EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Jegyzőkönyv

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Jegyzőkönyv"

Átírás

1 Az itt leirt védekezési módszer, miként azt Prilleux, Delacroix, Mangin, Bonnier, Hartig, Tubeu, Sorauer stb. nagyhírű növénypathológusok állítják, általános az összes eddig ismert lisztharmatgombák ellen s ezért a legnagyobb valószínűséggel remélhetjük, hogy a tölgyek lisztharmata ellen is teljesen hatásos lesz a vele való védekezés és a csemetekertet és a iatal ültetvényeket ezen védekezési móddal megmenthetjük. * Végül talán elesleges megjegyeznem, hogy a tölgyek lisztharmatának a tanulmányozása ezen közlemény közreadásával nincsen beejezve. Hiszen sok elemiitett kérdés vár még megoldásra, sőt maga a védekezés nemcsak elméleti, hanem gyakorlati alapokon is megvilágításra és tanulmányozásra szorul, ahol az elmélet és a a gyakorlat vállvetve kell hogy működjenek, ha kellő eredményt akarunk elérni. Magam részéről tehát a kérdés tanulmányozását olytatni óhajtom és éppen ezért elkérem a tisztelt erdészeti szakközönséget, hogy megigyeléseivel és gyakorlati tapasztalatainak közlésével támogatni ezután is szíveskedjenek. ÚA Ú EGYESÜLETI ÖZLEMÉNYE. Jegyzőkönyv az Országos Erdészeti Egyesület igazgató-választmányának Budapesten, évi április hó 27-én tartott rendes ülésérő!. Jelen voltak: Bány Dezső báró elnök, Bedő Albert dr. és Horváth Sándor alelnökök, Almásy Andor, Bittner Gusztáv, Csik Imre, Havas Józse, Hirsch István, aán ároly, Lászlóy Gábor, Muzsnay Géza, Nagy ároly, Osztroluczky Géza, Pech álmán, Schmidt Ferencz, Sóltz Gyula, Téglás ároly, Tomcsányi Gyula, Török Gábor, Tuzson János dr. és Vuk Gyula választmányi tagok, Balogh Ernő, a számadásvizsgáló-bizottság tagja, Bund ároly egyesületi titkár és Czülinger János segédtitkár. Távolmaradásukat kimentették: Arató Gyula, Csupor István, Homann Antal, nemeskéri iss Pál, ócsy János, Laitner Elek, Máday Izidor, Marosi Ferencz és Vadas Jenő választmányi tagok. I. Elnök az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Csik Imre és Téglás ároly választmányi tagokat kéri el.

2 II. A pénztár orgalmáról a titkár a következő jelentést terjeszti elő: a bevétel. évi január hó 1-től a mai napig a kiadás ugyanezen idő alatt Rendkívüli beizetések czimén a következő összegek olytak be a legutóbbi választmányi ülés óta: ötvényben tett alapítványok törlesztésére: 1909-ben: ; a Faragó Béla alapítvány tőkéjének törlesztésére 1000 ; 1910-ben: Alapitványkiegészités czimén Beszterczebánya és Temesvár városok részéről ; kötvényben tett alapítványok törlesztésére: ; a Wagner ároly alapítvány javára 5. Az évi augusztus hó 25-én tartott választmányi ülés határozata értelmében és kapcsolatban a mult évi deczember hó 15-én tartott választmányi ülés jegyzőkönyvének II. pontjával jelenti a titkár, hogy az egyesület birtokában maradt magyal koronajáradék-kötvények immár teljes összegükben öldhitelintézeti záloglevelekkel cseréltettek át anélkül, hogy az egyesület ez által tőkében vagy kamatban megrövidülést szenvedett volna. A tranzakczió ezzel beejeztetvén, az egyesület birtokában ezidő szerint csupa sorsolás alá kerülő értékpapír van. Jelenti továbbá a titkár, hogy a mult választmányi ülés határozata értelmében az év végével mutatkozó eleslegből első sorban a letéti számadásból kölcsön vett összegek törlesztésére ordíttatott, másodsorban a jubiláris alapítvány val gyarapittatott és harmadsorban az alaptőkéhez csatoltatott s végül hogy az egyes alapítványoknál és alaptőkénél mutatkozott készpénzért névértékű magyar öldhitelintézeti szabályozási és talajjavitási záloglevél vásároltatott, mely az intézetnél levő egyesületi letéthez csatoltatván, az illető alapítványoknál szabályszerűen bevételeztetett. A Faragó Béla alapítvány Ill-ik segélye özv. Sável Sándorné iának adatott ki az alapitó kijelölése alapján. Az igazgató-választmány ezt a jelentést tudomásul veszi. III. A titkár bemutatja a mult évi zárszámadást és az évre összeállított költségvetést, a számadásvizsgáló-bizottságnak ezekre vonatkozó jelentésével együtt.

3 Az Országos Erdészeti Egyesület évi zárszámadása. A) Pénztári számadás. Bevétel Tényleges bevétel évben Előirányzott összeg évre Az előirányzattal] szemben + vagy Pénztári maradvány 190S. évről /4) Rendes bevételek. I. Az egyesületi székházbérjövedelme II. Az alapító tagok által kötelezvényben tett alapítványok kamatai és a 200 alapított tagok kedvezményes lapdíja. III. A rendes tagok által izetett tagsági díjak.. _. IV. Az állam által adott segély V. Az egyesület állandó kiadmányainak jövedelmei: a) Erdészeti Lapok b) Erdészeti Zsebnaptár c) Erdészeti Rendeletek Tára... d) Az Erdő" czímű lap után. VI. Az egyesület közlönyében megjelenő hirdetések díjai... VII. Az egyesület terhére kiadott nem állandó irodalmi kiadmányok eladásából beolyó jövedelmek VIII. Az alaptőke, valamint a oly-ó jövedelmekből begyűlt pénztári készletek kamatai... IX. A Deák Ferencz-alapítvány bevétele X. A Wagner ároly alapítvány bevétele XI. A Gr. Tisza Lajos-alapítvány bevétele XII. A Bedő Albert-alapítvány bevétele XIII. Az Erzsébet királyné-alapítvány bevétele XIV. A Luczenbacher Pál-alapítvány bevétele.. XV. A Horváth Sándor-alapítvány bevétele, XVI. A Faragó Béla-alapítványnak bevétele Átvitel C h h

4 B e v é t e l Tényleges bevétel évben Előirányzott összeg évre Az előirányzattal szemben + vagy Áthozat XVII. A titkári nyugdíjalap bevétele... XVIII. Az altiszti segélyalap XIX. A jubiláris alapítvány XX. A székesehérvári ismeretlen alapítvány bevétele XXI. Postaköltség és más térítmények XXII. Megítélt és behajtott perköltségek XXIII. Egyéb bevételek B) Átutó bevételek. XXIV. Az új alapító tagok által készpénzben tett egyesületi alapítványok és a kötelezvényben tett alapítványok törlesztésére beizetett összegek. JL XXV. Az egyesület külön rendeltetéssel bíró alapítványainak növelésére vagy hasonló alap alkotására tett adományok és a titkár hozzájárulása a nyugdíjalaphoz Wagner ároly-alapítvány > 2. Faragó Béla-alapítvány. 1000' 3. Titkári nyugdíjalap \ 4. Altiszti segélyalap í 5. Székesehérvári ismeretlen alapítvány ' XXVI. Az egyesület által a szerzők terhére kiadott szakkönyvek és más iratok eladásából beolyó jövedelmek XXVII. Más átutó bevételek, beleértve a letétképen kezelendő összegeket is Összes bevétel i

5 iadás A) Rendes kiadások. I. Személyi járandóságok: a) a titkár izetése és pótléka b) a segédtitkár izetése c) a pénztáros izetése...._ d) az írnokok izetése 780. é) szolga és házmesteri izetés és kegydíj ' ) jutalmak és segélyek 1072W II. Ügyviteli költségek : a) irodai és postaköltségek, nyomtatványok és távbeszélő b) ügyvédi költségek c) közgyűlési és útiköltségek III. Leltári tárgyak beszerzésére IV. A könyvtár gyarapítására és szaklapokra V. Állandó kiadmányok költségei és pedig : 1. Erdészeti Lapok: a) nyomtatási költségei b) expedicziója c) irói dija Erd. Zsebnaptár előállítási költsége Erd. Rend. Tára előállítási költsége Az Erdő" összes költségei VI. Az egyesület terhére kiadott nem állandó irod. kiadmányok költségei VII. A székházat terhelő kiadások : a) állami adó b) községi adó, házbérkrajczár c) vízvezetéki illeték d) udvarvilágítás és gázlángok javítása é) tűzkárbiztosítás... ~ ) ablaküveg-biztosítás*). g) Javítások, tisztogatás, kéményseprés Átvitel 127C d Tényleges kiadás évben Előirányzott összeg évre Az előirányzattal szemben + vagy ,-- 310]

6 i a d á s Tényleges kiadás évben Előirányzott összeg évre Az előirányzattal szemben + vagy VIII. Illetékegyenérték és az egyesületet mint ilyent terhelő adó... IX. A Deák Ferencz-alap irodalmi pályadíjai X. Á Wagner ároly-alap. segélyei XI. A Gró Tisza Lajos-alap. segélyei XII. A Bedő Albert-alap. ösztöndíjai XIII. Az Erzsébet királyné-alap segélyei XIV. A Luczenbacher Pál-alap segélyei XV. A Horváth Sándor-alap jutalma XVI. A Faragó Béla-alap segélyei XVII. A titkári nyugdíjalap kamatai... XVIII. Az altiszti segélyalap kamatai... XIX. A jubiláris alap kamatai. XX. A székesehérvári ismeretlen alap kamatai XXI. Egyéb kiadások B) Átutó kiadások. XXII. A törzsvagyonhoz csatolandó új alapítványok és a kötelezvényben tett alapítványok beváltására beizetett összegek XXIII. Az egyesület külön rendeltetéssel bíró alapítványainak növelésére tett adományok és ezen alapítványokhoz csatolandó egyéb őszszegek : 1. Wagner.-alapítvány Bedő Albert-alapítvány Faragó Béla-alapítvány Titkári nyugdíjalap Altiszti segélyalap Jubiláris alapítvány A székesehérvári ismeretlen alap Áthozat XXIV. Az egyesület által a szerzők terhére kiadott szakmunkák és iratok kiadási költségei XXV. A olyó bevételek eleslegéből a törzsvagyonhoz csatolandó összeg XXVI. Egyéb átutó kiadások ( Összes kiadás

7 B) Alapítványi kamatok és tagsági díjak nyilvántartása. Nevezetesen Egyenkint Tartozás: 1. Alapító tagok. Hátralék év végével. Előírás évre (kamat és kedvezményes lapdíj) Törlesztés: évben előre izetett összeg évben törölt és a közgy. által leírt összeg évben izetett kamat és kedvezményes Japdíj (lásd A) pénztári számadás II. bevételi rovatát) Marad hátralék év végén és pedig: évre átvitt összeg levonva ebből az előre izetett összeget 113. Marad tehát év végén hátralék Rendes tagok. Tartozás: Hátralék év végével - Előírás évre Törlesztés : évben előre izetett összeg évben törölt és a közgy. által leírt összeg évben izetett tagsági díjak (lásd A) pénztári számadás III. bevételi rovatát) Marad hátralék év végével: és pedig évre átvitt összeg levonva ebből az előre izetett összeget Marad tehát év végén hátralék '

8 Q A külön rendeltetéssel biró alapítványok tulajdonában lévő magánkötvények kamatainak nyilvántartása. N e v e z e t e s e n Egyenkint I. Gró Tisza Lajos alapítvány. Tartozás: Hátralék év végével Előírás évre Törlesztés évben Marad hátralék év végével... II. Faragó Béla alapítvány. Tartozás: Hátralék év végével Előírás évre Törlesztés 1909-ban Marad hátralék év végén D) Az egyesület által kiadott könyvek és egyéb művek nyilvántartása N e v e z e t e s e n Példány Egyenkint szám 1. A bükk-tűzia romlása és az ellene való védekezés. (GellértJ.) erüköltség... á) iadott ingyen példányok b) Eladatott évben 17 példány á \ 38 példány ál 38 / c) 1909-ban 5 példány á 60 3 \ 2 példány ál 2 / Marad tehát az év végén: á) példányszám. 409 b) megtérítendő kerüköltség C

9 Nevezetesen Példány Egyenkint szám Marad tehát az év végén: a) példányszám b) megtérítendő kerüköltség A ából készült czukor és alkohol, (dr. Zemplén.) erüköltség a) Szerzőnek és az egyes, könyvtárának b) Eladatott 1909-ben 1 példány á példány k l Mai;id tehát az év végén: a) példány b) megtérítendő kerüköltség Nevezetesen E) Vagyon-számadás. /. Cselekvő vagyon, a) észpénz. Maradvány év végével: 1. Az általános alaptőke számadása szerint. 2. A Gró Tisza Lajos-alapítvány számadása szerint 3. A sz.-ehérvári ism. alap. számadása szerint A Bedő Albert-alapítvány számadása szerint 5. A Wagner.-alapítv. számad. szerint Az Erzsébet királyné-alap. szám. szerint 7. A titkári nyugdíjalap számadása szerint A Horváth Sándor alap. 9. A Faragó Béla 10. Luczenbacher Pál 11. Altiszti segélyalap._ Jubiláris alapítvány A külöldi anemek megtelepítése stb. (Pech D.) erüköltség. _.. -._.. a) iadott ingyen példányok._._. b) Eladatott évben 33 példány á \ 13 példány á 4 *) / c) évben : 3 példány á példány á Egyenkint Átvitel

10 N e v e z e t e s e n évi bevétel: Áthozat 1. Az általános alaptőke javára a) észpénzben tett új alapítványok b) ötvényben tett alapítványok tőketörlesztésére c) A pénztái i eleslegből 2. A titkári nyugdíjalap javára A Wagner ároly-alapítvány javára A székesehérvári ismeretlen alapítvány javára 5. Erzsébet királyné-alapítvány javára A Bedő Albert-alapítvány javára _ 7. A Faragó B.-alapítv. javára _ 8. Lucenbacher Pál alapítvány javára._ 9. A Jubiláris alapítvány javára _ Az Altiszti segélyalap javára évi kiadás: 1. Az alapt. terhére ért. papírok vásárlására ( n. é. m. kor. jár. (1. E I. c) bev. 1 tételét) 2. A titkári nyugdíjalap terhére n. é. magyar koronajáradék (1. E I. c) bev. 10. tét.) 3. A Bedő Albert alap. terhére 400. n. é. magy. koronajáradék (1. E I. c) bev. 3. tét.) 4. A Wagner - alap. terhére 200. n. é. magy. koronajáradék (1. E 1. c) bev. 4. tét.) 5. Az Erzsébet királyné-alap. terhére n. é. koronajáradék (1. El. c) bev. 5. tét.) 6. A székesehérvári ism. alap terhére 100. n. é. magy. koronajáradék (1. E. \. c) bev. 7. tét.) 7. A Luczenbacher P.-alap terhére 100. n. é. magy. koronajáradék (1. E. 1. c) bev. 8. tét.) A jubileumi alap. terhére n. é. magy. koronajáradék (1. E. 1. c) bev. 9. tét.) A Tisza L.-alap. terhére n. é. m. kor. jár. (1. E. I. c) 2 bev. tét.) Marad végével készpénz... E készpénzmaradv. részletezésétalapok szerint 1. G)a. b) Magán kötvények. Maradvány évről: 1. Általános alaptőke Gró Tisza Lajos-alapítvány évi bevétel évi kiadás: 1. észpénzben történt törlesztés olytán (lásd E. I. a) bevétel 1. b) és 7 tételeit) 2. Az évi közgyűlés által leíratott M a r a d l y é v v é és pedig: 1. Általános alaptőke Gró Tisza Lajos-alapitvány Faragó Béla-alapitvány... " é v e l Egyenkint

11 N e v e z e t e s e n Egyenkint c) Értékpapírok. Maradvány év végével: 4 /o-os magyar koronajáradék... 4 u /o-os magyar öldhitelintézeti záloglevél... 4 /o-os magyar öldhitelintézeti szab. és talajjavitási záloglevél évi államsorsjegy._... 3 H /o-os osztr. öldhitelintézeti évi sorsjegy (II. kibocsátás)...._ Gazdák biztosító szövetk. 10 drb üzletrész évi bevétel: 1. Az alaptőke jav. vásároltatott. n é. m. kor. jár. Az alaptőke javára cseréltetett. n. é. m. öldh. int. szab. és talaj javítási záloglevél 2. A Tisza L. alap javára cseréltetett - n. é. m. öldh. int. szab. és talajjavitási záloglevél... A Tisza L. alap javára vásároltatott. n. é. in. kor. járadék : A Bedő Albert-alap javára vásároltatott. n. é. m. kor. jár.._. A Bedő Albert-alap javára cseréltetett. n. é. m. öldhit. int. szab. és talajjav. záloglevél...._ 4. A Wagner. alap javára cseréltetett. n. é. m. öldhit. int. szab. és talajjav. záloglevél. A Wagner. alap javára vásároltatott. n. é. m. kor. jár.. 5. Az Erzsébet királyné-alap javára vásároltatott. n. é. m. kor. jár _ Az Erzsébet királyné alap javára cseréltetett. n. é. m. öldhit. int. szab. és talajjav. záloglevél A Horváth Sándor-alap javára cseréltetett - n. é. m. töldhit. int. szab. és tajajjav. záloglevél A székesehérvári ism. alap jav. cseréltetett. n. é. m. öldhit. int. szab. és talajjav, záloglevél... A székesehérvári ism. alap javára vásároltatott. n. é. m. koronajáradék _. 8. A Luczenbacher Pál-alap javára vásároltatott - n. é. m. kor. jár. A Luczenbacher P. alap jav. cseréltetett. n. é. m. öldhit. int. szab. és talajjav. záloglevél 9. A Jubiláris alap javára cseréltetett. n. é. m. öldhit. int. szab. és talajjav. záloglevél A Jubiláris alap javára vásároltatott. n. é. m. kor. jár 10. A titkári nyugdíjalap javára vásároltatott. n. é. m. kor. jár Átvitel és összesen

12 N e v e z e t e s e n Egyenkint évi kiadás: Áthozat 1. Az alaptőke ] terhére kicseréltetett 2. A Tisza Lajos-alap \ n. é. magy. kor. 3. A székesehérvári ism. alap J járadék A székesehérvári ism. alap terhére sorsoltatott a 16344/9. sz. sorsjegy 4. A Bedő A. alap... \ 5. A Wagner alap h é k i c s e r é l t e t e t t kor 5: t^^^ alap 8. A Luczenbacher P. alap 9. A Jubiláris alap járadék Marad év végével Részletezését lásd G) alatt. d) Egyesületi székház. Maradvány évről ~... _._ évben bevétel vagy kiadás nem volt. Marad év végével... e) Leltári tárgyak. 1. Az egyesületi székház s az egyesület hivatali helyiségeinek belső berendezésére beszerzett tárgyak. Maradvány év végével 567 drb értéke évi bevétel évi kiadás nem volt drb értéke Marad év végével darab ) önyvtár. 1. Általános könyvtár. Maradvány év végével 2255 mű 3034 kötet évi bevétel 214 mű 243 kötet évi kiadás mű 3277 kötet : mű 152 kötet 1173 Marad év végével 2. Díszkötésű könyvtár mű 3125 kötet Maradvány év végével 355 mű 421 kötet évi bevétel 13 mű 13 kötet évi kiadás Marad év végével 368 mű 434 kötet mű kötet 368 mű 434 kötet Összes könyvek év végével mű 3559 kötet 2(

13 N e v e z e t e s e n Egyenkint Összesítés. a) észpénz... b) Magánkötvények _. c) Értékpapírok.... :... d) Az egyesületi székház értéke... e) Leltári tárgyak értéke /) önyvtár értéke _ Egyesületi vagyon év végével összesen év végével volt. _ Szaporodás évben A szaporodásból esik: 1. Alaptőkére és a külön rendeltetéssel biró alapítványokra (1. O.) A könyvtár értékének szaporodására (1. E. I. / 1. és 2.)..:. 3. A leltár értékének szaporodására (1. E. e.)..... Összes szaporodás //. Szenvedőleges vagyon. F) Letétben kezelt összegek nyilvántartása. Maradvány év végével.. _ évi bevétel évi kiadás..... Maradvány év végével ebből esik: 1. A műszótári letétre.. 2. A Deák Ferencz-alapítvány kamataira.. 3. A Horváth Sándor-alap. kamataira 4. Irodalmi letétre.'" Biztosítékra Egyéb letétre

14 (!) Az alaptöke és a külön rendeltetéssel N e v e z e t e s e n Alaptőke Titkári nyugdíjalap Deák Ferenczalapítvány Luczenbacher Pál-alapítvány Horváth Sándoralapítv. 1 Maradvány év végével Szaporodás évben. 1. Magánkötvény (1. E I. ti) észpénz (1. E I. a) bev.). 3. Értékpapírokban (1. EI. c) bev.) j^ H "" iadás évben. 1. észpénz (1. I. a) kiad.) 2. Magánkötvényekben (1. I. b) 3. Értékpapírokban (1. E I. c) ^g l a s és pedig: Marad év végével észpénz 2. Magánkötvényekben 3. 4%-os magyar koronajáradék /o-os magyar öldhitelintézeti záloglevél 5. 4 /o-os magyar öldhitelintézeti szabályozási és talajjavítási záloglevél évi államsorsjegy 7. 3 /o-os osztrák öldhitelintézeti évi sorsjegy Qazdák biztosító szövetkezetebeli üzletrész _ Bund ároly s. k. titkár. BUDAPEST, évi

15 Wagner árolyalapítvány Gró Tisza Lajosalapítvány Bedő Albertalapítvány Székesehérvári ismeretlen alapítvány Erzsébet királyné alapítvány Faragó B.- alapítvány Altiszti segélyalapitv. Jubileum i alapitv. I J j l ehruár hó 7-én Oaal ároly s. k. pénztáros. I 200 Szaporodás évben I

16 Tekintetes Igazgató-választmány Az évi pénztári naplóból, valamint a számadások tételeit részletesen kimutató rovatkönyvből meggyőződtünk, hogy az egyesület pénztárának évi bevétele 105, évi kiadása 105, s az évi pénztári maradvány...._ volt. A kiadások őösszegéből azonban: 1. az általános alaptőke javára a titkári nyugdíjalap javára. 6, a Wagner ároly"-alap javára a Faragó Béla"-alap javára <s> Q <v 1,000. b. a Bedő Albert"-alap javára a székesehérvári ismeretlen alap javára > -<u 7. a Gró Tisza Lajos-alap javára a Luczenbacher Pál-alap javára 9. az Altiszti segélyalap javára \M*03 ö a Jubiláris alap javára H~ összesen... 17, adatott át az alapítványi számadásnak. A vagyoni állást az év végével lezárt számadás alapján következőnek találtuk: a) észpénzben 1 ) , b) Alapító tagok magánkötvényeiben 2 ) 59, c) Értékpapírokban és pedig: 3 ) 4%-os magyar koronajáradék 4%-os magy. öldh. záloglevél 4%-os magyar öldh. szab. és talajjav. záloglevél évi államsorsjegy % osztr. öldh évi sorsj. Gazdák bizt. szöv. üzletjegy d) Egyesületi székházba beektetett összeg é) Leltári tárgyak értéke /) A könyvtár értéke ,600 89,900 x ) Lásd E) vagyon szám a, 2 ) b, 8 ) c részeit. 282, , , , , ,

17 Az egész zárszámadás eredményét a mellékelt kimutatások tüntetik el. Az A) alatt tárgyalt pénztári számadás szerint az előirányzott 88,360 bevétellel, illetve kiadással szemben 105, olyt be, illetve adatott ki; a bevételi, illetve kiadási többlet tehát 16, Az egyes bevételi rovatoknál mutatkozó nagyobb eltérések indokolására elemlítjük, hogy a II. rovaton mutatkozó hiány onnan származik, hogy a hátralékok nem olytak be; az V. a. rovaton mutatkozó többlet pedig onnan származik, hogy az évi előizetési dijak egy része még évben olyt be; az V. b., c. rovaton mutatkozó többlet tömegesebb megrendelések, az V. d. rovaton mutatkozó többlet pedig HAz Erdő" czímű lap emelkedő elterjedése olytán állott elő; a VI. rovaton mutatkozó többlet a hirdetések nagyobb mennyiségének az eredménye, a VIII. rovaton mutatkozó többlet pedig a megnövekedett tőkék és a huzamosabb ideig elhelyezett pénzkészletek után származik. A XXVII. rovatnál a bevételi többletet a bizományban levő könyvek nagyobb kelendősége okozta. A II., V. és VII. kiadási rovatokon mutatkozó túlkiadások az igazgató-választmánynak decz. 15-én tartott ülésében engedélyeztettek. A VIII. rovaton mutatkozó kevesebb kiadás azzal indokoltatik, hogy az 1909 évi költségvetés készítésekor az illetékegyenérték még nem volt kivetve s annak lényeges csökkenését nem lehett előrelátni. A többi rovatoknál mutatkozó s az alapokra vonatkozó túlkiadások a megelelő bevételi rovatok alatt mutatkozó bevételi többlet ellentételei s onnan erednek, hogy ezen alapok tőkéi a mult évben szaporodván, kamatjövedelmük is több volt. Az előirányzattal szemben olyó pénztári eleslegként, a XXV. rovaton előirányzott 270 -val szemben mutatt kozott, amely összegből azonban csak csatoltatotaz alaptőkéhez, mert az igazgató-választmánynak évi decz. hó 15-én tartott ülésének határozatából a elesleg első sorban a letéti számadástól kölcsön vett összeg részbeni visszatérítésére, másodsorban a Jubiláris alapítvány dotálására és csak harmadsorban volt az alaptőke gyarapítására ordítandó. (Lásd kiadás B), XXVI. rovaton.) Meggyőződtünk arról, hogy az E) c) alatt kimutatott értékpapírok a magyar öldhitelintézetnél el vannak helyezve. Javasoljuk mindebből kiolyólag, hogy a számadók részére a elmentvényt megadni méltóztassék. t

18 Indítványozzuk továbbá, hogy mint behajthatatlan hátralékok a következő összegek írassanak le: 1. n. Tavassy Gyula Alapitó tagok Tőke amat II. Rendes Tagdíj 1. n. Blahos Manó n. Brodszky Gyula n. Búzás Jenő n. Firtos Dénes n. Ganovszky Gusztáv Harry László n. Lux Vilmos n. Milosevics György 16-- tagok : Tagdíj 9. Nitnausz Gyula n. Podraczky Béla n. Rades Dávid n. Schönherr Sándor Schuszter Jenő n. Voigt Hermann n. Zsivanovics Zsiva 16 III. Hirdetési díjak: 1. rizmanits János Forray Béla Javasoljuk azonban, hogy az I. és II. alatt kimutatott összegek oly kikötéssel töröltessenek, hogy a megnevezett és még életben levő tagok egyszersmind a tagok sorából is töröltessenek; a kitüntetett összegekkel együtt természetesen az esetleg előirt perköltségek, valamint az 1910-re eszközölt előírások is törlendők lesznek. Egyidejűleg van szerencsénk bemutatni az évi költségvetés tervezetét, melynek minden egyes tételét a mult évi eredmény s a tényleges állapot igyelembevételével állapítottuk meg.

19 Az Országos Erdészeti Egyesület évi költségvetése. Tényleg beolyt az évben Előirányoz tátott évrt Előirányoztatik évre! 4) Rendes bevételek. I. Az egyesületi székházbérjövedelme II. Az alapító tagok által kötelezvényben tett alapítványok kamatai.. III. A rendes tagok által izetett tagsági díjak IV. Az állam által adott segély V. Az egyesület állandó kiadmányainak jövedelmei: a) Erdészeti Lapok b) Erdészeti Zsebnaptár :. c) Erdészeti Rendeletek Tára d) Az Erdő" című kp után VI. Az egyesület közlönyében megjelenő hirdetések díjai VII. Az egyesület terhére kiadott nem állandó irodalmi kiadmányok eladásából beolyó jövedelmek... VIII. Az alaptőke, valamint a olyó jövedelmekből begyűlt pénztári készletek kamatai _. IX. A Deák Ferencz-alapítványbevétele X. A Wagner ároly-alapítvány bevétele _ XI. A Or. Tisza Lajos-alapítvány bevétele... XII. A Bedő Albert-alapítvány bevétele XIII. Az Erzsébet királyné-alapítvány bevétele XIV. A Luczenbacher Pál-alapítvány bevétele...._.... XV. A Horváth Sándor-alapítvány bevétele _ XVI. Faragó Béla-alapítványának bevétele Átvitel

20 Tényleg beolyt az évben Előirányoztatott évre Előirányoztatik évre Áttétel XVII. A titkári nyugdíjalap bevétele... XVIII. Az altiszti segélyalap XIX. A jubiláris alapítvány XX. A székesehérvári ismeretlen alapítvány bevétele._._ XXI. Postaköltség és más térítmények XXII. Megítélt és behajtott perköltségek XXIII. Egyéb bevételek B) Átutó bevételek. XXIV. Az új alapító tagok által készpénzben tett egyesületi alapítványok és a kötelezvényben tett alapítványok törlesztésére beizetett összegek XXV. Az egyesület külön rendeltetéssel bíró alapítványainak növelésére vagy hasonló alap. alkotására tett adományok és a titkár hozzájárulása a nyugdíjalaphoz...._.... XXVI. Az egyesület által a szerzők terhére kiadott szakkönyvek és más iratok eladásából beolyó jövedelmek... XXVII. Más átutó bevételek, beleértve a letétképen kezelendő összegeket is Összes bevétel

21 i a d á s Tényleg kiadatott az évben Előirányoztatott évre Előirányoztatik évre A) Rendes kiadások. I. Személyi járandóságok: a) a titkár izetése és pótléka 7200 b) a segédtitkár izetése c) a pénztáros izetése d) az íinokok izetése e)- szolga és házmesteri izetés és kegydíj ) jutalmak és segélyek 1200 II. Ügyviteli költségek: a) irodai és postaköltségek, nyomtatványok és távbeszélő 5?00 ül. b) ügyvédi költségek 600 c) közgy. és utikölts III. Leltári tárgyak beszerzésére IV. A könyvtár gyarapítására és szaklapokra V. Állandó kiadmányok költségei és pedig: 1. Erdészeti Lapok: a) nyomtatási költségei ül. b) expedíciója c) írói díja Erd. Zsebnaptár előállítási költsége Erd. Rend. Tára előállítási költsége Az Erdő" öszszes költségei VI. Az egyesület terhére kiadott nem állandó irodalmi kiadmányok költségei VII. A székházat terhelő kiadások: a) állami adók 4200 ül. b) községi adó, házbérkrajczár._ c) vízvezetéki illeték 675 d) udvarvilág, és gázlángok javítása e) tűzkárbiztosítás ) ablaküveg * g) javítások, tisztog és kéményseprés Átvitel C 63790

22 i Tényleg kiadatott az évben Előirányoztatott évre Előirányoztatik évre Áttétel VIII. Illetékegyenérték és az egyesületet mint ilyent terhelő adó... IX. A Deák Ferencz-alapítvány irodalmi pályadíjai._. X. A Wagner ároly-alapítványból adandó segélyek XI. A Gró Tisza Lajos-alapítványból adandó segélyek XII. A Bedő Albert-alapítv.-ból adandó ösztöndíjak _ XIII. Az Erzsébet királyné-alapítványból adandó segélyek... XIV. A Luczenbacher Pál-alapítványból adandó segélyek XV. A Horváth Sándor-alapítványból adandó jutalom XVI. A Faragó Béla-alapítv.-ból adandó segélyek XVII. A titkári nyugdíjalapnak átadandó kamatok _... XVIII. Az altiszti segélyalapnak átadandó kamatok _ XIX. A jubiláris alapnak átadandó kamatok XX. A székesehérvári ismeretlen alapnak átadandó kamatok... XXI. Egyéb kiadások._ B) Átutó kiadások. XXII. A törzsvagyonhoz csatolandó új alapítványok és a kötelezvényben tett alapítványok beváltására beizetett összegek XXIII. Az egyesület külön rendeltetéssel biró alapítványainak növelésére tett adományok és az ezen alapítványokhoz csatolandó egyéb összegek XXIV. Az egyesület által a szerzők terhére kiadott szakmunkák és iratok kiadási költségei... XXV. A olyó bevételek eleslegéből a törzsvagyonhoz csatolandó összeg XXVI. Egyéb átutó kiadások... Összes kiadás U

23 Az évre előirányzott 89,187 bevétellel és kiadással szemben az évre 90,894 bevételt és kiadást irányoztunk elő, azaz 1,707 -val többet. Az egyes bevételi és kiadási rovatoknál előirányzott összegekre nézve, amelyek az évi költségvetéstől eltérnek, a következőket van szerencsénk elemlíteni: A bevételek közül emeltük az V. d) és VI., VIII. rovatot, mert itt több bevételt remélünk; a X., XIII., XVI-XX. rovatok emelése a meggyarapodott alapítványi tőkék utáni nagyobb kamatjövedelemnek elel meg. Leszállítottuk ellenben a II. rovatot, megelelően a kötelezvényekben alapított tőkék beizetésének. A kiadási rovatok közül emelnünk kellett az I. d) rovatot, mert az igazgató-választmány m. é. aug. 25. tartott ülésében az egyik irnok izetését havi 15 -val emelte. Emeltük továbbá az V. 1 b), 2. és 4. rovatot, mert az eddigi előirányzat a szükségletet nem edezte; ellenben leszállítottuk az I. e) rovatot, miután a kegydíjas szolga elhunyt, 600 kegydíja beszüntettetett s özvegye részére csak 360 kegydíj szavaztatott meg. Az alapítványi kamatok részbeni emelkedése a meggyarapodott tőkék olyománya, amelyek különben a megelelő bevételi rovatokkal azonosak. Pénztári eleslegként eszerint 634 volt előirányozható. Budapesten, 1910 évi április hó 6-án. A számadás-vizsgáló bizottság: Balogh Ernő s. k. Szálai Ernő s. k. Marsovszky Ede s. k. Barsi Richárd s. k.

24 Az igazgató-választmány a számadásvizsgáló-bizottság javaslatát mindenben magáévá teszi és azt a közgyűlés elé terjeszteni rendeli. IV. Darányi Ignácz volt és gró Serényi Béla mostani öldmivelésügyi minisztereknek az egyesülethez intézett búcsúzó, illetőleg beköszöntő leveleire vonatkozó bejelentés tudomásul szolgál. V. Vadas Jenőnek levele, amelyben a Horváth Sándor alapitvány jutalomdijáért köszönetet mond, tudomásul szolgál. VI. Az igazgató-választmány a Bedő Albert dr. elnöklete alatt kiküldött bizottság javaslata alapján elhatározza, hogy a közgyűlésnek javaslatot tesz, hogy a Bedő Albert alapítványból adományozott ösztöndijak összegét 600 -ról egyenként 800 -ra emelje, egyúttal azonban az ösztöndijasokat kötelezze, hogy a őiskola hallgatóinak összes tanulmányi kirándulásain részt vegyenek. Javasolni ogja továbbá a közgyűlésnek, hogy az alapszabályok erre vonatkozó szakaszai akkor módosíttassanak, amikor az alapszabályok uj kiadásának szükségessége elmerül s hogy e módosítás oly értelemben történjék, hogy az ösztöndijak számának és összegének megállapítása a közgyűlés hatáskörébe utaltassék. VII. A magánerdőtisztek szolgálati és jogviszonyainak rendezése ügyében kiküldött bizottság alábbi jelentését terjeszti elő: Tekintetes Igazgató-választmány! Borsod-Gömör-Heves vármegyék erdészeti egyesületének a magánerdőtisztek helyzetének javítása érdekében egyesületünk Tekintetes Elnökségéhez beadott javaslatára, véleményünket, van szerencsénk a következőkben előterjeszteni. Hét millió kat. holdat halad meg azon erdőterület, amely részben javadalmi, részben magánvagyont képez. Jólehet ezen tekintélyes vagyon tulajdonosai és haszonélvezői közül többen elismerték az erdő közgazdasági ontosságát és a benne űzött rendszeres gazdálkodásnak a jövedelmezőségre való jelentőségét; erdőbirtokaik kezelését szakértő erdőtisztekre bizva, őket a gazdasági tevékenység egyenrangú tényezőiül elismerve, szolgálati jogviszonyaikat a haladó kor igényeinek megelelően rendezték. Sajnos azonban, sok magán, de sőt javadalmi, kötött erdőbirtok kezelésére alkalmazott erdőtisztnek, nemcsak a képzettséget és munkakört megillető anyagiak nincsenek megadva, de még az állása sincsen biztosítva és még kevésbbé van gondoskodva arról, hogy az aggkorban vagy az időelőtt való munkaképtelenség elhalálozás esetén oly ellátásban részesüljön, amely neki és családjának a súlyos anyagi gondoktól ment megélhetést biztosítja. A magyar kormányok a szocziális érdekeket elkarolva, a társadalom már majd mindazon tényezőit, akik a gazdasági tevékenységben s a kulturális előre-

25 haladás munkájában résztvesznek, védelembe vették és jogviszonyaikat humánus törvényekkel szabályozták. A magánerdőtisztek jogviszonyai kivéve a polgári törvények általános értékű határozmányait semmiéle törvényes intézkedéssel megvédve, szabályozva, nincsenek. Méltányos és jogos tehát a magánerdőtisztek azon kívánsága, amely erdőtiszti minőségük és szolgálati jogviszonylatuknak törvényes alapon való rendezésére irányul. A birtokos és a gazdatiszt közötti jogviszony szabályozásáról szóló évi XXVII. t.-cz. megalkotásánál lett volna helye annak, hogy ezen törvény keretébe oglalva oldatott volna meg a magánerdőtiszti kar jogos kívánalma is. Az erdőtisztek jogainak megvédésére ezen törvény sem terjed ki, hanem csak ennek a törvénynek egyik magyarázata tételezi el, hogy előorduló kérdések elbírálásánál a magánerdőtisztekuél is a bíróságok a gazdatiszti törvény határozmányait ogják alkalmazni? Általánosságban tehát teljes mértékben osztjuk Borsod-OömÖ!-Heves vármegyék erdészeti egyesületének azon nézetét, hogy a magánerdőtisztek helyzetének javítása, illetőleg jogviszonyaiknak szabályozása csak ugy oldható meg, ha a jogvédelem a magán és birói gyakorlat ingatag talajáról a törvény biztos alapjára helyeztetik ál. Ami azonban a iivetett kérdés részleteit illeti, ezek tárgyalásába nem bocsátkozhattunk bele, amennyiben ezt megelőzően szükségesnek tartjuk, hogy a magánszolgálatban álló erdőtisztek szolgálati és jogviszonyairól megelelően szerkesztett kérdőivek utján megbízható képet nyerjünk : az igy összegyűlt adatok rendezése és áttekintése után előadói javaslat készítendő, amely a közvetlenül érdekeltek bevonásával vagy megelelően kiegészített bizottságunk által vétetnék további tárgyalás alá. Amennyiben a Tekintetes Igazgató-Választmány ezen javaslatunkat elogadná, a kérdőivek összeállítására vonatkozólag az egyesület Tekintetes Elnökségének előterjesztést tennénk. Maradunk a Tekintetes Igazgató-Választmány kész szolgái Budapest, évi márczius hó 14 én. Csupor István s. k. Bittner Gusztáv s. k. Homann Antal s. k. Az igazgató-választmány az előzetes adatgyűjtést a maga részéről is szükségesnek tartván, arra a bizottságot elkéri. VIII. Zólyomi Imre, Selmeczbánya város erdőmestere, indítványt intézett az egyesülethez, amelyben kéri, hogy az eg>esület a városok segélyezéséről szóló belügyminiszteri törvénytervezet azon intézkedése ellen, amely a városi erdőliszteket a közigazgatási tisztviselők sorából kizárva, erkölcsi tekintetben súlyosan megkárosítja s egyúttal a izetésrendezés jótéteményeitől is megosztja, szólaljon el és a sérelmes rendelkezések módosítása érdekében tegyen lépéseket.

26 Az igazgató-választmány a titkár előadása alapján elhatározza, hogy elterjesztéssel ordul a belügyminiszterhez, amelyben kéri, hogy a városi erdőtiszteket a közigazgatási tisztviselők közé sorolja és izetésük minimumát olyképen szabja meg, hogy a rendezett tanácsú város vezető erdőtisztje, a IX. izetési osztályon kezdve, megelelő korpótlékok utján bizonyos számú szolgálati év után elérje a VIII. izetési osztályt és ebben is annak I. okozatáig haladjon (4400 ). A törvényhatósági joggal elruházott városokban ugyanez történjék a VIII. és VII. izetési osztály keretében, utóbbinak első okozatáig (6000 ), épségben tartva a többi járandóságot (lakás, öld, a, lótartás stb.). Az alárendelt erdőtisztek megelelően alacsonyabb izetési osztályba volnának sorozva, de a szolgálati évekkel szintén emelkedő járandóságokkal. Szükségesnek tartja egyúttal a választmány, hogy a vezető városi erdőtisztek a városi tanácsnak és közgyűlésnek teljes jogú tagjai legyenek és az erdészeti ügyekben előadókként szerepeljenek, végül pedig megújítja a választmány azt a régebbi kérelmét, hogy a városi erdőtisztek mindenütt életogytiglan alkalmaztassanak. IX. A budapesti Margitszigeten telepítendő növénykert ügyében Wekerle Sándor volt miniszterelnöktől a következő átirat érkezett: Folyó évi deczember hó 20-án, szám alatt kelt becses előterjesztését, amelyben azon kérésének ad kiejezést, hogy az 1908 : XLVIII. t.-cz. 6. szakaszának végrehajtása üggőben tartassék és annak oly értelmű novelláris módosításáról történjék gondoskodás, amely a Margitszigetet mindenkorra jelen hivatásának tartja enn, a növénykert odatelepítésének eszméjét pedig elejti. Meg kell vallanom, hogy ezen előterjesztés nem csekély csodálkozással töltött el engem, mert meg voltam győződve, hogy amidőn a modern kor követelményeinek megelelő növénykert létesítését teszem lehetővé és ezáltal ugyanazon czélok előmozdítását szolgálom, amely czélok előmozdítása a t. Egyesületnek is eladatát képezi, elsősorban a t. Egyesületnek is helyeslésével és elismerésével ogok találkozni. Felszólalásukat nem is tulajdoníthatom ezért másnak, mint annak, hogy beadványukból kitetszőleg azon hiszemben vannak, hogy a növénykert létesítése nagyarányú airtással og járni. Teljesen osztom a t. Egyesület azon nézetét, hogy a Margitsziget párjukat ritkító gyönyörű apéldányaival a székesőváros legőbb diszét képezi, amely a jövőre is megóvandó, meg lehet azonban győződve a t. Egyesület, hogy ez a szempont a növénykert létesítésénél teljes mértékben igyelembe is og vétetni. A növénykert létesítése a Margitszigeten annak idején azért vétetett czélba,

27 mert a közönségnek hozzáérhető helyen s a mai nemzedék részéről bevárható idő alatt különben nem jutottunk volna növénykerthez. E czélra a Margitsziget kiválóan alkalmasnak találtatott s a növénykert ottani létesítése az arra hivatott és illetékes tényezők részéről alapos megontolás után határoztatott el. Ezért ezen terv elejtéséhez nem járulhatok hozzá, megnyugtathatom azonban a t.- Egyesületer, hogy beadványában kiejtett aggályai teljesen alaptalanok és hogy az a körülmény, hogy a Margitsziget a jövőben tudományos czélra is el og használtatni, egyáltalában nem lesz akadálya annak, hogy a sziget egyúttal a jövőben is a székesővárosnak legkedvesebb üdülőhelye legyen, sőt annak érdekességét és vonzó voltát ezáltal nagymértékben ogja emelni. Budapesten, évi január hó 16-án. Hazaias tisztelettel Wekerle. A titkár nem tudja, kik azok az illetékes és hivatott tényezők, akik a Margitszigetet növénykertre kiválóan alkalmasnak nyilvánították, kénytelen azonban megállapítani, hogy a Természettudományi Társulat növénytani szakosztálya, amelyben az ország minden neves botanikusa helyet oglal, határozottan alkalmatlannak nyilvánította a szigetet erre a czélra. Reméli, hogy az egyesület elterjesztése legalább elhívta az illetékes tényezők igyelmét arra, hogy a sziget mai gyönyörű atenyészetét a lehetőségig kíméljék. Horváth Sándor alelnök elemlíti, hogy a öldmivelésügyi miniszter már az egyesület elterjesztését megelőzően átiratban ellenezte a növénykertnek a Margitszigeten való létesítését. Bedő Albert dr. ugy véli, hogy az egyesületnek az ügy mai előrehaladott állapotában sem kellene megnyugodnia a nyert elutasító válaszban, hanem ujabb beadványnyal kellene az uj kormányhoz ordulnia. Tuzson János dr. megerősíti, hogy az összes illetékes tényezők ellenezték a növénykertnek a Margitszigeten való létesítését. Az előkészítő munkálatok mai előrehaladott állapotában azonban már nem vár eredményt egy ujabb elterjesztéstől. Elnök a részletesen indokolt elterjesztést még nem tartja teljesen kilátástalannak. Az igazgató-választmány erre elhatározza, hogy sürgős ujabb elterjesztés intéztessék a miniszterelnökhöz. X. A. évi közgyűlés helyéül az igazgató-választmány Budapestet veszi kilátásba. XI. A központi erdészeti kísérleti állomás azzal a javaslattal lépett az egyesület elé, hogy a kísérleti állomások szövetsége által

28 készítendő nemzetközi erdészeti bibliográia költségeihez 5 év alatt izetendő összesen val járuljon hozzá. Az igazgató-választmány tekintettel arra, hogy már régebben oglalkozott ezzel a kérdéssel és hajlandónak nyilatkozott a bibliográia anyagi támogatására, ha garancziákat nyer arra nézve, hogy az a magyar erdészeti irodalomra is kiterjed, mire nézve azonban eddig választ nem kapott, elhatalmazza a titkárt, hogy ebben a kérdésben a bibliográia szerkesztőjével, Bühler dr. tübingeni egyetemi tanárral még egyszer érintkezésbe lépjen. A hozzájárulás összegéről az igazgató-választmány csak később og határozni. XII. A hazai akülkereskedelmet károsító uj osztrák vasúti díjszabás ügyében a budapesti kereskedelmi és iparkamara meghívására tartott értekezleten az egyesület is résztvett kiküldöttjei utján. Tudomásul szolgál. XIII. A titkár bejelenti, hogy a Magyar Fakereskedők és Faiparosok Országos Egyesületének megkeresésére az egyesület oly értelmű elterjesztést intézett a kereskedelemügyi és öldmivelésügyi miniszterekhez, hogy a kivitelre kerülő bükka és bükkagyártmányok az I. kivételes díjszabás szerinti viteldijakat izessék. Tudomásul vétetik. XIV. A öldmivelésügyi miniszternek az évben teljesített közhasznú erdősítések jutalmazásáról szóló értesítése, amely az Erdészeti Lapokban már megjelent, tudomásul vétetik. XV. Az igazgató-választmány a következő elhunyt alapitó tagok tagsági jogait ruházza át az alapszabályok értelmében azok jogutódaira: n. gró árolyi Alajos jogait gró árolyi Lajosra, n. Pischl Pálét Pischl Dezsőre és n. Reman Józseét Reman Ferenczre. XVI. Uj tagokként elvétetnek: a) Alapitó tagnak: Valics János m. kir. erdőmérnökgyakornok, aj.: Nagy György. b) Rendes tagnak: Barna Endre m. kir. erdőmérnökjelölt, aj.: Petricsek Adol; Barrois Andor urad. erdész, aj.: Dittert Gyula, Barsy Nándor urad. erd. segédtiszt, aj.: Zachár István és Ferenczi Ede; Berger Antal őherczegi urad. ővadász, aj.: Borsitzky Ottó; Bock László erdőmérnök, aj.: Arató Gyula; Bőhm István uradalmi erdőmérnökgyakornok, aj.: Mojzer ároly és Schmidt

29 Ferencz; Daum Alréd m. kir. erdőmérnökgyakornok, aj.: Schlosser István; Fábián János m. kir. erdőmérnökgyakornok, aj.: Tomcsányi Gusztáv; Früstök István m. kir. erdőmérnökjelölt, aj.: Petricsek Adol; Hartmann Sándor őherczegi urad. ővadász, aj.: Borsitzky Ottó; Jonásch ornél m. kir. erdőmérnökgyakornok, aj : Tomcsányi Gusztáv; rassó Miksa erdőtulajdonos, aj.: örmendy ároly; Lux Árpád m. kir. segéderdőmérnök, aj.: Petricsek Adol; Mamira Józse m. kir. erdőmérnökgyakornok, aj.: adácsi Bálint; Maróthy Emil m. kir. erdőmérnökgyakornok, aj.: Ráduly János; Mózs Ferencz m. kir. segéderdőmérnök; aj.: Tomcsányi Gusztáv; Öllé Pál őherczegi urad. ővadász, aj.: Borsitzky Ottó; Paczner ároly m. kir. erdőmérnökjelölt, aj.: Ráduly János, Pap Sándor m. kir. erdőmérnökjelölt, aj.: Petricsek Adol; Ponner Nándor m. kir. erdőmérnökgyakornok, aj.: Schlosser István; Rákossy Márton őkápt. erdészsegéd, aj.: Nádhera Pál; Richter Géza őherczegi urad. ővadász, aj.: Borsitzky Ottó; Rozáry Árpád I. o. erdőaltiszt, aj.: Sághy álmán; Sebők Frigyes az Ált. Erdő-és Faipar r.-t. ügyvivő igazgatója, aj.: Bund ároly; Seemayer Bódog m- kir. erdőmérnökgyakornok, aj.: Sümeghy Ignácz; Sperling Viktor urad. erdőmérnökgyakornok, aj.: Mojzer ároly és Schmidt Ferencz; Schmidt Józse urad. ővadász, aj.: Chalupeczky János; Takáts Ferencz őherczegi urad. ővadász, aj: Borsitzky Ottó; Wundszám Sándor boszn. hercz. állami erdőmérnökgyakornok, aj.: Bund ároly; Zsák Emil urad. őerdész, aj.: iss Ferencz. úa ú& ú% HIVATALOS ÖZLEMÉNYE. I. PÁLYÁZATI HIRDETÉS. (Az erdőőri szakiskolák tanulóinak elvétele ügyében.) A görgényszentimrei, királyhalmi, liptóujvári és vadászerdei m. kir. erdőőri szakiskolákba a olyó év szeptember havában kezdődő új, kétéves tanolyamra részint állami ellátás mellett, részint saját költségen több tanuló og elvétetni a következő szabályok szerint:

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Jegyzőkönyv

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Jegyzőkönyv EGYESÜLETI ÖZLEMÉNYE. I. Jegyzőkönyv az Országos Erdészeti Egyesület igazgató-választmányának Budapesten 1914. évi április hó 4-én tartott rendes üléséről. Jelen voltak: Bedő Albert dr. és Horváth Sándor

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Meghívó

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Meghívó EGYESÜLETI ÖZLEMÉNYE. I. Meghívó az Országos Erdészeti Egyesület közgyűlésére. Az Országos Erdészeti Egyesület f. évi rendes közgyűlését deczember hó 17-én d. e. 10 órakor Budapesten, saját székházában

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Meghívó

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Meghívó EGYESÜLETI ÖZLEMÉNYE. I. Meghívó az Országos Erdészeti Egyesület közgyűlésére. Az Országos Erdészeti Egyesület f. évi rendes közgyűlését deczember hó 16-án d. u. 5 órakor Budapesten, saját helyiségeiben

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. állapítom, hogy a monarchia a akivitel értéke tekintetében a öldkerekség országai között a vezérszerepet viszi. Reánk nézve nemcsak a point d'honneur kérdése, de vitális érdek is, hogy ezt a szerepet a

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. JEGYZŐKÖNYV az Országos Erdészeti Egyesület igazgató-választmányának évi márczius hó 23-án tartott rendes üléséről.

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. JEGYZŐKÖNYV az Országos Erdészeti Egyesület igazgató-választmányának évi márczius hó 23-án tartott rendes üléséről. EGYESÜLETI ÖZLEMÉNYE. JEGYZŐÖNYV az Országos Erdészeti Egyesület igazgató-választmányának 1907. évi márczius hó 23-án tartott rendes üléséről. Jelen voltak: Bány Dezső báró elnök, Bedő Albert dr. I. alelnök,

Részletesebben

Egyesületi közlemények.

Egyesületi közlemények. (jegenyefenyő, tiszafa, havasifenyő, vörösfenyő, Wellingtonia gigantea, Taxus erecta, Taxus piramidalis, Juniperus virginiana, Thuja gigantea, hárs, tölgy stb.) vannak már ültetve. Egyesületi közlemények.

Részletesebben

Íz erd, muzeum-egylet 1878 Márczius 21-én tartandó évi rendes közgyűlésének Tárfysorozata:

Íz erd, muzeum-egylet 1878 Márczius 21-én tartandó évi rendes közgyűlésének Tárfysorozata: Melléklet az Erd. Muzemegylet" 3. számához. Íz erd, muzeum-egylet 1878 Márczius 21-én tartandó évi rendes közgyűlésének Tárfysorozata: 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. Titkári jelentés az igazgató választmány

Részletesebben

PÁLYÁZAT. a báró Bánffy Dezső alapítvány

PÁLYÁZAT. a báró Bánffy Dezső alapítvány EGYESÜLETI ÖZLEMÉNYE. I. PÁLYÁZAT a báró Bány Dezső alapítvány ösztöndijaira. Az Országos Erdészeti Egyesület a báró Bány Dezső alapítványból, az annak szabályzatában oglalt eltételek mellett, két egyenként

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Jegyzőkönyv

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Jegyzőkönyv csak a legnagyobb óvatossággal szabad elfogadni, vagyis csak akkor, ha az elejtett madár tényleg a szibériai formának bizonyul. Mindenesetre érdemes dolog volna avatottak részéről figyelemmel kisérni a

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Meghívó az Országos Erdészeti Egyesület közgyűlésére.

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. Meghívó az Országos Erdészeti Egyesület közgyűlésére. 1061 a rétegvonalakhoz (isohypsákhoz) közelebbeső vágássorhatárok lesznek képzendők, a hol ezzel nem létesülnek oly kiszögellések, a melyek a szélkároknak támadási pontul szolgálhatnak. (Vége következik.)

Részletesebben

HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK

HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK Az Állam erdészeti Tisztviselők Gyermekeinek Nevelését Segélyező Alap zárószámadása az 1936/1937. évről. I. Zárókimutatás. A számla megnevezése Forgalom Egyenleg M é r 1 e g Eredmény

Részletesebben

MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT ÉVRŐL.

MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT ÉVRŐL. 4 MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT AZ 1893. ÉVRŐL. Bevétel Mérleg az Országos Állatvédő- Újhelyi Sándor,, mint közgyölésileg megar íny Áthozat 1892. évről (10 darab arany)... Tagsági díjak fejében Államsegély földmivelési

Részletesebben

Költségvetés 1915-re.

Költségvetés 1915-re. Vagyon-kimutatás és zárszámadás 1911-ről (1911 januárius hó 1-től 1911 deczember hó 31-ig) Költségvetés 1915-re. 6 - 82 - Mérleg-számla Cselekvő vagyon. Értékpapír. Alaptőke. 4 / 0 magyar koronajáradék

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe

Részletesebben

ERDÉSZETI RENDELETEK TARA.

ERDÉSZETI RENDELETEK TARA. 805 ERDÉSZETI RENDELETEK TARA. KÖRRENDELET Valamennyi vármegyei törvényhatóságnak. 9847/II-C/1904. belügy, m. sz. Az 1898. XIX. t. cz. alapján szervezkedett volt úrbéresek és közbirtokosságok tulajdonát

Részletesebben

Vagyon-kimutatás és zárszámadás 1912-ről

Vagyon-kimutatás és zárszámadás 1912-ről Vagyon-kimutatás és zárszámadás 92-ről (92 januárius hó -től 92 deczember hó 3-ig). Költségvetés 93-ra. Cselekvő vagyon. Értékpapír. 4% tnagy. koronajáradék 4% magy. földteherm. kötv. Országház-alap 4

Részletesebben

lehetőleg hatósági bizonyitványnyal igazolni is kell. Budapest, évi deczember hó 19-én.

lehetőleg hatósági bizonyitványnyal igazolni is kell. Budapest, évi deczember hó 19-én. EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. 1. FELHÍVÁS. Az Országos Erdészeti Egyesület által kiosztandó rendkívüli ügyében. segélyek Az Országos Erdészeti Egyesület részben erre a czélra rendelkezésére bocsátott összegekből,

Részletesebben

A tölgyet pusztitó lisztharmat-gombáról és az ellene való védekezésről.

A tölgyet pusztitó lisztharmat-gombáról és az ellene való védekezésről. királyi állami erdőhivatalhoz lettek beosztva. A legnagyobb erdőbirtokos községek közül Feketehalom megtartotta saját magánerdőkezelését, mert külön okleveles erdészt tart, mig Rozsnyó és Mogyorós az állami

Részletesebben

Egyesületi közlemények.

Egyesületi közlemények. csak circa 3 frt 20 kr, tehát tetemesen alacsonyabb a mimósa- vagy wattle-kéreg áránál. Magja mind a két fajnak igen kemény, és ha nem egész friss, nehezen csírázik, s bizonyos előkészítést kivan mielőtt

Részletesebben

A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14.

A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14. A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete 2016. Június 14. Közigazgatási bírói út Közigazgatási jogviták Önkormányzati normakontroll-eljárások Egyéb közjogi jogviszonyon alapuló jogviták,

Részletesebben

Egyesületi hirdetések.

Egyesületi hirdetések. Halálozás. Smetaczek Béla primási uradalmi főerdész (Kemenczén) az országos erdészeti egyesület alapító tagja elhunyt. Béke poraira! Egyesületi hirdetések. Az.Erdészeti Rendeletek Tárádnak 1891. évi, vagyis

Részletesebben

1916. NOVEMBER 15. ERDÉSZETI LAPOK KÖZLÖNYE. ' Szerkeszti: Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. (S Előfizetési dij egy évre 16 korona.

1916. NOVEMBER 15. ERDÉSZETI LAPOK KÖZLÖNYE. ' Szerkeszti: Megjelenik minden hó 1-én és 15-én. (S Előfizetési dij egy évre 16 korona. 1916. NOVEMBER 15. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET LY. ÉVF. KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI BUND ' Szerkeszti: KÁROLY 21-22. FÜZET. EGYESÜLET Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.

Részletesebben

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com Sorszám: Csapat NBI/B Keleti csoport Nıi 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. I. Forduló szeptember 12. II. Forduló szeptember 19. III. Forduló október 3. IV. Forduló október 10. www.worldhandball.com

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D

M E G H Í V Ó N A P I R E N D Dunakeszi Város Polgármesterétől M E G H Í V Ó Dunakeszi Város Képviselő-testületének 2012. évi tizenharmadik ülését 2012. szeptember 27.-én 15 órakor összehívom Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme

Részletesebben

Vagyon-kimutatás és zárszámadás 1910-ről

Vagyon-kimutatás és zárszámadás 1910-ről Vagyon-kimutatás és zárszámadás 1910-ről (1910 januárius hó l-től Í9I0 tíeczember hé 31-lg). Költségvetés 1911-re. _ 94 Mérleg számla Cselekvő vagyon. Értékpapír. Alaptőke. 4% magyar járadék 4 /o földtehermentesítés

Részletesebben

1915. JÚNIUS 15. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EOYESOLET KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET

1915. JÚNIUS 15. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EOYESOLET KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET 1915. JÚNIUS 15. ERDÉSZETI LAPOK LIV. ÉVF. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EOYESOLET K Ö Z L Ö N Y E 11 12. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Szerkeszti: BUND KÁROLY Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.

Részletesebben

ö ő í ő ü ö ö í ö ö ö ű ő ö í ü í ö ű í ő ö ö ú ö í ö ö í ö ú ö ő í ö ő Á ű ö

ö ő í ő ü ö ö í ö ö ö ű ő ö í ü í ö ű í ő ö ö ú ö í ö ö í ö ú ö ő í ö ő Á ű ö ö ő ü Ö ő ő ő ö í ö Ö ő ü ö ö í ű ö ő ö ö í ö ö ö ő ö ö ő ö ö Ó ö ő ő í ő í ő ő ö ő í ő ü ö ö í ö ö ö ű ő ö í ü í ö ű í ő ö ö ú ö í ö ö í ö ú ö ő í ö ő Á ű ö ö í ő Í í ő ő í í í ö ö ö ú ö í Á í í í í í

Részletesebben

DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól

DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselőtestület a helyi önkormányzatokról szóló többször

Részletesebben

ő ű í ő ú í í Á ű í ő ő ő ő í É í í ő Ö Ö Ö Á Í Á ő ő ő ő É ő ő ú ú ú í ő Á Ö ő ő

ő ű í ő ú í í Á ű í ő ő ő ő í É í í ő Ö Ö Ö Á Í Á ő ő ő ő É ő ő ú ú ú í ő Á Ö ő ő Á ő ő ű í ú ő ő ő ő í í í ő ő ő ő í ő ő ő ű í ő ú í í Á ű í ő ő ő ő í É í í ő Ö Ö Ö Á Í Á ő ő ő ő É ő ő ú ú ú í ő Á Ö ő ő í ő ő ű í ú í í ű í ő ő ő ő í ő ő ő ő í ő ő ő ő í É í í í í ű ő í í ő ú ű í ú í

Részletesebben

Vagyon-kimutatás és zárszámadás 1909-ről'

Vagyon-kimutatás és zárszámadás 1909-ről' Vagyon-kimutatás és zárszámadás 1909-ről' (1909 januárius 1 -tői 1909 deczember 31-ig). Költségvetés 1910-re 104 Mérleg számla Cselekvő vagyon. Értékpapír. Alaptőke. 4% magyar járadék 4% magyar földtehermentesit.

Részletesebben

3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai

3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai 3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai 1946 1967 15,13 ifm I. Ajkai szeretetotthon iratai 1. doboz 1. Levelezés 1950 1960 2. SZTK iratok és fizetési jegyzékek 1956 1960 3. Gyermekfelvételi

Részletesebben

Erzsébet Királyné emléktar a selmeczbányai m. kir. erdóakadémia tanerdejében.

Erzsébet Királyné emléktar a selmeczbányai m. kir. erdóakadémia tanerdejében. Erzsébet Királyné emléktar a selmeczbányai m. kir. erdóakadémia tanerdejében. Irta : Tomasovszky Imre, m. kir. erdőakadémiai tanársegéd. Hazánk történelme gyászlapon jegyzi fel a mult év őszéről, hogy

Részletesebben

és körlap kiszámítására.

és körlap kiszámítására. Egyszerűsített számítási és körlap kiszámítására. Közli : Belházy módok az átmérő, kerület Emil, kir. fó'erdőf'elügyelő. Néha megesik, hogy az erdész valamely törzsnek vastagságát lehetőleg pontosan meg

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. Fejezet Alapvető elvek...4 A törvény célja...4 A bíróság feladatai a polgári perben...5

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mátraszele. 7/2012.(II.14.) szám. Tárgy.: Társulási megállapodás módosítása.

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mátraszele. 7/2012.(II.14.) szám. Tárgy.: Társulási megállapodás módosítása. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Mátraszele 7/2012.(II.14.) szám Tárgy.: Társulási megállapodás módosítása H a t á r o z a t Mátraszele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Salgótarján

Részletesebben

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének 24/2014. (XI.24.) határozata a Szervezeti és Működési Szabályzatról

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének 24/2014. (XI.24.) határozata a Szervezeti és Működési Szabályzatról Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének 24/2014. (XI.24.) határozata a Szervezeti és Működési Szabályzatról A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat a nemzetiségek jogairól szóló 2011.

Részletesebben

Horváth Zsolt: elnöki megnyitó

Horváth Zsolt: elnöki megnyitó A Magyar Geofizikusok Egyesületének közgyűlése Horváth Zsolt: elnöki megnyitó 1 Köszöntjük társegyesületeinket: Magyarhoni Földtani Társulat Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Eötvös Loránd

Részletesebben

A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE

A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE 2009. december 31. V. MEZŐVÁROSOK, 1848-TÓL RENDEZETT TANÁCSÚ VÁROSOK, 1929-TŐL MEGYEI VÁROSOK LEVÉLTÁRAI CSONGRÁD VÁROS LEVÉLTÁRA

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 02/267-12/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 160. MELLÉKLET : 1db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2017. (.) önkormányzati rendelete Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről

Részletesebben

HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2003. (IV.1.) számú rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól

HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2003. (IV.1.) számú rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2003. (IV.1.) számú rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló, többször

Részletesebben

Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü

Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü ú ú ú ú Ö ú ű ú Á ú ú ű ű ú ű ú ú Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü Ó Á Á Á ú ú Ő Ö Ü ú Ü Á ú ú Á Ú ú ú ú É ú Ó Ö É Á ű ú É Ó ű ú ú ű ű ú ű ú ű ű ú ű ű

Részletesebben

Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21.

Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21. Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2001. június 21. 2 TARTALOMJEGYZÉK I./ Szervezeti felépítés 1./ Közgyűlés 2./ Elnökség 3./ Munkaszervezet:

Részletesebben

I. számú melléklet CÍMREND A KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET 2. -ÁHOZ

I. számú melléklet CÍMREND A KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET 2. -ÁHOZ I. számú melléklet CÍMREND A KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET 2. -ÁHOZ CÍM ALCÍM 1. Önkormányzat Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala és önállóan működő intézményei 2. Polgármesteri Hivatal 3. Egészségügyi

Részletesebben

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 )

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 ) Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B. 1411. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 ) 1872 1944 T: 16,28 ifm (108 doboz, 16 csomó) 6,96 kfm (373 kötet) 23,24

Részletesebben

ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü

ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü ő É ő ő ő ő É Ü Ö Ö Ö Í Ö Ö Ö ő Ó Ó Ö Ö Á É É É ő Á É Á Á Ú Á Ú Ö Ö Á Ú Ö Á ű Á ú ő ő ü ü Ó ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü ő ő ő ő Á ü ú ú

Részletesebben

É Ö Á Í Á Ó Ö ü

É Ö Á Í Á Ó Ö ü Ö ű Ö ő ü ő ő ő ű Ö Ö ü Á Á É Ö Á Í Á Ó Ö ü Ö ű ű Ö ű ű ú ű ű ú ú ő ő ü ű ű É Ö ú ű ő ű ű ú ő ü Ö ú ú ő ő ú ű ü ő ü ű ú ú ű Ü ő ő Ó ü É Ó Ö Ö ú ü ü ü ü Ű ú Ö Á ü É Ó ű Á Ö Á ű ü ú Ö ű ű ű ü ő ő ő Á ő ő

Részletesebben

ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü

ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü Ü ú ű ű ú ű ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü ö ö ö ö ö ö ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ü ü Ú ú ü ű ü ú ű ö ű ú ö ö ö ö Á ú ú ű Á ú Á Á Á ü ö ö Á ö ö ü Á ú Á ú Á Á Ö Á Á ö ű ö ö ü ú ü ú ö ú ű ú ú ü ü ü ü ű ű Ő ú ö ű ú ú ű

Részletesebben

ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű

ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű É Á É É Ó Á ű Á ű ú ú ű ű ú ű ű ú Á ú ű ú ű ú ű ú ű Á ű ú ű ű Ö Ú Á ű ű Á ű ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű ű ú ű ű ű ű ű ú ű ű ű ű ű ű Á ú ű ű ú ú ű ű ű ű ű ú ű Á ű ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ű Ö ú ű Ö

Részletesebben

ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü

ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü ü ü ü ú ú ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü Í ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü ú ü ü Á ű ü ü ü ü ü ü ü ú ü ü Í ú ü É Ö Ö ú Ö Ö Ö ú ú ü ú Á Ö Á ú É ü ú ú É ú ú ú Ü ü ű ú ű É ú ű ü ü Á ú É ü ű ü ú Á É É ú ü Ö Ö Ö ú ú Á Ö

Részletesebben

Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő

Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő ű É ű ű É Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő É Ó Ó É ű Ö ű Ö ű ű ű Ú Ú Ö ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É É É É Ö Ö Ú Ö É ű ű ű ű ű ű ű Ó ű Ö Ö ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű Ü ű ű ű ű Ö ű

Részletesebben

É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű

É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű É É É Ó Á É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű ü ű ö ö ú ö ú ö ö ö ö ö ü ú ü ö ö ö ö ö ü

Részletesebben

ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő

ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ő ű ú ő ü ü ü ü ü ő ő ü ü ü ü ü ü ü ü ü ő Ö ő ő ő ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ű ő ú ü ú ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü ű ő ü Á ő ú ű ű ő ő ő É ü ű ő ő ő ű ú ü ú ő ő ő

Részletesebben

Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö

Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö ö ú ö ö ú ö ú Ü ő ú ő ö ő ő ő ö ö Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö Ú ő ö ő ő ő ö ú ú ú ő ö ő ö ő ő ő ö ö ö ö ő ő ö ő ú ő ö ú ö

Részletesebben

ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö

ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö Í Á Ö Ú Á Á Ó Á ö ú ú ö ú ú ö ü ü ű ü ű ö ö ü ű ö ü ö ú ö ü ú ö ö ü ü ö ü ű ö ö ü ű ö ö ú ö ö ú ú ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ű ö ü

Részletesebben

É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű

É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű ő ő ű ú Á ő ű ő ő ő ő Ö Ö Í Á É Á ő Ö Ö Í ő ő ő ő É ő ő ú ú ú ő Á Ö É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű ő ű ő ú Á ő ű ő ő ő ő ő ő Ö ő ú ú Ö ő ő ű ú Á ő ú Ó ű Ó ú ú ú ő ő ú ú ő ő ú ő Ú ú

Részletesebben

é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é

é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é é ű ö Ö é é ö ú é é é é ö ö é ö é é é ö ö é é é ö ö é ű é é ö é é é é é é é é é é ö é ö é é é ű ö ű ö é é é Ö Ú Í é ö é é Ő ö ö ú é é é é é é é é é é ű é é é ú é é é ű ú é é é é é ö é ö é ö é é ö é é é

Részletesebben

ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó

ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó ö ú Á ő ű ü ő ó ö ö ú ö ú ü ó ó ű ö ú ó ó ó ő ö ö ő ú ó ö ö ő ő ő ő ö ű ü ü ü ő ü ü ő ő ü ó ő ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó ó ü ű

Részletesebben

Ü ű ö Á Ü ü ö ö

Ü ű ö Á Ü ü ö ö Í Í Ü Ú ö ú Ö Ü ű ö Á Ü ü ö ö ú ü ü ö ü ö ö ö ö Ü Ü ö ö ö ö ö ü ü ö ü Ü ö ú ü ö ü ö ű ö ű Ü ü ö É ö ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö Ó ö Ü ü Ü ü ü ö ö ö ö ö ö ö ú ü ö ű ü ö ú ű Ü ö ö ö ü Ü Ü Ü ú ö ö ü ű ö ű ö Á Á Í

Részletesebben

ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü

ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü Á Ó ö ü ü ü ú ú ü ü ö ü Ő ö ö ö ü ú ü Á ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü ö ö ü ü ö ü ö Ó ö ö ü ü ö ü ö ú ö ú ü ö ü É É Á ü ű Ö ű ú ö ö ú ö ú ö ú ö ű ü Ö ö ű ü ú ö ü ú ű ö ű ú

Részletesebben

ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó

ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó Ü Ű Ö É Á Á ö É É Ö Ú Ü ö ü ő ő ö ő Á ő ó ő ü ü ö ö ú É ű ó ü ű ö ú ü ö ó ö ö ü ű ö ó ó ö ö ö ö ü ű ö ő ö ö ó ö ö ő ó ő ü ő ó ő ö ö ő ü ü ö ő ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó

Részletesebben

ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö

ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö Ü É ű ü ü ö Í ü ö ö ü ű Í Í ü ű ö Ö ö ö ö Í ü ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö ü ü ü Í ü ö ö ö ö ö ö ö ü Í Í ű ö ö ö ü ü ö ü ö ö ö ü ö ö ö ö ü ü ű ü ö ö ö ü ö ü ű ö ü ö ö ű Í ü ü ű Í ö ü ö

Részletesebben

ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő

ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő ő ü ő ő ű ü ő ű ő ő ő ő ü ő ő ő ü ő ű ő ő ő ü ő ü ő ő ü ű ő ő ü ü Á ő Á ű ű ü Á ő ű ű ő ű ű ü ű ő ő ő ü ő ű Ó ü Í Á ő ű ő ő ő ő ü

Részletesebben

É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő

É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő ő Ü É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő ő ő ú ő ő ő ú ő ü ú ű ő ű É Í ő É Ü Í ő ü ő ő ő ő ő ő ú ü ű ő ú ő ű ő ő ő ű ő ű ő É Í Ú Ö Á Á É Á Á Á Ő Á É Á Ö Á Ö É É É ü ő Á ő ú ü ő

Részletesebben

Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö

Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö Ö É Ö Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö Ü Ü Á É Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ú Í É Ó Á Ü Á É Á Ü Í Í Í Í Ü Í Í Í Í Í É Ö Á Í Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Í Í É Í Í É É Í Í Í É Í Ü Í Ü Á Ü Ü

Részletesebben

í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó

í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó í Ú Á Í í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó í Ó Ó í ő ó Í í í í Ó í ó í í Ő É Ú Ű Í É Á ó Á É É ó ó í É Ü Í ő í ó í ó í Ő Ő Á Ó Ó Á É É Á Á É É Ő Á Ú É í ó Á í Á í í ő í í Ő Ő É Ú Ű Í É Á ó Á É Ö Í Í É ó ó í Ú

Részletesebben

Í ö ö ű ú ö ö Í ö ü ö ü

Í ö ö ű ú ö ö Í ö ü ö ü Í Í ö ú ö ö ö ö ű ö ö ö ö Í ű ű ö ü ú ö ú ú ű Í ö ö ű ú ö ö Í ö ü ö ü ö ú ü ü ö ú ö ű ö Í ű ú ú ö ú ú ű Á É Á ö ű ú Í ö ö ü Í ú ö ú ö ö Í ű ö Í ú ö ö ö Í ö ö ö ö ö Í ö ö ö Í ö ö ö ö Í ű ö Í ú ö Í ö ö ű

Részletesebben

é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü

é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü é í ü é ö é é ő ü é é é ú é ó Í é é ő Í é ó ö í é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü é ö ő

Részletesebben

Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü

Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü É Á í É Á Á ü Ú ű í Í Í Ü ü ú ü Í ü ü ü ü Í ü Í í ü ü ü ü ü ü ü ü ü í Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü Í Ó Í Ó ü ü ü Í ü ü É ü ü ü ü ü É ü ü Í ü ü ü Í Ó Í Ó í Á í É ü í Í ü í Í í í ü ü É ü ü

Részletesebben

í ó ő í é ö ő é í ó é é ó é í é é í é í íí é é é í é ö é ő é ó ő ő é ö é Ö ü é ó ö ü ö ö é é é ő í ő í ő ö é ő ú é ö é é é í é é í é é ü é é ö é ó í é

í ó ő í é ö ő é í ó é é ó é í é é í é í íí é é é í é ö é ő é ó ő ő é ö é Ö ü é ó ö ü ö ö é é é ő í ő í ő ö é ő ú é ö é é é í é é í é é ü é é ö é ó í é ű ű ö é ő ó í ö ő ü é ő é ü ő ö ő ö é é í ö ő ö ó ő é ó í ö ő ü é é é é é ő é é é é í ő ö é é ő ű ő ö í ö é é é Ö ű ú ő é é ű ő í ü ö é é ő ó ö ö ő é é é é é é é é é é ő ü í í é ú í í í Ú í é ú é ő ó ó

Részletesebben

í ö Á ö ö ö Á í ö ű ü í í ű ö ú ü íí ö ű ö ü ú ü ö í ü ű í ö ö ü ü í ö ü ö ű ö í ű ü í ö í í ü í Á Á í í ü ö ö ü ű í í ö ö ü í ű ü ö í ö ű ü í í ű ö í í í ö ö í ö ö ö ö ö ö í í ű Á Á Á Á Á í í ú í ö ö

Részletesebben

ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á

ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á ü ű ü ú ű í ú í ű í ú ú ú ú ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á ű í í í Á ü É í í Ö Ö Á í Á É Á ú ú ú í ű í ú ű í í í É í í É í ű í ü í ú ű í ű í É í Ú í í í ű í ú ű í í í ü í í ú í ú í Ö ű í í í ü ü Ő í í

Részletesebben

ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö

ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö ö ö Ő Ö ü ö Ö ü ü ü ó ö ö ö ü ö ú ü ü ö ö ú ú ö ú ó ú ó ü ú ú ú ú ó ú ö ú Á ö ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö

Részletesebben

Ü

Ü Ó Á ú Á É Ü Ö Ö Ö É É É Ö É Ü Ö É É É É É Ó Ö Ó Í Ö Ö Ö Ö Í Ö Ö É É É Í Ö Ö É Ö Í Á Ó Í Á É É Ó É Ú Á Í É É É Ö Ö Ó Ö Ö Ö Ö Ó Ó Ó Í Ü Ö É É Ö Ó Ö Ó ö Ö Ö Ö Ö Ö Ó Ü Ö Ó É ű É É É É É É É É Í Ö Ó Ö É Ö Ö

Részletesebben

ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü

ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü ü ü ü ü Ó í Ó Éü í ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü ű ű ű í ü ő ű ü ü ő ú ú ő ü ő ő ő ü ú ű ú ú ú ő ő ú ő ő í ú í Ó ú ü ő ú ú ú ű ú ú Ű ű ő ű ű ő Á ü í ü ú ü í ú ő ú ő ű ő í ő ő

Részletesebben

É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í

É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í Í É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í É Á É Í Í É É Í Í Í Á Í Á Á ö ó ö ö ő ő ő ö ö ó ő ű ö ö ö ö ü ö ö ö ü ü ó ö Á ó ó ö ö ő ő ő ő ö ó ü ó ó ó ó ó ó ö ü ü ó ö Ó Í Í É É

Részletesebben

Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú

Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú ű É Í Á Á Á Ó É Á Á Ó Í Ö Á Á Á Ö ü Í Ó Í ű ű ü ú Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú ü Í ú Ü Ű Ó Ó Í ú Í ú Ö Ó ü Ü ü ű Ó ú Í ü É Í Í Á Á Ó Í Á ú Ö Í Ó ú ú ú Í ú ú ű ú Ü ü ü Í Á ü ú Í ú

Részletesebben

ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü

ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü ű ü ü ú ü ú ú ű ü ú ú ü ü Ó Ö Í ü ú ú ű Ö ú ú ú ü ü ú ÍÍ ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü ü Ü ü ü ú ü ű ü ü ü Ü ú ú ü ü ü ü Í ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü Í Í ü

Részletesebben

ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö

ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö Í Í Ő Ó Ü Ö Ő ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö ő ö ő Í ó ö ó ú Í Ö Í ÍÍ É Ó Ü Ü Ó Ó Ö É Ö ő ö ő ű ó ö ú Í Ö Í Ö Í Ö Ó Ó Ó Ó Ü Ö Ü Ü É Ú Ö Ó Ó Í Í ő ö ő ű ó ö ó ú É Ö Í Í ÍÍ Í Í Í É Í

Részletesebben

ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó

ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó ü ö ö Ö ü ü ö ö Ö ö ó ö ú ó ü ö ö ö Ö í ó ü í í ü ö í í ó ó ü ö ü ö ö ü í ó ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó ö ö Ö ü í ö Ö ö ö ó ü í ö ó ó ü ö ó í ü ü ü ö ö ü í ü

Részletesebben

ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í ó ű Ü ó í ú í ö í ö í Í ó ó í í ö ü ö ö í ö í ö ö ö ü ó í ö ö ó í ú ü ó ö

ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í ó ű Ü ó í ú í ö í ö í Í ó ó í í ö ü ö ö í ö í ö ö ö ü ó í ö ö ó í ú ü ó ö Á Ö É Á É Ő Ü Ü ü ö Ö ü ú ö í ü ü ó ó Á ö ó ö ö ö Ö í ü ü ü í í ü ü ö ü ü ü ü ö í ó ó Ő ó ó ö ó ö í ü í Í ó í ó ö í ó ó ö ó ó ö ó ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í

Részletesebben

ű Á ü ő ö í ö ö ő ő ő ő ö

ű Á ü ő ö í ö ö ő ő ő ő ö Á É í ü í í í ü í í ö í ű í í í í í í í í í ü ő ö ö ö ű ő ö ű Á ü ő ö í ö ö ő ő ő ő ö ö ő ő ő ö ö Ű ú Á ö ú ú ö ü í ő ő ú É í í ő ö í ö ú í ő ü í í í í í ö í ű í í í í í í í í í ü ő ö ö ö ű ű ő ű ü í Ö

Részletesebben

ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó

ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó ü ű ú ü ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó ü í í í í ó ü ó Ö ó ü Ö í ó ű ó ó ó Ö Ö ó ó í í Ö Ö ó ó í Ö ó ű í í ü

Részletesebben

ö ü ü ú ó í ó ü ú ö ó ű ö ó ö í ó ö í ö ű ö ó Ú ú ö ü É ó í ö Ó Á í ó í í Ú ö ú ö ű ü ó

ö ü ü ú ó í ó ü ú ö ó ű ö ó ö í ó ö í ö ű ö ó Ú ú ö ü É ó í ö Ó Á í ó í í Ú ö ú ö ű ü ó ö Ö ó ü Ú ú ű ó ú ü ö Ö ü ó ü ü ó ó ö ö ó ó ö Ú ö í ó ö ö ö í í ú ü ó ö ü ü ú ó í ó ü ú ö ó ű ö ó ö í ó ö í ö ű ö ó Ú ú ö ü É ó í ö Ó Á í ó í í Ú ö ú ö ű ü ó ó ó Ó Ú ö ú ó í í ú ó ö ü ü Ö ó ü ü í Ö Ö ú

Részletesebben

ö Ó ű ö ó í ó ü ö Ó ó í ö ö ó Ö ó ö í ó í ó Á í ó Á Á Ő ú ü ó Í ü ú ü

ö Ó ű ö ó í ó ü ö Ó ó í ö ö ó Ö ó ö í ó í ó Á í ó Á Á Ő ú ü ó Í ü ú ü ú Ö Ú ú ú ó Ő Ö ü Ú ú ö Ö Í ó í ü ü ó ó ó Í ö ö ö ö í ü ó ö ü ü ú í ű ö ó ó ö ö ö ű ö ó ó ö ö Ó ű ö ó í ó ü ö Ó ó í ö ö ó Ö ó ö í ó í ó Á í ó Á Á Ő ú ü ó Í ü ú ü ü ö ö ó ó Í ü ö ó ú ü ü ö ó ö ö Í í ó ó

Részletesebben

í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó

í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó Á Á Ó Ö Á í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó ó í í ó ó ű ű ö ű ú í ö ó ó í ó ó ö ö Ü ú ó Ü ö ö í ö í ó ó ó ű í ó ö ö í í ö ö í ö Í ó ö í ö ö ó ó ö ö í ó ö ö í í ö í ú Í

Részletesebben

Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü

Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü Ö ő ü Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü ü ő ő ő ú ű ő ő ú Ö ő ü ő ő Ö ő ü ő ő ő ő ő ő ü ü ő ő Ö ő Í Ö Ö Ö ü Ü Ö ő ő Ö ü Ö Ö ü Ö Ö ü Ö Ü Ö ü ü ü ő ű Ö ő Ö ü ü ü ő Ű

Részletesebben

ü ő ő ü ü ő ő ű í í ű ő ő ő ü ő ő í í ő ő ő ő ő ő ü ü í ő Ö ő ü í ő ü í í ő ü ő í ő ő í í ő ü ü í ő ü í ő í ő í ő ü í ő í ü í í ő

ü ő ő ü ü ő ő ű í í ű ő ő ő ü ő ő í í ő ő ő ő ő ő ü ü í ő Ö ő ü í ő ü í í ő ü ő í ő ő í í ő ü ü í ő ü í ő í ő í ő ü í ő í ü í í ő ő Á Á Á Ű Ö É Á Ö ő ő ő ű Ö ű ú ő ü ű ü ü ő ü ő ő ú í ü í í ü ő í ő ő í ő ő í ő ő í ü ő í ű ő ü ű ő ü í ü ü ő ü ü í ü í ü ü Ú í Ő Í ü ő ü ü í Ö í í ü ő ő ü ü ő ő ű í í ű ő ő ő ü ő ő í í ő ő ő ő ő ő ü ü

Részletesebben

í ó í ó ó ó í í ü ú í ú ó ó ü ü í ó ü ú ó ü í í ü ü ü ó í ü í ü ü í ü ü í ó ó ó í ó í ü ó í Á

í ó í ó ó ó í í ü ú í ú ó ó ü ü í ó ü ú ó ü í í ü ü ü ó í ü í ü ü í ü ü í ó ó ó í ó í ü ó í Á Ö ü ó Ö ü ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ü í í ü ü ü ü ó ü ü ú ó ü ü ü í ó í ü ü í ó í ó í ó ó ó ó í ó ó ó í í ó ü ú É Ö í í í ú ó í ü í ó í ó ó ó í í ü ú í ú ó ó ü ü í ó ü ú ó ü í í ü ü ü ó í ü í ü ü í ü ü í ó

Részletesebben

í í ü í í í í í Ó ő ő í í í Ú ü Ú í í Ú ő ü Ú ü ő

í í ü í í í í í Ó ő ő í í í Ú ü Ú í í Ú ő ü Ú ü ő É Á Á ő ü í ü ü í ü ő ü ő ü ü ü í í í í í ü í í ő í í ü í í í í í Ó ő ő í í í Ú ü Ú í í Ú ő ü Ú ü ő ő í ő í ű ű í í ü í í ő í í í í í ű í ő í í í í ü í ő í ő í ü í ű ő ű ü í ü ü í ő ő ü ő í í Ö ü í ü ü

Részletesebben

í ü í ü ő ő ü Í ő ő ő ú í ő ő ö ö ö ű ü í ő ő í ú ö ö ú ő ő ú í ő í ő ö ö í ő ü ü í ő ö ü ü ú í í ü ő í ü Í í í í ö ő ö ü ő í ő ő ü ű ő ő í ő í í ő ő

í ü í ü ő ő ü Í ő ő ő ú í ő ő ö ö ö ű ü í ő ő í ú ö ö ú ő ő ú í ő í ő ö ö í ő ü ü í ő ö ü ü ú í í ü ő í ü Í í í í ö ő ö ü ő í ő ő ü ű ő ő í ő í í ő ő ö Ö ő ü ü ő Á ü ö ö ő ő ű ő ü ő Ö ö ő í ő ö í ö ö ő ő ö í ú Á Á Á í Á í ü Á ő í í ő Á í ő ő ú ő ö ö ő Í í ő ő í í ö í ő Ó ő ő í ö ő ő ü ö ö ő ö í ö ő í ü í ü ő ő ü Í ő ő ő ú í ő ő ö ö ö ű ü í ő ő í ú ö

Részletesebben