2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál"

Átírás

1 KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál Megkezdődött a körforgalom építése a Szélmalom Csárdánál, a Szent László körút és az 5. számú főút csomópontjában. A munkálatok 82 milliós költségét az önkormányzat biztosítja. Az arra közlekedők szeptemberig jelentős forgalomkorlátozásokra számíthatnak. A Mercedes Gyár mellett egy iparterület alakult ki az utóbbi években, a Szélmalom Csárda térségében. Az új ipari parkban egyre több cég építi fel bázisát. Még 30 hektár áll üresen, de már erre is vannak érdeklődők. A polgármester szerint hamarosan napi több ezer ember közlekedését kell itt megoldani. A kedden kezdődött építési munkák költségét több mint 82 millió forintot az önkormányzat biztosította. A kivitelező munkát a Duna Aszfalt Kft. végzi. Az építés ideje alatt félpályás útzár várható, jelzőlámpás irányítás biztosítja majd a közlekedést. Időszakosan jelentős torlódások is kialakulhatnak. A cég képviselője azt nyilatkozta, hogy igyekeznek nagyobb forgalomkorlátozás nélkül végezni a körforgalom építést. Hogy a kerékpárutat mikor kezdik el építeni, azt egyelőre nem lehet tudni, de az már biztos, hogy a körforgalom szeptember 15-ig elkészül. Forrás: hiros.hu

2 május 29. ORVOSI ÜGYELET FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET: Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 76/ HÁZI GYERMEKORVOSI ÜGYELET Kecskemét, Nyíri út 38. új tömb, Hotel épület I. emelet (felnőtt ügyelet mellett) Telefon: 76/ FOGORVOSI ÜGYELET: Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7., Telefon: 76/ RENDELÉSI IDŐ: szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon óráig GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Kecskeméten a gyógyszertári ügyeletet a SZENT BENEDEK EUROPATIKA (Kecskemét, Kápolna u. 15.) látja el az alábbi ügyeleti és készenléti rend szerint: ÜGYELET: hétfőtől vasárnapig: 20:00-24:00 óráig ünnepnapokon: 16:00-24:00 óráig KÉSZENLÉT: hétfőtől vasárnapig illetve ünnepnapokon: 00:00-7:00 óráig A készenlét elérhetőségének telefonszáma: 76/ VÉRADÁS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ Kecskemét, Koháry István krt. május 29. hétfő 08:00 18:00 május 30. kedd 08:00 16:00 május 31. szerda 08:00 14:00 június 1. csütörtök 08:00-18:00 június 2. péntek 08:00-13:00 SZENT IMRE ÓVODA Kecskemét,Teleki László utca 1. június 2. péntek 14:30-17:00 HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON június 16., péntek 20 óra Helyszín: Ifjúsági Otthon udvar Élj úgy, ahogyan jó! KOCSIS TIBOR klubkoncertje Belépődíj: Ft elővételben, a koncert napján: Ft Támogató: NKA Kecskemét, Kossuth tér 4. Tel.: 76/ NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR Már várják a jelentkezőket! Tizennegyedik éve szervezi meg nyári napközis táborát a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület szociálisan hátrányos helyzetű, alsó tagozatos általános iskolás gyermekek számára. A júliusban zajló tábor ingyenes, mindössze az ebéd térítésköteles. Az idei évben július 3-ától július 28-áig tartó tábor helyszíne ezúttal is a Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. A hetente mintegy harminc gyermek felügyeletét és a foglalkozásokat a szervezők reggel hét órától délután fél ötig biztosítják. A programok között szerepel kézműves foglalkozás és társasjátékozás, városnézés és intézményi látogatás, bűnmegelőzési előadás és sportvetélkedők. A gyermekekkel nyugdíjas pedagógusok, és Iskolai Közösségi Szolgálat keretében középiskolások foglalkoznak. A programsorozat megszervezésébe és lebonyolításába idén is bekapcsolódnak a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház munkatársai. Elsősorban szemléletformáló, érzékenyítő foglalkozásokat szerveznek a gyermekeknek, akik kipróbálhatják egyebek mellett milyen kerekesszékkel közlekedni vagy szájjal festeni, tolerancia TOTÓ-t tölthetnek ki, mindemellett sokat beszélgethetnek a fogyatékossággal élők, a romák és az idősek mindennapjainak nehézségeiről. A támogatóknak és felajánlásoknak köszönhetően a gyermekek mindennap friss pékárut kapnak uzsonnára. Érdeklődni és bővebb felvilágosítást kérni Tóth Imréné táborvezetőnél, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagjánál a 20/ es telefonszámon lehet. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ NAGYTEREM MINDEN EGÉR SZERETI A SAJTOT május 29. hétfő 14 óra június 1. csütörtök 10 óra június 6. kedd 10 és 14 óra június 8. csütörtök 14 óra SZÍNJÁTSZÓ MARATON június 6. kedd óra június 8. csütörtök óra június 9. péntek óra KISTIGRIS ÉS KISMACKÓ május 30. kedd 10 óra május 31. szerda 10 óra június 12. hétfő 10 óra június 13. kedd 10 óra NYITOTT MŰHELY BÁBOS TÁBOR június 19. hétfő 8-16 óra június 20. kedd 8-16 óra június 21. szerda 8-16 óra június 22. csütörtök 8-16 óra június 23. péntek 8-16 óra MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 24. szombat ig óra ESTI MESE +4 Ciróka Bábszínház előadása a Nagyteremben óra ZENE az Udvaron óra +SZEREL +14 Katona-Kamra előadása a Nagyteremben óra SEX IN THE BLACK HOLE koncertje az Udvaron óra ÍGY VOLT +16 Ciróka Bábszínház előadása a Nagyteremben óra ZENE az Udvaron Kapunyitás: órakor Zárás: órakor A férőhelyek száma korlátozott, helyfoglalás érkezési sorrendben! Kecskemét, Budai u / , Fax:76/ ciroka@ciroka.hu, KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR Május 30-Június 12. TAPINTHATÓ MESEVILÁG Flamann Ildikó keramikus kiállítása Május óra Tapintható mesevilág KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ Mesebeli gondolatok: Dr. Kriston Vízi József Közreműködők: Furulyán, kavalon játszik: Kiss Levente Mesét mond: Szeleczki Márton GYERMEKVILÁG (Információ: 76/ ) Június 1., csütörtök, és BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt Regisztráció: 76/ vagy Június 2-3. péntek-szombat KÖLYÖKOLVASÓK LETTÜNK! Országos olvasásnépszerűsítő játék eredményhirdetése, díjkiosztása TINIVILÁG (Információ: 76/ ) Június 1. csütörtök HARRY POTTER KLUB Pálcatan és külföldi varázslóiskolák ZENEI SZOLGÁLTATÁS 450 éve született Claudio Monteverdi zeneszerző Kecskemét, Piaristák tere 8. Tel.: 76/ HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT június TOLL ÉS ECSET KIÁLLÍTÁS Megnyitó: június 10., 17 óra A kiállítást megnyitja: Kovács I. József, a Baráti Kör elnöke Közreműködik: Maczenka Ferenc fuvola, Horváth János gitár Verset mond: Szeli Sára, Szabó Katalin, K. Szabó Benedek június 16., péntek 19 óra OPERETT NAGYKONCERT Előadja: a PESTI MAGYAR OPERETT SZÍNPAD Mádi Piroska, Buch Tibor/Egyházi Géza, Köllő Babett, Kovács Szilárd/Göth Péter Sztárvendég: Oszvald Marika Belépődíj: Ft, az előadás napján: Ft Július ZENEBONA MŰVÉSZETI TÁBOR 6-8 ÉVESEKNEK Vezeti: Závori Erika ének-zenetanár, karvezető és Tormásiné Szabó Klára óvodapedagógus Információ: Labanczné Krámos Krisztina Részvételi díj: Ft június 2. (péntek) KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP Helyszín: Kecskemét, Deák tér Játékos környezetismereti foglalkozások, interaktív játszóház, egészséges életmóddal kapcsolatos tesztek, védett állat és növény felismerés, interaktív foglalkozások, csillagászati játszóház, kvíz, memóriakártyák, társasjáték, ügyességi feladatok és sok más érdekes program várja az érdeklődőket. Információ, óvodai és iskolai csoportok előzetes bejelentkezése: Oláh Edit, / , edit.olah@hirosagora.hu Támogató: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., Tel.: 76/ , hirosagora@hirosagora.hu

3 3 JÁTÉK, A BOLDOGSÁG ÉDES MADARA dalok, versek, jelenetek címmel NTP-RHTP tehetséggondozó program valósult meg a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolájában a Színészek az Ifjúságért Alapítvány szervezésében. A Nemzeti Tehetségprogram támogatásával 60 órás program valósult meg, melyen év közötti roma és szociokulturálisan hátrányos helyzetű fiatalok vettek részt. Megismerték a színházat, a színházi alkotófolyamatot, előadást tekintettek meg, megismerték a színházi tárakat, dráma foglakozáson vettek részt. A program tematikájához kapcsolódó 1 napos szegedi színház és kiállítás látogatáson vettek részt. A záró foglalkozáson a verses-zenés összeállítás keretében tapasztalhattuk meg fejlődésüket, tehetségüket, kreativitásukat. A program megvalósítására az alapítvány vissza nem térítendő támogatást nyert. KECSKEMÉTI FÜRDŐ JÚNIUSI ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉS Június 9-én, pénteken 21 órától ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉSRE várják a kedves Vendégeket a Kecskeméti Fürdőbe, ahol a legjobb zenékre csobbanhatnak és bulizhatnak! Időpont: június 9. péntek Nyitvatartás: 21:00-01:00-ig, medence zárás 00:30-kor Helyszín: Kecskeméti Fürdő, Kecskemét, Csabay Géza krt. 5. BELÉPŐJEGYEK: Jegyértékesítés kezdete: 20:30 NORMÁL BELÉPŐ: 14 év felett Ft/fő, 14 év alatt 900 Ft/fő. A NORMÁL BELÉPŐJEGGYEL AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÁSOK VEHETŐK IGÉNYBE: benti és kinti élménymedencék, jakuzzi, csúszdák, benti termál medence, 25 méteres úszómedence, karibi terasz, panoráma medence. SZAUNAVILÁG HASZNÁLATÁRA IS FELJOGOSÍTÓ BELÉPŐJEGY: 14 év felett Ft/fő, 14 év alatt Ft/fő. A Kecskeméti Fürdő felhívja kedves Vendégei figyelmét, hogy a szaunák használatát 14 éves kortól ajánlottak, ugyanakkor a szaunavilág további szolgáltatásai (pl.: sószoba, jakuzzi) 14 éves kor alatt, felnőtt felügyelete mellett is igénybe vehetők. A rendezvényen a belső étterem és a karibi teraszon található koktélbár is üzemel. A legfrissebb információkért kövesse Facebookon is a Kecskeméti Éjszakai Fürdőzést. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. Szeretettel várják kedves Vendégeiket! Kecskemét, Csabai Géza krt. 5. Tel.: 76/ KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ GABLER HEDDA május 30. kedd 19:00 Páger A.b. június 2. péntek 19:00 Ódry Á.b. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ ÁRMÁNY ÉS SZERELEM június 1. csütörtök 19:00 JÁNOS VITÉZ május 31. szerda 19:00 HÍRÖS KECSKEMÉTIEK - PÓDIUMBESZÉLGETÉS május 30. kedd 18:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ APÁTLANUL (PLATONOV) június 2. péntek 14:30 június 4. vasárnap 19:00 KECSKEMÉTI ARBORÉTUM ÚJVILÁG PASSIÓ június 9. péntek 20:30 június 10. szombat 20:30 június 11. vasárnap 20:30 Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: 76/ , kecskemetikatona.hu PÓDIUMBESZÉLGETÉS Beszélgessünk! HÍRÖS KECSKEMÉTIEKKEL Május 30-án, 18 órai kezdettel következő pódiumbeszélgetésére várja az érdeklődőket a Hírös Város Turisztikai Központ, amelyen ismert kecskeméti személyiségek mesélnek pályájukról, terveikről, sikereikről. Meghívott vendégek: Szarka Balázs, az Univer Szövetkezeti Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt, Gróf Károlyi Sándor Gazdaságfejlesztési Nagydíj, Univer Hűségdíj, Megyei Príma Díj, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetettje, Kecskemét Város Díszpolgára. Dr. Csertő Aranka, a Tanítóképző Főiskola docense, óvodapedagógus, szakpszichológus, családterapeuta, a Ciróka Bábcsoport alapító tagja. Miniszteri Dicséret, a Kecskemét városáért oktatási díj kiemelkedő pedagógiai tevékenységéért (1990), a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetettje (2007). Hegedűs Zoltán, Kodály Zoltán-díjas (2004) zenész, Közművelődési Munkáért miniszteri dicséret kitüntetettje, a Bartók Béla-emlékdíjas és Pilinszky-díjas Hegedűs Együttes vezetője, a GAMF informatikai tanszékének docense. Beszélgetőpartner: Kriskó János A pódiumbeszélgetés ingyenes, részvételi szándékát az alábbi lehetőségek egyikén jelezze: info@hiroskozpont.hu, 76/ , vagy személyesen: Kecskemét, Rákóczi u ig. Regisztrálni az előadás előtt a helyszínen is lehet. A beszélgetést a KTV rögzíti és főműsoridőben sugározza.

4 május 29.

5 5 ADÁS-VÉTEL RÉGISÉGEKET, festményeket, porcelánokat, bronz tárgyakat és egyéb antik dolgokat vásárolok, magas áron / KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol / RÉGI pénzt, pénzgyűjteményt, pengőt, forintot, koronát, külföldi és magyar pénzeket, Ferenc József/ Horthy kitüntetést vásárolok. Hívjon bizalommal! 06-70/ TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán hasítva 30Ft/kg, akác hasítva 37Ft/kg Kecskeméten, az Agroker udvarában / ÚJ Köztemető, kettes kapuhoz közeli sírhely, síremlékkel együtt eladó. 0620/ ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat, papírrégiséget és militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi u / FRISS PACAL kapható, megrendelhető 900 ft/ kg, kiszállitva 1000 ft/kg VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. 0670/ TŰZIFA vastag akác 3100 Ft/100 kg, vékony akác 2750 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk / SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átokrontás levétele. Hívásra házhoz megyek. 30/ KEMÉNY tüzifa akció ig tölgy 9400 Ft/m3 szállítással 0620/ AKCIÓ a Kecskemét- Katonatelepi tűzifatelepen: Garantált minőségű Gyertyán, Bükk 2800 Ft/100 kg.tölgy 2900 Ft/100 kg. Egyéves vágású, garantáltan száraz akác 3400 Ft/100kg / DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek! Hívjon bizalommal! Tel.: 06-30/ AGANCSVÁSÁR! Hullott szarvasagancsot Ft/ kg, trófeákat akár Ft/ db-ig vásárolok engedéllyel 06-30/ FAJTA meggy rendelhető (főleg érdi bőtermő). Május utolsó hetétől szállítható kb július közepéig Kecskemét környékéről. Ár: napi ár és 1-3 tonna/nap rendelhető mennyiség. 0630/ VÉKONY akác 2750 Ft/100 kg, vastag akác 3100 Ft/100 kg, tölgyfa 2850 Ft/100 kg 06/30/ JÁRMŰ SUZUKI SWIFT 1.3-as GLX bontásra eladó egészben vagy alkatrészenként. Sárvédő, hűtő, motorháztető sérült, többi egészben van. Motor, ajtók, hátsó rész törésmentes. Iá: Ft, 0670/ RÉGI motorokat, autókat keresek gyűjteménybe. Akár hiányosat is, alkatrészeket is RENAULT 1,6-os 2002-es benzines, műszival, Kecskeméten eladó / , 9:00-20:00 között. SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia / , 06-30/ REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújitást vállalok referenciákkal, garancivál / R E D Ő N Y K É S Z í T É S, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár / , 06-70/ PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás! 06/20/ VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft / VILLANYSZERELÉS: villanymotor, boyler, mosógép, villanytűzhely, hűtő, kis ipari gépek, javítása, kapcsolók, vezetékcsere rövid határidővel 06-20/ KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása. Autó kárpitozás / , 06-30/ VIZES falak szigetelése / SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ ALAPTÓL a tetőig! Ács, kőműves munkák, lakások felújjítása, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás, hőszigetelés / MŰANYAG nyílászárok és redőnyök beépítése, akár egyedi méretben is. Felár nélkül. Beépítési határidő 3 héten belül. Érdeklődni: 16,30 után a 06-20/ telefonon. KERTÉPÍTÉST, kertrendezést (sövény és fűnyírást, gyepszellőztetést vállalok) 06-20/ (szakember). V I L L A N Y S Z E R E L É S Kecskeméten! Precíz munka, gyors határidő! Tel: 06-30/ SZOBAFESTÉST, hőszigetelést vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! 06-30/ , 76/ KŐMŰVES brigád, mindennemü épitöipari munkát vállal. Ingyenes felmérés REDŐNYSZERVIZ! Műanyag és fa redőnyök javítása és újak készítése, gurtnik cseréje hétvégén is. 0670/ , 0630/ A KIÁRÚSÍTÁS tovább folytatódik Kecskemét Kéttemplom köz 8. szám alatti lakástextil méteráru, rövidáru üzletben. 0676/ KITTY és Társa Kft. Redőnyök javítása, újak készítése gyors és precíz munkavégzéssel. Ugyanitt szobafestés, mázolás, tapétázás ingyenes árajánlattal. Hívjon bizalommal. 0630/ SZOBAFESTÉST- mázolást- tapétázást, gipszkarton mennyezeteket, gipszkartonozás, kisebb kőműves munkákat vállalok mindenki számára elérhető áron / REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javításacseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! Tel.:06-30/ REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javításacseréje, gurtnicserék. Tel.:06-30/ ÉV tapasztalattal kőműves családi házak felújítását vállalja. Ácsmunkákat, burkolást, vakolást, betonozást, festést, térkövezést, vizes penészes falak injektálását vállalja. Díjmentes kiszállás, helyszíni árajánlattal, nyugdíjas kedvezménnyel. Telefon: 06/ ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: 06-20/ VESZÉLYES fák gallyazása, kivágása. Tel.: ÉLETMÓD NYIROKMASSZÁZS. Gördülékeny alakformálás: cellulitcsökkentő, feszesítőzsírleépítő kezelés / MEZŐGAZDASÁG 200 kg kukorica vetőmag (DKC3705) eladó. Érdeklődni 06-70/ KÖLES és szudáni fűmag kapható! Tel.: 06-20/ ÁLLAT NAPOS és előnevelt csibe kapható: húshibrid és kettőshasznosítású Tetra-H, valamint tojóhibrid jérce. Tel.:06-20/ TYÚKVÁSÁR! Aranyosi tyúkvásár 1 éves vörös tojó tyúk, szép tollasak 600Ft/ db. ingyenes házhoz szállítás! Tel: 30/ TÁRSKERESÉS TALÁLJON társat társközvetítő segítségével! Hölgyeknek és nyugdíjasoknak kedvezményes társközvetítés! / /58/50 éves kecskeméti hölgy közötti, ápolt és igényes, független, intelligens, sportos testalkatú kecskeméti barátot keres, fényképes bemutatkozó levéllel. kolcsonos.szimpatia@ citromail.hu ÜDÜLÉS HORVÁTORSZÁGI tengerparton apartman kiadó 06-30/ / horvatorszagiapartman com HAJDÚSZOBOSZLÓN nyári üdülés félpanzióval, Ft/fő/7éj, Ft/fő/3éj / GYULÁN a Hőforrás üdülőben egy szobás apartman től 27-ig kiadó. 0676/ BALATONALMÁDI központjában strandhoz 200 m-re 31nm-es, szép apartman kiadó. 20/ AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁSOK KECSKEMÉTRŐL: ELSZAKÍTOTT Magyarország július 7-9. félpanzióval, Ft/fő. AGGTELEK- MISKOLCTAPOL- CA bar-langfürdő július 1. és augusztus 5. Részvételi díj: Ft EGER-SÁROSPATAK-TOKAJI borkóstolás szeptember 16. Részvételi díj: Ft /fő.

6 május 29. INGATLAN KECSKEMÉT belvárosában, 2007-ben épült, kilenc lakásos társasházban, 2 szobás, francia erkélyes lakás eladó. I.ár: 21,3 MFt 30/ LAJOSMIZSE központjához közel, részben felújított, 120 nm, 2 generációs ház eladó. I.ár: 14,9 MFt 30/ KECSKEMÉTEN, Széchenyivárosban liftes t. házban 55 nm, 2 szobás, 3. em-i felújított, klímás lakás eladó. I.ár:14,8 MFt 30/ KECSKEMÉTEN a Vacsiközben eladó 4 szobás, 130 nm, kétszintes családi ház, garázszsal. I.ár:22,9 MFt 30/ KECSKEMÉT belvárosában felújítandó polgári jellegű 94 nm, 3 szoba családi ház telek áron eladó. I,ár: 15,5 MFt 30/ KECSKEMÉTEN Petőfivárosban 130 nm, 5 szobás, kétszintes, felújított sorház, 300 nm kerttel és garázzsal eladó. Iá:29,9 MFt 30/ LADÁNYBENÉN 2500 nm telken 60 nm tanya nagy melléképülettel csodás természeti környezetben eladó. I.ár: 5,3 MFt 30/ KECSKEMÉT, Városföldön 1100 nm telken 250 nm, 3 szoba családi ház, üzlethelyiség eladó. I.ár: 10,9 MFt 30/ KECSKEMÉT, Füzes utcában 74 nm, nappali+2 szobás első emeleti lakás eladó, garázsvásárlási lehetőséggel. I.ár: 22,8 MFt 30/ KECSKEMÉT, Mercedes gyár közelében, kertvárosias lakóterületen eladó 906 nm építési telek. I.ár: 5,2 MFt 20/ KECSKEMÉTEN, az M5 autópálya északi kijáratához közel, 50 nm tanya, 8800 nm erdővel, vendég faházzal eladó. I.ár: 9,9 MFt 30/ KECSKEMÉT, Petőfivárosban, 900 nm telken 176 nm, 5 szobás, felújított családi ház, több generációs családnak is eladó. I.ár: 38,9 MFt 30/ CSERKESZŐLŐN 18 FÉ- RŐHELYES, bejáratott apartmanház a fürdő mellett, teljes berendezéssel, költözés miatt eladó. Ár:30Mft. 0630/ PETŐFIVÁROS legelején ház telek áron eladó, esetleg budapestire cserélhető / CSOK-ért cserébe építőipari cég 90 nm-es házat vagy 60 nm-es lakást biztosít, teljeskörű ügyintézés mellett. Telefon: 06-70/ , 06-70/ INGATLAN SZÉCHENYIVÁROSBAN 1 szobás, egyedi mérős, 33 nmes, panellakás eladó. 11 M / KISKUNFÉLEGYHÁZÁN, az KERESEK saját célra házat, E75-ös út mellett, Mezőgazdasági Bolttal szemben, házrészt azonnali készpénzre, lehet romos is 1986-ban épült családi ház 3 MFt-ig Kecskeméten! 2100 nm területtel, telekáron 06-30/ eladó, Mercedes gyárhoz kb. KECSKEMÉT belvárosában 2 15 km-re. Főépület mellett szobás, teljesen felújított, van még melléképület, nm-es, panellakás eladó. 15,99 M / V, városi víz, gáz. Telefon.: 06-20/ KRISTÁLY téren 64 nm-es KECSKEMÉT belvárosában, első emeleti panellakás plusz 3 szobás, teljesen felújított 22 nm-es garázzsal eladó. családi ház eladó. 16,5 M Iá:17,9Mft, 0670/ / KECSKEMÉTEN 2 szobás, teljesen felújított, 55 nm-es panellakás eladó. 15,2 M / VACSIKÖZBEN, 2 szobás, 58 nm-es, nagy telkes családi ház eladó. 16,5 M / KECSKEMÉT belvárosában, 3 szobás, 61 nm-es, egyedi mérős panellakás eladó. 16,9 M / VACSIKÖZ Kővágó utcában családi ház eladó. Iá: 27,2Mft, 0630/ RÁKÓCZI úton I. emeleti két szobás erkélyes lakás garázzsal eladó. Iá:16,7Mft, 0630/ MŰKERTVÁROSBAN 2 szobás, 47 nm-es, jó állapotú panellakás eladó. 12,8 M / KECSKEMÉTEN Halasi úti 39 nm-es földszinti egyszobahálós, gázfűtéses lakás, 4 nm-es kamrával (akár bérlővel) eladó 7,8 MFt. 20/ MÁRIAVÁROSBAN erősen felújítandó 40 nm-es leválasztott házrész 3,5 MFt 20/ NYARALÓ TŐSERDŐN 120 nm-es, 3 szintes, szintenként külön használható nyaraló eladó! Alkalmas nagyobb család, barátitársaság vagy üdültetés céljára is /

7 7 KIADÓ KECSKEMÉTEN Botond utcában földszinti 1,5 szobás lakás kiadó Ft/ hó +rezis+2hó kaució 06-20/ KIADÓ lakást, házat keresünk kisgyerekkel, Kecskeméten vagy környékén, min. másfél szobás+ számla / ELADÓ LAKÁS KÓRHÁZNÁL 50 nm-es, Építő Simonos, 2 szobás, lakás, parkolóval, orvosi rendelőnek is jó. Ár: 20 MFt Tel.: 70/ STÁDIUM utcában 55 nm-es, gázfűtéses, 2 szobás, lakás. Ár: 15,6 MFt Tel.: 70/ HALASI úton 45 nm-es, gázfűtéses, 2 szobás, felújított lakás Ár: 9,9 MFt Tel.: 70/ FŐTÉRHEZ közel, 85 nmes 3,5 szobás 3. emeleti lakás eladó. Ár: 22,5 MFt Tel.:70/ HUNYADIVÁROSBAN 1 emeleti 4 szobás lakás garázzsal eladó 18,9 MFt Tel.:70/ KECSKEMÉTEN Széchenyivárosban 60 nm nappali + 2 félszobás ötödik emeleti felújított lakás eladó! Ár: 15,1 MFt Tel.: 70/ KECSKEMÉT belvárosában 1 emeleti 54 nm erkélyes 2 szobás lakás garázszsal eladó! Ár: 19,9 MFt Tel.: 70/ IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: szerda 16 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997 KECSKEMÉT belvárosában 68 nm amerikai konyhás 2+1 szobás, erkélyes 2. emeleti lakás eladó Ár: 26 MFt Tel.: 70/ KECSKEMÉT Műkertvárosban 3.em. 2 szobás erkélyes lakás garázzsal 15.5 MFt, csere is lehet 2 szobás 1. emeleti garázs nélkül. Tel:70/ ELADÓ Széchenyivárosi 2 szobás lakásomat erkélyes garzonra cserélném értékegyeztetéssel. Tel.:70/ ELADÓ CSALÁDI HÁZ HUNYADIVÁROSI, 6 szobás, 2 szintes sorház, garázzsal eladó. Ár:26,5 MFt Tel.70/ PETŐFIVÁROSBAN kétgenerációs 6 szobás 174 nm-es családi ház eladó. Ár: 39,999 MFt Tel.:70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 5 szobás, gyönyörű családi ház, dupla garázzsal eladó. Ár: 33,5 MFt Tel.:70/ VACSIKÖZBEN 154 nm-es nappali+3 szobás igényes családi ház eladó. Ár: 55 MFt 70/ HEGEDŰSKÖZBEN 2 szoba+ nappali felújított családi ház eladó 17,5 MFt 70/ VACSIKÖZBEN, az ABC mellett, nappali, 4 szobás igényes ház üzlettel. Ár: 43,9 MFt 70/ KECSKEMÉT-Petőfivároshoz közel 135 nm-es 1+3 félszobás családi ház eladó. Ár.20.5 MFt.Tel:70/ Kecskeméten a legdrágább az ingatlan KECSKEMÉT Belvárosban 520 nm társasház építésre alkalmas építési telek eladó! Ár: 47,9 MFt Tel.: 70/ KIADÓ BALATON utcán irodák, nm, raktárak parkolóval kiadók. Az ár a teljes rezsit tartalmazza: Ft/nm. 70/ VACSIKÖZBEN 75 nm-es, 3 szobás, bútorozott lakás kiadó. Ár: Ft/nm. 70/ KECSKEMÉT belvárosában 85 nm 2+1 szobás családi ház 356 nm telken garázzsal együtt eladó! Irányár: 27 MFt BELVÁROSI 42 nm-es üzlethelyiség kiadó. Ár: ,- Tel.: 70/ KISFÁIBAN 2872 nm-es tanyás Ft/hó+rezsi Tel.:70/686- ingatlan akácos erdővel Ár: 5 MFt Tel: ELADÓ TELEK BELVÁROSBAN 2 szoba+étkezős, erkélyes, felújított, bútorozott lakás kiadó. Ár:85 eft/hó +rezsi Tel.: 70/686- TÁRSASHÁZ építésére alkalmas nm-es te lek, eladó. Elfogadott tanulmánytervvel. KERESEK Ár: 60 MFt. ELADÓ/KIADÓ ingatlanokat Tel.70/ folyamatosan keresek: lakásokat, BALLÓSZÖGBEN nmes, házakat, telkeket, telek, közmüves, aszfaltos utcában eladó! Ár:8,3 MFt nyaralókat Tel.: 70/198- Tel. 70/ BETHLENVÁROSBAN 368 ELADÓ LAKÁST, HÁZAT keresek MFt-ig Kecskemét nm-es telek, 80 nm családi Belvárosban, házzal eladó. Ár: 16,9 MFt Hunyadivárosban, Széchenyivárosban, Tel.:70/ BELVÁROSHOZ közel, 519 nm telek eladó, 40% beépíthető. Máriavárosban! Tel.: 70/ ELADÓ/KIADÓ GARÁZST ke- Ár: 16,5 MFt Tel.:70/686- resek Kecskeméten a 5148 Széchenyivárosban és a Belvárosban! Tel: 70/ HELVÉCIAI út mellett 3000 nm építési telek tervdokumentációval ALBÉRLETBE KIADÓ házat, eladó!: 11 MFt lakást keresek Kecskeméten! Tel.: 70/ Tel: 70/ Budapest után Kecskeméten a legmagasabbak az új építésű lakások négyzetméterárai. Mindez a legfrissebb, május közepén készült felmérésekből derül ki. Júniustól új időszak indul az új lakások piacán. Megkezdődik ugyanis az elmúlt 1-2 évben elindított beruházások során megépült lakások átadása. Vidéken mintegy 2000 új otthonról van szó. Az ingatlan.com adatai szerint május közepén az új lakások négyzetméterára folyamatos emelkedést mutatott. Az elemzés szerint Budapesten az új lakások és lakóházak átlagos négyzetméterára 657 ezer forint volt. Több vidéki nagyvárosban is nőnek az árak, igaz eltérő mértékben. Kecskeméten például 400 ezerért, Győrben 360 ezerért, Miskolcon 327 ezerért, Debrecenben 302 ezerért, Szolnokon pedig 298 ezerért kínálták az új lakások négyzetméterét. KECSKEMÉT és környékén kb nm-es építési telket keresek! Tel: 70/ ELADÓ lakást keresek utáni építésű, első - második emeletig, 23 millió Ft -ig. Tel: 70/ HUNYADI/ Petőfivárosban 120 nm-es felújított házat keresek. Ár: MFt Tel.:70/ KECSKEMÉTEN, Batthyány utcai, 1+ 2 fél szobás, lakást keresek. Tel: 70/ SZÉCHENYI- vagy belvárosban eladó I-II. emeleti 2 szobás lakást keresek. Tel.:70/ ELADÓ/KIADÓ ingatlanokat folyamatosan keresek Lakás, Ház, Telek Tel: SÜRGŐSEN keresek 2,5 szobás, 80 nm körüli kertes házat Műkertváros/Szeleifaluban, garázzsal. Tel.:70/ Mindez azt jelenti, hogy az év második felére jelzett nagy lakásbumm előtt a vidéki városok között Kecskeméten a legmagasabbak a frissen elkészülő lakások átlagos négyzetméterárai. hiros.hu

8 május 29. KARRIERBÉRES Gumi ÁLLÁST KÍNÁL ASZTALOST keresek önálló munkavégzésre, napi 4-6 óra munkára, hosszútávra, Kecskemétről. Nyugdíjas is lehet! 0670/ DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel. Érd: 0620/ BETANÍTOTT varrónőket keresünk kecskeméti telephelyre (Szabó-Cseh Kft., Írisz u. 3., Auchan mellett), teljes munkaidőben, határozatlan időre. Szakképzettség nem szükséges, de varrni tudjon!érdeklődni: Seres Anett 30/ DÁNIÁBA keresünk tapasztalattal rendelkező mezőgazdasági munkásokat, traktorosokat, tehenészeket, sertésgondozókat (háztáji vagy üzemi tapasztalattal). Alap angol nyelvtudás feltétel. Jelentkezés: 06-70/ , www. andreasagro.com C,E kategóriás jogosítványnyal tehergépjármű vezetőt keresünk rönkszállító és mozgópadlós szerelvényre. Hosszútávú munkalehetőség. Bérezés megegyezés szerint. Sípos István / GYÁLI kontaktlencse- gyárba betanított dolgozókat keresünk 12 órás munkarendbe! Bruttó Ft órabér + 40% műszakpótlék Ft cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Kecskemét, Lajosmizse, Nagykőrös. Jelentkezzen a: KÖNNYŰ fizikai munkára, egyműszakos munkarendbe ügyes kezű kolléganőkett keresünk / PÉNZINTÉZET üzletkötőt keres. 0630/ VILLANYSZERELŐKET és segédmunkásokat felveszek, ill. alkalmi munkavállalókat is / , 06-70/ ÉV feletti munkavállakat keresünk hétvégére könnyű fizikai munkára, heti kifizetéssel, akár havi néhány alkalomra, akár másodállásként. Diák-Navigátor Iskolaszövetkezet, Kecskemét, Klapka u / , 20/ , 76/ Kft. kecskeméti telephelyére keres autószerelő végzettséggel rendelkezőt és betanított fizikai munkára munkatársakat. Magas kereseti lehetőség, cafetéria. Fényképes önéletrajzokat a beresgumi@ beresgumi.hu címünkre várjuk. CO hegesztőket keresünk Kecskemétre. Tel: 06-70/ NEMZETKÖZI gépkocsivezetőt keresünk kiemelt bérezéssel, fiatal gépkocsiparkkal, minden hétvége itthon. Önéletrajzot a szlama@ pannonlog.hu, telefonon érdeklődni: 06-70/ os számon lehet. KÖNNYŰ fizikai munkára keresünk 18 év feletti nappalis, évhalasztó, estis, levelezős diákokat hétfőtől vasárnapig. Heti 2-3 műszak vállalásával. Diák- Navigátor Iskolaszövetkezet, Kecskemét, Klapka u / , 20/ MTZ traktor márkakereskedésünkbe keresünk gépértékesítő kollégát Kecskemétre. Royal Traktor Kecskemét, Nagy Katalin, / , oneletrajz201603@ gnail.com BETANÍTOTT dolgozókat keresünk kiemelt bérezéssel győri, sopronkövesdi, ajkai és mosonmagyaróvári munkahelyünkre. Szállást, étkezést, utazást biztosítunk / HÉTKÖZNAPI épülettakarításra keresünk alkalmi munkavállalókat, heti 2-3 műszak vállalásával, heti kifizetéssel. Diák- Navigátor Iskolaszövetkezet, Kecskemét, Klapka u / , 20/ NAGYKŐRÖSI telephelyű cég AutoCAD, Inventor program ismerettel munkatársat keres. Érd.: 0620/ TRAKTOROS kollégát keresünk 40 ha-os gyümölcsös ültetvény gépi munkáinak folyamatos végzéséhez. Érdeklődni a 06-70/ ös telefonszámon lehet Az Aranyhomok Szálloda felszolgálót keres! Önéletrajzát a director@ hotelaranyhomok.hu-n vagy a szálloda recepcióján várjuk! ÉTELFUTÁROKAT Kecskemétről saját gépkocsival felveszünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal: munka@ bbnet.hu 06-1/ BENZINKÚTRA 2 hölgy eladót (férfiak is jelentkezhetnek) keresek, azonnali kezdéssel. Kecskeméti korrekt munkahely, bejelentett hosszútávú főállás, sok szabadidő. Érd: 0630/ TAKARÍTÓNŐT keresek varrodába délutáni, 4 órás munkaidőben. (Szabó-Cseh Kft., Kecskemét, Írisz utca 3., Auchan mellett. Érdeklődni: Seres Anett 30/ PANZIÓBA keresünk ügyintézőt Kecskemétre. Nagy Katalin, / , oneletrajz201603@gmail. com TAXI sofőrt keresünk Lajosmizsére. Mizse Taxi, Nagy Katalin / , oneletrajz201603@ gmail.com KOZMETIKUST, műkörmöspedikűröst keresünk belvárosi szalonunkba. 0620/ HÚSÜZLETBE eladói munkakörbe keresünk férfi dolgozót. Tel.: 06-30/

9 9 LAJOSMIZSÉN takarító munkatársakat keresünk MÁV pályaudvarokra teljes munkaidőre, hosszú távra, azonnali kezdéssel. Jelentkezni munkaidőben telefonon: 30/ BŐVÜLŐ csapatunkba Kecskemétre ingatlanértékesítőt keresünk. info@ simoningatlan.hu VILLANY és gázórák leolvasására kecskeméti lakost keresünk főállásban. Feltételek: "B" kategóriás jogosítvány, magángépjármű. Érd.: 06/ Dr. PADLÓ Áruház férfi eladót, valamint függönyvarrásra önállóan dolgozni tudó gyakorlott varrónőt keres Kecskeméten 8 órás munkarendben. Érd.:06-30/ BOZÓKI Testvérek Kft. kőmegmunkálásban jártas munkatársat keres vágógép kezelő és csiszoló munkakörbe.tel.: 06-30/ munkaidőben NAGYKŐRÖSI műhelybe keresünk tehergépjármű és autóbusz javítására szakmunkást. Lehet kezdő is. Kezdő nettó órabérek Ft-ig + bejelentés. Jelentkezés: 06/20/ , 06/20/ KECSKEMÉT Kisfáiba udvaros takarítót keresünk. 30/ OKTATÁS FESTŐKURZUS Felsőlajoson június 9-11-ig a Krisztina Vendégházban. Szállással és félpanzióval. Festés alapjai kezdőknek és haladóknak egyaránt. Ideális környezet, baráti légkör. Jelentkezés: aranyecset@citromail.hu NÉMETÓRA beszédközpontúan, személyesen Kecskeméten, vagy skypeon!!! Új célok megvalósulhatnak!!! Hívjon bátran! 06-20/

10 május 29. KARRIER TESTTARTÁS mit árul el rólad az állásinterjún? Sokszor egészen kis dolgokon múlik, hogy megkapjuk-e a hőn áhított állást. Ilyen lehet például a testtartásunk is, ami nagyon sokat el tud árulni rólunk a legtöbbször a tudtunk nélkül. Olyan stresszesebb szituációkban mint egy állásinterjú a feszültségünk sokszor a testbeszédünkben is megmutatkozik. Erre azért kell figyelnünk, mert hatással lehet az interjúztatóra, így elképzelhető, hogy ahelyett amit mondunk inkább arra figyel, hogyan tördeljük az ujjunkat, vagy hogy tekergetjük a hajunkat. A helytelen testbeszédből arra is következtethet a HR-es hogy ideges, alkalmatlan, esetleg rossz kedvű vagy. Éppen ezért, hogy elkerüljük a téves benyomásokat fontos, hogy ne csak arra készüljünk fel, hogy mit mondunk, hanem arra is ügyeljünk, hogy hogyan tesszük ezt. Görnyedés Emlékezz vissza arra, amikor anyukád mindig rád szólt, hogy húzz ki magad, állj egyenesen! A görnyedt testtartás nem csak az egészségedre káros, hanem a megítélésedet is negatív irányba befolyásolja. Az interjúztató úgy érezheti, hogy unatkozol, nem érdekel az adott állás, ráadásul zavaró lehet, ha túl közel kerülsz így a kérdezőhöz. Ha kihúzod magad akkor magabiztosságot sugallsz és így azt mutatod, hogy ura vagy az adott helyzetnek. Keresztbe tett vagy zsebre dugott kéz Az, hogy keresztbe teszed a kezed egyfajta védekezésre utal, arra, hogy nem érzed magad biztonságban. Ráadásul még azt is jelenti, hogy elzárkózol a beszélgetés elől, nem vagy befogadó a másik fél mondandójára, néhány esetben pedig akár agreszszív magatartásra is utalhat. A fentiek helyett inkább tegyük az ölünkbe a kezünket vagy engedjük le magunk mellé. Feszült arcizmok Az egyik legjobb stresszoldó a mosoly. Sokan annyira feszültek az állásinterjún, hogy egy percre sem mernek elmosolyodni, holott sokkal szimpatikusabbá és barátságosabbá válik az ember, ha egy pillanatra elmosolyodik. Másodtevékenység Legyen szó hajtekergetésről, ujjtördelésről, talppal való dobolásról, vagy az arcod állandó érintgetéséről az idegesség miatti másodtevékenységek sajnos maguktól előjönnek és azt sugallják, hogy nagyon kényelmetlenül érzed magad. Legyünk öntudatosak, kontrolláljuk magunkat! Itt is segít, ha az asztalra tesszük a kezünket vagy leengedjük magunk mellé. Forrás: Szerző: Szabó Diána

11 Munkatárs a gyártás területén részmunkaidőben Szeretnél versenyképes jövedelem mellett a családodra, szabadidődre több időt fordítani? Amennyiben a válaszod igen, most lehetőséged nyílik részmunkaidőben, rugalmasan velünk együtt dolgozni a gyártás különböző területein, mint pl.: Jelentkezz, hogy tapasztalatoddal és tudásoddal modelleket! Elvárások Amit kínálunk vállalatánál felüli juttatások díjazással javadalmazunk Munkavégzés helye: Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft Kecskemét, Pf palyazat@daimler.com Karrier-Hotline:

12 május 29.

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 22., XXVIII/21. w w w. ke s z i n. h u Kiemelten magas munkabér csomagokkal, próbaidő utáni további emelésekkel, bónusszal, Cafeteriával, céges buszjáratokkal,

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák

Részletesebben

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

BNI - Kapcsolatépítésben a siker!

BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 9., XXVIII/2. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4.

KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 22., XXIX/4. A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION A Neumann János Egyetem standja is bemutatkozott a budapesti Educatio 2018 kiállításon,

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

Átadták a Holnap városáért Díjakat

Átadták a Holnap városáért Díjakat KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT június 26., XXVIII/26.

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT június 26., XXVIII/26. INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. június 26., XXVIII/26. 2 2017. június 26. www.keszin.hu 3 4 2017. június 26. VAKÁCIÓ 2017. Helyi táborok a Hírös Agóra Nkft. szervezésében Kérdéseivel keresse

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á j u s 15., XXVIII/20.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á j u s 15., XXVIII/20. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 15., XXVIII/20. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. május 15. KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR Május 16. kedd 10.00 óra SZÜLETÉSÜNNEP Téma: Az anyatejes táplálás Vendég: Szabó

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL. Speedmarathon KECSKEMÉT

INGATLAN ROVATTAL. Speedmarathon KECSKEMÉT INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 18., XXVIII/16. Speedmarathon A sebességellenőrzéssel kapcsolatos kampány elmúlt évekbeli sikere és a kedvező tapasztalatok miatt a magyar rendőrség

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. j ú n i u s 12., XXVIII/24. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. június 12. Négyszáz film a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon Huszonhét országból több mint négyszáz filmet

Részletesebben

OTTHON KECSKEMÉT á pri l i s 24., XXVIII/17.

OTTHON KECSKEMÉT á pri l i s 24., XXVIII/17. OTTHON KECSKEMÉT 2017. á pri l i s 24., XXVIII/17. w w w. ke s z i n. h u 2 OTTHON PADLÓSZŐNYEGEZÉS TOLDÁS NÉLKÜL Megérkeztek nagy mennyiségben az 5 m széles padlószőnyegek, amelyekkel akár az egész szobát

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6. XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

XX. évfolyam 11. szám május 27.

XX. évfolyam 11. szám május 27. XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán

Részletesebben

SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT

SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 16., XXVIII/3. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

IX. évfolyam, 15. szám július 30.

IX. évfolyam, 15. szám július 30. IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória

KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki

Részletesebben

KECSKEMÉT március 20., XXVIII/12.

KECSKEMÉT március 20., XXVIII/12. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. március 20., XXVIII/12. www.keszin.hu 3 Folytatódik a közvilágítás-fejlesztés Kecskeméten Csaknem 100 millió forintból fejlesztik Kecskeméten a közvilágítást 2017-ben. A

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,

Részletesebben

KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.

KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT február 27., XXVIII/9.

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT február 27., XXVIII/9. INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 27., XXVIII/9. 2 2017. február 27. Együttműködési megállapodást kötött a Zeneakadémia és Kecskemét Együttműködési megállapodást kötött a Liszt Ferenc

Részletesebben

2433 Sárosd, Hantosi u. 46.

2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Sárosdi vállalkozások BARTA TAMÁS Egyéni vállalkozó 2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Tel: 06-20-427-7921, 06-25-260-009 Szobafestés, mázolás, tapétázás. 1 / 20 Külső szigetelés (DRYVIT rendszerrel). Gipszkartonos

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 10., XXVIII/15. 2 2017. április 10. Egész napos családi programokkal várja a vendégeket a Hírös Város Turisztikai Központ a régi

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010

2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu,  írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010 Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2017. j ú l i u s 10., XXVIII/28. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. július 10. Szolgáltatók Csomagoljunk profi módon! Vannak élethelyzetek, amikor profi kellékekre van szükségünk.

Részletesebben

XIX. évfolyam 21. szám október 16.

XIX. évfolyam 21. szám október 16. XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

K ARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á rci u s 27., XXVIII/13.

K ARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á rci u s 27., XXVIII/13. K ARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á rci u s 27., XXVIII/13. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. március 27. NYÍLÁSZÁRÓ TECHNIKA AJTÓ - ABLAK - REDŐNY LÁTOGASSON EL BEMUTATÓTERMÜNKBE: KECSKEMÉT, IZSÁKI U.

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23.

KECSKEMÉT. 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23. 2 2016. június 9. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent

Részletesebben

KECSKEMÉT július 3., XXVIII/27.

KECSKEMÉT július 3., XXVIII/27. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. július 3., XXVIII/27. 2 2017. július 3. Gasztro Kiváló cefre, kiváló pálinka A nyári időszakban a meggytől, a szamócán át a sárgabarackig finomabbnál, finomabb gyümölcsök

Részletesebben

KECSKEMÉT november 14., XXVII/46.

KECSKEMÉT november 14., XXVII/46. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 14., XXVII/46. 2 2016. november 14. VÉRADÁS november 14. hétfő 08:30 12:00 Univer Product Rt. Kecskemét (Hetényegyháza), Úrihegy tanya 295. november 15. kedd 10:00

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 30., XXVI/40. 2 2015. szeptember 30. Ciróka Bábszínház NAGYTEREM LÚDAS MATYI október 3., szombat 17 óra október 5., hétfő 10 és 14 óra október 6., kedd 10 és 14

Részletesebben

OTTHON ROVATTAL. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása KECSKEMÉT február 20., XXVIII/8.

OTTHON ROVATTAL. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása KECSKEMÉT február 20., XXVIII/8. OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 20., XXVIII/8. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása A Modern Városok Program végrehajtásáról szóló napirend kapcsán beszéltek képviselőink a városháza

Részletesebben

Egyszerűsödött az okmányigénylés

Egyszerűsödött az okmányigénylés KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 3., XXVIII/14. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

XVII. évfolyam 6. szám március 22.

XVII. évfolyam 6. szám március 22. XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18. XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak

Részletesebben

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése Népművelők Vándorgyűlése Miskolc, 2007. november 29 december 1. Konferencia helyszíne: Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.) Szekcióülések helyszíne: Művészetek

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

VIII. Báron Bábos Találkozó

VIII. Báron Bábos Találkozó Ó V Í H G E M VIII. Báron Bábos Találkozó 2019. április 10. Helyszín: Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar Díszterme Kecskemét, Kaszap u. 6-14. EFOP-3.6.1-16 A Találkozó alatt megtekinthető a "Bábtáncoltató"

Részletesebben

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT szeptember 25., XXVIII/39.

INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT szeptember 25., XXVIII/39. INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2017. szeptember 25., XXVIII/39. 2 2017. szeptember 25. 5 tipp a biztonságos őszi közlekedéshez Tudta, hogy a lehullott falevelek kora reggel pont ugyanúgy

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT

KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 8., XXIX/2. ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT Ezentúl zöld pihenő székekben ülve, családtagjaik körében tölthetik a megfigyelési időt a Bács-Kiskun

Részletesebben

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT fe bru á r 18., XXX/8.

KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT fe bru á r 18., XXX/8. KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2019. fe bru á r 18., XXX/8. w w w. ke s z i n. h u 2 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. február 18. EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun

Részletesebben

XVII évfolyam - 4 szám 2016 Április Pályázat Derekegyházi Napköziotthonos Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992 évi XXXIII törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Derekegyházi Napköziotthonos

Részletesebben

Szolgáltatók rovattal

Szolgáltatók rovattal Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. szeptember 4., XXVIII/36. 2 2017. szeptember 4. KECSKEMÉTI FÜRDŐ Éves karbantartási munkák a Kecskeméti Fürdőben Információk a karbantartási munkák miatti

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 25.

Siklós-Bóly térségi 25. Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16.

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 16. szám, 2008. október 1. 2. oldal I. évfolyam, 16. szám, 2008. október 1. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail:

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 14., XXVII/15. 2 2016. április 14. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR ÉTTEREM DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK WEBOLDAL INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!

2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

K E C S K E M É T , XXIX/38.

K E C S K E M É T , XXIX/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 17., XXIX/38. "Számunkra fontos a határidők pontos betartása, a kívánt célcsoport elérése és a minőségi megjelenési forma. A Kecskeméti Szuperinfóval és a Családinfóval

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

REFERENCIÁK. ÖNT KÉPVISELJÜK AZ ABLAKGYÁRTÁSBAN! www.arthytherm.hu

REFERENCIÁK. ÖNT KÉPVISELJÜK AZ ABLAKGYÁRTÁSBAN! www.arthytherm.hu REFERENCIÁK ÖNT KÉPVISELJÜK AZ ABLAKGYÁRTÁSBAN! www.arthytherm.hu Fontosabb referenciáink a nyílászáró piacon: Közületi ügyfeleink: Eurocampus Kft: Miskolci egyetem rekonstrukciója (Miskolc egyetemváros,

Részletesebben

IX. évfolyam, 3. szám február 13.

IX. évfolyam, 3. szám február 13. IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon

Részletesebben

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó Budapest XVIII. kerületben a Havanna utca kertváros közeli részén, a 11. emeleten található bútorozott panellakás hosszú távra (minimum 1 év),

Részletesebben

XVII. évfolyam 15. szám július 26.

XVII. évfolyam 15. szám július 26. XVII. évfolyam 15. szám 2013. július 26. 2 VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS CSATORNA BEKÖTÉS - Családi és társasházak komplett épületgépészeti kivitelezése - Napkollektoros rendszerek telepítése - Központifûtések

Részletesebben

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK

Részletesebben

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 19., XXVIII/25.

OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 19., XXVIII/25. OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. j ú n i u s 19., XXVIII/25. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. június 19. JÓGA A DOMBTETŐN 2017. június 24-én ismét megrendezésre kerül a Jóga a Dombtetőn program a Benkó Zoltán

Részletesebben