Az OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai"

Átírás

1 Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf Az OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai Kidolgozta: Varga Tamás, okl. villamosmérnök, épületvillamossági tervező, és Dr. Kovács Károly Tartalom Az előírások változása Országos Tűzvédelmi Szabályzat Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek Felülvizsgálat 2 1

2 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet 140. (1) Új építménynél, valamint a meglévő építmény rendeltetésének megváltozása során vagy annak az eredeti alapterület 40%-át meghaladó mértékű bővítése esetén a villámcsapások hatásaival szembeni védelmet norma szerinti villámvédelemmel (jelölése: NV) kell biztosítani. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseteken kívül a villámcsapások hatásaival szembeni védelmet a meglévő, nem norma szerinti villámvédelemmel is lehet biztosítani. II. FEJEZET ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK norma szerinti villámvédelem: az MSZ EN szabvány szerint kialakított villámvédelmi rendszer, 199. vonatkozó műszaki követelmény: nemzeti és Európai Uniós szabványok összessége, Seite 3 Az előírások változása Országos Tűzvédelmi Szabályzat - új szerkezet Az 54/2014. (XII.5.) BM rendelet tartalmazza: a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos követelményeket (felvonulási terület, oltóvíz, tűzcsapok ) az építmények tűzvédelmi használati előírásait (tűzveszélyes tevékenység, dohányzás, RB anyagok tárolása ) építmények tűzvédelmi létesítési előírásait (kockázati osztályok, tűzterjedés, kiürítés, villamos berendezések és villámvédelem, tűzjező- és oltórendszerek ) 4 2

3 Tűzvédelmi törvény módosítása Országos Tűzvédelmi Szabályzat - új szerkezet A Ttv.* 3/A. (3) bekezdése szerint az OTSZ-ben meghatározott biztonsági szint elérhető a) tűzvédelmet érintő nemzeti szabvány betartásával, b) a TvMI-kben kidolgozott műszaki megoldások, számítási módszerek alkalmazásával, vagy c) a TvMI-től vagy a nemzeti szabványtól részben vagy teljesen eltérő megoldással, ha az azonos biztonsági szintet a tervező igazolja. *1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról 5 Az előírások változása Országos Tűzvédelmi Szabályzat - új szerkezet Jogszabály (54/2014 BM rendelet) TvMI, nemzeti szabvány, tervező elvárt biztonsági szint KÖTELEZŐ műszaki megoldások AJÁNLOTT 6 3

4 Az előírások változása Országos Tűzvédelmi Szabályzat - új szerkezet 54/2014. (XII.5.) BM rendelet: Országos Tűzvédelmi Szabályzat? TvMI törzsanyagok = Vonatkozó szabványok (Az eltérő megoldásról az OKF-től jóváhagyást (engedély) kell kérni) TvMI mellékletek, megjegyzések 7 Az előírások változása Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek A TvMI-ben található Megjegyzések, Informatív mellékletek, valamint Példák az érdemi résszel összefüggésben iránymutatást, magyarázatot tartalmaznak, az ezektől való eltérés nem jelenti azt, hogy a tervező a TvMI-től a Ttv. 3/A. (3) bekezdés c) pontja szerint eltért volna Megj: OKF eltérési engedély ezekben az esetekben nem szükséges 8 4

5 Az előírások változása Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek Villamos területre vonatkozó TvMI-k: - Villamos berendezés, villámvédelem és elektrosztatikus feltöltődés elleni védelem 7.1: , 7.2: Felülvizsgálat és karbantartás TvMI 12.1: Az előírások változása Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek 53/2014. (XII.5.) BM rendelet: A Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek (a továbbiakban: TvMI) kidolgozásáért felelős a Tűzvédelmi Műszaki Bizottság, aki a) figyelemmel kíséri a műszaki haladás vívmányait, elemzi a tűzvédelemmel kapcsolatos hazai és nemzetközi tapasztalatokat, valamint b) szükség szerint, de legalább évente felülvizsgálja a TvMI-ket és tartalmukat indokolt esetben módosítja. 10 5

6 Az előírások változása Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek 53/2014. (XII.5.) BM rendelet: 4. A Bizottság által kidolgozott, a BM OKF főigazgatója által kiadott TvMI-ket a BM OKF honlapján közzé kell tenni. Tűzmegelőzés Új OTSZ Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek 11 Az előírások változása ozes_otsz_iranyelvek 12 6

7 OTSZ változások Norma / nem norma szerint? Az 54/2014. BM rendeletben milyen feltételei vannak a NEM norma szerinti villámvédelem megtartásának? Meglévő épület / építmény Meglévő villámvédelmi rendszer (vv terv / vv fv jgyk / vv van - tervezői nyilatkozat az építési engedélykérelemben) Az épület rendeltetése nem változik Az eredeti alapterület 40%-át NEM meghaladó mértékű bővítése Megj: A túlfeszültség-védelmi rendszer tervezésénél ettől függetlenül javasolt mindig az MSZ EN :2011 szabvány előírásai szerint eljárni 13 Tervezői jogosultság Villámvédelmi (túlfeszültség-védelmi) tervezői jogosultság Az 54/2014. (XII.5.) BM rendelet az előző OTSZ-el ellentétben erre vonatkozó előírást NEM tartalmaz. A jogosultsági követelmények a 9/2015. (III.25.) BM rendeletbe kerültek át, mely rendelet április 2-től hatályos. 14 7

8 Tervezői jogosultság OTSZ változások Tervezői jogosultságok 9/2015. (III.25.) BM rendelet 10. (1) Villámvédelmi berendezés tervezésére csak a Magyar Mérnöki Kamara (a továbbiakban: MMK) tervezői névjegyzékében szereplő építményvillamossági tervezési szakterületen jogosultsággal rendelkező építészeti műszaki tervező (a továbbiakban: villamos tervező) jogosult, aki az MMK által jóváhagyott oktatási tematika szerinti villámvédelmi tervezői vizsgával rendelkezik, vagy szakmai gyakorlata és képzettsége alapján az MMK-tól megkapta az építményvillamossági tervezési szakterületre vonatkozó különösen gyakorlott címet. nem csak a norma szerinti 15 Tervezői jogosultság OTSZ változások Tervezői jogosultságok 9/2015. (III.25.) BM rendelet 10. (1) Mi történik a meglévő tervezőkkel? Elvesztik a jogosultságukat a nem norma szerinti villámvédelmi tervezésre? 16 8

9 Jogosultságok Különösen gyakorlott szakterületek: Vn - Norma szerinti villámvédelmi berendezés létesítése, (jogosultsági vizsga alapján) A Magyar Mérnöki Kamara elnökségi határozattal (2015. június) egy kiegészítő jogosultságot hozott létre a Vn jogosultsággal nem rendelkező összes V villamos jogosultságú szakemberek számára: Különösen gyakorlott szakterületek: V274 - a szabvány hatálya alá nem tartozó villámvédelmi berendezés létesítése Ez azt jelenti, hogy akinek nincs meg az MMK Vn villámvédelmi jogosultsága, az újra tervezhet, illetve műszaki ellenőrizhet nem norma szerint villámvédelmi rendszereket. Az eljárás illetékmentes, minden érintett számára automatikusan jár. Megjegyzés: Akik 2015 júliusa után szerzik meg a villamos tervezői jogosultságukat (V) nem norma szerinti villámvédelmet is csak akkor tervezhetnek, ha van Vn jogosultságuk. Seite 17 OTSZ változások Szükséges-e villámvédelmi kiviteli terv? Norma szerinti villámvédelmi kiviteli tervdokumentáció 28/2011. (IX.6.) BM rendelet (régi OTSZ) 225. (1) Villámvédelmi berendezést csak kiviteli tervdokumentáció alapján lehet létesíteni, kivételt képeznek a villámvédelmi berendezés létesítésére nem kötelezett építmények, amelyeknél csak ajánlott a tervdokumentáció alapján történő létesítés. Az 54/2014. (XII.5.) BM rendelet ezt az előírást nem tartalmazza 18 9

10 OTSZ változások Szükséges-e villámvédelmi kiviteli terv? 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet IV. fejezet: A kivitelezési dokumentáció 22. (4) c) épületvillamossági kivitelezési dokumentációt kell készíteni, ha a (3) bekezdés szerinti jellemzők teljesülése mellett 7 kw-nál nagyobb az építmény elektromos teljesítményfelvétele i kiviteli terv (is) kell: Engedélyköteles + Vill. teljesítmény > 7kW 19 OTSZ változások Szükséges-e villámvédelmi kiviteli terv? 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet IV. fejezet: A kivitelezési dokumentáció (1) 198 Kivitelezési dokumentáció alapján végezhető a) az építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység, b) 199 az az építési tevékenység - ideértve az építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységet -, amely esetében ba) a tartószerkezet támaszköze 5,4 méter vagy azt meghaladja, bb) az épület tartószerkezete vagy annak elemei monolit vasbetonból készülnek, kivéve az 5,4 méteres fal- vagy oszlopköznél kisebb előregyártott födémszerkezethez csatlakozó vasbeton koszorút, bc) az épület a rendezett terepszint felett legalább két építményszintet tartalmaz, valamint pinceszint esetén a pince padlóvonala a rendezett tereptől számítva legfeljebb 1,5 méter mélyen van és a felszíni teher legfeljebb 2,0 kn/m2, bd) a tartószerkezet 1,5 méternél hosszabban kinyúló konzolt tartalmaz, be) a falszerkezet vagy pillér megtámasztatlan magassága 3,0 méter vagy azt meghaladja úgy, hogy a koszorú nem számít megtámasztásnak, bf) 1,5 méternél magasabb földmegtámasztó szerkezet készül és legfeljebb 2,0 kn/m2 felszíni teherrel kell számolni, bg) a hasznos terhelések szempontjából a helyiségek használati osztálya nem A bh) az építmény tűzvédelmi jellemzői változnak, valamint 20 10

11 OTSZ változások Szükséges-e villámvédelmi kiviteli terv? (1a) 201 Az Étv. 33/A. -a szerinti egyszerű bejelentéshez kötött építőipari kivitelezési tevékenység legalább a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendeletben meghatározott munkarészeket tartalmazó kivitelezési dokumentáció alapján végezhető. (2) 202 A kivitelezési dokumentáció az Étv. 31. (2) bekezdésében, valamint a tervezési programban megadott alapvető követelmények és egyéb előírások - ellenőrizhető módon történő - kielégítését bizonyító, az építmény megvalósításához szükséges tervet, műszaki leírást, információt, teljesítménynyilatkozatot és utasítást tartalmazó egységes dokumentum, amely alapján a tervezett építmény célszerűen és gazdaságosan megvalósítható, továbbá amely egyértelműen meghatározza az építmény részévé váló összes anyag, szerkezet, termék, beépített berendezés a) megnevezését, b) helyzetét, méretét, mérettűrését, c) számításba veendő hatásainak, követelményeinek megfelelő elvárt műszaki jellemzőket, d) minőségi követelményeit, e) építésének és beépítésének technológiai feltételeit, valamint f) költségeinek meghatározásához szükséges adatokat. 21 OTSZ változások Szükséges-e villámvédelmi kiviteli terv? (3) 203 A kivitelezési dokumentációnak minden esetben része a) a kivitelező által készített a tervezett építmény építőipari kivitelezési feladatainak megszervezéséhez szükséges részletezettségű aa) a tervezői koordinátor által ellenőrzött munkabiztonsági és egészségvédelmi terv, ab) az egyesített közmű (genplan) terv, az építmények és a közművek összefüggéseinek áttekintését szolgáló elrendezési és időbeli fázistervek, b) a tervezési programban megnevezett üzemeléstechnológiai terv, c) az épületgépészeti kivitelezési dokumentáció, d) az épületvillamossági kivitelezési dokumentáció

12 TvMI 7.2: Tűzvédelmi Műszaki Irányelv - 23 Tűzvédelmi Műszaki Irányelv A TvMI alkalmazása önkéntes. (megj: hasonlóan a szabványokhoz) A TvMI alkalmazást úgy kell tekinteni, hogy azzal az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (továbbiakban: OTSZ) vonatkozó követelményei teljesülnek, az OTSZ által elvárt biztonsági szint megvalósul

13 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet 140. (1) Új építménynél, valamint a meglévő építmény rendeltetésének megváltozása során vagy annak az eredeti alapterület 40%-át meghaladó mértékű bővítése esetén a villámcsapások hatásaival szembeni védelmet norma szerinti villámvédelemmel (jelölése: NV) kell biztosítani. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseteken kívül a villámcsapások hatásaival szembeni védelmet a meglévő, nem norma szerinti villámvédelemmel is lehet biztosítani. Seite Meglévő építmények bővítése/átalakítása Abban az esetben, ha a meglévő építmény tetőszerkezete, illetve homlokzata (pl. állagmegóvás céljából) javításra vagy átalakításra kerül, az építmény villámvédelme átalakítható oly módon, hogy az a villámvédelem megelőző felülvizsgálatakor érvényben lévő követelményrendszerhez képest újabb követelményrendszernek feleljen meg. pl. MSZ 274 vs. 9/2008 ÖTM rendelet túlfeszültség-védelemről való gondoskodás csoportosítás (Hx), és a belső villámvédelem (Bx) alapján pl. B3e 26 13

14 Meglévő építmény villámvédelme átalakítható úgy, hogy megfeleljen az érvényes szabványnak. Megjegyzés 1: Tehát a NEM norma szerinti villámvédelem helyett is lehet alkalmazni a norma szerinti villámvédelmet is. Ilyenkor azonban mindenben teljesíteni kell az érvényes szabvány követelményeit. Megjegyzés 2: A norma szerinti villámvédelem nem alakítható vissza Abban az esetben, ha a norma szerinti villámvédelem alkalmazása csak az építmény alapterületének 40%-ot meghaladó bővítése miatt válik szükségessé, az alábbi módon lehet eljárni: A teljes építmény villámvédelme az érvényes szabvány (norma szerinti villámvédelem) követelményeinek megfelelően kerül kialakításra. Megjegyzés 1: Ez szükségessé teheti a meglévő építményrészek villámvédelmének módosítását, átalakítását. Megjegyzés 2: Bármely építményrész (akár a meglevő épület akár a bővítmény területén) robbanásveszélyes jellege esetén javasolt a teljes építmény norma szerinti villámvédelmének kialakítása 28 14

15 Meglévő Bővítmény Meglévő: 2009-ben épült, 9/2008 ÖTM rendelet, nem norma szerinti Bővítmény: 54/2014. BM rendelet, norma szerinti Lehetőség: A régit épületet is átépítik a norma szerinti előírások alapján pl. Csarnokbővítés Meglévő Bővítmény Meglévő: Nem norma szerinti villámvédelemmel Bővítmény: Norma szerinti villámvédelemmel pont szerint: Az új mellett a meglévő épületrész villámvédelmét (és villámimpulzus elleni védelmét) is norma szerintire építik át. Ha bármelyik rész RB-s, akkor a TvMI szerint ezt javasolt alkalmazni

16 Abban az esetben, ha a norma szerinti villámvédelem alkalmazása csak az építmény alapterületének 40%-ot meghaladó bővítése miatt válik szükségessé, az alábbi módon lehet eljárni: Csak a bővítés során létesülő építményrész(ek) villámvédelme létesül az érvényes szabvány (norma szerinti villámvédelem) követelményeinek megfelelően. Ennek feltétele, hogy a) a bővítés nem érinti a meglévő építményrész tetőszerkezetének illetve homlokzatának teljes körű átalakítását (pl. energetikai korszerűsítés, hőszigetelés következtében), és b) a bővítés során létrejövő épületrész(ek) teljesítik a pontban megadott feltételeket. c) a tervező nyilatkozik a meglévő építmény(rész) villámvédelmének megfelelőségéről, illetve a szükséges átalakításáról, kiegészítéséről A bővítéssel vagy építési tevékenységgel létrejövő építményrész villámvédelmi kockázatkezelés és a villámvédelmi rendszer kialakítása szempontjából önálló építménynek tekinthető a esetekben A bővítéssel létrejövő építményrészt tűzszakasz határ vagy tűzfal választja el a meglévő építményrész(ek)től

17 Meglévő Bővítmény Tűzfal: tűzgátlási érték nem került megadásra Meglévő: Nem norma szerinti villámvédelemmel Bővítmény: Norma szerinti villámvédelemmel pont szerint: A meglévő épületrész villámvédelme nem norma szerinti maradhat: - ha annak homlokzatának, oldalfalának rétegrendje nem változik és - a két épület között tűzszakaszhatár, vagy tűzfal kerül kialakításra és - a régi épületrész villámvédelmét a bővítmény tervezője megfelelőnek tartja, vagy nem norma szerinti kiegészíti, áttervezi c) a tervező nyilatkozik a meglévő építmény(rész) villámvédelmének megfelelőségéről, illetve a szükséges átalakításáról, kiegészítéséről Ennek megítéléséhez szükséges lehet: Kiviteli tervdokumentáció beszerzése, elemzése Előző felülvizsgálati jegyzőkönyv beszerzése, elemzése Ha nincs, akkor a meglévő villámvédelmi, túlfeszültség-védelmi rendszer felmérése Rendkívüli villámvédelmi felülvizsgálat elvégzése (pl. földelési ellenállás és levezető folytonosság mérés) 34 17

18 c) a tervező nyilatkozik a meglévő építmény(rész) villámvédelmének megfelelőségéről, illetve a szükséges átalakításáról, kiegészítéséről A gyűjtött információk alapján a tervező: nyilatkozik, hogy a meglévő épületrész villámvédelme megfelelő (a létesítéskor / utolsó felülvizsgálatkor érvényes előírásoknak) a villámvédelmet nem norma szerint kiegészíti, áttervezi Megj: Beruházói szempontból: Tervezési díjban többletköltség Nagy épület VV átépítése - jóval magasabb költség! 35 Villámsűrűség térkép Az MSZ EN :2006 szabvány nemzeti előszava tartalmazta A TvMI pontja tartalmazta Ez (is) módosult! Jelenleg a TvMI pontja alapján F. melléklet F1.7 pontja tartalmazza Magyarországon a villámvédelmi kockázatszámítások során figyelembe vehető a Siemens BLIDS villámfigyelő rendszere alapján készített villámsűrűség térkép és az F táblázatban szereplő villámsűrűség értékek. Az adatok a évek között érzékelt felhő-föld villámcsapások négyzetkilométerenkénti és évenkénti átlagát mutatják

19 MSZ EN :2006 Villámsűrűség térkép Villámsűrűség - Az MSZ EN :2006 szabványban (visszavont): 37 Tűzvédelmi Műszaki Irányelv A kockázatszámítások során Magyarország területén a 15. ábra szerinti villámsűrűség értékek vehetőek figyelembe

20 Tűzvédelmi Műszaki Irányelv F melléklet Villámsűrűség térkép (25. ábra) 39 Villámsűrűség térkép 40 20

21 Az emberi élet elvesztése (L1) veszteségtípus az alábbi építmények, illetve építményrészek esetében vizsgálható: a) Olyan építmények, amelyekben a rendeltetésszerű használat során tartósan vagy ideiglenesen személyek jelenlétével kell számolni. b) Robbanásveszélyes osztályba tartozó anyagok tárolására, feldolgozására szolgáló építmények, méretüktől és kialakítási jellemzőiktől függetlenül A közszolgáltatás kiesése (L2) veszteségtípus az alábbi építmények, illetve építményrészek esetében vizsgálható: a) Közműnek minősülő vízhálózatok esetében... b) Közműnek minősülő gázhálózatok esetében... c) Közműnek minősülő telekommunikációs hálózatok esetében... d) Közműnek minősülő villamos hálózatok esetében... Megj: nem tartozik ide a katasztrófavédelem, mentők, rendőrség, közlekedési szolgáltatók, stb. épületei, építményei 42 21

22 A kulturális örökség elvesztése (L3) veszteségtípus az alábbi építmények, illetve építményrészek esetében vizsgálható: a) A vonatkozó jogszabály alapján a kulturális örökség részét képező épületek b) A vonatkozó jogszabály alapján a kulturális örökség részét képező műtárgyak befogadására létesülő épületek Megjegyzés: Ide tartoznak jellemzően azok a múzeumok, amelyek évi LXIV. törvény (törvény a kulturális örökség védelméről) által kulturális örökséggé nyilvánított műtárgyak befogadására épültek vagy épülnek Tető éghetősége: Hol jelenik ez meg a kockázatszámítás során? rf tűz kockázatát csökkentő tényező esetén Magas tűzkockázatúnak azokat az építményeket lehet tekinteni, amelyek éghető anyagból épületek, vagy amelyeknél a tető éghető anyagokból készült, vagy amelyeknél a fajlagos tűzterhelés nagyobb, mint 800 MJ/m

23 A kockázatszámítás során az építmény(rész) teteje éghetőnek tekinthető, ha az építmény(rész) tetejének legalább 60%-ára teljesül a pontok legalább egyike Az építmény(rész)t olyan szendvicsszerkezetű tetőpanel fedi, amelynek fegyverzete nem felel meg a villámvédelmi szabványban a természetes felfogókra vonatkozó szigorúbb (t) lemezvastagsági követelményeknek, és amelyben a hőszigetelés feladatát a fém fegyverzetek között nem A1 vagy A2 tűzvédelmi osztályba tartozó anyag látja el Az építmény(rész)t olyan fém lemezburkolat fedi, amely nem felel meg a villámvédelmi szabványban a természetes felfogókra vonatkozó szigorúbb (t) lemezvastagsági követelményeknek, és amely alatt (a légrést nem számítva) nem A1 vagy A2 tűzvédelmi osztályba tartozó anyag helyezkedik el A kockázatszámítás során az építmény(rész) teteje éghetőnek tekinthető, ha az építmény(rész) tetejének legalább 60%-ára teljesül a pontok legalább egyike Az építményrész tetőfedésében vagy a tetőszerkezetben B, C, D, E vagy F tűzvédelmi osztályú anyag van. Megjegyzés: Nem tartozik ide az az eset, amelyben a vízszigetelés feladatát BROOF tűzvédelmi osztályú anyag látja el, és alatta a párazáró fóliai kivételével a tetőszerkezet A1 vagy A2 tűzvédelmi osztályú anyagok alkotják Az építmény(rész) tetejének fedélszerkezete fából készül

24 Amennyiben a villámvédelmi kockázatkezelés során számított kockázat értéke LPS-I és SPM-I védelmi intézkedésekkel sem csökkenthető az elfogadható kockázat értéke alá, akkor a kockázat értékétől függetlenül teljesítettnek tekinthető a jogszabályban előírt villámvédelmi biztonság abban az esetben, ha az építményen LPS-I fokozatú villámvédelmi rendszer és SPM-I fokozatú koordinált túlfeszültség-védelmi rendszer van kialakítva, továbbá az RA és RU kockázati összetevők összege kisebb, mint Megjegyzés: Az SPM-I alatt az LPL-I védelmi szintre méretezett SPM-et kell érteni! Robbanásveszélyes térrész esetén további védelmi intézkedések lehetnek szükségesek Ezek alapján a kockázatszámítás eredményét nem szükséges minden körülmények között az emberi élet elveszésének kockázata szempontjából a megengedett 10-5 szint alá csökkenteni között pl: jobb, mint LPS I jobb, mint SPM I személyek számának, vagy a benntartózkodás idejének (elméleti szintű) korlátozásával viharfigyelő rendszer telepítési kötelezettségének előírásával 48 24

25 Tűz kockázata (rf) paraméter értékadása a) Olyan (kockázatkezelési) övezetek esetében, amelyek felett a TvMI szakasza szerint éghető tető helyezkedik el, nagy tűz kockázat (rf = 10-1) vehető figyelembe övezet 2. övezet 50 25

26 Tűz kockázata (rf) paraméter értékadása b) Olyan (kockázatkezelési) övezetek esetében, amelyek felett nem a TvMI szakasza szerinti éghető tető helyezkedik el, közepes tűz kockázat (rf = 10-2) vehető figyelembe. c) Nagy tűzkockázatot kell figyelembe venni abban az esetben, ha az övezet a tárolt, felhasznált anyagok alapján KK, vagy MK kockázati osztályba sorolt. d) Olyan építmények esetében, amelyek kizárólag A1 vagy A2 tűzvédelmi osztályba tartozó építményszerkezetekből vannak kialakítva, és amelyekben nem tárolnak, illetve nem dolgoznak fel robbanásveszélyes vagy tűzveszélyes anyagokat, a nincs tűz kockázat (rf = 0) vehető figyelembe Villámvédelmi szempontból robbanásveszélyes építmények Villámvédelmi szempontból összefüggő építmények villámvédelme. Előfordulhat, hogy egyes építmények, amelyekben nem gyártanak, nem dolgoznak fel, nem tárolnak és nem használnak robbanásveszélyes anyagokat (pl. műszerkonténer) villamos, illetve gépészeti vezetékeken keresztül közvetlen fémes kapcsolatban vannak olyan építményekkel, amelyekben történik ilyen tevékenység. A kockázatkezelés során emiatt az egyes építmények kockázati paraméterei általában nem tekinthetők egymástól függetlennek. Ilyen esetekben a villámvédelmi tervező a veszélytelenebb építmény kockázatkezelése során figyelembe veszi, a hozzá csatlakozó veszélyesebb építmény kockázatnövelő hatását (pl. a vonatkozó szabvány előírásainál szigorúbb LPS, illetve SPM fokozat választásával) 52 26

27

28 Villámvédelmi szempontból robbanásveszélyes építmények Azokban a tervező által meghatározott esetekben, amikor a villámvédelmi felfogórendszer kialakítására más reális lehetőség nincs, a kockázatok számba vételét követően elfogadható, ha a felfogórendszer feltételezett becsapási pontja Ex 2, vagy Ex 22 zónába esik. Ilyenkor az alábbiakat szükséges teljesíteni: A felfogórendszer feltételezett becsapási pontja min. 1 m távolságra van az Ex 1, Ex 21 robbanásveszélyes zónáktól és a kibocsátó forrásoktól az elszigetelt felfogórendszer követelményei teljesülnek és a rendszer kialakítására vonatkozóan alkalmazni kell minden, a robbanásveszélyes környezetből adódó járulékos villámvédelmi intézkedést (pl. kötések, folytonosság, melegedés) Villámvédelmi szempontból robbanásveszélyes építmények A felfogórendszer feltételezett becsapási pontja Ex 2 zónában Ex

29 Épületek robbanásveszélyes térrészekkel Korlátozott mértékű robbanásveszéllyel rendelkező épületek Abban az esetben, ha az épület rendeltetéséből adódóan nem a teljes területe szolgál robbanásveszélyes osztályba tartozó anyagok gyártására, feldolgozására, tárolására, használatára, de a normál tevékenység vagy technológiai folyamatok során olyan robbanásveszélyes térrészek alakulnak ki az épületben, valamint annak tetején vagy homlokzatán, amelyek kiterjedése az épület egészéhez képest az pont alapján korlátozott mértékű, akkor a és szakaszban leírtak alkalmazása kielégíti az OTSZ követelményét. Megjegyzés 1: Az itt leírtak csak épületekre vonatkoznak, egyéb építményekre nem Korlátozott mértékű robbanásveszéllyel rendelkező épületek 58 29

30 Korlátozott mértékű a robbanásveszélyes térrészek kiterjedése, ha az épület egészéhez képest az alábbi feltételek együttesen teljesülnek: A tető feletti szabad légtérben csak Ex 1, Ex 2, Ex 21, Ex 22 zóna van. A homlokzaton csak Ex 1, Ex 2, Ex 21, Ex 22 zóna van. A tetőn és a homlokzat felső 20 %-án, de legalább 6 méteren megjelenő Ex 2, Ex 22 zóna összesített kiterjedése (vetülete) - a tető felülnézeti vetületében - a tető vetületének legfeljebb 20 %-a Az épületen belül (egyes) helyiségek légterében csak Ex 1, Ex 2, Ex 21, Ex 22 zóna kialakulásával kell számolni, az Ex 1, Ex 21 zóna nem érintkezik a helyiség határoló felületeivel, és ezen helyiségek összesített alapterülete nem nagyobb, mint az épület nettó alapterületének 20 %-a Korlátozott mértékű robbanásveszélyes térrészekkel rendelkező épületek villámvédelmi kockázatkezelése a) Korlátozott mértékű robbanásveszéllyel rendelkező épületek esetében a (övezetekre bontás) (övezeti paraméterektől függő tennivalók) szabályok szerint lehet eljárni (ld. TvMI). b) Az épület kockázatkezeléssel megállapított villámvédelmi fokozata legalább LPS IV., de az LPS kialakítás teljesíti a szakaszban leírtakat

31 Korlátozott mértékű robbanásveszélyes térrészekkel rendelkező épületek villámvédelmi rendszere (LPS) Megfelel az OTSZ-nek az a kialakítás, ha az épület egészén legalább LPS IV. fokozatú villámvédelmi rendszer van kiépítve, feltéve, hogy a kockázatkezelés alapján nem szükséges magasabb fokozat alkalmazása, és teljesülnek az pontban leírtak Az LPS kialakítása megfelelő, ha - a felfogón a becsapási pont az Ex 1, Ex 2, Ex 21, Ex 22 zónán kívülre esik, a zóna határtól legalább 1 méterre és a tetőn és a homlokzaton a robbanásveszélyes térrészen belüli tárgyak és berendezések az LPS II (vagy a kockázatkezeléssel meghatározott magasabb) fokozat figyelembevételével meghatározott védett téren belül helyezkednek el, függetlenül attól, hogy az építmény egészére milyen villámvédelmi fokozat vonatkozik (17. ábra), és - a robbanásveszélyes térrészen belüli levezetők szerkezetileg folytonosak, vagy robbanásveszélyes zónában alkalmazható kötéssel rendelkeznek továbbá villámcsapás esetén várható hőmérsékletnövekedésük nem veszélyes mértékű

32 F melléklet F1.1 - KVK építmények Azon építményekre (kis villámvédelmi kockázatú építmények: KVKépítmények), amelyek esetében a villámvédelmi kockázat az építmény kialakításából, rendeltetéséből következően hasonló ahhoz, mint amilyennek a személyek a természetes környezetben is ki vannak téve, az OTSZ által előírt villámvédelmi biztonság (RT<10-5, az emberi élet elvesztésére vonatkozóan) villámvédelem létesítése nélkül is teljesítettnek tekinthető. 63 F melléklet F1.1 - KVK építmények A KVK építmények körébe tartoznak a) a talajszinten létesített parkolók, b) az épített terek, térbútorok, c) legfeljebb 15 m magas, legfeljebb 10 m2 felszíni vetületű műtárgyak, melyeknek jellemzően legfeljebb csak a környezetében kell személyek jelenlétével számolni (pl. közterületen álló villanyoszlop, hirdetőtábla, buszmegállóban létesített esővédő), d) védőhálók, kerítések, zajvédő falak, e) fóliasátrak, amelyek nem haladják meg a 3 m magasságot (vízszintes kiterjedésüktől függetlenül), és amelyekben villamos és gépészeti rendszerek nincsenek

33 F melléklet F1.2 - A vonalas műszaki létesítmények villámvédelme Robbanásveszélyes osztályba tartozó anyagot szállító felszín feletti csővezeték esetén - ha külön előírás ettől eltérő követelményt nem állapít meg - javasolt a) legalább LPS II fokozatnak megfelelő, a csővezeték egyes részei körül kialakuló robbanásveszélyes térrészeket figyelembe vevő villámvédelmi felfogórendszer, és b) a nyomvonal mentén 30 m-nél nem nagyobb távolságonként villámvédelmi levezető és földelő A csővezeték nyomvonalán található építményeket (pl. gépház) önálló építménynek kell tekinteni, és villámvédelmének létesítéséről ennek megfelelően kell gondoskodni Ha a csővezeték 20 méternél jobban megközelít villámvédelemmel ellátott építményt, úgy a csővezeték legközelebbi földelőjét és az építmény villámvédelmi földelőrendszerét össze kell csatolni. 65 F melléklet F1.6 - Napelemes rendszerek, napelemek villámvédelme Építményre telepített napelemes rendszerek Földre telepített napelemes rendszerek 66 33

34 Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek Felülvizsgálat és karbantartás (TvMI ) 67 Tűzvédelmi Műszaki Irányelv 12.1 felülvizsgálata A villámvédelmi felülvizsgálatok rendje, műszaki tartalma szempontjából az építmények három csoportba sorolhatóak: a) Azon építmények, melyek esetében jogszabály, szabvány vagy TvMI értelmében nincs kötelezettség a villámvédelem létesítésére. b) Nem norma szerinti villámvédelemmel rendelkező építmények. c) Norma szerinti villámvédelemmel rendelkező építmények. Megjegyzés: Az itt leírt csoportosítás szempontjából villámvédelemmel rendelkező -nek minősül egy építmény akkor, ha a meglévő villámvédelmi intézkedések (pl. villámvédelmi felfogók, levezetők, túlfeszültség-védelmi eszközök stb.) azonosíthatóak, és/vagy rendelkezik villámvédelmi tervvel vagy villámvédelmi felülvizsgálati jegyzőkönyvvel, amelyek alapján villámvédelmi intézkedések alkalmazása szükséges

35 Tűzvédelmi Műszaki Irányelv 12.1 felülvizsgálata Építmények, amelyek esetében nincs kötelezettség villámvédelem létesítésére Ide tartoznak a) a jogszabály (OTSZ) alapján ide sorolt építmények (egyes lakóépületek, kisebb közösségi épületek, kialakítási jellemzőiktől függően), b) a Villamos TvMI által KVK-építmények körébe sorolt építmények, c) jellemzően a nyomvonalas műszaki alkotások (utak, csővezetékek; kivéve a robbanásveszélyes anyagot szállító csővezetékeket, a közép- és nagyfeszültségű villamos távvezetékeket -, illetve személyek szállítására (is) szolgáló kötélpályás felvonók és hasonló építmények) Ezen építmények esetében felülvizsgálat végzésére nincs kötelezettség. 69 Felülvizsgálatra vonatkozó követelmények 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (OTSZ) Ha e rendelet nem tartalmaz az (1) bekezdés szerinti esetekre előírást, akkor a vonatkozó műszaki követelmények tűzvédelmi rendelkezései, vagy azzal egyenértékű megoldások, kialakítások alkalmazása megfelel az e rendeletben meghatározott biztonsági szintnek vonatkozó műszaki követelmény: nemzeti és Európai Uniós szabványok összessége, Nincsen előírt időszak norma szerinti villámvédelmi rendszer felülvizsgálatára, akkor a szabvány vagy a TvMI követelmény-rendszerét kell mérvadónak tekinteni. Seite 70 35

36 Tűzvédelmi Műszaki Irányelv 12.1 felülvizsgálata Norma szerinti időszakos szabványossági felülvizsgálat A villámvédelem használatbavételét követően a berendezés üzemeltetője, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a) LPS I és LPS II fokozat esetén legalább 3 évenként, b) egyéb esetben legalább 6 évenként a villámvédelem felülvizsgálatát elvégezteti, és a tapasztalt hiányosságokat a minősítő iratban a felülvizsgáló által meghatározott határnapig megszüntetteti, melynek tényét hitelt érdemlő módon igazolja A villámvédelem (vagy annak egy részének, pl. túlfeszültség-védelmi rendszer) időszakos felülvizsgálati gyakoriságára a rendszer kiviteli tervezője a norma szerinti előírások figyelembe vételével a pontban leírtaktól rövidebb határidőt is meghatározhat. 71 Norma szerinti villámvédelem felülvizsgálata Az MSZ EN :2011 szabvány E mellékletének E2. táblázata (E7.1 fejezet): LPS fokozat Szemrevételezés sel (év) Teljes felülvizsgálat (év) A kritikus rendszerek teljes felülvizsgálata (év) a) b) I és II III és IV Seite 72 36

37 MSZ EN , E melléklet E.7 szakasz Fejezet MSZ EN :2009 MSZ EN :2011 E melléklet (tájékozta tás) E.7 A villámvédelmi rendszer karbantartása és felülvizsgálata E.7.1 A felülvizsgálatok elvégzése E.7 A villámvédelmi rendszer karbantartása és felülvizsgálata E.7.1 Felülvizsgálat elvégzése MEGJEGYZÉS: A robbanásveszélyes építmények villámvédelmét 6 hónaponként ajánlatos szemrevételezéssel ellenőrizni. A villámvédelem villamos mérését 1 évente ajánlatos elvégezni. Az évenkénti gyakoriság helyett akkor lehet a méréseket hónapos ciklusonként elvégezni, ha a különböző évszakokban végzett földelési ellenállásmérésekből az évszakonkénti változásokra kapott adatok hasznosnak tűnnek. a) A robbanásveszélyes építmények villámvédelmét 6 hónaponként ajánlatos szemrevételezéssel ellenőrizni. A villámvédelem villamos mérését 1 évente ajánlatos elvégezni. Az évenkénti gyakoriság helyett akkor lehet a méréseket hónapos ciklusonként elvégezni, ha a különböző évszakokban végzett földelési ellenállásmérésekből az évszakonkénti változásokra kapott adatok hasznosnak tűnnek. b) Kritikus rendszerek olyan építmények, amelyek érzékeny belső rendszereket tartalmaznak, pl. iroda blokkok, kereskedelmi épületek vagy olyan helyek, ahol sok ember előfordulhat

Az új OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai

Az új OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 Az új OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai Kidolgozta: Varga Tamás, okl. villamosmérnök,

Részletesebben

Az OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai

Az OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2016 Az OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai Kidolgozta: Varga Tamás, okl. villamosmérnök,

Részletesebben

MMK ELT - Varga Tamás 2015.11.19. Villámvédelem. Az új OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai. Előadó:Varga Tamás

MMK ELT - Varga Tamás 2015.11.19. Villámvédelem. Az új OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai. Előadó:Varga Tamás Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2015 Az új OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai Előadó:Varga Tamás 2015. november 17. 1 Az előírások

Részletesebben

VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2015.02.02. Villámvédelem. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás.

VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2015.02.02. Villámvédelem. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás. Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2014 2015. február 2. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás Tartalom, tervezői jogosultságok A tervezés

Részletesebben

KIVONAT! 28/2011. (IX.06.) BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról XIV. FEJEZET VILLÁMVÉDELEM

KIVONAT! 28/2011. (IX.06.) BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról XIV. FEJEZET VILLÁMVÉDELEM KIVONAT! 28/2011. (IX.06.) BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról XIV. FEJEZET VILLÁMVÉDELEM 218. A villámvédelmi berendezés norma szerinti, ha tervezése, kivitelezése, felülvizsgálata, karbantartása

Részletesebben

Villamos és villámvédelmi berendezések

Villamos és villámvédelmi berendezések Villamos és villámvédelmi berendezések az 54/2014. (XII.5.) BM rendeletben (OTSZ) és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI 7.1: 2015.03.05.)-ben Villamos tűzvédelmi követelmények építmények tervezése és

Részletesebben

Villamos és villámvédelmi berendezések

Villamos és villámvédelmi berendezések Villamos és villámvédelmi berendezések az 54/2014. (XII.5.) BM rendeletben (OTSZ) és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI)-ben Villamos tűzvédelmi követelmények építmények tervezése és építése esetén 2

Részletesebben

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Általános Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Dr. Bérczi László tű.

Részletesebben

A fajlagos tűzterhelési adatszolgáltatás

A fajlagos tűzterhelési adatszolgáltatás Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2015 II. Norma szerinti villámvédelem: a tervezés gyakorlati kérdései (részlet az előadásból) 2015. szeptember 8. 1 Köteles-e

Részletesebben

Építmény neve: Tejüzem Készítette: Deli Attila Dátum: február 28. Villámvédelmi kockázatkezelés

Építmény neve: Tejüzem Készítette: Deli Attila Dátum: február 28. Villámvédelmi kockázatkezelés Építmény neve: Tejüzem Készítette: Deli Attila Dátum: 2017. február 28. Villámvédelmi kockázatkezelés 1. Bevezető 1.1. A villámvédelmi kockázatkezelés tárgya A jelen kockázatkezelés tárgyát a Tiszaörs,

Részletesebben

Villámvédelmi kockázatkezelés

Villámvédelmi kockázatkezelés Villámvédelmi kockázatkezelés Építmény neve: Ecser Polgármesteri Hivatal Készítette: Beharka Zsolt Dátum: 2017. május 12. 1. Bevezető 1.1. A villámvédelmi kockázatkezelés tárgya A jelen kockázatkezelés

Részletesebben

VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2014.10.02. Villámvédelem. Dr. Kovács Károly Dely Kornél Varga Tamás. Villámvédelem

VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2014.10.02. Villámvédelem. Dr. Kovács Károly Dely Kornél Varga Tamás. Villámvédelem Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2014 Dr. Kovács Károly Dely Kornél Varga Tamás 2014. szeptember 18. 1 - A mai nap tematikája 1. Szabvány és jogszabályi környezet

Részletesebben

Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása

Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása Katasztrófavédelem Tűzvédelem Polgári védelem Iparbiztonság Katasztrófavédelem szervezeti felépítése Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

Az MSZ 274 / OTSZ vonal

Az MSZ 274 / OTSZ vonal Az MSZ 274 / OTSZ vonal MSZ 274 2/2002. (I.23.) BM rendelet: OTSZ III. fejezet Villámvédelem 9/2008. (II.22.) ÖTM rendelet: OTSZ III. fejezet Villámvédelem 28/2011. (IX.6.) BM rendelet: OTSZ XIV. fejezet

Részletesebben

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Dr. Bérczi László tű. dandártábornok

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések Társasházak villámvédelmi kockázatelemzése a hatályos villamos TvMI alapján

Gyakran ismételt kérdések Társasházak villámvédelmi kockázatelemzése a hatályos villamos TvMI alapján Társasházak villámvédelmi kockázatelemzése a hatályos villamos TvMI alapján Kérdés: Hogyan kell társasházak villámvédelmi kockázatelemzését helyesen elvégezni az idén nyáron megjelent villamos TvMI második

Részletesebben

Új villámvédelmi szabvány nem csak az ipari építésben

Új villámvédelmi szabvány nem csak az ipari építésben Új villámvédelmi szabvány nem csak az ipari építésben Varga Tamás okl. villamosmérnök villámvédelmi szaktervező, szakértő Előadó: Varga Tamás, Kruppa Attila Mérnökiroda Kft. Tartalom Jogszabályi háttér

Részletesebben

TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK

TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek Szabványok Egyedi megoldások Új szemlélet 2016. október 5. Hegedűs Csaba tű. alez. TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 MSZ EN 62305-3

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 MSZ EN 62305-3 Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 MSZ EN 62305-3 Alapok - Az építményben és annak környezetében a fizikai károsodás és az élőlények érintési és

Részletesebben

Tűzvédelem. A biztonságtudomány integrált és komplex összetevői

Tűzvédelem. A biztonságtudomány integrált és komplex összetevői Tűzvédelem A biztonságtudomány (safety culture) az angolszász országokban már elterjedt fogalom és követelmény, amely szerint minden érintett személy figyelemmel kíséri, elemzi, feltárja a veszélyeztető

Részletesebben

ÉPÍTŐIPARI FÓRUM. Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0.

ÉPÍTŐIPARI FÓRUM. Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0. ÉPÍTŐIPARI FÓRUM Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0. 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet Glöckl Antal tű. őrnagy Hatósági osztályvezető Veszprémi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2016. október 05.

Részletesebben

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. A családi háztól a SkyCourtig.

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. A családi háztól a SkyCourtig. III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia Construma 2001. április 7. A családi háztól a SkyCourtig. Az épületek felújításának tűzvédelmi tervezése és a dokumentáció követelményei. III. Rockwool Építészeti

Részletesebben

MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓK

MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓK Downstream Logisztika MOL Csoport MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓK TECHNOLÓGIA A vasúti biztosító rendszer műszaki specifikációja Vasúti létesítmények villámvédelmi igénye Rev 1.00.00 Ez a dokumentum a MOL Csoport

Részletesebben

OTSZ 5.0 konferencia

OTSZ 5.0 konferencia OTSZ 5.0 konferencia Kockázati egységek / kockázati osztálya Nagyon alacsony kockázati osztály: NAK Alacsony kockázati osztály: Közepes kockázati osztály: Magas kockázati osztály: AK KK MK MÉRTÉKADÓ KOCKÁZATI

Részletesebben

Tárgy: A vizsgálat helye: Megbízó:

Tárgy: A vizsgálat helye: Megbízó: Biztonságtechnikai Vállalkozás Tel/Fax:383-2144 Tárgy: A lenti cím szerinti létesítmény villámvédelmi felülvizsgálata a 9/2008.(II.22.) ÖTM rendelettel kiadott: OTSZ 5.rész II. fejezet 18.1 szakaszában

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: segédeszköz nem használható

Tájékoztató. Használható segédeszköz: segédeszköz nem használható A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet [a 12/2013. (III. 28.) és a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított] szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése

Részletesebben

R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T

R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. TT KIV 20151008 BUDAPESTI EGYETMI KAT. GIM. R É S Z L E G E S T Ű Z V É D E L M I T E R V F E J E Z E T B U D A P E S T I E G Y E T E M I K A T O L I K U S G I

Részletesebben

12. TÉTEL a.) A földelési ellenállásmérésre vonatkozó szabvány. Rajzolja le a mérés alapelvét voltampermérős

12. TÉTEL a.) A földelési ellenállásmérésre vonatkozó szabvány. Rajzolja le a mérés alapelvét voltampermérős 1. TÉTEL a) Milyen követelményeket kell teljesíteni a villámvédelmi berendezés létesítésénél (tervezői anyagkiírás, kivitelezés)? b) Ismertesse az építőanyagok éghetőségi csoportjait, villámvédelmi alkalmazását!

Részletesebben

Gyüre Péter

Gyüre Péter Gyüre Péter 2018. 05. 09. 1 Tartalom Jogszabályi háttér Az ellenőrzési rendszer Személyi feltételek Felülvizsgálatok gyakorisága Felülvizsgálatra kötelezettek köre Felülvizsgálat jogszabályai 2018. 05.

Részletesebben

tervezői tevékenység

tervezői tevékenység 1 A tervezői tevékenység jogszabályai és az MMK új szabályozásának helyzete LAKITELEK 2013. december 10. 2 Az építészeti-műszaki tervezési tevékenységgel kapcsolatos előírások 3 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK Étv.

Részletesebben

A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között

A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! 2016.01.01-2016.02.14. között 2016.02.15-től Tűzvédelmi szabálytalanság Tűzvédelmi

Részletesebben

Az építésfelügyeleti hatóság tapasztalatai AZ ÉPÍTŐIPART ÉRINTŐ JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK SZAKMAI NAP

Az építésfelügyeleti hatóság tapasztalatai AZ ÉPÍTŐIPART ÉRINTŐ JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK SZAKMAI NAP Az építésfelügyeleti hatóság tapasztalatai 2016. AZ ÉPÍTŐIPART ÉRINTŐ JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK SZAKMAI NAP Tartalom Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet változásai

Részletesebben

KIVITELEZÉSI TERV ÉS TARTALMA MEGLÉVŐ SZERKEZETEK MEGFELELŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE

KIVITELEZÉSI TERV ÉS TARTALMA MEGLÉVŐ SZERKEZETEK MEGFELELŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE XIV. ROCKWOOL KONFERENCIA MEGLÉVŐNÉL SEM EGYSZERŰ KIVITELEZÉSI TERV ÉS TARTALMA MEGLÉVŐ SZERKEZETEK MEGFELELŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE Dr. Takács Lajos Gábor egyetemi docens BME email: ltakacs@epsz.bme.hu KIVITELEZÉSI

Részletesebben

NEM ENGEDÉLYKÖTELES ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK KIVITELEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ KÉSZÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGGEL

NEM ENGEDÉLYKÖTELES ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK KIVITELEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ KÉSZÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGGEL NEM ENGEDÉLYKÖTELES ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK KIVITELEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ KÉSZÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGGEL Okl. építészmérnök, egyetemi docens BME Email: ltakacs@epsz.bme.hu ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY NÉLKÜL VÉGEZHETŐ ÉPÍTÉSI

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Leírás

Tűzvédelmi Műszaki Leírás fotovoltaikus kiserőmű tűzvédelmi műszaki leírása 1./6. oldal Saját szám: 31/20/2017. BV Tűzvédelmi Műszaki Leírás A tűzvédelmi műszaki leírás elkészítésénél figyelembe vettem a 54/2014.(XII.05.) BM rendelettel

Részletesebben

Tűzvédelmi műszaki leírás

Tűzvédelmi műszaki leírás Tűzvédelmi műszaki leírás tejüzem rendeltetésű épület bővítése 5600 Békéscsaba, Kisrét 86. hrsz.: 0628/4 építési engedélyezéséhez 2016. március Jelen tűzvédelmi műszaki leírás a tervező által rendelkezésemre

Részletesebben

28/2011. (IX. 6.) BM rendelet az OTSZ kiadásáról

28/2011. (IX. 6.) BM rendelet az OTSZ kiadásáról 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet az OTSZ kiadásáról HARMADIK RÉSZ VILLAMOS ÉS VILLÁMVÉDELMI BERENDEZÉSEK XII. FEJEZET A KISFESZÜLTSÉGŰ ERŐSÁRAMÚ VILLAMOS BERENDEZÉSEK IDŐSZAKOS TŰZVÉDELMI FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Főbb változások a 28/2011. (IX. 6.) és az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet között:

Főbb változások a 28/2011. (IX. 6.) és az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet között: Tisztelt Kolléganő vagy Kolléga! Az új, eddig 5.0 munkanévként hivatkozott, Országos Tűzvédelmi Szabályzat (röviden: OTSZ) megjelenése alapvető strukturális és tartalmi változtatásokat hozott. Elsősorban

Részletesebben

DK - MMK Elektrotechnikai tagozat 2014.10.02. Villámvédelem. III. Norma szerinti villámvédelmi tervezés és kivitelezés gyakorlati tapasztalatai

DK - MMK Elektrotechnikai tagozat 2014.10.02. Villámvédelem. III. Norma szerinti villámvédelmi tervezés és kivitelezés gyakorlati tapasztalatai Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2014 III. Norma szerinti villámvédelmi tervezés és kivitelezés gyakorlati tapasztalatai 2014. október 2. 1 Tartalom-1 A villámvédelmi

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések Norma vagy nem norma szerinti villámvédelem Változat: 2016/V2

Gyakran ismételt kérdések Norma vagy nem norma szerinti villámvédelem Változat: 2016/V2 Magyarországon az elmúlt időszakban számos jogszabályi és szabványi változás történt a villámés túlfeszültség-védelem területén. Meglévő építmények átalakításánál gyakran merül fel kérdésként, hogy norma

Részletesebben

A pályázattal, kivitelezéssel kapcsolatos tűzvédelmi kérdések

A pályázattal, kivitelezéssel kapcsolatos tűzvédelmi kérdések Tűzvédelem 1 A pályázattal, kivitelezéssel kapcsolatos tűzvédelmi kérdések Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető BM OKF Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi Főosztály Tűzvédelem 2 - OTSZ,

Részletesebben

Főbb változások a 28/2011. (IX. 6.) és az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet között:

Főbb változások a 28/2011. (IX. 6.) és az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet között: Tisztelt Kolléganő vagy Kolléga! Az új, eddig 5.0 munkanévként hivatkozott, Országos Tűzvédelmi Szabályzat (röviden: OTSZ) megjelenése alapvető strukturális és tartalmi változtatásokat hozott. Elsősorban

Részletesebben

Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság. A Villamos Tűzvédelmi Műszaki Irányelv

Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság. A Villamos Tűzvédelmi Műszaki Irányelv Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság A Villamos Tűzvédelmi Műszaki Irányelv Előzmények A tűzvédelem szabályrendszerének általános problémái: 2 - Tűzveszélyességi osztályba sorolás problematikája

Részletesebben

Írta: MTbiztonsag szeptember 28. szombat, 18:45 - Módosítás: április 05. szombat, 21:24

Írta: MTbiztonsag szeptember 28. szombat, 18:45 - Módosítás: április 05. szombat, 21:24 Amikor a tűzvédelem fontosságáról beszélünk, akkor mindenki úgy gondolja, hogy a leégő hatalmas épületek rémképe és a várható pusztulás eléggé visszatartja a cégeket és a dolgozókat a hanyagságtól. Mivel

Részletesebben

Tűzvédelmi műszaki leírás

Tűzvédelmi műszaki leírás KA-TML-39/2015 1 Tűzvédelmi műszaki leírás Tárgy: a 6600 Szentes, Csongrádi út 2. hrsz: 7934/1 alatti ingatlanon meglévő épület átalakításával és bővítésével kialakítandó Labdarúgó Klubház építési engedély

Részletesebben

Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság

Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság Hatósági ellenőrzés szabálytalanság legkisebb legnagyobb 1. előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő 100 000 1 000 000 2. szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási 200 000 3 000 000 tevékenységben

Részletesebben

Tűzvédelmi engedélyezés hatósági nézőpontból. E.a.: Törő Attila tű. alez., tűzv. szakmérnök május 08.

Tűzvédelmi engedélyezés hatósági nézőpontból. E.a.: Törő Attila tű. alez., tűzv. szakmérnök május 08. Tűzvédelmi engedélyezés hatósági nézőpontból E.a.: Törő Attila tű. alez., tűzv. szakmérnök 2014. május 08. Témakörök: 1. A jelenlegi és a tervezett OTSZ szerinti különbségek összehasonlítása. 2. Az ÉTDR

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv

Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv Fenyvesi Zsolt Tűzvédelmi mérnök Tűzvédelmi tervező szakmérnök Előzmények-problémák Mi indokolta az új követelményt? Információ hiány az üzemeltetésnél - a megvalósult

Részletesebben

2.2. Tűzvédelmi műszaki leírás

2.2. Tűzvédelmi műszaki leírás 2.2. Tűzvédelmi műszaki leírás Alulírott építész tervező a módosított 1996. évi XXXI. törvény 21. (3) bek. alapján kijelentem, hogy a tervezett épület építési engedélyezési tervdokumentációjának részét

Részletesebben

Tűzvédelmi tervezés és robbanásvédelem

Tűzvédelmi tervezés és robbanásvédelem Tűzvédelmi tervezés és robbanásvédelem Csak kérdések?! A mai előadások a kémiai robbanásokkal foglalkoznak! Nem tárgya a konferenciának a fizikai robbanások témaköre. Az épületet az adott rendeltetésre

Részletesebben

RÉSZLETES TEMATIKA. a Rex-Elektro Kft. 1155 Budapest,Dembinszky u.1.szám alatt tartandó előadáshoz

RÉSZLETES TEMATIKA. a Rex-Elektro Kft. 1155 Budapest,Dembinszky u.1.szám alatt tartandó előadáshoz 1 RÉSZLETES TEMATIKA a Rex-Elektro Kft. 1155 Budapest,Dembinszky u.1.szám alatt tartandó előadáshoz I./VILLÁMVÉDELMI RENDSZEREK LÉTESÍTÉSE A 9/2008(II.22.) ÖTM RENDELET (OTSZ) SZERINT 1./ Jogszabályi háttér

Részletesebben

XI. Fejezet A kisfeszültségű erősáramú villamos berendezések időszakos tűzvédelmi felülvizsgálata

XI. Fejezet A kisfeszültségű erősáramú villamos berendezések időszakos tűzvédelmi felülvizsgálata 84 HARMADIK RÉSZ Villamos és villámvédelmi berendezések XI. Fejezet A kisfeszültségű erősáramú villamos berendezések időszakos tűzvédelmi felülvizsgálata 213. (1) E fejezet szerinti időszakos tűzvédelmi

Részletesebben

Tűzterjedés elleni védelem

Tűzterjedés elleni védelem Tűzterjedés elleni védelem Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helyzete Lestyán Mária TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Építészeti Tűzvédelmi Tagozat vezetője Lakitelek, 2014. 09. 10. Ezt a Tűzvédelmi Műszaki

Részletesebben

és elektrosztatikus feltölt Irányelv

és elektrosztatikus feltölt Irányelv Általános FőigazgatF igazgató-helyettesi Szervezet Országos TűzoltT zoltósági FőfelF felügyelőség Villamos berendezések, villámv mvédelem és elektrosztatikus feltölt ltődés s elleni védelem v címűc Tűzvédelmi

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv

Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv Tűzvédelmi Műszaki Irányelv Nagy Katalin TMKE elnöke Visegrád, 2014. 10. 02. TSZVSZ - Országos Tűzvédelmi Konferencia Szabályozási célok TMMK a jogszabály követelményeit

Részletesebben

375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet. a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól

375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet. a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól Hatályos: 2015.03.05-2015.08.31 375/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a tűzvédelmi tervezői tevékenység folytatásának szabályairól A Kormány a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

Részletesebben

TŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium

TŰZVÉDELEM. Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium TŰZVÉDELEM Győr Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium 2014. december 5.-én kiadásra került az új 54/2014 BM rendelet, az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat. A jogszabály

Részletesebben

VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok. Egy építőipari beruházás folyamata, tűzjelző a fókuszban I.

VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok. Egy építőipari beruházás folyamata, tűzjelző a fókuszban I. VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok Egy építőipari beruházás folyamata, tűzjelző a fókuszban I. Az (egy majdnem) ÉPÍTÉSZ nézőpontja előírások 1997. évi LXXVIII. Törvény az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Tűzvédelmi tervezői tevékenység

Tűzvédelmi tervezői tevékenység Rockwool Építészeti és Tűzvédelmi Konferencia 2012. február 16. Tűzvédelmi tervezői tevékenység Mi a tűzvédelmi tervezés? Ki lehet tűzvédelmi tervező? Hol szükséges tűzvédelmi tervet készíteni? Mi a tűzvédelmi

Részletesebben

Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat és környezete

Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat és környezete Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi Főosztály Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat és környezete TSZVSZ Országos Tűzvédelmi Konferencia 2014. október 2. Érces

Részletesebben

I. Ventor Minimax beépített oltóberendezés konferencia. 2014. június 04. Ramada Resort Aquaworld Budapest

I. Ventor Minimax beépített oltóberendezés konferencia. 2014. június 04. Ramada Resort Aquaworld Budapest 1 I. Ventor Minimax beépített oltóberendezés konferencia 2014. június 04. Ramada Resort Aquaworld Budapest 2 Előadás-vázlat Pár mondat a mérnöki etikáról, a tűzvédelmi tervezésről és annak szabályozásáról,

Részletesebben

Villámvédelmi felülvizsgáló Villanyszerelő

Villámvédelmi felülvizsgáló Villanyszerelő 6315-11 Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,

Részletesebben

Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása. Rókus Imre tű. alezredes hatósági osztály szolgálatvezető

Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása. Rókus Imre tű. alezredes hatósági osztály szolgálatvezető Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása Rókus Imre tű. alezredes hatósági osztály szolgálatvezető Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi

Részletesebben

A tűzvédelmi osztályba sorolás és a kockázati osztályok viszonya. Decsi György Egerszegi Zsuzsanna tű. őrnagy

A tűzvédelmi osztályba sorolás és a kockázati osztályok viszonya. Decsi György Egerszegi Zsuzsanna tű. őrnagy A tűzvédelmi osztályba sorolás és a kockázati osztályok viszonya Decsi György Egerszegi Zsuzsanna tű. őrnagy Futura - 'a jövendő' Jövő OTSZ 5.0 Jelen 28/2011 (IX.6.) OTSZ Funkció (tűzveszélyesség, tűzterhelés)

Részletesebben

Villámvédelmi kockázatkezelés

Villámvédelmi kockázatkezelés Villámvédelmi kockázatkezelés Útmutató a kockázatkezelési paraméterek beállításához és az OBO ViKoP programhoz 2 Tartalom Bevezető... 5 Fogalmak... 6 1.1. Lényeges veszteségtípusok... 8 1.2. Az építmény

Részletesebben

Belső villámvédelmi rendszer

Belső villámvédelmi rendszer Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 Villámvédelmi potenciál-kiegyenlítés Belső villámvédelmi rendszer A belső villámvédelemnek kell megakadályoznia

Részletesebben

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és TSZVSZ Országos Tűzvédelmi Konferencia

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és TSZVSZ Országos Tűzvédelmi Konferencia BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és TSZVSZ Országos Tűzvédelmi Konferencia Hotel Marina-Port Balatonkenese 2018. április 26 27. Oltóberendezések tervezése, kivitelezése és dokumentálása a gyakorlatban,

Részletesebben

igazgató-helyettesi Szervezet

igazgató-helyettesi Szervezet Főigazgat igazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzolt T zoltósági Főfel F felügyel gyelőség Tűzv zvédelmi Főoszt F osztály A tűzvt zvédelmi szabályoz lyozás s aktualitásai IV. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai

Részletesebben

Tűzvédelmi tervfejezet

Tűzvédelmi tervfejezet Tűzvédelmi tervfejezet a Medgyesegyháza, Luther u. 1. szám, hrsz.: 123 alatti ingatlanon meglévő orvosi rendelő Alulírott a módosított 1996. évi XXXI. törvény 21. (3) bek. alapján kijelentem, hogy a tervezett

Részletesebben

Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat tervezet

Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat tervezet Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos TűzoltT zoltósági FőfelF felügyelőség Tűzvédelmi FőosztF osztály Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat tervezet 2014. november 7. Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető

Részletesebben

MEE MMK Vilodent-98 Kft. Dr. Fodor István

MEE MMK Vilodent-98 Kft. Dr. Fodor István MEE MMK Vilodent-98 Kft. Dr. Fodor István Kisfeszültségű túlfeszültségvédelem Az új MSZ EN 62305 villámvédelmi szabvány és az OTSZ kapcsolata ELŐZMÉNYEK: A JOGSZABÁLY -MSZ 274-2002: Harmonizáció - 2./2002.

Részletesebben

Tűzveszélyességi osztályok helyett kockázati osztályok

Tűzveszélyességi osztályok helyett kockázati osztályok A tavaly decemberben megjelent és idén március 5-én hatályba lépett 54/2014. (12.5.) BM rendelet, azaz az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) alapvetően változtatja meg a tűzvédelem szabályrendszerét.

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 4.1:2015.03.30. Tartalomjegyzék

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 4.1:2015.03.30. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3. 2. Fogalmak 3. 3. A tűzoltási felvonulási terület és útvonal paraméterei...3. 4. Homlokzati mentési pontok kialakítása.6. 5. A tűzoltáshoz szükséges oltóanyag biztosítása..7.

Részletesebben

C tűzveszélyességi osztályba tartozó épületek esetén; terepszint alatt két szintnél több pinceszinttel rendelkező építmény esetén;

C tűzveszélyességi osztályba tartozó épületek esetén; terepszint alatt két szintnél több pinceszinttel rendelkező építmény esetén; C tűzveszélyességi osztályba tartozó épületek esetén; A - B tűzveszélyességi osztályú helyiségeket tartalmazó épületek esetén; 500 m 2 - szintenkénti összesített - alapterület feletti D - E tűzveszélyességi

Részletesebben

Villámvédelem. II. Norma szerinti villámvédelem: a tervezés gyakorlati kérdései (2017.)

Villámvédelem. II. Norma szerinti villámvédelem: a tervezés gyakorlati kérdései (2017.) Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2015 Villámvédelem II. Norma szerinti villámvédelem: a tervezés gyakorlati kérdései (2017.) Villámvédelem 1 Tartalom 1. Hasznos

Részletesebben

Horváth Lajos tq. alezredes. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Tqzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék

Horváth Lajos tq. alezredes. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Tqzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék Horváth Lajos tq. alezredes Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Tqzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági

Részletesebben

HB M Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai szakcsoport napja. Néhány információ. Szakmai kérdésekről. Szomolányi Tiborné Debrecen

HB M Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai szakcsoport napja. Néhány információ. Szakmai kérdésekről. Szomolányi Tiborné Debrecen HB M Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai szakcsoport napja Néhány információ Szakmai kérdésekről 1 Jogosultsági vizsga követelményei 266/2013 Kr. alapján Kérdés csoportok kérelmezett, vagy gyakorolt

Részletesebben

SPRINKLER TERVEZÉS, SZABVÁNYOK, BEÉPÍTÉS, KARBANTARTÁS, HATÓSÁGI FELADATOK

SPRINKLER TERVEZÉS, SZABVÁNYOK, BEÉPÍTÉS, KARBANTARTÁS, HATÓSÁGI FELADATOK MINIMAX Hungária Kft Előadó: Csízi Béla Minimax 2014 1. Tervezés és kivitelezés harmonizált szabvány alapján 2. Tervezés és kivitelezés nem harmonizált szabvány alapján 3. Beépíthető anyagok minősítése

Részletesebben

Útvesztő, vagy logikus feladatsor?

Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Tűzvédelmi tervezés a 305/2011/EU rendelet és a 275/2013 (VIII. 16.) Korm. rendelet alapján Mészáros János Nagy Katalin Budapest, 2013. 12. 05. ELŐADÁS VÁZLAT I. rész:

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 2. oldal j) a készítője nevét és elérhetőségét, a készítő aláírás

Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 2. oldal j) a készítője nevét és elérhetőségét, a készítő aláírás Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 1. oldal 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a tűzvédelmi szabályzat készítéséről A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr Főkapitányság Főépület 4024 Debrecen, Kossuth u 20. sz. villámvédelem felújítási terve

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr Főkapitányság Főépület 4024 Debrecen, Kossuth u 20. sz. villámvédelem felújítási terve V-055/2017 VILLÁMVÉDELMI TERV Hajdú-Bihar Megyei Rendőr Főkapitányság Főépület 4024 Debrecen, Kossuth u 20. sz. villámvédelem felújítási terve Debrecen, 2017.július. hó Tervező:. Kiss István elektromos

Részletesebben

Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során

Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Mészáros János A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Álom és valóság Nulladik mese Megcsörrent a telefonom (1) első mese: Tűzgátló ablak(ok)ra van szükség.

Részletesebben

Tárgy: A vizsgálat helye: Megbízó:

Tárgy: A vizsgálat helye: Megbízó: Biztonságtechnikai Vállalkozás Tel: +36 20 962 4463 Tárgy: A 1111. Budapest, Erdő u. 69. sz. alatti Élelmiszer üzlet épület villámvédelmi felülvizsgálata a 9/2008.(II. 22.) ÖTM rendelettel kiadott: OTSZ

Részletesebben

Műszaki leírás Napelemes rendszer telepítése Itt-Hon Nyírparasznyán Egyesület, Közösségi Házába (4822 Nyírparasznya, Rákóczi u. 110. Hrsz.: 245.) épületvillamossági kiviteli tervéhez Előzmények: Megbízó:

Részletesebben

OTSZ VILLÁMVÉDELEM. Elemzés és módosítási javaslat

OTSZ VILLÁMVÉDELEM. Elemzés és módosítási javaslat OTSZ Elemzés és módosítási javaslat OTSZ 3. rész Elemzés Válasz a következı kérdésekre: - a szabályzat tartalmaz-e szabványhivatkozásokat - a hivatkozások megfelelnek-e az európai elveknek és az európai

Részletesebben

16. AZ ENERGETIKAI KÖVETELMÉNYEK ALKALMAZÁSA AZ ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN...

16. AZ ENERGETIKAI KÖVETELMÉNYEK ALKALMAZÁSA AZ ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN... Tartalomjegyzék 16. AZ ENERGETIKAI KÖVETELMÉNYEK ALKALMAZÁSA AZ ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÉPÍTÉSFELÜGYELETI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN... 3 16.1. Mit jelent a gyakorlatban, hogy a hővédelem és energiatakarékosság az építmények

Részletesebben

Könnyű e a könnyűszerkezet tervezés? (1/2)

Könnyű e a könnyűszerkezet tervezés? (1/2) Könnyű e a könnyűszerkezet tervezés? (1/2) Az építésügyi jogszabály változások kihatásai az építészeti műszaki tervezésre, a megfelelőség igazolására és a szakági tervezői együttműködésre és a tervek tartalmi

Részletesebben

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET 2017. JÚNIUS 29. EGER Építési szabályok változásával kapcsolatos tájékoztatás, különös tekintettel a 300 m 2 összes hasznos alapterület alatti építkezésekre, bontási, jókarbantartási

Részletesebben

Villamos berendezés ellenőrzésének elkészítése

Villamos berendezés ellenőrzésének elkészítése Villamos berendezés ellenőrzésének elkészítése 2016. december 5. VL online Sok-sok kérdés merült fel az utóbbi időben, így arra gondoltam, hogy megválaszolok párat. Legelőször egy vissza-visszatérő problémával

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés Villámvédelem

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés Villámvédelem Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2019. Norma szerinti villámvédelem: a tervezés gyakorlati kérdései II. (2019.) 1 Tartalom 1. Építési kivitelezési tervdokumentáció

Részletesebben

Megint új OTSZ. A 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelet tervezett módosítása

Megint új OTSZ. A 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelet tervezett módosítása Megint új OTSZ A 9/2008. (II. 22.) ÖTM rendelet tervezett módosítása Az OTSZ módosításának indokai: A legfontosabb ilyen tűzvédelmi kihatású műszaki szabályozás módosítás a villámvédelem területét érinti.

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 9.1:2015.03.05. Tartalomjegyzék

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 9.1:2015.03.05. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Formátumok és dokumentálás... 3 3. A TMMK tartalma... 4 3.1. Az építmény tűzvédelmi, létesítési követelményeinek ismertetése... 4 3.2. A tűzjelző berendezés, a tűzoltó

Részletesebben

PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA projekt ÉPÍTTETŐ:

PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA projekt ÉPÍTTETŐ: Az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola épületenergetikai felújítása 1046 Budapest, Fóti út 66. és 75214/4 helyrajzi szám alatti ingatlan PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS

Részletesebben

VILLAMOS ÉS VILLÁMVÉDELMI BERENDEZÉSEK

VILLAMOS ÉS VILLÁMVÉDELMI BERENDEZÉSEK VILLAMOS ÉS VILLÁMVÉDELMI BERENDEZÉSEK Az előadás a tervezett OTSZ XIII. fejezetében megjelentekkel kapcsolatos, a villamos tervező és a tűzvédelmi tervező kapcsolatán, együttműködésén keresztül bemutatva

Részletesebben

A belügyminiszter. Az R. 1. melléklet I. fejezet 2.4. pont d) és i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

A belügyminiszter. Az R. 1. melléklet I. fejezet 2.4. pont d) és i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: A belügyminiszter /2017. ( ) BM rendelete az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátos tűzvédelmi követelményekről és a hatóságok tevékenysége során azok érvényesítésének módjáról szóló 5/2015 (II.27.)

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés Villámvédelem

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés Villámvédelem Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2018. Norma szerinti villámvédelem: a tervezés gyakorlati kérdései II. (2018.) 1 Tartalom 1. Építési kivitelezési tervdokumentáció

Részletesebben

Tűzvédelmi tervfejezet

Tűzvédelmi tervfejezet Tűzvédelmi tervfejezet a Csanádapáca, Horváth Lajos tér 5. szám, hrsz.: 582 alatti ingatlanon meglévő szociális épület hő-technikai Alulírott a módosított 1996. évi XXXI. törvény 21. (3) bek. alapján kijelentem,

Részletesebben

OTSZ 5.0 PRÓBATERVEZÉSI TAPASZTALATOK

OTSZ 5.0 PRÓBATERVEZÉSI TAPASZTALATOK OTSZ 5.0 PRÓBATERVEZÉSI TAPASZTALATOK Visegrád, 2014. október 3. Lengyelfi László Rendeletalkotási célok 2012.09. Jelenlegi OTSZ alkalmazási nehézségei -értelmezés igénye gyakori; -még mindig nagyszámú

Részletesebben