Ismertette a napirendi pontokat, melyet a testület tagjai az alábbiak szerint jóváhagytak:
|
|
- Ildikó Szalainé
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ arnot@arnot.hu Szám: 8/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban március 20-án megtartott testületi ülésén. Az ülés 12 óra 15 perckor kezdődött. Jelen vannak: dr. Üveges István polgármester Bodnár Katalin jegyző Barcsák Pálné képviselő Hegedűs Sándor alpolgármester dr. Molnár Imre képviselő Tőzsér László képviselő Hunyorné Varga Katalin jkv.vezető Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelent testületi tagokat. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. A jegyzőkönyv hitelesítésére Hegedűs Sándor és Tőzsér László képviselőket javasolta, melyet a testület tagjai jóváhagyólag tudomásul vettek. Ismertette a napirendi pontokat, melyet a testület tagjai az alábbiak szerint jóváhagytak: 1./ Településrekonstrukciós pályázat kivitelezésére beadott átdolgozott kivitelezői árajánlat elfogadása, a kivitelezői vállalkozói szerződés jóváhagyása Előadó: polgármester 2./ A 4/2012.(III. 1) BM rendelet alapján pályázat benyújtása iskolai és utánpótlás sport infrastruktúrafejlesztés, felújítás pályázati kiírásra ( az iskolai tornaterem felújítását célzó pályázati anyagot hétfőn tudjuk megküldeni) 3./ Egyebek az ún.: pedagógusföld termőföldként történő hasznosításának megbeszélése A napirendi pont fontosságára tekintettel megjelenésére feltétlenül számítok! 1./ napirendi pont: Településrekonstrukciós pályázat kivitelezésére beadott átdolgozott kivitelezői árajánlat elfogadása, a kivitelezői vállalkozói szerződés jóváhagyása Előadó: polgármester Dr. Üveges István: Átadta a szót a jegyző asszonynak, kérte hogy a Közbeszerzési Bírálóbizottság ülésén elhangzottakat foglalja össze a testületi tagoknak. Bodnár Katalin: Tájékoztatta a testületet A Közbeszerzési Bírálóbizottság a mai napon 12 órától megtartott ülésén elfogadta a Takács és Tsa Kft által a településrekonstrukciós pályázat Közbeszerzési eljárásában benyújtott módosított költségvetését. 1
2 Dr. Üveges István: A kivitelezői ajánlat és a vállalkozási szerződés jóváhagyását kérte, az ütemezés szerint április 2-án aláírható a Takács és Tsa Kftvel, amennyiben március 23-án kihirdethető a nyertes. A vállalkozási szerződéstervezetet áttekintették, érkezett észrevétel a Takács és Tsa részéről is, ezek indokoltak voltak és átvezetésre kerültek, mert a pontok közötti hivatkozást aktualizálták ezzel. A NORRIA pályázatíró cég, Gnándt Szilárd műszaki szakértő, valamint a Közbeszerzési szakértő is véleményezte a tervezetet október 30. a kivitelezés határideje. A Takács és Tsa Kft-vel folytatott egyeztetésből kiderült, hogy maximálisan igyekeznek alkalmazkodni az ütemezéshez. A műszaki és pénzügyi ütemezést is összehangolták a szerződésben. Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát: Arnót Község Önkormányzat 32./2012.(III.20.)sz. Képviselő-testületi határozata Tárgy: Településrekonstrukciós pályázat kivitelezésére beadott átdolgozott kivitelezői árajánlat elfogadása Arnót Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Településrekonstrukciós pályázat közbeszerzési eljárás lefolytatása után a beadott kivitelezői ajánlatokkal kapcsolatban a Közbeszerzési Bírálóbizottság döntése alapján az alábbi határozatot hozza: Arnót Község Önkormányzati Képviselő testülete a közbeszerzési eljárást eredményesnek nyilvánítja. Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete a Takács és Tsa Kft ajánlattevő ajánlatát érvényesnek nyilvánítja. Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete nyertes ajánlattevőként az alábbi szervezetet hirdeti ki: Az ajánlattételi felhívás előírásaira tekintettel a Képviselő-testület a Kbt. 71 (2) bekezdés a.) pontja alapján a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat szempontja szerint értékeli: Ajánlattevő neve: Takács és Tsa Kft Székhelye: 3526 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. ) Az ajánlat elbírálásra kerülő tartalmi elemei: Bruttó ajánlati ár ( Ft) Ft azaz Hatvankettőmillió- Ötszázkilencvenkilencezer-ötszázötvenegy Ft 2
3 Az ajánlattevő érvényes ajánlata a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat, és a Képviselő-testület által kért ellenszolgáltatás a rendelkezésre álló forrás mértékének megfelel Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete a nyertest követő második legkedvezőbb ajánlattevőt nem hirdeti ki, mert az eljárásban egyetlen érvényes ajánlat érkezett. Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete az eljárás fentiek szerinti eredményét március 23-án kihirdeti, illetve a nyertessel a szerződést április 02-án megköti. A Szerződés aláírására a polgármestert felhatalmazza. (A határozat mellékletét képezi a Közbeszerzési Bírálóbizottság március 20-án megtartott ülésének jegyzőkönyve.) Felelős: polgármester Határidő: azonnal / A vállalkozási szerződés a jegyzőkönyv 1.sz. melléklete/ Dr. Molnár Imre képviselő úr távozott az ülésről. 2./ napirendi pont A 4/2012.(III. 1) BM rendelet alapján pályázat benyújtása iskolai és utánpótlás sport infrastruktúrafejlesztés, felújítás pályázati kiírásra dr. Üveges István: Elmondta, hogy a napirenddel kapcsolatban a jegyző asszony törvényességi észrevételt kíván tenni. Bodnár Katalin: Tájékoztatta a testületet, hogy a évi költségvetés elfogadásakor döntött a Képviselő-testület az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek megállapításáról, a 3 évre szóló saját bevételeinek valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeiről, így meghatározta a évi adósságkorlátot is. A figyelembe vehető saját bevétel e Ft, ennek az 50 %-a e Ft. Az önkormányzat adóssága viszont ettől az összegtől e Ft-al több a fizetési kötelezettség, mint a saját bevétel, ennek az a következménye, hogy amíg ez fennáll felhalmozási célú kiadást nem tervezhetnek, kivéve az EU-s pályázatokhoz szükséges saját erő oldható meg hitelből. A forráshiány 56 M Ft, az önkormányzat működőképessége is veszélyben van, az ÖNHIKI-s pályázat enyhíthet ezen, ha áprilisban a kiírásra benyújtják és nyer az önkormányzat. Jelenleg erre a pályázatra nincs fedezet. A felhalmozási célú bevételként csak ingatlanértékesítés szerepel a költségvetésben, mely nem tartalmazza ezt a célt, viszont tartalmaz 9 M Ft fejlesztési hiányt. A másik pályázat is elbírálás alatt van, ha nyer ahhoz is szükséges az önrész biztosítása. Ezzel a törvénnyel az volt a cél, hogy az önkormányzatok ne adósodjanak tovább. A költségvetés következő tárgyaláskor vissza kell majd térni az adósságkezelésre, a márciusi adóbevétel némileg enyhíti ezt a hiányt, de azután nem lesz pénz a működtetésre. 3
4 dr. Üveges István: Tehát e bevételt kell növelni. A jelenlegi napirendi pontot vagy érdemi döntés nélkül lezárják, vagy határozatban kinyilvánítják, azt, hogy a törvényi szabályozás szerint nem lenne szabályos a benyújtása. Kérte határozatot hozzanak erről. Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete 4 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát: Arnót Község Önkormányzat 33./2012.(III.20.)sz. Képviselő-testületi határozata Tárgy: 4/2012.(III. 1) BM rendelet alapján pályázat benyújtása iskolai és utánpótlás sport infrastruktúrafejlesztés, felújítás pályázati kiírásra Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 4/2012.(III. 1) BM rendeletben szereplő iskolai és utánpótlás sport infrastruktúrafejlesztés, felújítás pályázati kiírásra nem nyújtja be a pályázatát, mert a 2012 évi költségvetésben az önerő biztosításhoz nem állnak rendelkezésre a feltételek. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 3./ Egyebek az ún.: pedagógusföld termőföldként történő hasznosításának megbeszélése dr. Üveges István: Az ún.: pedagógusfölddel kapcsolatban elmondta, hogy eddig ezt a területet vállalkozó használta. Ősszel benyújtotta az önkormányzat a kistérséghez a pályázatot, mely alapján főt lehetne foglalkoztatni 2 ha területen növénytermesztés céljából. 100 %-os támogatás nyerhető, munkabért és munkaeszközöket, valamint vetőmagokat lehet igénybe venni. Április 1-ig talán döntenek a pályázat elbírálásáról. A föld hasznosítására április 1-ig döntést kell hozni. Lehetőség lett volna a Minden gyermek lakjon jól pályázatra is igény benyújtani, de a Miskolci kistérség nem hátrányos helyzetű, így erre jelenleg nincs mód. Ősszel felszántatták a pedagógusföldet, ha nyer a pályázat akkor is 2,4 ha sorsáról dönteni kell. Alpolgármester úr javasolta, hogy hirdessék meg a földosztást, aki kertészkedni akar, az kapjon földterületet. A rendszerváltás után már volt hasonló kezdeményezés, akkor az un. I. dűlőben osztottak földterületet. A vetemények őrzéséről majd gondoskodni kell. Kétféle döntés lehet, ha nyernek a pályázaton a 2 ha terület megművelésre kerül, de a fennmaradó 2,4 ha terület megműveléséről is gondoskodni kell. Ha nem nyernek akkor az igénylőknek kellene felajánlani erre az évre művelésre az egész területet Hegedűs Sándor: Az igénylőknek csak a földterületet ajánlják fel ingyen, vetőmagot, szerszámokat, a további művelést mindenkinek magának kell állnia, az igénylők részére a lehetőséget meg kell adni, le kell szabályozni a feltételeket. A biomasszás pályázat keretében először ide energiafű termesztését tervezték, azóta változott a pályázat, kevesebb összeget kaptak, nem tudják a termesztést beindítani. 4
5 Tőzsér László: A pedagógusföldön nincs vízvételi lehetőség, zöldségféléket e nélkül nem lehet termelni. Kell egy vezető is ehhez, sokan maguktól nem fogják tudni a művelést elvégezni. Szerinte oda kell adni egy mezőgazdasági vállalkozónak művelje meg az egész területet. Dr. Üveges István: Előzetesen fel kell mérni az igényeket, szerinte 700 m 2 -es területet kell egy egy családnak művelésre felkínálni. Bodnár Katalin: Javasolta, hogy erről egy szándéknyilatkozatot fogadjon el a testület, mely szerint a 700 m 2 nagyságú területet ingyenes használatba adják az igénylőnek évre, az igények felmérése után dönt a tényleges használatba adás feltételeiről a testület. Dr. Üveges István Kérte szavazzanak a javaslatról Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete 4 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát: Arnót Község Önkormányzat 34./2012.(III.20.)sz. Képviselő-testületi határozata Tárgy: Pedagógusföld használatba adásának igényfelmérése Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete a Pedagógusföld területéből családonként 700 m 2 nagyságú területet ingyenesen használatba kíván adni 2012.évben a lakosság számára, ehhez felméri a lakossági igényeket. Az igénylés határideje: március 30. A műveléshez csak a földterületet biztosítja, vetőmagot eszközöket nem tud rendelkezésre bocsátani. A beérkezett igénylések alapján dönt a használatba adás feltételeiről. Felelős: polgármester Határidő: március 30. Barcsák Pálné:Elmondta, hogy a Petőfi utca páros oldalán ott vannak a kertek kihasználatlanul, ingyen használatba adnák, de nincs rá igénylő. Hegedűs Sándor: A pályázatban igényelték 22 fő bér és járulékait, kisértékű eszközbeszerzésre lenne lehetőség ( kapa, gereblye), vetőmag beszerzése is megoldható lenne. Ha ez a pályázat nem sikerül, akkor április-májusban még bevethető a föld lucerna maggal. Bodnár Katalin: Az önkormányzat miből fizessen vetőmagot, permetezést? Szerinte vállalkozónak oda kell adni, művelje a területet. Az önkormányzat már így is el van késve a használatba adással. Hegedűs Sándor: Valóban, nem áprilisban kellene ezzel foglalkozni, de sajnos a pályázat elbírálása húzódik ennyire, a pályázatban szerepel minden igény, ha megnyerik, meglesz a feltétel. A vállalkozót tájékoztatni kell arról, hogy minimum 2,4 ha, de rövid időn belül kiderül és esetleg a 4,4 ha megműveléséről kell gondoskodnia. 5
6 Bodnár Katalin: Más önkormányzatok meghirdették x évre x forintért haszonbérleti szerződés alapján a földterület művelését, szerinte Arnótnak is ezt kellett volna tennie. Hegedűs Sándor: Ha nem nyer a pályázat, akkor valóban külső vállalkozóval kell megműveltetni a területet. A földalapú támogatás összegét nem ismeri, de lehet, hogy ebből a vállalkozó a bérlésre szánhat összeget. Barcsák Pálné: A földalapú támogatásról beszerzi az információt, tájékozódik a lehetőségekről. Bodnár Katalin: A mezőgazdasági földterület hasznosítására az ajánlatokat be kell szerezni egy héten belül. Bejelentések: Dr. Üveges István: Indokolt lenne a Szociális Szövetkezet megalakítása, Az Észak- Magyarországban olvashattak erről, Arnót a Miskolci Kistérséghez tartozik, így nem tartozik a leghátrányosabb települések közé. A munkatervben március 27-én szerepel ülés, de későbbi időpontban lesz megtartva. 15 fő közmunkás foglalkoztatására nyújtottak be pályázatot település üzemeletetésre, parkosításra., térkőgyártásra, 80 %-os a támogatás, a költségvetésben a 20 % betervezésre került. Szilágyi Zoltán beiktatására Cserépfaluba érkezett meghívó, március 25-én lesz vasárnap 15 órától az ünnepség. Hegedűs Sándor: Tájékoztatásul elmondta, hogy a kukák beszerzése folyamatban van, jelenleg gyártás alatt vannak, 4790 Ft/ db összegbe kerül egy 110 l-es edény, 28 db rendeltek meg a Dankó Pista utcára. Bodnár Katalin: Javasolta, hogy minden ingatlan tulajdonossal írassanak alá nyilatkozatot, hogy a kuka árának a munkabérükből való levonásához hozzájárulnak Tőzsér László: Versenyek megrendezésére kerül sor az iskolában, kiemelkedik a versmondó verseny, melyet április 20-án rendeznek meg, ez kistérségi szintű lesz 9 órától kezdődik majd. Az ülésen műs bejelentés nem történt, a polgármester úr megköszönte a megjelenést, az ülést bezárta. Dr. Üveges István polgármester K.m.f. Bodnár Katalin jegyző Hegedűs Sándor jkv hitelesítő Hunyorné Varga Katalin jkv. vezető Tőzsér László jkv. hitelesítő 6
dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 11/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 7/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi
RészletesebbenTanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 19/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
RészletesebbenARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 26/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Megjelent képviselők: Horváth Judit bizottsági tag Szedlákné Monoczki Andrea bizottsági tag Tőzsér László bizottsági tag
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 10/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta:
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 13/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi
RészletesebbenKészült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 21/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-4/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április
RészletesebbenDr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta.
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének
RészletesebbenARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu. Szám: 4/2012.
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:
RészletesebbenSzentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv
Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. augusztus 1-jén 8.00
RészletesebbenIsmertette a napirendi pontokat, melyet a testület tagjai az alábbiak szerint jóváhagytak:
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 12 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Ügyiratszám: 34-4/2013. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés község Képviselő-testületének 2013. június 4-én 8,00 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenTanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 17/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
RészletesebbenFARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés
Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)
RészletesebbenNYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/ /2014. Kt. hat.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/2014. 106/2014. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
RészletesebbenErdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:
RészletesebbenNEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30
Részletesebben12/2013. sz. jegyzőkönyv
12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről
170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 18-án 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
RészletesebbenTanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 6/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
RészletesebbenJegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 7-én, 14:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai
RészletesebbenDozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
7/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 9/2013. (V.2.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 29-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli képviselő-testületi
Részletesebben3./ A beadott Kisléptékű településfejlesztési pályázattal kapcsolatos Tervezési Szerződés megvitatása előadó: polgármester
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti
RészletesebbenDozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről
170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: dr. Üveges István polgármester
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 3/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor
RészletesebbenKészült: A Polgármesteri Hivatalban augusztus 4-én 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. augusztus 4-én 13 órától megtartott nyílt
Részletesebben2014. évi. 26. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 26. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 30-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről
HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)
RészletesebbenTanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Orosz Orsolya Kovácsné Kállai Ilona Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 13 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről
170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)
RészletesebbenT Á R G Y S O R O Z A T A
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről
170/2/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 2/2014.(II.28.) önkormányzati
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 9/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 18. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt
RészletesebbenERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE
10/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚLIUS 02-ÁN MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 52/2014. (VII. 02.)
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.
JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 22-én 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajógalgóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 11-én, 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza,
RészletesebbenJegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről
170/13/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 27-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 9/2014. (VI.28.)
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
116 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 22- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A Községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt
RészletesebbenIPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
RészletesebbenSárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.
RészletesebbenMikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.
Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen
Részletesebben2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 28. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma
RészletesebbenPápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
RészletesebbenErdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Bukodi Károly Horváth Tamás Buza Ernő Dönti Károly Dr.
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenOrosz Ferenc alpolgármester. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta:
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 16/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
Részletesebben2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
RészletesebbenÖcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal
JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti
RészletesebbenTápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők
RészletesebbenKészült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. június 2-án 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 6/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. június 2-án 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi
RészletesebbenKészült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester
RészletesebbenJegyzőkönyv. Magyar Csilla polgármester napirendi pontokat az alábbiak szerint javasolta elfogadásra:
Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. július 30-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Magyar Csilla polgármester
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének november 21-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 21-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat Tárgya: száma: 120/2018.(11.21.) Közintézmények energetikai korszerűsítése
RészletesebbenMonostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-
RészletesebbenTanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 13/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenSárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.
RészletesebbenTápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 16-án, 15.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 84/2016. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása
Részletesebben23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.)
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.:12.497-2/2010. 23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 241/2010. (XI.17.sz.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
RészletesebbenTanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyz Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke Bodolai Andrea gazdálkodási el adó
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISEL -TESTÜLETE Arnót, Pet fi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 3/2014 J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képvisel
RészletesebbenTanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 1/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke
K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus
RészletesebbenBalajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 07-én, hétfőn 19.00 órakor megtartott rendkívüli testületi
Részletesebben