1917. március 15-én foglalta el a lelkészi állást, amelyet 40 éven keresztül, 1848-ban bekövetkezett haláláig töltött be

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1917. március 15-én foglalta el a lelkészi állást, amelyet 40 éven keresztül, 1848-ban bekövetkezett haláláig töltött be"

Átírás

1 Valamikor egy elsárgult újságlapra találtam, amelyen az február 14. keltezés állt. Nem tudom, mi volt az újság címe, csak a rovat címe volt olvasható az oldal tetején: ÉLET ÉS JÖVŐ. Az oldal közepén, fekete keretben, kiugró nagy betűkkel az állt: Dr. Szabó Aladár A cikk írója sem volt olvasható, de az újságlapot eltettem, mert a cikk Gödöllőről szólt és a benne foglaltak nagyon jellemezték Gödöllőt, illetve a gödöllőieket: A magyar református Egyház nagyon gazdag szellemi értékekben. Annyira gazdag, hogy sok kitűnő értékét elfelejti, eltemeti, sőt sárba tapossa. Ez a mondás jut eszünkbe, amikor mély szomorúsággal értesülünk dr. Szabó Aladár gödöllői lelkipásztor, a Ref. Híradó szerkesztőjének váratlan, szomorú haláláról. Ifjú korában gyönyörű ígéretekkel biztató fiatal tudósként indult, sub auspiciis regis doktorált, kitüntetéssel tett akadémiai magántanári vizsgát, azután teljes buzgósággal és odaadással vetette magát a gyülekezeti munkába. Élő, evangéliumi hite, mint a lobogó fáklya világított, és áldozatos munkával magasra emelt egy sötét mélyponton levő gyülekezetet. Mindezek által a legkiválóbb minősítést szerzett meg arra, hogy nemzedékeket neveljen valamelyik teológiánk történeti tanszékén gyülekezeti és tudományos életre egyaránt. A tudományos művek egész seregét írhatta volna vasszorgalmával és roppant tájékozottságával, de 4 egyházkerületünk közül egyik sem hívta meg tanszékére pedig ifjúkorában kiválóan értett a diákok nyelvén, titkára is volt a Magyar Evangéliumi Diákszövetségnek. Egyházmegyéjében mind képzettség, mind gyakorlati eredmények tekintetében az első helyen állott kétségtelenül, de nem hívták meg a megérdemelt esperesi székbe. Önzetlen puritánsága, mindég másokért való szüntelen munkálkodása a nyomorral határos szegénységbe juttatta, és a sub auspiciis regis doktornak súlyos és alantas munkákat kellett végeznie, amelyek egy régebbi baját megújították, és a betegség pár nap alatt a halálát okozták. Lapja, a Református Híradó, árván maradt. Gyülekezete atyjaként siratja. Földi szemmel nézve nyomorultan elveszett, mint annyi kitűnő magyar érték a századok folyamán, de az örökkévalóság síkjában most már bizonyosan hallja a csodálatos, boldogító, mindenért kárpótló Igét. Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, többre bízlak ezután. Mindnyájunknak ez az Ige az igazi vigasztalásunk, és ez az az igazi cél, amelyért egyedül érdemes élni. De mi, akik itt maradtunk a földön, mégis keserűen kérdezzük, hogy a református közélet miért felejtette el ezt az Igét dr. Szabó Aladárral szemben? De ki is volt ez az ifj. Dr, Szabó Aladár? aug. 11-én született dr. Szabó Aladár akkor teol. h. tanár, majd budapesti ref. lelkipásztor és Biberauer Irma fiaként Budapesten június 4-én érettségizett a budapesti Református Főgimnáziumban jeles eredménnyel. A 4 éves teológiai tanfolyamot a budapesti Református Teológia Akadémián végezte 1908-tól 1912-ig rendes hallgatóként. Teológiai tanulmányai mellett a Pázmány Péter Tudomány Egyetem Bölcsészeti Karát párhuzamosan végezte. Az 1911/12 tanév két félévére beiratkozott a berlini Frigyes Vilmos Egyetem teológiai fakultására, valamint a bölcsész karának is rendes hallgatója volt nyarán részt vett a Keresztyén Szövetségek európai konferenciáján Kristianaban (a mai Oslo) a magyar mozgalom képviselőjeként. A Konferencián, valamint a norvég király audienciáján ismertette a magyarországi munkát szept. 12-én tette le első lelkészképesítő vizsgáját jeles eredménnyel. Ekkor vallásoktató segédlelkészként alkalmazták a budapesti egyháznál. Éveken át a Bethania Egyletnek volt a pénztárosa, valamint a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség középiskolás titkára szept.21-én Budapesten letette a második lelkészképző vizsgát is jeles eredménnyel január 1-i hatállyal a budapesti ref. egyház presbitériuma állandósított vallásoktató lelkésszé választotta júniusában a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem Bölcsésztudományi Karán doktori vizsgát tett summa cum laude eredménnyel június 12-én házasságot kötött Egyházy Ilonával néhai Egyházy Ágoston és neje, Veress Ida leányával február 25-én a gödöllői egyházközség meghívta lelkipásztorának. 1

2 1917. március 15-én foglalta el a lelkészi állást, amelyet 40 éven keresztül, 1848-ban bekövetkezett haláláig töltött be május 31-én sub auspiciis regis a bölcsészettudományok doktorává avatták szept. 22-en a pesti egyházmegye tanácsbírájává választották szept. 1-től 1 év megszakítással a cinkotai állami tanítónőképző líceumban ref., vallástant tanított. 4 éven át előadásokat tartott az őrszentmiklósi szociális testvérjelöltek tanfolyamán augusztusában Hollandiába utazott, 3 hetes kinttartózkodása alatt előadásokat tartott Magyarországról október 5-én a szórványmisszió előadójává választották. Ezt a tisztet október 12-ig viselte okt.12-én az egyházmegye missziói előadójává választották. Ezt a tisztet okt.1-ig töltötte be. A fiatal lelkésznek azonban a legfontosabb feladata az volt, hogy azt az iszonyatos adósságot, amit örökölt (több mint 50 ezer aranykorona értékű deficitre derült fény) megtérítsék; és a közömbössé vált, egyre csökkenő számú gyülekezetet új életre keltse. Ifj. dr. Szabó Aladár március 15-én érkezett először Gödöllőre sok imádság után és közepette. Első alkalommal már csodálatos meghallgatásban volt része. Az első ember, akivel találkozott, a gyülekezet gondnoka, hívő ember volt. Baptista körökből jutott hozzá az Evangélium, s csupán az egyházban viselt tisztsége tartotta vissza attól, hogy ő is, mint sokan, ki nem tért a gyülekezetből. Az új lelkipásztor hírére megsokszorozódott a templom látogatóinak száma. A fiatal lelkész felesége társaságában elkezdte a gyülekezet tagjainak látogatását. Minden helyen áhítatot tartott, igét hirdetet. Élet igéjévé lett az az ige, amelyről gyülekezetében először szolgált: Nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Isten hatalma minden hívőnek üdvösségére van. Mindennapját a feleségével és a gyülekezet gondnokával együtt imával kezdte január 1-én kibővült kis imádkozó közösségük egy buzgó asszonnyal, s már négyen könyörögtek áldásért, erőért, jó előmenetelét. A világháborúból hazatért férfiak és ifjak megismerésével a parókián szeretetvendégségeket tartottak ban Benke Róza diakonissza indítványára csütörtök reggel imaórára jöttek össze a gyülekezet imádkozó tagjai ben megváltoztatták a konfirmáció előkészítését. Az addigi pár hetes előkészítés helyett 2 esztendeig tartó komoly lelki munka lépett. Ebben az évben kezdődött el a gyülekezetben az ifjúsági egyesület munkája és a szegénygondozás is. A 20-as évek elején teljes mértékben elrendeződött az az óriási anyagi tartozás. Az egyházi adó is az akkor még teljesen ismeretlen önkéntesség felé tett komoly lépéseket novemberétől minden évben volt egy hetes evangelizáció. Ugyancsak ebben az évben kezdődött az el, hogy az úrvacsora előtti héten minden este bűnbánati istentiszteletet tartottak. A gyülekezeti tagok kívánságára először női-, és leány-, majd férfi- és fiú bibliaóra alakult. Hasonló módon kezdődtek el a házi bibliaórák, ill. istentiszteleti alkalmak, rendszeres vasárnapi iskola, a téli hónapokban vallásos estélyek, az istentiszteleteken és szeretetvendégségeken szereplő énekkar munkája közötti első 10 esztendő volt a gyülekezetünkben az alapvetésnek, másként az előmunkálatoknak, az ugartörésnek az időszaka ban a presbitérium határozatával a gyülekezetet 12 körzetre osztották. Minden körzethez az egyháztanács tagjaiból és az önkéntes gyülekezeti munkásokból 3 tagú bizottságot szerveztek. Ezek a körzetükhöz tartozó református családokat rendszeresen látogatták, fontos kérdésekben felvilágosították, bánatukban vigasztalták, kötelességeik teljesítésére buzdították, imádságukkal, igeolvasással erősítették. A 30-as évek munkáját az építkezés jellemezte lelkileg és fizikailag is. Megalakult a KIE, és megszervezték a gyülekezetét a Ráday Pál cserkészcsapatot. A cserkészek vezetője maga a lelkipásztor lett. A kis földszintes iskola helyett 1933-ban megépült az egyház emeletes iskolája, amelyet elsőként, a IV. Jamboree idején a cserkész világtábor telefonközpontjaként használtak. A templom és az iskola fűtésére központi fűtést létesítettek. 3 új tanítói, egy új vallásoktatói és egy pénztárnoki állást szerveztek. Gödöllőn szervezték meg az első magyar presbiteri konferenciát. A presbiterek kidolgozták a belmissziói szabályrendeletet. Ezzel a mindinkább erősödő különböző belmissziói munkaágak irányítását a belmissziói bizottság kezébe tették le. A Gödöllőhöz tartozó szórványokból megszervezték a kistarcsaikerepesi fiókegyházat, amely számára Kistarcsán új templom épült, majd az a mogyoródi leányegyházzal társulva anyaegyházzá szerveződött. 2

3 Nem sokan tudnak arról az önfeláldozó, életveszélyes munkáról, amelyet főleg a II. Világháború alatt végzett. A korabeli keresztelési anyakönyvben feltűnően sok keresztelésnél (én 16-ot számoltam meg) szerepel a szülők neve mellett az izr. rövidítés. Szájhagyományokból tudjuk, hogy ifj. dr. Szabó Aladár mindent megtett azért, hogy az általa megkeresztelt gyermekek és családjaik megmeneküljenek a II. Világháború borzalmaitól. Különösen megrendítő az a történet, ami a gyönyörű kis szőke hajú Zsuzsikáról szól, akinek és családjának elhurcolásakor maga a lelkész rohant be Budapestre, a Keleti p.u.- ra a keresztelési anyakönyvvel, és vette rá a p.u. német parancsnokát, hogy mentse meg a már bevagonírozott kisleányt. (Sajnos a kisleány nevét nem találtam meg a keresztelési anyakönyv ig tartó részében) Ifj. dr. Szabó Aladár irodalmi munkásságát számos publikáció jelzi, amelyek nagyrészt a korabeli egyházi folyóiratokban Református Élet, Mustármag, Teológiai Szemle, Kálvinista Szemle, Lelkészegyesület jelentek meg ben 8 prédikációját adta ki A boldogság feltételei címmel ban jelent meg bölcsészettudományi értekezése Vencel és Ottó királyok oklevelei címmel ben Szikszai György élete és munkássága címmel adta ki teo. magántanári dolgozatát. A keresztyén egyház története c. tankönyve az elemi iskolák számára többször is megjelent ban Vezérkönyv az egyháztörténet tanításához c. műve az Egyetemi Konvent kiadásában látott napvilágot. 1933: A magyar protestantizmus történeté -t a Magy. Prot. Almanachban közölték ben felelős szerkesztője és kiadója lett a Református Hiradó c. egyháztársadalmi és belmissziói havilapnak, ami akkor példányban jelent meg szerkesztette a Magyar Reformátusok Lapját ben jelent meg az Egyetemi konvent kiadásában A keresztyén egyház története c. tankönyve a líceumok II. o. számára. Édesapja id. dr. Szabó Aladár idős édesapja Gödöllőre költözött fia családjához. Így ír erről az 1941-ben Gödöllőn megjelent Kegyelet által című önéletrajzi könyvében: 1938 május 16-án Gödöllőre költöztem, ahol fiam, ifj. dr. Szabó Aladár buzgólkodik a hívek lelki életének gondozásában, és jár sokfelé, ébresztgeti az alvó lelkeket, segítve presbiterek, tanerők, egyleti tagok és Gál Zoltán diakónus által. Házasságából 5 gyermek született: Aladár, aki Nürnbergben volt kereskedő; Béla, aki orvos lett; Endre, 19 éves korában, 1940-ben meghalt; Levente, aki a II. világháborúban hadapród őrmester volt, és hősi halált halt; és Ilona (Ignác Tiborné), aki tanítónő lett. A családból ma már csak Ilona él. Ő bízta rám édesapja hagyatékát: Hollandiában készült kézírásos jegyzeteit, sok prédikációjának vázlatát, a gödöllői református egyház történetének kezdeteiről írt tanulmányát, stb. Ilonka élete végére tragikusan egyedül maradt. Két kisgyermekét tragikus körülmények között vesztette el: megölték őket az Agrár egyetem mögötti kísérleti telepen. A legtragikusabb az édesanya számára az volt, hogy a rendőrség állítólag a mai napig nem adta ki a gyermekek holttestét, hogy édesanyjuk illendően eltemesse őket abba a sírba, ahol a család többi tagja nyugszik a Dózsa György úti temetőben. Sajnos sem az egyház vezetői, sem a gyülekezet nem állt a magára maradt idős nő mellé. Nyugdíjas korában a gyülekezet gyermekeivel foglalkozott szakavatottan és intézte az adminisztrációt teljesen ingyenesen. Egyre jobban érezte magányosságát, és egyre jobban bezárkózott az emberek elől. Október óta az Albert Schweitzer Otthonban él Budapesten. Élete, és édesapja élete is bizonyítja a cikkben idézett gondolatot, hogy az ország és Gödöllő is nagyon gazdag szellemi értékekben. Annyira gazdag, hogy sok kitűnő értékét elfelejti. Eltemeti, sőt, sárba tiporja, Köszönöm, hogy ebben a kis közösségben beszélhettem erről. Tudom, hogy gyülekezetünkben sokan tudnak írni és olvasni. Szeretnék mindenkit arra ösztönözni, hogy segítsenek emlékoszlopokat állítani értékeinknek. Hiszen sok a tennivaló. Ifj. dr. Szabó Aladárt olyan lelkipásztorok követték, mint P. Tóth Lajos, Kéri Sándor és Szente Péter. 3

4 Ifj. dr. Szabó Aladár a kép első sorában balról jobbra a második. Szabó Levente temetése. A Ráday Pál cserkészcsapat a régi iskola épülete előtt. 4

5 A presbitérium tagjai az 1920-as években, középső sor közepén ifj.dr.szabó Aladár és Garaczi Imre. Deák Károly tanító úr és osztálya az 1920-as években. /Gödöllői ref.iskola III.a. oszt./ 5

6 Sidú Juliska tanító néni és osztálya az 1920/21. tanévben. 6

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 1885 1950 (1953) 15 ifm 1. doboz A Református Egyház Konventi Missziói Bizottsága: missziói ügyek, 2. doboz a. Missziói b. Missziói nyomtatványok

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja

A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja A Pro Pannonia Reformata díjas Dr. Gyenge Imréné laudációja http://www.refdunantul.hu/hir/mutat/15203/ Szakál Péter, 2014-11-25 04:00:00 A Dunántúli Református Egyházkerület ünnepi közgyűlésén adták át

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT Név: Vadosfai Evangélikus Egyházközség Székhely: 9346 Vadosfa, Kossuth u.13., Telefon: 20/824 6887 e-mail: vadosfa@lutheran.hu honlap: http://vadosfa.lutheran.hu Egyházon

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56 Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat

Részletesebben

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus Egyházközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség KatolikUS egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus EgyHÁZközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben)

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény és a 2019. évi VI. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

évi hó napján tartott ülésen P.H.

évi hó napján tartott ülésen P.H. 3. számú melléklet/1. A Református Egyházközség Költségvetési Beszámolója a évre Ezt a költségvetési beszámolót a Református Egyházközség Presbitériuma évi hó napján tartott ülésen számú határozatával

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE

A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE a. évre 1 január 2 február I. Egyházfenntartói járulékok BEVÉTELEK Költségvetési cím Részösszeg Összesen II. Perselypénzek 1 Gyülekezeti (templomi) perselypénzek

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Mainz-i Magyar Református Gyülekezet. Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz

Mainz-i Magyar Református Gyülekezet. Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz Mainz-i Magyar Református Gyülekezet Ungarische Reformierte Kirchengemeinde in Mainz Istentiszteleteink Helye Altmünsterkirche, Münsterstraße 25 55116 Mainz - (bejárat a Walpoden utca felől): vagy Evangelische

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Tiszaburai. Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE 2012.

Tiszaburai. Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE 2012. A Tiszaburai Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE 2012. A Tiszaburai a Református Egyházközség Költségvetése 2012. évre Ezt a költségvetést a Tiszaburai Református Egyház Presbitériuma 2012. évi január

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek (2 Kor 12,14) A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN DÉL- TISZÁNTÚLI REGIONÁLIS DIAKÓNIAI KONFERENCIA

Részletesebben

A(z) i Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA

A(z) i Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA A(z) i Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA a. évre 1 január 2 február I. Egyházfenntartói járulékok BEVÉTELEK Költségvetési cím Tervezet Eredmény II. Perselypénzek 1 Gyülekezeti (templomi) perselypénzek

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon:

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 1 BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 1188. Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 295 34 27 06 30 445 39 55 A BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A 2015. ÉVRE I.

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2012.november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

A debreceni m. kir. Tudományegyetem első rektora: Kiss Ferenc ( )

A debreceni m. kir. Tudományegyetem első rektora: Kiss Ferenc ( ) Arcképcsarnok 29 Virágos Márta A debreceni m. kir. Tudományegyetem első rektora: Kiss Ferenc (1862 1948) Professor Ferenc Kiss Was the First Rector of the Hungarian Royal University of Arts and Sciences

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

27. FIATALOK ISTEN VONZÁSÁBAN: IFJÚSÁGI CSOPORTOK ÉS TALÁLKOZÓK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

27. FIATALOK ISTEN VONZÁSÁBAN: IFJÚSÁGI CSOPORTOK ÉS TALÁLKOZÓK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 27. FIATALOK ISTEN VONZÁSÁBAN: IFJÚSÁGI CSOPORTOK ÉS TALÁLKOZÓK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Laczay András: A református egyházismeret

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

1947. március április április 27.

1947. március április április 27. Jelen voltak: BÁNHEGYI GYÖRGY felügyelő. 1947. március 9. A fiókegyházhoz nem tudnak segédlelkészt adni, ezért KÓSA PÁL látja el a feladatot. Presbitériumi ülés 1947. április 26. Jelen voltak: BOROS DEZSŐ

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

ALKOTMÁNYA. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház. I. FEJEZET Bevezetõ rendelkezések

ALKOTMÁNYA. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház. I. FEJEZET Bevezetõ rendelkezések A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház ALKOTMÁNYA I. FEJEZET Bevezetõ rendelkezések 1. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (a továbbiakban csak Egyház ), amelyet eddigi törvényeink Helvét Hitvallású

Részletesebben

szám. Istentiszteleti rend gyülekezetünkben (2018 szeptember-december)

szám. Istentiszteleti rend gyülekezetünkben (2018 szeptember-december) Istentiszteleti rend gyülekezetünkben (2018 szeptember-december) Magyar istentisztelet gyülekezetünkben havonta egyszer van, általában a negyedik vasárnapon, délután 3 órakor - ezzel egy időben van gyermek-istentisztelet

Részletesebben

Református Egyházközség. Tiszaburai ZÁRÓSZÁMADÁSA 2011.

Református Egyházközség. Tiszaburai ZÁRÓSZÁMADÁSA 2011. A Tiszaburai Református Egyházközség ZÁRÓSZÁMADÁSA 2011. A Tiszaburai Református Egyházközség Zárószámadása a 2011. évre Ezt a zárószámadást a Tiszaburai Református Egyház Presbitériuma 2012. évi január

Részletesebben

A(z) i Református Egyházközség ADATTÁRI JELENTÉSE. a. évi életéről

A(z) i Református Egyházközség ADATTÁRI JELENTÉSE. a. évi életéről A(z) i Református Egyházközség ADATTÁRI JELENTÉSE a. évi életéről Kitöltési útmutató: 1.) Az egyes kérdésekre a lehető legpontosabb számadat írandó be. 2.) Készítendő: 4 példányban! Beküldendő az Esperesi

Részletesebben

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A 2015. ÉVRE

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A 2015. ÉVRE A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A 2015. ÉVRE Bevezetés A 2015. esztendőben az év első igehirdetésén elhangzó 1 Korintus 10, 31 alapján: Mindent Isten dicsőségére

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában

A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában A Bodoki Károly Vízügyi Múzeum megalakulásának 40. évfordulójára készített poszter képanyaga Készítette: dr. Vasas Ferencné 2014.

Részletesebben

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon

Részletesebben

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el! Gyermekmisszió Gyermek Evangélizációs Közösség 2017 nyár/ősz Kedves Testvéreink az Úrban! De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai

Részletesebben

Egy lélekkel a templomban

Egy lélekkel a templomban Egy lélekkel a templomban 2016. 06. 26. Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK Egyházaink hírei Katolikus egyházközségeink F Gyóni Katolikus Egyházközség Nagyböjt hétfőin a szentmise után lehetőség a szentgyónásra 18.15-ig (26-án, nagyhétfőn 19.15-ig). 14-én, 21-én és 28-án a szentmisék

Részletesebben

Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS

Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is - mérnöki beruházások református szemmel -

Ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is - mérnöki beruházások református szemmel - III. Budapesti Mérnöktalálkozó 2019. február 23. szombat 1092 Budapest, Ráday utca 28, Díszterem - mérnöki beruházások református szemmel - 9:00-9:05 Megnyitó 9:05-9:15 Igeolvasás és imádság 9:15-9:45

Részletesebben

90. fond Hangszalagtár. I. Soli Deo Gloria

90. fond Hangszalagtár. I. Soli Deo Gloria 90. fond Hangszalagtár 1949 1990 Hegyi-Füstös István református lelkipásztor az 1940-es évektől a Magyar Rádió munkatársaként is dolgozott. E munkája során vetődött fel benne a gondolat egy egyházi hangarchívum

Részletesebben

Peres Imre. A pozsonyi református gyülekezet története

Peres Imre. A pozsonyi református gyülekezet története Peres Imre A pozsonyi református gyülekezet története Bratislava 2004 A pozsonyi református gyülekezet története A pozsonyi református gyülekezet a 2004. esztendőben 110 éves múltra tekint vissza. Több

Részletesebben

2015. Teológiai tárgyak. Nappali tagozat

2015. Teológiai tárgyak. Nappali tagozat ZÁRÓVIZSGAI TÉTELEK A HITTANÁR-NEVELŐ SZAKON 2015. Teológiai tárgyak Nappali tagozat 1. Pál apostol élete (tételgazda: dr. Peres Imre) Irodalom: Saffrey, H.-D., Pál apostol története, 2001; Tarjányi Béla,

Részletesebben

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke

A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon CE csendesnap Kolozsvár, 2016. április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A Libanoni CE a CEVSz-ben Raffi Messerlian lelkész a CEVSz választmányi tagja.

Részletesebben

2006. év a Felszegi Gyülekezetben

2006. év a Felszegi Gyülekezetben 2006. év a Felszegi Gyülekezetben Presbitérium 9 presbiteri gyűlés Egyházmegyei továbbképzések Protestáns imahét február végén Futó Zoltán, Morva Ákos, Dr. Medgyessy György, Macsári István, Bence Imre,

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

Családfa. Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Hermin) 1897) (1850-es évek 1883) (1840-es évek. Anya. Apa. Kohn Sámuelné (szül.

Családfa. Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Hermin) 1897) (1850-es évek 1883) (1840-es évek. Anya. Apa. Kohn Sámuelné (szül. Családfa Apai nagyapa Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Apai nagyanya Kohn Simonné (szül.: Smutzer Teréz) 1850-es évek 1890-es évek) Anyai Anyai nagyapa nagyanya Weisz Adolfné Weisz Adolf (szül.: Rosenstock

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Iskolánk rövid története

Iskolánk rövid története 1887 1979 2003 1 Iskolánk rövid története Korszakok, elnevezések: Iskolánk 1887-ben Református Felekezeti Elemi Népiskola néven kezdte meg működését egy 1927/28-as iskolai statisztikai jelentés szerint.

Részletesebben

Eklézsia A L K A L M A I N K. láttam, hogy a fügefa alatt voltál. 12 SOMORJAI EKLÉZSIA. Somorjai. Mi újság a fügefa alatt, Kedves Olvasó?

Eklézsia A L K A L M A I N K. láttam, hogy a fügefa alatt voltál. 12 SOMORJAI EKLÉZSIA. Somorjai. Mi újság a fügefa alatt, Kedves Olvasó? AZ UTOLSÓ OLDAL 12 A L K A L M A I N K Istentiszteletek: Hétközi Istentisztelet 2008-tól: Gyerekistentisztelet: Bibliaórák: Énekkari próba: Zenekari próba: Foci fiatalokkal: 2007. november I. évfolyam

Részletesebben

I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok

I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok évkör Terjedelem a. Vallásgyakorlat (I.jelzet) 1575-1872 1,01 ifm b. Tanügy (II.jelzet) 1648-1872 1,26 ifm c. Alapítványi iratok (III.jelzet)

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS

Részletesebben

BUDAPEST BUDAHEGYVIDÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

BUDAPEST BUDAHEGYVIDÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG BUDAPEST BUDAHEGYVIDÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV A 2018. ÉVRE Bevezetés A Budahegyvidéki Református Egyházközség Missziói Bizottsága a Magyarországi Református Egyház 1995. évi II. törvénye

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben Hitéleti alkalmaink a 2015-2016-os tanévben Intézményünk vezérigéje a 2015-2016-ös tanévben: Urunk, örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik Téged keresnek. (Zsoltárok 40,17) ~ A tanévet megelőző

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Önkéntes ifjúsági munkatársképzés Beregszászban

Önkéntes ifjúsági munkatársképzés Beregszászban Önkéntes ifjúsági munkatársképzés Beregszászban A Beregszászi Református Egyházközség 2009-ben indította el önkéntes ifjúsági munkatársképzését Beregszászban, eleinte hat önkéntes tanuló és két önkéntes

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

Üzenet Karácsonyi kiadás

Üzenet Karácsonyi kiadás Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi

Részletesebben

Ki volt Vadas Jen? Az m. kir. bányászati és erdészeti fiskola rendes tanára Több ízben rektora és prorektora

Ki volt Vadas Jen? Az m. kir. bányászati és erdészeti fiskola rendes tanára Több ízben rektora és prorektora Ki volt Vadas Jen? Erdmérnök Oktató Az m. kir. bányászati és erdészeti fiskola rendes tanára Több ízben rektora és prorektora Az erdészeti tudományos kutatás megteremtje Szakíró Az m. kir. Erdészeti Kísérleti

Részletesebben

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A

Részletesebben

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban 1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a

Részletesebben

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A ÉVRE

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A ÉVRE A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A 2019. ÉVRE Bevezetés A 2019. esztendőben az év első igehirdetésén elhangzó 2 Péter 3, 13. alapján: De új eget és új földet várunk az ő

Részletesebben

LUKÁCS EVANGÉLIUMA io~- {. FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT DR. PRŐHLE KÁROLY. teológiai akadémiai tanár

LUKÁCS EVANGÉLIUMA io~- {. FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT DR. PRŐHLE KÁROLY. teológiai akadémiai tanár LUKÁCS EVANGÉLIUMA FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT 1990 - io~- {. DR. PRŐHLE KÁROLY teológiai akadémiai tanár EVANGÉLIKUS EGYETEMES SAJTÓOSZTALY Budapest, 1966 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés.,. 1. Lukács, a szerző 2.

Részletesebben

A Deberecen-Kossuth utcai Református Egyházközség 1/2008. számú egyházközségi szabályrendelete IFJÚSÁGI PRESBITÉRIUM LÉTREHOZÁSÁRÓL

A Deberecen-Kossuth utcai Református Egyházközség 1/2008. számú egyházközségi szabályrendelete IFJÚSÁGI PRESBITÉRIUM LÉTREHOZÁSÁRÓL A Deberecen-Kossuth utcai Református Egyházközség 1/2008. számú egyházközségi szabályrendelete IFJÚSÁGI PRESBITÉRIUM LÉTREHOZÁSÁRÓL A Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség Presbitériuma a Magyarországi

Részletesebben

ADALÉKOK DOKUMENTUMOK

ADALÉKOK DOKUMENTUMOK ADALÉKOK a Magyarországi Református Egyházban az 1956-1951-es esztendőben történtekhez DOKUMENTUMOK a Református Megújulási Mozgalom és az Országos Intézőbizottság tevékenysége, valamint a megtorlások

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Kutatás a gyülekezetben 2018.

Kutatás a gyülekezetben 2018. Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, Igazságos a tiszta szívűekhez (Zsolt.36,11) Kutatás a gyülekezetben 2018. Alap adatok Felmérés neve Kérdőív nyelve magyar hu Első válasz Utolsó válaszok Időtartam 2018.02.28.

Részletesebben