Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató"

Átírás

1 Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében november 27. napján órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte a megjelenteket, a Polgármesteri Hivatal jelenlévő dolgozóit. Elmondta, hogy Arató Józsefné igazoltan van távol. Megállapította, hogy az ülés két fővel határozatképes. A jelenléti ívet az 1. számú melléklet tartalmazza. Kérte a 2. számú melléklet szerinti meghívó elfogadását. Kérdés, hozzászólás nem volt. 55/2018. (XI.27.) Horvát Nemzetiségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata a meghívóban szereplő napirendet elfogadta. Napirend: 1. Előterjesztés Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének I.-III. negyedéves teljesítéséről és a 2/2018. (II. 06.) számú költségvetési határozatának módosításáról Balogh Beáta igazgató 2. Előterjesztés a települési nemzetiségi önkormányzatokkal kötött megállapodások felülvizsgálatáról Szita Károly polgármester dr. Gróf Regina irodavezető 3. Előterjesztés belső ellenőrzési jelentésről 4. Előterjesztés Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzatának évi ellenőrzési munkatervéről 5. Egyéb: képviselő-testületünk tájékoztatása a legutóbbi ülés óta végzett munkáról, aktualitásokról. Napirend tárgyalása 1. Előterjesztés Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének I.-III. negyedéves teljesítéséről és a 2/2018. (II. 06.) számú költségvetési határozatának módosításáról (a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete) Balogh Beáta igazgató

2 : Az előterjesztést áttanulmányozta, azzal egyetért. Ismertette az előterjesztést és megkérdezte a Képviselő-testületet, van-e valakinek hozzáfűzni valója az előterjesztéshez. Hozzáfűzni való híján, javasolta, hogy az előterjesztésben megfogalmazott határozati javaslatról szavazzanak. 56/2018. (XI.27.) Horvát Nemzetiségi Önkormányzati határozat: 1. Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselőtestülete megtárgyalta és elfogadta a nemzetiségi önkormányzat évi költségvetésének I-III. negyedévi teljesítéséről szóló beszámolót. Balogh Beáta gazdasági igazgató Határidő: december Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselőtestülete megtárgyalta a nemzetiségi önkormányzat 14/2018. (IV.10.), 24/2018. (V.29.) és 37/2018. (IX.18.) számú határozatokkal módosított 2/2018. (II.06.) számú költségvetési határozatának módosításáról szóló előterjesztést és úgy határozott, hogy tárgyévi bevételeit és kiadásait eft-ra módosítja a 2. számú melléklet szerinti bontásban. Balogh Beáta gazdasági igazgató Határidő: december Előterjesztés a települési nemzetiségi önkormányzatokkal kötött megállapodások felülvizsgálatáról (Az előterjesztést a közgyűlés üléséről készült jegyzőkönyv tartalmazza.) Szita Károly polgármester dr. Gróf Regina irodavezető : Ismertette az előterjesztés tartalmát és elmondta, hogy a megállapodást minden év január 31-ig felül kell vizsgálni. A decemberi módosítás óta a vonatkozó központi jogszabályi előírások nem változtak, ezért jelenleg módosítás nem szükséges. Javasolta annak elfogadását, miszerint a megállapodást nem kívánják módosítani. 57/2018. (XI.27.) Horvát Nemzetiségi Önkormányzati határozat: határozott, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodását nem kívánja módosítani.

3 3. Előterjesztés belső ellenőrzési jelentésről (a jegyzőkönyv 4. sz. melléklete) : Javasolta a évi ellenőrzési jelentés elfogadását. 58/2018. (XI.27.) Horvát Nemzetiségi Önkormányzati határozat: megtárgyalta és elfogadta a évben lefolytatott belső ellenőrzésről készült ellenőrzési jelentést. Kiss Brigitta belső ellenőrzési vezető 4. Előterjesztés Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzatának évi ellenőrzési munkatervéről (a jegyzőkönyv 5. sz. melléklete) : Javasolta a évi ellenőrzési munkaterv elfogadását. 59/2018. (XI.27.) Horvát Nemzetiségi Önkormányzati határozat: határozott, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzatának évi ellenőrzési munkatervét jóváhagyja. Határidő: december Egyéb: képviselő-testületünk tájékoztatása a legutóbbi ülés óta végzett munkáról, aktualitásokról. : Elmondta, hogy szeretnének három zászlót (EU-s, magyar és Kaposvár zászló) vásárolni, rúddal és talapzattal együtt. Már tájékozódott a költségekről és ennek alapján kérte a testületet, hogy a zászlók és a tartozékok vásárlására, valamint szállítási költségre összesen 93e Ft-ot állapítson meg.

4 60/2018. (XI.27.) Horvát Nemzetiségi Önkormányzati határozat: határozott, hogy a zászlók, annak tartozékai vásárlására és leszállítására 93e Ft-ot állapít meg, melynek fedezetére a működési kiadásokon belül az egyéb szolgáltatásokból 50e Ft-ot, az egyéb dologi kiadásokból 10e Ft-ot, az üzemeltetési anyagokból 11e Ft-ot, az áfa előirányzatból 22e Ft-ot csoportosít át beruházásokra. Balogh Beáta gazdasági igazgató : Tájékoztatta a testületet, hogy levelet kapott az Országos Választási Irodától, melyben arról tájékoztatták, hogy mandátumot szerzett az Országos Horvát Önkormányzatban. 61/2018. (XI.27.) Horvát Nemzetiségi Önkormányzati határozat: elfogadta tájékoztatóját az Országos Horvát Önkormányzatban szerzett mandátumról. : Elmondta, hogy az Advent időszakában terveznek egy hitéleti kirándulást Zágrábba. A tervek szerint én 20 fő utazna egy mikrobusszal. A buszköltség 180 eft, kérte ennek megállapítását. 62/2018. (XI.27.) Horvát Nemzetiségi Önkormányzati határozat: határozott, hogy a én Zágrábba tervezett hitéleti kiránduláshoz kapcsolódó buszköltségre 180 eft-ot állapít meg a feladatalapú támogatás terhére. Balogh Beáta gazdasági igazgató : Elmondta, hogy a Horvát Est elnevezésű rendezvényük nagyon jól sikerült, a visszajelzések alapján színvonalas programnak minősítették a résztvevők.

5 63/2018. (XI.27.) Horvát Nemzetiségi Önkormányzati határozat: elfogadta beszámolóját a Horvát Est elnevezésű rendezvényről. Gyönyörűné Pleck Krisztina irodavezető: Tájékoztatta a testületet, hogy a Gondnoksági Iroda a napjáig beérkezett számlákat tudja idén évben kifizetni, mivel Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában december ára igazgatási szünetet rendeltek el. Több napirend nem lévén az elnök az ülést órakor berekesztette. K. m. f. Kovács Márk elnök Kárász László képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatnak Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. szám alatti hivatali helyiségben 2018. november

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. szeptember 18. napján 14.00 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. április 10. napján 14.00 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2012. június 5-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 0 tartózkodás 0 nem. Szita Károly polgármester dr. Gróf Regina irodavezető

JEGYZŐKÖNYV. 0 tartózkodás 0 nem. Szita Károly polgármester dr. Gróf Regina irodavezető Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2018. november 29. napján, Kaposváron a Fő utca 63.szám alatti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. I/1. sz. alatti székhelyén 2014. február 19-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/21. sz. alatti székhelyén 2012. szeptember 20-án 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi

JEGYZŐKÖNYV. 1. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2018. szeptember 21. napján, Kaposváron a Fő utca 63.szám alatti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/21. sz. alatti székhelyén 2012. február 20-án 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3. Településrészi Önkormányzati tájékoztatók, egyéb feladatok Előterjesztő: Nagy Attila tanácsnok

JEGYZŐKÖNYV. 3. Településrészi Önkormányzati tájékoztatók, egyéb feladatok Előterjesztő: Nagy Attila tanácsnok KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Kaposfüredi Településrészi Önkormányzatának 2019. május 28-án a Kaposfüredi Művelődési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2013. február 19-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend: Napirend tárgyalása:

Jegyzőkönyv. Napirend: Napirend tárgyalása: Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2011. június 14-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. május 29-én 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 02. - án 10.00 órakor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2011. december 7-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3/2018. (II.05.) számú költségvetési határozatának 2. számú módosításáról (a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete)

Jegyzőkönyv. 3/2018. (II.05.) számú költségvetési határozatának 2. számú módosításáról (a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. szám alatti hivatali helyiségben 2018. május 28.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. március 26-án 11 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. március 26-án 11 órakor megtartott rendkívüli üléséről Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2014. március 26-án 11 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2014. december 1-én 10.30-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli)

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. sz. alatti székhelyén 2015. június 2- án 15.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2010. február 23.-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata a napirendet elfogadta. Szavazati arány: 2 igen - nem - tartózkodás

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata a napirendet elfogadta. Szavazati arány: 2 igen - nem - tartózkodás Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szent Imre u. 14. szám alatti hivatali helységében 2015. június 2-án 14.00 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte

Részletesebben

Jegyzőkönyv. számú költségvetési határozatának módosításáról

Jegyzőkönyv. számú költségvetési határozatának módosításáról Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. sz. alatti székhelyén 2015. szeptember 1- én 15.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2011. október 20-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Knollné Hidasy Erzsébet elnök

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Knollné Hidasy Erzsébet elnök Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2012. február 15-én 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Toponári Művelődési Házban, a Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2012. április 16-án 17.00 órakor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2013. február 20.-án, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szita Károly polgármester dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző. Mogyorósiné Futó Kinga titkár

Jegyzőkönyv. Szita Károly polgármester dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző. Mogyorósiné Futó Kinga titkár Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/21. sz. alatti székhelyén 2013. február 21-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata a napirendeket elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata a napirendeket elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2009. április 14-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Beszámoló Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2014. évi költségvetési határozatának módosításáról

Jegyzőkönyv. 4. Beszámoló Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2014. évi költségvetési határozatának módosításáról Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. április 15-én 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lévai Ede Józsefné képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Lévai Ede Józsefné képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 30. napján 14,30 órakor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Kistanácskozó termében megtartott üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Amely készült Kulturális Bizottsága 2016. szeptember 13. napján, a Kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. november 27. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2015. december 02.-án, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u 14 II/12 sz alatti székhelyén 2014 december 2-án 1530-kor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot:

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot: JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2013. szeptember 6-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 0 tartózkodás 0 nem

JEGYZŐKÖNYV. 0 tartózkodás 0 nem Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2019. április 12. napján, Kaposváron a Fő utca 63.szám alatti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. november 8-án 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

KMJV Közgyűlésének 2015. szeptember 10-i ülésén szereplő napirendek: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV

KMJV Közgyűlésének 2015. szeptember 10-i ülésén szereplő napirendek: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Kaposfüredi Településrészi Önkormányzatának 2015. szeptember 1-én a Kaposfüredi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata május 20 - án 17 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata május 20 - án 17 órakor megtartott üléséről Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2014. május 20 - án 17 órakor megtartott üléséről Jelen voltak: a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Berta Sándor képviselő A jelenléti íven feltüntetett

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 1/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-én 17:30

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2010. november 11-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. március 27-én 9.00-kor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya

Részletesebben

Keébe György megkérdezte a Bizottság tagjait, hogy van-e kérdés, hozzászólás az előterjesztéssel kapcsolatban?

Keébe György megkérdezte a Bizottság tagjait, hogy van-e kérdés, hozzászólás az előterjesztéssel kapcsolatban? Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata Képviselő-testület GAZDASÁGI ÉS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV a Bizottság 2012. november hó 12. napján tartott üléséről (Budapest, XXII.

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2015. február 18. napján, a Toponári Művelődési

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. augusztus 29-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ajtainé Kondor Katalin képviselő Mihály Mária képviselő

Jegyzőkönyv. Ajtainé Kondor Katalin képviselő Mihály Mária képviselő Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 28-án de. 10 00 órakor tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Toponári Művelődési Házban, a Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2011. június 10-én 16.00 órakor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.április 16-án órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Napirend előtti esemény

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Napirend előtti esemény J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, az alábbi határozatot hozta: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2015. október 9-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének december 28. napján 10,30 órakor

JEGYZŐKÖNYV. a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének december 28. napján 10,30 órakor JEGYZŐKÖNYV a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 28. napján 10,30 órakor a Szentesi Közös önkormányzati Hivatal Kistanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Kaposfüredi Településrészi Önkormányzatának 2018. november 6-án a Kaposfüredi Művelődési

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. november 6-án 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 12-én de. 10.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor Katalin képviselő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Somlainé Ferincz Judit irodavezető

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Somlainé Ferincz Judit irodavezető Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. augusztus 29-én 8.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 4-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:8/2013.

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. június 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata évi 4. sz. jegyzőkönyve. a december 22-én megtartott ülésről.

Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata évi 4. sz. jegyzőkönyve. a december 22-én megtartott ülésről. Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2011. évi 4. sz. jegyzőkönyve a 2011. december 22-én megtartott ülésről. Jegyzőkönyv Készült az Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2011. december 22-én

Részletesebben

KMJV Közgyűlésének április 28-i ülésén szereplő napirend: Saját hatáskörben tárgyalandó napirend:

KMJV Közgyűlésének április 28-i ülésén szereplő napirend: Saját hatáskörben tárgyalandó napirend: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Kaposfüredi Településrészi Önkormányzatának 2016. április 19-én a Kaposfüredi Művelődési

Részletesebben

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48.

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. május 19-én

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:81-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok kérte, hogy a meghívóban jelzett napirendi pontokat fogadja el a Bizottság.

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok kérte, hogy a meghívóban jelzett napirendi pontokat fogadja el a Bizottság. KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Megkérdezte tanács tagjait, van-e más javaslatuk a meghívóban szereplő napirenddel kapcsolatban.

Jegyzőkönyv. Megkérdezte tanács tagjait, van-e más javaslatuk a meghívóban szereplő napirenddel kapcsolatban. Szám: 08/7-4/2016 Jegyzőkönyv Készült: 2016. május 30-án 10.00 órai kezdettel a 8-as főút Térségi Fejlesztési Tanácsnak a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöki irodájában megtartott üléséről. Jelen van a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. október 30-án megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácskozó terme Ráckeve, Szent István tér

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ! Ják község Képviselő-testülete 2012. október 25-én (csütörtök) 14,00 órai kezdettel a jáki Polgármesteri Hivatalban testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. szeptember 5-én 14 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Sashalmi Endre alpolgármester (Kincsesbánya) Czövekné Duduma Ildikó képviselő (Kincsesbánya)

Jegyzőkönyv. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Sashalmi Endre alpolgármester (Kincsesbánya) Czövekné Duduma Ildikó képviselő (Kincsesbánya) Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 15-én 18 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8045 Isztimér, Köztársaság

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának november 21. napján órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának november 21. napján órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2011. november 21. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8154 Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 27-én órai kezdettel megtartott testületi ülésén.

Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 27-én órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 15./2018. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. szeptember 27-én 17.00

Részletesebben

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 20-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:

Részletesebben