NEMZETKÖZI PASSZÍVHÁZ NAPOK NOVEMBER 9-11.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NEMZETKÖZI PASSZÍVHÁZ NAPOK 2012. NOVEMBER 9-11."

Átírás

1 NEMZETKÖZI PASSZÍVHÁZ NAPOK NOVEMBER PASSZÍVHÁZ LÁTOGATÁSOK A MAPASZ SZERVEZÉSÉBEN óta, minden novemberben itthon is megnyílnak a megépült passzívházak kapui, mióta a MAPASZ is csatlakozott a több éves múltra visszatekintő Nemzetközi Passzívház Nyilt Napok programjaihoz. Országszerte saját lakóházak, irodák, közintézmények nyilnak meg a nagyközönség számára, lehetőséget adva az érdeklődőknek a passzívház-technológia megismerésére, saját tapasztalatszerzésre. Ez az évente megrendezésre kerülő esemény kiváló módja annak, hogy felhívja a figyelmet az energiatakarékos, újszerű megoldásokra. Az előző évekhez hasonlóan, az idén is szakmai programokkal várjuk az érdeklődőket: civileket, építőket és építtetőket, laikusokat és hozzáértőket egyaránt. Szakembereink ott lesznek a megnyiló épületeknél, sőt a fővárostól távolabbi épületek bejárására ismét buszos kirándulást szervezünk. Látogatható objektumok: Energiatudatos bemutatóház, Budapesten - COZero Kft Az épület érdekes lehet azoknak, akik felújítanak, mert az épület egy 80 éves H kategóriás épületből lett A+-os (utólagos 20cmes hőszigetelés, 3 rétegű ablakok stb.) és azoknak is, akik új építést terveznek, de működés közben szeretnék látni a passzívházakban járatos épületgépészeti rendszereket. (napkollektor, hővisszanyerős szellőztető, levegős hőszivattyú, felületfűtések- mennyezet és padlőfűtés) Az épület nem rendelkezik passzívház minősítéssel, 4-5 KW hőveszteségű és 200m2 alapterületű.

2 Kapcsolattartó: Tóthné Nagy Zsuzsi tel: , Az épület 24 órában működik, de előzetes jelentkezés szükséges! Szeged mellett - Deszk, Tömörkény u. 18 a MAPASZ tagja, Szűcs Róbert, Labaro Kft tulajdonosa mutatja be mintaházként épült családi házát. Kapcsolattartó: Szűcs Róbert Tel: labaro@t-online.hu Előzetes jelentkezés szükséges! Budapest XII. Irhás Árok u Építés alatt lévő passzív házat ritkán lehet megtekinteni az érdeklődőknek. Tagunk, a Starbuilder Kft. építkezésére szeretettel várják a Passzívház Nyílt Napok résztvevőit. Alaptest szigetelése,40-es Prokoncept falelem építése,csomópontok szigetelése átláthatóan megtekinthető! Kapcsolat: Star Builder Kft - Fazekas Ferenc, Telefon: , info@starbuilder.hu; fazekas.ferenc@starbuilder.hu Előzetes jelentkezés szükséges! A látogatható házak listája bővül.

3 Az utóbbi években a komplex energetikai felújítási pályázatok lehetőséget adtak az iskolák, óvodák és főiskolák felújítására. Ez a tendencia a hamarosan megnyíló KEOP pályázatokban tovább folytatódhat. A MAPASZ tagsága partner ebben, jöjjön velünk, nézzen meg jópéldákat, ne hagyja ki a lehetőséget! november 10. szombat A MAPASZ az idén is szakavatott vezetőkkel buszkirándulást szervez, most Nyugat- Magyarországra és a határ másik oldalára látogatunk. A tervezett útvonal: Budapest - Mosonmagyaróvár, Ausztria - ret. Feltételek: Időtartam: Gyülekező: Hely:. Részvételi díj: Tervezett költségtérítés: Jelentkezés: egész napos ½ 8 BME Budapest XI. Műegyetem rakpart ,- Ft/fő Regisztráció A buszos programon való részvétel előfeltétele költségtérítés előzetes utalása a Magyar Passzívház Szövetség bankszámlaszámlájára: MÉK,MMK Kreditpont igénylése folyamatban Jelentkezésre/fizetésre nyitva álló határidő: november 05. Részvétel a beérkezés sorrendjében. Jelentkezzen és vegyen részt Ön is!

4 Látogatandó épületek: Mosonmagyaróvár, Móra Ferenc Általános Iskola - Általános iskola felújítás passzívház komponensekkel, megújulókkal Mosonmagyaróvár,Hildegard Óvoda - Óvoda felújítás passzívház komponensekkel, megújulókkal Mosonmagyaróvár, Rekultív Irodaház Passzív "nulla" energiaigényű irodaépület Ausztria, a Mönchhof-i Óvoda Passzívház-szerű újépítésű, monilitikus építési módban készült épület. Jelentkezzen túránkra, látogasson el a bemutató házakba, és ha gondolkodik ilyen jellegű beruházáson, a pályázatokban is segítünk, sőt pályázatírói kapcsolatot is ajánlunk.

5 Jelentkezés MAPASZ buszkirándulásra Kérjük töltse ki az alábbi űrlapot! * A csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező! Vezetéknév*: Keresztnév*: A kamaránál bejelentett cím: Irsz: Helység/Település: Út/utca/tér/stb...: Házsz: Levelezési cím: Irsz*: Helység/Település*: Út/utca/tér/stb...*: Házsz: Számlázási cím: Irsz: Helység/Település: Út/utca/tér/stb...: Házsz: Telefonszám*: cím*: Építész kamara: terület: nyilvántartási szám: Visszaküldés: mapasz@mapasz.hu Jelentkezésre/fizetésre nyitva álló határidő: november 05.

6 ,és ha foglalkoztatja, miből, hogyan milyen anyagokkal épül egy passzívház a MAPASZ kiadványai most kedvezményesen megvásárolhatók, együtt: 3 000,- Ft! CSAK MOST együtt 3000,- Ft! A MAPASZ honlapja megújult! Keressen bennünket:

AZ ELSŐ MAGYAR PASSZÍVHÁZ MINŐSÉGŰ ISKOLA S Z E K É R L Á S Z L Ó DLA

AZ ELSŐ MAGYAR PASSZÍVHÁZ MINŐSÉGŰ ISKOLA S Z E K É R L Á S Z L Ó DLA AZ ELSŐ MAGYAR PASSZÍVHÁZ MINŐSÉGŰ ISKOLA A WGBC elismerése egy magyar passzívháznak Kezdetek- ilyen volt Tervek Iskolaépület felújítás és új passzívházas új szárny, Budapest Építészet: Szekér László

Részletesebben

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA

Részletesebben

Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.

Az ENERGIA. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért. Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv. FMKIK Energia Klub: Az élhető holnapért Mi a közeljövő legnagyobb kihívása? Az ENERGIA 2011. április 14. Nagy István klub elnöke istvan.nagy@adaptiv.eu Tartalom: 1. Miért alakult? 2. Kik a tagjai? 3. Hogyan

Részletesebben

2009. december 3 4. M E G H Í V Ó. A kiállítás helyszíne: BME K Épület, Aula. A Bál helyszíne: InterContinental Hotel Budapest

2009. december 3 4. M E G H Í V Ó. A kiállítás helyszíne: BME K Épület, Aula. A Bál helyszíne: InterContinental Hotel Budapest 2009. december 3 4. M E G H Í V Ó A kiállítás helyszíne: BME K Épület, Aula A Bál helyszíne: InterContinental Hotel Budapest M a g y a r É p ü l e t g é p é s z e k A kiállítás A hagyományos, szakmai körökben

Részletesebben

Energiahatékonyság és megújuló erőforrások PIME S CONCERTO projekt tapasztalatai

Energiahatékonyság és megújuló erőforrások PIME S CONCERTO projekt tapasztalatai Energiahatékonyság és megújuló erőforrások PIME S CONCERTO projekt tapasztalatai Dr. Matolcsy Károly Zajáros Anett 2014. június 12. Székesfehérvár ÉMSZ Regionális Szakmai Nap Konferencia PIME S receives

Részletesebben

Jogszabály változások az épületek energiahatékonyságára vonatkozóan

Jogszabály változások az épületek energiahatékonyságára vonatkozóan Fenntartható építészet Égetett kerámia építőanyagok a korszakváltás küszöbén Régi és új kihívások Jogszabály változások az épületek energiahatékonyságára vonatkozóan 1 Új súlypontok az épületek energiahatékonyságának

Részletesebben

Az épületenergetikai tanúsítvány és értelme Küszöbön a felújítás!

Az épületenergetikai tanúsítvány és értelme Küszöbön a felújítás! Az épületenergetikai tanúsítvány és értelme Küszöbön a felújítás! Előadó: Kozma Hilda Tartalom 1. Épületek energetikai tanúsítása 2. Épületenergetikai korszerűsítés projekt menedzsment Csak egy újabb papír?

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/134. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 11113/2017 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/134. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 11113/2017 CPV Kód: A Terrorelhárítási Központ budapesti és pécsi objektumainak területén található, összesen 28 db épület energetikai korszerűsítése (épületgépészeti felújítás, homlokzati nyílászáró csere, utólagos homlokzati

Részletesebben

Jelentkezési lap. Regisztrációs adatok. Jelentkező adatai: Költségviselő: Egyéb információk: *Kötelezően kitöltendő mező. *Név:

Jelentkezési lap. Regisztrációs adatok. Jelentkező adatai: Költségviselő: Egyéb információk: *Kötelezően kitöltendő mező. *Név: Jelentkezési lap Regisztrációs adatok Jelentkező adatai: *Kötelezően kitöltendő mező *Név: *Beosztás, foglalkozás: *Település: *Hivatal, cég neve: *Levelezési cím: Építészek esetében kamarai névjegyzék

Részletesebben

Bioklimatikus tervezésű új irodaépület és felújított lakó-, oktatási és iroda épületek Szentendrén

Bioklimatikus tervezésű új irodaépület és felújított lakó-, oktatási és iroda épületek Szentendrén Bioklimatikus tervezésű új irodaépület és felújított lakó-, oktatási és iroda épületek Szentendrén PIMES Nemzetközi Konferencia Szentendre, 2013. november 21. Dr. Matolcsy Károly Tudásközpont igazgató.

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A LOSZ és a Housing Europe

MEGHÍVÓ. A LOSZ és a Housing Europe MEGHÍVÓ A LOSZ és a Housing Europe A lakásszövetkezeti, társasházi lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítésének fejlesztéséről című nemzetközi konferenciára. Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! A Lakásszövetkezetek

Részletesebben

Építőipari Tudásközpont Szentendrén

Építőipari Tudásközpont Szentendrén Építőipari Tudásközpont Szentendrén AIDA workshop a nzeb témakörében Szentendre, 2013. szeptember 10. Dr. Matolcsy Károly Tudásközpont igazgató. PIME S receives funding from the European Union 7 th Framework

Részletesebben

ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS, ENERGETIKAI AUDIT ÉS TANÚSÍTÁS A MAGASÉPÍTÉSI GYAKORLATBAN létszámtól függően folyamatosan

ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS, ENERGETIKAI AUDIT ÉS TANÚSÍTÁS A MAGASÉPÍTÉSI GYAKORLATBAN létszámtól függően folyamatosan A képzés neve: Tanfolyam tervezett kezdete: Képzésért felelős neve: ÉPÜLETENERGETIKAI TERVEZÉS, ENERGETIKAI AUDIT ÉS TANÚSÍTÁS A MAGASÉPÍTÉSI GYAKORLATBAN létszámtól függően folyamatosan Dr. Szűcs Miklós

Részletesebben

Takács Tibor épületgépész

Takács Tibor épületgépész Takács Tibor épületgépész Tartalom Nemzeti Épületenergetikai Stratégiai célok Épületenergetikát befolyásoló tényezők Lehetséges épületgépészeti megoldások Épületenergetikai összehasonlító példa Összegzés

Részletesebben

Passzív házak Csoknyai Tamás BME Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék Felhasznált források: Passzívház Akadémia www.passzivhaz-akademia.hu debreczy@pha.hu Schalk & Partner Haustechnik OEG http://www.schalk-partner.at

Részletesebben

Energiahatékonyság és megújuló erőforrások PIME S CONCERTO projekt tapasztalatai Szentendrén

Energiahatékonyság és megújuló erőforrások PIME S CONCERTO projekt tapasztalatai Szentendrén Energiahatékonyság és megújuló erőforrások PIME S CONCERTO projekt tapasztalatai Dr. Matolcsy Károly Dr. Csirszka Gábor 2014. május 28. Mórahalom GEOCOM WP 2-3-4 Training Workshop PIME S receives funding

Részletesebben

A konferencia a Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll. FELHÍVÁS a. Sopron Wels (Ausztria) 2010. március 4 5.

A konferencia a Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll. FELHÍVÁS a. Sopron Wels (Ausztria) 2010. március 4 5. A konferencia a Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XV. ORSZÁGOS ENERGIATAKARÉKOSSÁGI és MEGÚJULÓ ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA és AUSZTRIAI ENERGIATAKARÉKOSSÁGI SZAKVÁSÁRRA Sopron Wels (Ausztria)

Részletesebben

GLEN R FALSZERKEZET FÖDÉM 39 CM-ES FÖDÉMSZERKEZET 41 CM-ES TÖMÖR, HOMOGÉN FALSZERKEZET. 180 m 2 LOGLEN favázas mintaház fázisainak bemutatása

GLEN R FALSZERKEZET FÖDÉM 39 CM-ES FÖDÉMSZERKEZET 41 CM-ES TÖMÖR, HOMOGÉN FALSZERKEZET. 180 m 2 LOGLEN favázas mintaház fázisainak bemutatása FALSZERKEZET FÖDÉM CM-ES TÖMÖR, HOMOGÉN FALSZERKEZET KÜLSŐ ÉS BELSŐ VAKOLÁST NEM IGÉNYEL cm Acél vázszerkezet 0, cm Feltöltő nyílások Ø 8 cm cm cm Üvegszövet háló Burkolat 7 7 8 9 CM-ES FÖDÉMSZERKEZET

Részletesebben

Készítette: Sojnoczki József Credithungary Kft.

Készítette: Sojnoczki József Credithungary Kft. Készítette: Sojnoczki József Credithungary Kft. Lakáshitelek Lakástakarékpénztár Kamattámogatott lakáshitel Zöld hitelek Zöld hitel - K&H Energia takarékos finanszírozás Erste Ökohitel UniCredit Új Széchenyi-terv

Részletesebben

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ

Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ 2013 Fiatal Diabetológusok Fóruma Budapest, 2013. november 14-16. MEGHÍVÓ Fiatal Diabetológusok Fóruma Kedves Fiatal Kollégánk! Szeretettel várunk 2013. november 14-16-án a Budapesten megrendezésre kerülő

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft. KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő

Részletesebben

Tájékoztató jellegű fordítás a Kapacitáslekötési Platform (Regional Booking Platform) regisztrációs űrlapjának kitöltéséhez

Tájékoztató jellegű fordítás a Kapacitáslekötési Platform (Regional Booking Platform) regisztrációs űrlapjának kitöltéséhez Tájékoztató jellegű fordítás a Kapacitáslekötési Platform (Regional Booking Platform) regisztrációs űrlapjának kitöltéséhez Jelen dokumentum az RBP Portálon található angol nyelvű online regisztráció tájékoztató

Részletesebben

Magyar Passzívház Konferencia és Kiállítás

Magyar Passzívház Konferencia és Kiállítás Magyar Passzívház Konferencia és Kiállítás 2008.02.01 A Magyar Passzívház Szövetség (MAPASZ), a Magyar Építõmûvészek Szövetsége (MÉSZ), valamint a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Építészmérnöki

Részletesebben

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia

Részletesebben

Élő Energia 2009-2012 rendezvénysorozat jubileumi (25.) konferenciája. Zöld Zugló Energetikai Program ismertetése

Élő Energia 2009-2012 rendezvénysorozat jubileumi (25.) konferenciája. Zöld Zugló Energetikai Program ismertetése Élő Energia 2009-2012 rendezvénysorozat jubileumi (25.) konferenciája Zöld Zugló Energetikai Program ismertetése Ádám Béla HGD Kft., ügyvezető 2012. május 22. : 1141 Bp., Zsigárd u. 21. : (36-1) 221-1458;

Részletesebben

Nádas Energetikai Kft.

Nádas Energetikai Kft. Nádas Energetikai Kft. 1186 Budapest, Margó Tivadar utca 274-276. (20) 367-3179 (1) 720-6699 www.energetikai-szakreferens.com info@energetikai-szakreferens.com Kedves Érdeklődő! A letöltött dokumentumban

Részletesebben

Új energiatudatos építészet felé?

Új energiatudatos építészet felé? Új energiatudatos építészet felé? I. Szoba II. Szoba III. Szoba IV. Gardrób V. Fürdő VI. Közlekedő VII. Nappali VIII. Étkezőkonyha IX. Kamra X. WC XI. XII. XIII. Szélfogó Gépészet Garázs Beépített alapterület:

Részletesebben

A kreditpont érvényesítéséhez előzetes online regisztráció szükséges! A látogatói regisztrációt április 11-én 18 órakor lezárjuk!

A kreditpont érvényesítéséhez előzetes online regisztráció szükséges! A látogatói regisztrációt április 11-én 18 órakor lezárjuk! A Magyar Mérnöki Kamara 2013. április 4-i döntése alapján (törzsszám: MMK/2013/0008) az MMK tagjai a HUNGAROTHERM kiállítás látogatásáért a szakmai napokon (április 10-12.) 1 kreditpontot kapnak. A kreditpont

Részletesebben

Nagyléptékű energia-hatékony megoldások és megújuló energiaforrások alkalmazása az Európai Únió támogatásával Szentendrén PIMES CONCERTO projekt

Nagyléptékű energia-hatékony megoldások és megújuló energiaforrások alkalmazása az Európai Únió támogatásával Szentendrén PIMES CONCERTO projekt Nagyléptékű energia-hatékony megoldások és megújuló energiaforrások alkalmazása az Európai Únió támogatásával Szentendrén PIMES CONCERTO projekt Dr. Matolcsy Károly Tudásközpont igazgató. PIME S receives

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2015-2016. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2015/2016-os nevelési évre A 2015 2016-os nevelési évre szóló továbbképzési kínálatunkat

Részletesebben

Nemfizetés esetén az MKIK törölheti nyilvántartásából a fizetésre kötelezett vállalkozót! Módosult az e-építési napló bevezetésének dátuma is!

Nemfizetés esetén az MKIK törölheti nyilvántartásából a fizetésre kötelezett vállalkozót! Módosult az e-építési napló bevezetésének dátuma is! Nemfizetés esetén az MKIK törölheti nyilvántartásából a fizetésre kötelezett vállalkozót! Módosult az e-építési napló bevezetésének dátuma is! A képzés pontértéke: Magyar Mérnöki Kamara: 2 pont (Bírálati

Részletesebben

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. 2017. február 23-26. programod van Fotó: Gémesi Jóka BUDAPEST BOAT SHOW 2017 Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a HUNGEXPO

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ Debrecen - Erdőspuszta 2010. szeptember 18. szombat I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ 2010. szeptember 18. szombat A Magyar Diáksport Szövetség és a Hajdú-Bihar Megyei

Részletesebben

TRAINBUD ENERGIAAKADÉMIA

TRAINBUD ENERGIAAKADÉMIA A magas szinten hasznosítható tudás TRAINBUD ENERGIAAKADÉMIA Megújuló épületgépészet 2016.04.06-10. www.trainbud.hu A KEZDEMÉNYEZÉS FELÉPÍTÉSE Cél: Szakemberek továbbképzése energiahatékonyság és megújuló

Részletesebben

AZ ÉPÜLETENERGETIKAI KÖVETELMÉNYEK VÁLTOZÁSA- MENNYIRE KÖZEL A NULLA?

AZ ÉPÜLETENERGETIKAI KÖVETELMÉNYEK VÁLTOZÁSA- MENNYIRE KÖZEL A NULLA? AZ ÉPÜLETENERGETIKAI KÖVETELMÉNYEK VÁLTOZÁSA- MENNYIRE KÖZEL A NULLA? BME MET 20150611 Előadó: Szalay Zsuzsa PhD adjunktus, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék Épületek energiahatékonysági, (épületenergetikai/

Részletesebben

Passzívházakról kicsit másként

Passzívházakról kicsit másként Passzívházakról kicsit másként Benécs József CePHD épületgépész szakmérnök DEFINÍCIÓK (helyett) ha egy csoporthoz szeretnénk tartozni, akkor el kell fogadjuk annak minden szabályát Amennyiben a higiéniai

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

Fujitsu Waterstage levegős hőszivattyú

Fujitsu Waterstage levegős hőszivattyú Fujitsu Waterstage levegős hőszivattyú A Zöldparázs Kft megtervezi, és kivitelezi az Ön hőszivattyús rendszerét! A Fujitsu Waterstage márkanév alatt három különböző sorozatot gyárt: Komfort sorozat (Fujitsu

Részletesebben

Szenvedély van február

Szenvedély van február Szenvedély van. 2018. február 22 25. BUDAPEST BOAT SHOW 2017 30.000* LÁTOGATÓ * A Budapest Motor Fesztivállal együtt 100 HAJÓ 90 KIÁLLÍTÓ 2MRD FT ÖSSZÉRTÉKŰ HAJÓK LÁTOGATÓI ELÉGEDETTSÉG VÁSÁRLÁS A KIÁLLÍTÁSON

Részletesebben

A tetőszigetelés új dimenziója!

A tetőszigetelés új dimenziója! A tetőszigetelés új dimenziója! Tökéletes komfort korszerű szigetelőanyaggal! Megbízható, modern, hatékony megoldás magas- és lapostetőn egyaránt Olvassa el, hogyan érhető el tökéletes komfort a mindennapokban!

Részletesebben

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással egybekötött szakmai napunk, mely a klíma- és légtechnika területével foglalkozik.

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással egybekötött szakmai napunk, mely a klíma- és légtechnika területével foglalkozik. Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással egybekötött szakmai napunk, mely a klíma- és légtechnika területével foglalkozik. Időpont: 2018. október 25., csütörtök, 8.30-16.30 óráig Helyszín:

Részletesebben

Szimultán fűtés-hűtés alkalmazása geotermikus hőszivattyúval

Szimultán fűtés-hűtés alkalmazása geotermikus hőszivattyúval Szimultán űtés-űtés alkalmazása geotermikus őszivattyúval Dr. Maiyale Tarek BME, egyetemi docens A Magyar Hőszivattyú Szövetség elnöke maiyale@energia.bme.u (H-1111Budapest, Műegyetem rkp. 3. D. ép. 208.)

Részletesebben

Uniós irányelvek átültetése az épületenergetikai követelmények területén. Szaló Péter helyettes államtitkár 2013. november

Uniós irányelvek átültetése az épületenergetikai követelmények területén. Szaló Péter helyettes államtitkár 2013. november Uniós irányelvek átültetése az épületenergetikai követelmények területén Szaló Péter helyettes államtitkár 2013. november Új szabályozások Kormány rendelet Az egyes épület-energetikai tárgyú, valamint

Részletesebben

Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület. Fenntartható Energia Akciótervektől a kistelepülései beruházásokig 2014.06.04., Pécs Vidák Krisztina

Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület. Fenntartható Energia Akciótervektől a kistelepülései beruházásokig 2014.06.04., Pécs Vidák Krisztina Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület Fenntartható Energia Akciótervektől a kistelepülései beruházásokig 2014.06.04., Pécs Vidák Krisztina A projekt Energetikai fejlesztések a Mecsek-Völgység- Hegyháton Partner

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Értékesítési és marketing tanfolyam (komplex képzési program) Akiknek ajánljuk: üzletkötőknek, értékesítőknek, értékesítési területtel foglalkozóknak,

Részletesebben

Passzív házak. Csoknyai Tamás BME Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék

Passzív házak. Csoknyai Tamás BME Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék Passzív házak Csoknyai Tamás BME Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék Mi az a passzívház? Minimális fűtési energiafelhasználás Minimális fűtési hőszükséglet Passzív-szolár szolár technikák alkalmazása

Részletesebben

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés

Részletesebben

"Középvezetői továbbképzés"

Középvezetői továbbképzés Képzési Program a Kiválóságért PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: "Középvezetői továbbképzés" 2) A pályázati program kiírói: Európai Vezetőképző Akadémia és Európai Üzleti Iskola

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ Módosítás - A Terrorelhárítási Központ 1101 Budapest, Zách u. 4. szám alatti objektumának területén található 1. - 3. - 10. - 12. - 13. - 14. - 15. - 17. - 21. - 22. - 24. - 26. - 34. számú épületek energetikai

Részletesebben

ŰRLAP. A Miniszterelnökség részére benyújtandó keresetlevél (kitöltési útmutató)

ŰRLAP. A Miniszterelnökség részére benyújtandó keresetlevél (kitöltési útmutató) ŰRLAP A Miniszterelnökség részére benyújtandó keresetlevél (kitöltési útmutató) ME-K01-16-02 nyomtatvány Tartalom 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 2 2. OLDAL KERESETLEVÉLBEN MEGNEVEZETT FELPERES ADATAI...

Részletesebben

Regisztráció (kb. 10 perc)

Regisztráció (kb. 10 perc) EURÓPAI BIZOTTSÁG Oktatási és Kulturális Főigazgatóság Egész életen át tartó tanulás program Az Egész életen át tartó tanulás program koordinációja ECAS Kézikönyv Az Európai Bizottság Felhasználó-azonosítási

Részletesebben

e 4 TÉGLAHÁZ 2020 Ház a jövőből Vidóczi Árpád műszaki szaktanácsadó

e 4 TÉGLAHÁZ 2020 Ház a jövőből Vidóczi Árpád műszaki szaktanácsadó Ház a jövőből Vidóczi Árpád műszaki szaktanácsadó TARTALOM: Az e 4 koncepció Passzívház egy rétegű monolit tégla falazattal Energia hatékony téglaház modell = a jövő háza? Az egész több, mint a részek

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata

Lajosmizse Város Önkormányzata Lajosmizse Város Önkormányzata www.lajosmizse.hu Basky András polgármester A Fekete István Általános Iskola komplex energetikai korszerűsítése Lajosmizsén Előkészítő munkálatok, a pályázat benyújtása Lajosmizse

Részletesebben

ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter

ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter Előadás tartalma 1. Klaszter bemutatása 2. ArchEnerg Klasztertérkép 3. Klasztertagság előnyei 4. Klasztertagok tevékenységei 5. Nyertes

Részletesebben

TARTÓS REZSICSÖKKENTÉS: FÓKUSZBAN AZ ÉPÜLETENERGETIKA. Vidóczi Árpád építészmérnök

TARTÓS REZSICSÖKKENTÉS: FÓKUSZBAN AZ ÉPÜLETENERGETIKA. Vidóczi Árpád építészmérnök TARTÓS REZSICSÖKKENTÉS: FÓKUSZBAN AZ ÉPÜLETENERGETIKA Vidóczi Árpád építészmérnök 4/15/2014 KUTATÁSI TERÜLET : CSALÁDI HÁZ 130-140 m 2 lakóterület 4 tagú család részére optimalizált alaprajz Kitűzött energiaigény

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017

Részletesebben

X. Energiatakarékossági vetélkedő. Veszprém

X. Energiatakarékossági vetélkedő. Veszprém X. Energiatakarékossági vetélkedő Veszprém 0. május 9. II. feladatsor. oldal. oldal 3. oldal 4. oldal 5. oldal 6. oldal 7. oldal 8. oldal Elért pontszám: Technikatanárok Országos Egyesületének Veszprém

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

Mindezt kedvezményes áron, ami csak a MERCADO CARD ügyfelei számára elérhetőek!

Mindezt kedvezményes áron, ami csak a MERCADO CARD ügyfelei számára elérhetőek! BEMUTATKOZUNK A Mercado Card egy saját klubkártya rendszeren alapuló kedvezményes szolgáltatás csomagot biztosít ügyfelei számára. Mostantól elég egy kártyát megvásárolnia ahhoz, hogy egyszerre többféle

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Irodavezetői/Titkárságvezetői továbbképző tanfolyam a vezetők munkáját támogató munkatársak számára (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: K ö z é p v e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - V e z e t ő k é p z é s 2.) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia

Részletesebben

Az igazság pillanata!

Az igazság pillanata! Korszakváltás az Energiahatékonyságban. Épületenergetikai forradalom előtt állunk! Az igazság pillanata! 2016. október 27. Siemens Zrt. Irodaház Budapest Versits Tamás okl. épületgépész mérnök, szakmérnök,

Részletesebben

Az épületek energiahatékonyságáról szóló, új 2010/31/EU parlamenti és tanácsi irányelv és a hazai bevezetés kérdései. Soltész Ilona 2011. október 14.

Az épületek energiahatékonyságáról szóló, új 2010/31/EU parlamenti és tanácsi irányelv és a hazai bevezetés kérdései. Soltész Ilona 2011. október 14. Az épületek energiahatékonyságáról szóló, új 2010/31/EU parlamenti és tanácsi irányelv és a hazai bevezetés kérdései 1 Az épületek energiahatékonyságát növelő építési tevékenység előnye: Az építésgazdaság

Részletesebben

Ajánlat. Az új közbeszerzési törvény várható rendelkezései:

Ajánlat. Az új közbeszerzési törvény várható rendelkezései: Ajánlat Közbeszerzési interaktív előadás Az új közbeszerzési törvény várható rendelkezései: Az új törvény szerkezete, szabályozása, az eljárási fajtákat és az eljárási rendeket érintő változások. Levelezési

Részletesebben

Construma 2018 Tájékoztatási Sziget és workshop programja: Szalmabála és környezetbarát anyaghasználat az építészetben!

Construma 2018 Tájékoztatási Sziget és workshop programja: Szalmabála és környezetbarát anyaghasználat az építészetben! Construma 2018 Tájékoztatási Sziget és workshop programja: Április 11. szerda 10.30-11.00 Elektromos fűtésről amit tudni kell. ea.: Némon Henrik 11.00-11.30 Szalmabála és környezetbarát anyaghasználat

Részletesebben

HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat III. szám

HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat III. szám HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat 2016. III. szám Kedves Partnereink! Meghitt, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kívánunk! AKTUALITÁSOK

Részletesebben

"Vezetői továbbképzés"

Vezetői továbbképzés Képzési Program a Kiválóságért PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: "Vezetői továbbképzés" 2) A pályázati program kiírói: Európai Vezetőképző Akadémia és Európai Üzleti Iskola 1539

Részletesebben

Irodaházak, önkormányzati épületek, passzív ház szintű társasházak megújuló energiaforrásokkal

Irodaházak, önkormányzati épületek, passzív ház szintű társasházak megújuló energiaforrásokkal ZÖLD ENERGIA 4. BKIK Irodaházak, önkormányzati épületek, passzív ház szintű társasházak megújuló energiaforrásokkal Ádám Béla HGD Kft., ügyvezető Budapest 2011.10.26. HIDRO-GEODRILLING Geotermikus Energiát

Részletesebben

ŰRLAP Keresetlevél (kérelem) közigazgatási határozat vagy végzés bírósági felülvizsgálata iránt

ŰRLAP Keresetlevél (kérelem) közigazgatási határozat vagy végzés bírósági felülvizsgálata iránt ŰRLAP Keresetlevél (kérelem) közigazgatási határozat vagy végzés bírósági felülvizsgálata iránt BM-KF-01-1-0 nyomtatvány 1. OLDAL - ÁLTALÁNOS ADATOK... 2-3 2. OLDAL - KERESETLEVÉLBEN MEGNEVEZETT FELPERES

Részletesebben

100 játék IV. Szakmai nap

100 játék IV. Szakmai nap Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * 100 játék IV. Szakmai nap a

Részletesebben

Szakmai partnerek:mégsz Ipari és Technológiai Tagozat Épületgépészeti Hegesztési és Technológiai Klaszter

Szakmai partnerek:mégsz Ipari és Technológiai Tagozat Épületgépészeti Hegesztési és Technológiai Klaszter Ipari és technológiai újdonságok épületgépészeknek + látogatás a MOL Dunai Finomítójába Nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással és a százhalombattai finomítómű bejárásával egybekötött szakmai

Részletesebben

MEGHÍVÓ. 2013. május 23. Szakmai tanácskozás

MEGHÍVÓ. 2013. május 23. Szakmai tanácskozás MEGHÍVÓ Ezúton Tisztelettel meghívjuk Önt és Munkatársait a Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ által szervezett Szakmai tanácskozásra és KÁTKI nyílt napokra, amely a

Részletesebben

ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA

ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA 2017-06-12 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint

Részletesebben

Informatika Kft. Budapest, XXV. Villányi út 11.

Informatika Kft. Budapest, XXV. Villányi út 11. Budapest, XXV. Villányi út 11. Tisztelt Kis Péter! Mellékelten megküldjük Önnek legfrissebb szoftverajánlónkat. Ha érdekli az itt csak röviden bemutatott megoldások, kérjük, keressen fel személyesen vagy

Részletesebben

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Kedves Vendégeink! Idén nyolc színes túrával várjuk az aktívan kikapcsolódni vágyókat Mórahalmon és környékén. Fedezze fel velünk a Homokhátság

Részletesebben

Energiakulcs - az alacsony energiaigényű épület gépészete. Előadó: Kardos Ferenc

Energiakulcs - az alacsony energiaigényű épület gépészete. Előadó: Kardos Ferenc Energiakulcs - az alacsony energiaigényű épület gépészete Előadó: Kardos Ferenc Épületgépészeti feladatok alacsony energiaigényű épületekben Fűtés Szellőztetés Használati melegvíz-előállítás Komforthűtés

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram

Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meglévő lakóépületek felújítására és új energiatakarékos lakóházak

Részletesebben

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. Épület felújítás, átalakítás = Játék a tűzzel? Hogyan csináljuk, mire figyeljünk!

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. Épület felújítás, átalakítás = Játék a tűzzel? Hogyan csináljuk, mire figyeljünk! III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia Épület felújítás, átalakítás = Játék a tűzzel? Hogyan csináljuk, mire figyeljünk! Szervező: MÉASZ Magyar Építőanyagipari Szövetség TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi

Részletesebben

-Árajánlatkér : Anyagárajánlat kísér levél Tisztelt! Köszönettel vettük érdeklődését termékeink iránt. Csatoltan küldjük Önnek anyagszámítási ajánlatu

-Árajánlatkér : Anyagárajánlat kísér levél Tisztelt! Köszönettel vettük érdeklődését termékeink iránt. Csatoltan küldjük Önnek anyagszámítási ajánlatu -1 Árajánlatkér : ISOTEQ ÉPÍT ELEMEKRE Ajánlatkérő adatai: Név: Cím: Mobil: Telefon: Fax: E-mail: Szállítási cím: Árajánlatunk a megjegyzés rovatban leírtakkal együtt érvényes! További információért forduljon

Részletesebben

CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS. WP 5 Del 5.

CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS. WP 5 Del 5. CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS WP 5 Del 5.11 5 th period Szentendre National press coverage January 2015

Részletesebben

Műszaki online hibabejelentő kézikönyv

Műszaki online hibabejelentő kézikönyv Műszaki online hibabejelentő kézikönyv Verzió 1. 2017.november. 06. 1 Tartalom 1. Bevezető... 3 2. Regisztráció... 4 3. Műszaki hibabejelentés.... 10 4. Bejelentkezés... 11 5. Bejelentkezés után... 12

Részletesebben

Megoldás falazatra 2

Megoldás falazatra 2 Megoldás falazatra 2 Mitől okos a tégla? Az okostéglák olyan új fejlesztésű termékek, melyek hőszigetelő képessége 40-50 %-kal jobb, mint az ugyanolyan falvastagságban kapható hagyományos, nútféderes falazóelemeké.

Részletesebben

2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17.

2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17. 2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök elképzeléseihez, kérem,

Részletesebben

Továbbképzési program 2014 Otto Bock Hungaria Kft.

Továbbképzési program 2014 Otto Bock Hungaria Kft. Továbbképzési program 2014 Otto Bock Hungaria Kft. Szemináriumok 1. OBH001 A rehabilitációs team-munka fontossága a sikeres alsóvégtag protetizálás érdekében akkreditált képzés, 16 pont 2. OBH001P Lábszár

Részletesebben

Energiahatékonysághoz, megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó beszerzések a gyakorlatban

Energiahatékonysághoz, megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó beszerzések a gyakorlatban Energiahatékonysághoz, megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó beszerzések a gyakorlatban Farkas Zénó szerkesztő Zöldtech magazin és piactér www.zoldtech.hu Energiahatékonyság lendületben energetikai zöld

Részletesebben

CONSTRUMA-HUNGAROTHERM-ÖKOTECH SZAKMAI PROGRAM* 2011. április 5-10.

CONSTRUMA-HUNGAROTHERM-ÖKOTECH SZAKMAI PROGRAM* 2011. április 5-10. CONSTRUMA-HUNGAROTHERM-ÖKOTECH SZAKMAI PROGRAM* 2011. április 5-10. Részletes programok és jelentkezés a konferenciákra a www.hungexpo.hu/construma, www.hungexpo.hu/hungarotherm, www.hungexpo.hu/okotech

Részletesebben

ÁNTSZ portál regisztráció, felhasználói adatok módosítása, jogosultságok felhasználói leírás [Alcím]

ÁNTSZ portál regisztráció, felhasználói adatok módosítása, jogosultságok felhasználói leírás [Alcím] ponte.hu Kft. ÁNTSZ portál regisztráció, felhasználói adatok módosítása, jogosultságok felhasználói leírás Kapcsolattartó: Céginformációk: ponte.hu Kft. 1 ponte.hu Kft. 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐI továbbképző tanfolyam (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program) 2.) A pályázat kiírói: EURÓPAI VEZETŐKÉPZŐ AKADÉMIA és

Részletesebben

nyílászárók Talent Impulsive Passzív Minimal Alu Alu-mûanyag és mûanyag nyílászárók Emelõ-toló rendszerek Alumínium nyílászárók Alu Puren 90 Veka

nyílászárók Talent Impulsive Passzív Minimal Alu Alu-mûanyag és mûanyag nyílászárók Emelõ-toló rendszerek Alumínium nyílászárók Alu Puren 90 Veka Nyílászárók nyílászárók Alu-mûanyag és mûanyag nyílászárók Passzív épületek Passzív Impulsive Passziv jellegû, alacsony energiafelhasználású épületek Talent Hõszigetelt épületek Puren 90 Veka 90 Veka

Részletesebben

Energetikai audit, adatbekérő

Energetikai audit, adatbekérő ÉSK Tervezőiroda Kft. - 1079 Budapest, Peterdy u. 39. IV.em. - tel.: +36-1-788-86-65 - fax: +36-1-788-86-65 cégjegyzéksz.:13-09-126977 - adószám:14673733-2-13 - számlázási cím:2000 Szentendre, Mandula

Részletesebben

Kutatásfejlesztés az EU-ban PIME S EU projekt (Concerto III)

Kutatásfejlesztés az EU-ban PIME S EU projekt (Concerto III) . Kutatásfejlesztés az EU-ban PIME S EU projekt (Concerto III) Budavári Zoltán ÉMI Nonprofit Kft. PIME S receives funding from the European Union 7 th Framework Programme under Grant Agreement No 239288

Részletesebben

SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE

SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE Kódszám/Code Dátum/Date Sorszám/Serial number 05/ 20141001/ SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE amely létrejött egyrészről a Központi

Részletesebben

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A csoportos tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Csoportos

Részletesebben

ÉPÜLETSZERKEZETEK TERVEZÉSE I. (PMRESNE035Q,R), ÉPÜLETSZERKEZETTAN ÉS ANYAGISMERET (PMTESNM022D) TANTÁRGYAK KÖVETELMÉNYEI 2014

ÉPÜLETSZERKEZETEK TERVEZÉSE I. (PMRESNE035Q,R), ÉPÜLETSZERKEZETTAN ÉS ANYAGISMERET (PMTESNM022D) TANTÁRGYAK KÖVETELMÉNYEI 2014 Dr. habil. Kocsis Lajos ÉPÜLETSZERKEZETEK TERVEZÉSE I. (PMRESNE035Q,R), ÉPÜLETSZERKEZETTAN ÉS ANYAGISMERET (PMTESNM022D) TANTÁRGYAK KÖVETELMÉNYEI 2014 A tantárgyak adatai Címek: Épületszerkezetek tervezése

Részletesebben

FELHÍVÁS III. LINYI VÁSÁR RÉSZVÉTEL AZ ÜZLETEMBER DELEGÁCIÓBAN

FELHÍVÁS III. LINYI VÁSÁR RÉSZVÉTEL AZ ÜZLETEMBER DELEGÁCIÓBAN JELENTKEZÉSI LAP - business CHINA LINYI MARKET TRADE FAIR 2012. SZEPTEMBER 6-9., LINYI, KÍNA Cég neve: Címe: Ügyvezető ig. Kapcsolattartó: Telefon(ok): E-mail cím: Alkalmazottak száma (2010; 2011): Fax:

Részletesebben

Szakmai. programfüzet. 2011. április 5 10. A Magyar Építész Kamara tagjai számára a kiállítás megtekintése április 5 7. között 1 kreditpont.

Szakmai. programfüzet. 2011. április 5 10. A Magyar Építész Kamara tagjai számára a kiállítás megtekintése április 5 7. között 1 kreditpont. Szakmai programfüzet A Magyar Építész Kamara tagjai számára a kiállítás megtekintése április 5 7. között 1 kreditpont. 2011. április 5 10. programod van CONSTRUMA 2011 PROGRAM Április 5. kedd Önkormányzati

Részletesebben

ADR Konferencia Veszélyes áru szállítása a gyakorlatban

ADR Konferencia Veszélyes áru szállítása a gyakorlatban ADR Konferencia Veszélyes áru szállítása a gyakorlatban Nem csak hozzáértőknek. Az ADR előírások kétévente, minden páratlan évben módosításra kerülnek, így idén 2011-ben is módosították a szabályzatot.

Részletesebben