Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a napirendet elfogadta.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a napirendet elfogadta."

Átírás

1 Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt október 20-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint : Köszöntötte a képviselőket és a meghívottakat. Megállapította, hogy 3 fő képviselő jelen van, az ülés határozatképes. Elmondta, hogy munkatervük szerint október 27-én kellene megtartani a testületi ülést, azonban félő, hogy az említett időpontban határozatképtelen volna a testület. Ezért, az alábbiakkal kiegészítve, Előterjesztés a cigány tanulók tanulmányi ösztöndíjának megállapításáról (zárt), Javaslat a Közgyűlés évi munkatervéhez, Egyebek, a sorrenden változtatva, megtárgyalásra javasolta a október 27-i napirendet. 98/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a napirendet elfogadta. Napirend: 1. Előterjesztés a cigány tanulók tanulmányi ösztöndíjának megállapításáról (zárt) Közreműködik: Budai Józsefné irodavezető 2. Előterjesztés a Cigány Kisebbségért díj adományozásával kapcsolatos teendőkről (zárt) 3. Előterjesztés a Kisebbségi Nap részletes programjáról, döntés a díjazottak személyéről (zárt) 4. Tájékoztató a Hagyományőrző Klub év III. negyedévben végzett tevékenységéről 5. Javaslat a Közgyűlés évi munkatervéhez évi munkaterv javaslatok 7. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról :15 C:\pdf\ _cig.doc Farkas Beáta 1. oldal, összesen: 6

2 8. Tájékoztató a Somogy Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Kaposvárt érintő pályázatairól, terveiről Közreműködik: Berényi László SMTCKÖ elnöke 9. Egyebek Napirend tárgyalása: : Zárt ülést rendelt el az első három napirendi pont megtárgyalásának erejéig, majd a soron következő napirendi ponttal folytatták a nyílt ülést. 4. Tájékoztató a Hagyományőrző Klub év III. negyedévben végzett tevékenységéről Balogh Bernadett koordinátor: Tájékoztatta a testületet arról, hogy havi egy alkalommal tartanak foglalkozást a Klubtagoknak, ahol a romaköltészet valamint a képzőművészet, cigánydalok, cigánytáncok szerepelnek napirenden. Október hónapban a Mindenszentek, Halottak Napi szokásokkal foglalkoztak. Karácsony közeledtével pedig a vallásosság, a köszöntők, a karácsonyhoz fűződő szokások lesznek felelevenítve. Ezért november hónapban programot szeretnének rendezni a Klubtagok számára, amihez a kisebbségi önkormányzat anyagi segítségére volna szükség. 102/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata úgy határozott, hogy a Hagyományőrző Klub év novemberi programjának programtervezetét Balogh Bernadett koordinátorral készítteti el november 1-ig. Közreműködik: Balogh Bernadett koordinátor Határidő: november /2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a Hagyományőrző Klub év III. negyedévben végzett tevékenységéről szóló tájékoztatót elfogadta :15 C:\pdf\ _cig.doc Farkas Beáta 2. oldal, összesen: 6

3 5. Javaslat a Közgyűlés évi munkatervéhez : Elmondta, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a Közgyűlés évi munkatervéhez nem kíván javaslatot tenni. 104/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a Közgyűlés évi munkatervéhez nem kíván javaslatot tenni. Közreműködik: Farkas Beáta (közlésért) Határidő: november évi munkaterv javaslatok : Javasolta, hogy a napirendi pontot december 1-én tartandó testületi ülésükön tárgyalják meg. 105/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata úgy határozott, hogy évi munkatervének javaslatait december 1-én tartandó testületi ülésén tárgyalja meg. Határidő: december Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról : Javasolta, hogy a napirendi pontot december 1-én tartandó testületi ülésükön tárgyalják meg. 106/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata úgy határozott, hogy a lejárt határidejű határozatokról szóló tájékoztatót december 1-én tartandó testületi ülésén tárgyalja meg. Határidő: december :15 C:\pdf\ _cig.doc Farkas Beáta 3. oldal, összesen: 6

4 8. Tájékoztató a Somogy Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Kaposvárt érintő pályázatairól, terveiről Közreműködik: Berényi László SMTCKÖ elnöke : Javasolta, hogy a napirendi pontot december 1-én tartandó testületi ülésükön tárgyalják meg. 107/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata úgy határozott, hogy a Somogy Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Kaposvárt érintő pályázatairól, terveiről szóló tájékoztatót december 1-én tartandó testületi ülésén tárgyalja meg. Határidő: december Egyebek : Elmondta, hogy október 23-án a Somogy Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzattal közösen fognak koszorúzni. Javasolta, hogy a költségekre Ft-ot szavazzanak meg. 108/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata Ft-ot biztosít a Somogy Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzattal közös koszorúzásra. Határidő: október 23. : Tájékoztatta a testületet arról, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata három sír gondozását vállalta (Barcza József, Schilhán Béla, Szaflárszky Andor). Javasolta, hozzanak határozatot a halottak napi megemlékezés költségeinek támogatásáról :15 C:\pdf\ _cig.doc Farkas Beáta 4. oldal, összesen: 6

5 109/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata Ft-ot biztosít a halottak napi megemlékezés költségeinek támogatására. Határidő: november 1. : Tájékoztatta a testületet arról, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a közelmúltban Ft értékben informatikai fejlesztést hajtott végre, melynek folyamán egy darab lap-top és egy darab multifunkcionális készüléket (fénymásoló, szkenner, nyomtató) vásároltak munkájuk elvégzésének megkönnyítése érdekében. Elmondta, hogy a fejlesztésre nagy szükség volt, mivel a közelmúltban szinte lehetetlenné vált munkájuk elvégzése a korszerűtlen, működésképtelen technikai eszközök miatt. 110/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata az informatikai fejlesztésről szóló beszámolót elfogadta, a fejlesztésre szánt költségeket ( Ft-ot) jóváhagyta. Kátai Attila képviselő: Röviden tájékoztatta a testületet az augusztus, szeptember, október havi hivatalos meghívásokról és azok teljesítéséről. 111/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata az augusztus, szeptember, október havi hivatalos meghívásokról és azok teljesítéséről szóló beszámolót elfogadta. Kátai Attila képviselő: Tájékoztatást adott arról, hogy a SEFAG-gal kötendő együttműködési megállapodás tervezetet elkészítették, az együttműködési megállapodás aláírására rendkívüli ülés keretében kerül sor :15 C:\pdf\ _cig.doc Farkas Beáta 5. oldal, összesen: 6

6 112/2011. (X. 20.) Cigány Kisebbségi Önkormányzati határozat: Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a SEFAG-gal kötendő együttműködési megállapodás tervezetet elfogadta. Az együttműködési megállapodás aláírására rendkívüli ülés keretében kerül sor. Határidő: Frigur Máté elnökhelyettes értelem szerint A napirenden több téma nem lévén az elnök az ülést berekesztette. Kmf. Farkas Beáta titkár Boti Tiborné elnök Kátai Attila képviselő jegyzőkönyv-hitelesítő :15 C:\pdf\ _cig.doc Farkas Beáta 6. oldal, összesen: 6

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. november 8-án 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2010. november 11-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. március 26-án 11 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. március 26-án 11 órakor megtartott rendkívüli üléséről Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2014. március 26-án 11 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. március 27-én 9.00-kor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2011. december 7-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2010. február 23.-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Toponári Művelődési Házban, a Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2012. április 16-án 17.00 órakor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/21. sz. alatti székhelyén 2012. szeptember 20-án 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2013. február 20.-án, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata május 20 - án 17 órakor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata május 20 - án 17 órakor megtartott üléséről Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2014. május 20 - án 17 órakor megtartott üléséről Jelen voltak: a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2013. február 19-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata a napirendeket elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzata a napirendeket elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2009. április 14-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2014. december 1-én 10.30-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Napirend: Jegyzőkönyv

Napirend: Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2011. március 24-án megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Knollné Hidasy Erzsébet elnök

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Knollné Hidasy Erzsébet elnök Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2012. február 15-én 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. május 29-én 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/21. sz. alatti székhelyén 2012. február 20-án 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. I/1. sz. alatti székhelyén 2014. február 19-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Egyebek napirendi pont felvétele mellett, javasolta a meghívóban szereplő napirendi pontok elfogadását, a fenti változtatásokkal.

Jegyzőkönyv. Egyebek napirendi pont felvétele mellett, javasolta a meghívóban szereplő napirendi pontok elfogadását, a fenti változtatásokkal. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2009. február 18.-án megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata évi 4. sz. jegyzőkönyve. a december 22-én megtartott ülésről.

Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata évi 4. sz. jegyzőkönyve. a december 22-én megtartott ülésről. Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2011. évi 4. sz. jegyzőkönyve a 2011. december 22-én megtartott ülésről. Jegyzőkönyv Készült az Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2011. december 22-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot:

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot: JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2013. szeptember 6-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének december 28. napján 10,30 órakor

JEGYZŐKÖNYV. a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének december 28. napján 10,30 órakor JEGYZŐKÖNYV a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 28. napján 10,30 órakor a Szentesi Közös önkormányzati Hivatal Kistanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT december 19-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT december 19-én tartott nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V A SÁRRÉTUDVARI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2014. december 19-én tartott nyílt üléséről Tartalmazza a : 10/2014.(XII.19.) Jegyzőkönyvvezető

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2015. december 02.-án, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Amely készült Kulturális Bizottsága 2016. szeptember 13. napján, a Kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Javasolta napirendként megszavazni a részönkormányzati keret felosztását napirendnek elfogadni.

Jegyzőkönyv. Javasolta napirendként megszavazni a részönkormányzati keret felosztását napirendnek elfogadni. Jegyzőkönyv Készült a Toponári Művelődési Házban, a Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2009. április 20-án 18.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Napirend: Jegyzőkönyv

Napirend: Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. június 4-én 17.30-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2015. február 18. napján, a Toponári Művelődési

Részletesebben

KMJV Közgyűlésének 2015. szeptember 10-i ülésén szereplő napirendek: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV

KMJV Közgyűlésének 2015. szeptember 10-i ülésén szereplő napirendek: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Kaposfüredi Településrészi Önkormányzatának 2015. szeptember 1-én a Kaposfüredi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. november 27. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme

Részletesebben

Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 10-én 17:30

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának Kaposvár, Kossuth tér 1. sz. alatti 103-as tárgyalóteremben 2010. április 22-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2011. február 16-án, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Hidegkúti Német Nemzetiségi Önkormányzat november 20 án 16,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Hidegkúti Német Nemzetiségi Önkormányzat november 20 án 16,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről HIDEGKÚTI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: HID/29 6/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Hidegkúti Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20 án 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi

JEGYZŐKÖNYV. Ezt követően a Veszprém Megyei Német Önkormányzat 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2011. november 8-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2015. április 15.-én, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 0 tartózkodás 0 nem

JEGYZŐKÖNYV. 0 tartózkodás 0 nem Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága 2015. október 27. napján, a Kaposvári

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy

JEGYZŐKÖNYV. Csutor Ferenc tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, az alábbi határozatot hozta: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2015. január 28. - án 09.00 órakorkor megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2015. január 28. - án 09.00 órakorkor megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. január 28. - án 09.00 órakorkor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 26-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 26-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a 2013. július 25-én a Városháza tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: - Zsombok Lajos polgármester, - Jozó Tamás, dr. Kovácsné Füstös Erzsébet, Makarész

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 622 12/2013. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 10 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 10 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta és az alábbi határozatot hozta: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v e. 25/2012./X.04./ számú nemzetiségi határozat ROM-RKT-12 azonosító számú pályázati konstrukcióra pályázat benyújtása

J e g y z ő k ö n y v e. 25/2012./X.04./ számú nemzetiségi határozat ROM-RKT-12 azonosító számú pályázati konstrukcióra pályázat benyújtása Öcsöd Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 04. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 25/2012./X.04./ számú nemzetiségi határozat ROM-RKT-12

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Berta Sándor képviselő A jelenléti íven feltüntetett

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-25/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 240/2015.(IX.09.) számú határozata Napirend elfogadásáról 241/2015.(IX.09.)

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. október 30-án megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácskozó terme Ráckeve, Szent István tér

Részletesebben

KMJV Közgyűlésének április 28-i ülésén szereplő napirend: Saját hatáskörben tárgyalandó napirend:

KMJV Közgyűlésének április 28-i ülésén szereplő napirend: Saját hatáskörben tárgyalandó napirend: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Kaposfüredi Településrészi Önkormányzatának 2016. április 19-én a Kaposfüredi Művelődési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Somlainé Ferincz Judit irodavezető

Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Somlainé Ferincz Judit irodavezető Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. augusztus 29-én 8.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2015. október 9-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére Jegyzőkönyv Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 27-ei rendkívüli ülésére 27/2012.(IV.27.) sz. határozat Jegyzőkönyv-hitelesítő személyére tett javaslat elfogadásáról 28/2012.(IV.27.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u 14 II/12 sz alatti székhelyén 2014 december 2-án 1530-kor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. november 6-án 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Testületi ülés ideje: 2016. január 14. Testületi ülés helye: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. I. emelet

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 30-án 08 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 30-án 08 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Szám: 15/2013. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 30-án 08 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. december 16-án 15.00 órától megtartott, telefonon összehívott ülésén.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 2013. december 16-án 15.00 órától megtartott, telefonon összehívott ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 347-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 20-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 6/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 14-én

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur. Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket. Jegyzőkönyv Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat 2008. július 3-i ülésén, melyre a Megyeháza Rákóczi termében került sor. Jelen vannak: A testület tagjai

Részletesebben

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48.

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/10/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. július 7-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. 40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2013. február 21-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot

JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. szeptember 5-én 14 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. március 31-én megtartott üléséről Az ülés helye: Ráckevei Polgármesteri Hivatal I. emelet kisterem 2300 Ráckeve, Szent István

Részletesebben

A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. február 18-án (csütörtök) 15:30 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2016. február 18.

Részletesebben