7 Dr. Gulyás Gergely

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "7 Dr. Gulyás Gergely"

Átírás

1 Iromány száma : T/12738kL - Benyújtás dátuma : december Az Országgy~lés Törvényalkotási bizottság a Címzett : Kövér László, az Országgy~lés elnöke árkezet' 2016 DEC 5. Tárgy : Egységes javaslat benyújtás a Benyújtó : Törvényalkotási bizottság Törvényjavaslat címe : A közbeszerzésekr ~l szóló évi CXLIII. törvény és az azza l összefügg ~ egyes törvények módosításáró l Az egyes házszabályi rendelkezésekr ~l szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban : HHSZ) 46. (10) bekezdése alapján az el ~terjeszt~ megküldte A közbeszerzésekr~l szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefügg ~ egyes törvények módosításáról szóló, T/ számú törvényjavaslat és az összegz~ módosító javaslat egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egységes javaslattervezet). Az egységes javaslattervezetet megvizsgálva megállapítottam, hogy az megfelel~en tartalmazza a törvényjavaslat és az összegz~ módosító javaslat egybeszerkesztett szövegét, ezért a HHSZ 46. (11) bekezdés a) pontja alapján azt egységes javaslatként benyújtom. Budapest, december 1. Tisztelettel :., 7 Dr. Gulyás Gergely elnök

2 Az Országgy~lés Törvényalkotási bizottsága Elnök : EGYSÉGES JAVASLAT A közbeszerzésekr~l szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefügg ~ egyes törvények módosításáról szól ó T/ számú törvényjavaslat ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ El~terjeszt~ : Miniszterelnökséget vezet~ miniszter Budapest, december 1.

3 2016. évi törvény a közbeszerzésekr~l szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefügg~ egyes törvények módosításáró l 1. A közbeszerzésekr~l szóló évi CXLIII. törvény módosítása 1. (1) A közbeszerzésekr~l szóló évi CXLIII. törvény (a továbbiakban : Kbt.) 3. -a a következ~ 24a. ponttal egészül ki : (E törvény alkalmazásában ) 24a. közbeszerzési szolgáltató : olyan szervezet vagy személy, amely járulékos közbeszerzés i szolgáltatást kínál a piacon, különösen a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó ; (2) A Kbt pontja helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (E törvény alkalmazásában :) 39. támogatás : a közbeszerzésre irányuló szerz ~dés teljesítéséhez pénzeszköz vagy egyé b anyagi el ~ny juttatása az ajánlatkér ~ részére, ide nem értve az adókedvezményt, a kezességvállalást, és az adózó a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényben meghatározott célra nyújtott támogatását, valamint az adózó a társasági adóról és a z osztalékadóról szóló törvényben meghatározott kedvezményezett célra történ~ felajánlását ; 2. A Kbt. 4. -a a következ~ (3) bekezdéssel egészül ki : (3) A 195. (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkér ~k az egymillió forintot elér ~, de a 15. (1) bekezdés b) pontja szerinti nemzeti értékhatárokat el nem ér ~ érték~, a 8. (2)-(6) bekezdése szerinti szerz~déseik megkötését megel~z ~en is kötelesek az e törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerint, az ott meghatározott kivételekkel legaláb b három ajánlatot bekérni. Ezekre a beszerzésekre e törvény rendelkezéseit kizárólag annyiba n kell alkalmazni, amennyiben e törvény végrehajtási rendelete azt el ~írja. 3. A Kbt. 5. -a a következ ~ (5) bekezdéssel egészül ki : (5) A (3) bekezdést nem kell alkalmazni, ha a Kormány annak alkalmazása alól a közbeszerzésekért felel~s miniszter el ~terjesztése alapján hozott egyedi határozatában felmentést adott. A felmentés akkor kérhet ~, ha a támogatásból megvalósuló beszerzés sajátosságaira tekintettel a közbeszerzési eljárás alkalmazása nem szolgálná a közpénzek hatékony felhasználásának célját és a támogatási összeg gazdaságilag legkedvez ~bb módon történ~ felhasználását a (3) bekezdés szerinti szervezet eljárása biztosítja. Az el~z ~ évben meghozott, felmentést tartalmazó egyedi határozatok szövegét a Kormány minden év márciu s 31-ig, a Magyar Közlönyben egy tájékoztatóban egyszerre is közzéteszi.

4 2 4. (1) A Kbt. 6. (1) bekezdés e) pontja helyébe a következ ~ rendelkezés lép, egyidej~leg a Kbt. 6. (1) bekezdése a következ~f) ponttal egészül ki : (E törvény alkalmazásában a közszolgáltató tevékenységének biztosítása céljából lefolytatot t beszerzése során közszolgáltató ajánlatkér~ az S. ' (1) bekezdésében meghatározott szervezet, amennyiben az alábbiakban meghatározott közszolgáltató tevékenységet folytatja, vagy ilye n tevékenység folytatása céljából hozták létre) e) postai szolgáltatás nyújtása, f) postai szolgáltatásoktól eltér ~ szolgáltatás nyújtása, feltéve, hogy az ajánlatkér~ az e) pont szerinti olyan postai szolgáltatásokat is nyújt, amelyek nem tartoznak a 13. hatálya alá. (2) A Kbt. 6. -a a következ ~ (4) bekezdéssel egészül ki : (4) Az (1) bekezdés a) és b) pontja alkalmazásában az ellátás alatt a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi értékesítést is érteni kell. (1) A Kbt. 9. (8) bekezdés b) pontja helyébe a következ~ rendelkezés lép : 5. (E törvényt ha a beszerzés tárgya szolgáltatás megrendelése nem kell alkalmazni az alább i esetekben:) b) audiovizuális vagy rádiós médiaszolgáltató olyan beszerzése, amelynek tárgya audiovizuális vagy rádiós médiaszolgáltatásra szánt m ~sorszám vétele, fejlesztése, el ~állítása, illetve audiovizuális vagy rádiós médiaszolgáltatók általi közös el ~állítása; valamint bármel y ajánlatkér~nek az audiovizuális vagy rádiós médiaszolgáltatótól megrendelt m~sorszám szolgáltatására vagy m~sorid~re vonatkozó szerz~dése, továbbá az audiovizuális vagy rádiós médiaszolgáltatásra szánt m ~sorszám vételére, fejlesztésére, el ~állítására, közös el~állítására vagy m~sorid ~ vásárlásra vonatkozó szerz ~dések ; (2) A Kbt. 9. (8) bekezdés e) pontja helyébe a következ~ rendelkezés lép : (E törvényt - ha a beszerzés tárgya szolgáltatás megrendelése - nem kell alkalmazni az alább i esetekben:),, e) értékpapírok vagy a befektetési vállalkozásokról és az árut ~zsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhet~ tevékenységek szabályairól szóló törvényben meghatározott egyé b pénzügyi eszközök kibocsátásával, eladásával, vételével vagy átruházásával kapcsolatos, a CPV-ben a CPV kód alá tartozó (a CPV kódtól a CP V kódig megjelölt) pénzügyi szolgáltatások, jegybanki szolgáltatások, valamint az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz és az Európai Stabilitási Mechanizmus keretében végzett m~veletek;"

5 3 6. A Kbt. 15. (5) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (5) A Közbeszerzési Hatóság az egyes beszerzési tárgyak esetében alkalmazandó unió s értékhatárokat, valamint nemzeti értékhatárokat, valamint a 19. (4) bekezdés a) pontjába n meghatározott értékhatárokat minden év elején közzéteszi honlapján. Ennek során az unió s értékhatárok, valamint a 19. (4) bekezdés a) pontjában meghatározott értékhatárok forintba n meghatározott összegét az Európai Bizottságnak az uniós értékhatárok nemzeti valutákban meghatározott összegére vonatkozó, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétet t közleményének megfelel ~en kell feltüntetni. 7. A Kbt a helyébe a következ ~ rendelkezés lép : 20. (1) Az építési vagy szolgáltatási koncesszió becsült értéke a közbeszerzé s megkezdésekor a koncessziós jogosult által a szerz ~dés id~tartama alatt várható, a koncesszió tárgyát képez ~ építési beruházásból, illetve szolgáltatásmegrendelésb ~l, valamint az ezekhez kapcsolódó árubeszerzésekb~l származó teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétel. (2) Az építési vagy szolgáltatási koncesszió becsült értékének megállapításakor az (1 ) bekezdésben foglaltak mellett figyelembe kell venni különösen a következ ~ket : a) opcionális részt tartalmazó ajánlatkérés esetén az opcionális rész értéke ; b) a koncesszió tárgyát képez~ építmények használói vagy a szolgáltatások igénybe vev~i álta l fizettet díjakból és bírságokból származó bevétel, ide nem értve az ajánlatkér ~ nevében beszedett díjat és bírságot ; c) az ajánlatkér ~ által a koncessziós jogosult részére teljesített pénzbeli ellenszolgáltatás, illetve a részére bármilyen formában biztosított pénzügyi el ~ny, ideértve a közszolgáltatás i kötelezettség ellátásáért fizetett díjazást és a közberuházási támogatást is ; d) harmadik személy által a koncesszió teljesítésével kapcsolatban a koncessziós jogosult részére nyújtott támogatás, illetve a részére bármilyen formában biztosított pénzügyi el ~ny ; e) a koncesszió részét képez ~ bármilyen eszköz értékesítéséb~l származó jövedelem ; fi a koncesszió teljesítéséhez szükséges, az ajánlatkér ~ által rendelkezésre bocsátott áru és szolgáltatás értéke ; g) a részvételre jelentkez ~k vagy az ajánlattev ~k részére fizetend ~ jutalék vagy egyéb kifizetés. (3) Az építési vagy szolgáltatási koncesszió becsült értékének meghatározása során a 19. (1) - (3) bekezdését megfelel ~en kell alkalmazni. (4) Az építési vagy szolgáltatási koncesszió becsült értékének meghatározására vonatkoz ó objektív módszert a közbeszerzési dokumentumokban ismertetni kell. A Kbt. 21. (1) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : 8. (1) Az uniós értékhatárokat elér ~ vagy meghaladó érték~ közbeszerzési eljárásokra a Másodi k Részt, az ezek alatti és egyben a nemzeti értékhatárokat elér ~ érték~ közbeszerzési eljárásokr a a Harmadik Részt alkalmazva kell eljárni, kivéve, ha e törvény másként rendelkezik. Jogszer~en jár el az ajánlatkér ~ akkor is, ha e törvény valamely közbeszerzés megvalósítására

6 4 a Harmadik Rész alkalmazását rendeli, az ajánlatkér ~ azonban a Második Rész szabályait alkalmazva folytatja le a közbeszerzési eljárást." 9. A Kbt a a következ~ (4) bekezdéssel egészül ki : (4) Az (1) és (2) bekezdés szerinti esetben, ha a közbeszerzési eljárás lebonyolítására telje s egészében minden érintett ajánlatkér~ nevében, közösen kerül sor, akkor az ajánlatkér ~k együttesen felel ~sek e törvény szerinti kötelezettségeik teljesítéséért. Ha a közbeszerzési eljárá s lebonyolítására nem teljes egészében minden érintett ajánlatkér ~ nevében kerül sor, akkor az ajánlatkér~k a közbeszerzési eljárásnak csak a közösen végzett részei tekintetében tartozna k együttes felel~sséggel. Minden ajánlatkér ~ kizárólagosan felel ~s e törvény szerint i kötelezettségei teljesítéséért a közbeszerzési eljárás azon részei tekintetében, amelyeket a sajá t nevében végez. 10. (1) A Kbt. 30. (1) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (1) Az ajánlatkér~ az Európai Unió más tagállamából származó ajánlatkér ~vel közösen is megvalósíthat egy közbeszerzést, köthet keretmegállapodást, vagy m ~ködtethet dinamikus beszerzési rendszert. Ez azonban nem irányulhat e törvény vagy az ajánlatkér ~re vonatkoz ó egyéb jogszabályok alkalmazásának megkerülésére. (2) A Kbt. 30. (4) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (4) Az ajánlatkér~ amennyiben e törvény vagy külön jogszabály nem írja el ~ meghatározott központi beszerz~ szerv igénybevételét a közbeszerzés megvalósítása érdekében igényb e veheti az Európai Unió más tagállamában található központi beszerz ~ szerv szolgáltatásait. A közbeszerzés megvalósítására, valamint a szerz ~dés dinamikus beszerzési rendszer keretében vagy keretmegállapodás alapján történ ~ odaítélésére annak a tagállamnak a nemzet i jogszabályai irányadók, amelyben a központi beszerz ~ szerv székhelye található. 11. A Kbt a a következ ~ (5) bekezdéssel egészül ki : (5) A központosított közbeszerzési eljárásokban az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott kivételekkel a központi beszerz ~ szerv és a gazdasági szerepl ~k között minden írásbeli kommunikáció ideértve a részvételi jelentkezések és ajánlato k benyújtását is elektronikus úton történik. 12. A Kbt a a következ~ (3) bekezdéssel egészül ki : (3) A központosított közbeszerzési eljárásokban az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott kivételekkel a központi beszerz ~ szerv és a gazdasági szerepl ~k

7 5 között minden írásbeli kommunikáció ideértve a részvételi jelentkezések és ajánlato k benyújtását is elektronikus úton történik." 13. A Kbt. 37. (3) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (3) Az ajánlatkér ~ köteles az eljárás eredményér~l szóló tájékoztatóban feltüntetni, ha a z el~zetes tájékoztatóban meghatározott id ~szak alatt további szerz ~dést nem kíván kötni. 14. A Kbt. 40. (1) bekezdése a következ~ szöveggel lép hatályba : (1) A közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárást a Miniszterelnökség által üzemeltetet t egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer igénybevételével kell lebonyolítani. 15. A Kbt. 50. (2) bekezdésének m) és n) pontja helyébe a következ~ rendelkezések lépnek : (A közbeszerzési eljárást megindító felhívás tartalmazza különösen :) m) a kizáró okokat és utalást a megkövetelt igazolási módokra ; n) az alkalmassági követelményeket és utalást a megkövetelt igazolási módokra ; 16. A Kbt. 55. (1) és (2) bekezdése helyébe a következ~ rendelkezések lépnek : (1) Ha az ajánlatkér ~ olyan felhívás tartalmát (ideértve a határid ~k hosszabbítását is) kívánja módosítani, amelyet hirdetményben közzétettek, hirdetmény közzétételével módosíthatja a felhívásban meghatározott feltételeket. A hirdetményben utalni kell arra, ha az egyéb közbeszerzési dokumentumok is módosultak. (2) A felhívást módosító hirdetményt az ajánlattételi határid~ lejártáig, több szakaszból áll ó közbeszerzési eljárás részvételi szakaszában a részvételi határid ~ lejártáig fel kell adni, és a módosítási szándékról, valamint a módosító hirdetmény feladásáról az eredeti ajánlattételi vag y részvételi határid~ lejárta el~tt egyidej ~leg tájékoztatni kell azokat a gazdasági szerepl ~ket, akik az ajánlatkér~nél az eljárás iránt érdekl ~désüket jelezték, így különösen akik a közbeszerzési dokumentumokat elektronikusan elérték vagy kiegészít ~ tájékoztatást kértek. A módosító hirdetmény megjelenéséig a közbeszerzési eljárásban intézkedést tenni, döntéseket hozni, iratokat beadni nem lehet. 17. A Kbt. 61. (5) bekezdése helyébe a következ~ rendelkezés lép : (5) A részekre történ~ ajánlattétel esetén az eljárást megindító felhívásban el ~ kell írni, hogy a közbeszerzés tárgyának mely elemeire lehet részajánlatot tenni, illetve részvételre jelentkezni.

8 6 Az ajánlatkér~ részekre történ ~ ajánlattétel lehet ~ségének biztosítása esetén a közbeszerzé s becsült értékét, tárgyát és mennyiségét részenként is meghatározza. " 18. (1) A Kbt. 62. (1) bekezdés h) pontja helyébe a következ~ rendelkezés lép : (Az eljárásban nem lehet ajánlattev ~, részvételre jelentkez ~, alvállalkozó, és nem vehet rész t alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szerepl ~, aki) h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatot t vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vag y amennyiben a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkér ~ kizárásról hozott döntését a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett a Közbeszerzés i Dönt~bizottság, a Dönt~bizottság határozatának bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság háro m évnél nem régebben meghozott határozata joger ~sen jogszer~nek mondta ki ; (2) A Kbt. 62. (1) bekezdés p) pontja helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (Az eljárásban nem lehet ajánlattev ~, részvételre jelentkez ~, alvállalkozó, és nem vehet rész t alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szerepl~, aki) p) a közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerz~désben részére biztosított el ~leget nem a szerz ~désnek megfelel ~en használta fel, és ezt három évné l nem régebben meghozott, joger ~s bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította ; (3) A Kbt. 62. (1) bekezdése a következ ~ q) ponttal egészül ki : (Az eljárásban nem lehet ajánlattev ~, részvételre jelentkez ~, alvállalkozó, és nem vehet rész t alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szerepl ~, aki) q) súlyosan megsértette a közbeszerzési eljárás vagy koncessziós beszerzési eljárá s eredményeként kötött szerz ~dés teljesítésére e törvényben el~írt rendelkezéseket, és ezt a Közbeszerzési Dönt ~bizottság, vagy a Dönt~bizottság határozatának bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság 90 napnál nem régebben meghozott, joger ~s határozata megállapította. 19. A Kbt. 63. (1) bekezdés a) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép : (Az ajánlatkér~ az eljárást megindító felhívásban el~írhatja, hogy az eljárásban nem lehe t ajánlattev~, részvételre jelentkez~, alvállalkozó, illetve nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szerepl~, aki) a) a 73. (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket súlyosan megszegte, és ezt három évnél nem régebben meghozott, joger ~s bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította ;

9 7 20. (1) A Kbt. 65. (2) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (2) Az ajánlatkér~ csak a közbeszerzési dokumentumokban megindokolt kivételes esetbe n tekinthet el attól, hogy a m~szaki és szakmai alkalmasságra vonatkozó alkalmassági feltétel t el~írjon, és csak akkor, ha a beszerzés egyedi jellemz ~i alapján a teljesítés megfelel ~sége szempontjából ilyen alkalmassági feltétel el ~írása nem szükséges. Nem szükséges külön indokolás, ha a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás jogalapja szerint csak meghatározot t gazdasági szerepl ~ hívható fel ajánlattételre. Az alkalmassági követelményeket az eljárást megindító felhívásban pontosan meg kell jelölni. Ennek során meg kell határozni, hogy az (1 ) bekezdésben foglaltak szerint mely körülmények megléte, illetve hiánya vagy azok milye n mérték~ fogyatékossága zárja ki, hogy az ajánlatkér ~ az ajánlattev~t vagy részvételre jelentkez~t alkalmasnak min ~sítse a szerz~dés teljesítésére. Az alkalmasság i követelményeknek való megfelelés igazolására benyújtandó dokumentumokat az eljárás t megindító felhívásban, vagy a felhívásban a benyújtandó dokumentumok típusának rövi d megjelölése mellett az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kell pontosan meghatározni. (2) A Kbt. 65. (5) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (5) A (3) bekezdésben foglaltaknak megfelel~ ténylegesen szükséges mérték~ el~írásnak a referenciák körében azt kell tekinteni, ha az ajánlatkér ~ az adott közbeszerzés - a 19. (3) bekezdésének alkalmazása nélkül számított - értékének legfeljebb 75%-át elér ~ összeg~, mennyiségi meghatározás esetén az adott közbeszerzés legfeljebb 75%-át elér~ mennyiség~ vagy mérték~, és tárgyát tekintve az adott közbeszerzéssel m~szakilag egyenérték~ korábbi szállítás, építési beruházás, illetve szolgáltatás igazolását követeli meg. Az ajánlattev ~kt~l megkövetelt árbevételi adatokra vonatkozó minimumkövetelményt az ajánlatkér ~nek úgy kell meghatároznia, hogy az éves teljes árbevétel vizsgálata esetén az a gazdasági szerepl ~, amely rendelkezik az ajánlatkér~ által vizsgált üzleti évben vagy években összesen az adot t közbeszerzés - a 19. (3) bekezdésének alkalmazása nélkül számított - értékét elér ~ teljes árbevétellel, vagy - a beszerzés tárgya szerinti árbevétel vizsgálata esetén - az adot t közbeszerzés - a 19. (3) bekezdésének alkalmazása nélkül számított - értékének 75%-át elér ~ összeg ~, a beszerzés tárgya szerinti árbevétellel, nem min ~sülhet alkalmatlannak. (3) A Kbt. 65. (9) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (9) Az e törvény végrehajtási rendeletében foglaltak szerint el ~írt, szakemberek - azok végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szerepl ~ csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerz ~dés, vagy a szerz ~dés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely az ajánlattev ~ saját kapacitásával együtt biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. Az (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akko r vehet ~ igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllye l rendelkezés kötelezettsége fennáll. A (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásna k ezt kell alátámasztania. A (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákr a vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerz ~dés teljesítésében, az ajánlatkér~ a szerz~dés

10 8 teljesítése során ellen ~rzi, hogy a teljesítésbe történ ~ foglaltaknak megfelel." bevonás mértéke e bekezdésekben 21. (1) A Kbt. 69. (4) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (4) Az eljárás eredményér~l szóló döntés meghozatalát megel ~z~en az ajánlatkér~ köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvez~bbnek tekinthet~ ajánlattev ~t megfelel ~ határid ~ t~zésével felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények, valamint - adott esetben - a 82. (5) bekezdése szerinti objektív kritériumok tekintetében a közbeszerzés i dokumentumokban el ~írt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsát ó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. A gazdasági szerepl~ által ajánlatában, részvételi jelentkezésében az ajánlatkér ~ err e vonatkozó, e szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az ajánlatkér ~ figyelmen kívül hagyhatja és elegend ~ azokat csak az eljárást lezáró döntést megel ~z ~en, kizárólag azo n ajánlattev ~k tekintetében bevonni a bírálatba, amely ajánlattev~ket ajánlatkér~ az igazoláso k benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az ajánlattev ~ az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkér~ nem hívja fel az ajánlattev~t az igazolások ismételt benyújtására, hanem úg y tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkér ~ felhívására nyújtották volna be és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. 22. A Kbt. 70. (1) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (1) Az ajánlatkér~ az ajánlatokat a lehet ~ legrövidebb id ~n belül köteles elbírálni. Az ajánlatkér~ a 69. -tál eltér ~en az ajánlatok bírálata és értékelése nélkül meghozhatja az eljárá s eredménytelenségér ~l szóló döntést, ha az adott eljárásban végleges árajánlatok mindegyik e meghaladja a (4) bekezdésének megfelel~en igazolt - rendelkezésre álló anyagi fedeze t összegét. Ha az ajánlatkér ~ nem végzi el az ajánlatok bírálatát, az eredménytelen eljárásra tekintettel az ajánlatkér~ nem élhet a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás indításának lehet~ségével a 98. (2) bekezdés a) pontja szerint. Az ajánlatkér ~ a 69. -tól eltér~en az ajánlatok bírálata és értékelése nélkül meghozhatja az eljárás eredménytelenségér ~l szóló döntést akkor is, ha az eljárás eredménytelensége a 75. (2) bekezdés e) pontján alapul. 23. A Kbt. 71. (9) bekezdése helyébe a következ~ rendelkezés lép : (9) A 76. (3) bekezdés b) pontja szerinti értékeléshez az ajánlatkér~ által bemutatni kért szakemberek személye hiánypótlás keretében csak a (4) bekezdésben foglalt esetben és csa k úgy változhat, hogy a hiánypótlásban az értékeléskor figyelembe veend ~ minden releván s körülmény tekintetében a korábbival legalább egyenérték~ szakember kerül bemutatásra. Ha a hiánypótlás során a korábbinál nagyobb tapasztalattal, magasabb képzettséggel rendelkez ~ személy kerül bemutatásra, az ajánlatkér~ az értékeléshez akkor is csak az általa pótolt szakember adatait veheti figyelembe, a hiánypótlás ilyenkor is csak az érvényessé tétel t szolgálja, és nem eredményezi az értékeléskor figyelembe veend ~ tényez~k változását. Ha a 76. (3) bekezdés b) pontja szerinti értékeléshez bemutatott szakemberekre vonatkozó, a felolvasólapon feltüntetett adat és az ajánlatban a szakemberre vonatkozóan csatolt

11 9 dokumentum tartalma között ellentmondás van, és nem sikerül felvilágosítás vagy a már bemutatott szakemberre vonatkozó dokumentum hiánypótlása keretében a felolvasólapo n feltüntetett adatot alátámasztani, az ajánlatkér ~ az értékeléskor feltéve, hogy az a felolvasólapon szerepl~ adatnál az értékeléskor kevésbé kedvez ~ azt az adatot veszi figyelembe, amelyet a szakemberre vonatkozóan csatolt dokumentumok alátámasztanak. Az ajánlatkér~ az értékelt adat ezen megállapított értékér ~l az eljárásban részt vev ~ minden ajánlattev~t, az érték megállapítását követ~en haladéktalanul, egyidej ~leg értesít. Ha a felolvasólapon feltüntetett adat és a szakemberre vonatkozóan csatolt dokumentum tartalm a között olyan ellentmondás áll fenn, hogy a felolvasólapon szerepl ~ adat az értékeléskor kevésbé kedvez ~, az értékeléskor a felolvasólapon szerepl ~ adatot kell figyelembe venni." 24. (1) A Kbt. 75. (2) bekezdése a következ ~ e) ponttal egészül ki : (Az ajánlatkér ~ eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha) e) a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével egy szakaszból álló eljárásban vag y több szakaszból álló eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határid ~ben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot), vagy több szakaszból áll ó eljárás részvételi szakaszában a részvételi határid ~ben legalább két részvételi jelentkezést ; (2) A Kbt. 75. (2) bekezdése a következ~ t) ponttal egészül ki : (Az ajánlatkér~ eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha) fi a közbeszerzéshez támogatást nyújtó vagy a közbeszerzések jogszabályban el ~írt folyamatba épített ellen~rzését végz ~ szerv megállapítása szerint súlyos jogsértés történt, és a közbeszerzési eljárás szabályai szerint ajánlatkér ~nek már nincs lehet~sége az eljárás jogszer~ségét helyreállítani. (3) A Kbt a a következ~ (6) bekezdéssel egészül ki : (6) Aj ánlatkér ~ a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban köteles megadni, hog y alkalmazza-e az adott eljárásban a 75. (2) bekezdés e) pontját. A közbeszerzésekért felel~ s miniszter az ajánlattételi, illetve részvételi határid ~ lejártát megel ~z~en el ~írhatja a 195. (1 ) bekezdésében meghatározott ajánlatkér~k számára, valamint a támogatásban részesül ~, a közbeszerzésekért felel ~s miniszter által jogszabály alapján ellen~rzött beszerzé s vonatkozásában bármely ajánlatkér ~ számára a 75. (2) bekezdés e) pontjának kötelez~ alkalmazását oly módon, hogy megfelel ~ id~tartam álljon az ajánlatkér ~ rendelkezésére a szükséges intézkedések megtételére. Ebben az esetben az eljárást megindító felhívást az ajánlatkér~ köteles a 75. (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi ok alkalmazását feltüntetve módosítani. " 25. A Kbt. 76. (8) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (8) Az adott építési beruházás, áru vagy szolgáltatás el ~állításának vagy nyújtásának folyamatához kapcsolódóan értékelhet~ különösen a munkanélküli vagy tartósan

12 1 0 munkanélküliek ideértve a megel ~z~en a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatásho z kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényben meghatározot t közfoglalkoztatási jogviszony, valamint az Európai Unió más tagállamában ahhoz hasonl ó jogviszony keretében foglalkoztatott természetes személyek nem közfoglalkoztatottkén t történ~ foglalkoztatásának megajánlott mértéke, valamint az adott szerz ~dés teljesítésének keretében munkanélküliek képzését célzó intézkedések végrehajtása." 26. A Kbt a a következ ~ (2a) bekezdéssel egészül ki : (2a) Nem alkalmazható a (2) bekezdés a) és b) pontja abban az esetben, ha az eljárásba n nyújtottak be ajánlatot (részvételi szakasz esetén részvételi jelentkezést) és az eljárá s eredménytelensége az adott eljárásban alkalmazott 75. (2) bekezdés e) pontja alapján i s megállapítható lett volna. 27. A Kbt a a következ~ (5) bekezdéssel egészül ki : (5) Amennyiben az ajánlatkér ~ az eljárásban kizárólag egy ajánlattev ~t hív fel ajánlattételre, a 69. -tál eltér ~en az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása helyett a z ajánlatkér~ rendelkezhet úgy, hogy már az ajánlat benyújtásakor be kell nyújtani a kizáró oko k hiányára és amennyiben ajánlatkér ~ el~írta az alkalmassági követelmények teljesítésér e vonatkozó igazolásokat. Egy ajánlattev~ ajánlattételre történ ~ felhívása esetén a 76. (5 ) bekezdése nem alkalmazandó. 28. (1) A Kbt (4) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (4) A Közbeszerzési Hatóság részletes indokolással ellátott döntést hoz, amelynek alapján a tárgyalásos eljárás jogalapjának megalapozottsága egyértelm ~en megállapítható. A Közbeszerzési Hatóság döntését honlapján is közzéteszi. (2) A Kbt a a következ ~ (5)-(6) bekezdéssel egészül ki : (5) Az ajánlatkér ~ a 98. (2) bekezdés c) pontja szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárá s alkalmazása esetén legalább tíz nappal a szerz ~dés megkötését megel ~z~en köteles a 137. (2 ) bekezdésében meghatározott hirdetményt közzétenni. (6) Az ajánlatkér~ a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megkezdése napján köteles a Közbeszerzési Adatbázisban és honlapján is közzétenni az (1) bekezdés szerint a Közbeszerzés i Hatóságnak megküldött minden dokumentumot, valamint a közbeszerzési dokumentumokat és az ajánlatok bontását követ~en a bontásról készült jegyz~könyvet. " 29. A Kbt (2) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép :

13 1 1 (2) Az eljárást megindító vagy el ~zetes tájékoztatóval meghirdetett eljárás esetén meghirdet~ felhívásban fel kell tüntetni, hogy az ajánlatkér ~ dinamikus beszerzési rendszer t alkalmaz. Az eljárás megindításakor a közbeszerzési dokumentumokban a beszerzés tárgyá t úgy kell meghatározni, hogy a tervezett beszerzések jellege egyértelm ~en megállapítható legyen, valamint meg kell határozni a tervezett beszerzések becsült mennyiségét, a beszerzend ~ áruk, építési beruházások vagy szolgáltatások esetleges kategóriákba sorolását és az egye s kategóriák jellemz ~it, valamint a leglényegesebb szerz~déses feltételeket, amelyek alapján a gazdasági szerepl ~k eldönthetik, hogy jelentkeznek-e a dinamikus beszerzési rendszerbe. Meg kell továbbá adni a dinamikus beszerzési rendszerrel, annak m ~ködésmódjával, a használt elektronikus eszközökkel és a csatlakozás m ~szaki szabályaival és leírásával kapcsolato s valamennyi szükséges információt. A rendszerben megvalósítandó konkrét közbeszerzésr e vonatkozó pontos m ~szaki leírást és szerz~déses feltételeket az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidej ~leg kell elérhet~vé tenni. 30. (1) A Kbt n) pontja helyébe a következ~ rendelkezés lép : (E törvényt nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem ér ~) n) kulturális javak körébe tartozó tárgyak vételére és a rájuk vonatkozó egyéb jogo k megszerzésére, valamint hangszerek, hangszertartozékok és hangszeralkatrészek beszerzésére ; (2) A Kbt r) pontja helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (E törvényt nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem ér ~) r) az épített környezet alakításáról és védelmér ~l szóló törvény szerinti épületre vonatkoz ó építészeti-m~szaki tervezési szolgáltatás, bels ~építészeti tervezési szolgáltatás, településtervezési vagy tájrendezési tervezési szolgáltatás megrendelésére az ezekhe z kapcsolódó szakági tervezési tevékenységekre kizárólag akkor, ha annak megrendelésére építészeti, bels~építészeti, településtervezési vagy tájrendezési tervezéssel együttesen, ugyanazon tervezett építési beruházás tekintetében kerül sor; (3) A Kbt a a következ~ u)-x) ponttal egészül ki : (E törvényt nem kell alkalmazni az uniós értékhatárt el nem ér ~) u) mez~gazdasági termel~, kutató tevékenység során felhasználásra kerül ~ tól ig tartó CPV kódok által meghatározott termésnövel ~ anyagok és engedélyezett növényvéd ~ szerek beszerzésére ; v) a kutatás-fejlesztési és innovációs célú támogatásból megvalósuló beszerzésekre a tól ig és tól ig tartó CPV kódok álta l meghatározott áruk vonatkozásában ; x) olyan beszerzés esetén, ahol a szerz~désben foglalt feladatot az 5. (1) bekezdése vagy a 7. (2) bekezdése szerinti ajánlatkér~ vagy az említett ajánlatkér~k társulása jogszabályban vagy hatósági határozatban az EUMSZ-szel összhangban meghatározott kizárólagos jog alapjá n teljesíti.

14 A Kbt (1) és (2) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezések lépnek : (1) Az ajánlatkér~ a nyílt, a meghívásos és a tárgyalásos eljárást megindító felhívást nem hirdetmény útján teszi közzé. Az ajánlatkér~ az eljárás megindításának napját legalább öt munkanappal megel ~z~en, de legfeljebb tizenkét hónapon belül köteles a Közbeszerzés i Hatóság által elérhet~vé tett elektronikus úton és módon a megindítandó eljárásról szól ó összefoglaló tájékoztatást küldeni a Közbeszerzési Hatóságnak, amelyet a Közbeszerzés i Hatóság a megküldést követ ~en egy munkanapon belül a honlapján közzétesz. Az ajánlatkér ~ az összefoglaló tájékoztatással egyidej ~leg köteles megküldeni a Közbeszerzési Hatósá g részére azon, legalább három gazdasági szerepl ~ nevét és címét, amelyeknek az eljárás t megindító felhívást saját kezdeményezésére meg fogja küldeni. Az összefoglaló tájékoztatásban konkrétan meg kell jelölni az ajánlatkér ~ nevét és címét, az érdekl ~dés jelzésére szolgáló elérhet ~séget, a szerz ~dés tárgyát, a beszerzés mennyiségét vagy a teljesíté s nagyságrendjét meghatározó más adatot, a szerz ~dés id ~tartamát vagy a teljesítés határidejét, a teljesítés helyét, a 114. (11) bekezdése szerinti fenntartást, valamint a gazdasági szerepl ~knek szóló arra vonatkozó felhívást, hogy érdekl ~désüket az eljárás iránt az ajánlatkér~nél jelezzék az ajánlatkér ~ által az összefoglaló tájékoztatásban meghatározott id ~pontig, amely nem lehet az összefoglaló tájékoztatás megküldését követ~ ötödik munkanapnál korábbi. A 75. (6 ) bekezdését úgy kell alkalmazni, hogy az eljárást megindító felhívás helyett az összefoglal ó tájékoztatásban kell a 75. (2) bekezdés e) pontjának alkalmazására vonatkozó információ t megadni. Az összefoglaló tájékoztatás további adataira és részletes adattartalmára vonatkoz ó rendelkezéseket külön jogszabály tartalmazza. A közbeszerzés tárgyára vonatkozó adatokat az összefoglaló táj ékoztatásban úgy kell megadni, hogy annak alapján a gazdasági szerepl ~k meg tudják ítélni, hogy az eljárás iránt i érdekl~désüket kívánják-e az ajánlatkér ~nél jelezni. Az érdekl ~dés jelzésére a 41. azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az elektronikus úton tett nyilatkozatot a gazdasági szerepl~knek nem szükséges elektronikus aláírással ellátni. A tájékoztatás tartalma a közzétételét követ ~en nem módosítható. Ha az ajánlatkér~ nem vagy nem a tájékoztatásban szerepl ~ adatoknak megfelel ~en kívánja az eljárást megindítani, abban az esetben a tájékoztatás visszavonásáró l legkés ~bb a megküldését~l számított tizenkét hónapon belül köteles értesíteni a Közbeszerzési Hatóság által elérhet~vé tett elektronikus úton és módon a Közbeszerzési Hatóságot, valamin t írásban azokat a gazdasági szerepl ~ket, akik addig az ajánlatkér~nél az eljárás iránt érdekl~désüket jelezték. A Közbeszerzési Hatóság a visszavonás tényét az értesítést követ~en egy munkanapon belül a honlapján közzéteszi. (2) Az ajánlatkér~ köteles legalább három a Közbeszerzési Hatóság felé el ~zetesen megjelöl t gazdasági szerepl~nek megküldeni az eljárást megindító felhívást, valamint rajtuk kívül mindazoknak a gazdasági szerepl ~knek is, akik az ajánlatkér~nél az eljárás iránt érdekl ~désüket jelezték. Az eljárást megindító felhívást a gazdasági szerepl ~k részére egyidej ~leg, közvetlenü l írásban kell megküldeni legkés ~bb az összefoglaló tájékoztatás megküldését~l számítot t tizenkét hónapon belül. Az ajánlatkér~ a közbeszerzési dokumentumokat legkés ~bb a felhívá s megküldésének napján az 57. rendelkezéseinek megfelel ~en rendelkezésre bocsátja. Az eljárásban kizárólag azok a gazdasági szerepl ~k tehetnek ajánlatot, illetve nyújthatnak b e részvételre jelentkezést, amelyeknek az ajánlatkér ~ az eljárást megindító felhívást megküldte. Bármely gazdasági szerepl ~, amelynek az ajánlatkér~ az eljárást megindító felhívást megküldte, jogosult közösen ajánlatot tenni, illetve közösen részvételi jelentkezést benyújtan i olyan gazdasági szerepl ~vel is, amelynek az ajánlatkér~ nem küldött eljárást megindít ó felhívást. Az ajánlatkér~ az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések bontásakor ismerteti,

15 1 3 hogy mely gazdasági szerepl ~knek küldte meg saját kezdeményezésére az eljárást megindít ó felhívást." 32. (1) A Kbt (1) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (1) Az ajánlatkér~ az eljárást megindító felhívásban jogosult a szerinti kizáró okok közül egynek vagy többnek a közbeszerzési eljárásban való érvényesítését el ~írni, valamint köteles a 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja szerinti kizáró ok érvényesítését el~írni. (2) A Kbt (2) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (2) A 67. (1) bekezdése szerinti nyilatkozat tekintetében az Európai Bizottság álta l meghatározott egységes formanyomtatvány nem alkalmazandó, ahol e törvény Második Része egységes európai közbeszerzési dokumentumot említ, az alatt a 67. (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell érteni. A 67. (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban az ajánlattev ~nek és a részvételre jelentkez~nek a 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontjára vonatkozóan a külön jogszabályban meghatározottak szerint kell a részletes adatokat megadnia. Az ajánlatkér~ a Kormány rendeletében részletezettek szerint ellen ~rzi továbbá a kizáró ok hiányát a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásokból is. A 67. (1) bekezdése szerint i nyilatkozatban a gazdasági szerepl~ csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazoln i kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésér e vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. A gazdasági szerepl ~ az alkalmasság i követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindít ó felhívásban el~írt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények, valamint - adott esetbe n - a 82. (5) bekezdése szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindít ó felhívásban el~írt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkér ~ 69. szerinti felhívására köteles benyújtani. Amennyiben az ajánlatkér~ az eljárásban nem határoz meg alkalmassági követelményt, a 69. (4) bekezdése szerinti felhívást nem kell alkalmaznia. (3) A Kbt a a következ ~ (14) bekezdéssel egészül ki : (14) A 3. melléklet szerinti szolgáltatások esetén a 76. (9) bekezdésében foglalt adatok a z eljárást megindító felhívás helyett a közbeszerzési dokumentumokban is megadhatóak. 33. (1) A Kbt (1) és (2) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezések lépnek : (1) Ha az építési beruházás becsült értéke nem éri el a háromszázmillió forintot, az ajánlatkér~ választása szerint a közbeszerzési eljárást lefolytathatja a nyílt vagy a hirdetmény nélkül i tárgyalásos eljárás nemzeti eljárásrendben irányadó szabályainak a jelen -ban foglal t eltérésekkel történ ~ alkalmazásával is, kivéve ha a beszerzés európai uniós alapokbó l finanszírozott és Magyarország országhatárán átnyúló projekttel kapcsolatos. Az ajánlatkér ~ akkor alkalmazhatja az e szerinti eljárást, ha a tisztességes verseny biztosításához e törvén y által megkövetelt, megfelel ~ számú alkalmas gazdasági szerepl~r~l van tudomása. Az ajánlatkér~ az e bekezdés szerinti értékhatárt el nem ér ~ érték~ beszerzését is megvalósíthatja a 112. (1) bekezdés a) pontja szerint hirdetménnyel, vagy a 112. (1) bekezdés b) pontja szerinti szabályoknak megfelel ~en összefoglaló tájékoztatással vagy hirdetménnyel

16 1 4 meghirdetett közbeszerzési eljárás útján. A nyílt eljárás szabályainak alkalmazása esetén a (2) - (4) és (6)-(7) bekezdésben foglaltak, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás szabályaina k alkalmazása esetén az (5)-(7) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni. (2) Az ajánlatkér~ köteles biztosítani a versenyt, és az eljárást megindító felhívás közzététel e helyett legalább öt gazdasági szerepl~nek egyidej ~leg, közvetlenül írásban ajánlattétel i felhívást küldeni. Az ajánlatkér~ az eljárásban nem köteles alkalmassági követelményt el ~írni. Az ajánlatkér~ csak a teljesítésre képes, szakmailag megbízható gazdasági szerepl ~knek küldhet ajánlattételi felhívást. Az ajánlattételre felhívandó gazdasági szerepl ~k kiválasztásakor diszkriminációmentesen, az egyenl ~ bánásmód elvének megfelel ~en és lehet ~ség szerint a mikro-, kis- vagy középvállalkozások részvételét biztosítva kell eljárni. Az ajánlatkér~ a különböz ~ eljárásokban ajánlattételre felhívni kívánt gazdasági szerepl ~k személyét lehet~ség szerint változtatja. A 80. (5) bekezdésében el~írt tíz napos id~tartam helyett öt napo s id~tartam alkalmazandó. A 113. nem alkalmazandó." (2) A Kbt a a következ~ (6) és (7) bekezdéssel egészül ki : (6) A 71. azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az ajánlatkér ~ anélkül, hogy ezt a közbeszerzési dokumentumokban külön jelezte volna nem köteles újabb hiánypótlás t elrendelni, ha egy hiánypótlás keretében benyújtott dokumentumra vagy hiánypótlás keretébe n újonnan megnevezett gazdasági szerepl ~re tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. (7) Az ajánlatkér ~ köteles honlapján és a Közbeszerzési Adatbázisban az eljárá s megindításával egyidej ~leg nyilvánosan közzétenni az eljárást megindító felhívást, a közbeszerzési dokumentumokat, majd az ajánlatok bontását követ~en haladéktalanul az ajánlattételre felhívott gazdasági szerepl ~k nevét és címét, valamint az ajánlatok bontásáró l készült jegyz ~könyvet. 34. A Kbt (9) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (9) A (2) bekezdés szerinti önálló eljárási szabályok kialakításakor az ajánlatkér~ a 73. (1 ) bekezdése szerinti érvénytelenségi okokat köteles, a 73. (2) és (3) bekezdése szerinti okoka t jogosult el ~írni azzal, hogy a 73. (1) bekezdés c) pontja szerinti érvénytelenségi ok csak a z ott felsorolt kizáró ok el ~írása esetén, a 73. (1) bekezdés d) pontja szerinti érvénytelenségi ok csak alkalmassági követelmény el ~írása esetén alkalmazandó. A 73. (4) és (6) bekezdés e megfelel ~en alkalmazandó. A 75. (6) bekezdésében foglaltakat alkalmazni kell. 35. A Kbt a a következ~ (4) bekezdéssel egészül ki : (4) A kiegészít~ tájékoztatás kérésre és a helyszíni bejárásra az 56. alkalmazandó azzal, hogy a kiegészít~ tájékoztatást a kérés beérkezését követ ~en ésszer ~ határid~n belül, de az ajánlattételi vagy részvételi határid ~ lejárta el~tt legkés ~bb hat nappal kell megadni. 36. A Kbt (2) bekezdése helyébe a következ~ rendelkezés lép :

17 1 5 (2) A gazdasági szerepl~k számára a részvételi jelentkezés és az ajánlat benyújtásához minde n esetben megfelel ~ id~t kell biztosítani. Az eljárást megindító felhívásra benyújtandó ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtására nyitva álló határid ~ nem határozható meg az eljárást megindító hirdetmény feladásától számított harminc napnál rövidebb id ~tartamban. Ha az eljárás többszakaszos és az eljárást megindító hirdetményre részvételi jelentkezést kellet t benyújtani, az eljárás kés~bbi szakaszában az els ~ ajánlatok benyújtására vonatkozó határid~ nem határozható meg az ajánlattételre vonatkozó felhívás megküldésének napjától számítot t huszonkett ~ napnál korábbi id ~tartamban. Az ajánlattételi határid ~ öt nappal csökkenthet ~, ha a koncessziós beszerzési eljárásban az ajánlatok elektronikusan is benyújthatók. 37. (1) A Kbt (3) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (3) Építési beruházások esetén a szerz~désben foglalt ellenérték kifizetésére kormányrendele t a Ptk. 6 :130. (1)-(3) bekezdését~l eltér~, sajátos szabályokat állapíthat meg. (2) A Kbt (8) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (8) A felek a (7) bekezdésben foglalt kötelez ~ mértéket meghaladóan és bármely más esetben is kiköthetik el ~leg nyújtását a szerz~désben. Külön jogszabály a (7) bekezdésben foglal t mértéket meghaladóan és bármely más esetre is el ~írhatja el~leg nyújtását, valamint a (7) bekezdésben foglaltnál nagyobb mérték ~ el~leg nyújtását is kötelez ~vé teheti biztosíté k megkövetelése nélkül. (3) A Kbt (9) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (9) A (7) bekezdést~l eltér~en támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállító i kifizetés során az ajánlatkér ~ ha külön jogszabály magasabb mérték ~ szállítói el ~leg nyújtását nem írja el ~ köteles a szerz~dés - tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított - elszámolható összege 30%-ának megfelel ~ mérték~ el~leg igénybevételének lehet~ségét biztosítani. Ebben az esetben az ajánlatkér~ által kikötött biztosíték mértéke nem haladhatj a meg a szerz ~dés - tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított - elszámolhat ó összegének 10%-a és az igényelt szállítói el ~leg különbözetének mértékét. 38. (1) A Kbt (1) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (1) A szerz~dést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattev ~ként szerz~d~ félnek, illetve közösen ajánlatot tev~knek vagy ha az ajánlatkér ~ gazdálkodó szerveze t létrehozásának kötelezettségét el ~írta vagy azt lehet~vé tette [35. (8)-(9) bekezdés] a nyerte s ajánlattev ~ (ajánlattev~k), vagy az ajánlatkér~ és a nyertes ajánlattev ~ (ajánlattev~k) kizárólagos részesedésével létrehozott gazdálkodó szervezetnek (a továbbiakban : projekttársaság) kell teljesítenie. Építési beruházás esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a szerz~dés értékének 65%-át. Az alvállalkozóknak a szerz ~dés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesülnek a szerz ~dés általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéb ~l. (2) A Kbt (3) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép :

18 1 6 (3) Az ajánlatkér~ nem korlátozhatja az ajánlattev~ jogosultságát alvállalkozó bevonására, csak akkor, ha az eljárás során a 65. (10) bekezdése szerinti lehet~séggel élt. A nyertes ajánlattev~ a szerz~dés megkötésének id ~pontjában, majd - a kés~bb bevont alvállalkozók tekintetében - a szerz~dés teljesítésének id~tartama alatt köteles el ~zetesen az ajánlatkér~nek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerz~dés teljesítésében, és - ha a megel ~z~ közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a megel~z ~ közbeszerzési eljárásban el~írt kizáró okok hatálya alatt. (3) A Kbt (5) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (5) Építési beruházás esetén a teljesítésben részt vev ~ alvállalkozó nem vehet igénybe az alvállalkozói szerz ~dés értékének 65%-át meghaladó mértékben további közrem ~köd ~t. 39. (1) A Kbt (2) bekezdés b) pontja helyébe a következ~ rendelkezés lép : (A szerz~dés a (Z) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül új közbeszerzés i eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke nem éri el az alábbi értéke k egyikét sem) b) szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredet i szerz ~dés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerz ~déses érték 15%-át ; (valamint a módosítás nem változtatja meg a szerz ~dés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerz~dés jellegéhez.) (2) A Kbt (3) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (3) A (2) bekezdést arra a szerz ~désmódosításra lehet alkalmazni, amely a szerz ~dés értékéne k változásával jár, a szerz~déses jogviszony több elemét érint ~ módosítás esetén a módosítás azo n elemeire, amelyek az érték változásával összefüggenek. Nem alkalmazható a (2) bekezdés a szerz~désmódosításra akkor, ha a szerz ~déskötést megel ~z~ közbeszerzési eljárást az ajánlatkér ~ olyan szabályok szerint indította meg, amelyek nem lettek volna jogszer ~en alkalmazhatóak, ha az ajánlatkér~ az eljárás becsült értékét a szerz~désmódosítást követ~ értékét figyelembe véve határozta volna meg. 40. (1) A Kbt (3) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (3) Nem kell alkalmazni az (1) bekezdésben foglaltakat, ha a polgári jogi igény érvényesítés e - illetve a szerz ~dés érvénytelenségére történ ~ hivatkozás - a on, a on, a 142. (3) bekezdésén, vagy e törvénynek vagy végrehajtási rendeleteinek a szerz ~dés tartalm i elemeit meghatározó más rendelkezéseinek megsértésén alapul. Az európai uniós forrásból nyújtott támogatás esetén a támogatási jogviszony alapján, közbeszerzési jogsértéssel

19 1 7 összefügg ~en felmerült vagyoni igény érvényesítésének nem feltétele, hogy a Közbeszerzés i Dönt ~bizottság, illetve a Közbeszerzési Dönt~bizottság határozatának felülvizsgálata eseté n a bíróság a közbeszerzési jogsértést joger~sen megállapítsa, kivéve, ha a közbeszerzéshe z támogatást nyújtó vagy a közbeszerzések jogszabályban el ~írt ellen~rzését végz~ szerv a közbeszerzési eljárás ellen ~rzését elvégezte és annak szabályosságát megállapította." (2) A Kbt a a következ ~ (4) bekezdéssel egészül ki : (4) A szerz~dés közbeszerzési jogsértés miatti érvénytelensége megállapítása vagy az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt a 173. (1) bekezdése szerinti per esetén kívül az érintett közbeszerzési eljárásban részt vett ajánlattev ~ akkor indíthat pert, ha a szerz~dés érvénytelenségére vonatkozóan közvetlen jogi érdekét igazolja. A közvetlen jogi érdeket nem alapozza meg önmagában az a tény, hogy az ajánlattev ~ a közbeszerzési eljárásban érvényes ajánlatot tett. Az ajánlatkér~ eljárást lezáró döntésén alapuló, a Kbt. szerinti szerz ~déskötési kötelezettség hiányában a bíróság nem írhat el ~ ajánlatkér ~ részére szerz ~déskötési kötelezettséget. 41. A Kbt (3) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (3) A Hatóság elnökének a tárgyév március 1-jét ~l a következ ~ év február végéig terjed~ id~ szakra megállapított havi illetménye a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosa n közzétett, a tárgyévet megel ~z~ évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kerese t nyolcszorosa. Egyebekben a Közbeszerzési Hatóság elnöke a minisztert megillet~ juttatásokr a jogosult. 42. (1) A Kbt (1) és (2) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezések lépnek : (1) A Tanács tizenhárom tagból áll. A Tanács tagjai az egyes közérdek~ célokat, a z ajánlatkér ~ket és az ajánlattev~ket képviselik. (2) A törvény alapelveinek, az egyes közérdek~ céloknak, az ajánlatkér ~k, valamint a z ajánlattev~k érdekeinek az érvényesítése a Tanácsban a következ ~ személyek feladata: a) a gazdaságpolitikáért felel ~s miniszter által kijelölt személy ; b) a közbeszerzésekért felel ~s miniszter által kijelölt személy ; c) az építésügyért felel ~s miniszter által kijelölt személy ; d) az állami vagyon felügyeletéért felel ~s miniszter által kijelölt személy; e) a Gazdasági Versenyhivatal elnöke vagy az általa kijelölt személy ; J) a Kormányzati Ellen~rzési Hivatal elnöke vagy az általa kijelölt személy ; g) a helyi önkormányzatok országos szövetségei által együttesen kijelölt személy ; h) a munkáltatók országos érdekképviseletei és az országos gazdasági kamarák köztük a Magyar Agrár, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara által kijelölt három személy ; I) a Magyar Mérnöki Kamara elnöke és a Magyar Epítész Kamara elnöke által közösen kijelölt személy ; j) a felel~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók szakmai testülete által kijelölt személy. (2) A Kbt (11) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép :

20 1 8,. (11) A tagok megbízatásukat személyesen kötelesek ellátni. A tagok tiszteletdíjra jogosultak, amelynek havi mértékét a Hatóság szervezeti és m ~ködési szabályzata rögzíti." 43. A Kbt (1) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (1) A Tanács testületi üléseit szükség szerint, de évente legalább tíz alkalommal tartja. 44. (1) A Kbt (2) bekezdés a) pont ac) alpontja helyébe a következ~ rendelkezés lép : (A Hatóság a) naprakészen vezeti és honlapján közzéteszi) ac) a 62. (1) bekezdés h) pontja szerinti kizárást megalapozó dönt~bizottsági és bíróság i határozatok számát és a határozathozatal napját, valamint a jogsértés súlyosságána k mérlegelése nélkül minden olyan dönt~bizottsági, vagy annak felülvizsgálata esetén joger ~s bírósági határozat számát és a határozathozatal napját, amely megalapozhatj a a 62. (1) bekezdés q) pontja szerinti kizárást ; (2) A Kbt (2) bekezdés n) pontja helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (A Hatóság) n) az Európai Unió más tagállamainak közbeszerzési szervezeteivel való kapcsolattartás keretében különösen a közbeszerzési eljárások során alkalmazandó igazolásokról, Magyarországon nyilvánosan elérhet ~ adatbázisokról, nyilvántartásokról információ t szolgáltat, gondoskodik a vonatkozó nyilvántartások listájának az e-certis rendszerben való közzétételér~l, és teljesíti különösen a 2014/24/EU irányelv 44. cikk (3) bekezdésében, 59. cikk (6) bekezdésében, 60. cikk (5) bekezdésében, 61. cikk (1) bekezdésében, 62. cikk (3) bekezdésében, 64. cikk (1) és (8) bekezdésében, valamint 69. cikk (5) bekezdésében foglalt kötelezettségeket, továbbá a 2014/25/EU irányelv 62. cikk (3) bekezdésében, 81. cikk (3) bekezdésében, 84. cikk (5) bekezdésében, 86. cikk (1) és (4) bekezdésében foglal t kötelezettségeket ; (3) A Kbt (2) bekezdés u) pontja helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (A Hatóság) u) honlapján közzéteszi a közbeszerzésekért felel ~s miniszter által nyilvántartott felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóknak a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó i tevékenységr~l szóló miniszteri rendeletben meghatározott adatait ; (4) A Kbt (11) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (11) A Hatóság (2) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti eljárásában vagy anna k el~készítésében nem vehet részt olyan személy, akinek az eljárással érintettekhez személy i vagy vagyoni érdekeltsége f~z ~dik. Ezzel az összeférhetetlenségi okkal érintett személy a

21 1 9 Hatóság elnökének köteles ezt haladéktalanul bejelenteni, és köteles a folyamatban lev ~ eljárásban vagy el ~készítésében való részvételét azonnal megszüntetni. A Hatóság feladatkörében hozott határozatával és végzésével szemben nincs helye fellebbezésnek, kivéve, ha e törvény eltér~en rendelkezik. A kérelmez ~, illetve az érintett min ~sített ajánlattev~ a határozat felülvizsgálatát kérheti a bíróságtól a határozat kézhezvételét ~l számított tizenöt napon belül. A kérelemr~l a közigazgatási és munkaügyi bíróság nemperes eljárásban, a kérelem benyújtásától számított hatvan napon belül határoz, a Hatóság határozatát megváltoztathatja. A bíróság végzése ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye. A bíróság eljárására a Pp. XX. fejezetét kell megfelel ~en alkalmazni, ha e törvényb~l, illetve a nemperes eljárás jellegéb ~l más nem következik." 45. A Kbt (7) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (7) A Dönt ~bizottság elnöke az államtitkárt megillet~ illetményre, valamint egyéb juttatásokra jogosult. Az elnökhelyettes f~osztályvezet~i illetményre jogosult. (1) A Kbt a a következ ~ (5)-(11) bekezdéssel egészül ki : 46. (5) A közbeszerzésekért felel ~s miniszter kérésére az (1) bekezdésben meghatározott ajánlatkér ~ köteles a közbeszerzéseivel összefügg ~ bármely adatot a miniszter részére ö t munkanapon belül megküldeni. Az (1) bekezdésben meghatározott ajánlatkér~k kötelesek a közbeszerzési értékhatárt el nem ér ~ érték ~ beszerzéseikkel kapcsolatos adatokat a Kormán y rendeletében meghatározottak szerint a közbeszerzésekért felel ~s miniszter részére megküldeni. A közbeszerzésekért felel~s miniszter a Kormány rendeletében meghatározottak szerint ellen ~rizheti az (1) bekezdésben meghatározott ajánlatkér ~k közbeszerzési értékhatárt el nem ér~ érték~ beszerzéseit. (6) A közbeszerzésekért felel ~s miniszter naprakészen vezeti a felel ~s akkreditált közbeszerzés i szaktanácsadók névjegyzékét. (7) A közbeszerzésekért felel ~s miniszter a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékének vezetése céljából jogosult a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó természetes személyazonosító adatait, elérhet~ségi címét, végzettségét, a cselekv ~képességére és büntetett el ~életre vonatkozó adatokat, a munkáltatóra és a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó közbeszerzési gyakorlatára vonatkozó adatokat, valamint azt nyilvántartani, hogy a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó jogosult-e az ügyvédekr ~l szóló évi XI. törvény 5. (1) bekezdésében meghatározott tevékenység folytatására. (8) A közbeszerzésekért felel ~s miniszter a (7) bekezdésben foglalt adatokat a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó jegyzékb ~l történ~ törlését követ ~en egy évig kezelheti. Törölni kell a névjegyzékb ~l a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót, h a nem felel meg a külön jogszabályban meghatározott bejegyzési feltételeknek, ha a (9) bekezdésben foglalt valamely kizáró ok bekövetkezik vagy joger ~s határozattal megállapították, hogy a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó ilyen min ~ségében szándékos jogszabálysértést követett el, ha a névjegyzékbe vétel hatálya lejárt és nem nyújtottak be megújítási kérelmet vagy azt elutasították, ha azt a felel ~s akkreditált közbeszerzés i szaktanácsadó kéri, valamint a névjegyzékben szerepl ~ személy halála esetén. (9) Nem lehet felel~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, ak i a) cselekv~képtelen vagy cselekv~képességében részlegesen korlátozott ;

22 20 h) a büntetett el ~élethez f~z ~d~ hátrányok alól nem mentesült ; c) közbeszerzési biztos ; d) a Közbeszerzési Hatóság elnöke vagy alelnöke. (10) A bejegyzés iránti kérelemhez csatolni kell azokat az okiratokat vagy azok hitele s másolatát is, amelyek a (9) bekezdés szerinti kizáró ok fenn nem állását igazolják. A névjegyzékbe történ~ felvételért, a bejegyzés megújításáért, illetve a névjegyzékbe bejelentet t adatok kiegészítéséért külön jogszabályban meghatározott mérték ~ igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. (11) A közbeszerzésekért felel~ s miniszter (7) bekezdés szerinti eljárásában vagy anna k el~készítésében nem vehet részt olyan személy, akinek az eljárással érintettekhez személyi vagy vagyoni érdekeltsége f~z~dik. Ezzel az összeférhetetlenségi okkal érintett személy a közbeszerzésekért felel ~s miniszternek köteles ezt haladéktalanul bejelenteni, és köteles a folyamatban lev~ eljárásban vagy el~készítésében való részvételét azonnal megszüntetni. A közbeszerzésekért felel ~s miniszter feladatkörében hozott határozatával és végzésével szembe n nincs helye fellebbezésnek, kivéve, ha e törvény eltér~en rendelkezik. A kérelmez ~, illetve a z érintett felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a határozat felülvizsgálatát kérheti a bíróságtól a határozat kézhezvételét~l számított tizenöt napon belül. A kérelemr~ l a közigazgatási és munkaügyi bíróság nemperes eljárásban, a kérelem benyújtásától számított hatvan napon belül határoz, a közbeszerzésekért felel ~s miniszter határozatát megváltoztathatja. A bíróság végzése ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye. A bíróság eljárására a Pp. XX. fejezetét kell megfelel~en alkalmazni, ha e törvényb ~l, illetve a nemperes eljárás jellegéb~l más nem következik. (2) A Kbt a a következ ~ (12) bekezdéssel egészül ki : (12) A közbeszerzésekért felel ~s miniszter ellátja az egységes, a közbeszerzési és koncesszió s beszerzési eljárások lefolytatásához alkalmazandó elektronikus közbeszerzési rendsze r fenntartásával és m~ködtetésével kapcsolatos feladatokat. 47. A Kbt (3) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (3) A december 31-én lép hatályba. 48. A Kbt a a következ ~ (5)-(7) bekezdéssel egészül ki : (5) E törvénynek a közbeszerzésekr~l szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefügg ~ egyes törvények módosításáról szóló évi törvénnyel (a továbbiakban : Módl. tv.) hatályon kívül helyezett 31. (5) bekezdését és 32. (3) bekezdését a folyamatban lév~ közbeszerzési eljárásokban nem kell alkalmazni. (6) E törvénynek a Módl. tv. által megállapított és 24a. pontja, 4. (1) és (3) bekezdése, 5. (2), (3) és (5) bekezdése, 6. (1) bekezdés e) J) pontja, valamint (4) bekezdése, 9. (1 ) bekezdés g) pontja, (8) bekezdés e) és g) pontja, 15. (5) bekezdése, 19. (4) bekezdés a) pontja, 20. -a, 21. (1) bekezdése, 25. (2) bekezdése, 27. (3) bekezdése, 29. (4) bekezdése, 30. (1) és (4) bekezdése, 31. (5) bekezdése, 32. (3) bekezdése, 37. (3) bekezdése, 39. (1) bekezdése, 40. (1) bekezdése, 44. (1) bekezdése, 50. (2) bekezdés m) és n) pontja, 55. (1) és (2) bekezdése, 61. (5) bekezdése, 62. (1) bekezdés h), p) pontja,

23 (1) bekezdés a) pontja, 65. (2), (5) és (9) bekezdése, 69. (4) bekezdése, 70. (1) bekezdése, 71. (8) bekezdés b) pontja, 71. (9) bekezdése, 75. (2) bekezdés e) ésf pontja, valamint (6) bekezdése, 76. (8) bekezdése, 81. (6) bekezdése, 98. (2a) bekezdése, 100. (5) bekezdése, 102. (3) bekezdés b) pontja, 103. (4)-(6) bekezdése, 107. (2) bekezdése, 111. n) pontja, 113. (1) és (2) bekezdése, valamint (5) bekezdés a) és c) pontja, 114. (1), (2), (4) és (14) bekezdése, 115. (1), (2), (5)-(7) bekezdése, 117. (9) bekezdése, 119. (4) bekezdése, 123. (2) bekezdése, 135. (8) és (9) bekezdése, 138. (1)-(2), (3) és (5) bekezdése, 141. (2) bekezdés b) pontja, valamint (3) bekezdése, 146. (4) bekezdése, 177. (3) és (4) bekezdése, 181. (3) bekezdése, 182. (1), (2) valamint (11) bekezdése, 184. (1) bekezdése, 187. (2) bekezdés a) pont ac) alpontja, n) és u) pontja, valamint (6)-(9) és (11) bekezdése, 189. (1) bekezdése, 192. (7) bekezdése, 195. (5)-(12) bekezdése, 196. (2)-(3) bekezdése, 197. (5)-(6) bekezdése, 198. (1) bekezdés 8. és 20. pontja, valamint (2) bekezdés a) és c) pontja a Módl. tv. hatálybalépését követ~en megkezdett beszerzésekre, közbeszerzési eljárásokra közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerz ~désekre és az azokkal kapcsolatban indított jogorvoslati eljárásokra alkalmazandó. A szerz ~d~ felek megállapodhatnak úgy, hog y e törvény 138. (1) és (5) bekezdésének a Módl. tv. által módosult szabályait megkötött szerz~désükre is alkalmazzák, és szolgáltatás megrendelése esetében nem érvényesítik a z alvállalkozói részvétel korlátozását. A szerz ~dés ilyen módosítása a Kbt (6) bekezdése szerint nem tekintend ~ lényeges módosításnak és nem vonja maga után új közbeszerzési eljárá s lefolytatásának kötelezettségét. (7) E törvénynek a Módl. tv. által megállapított 62. (1) bekezdés q) pontja alkalmazandó azokban a közbeszerzési eljárásokban is, amelyek a Módl. tv. hatálybalépésekor folyamatban vannak, de a Módl. tv hatálybalépésének id~pontjában a részvételi egy szakaszból áll ó eljárásban az ajánlattételi határid~ még nem járt le. E törvénynek a Módl. tv. által megállapított 62. (1) bekezdés q) pontjának alkalmazásakor az e törvény hatálybalépésé t követ ~en joger~re emelkedett határozatokat akkor is figyelembe kell venni, ha a határozat a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerz ~dés teljesítésére a közbeszerzésekr ~l szóló évi CVIII. törvényben el ~írt rendelkezések megsértését állapítja meg. Ha e törvény hatálybalépését követ~en, de a Módl. tv. hatálybalépése el ~tt a Közbeszerzési Dönt ~bizottság, vagy a Dönt~bizottság határozatának bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság joger~s határozata megállapította, hogy a gazdasági szerepl ~ megsértette a közbeszerzési eljárás vag y koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerz ~dés teljesítésére e törvényben el ~írt rendelkezéseket, a 62. (1) bekezdés q) pontja szerinti kizáró ok akként alkalmazandó, hogy a joger~s határozatban megállapított jogsértést elkövet ~ gazdasági szerepl ~ a Módl. tv. hatálybalépését követ~ 90 napig nem lehet ajánlattev~, részvételre jelentkez~, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában." 49. (1) A Kbt (1) bekezdés 8. pontja helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (Felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben szabályozza) 8. az elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények, az elektronikus árlejtés, az elektronikus katalógus, valamint az elektronikus úton történ ~ beszerzés részletes, az elektronikus út által szükségessé tett mértékben e törvényt ~l eltér ~ szabályait, az elektronikus kommunikációs eszközök kötelez ~ alkalmazása alóli kivételeket ; (2) A Kbt (1) bekezdése a következ~ 20. ponttal egészül ki :

24 22 (Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza) 20. A 195. (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkér ~ szervezetek közbeszerzési értékhatárt el nem ér ~, a 4. (3) bekezdése szerinti beszerzései megvalósítására vonatkozó követelményeket, e beszerzések tekintetében a legalább három ajánlat bekérésére vonatkoz ó követelmény alóli kivételeket, valamint ezen ajánlatkér ~ szervezetek közbeszerzési értékhatárt el nem ér~ beszerzéseivel, közbeszerzéseivel kapcsolatos adatoknak a közbeszerzésekér t felel~s miniszter részére történ~ megküldésére és a beszerzéseknek a közbeszerzésekért felel ~s miniszter általi ellen~rzésére vonatkozó szabályokat ; (3) A Kbt (2) bekezdés a) pontja helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (Felhatalmazást kap a közbeszerzésekért felel ~s miniszter, hogy rendeletben szabályozza) a) a hirdetmények és a közbeszerzési terv megküldésének, feladásának és közzétételéne k szabályait, a hirdetmények ellen ~rzésének rendjét és - az adópolitikáért felel~s miniszter egyetértésével - díjának mértékét, és a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat, a 113. (1) bekezdése szerinti összefoglal ó táj ékoztatások további adataira és részletes adattartalmára vonatkozó rendelkezéseket, valamin t az adópolitikáért felel ~s miniszter egyetértésével az összefoglaló tájékoztatáso k közzétételéért fizetend~ igazgatási szolgáltatási díj mértékét és a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat, a közbeszerzések éve s statisztikai összegezésére vonatkozó szabályokat, továbbá a Közbeszerzési Ertesít ~ben, illetv e a Közbeszerzési Hatóság honlapján történ~ közzététel rendjét ; (4) A Kbt (2) bekezdés c) pontja helyébe a következ~ rendelkezés lép : (Felhatalmazást kap a közbeszerzésekért felel~s miniszter, hogy rendeletben szabályozza) c) a felel~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók tevékenységére, a felel~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység feltételét képez~ közbeszerzési gyakorlatra és annak igazolására, a felel~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók nyilvántartásba vételére, a nyilvántartásba vétel folyamatára, valamint az adópolitikáért felel ~s miniszter egyetértéséve l a nyilvántartásba vétel díjának mértékére és a díj beszedésére, kezelésére, nyilvántartására, visszatérítésére, a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzékére, anna k vezetésére, a névjegyzékbe vétel feltételeire, a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó k szakmai testületére, valamint az adópolitikáért felel~s miniszter egyetértésével a névjegyzékbe történ ~ felvételért, a bejegyzés megújításáért, illetve a névjegyzékbe bejelentet t adatok kiegészítéséért fizetend~ igazgatási szolgáltatási díj mértékére, kezelésére, nyilvántartására, visszatérítésére vonatkozó szabályokat, valamint a felel ~s akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység feltételét képez~ felel~sségbiztosításra vonatkoz ó szabályokat ; 50. (1) Hatályát veszti a Kbt. 31. (5) bekezdése, 32. (3) bekezdése és 196. (2) bekezdése. (2) Hatályát veszti a Kbt. 81. (6) bekezdése, 187. (6)-(9) bekezdése. 51.

25 23 A Kbt pontjában az az eljárást megindító szövegrész helyébe az az eljárást meghirdet ~ szövegrész ; (1) bekezdésében a meghatározott értékhatárokat szövegrész helyébe a 15. (1 ) bekezdése szerinti értékhatárokat szövegrész ; (2) bekezdés nyitó szövegrészében a szervezet szövegrész helyébe a szervezet vag y személy szövegrész ; (3) bekezdés nyitó szövegrészében a szervezet szövegrész helyébe a szervezet vag y személy szövegrész, a kombinált pénzügyi eszközöket szövegrész helyébe a pénzügy i eszközzel kombinált vissza nem térítend~ támogatásokat szövegrész, a legalább huszonötmillió forint összegben közvetlenül támogatja szövegrész helyébe a legaláb b negyvenmillió forint összegben közvetlenül támogatja szövegrész ; (3) bekezdés e) pontjában a nagyvállalkozások szövegrész helyébe a vállalkozások szövegrész ; (1) bekezdés g) pontjában az igénybevételét szövegrész helyébe a hasznosítását szövegrész ; (8) bekezdés g) pontjában a munkaszerz ~dés szövegrész helyébe a munkaviszony szövegrész, a közszolgálati tisztvisel ~kr~l szóló törvény szerinti ösztöndíjas foglalkoztatás i jogviszony helyére a közszolgálati tisztvisel~kr~l szóló törvény szerinti ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony, az állami projektértékel ~i jogviszony szövegrész ; (4) bekezdésében a mértékben harmadik szövegrész helyébe a mértékben egy harmadik szövegrész ;, (2) bekezdésében az a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban m~köd~ ajánlatkér ~k beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 30. cikke szerinti eljárás alkalmazásának részletes szabályairól szóló, január 7-i 2005/15/EK európai bizottsági határozat szövegrész helyébe az a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban m~köd~ ajánlatkér ~k beszerzéseir~l szóló 2014/25/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 34. és 35. cikke alkalmazásának részletes szabályairól szóló, október 10-i 2016/1804 európai bizottsági határozat szövegrész ; (4) bekezdés a) pontjában a forintnál szövegrész helyébe a eurónál szövegrész, a forintnál szövegrész helyébe a eurónál szövegrész ; (2) bekezdésében az az ajánlatkér ~ nevében olyan személy vagy szervezet szövegrész helyébe az az ajánlatkér~ nevében olyan személy vagy szervezet ide értve a közbeszerzési szolgáltatót, valamint az általa foglalkoztatottakat is szövegrész ; (3) bekezdésében az uniós értékhatárt meghaladó, építési beruházás esetén a z ötszázmillió forintot meghaladó érték ~ szövegrész helyébe az uniós értékhatárt elér~, építési beruházás esetén az ötszázmillió forintot elér ~ érték~ szövegrész ; (1) bekezdésében a korlátlanul és teljeskör~en szövegrész helyébe a közvetlenül, korlátlanul és teljeskör~en szövegrész ; (4) bekezdésében a legalább fokozott biztonságú szövegrész helyébe az ahol e törvény, vagy e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály eltér ~en nem rendelkezik legalább fokozott biztonságú szövegrész ; (1) bekezdésében a hiánypótlásban szövegrész helyébe a hiánypótlásban vagy felvilágosításban szövegrész; (4) bekezdésében a p) pontja szövegrész helyébe a p)-q) pontja szövegrész ; (8) bekezdés b) pontjában az az ajánlatban szövegrész helyébe az annak során a z ajánlatban szövegrész ;

26 (3) bekezdés b) pontjában az ajánlattev~ egységes európai közbeszerzés i dokumentumba foglalt nyilatkozatát szövegrész helyébe az ajánlattev~ (adott esetben a z egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt) nyilatkozatát szövegrész ; (5) bekezdés a) pontjában az ötszázmillió forintot szövegrész helyébe a hétszázmillió forintot szövegrész ; (5) bekezdés c) pontjában az eljárást megindító helyett az eljárást meghirdet ~ szövegrész ; (4) bekezdés nyitó szövegrészében a nyílt eljárásban és meghívásos eljárásban szövegrész helyébe a nyílt eljárásban, meghívásos és tárgyalásos eljárásban szövegrész ; (5) bekezdésében a 103. (1)-(2) bekezdése szövegrész helyébe a 103. (1)-(2 ) bekezdése, (4) és (6) bekezdése szövegrész ; (2) bekezdésében a 65. (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon szövegrés z helyébe a 65. (7) bekezdése szerint az eljárásban bemutatott kötelezettségvállalásna k megfelel ~en, valamint a 65. (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon szövegrés z (4) bekezdésében az a)-b) és d) pontja szövegrész helyébe az a)-b) pontja szövegrés z (1) bekezdésében a tíz napon belül szövegrész helyébe a tíz munkanapon belül szövegrés z lép. 2. Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésébe n közrem~köd~ szervezetr~l, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozáso k megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefügg ~ módosításáról szóló évi XXXIV. törvény módosítása 52. (1) Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésébe n közrem~köd~ szervezetr~l, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozáso k megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefügg ~ módosításáról szóló évi XXXIV. törvény (a továbbiakban : TSZSZ tv.) 1. (la) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép : (la) A Teljesítésigazolási Szakért~i Szerv a Közbeszerzési Hatóság felkérésére szakért~ként m ~ködik közre a közbeszerzési szerz ~dések teljesítésének és módosításának ellen~rzésér e irányuló külön jogszabályban meghatározott eljárásban. (2) A TSZSZ tv. 1. -a a következ~ (lb)-(1c) bekezdéssel egészül ki : (lb) A Teljesítésigazolási Szakért ~i Szerv a Közbeszerzési Hatóság felkérését akkor fogadhatja el, ha az az (1) bekezdésben meghatározott feladatainak ellátását nem akadályozz a és azzal nem összeférhetetlen. (1c) A Teljesítésigazolási Szakért~i Szerv köteles a tudomására jutásától számított öt napo n belül közölni a Közbeszerzési Hatósággal, ha a szakért ~i tevékenységének ellátásában fonto s ok akadályozza, így különösen, ha tevékenysége ellátásának vagy részvizsgálatok elvégzéséne k feltételei nincsenek meg, vagy az (1) bekezdésben meghatározott feladatainak kell elege t tennie. (3) A TSZSZ tv. 1. (6) bekezdése helyébe a következ ~ rendelkezés lép :

2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről (2016. október január 31. között hatályos időállapot)

2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről (2016. október január 31. között hatályos időállapot) 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről (2016. október 1. 2017. január 31. között hatályos időállapot) 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről (módosította: 2016. évi CLX. törvény) 2016. december

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Közbeszerzés Dr. Hubai Ágnes Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó ÉRTÉKHATÁROK VÁLTOZÁSA A nemzeti közbeszerzési

Részletesebben

2016. évi CLX. törvény a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról

2016. évi CLX. törvény a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról 2016. évi CLX. törvény a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 203. szám A törvényt az Országgyűlés

Részletesebben

2016. évi CLX. évi törvény

2016. évi CLX. évi törvény a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények 1. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosítása 1. (1) A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII.

Részletesebben

7 Dr. Gulyás Gergely

7 Dr. Gulyás Gergely Iromány száma : T/12738kL - Benyújtás dátuma : 2016. december Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a Címzett : Kövér László, az Országgyűlés elnöke árkezet' 2016 DEC 5. Tárgy : Egységes javaslat benyújtás

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017-ES ÚJDONSÁGAI. dr. Kovács László Közbeszerzési Szabályozási Főosztály Miniszterelnökség február 07.

A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017-ES ÚJDONSÁGAI. dr. Kovács László Közbeszerzési Szabályozási Főosztály Miniszterelnökség február 07. A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017-ES ÚJDONSÁGAI dr. Kovács László Közbeszerzési Szabályozási Főosztály Miniszterelnökség 2017. február 07. 1. A törvénymódosítás indoka Notifikációs javítások Új Kbt. gyakorlati

Részletesebben

a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló évi XLII. törvény módosításáról*

a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló évi XLII. törvény módosításáról* 82154 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 203. szám 2016. évi CLIX. törvény a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításáról*

Részletesebben

Tájékoztatás a közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban

Tájékoztatás a közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban Tájékoztatás a közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban Cg. 01-09-947727 Nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Jelen tájékoztatás a közbeszerzési törvényben ajánlatkérőként meghatározott

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat. a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról

T/ számú. törvényjavaslat. a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/12738. számú törvényjavaslat a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról Előadó: Lázár János Miniszterelnökséget vezető

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY JANUÁR 1-JÉTŐL HATÁLYOS FŐBB MÓDOSÍTÁSAI

A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY JANUÁR 1-JÉTŐL HATÁLYOS FŐBB MÓDOSÍTÁSAI A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017. JANUÁR 1-JÉTŐL HATÁLYOS FŐBB MÓDOSÍTÁSAI Rigó Csaba Balázs Elnök 2017. március 22. A módosítás 2016. december 6-án került elfogadásra A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII.

Részletesebben

A közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény alapján

A közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény alapján A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény alapján 2 3 4 5 ...10...11...16...17...17...18...18...22...24...24...26...28...29...31 18. Hivatalos közbeszerzési tanácsadó...32 19. Összeférhetetlenség...33

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület 2016 március 16-án tartandó ülésére

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. a képviselő-testület 2016 március 16-án tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2016 március 16-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat Gödöllő Város Önkormányzata éves összesített közbeszerzési tervének elfogadására. Előteriesztő:

Részletesebben

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41499 4. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 123. -a szerinti,

Részletesebben

Battonya határátkelőhely infrastruktúrájának bővítése során mérnöki feladatok teljes körű ellátása

Battonya határátkelőhely infrastruktúrájának bővítése során mérnöki feladatok teljes körű ellátása Battonya határátkelőhely infrastruktúrájának bővítése során mérnöki feladatok teljes körű ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/20 Szolgáltatás; A szerződés a közbeszerzési Beszerzés tárgya: megállapodás

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA (2. sz. módosítással egységes szerkezetben)

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA (2. sz. módosítással egységes szerkezetben) HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA INTEGRÁLT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA (2. sz. módosítással egységes szerkezetben) A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált

Részletesebben

E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv

E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv 2. N a p i r e n d E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 42. -a a következő rendelkezést

Részletesebben

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._., Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: 2016. november ;,o Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGk-J._., 1~rkez et' 2016 fíov 3 o. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

Az új közbeszerzési törvény

Az új közbeszerzési törvény Az új közbeszerzési törvény D r. N a g y Á g n e s f ő o s z t á l y v e z e t ő K ö z b e s z e r z é s e k T a n á c s a 1 Nyílt eljárás Meghívásos eljárás Tárgyalásos eljárás - hirdetmény közzétételével

Részletesebben

- Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés április 16.

- Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés április 16. - Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés 2010. április 16. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési

Részletesebben

az ajánlatkérő strandjának homokkotrása és a kotrási terület egy részének visszahomokozása

az ajánlatkérő strandjának homokkotrása és a kotrási terület egy részének visszahomokozása az ajánlatkérő strandjának homokkotrása és a kotrási terület egy részének visszahomokozása Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/17 Gyermek- és Ifjúsági Centrum Kht. egyszerű eljárás Beszerzés tárgya: ajánlattételi

Részletesebben

Kisköre Város Önkormányzatának feladatkörébe tartozó közétkeztetés biztosítása napig, szállítással és az étel kiosztásával

Kisköre Város Önkormányzatának feladatkörébe tartozó közétkeztetés biztosítása napig, szállítással és az étel kiosztásával Kisköre Város Önkormányzatának feladatkörébe tartozó közétkeztetés biztosítása 2017. 08. 31. napig, szállítással és az étel kiosztásával Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/31 Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. 10. 20. Javaslat Vállalkozási szerződés keretében Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata részére a Dunaújvárosi

Részletesebben

BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT

BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT BORSODSZIRÁK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ÉVES ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERV 2010 Borsodszirák, 2010. április 15. TARTALOM 1. A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK TERVEZÉSE ÉS ELŐKÉSZÍTÉSE...3 1.1. KÖZBESZERZÉSI TERV ELKÉSZÍTÉSE

Részletesebben

Folyószámla-, forgóeszköz- és bérhitel szerz dések átstrukturálása

Folyószámla-, forgóeszköz- és bérhitel szerz dések átstrukturálása AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Enying Város Önkormányzata ajánlatkér által ajánlattételi felhívás megküldés útján Folyószámla-, forgóeszköz- és bérhitel szerz dések átstrukturálása tárgyban indított, beszerzési

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a felcsúti új Faluház megépítése tárgyú, a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra TARTALOMJEGYZÉK ÚTMUTATÓ

Részletesebben

a MÁV Rt. tulajdonábanl évő ingatlanok forgalmi értékbecslése

a MÁV Rt. tulajdonábanl évő ingatlanok forgalmi értékbecslése a MÁV Rt. tulajdonábanl évő ingatlanok forgalmi értékbecslése Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/17 Szolgáltatás; Megbízási szerződés.; Szolgáltatási Beszerzés tárgya: kategória: 14 Hirdetmény típusa:

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FELELŐSSÉGI REND PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA részére a Gubányi Károly Általános Iskola épületeinek energiahatékonysági beruházása tárgyú, Kbt. 115. szerinti hirdetmény nélküli nyílt közbeszerzési eljárások

Részletesebben

4. A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 15. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) A költségtérítés mértéke egységesen forint.

4. A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 15. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) A költségtérítés mértéke egységesen forint. 86478 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 221. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 43/2016. (XII. 30.) MvM rendelete a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Aszód Város Önkormányzata Átdolgozott Szabályzat (4. pályázati elem) BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 A gazdaság verseny tisztaságának

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA

A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA 1. A szabályzat célja A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA Jelen közbeszerzési szabályzat (továbbiakban: szabályzat) célja, hogy rögzítse a 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban Kbt.) a Meditel

Részletesebben

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy: Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes

Részletesebben

Alsónémedi Nagyközség belterületi úthálózatának fejlesztése

Alsónémedi Nagyközség belterületi úthálózatának fejlesztése Alsónémedi Nagyközség belterületi úthálózatának fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2006/83 Építési beruházás; Tervezés és kivitelezés; (Az Beszerzés tárgya: 1 27. szolgáltatási kategóriákat lásd

Részletesebben

Optikai anyagok beszerzése az ELI lézer kutatóközpont megvalósítása GINOP (ELI-ALPS) nagyprojekt 2. fázisa (P4) projekt keretében

Optikai anyagok beszerzése az ELI lézer kutatóközpont megvalósítása GINOP (ELI-ALPS) nagyprojekt 2. fázisa (P4) projekt keretében Optikai anyagok beszerzése az ELI lézer kutatóközpont megvalósítása GINOP-2.3.6-15-2015-00001 (ELI-ALPS) nagyprojekt 2. fázisa (P4) projekt keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/39 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Országgyűlés

Részletesebben

Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez

Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez 1. Képviselőként jár el? A legördülő listából ki kell választani, hogy az ügyfél képviselő útján jár-e el

Részletesebben

A közbeszerzési törvény szabályainak változása. változása

A közbeszerzési törvény szabályainak változása. változása A közbeszerzési törvény szabályainak változása ETK zrt. 2010. február Az előadás felépítése Gyakorlati alkalmazási kérdések kezelése a Kbt. módosításában - Formai megközelítés mérséklésére irányuló változások:

Részletesebben

Korr 145 kv-os GIS berendezések

Korr 145 kv-os GIS berendezések Korr 145 kv-os GIS berendezések Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/36 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2019.02.20. Iktatószám:

Részletesebben

A HungaroControl Zrt. hivatalos külföldi kiutazásaihoz kapcsolódó utazásszervezési szolgáltatás beszerzése

A HungaroControl Zrt. hivatalos külföldi kiutazásaihoz kapcsolódó utazásszervezési szolgáltatás beszerzése A HungaroControl Zrt. hivatalos külföldi kiutazásaihoz kapcsolódó utazásszervezési szolgáltatás beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2007/74 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás; (Az 1 27. szolgáltatási

Részletesebben

AZ UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL MEGVALÓSULÓ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAINAK RÖVID ISMERTETÉSE MÁTÉ GERGŐ MINISZTERELNÖKSÉG

AZ UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL MEGVALÓSULÓ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAINAK RÖVID ISMERTETÉSE MÁTÉ GERGŐ MINISZTERELNÖKSÉG AZ UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL MEGVALÓSULÓ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAINAK RÖVID ISMERTETÉSE MÁTÉ GERGŐ MINISZTERELNÖKSÉG Ajánlatkérő (többek közt): Kötelezettek köre támogatásból megvalósuló beszerzés vonatkozásában

Részletesebben

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2 Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes

Részletesebben

60 db Microsoft Windows 10 Pro HUN 64 bit beszerzése

60 db Microsoft Windows 10 Pro HUN 64 bit beszerzése 60 db Microsoft Windows 10 Pro HUN 64 bit beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/119 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító

Részletesebben

Képviseleti jogosultság megléte [x] Egyéb közlemény: 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez

Képviseleti jogosultság megléte [x] Egyéb közlemény: 2. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése

Részletesebben

a Magyar Nemzeti Múzeum épületeivel összefüggő épülettisztítási-takarítási szolgáltatások megrendelése (2017.) (ajánlati felhívás korrigenduma)

a Magyar Nemzeti Múzeum épületeivel összefüggő épülettisztítási-takarítási szolgáltatások megrendelése (2017.) (ajánlati felhívás korrigenduma) a Magyar Nemzeti Múzeum épületeivel összefüggő épülettisztítási-takarítási szolgáltatások megrendelése (2017.) (ajánlati felhívás korrigenduma) Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/13 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

A közbeszerzések aktuális kérdései az Európai Unióban és a tagállamokban

A közbeszerzések aktuális kérdései az Európai Unióban és a tagállamokban A közbeszerzések aktuális kérdései az Európai Unióban és a tagállamokban d r N a g y Á g n e s f ő o s z t á l y v e z e t ő K ö z b e s z e r z é s e k T a n á c s a Közzététel és kommunikáció A hirdetmények

Részletesebben

Győr város területén felhasználható fürdő szolgáltatás igénybe vételére 205 db termál fürdőszolgáltatást biztosító bérlet megvásárlása

Győr város területén felhasználható fürdő szolgáltatás igénybe vételére 205 db termál fürdőszolgáltatást biztosító bérlet megvásárlása Győr város területén felhasználható fürdő szolgáltatás igénybe vételére 205 db termál fürdőszolgáltatást biztosító bérlet megvásárlása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/60 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére munkavédelmi lábbelik beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről

BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére munkavédelmi lábbelik beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére munkavédelmi lábbelik beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/7 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Keretszerződés tréneri kiegészítő képzés,

Részletesebben

Az új törvény alapján bevezetésre kerülő főbb változások a közbeszerzési eljárásokban

Az új törvény alapján bevezetésre kerülő főbb változások a közbeszerzési eljárásokban Az új törvény alapján bevezetésre kerülő főbb változások a közbeszerzési eljárásokban A bemutató témái: -2012. január 1-től hatályba lépő rendelkezések. Változik az ajánlattétel intézményes formája és

Részletesebben

Csomagolóanyag tájékoztató

Csomagolóanyag tájékoztató Csomagolóanyag tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/145 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamos áramszedők beszerzése(bkv Zrt. T-438/17)

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamos áramszedők beszerzése(bkv Zrt. T-438/17) Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamos áramszedők beszerzése(bkv Zrt. T-438/17) Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/66 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt

Részletesebben

Árvízvédelmi szakértői tevékenység ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről.

Árvízvédelmi szakértői tevékenység ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről. Árvízvédelmi szakértői tevékenység ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/100 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az

Részletesebben

KÖZBESZEREZÉSI KÖTELEZETTSÉG

KÖZBESZEREZÉSI KÖTELEZETTSÉG KÖZBESZEREZÉSI KÖTELEZETTSÉG PÁLYÁZATOK MEGVALÓSÍTÁSA SORÁN Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezete Borászati Fórum Székesfehérvár 2016. augusztus 11. dr. Czink Henrietta A BESZERZÉST MEGELŐZŐEN

Részletesebben

Miniszterelnöki Hivatal. Dr. Tordai Csaba Szakállamtitkár Úr részére. Budapest. Tisztelt Szakállamtitkár Úr!

Miniszterelnöki Hivatal. Dr. Tordai Csaba Szakállamtitkár Úr részére. Budapest. Tisztelt Szakállamtitkár Úr! Miniszterelnöki Hivatal Dr. Tordai Csaba Szakállamtitkár Úr részére Budapest Tisztelt Szakállamtitkár Úr! A Hivatalos Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége ezúton szeretné szíves állásfoglalását

Részletesebben

Az ELEKTRA Hungaria közlekedési elektronikus kártyarendszer továbbfejlesztése vállalkozási szerződés keretében.

Az ELEKTRA Hungaria közlekedési elektronikus kártyarendszer továbbfejlesztése vállalkozási szerződés keretében. Az ELEKTRA Hungaria közlekedési elektronikus kártyarendszer továbbfejlesztése vállalkozási szerződés keretében. Közbeszerzési Értesítő száma: 2007/125 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás; (Az 1 27. szolgáltatási

Részletesebben

2005. április március 31. közötti időszakra szükséges különféle fém termékek beszerzése

2005. április március 31. közötti időszakra szükséges különféle fém termékek beszerzése 2005. április 1-2006. március 31. közötti időszakra szükséges különféle fém termékek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/16 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Adásvétel Az egyszerű eljárás ajánlattételi

Részletesebben

Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése. Tanulmány

Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése. Tanulmány Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése Tanulmány ÁROP 2.f) Közbeszerzési eljárások lebonyolítása Készítette: Közigazgatási Igazgatósága

Részletesebben

BKV vasúti járműjavító Kft. részére általános csapágyak beszerzése-tájékoztató az eljárás eredményéről KÉ

BKV vasúti járműjavító Kft. részére általános csapágyak beszerzése-tájékoztató az eljárás eredményéről KÉ BKV vasúti járműjavító Kft. részére általános csapágyak beszerzése-tájékoztató az eljárás eredményéről KÉ Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/25 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

a munkanélküliség megelőzése és kezelése c. intézkedés keretében munkaerő-piaci szolgáltatások

a munkanélküliség megelőzése és kezelése c. intézkedés keretében munkaerő-piaci szolgáltatások a munkanélküliség megelőzése és kezelése c. intézkedés keretében munkaerő-piaci szolgáltatások Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás; Szolgáltatás; Szolgáltatási kategória:

Részletesebben

Egyedi gyártású specifikus felületkezelő (CINK-FOSZFÁT) gépsor beszerzése

Egyedi gyártású specifikus felületkezelő (CINK-FOSZFÁT) gépsor beszerzése Egyedi gyártású specifikus felületkezelő (CINK-FOSZFÁT) gépsor beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/128 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015

Részletesebben

XXI. ker. Csepel, Szent Imre tér 23. szám alatti Rendőrkapitányság tetőszerkezetének teljes felújítása

XXI. ker. Csepel, Szent Imre tér 23. szám alatti Rendőrkapitányság tetőszerkezetének teljes felújítása XXI. ker. Csepel, Szent Imre tér 23. szám alatti Rendőrkapitányság tetőszerkezetének teljes felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/46 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Az új közbeszerzési szabályozás

Az új közbeszerzési szabályozás Az új közbeszerzési szabályozás Adminisztratív terhek csökkentése és kkv-k segítése az új rendelkezések tükrében Bánki Erik Gazdasági Bizottság Országgyűlés 2015. NOVEMBER 25. A közbeszerzési reform indokai

Részletesebben

Munkaruha, védő- ruha és eszköz beszerzése

Munkaruha, védő- ruha és eszköz beszerzése Munkaruha, védő- ruha és eszköz beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/141 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárás fajtája: A Kbt. 117.

Részletesebben

Tűzjelző és beléptető rendszer kivitelezése

Tűzjelző és beléptető rendszer kivitelezése Tűzjelző és beléptető rendszer kivitelezése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/145 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/228 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/228 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési EFOP-3.7.1-17-2017-00001 azonosítószámú Aktívan a tudásért című kiemelt projekt keretében általános iskolai felzárkóztató képzésekhez szükséges tankönyv beszerzés- eredménytájékoztató Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Szállítási szerződés a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár részére nyomtatott könyvdokumentumok beszerzése könyvtári ellátás céljából

Szállítási szerződés a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár részére nyomtatott könyvdokumentumok beszerzése könyvtári ellátás céljából Szállítási szerződés a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár részére nyomtatott könyvdokumentumok beszerzése könyvtári ellátás céljából Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/55 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés

Részletesebben

Filmes eszközök beszerzése a Színház és Filmművészeti Egyetem részére - eredmény

Filmes eszközök beszerzése a Színház és Filmművészeti Egyetem részére - eredmény Filmes eszközök beszerzése a Színház és Filmművészeti Egyetem részére - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/204 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele

Részletesebben

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr!

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr! uiés Hivatala Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t benyújtás a Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=4312/2016

ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=4312/2016 http://ehr.kozbeszerzes.hu/ehr/viewform.jsp?id=4312/2016 1/8 Kérelem uniós értékhatár alatti értékű közbeszerzési hirdetmény feladására MvM. rendelet 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemnek tartalmaznia

Részletesebben

AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA

AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA Szakmai nap és konzultáció közbeszerzők részére 2015. október 21. AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA Dr. Hubai Ágnes Hatályos Kbt. Új Kbt. 56. (1) bek. a) pont 62. (1)

Részletesebben

Könyvek beszerzése szállítási keretszerződés alapján a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár részére - tájékoztató az eljárás eredményéről

Könyvek beszerzése szállítási keretszerződés alapján a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár részére - tájékoztató az eljárás eredményéről Könyvek beszerzése szállítási keretszerződés alapján a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár részére - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/12 Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

Eredménytájékoztató-Irányítási feladatokat ellátó gépkocsi

Eredménytájékoztató-Irányítási feladatokat ellátó gépkocsi Eredménytájékoztató-Irányítási feladatokat ellátó gépkocsi Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/33 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/107 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/107 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Tájékoztató az eljárás eredményéről - Centrál Színház nagytermi hűtőberendezés és kapcsolódó légtechnika hálózat felújítása tervezéssel és kivitelezéssel kompletten Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/107

Részletesebben

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy: Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes

Részletesebben

Hegesztés és forrasztás technikai eszközök és anyagok beszerzése

Hegesztés és forrasztás technikai eszközök és anyagok beszerzése Hegesztés és forrasztás technikai eszközök és anyagok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/134 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárás

Részletesebben

MINŐSÍTÉSI SZEMPONTOK a minősített ajánlattevői státusz megújításához

MINŐSÍTÉSI SZEMPONTOK a minősített ajánlattevői státusz megújításához I. Kizáró okok hiánya MINŐSÍTÉSI SZEMPONTOK a minősített ajánlattevői státusz megújításához A kérelmezőnek büntetőjogi felelőssége tudatában szükséges nyilatkoznia arról, hogy a felvételre irányadó minősítési

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Szakfordítás, tolmácsolás

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Szakfordítás, tolmácsolás Tájékoztató az eljárás eredményéről - Szakfordítás, tolmácsolás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/103 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok felügyelete

Esztergom Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok felügyelete Esztergom Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok felügyelete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/97 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015

Részletesebben

TEE- Épületek bontása

TEE- Épületek bontása TEE- Épületek bontása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/90 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Részletesebben

Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok tűzoltó készülékeinek karbantartása, felülvizsgálata és javítása

Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok tűzoltó készülékeinek karbantartása, felülvizsgálata és javítása Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok tűzoltó készülékeinek karbantartása, felülvizsgálata és javítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/93 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről_lk biztonsági porta vagyonvédelmi rendszerek bővítése (KBE/158/2015)

Tájékoztató az eljárás eredményéről_lk biztonsági porta vagyonvédelmi rendszerek bővítése (KBE/158/2015) Tájékoztató az eljárás eredményéről_lk biztonsági porta vagyonvédelmi rendszerek bővítése (KBE/158/2015) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/85 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

ESPD, E-CERTIS, GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK A NYILATKOZATI ELVVEL ÉS AZ IGAZOLÁSOK BENYÚJTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

ESPD, E-CERTIS, GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK A NYILATKOZATI ELVVEL ÉS AZ IGAZOLÁSOK BENYÚJTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN ESPD, E-CERTIS, GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK A NYILATKOZATI ELVVEL ÉS AZ IGAZOLÁSOK BENYÚJTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN dr. Varga Ágnes Főosztályvezető Fenntarthatóság és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya 2017.

Részletesebben

Tájékoztató a "Mezőgazdasági gépek beszerzése" tárgyú eljárás eredményéről

Tájékoztató a Mezőgazdasági gépek beszerzése tárgyú eljárás eredményéről Tájékoztató a "Mezőgazdasági gépek beszerzése" tárgyú eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/17 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei könyvvizsgálata - eredmény

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei könyvvizsgálata - eredmény Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei könyvvizsgálata - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/58 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Különféle prémium minőségű elemek beszerzése

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Különféle prémium minőségű elemek beszerzése Tájékoztató az eljárás eredményéről - Különféle prémium minőségű elemek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/108 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt

Részletesebben

IP telefónia kibővítése a Fővárosi Törvényszéken

IP telefónia kibővítése a Fővárosi Törvényszéken IP telefónia kibővítése a Fővárosi Törvényszéken Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/9 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt szerződés

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2

Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2 Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes

Részletesebben

Nagykonyhai eszközök beszerzése

Nagykonyhai eszközök beszerzése Nagykonyhai eszközök beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/171 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt szerződés az alább felsorolt

Részletesebben

Tájékoztató nevezett közbeszerzési eljárás eredményéről.

Tájékoztató nevezett közbeszerzési eljárás eredményéről. Tájékoztató nevezett közbeszerzési eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/127 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése urbzaggy ű lés Hivatala iroma nyszarn- 6t3.413/ w Érkezett : 2015 DEC 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a közbeszerzésekr ől szóló 2015. évi

Részletesebben

Vízszerelési anyagok beszerzése "

Vízszerelési anyagok beszerzése Vízszerelési anyagok beszerzése " Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/247 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Nyílt eljárás Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

A minták kitöltési útmutatója

A minták kitöltési útmutatója 31. melléklet a /2004. ( ) IM rendelethez A minták kitöltési útmutatója Általános megjegyzések 1. Jelen rendelet 1. -a szerinti minták a Bizottság 2001/78/EK irányelvével (a közbeszerzési hirdetmények

Részletesebben

Uniós, Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás - EKR

Uniós, Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás - EKR ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Uniós, Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Budapesti Rendőr-főkapitányság IKSZR fejlesztés Ajánlattételre

Részletesebben

K1666 Oktató filmek készítése

K1666 Oktató filmek készítése K1666 Oktató filmek készítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/95 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

Segédlet hirdetmények kitöltéséhez

Segédlet hirdetmények kitöltéséhez Segédlet hirdetmények kitöltéséhez I. Általános információk Az alábbi hirdetmények kitöltéséről szóló segédlet (továbbiakban: Segédlet) a Kbt. és végrehajtási rendeleteinek alkalmazásával összefüggésben

Részletesebben

19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági szereplőknek tájékoztatniuk

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/127. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/127. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Tájékoztató eljárás eredményéről az "M31 autópálya vízrendezés fejlesztés I. ütem a 3+300 km szelvényében - záportározó és levezető meder építése" tárgyú eljárásban Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/127

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Miskolc, Petőfi u. 23. szám alatti épület erkélyeinek felújítása

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Miskolc, Petőfi u. 23. szám alatti épület erkélyeinek felújítása Tájékoztató az eljárás eredményéről - Miskolc, Petőfi u. 23. szám alatti épület erkélyeinek felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/42 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

A Miskolci Semmelweis Kórház és Oktatókórház részére zárt vérvételi rendszerek beszerzése

A Miskolci Semmelweis Kórház és Oktatókórház részére zárt vérvételi rendszerek beszerzése A Miskolci Semmelweis Kórház és Oktatókórház részére zárt vérvételi rendszerek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/66 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamosenergia beszerzés 2016.

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamosenergia beszerzés 2016. Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamosenergia beszerzés 2016. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/137 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ

Részletesebben