KIVONAT. jegyzőkönyvéből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KIVONAT. jegyzőkönyvéből"

Átírás

1 37/2016. /IX.23./ számú képviselő-testületi határozat Sán ár, szeptember 23. gazdálkodásáról szóló beszámolót a szöveges értékelésben, valamint az l-s. mellékletekben Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat félévi foglaltakkal megegyező tartalommal elfogadja.

2 38/2016. /IX.23.I számú képviselő-testületi határozat főjegyző :0 Valena Sárvár, szeptember23. intézmények hátrányos szociális helyzetű hallgatói, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat Önkormányzati Osztöndíjpályázat évi fordulójához, valamint a Bursa Hungarica Bőgöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete nem kíván csatlakozni a felsőoktatási kezdeni kívánó fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerhez.

3 Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 23-i ülésének 39/2016. /IX.23./ Számú képviselő-testületi határozat I. Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált telepzélésfejksztési stratégiától és a településendezési eszközökről valamint eies településrendezési Sajátos jogintézményekről szóló 31 4/2012.(XI.8.) Km-m. rendelet 32.* (6) bekezdés c) pontja alapján - elhatározza Bögöt Község Onkormányzata Képviselőtestületének Bögöt község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról, valamint Helyi Epítési Szabályzatáról szóló 7/2007. (X.30.) önkormányzati rendeletének (HESZ) felülvizsgálatát, módosítását. A felülvizsgálat és módosítás célja a jogszabályi harmonizáció biztosítása, illetve az, hogy a magasabb szintű jogszabályok módosításaiból következő változások átvezetésre, érvényesítésre kerüljenek a HESZ-ben. II. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 16/A (1) bekezdése alapján a módosítást a Képviselő-testület maga készíti el. A képviselő-testület felhívja a polgármestert, hogy a Korm.rendelet 42.*-a alapján a partnerségi egyeztetéssel egyidejűleg gondoskodjon a HESZ módosításának elkészítéséről, majd az egyeztetés lezárását követően az állami főépítészi hatáskörben eljáró Vas Megyei Kormányhivatalnál benyújtandó kérelemmel kezdeményezze a végső véleményezési szakasz lefolytatását. III. A HÉSZ felülvizsgálata kapcsán lefolytatandó egyeztetési eljárásba partnerként a helyi lakosság kerül bevonásra. A lakossági tájékoztatás módja az önkormányzat hirdetőtábláján történő közzététel. A dokumentumokat (javaslatok, vélemények) a képviselő-testületi döntést előkészítő iratokban (az ügy aktájában, valamint az előterjesztésben és mellékleteiben) kell dokumentálni és nyilvántartani. Sán ár, szcptcmber23.

4 40/2016. /IX.23./ számú képviselő-testületi határozat jegyző könyvéből 1 1.*-a alapján véleményeltérés nélkül tudomásul veszi, jóváhagyja azzal, hogy a Képviselő Sárvár, szeptember 23. Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (továbbiakban: Hivatal) nyújtsa be eljárásban való képviseletre vonatkozó meghatalmazást aláírja. A képviselő-testület felkéri a Vasivíz Zrt.-t, hogy a gördülő fejlesztési terveket Magyar a gördülő fejlesztési tervek készítésére. a Hivatalhoz történő benyújtására és a hatósági jóváhagyásra, valamint felhatalmazza a polgármestert, hogy a Hivatal eljárásához szükséges, a Vasivíz Zrt.-vel a még szükséges egyeztetéseket lefolytassa, a szükséges jognyi]atkozatokat rendszer 15 éves, 2017 és 203 I közötti évekre vonatkozó gördülő fejlesztési tervét a Vkszt. 201 I. évi CCIX. Törvény (továbbiakban: Vkszt.) 1. c) alapján Bögöt község közigazgatási Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete, mint a víziközmű-szolgáltatásról szóló területén a víziközmű-szolgáltatás ellátásáért felelős a V002 jelű Porpác ivóvízellátási testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a gördülő fejlesztési terv véglegesítése érdekében megtegye. A gördülő fejlesztési tervben foglalt munkálatok elvégzésére a rendelkezésre álló források fliggvényében kerülhet sor.

5 Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 23-i ülésének jegyző könyvéből 41/2016. /IX.23./ számú képviselő-testületi határozat Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja az ENERIN Sümeg Energetikai Kh. (8800 Nagykanizsa, Pető5 u. 1.) gazdasági szereplő ajánlatát Bögöt község területén a közvilágítás korszerűsítésére. Az ajánlat ismeretében a képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy megkösse a Bérleti és Szolgáltatási szerzödést az ENERIN Sümeg Energetikai Kft. (8800 Nagykanizsa, Petőfi u. I.) gazdasági szereplövel a közvilágítás korszerűsítésére. a II. verzióban ismertetett karbantartási és üzemeltetési ajánlattal, valamint árajánlatot kérjen a Sárvári utca közviiágításának bővítésére ten ezéssel és kivitelezéssel együtt. A bővítés megvalósításáról a képviselő-testület az ajánlat ismeretében dönt. Sárvár, szeptember 23. főjegyző :7

SÁRVÁRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

SÁRVÁRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 55/2017.(IX.05.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot nyújt be kistelepülési önkormányzatok alacsony összegű fejlesztéseinek támogatására az alábbi

Részletesebben

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc 2/A MEGHÍVÓ

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc 2/A MEGHÍVÓ BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u 2/A MEGHÍVÓ Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. szeptember 4-én (hétfőn) 10:00 órai kezdettel a Bögöt Község Önkormányzata

Részletesebben

K I V O N A T a képviselő-testület augusztus 31-i ülésének jegyzőkönyvéből. 211/2017. /VIII.31./ számú képviselő-testületi határozat

K I V O N A T a képviselő-testület augusztus 31-i ülésének jegyzőkönyvéből. 211/2017. /VIII.31./ számú képviselő-testületi határozat 211/2017. /VIII.31./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvár, Sársziget utca, Batthyány utca, Kossuth tér, Rákóczi Ferenc utca szennyvízhálózatának rekonstrukciójára

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 53/2016. (V. 13.) önkormányzati testületi határozat, mint a tárgyi ingatlan tulajdonosa a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 107. -a, valamint az önkormányzat vagyonáról,

Részletesebben

K I V O N A T Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 26/2017. /XI.29./ számú képviselő-testületi határozat Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete Bögöt község településképi rendeletének előkészítésével az Archit Kft-t (9700 Szombathely, Tulipán u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2017. (I.25.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. január 25-i ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete szeptember 19-én megtartott ülésén hozott határozatokról.

Tartalomjegyzék. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete szeptember 19-én megtartott ülésén hozott határozatokról. Tartalomjegyzék Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2018. szeptember 19-én megtartott ülésén hozott határozatokról. Hat. száma Tartalom Nyílt: 45/2018. (IX.19.) Polgármesteri beszámoló

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének október 01-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének október 01-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 01-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 130/2015. (X.01.) Önkormányzati számu határozata:

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-7/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

V ö l g y z u g o l y M ű h e l y K f t. Településrendezési eszközök módosítása. Jóváhagyott anyag december

V ö l g y z u g o l y M ű h e l y K f t. Településrendezési eszközök módosítása. Jóváhagyott anyag december V ö l g y z u g o l y M ű h e l y K f t. Településrendezési eszközök módosítása Jóváhagyott anyag 2018. december PÁZMÁND TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA Megrendelő: Pázmánd község Önkormányzata

Részletesebben

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 22-i ülésének

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 22-i ülésének J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. november 22-i ülésének Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Előterjesztő: Kardosné

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS: ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 24-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat Vecsés Város Hosszútávú Településfejlesztési Koncepciójának

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. november 3. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Tompa Helyi építési szabályzata állami főépítészi eljárásban történő módosításának partneri egyeztetési példánya

Tompa Helyi építési szabályzata állami főépítészi eljárásban történő módosításának partneri egyeztetési példánya É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 103/2017. (IX. 28.) önkormányzati testületi határozat a víziközműszolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 11. -a alapján, Püspökladány 2018-2032. időszakra vonatkozó gördülő fejlesztési terv felújítási

Részletesebben

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: Tárgy: Melléklet: E-7997/2014.

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Településszerkezeti Tervének módosítására

Javaslat Ózd Város Településszerkezeti Tervének módosítására Javaslat Ózd Város Településszerkezeti Tervének módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd, 2015. december 21. Előzmények: Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE Településszerkezeti terv módosítása. /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE Településszerkezeti terv módosítása. /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE Településszerkezeti terv módosítása. /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása.

Részletesebben

Határozat kivonat. Készült Kópháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

Határozat kivonat. Készült Kópháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. megtartott nyílt ülésének könyvéből. 39/2017.(III.27.) számú határozata N A P I R E N D : 1. Jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása Előterjesztő: Grubits Ferenc 2. Grubits Márton kérelme Előterjesztő: Grubits

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 14/2017(I.26.) számú előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat a településképi arculati kézikönyv elkészítésének

Részletesebben

Kivonatos másolat Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 7-i ülése jegyzőkönyvéből: Felelős: Fehér László polgármester

Kivonatos másolat Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 7-i ülése jegyzőkönyvéből: Felelős: Fehér László polgármester szeptember 7-i ülése könyvéből: 139/2016.(IX.07.) sz. képviselő-testületi határozat: A képviselő-testület elfogadja a két ülés között történtekről szóló beszámolót. a./ A képviselő-testület felkéri a polgármestert,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/18/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 14-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

K I V O N A T. Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 14-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 14-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2017.(II.14.) számú képviselő-testületi határozat Poprác Község Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. -ában foglaltakra figyelemmel a község saját

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 06-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 06-ai ülésének jegyzőkönyvéből: i Önkormányzat Képviselő-testületének 06-ai ülésének könyvéből: Önkormányzat Képviselő-testületének 94/ (IX.06.) Ök.sz. határozata: Képviselő-testülete a településfejlesztési koncepcióról, az integrált

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN Megbízó Pilisvörösvár város Önkormányzata Gromon István polgármester 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u.17-19. 92/502-106, fax: 92/311-4 74 Email: inayor@zalaegerszeg.hu napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Zalaegerszeg Megyei Jogú Város

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

RÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. MEGHÍVÓ. Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017.

RÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. MEGHÍVÓ. Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. NAPIREND ülést tart, amelyre meghívom. (kedden) 15:15 órai kezdettel a Bögöt Község Önkormányzata hivatalos helyiségében Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. szeptember 26-án MEGHÍVÓ

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 19/2015. (V. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-4/2017 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal:

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal: MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017. (VIII.18.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft Budapest Zsurló köz /

HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft Budapest Zsurló köz / HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft. 1116 Budapest Zsurló köz 5. ha@haterv.hu +36 30/236 3295 PARTNERSÉGI ÉS LAKOSSÁGI EGYEZTETÉSI TERVDOK. 314/2012. KORM.R. 42. (2)TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 79-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.)

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

4. Napirend településrendezési terv módosítás véleményezési eljárás lezárása ELŐ TERJESZTÉS

4. Napirend településrendezési terv módosítás véleményezési eljárás lezárása ELŐ TERJESZTÉS 4. Napirend településrendezési terv módosítás véleményezési eljárás lezárása 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Bánk község településrendezési eszközei módosításával összefüggő döntésekre (beérkezett vélemények

Részletesebben

Ügyintéző: Virányi István főépítész

Ügyintéző: Virányi István főépítész 1 VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Pf: 5. Telefon: 85/501-003 E-mail: polghiv@marcali.hu Fax: 85/501-055 Ügyiratszám: 353-16/2018. Ügyintéző: Virányi István főépítész 3/a.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község

Részletesebben

136/2016. (IX.29.) Kt. határozat

136/2016. (IX.29.) Kt. határozat 136/2016. (IX.29.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. szeptember 29-i testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1. A Közösen érted Nagyszentjános

Részletesebben

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A. R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: 1) Tanyagondnoki rendelet felülvizsgálata 142/2016. (12.01.) számú

Részletesebben

1. A partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet 2. Az önkormányzati főépítész javaslata a rendezési terv tartalmi elemeire vonatkozóan

1. A partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet 2. Az önkormányzati főépítész javaslata a rendezési terv tartalmi elemeire vonatkozóan 29 3. TERVIRATOK 1. A szabályairól szóló rendelet 2. Az önkormányzati főépítész javaslata a rendezési terv tartalmi elemeire vonatkozóan 30 1. A szabályairól szóló rendelet 31 Pusztacsalád Község Önkormányzat

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS a településfejlesztési, a településrendezési, és a településképi partnerségi egyeztetés szabályairól

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/6/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 20-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.)

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 2019. január 31-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 12/2019. (I. 31.) önkormányzati testületi határozat támogatja, hogy Pusztainé Nádházi Ibolya ellen hűtlen kezelés vétsége miatt indult

Részletesebben

DEBRECEN FEBRUÁR

DEBRECEN FEBRUÁR HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN 2017. FEBRUÁR 2 HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (...) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület szeptember 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület szeptember 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. szeptember 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Napirend 1. pontja: Beszámoló a 2016. évi költségvetés I. félévi

Részletesebben

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T 132/2017. (VI.28.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2017. június 28. napján tartott -testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XVIII. évfolyam 13. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2017. SZEPTEMBER 29. A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI ZMJVK 181/2017. (IX.27.) sz. hat. A településrendezési eszköz módosítását megelőző

Részletesebben

4. Napirend Településrendezési terv módosítása véleményezési eljárás lezárása

4. Napirend Településrendezési terv módosítása véleményezési eljárás lezárása 4. Napirend Településrendezési terv módosítása véleményezési eljárás lezárása 4. Napirend HATÁROZATI JAVASLAT Településrendezési terv módosítása véleményezési eljárás lezárása Tolmács község településrendezési

Részletesebben

PORPÁC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Porpác, Kossuth Lajos u. 1. M E G H Í V Ó

PORPÁC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Porpác, Kossuth Lajos u. 1. M E G H Í V Ó NAPIREND 16.30 órai kezdettel a Porpáci Hivatalban nyilvános ülést tart, amelyre meghívom. Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. szeptember 25-én (kedden) M E G H Í V Ó q CKO Porpác, 2018.

Részletesebben

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (VI. 16.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (VI. 16.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Ságvár Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2017. (VI. 16.) önkormányzati rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól Ságvár Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A BUDAPEST-ESZTERGOM VASÚTVONAL REKONSTRUKCIÓJA NEMZETGAZDÁSÁGI SZEMPONTBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰ BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓAN TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

Részletesebben

K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 13-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 10/2017.(II.13.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. -ában foglaltakra figyelemmel a község saját

Részletesebben

Kivonat a képviselő-testület jegyzőkönyvéből

Kivonat a képviselő-testület jegyzőkönyvéből ülés könyvéből: Napirendi pontok elfogadása. A Képviselő-testület -6- igen, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot Szákszend Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 96/2016.(IX.12.)

Részletesebben

SÁRVÁRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

SÁRVÁRI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 42/2017.(V.29.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete a polgármester hatáskörébe átruházott 2016. évi szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló beszámolót

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 101/2018. (IX.20.) számú ÖKT határozata

Részletesebben

127/2015. /IX.24./ számú képviselő-testületi határozat

127/2015. /IX.24./ számú képviselő-testületi határozat a képviselő-testület 2015. szeptember 24-i ülésének könyvéből 127/2015. /IX.24./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én 17. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyiségébe,

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5.

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 1/ 2017. BESENYSZÖG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1/2008. (II. 04.) számú

Részletesebben

HELVÉCIA Településrendezési eszközeinek 36/2019.(III.29.) sz. KT. határozattal kezdeményezett módosítása

HELVÉCIA Településrendezési eszközeinek 36/2019.(III.29.) sz. KT. határozattal kezdeményezett módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000 Kecskemét, Wesselényi u. 1. Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. Telefon, fax: 76/ 482916 E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 12/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. október 24-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 129/2016. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. június 29-i nyilvános ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról. 2.

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE

GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 32. (1) b) szerinti EGYSZERŰSÍTETT

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. II. Fejezet Partnerségi egyeztetés szabályai. 2. Az egyeztetésben résztvevők köre

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. II. Fejezet Partnerségi egyeztetés szabályai. 2. Az egyeztetésben résztvevők köre Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 10/2017. (III. 6.) önkormányzati rendelete a településfejlesztési, településrendezési és településképi feladataival összefüggő partnerségi egyeztetések

Részletesebben

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2010. évi folytatásához Készítette: Becsei Dénes

Részletesebben

K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 31/2017.(IV.26.) számú képviselő-testületi határozat Sitke Község Önkormányzata képviselő-testülete a Rác Dénes helyettes lelkész, a Nagysimonyi Evangélikus Egyházközség Sitkei Evangélikus Leányegyházközösségének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25. napján 10:00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25. napján 10:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-14/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. szeptember 25. napján 10:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

GYÁL. Megrendelő: Gyál Város Önkormányzata Pápai Mihály polgármester 2360 Gyál, Kőrösi út Tervező:

GYÁL. Megrendelő: Gyál Város Önkormányzata Pápai Mihály polgármester 2360 Gyál, Kőrösi út Tervező: GYÁL Gyál Város Önkormányzat képviselőtestületének 2/2017.(I.30.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendeletének módosításáról Megrendelő:

Részletesebben

K Ó K A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA

K Ó K A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA K Ó K A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA A FELSŐVÁSÁRTÉR ÚT KÖRNYEZETÉBEN ELHELYEZKEDŐ TERÜLETEKRE VONATKOZÓAN KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 159/2018. (XII.13.) KÉPVISELŐ-TESTÜLETI HATÁROZATA

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 212/2017. (XII. 28.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 212/2017. (XII. 28.) számú határozata Tárgy: Napirend elfogadása 212/2017. (XII. 28.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi napirendet fogadta el: 1. Települési Arculati Kézikönyv elfogadása 2. Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére 8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/566-9/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2016.

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017.(VII.14.) önkormányzati rendelete a településfejlesztési, a településrendezési és

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról melléklettel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról melléklettel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2016.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési

Részletesebben

előadó osztályvezetője Gazdasági vezető Jegyző Polgármester

előadó osztályvezetője Gazdasági vezető Jegyző Polgármester ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám:25 /2014. Tárgy: Döntés Nagykovácsi Rozmaring utca 4-6. telek megosztása során létrejött Hrsz:930/1;2;3;4 ingatlanok értékesítéséről.partnerségi egyeztetés szabályainak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére 10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/563-12/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testülete 2017.

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3553/2017/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3553/2017/A JEGYZŐKÖNYV Ikt. sz.: 3553/2017/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2017. szeptember 14. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.)

Részletesebben

K I V O N A T a képviselő-testület szeptember 28-i ülésének jegyzőkönyvéből. 226/2017. /IX.28./ számú képviselő-testületi határozat

K I V O N A T a képviselő-testület szeptember 28-i ülésének jegyzőkönyvéből. 226/2017. /IX.28./ számú képviselő-testületi határozat 226/2017. /IX.28./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat 2017. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót a szöveges értékelésben, valamint

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a Balkány város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 3/2009. (II. 6.) önkormányzati

Részletesebben

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2009. évi folytatásához Készítette: Becsei Dénes

Részletesebben

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Javaslat a településfejlesztéssel és településrendezéssel

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 20-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 20-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Képviselő-testületének 2015. július 20-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott határozatainak tartalma Határozat száma Határozat tartalma 321/2015. (VII. 20.) Kt. számú határozat Felkérés jegyzőkönyv

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére. Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére. Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala 1686-2/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

Kivonat! Szám: IV/B/20-10/2016.

Kivonat! Szám: IV/B/20-10/2016. Kivonat! Szám: IV/B/20-10/2016. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 209/2016. (VII.12.) határozata megbízási szerződés megkötéséről mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2017. ( ) önkormányzati rendelete

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2017. ( ) önkormányzati rendelete Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselőtestületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete a településfejlesztési és településrendezési dokumentumok, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézmények

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbrönte Község Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 7-én órától tartott nyilvános üléséről.

J E GY Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbrönte Község Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 7-én órától tartott nyilvános üléséről. Döbrönte Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8597 Döbrönte, Fő u. 47. Szám: G.8-9/2017. J E GY Z Ő K Ö N Y V Készült: Döbrönte Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. szeptember 7-én

Részletesebben

N a p i r e n d. 1./ Helyi Választási Bizottság tagjának és póttagjainak megválasztása Előadó: Fehér Mária címzetes főjegyző HVI vezető

N a p i r e n d. 1./ Helyi Választási Bizottság tagjának és póttagjainak megválasztása Előadó: Fehér Mária címzetes főjegyző HVI vezető JEGYZŐKÖNYV Szám: 9/2014. Készült 2014. szeptember 10-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen voltak: Szalczer György Völfinger Béla al Forsthoffer

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról HATÁROZAT-TERVEZET Felsőlajos Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya 2.

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya 2. Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (VIII. 4.) önkormányzati rendelete a településfejlesztési, a településrendezési, és a településképi partnerségi egyeztetés szabályairól Szigliget

Részletesebben