C/ Környezetvédelmi osztály működésének jellemzői, programjai a tanév során. 1.1.ÖKO-osztály program 1.a

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "C/ Környezetvédelmi osztály működésének jellemzői, programjai a tanév során. 1.1.ÖKO-osztály program 1.a"

Átírás

1 C/ Környezetvédelmi osztály működésének jellemzői, programjai a tanév során 1.1.ÖKO-osztály program 1.a Iskolánk a 2008/2009-es tanévben elnyerte az ökoiskola címet. Ennek keretében vállaltuk, hogy felmenő rendszerben indítunk évfolyamonként egy olyan osztályt, amelyik kiemelt feladatának tekinti a környezettudatos nevelést. A ma iskolájának ugyanis már nem csupán az a feladata, hogy elemi készségeket és képességeket oktasson, többet kell nyújtania ennél. Fel kell készíteni diákjainkat arra, hogy felelős döntéseket hozzanak, melyek hatással lesznek önmagukra és környezetükre. A feladat, hogy óvjuk, védjük, szépítsük környezetünket, óriási! Ezért fontos, hogy már a kicsi gyerekeket úgy neveljük, hogy eszükkel értsék, szívükkel érezzék ennek jelentőségét. Ez természetesen egy átfogó program, melyet igyekeztünk belecsempészni valamennyi tantárgy tanításába. A program akkor lehet eredményes, ha tanulók napi szinten, különböző formákban magyar irodalom, ének-zene, rajz, technika találkoznak a témával. Feladataink között szerepel: A Pedagógiai Programban ( 3.fejezet) meghatározott értékek, követelmények közvetítése. A fenntarthatóság érdekében történő oktató-nevelő munka. A gyermek testi-lelki egészségének védelme. A gyerekek környezeti attitűdjének változtatása közvetlen tapasztalatszerzéssel. Érzelmekre ható természetélmény nyújtása már kisgyermek korban. Céljaink: Zöld napok, illetve a környezetvédelem népszerűsítése Figyelem felkeltése lakókörnyezetünkben, a település adottságainak kiaknázása Tudatformálás aktív gyakorlati tevékenységen keresztül Szülők bevonása meghatározott akcióinkba Bekapcsolódni a városi szervezésű zöld programokba

2 Erre egyfajta szervezeti keret lehet a természet ünnepeihez kapcsolt és köréjük csoportosítható feladat-és eseménysor. A havonkénti bontásban megjelenő zöld napok tartalma a gyerekek által könnyen felfogható, érzelmileg megérinti őket, szívesen részt vesznek benne. A választható témák, tevékenységek szorosan kapcsolhatók a környezet-és természetvédelemhez. A munkatervünkben felsorolt ünnepek, tevékenységek ajánlások, a teljesség igénye nélkül. Bátran változtatható, bővíthető a csoport és a pedagógus igényeinek megfelelően. A program négy éves időszakra készült, az alábbiakban az első osztályban megvalósultakat mutatjuk be. Elsőseink tantermét úgy készítettük elő, hogy megjelenítse öko- jellegünket. Az ajtódísz és a parafa faliújságok minden gyereknek kijelölnek egy helyet saját munkái kiállítására. Szeptember Jön már az ismerős, szél-lábú, deres ősz. Lombot ráz, diót ver, krumplit ás, szüretel. (Kányádi S.) A szülőkkel megszerveztük a gyümölcshozatalt, s folyamatosan kaptunk almát, körtét, szőlőt. Gyümölcskosarunk, s a tisztasági eszközök tárolásához kapott tárgyak is természetes anyagból készültek. Már az első hét iskolai akadályversenyén sor került hulladék szelektív válogatására, egészséges testmozgásra, ÖKO feladatok közös megoldására.

3 Jeles nap: Szeptember 20. : Takarítási Világnap A gyerekek megfelelő előkészítés után, amibe beletartozott az eszközök megbeszélése is, a Mátyás király úti iskolát és környékét tisztították meg. Osztályunkban őszi sarkot alakítottunk ki. Tanulmányi sétánk során gyűjtött levelekből és termésekből készítettünk levélképeket, termésállatkákat. A témához kapcsolódva kulturális foglalkozást tartottunk, melyben őszi dalokat, verseket tanultak elsőseink. Meghallgatták és eljátszották az Ősz -t Vivalditól. Kedveltek voltak a találós kérdések, a mesék (Zelk Zoltán: Új mese a négy vándorról), melyek állatokról, az évszakokról szóltak. Október Én szeretem az állatokat. Elnézem őket, ha játszanak, alszanak vagy tűnődnek titkaikon és a világon. (Rónay György) Jeles nap: október 4. : Állatok világnapja

4 október 21.: Földünkért Az Állatok világnapja alkalmából kiírt rajzpályázatra beneveztünk. Két tanulónk ( Gyuricza Balázs és Pásztor Hanna díjazott lett). Az iskolánk udvarán megrendezett állatszépségversenyen osztályunk tanulói és szülei is aktívan részt vettek. Dobogós eredményt ért el egyik tanulónk házi kedvenc kisállat kategóriában kutyájával. Tartottunk kabalaállat bemutatót, böngésztünk állatos könyveket. Több játékot is játszottunk, melyeket az erdőpedagógiában alkalmaznak. Erre a játszótéren adódott alkalom. Ilyen játék a Denevér és a moly, Noé bárkája, Állatpantomim. A Teddymackók történetéről tartott foglalkozáson kitértünk a GREENPEACE szervezet állatmentő tevékenységére, s az amerikai bennszülött indiánok medvetáncára, mellyel a Nagy Medve SZELLEMÉNEK tisztelegnek. Részt vettünk az iskolai papírgyűjtésben. Földünkért napot osztálykeretben tartottunk. Ekkor a gyerekek csoportokban dolgoztak. Előzetes gyűjtőmunka után kreatív tevékenységet végeztek. Voltak, akik kupakokból mozaikképet készítettek, mások a Nem minden hulladék szemét elvből kiindulva kidobott tárgyak funkcióját gondolták újra. Plakátkészítés is szerepelt a tevékenységek között.

5 November Kék-cinke, szén cinke, gyere be. Csináltunk házat kedvedre (Takáts Gyula) Az őszi népszokásokról beszélgettünk. Több vers- és mesejelenetet dramatikus formában meg is jelenítettünk osztályunkban. Tablót készítettünk Egy csepp víz címmel, mely iskolánk folyosóját díszíti. Bevezettük a rendszeres ebéd utáni fogmosást, melynek kultúrált lebonyolítását a tisztaságfelelős felügyeli. Kreatív tevékenység: Madáretetőnket madáreleséggel láttuk el, sőt magunk is fűztünk madáreleséget és azt kihelyeztük. Advent első hetében készítettünk koszorút szárított gyümölcsökből és termésekből. A karácsonyváró iskolai szombaton gyártottunk Lucaszéket természetes anyagokból.

6 December Hó a mező takarója, hűvös a nap, fogy a láng. Délen a fecske, a gólya gondol-e ránk? (Weöres Sándor) December az advent jegyében telt. Iskolai programon is részt vettünk, ami felölelte az egész témakört. Karácsonyi dalokat, verseket tanultak a gyerekek, mely szerepjátékkal volt egybekötve. Meghallgattuk Vivaldi téli zenéjét. Kreatív tevékenység: A karácsonyfadíszek és a szülőknek szánt ajándékok is természetes anyagokból készültek. Pl. narancs, szegfűszeg, méhviasz. Az ünnepi bazárra magvakból és faspatulából alkottunk képkeretet. Együtt gyúrt mézeskalácstésztát is az osztály a közös sütéshez. Ajándékcsomagolási ötleteket adtunk gyerekeinknek Ötletesen zöld címmel. Egy kislány saját készítésű süteményt hozott a téli szünet előtti utolsó napon, melyet ízlésesen tálalt. Az ünnepi terítést is gyakorolták elsőseink az iskolai versenyen, szülő által sütött beiglit is feltálalva. Január Gyere tartsad kicsi sapkád, adok érett, piros almát. Gyere tartsad kicsi kendőd, adok édes, puha szőlőt. (Weöres Sándor) Egészségnevelési hónapot tartottunk,melyben az egészséges táplálkozásról beszélgettünk. Meséket, cikkeket olvastunk a témáról. Szülők segítségével több vitaminnapot is tartottunk. Itt zöldségeket és gyümölcsöket kóstoltunk. Zöldségtálunkról a répán és karalábén kívül a csicsóka is megkóstolható volt.

7 Gyümölcspalettánk is igen széles: alma, banán, kivi, körte. Sok kisgyereknek újdonság volt a gránátalma, ananász vagy a pomelo ízlelése. Egészségsarkunkban gyógyteákat, gyümölcsteákat és mézet kóstolhattak a nebulók. Beszélgettünk a téli öltözködésről, öltöztetőbabákra adtunk időjáráshoz illő ruhákat. Kreatív tevékenység Könyvjelzőket készítettünk tankönyveinkbe hulladékokból, fonalból, bőrdarabokból Öltöztetőbabát készítettünk, s hozzá többféle ruhát

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV

ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV KÉSZÍTETTE: Rakovics Judit földrajz-technika szakos tanár Kukucska Istvánné Tárnai Henrietta tanító JÓVÁHAGYTA: Szonn Ibolya Mária

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3

SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA. Szeged, Földmíves u. 3 SZEGEDI ÓVI FÖLDMÍVES UTCAI ÓVODÁJA Szeged, Földmíves u. 3 CÉLOK Alakuljon és tudatosodjon a gyermekek környezetükhöz fűződő pozitív viszonya. Ismerjék meg a gyerekek a kulturált életvitel szokásait. Legyenek

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 Készítette: Mujzer Richárd ÖKOiskola vezető Győr, 2013. szeptember 5. Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz,

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanár A munkatervet megvitatta

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ISKOLAI ÖKOMUNKATERV 2014-2015.

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ISKOLAI ÖKOMUNKATERV 2014-2015. II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ISKOLAI ÖKOMUNKATERV 2014-2015. Alsó és felső tagozat A 2014/15 tanévben is folytatjuk iskolánkban

Részletesebben

Ökoiskola munkaterve a 2014/2015. tanévre

Ökoiskola munkaterve a 2014/2015. tanévre Ökoiskola munkaterve a 2014/2015. tanévre Készítette: ÖKO je 2007-ben nyerte el iskolánk az Ökoiskola Címet először, 2010-ben második alkalommal is sikeresen pályáztunk.2014-ben benyújtottuk pályázatunkat

Részletesebben

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre 3. számú melléklet A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE a 2011/2012-es tanévre Készítette: ÖKO munkacsoport vezetője Jóváhagyta:

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2011/2012. TANÉV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2011/2012. TANÉV ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2011/2012. TANÉV I. CÉL A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal,

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Ökomunkaközösség E g e r, 2011. szeptember 01. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve 2011/12. A Cecei Általános Iskola ÖKO munkaterve a 2011/12. tanévre Hónap Megfogalmazott célok Kapcsolódási pontok Szeptember 1. Öko csoport megalakítása

Részletesebben

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre Az ÖKO-munkacsoport tagjai: Ligay Csilla Nagy Ivánné Víg Balázsné Török Renáta Barcza László Róna Csilla Frick Judit Págyiné Milfai

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV.] ÖKOISKOLAI MUNKATERV Az ökoiskolai munka célja: Fenntarthatóságra nevelés: példamutatás, tapasztalatszerzés. Szemléletformálás,

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Öko Munkacsoport Koordinátor Kovácsné Lébényi

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31.

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 2014 Ökoiskolai munkaterv Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 1. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Tápai Zsuzsanna Tamás Emilia Élő Márta Jobbágy Miklósné Felker Fruzsina Lecsek

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 Készítette: Szoboszlai Zoltánné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Folyamatosan ellátandó feladatok: Szakmai folyóiratok figyelemmel kísérése. Továbbképzéseken,

Részletesebben

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014.

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. Heti óraszám: 1 óra Éves óraszám: 36 óra Készítette: 2013. szeptember 1. ------------------------------------- Dr. Halász Mátyásné Ellenőrizte:.. munkaközösség-vezető

Részletesebben

4.b. Egészség- és környezeti nevelés

4.b. Egészség- és környezeti nevelés 34. Osztályfőnökeink ebben a tanévben nagy hangsúlyt fektettek az egészség- és környezeti nevelésre illetve a bűnmegelőzésre. Több interaktív program kapcsolódott ezekhez: pl. TEGY-előadás, Danone-program,

Részletesebben

Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős

Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakítatása a diákok

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A ZELEMÉRY LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE Az Öko munkacsoport tagjai: Varga Edit Ungvári Ferencné Juhászné Papp Magdolna Buzás Andrea Juhászné Ficzek Erika Kathi Imréné

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Ökoiskola munkaközösség munkaterve 2011-12. tanévre

Ökoiskola munkaközösség munkaterve 2011-12. tanévre Dátumhoz köthető tevékenységek Ökoiskola munkaközösség munkaterve 2011-12. tanévre Dátum Feladat Felelős Résztvevők Megjegyzés Szeptember 22.csütörtök Európai autómentes nap Ruppert Vilmosné Molnár Róbertné

Részletesebben

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Környezeti munkacsoport Éves munkaterv. Készítette: Buchholcz Éva szeptember 1.

Környezeti munkacsoport Éves munkaterv. Készítette: Buchholcz Éva szeptember 1. Környezeti munkacsoport Éves munkaterv Készítette: Buchholcz Éva 2016. szeptember 1. A munkacsoport tagjai Bezdán Katalin reál munkaközösség Krékityné Dancsó Ágnes reál munkaközösség Ceglédi Anna humán

Részletesebben

BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA

BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA ELŐDISKOLÁINK FÉNYES TÁNCSICS SZIGETI KOSSUTH A Budai Középiskola születése 2004 Táncsics Mihály Angol Kéttannyelvű Gimnázium Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

AZ ÖKO MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre

AZ ÖKO MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre AZ ÖKO MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre A munkaközösség tagjai Molnár Rózsa Ábriné Nagy Judit Salzer Gabriella Lovasné Virányi Zsuzsa Tóbiás Rita Enyedyné Horváth Réka Kiss Brigitta Fazekas

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Az őszi témahét programja:

Az őszi témahét programja: Az őszi témahét programja: 2011. október 10-14 Osztály: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3.a osztályában Időkeret: 5 nap x 5 x 45 perc Kapcsolatok: NAT Környezetismeret Művészetek dráma, vizuális kultúra,

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ISKOLAI ÖKOMUNKATERV

II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ISKOLAI ÖKOMUNKATERV II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ISKOLAI ÖKOMUNKATERV 2016-2017. A 2016/17 tanévben is folytatjuk iskolánkban az ÖKO programok

Részletesebben

Barkaág Tavaszváró Három hetet meghaladó projekt

Barkaág Tavaszváró Három hetet meghaladó projekt Barkaág Tavaszváró Három hetet meghaladó projekt Megvalósítás helye: Sugovica Általános Iskola Kiscsávoly Projekt felelős: Ideje: 2014. március 26. április 16. Foglalkozások száma: 33 Bevont tanulók köre:

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

Állati Móka Egyhetes projekt

Állati Móka Egyhetes projekt Állati Móka Egyhetes projekt Megvalósítás helye: Sugovica Általános Iskola Projekt felelős: Pásztor Judit Ideje: 2014. október 14 október 18. Bevont tanulók köre: 4. osztály, alkalomszerűen az alsós napközis

Részletesebben

KÖRNYEZETNEVELÉSI MUNKATERV

KÖRNYEZETNEVELÉSI MUNKATERV KÖRNYEZETNEVELÉSI MUNKATERV 2015-2016 Bárcziné Kulcsár Júlia igazgató ÖKO programvezető DÖK vezető... Jászberény, 2015. 09. 01. KSZM képviselője KÖRNYEZETNEVELÉSI MUNKATERV 2015.-2016. tanév I. 2014.-2015.

Részletesebben

ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév

ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév Szentlőrinc, 2014. 09. 24. Készítette: Tóth Beáta Iskolánk, a Szentlőrinci Általános Iskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye pályázati úton, a 2012/2013-as

Részletesebben

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK Tantárgyi fejlesztések Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna. Kristine Barnett

Részletesebben

TANMENETJAVASLAT. Környezetismeret. 2. osztály

TANMENETJAVASLAT. Környezetismeret. 2. osztály TANMENETJAVASLAT Környezetismeret 2. osztály 2 1. Elmúlt a nyár T, a nyári élmények felidézése nyár, nyaralás, idôtöltés Tk. 4. oldal 2. Évszakok ôsz Évszakok öltözködés kapcsolata Öltözködés öltözködés

Részletesebben

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon

Részletesebben

A természetismeret munkaközösség munkaterve

A természetismeret munkaközösség munkaterve A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Stankovicsné Soós Mária biológia-technika szakos nevelő, intézményvezetőhelyettes Csiszár Attila földrajz-testnevelés szakos nevelő Györéné

Részletesebben

- 1 - - tantermek - folyosó. Személy, tantárgy: Tevékenységek: Fejlesztett készségek: Munkaformák: Produktum Matematika

- 1 - - tantermek - folyosó. Személy, tantárgy: Tevékenységek: Fejlesztett készségek: Munkaformák: Produktum Matematika 6. osztály - 1 - Étkezés, egészséges táplálkozás Az innováció közvetlen célja táplálkozás témakörének bemutatása különböző tantárgyak bevonásával, minél szélesebb körű megismerése volt. Fejleszteni kívánt

Részletesebben

Együtt az élő környezetért munkaközösség

Együtt az élő környezetért munkaközösség Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu Együtt az élő környezetért munkaközösség Éves terv 2013/2014 Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni haladás.

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014/2015 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

Tanítási órák / Évfolyamok

Tanítási órák / Évfolyamok Mikor? Hol? 27. péntek 28. szombat 29. vasárnap 30. hétfő Tanítási órák / Évfolyamok 1. b 5. c 6. c 8. c Óra Téma Óra Téma Óra Téma Óra Téma Adventi Adventi koszorú Adventi koszorú szítése Adventi koszorú

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

Óvodánk ökológiai jelszava

Óvodánk ökológiai jelszava Óvodánk ökológiai jelszava Egyesült erővel meg akarjuk menteni a FÖLDET! FELNŐTTEK FIGYELEM! A FÖLDNEK, AKÁRCSAK A GYEREKEKNEK, VÉDELEMRE ÉS TÖRŐDÉSRE VAN SZÜKSÉGE! Az Öko-Iskola nevelési program fő céljai:

Részletesebben

Napközis mini projektek a Herman 4. évfolyamán

Napközis mini projektek a Herman 4. évfolyamán Napközis mini projektek a Herman 4. évfolyamán Itt mindennap történik valami érdekes, izgalmas, kreatív, játékos...dolog. Itt érdemes napközisnek lenni! Általunk az idei tanévben a napköziben próba jelleggel

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013/2014 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E 2012/2013-as tanév Készítette: Jóváhagyta: Czirják Attila mk.vez. Törökné Ofella Katalin igazgató Az idegen nyelvi munkaközösség tagjai: Angol nyelv: Czirják

Részletesebben

TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL

TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program Önálló innováció: Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program A program felelősei: Erdei Lászlóné Máté Melinda Érintettek:

Részletesebben

Környezeti nevelés munkaközösség. munkaterv. 2014 /2015. nevelési év

Környezeti nevelés munkaközösség. munkaterv. 2014 /2015. nevelési év Környezeti nevelés munkaterv 2014 /2015. nevelési év Készítette: vezető Környezeti nevelés környezeti nevelés et vezeti: ben 14 fő vesz részt. 1. 2. Ökrösné Kara Judit 3. Molnárné Oros Csilla 4. Háló Éva

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Diafilmvetítésünk az állatokról szólt. A Városi Múzeumban foglalkozáson vettünk részt, mely a cserkészetről, s természeti értékeinkről szólt.

Diafilmvetítésünk az állatokról szólt. A Városi Múzeumban foglalkozáson vettünk részt, mely a cserkészetről, s természeti értékeinkről szólt. Február Maskarások, bolondok, Rázzátok a kolompot, Takarodjon el a tél, Örvendezzen aki él. (Sarkady Sándor) Ez a hónap a farsangi szokások jegyében telt. Verseket, dalokat, meséket tanultak osztályunk

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

4. A tanév helyi rendje 2015/2016.

4. A tanév helyi rendje 2015/2016. 4. A tanév helyi rendje 2015/2016. Szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek 17.00 3. Tűzriadó próba 2. óra 4. Bombariadó próba 2. óra 7-10. Szülői értekezletek 2-4. és 5-8.

Részletesebben

Tanulóinkkal a következő programokon vettünk részt /a teljesség igénye nélkül/: Mozdulj a klímáért!(2015)

Tanulóinkkal a következő programokon vettünk részt /a teljesség igénye nélkül/: Mozdulj a klímáért!(2015) 2015/16 évi ÖKOISKOLA beszámoló Iskolánk 2008-ban kapta meg először az ökoiskola, majd 2016. december 13-én az Örökös Ökoiskola címet. 2016. január 30-án az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok, szabadidős tevékenységek Munkaközösség

Részletesebben

2014-2015 ÖKO munkaterv

2014-2015 ÖKO munkaterv Isaszegi Damjanich János Általános Iskola 2014-2015 ÖKO munkaterv Isaszeg, 2014. szeptember 7. Balázs Judit ÖKO mk. vezetője A jövő nem fogja jóvátenni,, amit te a jelenben elmulasztasz. (Albert Schweitzer)

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben