Tájékoztatás a közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztatás a közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban"

Átírás

1 Tájékoztatás a közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban Cg Nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

2 Jelen tájékoztatás a közbeszerzési törvényben ajánlatkérőként meghatározott szervezetek részére készült, és célja a hatályos közbeszerzési törvény (a továbbiakban: Kbt.) jelentősebb, január 1-től hatályba lépő módosításainak bemutatása. A Kbt. módosítás összegzi az új Kbt. hatályba lépése óta eltelt egy év tapasztalatait, és a közbeszerzések szereplőinek széles körű visszajelzései alapján vezet be a gyakorlati jogalkalmazást segítő intézkedéseket. Egyes rendelkezések pontosítása mellett a közbeszerzési eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célzó megoldások kerülnek a törvénybe. A módosítás értelmében: árubeszerzés és szolgáltatásmegrendelés esetében megszűnnek a négy ajánlattevős eljárások; új kizáró ok kerül a törvénybe a szerződés teljesítése során elkövetett jogsértések szankcionálására, mely kizáró okot nemzeti eljárásrendben kötelezően elő is kell írni. A módosítás új választható eredménytelenségi okokat vezet be a közbeszerzési eljárásokba, valamint a szerződés teljesítésének szakaszára vonatkozóan növeli a közbeszerzések átláthatóságát. A módosítás ajánlatkérőket érintő, főbb pontjai az alábbiak: I. A közbeszerzési kötelezettség értékhatárának emelkedése, a nemzeti közbeszerzési értékhatárok változása, és a négy ajánlattevős eljárások megszűnése A nemzeti közbeszerzési értékhatár: árubeszerzés és szolgáltatásmegrendelés esetében: 8 millió forintról 15 millió forintra; építési beruházás esetén: 15 millió forintról 25 millió forintra; szolgáltatási koncesszió esetén: pedig 25 millió forintról 30 millió forintra fog emelkedni. Ezzel párhuzamosan a korábban legalább négy ajánlattevő közvetlen felhívásával induló eljárás a közbeszerzési értékhatárok emelkedésével árubeszerzés és szolgáltatásmegrendelés esetén megszűnik. Építési beruházások esetében kivéve európai uniós alapokból finanszírozott és Magyarország határain átnyúló beszerzések esetében továbbra is lehetőség van a Kbt szerinti közbeszerzési eljárás lefolytatására, azonban kizárólag 300 millió forintos becsült érték alatt és öt ajánlattevő közvetlen felhívásával. 300 millió forintot elérő vagy meghaladó, azonban 700 millió forintot el nem érő becsült értékű építési beruházás esetén a Kbt (1) bekezdése szerinti eljárás alkalmazandó. 2/8

3 II. III. IV. Kötelező versenyeztetés bevezetése a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és intézményeik, a Kormány közalapítványai, valamint a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek beszerzései tekintetében A fenti ajánlatkérők 1 egymillió forintot elérő, ugyanakkor a közbeszerzési értékhatár alatti szerződéseire a Kbt. módosítás előírja legalább három ajánlat bekérését. Az ilyen beszerzések szabályainak meghatározásával kapcsolatos követelményeket külön Korm. rendelet fogja szabályozni. Támogatásban részesülő gazdasági szereplők esetében a támogatási összeghatár és kivételi kör változása Változnak azok a szabályok, amelyek alapján a támogatásban részesülő gazdasági szereplőket közbeszerzési kötelezettség terheli 2. Egyrészt könnyítést jelent, hogy nő a közbeszerzési kötelezettséget eredményező támogatási összeghatár (25 millió forintról 40 millió forintra), másrészt bővül a törvényi kivételek köre és a törvényben foglalt kivételi körök mellett lehetőség nyílik arra is, hogy a Kormány egyedi határozatában felmentést adjon a közbeszerzési kötelezettség alól. Leválasztható beszerzések 3 értékének maghatározása A kisebb értékű beszerzések egy közbeszerzésről való leválasztását lehetővé tevő szabály a leválasztható beszerzések értékét a jövőben euróban fogja rögzíteni. Ennek értelmében a leválasztott eljárás becsült értéke nem haladhatja meg: árubeszerzés és szolgáltatás megrendelés esetében: eurót; építési beruházás esetén: eurót. Az Európai Bizottság által közzétett, irányadó aktuális forint értékeket a Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) tájékoztatásul minden év elején közzéteszi honlapján. V. Nemzeti érték esetén is lefolytatható uniós eljárás: A módosítás értelmében jogszerűen jár el az ajánlatkérő minden olyan esetben, amikor a törvény az adott beszerzésre ugyan a Kbt. nemzeti eljárásrendjének alkalmazását rendeli, az ajánlatkérő azonban választása szerint beszerzését az uniós eljárásrend szabályai szerint valósítja meg. 1 Kbt (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők 2 Kbt. 5. (3) bekezdése 3 Kbt. 19. (4) bekezdése 3/8

4 VI. Közös ajánlatkérés felelősségi szabályának pontosítása ha a közbeszerzési eljárás lebonyolítására teljes egészében minden érintett ajánlatkérő nevében, közösen kerül sor: az ajánlatkérők együttesen felelősek a kötelezettségeik teljesítéséért; ha a közbeszerzési eljárás lebonyolítására nem teljes egészében minden érintett ajánlatkérő nevében kerül sor: az ajánlatkérők közbeszerzési eljárásnak csak a közösen végzett részei tekintetében tartoznak együttes felelősséggel. A módosítás rögzíti, hogy minden ajánlatkérő kizárólagosan felelős a kötelezettségei teljesítéséért a közbeszerzési eljárás azon részei tekintetében, amelyeket a saját nevében végez. VII. A Közbeszerzési Adatbázisban közzéteendő információk körének bővülése Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások esetében az ajánlatkérő az eljárás megkezdése napján köteles a Közbeszerzési Adatbázisban és a honlapján is közzétenni: a Hatóságnak megküldött minden dokumentumot; a közbeszerzési dokumentumokat; a bontást követően a bontási jegyzőkönyvet. Az öt ajánlattevős eljárásokban 4 a nyilvánosság biztosítása érdekében az eljárás megindításakor ajánlatkérőnek közzé kell tennie a Közbeszerzési Adatbázisban (és a honlapján is) az eljárást megindító felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat, majd a bontást követően az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők nevét és címét, valamint a bontási jegyzőkönyvet. VIII. A közbeszerzési eljárást megindító vagy meghirdető felhívás, összefoglaló tájékoztatás tartalma A TED elektronikus felületen bevezetett karakterszám korlátozásra tekintettel a kizáró okok és az alkalmassági követelmények igazolására benyújtandó dokumentumok részletes ismertetése elegendő az egyéb közbeszerzési dokumentumokban, a felhívásban csak utalni kell a megkövetelt igazolási módokra. Az összefoglaló tájékoztatás részletes tartalmáról egy külön jogszabály fog rendelkezni. 4 Kbt (1) bekezdése szerinti közbeszerzési eljárások 4/8

5 IX. A közbeszerzési eljárást módosító hirdetmény feladása A módosítás értelmében a felhívást módosító hirdetményt az ajánlattételi (részvételi) határidő lejártáig elegendő feladni, annak megjelennie nem kell eddig az időpontig. X. Kizáró okok, új kizáró ok bevezetése 5 A módosító rendelkezések a kizáró okokat módosítják, erősítve a gazdasági szereplők felelősségét az általuk vállalt szerződéses kötelezettségek teljesítéséért 6. Új kizáró ok kerül bevezetésre: Kizáró ok hatálya alá tartozik az a gazdasági szereplő, aki súlyosan megsértette a közbeszerzési (koncessziós) eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésére a Kbt.-ben előírt rendelkezéseket, és ezt a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálata esetén a bíróság 90 napnál nem régebben meghozott, jogerős határozata megállapította. A jelenleg hatályos Kbt. és a módosítás hatályba lépése közötti időszakban jogerőssé vált döntések egy alkalommal, a módosítás hatályba lépését követő 90 napig eredményeznek kizárást. Az új kizáró ok előírása kötelező lesz nemzeti eljárásrendben, alkalmazni kell azon közbeszerzési eljárásokban is, amelyek a módosítás hatályba lépésekor folyamatban vannak és az ajánlattételi (részvételi) határidő még nem járt le. Ebben az esetben szükséges lesz a felhívás módosítása! XI. Alkalmasság: a szakemberekre, referenciákra vonatkozó követelmények teljesítésének igazolása A módosítás egyértelművé teszi, hogy a szakemberek rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. Az ajánlatkérőnek az eljárásban csatolt dokumentumok alapján arról kell meggyőződnie, hogy a kapacitást nyújtó szervezet részéről csatolt kötelezettségvállalás a teljesítésben tényleges, érdemi részvételt jelent. Ha a kapacitást igazoló szervezet részvétele nem olyan mértékű, amely megfelelne e törvényi követelményeknek, ez adott esetben az új kizáró ok alkalmazásához vezethet. 5 Kbt. 62. (1) bekezdés q) pont 6 Kbt. 62. (1) bekezdés h) és p) pontok módosítása, pontosítása 5/8

6 XII. Hiánypótlási felhívás és felvilágosítás kérés az értékeléshez bemutatott szakemberekre vonatkozó adatok eltérése esetén, az értékeléskor kevésbé kedvező adat figyelembe vétele A Kbt. módosítás értelmében, ha az értékeléshez bemutatott szakemberekre vonatkozó, a felolvasólapon feltüntetett adat és az ajánlatban a szakemberekre vonatkozóan csatolt dokumentum tartalma eltér egymástól, és nem sikerül hiánypótlás vagy felvilágosítás keretében a felolvasólapon feltüntetett adatot alátámasztani, az ajánlatkérő az értékeléskor azt az adatot veszi figyelembe, amelyet a szakemberekre vonatkozó csatolt dokumentumok tartalmaznak, feltéve, hogy az a felolvasólapon szereplő adatnál az értékeléskor kevésbé kedvező. Ha a felolvasólapon feltüntetett adat és a szakemberre vonatkozóan csatolt dokumentum tartalma között olyan ellentmondás áll fenn, hogy a felolvasólapon szereplő adat az értékeléskor kevésbe kedvező, abban az esetben az értékeléskor a felolvasólapon szereplő adatot kell figyelembe venni. XIII. Bírálat folyamata Megszűnik az 5 munkanapos határidő a két lépcsős bírálati folyamatban 7, az igazolások benyújtása során. A módosítás megfelelő határidő biztosítását írja elő. A módosítás rendezi azt a kérdést, hogy hogyan kell ajánlatkérőnek eljárnia abban az esetben, ha az igazolások benyújtása a két lépcsős bírálati folyamat ellenére már az ajánlatban megtörténik. Ilyen esetben ajánlatkérőnek ezeket nem kell rögtön bevonnia a bírálatba, elegendő csak majd a nyertesként megjelölni kívánt tekintetében ellenőriznie az igazolásokat. A módosítás lehetővé teszi a bírálat két lépcsős módszerétől való eltérést nemzeti eljárásrendben, amennyiben ajánlatkérő az eljárásban nem határoz meg alkalmassági követelményt. XIV. Választható eredménytelenségi okok körének bővülése Két új ponttal bővül a választható eredménytelenségi okok köre: Eredménytelen az eljárás, ha nem nyújtottak be legalább két ajánlatot. Az eredménytelenségi ok nem vonatkozik a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásokra. A módosítás azt is rendezi, hogy a fenti eredménytelenségi ok fennállása esetén az ajánlatkérő az ajánlatok bírálata és értékelés nélkül meghozhatja az eljárás eredménytelenségéről szóló döntést. 7 Kbt. 69. (4) bekezdése 6/8

7 Ajánlatkérőnek a fenti eredménytelenségi okot a felhívásban kell rögzítenie, vagy összefoglaló tájékoztatással induló eljárások esetében az összefoglaló tájékoztatásban kell megadnia az erre vonatkozó információt. Új eredménytelenségi okként kerül meghatározásra, ha a közbeszerzéshez támogatást nyújtó vagy a közbeszerzések jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzését végző szerv döntése szerint jogsértés történt, és a közbeszerzési eljárás szabályai szerint ajánlatkérőnek már nincs lehetősége az eljárás jogszerűségét helyreállítani. XV. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások arányának visszaszorítása, a Kbt (1) bekezdése szerinti eljárások nyilvánosságának biztosítása, és a négy ajánlattevős eljárások megszűnése A módosítás előírja, hogy a Hatóság minden hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén részletes indokolással ellátott döntést hoz az eljárás jogalapjának megalapozottsága megállapítása érdekében és ezen döntést a honlapján is közzéteszi. A műszaki-technikai sajátosságokra vagy kizárólagos jogokra hivatkozással indított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások esetében ajánlatkérőnek közzé kell tennie előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetményt is. A Kbt (1) bekezdése szerinti eljárások esetében az ajánlatkérő az összefoglaló tájékoztatással egyidejűleg köteles megküldeni a Közbeszerzési Hatóság részére azon, legalább három gazdasági szereplő nevét és címét, amelyeknek az eljárást megindító felhívást saját kezdeményezésére meg fogja küldeni. Az ajánlatkérő az ajánlatok (részvételi jelentkezések) bontásakor ismertetnie kell, hogy mely gazdasági szereplőknek küldte meg saját kezdeményezésére az eljárást megindító felhívást. A négy ajánlattevős eljárás árubeszerzés és szolgáltatásmegrendelés esetén megszűnik. Építési beruházások esetén a módosítás 300 millió forintban határozza meg azt az értékhatárt, amely felett az ajánlatkérőnek a beszerzését összefoglaló tájékoztatással kell meghirdetnie, egyidejűleg az eljárásban ötre emeli az ajánlattételre felhívandó gazdasási szereplők számát. A módosítás értelmében az ajánlatkérő a különböző eljárásokban ajánlattételre felhívni kívánt gazdasági szereplők személyét lehetőség szerint változtatja. Alkalmazhatósága: ha ajánlatkérőnek e törvény által megkövetelt, megfelelő számú alkalmas gazdasági szereplőről van tudomása. Az ajánlatkérő csak a teljesítésre képes, szakmailag megbízható gazdasági szereplőknek küldhet ajánlattételi felhívást (ajánlatkérő tájékozódási kötelezettsége az eljárás megindítását megelőzően). Alkalmassági követelmény előírása továbbra sem kötelező az öt ajánlattevős eljárásokban. 7/8

8 XVI. Szerződésmódosítás, a szerződés teljesítése A módosítás pontosítja a szerződés értékének változásával járó szerződésmódosítási szabályokat. 8 Ez a jogalap nem alkalmazható akkor, ha az ajánlatkérő olyan értékhatárt lép át a módosítással, amelynek elérésével a megelőző eljárást más szabályok szerint kellett volna lefolytatnia. A módosítás szolgáltatásmegrendelések esetében megszünteti az ajánlattevő 50 %- os saját teljesítésére vonatkozó előírást. Fontos megjegyezni, hogy a Kbt. módosítás indoklása szerint a szerződő felek már a megkötött szerződésükben is dönthetnek úgy, hogy a módosult szabályt alkalmazzák, e módosítás nem tekintendő lényeges módosításnak. A Kbt. módosítás értelmében az építési beruházások esetében az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a szerződés értékének 65 %-át. Az alvállalkozóknak a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesülnek a szerződés általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből. A teljesítésben részt vevő alvállalkozó nem vehet igénybe az alvállalkozói szerződés értékének 65 %-át meghaladó mértékben további közreműködőt. A szerződő felek már a megkötött szerződésükben is dönthetnek úgy, hogy a módosult szabályt alkalmazzák. 8 Kbt (2) bekezdés b) pont 8/8

A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017-ES ÚJDONSÁGAI. dr. Kovács László Közbeszerzési Szabályozási Főosztály Miniszterelnökség február 07.

A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017-ES ÚJDONSÁGAI. dr. Kovács László Közbeszerzési Szabályozási Főosztály Miniszterelnökség február 07. A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017-ES ÚJDONSÁGAI dr. Kovács László Közbeszerzési Szabályozási Főosztály Miniszterelnökség 2017. február 07. 1. A törvénymódosítás indoka Notifikációs javítások Új Kbt. gyakorlati

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Közbeszerzés Dr. Hubai Ágnes Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó ÉRTÉKHATÁROK VÁLTOZÁSA A nemzeti közbeszerzési

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY JANUÁR 1-JÉTŐL HATÁLYOS FŐBB MÓDOSÍTÁSAI

A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY JANUÁR 1-JÉTŐL HATÁLYOS FŐBB MÓDOSÍTÁSAI A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017. JANUÁR 1-JÉTŐL HATÁLYOS FŐBB MÓDOSÍTÁSAI Rigó Csaba Balázs Elnök 2017. március 22. A módosítás 2016. december 6-án került elfogadásra A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII.

Részletesebben

- Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés április 16.

- Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés április 16. - Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés 2010. április 16. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési

Részletesebben

A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ALKALMAZÁSA

A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ALKALMAZÁSA A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ALKALMAZÁSA Budapest, 2016. április 27. Dr. Szeiffert Gabriella Közszolgálati és Támogató Főosztály Közbeszerzési Hatóság A HNT eljárás kivételes jellege kivételesen

Részletesebben

Az új közbeszerzési szabályozás

Az új közbeszerzési szabályozás Az új közbeszerzési szabályozás Adminisztratív terhek csökkentése és kkv-k segítése az új rendelkezések tükrében Bánki Erik Gazdasági Bizottság Országgyűlés 2015. NOVEMBER 25. A közbeszerzési reform indokai

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Alsózsolca Város képviselő-testülete, a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről (2016. október január 31. között hatályos időállapot)

2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről (2016. október január 31. között hatályos időállapot) 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről (2016. október 1. 2017. január 31. között hatályos időállapot) 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről (módosította: 2016. évi CLX. törvény) 2016. december

Részletesebben

A közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény alapján

A közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény alapján A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény alapján 2 3 4 5 ...10...11...16...17...17...18...18...22...24...24...26...28...29...31 18. Hivatalos közbeszerzési tanácsadó...32 19. Összeférhetetlenség...33

Részletesebben

AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA

AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA Szakmai nap és konzultáció közbeszerzők részére 2015. október 21. AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA Dr. Hubai Ágnes Hatályos Kbt. Új Kbt. 56. (1) bek. a) pont 62. (1)

Részletesebben

2016. évi CLX. törvény a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról

2016. évi CLX. törvény a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról 2016. évi CLX. törvény a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 203. szám A törvényt az Országgyűlés

Részletesebben

A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI

A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI dr. Szeiffert Gabriella 2015. november 25. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételes jellege kivételesen alkalmazható eljárásfajta

Részletesebben

Közbeszerzési tudnivalók 2011.

Közbeszerzési tudnivalók 2011. Közbeszerzési tudnivalók 2011. A közbeszerzés A 2003. évi CXXIX tv. szerint kell eljárni a közbeszerzési eljárásokban, amelyeket az ajánlatkérőként meghatározott szervezetek visszterhes szerződés megkötése

Részletesebben

A KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÁLLÁSÁNAK IGAZOLÁSA, KAPCSOLÓDÓ KAPCSOLÓDÓ JOGALKALMAZÁSI JOGALKALMAZÁSI KÉRDÉSEK

A KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÁLLÁSÁNAK IGAZOLÁSA, KAPCSOLÓDÓ KAPCSOLÓDÓ JOGALKALMAZÁSI JOGALKALMAZÁSI KÉRDÉSEK A KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÁLLÁSÁNAK IGAZOLÁSA, KAPCSOLÓDÓ KAPCSOLÓDÓ JOGALKALMAZÁSI JOGALKALMAZÁSI KÉRDÉSEK Rakovitsné dr. Szini Katalin főosztályvezető-helyettes Közszolgálati és Támogató Főosztály

Részletesebben

a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló évi XLII. törvény módosításáról*

a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló évi XLII. törvény módosításáról* 82154 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 203. szám 2016. évi CLIX. törvény a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításáról*

Részletesebben

AZ UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL MEGVALÓSULÓ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAINAK RÖVID ISMERTETÉSE MÁTÉ GERGŐ MINISZTERELNÖKSÉG

AZ UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL MEGVALÓSULÓ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAINAK RÖVID ISMERTETÉSE MÁTÉ GERGŐ MINISZTERELNÖKSÉG AZ UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL MEGVALÓSULÓ KÖZBESZERZÉSEK SZABÁLYAINAK RÖVID ISMERTETÉSE MÁTÉ GERGŐ MINISZTERELNÖKSÉG Ajánlatkérő (többek közt): Kötelezettek köre támogatásból megvalósuló beszerzés vonatkozásában

Részletesebben

A közbeszerzési törvény szabályainak változása. változása

A közbeszerzési törvény szabályainak változása. változása A közbeszerzési törvény szabályainak változása ETK zrt. 2010. február Az előadás felépítése Gyakorlati alkalmazási kérdések kezelése a Kbt. módosításában - Formai megközelítés mérséklésére irányuló változások:

Részletesebben

NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2015

NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2015 NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2015 A 2015. január 1-től hatályba lépő közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályrendszert a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény és annak

Részletesebben

2016. évi CLX. évi törvény

2016. évi CLX. évi törvény a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények 1. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosítása 1. (1) A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII.

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Megbízási keretszerződés feladatírói és nemzetközi

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Keretszerződés tréneri kiegészítő képzés,

Részletesebben

ESPD, E-CERTIS, GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK A NYILATKOZATI ELVVEL ÉS AZ IGAZOLÁSOK BENYÚJTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

ESPD, E-CERTIS, GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK A NYILATKOZATI ELVVEL ÉS AZ IGAZOLÁSOK BENYÚJTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN ESPD, E-CERTIS, GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK A NYILATKOZATI ELVVEL ÉS AZ IGAZOLÁSOK BENYÚJTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN dr. Varga Ágnes Főosztályvezető Fenntarthatóság és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya 2017.

Részletesebben

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat és Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Közbeszerzési Szabályzata I. A közbeszerzési Szabályzat célja, tartalma, hatálya 1. A szabályzat célja hogy rögzítse

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat. a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról

T/ számú. törvényjavaslat. a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/12738. számú törvényjavaslat a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról Előadó: Lázár János Miniszterelnökséget vezető

Részletesebben

Az új közbeszerzési törvény

Az új közbeszerzési törvény Az új közbeszerzési törvény D r. N a g y Á g n e s f ő o s z t á l y v e z e t ő K ö z b e s z e r z é s e k T a n á c s a 1 Nyílt eljárás Meghívásos eljárás Tárgyalásos eljárás - hirdetmény közzétételével

Részletesebben

Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése. Tanulmány

Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése. Tanulmány Tamási Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerősítése Tanulmány ÁROP 2.f) Közbeszerzési eljárások lebonyolítása Készítette: Közigazgatási Igazgatósága

Részletesebben

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM IRM/CGKFO/481/2009 MUNKAANYAG a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról Budapest, 2009.

Részletesebben

Az igazságügy-miniszter. rendelete

Az igazságügy-miniszter. rendelete Az igazságügy-miniszter /2006. ( ) IM rendelete a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról A közbeszerzésekről szóló 2003. évi

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.915/5/2016. A Közbeszerzési

Részletesebben

KÖZBESZEREZÉSI KÖTELEZETTSÉG

KÖZBESZEREZÉSI KÖTELEZETTSÉG KÖZBESZEREZÉSI KÖTELEZETTSÉG PÁLYÁZATOK MEGVALÓSÍTÁSA SORÁN Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezete Borászati Fórum Székesfehérvár 2016. augusztus 11. dr. Czink Henrietta A BESZERZÉST MEGELŐZŐEN

Részletesebben

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 452 hrsz. ingatlanon, 16 tantermes általános iskola kiviteli tervezési feladatainak elkészítésére közbeszerzési eljárás megindításáról Tisztelt

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Aszód Város Önkormányzata Átdolgozott Szabályzat (4. pályázati elem) BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 A gazdaság verseny tisztaságának

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Elektronikus tájékoztatók - tartalompublikációs

Részletesebben

ESPD és a nyilatkozati elv, öntisztázás. Soós Gábor LL.M. Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

ESPD és a nyilatkozati elv, öntisztázás. Soós Gábor LL.M. Magyar Fejlesztési Bank Zrt. ESPD és a nyilatkozati elv, öntisztázás Soós Gábor LL.M. Magyar Fejlesztési Bank Zrt. I. Egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) [nyilatkozati elv az uniós eljárásrendben] II. Öntisztázás (self-cleaning)

Részletesebben

A jogszabály száma és címe: évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény módosításáról

A jogszabály száma és címe: évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény módosításáról A közbeszerzésekről szóló törvény módosítása A jogszabály száma és címe: 2008. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról A jogszabály lényege: A törvény jelentősen

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. 10. 20. Javaslat Vállalkozási szerződés keretében Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata részére a Dunaújvárosi

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT 1. kiadás 1. módosítás 1. oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa a 30-2010/2011. (2011.06.07.) sz. határozatával 2011.06.07-én jóváhagyta, hatályos 2011.06.08-tól. módosítások: - A

Részletesebben

A 46/2011-ES KORMÁNYRENDELET SZERINTI ELLENŐRZÉS SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK 2014-BEN AZ ÚJ ELLENŐRZÉSI STRUKTÚRA

A 46/2011-ES KORMÁNYRENDELET SZERINTI ELLENŐRZÉS SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK 2014-BEN AZ ÚJ ELLENŐRZÉSI STRUKTÚRA A 46/2011-ES KORMÁNYRENDELET SZERINTI ELLENŐRZÉS SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK 2014-BEN AZ ÚJ ELLENŐRZÉSI STRUKTÚRA DR. HAJAS TÜNDE KÖZBESZERZÉSI ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY 2014. NOVEMBER 28. A Közbeszerzési Felügyeletért

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI ENGEDÉLYSZÁMMAL RENDELKEZŐ KÉPZÉS E /2018/D003 MAVOR Legal Kft.

FELNŐTTKÉPZÉSI ENGEDÉLYSZÁMMAL RENDELKEZŐ KÉPZÉS E /2018/D003 MAVOR Legal Kft. A KÖZBESZERZÉS ALAPJAI ÉS AKTUALITÁSAI 2019. MÁRCIUS 27-28. BUDAPEST Előadó: TÁMIS NORBERT jogi szakokleveles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, MÁV-START Zrt. beszerzési igazgató Regisztráljon

Részletesebben

Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (III. 16.) számú határozatával jóváhagyott KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Értékelési skála: pont 5 (jeles) pont 4 (jó) pont 3 (közepes) pont 2 (elégséges) 0 50 pont 1 (elégtelen)

Értékelési skála: pont 5 (jeles) pont 4 (jó) pont 3 (közepes) pont 2 (elégséges) 0 50 pont 1 (elégtelen) A 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 52 343 01 Közbeszerzési referens Értékelési skála: 91 100 pont 5 (jeles) 81 90 pont

Részletesebben

E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv

E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv 2. N a p i r e n d E LŐTERJESZ T É S éves összesített közbeszerzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 42. -a a következő rendelkezést

Részletesebben

2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésről (Kbt.) Közbeszerzési referens képzés 2012 Urbán Márta PTE

2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésről (Kbt.) Közbeszerzési referens képzés 2012 Urbán Márta PTE 2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésről (Kbt.) Közbeszerzési referens képzés 2012 Urbán Márta PTE Uniós Értékhatárt elérőértékű közbeszerzések Uniós értékhatárt elérő eljárások esetén: Kbt. Második

Részletesebben

Értékelési skála: pont 5 (jeles) pont 4 (jó) pont 3 (közepes) pont 2 (elégséges) 0 50 pont 1 (elégtelen)

Értékelési skála: pont 5 (jeles) pont 4 (jó) pont 3 (közepes) pont 2 (elégséges) 0 50 pont 1 (elégtelen) A 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 52 343 01 Közbeszerzési referens Értékelési skála: 91 100 pont 5 (jeles) 81 90 pont

Részletesebben

Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos

Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

A Kbt. módosult rendelkezései 2009. június 11.

A Kbt. módosult rendelkezései 2009. június 11. A Kbt. módosult rendelkezései 2009. június 11. Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület Dr. Demkó Ivett hivatalos közbeszerzési tanácsadó, főosztályvezető NFGM, Közbeszerzési Főosztály Erőforrást nyújtó

Részletesebben

Új közbeszerzési törvény, új feladatok. RIGÓ CSABA BALÁZS KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG ELNÖK 2015. december 15.

Új közbeszerzési törvény, új feladatok. RIGÓ CSABA BALÁZS KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG ELNÖK 2015. december 15. Új közbeszerzési törvény, új feladatok RIGÓ CSABA BALÁZS KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG ELNÖK Tartalom I.) A Közbeszerzések helyzetének alakulása Magyarországon statisztikai áttekintés új irányelvek átültetése

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI ENGEDÉLYSZÁMMAL RENDELKEZŐ KÉPZÉS E /2018/D003 MAVOR Legal Kft.

FELNŐTTKÉPZÉSI ENGEDÉLYSZÁMMAL RENDELKEZŐ KÉPZÉS E /2018/D003 MAVOR Legal Kft. Közbeszerzési munkatárs képzés A közbeszerzés alapjai és aktualitásai 2019. MÁJUS 15-16. BUDAPEST Előadó: TÁMIS NORBERT jogi szakokleveles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó és oktató, Target

Részletesebben

Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez

Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez 1. Képviselőként jár el? A legördülő listából ki kell választani, hogy az ügyfél képviselő útján jár-e el

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Workflow rendszer beszerzése Elektronikus

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Sarkad Város Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2012. 5720 Sarkad, Kossuth u. 27. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Sarkad Város Önkormányzata valamint Sarkad Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala - mint

Részletesebben

Közbeszerzés ellenőrzési tájékoztató ÁROP-1.A.5, 3.A.2 Pályázói információs nap Előadó: dr. Szabó Zoltán, jogi előadó MAG Zrt. 2014. március 21. Budapest Közbeszerzések ellenőrzésének folyamatai - Szabályozási

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Az érettségi vizsgához kapcsolódó feladatírás

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FELELŐSSÉGI REND PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA részére a Gubányi Károly Általános Iskola épületeinek energiahatékonysági beruházása tárgyú, Kbt. 115. szerinti hirdetmény nélküli nyílt közbeszerzési eljárások

Részletesebben

NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2014

NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2014 NYÚL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI TERVE 2014 A 2014. január 1-től hatályba lépő közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályrendszert a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény szabályozza.

Részletesebben

Az R. l. (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

Az R. l. (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016. (III. 24.) önkormányzati rendelete az önkormányzati beszerzések rendjéről szóló 12/2012. (III. 27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL KÉSZÍTETT ÍRÁSBELI ÖSSZEGEZÉS MINTA 1 / 10

AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL KÉSZÍTETT ÍRÁSBELI ÖSSZEGEZÉS MINTA 1 / 10 AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL KÉSZÍTETT ÍRÁSBELI ÖSSZEGEZÉS MINTA 1 / 10 TÁJÉKOZTATÓ A MINTA HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATOSAN A jelen minta azzal a céllal készült, hogy segítséget nyújtson az európai uniós forrásból

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás, 7300 Komló, Városház tér 3.

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás, 7300 Komló, Városház tér 3. 7. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás, 7300 Komló, Városház tér

Részletesebben

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 4112/2017 CPV Kód: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 4112/2017 CPV Kód: Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. Zuglói Zrt. kezelésében lévő ingatlanoknál lomtalanítási, törmelékelszállítási, illetve zöldhulladékok lerakóhelyre történő elszállítási feladatok ellátása - Kbt. módosítás miatti szerződés módosítás Közbeszerzési

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. 1181 Budapest, Üllői út 423. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: A Városgazda XVIII. kerület

Részletesebben

VELEM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRENDRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA

VELEM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRENDRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA VELEM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSRENDRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA /2011.(VI.28.) számú határozattal elfogadásra került A beszerzések rendjéről szóló szabályzat A gazdaság

Részletesebben

Értékelési skála: pont 5 (jeles) pont 4 (jó) pont 3 (közepes) pont 2 (elégséges) 0 50 pont 1 (elégtelen)

Értékelési skála: pont 5 (jeles) pont 4 (jó) pont 3 (közepes) pont 2 (elégséges) 0 50 pont 1 (elégtelen) A 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 52 343 01 Közbeszerzési referens Értékelési skála: 91 100 pont 5 (jeles) 81 90 pont

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Az ajánlatkérő neve és címe: FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 1067 Budapest, Eötvös utca 2 Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Kapcsolattartó: Molnár Zita Target Consulting Tanácsadó és Szolgáltató

Részletesebben

Kiskunhalas Város Polgármesteri Hivatalának Közbeszerzési Szabályzata

Kiskunhalas Város Polgármesteri Hivatalának Közbeszerzési Szabályzata S/69/2012 1/2012 Kiskunhalas Város Polgármesteri Hivatalának Közbeszerzési Szabályzata Dr. Ferenczi Mária jegyző Kelt: Kiskunhalas, 2012-01-19 1 Bevezető Kiskunhalas Város Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban:

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT NYUGATMAGYARORSZÁGI EGYETEM BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Sopron SOPRON 2012 Tartalomjegyzék Beszerzések rendjéről szóló szabályzat... 3 I. Általános rendelkezések... 3 1. A szabályzat célja... 3 2.Alapelvek...

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Az országos mérési-értékelési rendszer eredményeinek

Részletesebben

13600 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 130. szám. Kormányrendeletek

13600 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 130. szám. Kormányrendeletek 13600 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 130. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 241/2014. (IX. 23.) Korm. rendelete a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011. (III.

Részletesebben

Optikai anyagok beszerzése az ELI lézer kutatóközpont megvalósítása GINOP (ELI-ALPS) nagyprojekt 2. fázisa (P4) projekt keretében

Optikai anyagok beszerzése az ELI lézer kutatóközpont megvalósítása GINOP (ELI-ALPS) nagyprojekt 2. fázisa (P4) projekt keretében Optikai anyagok beszerzése az ELI lézer kutatóközpont megvalósítása GINOP-2.3.6-15-2015-00001 (ELI-ALPS) nagyprojekt 2. fázisa (P4) projekt keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/39 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Takarítási szolgáltatás ellátása az Oktatási

Részletesebben

A közbeszerzések aktuális kérdései az Európai Unióban és a tagállamokban

A közbeszerzések aktuális kérdései az Európai Unióban és a tagállamokban A közbeszerzések aktuális kérdései az Európai Unióban és a tagállamokban d r N a g y Á g n e s f ő o s z t á l y v e z e t ő K ö z b e s z e r z é s e k T a n á c s a Közzététel és kommunikáció A hirdetmények

Részletesebben

IV.1.2) Az eljárás fajtája: Nyílt eljárás

IV.1.2) Az eljárás fajtája: Nyílt eljárás Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

1. számú módosítás_hídfelújítás II Sióagárdi Sió-híd felújítása - Ajánlattételi felhívás

1. számú módosítás_hídfelújítás II Sióagárdi Sió-híd felújítása - Ajánlattételi felhívás 1. számú módosítás_hídfelújítás II. 2016 - Sióagárdi Sió-híd felújítása - Ajánlattételi felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: None/None Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Módosítás/helyesbítés/visszavonás/2015

Részletesebben

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás. Közbeszerzési szabályzata. Társulási Tanácsa. a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal. hagyott jóvá.

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás. Közbeszerzési szabályzata. Társulási Tanácsa. a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal. hagyott jóvá. Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása Közbeszerzési szabályzata Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsa a 20/2009. (V. 18.) számú határozattal hagyott jóvá. Társulás elnöke

Részletesebben

Értékelési skála: pont 5 (jeles) pont 4 (jó) pont 3 (közepes) pont 2 (elégséges) 0 50 pont 1 (elégtelen)

Értékelési skála: pont 5 (jeles) pont 4 (jó) pont 3 (közepes) pont 2 (elégséges) 0 50 pont 1 (elégtelen) A 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 52 343 01 Közbeszerzési referens Értékelési skála: 91 100 pont 5 (jeles) 81 90 pont

Részletesebben

Segédlet hirdetmények kitöltéséhez

Segédlet hirdetmények kitöltéséhez Segédlet hirdetmények kitöltéséhez I. Általános információk Az alábbi hirdetmények kitöltéséről szóló segédlet (továbbiakban: Segédlet) a Kbt. és végrehajtási rendeleteinek alkalmazásával összefüggésben

Részletesebben

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV

ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV 2011. Módosításokkal egységes szerkezetben A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés Szállítási Tündérkert Bölcsőde berendezési-, és felszerelési eszközök beszerzésére

Részletesebben

Közbeszerzési referens Közbeszerzési referens

Közbeszerzési referens Közbeszerzési referens Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22. ) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Közbeszerzés ellenőrzési tájékoztató ÁROP-1.A.5, 3.A.2 Pályázói információs nap Előadó: dr. Szabó Zoltán, jogi előadó MAG Zrt. 2014. március 25. Budapest Közbeszerzések ellenőrzésének folyamatai - Szabályozási

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Vakok Állami Intézete, 1146 Budapest, Hermina út 21.

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Vakok Állami Intézete, 1146 Budapest, Hermina út 21. 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 9. melléklet szerint az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Vakok Állami Intézete, 1146 Budapest, Hermina út 21. 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:

Részletesebben

A minták kitöltési útmutatója

A minták kitöltési útmutatója 31. melléklet a /2004. ( ) IM rendelethez A minták kitöltési útmutatója Általános megjegyzések 1. Jelen rendelet 1. -a szerinti minták a Bizottság 2001/78/EK irányelvével (a közbeszerzési hirdetmények

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A 77/2004. (VI.17.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban Kbt.) 6. (1) bekezdésében kapott

Részletesebben

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez

9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Miskolc Holding Zrt. (3525 Miskolc, Petőfi u. 1-3.) 2. A közbeszerzés tárgya és

Részletesebben

Az igazságügy-miniszter 15/2004. (IV. 25.) IM rendelete

Az igazságügy-miniszter 15/2004. (IV. 25.) IM rendelete Az igazságügy-miniszter 15/2004. (IV. 25.) IM rendelete a közbeszerzési és a tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról A közbeszerzésekről szóló

Részletesebben

ALCSÚTDOBOZ TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

ALCSÚTDOBOZ TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA ALCSÚTDOBOZ TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. november 1. napjától 1/7. oldal Alcsútdoboz Település Önkormányzat a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Beszerzési szabályzat

Beszerzési szabályzat 2018.05.01. Beszerzési szabályzat 38. számú függelék SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKRMÁNYZATI HIVATAL Beszerzési szabályzat. SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKROMÁNYZATI HIVATAL 39. számú függelék Az Szentlőrinci közös Önkormányzati

Részletesebben

1221 Tárgy: Közbeszerzési utóellenőrzési jelentés

1221 Tárgy: Közbeszerzési utóellenőrzési jelentés BUS-OXY Egészségügyi Gázforgalmazó Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Budapest Iktatószám: K-2013/08-0002202/130 Kanyargó utca 25. Kelt: 2013. augusztus 23. 1221 Tárgy: Közbeszerzési utóellenőrzési jelentés

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

5.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetőleg az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja: -

5.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetőleg az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja: - 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 1067 Budapest, Eötvös utca 21. Kapcsolattartó:

Részletesebben

BELÜGYI ALAPOK SZAKMAI NAP június 18. A Felelős Hatóság által lefolytatott ellenőrzések tapasztalatai

BELÜGYI ALAPOK SZAKMAI NAP június 18. A Felelős Hatóság által lefolytatott ellenőrzések tapasztalatai BELÜGYI ALAPOK SZAKMAI NAP 2019. június 18. A Felelős Hatóság által lefolytatott ellenőrzések tapasztalatai Beszerzések ellenőrzése Egyajánlatos és többajánlatos beszerzések Közbeszerzések, biztonsági

Részletesebben

AZ ELLENŐRZÉSI RENDSZER ÉS AZ ELLENŐRZÉSI FOLYAMATOK VÁLTOZÁSAI DR. LADÁNYI NIKOLETTA (KFF)

AZ ELLENŐRZÉSI RENDSZER ÉS AZ ELLENŐRZÉSI FOLYAMATOK VÁLTOZÁSAI DR. LADÁNYI NIKOLETTA (KFF) AZ ELLENŐRZÉSI RENDSZER ÉS AZ ELLENŐRZÉSI FOLYAMATOK VÁLTOZÁSAI DR. LADÁNYI NIKOLETTA (KFF) A FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELLENŐRZÉS - AZ UNIÓS ÉRTÉKHATÁROKAT ELÉRŐ VAGY MEGHALADÓ BECSÜLT ÉRTÉKŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK

Részletesebben

92/2011. (XII. 30.) NFM

92/2011. (XII. 30.) NFM 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/97. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 7276/2018 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/97. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 7276/2018 CPV Kód: "A MÁV Zrt. kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó ügynökségi feladatok ellátása négy részben - III. rész Szóró- és reklámajándék-beszerzés 1. sz. szerz. mód. Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/97 Beszerzés

Részletesebben

A közbeszerzések ellenőrzésének tapasztalatai. Dr. Velikovszky László PhD főosztályvezető, NFÜ, Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály

A közbeszerzések ellenőrzésének tapasztalatai. Dr. Velikovszky László PhD főosztályvezető, NFÜ, Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály A közbeszerzések ellenőrzésének tapasztalatai Dr. Velikovszky László PhD főosztályvezető, NFÜ, Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály Tartalom A támogatásból megvalósuló közbeszerzések sajátosságai Az ellenőrzési

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/71. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 7141/2016 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/71. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 7141/2016 CPV Kód: A Pécsi Tudományegyetem, Pécs Kürt u. 4. szám alatti épületének központi raktárrá történő alakításának kivitelezési munkái_tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/71 Beszerzés

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Debreceni Közterület-felügyelet (4026 Debrecen, Bem tér 14.) 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: A 2010. évi meleg étkezési utalványok

Részletesebben

II.1.1) A közbeszerzés tárgya: Authentikációs rendszer korszerűsítése (675/2016)

II.1.1) A közbeszerzés tárgya: Authentikációs rendszer korszerűsítése (675/2016) 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Hatályos: március 28.

Hatályos: március 28. KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2012. március 28. GYULA ÉS KÖRNYÉKE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás közbeszerzési eljárásaiban résztvevő

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. február 16-án tartandó ülésére A 2017. évi összesített közbeszerzési terv elfogadásáról, valamint az Önkormányzat beszerzési szabályzatának módosításáról Előterjesztést

Részletesebben