Budapest, december 7.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budapest, december 7."

Átírás

1 KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM TERVEZET a bírósági szervezet átalakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló KIM rendeletről Budapest, december 7.

2 2 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért jelen formájában nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának. A dokumentum célja a társadalmi egyeztetés elindítása és a jogalkotási folyamat átláthatóvá tétele, amelynek alapján, illetve eredményeként a mellékelt előterjesztés valamennyi tartalmi és formai eleme módosulhat! A tervezet előterjesztője

3 3 Melléklet TERVEZET! A közigazgatási és igazságügyi miniszter /2011. ( ) KIM rendelete a bírósági szervezet átalakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Az 1. tekintetében a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló évi 11. törvényerejű rendelet 15. -ában, a 2. tekintetében a jogtanácsosi tevékenységről szóló évi 3. törvényerejű rendelet 22. (2) bekezdésében, a 3. tekintetében az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 31. (6) bekezdés d) pontjában, a 4. tekintetében a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 395. (4) bekezdés e)-f) pontjában, a 5. tekintetében a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló évi IV. törvény 24. (3) bekezdésében, a 6. tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladatés hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 21. (4) bekezdésében, a 7. tekintetében a közjegyzőkről szóló évi XLI. törvény 183. f) pontjában, a 8. tekintetében a bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 307. (2) bekezdés h) pontjában, a 9. tekintetében a Strasbourgban, március 23-án kelt, az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény kihirdetéséről szóló évi XX. törvény 4. (2) bekezdésében, a 10. és a 11. tekintetében a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Bv. tvr.) 127. (1) bekezdésében, a 12. tekintetében a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi LXVII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 139. (2) bekezdés a) pontjában és az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.) 135. (1) bekezdés a) pontjában, a 13. tekintetében az Iasz (3) bekezdés c) pontjában, a 14. tekintetében a Bjt (2) bekezdés b) pontjában, az Iasz (3) bekezdés d) pontjában, valamint a Vht (2) bekezdése d) pontjában, a 15. tekintetében az Iasz (3) bekezdés b) pontjában, a 16. tekintetében a Vht (2) bekezdés d) pontjában, a 17. tekintetében a Vht (2) bekezdés j) pontjában, a 18. tekintetében a Vht (2) bekezdés a)-f) pontjában, a 19. tekintetében az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló évi CX. törvény 164. (5) bekezdésében, a 20. tekintetében a Vht (2) bekezdés g) pontjában,

4 4 a 21. tekintetében az Országos Ítélőtábla székhelynek és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló évi CX. törvény 164. (5) bekezdésében, a 22. tekintetében a Pp (4) bekezdés a) pontjában és a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 604. (2) bekezdés o) pontjában, a 23. tekintetében a Be (2) bekezdés j) pontjában, valamint a Bv. tvr (1) bekezdés a) pontjában, a 24. tekintetében Be (2) bekezdés b) és c) pontjában, a 25. tekintetében Pp (4) bekezdés c) pontjában és a Be (2) bekezdés i) pontjában, a 26. tekintetében a közjegyzőkről szóló évi XLI. törvény 183. d) pontjában a 27. tekintetében a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény 128. b) pontjában, a 28. tekintetében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény ában, a 29. tekintetében a Szaktv. 31. (6) bekezdésének c) pontjában, a 30. tekintetében a Vht (2) bekezdés o) pontjában, a 31. tekintetében a Pp (4) bekezdés h) pontjában, a 32. tekintetében a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 85. (5) bekezdés a) pontjában, a 33. tekintetében a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló évi 11. törvényerejű rendelet 48/A. (6) bekezdésében, a 34. tekintetében a fizetési meghagyásos eljárásról szóló évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.) 60. g) pontjában, a 35. tekintetében az Fmhtv. 60. c) pontjában, a 36. tekintetében a Csődtv. 85. (5) bekezdés c) pontjában és a 37. tekintetében a Bjt (2) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: hatásköri Korm. r.) 12. a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a 3., a 4., a 8., a 23., a 24. és a 29. tekintetében a hatásköri Korm. r. 73. b) és c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel, a 10., a 11., 23. és a 24. tekintetében a hatásköri Korm. r. rendelet 37. d) és n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, a 12., a 22. és a 28. tekintetében a hatásköri Korm. r. 41. d), g) és j) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzeti erőforrás miniszterrel, a 23. tekintetében a hatásköri Korm. r. 84. e) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzeti fejlesztési miniszterrel, a 23. és a 29. tekintetében a hatásköri Korm. r. 94. d), k) és m) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel, a 23. tekintetében a hatásköri Korm. r a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró külügyminiszterrel, a 10. és a 23. tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló évi CV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 71/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 32/A. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel, egyetértésben

5 5 a 10., a 15., a 22., a 28. és a 37. tekintetében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, az 5., a 10., a 23. és a 27. tekintetében a Legfőbb Ügyész véleményének kikérésével a következőket rendelem el: 1. A holtnak nyilvánítási, valamint a halál tényének megállapításával kapcsolatos eljárásról szóló 1/1960. (IV. 13.) IM rendelet módosítása 1. A holtnak nyilvánítási, valamint a halál tényének megállapításával kapcsolatos eljárásról szóló 1/1960. (IV. 13.) IM rendelet 4. (2) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróságtól szövegrész helyébe a Kúriától 2. A jogtanácsosi tevékenységről szóló évi 3. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 7/1983. (VIII. 25.) IM rendelet 7/1983. (VIII. 25.) IM rendelet módosítása 2. A jogtanácsosi tevékenységről szóló évi 3. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 7/1983. (VIII. 25.) IM rendelet 3. (1) bekezdésében és 7. (1) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék 3. Az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 3/1986. (II. 21.) IM rendelet módosítása 3. Az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 9. (3) és (5) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék 4. A költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet módosítása 4. A költségmentesség alkalmazásáról a bírósági eljárásban szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet a) 10. (2) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, b) 12. (2) bekezdésében és 15/E. (7) bekezdésében a megyei bíróság szövegrészek helyébe a törvényszék, c) 15. (3) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, d) 15/C. (7) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, a Fővárosi Bíróság szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszék,

6 6 e) 15/F. -ában a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki és f) 15/G. (2) és (3) bekezdésében a megyei (fővárosi) bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki 5. Az egyházak nyilvántartásának ügyviteli szabályairól szóló 11/1990. (VI. 13.) IM rendelet módosítása 5. Az egyházak nyilvántartásának ügyviteli szabályairól szóló 11/1990. (VI. 13.) IM rendelet a) 1. (1) bekezdésében a megyei bíróság, illetőleg a Fővárosi Bíróság (a továbbiakban együtt: bíróság szövegrész helyébe a törvényszék (a továbbiakban: bíróság), b) 1. (3) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróságnak szövegrész helyébe a Kúriának, c) 3. -ában a Legfelsőbb Bíróságot szövegrész helyébe a Kúriát, d) 2. mellékletében a megyei (fővárosi) bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki és e) 3. mellékletében a megyei (Fővárosi) Bíróság szövegrész helyébe a Törvényszék 6. A jogi szakvizsgáról szóló 5/1991. (IV. 4.) IM rendelet módosítása 6. A jogi szakvizsgáról szóló 5/1991. (IV. 4.) IM rendelet 3. a) pontjában a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék 7. A közjegyzőkről szóló évi XLI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelet módosítása 7. A közjegyzőkről szóló évi XLI. törvény végrehajtásáról szóló 13/1991. (XI. 26.) IM rendelet a) 37. (2) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, b) 6. -ában, 8/A. (2) bekezdésében és 39/A. -ában az igazságügyi és rendészeti szövegrész helyébe az igazságügyért felelős és c) 5. melléklet 4. pontjában a megyei bíróság szövegrészek helyébe a törvényszék 8. A bírósági végrehajtási jutalomról és a végrehajtási költségátalányról szóló 13/1994. (IX. 8.) IM rendelet módosítása 8.

7 7 A bírósági végrehajtási jutalomról és a végrehajtási költségátalányról szóló 13/1994. (IX. 8.) IM rendelet a) 1. -ában a fővárosi bírósági és a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, b) 2. (2) bekezdésében a Fővárosi Bíróság, illetőleg a megyei bíróság (a továbbiakban: megyei bíróság) szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszék, illetőleg a törvényszék (a továbbiakban: törvényszék), c) 5. -ában a fővárosi bírósági és a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, d) 6. -ában a megyei bíróságnál szövegrész helyébe a törvényszéknél, a megyei bíróság helyébe a törvényszék, e) 9. -ában a megyei bíróság helyébe a törvényszék, f) A II/A. fejezet címében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, g) 15/A. (1) és (2) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki és h) 15/A. (3) bekezdésében a megyei bíróság szövegész helyébe a törvényszék 9. Az elítélt személyek átszállításáról szóló európai egyezmény végrehajtásáról szóló 9/1995. (III.8.) IM rendelet módosítása 9. Az elítélt személyek átszállításáról szóló európai egyezmény végrehajtásáról szóló 9/1995. (III. 8.) IM rendelet a) 1. (4) bekezdésében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak, b) 2. -ában az igazságügyi és rendészeti szövegrész helyébe az igazságügyért felelős, c) 3. (2) bekezdésében a Fővárosi Bíróság az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszék az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak, d) 5. (1) bekezdésében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium, e) 5. (2) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumot, f) 7. felvezető szövegében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumot, g) 7. c) pontjában az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium, h) 8. -ában az igazságügyi és rendészeti szövegrész helyébe az igazságügyért felelős, az igazságügyi és rendészeti miniszternek szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszternek és i) 10. -ában az igazságügyi és rendészeti miniszter szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter

8 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet módosítása 10. A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet a) 6. (3) és (6) bekezdésében az igazságügyi és rendészeti szövegrész helyébe az igazságügyért felelős, b) 10. f) pontjában az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium, c) 16. (2) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, d) 16/A. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium, e) 134. (2) bekezdésében az igazságügyi és rendészeti szövegrész helyébe az igazságügyért felelős, f) 178. (2) bekezdésében az igazságügyi és rendészeti szövegrész helyébe az igazságügyért felelős, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba, g) 182. (1) bekezdés b) pontjában és (2) bekezdésében az igazságügyi és rendészeti szövegrész helyébe az igazságügyért felelős, h) 201. (1) bekezdés e) pontjában a Legfelsőbb Bíróság szövegrészek helyébe a Kúria és i) 228. (1) bekezdésében, 261. (2) bekezdésében és ában az igazságügyi és rendészeti szövegrész helyébe az igazságügyért felelős 11. A büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak fegyelmi felelősségéről szóló 11/1996. (X. 15.) IM rendelet módosítása 11. A büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak fegyelmi felelősségéről szóló 11/1996. (X. 15.) IM rendelet 34. -ának felvezető szövegében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék 12. A bírák és a bírósági titkárok pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 1/1999. (I. 18.) IM-EüM együttes rendelet módosítása 12. A bírák és a bírósági titkárok pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 1/1999. (I. 18.) IM-EüM együttes rendelet 4. (2) bekezdésében az OIT szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatal elnöke

9 9 13. A bírósági fogalmazók joggyakorlatáról és képzéséről szóló 11/1999. (X. 6.) IM rendelet módosítása 13. A bírósági fogalmazók joggyakorlatáról és képzéséről szóló 11/1999. (X. 6.) IM rendelet a) 1. (2) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, b) 1/A. (1) bekezdésében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalát (a továbbiakban: Hivatal) szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatal elnökét (a továbbiakban: OBH elnöke), az a Hivatal szövegrész helyébe a az OBH elnöke, c) 1/A. (3) bekezdésében az A Hivatal szövegrész helyébe a Az OBH elnöke, d) 1/B. (1) bekezdésében az A Hivatal szövegrész helyébe a Az OBH elnöke, az a Hivatal szövegrész helyébe a az OBH elnöke, e) 1/B. (3) bekezdésében az a Hivatal szövegrészek helyébe a az OBH elnöke, f) 1/B. (5) bekezdésében az a Hivatal vezetője szövegrész helyébe a az OBH elnöke az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szövegrész helyébe az OBH elnöke, g) 1/B. (6) bekezdésében az a Hivatal szövegrészek helyébe a az OBH elnöke szöveg, h) 1/B. (7) bekezdésében az a Hivatal szövegrész helyébe a az OBH elnöke, i) 1/B. (8) bekezdésében az OIT szövegrész helyébe az OBH elnöke, j) 1/C. (1) bekezdés a) pontjában és (3) bekezdésében az a Hivatal szövegrész helyébe a az OBH elnöke, k) 6. (1) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék és l) 2. mellékletében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék 14. A bírósági igazolványokról szóló 15/1999. (XI. 10.) IM rendelet módosítása 14. (1) A bírósági igazolványokról szóló 15/1999. (XI. 10.) IM rendelet a) 1. (1) bekezdésében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a továbbiakban: OIT) Hivatalába szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatalba (a továbbiakban: OBH), az OIT Hivatalával szövegrész helyébe az OBH-val az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba, b) 1. (3) bekezdésében a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, c) 3. (1) bekezdésében a fővárosi, megyei (a továbbiakban: megyei) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék szöveg, d) 3. (2) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, az OIT szövegrész helyébe az OBH elnöke, az OIT Hivatalába szövegrész helyébe az OBH-ba, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba, az OIT Hivatalának szövegrész helyébe az OBH az OIT Hivatala szövegrész helyébe az OBH elnöke e) 3. (3) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróság szövegrészek helyébe a Kúria,

10 10 f) 4. (1) bekezdésében az OIT Hivatalának szövegrész helyébe az OBH-nak, g) 4. (2) bekezdésében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba, az OIT Hivatala vezetője szövegrész helyébe az OBH elnöke, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium, h) 9. felvezető szövegében az OIT Hivatala szövegrész helyébe az OBH elnöke, i) 10. -ában az Igazságügyi és Rendészeti minisztérium szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium, j) 11. (1) bekezdésében az a Magyar Köztársaság szövegrész helyébe Magyarország, k) 11. (3) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, az OIT Hivatala vezetője, vezetőjének helyettese, illetőleg az OIT Hivatala szövegrész helyébe az OBH elnöke, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium és l) 12. (2) bekezdésében az OIT Hivatala szövegrészek helyébe az OBH (2) A bírósági igazolványokról szóló 15/1999. (XI. 10.) IM rendelet a következő 15. -sal egészül ki. 15. (1) A január 1. napján hatályba lépő jogszabályváltozás miatt az igazolványokon feltüntetett adatok megváltozása nem érinti az ezen időpontot megelőzően kiállított igazolványok érvényességét; ezeket az igazolványokat ebből az okból nem kell bevonni és kicserélni. (2) A január 1. után kiállított igazolványokon a 11. (2) bekezdésben meghatározottak kivételével már az új adatokat kell feltüntetni. 15. A bíróságokon és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában foglalkoztatott egyes igazságügyi alkalmazottak munkakörének és képesítési feltételének meghatározásáról, ügyviteli vizsgájáról szóló 5/2001. (III. 13.) IM rendelet módosítása 15. A bíróságokon és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában foglalkoztatott egyes igazságügyi alkalmazottak munkakörének és képesítési feltételének meghatározásáról, ügyviteli vizsgájáról szóló 5/2001. (III. 13.) IM rendelet a) 1. (1) bekezdésében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában (a továbbiakban: OIT Hivatala) szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatalban (a továbbiakban: OBH), b) 1. (2) bekezdésében a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, a megyei bíróságnál szövegrész helyébe a törvényszéknél, c) 3. felvezető szövegében az OIT elnöke szövegrész helyébe az OBH elnöke, d) 3. a) pontjában a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, e) 5. (3) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróságon szövegrész helyébe a Kúrián, a Fővárosi Bíróságon szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszéken, a megyei bíróságokon szövegrész helyébe a törvényszékeken, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában

11 11 szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatalban a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, f) 6. (1) bekezdésében az OIT Hivatalában szövegrész helyébe az OBH-ban, az OIT Hivatalának vezetőjénél szövegrész helyébe az OBH elnökénél, az OIT Hivatalának vezetője szövegrész helyébe az OBH elnöke, g) 6. (2) bekezdésében az OIT Hivatalában szövegrész helyébe az OBH-ban, az OIT Hivatalának vezetője szövegrész helyébe az OBH elnöke, h) 6. (3) bekezdésében az OIT Hivatalának vezetője szövegrész helyébe az OBH elnöke, i) 10. (1) bekezdésében a megyei bíróságon szövegrész helyébe a törvényszéken, j) 10. (2) bekezdésében az OIT Hivatalának vezetői szövegrész helyébe az OBH elnök elnöki, k) 11. (1) - (2) bekezdésében és (3) bekezdés c) pontjában az OIT Hivatalának vezetője szövegrész helyébe az OBH elnöke, l) 11. (2) bekezdésében, 13. (3) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, m) 11. (3) bekezdés d) pontjában az OIT Hivatalának vezetői szövegrész helyébe az OBH elnök elnöki, n) 12. -ában az OIT Hivatalának vezetője szövegrész helyébe az OBH elnöke, o) 1. melléklet I. alcímének 1. pontjában a Legfelsőbb Bíróságon szövegrész helyébe a Kúrián és p) 1. melléklet II. alcímében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatalban 16. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara egyes feladatairól szóló 14/2001. (X. 20.) IM rendelet módosítása 16. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara egyes feladatairól szóló 14/2001. (X. 20.) IM rendelet 3/A. (1) bekezdésében az önálló és megyei bírósági szövegrész helyébe az önálló bírósági és törvényszéki 17. A bírósági végrehajtói fegyelmi eljárásban közreműködő személyek részére járó költségtérítésről szóló 15/2001. (X. 20.) IM rendelet módosítása 17. A bírósági végrehajtói fegyelmi eljárásban közreműködő személyek részére járó költségtérítésről szóló 15/2001. (X. 20.) IM rendelet a) 1. -ában az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak és b) 6. -ában a megyei bíróság (Legfelsőbb Bíróság) szövegrész helyébe a törvényszék (Kúria) 18. A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet módosítása

12 (1) A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet (1) bekezdésében az igazságügyi és rendészeti szövegrész helyébe az igazságügyért felelős, t követő alcímben a Megyei Bírósági szövegrész helyébe a Törvényszéki, (1) bekezdésében a megyei bírósánál szövegrész helyébe a törvényszéknél, a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, (2) bekezdésében a fővárosi bírósági és megyei bírósági (a továbbiakban együtt: megyei bírósági) szövegrész helyébe a törvényszéki, (3) bekezdésében a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, (1) és (2) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, ában a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, 8. 10/A. (2) bekezdésében, 21. (3) bekezdésében és 38. -ában az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatal elnökének, (4) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, t követő alcímben a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, (1) bekezdésében a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, (2) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, (3) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, ában a megyei bíróság szövegrészek helyébe a törvényszék, a megyei bíróságnál szövegrész helyébe a törvényszéknél, a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, (1) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, (2) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, (2) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, (2) bekezdésében az önálló vagy megyei bírósági szövegrész helyébe az önálló bírósági vagy törvényszéki, (1) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, b) pontjában a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, (1) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, (4) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, (1) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, (2) bekezdésében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala szövegrészek helyébe az Országos Bírósági Hivatal elnöke, (1) bekezdésében az önálló vagy fővárosi, megyei bírósági szövegrész helyébe az önálló bírósági vagy törvényszéki, (1) bekezdésében az önálló vagy fővárosi, megyei bírósági szövegrész helyébe az önálló bírósági vagy törvényszéki, a fővárosi, megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki,

13 (1) bekezdésében az önálló vagy fővárosi, megyei bírósági szövegrész helyébe az önálló bírósági vagy törvényszéki, a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, (2) bekezdésében a megyei bíróság szövegrészek helyébe a törvényszék, a megyei bíróságok szövegrészek helyébe a törvényszékek, (3) bekezdésében és 65. (1)-(2) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, (1) bekezdésében a Fővárosi Bíróság szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszék, a Pest Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Budapest Környéki Törvényszék, a Fővárosi Bíróságon szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszéken, a Pest Megyei Bíróságnál szövegrész helyébe a Budapest Környéki Törvényszéknél, (2) bekezdésében a Fővárosi Bíróság szövegrészek helyébe a Fővárosi Törvényszék, a Pest Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Budapest Környéki Törvényszék, (3) bekezdésében a Fővárosi Bíróság szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszék, a Pest Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Budapest Környéki Törvényszék, (2) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, mellékletében a Fővárosi Bíróság szövegrészek helyébe a Fővárosi Törvényszék, a Baranya Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Pécsi Törvényszék, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Kecskeméti Törvényszék, a Békés Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Gyulai Törvényszék, a Borsod Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Miskolci Törvényszék, a Csongrád Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Szegedi Törvényszék, a Fejér Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Székesfehérvári Törvényszék, a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Győri Törvényszék, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Debreceni Törvényszék, a Heves Megyei Bíróság szövegrész helyébe az Egri Törvényszék, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Szolnoki Törvényszék, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Tatabányai Törvényszék, a Nógrád Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Balassagyarmati Törvényszék, a Pest Megyei bíróság szövegrész helyébe Budapest Környéki Törvényszék, a Somogy Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Kaposvári Törvényszék, a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Bíróság szövegrész helyébe a Nyíregyházi Törvényszék, a Tolna Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Szekszárdi Törvényszék, a Vas Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Szombathelyi Törvényszék, a Veszprém Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Veszprémi Törvényszék, a Zala Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Zalaegerszegi Törvényszék (2) A bírósági végrehajtás szervezetéről szóló 16/2001. (X. 26.) IM rendelet a következő 73. -sal egészül ki: 73. (1) A január 1. napján hatályba lépő jogszabályváltozás miatt az e rendelet alapján kiállított igazolványokon feltüntetett adatok megváltozása nem érinti az ezen időpontot megelőzően kiállított igazolványok érvényességét; ezeket az igazolványokat ebből az okból nem kell bevonni és kicserélni. (2) A január 1. után kiállított igazolványokon az 58. (2) bekezdésben és az 59. (2) bekezdésben meghatározottak kivételével már az új adatokat kell feltüntetni. 19. A hirdetményi kézbesítés országos számítógépes nyilvántartásában szereplő adatokról történő felvilágosítás költségtérítéséről szóló 23/2001. (XII. 15.) IM rendelet módosítása

14 A hirdetményi kézbesítés országos számítógépes nyilvántartásában szereplő adatokról történő felvilágosítás költségtérítéséről szóló 23/2001. (XII. 15.) IM rendelet a) 1. -ában az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala (a továbbiakban: OIT Hivatal) szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) elnöke és b) 2. az OIT Hivatal szövegrész helyébe az OBH 20. A bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet módosítása 20. A bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet a) 1. (1) bekezdés b) pontjában a fővárosi bírósági és a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, b) 1. (3) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, c) 1. (4) bekezdésében a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, d) 2. (1) bekezdésében a fővárosi bírósági végrehajtó vagy a megyei bírósági végrehajtó szövegrész helyébe a törvényszéki végrehajtó, a fővárosi, megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, e) 2. (2) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, f) 8. (1) bekezdésében a megyei bíróságon szövegrész helyébe a törvényszéken, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, g) 19. (2) és (4) bekezdésében, 35. (1) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, h) 42. (2) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, i) 43. (3) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, j) 43. (4) bekezdésében a helyi, megyei és munkaügyi bíróságon szövegrész helyébe a helyi bíróságon, törvényszéken, munkaügyi bíróságon, k) 48. (1) bekezdésében a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, l) 49. (2) bekezdésében, 51. (1)-(2), (5)-(8) bekezdésében és 52. (3) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, m) 51. (4) bekezdésében a Fővárosi Bíróságnál szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszéknél, n) 54. (1) bekezdésében a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, o) 54. (2) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, p) 54. (3) bekezdésében a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, q) 55. (1) bekezdésében a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, r) 55. (2) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki,

15 15 s) 56. -ában a megyei bírósági szövegrészek helyébe a törvényszéki, t) 57. -ában és 58. (4) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, u) 1. mellékletében a Fővárosi Bíróság szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszék, a Baranya Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Pécsi Törvényszék, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Kecskeméti Törvényszék, a Békés Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Gyulai Törvényszék, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Miskolci Törvényszék, a Csongrád Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Szegedi Törvényszék, a Fejér Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Székesfehérvári Törvényszék, a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Győri Törvényszék, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Debreceni Törvényszék, a Heves Megyei Bíróság szövegrész helyébe az Egri Törvényszék, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Szolnoki Törvényszék, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Tatabányai Törvényszék, a Nógrád Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Balassagyarmati Törvényszék, a Pest Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Budapest Környéki Törvényszék, a Somogy Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Kaposvári Törvényszék, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Nyíregyházi Törvényszék, a Tolna Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Szekszárdi Törvényszék, a Vas Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Szombathelyi Törvényszék, a Veszprém Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Veszprémi Törvényszék és a Zala Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Zalaegerszegi Törvényszék 21. A bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok következtében keletkezett költségek viseléséről szóló 12/2002. (VI. 24.) IM rendelet módosítása 21. A bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok következtében keletkezett költségek viseléséről szóló 12/2002. (VI. 24.) IM rendelet 3. -ában a megyei bíróság szövegrészek helyébe a törvényszék 22. A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet módosítása 22. A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet a) alpontjában az OIT szabályzatban szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban OBH) elnökének szabályzatában, b) alpontjában az OIT fogad el szövegrész helyébe az OBH elnöke ad ki, c) alpontjában az OIT szabályzatok szövegrész helyébe az OBH elnöki szabályzatok, d) 5. (1) bekezdésében az OIT szövegrész helyébe az OBH elnöke, e) 6. (1) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, f) 7. (1) bekezdésében az OIT szövegrész helyébe az OBH elnöke, a megyei bíróság szövegrészek helyébe a törvényszék,

16 16 g) 17. (1) bekezdésében a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Kecskeméti Törvényszék, h) 18. (2) bekezdésében az OIT szövegrész helyébe az OBH elnöke, a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, a megyei (fővárosi) bíróság szövegrészek helyébe a törvényszék, i) 21. -ában az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatal elnöke, j) 22. (1) bekezdésében a Fővárosi Bíróságon szövegrész helyébe Fővárosi Törvényszéken, k) 28. (2) bekezdésében, a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, l) 33. (1) bekezdés b) pontjában és 33/A. (2) bekezdésében az OIT határozatán szövegrész helyébe az OBH elnökének határozatán, m) 49. -ában a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, a Zala Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Zalaegerszegi Törvényszék, n) 61/J. (5) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, o) 63/B. (1) bekezdésében a megyei, fővárosi bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, a megyei bíróságon szövegrész helyébe a törvényszéken, p) 68. -ában a Csongrád Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Szegedi Törvényszék, q) 74. -ában a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, r) 77. (2) bekezdésében a Fővárosi Bíróság szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszék, a Pest Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Budapest Környéki Törvényszék, s) 87. -ában a Békés Megyei Bíróság szövegrész helyébe a Gyulai Törvényszék 23. A lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet módosítása 23. A lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet a) 1/A. (4) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, b) 5. (6) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróságon szövegrész helyébe a törvényszéken, a megyei (fővárosi) bíróság szövegrészek helyébe a törvényszék, c) 5. (7) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróságon szövegrész helyébe a Kúrián, d) 20/A. -ában a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, e) 56. b) pontjában, 58. felvezető szövegében és 61. (1)-(2) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, f) 90. (2) bekezdésében a megyei (fővárosi) bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki és g) 98. (1) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék

17 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának A terhelt és a védő készkiadása, illetőleg a védő díja állam általi megtérítésének szabályairól, valamint a büntetőeljárásban részt vevő személyek és képviselőik költségéről és díjáról szóló 26/2003. (VII. 1.) IM-BM-PM együttes rendelet módosítása 24. A terhelt és a védő készkiadása, illetőleg a védő díja állam általi megtérítésének szabályairól, valamint a büntetőeljárásban részt vevő személyek és képviselőik költségéről és díjáról szóló 26/2003. (VII. 1.) IM-BM-PM együttes rendelet 7. (2) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék 25. A bíróságon kezelt letétekről szóló 27/2003. (VII. 2.) IM rendelet módosítása 25. A bíróságon kezelt letétekről szóló 27/2003. (VII. 2.) IM rendelet a) 4. (2) bekezdésében a megyei bíróság szövegrészek helyébe a törvényszék, b) 12. (2) bekezdésében a Megyei bírósági szövegrész helyébe a Törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék és c) 14. (2) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék 26. A közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló 37/2003. (X. 29.) IM rendelet 26. A közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló 37/2003. (X. 29.) IM rendelet a) 45. (1) és (2) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, b) 45/A. (4) bekezdésében a Fővárosi Bíróság, megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, c) 48. (3) bekezdésében a Fővárosi Bíróság szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszék, d) 50. (2) bekezdésében a Fővárosi Bíróságon szövegrész helyébe a Fővárosi Törvényszéken 27. A Cégközlönyben megjelenő közlemények közzétételéről és költségtérítéséről szóló 22/2006. (V. 18.) IM rendelet 22/2006. (V. 18.) IM rendelet módosítása 27.

18 18 A Cégközlönyben megjelenő közlemények közzétételéről és költségtérítéséről szóló 22/2006. (V. 18.) IM rendelet 22/2006. (V. 18.) IM rendelet 1. (1) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék 28. A Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatok megjelöléséről szóló 29/2007. (V. 31.) IRM rendelet módosítása 28. A Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatok megjelöléséről szóló 29/2007. (V. 31.) IRM rendelet a) 2. (1) bekezdés a) pontjában a Legfelsőbb Bíróságot LB szövegrész helyébe a Kúriát K és b) 2. (2) bekezdésében a megyei bíróságokat szövegrész helyébe a törvényszékeket 29. Az igazságügyi szakértői testületek szervezetéről és működéséről szóló 33/2007. (VI. 22.) IRM rendelet módosítása 29. Az igazságügyi szakértői testületek szervezetéről és működéséről szóló 33/2007. (VI. 22.) IRM rendelet a) 12. (2) bekezdésében a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria elnökének, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatal elnökének, b) 12. (3) bekezdésében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szövegrész helyébe az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak 30. Az elektronikus árverési rendszer informatikai alkalmazásának működtetésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 27/2008. (XII. 10.) IRM rendelet módosítása 30. Az elektronikus árverési rendszer informatikai alkalmazásának működtetésére vonatkozó részletes szabályokról szóló 27/2008. (XII. 10.) IRM rendelet a) 1. c) pontjában a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, b) 12. (2) bekezdésében a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, c) 35. -ában a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, d) 36. -ában a megyei bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki és a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék

19 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának A fizetési meghagyásos eljárás űrlapjairól szóló 34/2008. (XII. 31.) IRM rendelet módosítása 31. A fizetési meghagyásos eljárás űrlapjairól szóló 34/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 1. (2) bekezdésében az az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának honlapján ( szövegrész helyébe az a bíróságok központi internetes honlapján 32. A csődeljárás iránti kérelem benyújtására vonatkozó formanyomtatványokról szóló 33/2009. (VIII. 26.) IRM rendelet módosítása 32. A csődeljárás iránti kérelem benyújtására vonatkozó formanyomtatványokról szóló 33/2009. (VIII. 26.) IRM rendelet 1. és 3. mellékletében a megyei (Fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék 33. Az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 80/2009. (XII. 28.) IRM rendelet módosítása 33. Az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 80/2009. (XII. 28.) IRM rendelet 22. (4) bekezdésében a megyei bírósághoz szövegrész helyébe a törvényszékhez 34. A fizetési meghagyásos eljárás során érvényesülő költségkedvezmény előfeltételeiről, engedélyezéséről, megvonásáról és a költségek előlegezéséről, továbbá az előlegezett, valamint a nem előlegezett költségek megfizetéséről és behajtásáról, a költségkedvezmény engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 24/2010. (V. 7.) IRM rendelet módosítása 34. A fizetési meghagyásos eljárás során érvényesülő költségkedvezmény előfeltételeiről, engedélyezéséről, megvonásáról és a költségek előlegezéséről, továbbá az előlegezett, valamint a nem előlegezett költségek megfizetéséről és behajtásáról, a költségkedvezmény engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények igazolásáról szóló 24/2010. (V. 7.) IRM rendelet 4. (3) bekezdésében a megyei bíróság szövegrész helyébe a törvényszék 35. A fizetési meghagyásos eljárás, a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése során érvényesülő ügyviteli és iratkezelési szabályokról szóló 28/2010. (V. 12.) IRM rendelet módosítása 35. A fizetési meghagyásos eljárás, a fizetési meghagyás végrehajtásának elrendelése során érvényesülő ügyviteli és iratkezelési szabályokról szóló 28/2010. (V. 12.) IRM rendelet 1. melléklet 14. pontjában a megyei szövegrész helyébe a törvényszéki

20 A felszámolók, a vagyonfelügyelők és az ideiglenes vagyonfelügyelők elektronikus kijelölésének szabályairól szóló 36/2010. (V. 13.) IRM rendelet módosítása 36. A felszámolók, a vagyonfelügyelők és az ideiglenes vagyonfelügyelők elektronikus kijelölésének szabályairól szóló 36/2010. (V. 13.) IRM rendelet 1. (1) bekezdésében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) szövegrész helyébe az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) elnöke, a Hivatal szövegrész helyébe az OBH elnök 37. A bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokról szóló 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet módosítása 37. A bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokról szóló 7/2011. (III. 4.) KIM rendelet a) 1. -ában a megyei (fővárosi) bírósági szövegrész helyébe a törvényszéki, a legfelsőbb bírósági szövegrész helyébe a kúriai, b) 2. (3) bekezdésében a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, c) 7. -ában a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék, a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria, d) 1. melléklet 2. alpontjában a megyei (fővárosi) bíróság szövegrész helyébe a törvényszék és a Legfelsőbb Bíróság szövegrész helyébe a Kúria 38. Hatályba léptető rendelkezés 38. Ez a rendelet január 1. napján lép hatályba.

21 21 Indokolás Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: Alaptörvény), valamint annak nyomán az Országgyűlés által november 28-án elfogadott, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvénynek (a továbbiakban: Bszi.) január 1-jei hatálybalépése maga után vonja valamennyi jogszabály áttekintésének és az Alaptörvénnyel illetve a Bszi.-vel való összhangja megteremtésének szükségességét. Valamennyi jogrendszerbeli jogszabálynak így a miniszteri rendeleteknek is az Alaptörvény, illetve a Bszi. hatálybalépésével egyidejűleg meg kell felelniük az új alaptörvényi szabályoknak és a bírósági szervezetet érintő változásoknak.

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re

Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

A belügyminiszter. BM rendelete

A belügyminiszter. BM rendelete A belügyminiszter / ( ) BM rendelete az egyes tűzmegelőzési hatósági, szakhatósági eljárásokért és szolgáltatásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről

Részletesebben

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS Nevezők száma: 24 csapat A-csoport: Szolnoki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Győri Ítélőtábla Kúria Budapest Környéki Törvényszék Kecskeméti Törvényszék B-csoport:

Részletesebben

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott 11/2018. (VI. 25.) MÜK szabályzat a fegyelmi bizottságokról, valamint az országos fegyelmi főbiztosi és fegyelmi biztosi tisztséget ellátó tisztségviselők létszámáról A Magyar Ügyvédi Kamara küldöttgyűlése

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

3. 2. 2. Első fokú polgári peres ügyek a törvényszékeknél a per tárgya szerint

3. 2. 2. Első fokú polgári peres ügyek a törvényszékeknél a per tárgya szerint 3. 2. 2. Első fokú polgári peres ügyek a törvényszékeknél Fővárosi Törvényszék Vagyonjogi per 1 276 2 021 2 129 23 29 51 Közigazgatási jogkörben okozott károk 144 100 114 megtérítése Bíróságok elleni kártérítési

Részletesebben

A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ LEGFONTOSABB JOGFORRÁSOK

A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ LEGFONTOSABB JOGFORRÁSOK Szervezetfejlesztés a en az ítélkezési munka támogatásának, a szervezet hatékonyságának, gazdaságos működésének érdekében című ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0063. számú pályázat A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és

Részletesebben

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról

303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról A jogszabály mai napon hatályos állapota 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Igazságügyi Hivatalról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

A tervezetek előterjesztője

A tervezetek előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8 2019/3. SZÁM 2019/3. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 8 elnökének 9/2019. (III.29.) OBH utasítása a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi

Részletesebben

Millió Ft-ban, egy tizedessel Megnevezés Kiadás Bevétel Támogatás Engedélyezett létszám (fő) Bíróságok , , ,6 10.

Millió Ft-ban, egy tizedessel Megnevezés Kiadás Bevétel Támogatás Engedélyezett létszám (fő) Bíróságok , , ,6 10. 2 Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (1) bekezdése értelmében a bíróságok alapfeladata az igazságszolgáltatás. A (2) bekezdés szerint a bíróság dönt büntetőügyben, magánjogi jogvitában, törvényben meghatározott

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2015. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG M AG YA R O R S Z Á G Legfőbb Ügyészség Budapest, 2016 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2016. ( ) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2016. ( ) NFM rendelete 1 A nemzeti fejlesztési miniszter /2016. ( ) NFM rendelete a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló 37/2007. (III. 26.) GKM rendelet, valamint az útdíj mértékéről

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter

Dr. Seszták Miklós s. k., nemzeti fejlesztési miniszter 49/2016. (XII. 1.) NFM RENDELET a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról szóló 37/2007. (III. 26.) GKM rendelet, valamint az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.)

Részletesebben

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei 14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI

Részletesebben

Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról

Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról I. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) módosítása Meghatározásra

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

2015. évi LXXV. törvény

2015. évi LXXV. törvény Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási és szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés

Részletesebben

Csongrád Megyei Közlekedési 6728 Szeged, Kereskedő köz 4. Fejér Megyei Közlekedési 8000 Székesfehérvár, Sárkeresztúri út 12. Győr-Moson-Sopron Megyei

Csongrád Megyei Közlekedési 6728 Szeged, Kereskedő köz 4. Fejér Megyei Közlekedési 8000 Székesfehérvár, Sárkeresztúri út 12. Győr-Moson-Sopron Megyei 1. oldal Nemzeti Közlekedési Hatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII.

Részletesebben

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek

F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3. számú függeléke F.3. számú függelék szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3.

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Csődeljárások száma

Csődeljárások száma 3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 54 1 13 34 48 28 Pécsi Törvényszék 6-1 6 7 1 Kecskeméti Törvényszék

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi szervezetéről, főbb feladatairól, továbbá tevékenységének

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

Csőd- és felszámolási eljárások

Csőd- és felszámolási eljárások Csőd- és felszámolási eljárások 3. 4. 1. Csődeljárások száma Fővárosi Törvényszék Terület Érkezett megszüntetés ebből egyezség Befejezett Az év végén folyamatban maradt 28 2 16 53 71 13 Pécsi Törvényszék

Részletesebben

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA XX/1130/14/2010. A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdésében, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló

Részletesebben

Frissítve: szeptember :51 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet - a fegyverismereti vizsga, a

Frissítve: szeptember :51 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet - a fegyverismereti vizsga, a Magyar joganyagok - 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet - a fegyverismereti vizsga, a fe 1. oldal 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet a fegyverismereti vizsga, a fegyverforgalmazási vizsga, a lőfegyver, lőszer

Részletesebben

I. rész: Azonosító adatok

I. rész: Azonosító adatok KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1030-03 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmények között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz

Részletesebben

A békéltető testületi eljárás megindítása

A békéltető testületi eljárás megindítása A békéltető testületi eljárás megindítása A fogyasztó erre irányuló kérelme alapján a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület helyett a szerződés teljesítésének helye vagy

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály

Részletesebben

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály

A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály Földművelésügyi Minisztérium A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály Változások a légi közlekedési zaj szabályozásában 598/2014/EU

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról

TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról TÁJÉKOZTATÓ a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról Tisztelt Utasunk, Megrendelőnk! Amennyiben társaságunkkal szemben panasza merül fel, vagy igényt szeretne

Részletesebben

A Kormány 126/2019. (V. 30.) Korm. rendelete az idegenrendészeti szerv kijelöléséről és hatásköréről

A Kormány 126/2019. (V. 30.) Korm. rendelete az idegenrendészeti szerv kijelöléséről és hatásköréről 3192 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2019. évi 92. szám A Kormány 126/2019. (V. 30.) Korm. rendelete az idegenrendészeti szerv kijelöléséről és hatásköréről A Kormány a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

I. rész: Kérelmező személy adatai

I. rész: Kérelmező személy adatai KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1060-02 jelű, Vélelmezett örökös nyilvántartásba vétele iránti kérelem című nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási

Részletesebben

A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény

A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény 4. számú melléklet A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai I. Jogszabályok: 1. Magyarország Alaptörvény 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 3. A bírák jogállásáról

Részletesebben

1. Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet módosítása

1. Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet módosítása A nemzeti fejlesztési miniszter 3/2015. (I. 29.) NFM rendelete az átalakított útdíjfizetési rendszer felülvizsgálatával összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról A közúti közlekedésről szóló

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17 2017/10-11. SZÁM 2017/10-11. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 17 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2017. (X. 20.) OBH utasítása a

Részletesebben

Adminisztráció

Adminisztráció Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 92. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 92. szám MAGYAR KÖZLÖNY 92. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 22., péntek Tartalomjegyzék 1283/2018. (VI. 22.) Korm. határozat A terrorellenes intézkedések megvalósításához szükséges költségvetési

Részletesebben

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 1. oldal 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról A Kormány az Alkotmány 35. -ának

Részletesebben

21. (1) A Kjtv. Átmeneti rendelkezések alcíme a következő sal egészül ki:

21. (1) A Kjtv. Átmeneti rendelkezések alcíme a következő sal egészül ki: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/17563.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Jet Travel Kft. (a továbbiakban: Jet Travel ) befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a szolgáltatásával kapcsolatos panaszt. A Jet Travel a panaszokat jellegük szerint

Részletesebben

ÜGYFORGALMI ELEMZÉS I. FÉLÉV

ÜGYFORGALMI ELEMZÉS I. FÉLÉV ÜGYFORGALMI ELEMZÉS 217. I. FÉLÉV Tartalom A bírósági ügyforgalom 217. I. félévi főbb adatai... 5 1. Bevezetés... 5 Az elemzés célja:... 5 Az alkalmazott módszertan:... 5 Ügyforgalmi adatok... 5 Megalapozottsági

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015

Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015 MÉDIAAJÁNLAT 2015 OLDALINK: Online (központi oldal) Bács-Kiskun megye Bajai Kalocsai Kecskeméti Kiskunfélegyházi Kiskunhalasi Baranya megye Baranya Megyei Mohácsi Pécsi Szigetvári Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban

Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban 1 Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2013. május 17-én a törvényszékek büntető

Részletesebben

Az EGYSZA lap kitöltése

Az EGYSZA lap kitöltése Az EGYSZA lap kitöltése Rendelkező nyilatkozat a befizetett személyi jövedelemadó 1+1 %-áról Ebben az évben is lehetősége van arra, hogy az összevont adóalap utáni, a kedvezmények és az önkéntes kölcsönös

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PRAEVENTIO BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Baksa Melinda ügyvezető Győr, 2011. február 15. 1. A panasz általános meghatározása Minden olyan negatív értékítéletet vagy kritikát

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2011/10. KÜLÖNSZÁM TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ/2 PÁLYÁZATOK /2 Bírói állásra kiírt pályázatok Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a 2011. évi CXXXI. törvény alapján kiírt pályázati felhívásai Részleteiben az alábbi

Részletesebben

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/ MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770

Részletesebben

III. Egyéb hatások Az előterjesztés egyéb hatással nem rendelkezik.

III. Egyéb hatások Az előterjesztés egyéb hatással nem rendelkezik. HATÁSVIZSGÁLATI LAP Előterjesztés címe: az egyes igazságügyi miniszteri rendeleteknek a központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő háttérintézmények megszüntetésével összefüggő módosításáról

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez 5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése

Részletesebben

Új belépő információs csomag bírák számára

Új belépő információs csomag bírák számára Új belépő információs csomag bírák számára Kedves Kollégánk! Szeretettel köszöntjük a bíróság munkatársai között. A munkakezdés megkönnyítése érdekében az alábbiakra hívjuk fel figyelmét: Kérjük, ismerkedjen

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bíróság Hivatal elnökeként a bíróságok

Részletesebben

Országgy űlés hlieratal w Irományszám : Érkezett:

Országgy űlés hlieratal w Irományszám : Érkezett: EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Iktatószám : 10697/2016/PARL 10702/2016/PARL Ikotity István országgyűlési képviselő részére LMP Budapest Országgy űlés hlieratal w Irományszám

Részletesebben

támogatás támogatási

támogatás támogatási szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet

2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 4. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

2010. évi 6. számú szabályzat a bírák és az igazságügyi alkalmazottak belföldi kiküldetése esetén fizetendő költségtérítés szabályairól A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI.

Részletesebben

I. rész: Azonosító adatok

I. rész: Azonosító adatok KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-04 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1050-04 jelű nyomtatványt az alábbi céllal használhatja: A Támogatási

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó bejelentésekhez rendszeresített űrlapokról szóló 65/2009. (XII. 17.) IRM rendelet és az egyéni vállalkozói

Részletesebben

1. melléklet az előterjesztéshez

1. melléklet az előterjesztéshez 1. melléklet az előterjesztéshez Az igazságügyi miniszter /2015. (. ) IM rendelete az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról

Részletesebben