalom Mi a KidsOasis? Álom-másodállás kampány Kampány célja Kampány kiindulópontjai Kommunikáció elemei Eredmények
KÖLYÖKPARÁDÉ BEMUTATKOZÓ ANYAG
KÖLYÖKPARÁDÉ BEMUTATKOZÓ ANYAG KÖLYÖKPARÁDÉ A RÉGI-ÚJ RENDEZVÉNY A Kölyökparádé nem új rendezvény a Hungexpo Zrt. kiállítási portfóliójában. 2010 és 2012 között a BNV mellett rendeztük meg. Alkalmanként
II. LIBRI.HU LÁTOGATOTTSÁG ÉS DEMOGRÁFIA
MÉDIAAJÁNLAT 2019 I. BEMUTATKOZUNK A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoportba tartozó Libri és Bookline márkák egyaránt meghatározó szereplői a hazai
Miért érdemes csatlakozni?
Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: A karácsonyi vásárlás nem gyerekjáték. De mi azzá tesszük, hogy több időt tölthess szeretteiddel! Koncepció Tavalyi évben először
Magyarország első borturisztikai applikációja
Magyarország első borturisztikai applikációja Mi a Kóstolom? Átfogó borturisztikai (webalapú) mobilalkalmazás, amely összeköti a fogyasztókat a Budapesthez és a 22 hazai borvidékhez kapcsolódó borászatokkal,
29. BUDAPEST FÉLMARATON. 2014. szeptember 14.
29. BUDAPEST FÉLMARATON 2014. szeptember 14. ESEMÉNYTÖRTÉNET 1984-ben került először megrendezésre a Budapest Félmaraton, 1984. és 1993. között a Budapest Maraton keretében. 1994-ben és 1995-ben szünetelt
Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:
Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Koncepció Az őszi Internetes Vásárlás Napja az e-kereskedők és az online vásárlók közös mozgalma, immár 7. éve. Most közösen
PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV
PROGRAMTERV KOMMUNIKÁCIÓS TERV Otthonteremtési kiállítás és vásár Tematika: fókuszában a lakásbelső kialakítása és a design áll Időzítés : kora ősz / hétvége / 3 nap (október 12-14.) Helyszín: HUNGEXPO
2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense
2015. november 7 8. Millenáris A szépségipar leggyorsabban fejlődő szegmense A világon nők és férfiak milliói tennének meg szinte bármit azért, hogy lassítsák bőrük öregedését. Laboratóriumok ezrei dolgoznak
KREATÍV MEGOLDÁSOK A VAKCINA PIACON
KREATÍV MEGOLDÁSOK A VAKCINA PIACON MIBEN KÜLÖNLEGES A LAIKUS VAKCINA KOMMUNIKÁCIÓ? / Emocionális döntések >> Kreatív platform / Fő kihívás az igény generálás / Relatíve magas árú termék >> Kockázat észlelés
Cashless kihívás - Játékszabályzat
Cashless kihívás - Játékszabályzat Kérjük, olvassa el figyelmesen az MGroup International Kft által meghirdetett Cashless Kihívás promóciós játék (a továbbiakban: a Játék ) alábbi részvételi feltételeit.
Médiaajánlat szeptember.
Médiaajánlat 2016. szeptember www.magro.hu Mi az a Magro? A Magro.hu egy online mezőgazdasági piactér, amely többek között gabonafélék, egyéb szántóföldi- és takarmánynövények és mezőgazdasági gépek nagy
Marketing és kommunikáció PR Online kommunikáció. Schwarcz Tibor Oneline PR
Marketing és kommunikáció PR Online kommunikáció Schwarcz Tibor Oneline PR Marketingkommunikáció elhelyezése A marketing ( társadalmi és vezetési lépések láncolata, melyek során az egyének és csoportok
Általános média ajánlat
Általános média ajánlat 2010 Bemutatkozás A Bookline Magyarország legnagyobb online áruháza, ahol a több százezer könyv mellett széles a választék CD-kből, DVD-kből, játékokból, műszaki cikkekből és drogériai
NagyUtazás-oldalcsoport médiaajánlat
NagyUtazás-oldalcsoport médiaajánlat a Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 NagyUtazás-oldalcsoport bemutatkozás 3 A NagyUtazás-oldalcsoport tartalmi elemei 4 A NagyUtazás-oldalcsoport
P A R T N E R I K I A J Á N L Ó
PARTNERI KIAJÁNLÓ 2 NAP 1000+ RÉSZTVEVŐ 100+ ELŐADÓ 100+ INFLUENCER 100+ PROGRAM 10+ WORKSHOP 1 MARKETING SAFARI ÉS FELEJTHETETTLEN KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK SZPONZORI ÉS PARTNERI LEHETŐSÉGEK 01 02 03 04 05 06
47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!
Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás
Kreatív értékesítési technikák a social media segítségével.
Kreatív értékesítési technikák a social media segítségével. Lukács Ádám József Piac & Profit 2014.09.24. Lukács Ádám József Online Marketing Specialista Ügynökség ATL BTL ONLINE KREATÍV PRODUKCIÓS GYÁRTÁS
47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!
Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás
NONBANNER ÁRLISTA WE LOVE BALATON / WE LOVE BUDAPEST / VS.HU ÉRVÉNYES DECEMBER 7-TŐL VISSZAVONÁSIG LETÖLTHETO ÁSZF
NONBANNER ÁRLISTA WE LOVE BALATON / WE LOVE BUDAPEST / VS.HU ÉRVÉNYES 2016. DECEMBER 7-TŐL VISSZAVONÁSIG Az alábbi árak listaárak, azaz nem tartalmazzák a kedvezményeket és az áfát. Az egyedi megjelenések
I. sz. táblázat / Negyedéves összesített kommunikációs tájékoztató a 247/2014. (X.1.) Korm. rendelet 9. (1) bek. alapján
.. negyedév I. sz. táblázat / Negyedéves összesített kommunikációs tájékoztató a 247/2014. (X.1.) Korm. rendelet 9. (1) bek. alapján Adatközlő szervezet neve: Kutatási feladatok 1 Kutatási feladatok összesen
A tehetség nem tör utat magának! A TALENT. A TALENT n Konferencia a La femme 50 tehetséges t magyar fiatal program
A tehetség nem tör utat magának! Támogatni, ösztönözni kell és megmutatkozási lehetőséget biztosítani számára. A TALENT n Konferencia ezért jött létre. Ram Colosseum, 2013. szeptember 26. A TALENT n Konferencia
ONLINE MÉDIAAJÁNLÓ. www.interpressmagazin.hu www.elmebajnoksag.hu
ONLINE MÉDIAAJÁNLÓ www.interpressmagazin.hu www.elmebajnoksag.hu 2011 W W W. I N T E R P R E S S M A G A Z I N. H U Amíg az ember levegô nélkül csak per cekig képes élni, víz híján csak napokig, élelemtôl
Brandtrend.hu médiaajánlat
Brandtrend.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Brandtrend.hu bemutatkozás 3 A Brandtrend.hu tartalmi elemei 4 A Brandtrend.hu strukturális felépítése 5
A társadalmi tudatosság
TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A társadalmi tudatosság fejlesztése Előadó: Kisanyik Tímea Éva tevékenység koordinátor Nemzetgazdasági
A KLUBTÓL A KANAPÉIG KONCERT, KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZÖSSÉG Az A38 Hajó zenei csatornái a YouTube-on
A KLUBTÓL A KANAPÉIG KONCERT, KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZÖSSÉG Az A38 Hajó zenei csatornái a YouTube-on Bodrogi Bozán András // YouTube szakértő - Google Ground // projektmenedzser Vasák Benedek // A38 Hajó - kommunikációs
PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.
I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely
Építs új bevételi csatornát, hogy növeld a nettó profitod! Előadó: Varga Dániel Portfolió Igazgató
Építs új bevételi csatornát, hogy növeld a nettó profitod! Előadó: Varga Dániel Portfolió Igazgató SALES HOUSE + TECHNOLÓGIAI SZOLGÁLTATÓ Ecommerce monetizációs megoldások és lehetőségek A Vásárlók alapvetően
MEEX-BALATON SOUND DIÁKJEGY PROGRAM ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
MEEX-BALATON SOUND DIÁKJEGY PROGRAM 2018. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen okirat a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban Sziget, 1033 Budapest, Hajógyári
Stratégiai partnereink többek között: Magyar Turizmus Zrt., Turizmus Kft., MÜPA, BKK, Főtaxi, Mahart Passnave Személyhajózási Kft.
MÉDIAAJÁNLAT 2016 1 BFTK Nonprofit Kft. A BFTK Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság közhasznú tevékenységet végző nonprofit cég, melyet Budapest Főváros
Média és marketing megjelenés ajánlataink távközlési szolgáltató partnereink részére. Érvényes: 2010. Május 1-jétől
Média és marketing megjelenés ajánlataink távközlési szolgáltató partnereink részére Érvényes: 2010. Május 1-jétől Az Ön cége se hagyja ki cége kommunikációs tervéből a telkopiac.hu távközlési portált!
Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:
Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Kontakt Répási Erna Neo Interactive Telefon: +36 1 789 5000 Mobil: +36 70 369 0729 E-mail: repasi.erna@neo-interactive.hu www.szabadpentek.hu
Általános médiaajánlat. Egyedi ajánlatkérés: sales@cemp.hu Érvényes 2009. okt. 1-től visszavonásig.
Általános médiaajánlat Bemutatkozás A Bookline Magyarország legnagyobb online áruháza, ahol a több százezer könyv mellett széles a választék CD-kből, DVD-kből, játékokból, műszaki cikkekből és drogériai
halasi média és kultúra nonprofit kft. rendezvényei
halasi média és kultúra nonprofit kft. rendezvényei Támogassa rendezvényeinket, és tegye sikeressé vállalkozását! Rendezvénytámogatás esetén a médiamegjelenéseket automatikusan biztosítjuk. Helyszíni megjelenések:
ONLINE MÉDIAAJÁNLÓ. www.interpressmagazin.hu www.elmebajnoksag.hu
ONLINE MÉDIAAJÁNLÓ www.interpressmagazin.hu www.elmebajnoksag.hu 2010 W W W. I N T E R P R E S S M A G A Z I N. H U 2009. augusztusában megújult az Interpress Magazin honlapja. A magazin cikkei teljes
Ismertető a Kamionhirek.hu oldal funkcióiról, szolgáltatásairól
Ismertető a Kamionhirek.hu oldal funkcióiról, szolgáltatásairól AZ OLDAL ELŐNYEI A SZAKMÁBAN JELENLEG ELÉRHETŐ MÉDIUMOKKAL ÖSSZEHASONLÍTVA: Folyamatos fejlesztés: A folyamatos fejlesztéseknek és népszerűsítésnek
Az MLSZ Média és Marketing Bizottsága többek között ezt a célt kívánja segíteni tematikus programsorozatával. 2011 a Magyar Labdarúgás Éve
Az ország focitesztje A Kormány és az MLSZ egyaránt elkötelezte magát, a magyar futball reformja mellett, melynek kiemelt része a labdarúgás és az MLSZ társadalmisítása. Az Origo Zrt. támogatja a kezdeményezést.
Akkor legyen Ön is kiemelt állásajánlónk területi kizárólagossággal!
Jelen lenne a jó szakemberek karrierépítési folyamatának minden állomásán? Közvetlenül és hatásosan kommunikálna feléjük? Igen? Akkor legyen Ön is kiemelt állásajánlónk területi kizárólagossággal! Mivel
Inbound marketing. Damjanovich Nebojsa, Senpai Consulting, HubSpot viszonteladó
Inbound marketing Damjanovich Nebojsa, Senpai Consulting, HubSpot viszonteladó Rólam Inbound marketing tanácsadó, HubSpot viszonteladó Tanácsadó a Fortune 500 cégeknek Elismert tréner és konferencia előadó
DiamondDeal Médiaajánlat
DiamondDeal Médiaajánlat Tartalomjegyzék Miért hirdessen a DiamondDeal-en? 2 Általános banner méretek Leaderboard, Super Leaderboard Full banner, Medium rectangle Skyscraper Full banner, Medium rectangle
Bemutatkozás gépnet.hu A gépnet.hu új alapokra helyezi a marketing és értékesítési stratégiáját!
Bemutatkozás Kevés olyan vállalat van Magyarországon, amely maximális hatékonysággal alkalmazza az internet kínálta online marketing és értékesítési lehetőségeket. Ennek oka egyrészt, hogy nem ismerik
PPC megoldások az [origo] Adhouse-ban
PPC megoldások az [origo] Adhouse-ban Affiliate megoldások Alapfogalmak I. Affiliate program Online együttmőködések, amelyekben egy hirdetı a hirdetéseit valamilyen formában közzétevı online médiatulajdonosainak
rendezvények rendezvények Médiaajánlat
Médiaajánlat Bemutatkozás A magyar bor iránt elkötelezett szervezetként fontosnak tartjuk ráirányítani a figyelmet azokra a borfajtákra, amelyek mind belföldön, mind külföldön méltán képviselhetik hazánkat.
Ckm.hu médiaajánlat 3333
Ckm.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Ckm.hu bemutatkozás 3 A Ckm.hu tartalmi elemei 4 A Ckm.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
Támogatói ajánlat. III. Magyarországi Klímacsúcs. Magyarországi Klímacsúcs Szentendrén, a REC zéró CO2 emissziójú magyarországi központjában!
Támogatói ajánlat III. Magyarországi Klímacsúcs Magyarországi Klímacsúcs Szentendrén, a REC zéró CO2 emissziójú magyarországi központjában! Magyarország feladatai Mexikó után Legyen Ön is része a III.
A tér, ami megtérül...
A tér, ami megtérül... 1149 Budapest Egressy út 17-21. A tér, ami megtérül... Kedves Partnerünk! Köszönjük megtisztelő figyelmét. Engedje meg, hogy bemutatkozzunk és részletesen ismertessük Önnel ajánlatunkat.
Hotelstars kampány. az MSZÉSZ megbízásából a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával
Hotelstars kampány az MSZÉSZ megbízásából a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával Hotelstars: szemléletformáló és edukációs kampány célcsoport: a magyar szállodákat látogató belföldi vendégkör eszköz:
Joy.hu médiaajánlat 3333
Joy.hu médiaajánlat 3333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Joy.hu bemutatkozás 3 A Joy.hu tartalmi elemei 4 A Joy.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és demográfiai
Médiaajánlat. KIDSOASIS KFT. 2120 Dunakeszi, Pallag u. 26. T: +36 27 200 873 Fax: +36 27 200 872 info@kidsoasis.hu. www.kidsoasis.
Médiaajánlat 1. Bemutatkozás A KidsOasis egy családbarát minősítési rendszer, egy bejegyzett tanúsító védjegy, és az ahhoz kapcsolódó szállásfoglalási portál. A szálláshelyeket egy több mint 50 feltételből
Miért érdemes csatlakozni?
Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: A karácsonyi vásárlás nem gyerekjáték. De mi azzá tesszük, hogy több időt tölthess szeretteiddel! Koncepció Az Internetes Vásárlás
Mutassa be cégét és termékeit 400 1 fejlett cég ügyvezetőjének és vezetőinek az ország legnagyobb gyártókra, nagykereskedőkre szabott konferenciáján
a tavalyi, III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia 330 résztvevővel Mutassa be cégét és termékeit 400 1 fejlett cég ügyvezetőjének és vezetőinek az ország legnagyobb gyártókra, nagykereskedőkre
A gyogyhirek.hu olvasói a gyermeket nevelő családok. Hirdetések tekintetében célcsoportunk főleg a 20 50 éves, gyermeket nevelő szülők.
A gyogyhirek.hu Közép-kelet Európa és Magyarország legnagyobb gyermekkórházának a Heim Pál Gyermekkórháznak induló gyermek-egészségügyi portálja. Kórházunk 1996-ban útjára indította a szülők körében igen
JÁTÉKSZABÁLYZAT. Nyereményjáték
JÁTÉKSZABÁLYZAT Nyereményjáték Állítsd össze kívánságlistádat, válaszd ki, kit szeretnél látni a 29. Művészetek Völgyében, hogy esélyed legyen visszanyerni a játék ideje alatt, vagy régebben vásárolt bérleted
Egészség az őszi-téli időszakban
Egészség az őszi-téli időszakban SZEZONÁLIS NATÍV ÉS DISPLAY HIRDETÉSI KAMPÁNY - AJÁNLAT - Miért a WEBBeteg.hu? Google pozíció - Kiemelkedő célzott elérés A WEBBeteg stabilan az első találat a megfázással
IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port. SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas
Ü Z L E T. É L M É N Y. B A L A T O N IDŐPONT: 2018.09.14-15 HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett
Videohirek.hu médiaajánlat
Videohirek.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Videohirek.hu bemutatkozás 3 Videohirek.hu tartalmi elemei 4 A Videohirek.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági
ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin
Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és
HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér
HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató KépzésTér A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb állás és képzésvására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több
Neckermann hirdetési ajánló 2013 14 Tél
Neckermann hirdetési ajánló 2013 14 Tél Miért hirdessen a Neckermann-nál? 20 év szakmai tapasztalat a kiutaztatásban. Magyarország piacvezető utazásszervezője. Nemzetközi háttér a Thomas Cook csoport tagjaként.
CSABAI KOLBÁSZFESZTIVÁL BORÁSZ KIAJÁNLÓ 2013
CSABAI KOLBÁSZFESZTIVÁL BORÁSZ KIAJÁNLÓ 2013 1/8 Kedves Borászok! Az immáron 18. alkalommal megrendezésre kerülő Csabai Kolbászfesztivál hazánk egyik legrangosabb gasztrokulturális rendezvénye. Az évről-évre
Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t!
Médiaajánlat Bemutatkozás ismerd meg az RC News-t! 01 Az RC Creative Media 2014 májusában indította útjára az RC News online magazint, amely a friss és informatív hírek hiteles forrása. Segítünk, hogy
Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése
Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése Megvalósulás Jó hírnév Rendezvény Új piac Egri bor Hagyományőrzés
BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP
BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP Marketing kommunikációs megjelenési lehetőségek TISZTELT PARTNERÜNK, Szakáruházunkban online és offline hirdetési felületek illetve számos marketing eszköz áll rendelkezésükre
GMedia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
GMedia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Akadémiai on-line médiaajánlata www.gmedia.hu Alapinformációk az Akadémiai Kiadóról, az Akademiai on-line csomagot alkotó weboldalak tulajdonosáról: Az Akadémiai
www.mozgomozi.hu Érvényes 2014. december 31.
www.mozgomozi.hu Érvényes 2014. december 31. Szolgáltatásunk egyedülálló, melynek keretében vidéki - mozival nem rendelkező - településeken élőknek multiplexekre jellemző mozi élmény -t nyújtunk. A legfrissebb
BALATON SOUND DIÁKJEGY PROGRAM ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
BALATON SOUND DIÁKJEGY PROGRAM 2017. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen okirat a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban Sziget, 1033 Budapest, Hajógyári sziget,
Mohaonline.hu médiaajánlat
Mohaonline.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Mohaonline.hu bemutatkozás 3 A Mohaonline.hu tartalmi elemei 4 A Mohaonline.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági
gazdasági, diplomáciai, kulturális és közélet prominens személyiségei. exkluzív közönséget
m é d i a a j á n l a t Bemutatkozás A Magyar Borok Bálja a báli szezon meghatározó eseménye és egyben a magyar bor ünnepe, amelyen az Év Bortermelői, a borszakma jeles képviselői mellett jelen vannak
Hirdetési lehetőségek: Szponzorációs csomagok:
Hirdetési lehetőségek: A programfüzetben a megjelenés az alábbi árak szerint : Borító, hátsó külső oldal: 60 000,- HUF + ÁFA Borító, hátsó belső oldal: 45 000,- HUF + ÁFA Belső oldalak: 35 000,-HUF + ÁFA
Tervezés-Kutatás AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓ
8. Tervezés-Kutatás AZ INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓ . at the time in 1972 it seemed incredible that university professors of FIU were talking about IMC, public relations had been utilizing what we called "total
Reklamipar.hu médiaajánlat
Reklamipar.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Reklamipar.hu bemutatkozás 3 A Reklamipar.hu tartalmi elemei 4 A Reklamipar.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági
Médiumajánló 2014. Sztárok Gasztro Életmód
Médiumajánló 2014 Sztárok Gasztro Életmód Exkluzív direkt felületek Klasszikus bannerek PR cikkek TV reklám spotok Műsorszponzoráció facebook közösség Integrált web-médium Az első magyar integrált web-médium.
Webáruházak és a marketing Az e-kereskedelem új trendjei. Milyen webáruházat építsünk 2014-ben? Webáruház-forgalomnövelés Facebookkal.
Webáruházak és a marketing Az e-kereskedelem új trendjei. Milyen webáruházat építsünk 2014-ben? Webáruház-forgalomnövelés Facebookkal. Hogyan építsünk, szegmentáljuk és növeljünk adatbázist? Miért szükséges
médiaajánlat Szilveszter.hu
médiaajánlat Bemutatkozás A Magyarország egyetlen online magazinja, amely szilveszterhez kapcsolódó általános tartalmakat, valamint a téli szezonban leginkább érdeklődésre számot tartó témákat ölel fel.
Közösség aktivizáció. Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók?
Közösség aktivizáció Milyen akciók, játékok, marketingtrükkök válnak be a közösségi oldalakon, amire szívesen megadják adataikat az olvasók? Hogyan vegyük rá a felépített közösségeinket termékeink, szolgáltatásaink
Nyest.hu médiaajánlat
Nyest.hu médiaajánlat 93333 Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Nyest.hu bemutatkozás 3 A Nyest.hu tartalmi elemei 4 A Nyest.hu strukturális felépítése 5 Látogatottsági és