SAKRET. Érvényes: től

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SAKRET. Érvényes: től"

Átírás

1 1 SAKRET ÁRJEGYZÉK 018 Érvényes: től

2 1. Szerződés létrejötte (1) Az alábbiakban felsorolt feltételek a SAKRET Hungária Bt. továbbiakban SAKRET valamennyi ajánlatának részét, valamint valamennyi szállításának alapját képezik. Ettől való bármilyen eltérés külön írásbeli megállapodást igényel. () A jelen Általános Eladási és Szállítási Feltételek irányadóak a Megrendelő és a SAKRET valamennyi jövőbeni szállításiés adásvételi szerződésére, kivéve ha a felek esetenként írásban másként állapodnak meg. (3) A Sakret ajánlatai kizárólag indikatív jellegűek. A SAKRET által adott árajánlat alapján szerződés csak akkor jön létre, ha a Megrendelő megrendelését a Sakret írásban vagy szóban visszaigazolta, illetve ha a megrendelt áru szállítását bárminemű külön igazolás nélkül teljesíti. (4) Az általános feltételek kiegészítéséhez, módosításához a SAKRET írásbeli vissza igazolására van szükség. A SAKRET munkatársai által tett nyilatkozatok csak akkor hatályosak, ha azokat a SAKRET írásban megerősítette.. Belföldi illetve exportszállítások feltételei (1) A SAKRET részszállításokra jogosult illetve fenntartja magának a jogot a mindenkori szállítóeszköz raksúlyának, ill. rakodási lehetőségének teljes kihasználására. () A lerakásról fuvarmentes szállítás mellett is az áru kiadását követően a Vevőnek kell azonnal szakszerűen gondoskodnia. (3) A SAKRET által megadott árak nettóban (ÁFA nélkül), a közösen megállapodott devizanemben értendők. A számla forintértékét a kiállítás napján a budapesti MNB érvényes eladási devizaárfolyam alapján kell meghatározni. Az árak nem tartalmazzák a mindenkori forgalmi adót, vámokat, illetékeket, díjakat, szállítási és csomagolási költségeket, amennyiben erről más megállapodás nem született. (4) Ajánlatok az ajánlattétel napjától legfeljebb 30 napig érvényesek. Amenynyiben az érvényességi időn belül 3%ot meghaladó nyersanyag árváltozás következik be, a SAKRETnak lehetősége van arra, hogy ajánlati árakat módosítsa. Ezen ármódosításról mindig írásban kell a Megrendelővel megállapodni. (5) Fizetés a számla dátumától számított 30 napon belül esedékes, engedmény nélkül. Előre fizetés esetén fizetési kedvezmény igénybe vehető. (6) Amennyiben a Megrendelő pénzügyi helyzete a szerződés létrejötte után jelentős mértékben romlik, ideértve azt az esetet is, ha fizetési kötelezettségeit 30 napnál hosszabb késedelemmel teljesíti, a SAKRET jogában áll további szállításokat előrefizetés vagy fizetési biztosíték kikötése mellett teljesítse. (7) Késedelmes fizetés esetén a késedelmi kamat kerül felszámolásra. (8) Esedékessé vált számlák kiegyenlítése előtt új számlákra vonatkozó pénzügyi kedvezmények nem érvényesíthetők. 3. Szállítási határidő (1) A szállítási határidők betartottnak minősülnek, ha az áru a SAKRET telephelyét idejében elhagyja úgy, hogy szokásos fuvarozási idő mellett a szállítmány határidőre megérkezik a Megrendelőhöz. () Amennyiben a szállítási késedelem a SAKRETnak fel nem róható és előre nem látható okból keletkezett, a szállítási határidő egyszeri alkalommal, valamint ésszerű időtartammal meghosszabbítható anélkül, hogy emiatt a Megrendelő bárminemű igényt támaszthatna. (3) Annak, hogy a SAKRET teljesítse a szállítási határidőre vonatkozó kötelezettségeit feltétele, hogy a Megrendelő időben és szabályszerűen teljesítse a rá vonatkozó kötelezettségeket. 4. Vis major (1) Vis major (pl. nyilvános zavargások stb.) vétlen üzemzavarok (pl. sztrájk) és egyéb a SAKRETnek fel nem róható körülmények (pl. ha SAKRET beszállítója késedelmesen szállít, csőd vagy felszámolás megindítása miatt, közlekedési zavarok stb.) valamint minden elháríthatatlan esemény, ami a SAKRETnél vagy beszállítóinál következik be, feljogosítja a SAKRETet arra, hogy az akadályoztatás terjedelmében és időtartamára a szállításokat teljesen vagy részlegesen megszüntesse vagy elhalassza. 5. Teljesítés helye, kárveszél átszállása (1) A teljesítés helye rendeltetési helyre szállítás esetén is a mindenkori rakodási hely. A kárveszély a szállítóeszközbe történő rakodásra való átvétellel, saját elszállításkor pedig, a rakodásra való rendelkezésre bocsátással száll át a Megrendelőre. 6. Minőségi kifogások és szavatosság (1) A Megrendelőnek az árut és a csomagolását a leszállításkor haladéktalanul meg kell vizsgálnia. A Megrendelőnek kötelessége haladéktalanul írásban jelezni minden nyílvánvaló hiányosságot, hiányzó mennyiséget vagy téves szállítást, azonban minden esetben a tovább eladás, feldolgozás összekeverés, felhasználás vagy beépítés előtt. A szállítási károkat haladéktalanul írásban közölni kell a SAKRET részére, máskülönben a Megrendelő az ilyen hiányosságok miatt igényét elveszíti. () A SAKRET szavatosságot vállal az általa szállított áru anyag és gyártáshibától való mentességéért, feltéve, hogy az ilyen hiba a szállított áru felhasználhatóságát a szokásos vagy a szerződésben meghatározott célra számottevően csökkenti. A szavatosi felelősség megszűnését eredményezi, ha a Megrendelő az áru átvétele, kezelése, raktározása, valamint felhasználása során nem tartja be a szállító által adott instrukciókat vagy az általános ismert szakmai szabályokat. (3) A SAKRET szavatosi kötelezettsége alapján a hibás termék javítására, vagy választása szerint cseréjére kötelezett. Amennyiben a javítás vagy a csere nem küszöböli ki az áru hibáját, a Megrendelőnek jogában áll az ellenérték csökkentését követelnie, illetve elállnia a szerződéstől. A Megrendelő elállási joga kizárólag a hibával érintett árura, illetve szállítmányra vonatkozhat. (4) A szállítmány minőségi vagy mennyiségi hiányossága csak akkor jogosítja fel a Megrendelőt az ellenérték visszatartására, ha azokat a Sakret írásban kifejezetten elismerte. 7. Tulajdonjog fenntartása, biztosítékok (1) A SAKRET fenntartja magának a szállított áruk feletti tulajdonjogot (fenntartásos áru) a vételár teljes kifizetéséig, beleértve a jelen jog üzletből következő egyéb követeléseket, tekintet nélkül arra mely jogalapból származnak. Ezen rendelkezés váltók, csekkek elfogadásakor azok beváltásáig érvényes. Folyószámlánál a fenntartásos áru a szaldókövetelés biztosítéka. () A Megrendelőnek a fenntartásos árukat külön kell raktároznia, vagy felismerhetően meg kell jelölnie. További elidegenítés, vagy felhasználás, feldolgozás, valamint vegyítés vagy keverés csak a rendes üzleti forgalomban és csak annyiban történhet meg, ahogy a Vevő betartotta fizetési kötelezettségeit. (3) Elzálogosítás és biztosítékátruházás nem megengedett. A fenntartásos áru visszavétele csak akkor számít elállásnak, ha a szállító ezt kifejezetten közli a Megrendelővel. (4) A fenntartott tulajdonú árunak a Megrendelő részéről történő bármilyen megmunkálása, feldolgozása esetén, továbbá ezen áru más, nem a SAKREThez tartozó áruval történő összekeverése, összeépítése vagy összevegyítése esetén a SAKRET az új áru részbeni tulajdonosa lesz, a fenntartott áru és az egyéb áru megmunkálásakor, feldolgozásakor, összekeverésekor, építésekor, vegyítésekor érvényes értékek arányában. (5) A SAKRET jogában áll, hogy a Megrendelő kötelezettségeinek rendben történő teljesítéséért elegendő nagyságú és a SAKRETnek megfelelő (pl. kézizálog) biztosítékokat követeljen. 8. Alkalmazandó jog (1) A szerződésből eredő minden vitás kérdés eldöntésére a GyőrMoson Sopron Megyei Bíróság illetve Mosonmagyaróvári Városi Bíróság az illetékes. SAKRET SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG nem vállal jótállást jelen katalógusban direkt vagy indirekt módon idézett DIN, VDI, VDE, MSZ EN, WTA és ehhez hasonló jogszabályok, előírások vagy irányelvek helyességét, teljességét vagy aktualitását illetően. Ilyen és hasonló esetben javasolt az idevonatkozó előírások vagy irányelvek teljes és éppen aktuális változatának használata. A SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG irányelvei megkívánják a jelen árlistában szereplő kiváló minőségű termékek szakés előírásszerű felhasználását. A termékekre vonatkozó információk, és adatok hivatottak biztosítani a termékek megfelelő ipari felhasználását. Jelen katalógusban szereplő, a termékkel kapcsolatos javaslatok nem mentesítik a felhasználót a termék szükségszerű a felhasználást megelőző kipróbálásától, valamint a törvényi előírások vagy műszaki szabályzatok betartásától. SAKRET

3 3 TARTALOMJEGYZÉK Habarcsok 8 9 Esztrichek 10 1 Alapvakolatok Fedővakolatok Építési festékek 19 1 Felújítórendszer 3 Hőszigetelő rendszer 4 7 Burkolástechnika 8 35 Térburkolás, kertépítés Beton és csatornatechnológia Szerszámok, csomagolás 4 Színfelár Megrendelő 49 Géptechnológia 50 51

4 4 Véghelyi Gábor Boda László SAKRET Hungária Röviden a Sakretről Milos Ákos milos.akos@sakret.hu Magyarországon 1999 óta van jelen a SAKRET. Az új gyár elkészültét követően a termelés 000ben kezdődött Jánossomorján. Az azóta eltelt évek alatt a piac meghatározó szereplőivé váltunk. Évről évre jelentős fejlődést értünk el, piaci szerepünk folyamatos növelése mellett. A SAKRET Hungária termékei jelen vannak a habarcs, vakolat, esztrich, burkolástechnika, hőszigetelés, lőttbeton ill. csatornázási műtárgyak felületvédelme piacain. Kiváló minőség, innováció, megbízhatóság. Ezek az irányadó értékek különösen fontosak számunkra. Arra törekszünk, hogy széles termékválasztékunkkal vevőink igényeit maradéktalanul kielégítsük. Folyamatos és integrált termékfejlesztésünk lehetővé teszi, hogy új megoldásokat kínáljunk partnereinknek. Ügyfélorientált értékesítésünk megbízható partnerkapcsolatot jelent egyaránt kereskedő, kivitelező és magánfelhasználó ügyfeleink részére. Általános elérhetőségeink SAKRET Hungária Bt. H941 Jánossonorja, Új Ipartelep sakret@sakret.hu tanacsadas@sakret.hu

5 Putirka Norbert Szabó Péter Kocsik Pál Berényi Csaba Meszter Kolos Értékesítés Kárász Róbert Értékesítési igazgató Szakács István Üzletág igazgató Beton és csatorna műtárgyvédelem Szomory Gábor Projektes területi képviselő Pál Lajos Projektes területi képviselő Szabó Attila Barkácsáruházak Süle Zoltán Építőmérnök műszaki szaktanácsadás Vevőszolgálat PongráczBokori Krisztina Horváth Dzsenifer Nagyné Ildikó (Örkény) Élő Viktória Titkárság Élőné Németh Valéria Rendelés leadása: Pénzügy könyvelés CsehiCser Viktória Pénzügyi és számviteli vezető / Kiss Tamásné (Heni) Könyvelő/Szállítói kapcsolattartó Demeterné Kajtár Judit Könyvelő/Vevői kapcsolattartó Pénzügy számlázás Horváth Edit Nikházi Árpádné Sarlainé Székely Kinga sarlaine.kinga@sakret.hu

6 6 Index 3ACS 40 Nyílászáró csatlkozó profil 15 31BS Beltéri sarokvédő profil 15 3KDU300 Kültéri univerzális dilatáció 15 3KS300 Kültéri sarokvédő profil PVC 15 3KS301 Kültéri sarokvédő profil 15 9KH Vakolaterősítő háló 15 AA Kenhető szigetelés, beltéri 30 AD Kenhető vízszigetelő bevonat 30 AF Diszperziós folyadék 10 AM Rögzítőhabarcs 15 AMS Önterülő aljzatkiegyenlítő 9 APN Mészcementes vakolat 14 AR Moha és Algaeltávolító 18 ASP Javítószárító kiegyenlítővakolat 3 ATP10 Peremszigetelő 10 mm 1 ATP5 Peremszigetelő 5 mm 1 BAM Aljzatkiegyenlítő 9 BE 04A Kültéri betonesztrich 10 BE 04A VZ Kültéri betonesztrich vízzáró 10 BE 04 Esztrich 10 BE 08A VZ Vízzáró esztrich 10 BE 08 Esztrich 10 EPS100 Lépésálló hőszigetelő lap 1 BHR Betonkontakt anyag 13 Bitukontakt Szigetelő tapasz 30 BK Baukleber 8 BM Ágyazóhabarcs 36 BSP1 Lábazati díszítő vakolat 18 BSP Lábazati díszítő vakolat 18 BSPN Lábazati díszítő vakolat 18 BWB Betonkence falra és aljzatra 9, 39 BWB4 Javítóhabarcs 15 BWBHS Betonkence, szulfátálló 41 CER Cementfágyol eltávolító 31 D Flexibilis tömítőszalag 35 D81 Vízszigetelő szalag 35 DB Tömítőmandzsetta padlóra 35 DE Dichtecke Aussen 35 DFA Diszperziós kültéri festék 0 DFI Diszperziós beltéri festék 19 DFI ECO Beltéri fehér falfesték 19 DFI MAX Beltéri fehér falfesték 19 DFI STANDARD Beltéri fehér falfesték 19 DFK Diszperziós csemperagasztó 4, 31 DG Diszperziós festőglett 15, 19 Dichbahn 90 Vízszigetelő szőnyeg 35 Dichtbahn98 Vízszigetelő szőnyeg 35 DRP Hengerelt vékonyvakolat 16 DS Tömítő iszap 3, 39 DW Tömítőmandzsetta falra 35 EF Euroflex, flexragasztó 31 EPKFB Epoxigyanta ragasztó és fugázó 31 FAM Gyorskötésű aljzatkiegyenlítő 9 FBM Folyóágyazású csemperagasztó 31 FF Keskenyfugázó 333 FFK Flexibilis csemperagasztó 31 FFK+ Extra minőségű flexibilis csemperagasztó 31 FFKs Flexibilis gyors csemperagasztó 31 FFM Szélesfugázó 33 FI Brick Téglaimpregnáló 8 FI Stone Kőimpregnáló 30 FI Wall Vakolatimpregnáló 15, 3 FK Gressragasztó 31 FKe+ Csemperagasztó 31 FKN Csemperagasztó 31 FKs Gressragasztó gyors 31 FKw Csemperagasztó fehér 31 FM Fugázóiszap 33 FS Beltéri simítóvakolat 14 GMS/KMS Pórusbeton falazóhabarcs 8 GRW Nemesvakolat alapozó 16 HM,5 Falazóhabarcs 8 HM,5F Falazóhabarcs, szivattyúzható 8 HM,5P Falazóhabarcs, pneumatikus 8 HM5 Falazóhabarcs 8 HM5F Falazóhabarcs, szivattyúzható 8 HM5P Falazóhabarcs, pneumatikus 8 IC 600 Injektáló krém 3 IC600P Injektáló pisztoly 3 IDS 40 Üregkitöltő és repedésinjektáló 40 IM30 Injektálóhabarcs 40 IM70 Horgonyrögzítő habarcs 40 KAM prémium Hőszigetelő rendszerragasztó 4 KAMg Hőszigetelő rendszer ragasztó 15, 4 KAMw Hőszigetelő rendszer ragasztó 4 KH Műgyantavakolat 16 KS Cementes tapadóhíd 10, 13, 8 KSD Hőszigetelő rendszer ragasztó 4 KZS Mészcement simítóvakolat 14 LF Lótuszfuga 34 LM Hőszigetelő falazóhabarcs 8 MAP01 Mészcement vakolat 14 MAPL1 Mészcement könnyűvakolat 14

7 7 MHS Javítóhabarcs, szulfátálló 41 MIP0 Gipszes belső vakolat silós 14 MTP Gépi hőszigetelő vakolat 14 MZP01 Cementes lábazati vakolat 14 MZP0 Cementes előfröcskölő 13 MZP04 Cementes előfröcskölő 13 NBM 4 HB Kőburkolat ágyazóhabarcs 36 NBM 4D Térkő ágyazóhabarcs 36 NKw Márványragasztó fehér 36 NKws Márványragasztófehér, gyors 36 NR Salétrom eltávolító 3 NRS Csatorna felújítóhabarcs 41 NS Terméskőszilikon 36 NSP Feszültségmentes aljzatkiegyenlítő 9 PCC BE 04 PCC betonestrich 10 PCC BE 08 PCC Betonestrich 10 PCR Fugatisztító 31 PF1 Kőburkolat fugázó 36 PFE w Kőburkolat fugázó 36 PFE Kőburkolat fugázó 36 PFR Kőburkolattisztító 36 PM01 Uniputz vakolat 13 PM01 W Uniputz vakolat, fehér 13 PM0 Univerzális habarcs 13 PM04 Grobputz vakolat 13 PMextra Uniputz extra vakolat 13 QS Kvarchomok 36 Rekocrete BF CO záró festék 40 Rekocrete BFF CO záró betonfesték 40 Rekocrete BFG alapozó 40 Rekocrete MKH Tapadóhíd 10, 39 Rekocrete PCC01 Javítóhabarcs 39 Rekocrete PCC05 Simítóhabarcs 39 Rekocrete PCC4 Javítóhabarcs 39 RP Dörzsölt ásványi nemesvakolat 16 SAKelastic Polimer diszperzió 31 SAP Javítószárító alapvakolat SAS Javítószárító előfröcskölő vakolat SB 8P Lőttbeton 38 SB 8P HS Lőttbeton szulfátálló 38 SB 8PF Szálerősített lőttbeton 38 SB 8PSF Gyorskötésű szálerősített lőttbeton 38 SB8 PS Gyorskötésű lőttbeton 38 SBA Kenhető szigetelés, gyorskötésű 30 SCP Simított ásványi nemesvakolat 16 SD Szilikontömítő 35 SetzFix Oszloprögzítő habarcs 36 SFF Szilikát homlokzatfesték 0 SFV Szilikát alapozó 16, 19 SG Speciális alapozó 10, 8 SHF Szilikongyanta festék 0 SHG Gyorskötésű alapozó 10, 16, 19, 8 SH Szilikongyanta vakolat 16 SKA Hőszigetelő lapragasztó 4 SK Szilikátvakolat 16 SKS Aknafedőhabarcs, gyorskötésű 41 SM 4PHS Lőtthabarcs szulfátálló 38 SM Gyorshabarcs 41 SM1P Lőtthabarcs 38 SM4P Lőtthabarcs 38 SM4PF Lőtthabarcs, szálerősített 38 SM4PS Gyorskötésű lőtthabarcs 38 SM4PSF Lőtthabarcs gyorskötésű 38 SOP Javítószárító felsővakolat SRM Gyorsjavító habarcs 9 SSB 8PHS Szilika lőttbeton 38 SSB 8PSHS Szilika lőttbeton 38 SSM 4P Szilika lőtthabaracs 38 SSM 4PHS Szilika lőtthabarcs 38 SSM Akna és csatornahabarcs 41 SSP Javítószigetelő vakolat 3 STM Samotthabarcs 8 SZ Gyorscement 40 TAP Szárító alapvakolat TAS Szárító előfröcskölő vakolat TF Technológia fólia 1 TG Mélyalapozó 19 TKM Tufás mészhabarcs 8, 13, TKV Tufásmeszes injektálóhabarcs 3 TM Terméskő ágyazóhabarcs 36 TNF Tufás terméskő fugázó 36 TOP Szárító simítóvakolat UG Univerzális alapozó 10, 8 UGG Univerzális alapozó 10 VG1 Kiöntő habarcs 40 VG1s Kiöntőhabarcs gyorskötésű 40 VG4 Kiöntőhabarcs 40 VK Burkolóhabarcs 8 VZ Klinkerhabarcs 8 WDP Hőszigetelő vakolat 14 ZM Falazóhabarcs 8 ZPF Kőburkolat fugázóhabarcs 36

8 8 Falazóhabarcsok Falazóhabarcsok, speciális habarcsok Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e HM.5 Falazóhabarcs HM.5 P Falazóhabarcs HM.5 F Falazóhabarcs HM 5 Falazóhabarcs HM 5 P Falazóhabarcs HM 5 F Falazóhabarcs ZM Falazóhabarcs LM Hőszigetelő falazóhabarcs TKM Tufás mészhabarcs GMS/KMS Pórusbeton falazóhabarcs BK Pórusbeton falazóhabarcs VK Burkolóhabarcs kg zsák 1400 kg 33, zsákból (40 kg) Gyárilag előkevert mészcement kb. 4 l habarcs kötőnyagú falazóhabarcs M,5 1 tonna kb. 550 l 100 kg 04 mm silós 33,5 33, Gyárilag előkevert mészcement kötőnyagú falazóhabarcs Pneumatikus M,5 1 tonna kb l silós 01 mm 36,5 36,5 Gyárilag előkevert mészcement kötőnyagú falazóhabarcs 1 tonna kb l silós 04 mm 36,5 36,5 Szivattyúzható M, zsákból (40 kg) 40 kg zsák 1400 kg Gyárilag előkevert mészcement 37, kb. 4 l habarcs 04 mm kötőnyagú falazóhabarcs M tonna kb. 550 l silós 37,5 37, Gyárilag előkevert mészcement kötőnyagú falazóhabarcs Pneumatikus M5 1 tonna kb l silós 01 mm Gyárilag előkevert mészcement kötőnyagú falazóhabarcs 1 tonna kb l silós 04 mm Szivattyúzható M zsákból (30 kg) 160 kg Gyárilag előkevert mészcement 48, kb l habarcs 04 mm kötőnyagú falazóhabarcs M tonna kb. 550 l silós 48,5 48, Gyárilag előkevert mészcement kötőnyagú hőszigetelő falazóhabarcs M5 Bel és kültéri, természetes építőkövek tufásmész kötőanyagú falazó és vakolóhabarcsa M,5 CSII 1 zsákból (5 kg) kb. 68 l habarcs 1 tonna kb l 1 zsákból (40 kg) kb. 4 l habarcs 1 tonna kb l 1 zsákból (5 kg) 30 cm: kb. 6 m 4 cm: kb. 8 m 875 kg 04 mm kg zsák 35 zsák / raklap 1400 kg természetes kövekhez 10, Gyárilag előkevert cement kötésű falazó habarcs, pórusbeton építőelemek vékonyágyas ragasztásához M10 0 cm: kb. 9 m silós VKf színes VZ Klinkerhabarcs VZf színes Gyárilag előkevert cement kötésű falazó habarcs, pórusbeton építőelemek ragasztásához M10 15 cm: kb. 1 m 1 zsákból (5 kg) 30 cm: kb. 6 m 4 cm: kb. 8 m 0 cm: kb. 9 m 15 cm: kb. 1 m 4 zsák / raklap 4 zsák / raklap 35 zsák / raklap vékonyágyas kg szürke színű 46, zsákból (30 kg) Mészcement kötésű díszítő tégla falazó, kb. 18 liter habarcs. fugázó habarcs. M5 Ez a mennyiség kb. silós szürke színű 46,5 46,5 Falazat nedvességfelvétele > 5% 0,6 m KMT falazóelem felrakásához elegendő 35 zsák / raklap 4 zsák / raklap 160 kg színes, min. rendelés 1 raklap ajánlat kérésre kg szürke színű 50, zsákból (30 kg) Mészcement kötésű díszítő tégla falazó, kb. 18 liter habarcs. fugázó habarcs. M5 Ez a mennyiség kb. silós szürke színű 50,5 50,5 Falazat nedvességfelvétele < 5% 0,6 m KMT falazóelem felrakásához elegendő 4 zsák / raklap 160 kg színes, min. rendelés 1 raklap ajánlat kérésre STM* Samotthabarcs Gyárilag előkevert samotthabarcs kályhák, tűzhelyek építéséhez, javításához, tűzterek kialakításához (100 C tűzállóság) 1 zsákból (5kg),5 l friss habarcs keverhető 5 kg zsák tűzálló ajánlat kérésre FI Brick Impregnáló bevonat Téglából készült díszítő, előtét és általános falazatok impregnálására. A kezelt felület víztaszító és UV álló. A kezelést a terheléstől függően érdemes néhány évente újra elvégezni. a mennyiség erősen függ az alapfelület tulajdon ságaitól, de: kb. 1 3 dl/m /réteg 1 literes kanna ecsettel, hengerrel feldolgozható

9 9 Táblázatok Falazóhabarcs igény falazóelemek szerint Falazóelem típusa Falvastagság Anyagszükséglet (nedves l/m ) HM,5, HM5, ZM Anyagszükséglet (száraz kg/m ) HM,5, HM5, ZM Kisméretű tömör tégla Kisméretű tömör tégla Soklyukú kisméretű tégla Soklyukú kisméretű tégla Porotherm 44 N+F 44 9,5 51 Porotherm 38 N+F Porotherm 30 N+F Porotherm 5 N+F ,5 Porotherm 0 N+F 0 13,5 3,5 Porotherm válaszfal 1 N+F Porotherm válaszfal 10 N+F 10 6,5 11,5 Bautherm 38 N+F Bautherm 30 N+F Falazóelem típusa Falvastagság Anyagszükséglet (nedves l/m ) HM,5, HM5, ZM Anyagszükséglet (száraz kg/m ) HM,5, HM5, ZM Silka HM 00 NF+GT 0 9,6 16,8 Silka HM 50 NF+GT 5 11,9 1,4 Silka HM 300 NF+GT 30 14,3 5,7 Mátratherm 45 N+F Mátratherm 38 N+F Mátratherm 30 N+F ,5 B30as tégla ,5 Falazóelem típusa Falvastagság Anyagszükséglet (nedves l/m ) GMS/KMS, BK Anyagszükséglet (száraz kg/m ) GMS/KMS, BK Ytong NF+GT Pve N+F 10 1, 1,4 Ytong NF+GT 5 5 3,7 3,1 Ytong NF+GT ,4 4, SAKRET falazóhabarcsok osztályba sorolása Habarcs típus Normál falazóhabarcs Sakret termék A régi magyar szabvány szerint HF 10 M 1 HM.5 (P, F), DM HF 30 M.5 HM5 (P, F), TKM, VK, VZ, HF 50 M 5 ZM, TZM HF 100 M 10 HF 00 M 0 Könnyű falazóhabarcs LM HF 50 M 5 Vékonyágyas falazóhabarcs GMS/KMS, BK HF 100 M 10 A hatályos szabvány szerint (MSZ EN 998)

10 10 Esztrichek Esztrichek és alapfelület előkészítőik Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e KS Cementes tapadóhíd Cementkontakt, tapadást elősegítő és nedvszívást kiegyenlítő anyagként kül és beltérben. Sima, gyengén nedvszívó felületeken cementbázisú termékek alá. kb. 1,5 kg/m 5 kg zsák kézi, gépi feldolgozás UG Univerzális alapozó UGG Mélyalapozó Oldószermentes alapozóként szolgál 1 literes kanna sárgán a nedvszívó alapfelületeken és az azt kb. 0,5 3,0 dl/m követő réteg között. Kül és beltéri 5 literes kanna pigmentált felhasználhatóságú. A termék az alapfelület erősen függ az alapfelület nedszívásának függvényében higítható nedvszívásától, anyagától 10 literes kanna kézi, gépi 1530, (1:1 1:3 vagy higítás nélkül). 0 literes kanna feldolgozás 1459, Oldószermentes alapozóként szolgál kb. 1,0,0 dl/m 5 literes kanna a erősen nedvszívó alapfelületeken és kézi, gépi az azt követő réteg között. Kül és beltéri erősen függ az alapfelület feldolgozás 3300 felhasználhatóságú. nedvszívásától, anyagától 0 literes kanna SHG Gyorskötésű alapozó Oldószermentes gyors alapozó, kül és beltéri munkához. 3 óra járható, bevonható. Száradás után érdes felületű lesz, ezért ideális például lapra lap burkolási feladatokhoz. kb. 0,5 1,5 dl/m erősen függ az alapfelület nedvszívásától, anyagától 5 literes kanna száradási idő: kb. 1 óra 898,5 1449,5 SG* Speciális alapozó komponensű reaktív műgyanta bázisú speciális alapozó. Alkalmazható nem nedvszívó felületeken is (pl: fém). A felületet frissen kvarchomok szórással kell ellátni! kb g/m 5 kgos fém doboz frissen kvarchomok szórás szükséges! ajánlat kérésre AF Polimer diszperzió Polimer diszperzió PCCs esztrichek készítéséhez. A Rekocrete rendszer része. 5 zsák esztrichez keverővíz helyett a kanna teljes tartalmát hozzá kell adni. Tapadószilárdság és rugalmasság növelő tulajdonsága van. kb. 4 liter / zsák 1 zsák = 40 kg 0 literes kanna nagy szilárdságot és rugalmasságot ad Rekocrete MKH Korrózióvédő és tapadóhíd Cementpolimer bázisú tapadóhíd betonfelületek javítására alkalmazott javítóhabarcsokhoz és esztrichekhez kontakt anyagként. Alkalmazható a legtöbb cement bázisú termék esetén. Tapad ásványi és nem nedvszvó (fémes) felületeken is. kb. 1,5 kg/m /mm 4 zsák / raklap 00,5 mm BE04 Beton esztrich BE04A Beton esztrich BE08 Beton esztrich BE04A VZ Vízzáró esztrich BE08A VZ Vízzáró esztrich Rekocrete PCC BE04 PCC beton esztrich Rekocrete PCC BE08 PCC beton esztrich C0 minőségű esztrichbeton és 40 kg zsák 1400 kg 37, vasbeton és beton aljzatok előállításához. Beltéri felhasználásra, fűtött esztrich 0 kg/m /cm 100 kg 04 mm kialakításához is. Általános esztrich kötő, csúszó és úsztatott esztrich kialakításához. silós 37,5 37, C30 minőségű esztrichbeton és vasbeton és beton aljzatok előállításához. Kül és beltéri felhasználásra, fűtött esztrich 160 kg kialakításához is. Általános esztrich kötő, csúszó és úsztatott esztrich kialakításához. 0 kg/m /cm 04 mm Alkalmazható kültéri normál terhelésű járdák, közlekedési felületek kialakítására. silós C0 minőségű esztrichbeton és kg zsák 1400 kg vasbeton és beton aljzatok előállításához. 37, Beltéri felhasználásra, fűtött esztrich 0 kg/m /cm 08 mm kialakításához is. Általános esztrich kötő, silós 37,5 37,5 csúszó és úsztatott esztrich kialakításához C35 minőségű esztrichbeton és vasbeton és beton aljzatok előállításához. Beltéri felhasználásra, fűtött esztrich 40 kg zsák 1400 kg kialakításához is. Nagyobb igénybevételek esetén esztrich kötő, csúszó és úsztatott 0 kg/m /cm 04 mm esztrich kialakításához, vízzáró tulajdonsággal. silós C35 minőségű esztrichbeton és vasbeton és beton aljzatok előállításához. Beltéri felhasználásra, fűtött esztrich 40 kg zsák 1400 kg kialakításához is. Nagyobb igénybevételek esetén esztrich kötő, csúszó és úsztatott 0 kg/m /cm 08 mm esztrich kialakításához, vízzáró tulajdonsággal. silós C35/45 minőségű esztrichbeton és vasbeton és beton aljzatok előállításához. 40 kg zsák 1400 kg 61,5 460 Kül és beltéri felhasználásra, fűtött esztrich kialakításához is. Nagy teherbírású PCC 0 kg/m /cm 04 mm esztrich kötő, csúszó és úsztatott esztrich kialakításához. silós 61,5 61,5 C35/45 minőségű esztrichbeton és vasbeton és beton aljzatok előállításához. 40 kg zsák 1400 kg 61,5 460 Kül és beltéri felhasználásra, fűtött esztrich kialakításához is. Nagy teherbírású PCC 0 kg/m /cm 08 mm esztrich kötő, csúszó és úsztatott esztrich silós 61,5 61,5 kialakításához.

11 Kötőesztrich BE04/BE04A/BE08 Esztrich UG Nedvszíváskiegyenlítő alapozó AMS/BAM/FAM Önterülő aljzatkiegyenlítő Burkolat Csúszóesztrich TF technológiai fólia BE04/BE04A/BE08 Esztrich AA/SBA Kenhető szigetelés FFK/EF Flexibilis csemperagasztó Burkolat FF Keskeny fugázó + SD Szilikontömítő D/D81 Flexibilis szigetelő szalag padlóösszefolyó Úsztatott esztrich EPS 100 Lépésálló hőszigetelés úsztató réteg TF technológiai fólia BE04/BE04A/BE08 Esztrich AMS/BAM/FAM Önterülő aljzatkiegyenlítő AA/SBA Kenhető szigetelés FFK/EF Flexibilis csemperagas Burkolat

12 1 Esztrichek Esztrich kiegészítők Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / m Ár / e AT PE 5 Peremszigetelő sáv Habosított polietilén szalag mozgási hézagok, elsősorban felmenő falazat és aljzat elválasztására szolgáló szalag 50 fm/tekercs 5 mm vastagság 161, AT PE 10 Peremszigetelő sáv Habosított polietilén szalag mozgási hézagok, elsősorban felmenő falazat és aljzat elválasztására szolgáló szalag 5 fm/tekercs 10 mm vastagság EPS100 4 cm Lépésálló hő és hangszigetelés EPS100 5 cm Lépésálló hő és hangszigetelés EPS100 6 cm Lépésálló hő és hangszigetelés EPS100 7 cm Lépésálló hő és hangszigetelés EPS100 8 cm Lépésálló hő és hangszigetelés EPS100 9 cm Lépésálló hő és hangszigetelés EPS cm Lépésálló hő és hangszigetelés Normál igénybevételek esetén alkalmazható lépésálló polisztirol lemez Vastagság: 4 cm Normál igénybevételek esetén alkalmazható lépésálló polisztirol lemez Vastagság: 5 cm Normál igénybevételek esetén alkalmazható lépésálló polisztirol lemez Vastagság: 6 cm Normál igénybevételek esetén alkalmazható lépésálló polisztirol lemez Vastagság: 7 cm Normál igénybevételek esetén alkalmazható lépésálló polisztirol lemez Vastagság: 8 cm Normál igénybevételek esetén alkalmazható lépésálló polisztirol lemez Vastagság: 9 cm Normál igénybevételek esetén alkalmazható lépésálló polisztirol lemez Vastagság: 10 cm 6 m /bála ajánlat kérésre 5 m /bála ajánlat kérésre 4 m /bála 3,5 m /bála Hővezetési tényező: 0,038 W/mK ajánlat kérésre ajánlat kérésre 3 m /bála Táblaméret: 100x50 cm ( tábla/m ) ajánlat kérésre,5 m /bála ajánlat kérésre,5 m /bála ajánlat kérésre TF Technológiai fólia Technológiai szigetelés úsztatott vagy csúszó aljzatok készítéséhez. kb. 1,1 m /m (az átlapolás miatt) 50 m/tekercs vékonyágyas 308,5 1545

13 13 Alapvakolatok Alapvakolatok és alapfelület előkészítőik Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e KS Cementes tapadóhíd Cementkontakt, tapadást elősegítő és nedvszívást kiegyenlítő anyagként kül és beltérben. Sima, gyengén nedvszívó felületeken cementbázisú termékek alá. kb. 1,5 kg/m 5 kg zsák kézi, gépi feldolgozás BHR Betonkontakt anyag MZP04 Cementes kézi előfröcskölő MZP0 Cementes gépi előfröcskölő TKM Tufás mészhabarcs Tapadóhíd sima betonfelületek és gipszbázisú vakolatok között. Száradás után érdes felületű lesz a kvarchomok tartalma miatt ezért alkalmazható beltéri, nem vízterhelt felületek lapra lap burkolási feladaihoz. Alapként szolgál mészcement, kézi vagy gépi vakolatok alatt. Elősegíti a tapadást és nedvszívást egyenlít ki. Kézi feldolgozhatóságú. Alapként szolgál mészcement, kézi vagy gépi vakolatok alatt. Elősegíti a tapadást és nedvszívást egyenlít ki. Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Bel és kültéri, természetes építőkövek tufásmész kötőanyagú falazó és vakolóhabarcs. Műemléki épületek, behatásokra érzékeny falazóelemek optimális építőanyaga. M,5 CSII kb. 0,5 0,5 kg/m 14 kg = m 14 kg vödör Előfröcskölőként: kb. 5 kg/m Vakolatként: kb kg/m Előfröcskölőként: kb. 5 kg/m Vakolatként: kb kg/m rózsaszín, érdes felületet ad kg kézi silós feldolgozás kg kézi, gépi silós feldolgozás zsákból (40 kg) kb. 4 6 liter habarcs 1 t = kb. 550 l habarcs 40 kg zsák 35 zsák / raklap 1400 kg vakoló és falazóhabarcs 10,5 480 Vakolatok felhordása előtt a legtöbb esetben valamilyen alapfelület előkészítésre vagy alapozásra van szükség és az alapfelülettel szemben elvárásaink vannak: Az alapfelületnek szilárdnak, síknak, repedésmentesnek, tisztának, portalannak, száraznak, zsiradéktól, olajtól mentesnek kell lennie. A nem hordképes mázat, festéket, krétásodó, porló részeket el kell távolítani. A felület nem zsugorodó, jól terhelhető legyen. Az extrém sima felületet fel kell érdesíteni. Új, erősen szívó alapfelületeken végezzünk próbaragasztást és alkalmazzunk nedvszívás kiegyenlítő alapozót. Az alapfelület nedvszívásától és tipusától függően használjunk alapozót: Nedszívó alapfelületeken: SAKRET UG Univerzális alapozót vagy SAKRET UGG, Nedvszívó falfelületek előkészítéséhez: SAKRET MZP0 vagy SAKRET MZP04 Cementes előfröcskölőt, Nem nedvszívó alapfelület vagy meglévő burkolat: SAKRET SHG Gyorsalapozót, Nem nedvszívó, nem ásványi alapfelületen: SAKRET SG Speciális alapozót, Kontakt alapozáshoz: SAKRET KS vagy SAKRET MKH Tapadóhidakat. Sima beton födémekhez (elsősorban gipszes vakolatok alá): SAKRET BHR Betonkontakt anyagot PM extra Uniputz extra vakolat Mészcement kötőanyagú kézi és gépi feldolgozhatóságú extra vakolat. Alkalmazható az összes általános, vakolási munkához és othhoni vakolathelyreállítási feladathoz. Finomszemcsés, extra feldolgozási tulajdonsággal. kb kg/m /cm 1 zsákból (30 kg) kb., m re elég 160 kg 00,7 mm PM01 Uniputz vakolat PM01w Uniputz vakolat, fehér PM0 Univerzális habarcs PM04 Grobputz, durva alapvakolat Mészcement kötőanyagú kézi alapvakolat, kb kg/m /cm 160 kg kül és beltéri felhasználásra. Általános vakolási, vakolatjavítási célokra és befejező 1 zsákból (40 kg) kb.,4 m re elég, 40 kg zsák 1400 kg 01 mm 49, rétegek (pl. festék, színezővakolat stb.) alapfelületének kialakítására. 1 zsákból (30 kg) kb. 1,8 m re elég silós 49,5 49,5 Mészcement kötőanyagú, fehér színű kézi, gépi alapvakolat, kül és beltéri felhasználásra. Általános vakolási, vakolatjavítási célokra és befejező rétegek (pl. festék, színezővakolat stb.) alapfelületének kialakítására. Mészcement kötőanyagú kézi alapvakolat, kül és beltéri felhasználásra. Általános vakolási és vakolatjavítási célokra, kisebb falazási feladatokhoz. Nem alkalmazható pincék falához és lábazathoz kg zsák 1400 kg kb kg/m /cm 60, mm, 1 zsákból (40 kg) kb.,4 m re elég fehér silós 60,5 60, kg zsák 1400 kg kb kg/m /cm 45, zsákból (40 kg) 0 mm kb.,4 m re elég silós 45,5 45, Mészcement kötőanyagú kézi alapvakolat, 40 kg zsák 1400 kg 45, kül és beltéri felhasználásra. Általános vakolási és vakolatjavítási célokra, kisebb kb kg/m /cm 1 zsákból (40 kg) 100 kg 04 mm 50,5 16, falazási feladatokhoz. Nem alkalmazható pincék falához és lábazathoz. kb.,4 m re elég silós 50,5 50,5

14 14 Alapvakolatok Alapvakolatok és alapfelület előkészítőik Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e MZP01 Cementes lábazati vakolat APN Mészcement vakolat MAP01 Mészcement vakolat GMS/KMS Pórusbeton falazóhabarcs Lábazati alapvakolatok kézi és gépi kb kg/m felhasználáshoz, kül és beltérben. /cm 160 kg zsákból (30 kg) 01 mm Pincefalak és lábazatok kialakításához kb., m alkalmazható mészmentes alapvakolat. re elég silós Mészcement kötőanyagú gépi alapvakolat, kül és beltéri felhasználásra. Összetétele nagy teljesítményű bedolgozást tesz lehetővé. Glettelhető Mészcement kötőanyagú gépi alapvakolat, kül és beltéri felhasználásra. Összetétele nagy teljesítményű bedolgozást tesz lehetővé. Gyárilag előkevert cement kötésű falazó habarcs, pórusbeton építőelemek ragasztásához M10 Alkalmazható pórusbeton falszerkezetek vékonyrétegű felületi gletteléséhez kb kg/m /cm 1 zsákból (30 kg) kb., m re elég 40 kg zsák 1400 kg mm silós kb. 13 kg/m /cm 40 kg zsák 1400 kg zsákból (40 kg) 01 mm kb. 3,0 m re elég silós zsák / raklap kb. 1,31,5 kg/m /mm 18 mm silós MAPL1 Mészcement könnyűvakolat Mészcement kötőanyagú könnyített gépi alapvakolat, növelt perlit tartalommal kül és beltéri felhasználásra. Ideálisan használható nagyobb rétegvastagságú gépi vakolási feladatokhoz. kb kg/m /cm 1 zsákból (30 kg) kb.,8 m re elég 01 mm, duzzasztott perlittel 64, MIP0 Mészgipsz belső alapvakolat Mészgipsz kötőanyagú gépi alapvakolat, simítható beltéri felhasználásra. Ideálisan használható fal és mennyezetfűtés kialakítására. Alkalmazásával sík, fehér és jó párafelvevő és leadó képességű felület készíthető, ezért javasolt pl. gyerekszobák kialakítására. kb. 111 kg/m /cm 1 zsákból (30 kg) kb.,5 m re elég 160 kg 01 mm silós MTP Gépi hőszigetelő alapvakolat Mészcement kötőanyagú gépi hőszigetelő alapvakolat, növelt perlit tartalommal kül és beltéri felhasználásra. Hővezetési tényező: λ=0,19 W/mK 30 mm rtg kb. 0,6 m 0 mm rtg kb. 1,0 m 30 literes zsák 1050 liter/ raklap 01 mm 63, WDP* Gépi hőszigetelő alapvakolat Mészcement kötőanyagú gépi hőszigetelő alapvakolat, polisztirol szemcsékkel kül és beltéri felhasználásra. Hővezetési tényező: λ=0,066 W/mK 50 mm rtg kb. 1,5 m 30 mm rtg kb. 3,0 m 75 literes zsák 1575 liter/ raklap 0 mm ajánlat kérésre FS Beltéri simítóvakolat KZS Mészcement simítóvakolat Meszes kötésű, kötés javító adalékkal 160 kg 51, ellátott fehér színű beltéri finom kb. 1, 1,3 kg/mm/m simítóvakolat. Nagy páraáteresztés és 00,5 mm könnyű bedolgozhatóság jellemzi. silós 51,5 51, Mészcementkötésű, finom szemszerkezetű, kül és beltéri simítóvakolat. 51, Általános simítási feladatokra ásványi, nedvszívó felületeken. Jól csiszolható, kb. 1,3 1,4 kg/mm/m 00,5 mm szegezhető végső felületet ad Alapfelülete a legtöbb befejező rétegeknek, mint festék, színezővakolat stb. silós 51,5 51,5

15 15 Alapvakolatok Simítóvakolatok, speciális habarcsok és kiegészítő termékek Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e DG Ásványi glett AM Rögzítőhabarcs KAM Hőszigetelő rendszerragasztó Ásványi kötőanyagú, diszperzióval kg vödör módosított glettanyag. Alkalmazható új készre kevert, 394,5 197,5 építésű vagy felújított vakolati rendszerek kb. 1,6 1,8 kg/mm/m könnyen glettelési feladataihoz. Finomszemcsés, jól kg vödör 600 kg alakítható 99,5 7487,5 csiszolható, fehér színű termék Fém élvédők, profilok és vezető sínek gyorskötésű rögzítőhabarcsa. A gipszes rögzítőktől eltérően alkalmazható pincékben és nedvességgel enyhén terhelt felületek esetén is. Polisztriol és ásványgyapot hőszigetelő lapok ragasztására, üvegszövet háló ágyazására és glettelésére szolgáló ragasztó. Megfelelő alapfelület előkészítés után, erősítő háló alkalmazása mellett homlokzatok átvonására, vékony glettelésére is alkalmazható. 1 zsák (5 kg) = kb. 16 liter friss habarcs Hőszigetelő rendszer kiépítése esetén: kb kg/m Glettelés: kb. 1,5 4,0 kg/m gyorskötésű 199,5 4987,5 javító vékonyvakolatként Glettről röviden A vakolatok és falazatok készítésekor az egyik legfontosabb mégis sokszor mellőzött elvárásunk az esztétikai megjelenés. A szép megjelenés és nem utolsó sorban butoraink beépítésekor tapasztalt illeszkedés fontos szempont és ennek elérésének egyik alapfeltétele a sík és hordképes alapfelület kialakítása. Belső falfelületeink többfélék lehetnek, ezért simításukhoz, glettelésükhoz jól alklamazkodó és egyenletes minőségű és tulajdonságú glettre van szükség. Ennek egyik legjobb terméke a SAKRET DG, mert készre kevert, könnyen fel és eldolgozható, jó tapadóképességgel rendelkező többcélú glettanyag. Az alapfelület szempontjából felhordható beton és vasbeton, vakolt vagy gipszkarton felületre. Finom szemcsemérete miatt ideális anyaga a vékony glettelési, simítási feladatokhoz. A termék gyárilag készre kevert, ezért nem kell hozzáadni semmit. A csomagolás felnyitása után a érdemes az anyagot átkeverni, átmozgatni. Feldolgozható kézi és gépi eszközökkel is. Ez természetesen jelenti mind a felhordást, mind a csiszolást. Az annyag felületre való juttatása előtt az alafelület anyagának és nedvszvásának függvényében javasolt alapfelület előkészítőt, alapozót használni. Az alapozó száradása után felvihető a glett. BWB Betonkence Bel és kültéri munkákhoz, falra és padlóra. Ásványi felületek javítására, mint: vakolt és betonfelület, falazatok, lépcsők, rámpák kiegyenlítési és glettelési feladataihoz. Alkalmazható kül és beltéri padlófelületek lejtés kialakítására. CTC5F6, 010 mm vastagságban kb. 1,61,9 kg/m /mm 5 kg zsák beton 198,5 99,5 kozmetika, lejtéskialakítás BWB4 Javítóhabarcs Beton és vasbeton felületek középvastag helyreállítási munkáihoz alkalmas javítóhabarcs. Alkalmazható egyéb ásványi felületek (pl: vakolat) helyreállítására is. A KS tapadóhíddal és a BWBvel alkotnak közös rendszert. kb kg/m /cm Homlokzati elemeke javítására is 33,5 8087,5 SRM Gyorskötésű javítóhabarcs Bel és kültéri munkákhoz, falra és padlóra. Ásványi felületek gyors javítására, mint: vakolt és betonfelület, falazatok, lépcsők, rámpák kiegyenlítési és glettelési feladataihoz. Alkalmazható kül és beltéri padlófelületek gyors lejtéskialakítására. CTC16F4, M15, 330 mm vastagságban kb. 1,61,9 kg/m /mm Járható: 5 óra FI Wall Impregnáló bevonat Erősen igénybevett felületek víztaszító impregnálására, elsősorban ásványi alapokon. Kis nedvszívású felületeken is. kb. 0,1 0,3 liter/m (alapfelülettől erősen függ) 1 literes kanna víz és kosztaszító felület kialakítására KH Vakolaterősítő háló 31BS 150,75,300 Sarokvédő profil, beltéri 3KS Sarokvédő profil, kültéri 3KDU300 Univerzális dilatációs profil 3ACS40 Nyílászáró csatlakozó profil 3KHL 46 Lábazati profil hőszigetelő vakolatokhoz Kül és beltéri, kézi és gépi vakolatok erősítésére szolgáló lúgálló háló. Alkalmazásával részben felvehetőek a vakolat belső nyíróerői, ezáltal csökkenthető a repedéshajlam. kb. 1,1 m /m (átlapolások és átfedések miatt) 50 fm/tekercs rácsosztás: 10x10 mm Beltérben alkalmazható pozitív élek 37,5 fm/köteg 1,5 fm/db 17,5 6468, kialakítására szolgáló vakolóprofil. Alkalmatásával könnyíthető a vakolási 65 fm/köteg,6 fm/db 17,5 111, munka és a síkok, élek kialakítása. Vakolatvastagság: min. 1 mm 75 fm/köteg 3,0 fm/db 17,5 1937, Bel és kültérben alkalmazható élek PVC éllel kialakítására szolgáló vakolóprofil. 3KS Alkalmatásával könnyíthető a vakolási 45 fm/köteg Horganyzott munka és a síkok, élek kialakítása. acél éllel Vakolatvastagság: min. 15 mm 3KS , , Bel és kültérben alkalmazható mezőés sarokdilatáció kialakítására szolgáló profil. Vakolat síkok teljes rétegen átmenő elválasztására szolgáló elem. Bel és kültérben nyílászárók (fix vagy nyitható) fal és tok közötti hézag tömítésére szolgáló, a beépítést segítő profil. Lábazati profil hőszigetelő vakolatokhoz 46 cm vastagság 15 fm/köteg flexiblis középső résszel fm/köteg,4 fm/db fm/köteg 3 fm/db árajánlat kérésre

16 16 Fedővakolatok Fedővakolatok és alapozóik Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Szemcse Szín Ár / kg Ár / e GRW/GRF Nemesvakolat alapozó SFV Szilikát alapozó SHG Gyorskötésű alapozó Oldószermentes diszperziós bázisú folyékony alapozó. Fehér és színezett literes kanna kikötve érdes 131,5 643 változatban. Alkalmazható vödrös és zsákos kiszerelésű, diszperziós, szilikát és kb. 1,5,5 dl/m felületet ad szilokgyanta alapú termkekhez is. Kikötve 5 literes kanna (függ az alapfelület 1167,5 5837,5 érdes felületet ad. Alkalmazható kül és színezett nedvszívó képességétől) beltérben is. Színezett alapozó elsősorban változatnál a gördülőszemcsés struktúrájú termékek alatt alkalmazható. 15 literes kanna 360 kg színfelár Kálivízüveg kötőanyagú alapozó elsősorban szilikát festékek alá, de nedvszívás kiegyenlítőként és felület szilárdí kb. 1,7, dl/m 5 literes kanna nagy 1986,5 993,5 páraáteresztő tóként is alkalmazható a legtöbb típusú (függ az alapfelület festék alatt. Kül és beltéri felhasználásra, nedvszívó képességétől) 10 literes kanna képesség nagyfokú páraáteresztő képességgel Oldószermentes gyors alapozó, kül és beltéri munkához. 3 óra járható, bevonható. Száradás után érdes felületű lesz, ezért ideális például lapra lap burkolási feladatokhoz. kb. 0,5 1,5 dl/m erősen függ az alapfelület nedvszívásától, anyagától 5 literes kanna száradási idő: kb. 1 óra lila szín 898,5 1449,5 RP /3 Dörzsölt ásványi nemesvakolat SCP /3 Simított ásványi nemesvakolat Egyrétegű kül és beltéri, cementkötésű vékonyvakolat, gördülő szemcsés struktúrával. Ideális fedővakolata régi technológiával épült vagy műemléki épületeknek, nagy páraeteresztő képessége miatt. Csak fehér színben! Egyrétegű kül és beltéri, cementkötésű vékonyvakolat, simított struktúrával. Ideális fedővakolata régi technológiával épült vagy műemléki épületeknek, nagy páraeteresztő képessége miatt. Csak fehér színben! 1 zsák (30 kg) = 0 mm kb. 10 m kg 1 zsák (30 kg) = 0 3 mm kb. 8,5 m zsák (30 kg) = 0 mm kb. 9 m 01, kg 1 zsák (30 kg) = 0 3 mm kb. 7,5 m 01, DRP Hengerelt vékonyvakolat KH Műgyantavakolat K kapart struktúra R dörzsölt struktúra KH Prémium Extra műgyantavakolat kapart SK Szilikátvakolat K kapart struktúra R dörzsölt struktúra SH Szilikongyanta vakolat K kapart struktúra R dörzsölt struktúra Műgyanta kötésű hengerrel struktúrálható fedővakolat. A henger kialakításának megfelelő struktúrűk állíthatóak elő. Színes: Színfelár csoportok! kb. 1,0 1, kg/m 1 vödör (30 kg) kb. 05 m re elég 5 kg vödör 600 kg fehér 438,5 1096,5 115 kb.,5 kg/m K1,5 fehér kb. 3,0 kg/m K,0 fehér Műgyanta kötésű kapart vagy dörzsölt struktúrájú fedővakolat. Könnyű kb. 3,5 kg/m K3,0 fehér bedolgozhatóság és jó anyagszükséglet 5 kg vödör 600 kg jellemzi. Színes: Színfelár csoportok! kb., kg/m R1,5 fehér kb.,7 kg/m R,0 fehér kb. 4,0 kg/m R3,0 fehér Műgyanta kötésű kapart struktúrájú fedővakolat. Könnyű bedolgozhatóság, kb. 3,0 kg/m K,0 fehér 477, ,5 jó anyagszükséglet és nagy elasztikus 5 kg vödör 600 kg tulajdonság jellemzi. Színes: Színfelár csoportok! kb. 4, kg/m K3,0 fehér 477, , kb.,5 kg/m K1,5 fehér Szilikát kötésű kapart vagy dörzsölt kb. 3,0 kg/m K,0 fehér struktúrájú fedővakolat. Könnyű 0015 bedolgozhatóság és nagy páraáteresztés kb. 3,5 kg/m 5 kg vödör 600 kg K3,0 fehér jellemzi. 165 Színes: Színfelár csoportok! kb. 3,0 kg/m R,0 fehér kb. 3,5 kg/m R3,0 fehér kb.,5 kg/m K1,5 fehér 66,5 1566,5 505 Szilikongyanta kötésű kapart vagy dörzsölt kb. 3,0 kg/m K,0 fehér 66,5 1566,5 struktúrájú fedővakolat. Könnyű 6015 bedolgozhatóság, nagy páraáteresztés, kb. 3,5 kg/m 5 kg vödör 600 kg K3,0 fehér 66,5 1566,5 nagy víz és portaszítás jellemzi. 815 Színes: Színfelár csoportok! kb.,7 kg/m R,0 fehér 66,5 1566, kb. 3,5 kg/m R3,0 fehér 66,5 1566,5

17 17

18 18 Fedővakolatok Lábazati díszítővakolatok és kiegészítő termékek Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e BSP1 Lábazati díszítővakolat Műgyanta kötésű, könnyen feldolgozható, csapóeső és környezeti hatásoknak ellenálló, páraáteresztő díszító lábazati vakolat. kb. 3,0 kg/m 3 kg vödör 01 mm, színezett kaviccsal 1005,5 316,5 BSP Lábazati díszítővakolat BSPN Lábazati díszítővakolat Műgyanta kötésű, könnyen feldolgozható, csapóeső és környezeti hatásoknak ellenálló, páraáteresztő díszító lábazati vakolat. kb. 4,0 kg/m 0 kg vödör 0 mm, színezett kaviccsal 0 mm, természetes kaviccsal 906, , AR Moha és algatisztító Savmentes kőtisztító lúgálló felületek tisztítására, szerves és szervetlen szennyeződés eltávolítására. A megtisztított felületen, higítva megelőzésre is alkalmazható. kb. 1,5 3,0 dl/m (1:1 arányúra higítva megelőzésre) 1 literes kanna Kül és beltérben 67,5 67,5 FI Universal Impregnáló bevonat Erősen igénybevett felületek víztaszító impregnálására, elsősorban ásványi alapokon. Kis nedvszívású felületeken is. kb. 1,0,0 dl/m (anyagszükséglet erősen függ az alapfelülettől) 1 literes kanna Oldószeres bázisú! BSP BSP BSPN A képek csak illusztrációk! A tényleges színválasztáshoz keresse kereskedőpartnereinknél lévő mintákat, vagy készítsen próbafelületet!

19 19 Építési festékek Építési festékek és alapfelület előkésztőik, glettek Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Szemcse Szín Ár / kg Ár / e TG Felületszilárdító Gyorsan száradó, alkáli anyagokkal szemben jó ellenálló képességű alapozó. Nagy kötőanyag tartalma miatt felületszilárdítóként alkalmazható. kb. 1,5 1,8 dl/m (függ az alapfelület nedvszívó képességétől) 10 literes kanna pormegkötő festék alapozó 354, SFV Szilikát alapozó Kálivízüveg kötőanyagú alapozó, literes kanna elsősorban szilikát festékek alá, de nedvszívás kiegyenlítőként és felület szilárdí kb. 1,7, dl/m 1986,5 993,5 nagy páraáteresztő tóként is alkalmazható a legtöbb típusú (függ az alapfelület festék alatt. Kül és beltéri felhasználásra, nedvszívó képességétől) képesség literes kanna nagyfokú páraáteresztő képességgel. SHG Gyorskötésű alapozó Oldószermentes gyors alapozó, kül és beltéri munkához. 3 óra múlva járható, bevonható. Száradás után érdes felületű lesz, ezért ideális például lapra lap burkolási feladatokhoz. Kézi feldolgozású ecsettel, hengerrel. kb. 0,5 1,5 dl/m erősen függ az alapfelület nedvszívásától, anyagától 5 literes kanna száradási idő: kb. 1 óra 898,5 1449,5 DG Ásványi glett Ásványi kötőanyagú, diszperzióval kg vödör módosított glettanyag. Alkalmazható új készre kevert, 394,5 197,5 építésű vagy felújított, vakolati rendszerek kb. 1,6 1,8 kg/mm/m könnyen glettelési feladataihoz. Finomszemcsés, jól kg vödör 600 kg alakítható 99,5 7487,5 csiszolható, fehér színű termék. fehér 531,5 797,5 DFI / DFIF Diszperziós beltéri festék Műgyanta kötésű beltéri festék. Szinte teljesen feszültségmentes. Általánosan alkalmazható a legtöbb beltéri helyiség esetén. Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Színes: Színfelár csoportok! (színek a színkártya 30 színe szerint) DFI Eco Diszperziós beltéri festék gazdaságos Műgyanta kötésű beltéri festék. Szinte teljesen feszültségmentes. Általánosan DFI Standard Diszperziós beltéri festék normál DFI Max Diszperziós beltéri festék profi alkalmazható a legtöbb beltéri helyiség esetén. Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Szín: Fehérben kapható, de színezhető! Eco: jó ár/érték arány Standard: festék általános felhasználásra Max: egy rétegű, biztos fedés kb. 1,8,5 dl/m 15 literes vödör kb. 1,8,5 dl/m 4 literes vödör 7 vödör/raklap 14 literes vödör 4 vödör/raklap 4 literes vödör 7 vödör/raklap 14 literes vödör 4 vödör/raklap 4 literes vödör 7 vödör/raklap 14 literes vödör 4 vödör/raklap I. színcsoport II. színcsoport III. színcsoport IV. színcsoport V. színcsoport , kg 44, fehér 336 kg kg

20 0 Építési festékek Építési festékek és alapfelület előkésztőik, glettek Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Szemcse Szín Ár / kg Ár / e fehér 851,5 177,5 DFA / DFAF Diszperziós kültéri festék Műgyanta kötésű kültéri festék. Szinte teljesen feszültségmentes. Általánosan alkalmazható homlokzati felületek átvonására. Alkalmazható színbeli egalizálásra (1 vagy rétegben). Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Színes: Színfelár csoportok! (színek a színkártya 30 színe szerint) kb. 1,8,5 dl/m 15 literes vödör 360 kg I. színcsoport 1000, ,5 II. színcsoport III. színcsoport IV. színcsoport V. színcsoport SFF / SFFF Szilikát kültéri festék Szilikát bázisú kül és beltéri festék. Ásványi felületek optimális festéke. Általánosan alkalmazható homlokzati és beltéri felületek festésére (felújító vakolatrendszerek esetén is). Nagy páraáteresztése miatt javasolt WTA rendszerek vagy felújító vakolatrendszerrel javított falazatok esetén. Színes: Színfelár csoportok! (színek a színkártya 30 színe szerint) kb. 1,7,5 dl/m 15 literes vödör fehér I. színcsoport 1846,5 7697,5 II. színcsoport III. színcsoport 1,5 333,5 IV. színcsoport V. színcsoport SHF / SHFF Szilikongyanta kültéri festék Szilikongyanta kötésű kül és beltéri festék. Időjárásálló, víz és portaszító, nagy páraáteresztő képességű festék. Alkalmazható színbeli egalizálásra (1 vagy rétegben). Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Színes: Színfelár csoportok! (színek a színkártya 30 színe szerint) kb.,0,6 dl/m 15 literes vödör fehér színes színcsoportok

21 1

22 Felújító rendszer Felújító vakolatrendszer elemei és segédanyagai Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e TKM Tufás mészhabarcs Bel és kültéri, természetes építőkövek tufásmész kötőanyagú falazó és vakolóhabarcsa M,5 CSII 1 zsákból (40 kg) kb. 68 l habarcs 1 tonna kb l 40 kg zsák 35 zsák / raklap 1400 kg természetes kövekhez 10,5 480 TAS Szárító, előfröcskölő vakolat TAP Szárító alapvakolat TOP Szárító simítóvakolat Cementes kötésű szárító előfröcskölő, szárító vakolatokhoz, nedvességgel terhelt falazatok esetén. CSIII Cementes kötésű szárító alapvakolat, nedvességgel terhelt falazatok esetén, kül és beltérben. Kézi és gépi feldolghatóságú.csii Cementes kötésű, a szárító vakolatok simítóvakolata, kül és beltérben nedvességgel terhelt falazatok esetén. CS IIW kb. 5 kg/cm/m 50%os fedettség esetén 1 zsákból (30 kg) = kb. 1,8,0 m re elég kb kg/cm/m 1 zsákból (5 kg) = kb., m re elég kb. 0,4 0,5 kg/mm/m 1 zsákból (40 kg) = kb. 8 m re elég 160 kg 160 kg nedves falak esetén nedves falak esetén 0 mm nedves falak esetén 00,5 mm A szerkezetekben megjelenő víz hosszútávon károsítnai fog, ezért a fontos a szerkezetek állapotának felmérése és a helyreállítás ütemének, az alkalmazott anyagoknak és a technológiának a meghatározása, tervezése. A megelőző lépések nélkül nehezen képzelhető el műszakilag korrekt helyreállítás. Az épületek szerkezeteiben a szigetelés illetve az elégtelen nedvesség védelem hiányában nedvesség felszívódás indul meg. Amennyiben a falazatba jutó nedvesség nagyobb, mint amely el tud párologni, abban az esetben a szerkezet nedvesedni, vizesedni fog. A felületen megjelennek a jellegzetes salétrom illetve penészgomba nyomok. A felszívódó nedvesség részben a talajból, részben az épületszerkezetekből oldott sóionokat is tartalmaz. Ezek az oldott sók (szulfátok, kloridok, nitrátok stb.) károsítják az építőanyagok hidraulikus kötéseit. A nedvesség a légtérrel érintkező felületeken elpárolog, míg az oldott ásványi sók a felületen maradnak és a párolgási zóna felett kikristályosodnak. SAS Javítószárító, előfröcskölő vakolat SAP Javítószárító alapvakolat SOP Javítószárító simítóvakolat Cementes kötésű javítószárító előfröcskölő, szárító vakolatokhoz, nedvességgel és sóval terhelt falazatok esetén. CSIII Cementes kötésű szárító alapvakolat, nedvességgel és sóval terhelt falazatok esetén, kül és beltérben. Kézi és gépi feldolghatóságú.csii Cementes kötésű, a szárító vakolatok simítóvakolata, kül és beltérben nedvességgel és sóval terhelt falazatok esetén. CS IIW kb. 5 kg/cm/m 50%os fedettség esetén 1 zsákból (30 kg) = kb. 3,0 m re elég kb kg/cm/m 1 zsákból (30 kg) = kb. 3,8 m re elég kb. 1,1 1, kg/mm/m 1 zsákból (30 kg) = kb. 3,4 m re elég 160 kg 04 mm kg 160 kg nedves és sóterhelt falak esetén 0 mm nedves és sóterhelt falak esetén 00,5 mm 31, A vízben oldott sók kristályosodása térfogatnövekedéssel jár, ami az építőanyagok roncsolódásához, aprózódásához vezet. A leggyakrabban alkalmazott építőanyagok mint a habarcs, a beton és a kerámia nem képesek ellenállni a belső feszítő erőnek. Szükséges a falazatok sómentesítése, a sók eltávolítása. Az épület falazata a kapillárison keresztül a nedvességet felszívta. A vízben lévő ásványi sók az épület falazatában valamint vakolatában a higroszkópos tulajdonságuk révén roncsolást végeznek, ezért szükséges a felázott, felvizesedett vakolatot eltávolítani, legalább a nedvesedési vonal cm ráhagyással. A vakolat leverés után a falfelületét meg kell tisztítani, a megtisztított falfelület mechanikai úton sótalanítani kell (drótkefével). A mechanikai sóeltávolítás után egy légpórusos vakolat kerüljön felhordásra, ami biztosítja a falfelület kipárolgását, száradását és a falban lévő sók elraktározását. Erre a vakolatrendszerre azért van szükség, mivel a sima normál vakolat nem képes a falban lévő ásványi sóknak ellenállni így száradás után is gyorsan károsodhat. A légpórusos vakolat előnye, hogy a fal felületén kipárolgó ásványi sókat elraktározza, megkötés, megszilárdulás után hidrofób (nem képes a környezetéből nedvességet magába szívni). Az elkészített, megszilárdult légpórusos vakolatra minden esetben csak páraáteresztő festés vagy felületképzés (szilikát anyagú és nem gipszes glettelés) alkalmazható.

23 3 Felújító rendszer Felújító vakolatrendszer elemei és segédanyagai Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e IC 600 Injektáló krém Falszerkezetek utólagos vízszigetelésére szolgáló sziloxán bázisú krém. Kézi feldolgozású, könnyen bedolgozható termék. falvastagságtól függő mennyiség 600 ml tömlő 1 tömlő/doboz fehér színű 8771, IC 600P Kinyomópisztoly IC 600 injáktáló krém feldolgozásához szükséges zárt tartályú 600 mles kinyomópisztoly 1 db 1 db/doboz fekete színű, Sakret logóval 47744, ,5 A függőleges teherhordó szerkezetek szigetelésére a fúrt szilikon vagy sziloxán mikroemulziós injektálásos módszer is alkalmas. Kiemelendő azonban az a tény, hogy a falazatok magas nedvességtartalma miatt a gravitációs módszerek nem alkalmazhatóak, mivel külső nyomás nélkül nem képes az injektálószer a vizet kiszorítani, átvenni annak helyét a pórusokban. Az injektálószert közepes (min. 61 bar) nyomással kell a falazatba bejuttatni. Az injektáló szerrel szemben az alábbi követelményeket támasztjuk: A falazat min. 95% relatív nedvességtartalmáig alkalmazható legyen. Kis molekula méretű legyen, ezzel is biztosítsa a jobb penetrációt. Ne csökkentse a kapillárisok pára általi átjárhatóságát. UV és kémiai rezisztancia. Magas hatóanyagtartalom (azonos hígítás mellett jobb víztaszító hatás legyen elérhető) Önkatalizáló legyen a kötése (térhálósodása), azaz a koncentrátum tartalmazzon kötésgyorsító anyagot és ne kelljen alkalikus katalizátorokat alkalmazni utóinjektáló szerként. Ne csak lúgos kémhatású anyagok hidrofóbizálását biztosítsa, hanem a semleges ph tartományban is alkalmazható legyen. A koncentrátum vízzel hígítható legyen. (Az alkoholos oldatok szennyezik a környezetet, korlátozzák az épület használhatóságát az oldószer elpárolgásáig, annak ellenére, hogy a vízzel létesített Hhíd kötések miatt a az oldószer párolgása során csekély mértékben növelik a falazat száradásának hatékonyságát. A fentiekben leírtak alapján látható, hogy a magas (>98%) hatóanyagtartalmú aminoalkyl sziloxánok a legalkalmasabbak erre a feladatra. Ezen injektálószerek a WTA 4404/D Merkblatt szerinti minősítéssel rendelkeznek. A korábban alkalmazott szilikon mikroemulzió koncentrátumok SMK (polidimetil sziloxánok) nem amino hanem alkoxy csoporttal rendelkeznek, azaz nem autokatalizált a kötés kialakulása és a koncentrátumok hatóanyag tartalma is kisebb. Ezért ezeket célszerű alkáliszilikonátokkal utóinjektálni. Így annak ellenére, hogy rendelkeznek WTA 4 404/D szerinti minősítéssel, inkább csak 85% relatív nedvességtartalomig javasolt ezeket alkalmazni. ASP (PGP)* Javítószárító kiegyenlítő vakolat Nedves, sóterhelt falazatoknál használható javítóvakolat, kül és beltérben. A nagy mértékű felületi egyenetlenségek egyenlíthetőek ki a termékkel és többrétegű felújító vakolatrendszer kiépítését teszi lehetővé. CSIIW0 kb kg/m /cm 1 zsákból (30 kg) kb., m re elég 160 kg nedves és sóterhelt falak esetén ajánlat kérésre SSP* Javítószigetelő vakolat TKV* Tufásmeszes injektálóhabarcs Speciális, épületek térszín alatti szigetelésére, valamint külső és belső szigetelésekhez. Alkalmazásával a nedvesség a falszerkezetbe zárható és megelőzhető a későbbi vízbehatolás (talajvíznyomás esetén önállóan nem alkalmazható). CS IV Főként történelmi, műemlékvédelmi épületek falazatainak javításakor használatos, repedések és üregek kitöltésére. kb kg/m /cm 1 zsákból (30 kg) kb., m re elég 1 zsákból (30 kg) = kb. liter friss habarcs 160 kg 160 kg nedves és sóterhelt falak esetén kézi, gépi 01 mm ajánlat kérésre ajánlat kérésre DS Tömítőiszap, szigetelő vakolat Épületek felületi szigetelésére, kül és beltérben. OTH ivóvízengedélyes, szulfátálló, vízzáró habarcs. Nagy szilárdság és könnyű bedolgozhatóság jellemzi. kb. 1,4 1,6 kg/mm/m vízzáró 97,5 7437,5 NR Salétrom eltávolító Nagy hatékonyságú salétrom eltávolító cement, műkő, tégla vakolat felületén kivirágzó sók eltávolítására. a felületi szennyezettségtől függő mennyiség 1 literes kanna színtelen FI Wall Impregnáló bevonat Erősen igénybevett felületek víztaszító impregnálására, elsősorban ásványi alapokon. Kis nedvszívású felületeken is. kb. 0,1 0,3 liter/m (alapfelülettől erősen függ) 1 literes kanna víz és kosztaszító felület kialakítására Régi homlokzatok helyreállítása Sóval és/vagy nedvességgel terhelt falak helyreállítása Károsodott, sérült és terhelt falszerkezetek helyreállítása Hordképes alapfelület TAS Szárító előfröcskölő TAP Szárító alapvakolat (hálóerősítéssel) TOP Szárító simítóvakolat Ásványi nemesvakolat vagy festék Hordképes alapfelület SAS Szárítójavító előfröcskölő (50%os fedettség) SAP Szárítójavító alapvakolat (min. cm) SOP Szárítójavító simítóvakolat Ásványi nemesvakolat vagy festék Hordképes alapfelület SAS Szárítójavító előfröcskölő (50%os fedettség) SAP Szárítójavító alapvakolat (min. cm) SOP Szárítójavító simítóvakolat Ásványi nemesvakolat vagy festék FSP Flexibilis homlokzatjavító Mechanikailag rögzített hálóerősítés

24 4 Hőszigetelő rendszer Hőszigetelő rendszerragasztó, hőszigetelő lemezek Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e SKA Hőszigetelő lap ragasztó és ágyazóhabarcs KSD Hőszigetelő rendszerragasztó KAM Hőszigetelő rendszerragasztó KAMw Hőszigetelő fehér rendszerragasztó KAM Prémium Extra hőszigetelő rendszerragasztó DFK* Diszperziós ragasztó, fehér Polisztirol lapok ragasztására és üvegszövetháló ágyazására. Nem alkalmazható lábazaton és lábazati hőszigetelő lapokhoz. Polisztirol (EPS) lapok ragasztására és üvegszövetháló ágyazására. EPSgrafit és lábazati lapok beépítéséhez is. Polisztirol hőszigetelő rendszerek eleme. Polisztriol (EPS és EPSGrafit) és ásványgyapot hőszigetelő lapok ragasztására, üvegszövet háló ágyazására és glettelésére szolgáló ragasztó. Lábazaton festhető felület kialkítására. Megfelelő alapfelület előkészítés után, erősítő háló alkalmazása mellett homlokzatok átvonására, vékony glettelésére is alkalmazható. Polisztriol (EPS és EPSGrafit) és ásványgyapot hőszigetelő lapok ragasztására, üvegszövet háló ágyazására és glettelésére szolgáló ragasztó. Lábazaton festhető felület kialkítására. Megfelelő alapfelület előkészítés után, erősítő háló alkalmazása mellett homlokzatok átvonására, vékony glettelésére is alkalmazható. Fehér színű. Polisztriol (EPS és EPSGrafit) és ásványgyapot hőszigetelő lapok ragasztására, üvegszövet háló ágyazására és glettelésére szolgáló ragasztó. Lábazaton festhető felület kialkítására. Megfelelő alapfelület előkészítés után, erősítő háló alkalmazása mellett homlokzatok átvonására, vékony glettelésére is alkalmazható. +5% kiadósság. Diszperziós bázisú, fehér színű ragasztó. Alkalmazható hőszigetelő lapok kis nedvszívású alapfelületeken is (pl. kenhető vízszigetelés). kb kg/m (ragasztás és ágyazás) kb kg/m (ragasztás és ágyazás) kb kg/m (ragasztás és ágyazás) kb kg/m (ragasztás és ágyazás) kb. 6 8 kg/m (ragasztás és ágyazás) szürke 91,5 87,5 szürke, rendszerben is szürke, széles felhasználási terület fehér, széles felhasználási terület szürke, széles felhasználási terület ,5 541,5 58,5 646,5 kb. 1,5 3,8 kg/m 0 kg vödör fehér, D1 ajánlat kérésre EPS Homlokzati hőszigetelő lap Expandált polisztirol keményhab homlokzati hőszigetelő lemez. λ=0,038 W/mK 0 cmes vastagságában bála 100x50 cm ár külön kiadva EPS Grafit Homlokzati extra hőszigetelő lap Expert (Periméter) Lábazati hőszigetelő lap Grafittal javított, expandált polisztirol keményhab homlokzati hőszigetelő lemez, extra hőszigetelő képességgel. λ=0,031 W/mK 0 cmes vastagságában Formahabosított, expandált polisztirol lábatazati hőszigetelő lemez. λ=0,038 W/mK 0 cmes vastagságában bála 100x50 cm ár külön kiadva bála 16,5x61,5 cm ár külön kiadva XPS Lábazati hőszigetelő lap Extrudált lábazati hőszigetelő lap. Csekély vízfelvételű. λ=0,038 W/mK 0 cmes vastagságában bála ÚJ! ár külön kiadva MF Ásványgyapot hőszigetelő lap Ásványgyapot (szálas) homlokzati hőszigetelő lap. Alkalmazható szerelt vagy vakolt homlokzatok esetén. λ=0,038 W/mK 0 cmes vastagságában bála 100x60 cm ár külön kiadva WDVS háló Üvegszövet erősítőháló Üvegszövet erősítőháló hőszigetelő kb. 1,1 m rendszerek kialakítására. Lúgálló, ezért /m 311, m/tekercs 4x4 mmes alkalmazható csemperagasztók vagy (átlapolások és finomszemcsés, vékony vakolatok 33 tekercs/raklap rácsméret átfedések miatt) 36, erősítésére is.(145, 165 gr/m ). PG Páncélháló Üvegszövet erősítőháló hőszigetelő rendszerek kialakítására. Lúgálló, ezért alkalmazható csemperagasztók vagy finomszemcsés, vékony vakolatok erősítésére is.(330 gr/m ). kb. 1,1 m /m (átlapolások és átfedések miatt) 5 m/tekercs 30 tekercs/raklap 5 m /tekercs 1100,5 751,5

25 5 Táblázatok Hőszigeteletlen és hőszigetelt falszerkezetek U értékei Falszerkezet Falvastagság (cm) Hővezetési tényező λ (W/mK) Szigetelés nélküli fal (W/m K) Hőátbocsátási tényező U (W/m K) Sakret hőszigetelő rendszer vastagság (cm) 6 cm 8 cm 10 cm 1 cm 14 cm Vasbeton 30 1,55,71 0,53 0,4 0,35 0,30 0,6 Mészhomok tégla 30 0,87 1,78 0,49 0,39 0,33 0,8 0,5 Tufa 38 0,5 1,06 0,41 0,34 0,9 0,5 0, Kisméretű tégla 5 0,78 1,86 0,49 0,39 0,33 0,8 0,5 Kisméretű tégla 38 0,78 1,4 0,45 0,37 0,31 0,7 0,4 Kevéslyukú tégla 5 0,65 1,67 0,48 0,38 0,3 0,8 0,4 Kevéslyukú tégla 38 0,65 1,5 0,43 0,36 0,30 0,6 0,3 Soklyukú tégla 5 0,50 1,40 0,45 0,37 0,31 0,7 0,4 Soklyukú tégla 38 0,50 1,0 0,40 0,34 0,9 0,5 0, B30as tégla 30 0,64 1,46 0,46 0,37 0,31 0,7 0,4 Porotherm 5 NF 5 0,33 1,05 0,41 0,34 0,9 0,5 0, Porotherm 30 NF 30 0,0 0,58 0,31 0,7 0,4 0,1 0,19 Porotherm 38 NF 38 0,1 0,49 0,8 0,5 0, 0,0 0,18 Ytong 30 0,13 0,40 0,5 0, 0,0 0,18 0,17

26 6 Hőszigetelő rendszer Hőszigetelő rendszer kiegészítők Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e 4KLEK 004 Lábazati indítósín 4LIP 0515 Lábazati indítósín 13TG 640/660/680 Lábazati indítóprofil rögzítő dübel 4PV30 Lábazati indítóprofil toldó elem 4AS 3,5,8,10 Hézagkiegyenlítő elem indítóprofilhoz HMP PVC élvédő üvegszövettel HHP Állítható szögű élvédő, tekercsben HVP 00 Vízorros élvédő üvegszövettel HDM 50 Meződilatációs profil HDS 50 Sarokdilatációs profil HCS 40 Nyílászáró csatlakozó profil FDB Fugatömítő szalag IDKT Beütődübel műanyag szeggel (DM075175) TIDT Beütődübel műanyag szeggel (DF07535) cmes cmes cmes cmes 574, cmes 631, m/köteg Alumínium alapanyagú profil különböző,5 fm/db vastagságú hőszigetelő lapok 7 cmes 8 cmes 685,5 737, kezdősorának kialakításához. Vízorros kialakítással, perforált rögzítési helyekkel. 15 cmes vastagságában 9 cmes cmes cmes cmes 1184, cmes m/köteg,5 fm/db 14 cmes 1668,5 4171, cmes x40 mm Homlokzai hőszigeteléseknél alkalmazott 00 db/doboz indítósín rögzítésére szolgáló dübel. Beütődübel laposperemmel. 6x60 mm db/doboz 6x80 mm 1, Homlokzai hőszigeteléseknél alkalmazott indítósín toldására szolgáló elem.,5 db/fm 100 db/doboz mm 34, Lábazati indítóprofil beépítésénél a 5 mm hézagok kiegyenlítésére alkalmazható elem 100 db/doboz több méretben. 8 mm mm 47, Pozitív élek kialakítására, homlokzati hőszigetelő rendszerek esetén. Hálós élvédő. Tetszőleges szögre hajlítható PVC élvédő üvegszövettel. Vízszintes, pozitív élek kialakítására szolgáló profil. Elsősorban ablakok felső éleinek vízcseppentős kialakítására. Hőszigetelő rendszerek meződilatációjának kialakítására Hőszigetelő rendszerek sarokdilatációjának kialakítására Bel és kültéri nyílászárók falnyílásba történő beépítését segítő és a tömítés kialakítására alkalmazható profil. Hőszigetelő rendszerek sarokdilatációjának kialakítására 15 fm/köteg profil vtg.: kb. 1mm 68,5 3356,5 5 fm/doboz fm/karton 50 fm/karton 50 fm/karton profil vtg.: kb. 1mm dilatáció: 530 mm dilatáció: 530 mm 7, fm/köteg,4 fm/db ,3 m/tekercs öntapadó 15/ /60x Polisztriol rendszerekhez alkalmazható beütődübel. Nagy szilárdságú, üvegszál erősítésű beütőszeg. 8/60x095 8/60x115 59,5 63, Gyártó ajánlása alapján! 00 db/doboz Beton, tömör és üreges tégla falazatokra (A, B, C) Polisztirol (EPS) szigetelőanyagokhoz 8/60x135 8/60x , /60x175 91, /60x075 89, /60x Polisztriol és ásványgyapot rendszerekhez alkalmazható beütődübel. Acél beütőszeg. 00 db/doboz 8/60x115 10, Beton, tömör és üreges tégla falazatokra (A, B, C) Minden szigetelőanyagtípushoz Gyártó ajánlása alapján! 8/60x135 8/60x , /60x , db/doboz /60x

27 7 Hőszigetelő rendszer Hőszigetelő rendszerragasztó, hőszigetelő lemezek Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e NTK U Prémium kategóriájú teleszkópdübel STR U Prémium kategóriájú dübel beton és egyéb alapfelületekhez /60x , /60x Polisztriol és ásványgyapot rendszerekhez 00 db/doboz alkalmazható beütődübel. Acél csavarral. 8/60x , Gyártó ajánlása alapján! Minden falszerkezetre (A, B, C, D, E) 8/60x , Minden szigetelőanyagtípushoz /60x db/doboz /60x , Polisztriol és ásványgyapot rendszerekhez 8/60x , alkalmazható beütődübel. Acél csavarral. 8/60x Minden falszerkezetre (A, B, C, D, E) Minden szigetelőanyagtípushoz Gyártó ajánlása alapján! 100 db/doboz 8/60x155 58, Önsüllyesztő vagy felületszerelt Homogén felületek és egyenletes vakolatrétegvastagság 8/60x kialakítását teszi lehetővé 8/60x STR tartozékok STR telepítőszett EPS és Grafit szigetelő pogácsa STR U típusú, süllyesztett szerelésű dübelek telepítéséhez szükséges kiegésztők készlete. Gyártó ajánlása alapján! ajánlat kérésre PN 8 Thermofix beütődübel CF 8 Thermofix beütődübel Termoz SV ecotwist Teljesen besüllyeszthető dübel acélszeggel Termoz SV ecotwist Telepítőszerszám H4 eco Univerzális, acél feszítőelemes műanyag beütődübel SDSPlus karát Fúrószár /60x110 64, Polisztriol és ásványgyapot rendszerekhez alkalmazható beütődübel. 8/60x Beton, tömör és üreges tégla falazatokra Gyártó ajánlása alapján! 100 db/doboz 8/60x (A, B, C) Minden szigetelőanyagtípushoz 8/60x /60x190 87, /60x095 9, Polisztriol és ásványgyapot rendszerekhez alkalmazható beütődübel. Minden szigetelőanyagtípushoz Beton, tömör és üreges tégla falazatokra Gyártó ajánlása alapján! 100 db/doboz (A, B, C, D) 8/60x115 8/60x135 8/60x155 8/60x , , /60x Polisztriol és ásványgyapot rendszerekhez alkalmazható beütődübel. 8/60x Beton, tömör és üreges tégla falazatokra Gyártó ajánlása alapján! 100 db/doboz 8/60x (A, B, C, D) Minden szigetelőanyagtípushoz 8/60x150 70, Süllyesztett szerelésű dübelek 60 mm telepítéséhez szükséges kiegésztő Gyártó ajánlása alapján! szerszám. 400 mm 17183, ,5 Polisztriol és ásványgyapot rendszerekhez alkalmazható beütődübel. Minden falazattípusra engedélyezett (A, B, C, D, E) Masszív, acél feszítőelem (törhetetlen) Csökkentett hőhídhatás a műanyag beütőelemnek köszönhetően Minden szigetelőanyagtípushoz Gyártó ajánlása alapján! 100 db/doboz Fúrószár négy hosszméretben 8/60x /60x /60x , /60x /60x35 185, / / / ,5 8836,5 8/ , ,5

28 8 Burkolástechnika Alapfelület előkészítők hidegburkolási feladatokhoz Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e UG Univerzális alapozó Oldószermentes alapozóként szolgál 1 literes kanna sárgán a nedvszívó alapfelületeken és az azt kb. 0,5 3,0 dl/m követő réteg között. Kül és beltéri 5 literes kanna pigmentált felhasználhatóságú. A termék az alapfelület erősen függ az alapfelület nedszívásának függvényében higítható nedvszívásától, anyagától 10 literes kanna kézi, gépi 1530, (1:1 1:3 vagy higítás nélkül). 0 literes kanna feldolgozás 1459, KS Cementes tapadóhíd Cementkontakt, tapadást elősegítő és nedvszívást kiegyenlítő anyagként kül és beltérben. Sima, gyengén nedvszívó felületeken cementbázisú termékek alá. kb. 1,5 kg/m 5 kg zsák kézi, gépi feldolgozás SG* Speciális alapozó komponensű reaktív műgyanta bázisú speciális alapozó. Alkalmazható nem nedvszívó felületeken is (pl: fém). A felületet frissen kvarchomok szórással kell ellátni! kb g/m 5 kgos fém doboz frissen kvarchomok szórás szükséges! ajánlat kérésre SHG Gyorskötésű alapozó Oldószermentes gyors alapozó, kül és beltéri munkához. 3 óra járható, bevonható. Száradás után érdes felületű lesz, ezért ideális például lapra lap burkolási feladatokhoz. kb. 0,5 1,5 dl/m erősen függ az alapfelület nedvszívásától, anyagától 5 literes kanna száradási idő: kb. 1 óra 898,5 1449, hordképes alapfelület AMS/BAM/FAM Önterülő aljzatkiegyenlítő UG Nedvszívás kiegyenlítő alapozó FK/FKe+ Csemperagasztó Burkolat FF Keskeny fugázó + SD Szilikontömítő D/D81 Flexibilis szigetelő szalag hordképes alapfelület AMS/BAM/FAM Önterülő aljzatkiegyenlítő AA/SBA Kenhető szigetelés FFK/EF Flexibilis csemperagasztó Burkolat FF Keskeny fugázó + SD Szilikontömítő D/D81 Flexibilis szigetelő szalag padlóösszefolyó hordképes alapfelület USP/BWB Önterülő aljzatkiegyenlítő/betonkence SBA Kenhető szigetelés FBM/FFK/EF Flexibilis csemperagasztó Burkolat SD Szilikontömítő D/D81 Flexibilis szigetelő szalag FFM/LF Lótuszfuga

29 9 Burkolástechnika Aljzatkiegyenlítők, vízszigetelő anyagok Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e AMS Önterülő aljzatkiegyenlítő BAM Önterülő aljzatkiegyenlítő FAM Gyorskötésű aljzatkiegyenlítő NSP Feszültségmentes aljzatkiegyenlítő Beltéri aljzatkiegyenlítő, padlófűtés esetén is. Általános aljzatkiegyenlítési feladatokhoz. CTC16F4, 10 mm vastagságban Beltéri aljzatkiegyenlítő, padlófűtés esetén is. Általános aljzatkiegyenlítési feladatokhoz. CTC0F5, 15 mm vastagságban Beltéri, gyorkötésű aljzatkiegyenlítő, padlófűtés esetén is. Általános, gyors aljzatkiegyenlítési feladatokhoz. CTC5F5, 1,515 mm vastagságban Beltéri, gyorkötésű, feszültségmentes aljzatkiegyenlítő, padlófűtés esetén is. CTC30F7, 30 mm vastagságban kb. 1,61,8 kg/m /mm kb. 1,61,8 kg/m /mm kb. 1,61,8 kg/m /mm kb. 1,61,8 kg/m /mm Járható: 4 óra Járható: 4 óra Járható: 5 óra Járható: 3 óra ,5 5337,5 40,5 601,5 8,5 706,5 BWB Betonkence Bel és kültéri munkákhoz, falra és padlóra. Ásványi felületek javítására, mint: vakolt és betonfelület, falazatok, lépcsők, rámpák kiegyenlítési és glettelési feladataihoz. Alkalmazható kül és beltéri padlófelületek lejtés kialakítására. CTC5F6, 010 mm vastagságban kb. 1,61,9 kg/m /mm 5 kg zsák beton 198,5 99,5 kozmetika, lejtéskialakítás SRM Gyorskötésű javítóhabarcs Bel és kültéri munkákhoz, falra és padlóra. Ásványi felületek gyors javítására, mint: vakolt és betonfelület, falazatok, lépcsők, rámpák kiegyenlítési és glettelési feladataihoz. Alkalmazható kül és beltéri padlófelületek gyors lejtéskialakítására. CTC16F4, M15, 330 mm vastagságban kb. 1,61,9 kg/m /mm Járható: 5 óra Csemperagasztók osztályba sorolása az EN 100 és az EN 1004 szerint Osztály Diszperziós ragasztó SAKRET Termék D1 normál követelményekre SAKRET Diszperziós ragasztó DFK Osztály Cementtartalmú ragasztók SAKRET Termék C1T C1TE C1FT CTE CFT S1 CE S1 CTE S1 normál igénybevételekre, csökkenetett lecsúszási hajlammal normál igénybevételekre, csökkentett lecsúszási hajlammal, hosszú nyitott idővel gyorskötő ragasztó, csökkentett lecsúszási hajlammal fokozott követelményekre, járulékos jellemzőkkel, csökkentett lecsúszási hajlammal, hosszú nyitott idővel gyorskötő ragasztó, fokozott követelményekre, járulékos jellemzőkkel,csökkentett lecsúszási hajlammal, minősített flexibilis ragasztó (S1) fokozott követelményekre, járulékos jellemzőkkel, hosszú nyitott idővel, minősített flexibilis ragasztó (S1) fokozott követelményekre, járulékos jellemzőkkel, hosszú nyitott idővel, minősített flexibilis ragasztó (S1), csökkentett lecsúszási hajlammal SAKRET Csemperagasztó FKN SAKRET Gressragasztó FK Gressragasztó, fehér FKw SAKRET Gressragasztó, gyors FKs SAKRET Flexibilis ragasztó FKe+ SAKRET Emelt minőségű flexibilis ragasztó,gyors FFKs SAKRET Emelt minőségű flexibilis ragasztó,gyors FBM SAKRET Emelt minőségű flexibilis ragasztó,gyors FFK Emelt minőségű flexibilis ragasztó,gyors FFK+ Márványragasztó NKw Márványragasztó,gyors NKws Euroflex, flexibilis ragasztó EF Osztály Reaktív műgyanta ragasztók SAKRET Termék RT normál követelményekre, járulékos jellemzőkkel, csökkentett lecsúszási hajlammal SAKRET Epoxigyanta ragasztó és fugázó EPKF

30 30 Burkolástechnika Aljzatkiegyenlítők, vízszigetelő anyagok Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e AA Kenhető vízszigetelés, beltéri SBA Kenhető vízszigetelés, gyorkötésű, kétkomponensű Felhasználásra kész, egykomponensű, kg vödör paszta állagú, beltéri kenhető vízszigetelés. kb. 1,1 1,3 kg/m /mm Alkalmazható mosdó, konyha, fürdő, sárga, kg vödör zuhanyzó vízszigetelésének kialakítására (teljes vastagsághoz 171, készre kevert gipszkarton felületen is. min. mmben, kb.,5 kg/m ) kg vödör rétegben kell kialakítani Kétkomponensű kenhető vízszigetelés kül és beltéri felhasználásra. Alkalmazható mosdó, konyha, fürdő, zuhanyzó, terasz és medencék vízszigetelésének kialakítására. Amennyiben biztosítható az alapfelület hordképessége úgy alkalmazható alapozóként lapralap burkolási feladatoknál is. min. mmben, rétegben kb. 1,1 1,3 kg/m /mm (teljes vastagsághoz kb.,5 kg/m ) 5 kg vödör +,5 liter kanna 10 kg vödör + 5 literes kanna sötétszürke, a por és a folyadékrész egy vödörben kiszerelve 07,5 1506, Bitukontakt Szigetelő tapasz, bitumenes felületre Paszta állagú kenhető vízszigetelő anyag. Lábazatok kavicsolt bitumenes lemezeire történő hőszigetelő lapok ragasztására és felületi glettelésére. 1:1 arányban kell portlandcementtel keverni (a kiszerelés a cementet nem tartalmazza). Hidegburkolati rendszerekben vízszigetelő réteg kialakítására. min. mmben, rétegben kb. 3,9 kg/m (cement nélkül) 10 literes vödör (5 kg poranyag) szürke AD Kenhető vízszigetelő bevonat Épületek felületi szigetelésére, kül és beltérben. Hidegburkolati rendszerek vízszigetelő rétegének. Alkalmazható falazatok egyentlenségeinek és vízszigetelő rétegének együtemű anyagának. Vízeloszlató alapozónak nedvességgel terhelt falazatokhoz, vízzáró habarcs. Nagy szilárdság és könnyű bedolgozhatóság jellemzi. Rétegvastagság: min. 5 mm kb. 1,4 1,6 kg/mm/m szürke FI Universal Impregnáló bevonat Erősen igénybevett felületek víztaszító impregnálására, elsősorban ásványi alapokon. Kis nedvszívású felületeken is. kb. 1,0,0 dl/m (anyagszükséglet erősen függ az alapfelülettől) 1 literes kanna Oldószeres bázisú! FI Stone Kőimpregnáló bevonat Terméskövek és egyéb természetes kövek vízlepergető impregnálására. Elsősorban nedvszívó kövekhez (üledékes, metamorf kőzetekhez). A bevont felületnek se a színe, se a fénytörése nem változik. kb. 1,0,0 dl/m (anyagszükséglet erősen függ az alapfelülettől) 1 literes kanna Vizes bázisú 08,5 08,5

31 31 Burkolástechnika Hidegburkolati ragasztók és kiegészítő termékeik Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e FKN Csemperagasztó FK Gressragasztó FKw Gressragasztó, fehér FKs Gressragasztó, gyors FKe+ Flexibilis csemperagasztó FFK Emelt minőségű, flexibilis csemperagasztó FFK+ Extra minőségű, flexibilis csemperagasztó FFKs Emelt minőségű, flexibilis, gyorskötésű csemperagasztó FBM Folyóágyazású csemperagasztó EF Euroflex, flexragasztó DFK* Diszperziós ragasztó, fehér EPKFB* Epoxigyanta ragasztó és fugázó padlóra kg zsák 158,5 79,5 Glettvas fogazás mérete: Fagyálló, beltéri, vékonyágyazású cementes csemperagasztó normál igénybevételre. 0 kg zsák 840 kg C1T 73, mm: kb.,7 kg/m 8 mm: kb. 3,6 kg/m Kis méretű, nedvszívó burkolólapokhoz. 10 mm: kb. 4,5 kg/m Fagyálló, beltéri, vékonyágyazású cementes csemperagasztó normál igénybevételre. 6 mm: kb.,7 kg/m Glettvas fogazás mérete: 5 kg zsák Kis méretű, nedvszívó burkolólapokhoz. 8 mm: kb. 3,6 kg/m C1TE Hosszított nyitott idővel. 10 mm: kb. 4,5 kg/m Fagyálló, beltéri, vékonyágyazású cementes csemperagasztó normál igénybevételre. Glettvas fogazás mérete: 6 mm: kb.,7 kg/m Kis méretű, nedvszívó burkolólapokhoz. C1TE 8 mm: kb. 3,6 kg/m 118,5 96,5 Hosszított nyitott idővel. Fehér színű, 10 mm: kb. 4,5 kg/m üvegtégla falazáshoz is Fagyálló, beltéri, vékonyágyazású cementes csemperagasztó normál igénybevételre. Kis méretű, nedvszívó burkolólapokhoz. Hosszított nyitott idővel. Gyorskötésű. Fagyálló, flexibilis, könnyen feldolgozható, vékonyágyazású cementes csemperagasztó fokozott igénybevételre. Kis és közepes méretű, nedvszívó burkolólapokhoz. Hosszított nyitott idővel. Fagyálló, bel és kültéri, vékonyágyazású, flexibilis, extra, cementes csemperagasztó fokozott igénybevételre. Kis, közepes és nagyméretű burkolólapokhoz. Hosszított nyitott idővel. Alkalmazható az összes beltéri felületen falra és aljzatra, kültérben erkélyek, teraszok és medencék burkolási munkáihoz. Fagyálló, bel és kültéri, vékonyágyazású, flexibilis, extra, cementes csemperagasztó fokozott igénybevételre. Kis, közepes és nagyméretű burkolólapokhoz. Hosszított nyitott idővel. Alkalmazható az összes beltéri felületen falra és aljzatra, kültérben erkélyek, teraszok és medencék burkolási munkáihoz. +5% kiadósság. Fagyálló, bel és kültéri, vékonyágyazású, flexibilis, extra, cementes csemperagasztó fokozott igénybevételre. Kis, közepes és nagyméretű burkolólapokhoz. Hosszított nyitott idővel. Alkalmazható az összes beltéri felületen falra és aljzatra, kültérben erkélyek, teraszok és medencék burkolási munkáihoz. Gyorskötésű. Fagyálló, bel és kültéri, folyóágyazású, flexibilis, extra, cementes csemperagasztó fokozott igénybevételre. Kis, közepes és nagyméretű burkolólapokhoz. Hosszított nyitott idővel. Alkalmazható az összes beltéri felületen falra, kültérben erkélyek, teraszok és medencék burkolási munkáihoz. Fagyálló, bel és kültéri, vékony, közép és folyóágyazású, flexibilis, extra, cementes csemperagasztó fokozott igénybevételre. Kis, közepes és nagyméretű burkolólapokhoz. Hosszított nyitott idővel. Alkalmazható az összes beltéri felületen falra és aljzatra, kültérben erkélyek, teraszok, medencék és hőszigetelő rendszerekre történő burkolási munkához. A nagy teljesítmény csökkentett anyagszükséglettel párosul. Diszperziós bázisú, fehér színű ragasztó. Alkalmazható hőszigetelő lapok kis nedvszívású alapfelületeken is (pl. kenhető vízszigetelés). Reaktív műgyanta bázisú ragasztó és fugázó. Alkalmazható nedvszívó és nem nedvszívó burkolólapokhoz is, kül és beltérben. A termék kikötve sav, lúg és időjárásálló. Ideális burkoló és fugázóanyag termálvizes medencékhez és vegyi terhelésű hidegburklatokhoz (pl.: autómosó, labor felületek stb.). Kétkomponensű. Glettvas fogazás mérete: 6 mm: kb.,4 kg/m 8 mm: kb. 3, kg/m 10 mm: kb. 4,0 kg/m Glettvas fogazás mérete: 6 mm: kb.,4 kg/m 8 mm: kb. 3,1 kg/m 10 mm: kb. 3,9 kg/m Glettvas fogazás mérete: 6 mm: kb.,6 kg/m 8 mm: kb. 3,5 kg/m 10 mm: kb. 4,4 kg/m Glettvas fogazás mérete: 6 mm: kb. 1,9 kg/m 8 mm: kb.,5 kg/m 10 mm: kb. 3,1 kg/m Glettvas fogazás mérete: 6 mm: kb.,4 kg/m 8 mm: kb. 3,1 kg/m 10 mm: kb. 3,9 kg/m Glettvas fogazás mérete: 6 mm: kb.,6 kg/m 8 mm: kb. 3,5 kg/m 10 mm: kb. 4,4 kg/m Glettvas fogazás mérete: 6 mm: kb. 1,9 kg/m 8 mm: kb.,5 kg/m 10 mm: kb. 3,1 kg/m C1FT 81,5 7037,5 5 kg zsák 199,5 997,5 CTE kg zsák 0 kg zsák CTE S kg CTE S CFT 378,5 946,5 CE S1 01,5 5037,5 CTE S1 55,5 6387,5 kb. 1,5 3,8 kg/m 0 kg vödör fehér, D1 ajánlat kérésre kb. 1,8 4,5 kg/m 5 kg fém vödör R ajánlat kérésre SAKelastic Polimer diszperzió CER Cementfátyol eltávolító PCR Fugatisztítószer Folyékony polimer diszperzió S1 és S ragasztó készítéséhez. Keverővíz helyetti adagolásával nagy rugalmasságú csemperagasztó állítható elő. FK + SAKelastic = S1 minőség FKe+ + SAKelastic = S minőség Cementfátylak, habarcsmaradványok, rozsda és vízkőlerakódások eltávolítására. Alkalmazásával visszanyerhető a bukolatok eredeti megjelenése Ásványibázisú fugák és tömítések tisztítására, szerves és szervetlen szennyeződésekhez. kb. 0,3 0,5 liter/kg (a kiszerelésen pontosan megadva az adagolás) az anyagszükséglet az alapfelülettől és a szennyeződés mértékétől függ. az anyagszükséglet az alapfelülettől és a szennyeződés mértékétől függ. 10 literes kanna 1 literes kanna nagy rugalmasságot és szilárdságot ad lúgos ph szennyeződés esetén literes kanna

32 3 Burkolástechnika Fugázók Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e FF Keskenyfugázó Sötétszürke Középszürke Világosszürke Fehér Vanília Antracit Cementszürke Manhattan Krókusz Őzbarna Balibarna Karamell Aranysárga Földbarna Platinazöld Anemone Bahama Menta Mályva Rózsa Bermudakék Ezüst Fenyő Narancs Sötétkék Mandula Mogyoró kg zsák Sötétszürke kg vödör kg zsák Középszürke kg vödör kg zsák Világosszürke kg vödör kg zsák 451,5 451,5 Fehér kg vödör kg zsák Vanília kg vödör 587,5 937, kg zsák Antracit kg vödör kg zsák 530,5 530,5 Cementszürke kg vödör kg zsák 530,5 530,5 Manhattan kg vödör kg zsák Krókusz kg vödör kg zsák 530,5 530,5 Őzbarna kg vödör kg zsák 530,5 530,5 Balibarna kg vödör Cement bázisú, fagyálló, flexibilis 1 kg zsák 530,5 530,5 fugázóhabarcs. Kül és beltéri burkolt Karamell felületek fugázási munkáihoz. Alkalmazható 5 kg vödör kis és normál vízfelvételű, mesterséges és természetes lapokhoz (pl.: mészkő, 1 kg zsák 988,5 988,5 kb. 0,5 1,0 kg/m gres, gránit, agyaglap stb.). Aranysárga kg vödör Felhasználható fürdőben, konyhában, 30x30as lapok esetén: zuhanyzóban, mosdóban, közlekedőben, kb. 0,5 kg/m 1 kg zsák nappaliban stb. Földbarna kg vödör 504,5 5,5 0x0as lapok esetén: Fugaszélesség: 8 mm kb. 0,7 kg/m Járható: 4 óra 1 kg zsák Színek színminta alapján! Platinazöld kg vödör (keresse a fugamintákat, mert a nyomdai módon előállított minták csak tájékoztató 1 kg zsák 530,5 530,5 jellegűek!) Anemone kg vödör kg zsák 530,5 530,5 Bahama kg vödör kg zsák 530,5 530,5 Menta kg vödör kg zsák Mályva kg vödör 504,5 5, kg zsák Rózsa kg vödör kg zsák 137,5 137,5 Bermudakék kg vödör kg zsák 530,5 530,5 Ezüst kg vödör kg zsák Fenyő kg vödör kg zsák 530,5 530,5 Narancs 5 kg vödör kg zsák Sötétkék 5 kg vödör kg zsák 530,5 530,5 Mandula 5 kg vödör kg zsák 530,5 530,5 Mogyoró 5 kg vödör

33 33 Burkolástechnika Fugázók Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e FM Fugázóiszap kg zsák 500 kg Sötétszürke 336,5 168,5 Sötétszürke Középszürke Cement bázisú, fagyálló, flexibilis fugázóiszap. Kül és beltéri burkolt felületek fugázási munkáihoz. Alkalmazható kis és normál vízfelvételű, mesterséges és természetes lapokhoz (pl.: mészkő, 5 kg zsák 500 kg Középszürke gres, gránit, agyaglap stb.). kb. 0,6 1, kg/m Őzbarna Vízszintes elsősorban nagy, egybefüggő 30x30as lapok esetén: felületek fugázására. Könnyen tisztítható, kb. 0,7 kg/m mázas burkolólapok esetén javasolt. 5 kg zsák 500 kg Őzbarna Balibarna x0as lapok esetén: Fugaszélesség: 4 15 mm kb. 0,9 kg/m Járható: 4 óra Színek színminta alapján! (keresse a fugamintákat, mert a nyomdai módon előállított minták csak tájékoztató jellegűek!) 5 kg zsák 500 kg Balibarna Antracit kg zsák 500 kg Antracit 350,5 175,5 FFM Szélesfugázó kg vödör 500 kg Ezüst Ezüst Cement bázisú, fagyálló, flexibilis fugázóhabarcs. Kül és beltéri burkolt felületek fugázási munkáihoz. Alkalmazható Középszürke kis és normál vízfelvételű, mesterséges 5 kg vödör 500 kg Középszürke és természetes lapokhoz (pl.: mészkő, kb. 0,5 1,0 kg/m gres, gránit, agyaglap stb.). Felhasználható fürdőben, konyhában, 30x30as lapok esetén: zuhanyzóban, mosdóban, közlekedőben, kb. 0,5 kg/m Sötétszürke nappaliban, erkély, terasz és homlokzati 5 kg vödör 500 kg Sötétszürke burkolatok fugázására. Fugaszélesség: 4 0 mm 0x0as lapok esetén: kb. 0,7 kg/m Balibarna Járható: 1 óra Színek színminta alapján! 5 kg vödör 500 kg Balibarna (keresse a fugamintákat, mert a nyomdai módon előállított minták csak tájékoztató jellegűek!) Manhattan kg vödör 500 kg Manhattan Fugázók osztályba sorolása az EN szerint Osztály Cementtartalmú fugázók SAKRET Termék CG1 normál követelményekre fugázó Osztály Javított cementtartalmú fugázók SAKRET Termék CG javított minőségű fugázó, fokozott igénybevételre SAKRET Keskeny fugázó FF SAKRET Fugázóiszap FM SAKRET Lótuszfugázó LF SAKRET Széles fugázó FFM SAKRET Keskeny fugázó FF SAKRET Tufás terméskő fugázó TNF Osztály Reaktív műgyanta fugázók SAKRET Termék RG fokozott igénybevételre, járulékos jellemzőkkel, csökkentett vízfelvétel, magasabb mechanikai és vegyi ellenálló képesség SAKRET Epoxigyanta ragasztó és fugázó EPKF

34 34 Burkolástechnika Fugázók Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e LF Lótuszfuga Sötétszürke kg vödör Sötétszürke 833,5 4167,5 Középszürke kg vödör Középszürke Világosszürke kg vödör Világosszürke Fehér kg vödör Fehér Antracit kg vödör Antracit 893,5 4467,5 Cementszürke kg vödör Cementszürke Manhattan kg vödör Manhattan Krókusz Őzbarna Cement bázisú, fagyálló, flexibilis fugázóhabarcs. Kül és beltéri burkolt felületek fugázási munkáihoz extrém víztaszító tulajdonsággal és fokozott alga 5 kg vödör 5 kg vödör Krókusz Őzbarna 893, , és penészgátlással. Alkalmazható Balibarna kis és normál vízfelvételű, mesterséges 5 kg vödör Balibarna 863,5 4317,5 kb. 0,5 1,0 kg/m és természetes lapokhoz (pl.: mészkő, Karamell gres, gránit, agyaglap stb.). 5 kg vödör Karamell x30as lapok esetén: Felhasználható fürdőben, konyhában, Aranysárga kb. 0,5 kg/m zuhanyzóban, mosdóban, közlekedőben, 5 kg vödör Aranysárga Vanília Jázmin Földbarna Platinazöld Anemone nappaliban, erkélyen, teraszon, medencékben, homlokzaton stb. 0x0as lapok esetén: kb. 0,7 kg/m Fugaszélesség: 1 5 mm Járható: 1 óra Színek színminta alapján! (keresse a fugamintákat, mert a nyomdai módon előállított minták csak tájékoztató jellegűek!) 5 kg vödör 5 kg vödör 5 kg vödör 5 kg vödör 5 kg vödör Vanília Jázmin Földbarna Platinazöld Anemone Bahama kg vödör Bahama Menta kg vödör Menta Mályva kg vödör Mályva Rózsa kg vödör Rózsa Bermudakék kg vödör Bermudakék Ezüst kg vödör Ezüst Fenyő kg vödör Fenyő A hidegburkolati rendszerek egyik legfontosabb eleme a fugázó. Hézagot zár, segíti a burkolat fektetését és ritmizálja a felületet. A megfelelő fuga kiválasztásakor fontos, hogy ne csak a termék végső színére koncentráljunk. Nyilván nehéz feladat a számunkra legmegfelelőbb fugázót kiválasztani, hiszen egy áruházban is megszédül az ember a polcok előtt, ahol széles kínálat áll rendelkezésünkre és mindegyik termék mást ígér. A fuga kiválasztásakor a legfontosabb ismérvek: A beépítési mód azaz, hogy keskeny vagy széles fugázó (a keskeny általában 110 a széles 50 mm közötti szélességben alkalmazható) tegyük fel, hogy 5 mmes fugát szeretnénk kialakítani, akkor jobban megtérül ha keskeny fugázót alkalmazunk, mert ebben az esetben többet fizethetünk egy széles fugázóért és a plusz teljesítményt nem tudjuk kihasználni. Flexibilitás, szilárdság: szabványok osztályba sorolják a különböző fugázókat is. Javasolt olyan fugázó választása ami CGes kategóriába van sorolva (CG1 a kisebb szilárdsági kategória). Nagyobb lesz a szilárdsága, ezért jobban ellen fog állni a fizikai behatásoknak. Vízlepergetés, tisztíthatóság: a WA betűjelzéssel ellátott termékek vízfelvétele kisebb, ezért a tisztíthatósága is jobb lesz. Ez elsősorban világosabb színek esetén lesz fontos Szín: minden gyártó más és más színkínálattal szerepel, de vannak természetesen átfedések. Ügyelni kell azonban arra, hogy ha pótlásra van szükségünk akkor azt az eredeti gyártótól szerezzük be, mert bár azonos lehet a két gyártó színének, mégis eltérő lehet az árnyalat Bedolgozhatóság: eltérő alapanyagokból készülnek a különböző fugázó habarcsok, ezért a fizikai tulajdonságaikban és a bedolgozhatóságukban is jelentős eltérések lehetnek. Ezek ellenőrzéséhez ellenőrizzük a kiszerelésen a lemoshatósági időt (optimális a 100 perc), a feldolgozás időt tehát, hogy a bekeverés után mennyi ideig használható (az ideális kb. 1 óra) és a járhatóságot azaz, hogy a fugázás után mikor léphetünk a felületre (optimális kb. 1 nap). Kiszerelés: Sokkal könnyebb a dolgunk ha a termék vödörben kerül forgalomba, mert ebben az esetben csak vizet kell hozzá adni és saját vödrében megkeverhető, illetve a fel nem használt poranyag visszazárható. Néhány tanács a feldolgozáshoz: Mindig tiszta burkolati felületen dolgozzunk miután a csemperagasztó már kikötött és ki is száradt (a bent maradó víz elszínezheti a fugát). Azokat a mázas kerámia felületeket ahol a lerakott lapok szélein nincs máz, javasolt a nedvszívás kiegyenlítő alapozóval átkenni így biztosítható a fugázó egyenletes kötése. A felületet átmosását csak tiszta vízzel mossuk át, amíg a kötés tart A teljes terhelhetőség eléréséig óvjuk a felületet!

35 35 Burkolástechnika Fugázók Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e I. színcsoport SD Szilikontömítő Szilikonkaucsuk alapú rugalmas tömítőanyag, kül és beltéri hidegburkolati hézagok flexibilis kitöltésére. Színek színminta alapján! Hézagméret szerint (mm): 10x8 kb. 3,8 fm/tubus 15x10 kb.,0 fm/tubus 0x1 kb. 1,3 fm/tubus 310 ml/tubus II. színcsoport Tavasz A Tavasz B Tavasz C Tavasz D Tavasz E Nyár A Nyár B Nyár C Nyár D Nyár E Ősz A Ősz B Ősz C Ősz D Ősz E Tél A Tél B Tél C Tél D Tél E A színek csak tájékoztató jellegűek! D Flexibilis vízszigetelő szalag D81 Flexibilis, extra vízszigetelő szalag DW DB Tömítőmandzsetta DEp Saroktömítő, pozitív DEn Saroktömítő, negatív Dichtbahn 90 Vízszigetelő szőnyeg Dichtbahn 98 Vízszigetelő szőnyeg Rugalmas vízszigetelő szalag hidegburkolati rendszerek vízszigetelő rétegének 10 fm/tekercs 778, felületfolytonos kialakításhoz. Kent vízszigetelésekbe történő beépítésével vízzáró módon lehet éleket és sarkokat kialakítani. Rugalmas vízszigetelő szalag hidegburkolati rendszerek vízszigetelő rétegének 50 fm/tekercs sárgafehér színű (SAKRET logóval) felületfolytonos kialakításhoz. Kent vízszigetelésekbe történő beépítésével 50 fm/tekercs vízzáró módon lehet éleket és sarkokat kialakítani. Extra rugalmasságú Használati vízzel terhelt helyiségek csöáttöréseinek 50 db/karton falra 986, vízzáró módon történő kialakí tásához, kent vízszigetelő rétegbe. 10 db/karton aljzatra 4180, Használati vízzel terhelt helyiségek falsarkainak vízzáró módon történő kialakításához, kent vízszigetelő rétegbe. Használati vízzel terhelt helyiségek falsarkainak vízzáró módon történő kialakításához, kent vízszigetelő rétegbe. Használati vízzel terhelt helyiségek, kültéri burkolt felületek (pl.: terasz, erkély stb.) vízzáró módon történő kialakításához, kent vízszigetelő réteggel összedolgozva. Használati vízzel terhelt helyiségek, kültéri burkolt felületek (pl.: terasz, erkély stb.) vízzáró módon történő kialakításához, kent vízszigetelő réteggel összedolgozva. 1 db sárgafehér színű 1 db fm/tekercs falra fm/tekercs aljzatra 335,5 4988,5

36 36 Térburkolás, kertépítés Terméskő ragsztók, fugázók és segédanyagok Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e NKw Márványragasztó, fehér NKws* Márványragasztó, fehér, gyorskötésű TM* Terméskő ágyazóhabarcs TNF* Tufás terméskő fugázó NS* Terméskő szilikon, semleges PF1* Kőburkolat fugázó PFE* Kőburkolat fugázó PFEw* Kőburkolat fugázó PFR* Kőburkolat tisztító ZPF Térkő fugázó Setzfix* Oszloprögzítő habarcs BM Ágyazóhabarcs NBM 4 HB Kőburkolat ágyazóhabarcs NBM 4 D Kőburkolat ágyazóhabarcs QS Kvarchomok Fagyálló, bel és kültéri, vékonyágyazású, flexibilis, extra, cementes csemperagasztó fokozott igénybevételre. Kis, közepes és nagyméretű burkolólapokhoz. Hosszított nyitott idővel. Alkalmazható az összes beltéri felületen falra és aljzatra, kültérben erkélyek, teraszok és medencék burkolási munkáihoz. Fehér színű, ezért jól alkalmazható üvegmozaik ragasztására. Fagyálló, bel és kültéri, vékonyágyazású, flexibilis, extra, cementes csemperagasztó fokozott igénybevételre. Kis, közepes és nagyméretű burkolólapokhoz. Gyorskötésű. Alkalmazható az összes beltéri felületen falra és aljzatra, kültérben erkélyek, teraszok és medencék burkolási munkáihoz. Fehér színű, ezért jól alkalmazható üvegmozaik ragasztására. Vastag ágyazású, cementtufás bázisú ágyazóhabarcs. Nagy méretű természetes és mesterséges burkolóanyagok fektetésére. Kidolgozatlan, szabálytalan formájú terméskőlapokból készített burkolat hézagainak rugalmas fugázási munkáihoz. Fugaszélesség: 630 mm Glettvas fogazás mérete: 6 mm: kb.,9 kg/m 8 mm: kb. 3,8 kg/m 10 mm: kb. 4,5 kg/m Glettvas fogazás mérete: 6 mm: kb.,9 kg/m 8 mm: kb. 3,8 kg/m 10 mm: kb. 4,5 kg/m 1 zsák (30 kg) = 18,5 liter friss habarcs kb. 0,5 1,0 kg/m 30x30as lapok esetén: kb. 0,5 kg/m 0x0as lapok esetén: kb. 0,7 kg/m 5 kg zsák 0 kg zsák 840 zsák/raklap CTE S1 53,5 66, CFT S1 ajánlat kérésre 160 kg burkolólap súlya szerint 5 cm vtg. ajánlat kérésre CG1 ajánlat kérésre Ezüst Kül és beltéri, semleges kémhatású tömítő Hézagméret szerint (mm): Fehér szilikon. Érzékeny kövekhez és egyéb 10x8 kb. 3,8 fm/tubus 310 ml/tubus felületekhez (pl.: fémek) alkalmazható 15x10 kb.,0 fm/tubus Középszürke rugalmas hézagkitöltő. 0x1 kb. 1,3 fm/tubus Sötétszürke Műgyanta kötőanyagú térkőfugázó. Normál terhelésű, vízátersztő. Fugamélység: 30 mm Fugaszélesség: 5 mm Kétkomponensű, epoxigyanta bázisú térkőfugázó, fokozott terhelésre. Vízáteresztő. Fugamélység: 30 mm Fugaszélesség: 5 mm Kétkomponensű, epoxigyanta bázisú térkőfugázó, fokozott terhelésre. Vízzáró. Fugamélység: 30 mm Fugaszélesség: 10 mm Kövezetek utólagos tisztítására szolgáló, krém állagú tisztítószer. Elsősorban epoxigyanta bázisú szennyeződés eltávolítására. 17x17: kb. 4,5 kg/m 11x11: kb. 6,9 kg/m 7x7: kb. 10,3 kg/m (8 mmes fugával) 17x17: kb. 4,5 kg/m 11x11: kb. 6,9 kg/m 7x7: kb. 10,3 kg/m (8 mmes fugával) 17x17: kb. 4,5 kg/m 11x11: kb. 6,9 kg/m 7x7: kb. 10,3 kg/m (8 mmes fugával) Cementbázisú, önthető, vízzáró, szulfátálló térkőfugázó fokozott terhelésre. Felhasználástól függ: Fugamélység: 35 mm kb. 1,5 10,0 kg/m Fugaszélesség: 10 mm Cementbázisú, gyorskötésű, nagy szilárdságú oszloprögzítő habarcs. Alkalmazásakor nincs szükség vödörre vagy keverőre. Felhasználástól függ: A beöntött száraz poranyagot az oszlop behelyezése után meg kell locsolni. Cementbázisú ágyazóhabarcs burkolatok fektetéséhez, ágyazásához. Középágyazat Felhasználástól függ: kialakítására. Természetes és mesterséges kövekhez. M15 Cementbázisú, szálerősített ágyazóhabarcs vízzáró, fokozott terhelásű burkolatok fektetéséhez, ágyazásához. Közép és Felhasználástól függ: vastagágyazat kialakítására. Természetes és mesterséges kövekhez. M45 Cementbázisú, szálerősített ágyazóhabarcs vízáteresztő, fokozott terhelásű burkolatok fektetéséhez, ágyazásához. Közép és Felhasználástól függ: vastagágyazat kialakítására. Természetes és mesterséges kövekhez. M5 Szárított, fralókcionált kvarchomok többcélú felhasználásra. Alkalmazható sport, hobbi Felhasználástól függ: és építési célokra. 5 kg vödör 4 db/raklap 5 kg vödör 4 db/raklap 5 kg vödör 4 db/raklap 600 kg 600 kg 600 kg Szürke Kőszürke Antracit Homok Szürke Kőszürke Antracit Homok Szürke Kőszürke Antracit Homok ajánlat kérésre ajánlat kérésre ajánlat kérésre ajánlat kérésre kb.,5 3,5 dl/m 1 literes kanna gélszerű ajánlat kérésre Szürke könnyen feldolgozható ajánlat kérésre 160 kg Szürke 64, kg Szürke kg Szürke 87,5 65 0,5 1 mm

37 37 Térkövek fektetése Ágyazóhabarcs terítése Burkolólapok kenése Térkövek elhelyezése Térkövek pontos illesztése Hordképes alapfelület (beton vagy termett talaj) Termett talaj esetén tömörített talaj Kavicságy BM/NBM 4HB/NBM 4D Ágyazóhabarcs FBM/FFK Flexibilis ragasztó Térurkolat ZPF/PFE Térkőfugázó

38 38 Betontechnológia Rekocrete lőtthabarcsok és lőttbetonok Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e SM 1P Lőtthabarcs Cementbázisú lőtthabarcs, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Általános célú kéregerősítési munkákhoz. Gépi feldolgozású. Rétegvastagság: 100 mm 160 kg 0 1 mm SM 4P Lőtthabarcs Cementbázisú lőtthabarcs, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Általános célú kéregerősítési munkákhoz. Gépi feldolgozású. Rétegvastagság: 155 mm 160 kg 0 4 mm SM 4PS Lőtthabarcs, gyorskötésű SSM 4P Szilika lőtthabarcs Cementbázisú, gyorskötésű lőtthabarcs, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Általános célú kéregerősítési munkákhoz nagy vastagságban. Gépi feldolgozású. Rétegvastagság: mm Cementbázisú, gyorskötésű lőtthabarcs, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Általános célú kéregerősítési munkákhoz. Gépi feldolgozású, mikro szilikával. Rétegvastagság: 155 mm kb. 0 kg/m /cm 1 zsák (30 kg) = kb. 16 liter friss habarcs, töltési faktor: kb.,1,3 t/m 160 kg 0 4 mm kg 0 4 mm 100, SM 4PF Lőtthabarcs, szálerősítéssel Cementbázisú, szálerősített lőtthabarcs, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Növelt vastagságban, gépi feldolgozású. Rétegvastagság: 1550 mm 160 kg 0 4 mm SM 4PFS Lőtthabarcs, gyorskötésű szálerősítéssel Cementbázisú, gyorskötésű, szálerősített lőtthabarcs, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Általános célú kéregerősítési munkákhoz nagy vastagságban. Rétegvastagság: mm 160 kg 0 4 mm SB 8P Lőttbeton Cementbázisú lőttbeton, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Általános célú kéregerősítési munkákhoz. Gépi feldolgozású. Rétegvastagság: 550 mm 160 kg 0 8 mm 91,5 745 SB 8PS Lőttbeton, gyorskötésű SSB 8P Szilika lőttbeton SB 8PF Lőttbeton, szálerősítéssel Cementbázisú, gyorskötésű lőttbeton, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Általános célú kéregerősítési munkákhoz nagy vastagságban.gépi feldolgozású. Rétegvastagság: 500 mm Cementbázisú, gyorskötésű lőttbeton, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Általános célú kéregerősítési munkákhoz. Gépi feldolgozású, mikro szilikával. Rétegvastagság: 5100 mm Cementbázisú, szálerősített lőttbeton, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Növelt vastagságban, gépi feldolgozású. Rétegvastagság: 5100 mm kb. 0 kg/m /cm 1 zsák (30 kg) = kb. 16 liter friss habarcs, töltési faktor: kb.,1,3 t/m 160 kg 0 8 mm 117, kg 0 8 mm kg 0 8 mm 115, SB 8PFS Lőttbeton, gyorskötésű, szálerősített Cementbázisú, gyorskötésű, szálerősített lőttbeton, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Általános célú kéregerősítési munkákhoz nagy vastagságban. Rétegvastagság: 500 mm 160 kg 0 8 mm 143, SSM 4PS HS Lőtthabarcs, gyorskötésű, szulfátálló Cementbázisú, szulfátálló lőtthabarcs, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Szenny és ivóvíz szerkezetekhez. Gépi feldolgozású, vízzáró. Rétegvastagság: 550 mm kb. 0 kg/m /cm 1 zsák (30 kg) = kb. 16 liter friss habarcs, töltési faktor: kb.,1,3 t/m 160 kg 0 4 mm 147,5 445 SSB 8PS HS Lőttbeton, gyorskötésű, szulfátálló Cementbázisú, szulfátálló lőttbeton, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Szenny és ivóvíz szerkezetekhez. Gépi feldolgozású, vízzáró. Rétegvastagság: 5100 mm kb. 0 kg/m /cm 1 zsák (30 kg) = kb. 16 liter friss habarcs, töltési faktor: kb.,1,3 t/m 160 kg 0 8 mm SM 4P HS Lőtthabarcs, szulfátálló Cementbázisú, szulfátálló lőtthabarcs, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Szenny és ivóvíz szerkezetekhez. Gépi feldolgozású, vízzáró. Rétegvastagság: 550 mm kb. 0 kg/m /cm 1 zsák (30 kg) = kb. 16 liter friss habarcs, töltési faktor: kb.,1,3 t/m 160 kg 0 4 mm 100, SSM 4P HS Szilika lőttbeton, szulfátálló Cementbázisú, szulfátálló lőttbeton, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Szenny és ivóvíz szerkezetekhez, nagy vastagságban. Gépi feldolgozású, vízzáró. Rétegvastagság: 5100 mm kb. 0 kg/m /cm 1 zsák (30 kg) = kb. 16 liter friss habarcs, töltési faktor: kb.,1,3 t/m 160 kg 0 4 mm SB 8P HS Lőttbeton, szulfátálló Cementbázisú, szulfátálló lőttbeton, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Szenny és ivóvíz szerkezetekhez. Gépi feldolgozású, vízzáró. Rétegvastagság: 550 mm kb. 0 kg/m /cm 1 zsák (30 kg) = kb. 16 liter friss habarcs, töltési faktor: kb.,1,3 t/m 160 kg 0 8 mm 143, SSB 8P HS Szilika lőttbeton, szulfátálló Cementbázisú, szulfátálló lőttbeton, beton helyreállítási, erősítési feladatokhoz. Szenny és ivóvíz szerkezetekhez, nagy vastagságban. Gépi feldolgozású, vízzáró. Rétegvastagság: 5100 mm kb. 0 kg/m /cm 1 zsák (30 kg) = kb. 16 liter friss habarcs, töltési faktor: kb.,1,3 t/m 160 kg 0 8 mm 134,5 4035

39 39 Betontechnológia Kézi betonjavító habarcsok és alapfelület előkészítőik Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e BWB Betonkence Bel és kültéri munkákhoz, falra és padlóra. Ásványi felületek javítására, mint: vakolt és betonfelület, falazatok, lépcsők, rámpák kiegyenlítési és glettelési feladataihoz. Alkalmazható kül és beltéri padlófelületek lejtés kialakítására. CTC5F6, 010 mm vastagságban kb. 1,61,9 kg/m /mm 5 kg zsák beton 198,5 99,5 kozmetika, lejtéskialakítás Rekocrete PCC1 PCC javítóhabarcs Rekocrete PCC4 PCC javítóhabarcs Rekocrete PCC05 PCC simítóhabarcs Cementpolimer bázisú javítóhabarcs beton és vasbeton felületek javítására, pótlására (R3 osztály EN szerint). Állékony javítóhabarcs, ezért alkalmazható fej fölötti munkához is. Kézi feldolgozású. Rétegvastagság: 55 mm Cementpolimer bázisú javítóhabarcs beton és vasbeton felületek javítására, pótlására (R3 osztály EN szerint). Állékony javítóhabarcs, ezért alkalmazható fej fölötti munkához is. Kézi feldolgozású. Rétegvastagság: 130 mm Cementpolimer bázisú javítóhabarcs beton és vasbeton felületek javítására, pótlására (R3 osztály EN szerint). Finomszemcsés simítóvakolat. Kézi feldolgozású, betonkozmetikai feldatokhoz is Rétegvastagság: 5 mm kb. 1,61,9 kg/m /mm kb. 1,61,9 kg/m /mm kb. 1,61,9 kg/m /mm 0 1 mm 300,5 751,5 0 4 mm 300,5 751,5 0 0,5 mm 300,5 751,5 Rekocrete MKH Korrózióvédő és tapadóhíd Cementpolimer bázisú tapadóhíd betonfelületek javítására alkalmazott javítóhabarcsokhoz és esztrichekhez kontakt anyagként. Alkalmazható a legtöbb cement bázisú termék esetén. Tapad ásványi és nem nedvszvó (fémes) felületeken is. kb. 1,5 kg/m /mm 4 zsák / raklap 00,5 mm DS Tömítőiszap, szigetelő vakolat Épületek felületi szigetelésére, kül és beltérben. OTH ivóvízengedélyes, szulfátálló, vízzáró habarcs. Nagy szilárdság és könnyű bedolgozhatóság jellemzi. kb. 1,4 1,6 kg/mm/m vízzáró Három elemből álló PCC kézi javítórendszer Korrózióvédő és tapadóhíd (SAKRET MKH) Kézi betonjavító habarcs (SAKRET PCC1, PCC4) Simítóhabarcs (SAKRET PCC05) Két elemből álló PCC esztrichrendszer Korrózióvédő és tapadóhíd (SAKRET MKH) PCC esztrich (SAKRET PCC BE04, PCC BE08 AF) Két elemből álló beton kozmetika Korrózióvédő és tapadóhíd (SAKRET MKH) Betonjavító habarcs (SAKRET BWB, SRM, PCC1, PCC05)

40 40 Betontechnológia Betonfestékek és alapozóik, injektálók és kiegészítő termékek Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e Rekocrete BFG CO záró betonfesték alapozó Kül és beltéri, széndioxid diffúziót fékező speciális festék alapozó. Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Alkalmazásával megelőzhető vagy késleltethető a betonkorrózió. kb. 1,5,0 dl/m 15 literes vödör beton kozmetika, lejtéskialakítás Rekocrete BF CO záró betonfesték Rekocrete BFF CO záró betonfesték Kül és beltéri, széndioxid diffúziót fékező speciális festék. Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Alkalmazásával megelőzhető vagy késleltethető a betonkorrózió. Kül és beltéri, széndioxid diffúziót fékező, rugalmas speciális festék. Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Alkalmazásával megelőzhető vagy késleltethető a betonkorrózió. Repedésáthidaló. kb. 3,0 4,0 dl/m 15 literes vödör 0 1 mm védelem: kb. 6,0 9,0 dl/m repedés áthidalás: 15 literes vödör 0 4 mm 81,5 4187,5 kb dl/m SZ* Gyorscement Speciális, gyorskötésű kötőanyag. Gyors szerelési, rögzítési feladatokhoz való habarcsok készítéséhez. Felhasználástól függ 5 kg vödör saját vödrében keverhető ajánlat kérésre VG 1* Kiöntőhabarcs Cementbázisú, nagy szilárdságú, duzzadó kiöntőhabarcs fokozott terhelésre (pl.: darusínek, gépalapok stb. hézagai) 5 5 mm 1 zsák (5 kg) = kb. 13 liter friss habarcs (kb. 0 kg/m /cm) 0 1 mm ajánlat kérésre VG 1s* Kiöntőhabarcs, gyorskötésű Cementbázisú, nagy szilárdságú, duzzadó kiöntőhabarcs fokozott terhelésre (pl.: darusínek, gépalapok stb. hézagai) 5 5 mm 1 zsák (5 kg) = kb. 13 liter friss habarcs (kb. 0 kg/m /cm) 0 1 mm ajánlat kérésre VG 4* Kiöntőhabarcs Cementbázisú, nagy szilárdságú, duzzadó kiöntőhabarcs fokozott terhelésre (pl.: darusínek, gépalapok stb. hézagai) mm 1 zsák (5 kg) = kb. 13 liter friss habarcs (kb. 0 kg/m /cm) 0 4 mm ajánlat kérésre VG 4s* Kiöntőhabarcs, gyorskötésű Cementbázisú, nagy szilárdságú, duzzadó kiöntőhabarcs fokozott terhelésre (pl.: darusínek, gépalapok stb. hézagai) mm 1 zsák (5 kg) = kb. 13 liter friss habarcs (kb. 0 kg/m /cm) 0 4 mm ajánlat kérésre VG 8* Kiöntőhabarcs Cementbázisú, nagy szilárdságú, duzzadó kiöntőhabarcs fokozott terhelésre (pl.: darusínek, gépalapok stb. hézagai) mm 1 zsák (5 kg) = kb. 13 liter friss habarcs (kb. 0 kg/m /cm) 0 8 mm ajánlat kérésre IM Injektáló habarcs Cementbázisú, extra finom szemszerkezetű injektáló habarcs repedések, rések, fugák kitöltéséhez. Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Alkalmazható cső a csőben munkákhoz hézagkitöltőnek, szigeteléstartó vagy szigetelésvédő falaknál kiöntő vagy beszorító habarcsnak. kb. 1,6 1,8 kg/l hézagkitöltés esetén 35 zsák/raklap nyomószil.: 8 N/mm 0 0,5 mm IM 70 Injektáló habarcs, horgonyrögzítő Cementbázisú, extra finom szemszerkezetű injektáló habarcs repedések, rések, fugák kitöltéséhez. Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Alkalmazható cső a csőben munkákhoz hézagkitöltőnek, szerkezeti elemek lehorgonyzásakor. kb. 1,6 1,8 kg/l hézagkitöltés esetén 35 zsák/raklap kihúzási erő: 7 nap/55 kn 8 nap/70 kn 0 0,5 mm 159, IDS 40 Injektáló habarcs, vízzáró Cementbázisú, extra finom szemszerkezetű injektáló habarcs repedések, rések, fugák kitöltéséhez. Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Alkalmazható vízzáró hézagkitöltés kialakításához, nagy korai szilárdsággal. kb. 1,6 1,8 kg/l hézagkitöltés esetén 35 zsák/raklap nyomószil.: 4h0 N/mm 0 0,5 mm IDS 60 Injektáló habarcs, vízzáró, szulfátálló Cementbázisú, extra finom szemszerkezetű injektáló habarcs repedések, rések, fugák kitöltéséhez. Kézi és gépi feldolgozhatóságú. Alkalmazható vízzáró, szulfátálló hézagkitöltés kialakításához, nagy korai szilárdsággal. kb. 1,6 1,8 kg/l hézagkitöltés esetén 35 zsák/raklap zsugorodás kompenzált, nagy korai szilárdság 341,5 1045

41 41 Betontechnológia Kiegészítő termékek és egyéb szulfátálló, PUR és epoxi termékek Megnevezés Cikkszám Rövid leírás Anyagszükséglet Kiszerelés Raklapsúly Egyéb Ár / kg Ár / e SM* Gyorshabarcs Kül és beltéri gyorshabarcs azonnali szerelési és rögzítési feladatokoz. kb. 1,6,0 kg/m /mm 5 kg zsák 100 zsák/raklap 500 kg gyorskötésű ajánlat kérésre MHS Javítóhabarcs, szulfátálló BWB HS Javítóhabarcs, szulfátálló SSM Akna és csatornahabarcs NRS Csatorna fejújítóhabarcs SKS Aknafedőhabarcs, gyorskötésű SBM Javító és szigetelőhabarcs Cementpolimer bázisú szulfátálló, vízzáró javítóhabarcs beton és vasbeton felületek javítására, pótlására (R3 osztály EN szerint). Kézi feldolgozású. Cementpolimer bázisú szulfátálló, javítóhabarcs beton és vasbeton felületek javítására, pótlására szennyvizes környezetben. Kézi és gépi feldolgozású. Cement bázisú szulfátálló akna és csatornahabarcs. Környezeti hatásoknak és általános vegyi terhelésnek ellenálló. Kézi feldolgozású. M10, NM III Cementpolimer bázisú szulfátálló, vízzáró felújítóhabarcs beton és vasbeton felületek javítására, pótlására. Kézi feldolgozású. M0, NM IIIa Cementpolimer bázisú szulfátálló, aknafedőhabarcs beton és vasbeton aknák falazási feladataihoz. Kézi feldolgozású. M0 Nagy szilárdságú speciális ásványi kötésű vegyszerálló bevonathabarcs sérült agresszív vizekkel érintkező betonfelületek javítására 50 mm vastagságban. Megfelel az érvényben lévő DIN Biogén kénsavkorróziós vizsgálati szabvány előírásainak phes közegben kb. 1,61,8 kg/m /mm kb. 1,61,9 kg/m /mm 1 zsák (40 kg) = kb. 3 liter friss habarcs 1 zsák (5 kg) = kb. 15 liter friss habarcs kb. 1,5 kg/m /mm 1 zsák (5 kg) = kb. 13 liter friss habarcs 40 kg zsák 35 zsák/raklap 4 zsák / raklap szulfátálló 37,5 8187,5 nyomószil.: 5 N/mm rétegvtg.: 1 10 mm kg szulfátálló szulfátálló, vízzáró ,5 mm szulfátálló, vízzáró árajánlat kérésre Rekopox IMK Epoxi injektáló Rekopox GS Epoxi alapozó Epoxi (reaktív műgyanta) bázisú injektáló és impregnáló gyanta repedések erőzáró kitöltésére. Kétkomponensű epoxi (reaktív műgyanta) bázisú gyors alapozó minden, nem nedvszívó felületre. Felhasználástól függ árajánlat kérésre Felhasználástól függ árajánlat kérésre Rekopox Gkor Korróziógátló alapozó, epoxi Rekopox IB Epoxi bevonat, padló Rekopox SRB Epoxi bevonat, padló fokozottan ellenálló Rekopur EF PUR festék Kétkomponensű epoxi (reaktív műgyanta) bázisú alapozó vas, acél, színesfém felületekre. Epoxi habarcsok, bevonatok alá. Epoxi bázisú padló és általános felületeken alkalmazható bevonat. Ellenálló a hóolvasztó sókkal, vegyianyagokkal és szénhidrogénekkel szemben. Nagy kopásállósággal. Epoxi bázisú padló és általános felületeken alkalmazható bevonat. Fokozottan ellenálló a hóolvasztó sókkal, vegyianyagokkal és szénhidrogénekkel szemben. Nagy kopásállósággal. Egykomponensű poliuretán festék. Könnyen feldolgozható, feszültségmentes, nagy rugalmasságú festék műtárgyak védelmére. Felhasználástól függ árajánlat kérésre Felhasználástól függ árajánlat kérésre Felhasználástól függ árajánlat kérésre Felhasználástól függ: kb.,0 4,0 dl/m árajánlat kérésre Egoflex 401 Poliuretán tömítőanyag Egoflex 43 Vegyszerálló tömítőanyag Adeka KMU 005 S Tömítő profil PUR bázisú tömítőanyag. Egykomponensű, gyorsan térhálósodó, rugalmas (plasztoelasztikus) poliuretán, UV sugárzásnak ellenálló, vízzáró, buborékmentesen térhálósodik, rövid száltépésű és könnyen simítható PUR bázisú, egykomponensű, gyorsan térhálósodó, rugalmas (plasztoelasztikus) poliuretán, mechanikus terhelésnek, gépi tisztításnak ellenáll, karcolásra érzéketlen, a levegőben lévő nedvességre reagálva polimerizálódik, vízzáró, vegyszerálló, hólyagmentesen keményedik Speciális kaucsuk bázisú tömítő profil munkahézaghoz, csőáttörésekhez, 50 m víznyomásig. 600 mles fóliatömlőben 600 mles fóliatömlőben 15 fm/tekercs árajánlat kérésre árajánlat kérésre 175 V%ban duzzadó árajánlat kérésre Adeka KMU 010 Tömítő profil Speciális kaucsuk bázisú tömítő profil munkahézaghoz, csőáttörésekhez. 5 fm/tekercs 50 fm/doboz 175 V%ban duzzadó árajánlat kérésre Adeka KM 00 Tömítő profil Speciális kaucsuk bázisú tömítő profil munkahézaghoz, csőáttörésekhez. 10 fm/tekercs 00 V%ban duzzadó árajánlat kérésre Adeka P 01 Tömítő kitt Speciális tömítő kitt tömítő profilok rögzítéséhez és hézagok rugalmas, duzzadó kitöltéséhez. 310 ml/tubus 100 V%ban duzzadó árajánlat kérésre

42 4 Szerszámok, eszközök, csomagolás Bérleti díj Alkatrészek Horizontális keverő 1 nap 4000 Ft / nap Szárazanyag továbbító silomat PFT gyártmányú, az építőanyagot por formában továbbító gép 1 nap 4500 Ft / nap Csiga D 63 PFT vakológépekhez alkalmazható csiga 1 db 6500 Ft / db PFT vakológépekhez alkalmazható Csigaköpeny D 63 csigaköpeny 1 db 1000 Ft / db Keverőszár 1 db 4000 Ft / db EUR rakodólap 1 db 4300 Ft / raklap Csomagolás Csomagolási költség 1 db 1650 Ft / raklap Raklap használati díj 1 db 550 Ft / raklap Logisztikai díj 1 db 1440 Ft/tonna Vattakabát Fekete, sárga céglogóval 1 db Ft / db Melles öltöny Fekete, sárga betétekkel 1 db Ft / db Ruházat Derekas öltöny Fehér, fekete betétekkel 1 db Ft / db Polár pulóver Fekete, sárga hímzéssel 1 db 6000 Ft / db Poló Fekete vagy fehér, környakú 1 db 500 Ft / db Széldzseki Fekete, sárga céglogóval 1 db 4000 Ft / db Molino 1 db 8500 Ft / db Zászló SAKRET céglogóval 1 db 8500 Ft / db Homlokzatháló 180 m 600 Ft / m Egyéb Színezővakolat mintatábla 30 db színnel 1 db 0000 Ft / db Lábazati díszítővakolat mintatábla 60 db lábazati színnel 1 db Ft / db Színkártya (homlokzati színek) homlokzati és lábazati színekkel 1 db 7500 Ft / db Fugamappa (fugázók, szilikonok) a teljes fuga és szilikon színkínálat 1 db 1500 Ft / db Hidegburkolási állvány Sakret hidegburkolási állvány 1 db Ft / db

43 43 Fedővakolatok és festékek színei Színfelár csoportok Szín KH dörzsölt (R) KH kapart (K) DRP hengerelt SK dörzsölt (R) SK kapart (K) SH dörzsölt (R) SH kapart (K) RP dörzsölt SCP simított DFA kültéri diszp. DFI beltéri diszp. SFF kültéri szilikát GRF nemesvakolat alapozó Amber A Amber B Amber C 3 4 Amber D 3 3 Amber E Anticred A Anticred B 3 Anticred C Anticred D Anticred E Antimony yellow A Antimony yellow B 3 Antimony yellow C Antimony yellow D Antimony yellow E Apple A Apple B Apple C Apple D 3 3 Apple E Apricot A Apricot B Apricot C Apricot D Apricot E Arsenic yellow A Arsenic yellow B Arsenic yellow C Arsenic yellow D Arsenic yellow E Ash A Ash B Ash C Ash D Ash E Basalt A Basalt B Basalt C Basalt D Basalt E Blood orange A Blood orange B Blood orange C Blood orange D Blood orange E Bone A Bone B Bone C Bone D Bone E Brick A Brick B Brick C Brick D Brick E

44 44 Fedővakolatok és festékek színei Színfelár csoportok Kiegészítő termékek és Megnevezés KH dörzsölt (R) KH kapart (K) DRP hengerelt SK dörzsölt (R) SK kapart (K) SH dörzsölt (R) SH kapart (K) RP dörzsölt SCP simított DFA kültéri diszp. DFI beltéri diszp. SFF kültéri szilikát GRF nemesvakolat alapozó Caramel A Caramel B Caramel C Caramel D Caramel E Citrus A Citrus B Citrus C Citrus D Citrus E Cobalt A Cobalt B Cobalt C Cobalt D 3 3 Cobalt E Cognac A Cognac B Cognac C Cognac D Cognac E Coral A Coral B Coral C Coral D 3 3 Coral E Corn A Corn B Corn C Corn D 3 Corn E Cotto A Cotto B Cotto C Cotto D Cotto E Current red A Current red B Current red C Current red D Current red E Date brown A Date brown B Date brown C Date brown D Date brown E Egyptian orange A Egyptian orange B Egyptian orange C Egyptian orange D 3 3 Egyptian orange E Fern A Fern B Fern C Fern D Fern E

45 45 Fedővakolatok és festékek színei Színfelár csoportok Kiegészítő termékek és Megnevezés KH dörzsölt (R) KH kapart (K) DRP hengerelt SK dörzsölt (R) SK kapart (K) SH dörzsölt (R) SH kapart (K) RP dörzsölt SCP simított DFA kültéri diszp. DFI beltéri diszp. SFF kültéri szilikát GRF nemesvakolat alapozó Fig Brown A Fig Brown B Fig Brown C 3 3 Fig Brown D Fig Brown E Fir A Fir B Fir C Fir D Fir E Gecco green A Gecco green B Gecco green C Gecco green D Gecco green E Gold yellow A Gold yellow B Gold yellow C Gold yellow D Gold yellow E Graphit A Graphit B Graphit C 3 Graphit D Graphit E Grass green A Grass green B Grass green C Grass green D Grass green E Heide A Heide B Heide C Heide D Heide E Indian yellow A Indian yellow B Indian yellow C 3 Indian yellow D Indian yellow E Lilac A Lilac B Lilac C Lilac D Lilac E Lime A 3 3 Lime B Lime C Lime D Lime E Magnolia A Magnolia B Magnolia C Magnolia D Magnolia E

46 46 Fedővakolatok és festékek színei Színfelár csoportok Kiegészítő termékek és Megnevezés KH dörzsölt (R) KH kapart (K) DRP hengerelt SK dörzsölt (R) SK kapart (K) SH dörzsölt (R) SH kapart (K) RP dörzsölt SCP simított DFA kültéri diszp. DFI beltéri diszp. SFF kültéri szilikát GRF nemesvakolat alapozó Mandarin A Mandarin B Mandarin C Mandarin D 3 3 Mandarin E Mango A Mango B Mango C Mango D 3 Mango E Melon yellow A Melon yellow B Melon yellow C Melon yellow D 3 3 Melon yellow E Mouse grey A Mouse grey B Mouse grey C Mouse grey D Mouse grey E Ocher A Ocher B Ocher C Ocher D 3 Ocher E Orange A Orange B Orange C Orange D 3 3 Orange E Paris green A Paris green B Paris green C Paris green D Paris green E Peach A Peach B Peach C Peach D 3 3 Peach E Pear yellow A Pear yellow B Pear yellow C Pear yellow D 3 Pear yellow E Pheasant brown A Pheasant brown B Pheasant brown C Pheasant brown D Pheasant brown E Pistachio A Pistachio B Pistachio C Pistachio D Pistachio E

47 47 Fedővakolatok és festékek színei Színfelár csoportok Kiegészítő termékek és Megnevezés KH dörzsölt (R) KH kapart (K) DRP hengerelt SK dörzsölt (R) SK kapart (K) SH dörzsölt (R) SH kapart (K) RP dörzsölt SCP simított DFA kültéri diszp. DFI beltéri diszp. SFF kültéri szilikát GRF nemesvakolat alapozó Polar blue A Polar blue B Polar blue C 3 Polar blue D Polar blue E Pumpkin A Pumpkin B Pumpkin C Pumpkin D 3 3 Pumpkin E Reddish A Reddish B Reddish C Reddish D Reddish E Resin yellow A Resin yellow B 3 Resin yellow C Resin yellow D Resin yellow E Roll A Roll B Roll C Roll D Roll E Rose A Rose B Rose C Rose D 3 3 Rose E Rust A Rust B Rust C Rust D Rust E Sahara A Sahara B Sahara C 3 Sahara D Sahara E Sienna A Sienna B Sienna C Sienna D Sienna E Stone gray A Stone gray B Stone gray C Stone gray D Stone gray E Sulphur yellow A Sulphur yellow B Sulphur yellow C Sulphur yellow D 3 3 Sulphur yellow E

48 48 Fedővakolatok és festékek színei Színfelár csoportok Kiegészítő termékek és Megnevezés KH dörzsölt (R) KH kapart (K) DRP hengerelt SK dörzsölt (R) SK kapart (K) SH dörzsölt (R) SH kapart (K) RP dörzsölt SCP simított DFA kültéri diszp. DFI beltéri diszp. SFF kültéri szilikát GRF nemesvakolat alapozó Teak A Teak B Teak C Teak D Teak E Terra A Terra B Terra C Terra D Terra E Tobacco A Tobacco B Tobacco C Tobacco D Tobacco E Umbra A Umbra B Umbra C Umbra D Umbra E Vulcan red A Vulcan red B Vulcan red C Vulcan red D Vulcan red E Water blue A Water blue B Water blue C Water blue D Water blue E White A White B White C White D White E WhiteCoffee A WhiteCoffee B WhiteCoffee C WhiteCoffee D WhiteCoffee E Windhover red A Windhover red B Windhover red C Windhover red D Windhover red E I. Színcsoport ,5 146,5 145,5 14,5 II. Színcsoport ,5 98, ,5 III. Színcsoport ,5 645,5 50,5 744 IV. Színcsoport 448,5 448,5 448,5 448,5 448,5 448,5 448, ,5 991,5 993 V. Színcsoport ,5 1460,5 4718,5 4718, ,5

49 Tel: 96/56519 Fax: 96/ Nagykereskedő: Hungária Bt. 941 Jánossomorja, Új Ipartelep Megrendelés Megbízás száma: Területi képviselő: 49 Építési vállalkozó, megrendelő: Kereskedő, megrendelő: Visszaigazolás faxszáma: Építési terület, szállítási cím: Szerződés érvényessége: Kezdete: Vége: Fuvarozás módja: Önrakodós TGK Sakret szállít Vevő szállít, rendszám: Csomagolás módja Fóliázva Fólia nélkül Raklap Csereraklap Egyutas raklap Árukód Áru neve Mennyiség kg db Ár Kelt: Megrendelő Várható szállítási határidő: Szállító Megrendeléshez fénymásolható!

50 50 SAKRET silótechnikai információk Tiszta, biztonságos, gazdaságos. Csak annyit kell közölnie, hogy hol és mikor van szüksége rá, mi pedig feltöltve felállítjuk Önnek az építkezés helyszínén. Ettől kezdve állandóan és azonnal rendelkezésére áll a szükséges mennyiségű termék. Ez aztán a tökéletes logisztika! Nem kell aggódnia tárolás és az időjárás miatt, de még a lopásoktól sem kell félnie. Az Ön által választott minőségi termék felhasználásra kész állapotban optimális körülmények között, védett helyen van. Időt takarít meg! Pontosan annyi habarcsot használhat fel, amennyire szüksége van. Nincs felesleges maradék anyag, így pedig pénzt takarít meg! A személyre szabott megoldás! Silók Cégünknél nyomás nélküli gravitációs silótartályok vannak üzembe állítva. A silók kiépítése megfelel a hozzájuk csatlakoztatható szárazanyagtovábbító berendezésnek (töltő, ürítő, leeresztő, levegőztető csonk). A silók felállításakor a maximálisan szállítható mennyiség 7 tonna, utántöltésnél terméktől függően 4 tonna. Silótelepítés, töltés A SAKRET a siló telepítését és a tartálykocsival történő utántöltését 3 munkanapos szállítási határidővel vállalja, az írásos megrendelést és a visszaigazolást követően.a kiszállított anyagról a számlával együtt szállítólevelet és mérlegjegyet küldünk Visszavásárlás A silóban maradt anyagot, igény esetén a szavatossági idő lejárta előtt min. 45 nappal visszavásároljuk, de 3 tonna alatti anyagmennyiséget technikai okok miatt nem áll módunkban visszavenni. A gyárba visszaérkező anyagot mérlegelés után Ft/tonna szállítási és kezelési költség levonása után a Megrendelőnek jóvá írjuk. A mérlegelés eredményét a Megrendelő nem vitathatja, köteles azt minden esetben elfogadni. Feltöltés Az anyagok szétosztályozódásának lehetősége miatt az utántöltő autók rövid töltőtömlőkkel dolgoznak (kb. 6 m). Szükség esetén lehetőség van nagyobb tömlőhossz kiépítésére is, az egyes anyagok maximális szállítótávolságait a táblázat tartalmazza. A siló telepítésének feltételei A silók helyét a telepítés előtt a Megrendelő köteles megfelelően előkészíteni. A telepítéshez, utántöltéshez szükséges szabad területet a Megrendelőnek biztosítania kell. A telepítés helye minden időjárási körülmény között megközelíthető, járható kell, hogy legyen. (Háromtengelyes, 10 m hosszú telepítőautóval és öttengelyes, 16 m hosszú, kb. 40 tonnás nyerges szerelvénnyel). A szállítás úthibáiból eredő késedelmi és akadályoztatási költségek a Megrendelőt terhelik. A telepítéshez, utántöltéshez szükséges mindennemű engedély (Közterületfoglalási engedély, Behajtási, Rakodási engedély stb.) biztosítása a Megrendelő feladata és ezek költségei teljes mértékben a Megrendelőt terhelik. A SAKRET silók szállításának, felállításának és használatának általános feltételei A siló felállításának helyét úgy kell megválasztani és előkészíteni, hogy ezt a silóállító és silótöltő gépjárművek biztonságosan tudják megközelíteni. Itt figyelembe kell venni, hogy a járművek összsúlya mintegy 40 tonna. Figyelembe kell venni az előírt biztonsági távolságot az elektromos légvezetékektől. Ha ezt nem lehet betartani, egyeztetni kell az elektromos áramot szolgáltató vállalattal. A felhasználó által kiválasztott helyet személyesen kell kijelölni vagy egyértelmű jelzéssel kell ellátni. Felelős: F/B A felállított siló helyigénye egy 3 x 3 méter nagyságú sík terület, mely védett kell, hogy legyen a vízmosástól és lecsúszástól. Felelős: F/B Ha a silót alap vagy építési árok mellett állítják fel, ügyelni kell arra, hogy az építési gödörtől való szükséges biztonsági távolság meglegyen. A siló felállításához segítséget nyújt a következő képlet: árok vagy lejtőmélység x 1,7 = siló távolsága az árok szélétől. Felelős: F/B, S/A Rakodáskor, silófelállításkor, siló utántöltéskor illetéktelen személyek nem tartózkodhatnak a siló közelében! Felelős: F/B, S/A, T A silókat csak az arra alkalmas járművel, hozzáértő személyzettel lehet szállítani és átállítani! Daruval történő szállítás, átrakodás, áthelyezés szigorúan tilos! Felelős: F/B, S/A A silónak függőlegesen kell állnia! Felelős: F/B, S/A Különösen óvatosnak kell lenni művelt földterületek, csőárkok, lejtők és egyéb veszélyes területek, föld depóniák közelében, ha a siló hosszabb ideig ott áll, valamint ha kedvezőtlenek az időjárási feltételek ( pl. fagyos talaj)! Felelős: F/B Ha áll a siló, de különösen üzemelés és töltés közben állandóan figyelni kell arra, hogy az alépítmény ne süllyedjen meg! Adott esetben az ellenintézkedéseket idejében meg kell tenni! Felelős: F/B, T Ha a silót nyilvános közlekedési területen állítják fel, akkor a járdán, vagy utcán való felállításra külön engedélyt kell kérni a helyi hivataltól, vagy közlekedési hatóságtól! A silót el kell látni színes, fényvisszaverő fóliával valamint figyelmeztető lámpákkal! A helyfoglalásra vonatkozó engedélyt a silóállító részére fel kell mutatni! Felelős: F/B A maximális talajterhelés tele silónál 0,3 N/mm. Ennek a teherbírásnak megfelelően kell a munkaterületet kialakítani! Felelős: F/B Ha a talaj teherbírása nem megfelelő, alapozni kell! Általában vasbeton alapot kell készíteni! Az egyedi alappal szemben előnyben kell részesíteni a sík ill. sávalapot! Felelős: F/B A betonalap helyett használhatunk talpfákat is, amennyiben az alap teherbíró és rendelkezik az előírt több mint 0,N/mm es nyomószilárdsággal. A talpfának legalább 3 3,5 m hosszúnak, 30 cm szélesnek és 8 cm vastagnak kell lennie! Felelős: F/B Üres silókat, adott esetben, a szélerő ellen biztosítani kell! Felelős: F/B Feltöltéskor a feltöltő és levegőztető nyílásokat ellenőrizni kell, hogy nincseneke elzáródva, valamint az összes biztonsági berendezés működését is le kell ellenőrizni! Felelős: F/B, T A silót nem szabad teljes telítődésig megtölteni! A silóban keletkező töltőnyomás nem lehet több mint 0,1 bar! A tartályban töltés után nem maradhat levegő túlnyomás. Felelős: T A levegőztető vezetéket folyamatosan szabadon kell tartani, a nyomás és a vákuum a tartályban nem keletkezhet! Felelős: F/B, S/A, T Minden, a silóban keletkezett kárt és egyéb meghibásodást, vagy rongálódást haladéktalanul jelenteni kell a bérbeadónak! Felelős: F/B, S/A, T A megrendelő, bérlő, felhasználó felel minden veszélyért és kárért, amely a siló használatakor keletkezik. Felelős: F/B A szárazanyag kifolyásának javítására elektromos rázógépként, vibrátorként csak a gyártó által engedélyezett, felszerelt, rázóberendezéseket lehet használni! A rázó rögzítésére kizárólag az erre a célra felhegesztett tartólap szolgál. Felelős: F/B A rázóberendezés csak a szállító vagy keverőgéppel együtt lehet üzemben. Ha üres a siló, a rázót azonnal ki kell kapcsolni! Felelős: F/B A siló töltésekor minden, a megrendelő, bérlő, használó által rászerelt berendezést el kell távolítani! Felelős: F/B, S/A Szállítás előtt a tető és az állvány széleiről minden szennyeződést el kell távolítani! A befúvó és levegőztető vezetékeket, valamint a silózáró tetőt szállítás közben zárva kell tartani! Üzembe helyezéskor a nyomásmentes silók befúvó és levegőztető vezetékét ki kell nyitni! Felelős: F/B, S/A F = Felhasználó B = BérlőS = Silószállító A = Silóállító T = Silótöltő

51 SAKRET siló helyigény, töltöttségi szintek 51

52 5 SAKRET Hungária Bt. H941 Jánossomorja, Új Ipartelep A SAKRET Trockenbausstoffe Europa tagja sakret@sakret.hu web:

SAKRET ÁRJEGYZÉK 2016

SAKRET ÁRJEGYZÉK 2016 SAKRET ÁRJEGYZÉK 2016 1 2 1. Szerződés létrejötte (1) Az alábbiakban felsorolt feltételek a SAKRET Hungária Bt. továbbiakban SAKRET valamennyi ajánlatának részét, valamint valamennyi szállításának alapját

Részletesebben

SAKRET ÁRJEGYZÉK 2015. Érvényes: 2015. április 30-tól V 4.0

SAKRET ÁRJEGYZÉK 2015. Érvényes: 2015. április 30-tól V 4.0 SAKRET ÁRJEGYZÉK 2015 V 4.0 Érvényes: 2015. április 30-tól 1. Szerződés létrejötte (1) Az alábbiakban felsorolt feltételek a SAKRET Hungária Bt. továbbiakban SAKRET valamennyi ajánlatának részét, valamint

Részletesebben

SAKRET. Érvényes: től

SAKRET. Érvényes: től 1 SAKRET ÁRJEGYZÉK 017 Érvényes: 017. 04. 15től 1. Szerződés létrejötte (1) Az alábbiakban felsorolt feltételek a SAKRET Hungária Bt. továbbiakban SAKRET valamennyi ajánlatának részét, valamint valamennyi

Részletesebben

SAKRET Építési festékek. Alapfelület előkészítők Építési festékek Glettek

SAKRET Építési festékek. Alapfelület előkészítők Építési festékek Glettek 1 SAKRET Építési festékek Alapfelület előkészítők Építési festékek Glettek 2 SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG nem vállal jótállást jelen katalógusban direkt vagy indirekt módon idézett DIN,

Részletesebben

SAKRET Térburkolás, kertépítés. Terméskő ragasztók Terméskő fugázók, szilikonok Kiegészítők

SAKRET Térburkolás, kertépítés. Terméskő ragasztók Terméskő fugázók, szilikonok Kiegészítők 1 SAKRET Térburkolás, kertépítés Terméskő ragasztók Terméskő fugázók, szilikonok Kiegészítők 2 SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG nem vállal jótállást jelen katalógusban direkt vagy indirekt módon

Részletesebben

SAKRET. Érvényes: től

SAKRET. Érvényes: től 1 SAKRET ÁRJEGYZÉK 2019 Érvényes: 2019. 03. 01-től 2 Betonszerkezetek környezetiosztályai Korrózió típusa Igénybevétel Osztály Karbonátosodás XC Betonacél korrózió Klorid (nem tengervíz) XD Klorid (tengervíz)

Részletesebben

SAKRET Fedővakolatok. Alapfelület előkészítők Fedővakolatok Lábazati díszítővakolatok Kiegészítők

SAKRET Fedővakolatok. Alapfelület előkészítők Fedővakolatok Lábazati díszítővakolatok Kiegészítők 1 SAKRET Fedővakolatok Alapfelület előkészítők Fedővakolatok Lábazati díszítővakolatok Kiegészítők 2 SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG nem vállal jótállást jelen katalógusban direkt vagy indirekt

Részletesebben

SAKRET ÁRJEGYZÉK 2010

SAKRET ÁRJEGYZÉK 2010 SAKRET ÁRJEGYZÉK 2010 V 2.5 Érvényes: 2010. április 1-től 1. Szerződés létrejötte (1) Az alábbiakban felsorolt feltételek a SAKRET Hungária Bt. továbbiakban SAKRET valamennyi ajánlatának részét, valamint

Részletesebben

Szállítói megfelelőségi. nyilakozatok

Szállítói megfelelőségi. nyilakozatok Szállítói megfelelőségi nyilakozatok Tartalomjegyzék Habarcsok Falazó- és vakolóhabarcsok Falazóhabarcs Hf 30 HM 2,5..................................................... 7 Falazóhabarcs Hf 50 HM 5.......................................................

Részletesebben

SAKRET ÁRJEGYZÉK 2010. Érvényes: 2010. április 1-től V 2.5

SAKRET ÁRJEGYZÉK 2010. Érvényes: 2010. április 1-től V 2.5 SAKRET ÁRJEGYZÉK 2010 V 2.5 Érvényes: 2010. április 1-től 1. Szerződés létrejötte (1) Az alábbiakban felsorolt feltételek a SAKRET Hungária Bt. továbbiakban SAKRET valamennyi ajánlatának részét, valamint

Részletesebben

SAKRET ÁRJEGYZÉK 2014. Érvényes: 2014. április 24- től V 4.0

SAKRET ÁRJEGYZÉK 2014. Érvényes: 2014. április 24- től V 4.0 SAKRET ÁRJEGYZÉK 2014 V 4.0 Érvényes: 2014. április 24- től 1. Szerződés létrejötte (1) Az alábbiakban felsorolt feltételek a SAKRET Hungária Bt. továbbiakban SAKRET valamennyi ajánlatának részét, valamint

Részletesebben

sakret árjegyzék 2013

sakret árjegyzék 2013 sakret árjegyzék 2013 v 3.8 Érvényes: 2013. július 1-től 1. Szerződés létrejötte (1) Az alábbiakban felsorolt feltételek a SAKRET Hungária Bt. továbbiakban SAKRET valamennyi ajánlatának részét, valamint

Részletesebben

SAKRET ÁRJEGYZÉK Érvényes: március 15-től V 3.1

SAKRET ÁRJEGYZÉK Érvényes: március 15-től V 3.1 SAKRET ÁRJEGYZÉK 2011 V 3.1 Érvényes: 2011. március 15-től 1. Szerződés létrejötte (1) Az alábbiakban felsorolt feltételek a SAKRET Hungária Bt. továbbiakban SAKRET valamennyi ajánlatának részét, valamint

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Vakolatok

Tartalomjegyzék. Vakolatok Tartalomjegyzék Vakolatok Gépi vakolatok Mész-cement vakolat MAP 01................................................... 57 Mész-cement könnyűvakolat MAP-L1............................................. 58

Részletesebben

SAKRET Esztrich. Alapfelület előkészítők Esztrichek Speciális esztrichek Kiegészítők

SAKRET Esztrich. Alapfelület előkészítők Esztrichek Speciális esztrichek Kiegészítők 1 SAKRET Esztrich Alapfelület előkészítők Esztrichek Speciális esztrichek Kiegészítők 2 SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG nem vállal jótállást jelen katalógusban direkt vagy indirekt módon idézett

Részletesebben

Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer

Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer Baumit Sanova Hogyan adhatunk régi értékeinknek új minőséget? Sanova egyrétegű trassz vakolat Géppel is feldolgozható Nedves és sókkal terhelt falazatokra Speciálisan

Részletesebben

SAKRET Felújítórendszer. Alapfelület előkészítők Felújító vakolatok Kiegészítő temékek

SAKRET Felújítórendszer. Alapfelület előkészítők Felújító vakolatok Kiegészítő temékek SAKRET Felújítórendszer Alapfelület előkészítők Felújító vakolatok Kiegészítő temékek SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG nem vállal jótállást jelen katalógusban direkt vagy indirekt módon idézett

Részletesebben

Baumit Sanova. Rendszer N. mérsékelten nedves és csekély sóterheltségû. falazatokhoz kül és beltérben, mechanikai szilárdság

Baumit Sanova. Rendszer N. mérsékelten nedves és csekély sóterheltségû. falazatokhoz kül és beltérben, mechanikai szilárdság SANOVA FELÚJÍTÓRENDSZEREK ÁTTEKINTÉSE Tökéletes felújítás FELÚJÍTÓRENDSZEREK ÁTTEKINTÉSE Rendszerek Alkalmazás Elôkészítés Vakolat- ill. höszigetelô réteg Sanova Rendszer K mérsékelten nedves és csekély

Részletesebben

2011 Árlista www.homlokzati-szigeteles.hu

2011 Árlista www.homlokzati-szigeteles.hu 2011 Árlista www.homlokzati-szigeteles.hu Tel: +36-309-484-707 Szikora Ferenc www.clingonkft.hu TERRA Hőszigetelő alaprendszer homlokzatra KINGSTONE EPS-H80 alaprendszer : 1m2 pol.lap, 5kg/m2 terra rag,

Részletesebben

Vakolatok. Rendszerfelépítés. Alapfelület előkészítők Tapadóhidak. Alapvakolatok. Hőszigetelő vakolatok. Gipszes vakolatok.

Vakolatok. Rendszerfelépítés. Alapfelület előkészítők Tapadóhidak. Alapvakolatok. Hőszigetelő vakolatok. Gipszes vakolatok. SAKRET Vakolatok Alapfelület előkészítők Alapvakolatok Hőszigetelő és gipszes vakolatok Simítóvakolatok Homlokzatjavítók, glettek Kiegészítők, profilok SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG nem vállal

Részletesebben

2011 Árlista www.homlokzati-szigeteles.hu

2011 Árlista www.homlokzati-szigeteles.hu 2011 Árlista www.homlokzati-szigeteles.hu Tel: +36-309-484-707 Szikora Ferenc www.clingonkft.hu TERRA Hőszigetelő alaprendszer homlokzatra KINGSTONE EPS-H80 alaprendszer : 1m2 pol.lap, 5kg/m2 terra rag,

Részletesebben

SAKRET Burkolástechnika

SAKRET Burkolástechnika 1 SAKRET Burkolástechnika Alapfelület előkészítők Aljzatkiegyenlítők Kenhető szigetelések Hidegburkolati ragasztók Hidegburkolati fugázók, szilikonok Kiegészítők 2 SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH &

Részletesebben

LB-KNAUF FALAZÓHABARCS HF10; HF30; HF50; HF100

LB-KNAUF FALAZÓHABARCS HF10; HF30; HF50; HF100 LB-KNAUF FALAZÓHABARCS HF10; HF30; HF50; HF100 : Az LB-KNAUF falazóhabarcsok gyárilag elõkevert szárazhabarcsok, melyeket az építkezés helyszínén közvetlenül a felhasználás elõtt vízzel kell összekeverni.

Részletesebben

Habarcsok Ami az építésben sárga

Habarcsok Ami az építésben sárga Habarcsok A m i a z é p í t é s b e n sárga SAKRET Ami az építésben sárga A SAKRET konszern Európa egyik legnagyobb vállalatcsoportja a szárazhabarcs gyártás területén. Termékei jelen vannak a habarcs,

Részletesebben

Rifix termékcsalád MEGOLDÁSOK KÜLTÉRRE, BELTÉRRE, FÜRDŐSZOBÁBA:

Rifix termékcsalád MEGOLDÁSOK KÜLTÉRRE, BELTÉRRE, FÜRDŐSZOBÁBA: 1 2 MEGOLDÁSOK KÜLTÉRRE, BELTÉRRE, FÜRDŐSZOBÁBA: Rifix termékcsalád A termékek rendszerben történő alkalmazása a kiváló minőségű és hosszan tartó burkolat egyik garanciája. 3 SAINT-GOBAIN CONSTRUCTION

Részletesebben

Térburkolás, kertépítés. sárga

Térburkolás, kertépítés. sárga Térburkolás, kertépítés A m i a z é p í t é s b e n sárga SAKRET Ami az építésben sárga A SAKRET konszern Európa egyik legnagyobb vállalatcsoportja a szárazhabarcs gyártás területén. Termékei jelen vannak

Részletesebben

Vakolatok Ami az építésben sárga

Vakolatok Ami az építésben sárga A m i a z é p í t é s b e n sárga SAKRET Ami az építésben sárga A SAKRET konszern Európa egyik legnagyobb vállalatcsoportja a szárazhabarcs gyártás területén. Termékei jelen vannak a habarcs, vakolat,

Részletesebben

HABARCSOK. Normál falazóhabarcsok. Hőszigetelő falazóhabarcsok. Vékonyágyú falazóhabarcsok. Díszítő falazatok habarcsai. Speciális habarcsok

HABARCSOK. Normál falazóhabarcsok. Hőszigetelő falazóhabarcsok. Vékonyágyú falazóhabarcsok. Díszítő falazatok habarcsai. Speciális habarcsok 1 SAKRET Habarcsok Normál falazóhabarcsok Könnyű, hőszigetelő falazóhabarcs Vékonyágyú falazóhabarcsok Speciális falazóhabarcsok Falazóhabarcs természetes kövekhez 2 SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH

Részletesebben

SAKRET Beton- és csatornatechnika. Alapfelület előkészítők Betontechnológia termékek Csatornatechnológia termékek

SAKRET Beton- és csatornatechnika. Alapfelület előkészítők Betontechnológia termékek Csatornatechnológia termékek 1 SAKRET Beton- és csatornatechnika Alapfelület előkészítők Betontechnológia termékek Csatornatechnológia termékek 2 SAKRET Trockenbaustoffe Europa GmbH & Co KG nem vállal jótállást jelen katalógusban

Részletesebben

1 32-000-2.1 (2) ÖN Vízszintes tartószerkezeti elem bontása és kiemelése, vasbeton gerenda vagy áthidaló, 0,10 t/db tömegig 4 db...

1 32-000-2.1 (2) ÖN Vízszintes tartószerkezeti elem bontása és kiemelése, vasbeton gerenda vagy áthidaló, 0,10 t/db tömegig 4 db... 1. oldal 1 32-000-2.1 (2) ÖN Vízszintes tartószerkezeti elem bontása és kiemelése, vasbeton gerenda vagy áthidaló, 0,10 t/db tömegig 4 db............ 2 33-000-21.1.1.2.2.1 (23) ÖN Válaszfal bontása, égetett

Részletesebben

Baumit EPS Homlokzati Hôszigetelô Rendszer baumit.com

Baumit EPS Homlokzati Hôszigetelô Rendszer baumit.com Baumit EPS Homlokzati Hôszigetelô Rendszer baumit.com Hôszigetelés: tartós, gazdaságos, környezetbarát Hôszigetelés és homlokzatképzés egyben Költség- és energiatakarékos megoldás Védelem a hôhidak ellen

Részletesebben

Xella szerkezetek a gyakorlatban

Xella szerkezetek a gyakorlatban Az alaptól a belsőépítészetig Xella szerkezetek a gyakorlatban Xella Magyarország Kft. 2011 május Külső határoló szerkezetek P2-0,5 NF+GT 600x200x250 U=0.44 W/m2K P2-0,5 NF+GT 600x200x300 U=0.37 W/m2K

Részletesebben

weber.pas silicasol Terméksegédlet Tulajdonságok Problémák és megoldások Hogyan hőszigeteljünk homlokzatot, a fallégzés megtartása mellett?

weber.pas silicasol Terméksegédlet Tulajdonságok Problémák és megoldások Hogyan hőszigeteljünk homlokzatot, a fallégzés megtartása mellett? weber.pas silicasol ÚJ Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat Értékesítési pontok Tulajdonságok FELHASZNÁLÁSI TERÜLET Kültérben, beltérben egyaránt

Részletesebben

Hőszigetelő rendszer. sárga

Hőszigetelő rendszer. sárga A m i a z é p í t é s b e n sárga SAKRET Ami az építésben sárga A SAKRET konszern Európa egyik legnagyobb vállalatcsoportja a szárazhabarcs gyártás területén. Termékei jelen vannak a habarcs, vakolat,

Részletesebben

Vékonyvakolatok szilikon termékek

Vékonyvakolatok szilikon termékek Szilikon vékonyvakolatok... 41 Szilikát vékonyvakolatok... 43 Diszperziós vékonyvakolatok... 45 Ásványi vakolatok... 49 40 szilikon termékek Capatect SH-Rillenputz 20, 30 Ásványi karakterû, szilikongyanta

Részletesebben

weber.pas silicate Terméksegédlet Tulajdonságok Problémák és megoldások Hogyan hőszigeteljünk homlokzatot, a fallégzés megtartása mellett?

weber.pas silicate Terméksegédlet Tulajdonságok Problémák és megoldások Hogyan hőszigeteljünk homlokzatot, a fallégzés megtartása mellett? weber.pas silicate Termékelőnyök Feldolgozásra kész pasztaszerű ásványi kötőanyagú színes fedővakolat külső és belső falfelületek és homlokzatokra színes felületképző anyaga, gördülőszemcsés illetve kapart

Részletesebben

vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség

vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség vízszigetelési megoldások Az épületek nedvesség elleni védelme kulcsfontosságú az építkezések és a felújítások során. A Weber nemzetközi tapasztalatának

Részletesebben

Tartalom. Fugázók 2 Normál / I. színcsoport, II. színcsoport Flexibilis / I. színcsoport, II. színcsoport Aquaflex / I. színcsoport, II.

Tartalom. Fugázók 2 Normál / I. színcsoport, II. színcsoport Flexibilis / I. színcsoport, II. színcsoport Aquaflex / I. színcsoport, II. KVARC TERMÉKEK ÁRJEGYZÉKE 2006 Tartalom Ragasztók 1 Partner Mester Mester (fehér) Gres Flexibilis normál Flexibilis extra Flexibilis extra (fehér) Termoragasztó (EPS) Termoplusz ragasztó (RP-PT, RP-PL)

Részletesebben

www.murexin.com Hidegburkolati rétegrendek

www.murexin.com Hidegburkolati rétegrendek www.murexin.com Hidegburkolati rétegrendek Ajánlott rétegrend vizes helyiségekbe fürdőszobák (zuhanyzók, mosdók, kádak) burkolásához Használati víz elleni védelem a Folyékonyfólia KS felhordásával történik,

Részletesebben

Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer K/N

Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer K/N Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer K/N Baumit Sanova Hogyan adhatunk régi értékeinknek új minőséget? Felújító vakolat rendszer K/N Egészséges, száraz falak Sókivirágzás megszüntetése Kiegészítő hőszigetelő

Részletesebben

weber.pas 15 Terméksegédlet Tulajdonságok Dokumentáció Színek Termékelőnyök

weber.pas 15 Terméksegédlet Tulajdonságok Dokumentáció Színek Termékelőnyök weber.pas 15 Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat, modern színválasztékban. Értékesítési pontok Tulajdonságok FELHASZNÁLÁSI TERÜLET Terméksegédlet

Részletesebben

PoroMap PUCCOLÁN REAKCIÓJÚ HIDRAULIKUS KÖTŐANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TERMÉKEK FALAZATOK HELYREÁLLÍTÁSÁRA

PoroMap PUCCOLÁN REAKCIÓJÚ HIDRAULIKUS KÖTŐANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TERMÉKEK FALAZATOK HELYREÁLLÍTÁSÁRA PoroMap PUCCOLÁN REAKCIÓJÚ HIDRAULIKUS KÖTŐANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TERMÉKEK FALAZATOK HELYREÁLLÍTÁSÁRA PoroMap termékcsalád A PoroMap termékcsalád ideális választás a felszivárgó nedvesség hatására károsodott

Részletesebben

Ssz. Tételszám Egységre jutó (HUF) A tétel ára összesen (HUF) Tételkiírás Anyag Munkadíj Anyag Munkadíj

Ssz. Tételszám Egységre jutó (HUF) A tétel ára összesen (HUF) Tételkiírás Anyag Munkadíj Anyag Munkadíj 1. oldal 1 11-002-1.4.3.1 (25) ÖN X0b(H) Környezeti hatásoknak ki nem tett beton, C16/20 - X0b(H) - D max = 16 mm, CEM 42,5 szilárdsági osztályú portlandcementtel, képlékeny beton, m = 6,5 finomsági modulusú

Részletesebben

Költségvetés főösszesítő. Megnevezés Anyagköltség Díjköltség. 1. Építmény közvetlen költségei... 1.2 Akadályoztatási költség...%...

Költségvetés főösszesítő. Megnevezés Anyagköltség Díjköltség. 1. Építmény közvetlen költségei... 1.2 Akadályoztatási költség...%... Költségvetés főösszesítő 1/6 oldal Megnevezés Anyagköltség Díjköltség 1. Építmény közvetlen költségei...... 1.2 Akadályoztatási költség...%... 1.3 Építés közvetlen költségei...... 2.1 Árkockázat fedezet

Részletesebben

Az épület öröme. www.aquabau.hu

Az épület öröme. www.aquabau.hu Az épület öröme www.aquabau.hu AZ AQUABAU KERESKEDŐI HÁLÓZATA MAGYARORSZÁGON Horváth Attila Észak-Nyugat-Magyarország email: horvath.attila@aquabau.hu; telefon: +36 30 997 7544 Banics József Dél-Nyugat-Magyarország

Részletesebben

Energy Saving System - Murexin hőszigetelő rendszerek (ESS) System Active, System Active Living és System Active Plus

Energy Saving System - Murexin hőszigetelő rendszerek (ESS) System Active, System Active Living és System Active Plus Energy Saving System - Murexin hőszigetelő rendszerek (ESS) System Active, System Active Living és System Active Plus egyszerű feldolgozás költségtakarékosság sokoldalú kialakítási lehetőségek Csökkentse

Részletesebben

Homlokzatok Vakolatok Esztrichek

Homlokzatok Vakolatok Esztrichek Homlokzatok Vakolatok Esztrichek Az árváltoztatás jogát fenntartjuk. Érvényes 2007. március 1-tôl. TÁJÉKOZTATÓ Baumit Kft. BAUMIT ÁRJEGYZÉK 2007 ÉRVÉNYES AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN Nyitva tartás: Irodai:

Részletesebben

weber.pas 15 Terméksegédlet Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat, modern színválasztékban.

weber.pas 15 Terméksegédlet Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat, modern színválasztékban. weber.pas 15 Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, finomszemcsés, homlokzati díszítő fedővakolat, modern színválasztékban. FELHASZNÁLÁSI TERÜLET Termék: Terméksegédlet Több mint 270 színben Kültérben,

Részletesebben

fotó Terméknév méret kiszerelés bruttó egységár bruttó kg ár fotó Terméknév méret kiszerelés bruttó egységár bruttó kg ár

fotó Terméknév méret kiszerelés bruttó egységár bruttó kg ár fotó Terméknév méret kiszerelés bruttó egységár bruttó kg ár anyagszükséglet : 5-7 kg / m2 SZIGA-TECH Szálerısített polisztirol ragasztó 25 kg 1 265 Ft 50,60 Ft anyagszükséglet : 5-7 kg / m2 SZIGA-TECH PRO Grafitos polisztirol ragasztó 25 kg 1 500 Ft 60,00 Ft anyagszükséglet

Részletesebben

{loadposition ujakcio} {phocagallery view=category categoryid=28 image INDUFLOOR-IB2360. Műgyanta záró réteg betonra. {tab=termékleírás}

{loadposition ujakcio} {phocagallery view=category categoryid=28 image INDUFLOOR-IB2360. Műgyanta záró réteg betonra. {tab=termékleírás} {loadposition ujakcio} {phocagallery view=category categoryid=13 imageid=68} {phocagallery view=category categoryid=25 imageid=136} {phocagallery view=category categoryid=28 image {phocagallery Vékonybevonat

Részletesebben

BAUMIT ÁRJEGYZÉK 2011

BAUMIT ÁRJEGYZÉK 2011 BAUMIT ÁRJEGYZÉK 2011 Érvényes: 2011 március 1-től visszavonásig Cikkszám Terméknév ME Kiszerelés Egység VÉGSŐ FELÜLETKÉPZŐ RÉTEGEK HOMLOKZATI VAKOLATOK 924364 Baumit NanoporTop K1,5 mm, fehér 3009, 3007

Részletesebben

weber.pas silicon Terméksegédlet Tulajdonságok Dokumentáció Termékelőnyök

weber.pas silicon Terméksegédlet Tulajdonságok Dokumentáció Termékelőnyök weber.pas silicon Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, szilikongyanta kötőanyagú, plasztikus fedővakolat, különböző felületi struktúrákban, gazdag színválasztékban. Értékesítési pontok Tulajdonságok

Részletesebben

Mûszaki Adatlapok. www.lb-knauf.hu www.epitomegoldasok.hu

Mûszaki Adatlapok. www.lb-knauf.hu www.epitomegoldasok.hu Mûszaki Adatlapok FALRENDSZEREK HOMLOKZATI RENDSZEREK HIDEGBURKOLATI RENDSZEREK PADLÓRENDSZEREK FALRENDSZEREK www.lb-knauf.hu www.epitomegoldasok.hu Idôsáv - ÚJDONSÁG A tervezés és a kivitelezés megkönnyítése

Részletesebben

Árlista 2015. ECOROCK FF homlokzati hőszigetelő rendszer. Érvényes: 2015. április 15-től GYÁRTÓI

Árlista 2015. ECOROCK FF homlokzati hőszigetelő rendszer. Érvényes: 2015. április 15-től GYÁRTÓI Árlista 2015 RENDSZERés GYÁRTÓI ECOROCK FF homlokzati hőszigetelő rendszer Érvényes: 2015. április 15-től Magyarázat a színcsoportok beazonosításához Az ECOROCK COLOR SYSTEM színkártyánk színeit az alábbi

Részletesebben

Alapozók Kiszerelés Bruttó ár Egységár (Ft/kg)

Alapozók Kiszerelés Bruttó ár Egységár (Ft/kg) Alapozók Kiszerelés Bruttó ár Egységár (Ft/kg) Öko-Flex vakolatalapozó fehér/bázis 2,50 2 098 Ft 839 Ft Öko-Flex vakolatalapozó fehér/bázis 5,00 3 680 Ft 736 Ft Öko-Flex vakolatalapozó fehér/bázis 10,00

Részletesebben

weber.pas aquasil Terméksegédlet Tulajdonságok Dokumentáció Színek Termékelőnyök

weber.pas aquasil Terméksegédlet Tulajdonságok Dokumentáció Színek Termékelőnyök weber.pas aquasil ÚJ Termékelőnyök Feldolgozásra kész, pasztaszerű, plasztikus fedővakolat, különböző felületi struktúrákban, gazdag színválasztékban Értékesítési pontok Tulajdonságok FELHASZNÁLÁSI TERÜLET

Részletesebben

TERC-ETALON programrendszerrel készített elektronikus FELMÉRÉSI NAPLÓ. Kivitelező Kft. Megkezdés időpontja: 2015.08.31. Zárás időpontja: 2015.08.

TERC-ETALON programrendszerrel készített elektronikus FELMÉRÉSI NAPLÓ. Kivitelező Kft. Megkezdés időpontja: 2015.08.31. Zárás időpontja: 2015.08. TERC-ETALON programrendszerrel készített elektronikus FELMÉRÉSI NAPLÓ Cég: Kivitelező Kft Megkezdés időpontja: 2015.08.31 Zárás időpontja: 2015.08.31 FELMÉRÉSI NAPLÓ 2015.08.31/1 Lezárva 2 36-003-1.1.1.1.1-0414710

Részletesebben

Vevő. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás. Aljzatbetonozás 9-12cm Vasszerelés,betonozás helyszini

Vevő. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás. Aljzatbetonozás 9-12cm Vasszerelés,betonozás helyszini Ablak beszerelés Ablak beszerelése redöny szerelés nélkül. Alap készítés helyszini keveréssel. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás helyszini keveréssel. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás

Részletesebben

Capatect EPS-homlokzati hôszigetelô táblák 600

Capatect EPS-homlokzati hôszigetelô táblák 600 Mûszaki Információ Capatect Nr. 600 Capatect EPS-homlokzati hôszigetelô táblák 600 Expandált polisztirol keményhab homlokzati hôszigetelô táblák 600 Termékleírás Alkalmazási területek: Capatect hôszigetelô

Részletesebben

Rimano 0-3. Rimano Plus A. Alkalmazási terület: Alkalmazási terület:

Rimano 0-3. Rimano Plus A. Alkalmazási terület: Alkalmazási terület: Portermékek KÉZI GLETTELÔ GIPSZEK Rimano 0-3 Nagyszilárdságú glettelô gipsz kisebb felületi hibák, repedések kitöltésére; furatok, dübelek környezetének javítására falon illetve mennyezeten; valamint élvédôk

Részletesebben

ÁRLISTA. Érvényes: augusztus 15 -tol

ÁRLISTA. Érvényes: augusztus 15 -tol ÁRLISTA Érvényes: 2017. augusztus 15 -tol Kedves Partnerünk! Jelen árlistánk ipari felhasználási célú termékeket tartalmaz, így azokat elsődlegesen szakmai felhasználók részére ajánljuk. Az árlista 2017.

Részletesebben

Munkadíj árlista. Murvai István Kőműves egyéni vállalkozó. Szállító. Vevő. Érvényesség. Sorszám: ÁRLISTA000001/2016

Munkadíj árlista. Murvai István Kőműves egyéni vállalkozó. Szállító. Vevő. Érvényesség. Sorszám: ÁRLISTA000001/2016 Ablak beszerelés Ablak beszerelése redöny szerelés nélkül. Alap készítés helyszini keveréssel. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás helyszini keveréssel. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás

Részletesebben

Vakolatrendszerek. www.lb-knauf.hu epitomegoldasok.hu

Vakolatrendszerek. www.lb-knauf.hu epitomegoldasok.hu Vakolatrendszerek www.lb-knauf.hu epitomegoldasok.hu Vakolatok Az alapvakolatok a falazott vagy monolit betonszerkezetek védelmére, felületének kiegyenlítésére szolgálnak. Alkalmazásukkal homogén felület,

Részletesebben

Mitől rendszer a rendszer

Mitől rendszer a rendszer Mitől rendszer a rendszer Mit jelent a Teljes Homlokzati Rendszerek Ragasztott, szükség szerint mechanikai rögzítéssel ellátott hőszigetelő táblás homlokzati rendszer, kéregerősítéssel, vakolással. Nem

Részletesebben

TÖKÉLETES KAPCSOLAT HÁZ ÉS ÉG KÖZÖTT TUDTA? EGY SZERKEZETKÉSZ HÁZ AKÁR KIZÁRÓLAG LEIER ÉPÍTŐANYAGOKBÓL IS FELÉPÍTHETŐ?

TÖKÉLETES KAPCSOLAT HÁZ ÉS ÉG KÖZÖTT TUDTA? EGY SZERKEZETKÉSZ HÁZ AKÁR KIZÁRÓLAG LEIER ÉPÍTŐANYAGOKBÓL IS FELÉPÍTHETŐ? www.leier.hu Vásároljon most rendkívüli árkedvezménnyel! TÖKÉLETES KAPCSOLAT HÁZ ÉS ÉG KÖZÖTT További részletekért és színekért kérdezze építőanyag kereskedőjét. TOSCANA nagy hullámú betoncserepek erős,

Részletesebben

Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer WTA

Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer WTA Baumit Sanova Felújító vakolat rendszer WTA Baumit Sanova Hogyan adhatunk régi értékeinknek új minőséget? Felújító vakolat rendszer WTA Egészséges, száraz falak Műemlékek értékmegóvása Sókivirágzás megszüntetése

Részletesebben

Polisztirol ragasztó- és ágyazótapasz Cikkszám Cikknév db/raklap Kiszerelés Eladási ár Ft/egység

Polisztirol ragasztó- és ágyazótapasz Cikkszám Cikknév db/raklap Kiszerelés Eladási ár Ft/egység Polisztirol ragasztó- és ágyazótapasz 01005 Polisztirol ragasztó- és ágyazótapasz EP Klebemasse 48 25 kg / zsák 1 173 Ft 46,92 Ft Ásványgyapot ragasztó- és ágyazóhabarcs 01015 Ásványgyapot ragasztó / ágyazó

Részletesebben

LASSELSBERGER-KNAUF TERMÉKEK KERESKEDELMI ÁRJEGYZÉKE Érvényes : től visszavonásig

LASSELSBERGER-KNAUF TERMÉKEK KERESKEDELMI ÁRJEGYZÉKE Érvényes : től visszavonásig LASSELSBERGER-KNAUF TERMÉKEK KERESKEDELMI ÁRJEGYZÉKE Érvényes : 2019.07.01-től visszavonásig Hőszigetelő rendszerek 78269009 Styrokleber polisztirol 617 131 25kg/zsák 1,2t 8-10kg/m2 51 65 1625 grafit+kőzetgyap

Részletesebben

Burkolástechnika. sárga

Burkolástechnika. sárga A m i a z é p í t é s b e n sárga SAKRET Ami az építésben sárga A SAKRET konszern Európa egyik legnagyobb vállalatcsoportja a szárazhabarcs gyártás területén. Termékei jelen vannak a habarcs, vakolat,

Részletesebben

fotó Terméknév méret kiszerelés/kg bruttó egység ár bruttó m2 ár ROLL PUTZ / FEHÉR 6 001 Ft 287 Ft 1 mm ROLL PUTZ / SZÍNES / 64 szín 6 712 Ft 318 Ft

fotó Terméknév méret kiszerelés/kg bruttó egység ár bruttó m2 ár ROLL PUTZ / FEHÉR 6 001 Ft 287 Ft 1 mm ROLL PUTZ / SZÍNES / 64 szín 6 712 Ft 318 Ft terméknév fotó méret SZÜLINAPI ÁR SZIGA-TECH EPS SZIGA-TECH ben : EPS 80 polisztirol 1 m2, polisztirol ragasztó 5 kg, üvegszövetháló 145 g 1,1 m2 814 Ft 991 Ft 1 168 Ft 1 345 Ft 1 522 Ft 1 699 Ft 1 876

Részletesebben

Felújító rendszer. sárga

Felújító rendszer. sárga Felújító rendszer A m i a z é p í t é s b e n sárga SAKRET Ami az építésben sárga A SAKRET konszern Európa egyik legnagyobb vállalatcsoportja a szárazhabarcs gyártás területén. Termékei jelen vannak a

Részletesebben

Terasz felújítás egyszerűen vízszigetelési tippek a piacvezetőtől

Terasz felújítás egyszerűen vízszigetelési tippek a piacvezetőtől 19 20 Terasz felújítás egyszerűen vízszigetelési tippek a piacvezetőtől A tél beállta előtt lehetőségünk nyílhat olyan kültéri munkák elvégzésére, mint pl az erkélyek, teraszok vízszigetelésének, burkolatának

Részletesebben

Xella szerkezetek a gyakorlatban. Xella Magyarország Kft. 2011 október

Xella szerkezetek a gyakorlatban. Xella Magyarország Kft. 2011 október Xella szerkezetek a gyakorlatban Xella Magyarország Kft. 2011 október Termékfejlesztés Pvá Peá Nem teherhordó válaszfal áthidaló Teherhordó elem magas áthidaló 2 Áthidalók elhelyezése Xella Magyarország

Részletesebben

Mit jelent a Teljes Homlokzati Rendszerek. Szakmai és megrendelői szempontok

Mit jelent a Teljes Homlokzati Rendszerek. Szakmai és megrendelői szempontok Mit jelent a Teljes Homlokzati Rendszerek Szakmai és megrendelői szempontok Mit jelent a Teljes Homlokzati Rendszerek Ragasztott, szükség szerint mechanikai rögzítéssel ellátott hőszigetelő táblás homlokzati

Részletesebben

Xella szerkezetek a gyakorlatban. Xella Magyarország Kft. 2013. április

Xella szerkezetek a gyakorlatban. Xella Magyarország Kft. 2013. április Xella szerkezetek a gyakorlatban Xella Magyarország Kft. 2013. április K I V I T E L E Z É S Anyagtulajdonságok, időjárás állóság Szerkezeti elemek, áthidalók Nagyméretű falmezők,önhordó szerkezetek Falazó

Részletesebben

Akril diszperziós, nagyon finom szemcsenagyságú, dekoratív és védőfesték bel- és kültéri felületekre

Akril diszperziós, nagyon finom szemcsenagyságú, dekoratív és védőfesték bel- és kültéri felületekre Quarzolite Paint Akril diszperziós, nagyon finom szemcsenagyságú, dekoratív és védőfesték bel- és kültéri felületekre ALKALMAZÁSI TERÜLET Minden olyan meglévő és új, már festett felület átfestése, ahol

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre i napló a 20 /20. tanévre Kőműves és hidegburkoló szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 08 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai

Részletesebben

9.4. Vakolás gyári alapvakolattal, üvegszövetháló erôsítéssel

9.4. Vakolás gyári alapvakolattal, üvegszövetháló erôsítéssel 9.4. Vakolás gyári alapvakolattal, üvegszövetháló erôsítéssel a.) Lábazati kezdôprofil felszerelése a 9.1.a. pont szerint. b.) FABETON lapok elhelyezése 8.1., 8.2., 8.3. fejezetek szerint. c.) Élvédô és

Részletesebben

SCHWARCZKOPF BÁLINT Egységvezető Anyagvizsgáló Egység HŐSZIGETEL-E A HŐSZIGETELÉS?

SCHWARCZKOPF BÁLINT Egységvezető Anyagvizsgáló Egység HŐSZIGETEL-E A HŐSZIGETELÉS? SCHWARCZKOPF BÁLINT Egységvezető Anyagvizsgáló Egység HŐSZIGETEL-E A HŐSZIGETELÉS? I. MIÉRT SZIGETELÜNK HOMLOKZATOT? 3 Miért szigetelünk homlokzatot? Épületeink hőveszteségei Energiatanúsítvány: a lakás

Részletesebben

Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft.

Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft. Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft. Cím : 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 6. Kelt: 2015. március 19. Szám : KSH besorolás: Teljesítés:20.. év...hó...nap

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés

Város Polgármestere. Előterjesztés Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Szily-kastély alagsorának

Részletesebben

Falazási munkák habarcsai I.

Falazási munkák habarcsai I. Falazási munkák habarcsai I. Hôszigetelô falazatok: (pl.: POROTHERM, YTONG, LEIER) Fontos: LB-Knauf MM5 Thermo (Hôszigetelô falazóhabarcs) Hôtechnikailag egyenletes falszerkezetet biztosít. A falazóelemek

Részletesebben

30 kg papírzsák - 42 db / kg kg papírzsák - 48 db / kg

30 kg papírzsák - 42 db / kg kg papírzsák - 48 db / kg 1. Gyorsesztrichek FME 45 Expressz önterülő esztrich 30 kg papírzsák - 42 db 9002689165903 16590 397 / kg 15 126 SE 90 Gyorsesztrichcement 25 kg papírzsák - 48 db 9002689061984 6198 647 / kg 20 542 ER

Részletesebben

Nagyteljesítményű, cementbázisú, C1 besorolású csemperagasztó beltéri padló- és falburkolatok ragasztásához az MSZ EN 12004 szabványnak megfelelően

Nagyteljesítményű, cementbázisú, C1 besorolású csemperagasztó beltéri padló- és falburkolatok ragasztásához az MSZ EN 12004 szabványnak megfelelően TERMÉK ADATLAP Nagyteljesítményű, cementbázisú, C1 besorolású csemperagasztó beltéri padló- és falburkolatok ragasztásához az MSZ EN 12004 szabványnak megfelelően TERMÉKLEÍRÁS A egy felhasználásra kész

Részletesebben

NIKECELL dryvit WOOL ÁLTALÁNOS TERMÉKINFORMÁCIÓK

NIKECELL dryvit WOOL ÁLTALÁNOS TERMÉKINFORMÁCIÓK NIKECELL dryvit WOOL ÁLTALÁNOS TERMÉKINFORMÁCIÓK Az épületek külső falszerkezeteire kidolgozott, homlokzati hőszigetelési és felületképző megoldás. RP-PT speciális ásványgyapot lemez felragasztásával,

Részletesebben

Foglalkozási napló. Kőműves

Foglalkozási napló. Kőműves Foglalkozási ló a 20 /20. tanévre Kőműves (OKJ száma: 34 582 4) szakma gyakorlati oktatásához 0. évfolyam A ló vezetéséért felelős: A ló megnyitásának dátuma: A ló lezárásának dátuma: Tanuló Tanulók adatai

Részletesebben

VAKOLATOK HŐSZIGETELŐ RENDSZERRE

VAKOLATOK HŐSZIGETELŐ RENDSZERRE VAKOLATOK HŐSZIGETELŐ RENDSZERRE www.revco.hu 2310 Szigetszentmiklós, Leshegy út 5. Telefon: 06-24-525-525 E-mail: info@revco.hu CÉGÜNKRŐL Vakolat és festék Hollandiából Cégünket egy holland családi vállalkozásként

Részletesebben

Beton. Tartalom 4 Beton

Beton. Tartalom 4 Beton Tartalom 4 Beton Beton Betonhelyreállítás és felületvédelem Az idôjárási hatások, agresszív, káros anyagok és a használat okozta elváltozások a betonon is hátrahagyják nyomaikat. A károk mértékének fokozatos

Részletesebben

színkeverő rendszer A KolorBox bázisok A KolorBox színkeverő rendszerben a kívánt színek eléréséhez bázistermékeket használunk, melyek kiválasztását az alábbi rövid ismertető könnyíti meg. D Fehér: Fehér

Részletesebben

Név : Köröstarcsa Község Önkormányzata

Név : Köröstarcsa Község Önkormányzata Név : Köröstarcsa Község Önkormányzata Cím : Köröstarcsa, Kossuth tér 7. Kelt: 2017. 07. 11. Szám :... KSH besorolás:... Teljesítés:20.. év...hó...nap A munka leírása: Készítette :... Köröstarcsa, Dübögő

Részletesebben

Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft.

Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft. Kosárlabda Sport Club Szekszárd 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3. Név : Primer-Color Kft. Cím : 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 6. Kelt: 2015. április 14. Szám : KSH besorolás: Teljesítés:20.. év...hó...nap

Részletesebben

Amire a munkához szüksége van:

Amire a munkához szüksége van: Amire a munkához szüksége van: Vastagbevonó Földdel érintkező épületrészeknek a talaj nedvességével, nem nyomó talajvízzel és feltorlódó szivárgóvízzel szembeni védelmére. Alkalmas: függőleges és vízszintes

Részletesebben

Botament Szigetelő és feszültségmentesítő megoldások

Botament Szigetelő és feszültségmentesítő megoldások Erkély és terasz Botament Szigetelő és feszültségmentesítő megoldások Tartalom Burkolás külső térben oldal Erkély 4 Talajon fekvő terasz 6 Terasz fűtött helység felett 8 Kötetlen burkolatok faburkolat

Részletesebben

Építsen természetesen! Lakjon egészségesen! www.hasit.hu. Árlista 2009. Magyarország. 2009. január 1-től. FIXIT T rockenmörtel Holding AG

Építsen természetesen! Lakjon egészségesen! www.hasit.hu. Árlista 2009. Magyarország. 2009. január 1-től. FIXIT T rockenmörtel Holding AG Építsen természetesen! Lakjon egészségesen! www.hasit.hu Árlista 2009 Magyarország é r v é n y e s : 2009. január 1-től FIXIT T rockenmörtel Holding AG Tartalom HASIT Inhalt Falazóhabarcsok Mész/cement

Részletesebben

Költségvetés főösszesítő. Megnevezés Anyagköltség Díjköltség. 1. Építmény közvetlen költsége 834.804 614.429

Költségvetés főösszesítő. Megnevezés Anyagköltség Díjköltség. 1. Építmény közvetlen költsége 834.804 614.429 Oldal: 1 BÁT-KOM 2004 Kft. Név : Bátaszék Város Önkormányzata Cím : 7140 Bátaszék, Szabadság u.4. Kelt: 2015. november 12. Szám : 22/2015 KSH besorolás: Teljesítés: A munka leírása: Turisztikai információs

Részletesebben

Vízszigetelés a lakásban

Vízszigetelés a lakásban Vízszigetelés a lakásban Alapok, pincék, támfalak vízszigetelése Alapozás PLASTIMUL PRIMER PLASTIMUL C Felhordható hengerrel, ecsettel. Közvetlenül a száradási idő eltelte után a fedőréteget fell kell

Részletesebben

VÖDRÖS SZÍNEZOVAKOLATOK

VÖDRÖS SZÍNEZOVAKOLATOK VÖDRÖS SZÍNEZOVAKOLATOK szálerősítésű már 40 éve bizonyít széles színválaszték alga- és gombagátló azonnal feldolgozható hőszigetelő rendszerekhez ajánlott K 1.5 K 2 R 2 Vödrös színezővakolatok Kötőanyag

Részletesebben

Cégbemutatkozás 03. Csempe- és járólap ragasztó 04. Fagyálló csempe- és járólap ragasztó 05. Flexibilis csempe- és járólap ragasztó 06

Cégbemutatkozás 03. Csempe- és járólap ragasztó 04. Fagyálló csempe- és járólap ragasztó 05. Flexibilis csempe- és járólap ragasztó 06 Tartalom Cégbemutatkozás 03 Csempe- és járólap ragasztó 04 Fagyálló csempe- és járólap ragasztó 05 Flexibilis csempe- és járólap ragasztó 06 Önterülõ aljzatkiegyenlíto 07 Fugázó anyag 08 Kül- és beltéri

Részletesebben

Gyártás. Alapanyagok: mész, homok, cement, pórusképző, víz. Xella Magyarország Kft. 2

Gyártás. Alapanyagok: mész, homok, cement, pórusképző, víz. Xella Magyarország Kft. 2 Multipor Gyártás Alapanyagok: mész, homok, cement, pórusképző, víz 2 Előnyei Nem éghető (A1) Ásványi és tömör Nyomásálló és alaktartó Magasfokú hőszigetelőképesség Könnyen alakítható Európai engedély Természetes

Részletesebben

Foglalkozási napló. Burkoló

Foglalkozási napló. Burkoló Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Burkoló (OKJ száma: 34 582 13) szakma gyakorlati oktatásához 2/10. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanuló

Részletesebben