Nádudvari. Iskolai könyvtár fejlesztése A Kövy Sándor Általános Iskola sikeresen pályázott a Könyvtári szolgáltatások

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nádudvari. Iskolai könyvtár fejlesztése A Kövy Sándor Általános Iskola sikeresen pályázott a Könyvtári szolgáltatások"

Átírás

1 Nádudvari VÁROSI KÖZÉLETI LAP augusztus XVIII. évfolyam 8. szám Ára: 99 Ft Szent István ünnepe A hagyományokhoz hűen idén is lesz városi ünnepség a művelődési ház előtti téren államalapító Szent István király ünnepe alkalmából augusztus 19-én, hétfőn. A program: órától Soltész Rezső zenés nosztalgia műsora, órától ünnepi beszédet mond Beke Imre, Nádudvar város polgármestere, órától tűzijáték. Támogató: Nádudvar Város Önkormányzata. Előző nap, azaz augusztus 18-án, vasárnap 10 órától ünnepi istentisztelet a református templomban. Hét területen 160 fő dolgozik Közmunkaprogramból javulnak az utak Március közepén, hét területen elindultak a Start Munkaprogramok. A program felén túl érdemes egy kis számot vetni, hol tartanak most ezek az önkormányzat szervezésében működő projektek. Melyek is ezek a programok? Vegyük sorra: belvíz elleni védekezés, belterületi utak rendbetétele, mezőgazdasági utak rendbetétele, mezőgazdasági termelés, illegális hulladéklerakó helyek felszámolása, bio- és megújuló energia hasznosítása, valamint téli és egyéb értékteremtő munkák. Nádudvar Város Önkormányzata sikeresen pályázott ezekre a területekre, ezért november illetve december végégig 160 főnek tud munkát adni. Ezen felül számos tárgyi eszköz beszerzése is megvalósulhatott a támogatásból. A mezőgazdasági termelést segítendő kisteherautó, az illegális hulladéklerakó helyek felszámolásához pedig teherautót lehetett vásárolni. A mezőgazdasági program amely tulajdonképpen le sem állt, hiszen képzések folytak a téli időszakban is keretében a Fő utcai egykori gyakorló kertben fóliasátort is építettek. A földeken pedig hat hektáron burgonyát, míg másfél hektáron hagymát termesztenek. A belterületi utak rendbetételéhez 540 tonna zúzott követ is vásárolt az önkormányzat, amely az útalappal rendelkező utcákban kerül felhasználásra. Első körben azokon a területeken, amelyekben már korábban kiépítették a szennyvízcsatorna-hálózatot. Azokat a fűkaszákat is ebből a pénzből tudták megvásárolni, amelyekkel a rászoruló, idős emberek előtti területeket, portákat rendbe teszik kérésre a közmunkaprogram munkavállalói. Megkezdték az útalapos utak helyreállítását Szennyvíz 3. ütem: már van műszaki ellenőr és kivitelező is Aláírták az érintett felek a megbízási szerződést július 31-én, a városházán a műszaki ellenőri és a FIDIC szerződéses rendszer szerinti mérnöki feladatok ellátására a Nádudvar település szennyvízelvezető rendszerének, valamint szennyvíztisztító telepének fejlesztése KEOP-1.2.0/ című pályázathoz kapcsolódóan. A szennyvízberuházás 3. üteméhez kapcsolódó ellenőrzési munkálatok elvégzését az EUROUT AGROINVEST Mérnök Konzorcium nyerte el. Képünkön Marokházi István az EUROUT Kft. ügyvezető igazgató (baloldalt), Fekete Balázs az Agroinvest Zrt. vezérigazgatója (középen) és Beke Imre polgármester hitelesíti a megállapodást kézjegyével. Lapzártánk után, augusztus 9-én kihirdették a szennyvíztisztító telep bővítésének kivitelezésére kiírt pályázat nyertesét is. A munkát az egyetlen pályázó, a hajdúszoboszlói székhelyű Magyar Mélyépítő Kft. nyerte el, amely az előre vártnál minden tekintetben (árban és kivitelezési határidőben is) kedvezőbb ajánlatot tett. A szerződéskötésre leghamarabb augusztus 16-án kerülhet sor. A kivitelezési munkálatok pedig ezután kezdődnek. Iskolai könyvtár fejlesztése A Kövy Sándor Általános Iskola sikeresen pályázott a Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése program keretében a TIOP / Tudásdepó Expressz című pályázati kiírásra. A beruházás 100%-át, azaz Ft-ot finanszíroz az Európai Unió. A projekt célja hogy, az iskola könyvtára váljon a tanulás fontos színterévé, egyúttal hozzájárul a könyvtár informatikai fejlesztéséhez. A megvalósítás augusztus 1. és július 28. között zajlott. A könyvtárfejlesztés fő célkitűzése, hogy az iskola alapfeladatát, az értelmi képességek és az egész személyiség fejlődését, fejlesztését minél magasabb szinten segítsék, támogassák könyvtári eszközökkel. A hagyományos tantermi oktatáson kívül most már lehetőség nyílik egyéni tanulási formák kialakítására, amelyhez sokféle információs forrás gyors elérésére van szükség. A fejlesztés révén adott a lehetőség ahhoz, hogy az olvasási kompetenciákat a digitális kompetenciákkal összekapcsolva fejlesszük. Az iskolai könyvtár, tanulást segítő szolgáltatásával, az iskolai közösség minden tagja számára lehetővé teszi, hogy hozzáférjen az információs hálózathoz. Így lehetőség nyílik a könyvek mellett más információs források használatára, a nyomtatott információhordozóktól az elektronikus médiumokig. A projekt közvetlen célja, hogy a tanulók szabadidejükben örömmel jöjjenek a könyvtárba és minden eszközt megtaláljanak az információk kereséséhez. Közvetett célja, hogy a könyvtárhasználati tudás megszerzése által a diákok a közoktatás befejezése után el tudjanak igazodni az információs rendszerekben, elősegítve ezáltal az élethosszig tartó tanulásukat. A projekt keretében olvasósarkot alakítottak ki. Számítógépek elhelyezésével az információkhoz való hozzájutást segítik. A megvásárolt Szirén könyvtári program lehetővé teszi az integrált könyvtári rendszer bevezetését is.

2 2 Nádudvari Hírek augusztus LEADER-re pályáztak Július 4-én rendkívüli ülésen döntött arról a képviselő-testület, hogy a Hortobágyi Leader Akciócsoport keretében az önkormányzat három pályázatot nyújt be. A három a pályázat nyertessége esetén megvalósítani kívánt célok: Szaunaház kialakítása a Nádudvari strandfürdőben; közösségi közlekedési létesítmények fejlesztése, buszvárók elhelyezése; edzőterem kialakítása a Jókai utcai Sportcentrumban. A támogatás mértéke mindhárom esetben 100%. A három fejlesztés, életminőséget javító, közösségi célú fejlesztés, elsősorban szolgáltatásfejlesztés, amelynek keretében építésre, eszközbeszerzésre fog elsősorban sor kerülni, amennyiben a megpályázott összegeket elnyeri az önkormányzat. A megpályázott forrás öszszesen Ft. Következő rendkívüli ülését 17-én tartotta a testület. Első napirendi pontként az önkormányzati hitelek lejáratának meghosszabbítására vonatkozó előterjesztést tárgyalta meg és fogadta el a testület. A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény előírásaival összhangban az önkormányzat kezdeményezte, hogy a június 30-án lejáró hiteleinek futamidejét augusztus 15-ig hosszabbítsa meg az OTP. Második napirendi pontként a Napfény Óvoda és Bölcsőde bővítéséhez, rekonstrukciójához az ún. EU Önerő Alaphoz történő támogatási igény benyújtását fogadta el a testület. Az EU Önerő Alap keretből megigényelhető a saját forrás 45%-a öszszesen eft, tehát a támogatás elnyerése esetén ennyivel kevesebb forrást kell biztosítania az önkormányzatnak a fejlesztéshez. Következő napirendi pontként a Napfény Óvoda és Bölcsőde alapító okiratát módosították a képviselők. A nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében a köznevelési intézmény alapító okiratának, szakmai dokumentumának tartalmaznia kell az intézmény alapfeladatának jogszabályi megnevezését. A testület a módosítást elfogadta. Negyedik napirendi pontként a Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulás társulási megállapodásának módosítását tárgyalta meg és fogadta el a testület. A módosítással a tagönkormányzatok előzetesen egyetértettek. A módosításokra a Társulás működésének megkönnyítése érdekében került sor. A képviselő-testület megvitatta a Kossuth téri posta épületre vonatkozó, a Magyar Posta által ismertetett elképzeléseket. A jelenlegi ismeretek szerint a Posta egy új korszerű épületet fog kialakítani a régi helyén és II. félévéig az épület átadása is megtörténik a közönség részére. A testület egyetértett azzal, hogy az ingatlant a posta vásárolja meg. A testület a mozgóképről szóló évi II. törvény adta felhatalmazás alapján augusztus 1-jéig volt köteles megalkotni a filmforgatási célú közterület használat szabályait meghatározó rendeletet. A testület a közterület használatáról szóló rendeletét módosítva meghatározta a filmforgatási célú közterület használat szabályait. Dr. Sós Csaba Gyűjtsön kupakot, segítsen Évinek Kupak gyűjtési akciót hirdet Katona Éva gyógyulásának segítéséért a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. Ahhoz, hogy csatlakozzon a segítő szándékú kezdeményezéshez, nem kell mást tennie, csak a környezetében talált ásványvizes és üdítős flakonok műanyag kupakjait öszszegyűjteni és augusztus 1. és november 1. között elvinni a Petőfi u. 13. szám alatti gyűjtőhelyre, a kft. székhelyére. Ők elviszik azokat egy műanyag-feldolgozó üzembe, s a leadott kupakok átvételi árát a kft. átadja Évike családjának További információ kérhető a telefonszámon illetve a majorosgyorgy@ tvg-nadudvar.hu címen. Ide kívánkozó hír, hogy az önkormányzatnál közfoglalkoztatás keretében dolgozók, hetente járó munkabérük kifizetésekor, minden alkalommal pénzt adományoznak e nemes célra. Az öszszegyűlt támogatást minden héten eljuttatják Éva családjának. Nyári élet a művelődési központban Sok újdonsággal és vidám programokkal várta és várja a művelődési központ a látogatóit idén nyáron. Batyus bál Júniusban, a nyári szünet kezdetekor, szinte rögtön tini discóba invitáltuk a fiatal szórakozni vágyókat, ahol klub-hangulat, tánc és karaoke várja őket immár minden hónapban. Ezen fiatalokból megalakult tini klub tagjaival közös szalonnasütés és kerékpártúra került még megrendezésre a szünet első heteiben. A nyár régi-új kezdeményezése a társasjáték kör, amire a jelek szerint igény is volt, így a könyvtárban kicsik és nagyok együtt játszhatnak, ismerkedhetnek a társasozás szabályaival és egymással. A kör indításának hátsó szándéka, hogy erősítsük a személyes kapcsolatok fontosságát a gyerekekben, és kimozdítsuk őket a virtuális játékok világából. Először a művelődési központ életében Kutyás tábort szerveztünk, segítségül híva Nádudvar Város Művelődéséért és Sportjáért Alapítványt. Köszönhetően a támogatásuknak, 18 gyermek ismerkedett meg július első hetében a kutyák kiképzésének alapjaival, egy kutyamenhely életével és körülményeivel, a terápiás kutyák munkájával és küldetésével, valamint egymással. Ezek mellett jutott idő a strandolásra, versenyekre és sok-sok játékra is. Sajnos a létszámhatár felemelése ellenére is sok jelentkező kimaradt a táborból, így reményeink szerint jövőre ismételten a kutyák világába kalauzolhatjuk el táborozóinkat. A gyermekprogramok után közvetlenül az idősek felé fordultunk, hiszen júliusban közösen ünnepeltük az aratást, az Életet az Éveknek Nyugdíjas Szövetség Hajdú-Bihar Megyei Szervezetével rendezett, III. Nádudvari Arató Fesztiválon, ahol az aratás régi folyamatát ismerhettük meg, valamint felléptek a helyi és térségbeli civil szervezetek csoportjai is. A nyári meleg egyik, viszonylag hűvös estéjén került megrendezésre a Batyus bál a nádudvari Nilzen zenekarral, amelynek óriási sikere volt, nem csak a fiatalok körében. A tánctér egész éjjel zsúfolásig tele volt, a zenekari szünetekben pedig a hangulatosan megvilágított téli kertben, vagy egy fagylalt mellett hűsölhettek a vendégek. A báli forgatagot követően a klasszikus zene kedvelőire is gondoltunk, hiszen tartalmas estét tölthettünk Mozart szonáták bűvöletében, köszönhetően dr. Fátyol Rudolf hegedűművésznek és dr. Duffek Mihály zongoraművésznek. Szintén új kezdeményezés a szabadtéri filmvetítés, ami a július másik nagy kedvence volt, hiszen nem sűrűn kacaghatunk végig egy filmet a csillagos ég alatt. Szerencsére a szúnyogok is elkerülték a mozizókat, bár ez betudható a szúnyogriasztós fáklyáknak is, mellyel még hangulatosabbá tettük a területet. A nagy érdeklődésre való tekintettel augusztusban folytatjuk egy horror filmmel, ami igazán hátborzongató élmény lesz a szabad ég és a röpködő bagolycsaládok alatt. Felgyorsult világunkban egyre nagyobb szükség van arra, hogy néha megálljunk, magunkba nézzünk, és válaszokat keressünk az élet nagy kérdéseire. Ehhez segít hozzá augusztusban Nagy Zsolt előadása, melynek a címe is jelzi, A Tudatalatti Hatalma, hogy egy sokakat érdeklő témát boncolgat. A nyári kánikulában mindenféle testmozgástól elmegy a kedvünk. Vannak azonban olyan sportok, amelyek mozgás közben igazi élménnyel teli felfrissülést hoznak! Ilyen csapatjáték a vízi foci, melyet már régóta szerettünk volna elhozni a városlakóknak. Augusztus 19-én, egész napos vízifoci-kupára várjuk a barátokat, ismerősöket, 6 fős csapatokba verbuválódva. A fődíj egy vacsora, az egész csapatnak! A vízi foci mellett teke és pingpong verseny is lesz e napon (részletek a címlapon). Államalapító Szent István király ünnepét ismét egy nappal hamarabb, augusztus 19-én rendezzük, a művelődési ház előtti téren (részletek a címlapon). Nyári kiállításaink is a változatosságot és sokszínűséget hivatottak bemutatni. Júniusban az IntaktArt modern festészeti kiállítását is látogathatták, ahol a képek merőben új, merész színekben és formákban jelentek meg a közönség előtt. Júliusban nem kis szervezést követően érkezett hozzánk Az év természetfotósa fotópályázat vándorkiállítása, mely csodálatos helyekre kalauzol bennünket, és új megvilágításba helyezi a természet hétköznapi képeit. Augusztustól Széplaki Gábor festőművész kiállítása tekinthető meg a kiállítótérben egészen szeptember 9-ig. Továbbra is nagy szeretettel várjuk kedves vendégeinket a művelődési központ valamennyi programjára. Hermann Mónika Békében telt a Béke utcai Tóth házaspár házasságban töltött eddigi 67 éve, s minden bizonnyal így telnek a következők is. Hiszen szinte tapintható volt a szeretet a 90 éves születésnapja alkalmából köszöntött Tóth Lajos és felesége Baranyai Erzsébet között. Júliusban városunk önkormányzata nevében Réz Szilárd gratulált az ünnepeltnek, aki meghitt családi körben vette át a jubileumi emléklapot. Képünkön az ünnepelt éppen elfújta az ünnepi torta gyertyáit (Fotó: Marján László) Kutyás tábor

3 2013. augusztus Nőtt a rendőrőrs létszáma Új taggal bővült a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Nádudvari Rendőrőrs létszáma augusztus elsejétől. Rásó Tibor nem ismeretlen a helyiek számára, hiszen városunk szülötte és a férfi kézilabda csapat játékosa is. A most 22 éves őrmester a Kövy Sándor Általános Iskola után a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskolába járt. Majd érettségi után az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolát is elvégezte 2011-ben. Ezt követően a Hevesi Rendőrkapitányságon teljesített szol- Nádudvari Hírek 3 Új helyen a víziközmű társulat Mint azt júniusi számunkban megírtuk a Nádudvari Csatornamű Beruházó Víziközmű Társulat intéző bizottsági elnöki tisztségéről lemondott dr. Danka József helyét Vida László veszi át. Ezáltal a társulat irodája is költözik szeptember 1-jétől az ügyfélfogadás helye a művelődési ház 6. számú irodája lesz. Az ügyfélfogadás ideje: keddtől péntekig 8-tól 16 óráig. Telefonszáma: 54/ címe: gálatot július 31- ig. Nádudvaron járőri beosztásban kezdte meg a munkát. Rásó Tiborral jelenleg már 10 fő az őrs létszáma tudtuk meg Hullár Gusztáv rendőr alezredestől, a nádudvari rendőrőrs őrsparancsnokától. Rásó Tibor Nádudvariak a folkhétvégén Amit gólyáinkról tudni lehet A március 15. és augusztus 20. közötti időszak több szempontból is kedves az embereknek. Vannak, akik a jó időnek örülnek, vagy ekkorra terveznek nyaralást, és sokan a hazaérkező gólyáknak örvendeznek. Évszázadok alatt a természet és az ember közötti barátság szimbólumává váltak. Vonulása számos költőt megihletett, akik a hűség, a hazaszeretet példaképeként emlegetik. Az odaadó fiókanevelésnek köszönhetően sok ember szemében a családi össze-tartozást szimbolizálja. Tollazatának, kecses járásának eleganciája kivívta az emberek csodálatát. Emberközeli, ugyanakkor tartózkodó viselkedése tiszteletet parancsol. 36 lakott fészek van Nádudvaron, jelenlétük természetes. Pedig védett madár, számuk évekkel ezelőtt jelentősen lecsökkent. Eszmei értéke Ft. Napjainkban a Pireneusi-félszigeten, valamint Közép- és Kelet-Európában él. Európán kívül csak Északnyugat-Afrikában, Kis-Ázsiában és Észak-Mezopotámiában fészkel. Hazánkban kétféle faj él, a fekete és a fehér gólya. A magyarországi fehér gólya állomány 5000 körülire tehető. Egy fészekalj 2-5 tojásból áll, április második felére lesz teljes. A tojó 2-3 naponként rak le egy-egy tojást. A kotlást a második tojás lerakása után kezdi meg, ennek időtartama (maximum 34) nap. A szülők nappal váltják egymást, de éjszaka csak a tojó ül a tojásokon. A kikelt fiókák négyhetesen állnak fel és a 8-9. héten repülnek ki. A gyenge, beteg fiókákat az öreg madarak kidobják a fészekből. A kirepülő fészekalj nagyságát a mindenkori táplálék- és időjárási viszonyok, illetve a költőpár kora és a tojásrakás kezdete határozza meg. Egy négyfiókás szülőpárnak napi 3 kg táplálékot kell biztosítania a fiataloknak, ami nem könnyű feladat. A gólyaszülők korán reggeltől késő estig vadásznak. A mennyiségen túl fontos, hogy tápláló, energiadús és változatos legyen az eleség. Fészkenként átlagosan 2-3 fióka repül ki. Nádudvaron négy fészekben is öt fióka nevelkedik. Az idén 112 gólyafióka született, több mint 2012-ben. Sajnos hét már elpusztult közülük. Mindegyik áramütés áldozata lett. Bár a gólyáknak csak kis része éri meg a felnőtt kort, ennek nem kellene így lennie. A közterületeken lévő transzformátorok mellett több fészek is található. Gyakran első és egyben utolsó útjuk vezet a közeli trafóig. Évről- évre jelzik az áramszolgáltató felé a problémát, a szigetelés azonban még várat magára. A fiatalok 3-5 év alatt érik el ivarérettségüket, legtöbbjük azonban már az első évben elpusztul. A legidősebb példányok viszont akár 30 évig is élhetnek. A fiatal, család nélküli gólyákat kajtároknak hívják. Ők csapatokban élnek, együtt vadásznak, de láttam már fán is pihenni őket. Az üres fészkek közül választanak a közülük kiváló párok, s megkezdődik a tatarozás. Már amikor az emberek hagyják ezt. Sajnos vannak, akik elüldözik a környékükből őket. A gólyák és a fészkek bántalmazása egyaránt büntetendő cselekedet. Ha ilyet látnak, vagy bármilyen más segítséget szeretnének kérni gólya ügyben, hívják a Hortobágyi Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálatát (52/ ). Talán nem a legtisztább a fészkek környéke, vagy néha hangosak is a gólyák, de kötődésük a városhoz, annak történelméhez tagadhatatlan. Vigyázzunk címerállatunkra! Rengeteg veszély leselkedik rájuk az emberek környezetében, mégis hűségesek, nem bántanának minket. (Persze védekezésképpen komoly sebet tudnak ejteni csőrükkel, ellátásukat bízzuk szakemberekre) Hamarosan indulnak Afrikába, Fokföldre napi két- háromszáz kilométert is megtéve. Kívánjunk nekik sok szerencsét a viszontagságos útra és várjuk őket szeretettel, leszigetelt transzformátorokkal! Szöveg és fotó: V. I. A XVIII. Szoboszlói Folkhétvége népzenei, népművészeti fesztivál idén is sok látogatót vonzott július 26. és 28. között. A rendkívül változatos programokat kínáló Folkhétvégén a népzene, a néptánc és a népművészetek kerültek fókuszba. A látogatók a Harangház melletti Kézművesek utcájában egy gazdag népművészeti vásárba csöppenhettek, ahol két nádudvari népi iparművésszel is találkozhattunk. A mind a 18 alkalommal részt vevő Katonáné Kalmár Terézia (képünkön) mézeskalácsaival, grillázs készítményeivel, míg Dobiné Vass Júlia aki maga is 15. alkalommal van jelen mázas edényeivel várta a vásárlókat. Két hét a gyerekekért Hagyományaihoz híven a településen élő gyermekek számára 2013 nyarán is szervezett nyári tábort a Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulás Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálata. A tábor két héten át tartott, kétszer 25 gyermeket tudott szolgálatunk táboroztatni. Az első héten hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztattunk, a második héten a dolgozó szülők gyermekeiből tevődött össze a tábori gyermekcsoport. A hét programját próbáltuk változatossá és érdekessé tenni a résztvevők számára tudtuk meg Balla Tibortól, a szolgálat munkatársától. A hétfő az ismerkedés napja volt, amit rendőrségi bemutató is színesített. Másnap a szakiskolába látogattak, ahol kézműves és népies körjátékokkal kiegészítve zenés-táncos foglalkozás kötötte le a gyerekeket. A szerdai program: kirándulás Hortobágyra, ahol a kisvasutazás mellett a pusztán barangolva ismerkedtek a természet szépségeivel. A csütörtöki mozizás is nagy élmény volt, amikor a gyerekek négy animációs film közül szavazhatták meg, melyiket nézzék meg. A zárónapon a sporté volt a főszerep; helyszínül a Kövy Sándor Általános Iskola sportcsarnoka és udvara szolgált. A két hét folyamán rengeteg segítséget, felajánlást kaptak nádudvari s környékbeli vállalkozásoktól, amelyet az intézmény dolgozói a gyerekek nevében ezúton is szeretnének megköszönni. A Sajt-Kalmár Kft, Bobajka Kft. (Hajdúszoboszló), Sándor ABC, JOKER Ruházati bolt, Európa Pékség, Molnár és Kis Italkereskedés, Háziasszonyok Boltja, Andrási Pékség, Nagy ABC, 100 forintos Bolt, Petőfi utcai Bababolt és Papír-írószer, Hodosi Üzletlánc, RITIST Kft., Törös Lászlóné Ajándékboltja, Privát Max, Nagy Sándor és Danka Sándor zöldség-gyümölcs kereskedők, Csibi ABC, Rásó Húsbolt, Rásó Kisbolt, Kossuth téri Papír-írószer Bolt, Kissné Ibolya és Kissné Erika felajánlásaikkal segítették a nádudvari gyerekeket. Programjaikban a Népi Kismesterségek, Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája a Kövy Sándor Általános Iskola AMI és PSZ és az Ady Endre Művelődési Központ segítettek. A gyerekek felügyeletét intézményünk dolgozói látták el és nyári diákmunkások, gyakorlatos főiskolai hallgatók segítették tette még hozzá Balla Tibor. Veszélyes helyen fészkelő gólyák az Ady Endre utcán Aktívan töltötték a tábori napokat (Fotó: magánarchívum)

4 4 Nádudvari Hírek augusztus Nádudvaron június 29. és július 31. között 6 bűncselekmény, 1 könnyű testi sértés, 1 súlyos testi sértés kísérlete, 2 járművezetés ittas állapotban, 1 lopás és 1 betöréses lopás jutott a rendőrség tudomására, melyek az alábbiak voltak. Július 3-án 17 óra 45 perkor egy nádudvari lakos a Zalka Máté és a Jókai Mór utcák kereszteződésében úgy vett részt a közúti közlekedésben segédmotor-kerékpárjával, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztott. Az ügyben járművezetés ittas állapotban bűncselekmény miatt eljárás indult. Július 7-én óra körüli időben egy nádudvari férfi a Szabadság utcai lakásukban, ittas állapotban élettársát bántalmazta. Az ügyben súlyos testi sértés kísérlete miatt büntetőeljárás indult. Július 11-én 18 óra 40 perckor egy nádudvari lakos a Hajdúszoboszló és Nádudvar közötti úton az általa vezetett mezőgazdasági vontatóval úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztott. Az ügyben járművezetés ittas állapotban bűncselekmény miatt eljárás indult. Július 16-án és óra közötti időben ismeretlen személy a Fő út egyik lakóháza melléképületének ajtaját befeszítette, de onnan nem vitt el semmit, majd az udvar teraszán elhelyezett teatűzhely három darab ajtaját eltulajdonította. Az ügyben betöréses lopás bűncselekmény elkövetése miatt eljárás indult. Július 19-én egy nádudvari nő a Mikes Kelemen utca egyik lakásában előzetes szóváltást követően bántalmazta az ott KÉK HÍREK lakó nőt. A bántalmazott könnyű sérülést szenvedett. Az ügyben könnyű testi sértés bűncselekmény elkövetése miatt eljárás indult. Július 20-án óra és július 21-én óra közötti időben egy nádudvari férfi a Lukács Dénes utca egyik lakása előtt leállított személygépkocsi jobb első ajtóüvegét egy betondarabbal betörte, és abból eltulajdonította az ott hagyott két pénztárcát a bennük lévő készpénzzel együtt. Az ügyben lopás bűncselekmény elkövetése miatt eljárás indult. Felhívom a lakosok figyelmét, hogy a vagyon elleni bűncselekmények, különösen a betöréses lopások megelőzése érdekében a lakások és melléképületek ajtait korszerű biztonsági zárral szereljék fel, mely ellenáll az erőszakos felnyitási kísérleteknek. A zárakat ne piacokon és házaló árusoktól, hanem szaküzletben vásárolják. Nagyobb értékeket ne tároljanak lakásukban, aki mégis nagyobb értéket kíván a lakásán tárolni, az a tárolt értékekkel arányos elektronikus védelmi eszközöket (nyitás- és/vagy mozgásérzékelők, térfigyelő kamerák, stb.) építessen ki. Kérem a lakosságot, hogy segítsék a rendőrség munkáját, s amennyiben a fenti eseményekkel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, esetleg a bűncselekmény időpontjában a helyszínen, illetve annak közelében jártak, esetleg látták az elkövetőket vagy részükre megvételre kínálták az eltulajdonított tárgyakat, értesítsék a rendőrséget vagy a város körzeti megbízottjait, avagy polgárőreit. Dr. Gali Sándor r. alezredes kapitányságvezető Egy csodás nap a Bükkben A Mozgáskorlátozottak Egyesületének csoportjai minden évben szerveznek kirándulást. Az idei cél Mezőkövesd és Bükkszentkereszt volt. Röviden a július 20-i nap programjáról. A Matyó Múzeumban megismerhettük a matyó népviseletet, valamint a hímzésfejlődés történetét. Kisjankó Bori Emlékházában a berendezés két célt szolgál, egyrészt emléket állít egy kivételes lehetőségű művésznek, másrészt bemutatja a kövesdi summások életmódját és a csodálatos hímzést. Csézy édesanyjának élményszerű előadását tátott szájjal hallgattuk. A Városi Galériában a látványos mennyezeti freskóiról ismert Takács István állandó, gyűjteményes életmű kiállítása látható. Főműve az Egri Bazilika kupolafreskója. Számos munkája található az ország 200 templomában, köztük a váci és szombathelyi székesegyházban. A tárlatvezető valósággal elvarázsolt bennünket, de a festmények magukért beszéltek. A VII. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok közel tízezer látogatója között mi is ott lehettünk a rendezvény első napján. Színvonalas szakmai előadást hallottunk az egészséges életmódról, a testilelki harmóniáról. Dr. Bálint György (Bálint gazda), Shäffer Erzsébet írónő és Szabó Gyuri bácsi füves ember előadására nagyon sokan voltak kíváncsiak. A háziasszony Kertész Zsuzsa volt. A szakmai program gyógyteakóstolás, egyéni tanácsadás, a kert megtekintése mellett, lehetőség nyílt a csodás bükki táj felfedezésére. Lopes Szabó Zsuzsa előadásából megtudhattuk, hogy a népi gyógyításnak hol van a helye az orvoslásban. A szakmai programok mellett kézművesek, népi iparművészek, tájjellegű és gyógynövényből készült ételek, valamint a falu lakóinak házi jellegű finomságai várták az idelátogatókat. A nap megkoronázása a gyógyító Boldogasszony köve és a szintén gyógyító fák meglátogatása volt. Ide az emberek százai jönnek el, hogy megtapasztalják a természet különleges energiáját. Energiatérkép segített a megfelelő kő megtalálásában. Apagyi Györgyné A kirándulók csapata (Fotó: magánarchívum) A szülőföldtől a Parlamentig 1. rész Nádudvar szülötte, az idén 65 éves nyugalmazott főállatorvos, dr. Kertész Zoltán tisztelte meg lapunkat helyi vonatkozású visszaemlékezéseivel. Írását szerkesztett formában, két részletben közöljük. Íme az első. Nádudvaron születtem 1948-ban, vízkeresztkor. Majdnem, mint a mesében: egy gazdálkodó család harmadik, legkisebb gyermekeként, a mai Fő utcában. Csak anyai nagyszüleim éltek már, akiknek felmenői között volt Kiss Mihály, egykori pünkösdi király is. Nagyapám Kovács Ferenc, akinek testvére, Kovács Gábor alapította az első nádudvari fürdőt. Családunkat az 50-es évek elején rengeteg méltánytalanság és hátrány érte, mivel Nádudvaron még a moszkvai előírásokat is túlteljesítették. A nagyszüleimtől elvették a Lóréban lévő földet, tanyát. A Kabai utca 2. szám alatt lévő házunkba két internált családot telepítettek be. Fő utcai házunkhoz nagyon közel laktak, gyermekkoromban naponta látogattam őket, mivel velem egykorú unokatestvéreim is velük éltek. Csodálattal emlékszem vissza, milyen türelemmel, méltósággal viselték az őket ért méltánytalanságokat. Édesapámat, Kertész Lajost csak kuláknak nyilvánították, mivel csupán 15 katasztrális hold (9 hektár), igaz jó minőségű termőföldje volt. A kitartást, az újrakezdés képességét tőle örököltem: neki többször kellett ezt megtenni a háború, a Rákosi-korszak, majd a téeszesítés után, de nyugdíjas korában egy súlyos betegség után is. Mindig azt mondta: nekünk mindent jobban kell csinálnunk, hogy ne lehessen belekötni. A téesz idején is ő volt a kazal- és asztagrakó mester, a vetőgépek beállítását is mindig rábízták. Mondta, hogy tanuljak, hisz a tudás az egyetlen, amit soha nem vehetnek el tőlem. Erre nem is nagyon kellett biztatni, az általános iskolában végig kitűnő voltam, kitűnőre érettségiztem, rögtön felvételt nyertem az Állatorvostudományi Egyetemre. Szerencsére az 1971-es állatorvossá avatásomat még megélte, 1974-ben hunyt el. Ő tapasztalatból tudta azt a közgazdaságinak nevezett elvet, hogy a terményt bőrben kell értékesíteni. Mindig sok állatunk volt, így akadt bőven tennivalónk. Kaszálni hamar megtanultam. 16 éves koromban már együtt kaszáltunk (ez a virtus testedzésnek is kiváló volt, meg a napon jól le is barnultam mindig). Nótázni nagyon szeretett, örömében, bánatában is. Cigányzenés temetése volt Mindenben segítő, hű társa volt édesanyám, született Kovács Irén, aki szerencsére szép kort élt meg, 92 éves korában hunyt el. Még 90 évesen is kapálgatta, gyomlálgatta (igaz néha kisszéken ülve) veteményes és virágos kertjét, így az utcán járókkal beszélgetni is tudott. Kedves szomszédjainkkal naponta látogatták egymást egy kávé és néhány szó erejéig. Nagyon örült minden unoka, dédunoka születésének. Tanulmányok Nővéremet származása miatt utasították el a gyógyszerészi tanulmányoktól, később levelezőn végezte el a tanárképzőt. Sajnos fiatalon, 46 éves korában elhunyt. Nem élhette meg sikeres gyermekei révbe érését (orvos, jogász, erdész). Fivéremet 1955-ben csak a református gimnáziumba vették fel, később katonatiszt, majd polgárvédelmi tiszt volt. Én az általános iskola után Hajdúszoboszlón érettségiztem. Számtalan élményre emlékszem ma is. Az 50 éves általános iskolai találkozónkról e lap hasábjain már beszámoltam (lásd a augusztusi számunkban a szerk.). Kedves emlékként emlegettük a szigorú osztályfőnök nadrágszíjas figyelmeztetéseit, és persze a csínytevéseket is. A konfirmációnk 50 éves évfordulójára a nagy távolság miatt nem tudtam elmenni. A középiskola idején kollégiumban laktam. Ma is szeretettel és tisztelettel emlékszem vissza minden kedves tanáromra, a tantárgyakon túl mindenkitől lehetett valami pluszt kapni, ellesni. A munkától már ekkor sem riadtam vissza, vagonkirakás, favágás mindig jól jött zsebpénz-kiegészítésre. Az egyetemi évek alatt is igyekeztem a tanulással, de a társasági életet sport, tánc, nótázás, ultizás is szerettem. Budapesten már nem csak fizikai munkával lehetett egy kis pénzt keresni, bár számtalanszor pakoltuk a Rajkó zenekar felszereléseit, de a legtöbbször filmekben statiszták voltunk. A nyári szünidőkben mindig Nádudvaron dolgoztam, a gyakorlati idők egy részét is itt töltöttem. Ma is tisztelettel emlékszem valamennyi kedves állatorvosra, akiknél a szakmai gyakorlatokat töltöttem. Dr. Fejes Ferenc különösen él az emlékezetemben, hisz ő sokat járt gyermekkoromban is az állatainkhoz már ekkor elhatároztam, hogy állatorvos leszek A nóták, népdalok gyűjtését egyetemi éveim alatt kezdtem. Egy-két nehéz, sikeres vizsga után elmentünk meghallgatni Solti Károlyt, az akkori legnevesebb nótaénekest. Az élet furcsasága, hogy a mai legnevesebb nótaénekes Bokor János az ő tanítványa. Vele baráti viszonyba kerültem: szülei abban a faluban laktak, ahol sokáig dolgoztam (Kiszombor). Néha elmentem Pesten oda, ahol éppen fellépett. Legénykoromban a nádudvari Nefelejcs vendéglőben mi is tartottunk gyakorlást a barátokkal, a kitűnő prímás, Farkas Béla és zenekara kíséretével. Előbb csak szövegeket gyűjtöttem, majd magnóra is vettem fel nótákat, népdalokat, füzetemben 1374 darab van feljegyezve, de már évek óta nem gyarapítottam. Mióta már interneten, Nóta-tévén, rádióban is lehet hallgatni, feleslegesnek vélem.

5 2013. augusztus Nádudvari Hírek 5 IV. Nádudvari Nyugdíjas Strandfesztivál verőfényben Ludányi Lili mazsorett szólót táncolt Pércsi Hanna verset mondott Az idei rendezvényen a nádudvari fürdő vízében a habokban, míg a színpad előtt a kulturális produkciókban merítkezhettek meg a megye számos településéről augusztus 3-án ide érkező vendégek. A fesztivált a szervező az Életet az Éveknek Országos Klubszövetség megyei elnöke, Kocsis Imréné vezette fel. Köszöntötte a megjelenteket Beke Imre Nádudvar polgármestere, Bodó Sándor a térség országgyűlési képviselője. Később pedig dr. Hegyesiné Orsós Éva a klubszövetség országos elnöke, valamint dr. Gurmai Zita Európa Parlamenti képviselő is üdvözölte a jelenlévőket. A nap konferansziéja idén is Ludmanné Papp Ilona magyar-történelem szakos tanár, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke volt. Záró dalként Papp Attila saját szerzeményét adta elő a vendégsereggel közösen. Természetesen helyi fellépőkből sem volt hiány. Ők szerepelnek képes beszámolónkban. Az összejövetel most sem sikerülhetett volna a támogatók nélkül. A szervezők ezúton is köszönik az ő segítségüket: NA- GISZ Zrt., a nádudvari Privát Max üzletek, Bodó Sándor, a megyei közgyűlés elnöke, Beke Imre polgármester, Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft., Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár, Nádudvar Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Sport és Idegenforgalmi Bizottsága, Czibere Sándorné, valamint a nyári gyakorlatukat töltő diákok. Rácz Erika bottal mazsorettezett Erdei János szólót énekelt A kisbíró Boros István kidobolta a nap programját Az Őszirózsa Nyugdíjasklub nádudvari csárdást táncolt Kiss Viktória Ludmanné Papp Ilona Örvendi Sándorné aerobik edző tanítványaival az idősebbeket is megmozgatta Örülhettek a versenyszerű horgászatot kedvelők, mert július hónapban kétszer is összemérhették fogástudásukat álló és folyóvízen egyaránt. A Vadvíz 2009 Sporthorgász Egyesület a Hortobágy folyó nádudvari szakaszára hívta versenyre az egyesület tagjait. július14-én. Kedvező időjárás mellett 22 felnőtt és három gyermek ragadott botot. A kifogott halak összsúlya: 51 kg és 14 dkg volt. A felnőtt díjazottak: 1. Kovács Gergely, 2. Ifj. Nagy István, 3. Ludman Tamás. A legnagyobb halat (1 kg 85 dkg) id. Nagy István, míg a legtöbbet (23 db) Ugrai Csaba fogta. Gyermek díjazottak: 1. Csontos Ádám, 2. Varga Julianna, 3. Kiss Péter. Az ebédre szánt marhapörkölt viszont mindenkinek jutalom volt. A horgász egyesület köszönetét fejezte és fejezi ki a résztvevőknek, és támogatóiknak, akik hozzájárultak a verseny színvonalának emeléséhez: nádudvari Forrás ABC, Beke Imre polgármester, Horgászhírek A szociális szolgáltató központ Idősek Klubjának tagjai paródiája is sikert aratott Molnár István Italkereskedés, Baracuda Horgászbolt Hajdúszoboszló. A Sporthorgász Egyesület Nádudvar 1960 hatodik alkalommal rendezte meg a helyi, zártkörű, kéthelyszínes (Hortobágy folyó és a nádudvari kettes tó) halfogó csapatversenyét, július 28-án. A tizenhárom kétfős csapat tetszőleges bottal, szabadon választott módszerrel (kivéve pergetés), botonként egy- egy horoggal, csali és etetőanyag minőségének és mennyiségének megkötése nélkül és minden kifogott élőhal beszámításával vett részt a versenyen. Első lett Kiss Zsigmond és Brósch László, megelőzve Czibere Antal és Tóth István, valamint Csegezi Jenő és Danka Ferenc duóját. Díjazták a legtöbb (65 db) fogó Brósch Lászlót), és a legnagyobb (4,435 kg) halat fogó Kiss Lajost. Fabók Ágnes, az egyetlen női versenyző különdíjban részesült. Szabóné Piroska és Tasiné Ica pedig a bográcsban főzött gulyáslevesükkel remekeltek. Vadvíz 2009 Sporthorgász Egyesület versenyének győztesei Sporthorgász Egyesület 1960 versenyének gyöztesei

6 6 Nádudvari Hírek augusztus Bizony már a hatodik labdaünnepre gyűltek össze az érdeklődők július 13-án a sportcsarnokban, hogy délelőtt 9 órától figyelhessék hol a nagyobb, hol a kisebb bőrgolyó pattogását. A helyosztók mellett sor került látványos mazsorett-bemutatókra s egy utánpótlás fiú kézilabda meccsre is, ahol a mieink a szomszédos szoboszlóikat fogadták a döntetlenre végződött küzdelmes találkozón. A foci és kézi meccsek változatos párbajokat hoztak, volt sima győzelem, s szoros, büntetőkkel eldőlő csata is. A nap végi gálamérkőzésen a zöldmezes Üstökösök és a narancsmellényes Csillagok parádéztak a játéktéren, nádudvari kiválóságokkal soraikban. Köztük a BL-győztes Hornyák Dórával és az Eb-bronzérmes Kiss Évával. A másik jelenlegi válogatott büszkeségünk, Nagy Kornél is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt, de sérülése miatt játszani sajnos Tar Éva nem tudott. VI. Jótékonysági Labdagála A hangulatfokozó szpíker most is Ó. Nagy Ferenc, a Friss rádió műsorvezetője volt, aki színesen konferálta a tombolanyeremény-halmozó Szőnyi Marci ajándéko- Szőnyi Marci kért való futásait is. Ugyanakkor hiányolta a közönségkedvenc Fatusi alias Kovács László pályára lépését, s egészen a gálamérkőzésig várni is kellett szereplésére. Kettős Kite-siker Habár gáláról van szó, azért a mérkőzéseknek volt tétje a helyezéseket tekintve. Az V. Focitornát a KITE Zrt. nyerte, miután a döntőben büntetőkkel diadalmaskodtak a Joker ellen. A további sorrend 3. Közszolgák, 4. Sajt- Kalmár Kft., 5. Urak, 6. Fekete Fene, 7. Nagisz Zrt., 8. N. S. H. E. Különdíjakat is osztottak a gólkirály Sütő Antónió (KITE Zrt.), a legjobb kapus Nagy József Ivó (Urak), míg a legjobb játékos Tóth László (Joker) lett. A legsportszerűbb csapat címet NAGISZ Zrt. érdemelte ki. A IV. Kézilabda torna döntőjében a Polyduct-KITE Zrt. felülmúlta a Közszolgák csapatát. A képzeletbeli dobogó 3. fokán a Család-Barát formáció végzett, megelőzve a 4. Nagisz Zrt. gárdáját. 5. helyen a Zörgetők, 6. pozícióban a Sajt-Kalmár Kft. alakulata végzett. A Nyárfa Söröző hetedikként zárt. Gólkirály: Tóth Attila (Közszolgák). Gólkirálynő: Szőnyi Sára (Család-Barát). Legjobb kapus: Tar Éva (Nagisz Zrt.). Legjobb játékos: Nagy Sándor (Közszolgák), aki a foci helyosztón az Urak csapatában fél tucat gólt vágott, abból egyet ollózva. A legsportszerűbb csapatnak a Zörgetők bizonyultak. Hornyák Dóra Támogatók Ahhoz, hogy egy ilyen nagyszabású gála létrejöjjön, sokak áldozatos munkájára, felajánlására van szükség. A szervezők ezúton is köszönnek minden segítséget a támogatóknak: Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár, Agro-Diesel Kft. benzinkút, Danka Sándor zöldségbolt, Garai István Garai cukrászda, Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, K. Nagy Zsolt fazekas, Katonáné Kalmár Teréz mézeskalácskészítő, KITE Zrt., Kocsis Erika fodrász, Ludman Erzsébet Guriga Söröző, Mádi Zoltán, Majoros Tibor Horgászbolt, Molnár és Kiss Italkereskedés, a nádudvari Privát Max üzletek, Nádudvar Város Önkormányzata, Nagisz Zrt., Nagyné Molnár Éva grillázskészítő, Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft., Pakord Kft. (Báránd), Polyduct Zrt., Pusit Kft. Club Cafe, Ritist Kft. Reál Élelmiszerbolt, Sára-Ép. Ker. Kft., Sári Zoltán Joker, Sárkányné Nagy Ildikó, Szatima Kft. Hotel Timarina, Sz-Ed Kft. Strand Vendéglő, Szerencse-Sarok Lottózó, valamint a nevezett csapatok. M. L. Polyduct-KITE Zrt. megnyerte a kézi tornát A KITE Zrt. focistái is győzedelmeskedtek A döntős Közszolgák kézilabdacsapata A Közszolgák labdarúgócsapata bronzéremmel zárt

7 2013. augusztus Bemutatkoznak az új fogorvosaink Előző lapszámunkból értesülhettek olvasóink, hogy július 1-jétől mindkét fogorvosi körzet betöltésre került. Két fiatal orvos kezdte meg településünkön pályáját és távolabbi jövőjüket is itt képzelik el. Frissek, energikusak, céltudatosak és mindketten reklámozhatnák is munkájukat, bármelyik tévé csatornán megállnák a helyüket, hiszen gyönyörű fogsoruk van. Egyikük beszédesebb, másikuk inkább úgy tartja, hogy beszéljen a munkája helyette, ismerjék meg az emberek. Rendelési idejük az eddig megszokottól kissé eltér, de nagyban igazodik a páciensek munkaidejéhez. Munkájuk mellett szeretnék jobban megismerni településünket is. Dr. Szabó Fruzsina Az elmúlt hónapban többen is találgatták, hogy milyen munkák folynak az Ady téri fogorvosi rendelőben. Látványos az üvegablak cseréje, de a lakás felújítása is folyamatban van, mint azt az I. számú körzet doktornője sorolta. Ősszel folytatódik az épület hőszigetelésével, a rendelő belső felújításával, légkondicionáló beszerelésével. A váróban lévő iskolai tábla sarkában lévő kis pillangó és virágocska, a színes gyerekszékek, a szemléltető nagy műanyag fog, mind az otthonosság érzését sugallják, céljuk, hogy oldják az ide betérők szorongását. Egyébként is szeret beszélgetni a páciensekkel a doktornő, már csak azért is, mert fontos az egyetértés, a közös akarat a gyógyuláshoz, a kezelési terv elkészítéséhez. Ez mindig szimpatikus és eredményre is vezet a betegeknél. Az Unicornis-Dent Kft. ügyvezető doktornője Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán végzett két éve. Leginkább a szájsebészet érdekli, jelenleg konzerváló fogászat és protetika szakvizsgára készül. A képzésből egy év van még hátra, majd következik a szakvizsga. Reméli, hogy ezzel a tudással a birtokában sok olyan betegen is tud segíteni, akiknek eddig Debrecenbe kellett utazni a további kezelés miatt. Távlati tervei között egy fogszabályozásból szerzendő szakvizsga is szerepel. Remélhetőleg az iskolafogászat terén (mely majd megoszlik a két körzet között) jól fogja ezt hasznosítani a nádudvari szülők örömére. Egyelőre hobbija a munkája; a napi feladatok elvégzése, a tanulás mellett a főzés a kedvenc elfoglaltsága. Német nyelvből középfokú nyelvvizsgája van, az egyetemi évek alatt inkább a szakmai munkára koncentrált. Lesz munkám, véli amikor a hozzá betérő páciensek fogászati állapotáról kérdezem Nem kirívóan rossz és nem kirívóan jó, átlagos. Derűsen mondja, hogy már több idősebb néni elment és megnézte, szemrevételezte a rendelőt (meg talán őt is), felmérték a terepet. A mondás szerint nézőkből lesznek jelen esetben- a páciensek. Tele tervekkel, mind szakmai, mind magánéletére vonatkozóan készül az elkövetkezendő évekre a doktornő, szeptembertől már nádudvari lakosként szeretné gyógyítani betegeit. Dr. Incze Adrienn A II. számú fogorvosi körzet doktornője Csíkszeredában született, az általános iskolát művészeti tagozaton végezte, zongorázni tanult. A zongorázást a mai napig szereti, kikapcsolódást jelent számára, ha százéves hangszerén játszhat. A gimnáziumban természettudományi szakon tanult, ahonnan egyenes út vezetett a marosvásárhelyi egyetem fogorvosi karára. Az általános ismeretek megszerzése után, harmad évtől már élesben ment a tanulás, hiszen akkortól páciensekkel is foglalkoztak. A magyarországi oktatástól eltérően Nádudvari Hírek 7 maguknak kellett páciensekről gondoskodni, mint ahogy az eszközöket és felhasználandó anyagokat is maguk szerezték be. Asszisztencia sem nagyon volt, így egymásnak segítettek az asszisztensi munkával, ezt is elsajátították a hat év alatt. Lehetősége adódott, hogy az Ép-Dent Kft.- vel tanulmányi szerződést kössön, így ennek értelmében a kft. vállalta, hogy szabad hely esetén munkát biztosít a doktornőnek. Így került és költözött ez év januárjában Debrecenbe, miután 2012 szeptemberében államvizsgázott. Diploma dolgozatát a szájüregi rákbetegségek előfordulási gyakoriságából írta, összehasonlítva a debreceni Szájsebészeti Klinika és a marosvásárhelyi egyetem hasonló adatait. Január óta több körzetben is ismerkedett az önálló munkával, így már Nádudvaron is töltött előzőleg másfél hónapot. A fogorvoslás tudományából főleg a szájsebészet érdekli, mert ez kihívást jelent számára. Arra a kérdésre, hogy milyennek találja eddig a nádudvari emberek fogászati állapotát, azt válaszolja, hogy nincs nagy eltérés az országos átlagtól. Van, aki nagyon vigyáz rá, van, akinek nagyon rossz, elhanyagolt, középút nemigen létezik. Általában hajlanak a szóra a páciensek, ha elmagyarázzák nekik, hogy mi és miért történik. Nyelvtudását illetően a magyart és románt anyanyelvi szinten, az angolt jó beszéli, németül, spanyolul alapfokú a tudása. A tavalyi év szeptemberében férjhez ment, mivel férjének még Romániában van a vállalkozása, egyelőre ingázik. Most még Debrecent fedezi fel a doktornő, múzeumba, kiállításokra jár, a Nagyerdővel ismerkedik, szeret sétálgatni. Majd Nádudvar is következik, de a nyári szabadságolások miatt erre most kevesebb a lehetőség. Külön örömömre szolgált, hogy a bemutatás céljából én beszélgethettem a két fiatal kolléganővel, nézhettem meg rendelőiket. Egy kicsit nosztalgiáztam is, hiszen húsz évvel ezelőtt mi is így érkeztünk egyszerre bár nem ennyire, de még fiatalon Nádudvarra dolgozni. Kívánom, hogy érjenek meg ők is legalább ennyi évet a településen, legyen erejük, egészségük, kitartásuk munkájukhoz. Szöveg és fotók: dr. Sutus Lenke Fogorvosi rendelési idők I. körzet: dr. Szabó Fruzsina II. körzet: dr. Incze Adrienn Hétfő: Hétfő: Kedd: Kedd: Szerda: Szerda: Csütörtök: Csütörtök: Péntek: Péntek: Szombat: Szombat: Telefon rendelési időben Telefon rendelési időben (20) (20) Anyatej világnap Ismét lesz baba-mama nap az Anyatej világnap alkalmából augusztus 30-án, pénteken 9 órától a művelődési házban, a ház és a védőnők közös szervezésében. A szakmai nap keretében az 1. számú körzet fogorvosa, dr. Szabó Fruzsina mutatkozik be és tart előadást a tejfogak ápolásáról. Papp Edit dietetikus a táplálékallergiáról beszél az érdeklődőknek. Lesz ingyenes arcdiagnosztika Schüssler-féle terápiával. Az őssejt tárolásról is szót ejtenek. A gyerekeknek arcfestés, kicsiknek játékkuckó, nagyobbaknak játszóház szolgál vidám időtöltésül. A szervezők kérik a 2012-ben született gyerekek szüleit: tiszteljék meg jelenlétükkel a rendezvényt, hogy saját maguk helyezhessék el a születésfára a kisbabáik nevével feliratozott szalagokat. Jobb helye is lehetne Nemigen volt az utóbbi másfél hónapban olyan nap, amikor ne hallottunk, vagy olvastunk volna a trafik törvényről. Elvonatkoztatva a fel han goktól, az elképzelés, hogy csökkentsük a dohányzók számát, mindenképpen helyes. Középiskolás koromban két nénivel jártam ugyanazzal a busszal reggelente. Figyeltük mindig egymást, de többnyire én voltam az, akinek integettek, szaporázzam lépteimet, mert jön a busz. Nos, a végállomásnál volt egy trafik, ahová ők gyakran betértek, mert egyikőjük dohányzott. Egyszer engem is bevittek, bemutattak és utána már én is oda jártam be egy-egy borítékért, ceruzáért, vagy cukorért. Cigarettáért soha, pedig mondhatom, mi is mint minden fiatal kipróbáltuk a cigizést. Aranyos, kedves volt a trafikos néni, sajnáltam, amikor nyugdíjba ment; jó volt nála melegedni is a hideg téli napokon. Nem sokkal utána meg is szűnt a kis trafik, talán borozót csináltak a helyére. Nem tudom, a mai nemzeti dohányboltoknak (bár még egyben sem jártam) lesz-e ilyen hangulatuk, eleve nem csodálkozhat rá gyermek, mert 18 éven aluliaknak tilos a belépés. De az egyediség, intimitás az előírásokkal, kötelező megjelenéssel el is vész. Más részről a mai gyerekek máshol mindent megkaphatnak, ami számunkra titokzatos vagy különleges volt. Miért foglalkozok ennyit a trafikokkal? Egy közvélemény-kutatás során a dohányzók egynegyede gondolta úgy, hogy dohányzási szokásaira hatással lesz a trafiktörvény. Következhet ez abból is, hogy nem botlik az ember lépten-nyomon dohányboltba, tehát keresgélni kell. A cigisek egy része, kb. 13%-a állította, hogy ritkábban, de akkor nagyobb mennyiségű dohányt vesz. Összességében tehát, nem fog kevesebbet dohányozni. Egy részük (a kérdezettek 4%-a) áttér a töltős/sodrósra, míg mások (kb. 3%) megpróbálják más forrásból, pl. a piacról beszerezni. Félő, hogy kisebb településeken, ahol nem nyílt nemzeti dohánybolt, a feketekereskedelem, a rossz minőségű dohány fog terjedni. Számszerű adalék: a dohányosok 60%-a havonta legalább 10 ezer forintot áldoz erre a káros és egészségtelen szenvedélyére. Többségük többet is költ, mint egy-két éve. Nem lehetne jobb helyre tenni azt a pénzt? S. L.

8 8 Nádudvari Hírek augusztus A Helyi Hólabda múlt havi szereplője, Majoros Sándor megsúgta nekem, hogy Törös Lászlóné Etát önzetlensége, segítőkészsége miatt választotta lapbéli utódjának. Akik ismerik őt, bizton nem mondanak ennek ellen. HELYI HÓLABDA Korsómintázóból lett kereskedővé A sűrű fillér jobb, mint a ritka forint vallja Törös Lászlóné Sallai Etelka nádudvari parasztcsaládba született 1962-ben. Édesapja juhász ember volt, akivel sokat kijártak a birkák közé mindig is szerette a jószágokat, s a szabadban játszani. Édesanyja háztartásbeliként nevelte őt és öccsét. Sok háztájiba kiadott földet műveltek: répát, kukoricát kapáltak, utóbbi hibrid fajtáit címerezték. A termőfölddel már gyerekként megismerkedett. Manapság pedig a megélhetés fontos pillérét jelenti a földművelés a család számára. Ennek napi ügyeit férje tartja a kezében. Eta az általános iskola elvégzése után egyből munkába állt, szülei pedig kapacitálták volna továbbtanulásra. Első munkahelye Fazekas István műhelye volt, ahol a cserépedények mintáit rajzolgatta, síkálta nagy élvezettel. Az edények díszítésének művészetét egészen 1992-ig főállásban művelte, mikor is lehetősége nyílt otthon, háznál üzletet nyitni. Előtte persze sikeresen elvégezte előbb a bolti eladói, majd a boltvezetői képzést. A saját portán üzemelő kiskereskedésnek több haszna is volt: a gyerekekkel is tudott foglalkozni, sőt még aprójószágot is nevelgettek mellette. Az üzleti profil kialakításában döntő szerepet játszott, hogy kötöttáru vonalon volt ismeretség, azután jött hozzá az üvegáru, meg az ajándék. A boltba való első hőálló edényekért még bizony Nagykanizsára kellett elmenni. A vállalkozás beindításához az akkor a kisvállalkozók számára folyósított kedvező kamatozású hitel szolgáltatta a kezdőtőkét. Árait az indulás óta vevőbarát módon, kis árréssel igyekezett kialakítani, mivel a becsületesség mellett a jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint elvet vallja magáénak. A megfizethető, de minőségi portékákat szereti boltjában. Költözés a Kossuth térre A Malom utcai házból a bolt 97- ben költözött át a frissen épült Kossuth téri üzletközpontba, majd a mellette levő üzlethelyiséget is megvásárolva a régi helyen maradtak a Eta a boltban ruhaneműk, míg a törékeny cuccok, ajándékok, játékokkal kibővülve átköltöztek nagyobb teret biztosítva a vásárlók számára. Sokat adakozik, vagyis inkább adakozott helyesbít, mivel a gazdasági válság okozta munkanélküliség, pénztelenség okozta vásárlóerő csökkenést ő is megérzi. Így érthető módon a jótékonyságra is kevesebb jut. Unokáznak is Boldog családi környezetben él, de sajnos nem volt ez mindig így. Első gyermekének, Sanyinak édesapját a lakodalmukat megelőző napon vesztette el egy tragikus közlekedési balesetben. Törös Lászlóval 1981-ben kötöttek házasságot, s nevelték fel szeretetben a három gyermeket (Sanyi mellett Editet és Lacót), akik már mindannyian kirepültek a családi fészekből, de természetesen érzelmileg nem távolodtak el onnan. A porta csendjét azonban, nagy örömükre, a két kis unoka, lányuk fiai gyakorta megtörik. A munka és az unokák mellett, ha jut ideje kikapcsolódásra, szívesen járnak itthon színházba barátaikkal. A termálvizet is kedvelik, s a helyi mellett más települések gyógyvizű fürdőit is látogatják. A gobelinezés neki is kedves elfoglaltsága, csakúgy mint a kötés, kézimunkázás. Rejtvényt fejteni is szeret. A városszépülésről Jó, hogy szépül a város, mondja ezt annak ellenére, hogy mióta a buszváró környéke az építkezés miatt le van zárva, a Kossuth téri üzletsoron csapódik le a hétvégi diszkókból távozó buszváró fiatalok időtöltésének hozadéka. A fürdőben is szívesen látna minél több fejlesztést, reméli a megpályázott szaunaház-projekt sikeres lesz. Tudja, hogy a munkahelylétesítés lenne a legfontosabb, de az önkormányzat arra tud pályázni, amire lehetőséget kap. Egyébként már most látszik, hogy több fa és szépen felújított környezet fogadja hamarosan a városközpontban járó helyieket és vendégeket egyaránt. (A Helyi Hólabdát Törös Lászlóné a szomszédos papír-írószer üzlet tulajdonosának, Gondáné Varga Erzsébetnek adja tovább, akivel a Kossuth téri üzletközpont megnyitása óta jó szomszédságban vannak.) M. L. Ahogy azt az előző számunkban megírtuk: megkezdjük a nádudvari vendéglátóhelyek legkedveltebb ételeinek bemutatását. A Timarina Hotel és Étterem a hagyományos hazai és pusztai ételek, FAKANÁL STAFÉTA Borjúfinomság a Timarinából hungarikumok mellett, a nemzetközi konyha fogásaival is várja a hozzájuk érkezőket. Ezúttal az étterem a saját étlapján is szereplő, egymáshoz illő két étel receptjét ajánlja a kedves olvasóknak. Zöldségágyon párolt borjúcomb parmezán rizottóval Hozzávalók 4 főre a zöldségágyon párolt borjúcombhoz: 1 kg borjúcomb, 2 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 sárgarépa, 1 petrezselyem, 1 szárzeller, só, egész bors, babérlevél, 1 evőkanál méz, 1 kk. egész kömény, olaj. Az egész borjúcombot besózzuk, kevés olajon minden oldalát pirosra elősütjük, majd a zsiradékból kivéve félretesszük. A zöldségeket megtisztítjuk, öszszeaprítjuk és a visszamaradt zsiradékban lepirítjuk. Hozzáadjuk a mézet, borssal, egész köménnyel és babérlevéllel fűszerezzük. A húst visszahelyezzük a lábasba és felengedjük annyi vízzel, hogy a combot éppen ellepje, fedő alatt puhára pároljuk. A párolás során használt zöldségeket és a főzőlevet leturmixoljuk, majd átszűrjük. Az így kapott zöldséges pecsenyelevet kínáljuk a felszeletelt borjúcombhoz mártásként. Hozzávalók 4 személyre a parmezán rizottóhoz: 25 dkg rizottórizs, 1.25 dl fehérbor, 1 kk. só, 6 dl zöldségalap lé, 12.5 dkg reszelt parmezán, 5 dkg vaj. A rizst nagy serpenyőben szárazon hevítjük, de színt ne kapjon. Felengedjük a fehérborral és 5 percre félretesszük. Ezután hozzáadjuk a zöldségalap lé ¼-ét és 4 percig közepes lángon főzzük, és ezt a folyamatot ismételjük még háromszor (tehát öszszesen 16 percig, amíg a zöldségalap lé el nem fogy). Lassan kevergetve főzzük. A végén hozzáadjuk a reszelt parmezánt és a vajat, de ezekkel együtt már nem főzzük. Azonnal tálaljuk.

9 2013. augusztus A megyei bajnokságba neveztek Július 15-én megkezdte a felkészülést a női és férfi kézilabdacsapat a következő bajnoki szezonra. A közös alapozás heti öt alkalommal reggel úszással és heti négyszer este futó, erősítő edzésekkel indult. Augusztus elejére összeállt a női csapat kerete, melyben a változások a következők: Csontos Rita és várhatóan Jurkinya Tímea eligazol a csapattól a Hajdúnánás NB I. B-s junior csapatához. Mindkét lány Nádudvaron kezdte meg a nyári edzést, majd Nánáson folytatta az alapozást. Juhász Felíciával és Szőnyi Sárával így már négy lány lesz hajdúnánási kézilabdázó. A nánási különítmény tagjai eddig is látogatták az Akaratos edzéseket, ha itthon voltak. Remélem ez a jó viszony ezután is megmarad. Sok sikert kívánunk a távozóknak! tette hozzá Rásó Tibor, a Nádudvari Akarat Sportkör (NASK) elnöke, s egyben a csapatok edzője. Visszatérő játékos is van a csapatnál, Komáromi Tímea Derecskén kézilabdázott és most hazaigazol. A csapat létszáma megfelelő, jelenleg 17 játékossal indulunk neki a női bajnokságnak. Kapus poszton van gondunk, Jurkinya Timi távozásával Dobi Orsi maradt az egyetlen kapusunk kesergett a tréner. A férfi, fiú csapatnál már nehezebb a helyzet. Az előző szezont is jellemezte egy súlyos probléma: a junior játékosok alacsony létszáma, melyet akkor nehezen, de sikerült megoldani. Az új bajnokságra viszont minden próbálkozás ellenére sem sikerült megoldani a junior játékosok jelentős létszámnövelését. A bajnokság szabályai szerint minimum játékos-létszám kötelező minden mérkőzésen. Három stabil játékos kiöregedett a korosztályból, pótlásukra két fiút igazoltunk haza Püspökladányból, Nagy Sándor Zsolt és Kovács Norbert személyében. Sajnos, úgy tűnik ez is kevés lesz, és nem tudjuk stabilan biztosítani az egész szezonra a minimális létszámot. Sajnos most jelentkezik a fiú utánpótlás-nevelésből kimaradt öt év hiánya. Így nehéz döntést hozott az egyesület, az egyesület elnöke, de visszalép a csapat az NB II-es indulástól és a megyei bajnokságba nevez be augusztusában újra indult, most az NASK kereteiben, a fiú gyermek kézilabda. A nyáron ők is megkezdték a felkészülést Kiss Zsolt vezetésével. A felkészülés alapozó, erősítő edzésein kívül a nagyobbak úszni is járnak. A gyermek fiú csapat azon dolgozik, hogy el tudjon indulni az ERIMA gyermekbajnokságban. Itt a részvétel feltételei megváltoztak, szigorodtak: kötelező a minimum játékos-létszám szerepeltetése egy mérkőzésen. Ez a szabálymódosítás nem kedvez a kis egyesületeknek, több korosztályban sajnos megoldhatatlan probléma. A gyermek csapatok működéséhez minden segítséget megad a Nádudvari Akarat Sportkör, hisz nélkülük nem működhet a nádudvari felnőtt kézilabda. A gyermek kézilabdát helyi szinten működtetni kell, nem szabad, hogy évek teljenek el érdemi munka nélkül zárta gondolatait az elnök. Nyerő lesz-e a 21? Megkezdte felkészülését július 16-án a Nádudvari SE-Szertár Sportbolt labdarúgócsapata a évi idényre. Tíz nappal korábban szakosztálygyűlés keretében Szkupi Tibor edző, egyesületi elnök hívó szavára 21 fő vállalta, hogy teljes erőbedobással elvégzett alapozást követően nekivágnak a felnőtt csapat keretein belül a következő évad küzdelmeinek. A szezonra hangolódás jegyében edzőmeccseket is játszott a csapat, sorrendben a földesi, a bárándi és a püspökladányi gárdákkal. Július 29-én tartották a Magyar Kupa évi Hajdú-Bihar megyei selejtezőjének 1. fordulóbeli sorsolását, ahol a Nádudvari VSE a Csökmő DSE és a Balmazújváros PPK mellett kiemelt csapatként szerepel. E miatt nem kell pályára lépniük a lapzártánk utáni, augusztus 10-i, 27 párosítás egyikén sem, hanem automatikusan a 2. fordulóba léptek. A megyei bajnokságok sorsolását, így a nádudvariakat érintő II. osztály Északi csoportjának sorsolását az augusztus 2-i ligaülésen tartották. Nem könnyű a sorsolásunk, nehéz ellenfelekkel kezdünk vélekedett a nádudvari klubvezető. Az első fordulók párosítása: 1. forduló, augusztus 17., szombat, 17.30: Nádudvar Vámospércs. 2. forduló, augusztus 24., szombat, 17.30: Debreceni EAC II Nádudvar. 3. forduló, augusztus 31., szombat,17.30: Nádudvar Debreceni SC. 4. forduló, szeptember 8., vasárnap, 16:30: Sáránd Nádudvar. 5. forduló, szeptember 14., szombat, Nádudvar Nagyhegyes. Erzsébet tábor A fonyódligeti Erzsébet táborban idén is tartalmasan tölthették idejüket tehetséges nádudvari labdarúgó palánták. Az ötnapos, júliusi sportkiránduláson városunkból kilencen vettek részt Szkupi Tibor edző vezetésével: Bakó Lajos, Cseke Zsolt, Gidai Attila, Jakab László Milán, Kiss Tamás, Kiss Sándor, Mónus Roland, Nagy Balázs és Sallai Péter. Petrusz Tiborra emlékeztek. Barátok és családtagok jöttek össze, hogy emlékezzenek az elvesztett barátról június 8-án. A régi cimborák egy jót fociztak, mozogtak együtt a NÁDÉP Kft pályáján. A hangulatos estén finom vacsora mellett idézték fel Tiborhoz fűződő történeteiket. A család köszönetét fejezi ki Komáromi Lajosnak, segítőinek, akik megszervezték az eseményt és a résztvevőknek, hogy jelenlétükkel ismét tiszteletüket tették Tibor emléke előtt Nádudvari Hírek 9 Díjugratás Nagyrábén Lapos Réka A nádudvari Dávid lovas tanya színeiben Lapos Réka és Csoma Dávid versenyzett a Nagymester kupáért az I. Nagyrábéi Megyei Díjugrató versenyen július 28-án. A 130 induló között mindketten eredményesen szerepeltek. Réka, Karola nevű lován, a B/2 ifi nyitott kategóriában hetedik helyezést ért el, míg Dávid, Gidránnal, a B/1 stílus kategóriában nyolcadik, a Gerlice nevű lován a B/2 nyitott kategóriában harmadik lett. A küzdelem színtere az eredeti állapotába visszaállított 250 éve alapított Rétszentmiklósi Lovarda volt..a középkori hangulatú kastély, 4700 holdas birtokával együtt tól a Des Echerolles család tulajdonát képezte. N. E. Délibábon futottak Nádudvariak is indultak a 10. E.ON Délibáb Sportfesztiválon. A jubileumi viadalon rekord létszámban, több mint kétezren vettek részt július 13-án. Idén is hazánk leghíresebb nemzeti parkja, a hortobágyi adott otthont az eseménynek. A versenyszámok mellett a túraprogramok is igen népszerűek voltak, mert több mint kétszázan neveztek a bringás és gyalogos túratávokra. Városunkból Mountain Bike Maraton hosszútáv kategóriában ifj. Molnár Lajos, 7 km-es terepfutásban Varga Ildikó, Molnár Lajos, Katona Judit, Gali Béláné, míg a terepfutás félmaratoni távján Szőnyi János vett részt a pusztai versenyen. Átúszták idén is Ismét voltak nádudvari résztvevői az idei Balaton-átúszásnak. Idén ketten képviselték városunkat. Beke Boglárka negyedik, míg Bogdán Balázs harmadik alkalommal teljesítette remek eredménnyel a Révfülöptől Balatonboglárig tartó 5,2 km-es távot - a rendezvény hivatalos adatközlő internetes portálja ( szerint. A július 20-án, sikeresen lezajlott vizes erőpróba már a 31. volt a sorban. Néhány érdekesség a verseny statisztikájából: 7740 fő indult, több mint 40 százalékuk először vett részt. A legfiatalabb úszó nyolc, míg a legidősebb 82 éves volt. Több mint kétszer annyi férfi úszott, mint nő. A 27 országból érkező versenyzők mindössze 1,2 százaléka adta fel a habokkal való küzdelmet, azaz ennyien nem értek célba. Startol a sakk A Nádudvari Sakk Sportegyesület, az előző évekhez hasonlóan, idén is a 12 csapatos Barcza Gedeon csoportban kezdi a 2013/2014. évi nemzeti másodosztályú sakk csapatbajnokságot. A mieink a szeptember 8-i első fordulóban idegenben ülnek asztalhoz a Nyíregyházi SI ellen. Fontos hír a csapat háza tájáról, hogy a 3. táblás Antós Zoltán Debrecenbe tette át székhelyét. Ugyanakkor erősödhet is a nádudvari gárda, amennyiben sikerül leigazolni Varga Péter nemzetközi nagymestert. A fiatal galambokon a sor Véget ért a versenyidény a postagalambok számára. A július 20-ával zárult, 14 hetes etapot követően a Nádudvari Postagalambsport Egyesület leg - eredményesebb versenyzője idén is Lovas István lett. Az egyéni champion bajnokságban minden távon Lovas István galambjai szerezték meg az első helyet. Az egyesületen belüli legjobb galamb is az ő dúcából került ki. Tojó kategóriában Kolozsvári Mihály és Kiss Gábor galambjai végeztek az élen. A Hajdú Tagszövetségben is nagyszerűen szerepeltek a nádudvari galambok. Minden távon sikerült elérni pár kerületi első helyezést, több ezer galamb közül, mint egyénileg, mint csapatban. Augusztus végén veszi kezdetét az idei évben született fiatal galambok versenye, amelyek 2-3 hónaposan vágnak neki az 5-6 útból álló több 100 kilométeres versenyeknek. Egyesületi eredmények. Rövidtáv: 1. Beke Boglárka Lovas István Bogdán Balázs Lovas István, 2. Papp Imre, 3. Nyikos Viktor. Középtáv: 1. Lovas István, 2. Ugrai László, 3. Kolozsvári Mihály. Hosszútáv: 1. Lovas István, 2. Kolozsvári Mihály, 3. Ugrai László. Általános táv:1. Lovas István, 2. Kolozsvári Mihály, 3. Ugrai László.

10 10 MOZI Augusztus 16-án 19 órától VÉDELMI KÓD Angol akció- thriller. Augusztus 23-án 19 órától AZ A BIZONYOS ELSŐ ÉV Angol romantikus vígjáték. Augusztus 30-án 19 órától ELŐTTED AZ ÉLET Olasz filmvígjáték. Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk MOLNÁR SÁNDOR Csillag utca 24. szám alatti lakos temetésén jelenlétükkel megtisztelték az örökre távozót. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZATMÁRI LAJOS temetésén megjelentek, és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS SZATHMÁRI ISTVÁN (Dindi) halálának első évfordulójára és közelgő születésnapjára. Ez a nap az emlékezés napja, Érted hullatunk könnyet naponta. Szerető felesége, édesanyja, gyermekei, vejei és unokái MEGEMLÉKEZÉS KISS GYÖRGY halálának 1. évfordulója alkalmából. Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, megpihenni tért drága szerető szíved. Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel őt nem hozhatjuk vissza. Nehéz az élet nélküled, fájó szívvel siratni Tégedet. Egész életeden át dolgozva éltél, bánatot ránk hagyva, hirtelen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért dolgos két kezed. Nagyon fáj a szívünk, hogy örökre itt hagytál, hiába várunk vissza, többé nem jössz már. Szerető édesanyád és testvéreid Nádudvari Hírek Nádudvari cserépedények Kabán Fazekas családok Nádudvarról címmel állított ki az egyik nádudvari fazekas dinasztia, a K. Nagy család három generációja Kabán, a Mácsai Sándor Művelődési Házban július 15-től 25-ig. Dobiné Vass Júlia és Nádudvaron élő fazekas fia K. Nagy Zsolt, valamint az ő két gyermeke ifj. K. Nagy Zsolt és K. Nagy Alexandra mázas edényei kerültek közszemlére. A tárlatot Hubert Erzsébet etnográfus, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke nyitotta meg teltháznyi érdeklődő előtt. Majd a kiállító család nevében Julika ismertette a közönséggel a sütő-, főző- és tálalóedények, dísztárgyak használatát, történetét. A nádudvari fazekasok művei mellett kabai alkotók hímzései, faragásai, bőrdíszművei, ostorai is megtekinthetők voltak a kiállítás 10 napja alatt. Minisztériumi nagydíj Az Emberi Erőforrások Minisztériumának nagydíját és Nádudvar Város Önkormányzatának Réz Szilárd alpolgármester által átadott ajándékát kapta Dobiné Vass Júlia Magyar Kézműves Remek-díjas fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere valamint két fia K. Nagy György fazekas népi iparművész és K. Nagy Zsolt fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere májusban, Budapesten az Országos Széchenyi Könyvtárban. Itt azok az alkotók, alkotócsoportok vehettek át elismeréseket, akik sikerrel nyújtottak be pályamunkát a Magyar Kézművességért Alapítvány A magyar kézművesség 2013 és Szent István és kora kézműves szemmel című kettős tematikájú pályázatára. A nádudvari kiállítók a kabai megnyitón (Fotó: Marján László) MŰVELŐDÉSI HÁZ Augusztus 16-án, (pénteken) óráig TINI DISCO. Belépés csak 14 éven aluliaknak diákigazolvány felmutatásával. Belépő Klub Kártyával 200 Ft, kártya nélkül 500 Ft. Augusztus 17-én, (szombaton) 17 órától Gyerek mozi vetítés: Zambézia (Dél-Afriakai animációs film). Belépő: 200 Ft. Augusztus 19-én (hétfőn) 9.00 órától Vizi-foci, Ping-pong és Teke Kupa. Vizi-foci jelentkezés: 5+1 fő, 1200 Ft/csapat. Ping-pong: egyéni és páros kategória 100 Ft/fő. Teke nevezés: 4 fő, 800 Ft/csapat. Nevezési határidő: augusztus 15. (csütörtök) óra, a művelődési ház portája. Jelentkezés: 5+1 fős csapatoknak, a művelődési központ portáján, augusztus 15. (csütörtök) délig. Nevezési díj: 1200 Ft/csapat. VAN VÉGZETTSÉGE, AMBÍCIÓJA ÉS SZAKÉRTELME? Legyen a GENERALI csapat tagja! A hazai és nemzetközi biztosítási szektor meghatározó szereplőjeként jól ismert Generali-Providencia Biztosító Zrt. ÜGYFÉLREFERENST keres Nádudvarra, képviselet nyitás céljából! Leendő munkatársunkkal szembeni elvárásaink: főiskolai/egyetemi végzettség, igényes üzleti megjelenés, elhivatottság, eredmény- és minőségorientáltság, hosszú távú, karrierben való gondolkodás, empatikus, nyitott személyiség, aki szereti az emberekkel való kommunikációt. Amit kínálunk: versenyképes jövedelem és juttatási rendszer, piacképes szakmai ismeretek és gyakorlati tapasztalat. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, fényképes szakmai önélet rajzát augusztus 19-ig a judit.kukkne-illes@generali.hu címre várjuk! Bővebb információ a telefonszámon kérhető augusztus KEDVENC KÖNYVEM Gyermekként a mesék világával kezdte, majd vált igazán a könyvek szerelmesévé Szőnyi Tamásné Gyöngyi. A mai napig is a sokat olvasók táborához tartozik. Gyermekeivel sajnos nem tudta így megszerettetni, átadni a könyvek iránti rajongását. Rendszeres könyvtárlátogató, aki szeret időnként a már elolvasott könyvek között válogatni és újraolvasásra kézbe venni. Az olvasóknak általa ajánlott könyv is ezek közé tartozik. Mindig, amikor olvassa, hiába tudja, hogy mi fog történni, csodálattal lapozgatja, mert erőt ad, kitartásra ösztönzi, megerősíti hitében. Az ajánlott könyv hősnője gyermeki fejjel olyan emberi akaraterőről ad tanúbizonyságot ahogy küzd az életért a betegséggel szemben, hogy bárki számára példaértékű lehet. Gyakran idéz gyermekeinek is belőle a számára szállóigévé vált mondást: Adjon az Isten bátorságot, hogy megváltoztassam, amin változtatni nem lehet! Diana Beate Hellmann: Eva és Claudia Az írónő saját tapasztalatait dolgozta fel, betegségről, életről és halálról. Nem dokumentumértékű beszámoló, hanem regény, amelytől orvostudományi pontosság nem kérhető számon. Olyan regény, amit ha elolvasunk, sose felejtünk el, de mégsem vágyunk rá, hogy átéljük. Eva fiatal, szép és tehetséges baletttáncos nő, aki sikerei csúcsán szembesül betegségével, a rákkal. Az ő és barátnője, Claudia küzdelme, ahogy együttműködve próbálnak szembeszállni a végzettel, szembeállítják a szeretet erejét a halállal. A rákkal vívott harc után visszakapott életet traumaként éli meg, de tudja, hogy, olyan lehetőséget kapott az élettől, amivel nem sok ember dicsekedhet, amellyel élni kell! Élek, és ha igazán akarom, akkor életben is maradhatok, csak harcolnom kell, hogyha igazán akarom, sikerülni fog! Adjon az Isten bátorságot, hogy megváltoztassam, amin változtatni nem lehet! Ezt is megadta nekem, sikerült javamra fordítanom a sorsot, amelynek rák a neve és ezzel Isten a legfőbb kegyben részesített, ami embernek csak osztályrészéül juthat. N. E. NÁDUDVARI HÍREK Városi közéleti lap Lapalapító: Nádudvar Város Önkormányzata 4181 Nádudvar, Fő út 119. Tel.: (54) , fax: 54/ nadudvarihirek@nadudvar.hu A szerkesztőség tagjai: Felelős szerkesztő: Marján László laszlo.marjan@gmail.com Főmunkatárs: dr. Sutus Lenke Munkatársak: Aranyosné Nagy Erzsébet, dr. Sós Csaba, Varga Ildikó ISSN: Tördelőszerkesztő: Tirol László Nyomda: Fábián Nyomdaipari Bt.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Boros Lajosné, Csendes Ferenc, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona Réz Szilárd képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Boros Lajosné, Csendes Ferenc, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona Réz Szilárd képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. július 04-én de.7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Távolmaradását

Részletesebben

"CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév

CSALÁDI HÁTTÉR felmérés. Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola. 9. évfolyama. 2014/2015. tanév "CSALÁDI HÁTTÉR" felmérés Balmazújvárosi Veres Péetr Gimnázium és Szakképző Iskola 9. évfolyama 214/215. tanév Kérdések - Válaszok - Alapadatok Ssz. Kérdés 9.a 9.b Gimnázium 9.c 9.d 9.e Szakiskola Iskolai

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető,

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. május 06-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 03-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Boros Lajosné, Juhász

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

Ladányi Lajos Emlékverseny

Ladányi Lajos Emlékverseny Ladányi Lajos Emlékverseny A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola immár negyedik alkalommal rendezte meg 2011. április 8-án a Ladányi Lajos Emlékversenyt. A megnyitót a felújított, minden tekintetben

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! 2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Szerződést kötő felek neve. Szerződés értéke. Önkormányzata. 2008. Évre: 126.000.000.-, további évekre átlag: 20.246.400.-Ft.

Szerződést kötő felek neve. Szerződés értéke. Önkormányzata. 2008. Évre: 126.000.000.-, további évekre átlag: 20.246.400.-Ft. Közzététel a által az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. Belvárosának funkció bővítő integrált városfejlesztése Előzetes akció területi terv

Részletesebben

Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV

Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. október 21-én Nagyszentjánoson az Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 16.00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatással

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. június 2-án megtartott üléséről Hozott döntések: 37/2014. számú határozat telekegyesítés újratárgyalásáról 38/2014. számú határozat

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág Óvoda 2015/2016.

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Fenntartói értékelés a 2010/2011-es tanévről Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: Az iskola tanulói létszáma 2010.szeptember 15 én: 102

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Határozatok - 2012.11.14. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 203/2012. (XI.14.) önkormányzati számu határozata:

Határozatok - 2012.11.14. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 203/2012. (XI.14.) önkormányzati számu határozata: Határozatok - 2012.11.14. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 203/2012. (XI.14.) önkormányzati számu határozata: A Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚNIUS 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 39/2014. (VI. 10.) számú BKt. határozat 40/2014. (VI. 10.) számú BKt. határozat 41/2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. július 15-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő A lelkesedés nagyon fontos a siker elérése érdekében, lelkesedni pedig csak olyan dolog iránt tud az ember, amit szeret is. Amikor hivatást választunk érdemes tehát figyelembe venni az érdeklődési területeinket,

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Generációk találkozása

Generációk találkozása Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

TÁJ É KOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2010 Október-2011 Október

TÁJ É KOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2010 Október-2011 Október TÁJ É KOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2010 Október-2011 Október Tisztelt Polgármester Asszony, Tisztelt képviselőtestület! A beszámoló a 2010. októbere és 2011 októbere közti

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Vizsgálatunk 4 fő területre oszlik:

Tisztelt Bizottság! Vizsgálatunk 4 fő területre oszlik: Tisztelt Bizottság! A Hétszínvilág Egyesület szerződéséhez híven elkészítette a kortárssegítő képzésre jelentkezők fiatalok körében felmérését. A kérdőív az Ifjúság Kutatás 2000 Dunaújváros felhasználásával

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Családi nap Nyírszőlősön

Családi nap Nyírszőlősön Családi nap Nyírszőlősön Fogorvoslátogató MERFOL Kft. Szerelő BECK AND PARTNERS Kft. Területi képviselő Exelect Hungary Kft. HR Manager Épületgépész mérnök NEXT-Consulting Kft. Könyvelő Gyártómérnök {positionname8}

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét,

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, Hagyományainkhoz hűen az idei évben is megrendezzük a Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, ahol a magyarországi falvak csapatain kívül, a határon túli települések versenyzői ismét

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a tanácsnokok évi tevékenységéről

BESZÁMOLÓ. a tanácsnokok évi tevékenységéről Gazdasági Kapcsolatok Tanácsnoka Civil és Sport Kapcsolatok Tanácsnoka Szám: 1-225/2016. A döntés meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. BESZÁMOLÓ a tanácsnokok 2016. évi tevékenységéről Készült:

Részletesebben