Elnökségi határozatok:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elnökségi határozatok:"

Átírás

1 0A/ számú elnökségi határozat Az elnökség elfogadta a Napirendet. 0B/ számú elnökségi határozat Jegyzőkönyvvezető: Balogh Borbála Elnökségi határozatok: C/ számú elnökségi határozat Jegyzőkönyv hitelesítők: Nátrán Roland és Téglás Péter 1/ számú elnökségi határozat VB keretek 1/ számú elnökségi határozat: A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége a Kuala Lumpurban ( ) megrendezendő Csapat Világbajnokságra a maximális létszámot, azaz 5-5 főt fog nevezi a női- és a férfi csapat esetében is a határidő lejártáig, figyelembe véve, hogy plusz versenyző nevezésére utólag nincs lehetőség (a leadott létszám nem növelhető csak csökkenthető, azonban a játékos neve cserélhető). A férfi csapatnál az ötödik hely egy későbbi időpontban, decemberben kerül kijelölésre. Szudi Ádámmal fegyelmi okok miatt a férfi csapat edzője nem számol a végleges összetételben. Férfi csapat: Pattantyús Ádám Kosiba Dániel Jakab János Lakatos Tamás +1 fő, aki később kerül kijelölésre (Edző: Aranyosi Péter) Női csapat:

2 Póta Georgina Madarász Dóra Pergel Szandra Nagyváradi Mercédesz Ambrus Krisztina (Edző: Téglás Péter) 2/ számú elnökségi határozat Kiemelt Edzői Pályázatok 2/ számú elnökségi határozat: a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége a Kiemelt Edzőprogram keretében, évre az alábbi státuszokat kéri a Magyar Olimpiai Bizottságtól: II.7.4 alapján Téglás Péter: női szövetségi kapitány II.7.5 alapján Bátorfi Zoltán: ifjúsági szövetségi kapitány II.7.6 alapján Aranyosi Péter: férfi szövetségi kapitány 3/ számú elnökségi határozat Bizottságok 3/ számú elnökségi határozat: a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége bizottságokhoz rendelt elnökségi tagok beszámolóját elfogadta. 4/ számú elnökségi határozat EB eredmény elismerése 4/ számú elnökségi határozat: a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége az ekaterinburgi EB ezüst érem alapján Póta Georginát (Gerevich) Ft és edzőjét Téglás Pétert Ft értékben jutalmazza.

3 Szavazás: 8 Igen 0 nem 1 tartózkodás (személyes érintettség miatt nem szavazhat) 5/ számú elnökségi határozat Válogatott Játékosok Támogatása 5/ számú elnökségi határozat: A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége a felnőtt korú játékosok lakhatásához nem tud hozzájárulni. Szavazás: 6 Igen 0 Nem 2 Tartózkodik 6/ számú elnökségi határozat Héraklész fiú keret elfogadása 6/ számú elnökségi határozat: A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége elfogadja a Héraklész fiú keretet. 7/ számú elnökségi határozat Szolgáltatási szerződés vásárlása 7/ számú elnökségi határozat: Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége az utolsó három lezárt év utánpótlás pontversenye alapján meghatározta a kiemelt utánpótlás-neveléssel foglalkozó klubok sorrendjét, amely a következőképpen alakul: Fiúk: KSI SE: 861 pont BVSC-Zugló SI: 806 pont Jászkun Volán SC: 376 pont Nyírbátori ASE: 316 pont Budaörsi SC: 264 pont Leányok: Statisztika PSC: 1434 pont

4 Postás SE: 660 pont Univer-KTE Kft.: 542 pont Jászkun Volán SC: 472 pont ASE Orosháza: 219 pont Mindezek alapján a évi Utánpótlás pontverseny alapján a Statisztika PSC, a Postás SE, a KSI SE és a BVSC-Zugló SI klubjaitól 1,5-1,5 millió forint értékben vásárol játékos nevelési szolgáltatást. A 2016-os évben, március 31-ig a Magyar Asztalitenisz Szövetség meghozza az ezzel kapcsolatos elnökségi határozatát. Szavazás: 6 igen 0 nem 2 tartózkodás 8/ számú elnökségi határozat Egyebek-Generációk Csatája 8/ számú elnökségi határozat: a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége a Generációk Csatájának aranyfokozatú támogatója kíván lenni. Szavazás: 6 igen 0 nem 2 tartózkodás 9/ számú elnökségi határozat Egyebek-Para Gerevich 9/ számú elnökségi határozat: a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége az alábbi para sportolókat javasolja a Gerevich ösztöndíjra: Csonka András Ft (havi Ft) Berecki Dezső Ft (havi Ft) Zborai Gyula Ft (havi Ft) Major Endre Ft (havi Ft) Szavazás: 7 igen 0 nem 1 tartózkodás 10/ számú elnökségi határozat Egyebek-Celldömölk Magyar Bajnokság 10/ számú elnökségi határozat: a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége elfogadta, hogy a évi Magyar Bajnokság megrendezője a Celldömölki VVSE lesz. Szavazás: 7 igen 0 nem 1 tartózkodás (érintettség okán)

5 Budapest, november 19. Dr. Stocker Miklós főtitkár Magyar Asztalitenisz Szövetség

1/2012. Eln. Hat. számú határozat. a Gerevich Aladár ösztöndíjak 2012. évi megállapításáról

1/2012. Eln. Hat. számú határozat. a Gerevich Aladár ösztöndíjak 2012. évi megállapításáról 1/2012. Eln. Hat. számú a Gerevich Aladár ösztöndíjak 2012. évi megállapításáról Az elnökség a Gerevich Aladár ösztöndíj program keretében a szövetség részére rendelkezésre álló keretösszeg 2012. január

Részletesebben

MOATSZ Elnökségének szeptember 6-i határozatai

MOATSZ Elnökségének szeptember 6-i határozatai MOATSZ Elnökségének 2006. szeptember 6-i határozatai 3/2006. sz. elnökségi határozat az Asztalitenisz Szabálykönyv módosításáról 1. Az elnökség az Asztalitenisz Szabálykönyv, A versenyzők kölcsönadásának

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014. *Azon határozatnál, melyeknél az elnökség nem egyhangúan szavazott ott az igen/nem illetve a tartózkodások aránya jelölésre kerül. Kiemelt edzők 2014. év első féléves felosztására

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE 2014. június 11. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. június 11-én 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi ötödik (5.)

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI 2014. március 3. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi második (2.)

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Elnökségi ülésén 2010.02.10-én 10.00 órakor 1. HATÁROZAT A Jegyzőkönyv hitelesítőnek Büki László és Vass Péter urakat választotta az elnökség, míg jegyzőkönyvvezetőnek Dávid Veronikát.

Részletesebben

NŐI PÁROS FŐTÁBLA Szabó II László főbíró helyettes

NŐI PÁROS FŐTÁBLA Szabó II László főbíró helyettes .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... MADARÁSZ Dóra Csilla Szekszárd Asztalitenisz Club 0 PERGEL Szandra Budaörsi SC - 0 (-) MADARÁSZ Dóra Csilla x BYE 0 0 PERGEL Szandra

Részletesebben

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Elnök: Aradi József Edző: Szűcs Sándor Mérk, 2013 Mérk Kinizsi SE. 2012 hazai versenyeken elért eredmények Versenyzői létszám: 23 igazolt versenyző 2012.03.31. RAW

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3.

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2014. június 3. MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2014. június 3. Tartalom Jegyzőkönyvvezető... 2 Jegyzőkönyv hitelesítő... 2 Napirendi pontok elfogadása... 2 CdJ 2015 szervezésének folytatása... 2 Héraklész

Részletesebben

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE Előterjesztő: Jóváhagyta: MESZ elnöksége. november 8. TARTALOM I. Ösztöndíjak célja... II. Ösztöndíjak rendszere... III. Ösztöndíjra való jogosultság...

Részletesebben

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET Előterjesztés a MOB Elnökség 2016. március 22-i ülésére TERVEZET I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta a MOB 2016. évi költségvetését.

Részletesebben

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2016. ÉVI HATÁROZATAINAK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Budapest, 2016.07.06. 1 I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1. 1/2016. (III.23.) évi küldöttgyűlési

Részletesebben

ASZTALITENISZ. 1 Braun Éva/Kertai Rita Postás SE. 2 Nagyváradi Mercédesz Varga Tímea Csilla Postás SE. 3 Madarász Dóra Pergel Szandra Budaörsi SC

ASZTALITENISZ. 1 Braun Éva/Kertai Rita Postás SE. 2 Nagyváradi Mercédesz Varga Tímea Csilla Postás SE. 3 Madarász Dóra Pergel Szandra Budaörsi SC ASZTALITENISZ Budapest Felnőtt Egyéni Bajnokság Női egyes 1 Varga Tímea Csilla Postás SE 2 Ambrus Krisztina Kolbermoor 3 Szvitacs Alexandra Szekszárd AC 3 Braun Éva Postás SE Női páros 1 Braun Éva/Kertai

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai:

Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai: Az MSSZ Elnöksége 2012. évi határozatai: 2012. január 9. 001/2012. sz. határozat: Az Elnökség 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással megszavazta, hogy a Szövetség Vezetősége a Nemzeti Sport 2012. január

Részletesebben

MOB Elnökségi ülés - 2016. március 22. 3. napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról. I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok

MOB Elnökségi ülés - 2016. március 22. 3. napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról. I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok MOB Elnökségi ülés - 2016. március 22. 3. napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta

Részletesebben

ÉLSPORT IRÁNYELVEI ÉVRE v.2015/1

ÉLSPORT IRÁNYELVEI ÉVRE v.2015/1 ÉLSPORT IRÁNYELVEI 2017. ÉVRE v.2015/1 A Nemzeti A és B Válogatottba történő jelentkezésnek lehetőségei, módja és felvételének feltételei. A válogatottba való bekerülés minden versenyző, edzője és klubja

Részletesebben

Az MSSZ Elnöksége 2011. évi határozatai:

Az MSSZ Elnöksége 2011. évi határozatai: Az MSSZ Elnöksége 2011. évi határozatai: 2011. január 24. 01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét. 02/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással

Részletesebben

ASZTALITENISZ. Budapest Felnőtt Egyéni Bajnokság

ASZTALITENISZ. Budapest Felnőtt Egyéni Bajnokság ASZTALITENISZ Budapest Felnőtt Egyéni Bajnokság Női egyes 1. Madarász Dóra UNIVER KTE Kft. 2. Kertai Rita Postás SE 3. Tápai Tímea Szekszárd AC 3. Varga Tímea Csilla Postás SE Női páros 1. Madarász Dóra

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

CURRICULUM VITAE. Munkahely: Anyanyelv: Idegennyelv: Levelezési cím: Telefon mobil: e-mail

CURRICULUM VITAE. Munkahely: Anyanyelv: Idegennyelv: Levelezési cím: Telefon mobil: e-mail CURRICULUM VITAE Név: Születési hely: Születési dátum: állampolgárság: Családi állapot: Végzettség: Egyetemi cím: Beosztás: Tudományos fokozat: Edzői fokozat: Munkahely: Anyanyelv: Idegennyelv: Levelezési

Részletesebben

VÖRSAS Kupa NŐI PÁROS

VÖRSAS Kupa NŐI PÁROS VÖRSAS Kupa NŐI PÁROS 07 PERGEL Szandra Budaörsi SC 08 PETERMAN-VARGA Tímea Budaörsi SC - 0 (J.N.) 07 PERGEL Szandra x BYE 0 08 PETERMAN-VARGA Tímea x BYE 0 07 PERGEL Szandra 08 PETERMAN-VARGA Tímea 9

Részletesebben

A MOATSZ Elnökségének szakmai beszámolója a 2006. évről

A MOATSZ Elnökségének szakmai beszámolója a 2006. évről A MOATSZ Elnökségének szakmai beszámolója a 2006. évről 2 A Szövetség 2005. évi beszámolójának bevezetőjében arról tájékoztattuk a tagságot, hogy a rendszerváltás óta az egyik legeredményesebb évet zártuk.

Részletesebben

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2015. ÉVI HATÁROZATAINAK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Budapest, 2015.július 20. 1 I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2015. (I.07.) évi rendkívüli küldöttgyűlési

Részletesebben

5/2010. Az Elnökség a Gerevich ösztöndíjra tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.

5/2010. Az Elnökség a Gerevich ösztöndíjra tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Az MSSZ Elnöksége 2010. évi határozatai: 2010. január 24. 1/2010. Az Elnökség elfogadta a korong, puska, pisztoly, utánpótlás és futócél szakágak 2010. évi felkészülési tervét. 2/2010. Az Elnökség jóváhagyta

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

2014. évi versenynaptár

2014. évi versenynaptár 01.jan sz 02.jan cs 03.jan p 04.jan sz 05.jan v 06.jan h 07.jan k 08.jan sze 09.jan cs 10.jan p EL NBI. NBII. NBIII. Nk felnőtt Nemzetközi up. Orsz. felnőtt Orsz. utánpótlás Szabadnap 11.jan szo 1 1 1

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

Magyar Röplabda Szövetség Strandröplabda versenyek besorolása és feltételrendszere

Magyar Röplabda Szövetség Strandröplabda versenyek besorolása és feltételrendszere Magyar Röplabda Szövetség Strandröplabda versenyek besorolása és feltételrendszere Kategória Magyar Bajnokság Kategória Magyar Bajnoki Döntő Mesterverseny Rendező Az MRSZ, vagy az általa felhatalmazott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2014. szeptember 23. napján 9:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének szeptember 25.-i határozatai

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének szeptember 25.-i határozatai Budapest, 2008. szeptember 30. Iktatószám: 5733/2008 17. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az MLSZ Elnökségének 2008. szeptember 25.-i határozatai 202/2008. számú határozat Az Elnökség Várhidi Péter olimpiai válogatott

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

A jegyzőkönyvet Kovácshegyi Eszter vezeti, hitelesítő: Zsömle Balázs, Matheisz József.

A jegyzőkönyvet Kovácshegyi Eszter vezeti, hitelesítő: Zsömle Balázs, Matheisz József. Budapest, 2012. október 24. Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2012. október 24. Magyar Sport Háza III. emeleti tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Tervezett napirend: 1. Versenyengedély

Részletesebben

01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét.

01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét. Az MSSZ Elnöksége 2011. évi határozatai: 2011. január 24. 01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét. 02/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással

Részletesebben

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt

Részletesebben

Tanítványaim, akikre büszke vagyok

Tanítványaim, akikre büszke vagyok Tanítványaim, akikre büszke vagyok 2003-tól tanítok - etikát, tanulásmódszertant, technikát - a Csanádi Sportiskolában. Az elmúlt tíz év alatt sok diákkal ismerkedtem meg és követtem, követem sportpályafutásukat.

Részletesebben

MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet

MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet BEVÉTELEK Az MKSZ 2015 ös költségvetésének bevételi oldalán az alábbi 9 bevételi sor szerepel: Bevételek I. Kiemelt Sportágfejlesztési támogatás KSF 4 150 000 000

Részletesebben

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 20. 21. 22. 24. 25. 26. 27. 28. 29.

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 20. 21. 22. 24. 25. 26. 27. 28. 29. ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... Stockerau (AUT) KOSIBA Dániel Celldömölki Városi és Vasutas - (8, SE8, 8) BANOK Tamás Egri ÁFÉSZ SCKOSIBA Dániel - (,, ) TIMAFALVI Gergő Egri ÁFÉSZ SC

Részletesebben

IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA

IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2007-2008. BAJNOKI ÉVAD - 1 1. A BAJNOKSÁG Az MVLSZ korosztályos országos utánpótlás bajnokságai 2. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

Részletesebben

MAGYARORSZÁG PÁLYA BAJNOKSÁGA (rendezők: FSZSE, BVSC kerékpáros szakosztály, MKSZSZ) Budapest - Millenáris

MAGYARORSZÁG PÁLYA BAJNOKSÁGA (rendezők: FSZSE, BVSC kerékpáros szakosztály, MKSZSZ) Budapest - Millenáris MAGYARORSZÁG PÁLYA BAJNOKSÁGA (rendezők: FSZSE, BVSC kerékpáros szakosztály, MKSZSZ) Budapest - Millenáris Kezdő fiú 1. 2 HUN19990806 LÁSZLÓ Tamara KSI-SE 15,70 2. 4 HUN20020108 HÁJOS Dániel KSI-SE 15,73

Részletesebben

Magyar Pétanque Szövetség

Magyar Pétanque Szövetség Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 2014. évi válogató versenysorozat

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/2014 2014. szeptember 30. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2014. június 19. 17h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2013. június 26. napján 8:30 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest,

Részletesebben

2015. évi szakmai terv

2015. évi szakmai terv 2015. évi szakmai terv Bevezetés 1. 2015. évi hazai versenyrendszerek 2. Utánpótlás szakág 2015-ös szakmai tervei 3. Felnőtt szakág 2015-ös szakmai tervei 4. Para szakág 2015-ös tervei 5. Multisport nemzetközi

Részletesebben

Férfi páros főtábla. Bódis Attila, Retek Levente főbíró helyettes. Kékedi Tibor főbíró

Férfi páros főtábla. Bódis Attila, Retek Levente főbíró helyettes. Kékedi Tibor főbíró ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... LAKATOS Tamás KSI SE SZUDI Ádám Jászkun Volán Sport Club - 0 (0) LAKATOS Tamás x BYE 0 SZUDI Ádám - 0 (9,, ) x BYE 0 9079 / 00 LAKATOS Tamás SZUDI

Részletesebben

A MOATSZ Elnökségének szakmai beszámolója a 2007. évről

A MOATSZ Elnökségének szakmai beszámolója a 2007. évről A MOATSZ Elnökségének szakmai beszámolója a 2007. évről Az elmúlt évi közgyűlésünk elfogadva az előző éves tevékenységről szóló beszámolókat a szövetség középtávú fejlesztési programjára alapozva a sportág

Részletesebben

01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet.

01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet. Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. 2012. ÉVI ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEINK KÖZÖTT:

SPORTEREDMÉNYEINK KÖZÖTT: SPORTEREDMÉNYEINK 2004-2016 KÖZÖTT: Év Helyezés Sportág Verseny Név 2004. I. lány kosárlabda XII. ker. Diákolimpia V. Korcsoportos 2004. III. váltóúszás XII. ker. Diákolimpia VI. korcsoportos 2004. I.

Részletesebben

A páros versenyek végleges eredményei:

A páros versenyek végleges eredményei: 1 12. VEGYTERV SZABADIDŐSPORT TEKEKUPA 8. Lakatos Géza emlékverseny. 2006. augusztus 11 27. Serdülőknek és ifjúságiaknak: 4x30 = 120 vegyesgurítás. Szenioroknak: 4x21 = 84 hármas-taroló gurítás. A páros

Részletesebben

Jegyzőkönyv. (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés)

Jegyzőkönyv. (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés) Jegyzőkönyv (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés) Dátum: 2012.05.29. 18.30 Helyszín: Magyar Sport Háza, 2. emelet 207 Résztvevők: Vörös László (VB elnök), Tóth Dóra, Kiss Tibor, Német

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0... 7 BALÁZS Bence Univer-Sport Kft. 9 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. - 0 (5, 8, ) 7 BALÁZS Bence 7 SZABALICS Tamás KSI SE

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége 2015. március 17-i ülésén megtárgyalásra került a 2. napirendi pont a Gerevich-ösztöndíjakról,

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... Jászkun Volán Sport Club Kft. Wiener Neudorf 97 (AUT) - 0 (-) x BYE 0-0 (0,, 8) x BYE 0 7 / 9 BARANYAI Domonkos Celldömölki Városi és Vasu 0 77

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/2015 2015. október 1. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. október 1. 18h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

Weisz Róbert szakmai igazgató

Weisz Róbert szakmai igazgató AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ Á NEVELŐ Ő PROGRAMOK ÉS VÁLOGATOTT KERETEK RENDSZERE KAJAK-KENUKENU SPORTÁGBAN Weisz Róbert szakmai igazgató Magyar Olimpiai Bizottság NEFMI Sport Szakállamtitkárság Nemzeti Sport

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására - 2015 1 A pályázat célja A pályázat célja az utánpótlás nevelés érdekében végzett edzői munka ösztönzése és

Részletesebben

A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2010. (2010. június 30-tól)

A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2010. (2010. június 30-tól) A Magyar Röplabda Szövetség Elnökségének határozatai 2010. (2010. június 30-tól) 1./2010.07.14. Elnökségi határozat Az MRSZ Elnöksége újra hatályba helyezi az Ügyvivő Testület által 16/05.25. ÜT határozatban

Részletesebben

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK Férfi egyes 1905. Redlich Béla 1906. Tolnai József 1907-08. László Albert 1909-10. Jacobi Roland 1911. Mechlovits Zoltán 1912. Pécsi Dániel 1925-26. Mechlovits Zoltán 1927. Glancz

Részletesebben

Magyar Pétanque Szövetség. Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006

Magyar Pétanque Szövetség. Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Magyar Pétanque Szövetség Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 Jegyzőkönyv Készült: Helyszín: Időpont: a MAPESZ elnökségi

Részletesebben

8/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 8. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

8/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 8. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 8/2013-2014 sz. Hivatalos

Részletesebben

2015. március 28. Budapest

2015. március 28. Budapest TAEKWONDO DIÁKbajnokság és ENGRICH MARIANN Emlékverseny 2015. március 28. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo

Részletesebben

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 1./2015. (02.12) számú Elnökségi határozat: Az Elnökség egybehangzóan 9 igen szavazattal elfogadta a TAO bizottság javaslatát miszerint több pályázatnál a sorok

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 12/2016 Elnökségi ülés Elnökségi ülés határozatai

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 12/2016 Elnökségi ülés Elnökségi ülés határozatai MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 12/2016 Elnökségi ülés 2016. 12. 15. Elnökségi ülés határozatai 1/2016/12 számú Elnökségi Határozat (10 igen, egy tartózkodás László Dezső) Az MVSZ elnöksége a jegyzőkönyvvezető személyét

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A 2010. május 27.én 16:00 órára meghirdetett megismételt rendkívüli

JEGYZŐKÖNYV. A 2010. május 27.én 16:00 órára meghirdetett megismételt rendkívüli 2010.Május27.15:00óra AMagyarFallabda(Squash)Szövetség 2009éviközgyűlése GriffSportcentrumHotelGrifftárgyalótermében (BudapestXI.,BartókBélaút152.) JEGYZŐKÖNYV A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség 2010.

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2011. május 24. Magyar Sport Háza III. emeleti tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint

Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2011. május 24. Magyar Sport Háza III. emeleti tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2011. május 24. Magyar Sport Háza III. emeleti tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Tervezett napirend: Napirend Előterjesztő 1. Tájékoztató az elnökség

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Jegyzőkönyv Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Az ülés helye: Budapest IV ker. Berlini u. 47-49. (volt gyógyszerkutató) Az ülés időpontja: 2014. március 1. 10 óra Ferinc Vince, az

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... 9 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. 9 BALÁZS Bence Univer-Sport K - 0 (-) 9 MOLNÁR István Patrik x BYE 0 9 BALÁZS Bence - 0 (,,

Részletesebben

VIII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

VIII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2007.04.28 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (52 nevezés) Jurandori Mini Fiú (5 nevezés) I. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo II. Göbölyös Márk III. Göbölyös Ákos IV. Dobos István Jurandori Mini

Részletesebben

A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségének határozatai év

A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségének határozatai év A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségének határozatai 2017. év 1/2017. január 10. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége a 2017. évben megrendezésre kerülő Csillag versenyek kapcsán

Részletesebben

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6.

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6. A verseny megnevezése: Hungarian Open - Céghmester Kupa Ifjúsági, kadet, junior és U21 nemzetközi bajnokság Kvalifikációs verseny a 2016. évi korosztályos Európa Bajnokságra A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg)

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg) Diákolimpia Szerzõ zoli 2007. július 28. FOLYAMATOSAN FRISSÜLÕ OLDAL, 2004-IG VISSZAMENÕ DVSC-EREDMÉNYEKKEL FIÚ serdülõ, korábban kadet és junior országos versenyek Serdülõ és junior utánpótlás olimpia

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 2006 Kelt, Környe, 2006.04.21. - 1 - A KÖRNYEI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY (KKSZO) a KÖRNYEI SPORT

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSÉRŐL Dátum: 2013. május 10. 21.00 Helyszín: Dunaújváros, Dunaújvárosi Főiskola tanácskozó terme Résztvevők: Füzi Gábor (elnök) Szalai Péter

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

I. Debrecen Grappling Bajnokság

I. Debrecen Grappling Bajnokság I. Debrecen Grappling Bajnokság G4 Grappling Liga 2013-2014 4. forduló 2014.03.08 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők Ifjúsági1 korosztály 48+ kg. 2 versenyző I. Tóth Anett Gracie Barra Orgovány II.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 2/2016 (01.19.) számú Hivatalos Értesítő 2016.01.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: A verseny célja: XIV. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) IV. Nyílt WKF Egyéni Utánpótlás

Részletesebben

I. Global Kupa Nyílt Grappling Verseny

I. Global Kupa Nyílt Grappling Verseny I. Global Kupa Nyílt Grappling Verseny Lezárt nevezési kategóriák 2012.05.25 péntek 20:00 I. Nevezések klubonként: Gi NoGi Combat Összes Fı Klub neve Grappling Grappling Grappling nevezés 1. Gracie Barra

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/2014 2014. május 9. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett (megismételt) Rendkívüli Időpont: 2014. május 9. 11h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28.

Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. 2010. ÉVI ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 01/02-06/2010. számú határozat: 02/02-06/2010. számú határozat: 1. Belépés a Magyar Siketek

Részletesebben

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök NEMZETI SPORT INTÉZET Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök LEZÁRULT EGY KORSZAK A tehetséggondozó programok 9-10 évesek. Új struktúra áll fel. Új források jelennek meg. HÁROM

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2016 (07.26.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.26. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-64/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-65/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-66/2016

Részletesebben

1. Csapat bajnokságok

1. Csapat bajnokságok 1. Csapat bajnokságok NB III csapatbajnokság végeredménye 1993-1994 1 Dreher Sör 30 25 1 4 163 : 77 51 2 Építõk SC 30 19 2 9 152 : 88 40 3 Fõv. Vízmûvek SK 30 18 1 11 134 : 106 37 4 OTIS Felvonó 30 17-13

Részletesebben

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE A verseny rendezője: Tiszaújvárosi Sport Club, MASZ, a NUPI és az IAAF támogatásával. A verseny célja: Az

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség I LICENCEK Edzői Licencek 2007-2008. ÉV Az MLSZ elnöksége 122/2007. (2007.05.17.) számú határozataival fogadta el. 1. Általános rendelkezések 2007. július 1-től az MLSZ versenyrendszerében

Részletesebben

LABDARÚGÓ EDZŐ KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK

LABDARÚGÓ EDZŐ KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK 242/2008. számú határozat Az Elnöksége az 2008. évi tanfolyamairól szóló beszámolót a tanfolyami díjak kivételével - elfogadta, az versenyrendszerében szereplő sportszervezetek edzőinek licenc feltételeiről

Részletesebben

Serdülő fiú páros főtábla

Serdülő fiú páros főtábla .... 99 HEISZMAN Henrik KSI SE MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Clu PORUBSZKI Martin SZERVA Asztaliten 6 KOVÁCS Gábor SZERVA Asztaliten / / LOSONCZI Benjámin Budai XI. SE MAROSSY Dénes BVSC-Zugló

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Balázs Lajos intézményvezető

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Balázs Lajos intézményvezető 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2016. szeptember 20. napján (kedden) a Fischl-házban (Balatonboglár, Erzsébet u. 12-14.)

Részletesebben

Az elnökség elfogadta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság összekötője, az olimpiai szakágat érintő kérdésekben, továbbra is Szabó Zita marad.

Az elnökség elfogadta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság összekötője, az olimpiai szakágat érintő kérdésekben, továbbra is Szabó Zita marad. 1/2015. (I. 06.) Elnökségi határozat Az elnökség a meghirdetett főtitkári pozícióra beérkezett anyagokat elbírálta. 2015. január 06-tól megbízott főtitkárként, 2015. február 1-től pedig főtitkárként Szabó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MOATSZ SZAKMAI- ÉS EDZŐBIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV A MOATSZ SZAKMAI- ÉS EDZŐBIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV A MOATSZ SZAKMAI- ÉS EDZŐBIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSÉRŐL Dátum: 2016. szeptember 15. 18.00-21.00 Helyszín: Magyar Sport Háza Jelenlevő tagok: Fazekas Péter Herendi Iván Jakab János Lovas Petra Oláh

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 30/2014 (08.29.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.29. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 2 Elnökségi határozatok ELN-153/2014 (08.26.) számú határozat A Magyar Labdarúgó

Részletesebben