KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4."

Átírás

1 KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT január 22., XXIX/4. A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION A Neumann János Egyetem standja is bemutatkozott a budapesti Educatio 2018 kiállításon, január 18-án. A nemzetközi oktatási börzén az egyetem legújabb kara mellett képviseltették magukat a duális partnerek és Kecskemét Megyei Jogú Város is. Folyamatos érdeklődés mellett mutatkozott be a Neumann János Egyetem a budapesti Educatio 2018 kiállításon. A kiállítói forgatagban kiemelten fontos, hogy az éppen csak arra járó, továbbtanulni vágyó diákok figyelmét felkeltsék, ezért az egyetem mind az öt kara különböző érdekességekkel képviseltette magát az oktatási börzén. Egyetemünk mind az öt kara megtalálható a kiállításon. Itt van Kecskemétről a GAMF Műszaki és Informatikai Kar, a Kertészeti és Vidékfejlesztési kar, a Pedagógusképző Kar illetve új karunk, a Gazdálkodástudományi Kar. Szolnokról pedig a Gazdálkodási Karunk van jelen árulta el kérdésünkre Finta Zita, a Neumann János Egyetem kancellárja. Az egyetem kiállító terében megtekinthető volt a MegaLux napelemes jármű, de a látogatók fényképezkedhettek a MotoStudent csapat versenymotorján is és megfigyelhették egy méhkas működését. Az egyetem legújabb kara, a Gazdaságtudományi Kar, amely idén szeptemberben indul, csupa jó hírrel érkezett a képzésekről. Alapszakra jelentkező hallgatóinkat egy nagyon erőteljes, jól finanszírozható, innovatív ösztöndíjprogrammal támogatott képzési rendszer várja. Ráadásul 2018-ban egy vadonatúj campusba költözünk, ami egy valódi, ultramodern helyszín a rangos képzésekhez mondta Dr. Pázmándi Kinga egyetemi docens, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának megbízott dékánja. A Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon az egyetem standja mellett a legnagyobb duális partnercége, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., valamint Kecskemét Megyei Jogú Város is önálló kiállítóként szerepelt. hiros.hu

2 január 22. OVI-SULI BÖRZE Óvodát, iskolát keres gyermeke számára? A Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola aulájában szeretettel várják az érdeklődőket január 27-én (szombaton) a Corvina Óvodák és a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolák ovi-suli börzéjére 9 és 12 óra között. A börzén pontos tájékoztatást kapnak a felsorolt oktatási egységekről. 10 órától kis műsorral kedveskednek az iskolák a látogatóknak, valamint folyamatosan biztosítanak játszóházat a rendezvényt látogató gyerekek számára. A börzén a Corvina Intézmény alábbi egységei mutatkoznak be: Ceglédi Úti Óvoda, Ifjúság Úti Óvoda, Nyitra Utcai Óvoda, Mikszáth körúti Óvoda, Napsugár Óvoda Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola, K.C.M.Á. Hunyadi János Általános Iskolája, K.C.M.Á. Kertvárosi Általános Iskolája, K.C.M.Á. Mathiász János Általános Iskolája Kecskeméti Corvin Mátyás Általános iskola Kecskemét, Mátyás király krt. 46. TÉLI SÉTA A SZABADIDŐKÖZPONTBAN Január 27-én, szombaton ismét útjára indul az Évszakos séták sorozat a Kiskunsági Nemzeti Park együttműködésével. A sétán megismerkedhetünk a téli természettel, növényvilágával és madaraival. A sétát a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai vezetik. PROGRAM: Gyülekező a Szabadidőközpont Nyíri út felőli bejáratánál Séta indulás Séta végéhez érkezés TÉGY EGY KELLEMES, ISMERETTERJESZTŐ SÉTÁT A SZABADBAN! Benkó Zoltán Szabadidőközpont Kecskemét, Csabay Géza krt CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ EGYSZERI KIRÁLYFI Gazdag népmesekincsünk mindegyike szimbolikusan az emberi Élet valós céljait, küzdelmes feladatait és az odáig vezető út nehézségeit tárja elénk. A mese főhősét az emberiség örök misztériuma hajtja: létezik-e az Örökélet- Halhatatlanság Országa? Királyfink hosszú útja során csodatevők segítségével, végül célba ér. Sokáig mégsem tudja élvezni az időtlenséget, erős honvágya miatt visszatér meglátogatni apját, anyját. Ám míg ő Halhatatlanság országában néhány napot tölt el, addig a földön több ezer esztendő szalad el... Népmesék felhasználásával írta, rendezte és játssza: Fabók Mariann Az előadások időpontja: január 22. hétfő 10:00 és 14:00 január 23. kedd 10:00 és 14:00 január 24. szerda 10:00 és 14:00 CSIGAHÁZ Első színházi élmény 4 éven aluliaknak Az előadások időpontja: január 28. vasárnap 9:30 és 11:00 Kecskemét, Budai u / , ciroka@ciroka.hu, HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON Január 24., szerda17:00 SZÜLŐK ISKOLÁJA A GYERMEKEM BIZTONSÁGA AZ ÉN NYUGALMAM Előadó: Tót Szilvia rendőr százados, BKKM-i Rendőr Főkapitányság Áldozatvédelmi Alosztály Január 27., szombat 9.30 MACKÓ KUCKÓ Bogyó és Babóca - VENDEL SÍEL Január 29-én, hétfőn A MAGYAR KULTÚRA NAPJA órakor: ÉRTI-E MA A VILÁG PETŐFIT? Előadó: DR. PRAZNOVSZKY MI- HÁLY irodalomtörténész óra: TÁRSASÁGI ÉLET A REFORM- KORTÓL A ROMANTIKÁN ÁT SZECESSZIÓ KORÁIG címmel felolvasóverseny 7-9. és osztályos diákok számára. Nevezési díj: nincs Támogatók: NKA - Katona József Társaság, Forrás Szerkesztősége, NJE Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola Információ: Csizmadia Ilona (tel: 76/ , ilona.csizmadia@ hirosagora.hu) Kecskemét, Kossuth tér 4. Tel.: 76/ UTAZÁS KIÁLLÍTÁS február (péntek-szombat) Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ (Kecskemét, Deák F. tér 1.) A belépés díjtalan. KEDVEZMÉNYEK, NYEREMÉNYEK, UTAZÁSOK SORSOLÁSA! weboldal/tourex KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ FÜGGÖNY FEL! jan. 23. kedd 19:00 Páger A.b. jan. 24. szerda 19:00 Törzs J.b. jan. 25. csüt. 19:00 Bérletszünet jan. 26. péntek 19:00 Németh L.b. jan. 27. szomb. 15:00 Honthy H.b. jan. 27. szomb 19:00 Berky L.b. CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ jan. 28. vasárnap 15:00 Bérletszünet jan. 30. kedd 19:00 Bérletszünet jan. 31. szerda 19:00 Bérletszünet HESSMESE jan. 23. kedd 15:00 Gárdonyi G.b. jan.26. péntek 15:00 Családi b. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ A KÉPZELT BETEG jan. 30. kedd 19:00 BALETT+ KODÁLY jan. 25. csüt. 19:00 jan. 26. péntek 19:00 HÍRÖS KECSKEMÉTIEK Pódiumbeszélgetés jan. 31. szerda 18:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓSZÍNHÁZ VÁNYA BÁCSI jan. 24. szerda 19:00 Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/ , kecskemetikatona.hu HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT KISMAMA JÓGA hétfő Vezeti: Berényi Zsuzsanna jógaoktató (bejelentkezés szükséges: 30/ ) JÓGA A MINDENNAPI ÉLETBEN február 6-tól, kedd Vezeti: Sárközi András jógaoktató STRETCHING február 1-től, csüt Vezeti: Nagy Krisztina ALAKFORMÁLÓ TORNA február 5-től hétfő, szerda , február 1-től kedd, csütörtök Vezeti: Nagy Krisztina ZENEOVI kedd és szerda Vezeti: Závori Erika ÖRÖKZÖLD PARTY január 28., vasárnap ig Zenél: Varga Peti és társa Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., Tel.: 76/ , PÓDIUMBESZÉLGETÉS A HÍRÖS KECSKEMÉTIEK című Pódiumbeszélgetés évi első előadását rendezi meg január 31-én szerdán, 18 órakor a Hírös Város Turisztikai Központ. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is három ismert kecskeméti személyiség mesél pályájáról, sikereiről és terveiről a Hírös Város Turisztikai Központban, a régi Városi Mozi épületében. MEGHÍVOTT VENDÉGEK: FARKAS GÁBOR: Ybl-, Pro Architectura és Prima Primissima díjas építész, címzetes egyetemi tanár, a szabad művészetek doktora (DLA), Dabas és Újhartyán városok főépítésze, a Farkas Építésziroda tulajdonos ügyvezetője MÄRCZ FRUZSINA: a kecskeméti Katona József Színház Domján Edit-díjas színművésznője GÖMÖRI FERENC: az Aranyhomok Business-City-Wellness Szálloda ügyvezető igazgatója, Kecskemét díszpolgára Beszélgető partner: KRISKÓ JÁNOS KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR Január 25. csütörtök UTAZÓK A KÖNYVTÁRBAN Irántól Perzsiáig - Utazás egy háromezer éves birodalomba Előadó: Szabó Tamás pszichológus Január 26. péntek óra A Sántha György Emlékkör rendezvénye GYERMEKVILÁG Január 18., 25., csütörtök és BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt babáknak, mamáknak Jelentkezés: vagy Január 23. kedd óra NYELVEM AZ ÉN ÉKESSÉGEM Anyanyelvi játékok a Magyar kultúra napja alkalmából TINIVILÁG Január 17. és 24-i szerda órakor OTAKU KLUB ZENEI SZOLGÁLTATÁS 340 éve született Antonio Vivaldi zeneszerző Kecskemét, Piaristák tere 8. T.: 76/ A pódiumbeszélgetés január 31-én 18 órakor kezdődik a Hírös Város Turisztikai Központban (egykori Városi Mozi). A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát jelezze az alábbi lehetőségek egyikén: info@hiroskozpont.hu, 76/ , vagy személyesen a Hírös Város Turisztikai Központban (Kecskemét, Rákóczi u. 15.) 13:00 17:00-ig. Regisztrálni az előadás előtt a helyszínen is lehet. További információ:

3 3 FÜLÖPHÁZA után, 7471 nm telken, belterületi, 108 nm jó állapotú tanyás ingatlan eladó. I.ár:5,5 MFt 30/ BALLÓSZÖG új részén, 709 telken 2015-ben épült, 190 nm szigetelt, igényes családi ház eladó. I.ár:33,9 MFt 30/ KECSKEMÉT Nyíri úton, 110 nm minőségi, 4 szobás, erkélyes, 1.emeleti lakás eladó I.ár: 32,9 MFt 30/ KECSKEMÉTEN 125 nm, 4 szobás felújítandó polgári ház, 70 nm üzlettel eladó I.ár: 34,7 MFt 30/ HELVÉCIÁN családi házas lakóövezetben 2002 nm építési telek, 10% beépíthetőséggel eladó. I.ár:3,9 MFt 20/ KISKŐRÖSI út közelében nm diófákkal beültetett telek, 3% beépíthetőséggel eladó. I.ár: 6,9 MFt 20/ KECSKEMÉT, Széchenyivárosban 1 szoba 33 nm, 5. emeleti közepes állapotú lakás eladó. I.ár: 10 MFt 30/ FÜLÖPSZÁLLÁS, Balázspusztán 5000 nm telken 80 nm, gázkonvektoros tanya, lakható melléképülettel eladó. I.ár:5,6 MFt 30/ KECSKEMÉT, Máriavárosban 54 nm 2. em-i, erkélyes új építésű lakás, gépesített konyhabútorral eladó. I.ár:20,6 MFt 30/ NAGYKŐRÖS belvárosában új építésű 1.em-i 50 nm, erkélyes lakás eladó. I.ár:14,9 MFt 30/ LAJOSMIZSE központjában, 1414 nm összközműves telken, felújítandó vagy bontandó ház eladó. I.ár: 6,99 MFt 30/ FELSŐLAJOS központjában, 1323 nm telken, ikerház 1. emeleti 98 nm, 3 szobás lakása eladó. I.ár: 11,45 MFt 30/ INGATLAN KECSKEMÉTEN újépítésű, 3 szobás, 72 nm-es lakás eladó. Ár: 34 MFt Tel.: 70/ KECSKEMÉT belvárosában 3. emeleti, 89 nm, 4 szobás, 2 erkélyes újszerű lakás eladó! Ár: 32,9 MFt Tel.: 70/ HARTÁN régi típusú parasztház eladó. Ár: 2,8 MFt. Érdeklődni: KECSKEMÉT belvárosában 4. emeleti 63 nm-es 3 szobás erkélyes téglalakás eladó Ár: 18 MFt Tel.: 70/ BELVÁROSBAN újszerű, 74 nm amerikai konyhás 3 szobás téglalakás eladó. Ár: 28,5 MFt Tel.: 70/ KECSKEMÉT, Műkertvárosban csendes helyen, 2 szobás, amerikai konyhás, erkélyes lakás garázzsal együtt eladó. 12.2Mft BELVÁROSBAN 70 nm-es 2,5 szobás tégla, erkélyes lakás eladó. Ár: 26,7 MFt Tel.: 70/ RENDŐRFALUBAN, 103 nmes, nappali, + 2,5 szobás ház, 540 nm-es parkosított telekkel eladó. Ár: 23 MFt Tel: 70/ IZSÁKON, 110 nm-es, 3 szobás, igényes családi ház eladó. Ár: 13,9 MFt Tel: 70/ PETŐFIVÁROS legelején ház telek áron eladó. Telek építésre alkalmas VACSIKÖZBEN 154 nm-es nappali+3 szobás igényes családiház eladó. Ár: 49,5 MFt 70/ KATONATELEPEN, 6000 nm telken, 86 nm-es új építésű nappali +3 félszobás családi ház eladó. Ár: MFt Tel: 70/ KATONATELEPEN CSOK-os új, 123 nm, nappali + 4 szobás, dupla fürdőszobás ház építése kezdődik. Ár: MFt Tel: 70/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 1 szobás, 34 nm-es,1 emeleti lakás eladó. Iá: Ft BELVÁROSBAN 2017-es építésű, 241 nm-es, 2 szintes 5 szobás igényes családi ház eladó. Ár: 78 MFt Tel: 70/ PETŐFIVÁROSBAN felújított 4,5 szobás családi ház, dupla garázzsal eladó. Ár: 43 MFt Tel.:70/ BELVÁROSBAN 215 nm-es telken 60 nm-es kiváló, kedvelt helyen lévő külső portás ház eladó. Ár: 19,99 MFt Tel: 70/ HELVÉCIAI út mellett 3000 nm építési telek tervdokumentációval eladó Ár: 11 MFt Tel.: 70/ TÁRSASHÁZ építésére nm-es telek, tanulmánytervvel eladó. Ár: 60 MFt. Tel.70/ BELVÁROSHOZ közel, 519 nm telek eladó, 40 % beépíthető. Ár: 16,5 MFt Tel.:70/ KATONATELEPEN 1200 nm építési telek 30% os beépíthetőséggel eladó! Ár: 6,9 MFt Tel.: 70/ HEGEDŰSKÖZBEN 719 nmes építési telek villany, gáz közművel eladó. Ár:17,5 MFt 70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 700 nmes telken eladó három szintes 314,6 nm-es családi ház 39,9 MFt 70/ MIKLÓSTELEPEN ház eladó élelmiszerbottal, kocsmával, tetőtérben két szobás gázközpontifűtéses, összközműves lakással, garázzsal. 9700nm területtel, buszmegállóhoz 100m-re ben épült. 36Mft ESTIKE utcában eladó belterületi építési teleknek való 5300nm-es terület. 8800Ft/ nm. Tel: , VACSIKÖZI 321 nm-es telek, bontandó házzal, közművekkel. 6,9 MFt. 20/ BÁNK BÁN utcában udvari 43 nm-es lakás garázszsal 12,9MFt. 20/ SZOLNOKI hegyben 80 nmes, 2 szobás felújított ház 1440nm-es telken eladó! 15Mft BUGACPUSZTAHÁZÁN, 4 szobás, 90 nm-es kertes családi ház nagy telekkel eladó. Ár: 9,7 MFt Tel: 70/ CSERKESZŐLŐN, 6 szobás, 200 nm-es családi ház külön apartmanokkal eladó. Ár: 55 MFt Tel: 70/ CSERKESZŐLŐN, 4 szobás, kertes, tetőtérbeépített családi ház eladó. Ár: 8,99 MFt Tel: 70/ FÖLDHIVATAL mellett 2 szintben 150nm-es, nappali+3 szobás 16 éves családi ház, garázzsal eladó! 35Mft SZÉCHENYIVÁROSBAN 55 nm, 2 szobás, átlagos állapotú 3. emeleti lakás eladó!13mft ELADÓ város külterületén (9km) 1970-ben épült egy szobás központifűtéses ház több melléképülettel lakberendezéssel. Irányár: 5,5Mft Érd: BELVÁROSBAN 488 nm-es telek 50%-os beépíthetőséggel eladó. Ár: 21 MFt Tel.: 70/ HELVÉCIÁN 4837 m2 telek 10% beépíthetőséggel új házak között eladó. Ár.: 6,29 MFt Tel.: 70/ INGATLANT KERES KECSKEMÉTEN keresek 2-3 szobás lakást! ELADÓ/KIADÓ Ingatlanokat folyamatosan keresek: lakásokat, házakat, telkeket, nyaralókat. Tel.:70/ BELVÁROSI vagy Széchenyivárosi 1,5-2 szobás földszinti lakást keresek. Tel: 70/ ELADÓ/KIADÓ GARÁZST keresek Kecskeméten a Széchenyivárosban és a Belvárosban! Tel.:70/ INGATLAN ELADÓ LAKÁST keresek MFt.-ig Kecskeméten Belvárosban, Széchenyivárosban! Tel.:70/ KERESEK saját célra felújításra szoruló házat, házrészt azonnali készpénzre Kecskeméten, lehet romos is 5MFt-ig! ELADÓ 1 szobás LAKÁST keresek Kecskeméten, lehet felújításra szoruló is. Tel.:70/ SEMMELWEIS utca környékén 3 szobás családi házat keresek. Tel: 70/ KIADÓ BELVÁROSBAN 2szobás, erkélyes, bútorozott lakás kiadó! Ár: 95 eft/hó Tel.: 70/ PIAC közelében 66 nm-es 2 szobás, földszinti lakás kiadó! Ár: 110 eft/hó Tel.: 70/ KECSKEMÉT Akadémia körúti I. emeleti felújított 1+2 félszobás bútorozatlan lakás február 15.-től hosszútávra kiadó ,-Ft/hó+rezsi. 20/ / KECSKEMÉT belvárosában 2 szobás, erkélyes lakás hoszszú távra kiadó SZÉCHENYIVÁROSBAN 55 nm, 2 szobás, átlagos állapotú 3. emeleti lakás kiadó! Ft/hó

4 január 22. ADÁS-VÉTEL RÉGISÉGET, hagyatékot, porcelánt, festményeket vásárolok magas áron X1 Classic alakformáló, fogyasztó infraszauna kedvező áron sürgősen eladó FARSANGI jelmezek és kiegészítők a Izsáki úti Bizományiban! Pl: Elza-Anna, szuperhősök, állatjelmezek, parókák, kiegészítők gyerekeknek, felnőtteknek. Kecskemét, Izsáki 56/a, andi.nemethnebizomanyi KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol / LUCFENYŐ csemetekert teljes árukészlete tevékenység megszűnése miatt eladó ( cm-es). Kitermelés elszállításkor történik JÁRMŰ SUZUKI SWIFT alkatrészek: ülések, tükrök, jobbos-balos ajtók, kapcsolók, generátor, fűtő radiátor, levegő szűrő tartozékok, Tel.:06-70/ VEGYES LOMTALANÍTÁS! Kiürítené lakását, hobbiját, garázsát? Mi a felesleges dolgait ingyen elszállítjuk. Lantos László IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó OLVASOTT könyvet veszek, készpénzzel fizetek, házhoz megyek VÉKONY akác 2850 Ft/100 kg, vastag akác 3450 Ft/100 kg, nyárfa 1950 Ft/100 kg 06/30/ JANUÁRI tűzifa akció! Száraz, akác hasított: 3200 Ft/ 100 kg, tölgy, bükk és egyéb kemény: 3000 Ft/ 100 kg hasítva. Házhoz szállítás díjtalan DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek. Telefon: SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek AKÁC hasítva 3600 Ft/100kg, kugliba 3500 Ft/100kg, nyárfa hasítva 2000 Ft/100kg, bükk, tölgy, gyertyán hasítva 3100 Ft/100kg. Ingyenes szállítás 15q-tól, 06-30/ TŰZIFA vastag akác 3500 Ft/100 kg, vékony akác 3200 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk GÉP - SZERSZÁM VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. 0670/ SZOLGÁLTATÁS KERTÉPÍTÉST, kertrendezést, sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok. Szakember ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: SZOBAFESTÉS-MÁZOLÁS, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron VESZÉLYES fák kivágását,korona igazítást és erdő gyérítését vállalom KŐMŰVES- és festő brigád munkát vállal REDŐNYSZERVÍZ, régiek javítása, újak készítése és gurtnik cseréje. 0670/ , 0630/ VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft FELFAGYOTT a betonja? Sérült a felszíne? Legújabb technológiával megjavítjuk MESTERBOSZORKÁNY jövendőmondó, született halottlátó várja hívásod. Rontáslevétele, szerelemkötés, pénzenergia LAKÁSOK felújítása! Kőműves és ács munkák, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás, hőszigetelés ASZTALOSMUNKÁK bútorok készítése fából-lapból kedvező áron. asztaloskell@ gmail.com GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, beüzemelése, karbantartása FAKIVÁGÁST vállalunk, akár elszállítással! 20/ DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyors szolgálat, 1 év garancia , REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljes körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár , SZOBAFESTÉST vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! Telefon: , REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje , KÖNYVELÉS, adótanácsadás, bérszámfejtés teljes körű adatszolgáltatással, társaságok (Kft, Bt), egyéni vállalkozások, családi gazdaságok részére. Cégalapítás, egyéni vállalkozói engedély kiváltásának ügyintézése, adószámos őstermelők, magánszemélyek adóbevallásainak elkészítése Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és vonzáskörzeteikben. Tel: , SZÁMÍTÓGÉP Szerviz. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése kiszállással helyszínen is KÁRPITOS! Antik, stíl-, modern és retró bútorok áthúzása, javítása, felújítása / POLIKARBONÁT és tartozékai készletről folyamatosan kaphatók Kecskemét- Katonatelepen ÁLLAT KETTŐSHASZNÚ vörös kakasok tanyáról eladók, 7 hónaposak. Tel.: MEZŐGAZDASÁG KUKORICA zsákolva: Ft/100 kg, szalma kis bálás és körbálás eladó TÁRSKERESÉS RENDEZETT anyagi körülmények között élő 50-es 170/70 elvált igényes férfi vagyok. Keresem azt a független igényes teltkarcsú hölgyet 50 évesig, aki szereti az utazást, sportolást, szórakozást. Kizárólag komoly kapcsolat reményében. Gyermek nem akadály SIKERES pártalálás, társközvetítő segítségével! MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS február 11. vasárnap Részvételi díj: Ft/fő 2 fogásos ebéddel, itallal, belvárosi leés felszállással. HÚSVÉTI forgatag Hollókőn 1 napos kirándulás autóbusszal április 2. vasárnap Részvételi díj: Ft /fő. Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: csütörtök 12 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997

5 UNIÓS TÁMOGATÁST NYERT A SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Több mint 519 milliós uniós pályázati forrást nyert el a Kecskeméti Szakképzési Centrum annak érdekében, hogy képzési rendszerét még inkább a munkaerőpiac igényeihez igazítsa. KARRIER 5 Az Európai Szociális Alapból elnyert pénz felhasználásával olyan program indul majd Kecskeméten, amely segíti a szakmát szerzett diákokat a tanulásból a munkába történő átmenet során. A duális szakképzés keretében biztosított tananyag révén olyan készségeket is elsajátíthatnak a fiatalok, amelyek megkönnyítik számukra az intézményben maradást, vagyis csökkentik lemorzsolódásukat. A projekt keretében növekedhet az intézmények komfort fokozata, és sor kerül a pedagógusok továbbképzésére is. A Kecskeméti Televíziónak Leviczky Cirill, a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója azt mondta, hogy az 519 milliós támogatásból megvalósuló program összesen 10 intézményt érint és már január végén elindul. Forrás: hiros.hu OKTATÁS BOLTI eladó, Boltvezető, Szakács, Cukrász, Pincér, Vendéglátásszervező, Vendéglátó üzletvezető, Vendéglátó Eladó, Aranykalászos Gazda OKJ tanfolyam / (E /2014/A001-A011) OKJ-S Dajka tanfolyam indul februárban szombatonként Kecskeméten. Kidolgozott tételek, részletfizetés ÁLLÁST KÍNÁL MIÉRT jönne betanított fémmegmunkáló pozícióba az Ipari Parkba Ceglédre? Mert mi hosszú távra keressük kollégáinkat. Magunk veszszük alkalmazásba, a munkaidejének megfelelő bejelentéssel. Mert, ha megkérdezi mennyi lesz a jövedelme, mi visszakérdezünk: Mennyit szeretne kapni? Átalakítottuk teljesítményarányos juttatási rendszerünket, versenyképes alapbér és cafeteria mellett. Fő profilunk: utánfutó futómű alkatrészek forgácsolása CNC gépekkel. Jelentkezési cím: KNOTT- Technik-flex Kft.: 2700 Cegléd, Pesti út 76. Munkavégzés helye: Ipari Park 11. (Europetrol kút mögött) Információ: SEGÉDMUNKÁST keresünk kecskeméti munkahelyre. Jelentkezni: NEHÉZPÓTKOCSIS jogosítvánnyal rendelkező nemzetközi sofőrt keresünk. Hétvégék itthon. Telefon: ; GYÁLI gyárba munkatársat keresünk. Feladatok: kontaktlencsék pakolása, ellenőrzése, csomagolása, automata gépek kezelése. Heti 4 munkanap, 12 órás munkarend. Akár bruttó Ft/hó + cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Kecskemét, Lajosmizse, Nagykőrös. Jelentkezzen a: KÖNNYŰ fizikai munkára egyműszakos munkarendbe kolléganőket, varrónőket keresünk Kecskemétre KERTÉSZ végzettségű kollégát keresünk kertészet helyettes vezetőjeként 40 haos gyümölcsös ültetvény munkáinak tevőleges irányításához. Szakmai önéletrajzot kérünk a marillen@ marillen.hu címre. KECSKEMÉTI munkahelyre CO hegesztőket keresünk nettó Ft/órabér plusz egyéb juttatások TRAKTOROS kollégát keresünk 40 ha-os gyümölcsös ültetvény gépi munkáinak folyamatos végzéséhez. Szakmai önéletrajzot kérünk a marillen@ marillen.hu címre. KISKUNFÉLEGYHÁZI Hungary- Meat Kft. szennyvíz előtisztító telepre keres karbantartó, gépkezelő munkakörbe műszaki végzettségű és betanított munkavállalókat. Jelentkezni lehet a jozsef.toth@ hungarymeat.hu címen küldött vagy a Majsai út 30. szám alatt a portán leadott önéletrajzzal LOVÁSZ munkatársat keresünk az osztrák határ mellé bentlakással. Érdeklődni: BÉRES Gumi Kft. kecskeméti telephelyére keres autószerelő végzettséggel rendelkezőt és betanított fizikai munkára munkatársakat. Magas kereseti lehetőség, cafetéria. Fényképes önéletrajzokat a beresgumi@ beresgumi.hu címünkre várjuk. RAKTÁROST keresünk! Kiemelt bérezéssel, lajosmizsei raktárunkba, fiatalos csapatunkhoz keresünk megbízható, jókedvű férfi kollégát! "B" kategóriás és/vagy targonca jogosítvány előny. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: info@prometeo.hu VILLANYSZERELŐKET és segédmunkásokat felveszek, ill. alkalmi munkavállalókat is / , 06-70/ MUNKÁJÁRA igényes, megbízható munkatársat keresek állatokhoz és erdei munkára (napi 3-4 óra, heti 4-5 alkalom)! Bejáráshoz szgk. vagy motorkerékpár szükséges, bérezés megegyezés szerint! Érd.: ROLVOX Építőipari Kft. kőművesek, segédmunkások vagy komplett- összeszokott építőipari csapatok jelentkezéseit várja saját állományba állításához. Munkavégzések helye: Kecskemét és vonzáskörzete. Érdeklődni: rolvox@ rolvox.hu SPANYOLORSZÁGBA karbantartó munkára keresünk műszaki végzettségű munkavállalókat. Villanyszerelő, gépszerelő, géplakatos, hűtőgépész szakképesítéssel rendelkező munkavállalók jelentkezését várjuk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal, bérigény megjelöléssel a jozsef.toth@hungarymeat. hu címen lehet DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel AWI hegesztőket, fémiparban jártas munkásokat keresünk. Jogosítvány előnyt jelenthet. Hosszútávú, megbízható munkalehetőség. Kezdők, nyugdíjasok jelentkezését is várjuk KEREKEGYHÁZÁRA keresünk gyakorlott CO-hegesztőket. Kiemelt bér, szállás, utazás biztosítva LAKATOSOKAT fémiparban jártas munkásokat keresünk. Jogosítvány előnyt jelenthet. Hosszútávú munkalehetőség. Kezdők, nyugdíjasok jelentkezését is várjuk LIBATÖMÉSRE azonnali kezdéssel férfiakat, házaspárokat keresek. Magas bérezés, szállás biztosítva SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓT keresek felvételre, állandó hosszútávú munkára KISKUNFÉLEGYHÁZI Hungary- Meat Kft. keres műszaki végzettségű munkavállalókat karbantartó, gépkezelő munkakörbe. Villanyszerelő, gépszerelő, géplakatos szakképesítéssel rendelkező munkavállalók jelentkezését várjuk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal jozsef. toth@hungarymeat.hu címen lehet. CO2 hegesztőket, fényezőket, targoncásokat keresünk kiskunmajsai munkahelyre. Hosszútávú bejelentett munkalehetőség, kiemelten magas bérezéssel. Utazási költségtérítés vagy igényes, díjmentes szállás biztosított. femmunka.eu@ gmail.com RAKTÁROS, hegesztő, csomagoló, szerelő, gépkezelő pozícióba várjuk férfi munkatársak jelentkezését. Ingyenes buszjáratok, alapbéren felüli kiemelkedő juttatások, 13. havi fizetés, kiemelt műszakpótlék, fizetett betanulási időszak. Nálunk ez mind megtalálható KECSKEMÉTRE kimagasló Forint feletti bérezéssel keresünk munkatársakat vizuális ellenőr pozícióba! 3 műszakos munkarend, %-os pótlékok, ingyenes céges buszjáratok TETŐ! Régi, hajlott tetők javítása, cseréje; bádogozás, csatorna, beázás elhárítás; előtetők, garázsok építése; fedlapcsere; tetőtér beépítés, szigetelés; Lindab tető új, tető cserepezés PIACVEZETŐ biztosító társaság kiemelt értékesítési partnere értékesítési munkatársat keres irodai munkára és személyes megkeresésre Kecskemét illetve környékéről. Biztosító társaságnál több éves tapasztalat és nyugdíjas kor előnyt jelent. Kiemelt jutalékrendszer. Jelentkezéseket a 20/ számon várom.

6 január 22. KARRIER

7 7 MIT KELL, HOGY TARTALMAZZON A MUNKASZERZŐDÉS? Mai cikkünkben arról írunk, hogy milyen tartalmi elemeket kell szerepeltetni a munkaszerződésben. A munkaszerződés mind a munkavállaló mind a munkaadó érdekeit hivatott képviselni, ezért fontos hogy megfelelően legyen elkészítve. Fontos, hogy írásba kell foglalni, a szóbeli megegyezés később nem bizonyítható! Amennyiben a munkába állást követően sem kapunk munkaszerződést, akkor 30 napon belül hivatkozhatunk a munkaszerződésünk érvénytelenségére! Álláskeresőként mindenképp szánj rá időt és tüzetesen olvasd végig a munkaszerződésedet, mielőtt aláírnád! A munkaszerződésnek az alábbi elemeket kell tartalmaznia a Munka Törvénykönyve 45. szerint: a szerződő felek neve és adatai (név, születési adatok, állandó lakcím, székhely, bankszámlaszám) munkakör mely tartalmazza az elvégzendő feladatok megnevezéseit személyi alapbér összege munkavégzés helye hiányában munkahelynek azt a helyet kell tekinteni, ahol a munkánkat szokás szerint végezzük munkaviszony tartalma hiányában a munkaviszony határozatlan időre jön létre próbaidő mely nem haladhatja meg a 3 hónapot A fentiekben nem esett szó arról, hogy mikor kezdődik a munkaviszony. Amennyiben ez nincs meghatározva a szerződésben, akkor az Mt. alapján a munkaviszony kezdete a munkaszerződés megkötését követő napon kezdődik. A munkaszerződésen kívül a munkaadónak írásban (a munkába állást követő 15 napon belül) tájékoztatnia kell a munkavállalót még az alábbiakról is: a napi munkaidőről, az alapbéren túli munkabérről és egyéb juttatásokról, a munkabérről való elszámolás módjáról, a munkabérfizetés gyakoriságáról, a kifizetés napjáról, a munkakörbe tartozó feladatokról, a szabadság mértékéről, számítási módjáról és kiadásának, valamint a munkáltatóra és a munkavállalóra irányadó felmondási idő megállapításának szabályairól, továbbá arról, hogy a munkáltató kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e, valamint a munkáltatói jogkör gyakorlójáról.

8 január 22.

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös

Részletesebben

A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20

A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20 2015. július 1-jétől a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakiskolája és Kollégiuma bácsalmási és mélykúti telephelyein is lehetőség nyílt a kibővített palettájú szakmatanulásra. A tudás

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória

KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT

KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 8., XXIX/2. ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT Ezentúl zöld pihenő székekben ülve, családtagjaik körében tölthetik a megfigyelési időt a Bács-Kiskun

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

NŐI ERŐFORRÁS KÖZPONT Nőknek és családoknak szóló információs szolgálat

NŐI ERŐFORRÁS KÖZPONT Nőknek és családoknak szóló információs szolgálat EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu Hatvani Használtruha Nagykereskedés Országos használtruha hálózat ÉRTÉKESÍTÉSI PARTNEREKET KERES! 06-70/946-9554 2018. február 12., XXIX/7. NŐI

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010

2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu,  írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010 Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009

Részletesebben

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

IX. évfolyam, 3. szám február 13.

IX. évfolyam, 3. szám február 13. IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 15., XXIX/3. KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános országgyűlési választások időpontját április 8-ára

Részletesebben

SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT

SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 16., XXVIII/3. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából

Részletesebben

KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA

KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 9. Tel.: 53/500-831 CEGLÉD, Gubody u. 17. Tel.: 53/318-644 www.kucko-ingatlaniroda.hu Ingyenes ingatlanközvetítő hirdetési és

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 19., XXIX/47. w w w. ke s z i n. h u PÁLYÁZATOT HIRDET A KTV "CSALÁDI TÖRTÉNETEK" CÍMMEL Kecskemét város 650. évfordulóját egy különleges pályázattal

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT szeptember 25., XXVIII/39.

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT szeptember 25., XXVIII/39. INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2017. szeptember 25., XXVIII/39. 2 2017. szeptember 25. 5 tipp a biztonságos őszi közlekedéshez Tudta, hogy a lehullott falevelek kora reggel pont ugyanúgy

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT március 19., XXIX/12.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT március 19., XXIX/12. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. március 19., XXIX/12. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2018. március 19. GYERMEK PROGRAMOK KULTÚRA, PROGRAMOK SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál

2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál Megkezdődött a körforgalom építése a Szélmalom Csárdánál, a Szent László körút és az 5. számú

Részletesebben

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 22., XXVIII/21. w w w. ke s z i n. h u Kiemelten magas munkabér csomagokkal, próbaidő utáni további emelésekkel, bónusszal, Cafeteriával, céges buszjáratokkal,

Részletesebben

Átadták a Holnap városáért Díjakat

Átadták a Holnap városáért Díjakat KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában

Részletesebben

AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft.

AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft. A GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra és a GINOP-5.2.1-14 ifjúsági garancia munkaerőpiaci programok keretében 2017. augusztus hónaptól álláskeresők részvételével indítandó munkaerő-piaci képzések Képzés

Részletesebben

BNI - Kapcsolatépítésben a siker!

BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 9., XXVIII/2. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének

Részletesebben

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai

Részletesebben

Munkaszerződés, munkaköri leírás, tájékoztató. Vagyis mit fogunk kapni a munkába lépéskor.

Munkaszerződés, munkaköri leírás, tájékoztató. Vagyis mit fogunk kapni a munkába lépéskor. Munkaszerződés, munkaköri leírás, tájékoztató Vagyis mit fogunk kapni a munkába lépéskor. Munkaszerződés Amit a munkaszerződésnek tartalmaznia kell: Feleknek meg kell állapodniuk a munkavállaló alapbérében

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2018. február 28. VII. évfolyam 2. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Adatkezelési tevékenységek nyilvántartása

Adatkezelési tevékenységek nyilvántartása 1 Adatkezelő neve: : Képviselő: i tevékenységek nyilvántartása Schnaider Polymetall Korlátolt Felelősségű Társaság Sivák Katalin ügyvezető, Schnaider Péter ügyvezető Elérhetősége: 2081 Piliscsaba, Mátyás

Részletesebben

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16.

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 16. szám, 2008. október 1. 2. oldal I. évfolyam, 16. szám, 2008. október 1. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail:

Részletesebben

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft OBB Előadás Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.10.27 Munkaviszony létesítése Munkaszerződés teljesítése (jogok és kötelezettségek, mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól) Munkaszerződés

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL MESÉS KÖRNYEZET A KECSKEMÉTI OVISOKNAK KECSKEMÉT február 19., XXIX/8.

KARRIER ROVATTAL MESÉS KÖRNYEZET A KECSKEMÉTI OVISOKNAK KECSKEMÉT február 19., XXIX/8. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. február 19., XXIX/8. MESÉS KÖRNYEZET A KECSKEMÉTI OVISOKNAK A február 15-i közgyűlés 12. és 13. pontjában is a kecskeméti óvodák helyzetét vitatta meg. Előbb

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2018. május 10. VII. évfolyam 3. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2017. november 30. VI. évfolyam 6. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER

Részletesebben

2018. október 24., XXIX/43.

2018. október 24., XXIX/43. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. október 24., XXIX/43. www.keszin.hu ÉRMEAUTOMATA KECSKEMÉTEN Kecskemét város fennállásának 650. évfordulója alkalmából egy emlékérme-automata került kihelyezésre a Deák

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. október 29., XXIX/44. BIZTONSÁGBAN A KÖZELGŐ ÜNNEPEK IDEJÉN A Rendőrség a Mindenszentek ünnepe és Halottak Napja közeledtével prevenciós tanácsokkal

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2017. j ú l i u s 10., XXVIII/28. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. július 10. Szolgáltatók Csomagoljunk profi módon! Vannak élethelyzetek, amikor profi kellékekre van szükségünk.

Részletesebben

2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!

2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,

Részletesebben

OTTHON KECSKEMÉT á pri l i s 24., XXVIII/17.

OTTHON KECSKEMÉT á pri l i s 24., XXVIII/17. OTTHON KECSKEMÉT 2017. á pri l i s 24., XXVIII/17. w w w. ke s z i n. h u 2 OTTHON PADLÓSZŐNYEGEZÉS TOLDÁS NÉLKÜL Megérkeztek nagy mennyiségben az 5 m széles padlószőnyegek, amelyekkel akár az egész szobát

Részletesebben

Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18.

Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. 2. oldal I I. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL. Speedmarathon KECSKEMÉT

INGATLAN ROVATTAL. Speedmarathon KECSKEMÉT INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 18., XXVIII/16. Speedmarathon A sebességellenőrzéssel kapcsolatos kampány elmúlt évekbeli sikere és a kedvező tapasztalatok miatt a magyar rendőrség

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne Felhívás szerinti sorszám Képző intézmény megnevezése Képzés megnevezése Megszerezhető képesítés Képzés helyszíne Bemeneti feltétel Egészségügyi alkalmasság 2. Nyelvi Centrum Szolgáltató Bt. Angol alapfok

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI

Részletesebben

XIX. évfolyam 21. szám október 16.

XIX. évfolyam 21. szám október 16. XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT. 31. WWW.KECSKEMETISZC.HU LEVELEZÉSI CÍM: 6000 KECSKEMÉT, KVARC UTCA 1. 76-482-698. Felnőttoktatási ajánlat!

6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT. 31. WWW.KECSKEMETISZC.HU LEVELEZÉSI CÍM: 6000 KECSKEMÉT, KVARC UTCA 1. 76-482-698. Felnőttoktatási ajánlat! KECSKEMÉTI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM HÍRLEVELE OM AZONOSÍTÓ: 203041 A RÉGIÓ SZAKKÉPZŐ CENTRUMA MINDENKI NÁLUNK TANUL! 2015. 3. SZÁM 6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT. 31. WWW.KECSKEMETISZC.HU LEVELEZÉSI CÍM: 6000

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6. XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a 2011. karácsonyi és a 2012. újévi ünnepek időszakában a KUNSÁG VOLÁN Zrt. által közlekedtetett helyközi, távolsági autóbuszjáratok

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2018. június 28. VII. évfolyam 4. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett.

13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 13. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 13. szám, 2008. augusztus 6. Baranya Press...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. 2. oldal I. évfolyam, 13. szám,

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. március 26., XXIX/13. ÚJ PROGRAMOKKAL FOLYTATÓDIK A HARMADIK KOR EGYETEME Új témákkal várja hallgatóit áprilistól is a népszerű kecskeméti nyitott egyetemi

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Általános magatartási követelmények Az adott helyzetben általában elvárható magatartás ÚJ! Jóhiszeműség és tisztesség

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent

Részletesebben

KECSKEMÉT szeptember 18., XXVIII/38.

KECSKEMÉT szeptember 18., XXVIII/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. szeptember 18., XXVIII/38. 2 SZÉPSÉGEGÉSZSÉG 2017. szeptember 18. A D-vitaminról A D-vitamin fontosságáról beszélgettünk Dr. Kiss Katalin gyermekorvossal. Mi is az a D-vitamin?

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 10., XXVIII/15. 2 2017. április 10. Egész napos családi programokkal várja a vendégeket a Hírös Város Turisztikai Központ a régi

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG

Részletesebben

Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867

Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Mohács térségi 7. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 7. szám, 2008. április 16. Síremlékek felújítását, betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Szüllõ Szabolcs Tel.: 06-30/420-5022

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT fe bru á r 18., XXX/8.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT fe bru á r 18., XXX/8. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2019. fe bru á r 18., XXX/8. w w w. ke s z i n. h u 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. február 18. EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ

Részletesebben

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma Debreceni Szakképzési Centrum Felnőttképzési engedélyszám: E-001281/2015 Engedélyezett képzési programok S.sz. Képzési Képzés nyilvántartási Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör száma vételi időpontja

Részletesebben

Pénzügyi és üzleti tanácsadó

Pénzügyi és üzleti tanácsadó Pénzügyi és üzleti tanácsadó Érvényes: 2012.04.16-2012.06.14 ING BIZTOSÍTÓ ZRT. 7100 Szekszárd _ Azonosítók: QE000698-2857552 (1705) Állásegyeztetés helye: Foglalkoztatónál: 7100 Szekszárd, Széchenyi utca

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

"C" és "C + E" kategóriás és GKI hatósági jogosítvány (GINOP 5.1.1,

C és C + E kategóriás és GKI hatósági jogosítvány (GINOP 5.1.1, "Atád Autós Motoros Iskola" Szolgáltató Kft. 7500 Nagyatád, Selmecbányai u. 14. S Training Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1054 Budapest, Honvéd u. 8. 1. em. 2.a. E-000835/2014 Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. szeptember 4., XXVIII/36. 2 2017. szeptember 4. KECSKEMÉTI FÜRDŐ Éves karbantartási munkák a Kecskeméti Fürdőben Információk a karbantartási munkák miatti

Részletesebben

Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium

Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 21., XXVII/3. Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja a februárban

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. j ú n i u s 12., XXVIII/24. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. június 12. Négyszáz film a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon Huszonhét országból több mint négyszáz filmet

Részletesebben

OTTHON ROVATTAL. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása KECSKEMÉT február 20., XXVIII/8.

OTTHON ROVATTAL. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása KECSKEMÉT február 20., XXVIII/8. OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 20., XXVIII/8. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása A Modern Városok Program végrehajtásáról szóló napirend kapcsán beszéltek képviselőink a városháza

Részletesebben

A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Pécsi Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Sorszám Képzési program megnevezése (OKJ száma) Képzés kör Program engedélyezési szám Engedélyezési szám kezdete 1. 7-8. osztályos felzárkóztató képzés

Részletesebben

Ünnepi hetek KECSKEMÉT december 11., XXVIII/50.

Ünnepi hetek KECSKEMÉT december 11., XXVIII/50. Ünnepi hetek KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. december 11., XXVIII/50. Ünnepi hetek 2 2017. december 11. KARÁCSONY A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN Immár hagyomány, hogy minden év decemberében ifj. Gyergyádesz László művészettörténész,

Részletesebben

KECSKEMÉT MÉDIAAJÁNLÓ. Hírös Modul Kft., 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17., ,

KECSKEMÉT MÉDIAAJÁNLÓ. Hírös Modul Kft., 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17., , KECSKEMÉT MÉDIAAJÁNLÓ 2019 Kecskeméti Szuperinfó Kedves Ügyfelünk! Szerkesztőségünk több, mint 28 éve juttatja el hétről-hétre a környékünkön élők postaládájába a Szuperinfó ingyenes információs lapot.

Részletesebben

GYEREKNAP ROVATTAL. w w w. ke s z i n. h u máj u s 13., XXX/20.

GYEREKNAP ROVATTAL. w w w. ke s z i n. h u máj u s 13., XXX/20. GYEREKNAP ROVATTAL KECSKEMÉ T w w w. ke s z i n. h u 2 019. máj u s 13., XXX/20. 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. május 13. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ KULTÚRA, PROGRAMOK RIGÓCSŐR KIRÁLY

Részletesebben

K E C S K E M É T , XXIX/38.

K E C S K E M É T , XXIX/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 17., XXIX/38. "Számunkra fontos a határidők pontos betartása, a kívánt célcsoport elérése és a minőségi megjelenési forma. A Kecskeméti Szuperinfóval és a Családinfóval

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL október 1., XXIX/40. w w w. k e s z i n. h u

KARRIER ROVATTAL október 1., XXIX/40. w w w. k e s z i n. h u KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉ T w w w. k e s z i n. h u 2018. október 1., XXIX/40. Dr. Markó lászló sebészeti és onkológiai szakrendelés. Emlőrák szűrés, emlő röntgen és szövettani mintavétel. ArAnyér betegség

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.

KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR

Részletesebben

A munkaviszony létrejötte és megszűnése

A munkaviszony létrejötte és megszűnése A munkaviszony létrejötte és megszűnése a jó munkahely mindnyájunknak fontos a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén)

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén) amely létrejött, egyrészről a Szent István Egyetem EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén) Székhely: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

Részletesebben

2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 2013. augusztus 2. 3 42 2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati

Részletesebben