VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai 1873 1996"

Átírás

1 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. Raktári jegyzék RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai Terjedelem: 96 doboz, 45 kötet 11,96 ifm Elhelyezés: 34 2/A 6-7, 2/B 1-7, 2/c 1-7 Névváltozatok: Zalaegerszegi Polgári Fiúiskola Magyar Királyi Állami Csány László Fiú Felsõkereskedelmi Iskola Állami Csány László Kereskedelmi Középiskola Állami Csány László Közgazdasági Gimnázium Csány László Közgazdasági Középiskola Közgazdasági Technikum Csány László Közgazdasági Technikum Csány László Közgazdasági Technikum és Szakközépiskola Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Az iskola rövid története: január 3-án nyílt meg a "Zalaegerszegi Polgári Fiúiskola", amelynek I. osztályába a népiskola IV. osztályának elvégzése után lehetett jelentkezni. Az 1886/87. tanévtől "Zalaegerszegi Államilag Segélyezett Községi Polgári Fiúiskola néven működött ben az iskolát államosították, új neve "Magyar Királyi Állami Felső Kereskedelmi iskola" lett. Első igazgatója Udvardy Ignác volt, aki 1906-ig állt az iskolavezetés élén. Az 1924/25. év jelentős dátum az iskola történetében, ugyanis a Felsőkereskedelmi Iskola a 48-as szabadságharc egyik kiemelkedő alakjának, Csány Lászlónak a nevét vette fel. Ettől kezdve az intézmény hivatalos neve: "Zalaegerszegi Magyar Királyi Állami Négyévfolyamú Csány László Fiú Felső Kereskedelmi Iskola" lett. Az iskola fejlődésében a következő jelentős esemény az 1940/41. tanévben következett be. A kultuszminiszter az eddigi felső kereskedelmi iskola helyett klasszikus műveltséget adó, a

2 gimnáziumokkal egyenlő színvonalon álló kereskedelmi szakközépiskolát szervezett. Új rendtartása és tanításterve 1940 júniusában lépett életbe től az iskola a "Zalaegerszegi Magyar Királyi Állami Csány László Kereskedelmi Középiskola" nevet viselte. A második világháború után az március 31-én megjelent rendelet indította útjára a Dolgozók Kereskedelmi Középiskoláját. Ezekben az években többször változott az iskola elnevezése is. Az 1949/50. tanévben "Közgazdasági Gimnázium", majd az 1950/51. tanévtől "Közgazdasági Középiskola" elnevezést kapott, végül az 1952/53. tanévtől az intézet "Közgazdasági Technikummá" alakult át, előbb mezőgazdasági, később ipari és mezőgazdasági tagozattal. Az 50-es évek második felében - az 1957-től beindult levelező tagozattal együtt - a létszám annyira megnőtt, hogy az iskola működése a régi szűkös helyen lehetetlenné vált, ezért 1958 szeptemberétől átköltözött a mai helyére, a Jókai utcába. Az iskola 1961-ben közgazdasági szakközépiskolává alakult át, melynek képzési célja is megváltozott; általános irányú közgazdasági képzettséget nyújtott, majd a 60-as évek második felétől új ágazatokkal bővült: ügyviteli, pénzügyi, számvitel-gazdálkodási, majd az országban elsők között, 1973-tól számítástechnikai ágazattal. A rendszerváltás döntő átalakulást jelentett a képzésben. Az 1993-ban elnyert PHARE pályázattal az iskola bekapcsolódott a világbanki tantervű modellbe. Az iskola tanulói magas szintű felkészítést kapnak állami felsőfokú tanulmányok folytatására - főleg a szakiránynak megfelelően - a gazdasági felsőoktatás egyetemeire, főiskoláira. A helyi Pénzügyi és Számviteli Főiskolával kötött együttműködési szerződés alapján létrejövő akkreditált felsőfokú képzés újabb lehetőséget ad az érettségizetteknek: a felsőfokú szakmai képesítés megszerzése mellett tanulmányaikat - felvételi vizsga nélkül - a főiskola második évfolyamán folytathatják Dobozok 1. doboz Zalaegerszegi Állami Csány László Kereskedelmi Középiskola 1948/49. Iktatott iratok doboz Állami Csány László Közgazdasági Gimnázium 1949/50. Iktatott iratok doboz Állami Csány László Közgazdasági Gimnázium Iktatott iratok Jegyzőkönyvek Osztályvezetői jelentés 4. doboz Zalaegerszegi Állami Csány László Közgazdasági Technikum Iktatott iratok doboz Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok Jegyzőkönyvek Elvi rendeletek gyűjteménye 6. doboz Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok doboz Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok Jegyzőkönyvek Munkatervek Iktatott iratok doboz Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok

3 1953. Jegyzőkönyvek doboz Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok doboz Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok Gazdasági iratok Átsorolások, munkabér elszámolás Pénztári tervek IV. negyedév IV. negyedév Könyv, folyóirat, nyomtatványrendelés doboz Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok doboz Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Gazdasági iratok Statisztika Jegyzőkönyv, munkaterv Leltár Fizetési jegyzék Iktatott iratok Jegyzőkönyvek Levelezés szülőkkel Gazdasági iratok /56 Felvételi jegyzék Képesítő vizsgák jegyzőkönyvei 13. doboz Közgazdasági Technikum/Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok 1-329, , , Gazdasági iratok Levelezés szülőkkel Jegyzőkönyv, készpénznapló Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok Gazdasági iratok Jegyzőkönyv Statisztika Megrendelések Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok Művelődési Minisztérium rendeletei MM 1-MM Jegyzőkönyv Gazdasági iratok /60. Iktatott iratok /60 Iktatott iratok Művelődési Minisztérium rendeletei MM 1- MM /60 Jegyzőkönyv /60 Megrendelések /60 Osztályfőnöki jelentés (KISZ munka), felvételi jegyzék, felvételi napló, szakfelügyelői jegyzőkönyv 16. doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok 1-334, Gazdasági iratok Tandíjjal kapcsolatos iratok 3

4 1961. Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok Jegyzőkönyvek Iktatott iratok Művelődési Minisztérium rendeletei MM 7-1 MM Megrendelések Osztályfőnöki beszéd az 1919-es Tanácsköztársaságról és az 1917-es oroszországi forradalomról Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok Iktatott iratok Művelődési Minisztérium rendeletei MM 2-MM Jegyzőkönyvek Megrendelések Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Iktatott iratok Iktatott iratok /66. Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1965/66 Iktatott iratok /66. Jegyzőkönyvek /66 Iktatott iratok Művelődési Minisztériumi rendeletek MM 1-MM /66 Költségvetés Jelentkezések 21. doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1965/66 Iktatott iratok Megyei Tanács MT 202-MT /67 Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum és Szakközépiskola Zalaegerszeg 1966/67 Iktatott iratok Művelődési Minisztérium rendeletei MM 1-MM /67 Jelentkezések, tanulónévsor 1967/68. Iktatott iratok /68 Jelentkezések 23. doboz Csány László Közgazdasági Technikum és Szakközépiskola Zalaegerszeg 1967/68 Munkaterv, jegyzőkönyvek /68. Érettségi jegyzőkönyv IV. B, C, D 1967/68 Javítóvizsga jegyzőkönyv 1968/69. Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum és Szakközépiskola Zalaegerszeg 1968/69 Iktatott iratok Művelődési Minisztérium rendeletei MM 1-MM /69 Jegyzőkönyvek, anyakönyvi kivonatok 1968/69 Érettségi jegyzőkönyv 1968/69Felvételi kérelmek, fellebbezések 1969/70 Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Zalaegerszeg 1969/70 Iktatott iratok /70 Minisztériumi rendeletek MM 1-MM /70 Jegyzőkönyvek /70 Érettségi jegyzőkönyv 26. doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Zalaegerszeg 4

5 196/670, 1970/71 Továbbtanulás Stencilezett útmutatások(érettségi vizsga, ifjúságvédelem, hátrányos helyzetű diákok 1970/71 Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola és Technikum Zalaegerszeg 1970/71 Iktatott iratok /71 Minisztériumi rendeletek MM 1-MM Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv /71 Érettségi jegyzőkönyv 1970/71 Munkaterv 1971/72 Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola és Technikum Zalaegerszeg 1971/72 Iktatott iratok /72 Művelődési Miniszteri rendeletek MM 1-MM doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1971/72 Megyei Tanács leiratai MT 1 MT /72 Jegyzőkönyv /72 Érettségi jegyzőkönyv 1971/72 Középiskolai felvételik 1972/73 Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1972/73 Iktatott iratok /73 Megyei Tanács leiratai MT 1-MT /73 Művelődési Miniszteri rendeletek MM 1-MM doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1972/73 Jegyzőkönyvek /73 Érettségi jegyzőkönyv 1973/74 Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1973/74 Iktatott iratok /74 Művelődési Miniszteri rendeletek MM 1-MM /74 Megyei Tanács leiratai MT 1-MT doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1973/74 Érettségi jegyzőkönyv 1973/74 Jegyzőkönyv /75 Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1974/75 Iktatott iratok /75 Művelődési Miniszteri rendeletek MM 1-MM /75 Megyei Tanács leiratai MT 1-MT /76 Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1974/75 Jegyzőkönyvek /75 Érettségi jegyzőkönyv 1974/75 érettségi tételek 1975/76 Megyei Tanács leiratai MT 1-MT doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1975/76 Oktatási Minisztérium rendeletei OM 1-OM /76 Érettségi jegyzőkönyv 5

6 1975/76 Tantestületi jegyzőkönyv 37. doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1976/77 Iktatott iratok /77 Megyei Tanács leiratai MT 1-MT /77 Oktatási Minisztérium rendeletei OM 1-OM /77 Tantestületi jegyzőkönyv /77 Érettségi jegyzőkönyv Diákparlament 38. doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Érettségi jegyzőkönyv 1977/78 Iktatott iratok doboz Csány László Közgazdasági Technikum 1977/78 Megyei Tanács leiratai MT1 MT /78 Oktatási Minisztérium leiratai OM2 OM /78 Jegyzőkönyv /78 Érettségi jegyzőkönyv 40 doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1977/78 Érettségi jegyzőkönyv 1978/79 Megyei Tanács leiratai MT 1 MT /79 Jegyzőkönyv Oktatási Minisztérium leiratai OM9 OM doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg 1978/79 Iktatott iratok /80 érettségi jegyzőkönyv IV. A, B, C, D 42. doboz Zalaegerszegi Állami Kereskedelmi Szakiskola Iktatott iratok SZ 2-SZ 155 Zalaegerszegi Közgazdasági Gimnázium Dolgozók Iskolája: Iktatott iratok D 1-D Iktatott iratok D 2-D Iktatott iratok D 1-D /50. Iktatott iratok D 1-D Iktatott iratok D 1-D 64 Irodai Szakiskola: 1949/50 iktatott iratok I 1 I doboz Közgazdasági Technikum/Csány László Közgazdasági Technikum Dolgozók Iskolája: Iktatott iratok D 1-D Iktatott iratok D 1-D Iktatott iratok D 1-D Iktatott iratok D 1-D Iktatott iratok D 1-D 28 Irodai Szakiskola I 1 I Iktatott iratok I 2-I 47 Levelező oktatásra jelentkezés : 1960/61 jegyzőkönyv, jegykimutatás vizsgajegyzőkönyv, jegykimutatás, képesítő vizsga jegyzőkönyv, osztályozó ív, jegykimutatás 6

7 44. doboz Csány László Közgazdasági Technikum jegyzőkönyv, jegykimutatás 1966/67 Iktatott iratok /67 Javító, képesítő vizsgakérelmek, jelentkezési lapok, javító és osztályozóvizsga jegyzőkönyv, elszámolások, túlórák, érettségi jegyzőkönyv, érdemjegy kimutatás, osztályvizsga jegyzőkönyv 1968/69 Jegykimutatás, jegyzőkönyv, érettségi jegyzőkönyv, szám nélküli iratok 45. doboz Csány László Közgazdasági Technikum 1969/70 Jegyzőkönyv, jegykimutatás, érettségi jegyzőkönyv 1969/70 Szám nélküli iratok Jegykimutatás, jegyzőkönyv 1970/71 jegyzőkönyv, javítóvizsga 1971 Jegyzőkönyv 1971/72 Felvételi, halasztási ügyek 1972 Felvételi vizsga jegyzőkönyv, névsor, jegykimutatás 46. doboz Csány László Közgazdasági Technikum 1972/73 Jegykimutatás, jegyzőkönyv, vizsgaelnöki felkérések, érettségi jegyzőkönyv 1973/74 Engedélykérelmek javítóvizsgára, jegykimutatások, jegyzőkönyvek, érettségi jegyzőkönyv, kiegészítő érettségi 47. doboz Csány László Közgazdasági Technikum 1974/75 Érettségi jegyzőkönyv, jegykimutatás, javítóvizsga jegyzőkönyv, szám nélküli iratok 1975/76 érettségi jegyzőkönyv, érettségi tételek, jegyzőkönyv, anyakönyv, osztályozó ív, szaktanári jelentés szám nélküli iratok 48. doboz Csány László Közgazdasági Technikum 1976/77 javítóvizsga jegyzőkönyv, érettségi tételek, jelentkezés érettségire, érettségi anyakönyv, érettségi vizsga jegyzőkönyv, különbözeti osztályozó ív, érdemjegy kimutatás, szaktanári jelentés, szám nélküli iratok 49. doboz Csány László Közgazdasági Technikum 1977/78 Érettségi jegyzőkönyv, érettségi iratok 1977/78 Osztályvizsga jegyzőkönyv, jegykimutatás 1977/78 Iktatott iratok /78 Szám nélküli iratok 1978/79 Érettségi iratok Dolgozók Iskolája: 1978/79 Érettségi vizsga, javítóvizsga, jegykimutatás 50. doboz Csány László Közgazdasági Technikum 1978/79 Érettségi és pótbeszámoló, szaktanári nyilvántartó lapok, szám nélküli iratok Dogozók Iskolája: 1978/79 Érettségi vizsga 7

8 1979/80 Érettségi jegyzőkönyv 51. doboz Csány László Közgazdasági Technikum Dolgozók Iskolája: Érettségi jegykimutatás, szám nélküli iratok 52. doboz Csány László Közgazdasági Technikum Javítóvizsga jegyzőkönyv Iktatott iratok Osztályozó ívek Felnőttoktatási tájékoztatás Kimutatás megtartott órákról 1966/ /72 Vizsgák időbeosztása doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Statisztika (1970/71 - A középiskolai tanulmányi eredményt befolyásoló társadalmi, gazdasági tényezők feltárása és statisztikai elemzése) 54. doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Balesetekről jelentés 1968/ /80 Balesetbiztosítás Tűzvédelem 1968/ /80 Szakszervezet Kimaradás , , 1972/73 55 doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Tantárgyfelosztás, órarend / doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Tantárgyfelosztás, órarend 1967/ / doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg Felvételi naplók 1964/ /72 Szakmai gyakorlat 1977, 1978, doboz Csány László Közgazdasági Technikum Zalaegerszeg A Magyar Közgazdaságtudományi Társság Zala Megyei Szervezetének iratai (elnöke Dr. Németh György az iskola igazgatója) 59. doboz Csány László Kőgazdasági Technikum Zalaegerszeg Jegyzőkönyvek (tantestületi, érettségi) , doboz. Csány László Közgazdasági Technikum , 1973/74, 1979/80 szám nélküli iratok jegyzőkönyv 1963/64 jegykimutatás 1965 anyakönyv 1973/74 osztályozó ív 1976/77 statisztika 1970/ / doboz Csány László Közgazdasági Technikum szám nélküli iratok vizsgajegyzőkönyvek érdemjegy-kimutatás 1969, 1971 osztályvizsga kimutatás fizetési jegyzékek, túlóradíjak, besorolások

9 minisztériumi utasítás doboz Csány László Közgazdasági Technikum Dolgozók Szakközépiskolája Működési és vizsgaszabályzat szám nélküli iratok érdemjegy kimutatás Gyors- és Gépíró Iskola Érdemjegy kimutatás doboz Csány László Közgazdasági Technikum Vegyes évkörű és tematikájú iratok: Dolgozók Tagozata évkönyv , Ifjúsági egyesületek pénztári elszámolása 1947/548 Káderlapok Képesítő vizsgaszabályzat Érettségi dolgozatok (matematika) Pályázatok: 1948 folytatása napjainkban, 1956 Magyar Szovjet Társaság Pedagógiai Szakosztálya Kimutatások 1948/49 Érdemjegy kimutatás Tanmenet 1955/56 Általános vizsgálati jelentés az iskolában folyó munkáról Felvételi napló , 1955/56 Hiteligénylés, ellátmány Munkaterv 1969/70 Tanulók nyilvántartókönyve 1965/66, 1969/70 Osztályfőnöki jelentések 1959/60 Felvételi napló 1958/59 Névjegyzék felvett tanulókról 1979/ doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1980/ doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1981/ Megyei Tanács, Városi Tanács levelezés Minisztérium, OPI levelezés doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok1985/ Megyei Tanács, Városi Tanács levelezés 67. doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1985/ Minisztérium, OPI levelezés 68. doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1986/ Minisztérium, OPI levelezés 1-35 Megyei Tanács, Városi Tanács leiratai 69. doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok1987/ Megyei Tanács, Városi Tanács levelezés Minisztérium, OPI levelezés doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1988/

10 Megyei Tanács, Városi Tanács levelezés Minisztérium, OPI levelezés doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1989/ Megyei Tanács, Városi Tanács levelezés 1-37 Minisztérium, OPI levelezés doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1990/ Megyei Tanács, Városi Tanács levelezés Minisztérium, OPI levelezés doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1991/ Minisztérium levelezés doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1991/ Polgármesteri Hivatal Iktatott iratok 1992/ doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok1992/ Minisztérium levelezés 1-36 VPH, MÖKH, Ped.Int. levelezés doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1993/ Minisztérium, Nemzeti Szakképzési Intézet (NSZ) doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1994/ VPH, MÖKH, Ped. Int. levelezés doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Minisztérium, NSZ levelezés 1994/ VPH, MÖKH, Ped. Int levelezés 1995/ Minisztérium, NSZ levelezés 1995/ doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatott iratok 1995/ doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola PHARE program 1993/ /96 Pályázatok 1992/ /95 Szakképzési hozzájárulás 1990/ / doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Jegyzőkönyvek 1979/ / doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Jegyzőkönyvek 1987/ /96 Tantárgyfelosztás, órarend 19880/ /96 Tanulmányi szerződések Gépíró és Gyorsíró Iskola vizsgajegyzőkönyvei 1991 Gyümölcsbetakarítás munkabérelszámolása Bizalmas 1989 Kollektív szerződés Érettségi jegyzőkönyv 1984/ doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola 1981/ /96 Vizsgajegyzőkönyvek 1980/ /83 10

11 84. doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Statisztika 1980/ /96 Tűzrendészet 1986/ /93 Baleset, munkavédelem 1980/ /90 Belső feljegyzés Tanulmányi összesítő lapok, osztályozó ívek 1990/91 Emlékeztető 1987/88 Kimaradás Munkáltatói ügyek 1979/ doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Munkakönyvek Diákigazolvány, biztosítás Vizsgajegyzőkönyvek levelező Pályaválasztási Tanácsadó beiskolázási lehetőségek 1982/83 Felsőfokú intézményekbe jelentkezett tanulókról kimutatás 1979/80 Vegyes iratok doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Hirdető könyv: 1946/47, 1854, , 1980/81, 1981/82, 1991/92, 1994/ /96 Helyettesítési naplók: 1962/63, 1963/64, 1981, 1982, 1992/93, 1993/94 Jelentkezések: 1974/75, 1975/76 Országos igazgatói értekezlet doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Vegyes iratok darabonként átnézendő 88. doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatókönyvek: 1934, 1940, 1961/62, 1969/70, 1970/71, Betűsoros: doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatókönyvek: 1971/72, 1972/73, 1973/74, 1974/75, 1975/76, 1976/ doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iktatókönyvek: 1977/78, 1978/79, 1979/80, 1985/86, 1986/87, 1987/88, 1988/ /90, 1990/91, 1991/92, 1992/93, 1993/94, 1994/95, 1995/ doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Alapok számadásai: 7 kötet Testnevelési alap Segítő Egyesület alap Ifjúsági könyvtár alap Énekdíj alap Értesítő-díj alap Záaszlódíj alap Osztályozónapló 1954/55 2 kötet Törzskönyv 1955/ /60, 1960/ /65 2 kötet 92. doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iskolai bizonyítványok Telekkönyvi lapok Iktatókönyv 1959/60 1 kötet Szakleltárak 6 kötet 93. doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Osztálynaplók, anyakönyvek 1945/ /48 19 kötet 11

12 94. doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Osztálynaplók, anyakönyvek 1947/ / doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Iskolai leltárak 10 kötet 96. doboz Csány László Közgazdasági Szakközépiskola Alapítványok törzskönyvei 3 kötet Iskolai leltárak 9 kötet 12 kötet Kötetek: Anyakönyvek Leltári napló (többi kötetet lásd a dobozokban) 59 kötet 1 kötet Zalaegerszeg, augusztus 25. Csomor Erzsébet 12

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai 1873 1996 Raktári száma, neve, terjedelme: 96 doboz = Raktári száma, neve,

Részletesebben

VIII. 62. Thury György Kereskedelmi Szakközépiskola Kereskedelmi és Vendglátóipari Szakmunkásképző Iskola, Nagykanizsa iratai 1950 1998

VIII. 62. Thury György Kereskedelmi Szakközépiskola Kereskedelmi és Vendglátóipari Szakmunkásképző Iskola, Nagykanizsa iratai 1950 1998 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 62. Thury György Kereskedelmi Szakközépiskola Kereskedelmi és Vendglátóipari Szakmunkásképző Iskola, Nagykanizsa iratai 1950 1998

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MAJD JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA iratai

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MAJD JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA iratai ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MAJD JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA iratai RAKTÁRI JEGYZÉK JÓZSEF ATTILA ÁLLAMI ÁLTALÁNOS ISKOLA IRATAI 1922 1996. Terjedelme: 95

Részletesebben

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 Az intézmény névváltozásai: - Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy

Részletesebben

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955

VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868 1955 Az intézmény névváltozásai: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy

Részletesebben

VIII. 55. ZALAEGERSZEGI ÁLLAMI FŐGIMNÁZIUM DEÁK FERENC MAJD ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM IRATAI 1895-1980

VIII. 55. ZALAEGERSZEGI ÁLLAMI FŐGIMNÁZIUM DEÁK FERENC MAJD ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM IRATAI 1895-1980 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 55. ZALAEGERSZEGI ÁLLAMI FŐGIMNÁZIUM DEÁK FERENC MAJD ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM IRATAI 1895-1980 Terjedelem: 40 doboz + 59 kötet

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363.

Somogy Megyei Levéltár. Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363. Somogy Megyei Levéltár Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 188 nagy doboz, csomó, Iratok: 23,50 ifm. kötet,

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

MUNKARENDJE. 2014/2015-ös tanév

MUNKARENDJE. 2014/2015-ös tanév KT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA Wattay Középiskola és Szakiskolája MUNKARENDJE 2014/2015-ös tanév Nevelőtestület által jóváhagyva: 2014. augusztus 28. Franczia László igazgató 2 I. félév 2014. szeptember

Részletesebben

VIII. 62. 1955 1994, é. n.

VIII. 62. 1955 1994, é. n. VIII. 62 A Kereskedelmi Szakközépiskola, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola (1965-ig Pest Megyei Tanács V. B. 2. sz. Kereskedelmi Tanulóiskolája, 1978-ig Kereskedelmi és Vendéglátóipari

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézménye

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézménye MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG (9090 Pannonhalma, Várkerület 1.) által fenntartott Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézménye (1098 Budapest, Toronyház

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Árlista / Tanügyi nyomtatványok Bizonyítványok

Árlista / Tanügyi nyomtatványok Bizonyítványok 78340 A.Kö. 5244 Bizonyítvány másodlat (minden iskolatíusban használható) 108 Ft 78350 A.Kö. 6002 Általános iskolai bizonyítványkönyv 560 Ft 78351 A.Kö. 6002/kézi Bizonyítvány pótlap (kézi kitöltésre alkalmas)

Részletesebben

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

XXIII. 22b. Zala Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztály Érettségi anyakönyvek 1954-1990

XXIII. 22b. Zala Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztály Érettségi anyakönyvek 1954-1990 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 22b. Zala Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztály Érettségi anyakönyvek 1954-1990 Terjedelme: 31 doboz = 3,41 ifm Helyrajzi

Részletesebben

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE 1. Tanév előkészítése: 2015. augusztus 21-től augusztus 31-ig 2. Alakuló-értekezlet: 2015. augusztus 25. 8.00 óra (kedd) 3. Iskolai javítóvizsgák lebonyolítása 2015. augusztus

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

VIII. 3606. Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon Letenye 1972 2006. Irat megnevezése

VIII. 3606. Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon Letenye 1972 2006. Irat megnevezése ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 3606. Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon Letenye 1972 Terjedelme: 107 doboz = 12,84 ifm Helyrajzi jelzete: 60. raktár

Részletesebben

2013/2014. tanév ütemterve

2013/2014. tanév ütemterve 2013/2014. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet Munkaközösség-vezetők megbeszélése 27. 8,00 Írásbeli javítóvizsga 28. 8,00 Szóbeli javítóvizsga 31. 10,00 Tanévnyitó ünnepély, az iskola

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 83g. Nagykanizsai Járási Hivatal Műszaki Osztály iratai 1972-1983 Raktári száma,, terjedelme: Raktári száma,, terjedelme: 263

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

A TANÉV ESEMÉNYEI. 16-20. Verébtábor F.: Varga Sz. + DÖK. 27-31. Órarendkészítés F: iskolavezetés

A TANÉV ESEMÉNYEI. 16-20. Verébtábor F.: Varga Sz. + DÖK. 27-31. Órarendkészítés F: iskolavezetés A TANÉV ESEMÉNYEI 2009. augusztus 16-20. Verébtábor F.: Varga Sz. + DÖK 24. 9 00 Alakuló értekezlet 25-26. 9 00 Előrehozott írásbeli osztályozóvizsga 26. 9 00 Szakmai továbbképzések 26-27. 9 00 Előrehozott

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Baja, Bácska tér 1. OM azonosító: 203028 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017. tanév Türr sok éves múlt, versenyképes jövő! Érettségire felkészítő

Részletesebben

Adatlap az iskolarendszeren kívüli képzésről 2014.

Adatlap az iskolarendszeren kívüli képzésről 2014. Az elektronikus adatszolgáltatás a 243/2011. (XI. 22.) Kormányrendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám:1665 Adatszolgáltatók: a 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: új Fktv.) szerint felnőttképzést

Részletesebben

BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI. f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950

BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI. f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK V. 1817. BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950 f. állag terjedelme: 21 doboz = 2,310 ifm 26

Részletesebben

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap)

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Feladat Határidő Felelős Javító- és osztályozó vizsgák augusztus 25. 8.00 Munkaközösségi értekezletek augusztus 26-27. Tanév-előkészítő nyitóértekezlet

Részletesebben

Figyelem! Tájékoztató

Figyelem! Tájékoztató Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: wigner@wigner.sulinet.hu www.wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához egyetem + 5 Főiskola 6 Főiskola Tanító, német sorszám Iskolai végzettség

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Felvételi a GUNDEL-ben

Felvételi a GUNDEL-ben Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERV 2013/2014. TANÉV

SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERV 2013/2014. TANÉV SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERV 2013/2014. TANÉV igazgató Időpont Esemény Felelős SZEPTEMBER 1. 17.00 Tanévnyitó ünnepség a 9. évfolyam számára Poór Mária, Berczeliné

Részletesebben

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE

A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE A TERPLÁN ZÉNÓ FERENCES SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. TANÉVRE OM azonosítónk: 102547 Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény dátum tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája nap egyéb esemény időpont (óra:perc) felelős 2015. augusztus

Részletesebben

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE Alakuló értekezlet 2012. augusztus 27. 9.00 Konzultációk 2012. augusztus 27. 10.00-13.00 2012. augusztus 28. 9.00-13.00 Osztályozó- és javítóvizsgák az esti tagozaton 2012.

Részletesebben

Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/2014.

Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/2014. Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/20 Az emberi erőforrások minisztere 47/20 (VII. 4.) EMMI rendelete alapján. augusztus 2 26. 27-28-29. 29. Orvosi vizsgálat

Részletesebben

Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium

Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium Belső ellenőrzési terv Hatályba lép: 2009. szeptember 1. Horváth Zoltán igazgató I. A nevelő-oktató munka ellenőrzése A.) Pedagógiai munka ellenőrzésének

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE

FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE Keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskola A KESZTHELYI KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE Az iskola OM azonosítója: 037655 KLIK azonosító: 184038 Érvényes: 2014. szeptember 1-től TARTALOM

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról

TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium Levelező Tagozata 9400 Sopron, Szent György u. 9. Pf. 26. TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról Iskolánk az Erdészeti és vadgazdálkodási technikus (OKJ:

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK IV. 424a. Zalaegerszegi járás főszolgabírája (főjegyzője) Közigazgatási 1901-1950 Raktári száma, neve, terjedelme: 90 doboz = 9,9 ifm

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások 2012. Tavaszi érettségi vizsgaidőszak STATISZTIKA Vizsgázók : 10.602 fő Értékelt tantárgyi

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

XXIX. 29. KANIZSA FELDOLGOZÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ KÖZÖS VÁLLALAT IRATAI

XXIX. 29. KANIZSA FELDOLGOZÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ KÖZÖS VÁLLALAT IRATAI ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIX. 29. KANIZSA FELDOLGOZÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ KÖZÖS VÁLLALAT IRATAI 1968-1999 Elhelyezve: Terjedelem: 1. doboz: Iktatott iratok 1968 1-1174

Részletesebben

Megrendelőlap. Bizonyítványok. Törzslapok. Megrendelő neve: Szállítási cím: város község. hsz. utca. Számlázási név: város község. hsz.

Megrendelőlap. Bizonyítványok. Törzslapok. Megrendelő neve: Szállítási cím: város község. hsz. utca. Számlázási név: város község. hsz. Megrendelő neve: Szállítási cím: város község utca hsz. Számlázási név: város község utca hsz. Adóazonosító szám: E-mail cím: Telefon: Fax: Ügyintéző: Bankszámlaszám: OM azonosító: Kért szállítási határidő:

Részletesebben

Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742

Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 036742 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz.sulinet.hu E-mail: akta@hbsz.sulinet.hu

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS KÖZÉPISKOLA Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Középiskola Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594; - E-mail cím: Iskola web lapja:

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 4. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott nevelésioktatási intézményekben

Részletesebben

A diákok munkájának értékeléséről

A diákok munkájának értékeléséről A diákok munkájának értékeléséről A ZKL a 2013-2014-es tanévtől saját alternatív kerettanterve szerint dolgozik. Ennek egyik következménye, hogy tantárgyi struktúrája és értékelési rendszere is megváltozik.

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

V. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/

V. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/ V. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/ Terjedelem: 4,56 fm, 11 doboz /1,21 fm/, 115 kötet /3,33 fm/, 1 csomó /0,02 fm/, 127 rakt. e. Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár,

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. nappali. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. nappali. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév nappali 1223 0255 1478 Pécs 2012 Köszöntöm Önt, Kedves Érdeklődő! Comenius Johannes Amos (Jan Amos Komensky) 1592-1670 A Comenius Szakközépiskola

Részletesebben

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola Magyar László Gimnáziuma és Szakiskolája 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 OM 201167

Részletesebben

Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről

Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről Tájékoztató az emelt szintű érettségi felkészítésről 10. évfolyam Összeállította: Csajági Sándor igh. Érettségi Kétszintű érettségi: Középszint Kötelező 5 tantárgy Szakképző évfolyam feltétele Felsőfokú

Részletesebben

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV Péterváriné Kiss Sarolta mb. igazgató A tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 1. /kedd/n Utolsó

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2012/2013 TANÉV

TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2012/2013 TANÉV TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2012/2013 TANÉV Az iskola megnevezése: Szent Benedek Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium Székhelye: 9090 Pannonhalma, Vár 1. Telefonszám:46/530-340 OM azonosító: 201410

Részletesebben

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

VIII. 55. ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM, ZALAEGERSZEG IRATAI

VIII. 55. ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM, ZALAEGERSZEG IRATAI ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 55. ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM, ZALAEGERSZEG IRATAI 1895 1980 Elnevezésbeli változások: 1895-1923: Zalaegerszegi M. Kir. Áll. Főgimnázium

Részletesebben

DELFI KORONÁJA ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ GIMNÁZIUMI KÉPZÉSEKRŐL 2014/2015.

DELFI KORONÁJA ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ GIMNÁZIUMI KÉPZÉSEKRŐL 2014/2015. DELFI KORONÁJA ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ GIMNÁZIUMI KÉPZÉSEKRŐL 2014/2015. Fenntartó: Delfi Koronája Oktatási és Kulturális Alapítvány

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

Kötelező közzétételi lista

Kötelező közzétételi lista Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola 1095 Budapest, Mester u. 23. : 1450 Budapest, Postafiók 178. Tel/fax:06/1/215-9254 e-mail: teleki@teleki-bp.sulinet.hu Kötelező közzétételi lista 1.) Pedagógusok

Részletesebben

GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA E-mail: gimnazium@mnamk.hu Internet: www.mnamk.hu OM azonosító: 027939 BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Az MNÁMK képzési kínálata

Részletesebben

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008.

Részletesebben

Adatlap a felnőttképzésről 2012.

Adatlap a felnőttképzésről 2012. Az adatszolgáltatás a 243/2011. (XI. 22.) Kormányrendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám:1665 Adatszolgáltatók: a felnőttképzést folytató intézmények. Az adatszolgáltatás statisztikai célokra történik.

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben

Éves munkaterv 2013/2014. tanév

Éves munkaterv 2013/2014. tanév Éves munkaterv 2013/2014. tanév I. Helyzetelemzés Az iskola fenntartója a Fiatalok Idegen Nyelv- és Szakmai Továbbképzéséért Alapítvány. Az intézmény típusa: az Alapító Okirat szerint szakközépiskola.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben