A képzések bemutatását és a felvételi eljárást a következő oldalakon tekinthetik meg.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A képzések bemutatását és a felvételi eljárást a következő oldalakon tekinthetik meg."

Átírás

1 TANÁRI MESTERKÉPZÉSEK 1. Szintemelő képzés 2 félév 2. Újabb pedagógus szakképzettség megszerzésére irányuló képzés 4 félév A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művészeti Intézet Rajz Művészettörténet Tanszéke a 2018/2019-es tanévtől a tanári / tanítói végzettséggel rendelkezők számára az alábbi mesterképzéseket hirdeti: Rajz- vizuális kultúra tanár 2 féléves, tanári mester (szintemelő) képzés. Rajz vizuális kultúra tanár 4 féléves, újabb pedagógus szakképzettség megszerzésére irányuló tanári mesterképzés. Jelentkezés előtt, kérjük, az alábbi információs helyeken mindenképpen tájékozódjon: A felvételihez szükséges ábrázolási eszközöket és anyagokat, valamint a szükséges dokumentumokat (személyazonosságot igazoló dokumentumok, a korábbi végzettséget igazoló dokumentumok, nyelvvizsga bizonyítvány, illetve a felvételi eljárás díjának befizetését igazoló csekk eredeti példánya) a felvételire hozzák magukkal! A képzések bemutatását és a felvételi eljárást a következő oldalakon tekinthetik meg. 1

2 1. Szintemelő képzés Mire jó? Az általános iskolai rajztanári (főiskolai szintű) végzettség középiskolai rajztanári (egyetemi szintű) végzettségre történő emelésére. Kik jelentkezhetnek? Az általános iskolai (főiskolai szintű) rajztanári végzettséggel rendelkezők. Képzési idő: Munkarend: Finanszírozás: Kapacitás: Belépés a képzésbe: A felvételi eljárás: 2 félév Levelező munkarend. (péntek-szombat félévente 4-5 alkalommal) Állami támogatott és önköltséges formában is indul. Az önköltséges képzés Ft/félév fő. (A képzés 5 felvett hallgatónál kevesebbel nem indul). A felvételi eljárásban való részvétel és sikeres felvételi. Az általános iskolai rajztanári szakképzettség igazolása. (diploma megléte). Középfokú nyelvvizsga igazolása. (nyelvvizsga bizonyítvány megléte). Elektronikus jelentkezés a Felvi.hu megfelelő helyén. Pályaalkalmassági vizsga: felvételi beszélgetés a képzés helyén. (SZTE JGYPK Rajz Művészettörténet Tanszék) Gyakorlati felvételi vizsga: módszertani beszélgetés a képzés helyén. (SZTE JGYPK Rajz Művészettörténet Tanszék). A módszertani beszélgetésre a felvételiző hozzon magával tanulói munkákat vagy azok fotóit, önállóan készített tanmenet, a diákjainak eredményeit tükröző okleveleket és egyéb dokumentumokat (ha vannak), saját publikációkat bemutató dokumentumokat vagy azok fotóit (ha vannak). (Pl: előadások, cikkek, kiállítások stb.) Szakmai közösségek tagsági igazolványát (amennyiben tagja valamilyen országos szakmai 2

3 szervezetnek: Pl: MROE, MAOE). Önálló műalkotások bemutatása nem szükséges, amennyiben a jelentkező ezt fontosnak tartja, maximum 3 alkotást vagy annak fotóját mutathatja be. Felvételi pontok: Maximum 100 pont szerezhető, mely tartalmazza a többletpontokat is. Felvételi pontok számítása: a) oklevél átlag vagy az oklevél minősítése: Jeles: 20 pont, jó: 16 pont, közepes: 12 pont, elégséges 8 pont. b) felvételi vizsga: maximum 80 pont. c) Többletpontok: maximum 10 pont. - Esélyegyenlőségi maximális pont: 2 pont - Fogyatékosság: 1 pont - Gyermekgondozás: 1 pont - Hátrányos helyzet: 1 pont - 2. nyelvvizsga / felsőfokú (C1) komplex: 5 pont - 2. nyelvvizsga / középfokú (B2) komplex: 3 pont - Kiemelkedő szakmai teljesítmény: 7 pont További felvilágosítás ben kérhető a tanszék tanulmányi felelősétől: a fabulyanejoli@gmail.com címen. 3

4 2. Újabb pedagógus szakképzettség megszerzésére irányuló képzés Mire jó? Meglévő tanári szakképzettségtől eltérő, újabb tanári szakképzettség megszerzésére. ( harmadik szak ). Tanítói szakképzettség kiegészítése rajz vizuális kultúra tanár szakképzettséggel. Kik jelentkezhetnek? Azok az általános iskolai vagy középiskolai tanárok, akiknek nincs rajztanári végzettségük, de a meglévő szakpárjuk mellé szeretnék ezt is megszerezni. Azok a tanítók, akik szeretnék a tanítói végzettségüket rajztanári képesítéssel kiegészíteni. Képzési idő: Munkarend: Finanszírozás: Kapacitás: Belépés a képzésbe: A felvételi eljárás: 4 félév Levelező munkarend. (péntek-szombat félévente 5-6 alkalommal) Állami támogatott és önköltséges formában is indul. Az önköltséges képzés Ft/félév fő. (A képzés 5 felvett hallgatónál kevesebbel nem indul). A felvételi eljárásban való részvétel és sikeres felvételi. A tanári vagy tanítói szakképzettség igazolása. (diploma megléte). Középfokú nyelvvizsga igazolása. (nyelvvizsga bizonyítvány megléte). Elektronikus jelentkezés a Felvi.hu megfelelő helyén. Pályaalkalmassági vizsga: felvételi beszélgetés a képzés helyén (SZTE JGYPK Rajz Művészettörténet Tanszék), amely a rajz alkalmassági szóbeli vizsgával egy időben történik meg. Gyakorlati felvételi (rajz alkalmassági) vizsga: Szükséges felszerelés: ½ íves rajztábla, ½ íves rajzlapok, rajzeszközök: égetett rajzszén vagy préselt szén, rongy, monopol gumi, kréta (pitt) v. grafit, festő felszerelés: akvarell v. tempera, ecsetek. 4

5 1. feladat: Fejrajz (portré) - tónusos ábrázolás környezettel. (Tanulmányrajz ½ íves méretben, tetszőleges eszközzel, javasolt eszköz: rajzszén). 90 perc - 30 pont 2. feladat: Mértani testek, síkok szerkezeti rajza. (Szabadkézi rajz ½ íves méretben, tetszőleges eszközzel, javasolt eszköz: grafitceruza vagy pittkréta). 45 perc 30 pont 3. feladat: Színvázlatok. (Színvázlatok összetettebb csendéletről, A/5-ös méretben, legalább 4 db, javasolt eszköz: akvarell). 45 perc 10 pont Szóbeli felvételi (rajz alkalmassági) vizsga: Szükséges felszerelés: Otthonról hozott, saját készítésű munkák, rajzok, festmények, fotók, vázlatok stb. Feladat: beszélgetés az otthonról hozott munkákról, általános tájékozottság vizsgálata a vizualitás és művészetek területén. 10 pont Felvételi pontok: Maximum 100 pont szerezhető, mely tartalmazza a többletpontokat is. Felvételi pontok számítása: a) oklevél átlag vagy az oklevél minősítése: Jeles: 20 pont, jó: 16 pont, közepes: 12 pont, elégséges 8 pont. b) rajz alkalmassági vizsga: 80 pont. c) Többletpontok: maximum 10 pont. - Esélyegyenlőségi maximális pont: 2 pont - Fogyatékosság: 1 pont - Gyermekgondozás: 1 pont - Hátrányos helyzet: 1 pont - Tanítók esetében Rajz VMT 5 pont - 2. nyelvvizsga / felsőfokú (C1) komplex: 5 pont - 2. nyelvvizsga / középfokú (B2) komplex: 3 pont - Kiemelkedő szakmai teljesítmény: 7 pont További felvilágosítás ben kérhető a tanszék tanulmányi felelősétől: a fabulyanejoli@gmail.com címen. 5

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN A rövid ciklusú tanári mesterképzési szakokat a kar kizárólag levelező tagozatos formában hirdeti. A képzés levelező munkarenden

Részletesebben

Hittanár-nevelő tanár mesterképzés

Hittanár-nevelő tanár mesterképzés I. Tudnivalók a szakról: Szak neve: Hittanár-nevelő tanár Hittanár-nevelő tanár mesterképzés Megszerezhető szakképzettség: Szint: Képzési idő/ megszerezhető kreditek: Tagozat: A képzés célja: Finanszírozási

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2017. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felvételi eljárás, ösztöndíjak Jelentkezés módja Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani. Felvételi Tájékoztató

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2014. A JELENTKEZÉS MÓDJA e-jelentkezés e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet igénybe

Részletesebben

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás A Zeneművészeti Kar (a továbbiakban Kar) minden évben meghirdeti a szeptemberben nappali tagozaton

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

PTE-IFK. 1. oldal, összesen: 7 PTE FI58544 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE

PTE-IFK. 1. oldal, összesen: 7 PTE FI58544 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE PTE FI58544 PTE-IFK INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528-300 Fax: (74) 528-301 E-mail: felveteliinfo@igyfk.pte.hu Honlap: http://www.igyfk.pte.hu A JELENTKEZÉSI LAPOT

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIEGTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522090 Fax: (28) 522040 Email: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség:

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK EKE-AVK (Gyöngyösi Campus) Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák szakmai készség és motiváció alapján (Í+Sz) EKE-BTK (Egri Campus) Képz. Munkarend forma (félév)

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató

Felsőoktatási felvételi tájékoztató Felsőoktatási felvételi tájékoztató SZIE Gépészmérnöki Kar Gödöllő Fontos tudnivalók a felvételi eljárással kapcsolatban Jelentkezési határidő: február 15. Az E-felvételi folyamata Felsőoktatási felvételi

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések PONTSZÁMÍTÁS A DISZCIPLINÁRIS MESTERSZAKOKON Általános rendelkezések A jelentkező teljesítményét felvételi pontszámmal, 100 pontos rendszerben kell értékelni, ennek elemei a tanulmányi pontok, a felvételi

Részletesebben

SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR

SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR ÁLTALÁNOS ORVOS OSZTATLAN SZAK A mesterképzési szak megnevezése: általános orvos (Medicine) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2016. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nyílt Nap 2015. január 27. 2015. február 6. A 2015. évi általános eljárás főbb dátumai Felsőoktatási felvételi tájékoztató megjelent kizárólag elektronikusan

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2018. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Felvételi 2012 Felvételi tájékoztató 2012

Felvételi 2012 Felvételi tájékoztató 2012 Felvételi 2012 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012. szeptemberben induló képzésekre OFIK honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2012. (Felvi-rangsorokkal) Diploma 2012.

Részletesebben

DE-EK. 1 /

DE-EK.   1 / Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok DE F17198 DE-EK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411, (42) 598-210 Fax: (42) 408-656 E-mail: to@foh.unideb.hu

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE rínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nyílt Nap 2015. január 27. 2015. február 6. A 2015. évi általános eljárás főbb dátumai Felsőoktatási felvételi tájékoztató megjelent kizárólag elektronikusan

Részletesebben

Felvételi 2014 Felvételi tájékoztató 2014

Felvételi 2014 Felvételi tájékoztató 2014 Felvételi 2014 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2014. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2014. január 31-ig Felvételi tájoló 2014. (Felvi-rangsorokkal)

Részletesebben

PPKE-BTK PPKE FI79633 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

PPKE-BTK PPKE FI79633 INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Hitéleti AF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PPKE F79633 PPKE-BTK TÉZMÉY ELÉRHETŐSÉGE: 2087 Piliscsaba, Egyetem u. 1. Questura 013 Telefon: (26) 577-000/2047 E-mail: felveteli@btk.ppke.hu Honlap: http://btk.ppke.hu

Részletesebben

Pontszámítás a felsőoktatásban

Pontszámítás a felsőoktatásban Pontszámítás a felsőoktatásban 2019 Az elérhető maximális pontszám 500 pont Kétféle pontszámítási módszer létezik I. számítási mód tanulmányi pontok (max. 200 pont) + érettségi pontok (max. 200 pont) +

Részletesebben

FELVÉTELI JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR. ALAPKÉPZÉSBEN (BA) VÉGZETTEK számára második tanári szakképzettség: Belépési feltétel:

FELVÉTELI JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR. ALAPKÉPZÉSBEN (BA) VÉGZETTEK számára második tanári szakképzettség: Belépési feltétel: 2009 FELVÉTELI Az 2009. évben a SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI TANSZÉKE felvételi lehetőségeket hirdet NYELV- ÉS BESZÉDFEJLESZTŐ TANÁR MA / MESTER NAPPALI

Részletesebben

Hittanár-nevelő tanár mesterképzés

Hittanár-nevelő tanár mesterképzés I. Tudnivalók a szakról: Hittanár-nevelő tanár mesterképzés Szak neve: Megszerezhető szakképzettség: Szint: Képzési idő/ megszerezhető kreditek: Tagozat: A képzés célja: Finanszírozási forma: Önköltség

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4002 Debrecen, Pf. 400 Telefon: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi eljárás 2017.

Felsőoktatási felvételi eljárás 2017. Felsőoktatási felvételi eljárás 2017. Képzési szerkezet - Többciklusú képzés: Alap, Mester, Doktori - Érettségi utáni lehetőségek: Alapképzés Osztatlan mesterképzés Felsőoktatási szakképzés Felvételi

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Intézmény elérhetősége: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 38. Telefonszám:(52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: DE-BTK, 4002 Debrecen, Pf. 400 Telefon: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések PTE-BTK PONTSZÁMÍTÁS A DISZCIPLINÁRIS MESTERSZAKOKON Általános rendelkezések A jelentkező teljesítményét felvételi pontszámmal, 100 pontos rendszerben kell értékelni, ennek elemei a tanulmányi pontok,

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-17. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

Hittanár-nevelő tanár mesterképzés

Hittanár-nevelő tanár mesterképzés Hittanár-nevelő tanár mesterképzés I. Tudnivalók a szakról: Szak neve: Megszerezhető szakképzettség: Szint: Képzési idő/ megszerezhető kreditek: Tagozat: A képzés célja: Finanszírozási forma: Önköltség

Részletesebben

Gyógypedagógia mesterképzési szak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon

Gyógypedagógia mesterképzési szak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon Gyógypedagógia mesterképzési szak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon Dr. Márkus Eszter főiskolai docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Részletesebben

wellness-tanácsadó, személyi edző, rendezvényszervező, animátor wellness-tanácsadó Munkarend Fin. forma Szakirányú továbbképzés neve

wellness-tanácsadó, személyi edző, rendezvényszervező, animátor wellness-tanácsadó Munkarend Fin. forma Szakirányú továbbképzés neve wellness-tanácsadó, személyi edző, rendezvényszervező, animátor wellness-tanácsadó Munkarend forma i idő helye i terület L K wellness-tanácsadó kéthetente péntek délután, szombat délelőtt és délután Szeged

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról TÁJÉKOZTATÓ a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 201 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara felvételt hirdet a 201 februárjában

Részletesebben

OE-RKK. Intézmény elérhetősége:

OE-RKK. Intézmény elérhetősége: OE-RKK Intézmény elérhetősége: 1034 Budapest, Doberdó u. 6. Telefon: (1) 666-5916, (1) 666-5389 Fax: (1) 666-5909 E-mail: petho.gyongyi@rkk.uni-obuda.hu, holvenyi.orsolya@tmpk.uni-obuda.hu Honlap: http://www.uni-obuda.hu,

Részletesebben

Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR. 11 hó

Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR.  11 hó Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR www.mfk.uni-miskolc.hu 20 16 11 hó FELVÉTELIVEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ MISKOLCI EGYETEM Műszaki Földtudományi Kar Telefon: +36 46 565 051 Email: mfkto@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Felvételi 2015 Felvételi tájékoztató 2015

Felvételi 2015 Felvételi tájékoztató 2015 Felvételi 2015 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2015. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2015. január 31-ig Felvételi tájoló 2015. (Felvi-rangsorokkal)

Részletesebben

Önköltség (félév) Képz. idő (félév) magyar nyelv és irodalom v. keleti nyelvek és kultúrák [arab] (Budapest) (1) Ft 6 1 < 5

Önköltség (félév) Képz. idő (félév) magyar nyelv és irodalom v. keleti nyelvek és kultúrák [arab] (Budapest) (1) Ft 6 1 < 5 Hitéleti AF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PPKE F79633 PPKE-BTK TÉZMÉY ELÉRHETŐSÉGE: 2087 Piliscsaba, Egyetem u. 1. Questura Telefon: (26) 577-000/2047 E-mail: felveteli@btk.ppke.hu Honlap: http://btk.ppke.hu,

Részletesebben

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. október 21. JÓVÁHAGYTA: DR.

Részletesebben

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap A felvételi és érettségi kapcsolata 2008. november 13. Előadó: Végh Tamás, felvételi iroda A Bologna-rendszer A Bologna-rendszer néven ismertté vált többciklusú képzés három,

Részletesebben

SZF. Intézmény elérhetősége:

SZF. Intézmény elérhetősége: SZF Intézmény elérhetősége: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. Telefon: (56) 510-300 Fax: (56) 340-106 E-mail: tanhiv@szolf.hu Honlap: http://www.szolf.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

Amire figyelni kell a felvételizőknek 2013-ban. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar

Amire figyelni kell a felvételizőknek 2013-ban. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar Amire figyelni kell a felvételizőknek 2013-ban Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar A jelentkezési folyamat A továbbtanulási döntés meghozatala Az aktuális felvételi meghirdetések pontos tanulmányozása

Részletesebben

Felvételi Felvételi tájékoztató 2017

Felvételi Felvételi tájékoztató 2017 Felvételi 2017 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2017. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2017. január 31-ig Képzési szintek A - Alapképzés:

Részletesebben

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. július 1. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus ELTE TÓK Intézmény elérhetősége: Cím: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: (1) 487-8100 Honlap: http://www.tok.elte.hu/to Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Tanulmányi Osztály I. em.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014. tanévre Osztatlan tanárszak közgazdásztanár szakképzettség (nappali munkarend) 2 Budapesti Gazdasági Főiskola Budapesti Gazdasági Főiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014.

Részletesebben

Kiegészítés a 2013. évi felsőoktatási pótfelvételi eljáráshoz. Képzési forma. Intézmény/Kar kódja. További felvételi információk

Kiegészítés a 2013. évi felsőoktatási pótfelvételi eljáráshoz. Képzési forma. Intézmény/Kar kódja. További felvételi információk Kiegészítés a 2013. évi felsőoktatási pótfelvételi eljáráshoz Intézmény/Kar kódja DE-BTK DE-GVK DE-ÉK DE-TTK EDUTUS Képzési forma További felvételi információk esterszakos jelentkezés esetén a felvételi

Részletesebben

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK MÁJUS-JÚNIUS

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK MÁJUS-JÚNIUS VIZSGÁK 2017. MÁJUS-JÚNIUS KÖTELEZŐ: VIZSGATÁRGYAK MAGYAR ÍRÁSBELI SZÓBELI MATEMATIKA ÍRÁSBELI TÖRTÉNELEM ÍRÁSBELI SZÓBELI IDEGEN NYELV ÍRÁSBELI SZÓBELI KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ: Gimnáziumban: BIOLÓGIA,

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

SZIE-TÁJK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-TÁJK. Intézmény elérhetősége: SZIE-TÁJK Intézmény elérhetősége: 1118 Budapest, Villányi út 29-43. Telefon: (1) 305-7291 E-mail: tajk.felveteli@szie.hu Honlap: http://www.tajk.szie.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK ELEKTRONIKUS

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Az intézmény: - Neve: EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - Címe: 3300. Eger, Cifrakapu tér 24. - Telefon: 36/517-510

Részletesebben

Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar. Felsőoktatási felvételi 2015 szeptemberben induló képzések

Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar. Felsőoktatási felvételi 2015 szeptemberben induló képzések Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Felsőoktatási felvételi 2015 szeptemberben induló képzések Egy évben két felvételi eljárás Egy évben két egyenrangú felvételi eljárás: Öt

Részletesebben

Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar. Felsőoktatási felvételi 2015 szeptemberben induló képzések

Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar. Felsőoktatási felvételi 2015 szeptemberben induló képzések Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Felsőoktatási felvételi 2015 szeptemberben induló képzések Egy évben két felvételi eljárás Egy évben két egyenrangú felvételi eljárás: Öt

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2013. A JELENTKEZÉS MÓDJA nyomtatvány felsőoktatási jelentkezési lapon (1380 Budapest Pf. 1190 címre) e-jelentkezés e-felvételi

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújváros 2015 Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 30-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. október 07. napjától 3. kiadás 0. módosítás 3 (8). oldal

Részletesebben

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás A jelentkezés rendje Általános tudnivalók A felsőoktatási felvételi tájékoztató megjelenése : 2013. december 16. Esetleges változások( ún. pótkötet) a tájékozatóban

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ!

Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ! Pótfelvételi 2014 Tisztelt Jelentkezõ! Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi ar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési és mesterképzési szakok esetén önköltséges finanszírozási formára, azok

Részletesebben

Teológia osztott mesterképzés

Teológia osztott mesterképzés I. Tudnivalók a szakról: Szaknév: Megszerezhető szakképzettség: Szint: Képzési idő/ megszerezhető kreditek: Minimum létszám: Teológia osztott mesterképzés Teológia, válaszható specializációk: biblikum,

Részletesebben

Érettségi és felvételi tájékoztató

Érettségi és felvételi tájékoztató Érettségi és felvételi tájékoztató 2017-18. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Ha ebbe az épületbe lépsz, immár százéves szándék megvalósulásának mozaikjait láthatod a falaink között, és örömmel látunk mindenkit itt, akik e bennünk élő szépnek

Részletesebben

ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók.

ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók. SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ!

Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ! Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ! Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi ar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési, mesterképzési, valamint felsõoktatási szakképzési szakok esetén önköltséges

Részletesebben

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Ha ebbe az épületbe lépsz, immár százéves szándék megvalósulásának mozaikjait láthatod a falaink között, és örömmel látunk mindenkit itt, akik e bennünk élő szépnek

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019.

FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019. FELVÉTELI ELJÁRÁS 2019. A felvételi jelentkezés A jelentkezési sorrend Pontszámítás Határidők Jogorvoslat FELVÉTELI MENETREND Felvételi jelentkezés: 2019.02.15. Hitelesítés: 2019.02.20. E-felvételi ügyintézési

Részletesebben

ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOK SZÜLŐI ÉRTEKEZLETÉRE

ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOK SZÜLŐI ÉRTEKEZLETÉRE ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI 2019. TÁJÉKOZTATÓ A VÉGZŐS OSZTÁLYOK SZÜLŐI ÉRTEKEZLETÉRE JOGSZABÁLYOK 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet érettségi 2011. évi CCIV. törvény felsőoktatás 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet

Részletesebben

Többszintű gyógypedagógus-képzés az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon

Többszintű gyógypedagógus-képzés az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon Többszintű gyógypedagógus-képzés az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon Dr. Márkus Eszter, főiskolai docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Részletesebben

Tájékoztató 2018/19.

Tájékoztató 2018/19. Tájékoztató 2018/19. az érettségi vizsga és a felvételi eljárás folyamatáról, határidőkről tennivalókról és a pontszámításról 2018. 10. 13. Kalász Ákos ig. 1 I. Érettségi 2019 1. Érettségi jelentkezés

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2018. január 10. (BDG) Tájékoztató 2018. január 10. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. február, március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2017. január 11. (BDG) Tájékoztató 2017. január 11. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Tájékoztató. az érettségi vizsga és a felvételi eljárás folyamatáról, határidőkről tennivalókról és a pontszámításról. Kalász Ákos igh.

Tájékoztató. az érettségi vizsga és a felvételi eljárás folyamatáról, határidőkről tennivalókról és a pontszámításról. Kalász Ákos igh. Tájékoztató az érettségi vizsga és a felvételi eljárás folyamatáról, határidőkről tennivalókról és a pontszámításról Kalász Ákos igh. I. Érettségi 2015 1. Érettségi jelentkezés - jelentkezési lapokat legkésőbb

Részletesebben

Gyógypedagógia mesterképzési szak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon

Gyógypedagógia mesterképzési szak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon Gyógypedagógia mesterképzési szak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Budapest, 2016 Dr. Márkus Eszter főiskolai docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu

Részletesebben

Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv egy kötelezően

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 16. (BDG) Tájékoztató január / 28

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 16. (BDG) Tájékoztató január / 28 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2019. január 16. (BDG) Tájékoztató 2019. január 16. 1 / 28 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT 2011. FEBRUÁR 15-ÉIG A KÖVETKEZŐ CÍMRE KELL BEKÜLDENI:

A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT 2011. FEBRUÁR 15-ÉIG A KÖVETKEZŐ CÍMRE KELL BEKÜLDENI: ELTE-TÓK Intézmény elérhetősége: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: (1) 487-8100 Honlap: http://www.tok.elte.hu/to Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Tanulmányi Osztály I. em. 136.

Részletesebben

BME Építészmérnöki Kar

BME Építészmérnöki Kar BME Építészmérnöki Kar Felvételi pontszámítási szabályzat az építészmérnöki mesterképzésben 1. (1) A jelentkező teljesítményét felvételi pontszámmal, 100 pontos rendszerben kell értékelni, amelyet az alábbiak

Részletesebben

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak Edutus Főiskola szakirányú továbbképzési szak Tanterv Farkas Beáta.09.28. A szak alapadatai: Cultural Manager Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus Főiskola FI38139 Címe 2800 Tatabánya,

Részletesebben

Érettségi-felvételi tájékoztató. 2015. január 28.

Érettségi-felvételi tájékoztató. 2015. január 28. Érettségi-felvételi tájékoztató 2015. január 28. Érettségi vizsgatárgyak Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Idegen nyelv Választott tárgy idegen nyelv, földrajz, informatika, testnevelés, szakmai

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS TOVÁBBTANULÁS

ÉRETTSÉGI ÉS TOVÁBBTANULÁS Készítette: Ziegler Teréz tagintézmény-vezető ÉRETTSÉGI ÉS TOVÁBBTANULÁS 2019 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2019. szeptemberben induló képzésekre www.felvi.hu Hivataloskiegészítő

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014/2015

Érettségi vizsga 2014/2015 Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az

Részletesebben

Intézményi felvételi a tánctanári mesterszakokra

Intézményi felvételi a tánctanári mesterszakokra A jelentkez a felvétel sajátos feltételei, pontszámítás Jelentkez feltételei a tánctanár mesterképzre A tanári [4 félév [tánctanár]] mesterképzi szak klasszikus balett, moderntánc, néptánc, társastánc,

Részletesebben

Jelentkezz! Szülői tájékoztató január 11.

Jelentkezz! Szülői tájékoztató január 11. Jelentkezz! Szülői tájékoztató 2018. január 11. Amiről szót ejtünk Fakultációk Osztályozóvizsgák Érettségi vizsga Pontszámítás Fakultáció kötelező óraszámba építetten 11-12. évfolyam A, B, C sáv: változatos

Részletesebben

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.

Részletesebben

ALAPKÉPZÉSBEN, EGYSÉGES, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. Képz. terület. KRK bűnügyi igazgatásigazdaságvédelmi

ALAPKÉPZÉSBEN, EGYSÉGES, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. Képz. terület. KRK bűnügyi igazgatásigazdaságvédelmi NKE-RTK Intézmény elérhetősége: 1121 Budapest, Farkasvölgyi u. 12. Telefon: (1) 432-9000, (1) 392-3565 Fax: (1) 392-3562 Honlap: http://www.uni-nke.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Kari Tanulmányi

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi 2011

Felsőoktatási felvételi 2011 Felsőoktatási felvételi 2011 Egy évben két felvételi eljárás Egy évben két egyenrangú felvételi eljárás: - Korlátlan számú jelentkezési hely megjelölhető - A felvételi kérelmek központi feldolgozása Szeptemberben

Részletesebben

A felsőoktatási felvételi eljárás legfontosabb tudnivalói

A felsőoktatási felvételi eljárás legfontosabb tudnivalói A felsőoktatási felvételi eljárás legfontosabb tudnivalói Fontosabb határidők 2015. február 15. jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az E-felvételiben 2015. február 23. hitelesítés 2015. július

Részletesebben

Nyíregyházi Egyetem. A Város egyeteme. Az Egyetem városa

Nyíregyházi Egyetem. A Város egyeteme. Az Egyetem városa NYÍREGYHÁZI EGYETEM Nyíregyházi Egyetem A Város egyeteme Az Egyetem városa A Nyíregyházi Egyetemről... Alkalmazott tudományok egyeteme Praktikus tudás Gyakorlatorientált képzés Széleskörű vállalati kapcsolatok

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2016. január 27. (BDG) Tájékoztató 2016. január 27. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA (KIVONAT) 1 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi szabályzata (Külön szedve a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006.

Részletesebben

SZIE-AGK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-AGK. Intézmény elérhetősége: SZE-AGK ntézmény elérhetősége: 5540 Szarvas, Szabadság út 1-3. Postacím: 5540 Szarvas, Pf. 3. Telefon: (66) 312-774 E-mail: dekan@gk.szie.hu Honlap: http://www.gk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Telefon: 432-9000/29-357 Telefax: 432-9027 Szakok, képzési idő, vizsgatárgyak Képz. Választható szak, szakpár A N Biztonság-és védelempolitikai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE napirend. Tárgy: Javaslat az Óbudai Egyetem Felvételi szabályzatának módosítására

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE napirend. Tárgy: Javaslat az Óbudai Egyetem Felvételi szabályzatának módosítására ÓBUDAI EGYETEM ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS 2016. OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE 2.4. napirend Tárgy: Javaslat az Óbudai Egyetem Felvételi szabályzatának módosítására Előterjesztő: Kártyás Gyula oktatási főigazgató

Részletesebben

Érettségi - felvételi 2017

Érettségi - felvételi 2017 Érettségi - felvételi 2017 Érettségi vizsgatárgyak Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Idegen nyelv Választott vizsgatárgy(ak) Független a felvételi tanulmányi pontoknál választott tantárgyaktól!

Részletesebben