Magyar Röplabda Szövetség Szakmai eredmények beszámoló. május 23.
|
|
- Róbert Fodor
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyar Röplabda Szövetség Szakmai eredmények beszámoló 2017 május 23.
2 1. Válogatottak eredményei Felnőtt női válogatott: A nemzeti válogatott három fronton volt érdekelt 2017 nyarán, a Világbajnoki selejtezőkben, az FIVB World Grand Prix 3. csoportjában és az Azeri-Grúz közös rendezésű Európa bajnokságon. Világbajnoki selejtező, 2017 Együttesünk 2 győzelemmel és 3 vereséggel a 3. helyen végzett, nem jutva a selejtezők 3. körébe. Eredmények a linken elérhetőek. FIVB World Grand Prix, 2017 Nagy nehézségek árán megszervezett, logisztikailag hatalmas feladatot adó versenysorozat végén a Női Válogatott megszerezte az első aranyérmet az FIVB égisze alatt zajló versenysorozatban, mindezt veretlenül. Eredmények a linken elérhetőek
3 Európabajnokság döntő, 2017 Az immár egymás után másodszor EB döntő résztvevő válogatottra nehéz sorsolás várt a évi kontinensviadalon a házigazda azeriek és a lengyel, valamint a német válogatott ellen. A torna mérkőzésein végig helyt állva, de sajnos nyert meccs nélkül nem továbbjutva fejeztük be az eseményt. Eredmények a linken elérhetőek. A év női válogatotthoz kapcsolódó sikere, hogy a Magyar Röplabda Szövetség társrendezőként szervezheti a évi kontinensviadalt, így a hölgyek egymást követően 3 alkalommal is bejutottak az Európa Bajnokság fináléjába.
4 Felnőtt férfiválogatott: A férfiválogatott szintén Világbajnoki selejtezőkön vett részt 2017-ben, valamint lehetőséget kapott a évi Európa Ligán elindulni. A két versenyen egyre javuló formát és épülő közösséget formálva teljesítettek, mely reménnyel kecsegtet a jövőre nézve. Világbajnoki selejtező, 2017 Együttesünk 1 győzelemmel és 4 vereséggel az 5. helyen végzett, nem jutva a selejtezők 3. körébe. Eredmények a linken elérhetőek. Európa Liga, 2017 Fontos versenyeztetési lehetőség volt az MRSZ részéről a férfiválogatott Európa szereplésének biztosítása, melyen a csoportjában a harmadik helyen végezve, 2 győzelemmel és 4 vereséggel szerepeltek. Eredmények a linken elérhetőek.
5 Utánpótlás eredmények: Az U18-as leány válogatott saját rendezésű Eb selejtezőn, a fiú U19-es utánpótlás Héraklész válogatott hazai rendezésű Eb döntőn vett részt. U18 lányok EB selejtező: A lányok nehéz csoportba kerültek a Jászberényben rendezett selejtezőn, a csoport favorit németek mellett a jó színvonalú spanyol, s a szintén jó erőkből álló Dánok voltak csapatunk ellenfelei. A továbbjutás sajnos nem sikerült, a csoport 3. helyén zártak a lányok. Eredmények a Area/Competition.aspx?ID=975&PID=1519 linken elérhetőek U19 fiúk EB döntő: A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége 2014-ben úgy döntött, hogy a korosztályos válogatottak közül a lányoknak 2016-ban a fiúknak 2017-ben Szlovákiával közösen Európai bajnoki döntőt rendez. A csapat jó játékkal, egy győzelemmel lemaradt a továbbjutást érő csoport negyedik helyről, de mind a játékosok, mind a szervező gárda nagyszerű tapasztalatokat szerzett.
6 Végeredmény: 1 CZECH REPUBLIC 7 BELGIUM 2 ITALY 8 FINLAND 3 TURKEY 9 ROMANIA 4 RUSSIA 10 HUNGARY 5 POLAND 11 SLOVAKIA 6 FRANCE 12 BULGARIA Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (Győr, ) A fantasztikusan szervezett olimpiai fesztiválon a Magyar Röplabda Szövetség rendezte a röplabda ifjúsági tornát 8-8 fiú és leány nemzeti ifjúsági csapat részvételével Győrben. A torna jellegét tekintve erősebb volt, mint egy EB, hiszen cask a legelitebb csapatok kaptak meghívást a részvételre. Eredmények: Végeredmény: Fiúk: 1. Olaszország 2. Franciaország 3. Oroszország 4. Csehország 5. Törökország 6. Belgium 7. Lengyelország 8. Magyarország Lányok: 1. Olaszország 2. Fehéroroszország 3. Oroszország 4. Szerbia 5. Németország 6. Szlovénia 7. Magyarország
7 U16 és U17 korosztályos válogatottak A CEV új korosztályos versenyébe a Magyar Röplabda Szövetség az eddig SportXXI korosztályban készülő válogatottakat nevezte. U16 lányok A tehetséges korosztály a Területi (MEVZA) selejtezőből nem tudott egyből kvalifikálni, de a második körben nagy esélye volt rá, de egy másik csoportban számunkra kedvezőtlen eredmény miatt lemaradtunk a döntőről. U17 fiúk A kevésbé tehetséges korosztály a Területi (MEVZA) selejtezőből nem tudott egyből kvalifikálni, de a második körben hatalmas esélye volt, de végül kiesett a további küzdelemekből.
8 2. Bajnokságok, k lubok nemzetközi eredményei Nemzeti Bajnokság I. osztály férfiak Végeredmény: 1. FINO Kaposvár SE 2. Pénzügyőr SE 3. Vegyész RC Kazincbarcika 4. Szolnoki Főiskola RKSI 5. HÉP-Kecskeméti RC 6. Dunaferr SE 7. MAFC-BME 8. Sümegi Röplabda Egyesület 9. DEAC 10. PTE-PEAC C-Doki Nemzetközi porondon a Fino Kaposvár és a Pénzügyőr SE indult, mindketten az Európai Challange Kupában, A Vegyész RC Kazincbarcika a Közép Európai Ligában mérette meg magát. Eredmények a és a oldalakon
9 Nemzeti Bajnokság I. osztály nők: Végeredmény: 1. LINAMAR-Békéscsabai RSE 2. Vasas Óbuda 3. Fatum-Nyíregyháza 4. Jászberényi RK 5. UTE 6. MTK-Budapest MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 8. Gödöllői Röplabda Club 9. Budaörsi DSE 10. TFSE 11. Palota RSC Az Európai Challenge Kupában a Vasas Óbuda csapata indult, az Európai CEV kupában a FATUM Nyíregyháza, míg a bajnok Linamar BRSE csapata ismét a Bajnokok Ligájában szerepelt, majd a CEV Kupa versenysorozatában szerepelt kiemelkedően sikeresen. A Közép Európai Ligában a Vasas és a Békéscsaba vett részt, a viharsarkiak a sorozat végén aranyéremmel zárták a MEC-t. Eredmények a és a oldalakon
10 Magyar Kupa: A Magyar Kupa döntőjét a Magyar Röplabda Szövetség rendezte az Érd Arénában mindkét nem együttes részvételével, telt ház előtt. A végeredmény: Magyar Kupa 2016 FÉRFIAK NŐK Openhouse Szolnoki RKSI 1. LINAMAR-Békéscsabai RSE Pénzügyőr SE 2. Vasas Óbuda HÉP-Kecskeméti RC 3. Fatum-Nyíregyháza FINO Kaposvár SE 4. Jászberényi RK
11 Utánpótlás bajnokságok: Végeredmények (döntőbe jutottak) FIÚK LÁNYOK Junior Nemzeti Bajnokság I. osztály Bajnok: FINO Kaposvár SE 2. HÉP Kecskeméti RC 3. Pénzügyőr SE 4. Dunaferr SE 5. Szolnoki Főiskola RKSI 6. PTE-PEAC Dr. Tarnawa Ferdinánd Országos Ifjúsági Kupa Bajnok: HÉP- KecskemétiRC 2. Kaposvári RöAk-FINO 3. Dunaferr SE 4. Szolnoki Főiskola RKSI 5. Pénzügyőr SE 6. MAFC- Felsőváros Buzek László Országos Serdülő Bajnokság Bajnok: Kaposvári RöAk-FINO 2. KESI 3. Szolnoki Főiskola RKSI 4. Dunaferr SE 5. Pénzügyőr SE 6. Sümegi RE Tatár Mihály Országos Gyermek Bajnokság Bajnok: Sümegi RE 2. Szolnoki Főiskola RKSI 3. KESI 4. MALÉV SC 5. Pénzügyőr SE 6. MAFC- Felsőváros a) Strandröplabda eredmények 2017-ben A teljes eredménylista a Strandröplabda beszámolóban megtalálható. Junior Nemzeti Bajnokság I. osztály Bajnok: Vasas Óbuda 2. Nyíregyháza 3. Békéscsabai RSE MCM-Diamant Kap. Egyetem 5. UTE 6. Gödöllői RC Torma Ágnes Országos Ifjúsági Kupa Bajnok: Vasas Óbuda 2. Békéscsabai RSE 3. Gödöllői RC 4. Nyíregyháza 5. MTK-Budapest 6. UTE Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság Bajnok: Felsőváros Székesfehérvár 2. Nyíregyháza 3. Békéscsabai RSE 4. UTE 5. Gödöllői RC 6. Szent Benedek-Balatonfüred Dr. Kotsis Attiláné Országos Gyermek Bajnokság Bajnok: Felsőváros Székesfehérvár 2. Békéscsabai RSE "A" 3. Nyíregyháza 4. Vasas Óbuda 5. UTE 6. Gödöllői RC
12 Összegzés: A Magyar Államtól kapott sportfejlesztési támogatás és a 2017 év második félévében bevezetett TAO látványcsapatsport támogatás által indukált sportszakmai célok elérésének objektív mérése nehézkes, a támogatás hatását jelenleg mérhetjük a sportolói létszám és az edzők létszámának (kiváltott edzői licencek száma), valamint a tagszervezetek számának növekedésében. Maguk a támogatások jelentős mértékben javították a sportág komfort érzetét, s hozzájárultak a minőségi munka alapjainak megteremtéséhez. Sok területen érzünk még hiányosságot, de ezek közül kiemelkedik a megfelelő számú és képzettségű humánerőforrás, valamint a klubok megtartó erejének hiánya. A korábbi támogatás összege nem adott arra lehetőséget, hogy egy átfogó, komplex szakmai tervezet megvalósítására elegendő legyen. Ugyanakkor bízunk abban, hogy a TAO támogatás által a felsorolt nehézségek megoldódhatnak, valamint a szponzorok is megjelennek a Szakszövetség életében. Kelt: Budapest, május 08. Ludvig Zsolt sk. Főtitkár Magyar Röplabda Szövetség Dr. Kovács Ferenc sk. Elnök Magyar Röplabda Szövetség
Sport XXI. Országos Mini Kupa. 2014. május 1-4. és 10-11.
Sport XXI. Országos Mini Kupa 2014. május 1-4. és 10-11. A Magyar Röplabda Szövetség 2014. évi Országos Mini Kupa (OMK) versenye ismét hatalmas siker volt. A 2013-as rekord létszámot is felülmúlta a rendezvény.
Részletesebben2012/2013. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság,
Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság KECSKEMÉT 2013. május 17-19. 1 Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság,
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó
T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető
RészletesebbenYouth Volleyball Festival
2018 Youth Volleyball Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT
RészletesebbenLeány mini csoportbeosztás:
Leány kiemelt mini csoportbeosztás: A B C D BRSE KESI BEM-Nyírsuli Vasas EKF Eger Nyírsuli-Móricz Gödöllői RC BBRA MTK Dunakanyar UTE Szombathely Kaposvár KRA Zápor Palota Leány mini csoportbeosztás: G
RészletesebbenMagyar Röplabda Szövetség Strandröplabda versenyek besorolása és feltételrendszere
Magyar Röplabda Szövetség Strandröplabda versenyek besorolása és feltételrendszere Kategória Magyar Bajnokság Kategória Magyar Bajnoki Döntő Mesterverseny Rendező Az MRSZ, vagy az általa felhatalmazott
RészletesebbenA Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetőségének határozatai 2011.
A Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetőségének határozatai 2011. 1./2011.01.10. Ügyvezetőségi határozat: A Sümegi RE azzal a kéréssel fordult az Ügyvezetőséghez, hogy a Versenybizottság által a Versenykiírás
RészletesebbenA Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2016.
A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2016. 1./2016.02.11. Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége jóváhagyja a szövetség Ügyvezetőségének határozatait. 2./2016.02.11.
RészletesebbenA Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetőségének határozatai 2010. (2010. június 30-tól)
A Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetőségének határozatai 2010. (2010. június 30-tól) 1./2010.07.30. Ügyvezetőségi határozat: Az MRSZ jóváhagyja a GALA labdákra vonatkozó szerződés megkötését a TACTIC Sport
RészletesebbenTájékoztató. a Kerekegyházi Sportegyesület évi működéséről. Készítette:
Kerekegyházi Sportegyesület 6041 Kerekegyháza, Dózsa Gy. u. 145. Tájékoztató a Kerekegyházi Sportegyesület 2011. évi működéséről Készítette: Bognárné Kormos Erika a Kerekegyházi Sportegyesület elnökhelyettese
RészletesebbenYouth Football Festival
2018 Youth Football Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Football Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthfootballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth
RészletesebbenFehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.
Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd
RészletesebbenJapán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!
http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg
RészletesebbenBEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET. LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban!
BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban! MI IS AZ A RÖPLABDA? A röplabda csapatsport, amelyet két, egymástól
RészletesebbenPhoenix Fireball Sport Egyesület
Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t
RészletesebbenA Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetőségének határozatai 2014.
A Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetőségének határozatai 2014. 1./2014.01.09. Ügyvezetőségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség Ügyvezetősége jóváhagyja a 2013-2014. évi Versenynaptár módosítását a Versenybizottság
RészletesebbenA Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2017.
A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2017. 1./2017.01.27. Elnökségi határozat A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége elfogadta az MRSZ Szakmai Kollégium személyi javaslatát, s egyben kijelöli
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről
TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2014. június 26. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Az Ózdi Kézilabda Club nevében szeretnénk Önöket tájékoztatni egyesületünk működéséről.
RészletesebbenSorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása
http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti
RészletesebbenYouth Volleyball Festival
2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT
RészletesebbenSZAKMAI BESZÁMOLÓ a 2010 második félévéről
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a 2010 második félévéről Fejér Megyei Rugby-Football Utánpótlás Műhely Egyesület Velence-tavi Utánpótlás és Női Rögbi 1 Beszámoló a 2010 év második félévéről és 2010/11 bajnoki idény
RészletesebbenPhoenix Fireball Sport Egyesület
Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t
RészletesebbenA MOATSZ 2012. évi versenynaptára VÉGLEGES
január 1. vasárnap 2. hétfő 3. kedd 4. szerda 5. csütörtök 6. péntek 7. szombat 8. vasárnap 9. hétfő 10. kedd 11. szerda 12. csütörtök 13. péntek 14. szombat 15. vasárnap 16. hétfő 17. kedd 18. szerda
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 10/2013 (04.18.) számú Hivatalos Értesítő 2013.04.18. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 089/2013 (04.11.) számú határozat Nem járul
Részletesebben1-1 9. f o r d u l ó k
O T P B a n k L i g a N B I. F é r f i F e l n ő t t N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 15-2016. 1-1 9. f o r d u l ó k 2015. június 30 - július 1. UEFA Bajnokok
RészletesebbenMagyar Röplabda Szövetség FOGYATÉKKAL ÉLŐK RÖPLABDA BIZOTTSÁGA ÉVI BESZÁMOLÓ
Magyar Röplabda Szövetség FOGYATÉKKAL ÉLŐK RÖPLABDA BIZOTTSÁGA 2017. ÉVI BESZÁMOLÓ ÜLŐRÖPLABDA A 2017- es év az ülőröplabda sport és nemzeti válogatottaink számára a novemberben megrendezésre került horvátországi
RészletesebbenA PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december
A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,
Részletesebben2018/1. félévi versenynaptár
Férfi Női ifi ifi jan.01 h jan.02 k jan.03 sze jan.04 cs jan.05 p jan.06 szo Európai Női Csapat Magyar Újonc nki Bajnokság 7 (n) 10 (n) jan.07 v Szuper Kupa (Berlin) 8 (n) jan.08 h jan.09 k jan.10 sze
RészletesebbenDr. Kovács Ferenc Magyar Röplabda Szövetség Elnök
Dr. Kovács Ferenc Magyar Röplabda Szövetség Elnök Erős Klubok Erős Szövetség FIVB WORLD GRAND PRIX és EB DÖNTŐ Az állami támogatás növelése vagy TAO Önkormányzatok (polgármesterek) bevonása Részesedtünk
RészletesebbenYouth Basketball Festival
2014 20 26 July 2014 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 4 20 26 JULY www.youthbasketballfestival.org 2014 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YBF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Kosárlabda Fesztivál
RészletesebbenRanglista és Minősítési Szabályzat
MAGYAR TOLLASLABDA SZÖVETSÉG Hatályos: 2013.január 1-től Az MTLSZ Elnöksége által elfogadva 2013.január 7-én Készítette: Bakó László és Borka György 1 1 Egyéni ranglista 1.1 Az MTLSZ minden Ranglista verseny
Részletesebben2015/2016. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság és Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság. Keszthely, 2016. május 14-16.
2015/2016. ÉVI Buzek László Országos Serdülő Bajnokság és Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság Keszthely, 2016. május 14-16. 1 2015/2016. ÉVI Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné
RészletesebbenA KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK
A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK Az MKOSZ képzési és versenyeztetési céljai az utánpótlás-nevelésben 2011 - Új pályán szakmai stratégiai program
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2011 (11.30.) számú Hivatalos Értesítő 2011.11.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Közlemény: megválasztott küldöttközgyűlési küldött... 6 2 Versenybizottsági
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 25/2013 (11.13.) számú Hivatalos Értesítő 2013.11.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 459/2013 (11.06.) számú határozat A 2013.
RészletesebbenDocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken
RészletesebbenA Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2010. (2010. június 30-tól)
A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2010. (2010. június 30-tól) 1./2010.07.14. Elnökségi határozat Az MRSZ Elnöksége újra hatályba helyezi az Ügyvivő Testület által 16/05.25. ÜT határozatban
RészletesebbenA Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2013.
A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2013. 1./2013.01.16. Elnökségi határozat Az MRSZ Elnöksége úgy döntött, hogy nem ad be rendezési pályázatot a CEV által kiírt Master és/vagy Satellites
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 04/2014 (02.04.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.04. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 1/2014. (01.21.) Sportigazgató felmentése 2/2014. (01.21.) U21 Utánpótlás kapitány
RészletesebbenHeves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 A RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA RÉSZTVEVŐI RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola
RészletesebbenMagyar Pétanque Szövetség
Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 2014. évi válogató versenysorozat
RészletesebbenA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 2014. október 17-én került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetségben rendkívüli tisztújításra. A korábbi elnök, Birta
RészletesebbenNYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság
RészletesebbenBudapest, április 6. Iktatószám: / szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Elsőfokú Licencadó Testület határozatai
6. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Elsőfokú Licencadó Testület határozatai Budapest, 2009. április 6. Iktatószám: /2009 001/2009. (04.09) számú határozat Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete a BFC Siófok FC Kft.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2016 (07.05.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.05. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-58/2016 (06.30.) OTP Bank Liga vagyoni értékű jogainak értékesítéséből származó bevételek
RészletesebbenRészvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon
Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. az Ózd Városi Sportegyesület évi tevékenységéről. Ó z d, május 31. Előterjesztő: Ózd Városi Sportegyesület elnöke
TÁJÉKOZTATÓ az Ózd Városi Sportegyesület 2017. évi tevékenységéről Ó z d, 2018. május 31. Előterjesztő: Ózd Városi Sportegyesület elnöke Asztalitenisz Szakosztály: Bajnokságban az Ózdi SzC Gábor Áron
RészletesebbenElnökségi határozatok:
0A/2015.11.19 számú elnökségi határozat Az elnökség elfogadta a Napirendet. 0B/2015.11.19 számú elnökségi határozat Jegyzőkönyvvezető: Balogh Borbála Elnökségi határozatok: 2015.11.19. 0C/2015.11.19 számú
RészletesebbenAz Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói
Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói 100 m férfi döntő Raggambi Fluck István emlékverseny Az 1920-as évek kiemelkedő vágtázója volt. 100 és 200 méteren hatszor nyert magyar bajnokságot. 14-szeres
RészletesebbenNAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE
A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 5/2019 (04.16.) számú Hivatalos Értesítő 2019.04.16. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-31-32/2019 (04.09.) ELN-33/2019 (04.09.) ELN-34/2019 (04.09.) ELN-35/2019 (04.09.) ELN-36/2019
RészletesebbenYouth Handball Festival
2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál
RészletesebbenA 2012-13. évi felnőtt NŐI Budapest Bajnokságok végeredménye
A 2012-13. évi felnőtt NŐI Budapest Bajnokságok végeredménye Osztályozó: TFSE-KRA II MOME 2 0 6:0 Közgáz SC II Újpesti Csokonai DSE II 2 0 6:0 Tüker MSC Angyalföldi TTE 2 0 6:2 I. osztály: mérkőzött győzött
RészletesebbenBeszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról
Beszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról 2009 A sportág nemzetközi eredményességének alakulása 2009-ban A 2009 es év kiemelkedő magyar utánpótlás sikerrel kezdődött. A leány 16 éves csapatunk
RészletesebbenTájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/
Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés
RészletesebbenYouth Waterpolo Festival
2015 Youth Waterpolo Festival 19 25 July 2015 Kaposvár, Hungary Youth Waterpolo Festival HUNGARY 2 0 1 5 19 25 JULY www.youthwaterpolofestival.org 2015 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth
Részletesebben2015. évi szakmai terv
2015. évi szakmai terv Bevezetés 1. 2015. évi hazai versenyrendszerek 2. Utánpótlás szakág 2015-ös szakmai tervei 3. Felnőtt szakág 2015-ös szakmai tervei 4. Para szakág 2015-ös tervei 5. Multisport nemzetközi
RészletesebbenMAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG. Férfi Junior Válogatott felkészülése és selejtező mérkőzései. Kovács Péter Szövetségi Kapitány
MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG Férfi Junior Válogatott felkészülése és selejtező mérkőzései Kovács Péter Szövetségi Kapitány A férfi junior válogatott(1992-93) a Világbajnoki selejtezőre való felkészülése
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 2/2016 (01.19.) számú Hivatalos Értesítő 2016.01.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
Részletesebben2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.
2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi
Részletesebben2012. évi kiegészítő melléklete
CSEPEL DIÁKSPORT EGY ESÜLET 2012. évi kiegészítő melléklete 1. A támogatási program keretében végleges jelleggel felhasznált összegek támogatásonként. (Támogatási program alatt a központi, az önkormányzati
Részletesebben2017/2. félévi versenynaptár
júl.01 szo eterán EB (Helsingborg) Férfi Női ifi fiú ifi lány serdülő fiú serdülő lány újonc fiú újonc lány júl.02 v júl.03 h júl.04 k júl.05 sze júl.06 cs júl.07 p júl.08 szo júl.09 v júl.10 h júl.11
Részletesebben2017. évi versenynaptár
Férfi Női ifi fiú ifi lány serdülő fiú serdülő lány jan.01 v jan.02 h jan.03 k jan.04 sze jan.05 cs jan.06 p Magyar Újonc nki jan.07 szo Bajnokság jan.08 v jan.09 h jan.10 k jan.11 sze jan.12 cs jan.13
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere Az előterjesztés tárgya: Sportegyesületek támogatása Iktatószám: 01/12941/2009 Melléklet:
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 05/2012 (03.07.) számú Hivatalos Értesítő 2012.03.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 25/2012 (02.20.) számú határozat A 2012. február
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2014 (02.24.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.24. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 8. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve: Soproni Darazsak Ifjúsági és Sport Egyesület... Közhasznú alapítvány 1 8 9 7 4 8 2 3-1 - 0 8
ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Soproni Darazsak Ifjúsági és Sport Egyesület... A kérelmező szervezet rövidített neve: Soproni Darazsak... Gazdálkodási formakód:
Részletesebben2018/2. félévi versenynaptár
UP válogatott keret júl.01 v júl.02 h júl.03 k júl.04 sze júl.05 cs júl.06 p júl.07 szo júl.08 v júl.09 h júl.10 k júl.11 sze júl.12 cs júl.13 p júl.14 szo júl.15 v júl.16 h júl.17 k júl.18 sze júl.19
RészletesebbenKovácsné, Grampsch Ágota
Kovácsné, Grampsch Ágota 1960. október végén született Budapesten egy eléggé sportos családba: apukája 49 éves koráig focizott, anyukája népitáncolt, nõvére pedig a KSI-ben szertornázott. Ági ugyancsak
Részletesebben2017. évi versenynaptár
Férfi Női ifi fiú ifi lány serdülő fiú serdülő lány jan.01 v jan.02 h jan.03 k jan.04 sze jan.05 cs jan.06 p Magyar Újonc nki jan.07 szo Bajnokság jan.08 v jan.09 h jan.10 k jan.11 sze jan.12 cs jan.13
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2012 (06.25.) számú Hivatalos Értesítő 2012.06.25. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 4 2 Elnökségi határozatok 119/2012 (2012.06.13) számú
RészletesebbenElőterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad
Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./
RészletesebbenRétság Városi Sport Egyesület
- Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a
RészletesebbenEredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor
Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont Kutatások - 2017 - Ösztönzés és teljesítmény
RészletesebbenTámogatót keres a KSC sakkszakosztálya
Magyarország tavalyi évben második legeredményesebb gyermek- és ifjúságnevelő sakkszakosztálya támogatót keres, akinek a nevét is viselné a bajnokságokban, versenyeken. A Kőbánya SC (KSC) sakkszakosztálya
RészletesebbenNői Kosárlabda MEFOB - lebonyolítási rend
Női Kosárlabda MEFOB - lebonyolítási rend Nevezett csapatok: Csoportbeosztás: 1. Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) Keleti csoport: 1. MEAFC 2. Nyíregyházi Főiskola SE (NYF SE) 2. NYF
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 13/2013 (05.17.) számú Hivatalos Értesítő 2013.05.17. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Elsőfokú Licencadó Bizottsági határozatok... 7 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség I LICENCEK Edzői Licencek 2007-2008. ÉV Az MLSZ elnöksége 122/2007. (2007.05.17.) számú határozataival fogadta el. 1. Általános rendelkezések 2007. július 1-től az MLSZ versenyrendszerében
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2015/2016. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL
Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2015/2016. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2015/16. tanévben meghirdetett egyetemi
RészletesebbenKözhasznúsági melléklet 2017.
Adószám: 18254675-1-43 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 9 PK 60533/2005/ Nyilvántartási szám: 01/02/0011525 Phoenix Fireball Sport Egyesület 1122 Budapest, Maros utca 8. Közhasznúsági
RészletesebbenMAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018.
MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. I. A versenyrendszer célja: a, a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) amatőr versenyrendszerének elsődleges célja a Muaythai (thaibox)
RészletesebbenPest Megyei Kosárlabda Szövetség B33-as BAJNOKSÁGAINAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018
Pest Megyei Kosárlabda Szövetség B33-as BAJNOKSÁGAINAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018 2016/2017. Pest Megye Versenykiírás PEST MEGYEI KOSÁRLABDA SZÖVETSÉG SZÉKHELY: 1146 Budapest, Istvánmezei u. 1-3 POSTACÍM:
Részletesebben120. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 7-9. Székesfehérvár IDŐREND. I. nap augusztus 7. péntek
IDŐREND I. nap augusztus 7. péntek 16:00 magasugrás ffi selejtező 16:00 kalapácsvetés női selejtező 16:00 100 m női előfutam Dr. Irányossy Gézáné Vértessy Katalin emlékverseny 16:00 távolugrás ffi selejtező
RészletesebbenNyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 33/2013.{1I. 25.) számú. határozata
NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 33/2013.{1I. 25.) számú határozata a 2013. évi Kiemeit csapatsportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos döntésről
RészletesebbenFELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 37. szám FEGYELMI
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke
TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa
RészletesebbenMAGYAR CURLING SZÖVETSÉG
A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2016. ÉVI HATÁROZATAINAK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Budapest, 2016.07.06. 1 I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1. 1/2016. (III.23.) évi küldöttgyűlési
Részletesebben2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése
2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése Gúta város önkormányzatának sportbizottsága a 2006 os év januári ülésén határozatot hozott a 2005 - ös év legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékeléséről.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 21/2012 (09.18.) számú Hivatalos Értesítő 2012.09.18. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 4 2 Elnökségi határozatok 175/2012 (09.06.) számú határozat
RészletesebbenLABDARÚGÓ EDZŐ KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK
242/2008. számú határozat Az Elnöksége az 2008. évi tanfolyamairól szóló beszámolót a tanfolyami díjak kivételével - elfogadta, az versenyrendszerében szereplő sportszervezetek edzőinek licenc feltételeiről
Részletesebben2015/2016. ÉVI. Férfi Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály és Női Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály DÖNTŐ. Kecskemét, 2016. május 20-22.
2015/2016. ÉVI Férfi Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály és Női Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály DÖNTŐ Kecskemét, 2016. május 20-22. 1 2015/2016. ÉVI Férfi Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály, Női Nemzeti
Részletesebben2017/2. félévi versenynaptár
júl.01 szo eterán EB (Helsingborg) Férfi Női ifi ifi UP válogatott keret júl.02 v júl.03 h júl.04 k júl.05 sze Ausztrál WTP (Gold Coast) júl.06 cs júl.07 p júl.08 szo júl.09 v júl.10 h júl.11 k júl.12
RészletesebbenElőterjesztés Részvétel a évi U23-as Világbajnokságon
Előterjesztés Részvétel a 2017. évi U23-as Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést jóváhagyta az IB 2017. 11. 09. A verseny megnevezése: U23-as Világbajnokság A
Részletesebbenb a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 1 1-2 0 1 2. 1-1 8. f o r d u l ó k
N B I. F é r f i F e l n ő t t N a g y p á l y á s L a b d a r ú g ó b a j n o k s á g s o r s o l á s a 2 0 1 1-2 0 1 2. 1-1 8. f o r d u l ó k 2011. június 28-29. UEFA Bajnokok Ligája 1. forduló 1. mérkőzés
RészletesebbenHivatalos Értesítő Tartalom
Budapest, 2011.04.05. Iktatószám: 1392/ 2011 8/2011. szám Hivatalos Értesítő Tartalom Versenybizottsági határozatok... 2 Versenybizottsági határozatok 074/2011. (03.17.) A 2011. március 26-án (szombat)
RészletesebbenAz MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai
20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi
RészletesebbenKIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..
KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke
TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa
RészletesebbenNYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 35/2013.(11.25.) számú határozata a 2013. évi Egyéb csapat és egyéni sportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos
Részletesebben