KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY"

Átírás

1 KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY középiskola, 9. évfolyam 1. (helyi) forduló december 4. (kedd) 14:00 Versenyző neve: Felkészítő tanára: Iskola neve:... Javító tanár aláírása: Pontszám:

2 Kosáry Domokos Történelemverseny, es tanév Kedves Versenyző! A feladatlap kitöltésének megkezdése előtt az alábbi információkat és kéréseket szeretnénk megosztani annak érdekében, hogy a teszt megírását, a javítást és a dolgozatok későbbi összesítését a lehetőség szerint megkönnyítsük: A dolgozat megírásához 90 perc áll rendelkezésére Az EKE OFI által fejlesztett újgenerációs Történelmi Atlaszt valamennyi feladat megoldásához használhatja. Fontos, hogy a verseny során mindenképpen ezt a térképgyűjteményt használja, mivel a térképolvasási kompetenciát felmérő feladatban a megoldásként várt információk ennek az atlasznak az ábráin szerepelnek. Más térképek esetében ezt nem tudjuk garantálni. Kérjük, törekedjen a pontos helyesírásra! Kérjük, hogy a feladatlapot kék tollal töltse ki, és a kiértékelés megkönnyítése érdekében egyértelműen végezzen javításokat, ha egy válasz kapcsán meggondolná magát! A hibásnak gondolt választ húzza át, és mellette, vagy felette tüntesse fel a javított választ! Jó munkát kívánunk! A Kosáry Domokos Történelemverseny szervezői 2

3 1. forduló, középiskolai 9. évfolyam 1. A feladat az ókori Egyiptom történetéhez kapcsolódik. Csoportosítsa a képeket és a forrásokat aszerint, hogy Egyiptom történetének mely szakaszához köthetőek! Írja a betűjeleket a táblázat megfelelő cellájába! Két betűjel egyik helyre sem illik! (Elemenként 1 pont.) A) Amikor Marduk isten az emberek kormányzására, az ország sebeinek behegesztésére küldött engemet: az igazságot, a jogot az ország nyelvére tettem, és ezzel az emberek javát segítettem elő. Ekkor elrendeltem, hogy ha egy szabad ember gyilkossággal vádol egy szabad embert, de nem bizonyít: a vádló ölessék meg. B) Kheopsz királysága alatt [ ] a nép sanyargatása közben tíz év alatt készült el az út, amelyen a köveket húzták. [ ] Tíz évig tartott tehát ez és azon domb körül végzett munka, amelyen a piramisok állanak, [ ] amelyeket a maga számára [a fáraó] sírboltul építtetett. C) Eljössz, nagyszerű és ragyogó vagy, magasan minden föld felett, és sugaraid átölelik a földeket mindannak határáig, amit teremtettél, Te, a Nap, és eléred az ő határaikat és aláveted őket szeretett fiadnak [ ]. Milyen sokfélék a Te műveid: az ember szeme előtt rejtve maradnak. Te vagy az egyetlen isten, kihez senki sem hasonló. Te teremtetted a földet, Te egyedül, minden embert is, bármi van a földön, a lábon sétáló és magasban szárnyaló teremtményeket. D) E) F) G) 3

4 Kosáry Domokos Történelemverseny, es tanév a) Az Óbirodalomhoz köthető források betűjelei: b) Az Újbirodalomhoz köthető források betűjelei: 2. A feladat a Közel-Kelet ókori birodalmaival kapcsolatos. Oldja meg a feladatokat a forrás és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.) Jeruzsálem városától kezdve Assur és Susán városáig, Agadéig, Esnunak földjéig, Zamba városáig, Meturnu városáig, Derig, Quti ország földjéig, a Tigris folyón túl fekvő szent városokig, amelyek lakásait régen alapították, az isteneket, akik bennük laktak, helyükre visszavitettem, örök lakást adtam nekik. Az összes embert összegyűjtöttem, lakóhelyükre visszatelepítettem. (Uralkodói felirat, Kr. e. 6. század) a) Melyik birodalom uralkodójától származhat a fenti forrás? Karikázza be a megfelelő válasz sorszámát! 1. Asszíria 2. Újbabiloni Birodalom 3. Egyiptom 4. Perzsia 5. Hatti b) Nevezzen meg egy népet, amely a forrásban leírtak értelmében visszatérhetett lakóhelyére!... Írja az állítások után az a) feladatban megjelölt birodalmak közül annak a sorszámát, amelyre az adott állítás igaz! Állítás c) A felsorolt birodalmak közül a legutoljára alakult meg. Birodalom sorszáma d) Fénykorát Nabu-kudurri-uszur (Nabukodnozor) urakodása idején élte. e) A médek támadása és egyes alattvalóinak lázadása a birodalom bukásához vezetett. 4

5 1. forduló, középiskolai 9. évfolyam 3. A feladat az ókori Kelet kultúrájával kapcsolatos. Oldja meg a feladatokat a források és ismeretei segítségével! a) Nevezze meg az alább felsoroltak közül választva a képeken látható személyeket / tárgyakat / kulturális emlékeket! Írja a megfelelő neveket a képek alá! Nyolc személy / tárgy / kulturális emlék kimarad. (Elemenként 0,.) Brahma; Buddha; I. Dareiosz; Hammurapi; Ízisz; Síva; Visnu; betűírás; ékírás; halotti maszk; szarkofág; szótagírás A) B) C) D) b) Csoportosítsa a képeket aszerint, hogy melyik régióhoz köthetők! Írja a képek betűjelét a megfelelő régió után! Két felsorolt régióhoz nem tartozik kép. (Elemenként 0,.) Mezopotámia Egyiptom Palesztina Fönícia India Kína 5

6 Kosáry Domokos Történelemverseny, es tanév c) Melyik régióhoz köthető a fentiek közül az alábbi forrásrészlet? (1 pont) Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket [ ]. A régió neve: A feladat az ókori Kelet jeles személyiségeivel kapcsolatos. Válaszoljon a forrásokhoz kapcsolódó kérdésekre! (Elemenként 1 pont.) Egy Lévi törzséből való férfi elment, és feleséget vett saját nemzetségéből. Ez fogant és fiút szült. Látta, hogy milyen szép, ezért három hónapon át titkolta. Amikor már lehetetlen volt tovább rejtegetnie, papiruszkosarat készített neki, s bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához. [...] Akkor a fáraó leánya lejött fürdeni a folyóhoz [...]. Észrevette a kosarat a nád között, s odaküldte szolgálóját, hogy vegye ki. Amikor kibontotta, látta, hogy egy nyöszörgő gyermek van benne. Részvét ébredt benne iránta és így szólt:»egy héber gyerek.«a) Nevezze meg azt a személyt, akinek a születési körülményeiről szól a forrás!... Mielőtt még megvilágosodtam volna, mikor még csak bódhiszattva voltam, ez a gondolatom támadt:»az otthon rabság, szemétgödör. A remeteség szabad levegő. Aki a házban marad, nem képes a teljesen megigazult, teljesen megtisztult aszkétaéletnek eleget tenni. Jobb lesz, ha most hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távozom.«b) Nevezze meg, kiről szól a forrás!... Kényszermunkásokat küldött föl egész Izraelből. Harmincezer ember lett kényszermunkás. Ezeket felváltva küldte a Libanonra, havonta tízezer embert. Egy hónapig a Libanonon voltak, két hónapig pedig otthon. [ ] Volt hetvenezer teherhordója és nyolcvanezer kőfejtője is a hegységben. [ ] A király elrendelte, hogy hatalmas köveket fejtsenek, pompás köveket, hogy faragott kockakövekből vessenek alapot a háznak. [ ] gondoskodtak az építkezésről, s előkészítették a fát meg a köveket a templom építéséhez. c) Nevezze meg azt az uralkodót, akiről a fenti forrás szól!... 6

7 1. forduló, középiskolai 9. évfolyam Maguknak a spártaiaknak is volt némi veszteségük. De mivel a perzsák minden törekvésük mellett sem foglalhatták el a szorost, akár csapatonként, akár tömegesen intézték a támadást, visszavonultak. [ ] A király nagy zavarban volt, hogy mitévő legyen e körülmények között, midőn Ephialtes, Eurydemos fia, egy malisi ember, jelentkezett nála kihallgatásra. Ez azt hitte, hogy nagy jutalmat fog kapni a királytól, s fölfedte előtte a [szoroshoz] vezető hegyi ösvényt, miáltal végveszélybe döntötte az ott állomásozó görögöket. d) Nevezze meg azt a személyt, akire a forrásban az aláhúzott szó utal!... [Egy tanítvány] megkérdezte, mi a fiúi szeretet, és a mester mondotta:»a szülőknek egyedül attól kelljen tartaniuk, hogy [fiuk] megbetegszik. [...] A házon kívül szolgálni a fejedelmeket és a főembereket, odahaza szolgálni atyánkat és idősebb fivéreinket, gyász idején megtenni minden erőfeszítést, nem engedni eluralkodni rajtunk a bort: ezek közül vajon mire vagyok képes én?«" e) Melyik távol-keleti filozófushoz köthető a forrás? A feladat a görög mitológiával kapcsolatos. Írja a táblázatban szereplő, az istenekre jellemző attribútumok mellé a hozzá köthető tankönyvi idézet sorszámát és az isten / istennő nevét! Három attribútumhoz nem tartozik forrás, az ezekhez tartozó sorokat hagyja üresen! (Elemenként 0,.) A) Ne tettesd magad, kis huncut, csak ki a bölcsőből! Úgyis tudom, ki vagy: a tolvajok istene, míg világ a világ, ez lesz a címed az istenek között! B) Anya nélkül született Zeusz legkedvesebb gyermeke, [ ], az okos szűz, a városok védője. C) Féltékenyen nézte a»tehénszemű«istennő, ha Zeusz istennőket vagy éppen halandó lányokat ajándékozott meg szerelmével. D) Ujjai nemcsak az íj idegéhez, hanem a [hangszerek] húrjaihoz is értettek. Az ő birodalma a messzeség, a messze jövendő, melynek titkait jóslatai tárják fel. E) A föld, a termékenység és a gabonatermés istennője. Megtanította az embert szántani, vetni. Lányát az Alvilág ura elrabolta és feleségül vette. 7

8 Kosáry Domokos Történelemverseny, es tanév attribútum idézet betűjele görög isten / istennő neve 1. nyíl, szarvas 2. sarló, kalász 3. páva 4. babérkoszorú, lant 5. szárnyas saru, bot 6. sas, villám 7. bagoly, pajzs 8. háromágú szigony 6. A feladat az ókori görög életmóddal kapcsolatos. Oldja meg a feladatokat a forrás és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.) Minden szerszámod készenlétben legyen otthon, hogy ne kérj mástól, s ha nem ad, ne szenvedj a hiánytól [ ] Mert ez a resteket is gyakran serkenti dologra: megkívánja a munkát mind, látván, hogy a másik szántani-vetni igyekszik, rendben tartja a házát, s éppen ezért gazdag. Verseng szomszéddal a szomszéd, s boldogul az, ki igyekszik: Erisz jót így tesz a néppel. És féltékeny az ácsra az ács, fazekas fazekasra, koldus a koldus irigye, a dalnok irigye a dalnok. (Hésziodosz) a) Milyen politikai egységek alakultak ki Hellászban, a mükénéi civilizáció bukása után?... b) A mükénéi kultúra bukása után megváltozott az emberek gondolkodása a gazdasággal kapcsolatban is. Milyen típusú gazdálkodásra utal a vers első sora? Karikázza be a helyes válasz sorszámát! 1. önellátó gazdálkodás 2. központosított gazdaság 3. újraelosztó gazdaság 4. palotagazdaság 5. rablógazdaság 8

9 1. forduló, középiskolai 9. évfolyam c) Mi a gazdaság fő hajtóereje a vers többi része szerint?... d) Nevezz meg még egy, a versben nem említett iparágat, mely fellendült a klasszikus kori Athénban!... 4 pont 7. A feladat az athéni állam berendezkedésével kapcsolatos. Válaszoljon az alábbi kérdésekre a forrás és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.) Először is mindenkit tíz phülébe osztott a négy helyett, mert azt akarta, hogy összekeveredjenek, és így többen részesüljenek a polgárjogban (B) Felállította aztán az ötszázak tanácsát (C) a négyszázaké helyébe, phülénként ötven taggal az addigi száz helyett [ ] A területet is a démoszoknak [itt: települések, falvak] megfelelően 30 részre osztotta, ebből tíz volt a város körül, tíz a partvidéken és tíz a szárazföld belsejében, s ezeket trittüszöknek nevezte el. (Arisztotelész: Az athéni állam) a) Nevezze meg azt a személyt, akinek intézkedéseiről a forrás beszámol!... b) Milyen államformára utal az aláhúzott (B) rész?... c) Nevezze meg görög szóval azt a testületet, melyre az aláhúzott (C) rész utal!... d) Karikázza be a forráshoz kapcsolódó két igaz állítás sorszámát! 1. A forrás az athéni lakosság vagyoni alapú beosztását mutatja be 2. A forrásban leírt reform biztosította a démosz túlsúlyát a közigazgatásban. 3. Egy phülé 30 részből állt. 4. A forrásban említett reformok előtt Athénban csak négy phülé létezett. 5. Egy phülé 10 részből állt. 6. A fenti reformok bevezetése után a társadalmi feszültségeket kihasználva egy türannosz jutott hatalomra. 9

10 Kosáry Domokos Történelemverseny, es tanév 8. A feladat az athéni demokráciához kapcsolódik. Válaszoljon a kérdésekre a forrás segítségével! (Elemenként 1 pont.) Igyekezett felvilágosítani a népet, hogy ezekről a pénzekről nem tartoznak ők számadással a szövetségeseknek, akik helyett harcolnak, és távol tartják tőlük a barbárokat, mert a szövetségesek nem lovat, nem hajót, nem is fegyveres katonát adnak, hanem csak pénzt, ami pedig nem azé, aki adja, hanem aki kapja, ha teljesíti azt, amiért kapja. [...] Miközben pedig emelkedtek a nagyságukkal lenyűgöző, utánozhatatlan szépségű épületek, [...] a gyorsaság volt a legcsodálatosabb. Mert mindazt, amiről az emberek azt hitték, hogy több nemzedék erőfeszítése árán is alig valósulhat meg, most ennek az egy kormányzati rendszernek [az athéni demokrácia] virágkorában befejezéshez jutott. (Plutarkhosz történetíró Kr.u. 2. század) a) Nevezze meg azt a személyt, akiről a forrás első mondata szól!... b) Nevezze meg azt a szövetséget, melyre a forrás első mondata utal!... c) Nevezze meg a forrásban barbárok néven említett ellenséget!... d.) Mivel vádolhatták a szövetségesek Athént?... e) Írjon egy példát a forrásban aláhúzott épületekre vagy épületegyüttesre!... f) Melyik társadalmi réteg húzott hasznot az építkezésekből?... 6 pont 10

11 1. forduló, középiskolai 9. évfolyam 9. A feladat a hellenizmushoz kapcsolódik. Válaszoljon a kérdésekre a források és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.) a) Egészítse ki a hellenisztikus államok felépítését bemutató ábrát az A), B) és C) betűjeleknél a megadott fogalmak közül válogatva! Öt fogalom kimarad! A) B) C). (önkormányzat) helyi alávetett földművesek rabszolgák Fogalmak: arkhón; imperator; despota; filozófusok; szofisták; makedón-perzsa vezetőréteg; makedón-görög arisztokrácia; görög városlakók b) Állapítsa meg, hogy a képeken ábrázolt szobrok, épületek vagy tárgyak közül melyik kettő létrehozása köthető a hellenisztikus korszak kultúrájához! A) B) C) 11

12 Kosáry Domokos Történelemverseny, es tanév D) E) F) Az ide köthető képek betűjele:...; Válaszoljon a kérdésekre az újgenerációs Történelmi atlasz alapján! Keresse meg azt a térképet, amely alapján megválaszolható a kérdés, majd olvassa le róla a szükséges információt! 1. Xerxész nagykirály a színe elé kérette tervezett nagy hadjáratának terveit. Látta, hogy a hadjárat első felében Pellában is meg fogunk állni. Azt kérdezte tőlem, hogy ez a város melyik állam székhelye, illetve számíthatunk e hűségére, avagy ellenséges lesz? Sajnos nem tudtam neki válaszolni. Tudnál nekem segíteni? (Elemenként 0,5 0,) Az állam neve:... Szövetséges: igen / nem 2. Miután részt vettem II. Nagy Kürosz perzsa nagykirály temetésén, szeretnék elutazni és kipihenni magamat. Arra gondoltam, hogy egyszer már végre megnézném az Indus-deltát, azt mondják gyönyörű vízivilág. Ugyanakkor sajnos kémkedés vádja miatt az indiai területeken elfogató parancsot adtak ki velem szemben így perzsa alattvalóként nem kaphatok vízumot, hogy beutazzak. Tudnál segíteni, hogy hány évet várjak még addig, amíg végre meghódítjuk ezt a területet is és ezáltal akadálytalanul meglátogathatom? (1 pont) Az évek száma:... 12

13 1. forduló, középiskolai 9. évfolyam 3. Néhány évtizede szülővárosomból kivándoroltam Taraszba, ugyanakkor egy fontos döntésben mihamarább jóslatot szeretnék kérni. Melyik jósdába menjek, ha nagyon sürgős a dolgom? (1 pont) A legközelebbi jósda: Kr. e. 300-at írunk. A Közel-Keleten utazom és azt hallottam, hogy van erre egy hellenizált város, amely a környék legnagyobb birodalmának alapítójáról kapta a nevét, ugyanakkor korábban egy másik nagy birodalom fővárosa volt. Útba tudnál igazítani, hogy melyik település lehet az? (1 pont) A település neve: A Kr.e. 13. században hettita királyom megbízásából, Hattusasból igyekszem az egyiptomiakhoz. Tudnál segíteni, hogy a határátkelés után melyik az első, térképen is szereplő nagyváros, ahova a part menti kereskedőúton megérkezem? Arra gondoltam, hogy mindig erre a városra kérdezek rá, ha útbaigazítást kérek. (1 pont) A település neve:... 13

14 Kosáry Domokos Történelemverseny, es tanév Sorszám Feladat Elérhető pontszám 1. Az ókori Egyiptom története 5 Megszerzett pontszám 2. A Közel-Kelet ókori birodalmai 5 3. Az ókori Kelet kultúrája 5 4. Az ókori Kelet jeles személyiségei 5 5. A görög mitológia 5 6. Az ókori görög életmód 4 7. Az athéni állam berendezkedése 5 8. Az athéni demokrácia 6 9. A hellenizmus Térképolvasás 5 Összesen: 50 Javító tanár aláírása: 14

a) Kheopsz b) Hammurapi c) Noé d) Buddha e) Mózes

a) Kheopsz b) Hammurapi c) Noé d) Buddha e) Mózes 1. feladat Az ókori Kelet kultúrtörténetének melyik alakjához kapcsolódnak a képek? Válassza ki a felsorolásból, és írja a képek mellé a hozzájuk kapcsolódó egy-egy (valós vagy mitikus) személy nevét!

Részletesebben

JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. 2. Ki írhatta volna az alábbi sorokat? A történelmi személyiség nevét írja a szöveg után! (Elemenként 1 pont)

JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. 2. Ki írhatta volna az alábbi sorokat? A történelmi személyiség nevét írja a szöveg után! (Elemenként 1 pont) JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1. A feladat az ókori Róma történelmével kapcsolatos. Válaszoljon a forráshoz kapcsolódó kérdésekre! (Elemenként 1 pont) a, triumvirátus b, Kr.e. I. sz. c, Pompeius d, köztársaság / res

Részletesebben

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY hatosztályos gimnázium, 7. évfolyam (helyi) forduló 2017. december 5. (kedd) 14:00 Versenyző neve és osztálya:... Iskola neve:... Javító tanár aláírása: Pontszám: Kosáry

Részletesebben

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő

Részletesebben

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése

Részletesebben

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket

Részletesebben

Savaria országos középiskolai történelem verseny 9. évfolyam 1. forduló

Savaria országos középiskolai történelem verseny 9. évfolyam 1. forduló 1. Írjon I-t az igaz, H-t a hamis állítás előtti -be! a) A brahmanizmus három fő istene Brahma, Buddha, Visnu.... / 11 b) A Selyemúton elsősorban selymet,teát,kávét,porcelánt,fűszereket szállítottak. c)

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris

1. TOTÓ. 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris 1. TOTÓ 1. Melyik párosítás helyes? 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris 2. Mit írnál a pontozott helyre? Az olümpia isten tiszteletére rendezett vallási ünnep. 1. Zeusz 2. Pallasz Athéné

Részletesebben

A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy Válaszd ki az IZ állításokat! helyes

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy z ember termelésre történő áttérése

Részletesebben

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok.

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok. A történelem /mint múltismeret/ - az Ember és társadalom mûveltségi terület részeként - az egyik legfontosabb alapja a nemzeti és európai azonosságtudatnak. Ugyanakkor az is kitûnik belõle, hogy a népek

Részletesebben

Tanulók szóértésének felmérése a tankönyvekben előforduló szövegek alapján

Tanulók szóértésének felmérése a tankönyvekben előforduló szövegek alapján Tanulók szóértésének felmérése a tankönyvekben előforduló szövegek alapján Szervezi a Magyar Pedagógiai Társaság Szókincsháló Szakosztálya (bővebb információ a www.szokincshalo.hu honlapon) Ez a felmérés

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória

SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória VERSENYFELADATOK Kultúrtörténeti teszt 2015 2016. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:... Osztálya:... Iskolája:. Felkészítő tanára:... Pontszáma:... / 51 pont Kedves Versenyző! Minden feladatot

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig

GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig HEGYI DOLORES, KERTÉSZ ISTVÁN, NÉMETH GYÖRGY, SARKADY JÁNOS Harmadik, javított kiadás Osiris Kiadó Budapest, 2006 BEVEZETŐ 13 NÉM ETH G Y Ö R G Y A görög történelem

Részletesebben

Matematika az ókori Mezpotámiában

Matematika az ókori Mezpotámiában Matematika az ókori Mezpotámiában Mezopotámia története Dormán Miklós SZTE TTIK, Bolyai Intézet 2010. október 15. Rövid történeti áttekintés Mezopotámia (Föld) a folyók között, Rövid történeti áttekintés

Részletesebben

Az ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz

Az ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz Az ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz India Indus Gangesz Kína Sárga-folyó Kék-folyó Palesztina Jordán Fönícia Orontész Perzsia

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP A munka megkezdése előtt nyomtatott

Részletesebben

I. beszámoló. Név:... Osztály:

I. beszámoló. Név:... Osztály: I. beszámoló Név:... Osztály: 1. feladat A feladat az athéni demokrácia intézményrendszerével kapcsolatos. Jelölje meg az ábra tanulmányozását követően az alábbi állításokról, igazak vagy hamisak! 1 2.

Részletesebben

I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA

I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I / A témazáró feladatlap 1. A jobb oldali rajzok közül melyik a szakóca? Írd ide a betűjelét! c 2. Hogyan nevezik azt a mesterséget, amelynek

Részletesebben

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három... A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három

Részletesebben

A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A munka megkezdése

Részletesebben

Történelem 5. osztály - 3. forduló -

Történelem 5. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2012. február 9. Intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám Neve Megye Elérhető Elért 60 Felkészítő tanár

Részletesebben

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl Általam készített mellékletek a társashoz 1. Fordulatkártyához fogalomkereső és meghatározó (5 ezüstpénzért) 2. Fordulatkártyákhoz

Részletesebben

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka AZ ÓKORI KELET 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka A Nílus, mint közlekedési útvonal Az afrikai Nílus a Föld leghosszabb folyója. Hossza 6685 km. Neve az ókori Egyiptomban Hápi volt. A kőkor óta alapvető

Részletesebben

9-10. évfolyam történelem tanmenet esti tagozat Évi óraszám: 72. Fejlesztési cél, kompetenciák

9-10. évfolyam történelem tanmenet esti tagozat Évi óraszám: 72. Fejlesztési cél, kompetenciák 9-10. évfolyam történelem tanmenet esti tagozat Évi óraszám: 72 Óra 1. Tananyag Bevezetés A történelem kezdete a kőkor 1-2.lecke,7-17.old 2. Egyiptom, a Nílus ajándéka Mezopotámia és a Közel-Kelet 4-5.lecke

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY középiskola, 9. évfolyam 1. (helyi) forduló 2017. december 5. (kedd) 14:00 Versenyző neve és osztálya:... Iskola neve:... Javító tanár aláírása: Pontszám: Kosáry Domokos

Részletesebben

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY 2013/2014. TANÉV NÉV:.. OSZTÁLY:. Az idei történelem verseny témája: Szent István és az államalapítás kora. A feladatok közül próbálj mindegyikre válaszolni. Ne csüggedj, ha

Részletesebben

1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia

1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia 1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia 2. Kivel találkozhatsz az Olümposzon? 1. Ízisz 2. Árész X. Janus 3. Keresd

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév Az emberiség őskora A tanuló ismerje fel az emberi munka és a környezethez való alkalmazkodás jelentőségét, valamint a különböző emberi

Részletesebben

Az ókori világ hét csodája

Az ókori világ hét csodája Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. A csapat száma, neve: Arisztotelész Dunaújváros, 2016. június 3.-4. Törökné

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

2. óra Jó másoknak adni

2. óra Jó másoknak adni HF. ellenőrzésé! Mit jelent az a mondás szerinted, hogy jobb adni mint kapni? Te mit adnál oda ha kérnének tőled? Gyűjtő munka: Keress és írj le 5 szólást vagy mondást ami az adással vagy kapással kapcsolatos.

Részletesebben

A GÖRÖG-PERZSA HÁBORÚK

A GÖRÖG-PERZSA HÁBORÚK A GÖRÖG-PERZSA HÁBORÚK 1. A háborúk okai: a perzsák elfoglalják Kisázsia partvidékét és megszállják az ottani poliszokat, pl. Milétoszt el kell dönteni, ki kereskedjen az Égei-tengeren: a görögök vagy

Részletesebben

TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 2015 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára

TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 2015 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 05 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára Az írásbeli feladat megoldásához 0 perc áll rendelkezésére. Helyes megoldás esetén összesen 00 (azaz száz) pontot lehet

Részletesebben

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. Arisztotelész Dunaújváros, 2016. április 5. Törökné Nagy Zsuzsanna gyógypedagógus 1. sz. feladatlap A Római Birodalom

Részletesebben

A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése előtt

Részletesebben

2015/2016 KÖZISMERETI KOMPLEX TANTÁRGYCSOPORT

2015/2016 KÖZISMERETI KOMPLEX TANTÁRGYCSOPORT ORSZÁGOS SZAKISKOLAI KÖZISMERETI TANULMÁNYI VERSENY 2015/2016 KÖZISMERETI KOMPLEX TANTÁRGYCSOPORT I. (iskolai) forduló 2016. február 4. intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám neve és évfolyama megyéje

Részletesebben

A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése előtt

Részletesebben

Ember és társadalom 1.forduló

Ember és társadalom 1.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítő hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Ember és társadalom 1.forduló Tanuló

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege A Biblia gyermekeknek bemutatja A Nílus hercege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY gimnázium, 7. évfolyam 2. (regionális) forduló 2018. február 20. (kedd) 14:00 Versenyző neve: Felkészítő tanára:...... Iskola neve:... Javító tanár aláírása: Pontszám:

Részletesebben

Állattenyésztés. Szövés-fonás. Közös állatősök. Egyiptomi majom Árucsere HELYSÉG Proconsul Kereskedelem Afrika. Crô-Magnon

Állattenyésztés. Szövés-fonás. Közös állatősök. Egyiptomi majom Árucsere HELYSÉG Proconsul Kereskedelem Afrika. Crô-Magnon FOGALMAK FOGALMAK ÉVSZÁMOK Teremtés Fetisizmus Kr. E. 70 millió Evolució Totemizmus Kr. E. 30 millió Archeológia Nem formatartó eszköz Kr. E. 17 millió Geológia Formatartó eszköz Kr. E. 10 millió Antropológia

Részletesebben

Fogalmak. 9. Történelem

Fogalmak. 9. Történelem Fogalmak 9. Történelem Polisz: görög városállam. A városból és közvetlen környezetéből állt. Kialakulásakor a földdel rendelkező tulajdonosok politikai közössége, majd a tulajdon sokfélesége mellett a

Részletesebben

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY általános iskola, 7. évfolyam 2. (regionális) forduló 2018. február 20. (kedd) 14:00 Versenyző neve: Felkészítő tanára:...... Iskola neve:... Javító tanár aláírása: Pontszám:

Részletesebben

225 éve született Széchenyi István. Határidők: I. forduló: január 6. II. forduló: február 26.

225 éve született Széchenyi István. Határidők: I. forduló: január 6. II. forduló: február 26. Történelem háziverseny 2015/2016. 225 éve született Széchenyi István Határidők: I. forduló: 2016. január 6. II. forduló: 2016. február 26. A feladatsort az iskola honlapjáról lehet letölteni (Ember és

Részletesebben

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve:

OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve: Tanítók Fekete István Egyesülete OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: 2019. január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: III. 2. A versenyző neve: Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Az iskola kódja:

Részletesebben

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!

Részletesebben

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2013 I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák TESZT 60 perc Név:... Iskola neve:...... Javító tanár neve:... I. témakör

Részletesebben

bibliai felfedező C1 Kérj meg valakit, hogy segítsen megtalálni! 1. történet: Dániel A különös ország Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező C1 Kérj meg valakit, hogy segítsen megtalálni! 1. történet: Dániel A különös ország Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Dániel A különös ország Olvasd el: Dániel

Részletesebben

Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban

Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat a, Kapcsolja össze a felsorolt

Részletesebben

Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató

Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató Oktatási Hivatal A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató OKTV 2013/2014 1. forduló 1. feladat Igazságkeresés! A következő állításokról

Részletesebben

Próba érettségi feladatsor április I. RÉSZ

Próba érettségi feladatsor április I. RÉSZ Név: osztály: Próba érettségi feladatsor 2007 április 17-18 I RÉSZ Figyelem! A dolgozatot tollal írja; az ábrákat ceruzával is rajzolhatja A megoldást minden esetben a feladat szövege melletti keretbe

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ. FELADATLAP 7. osztály

TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ. FELADATLAP 7. osztály TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ FELADATLAP 7. osztály 2018.03.17. Kedves Versenyző! Mielőtt elkezdenéd a feladatlap kitöltését, figyelmesen olvasd át az alábbi útmutatót! Ú T M U T

Részletesebben

Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10.

Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10. Fazekas Rózsa Juhász Ernô Reszler Gábor Sallai József Ember és társadalom Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10. Szakiskolák részére School Kiadó Nyíregyháza, 2010 Tartalom Elôszó 5 Európa és a

Részletesebben

Spárta katonai állama

Spárta katonai állama Spárta katonai állama Tematika: 1. A görög történelem hajnalán 2. A görög istenek a görög vallás az olümpia 3. Athén társadalma és állama 4. Spárta katonai állama 5. A görög perzsa háborúk A tehetségfejlesztő

Részletesebben

Háziverseny történelemből

Háziverseny történelemből Háziverseny történelemből 2011-12 1. Modellezze az ókori utcai vízkiadó automatát bármilyen anyagból, olyan méretben, amilyenben szeretné! A lényeg, hogy a gomb megnyomása után vizet adjon. (20 pont) 2.

Részletesebben

A kétfejű sas árnyékában

A kétfejű sas árnyékában A kétfejű sas árnyékában MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ MÁRIA TERÉZIA ÉS II. JÓZSEF, A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS II. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai

Részletesebben

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY VERSENYKIÍRÁS 2018/19 Kosáry Domokos (1913 2007) Fővédnökök: DR. KÖVÉR LÁSZLÓ, az Országgyűlés elnöke PROF. DR. KÁSLER MIKLÓS, az emberi erőforrások minisztere Főszervező:

Részletesebben

Központi írásbeli vizsgatevékenység Gyermekotthoni asszisztens

Központi írásbeli vizsgatevékenység Gyermekotthoni asszisztens T Központi írásbeli vizsgatevékenység 54 761 01 Gyermekotthoni asszisztens Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet

Részletesebben

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY I. FORDULÓ 2018/2019

BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY I. FORDULÓ 2018/2019 A versenyző neve: BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY I. FORDULÓ 2018/2019 A versenyző iskolája: A felkészítő tanár neve: Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám: Kedves Versenyző! Üdvözöljük a Bács-Kiskun

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki

3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: III. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám:91p. 2015. február 27 1. Sorold fel

Részletesebben

Központi írásbeli vizsgatevékenység Gyermek- és ifjúsági felügyelő

Központi írásbeli vizsgatevékenység Gyermek- és ifjúsági felügyelő T Központi írásbeli vizsgatevékenység 31 761 01 Gyermek és ifjúsági felügyelő Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY. I. forduló 2012/2013

MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY. I. forduló 2012/2013 MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY I. forduló 2012/2013 A versenyzı neve: A versenyzı iskolája: Felkészítı tanára: Elérhetı pontszám: 100 pont Elért pontszám: Kedves Versenyzı! Szeretettel köszöntjük mint a megyei

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. Orvoslás, varázslás és gyógyítás az Ókorban

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. Orvoslás, varázslás és gyógyítás az Ókorban Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 Orvoslás, varázslás és gyógyítás az Ókorban TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Írja be a táblázatba a szerzők neve

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

20. A FARIZEUS ÉS A VÁMSZEDŐ (Lk 18,9-14) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

20. A FARIZEUS ÉS A VÁMSZEDŐ (Lk 18,9-14) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 20. A FARIZEUS ÉS A VÁMSZEDŐ (Lk 18,9-14) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Budai Gergely: Az evangéliom Lukács szerint. kézirat, Ráday

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA Rajz és vizuális kultúra középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Általános

Részletesebben

A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése

Részletesebben

2018. január 15. (hétfő) Évfolyam: 4. A versenyző neve: Elért pontszám:

2018. január 15. (hétfő) Évfolyam: 4. A versenyző neve: Elért pontszám: HITTAN Tanítók Fekete István Feladási határidő: Egyesülete 2018. január 1. (hétfő) 2017/18. tanév Postai cím: Harmatcsepp 800 Pápa, Pf. 7. Forduló: III. Évfolyam: 4. A versenyző neve: Az iskola kódja:

Részletesebben

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság,

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, 3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, illetve a hadsereg válságára! Soronként csak egy elemet

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló

Részletesebben

Ókori Kelet. Az írás kialakulása Vallások Törvények. Szalayné KI

Ókori Kelet. Az írás kialakulása Vallások Törvények. Szalayné KI Ókori Kelet Az írás kialakulása Vallások Törvények Szalayné KI Az írás megjelenése Oka: államok kialakulása bonyolultabb élet nyilvántartások megjelenése Megjelenik az írás a folyam menti kultúrákban ie.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket!

Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! (2-2 pont) monoteizmus: sztratégosz: várjobbágy: ősiség: reconquista:

Részletesebben