Csendben készül a jövô

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csendben készül a jövô"

Átírás

1 A 111-es stand október 15. [szombat] D e n t a l W o r l d Csendben készül a jövô Újdonság! Tökéletes leplezés! Egy tetszőlegesen kiválasztott időpontban, a Dental World második napjának délutánján körbesétáltunk, próbáltuk legalább nyomokban felmérni a szakmai konferencia, workshop, kiállítás és vásár gazdagságát. A feladat a vártnál is nehezebbnek bizonyult. Éppen ekkor ért véget a Semmelweis Egyetem Fog or vostudományi Kara Továbbképző Titkársága által szervezett továbbképző konferencia fogpótlástannal és konzerváló fogászattal foglalkozó előadás-sorozata. A Mexico Hall több száz fős hallgatóságának többsége szinte azonnal Jász Máté TND páciensek komplex ellátása mit tegyünk és mit ne? című előadásának befejezése után indult a regisztrációs pulthoz, hogy kreditpontjaik megszerzése érdekében vonalkódos kártyáikat érvényesíttessék. Ám nem minden fogorvos tett így, hiszen igen sokan a hasonló befogadóképességű Montreal Hallban még zajló Fogszabályozás, gyermekfogászat címet viselő, ugyancsak kreditpontokkal honorált szimpóziumon vettek részt, ahol Götz Gergely Tej- és maradó fogak gyökértöméséről tartott előadását kísérték figyelemmel. Az előcsarnokban többen a kiállított japán autócsodákat nézegetik, a csarnokban érdeklődők sokasága. Körsétánk az A Csarnok egyik paravánokkal kialakított termében elakadt, s nem jutottunk el a III. emeletre, ahol még javában zajlott Simone Grandini olasz vendégprofesszor gyakorlati workshopja és Faluhelyi Péter Ergonómia a fogászati rendelőben című előadása. A földszinti teremben éppen a VIII. Fogtechnikus Nap egyik, a 3M Espe által tartott multimédiás előadása folyt. Róth Lajos főszervezőtől megtudtuk, hogy gyakorlatilag egy öt évvel ezelőtti programot ismételtek meg. Az akkori rendezvényen a még újdonságnak számító CAD/CAM technikát ismertette négy cég, majd ki-ki bemutatta készülékét. Elmondhatták, hogy mit tud a berendezésük, miben jobb, miben több, mint másoké. (Folytatás a 4. oldalon!) Az SGS Dental bemutatja új PREMIUM termékét Keressen bennünket az alábbi elérhetőségek bármelyikén, hogy egy személyes találkozó alkalmával prezentáljuk termékeink használati sajátosságait. SGS International Ltd. European Logistic Center 1047 Budapest, Károlyi István u Tel: Fax: web: Speciális Bonit Felületkezelés BONIT bevonat előnyei: kiemelkedő biokompatibilitás vékony mikrokristályos szerkezet, ami az implantátum teljes feleületén egyenletes homogén bevonatot képez szuper gyors felszívódás rövid csontosodási időszak

2 Megjelent! Implantológia A DENTAL PRESS IDŐSZAKOS, TEMATIKUS KIADVÁNYA VIII. ÉVFOLYAM, SZÁM ÁRA: 2500 FT ImPlantológia 2011/ ben VIII. évfolyamába ért az Imp lan tológia című kiadványunk, ami évenként 2-2 számmal jelenik meg. A fogorvoslás tudománya ezen belül az implantológia különösen szinte napról napra fejlődik, újabb és újabb anyagok, speciális műszerek kerülnek forgalomba, a páciensek igényei, elvárásai is állandóan változnak és fokozódnak. Így az ismeretek bővítésére, kiegészítésére folyamatosan szükség van, s ehhez nyújtanak segítséget tematikus sorozatunk ezen kötetei is. Terjedelem: 160 oldal 2500 Ft/DB Esztétika A DENTAL PRESS IDÔSZAKOS, TEMATIKUS KIADVÁNYA a fogászatban V. ÉVFOLYAM, 2011 ÁRA: 2500 FT PRESS Esztétika a fogászatban ben már V. évfolyamába lépett az Esztétika a fogászatban című kiadványunk. Az esztétika a fogorvoslás igen intenzíven fejlődő ága, a forradalmian gyors, nagy léptékű változások jellemzik. Általánosságban is elmondható, hogy az esztétika iránti igény nagyon sokat változott az elmúlt időszakban, a szépészeti ipar bevonult a gyógyítás különböző területeire, így a fogászati szektorba is. A páciensek mind gyakrabban kérik a hófehér, csillogó fogakat, mert szép mosolyt szeretnének, hiszen ezeknek fontos jelentősége van a sikeres kommunikációban, a mindennapi élet szinte valamenynyi területén. E szakterület iránt mutatkozó, s egyre fokozódó igények kielégítéséhez kívánunk segítséget nyújtani e sorozatunkkal. Terjedelem: 96 oldal további akciós ajánlataink: Rendelje meg következő tematikus kiadványainkat, vagy keresse őket standunkon D-403! Híd a fogászatban

3 LÁTOGASSON stand B210 MEG MINKET A DENTAL WORLD-ÖN Fényre-keményedő, önkondicionáló, egykomponensű adhezív Folyékony kompozit tömőanyag elülső és hátsó fogakhoz Kerámia és kompozit előpolírozására és polírozására Finírozás és polírozás egyetlen szerszámmal Univerzális adhezív rögzítőrendszer Fényre-keményedő pasztafesték-színek kompozitok, műanyagok és műfogak egyedi karakterizálására AZ Primer Különösen cirkóniumés alumíniumoxidhoz GUM COLORS Több természetesség a vörös-fehér esztétikában SHOFU DENTAL GMBH Am Brüll Ratingen Telefon: / Fax: / Ultrafinom mikrokerámia fémkerámia-ötvözetek leplezéséhez 13,6-15,2 x 10-6 K -1 közötti HTE*-tartományban * = hőtágulási együttható

4 4 DENTAL WORLD OKTÓBER 15. [SZOMBAT] A kép elôterében az egyik cseh vendég. Csendben készül a jövô (Folytatás az 1. oldalról) Az azóta eltelt években elképesztő fejlődésen ment keresztül a CAD/CAM technológia, megsokszorozódott a magyar piacon jelen lévő gyártók és forgalmazók száma is, ez évben 12 cég jelezte részvételi szándékát. Közülük 10 mutatkozott be a mostani Fogtechnikusok Napján, ahol Hajdu Zoltán és Róth Lajos rövid bevezetője után lehetőséget kaptak mind a régiek, mind az újak arra, hogy délelőtt fél 10 és délután fél 6 között, fél-fél órában a gyakorlatban mutassák be, mennyivel tudnak többet az általuk kínált berendezések, mint elődeik. Ha nem is verseny, virtuális vetélkedés mindenképpen zajlott, hiszen mindegyik cégnek azonos idő áll rendelkezésére, hogy elmondja fejlesztéseinek elméleti alapjait, majd működés közben bemutassa a technológiát. Izgalmassá tette a bemutatót, összehasonlíthatóvá a teljesítményeket, hogy szep tember folyamán valamennyi részt vevő CAD/CAM-es cég kapott a szervezőktől egy-egy mestermintamodellt, amelyen mindegyikük a saját rendszerével elkészített egy-egy héttagú cirkóniumvázat. Az elkészült munkadarabot közvetlenül a faragás után, mindenféle utómunkálat mellőzésével mutatták be. A jelen lévő fogtechnikusok, kézbe véve azokat, könnyen ítéletet alkothattak arról, melyik berendezés mennyire pontos, mennyire jó minőségű terméket állított elő. Róth Lajos szerint a rendezvény jól sikerült, bár a vártnál kevesebb, mindössze fogtechnikus vett rajta részt. Talán vigasz, hogy a csütörtöki Fogtechnikus-tanulók Napja az idén is kirobbanó sikerrel, háromszáznál is több résztvevővel zajlott. A nyüzsgő, lüktető, zsibongó Dental World világában az egyetlen nyugalmat, harmóniát és elmélyültséget sugárzó szigetecske a bal hátsó sarokban berendezett fogtechnikai munkaállások sora. Itt zajlik a fogtechnikustanulók részére második alkalommal megrendezett Győztesek Versenye, ahol a korábban megrendezett Individual Protetikai Verseny győztese, az Individual Mintázóverseny legjobbjai és a Földvári Imre Országos Tanuló Verseny élen végzett diákjai kaptak személyes meghívást. A Dental Press, illetve a GC által szervezett kétnapos versenyen a támogató cégek segítségével berendezett, professzionális anyagokkal ellátott, szükséges eszközökkel felszerelt, mindenki által megtekinthető látványlaborban napi 10 órán át folyik az elmélyült kézműves munka. Az ihletetten dolgozó kilenc versenyző között csupán egy férfiember és két ifjú hölgy segítője cikázik föl s alá. Az ifjú hölgyekről később szólunk majd. A férfiember Makó János fogtechnikusmester, aki évek óta részt vesz a magyarországi fogtechnikustanuló-versenyek szervezésében, lebonyolításában. Makó János maga is rutinos versenyző, hiszen néhány évvel ezelőtt, Kínál Attila kollégájával együtt megnyerte a legrangosabb hazai országos fogtechnikusversenyt, így Magyarországon először megkapta a Földvári Imre-díjat. Cége megalapítása óta (2003) rendszeresen oktat és vezet gyakorlati kurzusokat, demonstrációkat, illetve készít fel tanulókat a különböző versenyekre. Az idei vetélkedőt két cseh tanuló és felkészítő oktatóik jelenléte avatja nemzetközivé. Budai Diána és Németh Norbert másodikos tanulók, bár meghívást nyertek a Győztesek Versenyére, nem vesznek részt ezen a megmérettetésen, mivel ők képviselik hazánkat az egy időben zajló prágai nemzetközi tanulóversenyen. Magyar résztvevő két évvel ezelőtt kapott először meghívást a Pragodent versenyére. Az akkor még másodéves Forrás Tímea azonmód elnyerte az első helyezést, azután itthon megszerzett két első helyezést a mintázóversenyen, egy harmadik és egy első helyezést a protetikai versenyen, és megnyerte az I. Győztesek Versenyét. Ez évben lemondván a II. Győztesek Versenyének részvételéről pedig már ő a verseny lebonyolítását és a versenyzők munkáját segítő két ifjú hölgy egyike. A prágai sikernek köszönhetően a következő évben (tavaly) már két versenyző lehetett jelen Prágában. Szilágyi András és Mészáros Ivett megszerezték az első két helyet. Az idei Győztesek Versenyének lebonyolításában segédkező másik ifjú hölgy Szűcs Lívia, aki szorosan követve Forrás Tímeát a 2010-es mintázóversenyen és a Győztesek Versenyén is második helyezést ért el. Az idei Győztesek Versenyén a feladatok nem voltak éppen egyszerűek: a kétszer 10 órás munkaidőben azonos mintán kellett elkészíteni egy nagymetszőt GC Initial MC kerámiából, egy hatos fogat GC Initial IQ One Body kerámiából, egy hatos onlay-t a Szûcs Lívia, Makó János, Forrás Tímea és két versenyzô. GC Gradiájából, egy felső négyest pedig a GC szürke mintázóviaszából. A Győztesek Versenyére egy egynapos Gradia és egy kétnapos kerámiakurzuson készültek fel a résztvevők. A győztesek várható jutalma külföldi tanfolyamon való részvétel, ajándékutalványok, tárgynyeremények, szakmai könyvek, hazai továbbképzések lesznek. Ám a résztvevők és nyertesek igazi díja a kurzusokon megszerzett tudás és a szakmai körökben szerzett ismertség, amit a munkaerőpiacon is igen jól tudnak hasznosítani. Makó János elmondta, a fogtechnikai laborok vezetői rendszeresen keresik a versenyek győztesei között a tehetséges pályakezdőket. A kilenctagú, fogorvosokból és fogtechnikusokból álló szakmai zsűri dr. Simone Grandini és dr. Gerlóczy Pál vezetésével pénteken este értékelte a pályaműveket. Az eredményhirdetés és a díjak ünnepélyes átadása október 15-én (szombaton) 13 órakor lesz a verseny helyszínén. Köszönet a támogatóknak, elsősorban a két főszervezőnek, a Dental Press Hungarynak (személy szerint Laczkó Tamásnak) és a GC Europenak (személy szerint Elekes Attilának), továbbá az Artifex Dentis Bt.-nek, a Fejérfog Kft.-nek, a Heraeusnak, a Hűvösvölgyi Fogászati Bt.-nek, az Individual Dental Kft.-nek, az Ivodent Kft.-nek, a K+S Kft.-nek, valamint a Lizydent Kft.-nek nélkülözhetetlen támogatásukért. NAGY ANDRÁS LÁSZLÓ C M Y CM MY CY CMY K FIGYELEM! Ezúton értesítjük tisztelt kollégáinkat, hogy a SUPERDENT KFT. Röntgen Laborja október 1-jétől a Botond u. 10. szám alatt (a régi labortól 100 méterre) várja kedves betegeiket, változatlan szolgáltatásokkal. Újdonság a 3D-s képalkotásban! januárjától 3D felvételeket is készítünk, melyet az eddigiekhez hasonlóan ben, vagy - a kép megnyitásához alkamas programmal együtt - CD-n juttatjuk el Önhöz! Az eddig is ismert CBCT nem újdonság, ám nálunk az igazi érdekesség, hogy mi alkalmazzuk először azt a technológiát, mellyel kívánság szerint négyféle nagyságban tudunk képet előállítani. Kizárólag a felvétel méretéhez szükséges alacsony sugárterhelés! Superdent Kft., 1134 Budapest, Botond u. 10. Fogorvosként emberek százait gyógyítja. De Önnek ki segít, amikor egy hosszú rendelés után fáj minden porcikája? Jár Önnek a kényeztetés! Jöjjön, és próbálja ki pavilonunkban INGYEN a Panasonic egyedülálló masszázsfotelét, amely felméri testének egyedi paramétereit, majd az emberi kéz fogásaihoz megtévesztésig hasonló mozdulatokkal masszírozza Önt át tetôtôl-talpig. Egy 15 perces felfrissüléssel és szeretettel várjuk a Wellness Oázis pavilonban! Kapcsolat: Wellness Oázis. Kft 06-70/ ,

5 BARDECO Kft 1122 Budapest, Ráth György u. 60. Tel./fax: , mobil: (30) , CRANEX 3D CBCT Modulárisan bôvíthetô: 2D fi CEPH fi 3D RENDKÍVÜLI AKCIÓ! ALARA SYSTEM (As Low As Reasonably Achievable radiation dose) Döntô jelentôségû a CBCT felvétel sugárdózisa a páciens kezelése során. CRANEX Novus Digitális panorámaröntgen Gyors, kicsi és egyszerû, minimális bemozdulási kockázat 9 sec 3D programs for accurate treatment planning and diagnostics The CRANEX 3D provides dental clinics the opportunity to perform accurate treatment planning and diagnostics. The 3D image brings efficiency to implant planning and small surgeries enabling more accurate information of bone structures, fractures, impacted teeth, 3rd molars, TMJ and abnormal anatomy. With two selectable fields of view and two resolution selections, the CRANEX 3D combines diagnostic accuracy, fast imaging and low dose _2_Brochure_CRANEX 3D_Eng.indd 5 A Cranex 3D CBCT az ALARA system alapján a gyors 3D CT elônézeti képet ~1% minimal dózissal készíti. Egyszerû érintôképernyôs használat Szabadon választható FOV terület (Pickpoint) 2 FOV: XS 61x41 mm, Midi 61x78 mm Legkorszerûbb technika: beépített pan CMOS szenzor ceph CMOS szenzor 3D CMOS Flat panel SCANORA és OnDemand 3D Dental szoftverrel (opció: hálózati szoftver) AES automata exponálási érték a páciens fejméretéhez 2/14/2011 4:14:23 PM Kicsi helyigény Választható programok: pan: felnôtt, gyerek, TMJ LAT, TMJ PA, Bitewing, Sinus, Sectional ceph: teljes koponya, gyerek koponya, PA/AP, (carpus opció) 3D: 6x4 scout, standard, high resolution 6x8 scout, standard, high resolution Bevezetô áron: Beépített Pan szenzor + 3D CBCT pályázati támogatás esetén már 11 M Ft-tól Kicsi helyigény: 83 cm leggyorsabb, 9 sec legmodernebb technika legkisebb helyet foglalja, 83 cm legegyszerûbb használat minimális sugárterhelés Felvételezési módok: Felnôtt, gyerek, sinus, TMJ Az elmúlt évek egyik legkeresettebb panorámaröntgenje! DIGORA Optime Intraoral vezeték nélküli röntgen digitalizáló rendszer 100%-os aktív terület (4-5 fog) Bármilyen típusú röntgenhez vezeték nélküli érzékelô lemezek 4 méret nagyobb flexibilitás 4 mp-en belüli képbeolvasás többezerszer újrahasználható 0,06 mm gyökércsatorna részletei is láthatóak Digora szoftverrel, implant könytárral MINRAY PORTX-II ORALKAMERÁK AMDENT D-TEC CRANEX-Novus CRANEX-D ceph CRANEX-3D CBCT SCANORA-3D CBCT DIGORA-Optime

6 6 DENTAL WORLD OKTÓBER 15. [SZOMBAT] Magyar japán együttmûködés A Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának dékánja, Fejérdy Pál és dékán he lyet tese, Tóth Zsuzsa ez év novemberében Japánba látogat, az Oszakai Egyetem fennállásának századik évfordulójára rendezett ünnepségen vesznek részt. Ez önmagában nem volna több egy rövid hírnél, ám a hátterében komoly tudományos együttmûködés húzódik meg. Errôl beszélgetünk dr. Bánóczy Jolán professzor asszonnyal. Mi történt, hogy kezdődött ez a japán kapcsolat? Ez a kapcsolat nagyon régen, mintegy harminc évvel ezelőtt jött létre emlékezett vissza a professzor asszony, amikor az Oszakai Egyetem Szájsebészeti Klinikájának jelenlegi professzora, Kakudo Kendzsi lefordította az Oral Leukoplakia címmel angol nyelven megjelent könyvemet japánra. A könyv a maga korában nagyon nagy jelentőségű és sokat kutatott témáról szólt. A kutatást a WHO is támogatta, így ehhez kapcsolódóan számos munkaértekezleten vettünk részt, főleg az északi államokban, Dániában, Svédországban a hatvanas, hetvenes, sőt még a kilencvenes években is. A munkát még fiatalon kezdtem el a Mária Utcai Fogászati Klinika Szájbeteg Osztályán, a főnököm, Sugár László tanár úr kezdeményezésére. Az osztályon praecancerosus elváltozásokkal (leukoplákia, lichen) kezelt, nyilvántartott betegeket visszamenőleg berendeltük, illetve felkerestük, és a harmincéves követési idő alatt megállapítottuk, hogy a betegek mintegy 6 százalékánál alakult ki carcinoma. Ilyen követéses vizsgálat csak Koppenhágában történt, ahol a malignus átalakulás aránya hasonló volt. A továbbiakban WHO-kollaborációs központunk munkájának keretében sikerült tisztázni azokat a szövettani diszpláziás, valamint elektronmikroszkópos jellemzőket, melyek a malignizációt jelezték. Dán barátaim tanácsára előzetesen két disszertációmban tárgyalt eredményeimet összefoglaltam, és az Akadémiai, valamint a Martinus Nijhoff Kiadó 1982-ben angol nyelven könyv alakban megjelentette. Érthető, hogy a japánokat érdekelte ez a téma, és lefordították a könyvet. Mi lett ennek a következménye? Ugyanebben az időben egy másik könyvet is lefordítottak, Pindborg professzorét, aki korunk legnagyobb orálpatológusa volt, és Koppenhágában tanított. Óriási szakmai, baráti köre volt. Az övé volt az első könyv, 1982-ben jelent meg, utána fedezték fel a japán kollégák az én könyvemet. Úgy gondolták, érdemes japánra lefordítani, mert ezek a problémák ott is fennálltak. Az Akadémiai Kiadó és a japán kiadó közös kiadásában 1986-ban meg is jelent, kaptam belőle példányt. Azt mondták, rövidesen meg fognak hívni Japánba a könyv bemutatójára. Vártam, vártam, de nem hívtak meg. Sokkal később, mintegy húsz év múlva jelent meg nálam a könyv fordítója, Kakudo Kendzsi, aki az egykori fiatal tanársegédből professzorrá lett, meghívott az Oszakában tartandó nemzetközi fogorvoskongresszusra, ahová 2005-ben el is tudtam menni. A téma a régi volt, de kiegészítve a legújabb eredményekkel. Akkor tehát máig sem veszítette el aktualitását. Mi a helyzet most ezen a területen? A szervezet egyéb területeire lokalizált rákok előfordulása sem a világban, sem Magyarországon nem növekszik. Ugyanakkor a szájüregi rákok száma és aránya hazánkban még mindig emelkedőben van. Az oka sajnos az egészségtelen élet, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás. A nemtörődömség, hogy nem járunk fogorvoshoz. Előnyös lehet viszont számunkra a most meginduló közös kutatás, amelyről a Semmelweis Egyetem és az Oszakai Egyetem Fogorvostudományi Karának képviselői már alá is írták az egyezményt. Ezt megelőzően, Tom és Jerry a fogorvosnál Aki a pavilonok között sétált, egy pillanatra azt is hihette, hogy a Vidámpark egyik szegletébe cseppent. Németh Ferenc, a Dentisun Kft. ügyvezető igazgatója a jelenséget magyarázva mindjárt be is mutatta a különleges gyermekek számára kifejlesztett fogászati kezelőegységet. A kínai gyártó terméke önmagáért beszél. A kezelőszék egy dinó, levehető kis fejecskével, a kezelőegységet egy cica tartja. A feje forog, egyik kezében az öblítőtál, a másikban az operációs lámpa. A fényszórótest fölött képernyő kapott helyet, oda pendrive-ról vagy SD-kártyáról mesefilmet lehet bejátszani. Most éppen Tom és Jerry kergették egymást. Az orvosi vezérlőegység amely gurulós változatban is kapható egy polipot formáz. A fejét felhajtva Takajosi Kavaszoe dékán a hivatalos levelet, valamint a tudományos csereegyezmény szövegét elküldte Fejérdy Pál dékánunknak, megteremtendő a feltételeket a további megbeszélésekhez, amelyek szükségesek az egyezmény konkrét tartalommal való megtöltéséhez. Fejérdy professzor és Tóth Zsuzsa professzor asszony, dékánhelyettes elkövetkező látogatásának az ünnepségen való részvételen kívül az is a célja, hogy felmérjék az ottani kutatások témáit, és azokat a területeket, ahol közösen tudunk dolgozni. Ez elsősorban a fiatal kollégáknak kínálhat majd új lehetőségeket. Számos közös oktatási, illetve kutatási terület van, ahol az együttműködés elképzelhető, és számunkra igen megtisztelő, hogy erre felkérnek bennünket. Dr. Révay András nagyméretű röntgenfilmnéző és egy asztal bukkan elő. A vezérlőegységről a puszteren kívül elszívót, világítós turbinát, elektromos mikromotort, fénynyel dolgozó depurátort is működtethetünk. Mindezeket a dinó fejének hátsó, levehető részébe is elrejthetjük, így nincsenek a gyerek szeme előtt, kevésbé ijesztőek. A kis pácienst két párnázott biztonsági övvel rögzíthetjük is a dinó ölében, megelőzve ezzel a kezelés közben esetleg előforduló rúgás, kapálódzás, ficánkolás következtében előálló sérülést. A fejtámlán a nyak kitámasztására egy másik, mágneses támla is elhelyezhető. A kezelőegységhez egy orvosi és egy aszszisztensi szék, egy orvosi és egy asszisztensi puszter tartozik, az exhausztoros szívásra is elő van készítve. A készülék a használatához szükséges összes típusengedélyt megkapta. vay - Charisma Diamond Most még többet adunk! Vásároljon 16 db tetszőleges színű Charisma Diamond nanokompozit utántöltőt és egy Gluma 2 Bondot, vagy egy Gluma Self Etch bondot és mi megajándékozzuk Önt: egy Translux Power Blue LED bázisú polimerizációs lámpával, valamint egy Charisma Diamond fogszínkulccsal! 16x Akciós csomag ár: Ft Fantasztikus Heraeus akciók a Dental World kiállításon! Keressen minket az A 104 számú standon! Heraeus Kulzer Hungary Kft Budapest, Stefánia út Dr. Német Eduárd Country Manager Tel: Forgalmazóink: Realtrade Kft. Sanitaria Kft. Front-Dent Kft. Lizydent Kft. Természetes szépség.

7

8 8 DENTAL WORLD OKTÓBER 15. [SZOMBAT] Mûhibaperek lefolyása A kártérítési perek, köztük a polgári peres orvosi mûhibák jogi alapja a Polgári Törvénykönyv a, amely szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelôsség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. A kártérítési felelôsség négy alapvetô eleme a jogellenesség, a felróhatóság, a kár, valamint az a kár és a felróható tevékenység vagy mulasztás közötti okozati összefüggés. Károkozás esetében a jog általában feltételezi a jogellenességet, természetesen életszerű kivételekkel. A kár fogalma nem igényel magyarázatot. Azt azonban tudni kell, hogy a kár fogalom körébe tartozik az elmaradt haszon, továbbá a kárenyhítés költségeit is megítéli a bíróság, ha a kárigényt jogosnak találja. Az okozati összefüggéssel kapcsolatban egy, a Polgári Törvénykönyvhöz fűzött kommentár nyújt eligazítást: akkor állapítható meg károkozás, ha az adott magatartás nélkül a kár nem következett volna be. Ezt ritkán lehet 100 százalékos bizonyossággal megállapítani, ezért sok esetben az ítélkezés elegendőnek tekinti a valószínűséget. A kár és az okozati összefüggés bizonyítása nem egyszerű dolog, a vád elleni védekezés is alapos felkészülést és ügyvédi segítséget igényel. Honnan tudhatja egy orvos, hogy műhibaperre készülnek ellene? Az első jelzés, ha a beteg, vagy a hozzátartozói elkérik a gyógykezelés iratait, legrosszabb esetben a boncolási jegyzőkönyvet is. Joggal tételezhetjük fel, hogy az iratok birtokában megbíz majd egy szakértőt, aki eldönti, hogy fennáll-e a mulasztás gyanúja, vagy sem. Szakértői vélemény nélkül ugyanis nem érdemes pert indítani, hiszen a perköltségek igen magasak lehetnek. (Illeték a perelt összeg 6 százaléka, ezenfelül a perben kirendelt szakértők díjai ez akár több százezer forint is lehet, valamint az ellenfél ügyvédjének díjai is a pervesztes felet terhelik. Éppen ezért joggal feltételezhetjük, ha ténylegesen per indul ellenünk, az megalapozott szakvélemény birtokában történik, vagyis elméletileg létezik okozati összefüggés a kár és az orvosi beavatkozás között. A második jel már teljesen egyértelmű, ugyanis a legtöbb ügyvéd nem indítja el azonnal a pert, előbb megpróbál peren kívüli megállapodást kötni. Ez többnyire úgy történik, hogy kapunk egy levelet, amiben tételesen esetleg a fentebb már említett szakértői véleménnyel alátámasztva leírják, hogy miért és miben tartanak minket vétkesnek, és közlik kártérítési igényüket. Mérlegelnünk kell. Ha a szakértői véleményt megalapozatlannak tartjuk, elutasíthatjuk az igényt, ez esetben a per nagy valószínűséggel megindul. Ha úgy érezzük, hogy van benne valami, akkor célszerű egyezkedni. Az egyezkedésbe érdemes ügyvédet bevonni, nehogy magatartásunk egy esetlegesen meghiúsult egyezkedést követően a bíróság előtt a károkozás elismerésének minősüljön. Az emlegetett szakértői vélemény egyáltalán nem perdöntő. A bíróság általában a felek által benyújtott, ún. magánszakértői véleményeket a felek előadásának tekinti, ugyanis a magánszakértő a fél érdekében és díjazás ellenében, megbízás keretében látja el feladatát. Ezzel szemben a perben kirendelt szakértő az igazság kiderítése érdekében, a bíróság hiányzó szakértelmét pótolja. Ezért a műhibaperekben minden esetben és mindig a felperes indítványára a bíróság igazságügyi szakértőt vesz igénybe, aki a bíróság adott területen hiányzó szakértelmét pótolja. Ha a kirendelt szakértői vélemény a kártérítési igényt megalapozottnak minősíti, akkor még mindig kérhetjük, hogy egy másik szakértőt rendeljen ki a bíróság, mert ez a szakvélemény ilyen, olyan és amolyan okok miatt aggályos. Ha indítványunknak a bíróság nem ad helyt, vagy az újabb szakértő is megállapította a kártérítés alapját, akkor ez azt jelenti, hogy vereséget szenvedtünk, megállapítást nyert, hogy műhibát követtünk el, valóban történt műhiba. Készülhetünk a per második fordulójára: a kár összegének meghatározására. Ekkor derül ki, hogy a fenti vereség mennyibe kerül. A kár összegének bizonyítása a felperes feladata. Ez a per második szakasza. Itt pénzről lesz szó, s számíthatunk rá, hogy a felperes valamennyi, az adott üggyel kapcsolatban keletkezett számláját a per tárgyává teszi. Ahol pedig nem tudja számlával igazolni a költségeket, ott összehasonlító adatokkal igyekszik azt pótolni. Ebben az esetben lehetséges igazságügyi (ár)szakértő kirendelése, aki szakvéleményt ad majd arról, hogy ez vagy az a szolgáltatás mennyibe kerülhet. A kár vagyoni és nem vagyoni lehet. A két típus közötti különbség az, hogy a vagyoni kártérítés alapja a valóban bekövetkezett kár (pl. elszakadt ruha ára), az elmaradt haszon (pl. a betegség alatt kiesett jövedelem), továbbá a kár csökkentése érdekében keletkezett költség (pl. gyógytornász bére). A nem vagyoni kártérítés lényegében nem más, mint kárpótlás az elszenvedett sérelemért, lehetetlen tételesen beárazni, illetőleg megjeleníteni. A nem vagyoni kár értékelése a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint annak a vizsgálatát jelenti, hogy a felrótt magatartás eredményeként csökkent-e a személy testi vagy lelki életminősége, illetve hátrányosan változott-e a jogi személy autonómiája, társadalmi megítélése. Amennyiben igen, úgy megállapítható a nem vagyoni kár. Mértéke ezért a jogsértés súlyához igazodik, erről a bíróság mérlegeléssel dönt. Fontos megjegyezni, hogy nem vagyoni kártérítésre csakis a sértett személyesen jogosult. lan

9 2011. OKTÓBER 15. [SZOMBAT] DENTAL WORLD Amilyen gyakran szükséges, olyan biztonságosan amennyire lehetséges Az a tény, hogy napjainkban a fogorvosi beavatkozások 60%át helyi érzéstelenítésben végzik, azt mutatja, hogy a fogorvosi gyakorlatban a fájdalom kezelése világszerte rutineljárássá vált. Mivel a helyi érzéstelenítôket már több mint 100 éve használják a fogorvosi gyakorlatban, a szövôdmények aránya minimális és könnyen kezelhetô. Azonban az egyre bonyolultabb kezelések, az alkalmazott technikák sokfélesége és a betegek közötti jelentôs egyéni különbségek szükségessé teszik, hogy a fogorvos a differenciált helyi érzéstelenítés elvét alkalmazza. A helyi érzéstelenítés gyógyszerei A helyi érzéstelenítőket általában hatóanyagaik alapján különböztetik meg. A fogorvosi gyakorlatban használt első helyi érzéstelenítő a prokain volt, ami egy amino-észter csoportot tartalmaz. Az első amid típusú helyi érzéstelenítő a lidokain volt, amit 1944-ben fejlesztettek ki, és ma is világszerte alkalmazzák. Az artikaint 1974-ben használták először. Az artikain szintén amid típusú helyi érzéstelenítő, mely egy további észtercsoportot is tartalmaz. Szerkezetének köszönhetően felezési ideje rövid, kb. 20 perc, és kedvező előny/ kockázat aránnyal rendelkezik. Az artikaint főként Európában használják, de alkalmazása a világ többi részén is egyre emelkedik. A fogorvosi gyakorlatban használt további helyi érzéstelenítők: a mepivakain (amid típusú) és a bupivakain (amino-amid típusú). Vazokonstriktorok A helyi érzéstelenítő injekciók a hatóanyagon kívül általában egy vazokonstriktort, valamint egyéb segédanyagokat, mint pl. antioxidánsokat és többadagos injekciók esetén tartósítószereket is tartalmaznak. Bár a tartósítószereket mellékhatásaik miatt lehetőleg kerülni kell, és a segédanyagokkal szembeni túlérzékenység mindig ellenjavallat, ezek nem befolyásolják az érzéstelenítő hatását. A vazokonstriktor viszont befolyásolja a hatást, növeli az helyi érzéstelenítés hatékonyságát, mivel hosszabb és intenzívebb hatást, valamint magasabb helyi koncentrációt és alacsonyabb szisztémás plazmakoncentrációt biztosít, továbbá csökkenti a helyi vérzéseket. Jelenleg az adrenalin (más néven epinefrin) a legelterjedtebb vazokonstriktor, más bizonyítottan hasonló hatékonyságú anyag nem ismert. Azonban az adrenalin hatása az együtt alkalmazott helyi érzéstelenítőtől függően eltérő lehet. A legerősebb hatást lidokainnal és artikainnal való kombinációban fejti ki. Mepivakainnal és bupivakainnal kombinálva hatása sokkal gyengébb. A helyi érzéstelenítők elsősorban adrenalinintolerancia esetén vazokostriktor nélkül is használhatók. Az injekció beadási technikája szintén befolyásolja az adrenalin hatását. Klinikailag legjobb eredmény az infiltrációs érzéstelenítéssel érhető el. A fogászati fájdalom kezelésére ez a leggyakrabban alkalmazott és a legbiztonságosabb eljárás. Differenciált megközelítés Az injekcióban lévő adrenalin mennyisége határozza meg a hatás időtartamát, és mivel a magasabb adrenalinkoncentráció gyakrabban okoz mind helyi, mind szisztémás mellékhatásokat, mindig szem előtt kell tartani az Amilyen gyakran szükséges, olyan biztonságosan, amennyire lehetséges alapelvet. A 3M ESPE széles termékválasztékot biztosít, 1: és 1: adrenalinkoncentrációjú érzéstelenítőket forgalmaz, lehetővé téve a kezelések különböző fajtáinak, a betegek életkorának és általános egészségi állapotának, valamint az injekciós technikának megfelelő választást, melyek figyelembevétele hozzájárul a fogászati kezelés maximális hatékonyságához és biztonságosságához. Monika Daubliander, MD, DDS A Szájsebészeti Tanszék orvosigazgató-helyettese, a szájsebészet, a helyi érzéstelenítés és fogászati fájdalomkezelés előadó tanára, a Mainzi Johannes Gutenberg Egyetem docense. Fő szakterülete a száj- és maxillofaciális sebészet, valamint a speciális fájdalomcsillapítás. Forrás: Espertise Magazine Scientific Facts Ubistesin Forte Helyi érzéstelenítő Szakértelem és tapasztalat Rövidített alk. előírás: Ubistesin forte oldatos injekció, ATC kód: N01B B58 HA: Ubistesin Forte artikain-hidroklorid 68 mg+ adrenalin 0,017 mg/patron (1,7 ml) Javaslatok: komplikáltabb beavatkozások, ahol hosszan tartó érzéstelenítés szükséges. Adagolás: Alsó és felső fogak extrakciója: 1,7 ml, metszéseknél: 0,1 ml szúrásonként, tömések koronakészítés: Ubistesin forte inj. Sebészeti beavatkozásnál az Ubistesin forte dózisának meghatározása egyénileg történik. Ellenjavallatok: 4 év alatti életkor, súlyos szívbetegség, kezeletlen hipertónia. Figyelmeztetés: vesekárodosás,angina pectoris, arteriosclerosis, súlyos véralvadási zavarok, thyreotoxicosis, szűk zugú glaucoma, diabetes mellitus, tüdőbetegségek, pheochromocytoma esetén óvatosan adható. Gyógyszerkölcsönhatások: MAO inhibitorok vagy triciklusos antidepresszánsok, orális antidiabetikumok, nem szelektív béta-blokkolók, fenotiazin, inhalációs narkotikumok és véralvadásgátlók hatását az Ubistesin befolyásolhatja. Mellékhatások: Ritkán szívritmuszavar, vérnyomásesés, fémes íz érzés, fülcsengés, szédülés, hányinger, hányás, nyugtalanság, szorongás, ásítás, hidegrázás, idegesség, nystagmus, logorrhea, fejfájás, légzésszám növekedés, ajak és/vagy nyelv paraesthesia. Kiadhatóság: Orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (I) A forgalombahozatali engedély jogosultja: 3M ESPE AG, D Seefeld, Espe Platz, Németország Forg. eng. száma: OGYI-T-8986/02. A tájékoztató lezárásának dátuma: UBI Használat előtt olvassa el a részletes alkalmazási előírást! További információk: Ubistesin Forte oldatos injekció artikain-hidroklorid 68 mg + adrenalin 0,017 mg/patron (1,7ml) Hosszabb érzéstelenítést igénylő, bonyolultabb feladatok esetére Hatékony és kíméletes a fájdalomcsillapítás Artikain tartalmú helyi érzéstelenítő Alacsony toxicitású Védőfólia a szilánkos üvegtörés ellen Könnyen kivitelezhető az oldat felszívása az ampullából Különösen előnyös intraligamentális érzéstelenítések esetén 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 34. Tel.: , Fax: Végfelhasználói bruttó ár: Ft Ubistesin 265x188_5 hirdetes.indd 1 10/5/11 1:04 PM

10 10 DENTAL WORLD OKTÓBER 15. [SZOMBAT] Unimet ahol Európa egy helyen van OUROS röntgendigitalizáló A Dental World-nek kezdetektől fogva résztvevői, a szakmában pedig régi motorosok az Unimet Kórháztechnikai Kft. munkatársai. A cég több mint 23 éve van jelen Magyarországon, a fogorvosok jól ismerik nevüket. A neves európai gyártók termékeinek, fogászati készülékeinek, eszközeinek beszerzésével és forgalmazásával, szervizelésével foglalkozó kft. egyik alapító tulajdonosa, Nieberl Zsuzsa azt mondja, nem csak régi, hagyományos partnereikhez, de újabb kapcsolataikhoz, így olasz beszállítóikhoz is hűségesek, ahogyan a Dental World-höz is. Palettánkon szinte minden megtalálható, amire csak a fogorvosoknak szüksége lehet. Az Amdent svéd ultrahangos depurátorok, A+D Lubricare turbina- és kézidarab-ápoló sprayk mellett Busch német fúrók, csiszolók, koronafelvágók, polírozók és frézerek is beszerezhetők nálunk sorolja Nieberl Zsuzsanna kereskedelmi menedzser. Míg a Chiradent fogászati kezelőegységeket és székeket Szlovákiából, addig a Dorident tömőanyagok, cementek, kavitástisztító folyadékok Ausztriából érkeznek hozzánk. Az implantológiával foglalkozó kollégák megtalálják nálunk az FKG svájci endodontiás eszközöket, matricákat, felépítő csavarokat, ahogyan a német Frasaco oktatómodellek, cellkoronák, úgy az olasz Mariotti implantológiai motorját, piezosebészeti készülékeit és fogtechnikai motorjait is. Forgalmazunk emellett kéziműszereket, introrális mobil röntgendigitalizálót, B osztályos autoklávokat, fogfehérítő lámpákat és -rendszereket, gyorsfertőtlenítőt és hidegsterilizálót. Turbinák, kuplungok, kefe nélküli mikromotor, víz-levegős és ultrahangos depurátorok, tömlők említi kínálatukat a szakember, mint mondja: röviden és címszavakkal, hozzátéve, csak komoly európai gyártók első osztályú, minőségi termékeit kínálják mérsékelt, kedvező árakon. A kiállítási standjukon érdekesség és akció is lesz, az idei kölni IDS újdonságaiból is. Premierként bemutatnak egy új, formabontó kialakítású fogászati egységet, és a sebészeti készülékeik és áraik igazán figyelemreméltóak. Fontos termékünk a Newmed Kronos B autoklávcsaládja, melynek megbízhatósága kedvező árral párosul. Népszerűsége nem véletlen. Még mindig újdonságnak számít az OUROS mobil intraorális röntgendigitalizáló, ami egyszerűen más, mint a többi. Az Unimet standját kezdetektől fogva megtalálhatják a Dental World látogatói a kiállításon. Nieberl Zsuzsa szerint ez az ősz legjelentősebb összfogászati eseménye, ahol több régi ügyfelükkel is alkalmuk van találkozni, de az új kapcsolatok építésére is jó lehetőséget teremt ez a koncentrált találkozóhely. Érdemes felkeresni az Unimet standját, hiszen lehet egy kicsit játszani az OUROS készülékkel is, de látogatóik a kiállítás ideje alatt kipróbálhatják működés közben is a Mariotti piezosebészeti készülékét, amely kézidarabjának igazán nagy teljesítményéről a legjobb személyes tapasztalat alapján meggyőződni. T.O. Keresse az eredetit! Grape Vital cseppek a feltalálótól Világújdonság a biofertőtlenítésben! Érdeklődjön standunkon! C335

11 Kiállítók Stand Kiállító cég neve Irsz. Város Cím A125 3D Kereskedelmi és Szolgáltató Bt Budapest Zrinyi u. 22/b D408A Á-Dent Kft Szeged Pusztaszeri u. 16. C312 Adin Implantátum 9200 Mosonmagyaróvár Kórház u. 6. D424 Alpesi Kft Győr Vécsey u. 8. C302 Alpha Implant Kft Sopron Deák tér 45. D417 American Dental Concepts Kft Budapest József Krt. 23. A117 Andimarc Kft Budapest Csertő u A110 Apros Cz sro Czech Ostrava Hradni 27/37 D404C Aradi Plusz Kft Ercsi Rákóczi út 82. C337C Atlantisz Gáz Kft Budapest Szent László tér 7. A106 Axo Bau Kft Budapest Csókakő utca 27. A121 Bardeco Kft Budapest Ráth Gy. u. 60. C325 Bbraun Medical Kft Budapest Felhévízi út 5. A128 Bionika Medline Kft Miskolc Tégla u 29. A116 Bioteck Srl Italy Arcugnano Via Fermi 49. A128 Bodrog-Dental Kft Sárospatak Comenius u C337F Bőrgyógyászati és Fogászati Allergológiai Laboratórium 8000 Székesfehérvár Vágujhelyi u. 37. D410B Budadental Kft Budaörs Mátyás k. u. 21. B208E Carvers Partners Zrt Budapest Üllői út 55. B208C Celitron Medical Technologies Kft Vác Avar u. 5. C322 Centrix Inc. USA Shelton 770 River Road C313 Ceramic Dent Kft Veszprém Miklós u. 23. A105 Chirana-Dental s.r.o Slovaki Piestany Vrbovská cesta 17. C315 Chirana-Mediservis Slovakia Nove-Zamky Konopna 2 C330 Christal Dental Kft Budapest Akácfa u. 25. C332 Colgate Palmolive Magyarország Termelő Kft Budapest Hauszmann A. utca 3/a B203 Compass Pools Hungary Kft Budapest Barsi u. 4. A119 Consillior Kft Göd Szabadságharcosok út 4/1 C336 Cortex 2000 Szentendre Széchenyi tér 37. II/3. A124 Creativ Dental Bt Budapest Dunadűlő 5/a D406 Degudent 1094 Budapest Ferenc tér 5. B216 Dent Agora 8442 Hárskút Kinizsi u. 24. B201 Dent East Kft Budapest Rétkerülő út 51. B227 Dental A2Z Ltd. UK PH185TL Pitlochry Unit 11, Saw Mill Yard C304 Dental Coop Plus Kft Szombathely Stromfeld Aurél 15/A C317 Dental Diszkont 1077 Budapest Izabella u. 10. D408B Dental Expressz Hungária Kft Budapest Kis Gömb u 22. D401 Dental Mode Kft Nyíregyháza Szegfű u. 54/c. D419 Dental Partner Plusz Kft Felsőzsolca Mikszáth K. 5. C306 Dental Plus Kft Sopron Faller J. u. 5. C300 Dental Press Hungary Kft Budapest Kuny Domonkos u. 9. D403 Dental Press Hungary Kft Budapest Kuny Domonkos u. 9. D407A Dental Trade Kft Budapest Nagymező u. 4. A103 Dental Unió 9024 Győr Orgona u. 10. C334 Dentalklinik Dr. Tóka Kft Sopron Várkerület 108 D422 DentAvantgArt Kft 9400 Sopron Virágvölgyi út 59. D409C Dentech Bt Debrecen Ond u. 16/b A126 Dentisun Kft Érd Keselyű u. 12. D408C Denti-Systems Kft Szentes Honvéd u. 45. B217 Dentosz Kft Szeged Gyöngytyúk u. 5. A126/a DMG Hungary Kft Budapest Vegyész u B ép. C316 Dr. Volom Dental Kft Budapest Podmaniczky u. 39. B211 Ducza Labor 1031 Budapest Rómia tér 3. C328 Eclipse Dent 1039 Budapest Lukács György u. 18. D440 Ectoderma Polyklinika 1085 Budapest József krt. 37. B212 Elsner Kft Szigetszentmiklós Mogyoró u. 8716/1 A113 Euromedica Kft Eger Tűzoltó tér 1. C321 Farmakom Hungary Kft Gyöngyös Bethlen G u 8/1 D404B Fejér-Fog Kft Budapest Breznó köz 11. D426B FL Trade Viágítástechnikai Kft Budapest Berda József u. 34. B223A Fogaszbolt.hu 1071 Budapest Damjanich u. 29. D433 Fogtündér 1118 Budapest Sasadi út 18. D405 Front-Dent Kft Budapest Ferenc tér 5. C300B Full Tech Kft Szigetszentmiklós Csepeli út 30 D421 Gallax Kft Budapest Teleszkóp u. 6. A102 GC Europe 2040 Budaörs Árok u. 10/B. B225 Gerho SPA Italy Terlano Via Enzenberg Nt 24. D413 Glaxo Smithkline Kft Budapest Csörsz u. 43. D438 Glaxo Smithkline Kft-Pharma 1124 Budapest Csörsz u. 43. C308 Globdent Kft Vác Szélső sor 43. C308 Sirona Dental Systems GmbH D Bensheim Fabrikstraße 31. C335 GMR Group 3397 Maklár Dobo István u. 11. B208D Goldent Hungary Kft Budapest Kiss Ernő u. 2. A108 Goodwill Pharma Kft Szeged Cserzy M u 32. B228 Harmonycom Kft Telki Zápor u. 31. A104 Heraeus Kulzer Hungary Kft Budapest Stefánia út A111 Herbodent Kft Budapest Szépvölgyi út 52. D425 Herna-Dent Kft Budapest Katona J. u. 4. B207 Hoffman Dental Berlin Komturstr A112 Implantdirect Magyarország 7300 Komló Pécsi u. 1. D437 Implay Technologies Ltd Israel Tel-Aviv Dereh Ben ZVI 84. B202 Ivoclar Vivadent AG FL-Lichtenstein 9494 Schaan Benderstr 2 B215 Ivodent Kft Budapest Lajos u. 22. D436 Jacoform & Hauer 1183 Budapest Kálti Márk u. 11. C314 Johnson&johnson Kft Törökbálint Tó Park A127 K+S 21 Kft Budapest Üllői út 684. D441 Kerkom Kft Budapest Vörösmarty u. 62. D415 Kerox Kft Diósd Homokbánya út 77. C311 Koza Munkaruha 9200 Mosonmagyaróvár Kórház u. 6. D431 Kyani D426A Life Dent Kft Budapest Váci út 6. D411 Lizydent Kft Budapest Botond u. 10. C305 Logintech Magyarország Kft Szeged Főfasor Stand Kiállító cég neve Irsz. Város Cím B229 Lux Hungária Kft Budapest Jávor u. 5/a D423 M+W Dental Magyarország Kft Budapest Csillaghegyi A115 Magyar Mediprint Szakkiadó Kft Budapest Balassi Bálint u. 7. A122 Magyar Profimed Kft Budapest Damjanich u. 42. fsz. 2. C333 Mankaia France Marseille 42 Bd de la Padouane- Artizanord D409B Medicont Kft Győr Honvéd utca 9/a A100 Medis Hungary Kft Törökbálint Dulácska u. 1/a B222A Medist Kft Budapest Belgrád rkp. 23. B222B Mennyei Édesség Kft Érd Felső 144. C337B Mi lesz a nyugdíjammal Kft Budapest Madarász V. u 35. D418 Miele Kft Budapest Alsó Törökvész u. 2. B218 Min Dent 69 Bt Szeged Zombori utca 6. C337D Minerva Soft Kft Szerencs Lipták u 1/A D416 MIS Implants 1037 Budapest Bécsi út 250. A107 Modent Kft Budapest Dob u 105. B Morident Kft Budapest Telepes u C319 Naturprodukt Kft Törökbálint DEPO Pf 8 D420 Neo Biotech Korea Seoul E-space #902, Guro-dong, Guro-Gu D412 New York Dental Kft Budapest Frangepán u. 66/b C301 Nobel Biocare Magyarország 1113 Budapest Bocskai u C304 Nouvag Dental - und Medizintechnik GmbH D Konstant Schultaistr. 15. A118 Nova Dens Alba 1124 Budapest Alkotás 53. B220 Odontoprotesi Kft Székesfehérvár Szekfű Gyula út 72. C327 Opalmed Kft Budapest Budafoki út 183. B214 Oridental Bt Kecskemét Egyetértés u. 78. D435 Orma 2000 Kft Szeged Széchenyi tér 15. D402 Orthoservices Kft Budapest Bokréta u B226 OT Medical Gmbh D Breme Konsul-Smidt STR 8B B216 Pannon Dental Kft Veszprém Stadion u. 21. B208B Parix Kft Budapest Erzsébet krt 51. D427 Pastelli 1055 Budapest Nyugati tér 6. C323 Pdsvis Kft Budapest Lőwy Izsák u 13. D428 Pegadent Bt Budapest Erkel Gyula u. 30. A129 Periodental Hungary Kft Szigetszentmiklós Ádám Jenő sétány 59. A109 Pharmabog Bt Fonyód Badacsony u. 20. B206 Pi Dental Fogászati Gyártó Kft Budapest Szugló u C307 Procter & Gamble International Operations SA CH 1213 Geneva Rue De Saint-George 47 Petit Lancy B213 Pro-Dental Kft Debrecen Sántha K. u. 7. C331 Rádió Dental Plusz Kft Törökszentmiklós Budai Nagy Antal u 1. A114 R-Dent Kft Veszprém Széchényi u. 1. A118 Rér Dental 1118 Budapest Breznó köz 4. B208A Rodentica Hungária Kft Komárom Kőolaj u 22. A120 Roland Dg Hungay 2045 Törökbálint FSD Park 3 ép C324 Sager Dental Kft Budapest Pasaréti u A130 Sanatmetal Kft Eger Faiskola u 5. D407B Sanitaria Kft Budapest Rómer Flóris u. 34. D410A Sanitaria Kft Budapest Rómer Flóris u. 34. D404A Savaria-Dent Kft Szombathely Tolnay S. u. 4. A101 Schütz Dental Gmbh D Rosbach Diesel str D414 SGS International Kft Budapest Bécsi utca 5 III/1 B210 Shofu Dental GmbH D Ratingen Brüll 17. A112 Sinalisal Kft Budapest Berkenye u. 8/b D429 Since78 IT Solutions Kft Budapest Szentendrei út 385. C310 Spatrend Kft Üröm Kőbányai út 16. C337E Speedy Bt Budapest Tahi út 46/a C303 Straumann GmbH Magyarországi Fióktelepe 1146 Budapest Hungária Krt B209 Szakács & Szakács Kft Sopron Paprét 17. D442 Teva Magyarország Zrt Budapest Rákóczi út B207 Thienel Dental e.k Germany Dresden Meschwitzstrasse 2a-6 D407C Titándent Kft Budapest Rákóczi út 61. D409D Tőkés és Med Kft Budapest Árpád u. 6/a D432 Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért 1138 Budapest Váci út 184. C337A Trenderli Plusz Kft Budapest Farkasalma u. 11. B209 TRI Dental 9400 Sopron Paprét 17. D439 Unicredit Bank Hungary Zrt Budapest Szabadság tér 5-6. D410C Unimet Korháztechnika Kft Budapest Népfürdő u. 19/B. D409A Valid Dental Kft Budapest Szigony u. 41. Valkay Víz Kft Budapest Rezgőfű u. 1. B219 Varinex Zrt Budapest Kőszeg u. 4. A123 VIP Dental Röntgen Centrum Kft Budapest Henger u. 2. C300A Vita Zahnfabrik Gmbh D Bad Sackingen Spitalgasse 3. B224 Webplanet Kft Budapest Károlyi I. u. 5. B221 Wellness Oázis Kft Völcsej Fő u C318 Witeo Bt Budapest Székely Elek D430 Witeo Bt Budapest Székely Elek C326 World Dent Bt Budapest Ede u. 35. C320 W-Star Zdravotnícke zásobovanie, s.r.o Slovakia Nove Zamky Kapisztóryho 5. C329 Z&É Med Kft Budapest Margit u D422 Zirkonzahn Gmbh I Gais An der Ahr 7. Passage Emil Frey Magyarország Kft Budapest Mogyoródi út A DENTAL WORLD napilapja Kiadja a Dental Press Hungary Kft. Felelôs kiadó: Laczkó Tamás 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 9. Tel.: , fax: Nyomdai elôkészítés: Dental Press Hungary Kft. Nyomdai kivitelezés: Demax mûvek nyomdaipari kft.

12 SZOBORPARK FELŐLI OLDAL (KIÁLLÍTÓI PARKO Opal Med World Dent "C" SZEKTOR LÉPCSŐ A III. EMELETI ELŐADÓ TERMEKHEZ WC Natur Produkt Dental Diszkont Kreatech Farmakom Colgate Dentalcoop Plus- Nouvag CORTEX ÉTTEREM SGS DENTAL "D LIF III. TE Den Zir PUSKÁS FERENC STADION FELŐLI OLDAL 10 Harmonycom Webplanet KÁVÉZÓ "B" SZEKTOR Johnson KOZA Munkaruha Ranctalanitas ORVOSI RENDELŐ LÉPCSŐ A LIFT III. EMELETI A ELŐADÓ III. TERMEKHEZ EMELETI ELŐADÓTEREMHEZ Ceramic Dent Odontoprotesi Ducza Labor Min dent 69 Oridental Dentosz Thienel - Hoffam Dental Celitron Full Tech VITA Dental Press Goldent Hungary Rodentica Fotókiállítás Goodwill Pharma Apros Dentisun Bodrog Dental Bionika 3D Bt ÉTTEREM Ortho services Dental Pre Schütz " " LIFT III. E TER DÓZSA GYÖRGY ÚT FELŐLI OLDAL

13 OLÓ) 1 " SZEKTOR T A. EMELETI ELŐADÓ RMEKHEZ ÉTTEREM Dental World 2011 WC Dental Partner Plusz tavantgart rkonzahn Jacoform Orma Fogtündér T Alapítvány Kyani Viteo Bejárat 11 "B" CSARNOK ess 15 Főbejárat Sinalisal Mprint Rdent Andim arc Dens Alba- Rér Welln es WC "A" SZEKTOR A" SZEKTOR T A EMELETI ELŐADÓ MEKHEZ RUHATÁR

14 14 DENTAL WORLD OKTÓBER 15. [SZOMBAT] A fogászati turizmus dicsérete A magyarországi fogászati turizmus története sikertörténet. Első szakasza, a nyugati országrészbe irányuló, határ menti fogászat (Sopron, Mosonmagyaróvár, Szombathely stb.) mintegy 30 évre nyúlik vissza. Már akkoriban megjelent a páciensek fogászati ellátáson túli, turisztikai szolgáltatások iránti igénye. Az ezredforduló táján, a fapados légitársaságok megjelenése, az olcsó utazás lehetősége teremtette meg az új korszakot, s nyitott addig nem remélt távlatot a magyar fogászati turizmus számára. Már nem csupán Ausztriából, hanem előbb Angliából, majd Franciaországból, Németországból és az északi államokból is tömegesen érkeztek és érkeznek a mai napig fogászati ellátást igénybe vevő turisták. A történet újabb szakasza 2000-ben kezdődött. Ekkor egy angliai betegközvetítő cég képviselői föltérképezték a pácienseik ellátására alkalmas budapesti fogászati praxisokat. Akkoriban még nemigen volt mit felmérni, ugyanis miközben Nyugat-Magyarországon már közel száz rendelő látott el jellemzően osztrák betegeket Budapesten mindösszesen két rendelő szakosodott külföldiek fogászati és turisztikai ellátására. Hamar követőkre találtak: öt év múlva már 50, egy évtized múltán Budapesten és környékén mintegy 80, az ország teljes területén pedig fogászati turizmusban érdekelt rendelő található. Tíz év alatt egy-egy nagy praxis mintegy 10 ezer külföldi beteget látott el. Becslések szerint évente ezer külföldi érkezik hazánkba azért, hogy fogorvosi ellátást kapjon. Ők a konzultációk, és az azt követő kezelés ideje alatt fejenként 4-6 ezer eurót költenek. Ebben az összegben a fogászati kezelés árán túl szerepel még 3-4 repülőút ára, 8-10 nap szállodai tartózkodás, étkezések és egyéb költések. A számok nyelvén: egy év során ezer repülőút Magyarországra, öt-hatszázezer vendégéjszaka szállodáinkban, mindösszesen háromnégyszázmillió eurós forgalom, azaz milliárd forint bevétel, mégpedig devizában köszönhető a fogászatnak. Paradoxon: valójában szolgáltatásokat exportálunk, ám ezt Magyarország határain belül tesszük. Az elmúlt évtizedben a mikro- és kisvállalkozások, tulajdonképpen családi fogászatok Európa piacvezető szolgáltatójává tették Magyarországot. A 2009-es adatok alapján a magyar fogászati turizmus az európainak mintegy 40 százalékát, az egész világénak 4 csomag bármilyen 8 db-os interdentális kefe vásárlása esetén 1 db Tepe gélt adunk ajándékba a Dental World-ön! A TePe termékeket keresse a Dental Press (D403) vagy a New York Dental Kft. (D412) standján! akció! + több mint 10 százalékát adja. Joggal állítjuk, hogy Európa fogászati turizmusának fővárosát ma Budapestnek hívják. A fogászati turizmus milliárdos teljesítménye a nemzetgazdaság szempontjából is jelentős tényező. Minden ezer új beteg 25 munkahelyet teremt, illetve tart fenn. Ebből 5 fő fogorvos, akiknek itthontartása nemzeti érdeknek tekinthető, már csak azért is, mert egy fogorvos képzése a magyar államnak mintegy 15 millió forintjába kerül. Mindeközben az ágazat néhány pályázatot leszámítva az elmúlt években sem az államtól, sem a turisztikai ágazattól semmiféle támogatást nem kapott. Mindezzel a kormány is tisztában volt. Az Új Széchenyi Terv készítői felismerték az egészségiparágban, és azon belül a fogászati turizmusban rej lő potenciált. A stratégiai gazdaságfejlesztő program keretében több mint 31 milliárd forint pályázati forrást nyitottak meg az egészségipar számára. Az Új Széchenyi Terv tartalmaz egy, a fogászati szakma számára kulcsfontosságú mondatot: Az orvosi és egészségügyi szolgáltatásokra épülő, jól működő egészségturizmust a jövőben több régió fejlődésének motorjává tesszük, különösen a fogászati célú egészségturizmus területén. Ám ez önmagában nem hoz megoldást, mert az Új Széchenyi Terv bár több olyan, elsősorban technikai, marketing- és informatikai beruházásokat támogató pályázat létezik, amelyen részt vehetnek a fogászatok is nem tartalmaz kifejezetten fogászati turizmust fejlesztő előirányzatokat. Okot ad a büszkeségre az is, hogy a gazdasági válság évei alatt a turisztikai ágazatok közül egyedüliként a fogászat forgalma nem csökkent. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a fogászati turizmust érintetlenül hagyta volna a gazdasági válság. A forint értékvesztésének következtében a devizában megadott árak a korábbiaknál lényegesen kevesebbet értek, továbbá a fejlesztésekre és marketingre felvett euroalapú hitelek kamatai jelentősen növekedtek. Gond továbbá, hogy legerősebb piaci versenytársaink Lengyelország, Bulgária, Törökország jelentős állami támogatással fejlesztik az egészségturisztikai ágazatot, ezen belül kiemelten a fogászati turizmust. Könnyen belátható, hogy egy, a válságból még ki sem lábaló magyar kisvállalkozásnak nehezebb önerőből talpra állnia, mint az állami támogatást élvező konkurenseinek. Félő, hogy olyan területen veszítjük el piacvezető szerepünket, amelynek megsegítésére nincsen szükség tíz- és százmilliárdokra, de még európai versenyhivatali egyeztetésre vagy parlamenti jóváhagyásra sem. A betegek toborzása jelenleg véletlenszerű, mondhatni kaotikus. Nem jelentéktelen a szájhagyomány útján vagy ismerősök jóvoltából bejelentkező páciensek száma sem, de szinte mindenki kapcsolatban áll egy vagy több ügynökséggel. A betegek ideutazását az ügynökségek vagy saját maguk a páciensek szervezik. A szállás lefoglalása, a repülőtéri transzfer és a beteg szállodába kísérése már többnyire a fogadó praxis turisztikai szolgáltatása. Autó kell hozzá, nyelveket beszélő sofőr, továbbá kísérő, aki már a szállodába vagy a rendelőbe vezető úton szakmai információkat tud nyújtani. Ezeket a szolgáltatásokat minden praxis maga szervezi, intézi, többnyire kőkemény konkurenciaharcok közepette. Mire lenne a szektornak szüksége? Olyan programra, amely összefogja az ágazatot, optimalizálja a létező piaci szinergiákat, és megregulázza, illetve kiiktatja az ágazatból és az országból évente milliárd forintot kiszivattyúzó betegközvetítő rendszert. Állami védőernyőre, de nem címkézett támogatásra, valamint állami szerepvállalásra, de nem állami ellenőrzésre mondják a fogorvos vállalkozók. NAL

15 2011. OKTÓBER 15. [SZOMBAT] DENTAL WORLD Ahol a láthatatlan látható Harmadik alkalommal találkozhatnak a VIP Dental Röntgen és CBCT Központ standjával a Dental World-ön, míg első centrumukat négy évvel ezelőtt nyitották meg hazánkban. Mára Debrecenben, Miskolcon és két budapesti rendelőjükben várják a betegeket. Egyedülálló technika, a legfejlettebb gépek és szakképzett asszisztensek fogadják a pácienseket a diagnosztikai központokban, ahol fogászati kezelést nem végeznek, viszont páratlan 3D-s felvételeket készítenek a fogorvosi munka megkönnyítésére. A korábbi, 2D-s felvételeken sok probléma rejtve maradt a szakorvosok előtt, így például az implantológiában elengedhetetlen csontsűrűségről sem adott információt. A 3Ds technika azonban ezredmilliméteres rétegvastagságban ad képet a fogakról, a lágy- és csontszövetekről egyaránt mondja Vékony István, a VIP Dental egyik tulajdonosa. Míg korábban egy-egy problémás esetnél a beteget hagyományos, nagy CT-vel kellett vizsgálni, addig mára a sokkal kisebb sugárterhelést jelentő CBCT-k igénybevételére nem kell heteket várniuk a pácienseknek. Bár hasonló szolgáltatás van, egy helyen ennyi gép és magas minőség nem található Magyarországon. A fogászati és maxillofaciális sebészeti kezelésekhez, implantátumok beültetéséhez nyújt segítséget a Digitális Volumentomográf 3D Cone Beam CT leképezés, amely lehetővé teszi egy kisebb, 5x8 centiméteres terület nagy felbontású felvételét. Igény szerint készítenek röntgenfilmre is intraorális és panorámafelvételeket, fogszabályzáshoz teleröntgent. Jelenleg mintegy 1300 fogorvos betegeit látják el a négy hazai központban. Bár a szolgáltatás a betegek számára fizetős OEP-szerződése nincs a VIP Dentalnak, de számos egészségpénztárral állnak kapcsolatban, így a betegeknek nem minden esetben kell kifizetniük a vizsgálat fajtájától függően a 800 és 20 ezer forint közötti összeget a diagnosztikáért. A még teljesebb és gyorsabb kiszolgálás érdekében partner fogorvosaik számára interneten is elérhetővé tették a betegek korábban készített felvételeit. A VIP Dental CBCT és Röntgen Központ standján további értékes információkat kaphatnak a szolgáltatásról az odalátogatók. T. O. Mosoly a rendelôben Először jött el a Dental World-re, sőt Magyarországra is a drezdai székhelyű Thienel Dental e.k. A valóban újdonságnak számító, Thienelino néven forgalmazott termékeik két csoportba sorolhatók. Az egyik a gyermekfogászati rendelőben használható tárgyak: kis kedves, megmosolyogtató mintával ellátott maszkok, eldobható papírpoharak, nyálkendők, tálak, valamint a gyerekeknek a bátorságukért adható apróságok, rajztömbök, színes ceruzák, zsírkréták, matricák. A másik csoportba két cikkük tartozik. A nyelük végénél tapadókorongban végződő gyermekfogkefék barátságos pasztellszínűek, állatfigurákkal díszítettek. A korong segítségével a fürdőszobapolchoz rögzíthetők, nem igényelnek külön tartót, poharat, nem esnek le olyan könnyen. Talán még hasznosabbak a színes, különleges zselével töltött, gyermektenyérnyi műanyag tasakok. Ezeket melegíteni is lehet, és a mélyhűtőbe téve lefagyaszthatók. A fájdalom csillapítására alkalmasak. A Thienel Dental valamennyi terméke azt a célt szolgálja, hogy csökkentse a gyermekek idegenkedését a fogorvostól, és a rendelőben barátságos környezetet teremtsen számukra. R. A. HOGYAN OLDD MEG GYERMEKED NYELVTANULÁSI GONDJAIT MÁR MOST? A mosolygós Helen Doron foglalkozások már 3 hónapos kortól anyanyelvi angollal és felejthetetlen élményekkel várnak! HOZD EL GYERMEKED 3000 Ft értékű angolóránkra 0 Ft-ért, és Tuty MP3 lejátszót nyerhettek! + 1 BÓNUSZ: az első 100 próbaórázó AJÁNDÉK Helen Doron CD-t kap!* + 1 AJÁNDÉK: Töltsd le ingyenes E-book-unkat és tudj meg mindent a gyermekkori nyelvoktatásról Jelentkezz a helendoron.hu oldalon és like-olj a Facebook-on! 100% sikerélmény *Az ajánlat október 31-ig érvényes.

16 16 DENTAL WORLD OKTÓBER 15. [SZOMBAT] Kell-e nekünk szakdolgozó? A hazai egészségügyi szakképzés számos problémával küszködik. Sok esetben papíron megszerezhetô az adott képesítés, ám a dolgozó vagy a gyakorlati ismereteket nem tudja megfelelôen elsajátítani, vagy nem tud elhelyezkedni a megszerzett bizonyítvánnyal, sok esetben még akkor sem, ha akkreditált tanfolyam, oktatás keretében tesz szert többlettudásra. Ugyanakkor feltörekvôben levô, a kormányzat által is prioritásként kezelt területek is vannak, mint például az egészségturizmus, amelynek egyik, a piaci igények miatt spontán kifejlôdött ágazata a fogászati turizmus. Ám itt is vannak olyan lehetôségek, amelyek megfelelô szakember híján kihasználatlanok maradnak. Kiszámítható képzési, továbbképzési rendszerre lenne szükség Magyarországon, hiszen jelenleg a szakdolgozók oktatása döntően iskolarendszeren kívül történik hangoztatja gyakorta dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke. A képzések drágák, a költségeket a hallgatók többnyire maguk fizetik, és sokszor csak utólag derül ki, hogy nem is voltak megfelelőek. Ezt felismerve az egészségügyért felelős államtitkárság is nagy hangsúlyt helyez a szakképzési rendszer átalakítására. Pedig vannak törekvések arra, hogy a meglévő képzések mellé vagy helyett az egészségügyet közvetlenül és közvetve érintő területeken is megfelelő szakembergárda álljon rendelkezésre. A hazai szájhigiénikus-oktatás a nyolcvanas évek elején indult a Központi Stomatológiai Intézetben. Az azóta átalakult szakképzés sok helyen, különféle formákban kínálja a dentálhigiénikusi szakma alapjainak elsajátítását, a képzés OKJ-s formában is elérhető. A szakemberek egyöntetű véleménye, hogy hazánkban a szájhigiénikusok elméleti képzése magas színvonalú, ugyanakkor a gyakorlati ismeretek elsajátítására nincsenek meg az anyagi és tárgyi feltételek. Leginkább azok a megfelelő műszerezettséggel felszerelt rendelők hiányoznak a képzésből, ahol a hallgatók megtanulhatnák például a szubgingivális curettage-ok, scalingek vagy a polírozás technikáját. Míg a szakképzést kínáló szervezők leginkább arra hagyatkoznak, hogy a továbbképzésen részt vevők majd a munkahelyükön töltik a gyakorlati időt, addig arra vagy a készülékek hiányában, vagy éppen abból kifolyólag nincs lehetőség, hogy az ott dolgozó szakorvos sincs birtokában az ismereteknek, és/vagy ideje sincs az oktatásra. A magyarországi szájhigiénikus-képzés célja a fogorvosok munkájának megkönnyítése lenne, mentesítésük olyan feladatok alól, mint a megelőzés vagy a betegoktatás. Egy jól képzett klinikai higiénikus kompetenciája maximálisan kiterjed arra, hogy például ellássa a pácienseket ismeretekkel a fogmosási technikákról és a kiegészítő eszközök használatáról. A dentálhigiénikus a tényleges orvosi kezelésnek takarít meg időt azzal, hogy elmagyarázza a betegnek, milyen kezelés vár rá, hiszen ha a páciens tudja, mi történik vele, türelmesebben viseli a beavatkozásokat, s nem mellesleg a beteg elégedettsége is növelhető. Orvos helyett oktató Az egészségügyi törvény leszögezi, hogy az orvos köteles teljeskörűen felvilágosítani páciensét a rá váró kezelésekről. Bár az mára elfogadott tény, hogy a megfelelő kommunikáció nagymértékben javítja a beteg együttműködését, ezáltal hatásosabbá téve a kezeléseket, a szakorvosnak sok esetben nincs ideje meghallgatni páciense kérdéseit, ezáltal eloszlatni kételyeit, félelmeit. A népszerûség fokmérôje Ha egy cég, egy termék népszerűségét abból akarjuk lemérni, hogy hányan állnak a bemutatópult előtt, akkor az Elmex minden bizonnyal előkelő helyet foglalna el a listán. A Dental World-re minden évben hoznak valami újdonságot, az idén ez az Erosion Protection fogkrém volt. Elöljáróban annyit már is elárulhatunk róla, hogy eddig nem látott védelmet jelent a fogzománc számára, a külső vagy belső savas támadásokkal szemben. A külső az elfogyasztott étel, ital hatása, de például a hányás is megsavanyítja a szájüreg kémhatását. Következményeként a fogzománc föllágyul, és a kemény fogszövet vesztése is kialakulhat. Az új termék amin flu ori dot, ón -klo ridot és ki tozánt tartalmaz. Az alapötletet a természetből vették. A rovarok kitinpáncélja rendkívül ellenálló, vízlepergető tulajdonságú, híg savakban, lúgokban nem oldódik. Ez utóbbiak kezelésére lennének hivatottak a betegoktatók, akik részletes és mélyreható felvilágosításban és oktatásban részesíthetnék a pácienseket, megvalósítva ezzel a sokat emlegetett, ám mostoha helyzetéből évtizedek óta kitörni képtelen egészségnevelést is. Ezt a feladatot nem a doktoroknak, hanem megfelelően képzett szakszemélyzetnek kellene ellátnia, legalábbis így véli ezt a Betegoktatók és Egészségnevelők Országos Egyesületének alelnöke, dr. Andrássy Gábor, aki szerint a betegoktatási feladatokat jól képzett középkáderekre kellene bízni. Egyelőre csak az egyesület pilotprogramja fut, pedig jelenleg az egészségügyi ellátásban a diabetológia az egyetlen szakterület, ahol az egészségügyi szakdolgozókat is mélységében bevonják a betegek felvilágosításába. Márpedig ennél sokkal több betegoktatóra lenne szükség, különösen a manuális szakmák területén. Vagyis jelenleg a drágán kiképzett orvos edukálja a betegeket, ami a tényleges gyógyítástól vesz el időt. Több szakember, jobb minôség Külföldön az orvosok mellé már régóta biztosítanak olyan szakasszisztenseket, akik nem diagnosztizálnak, nem írnak elő terápiát, ellenben elmondják a betegnek, hogy milyen diétát kell betartania, hogyan végezhet otthon peritoneális dialízist, vagy mit tehet a cardiovascularis betegségek kialakulásának megelőzésére. Határainktól nyugatra már régóta így működik ez a fogászati rendelőkben is, ahol a csapat nemcsak fogorvosból és szakasszisztensből áll, mint nálunk, hanem prevenciós nővért és higiénikust is foglalkoztatnak a magas színvonalú ellátás érdekében. Sok hazai, képzett szájhigiénikus panaszkodik arra, hogy a fogorvosi praxis ellenségeként tekintenek rá, aki elveszi az orvos munkáját, pácienseit, holott éppen ellenkezőleg, feladatuk az orvosi munka A kitozánt a kitinből nyerték ki, és keverték bele a fogkrémbe, viszonylag magas, háromezer ppm értékű mennyiségben. Fogmosás után az ón segítségével nagyon jól megtapad a fog felszínén. A tapadás olyan erős, hogy ha még elektromos fogkefét is használunk, az sem dörzsöli le teljes mértékben, amennyiben legalább naponta kétszer ilyen fogkrémmel mostunk fogat. Fokozza a zománc eróziója elleni védelmet az ón-kloridot tartalmazó szájvíz rendszeres használata. Az Elmexnél arra is felhívták az érdeklődő fogorvosok figyelmét, hogy ma már szinte minden indikációra tudnak megfelelő terméket kínálni. Mivel az erózióvédelemnek a korszerű fogorvoslásban egyre nagyobb a szerepe, most ebben nyújtanak hathatós segítséget. Főleg a gyermekfogászatokon tapasztalják egyre nagyobb számban, hogy a szülők nem gátolják meg a rossz szokások kialakulását, engedik a kóla és hasonló savas italok túlzott fogyasztását. A prevenció mindinkább a fogorvosokra hárul, és ebben kitűnő eszköz lehet az Erosion Protection fogkrém. Révay segítése lenne, orvosszakmai felügyelet alatt. Egyébként a jelenlegi szabályozás szerint klinikai dentálhigiénikus csak olyan rendelőben dolgozhat, ahol legalább két szék működik, azaz párhuzamosan folytatható a rendelés. Nemcsak a fogászatban, hanem az egészségügy minden területén az orvosoknak is érdekük lenne, hogy mind több feladatot adjanak át a szakdolgozóknak. Úgy tűnik azonban, hogy egyelőre a jelenlegi gyakorlat sehol sem ezt igazolja. Pedig Andrássy doktor szerint a jövőben az ellátó minőségét jelzi majd, hány szakképzett betegoktatóval rendelkezik, legyen az akár kórház, akár szakrendelő. Az eredményességet illetően jelenleg a betegoktatók és egészségnevelők képzése a legolcsóbb hosszú távú, humánerőforrást célzó fejlesztés, a szakszemélyzet körében pedig sokan ebben látják az előrelépés lehetőségét. Fejleszthetô egészségturizmus A fogászati kezelések ára Nyugat-Európában jóval magasabb, mint hazánkban. A vásárlói kereslet alakította fogászati turizmusra épülő ellátás sokáig spontán módon alakult hazánkban, mára már szervezett fogászati ellátásra is érkeznek betegek. Az egészségturizmusban pedig még a szakember szerint is ez a járható út, így ezen a területen a szakemberképzés sem maradhat el. Dr. Kincses Gyula, a Magyar Egészségügyi Turisztikai Tudományos Társaság (METTT) elnöke szerint ha a leves jó, utána a főételt is szeretnénk így az egészségturizmusban a hozzáadott igazi érték maga az orvosi szolgáltatás. Ha erre, s az itt foglalkoztatható szakemberek képzésére is kellő figyelmet fordítanánk, hazánkban az ágazat még inkább fejleszthető lenne. Az egészségügyi szolgáltatásokra épülő turizmusra nincsenek pályázatok, oktatási anyagok is hiányoznak. Olyan szakdolgozókra volna szükség, akik egészségügyi szempontból kikérdezik, felmérik a vendéget, és problémáját, esetleges betegségeit megismerve irányítják a pácienst. Ez a fajta szakemberképzés egyébként a jelenleg meglévő oktatásba beépíthető volna. A jó egészségügyi szakembereken kívül az egészségturizmus tényleges fejlődésének érdekében nagy szükség lenne olyan marketingszakemberek, ellátásszervezők képzésére, akik az egész országra kiterjedően ismerik a gyógyhelyek és ellátók szolgáltatásait, és ezekhez igazodva szervezik a beteg emberek turisztikáját. A szakemberek speciális marketingellátást nyújthatnának, szerveznék a vendégek ideutaztatását az állapotkorrigálással együtt. Bár ez a fajta oktatás önálló szakot még nem ér meg, de az egészségturisztikai képzésben feltétlen helye lenne. Az egészségügyért felelős tárca egyébként nemrégiben jelentette be, hogy olyan, uniós forrásokból támogatott pályázatot írnak ki, amelyen a szakorvosok mellett a szakdolgozók továbbképzésére is lehetőség nyílik. A 6+6 milliárdos keret felére a szakképzésre jelentkezők, míg a maradékra az őket foglalkoztató intézmények pályázhatnak, utóbbiak az elnyert pénzből fizethetnék például a kieső dolgozó helyettesítéséhez szükséges pénzt. Tarcza Orsolya Várjuk érdeklôdôinket a Dental World kiállításon! B 208-as stand

17 Akciós ajándéktárgy csomagok a Dental World kiállítás ideje alatt Happy Smile műanyag tejfogtartó Nagy színes fogalakú radír Radíros ceruza vegyes színekben Golyós matrica Fogsor kulcstartó 5005 Ft helyett 3000 Ft Ugráló száj Színes fogalakú radír (kicsi) Fogkefés tubusalakú radír Fogkefe + homokóra fából Fogorvosi tükör sima 7460 Ft helyett 5000 Ft Nyugtató levendula illatú nyuszi Fa tejfogtartó kalapos Puzzle (vegyesen) Memoria kártya Fogszabályozó tartó Övre akasztható kulcstartó Nyakba akasztható kulcstartó Hajlítható ceruza Ft helyett 7000 Ft Az ajándéktárgyak teljes választéka megtekinthető a weboldalon Ajándéktárgy csomagjainkat keresse standunkon D-403!

18 18 DENTAL WORLD OKTÓBER 15. [SZOMBAT] Hogyan tovább, egészségügy? Evetric Nano színpigmentek a lenyıgözœen élethı kaméleon hatás elérése érdekében Kulcsfontosságú töltœrészecskék a kiváló röntgenopacitásért Ivoclar Vivadent AG Bendererstr. 2 FL-9494 Schaan Liechtenstein Tel / Fax +423 / Az elmúlt másfél évben csak tervezték, október 13- án, csütörtökön az első gyakorlati lépések is megtörténtek a hazai egészségügyi struktúra átalakításában. Erre a napra hívta össze az egészségügyért felelős államtitkár a budapesti és a megyei fenntartású fekvőbeteg-ellátó intézmények képviselőt, hogy tájékoztassa őket a várható intézkedésekről. Eközben egészségügyi konferenciát tartott a Napi Gazdaság című újság is, Egészségügy 2.0, avagy az egészségpolitika új irányai címmel. Érthető módon a legtöbb résztvevőt az aznap délutáni államtitkári bejelentések érdekelték volna. Azonban Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, aki meghívott előadója volt a konferenciának, nem sokat árult el, hiába firtatta több résztvevő is a kérdést. Mindössze annyit válaszolt, megindul a struktúraátalakításhoz szükséges törvénykezési folyamat, a szakállamtitkárság minden érintett csoporttal tárgyalásokat folytat. A tárcavezető expozéjában inkább általánosságban ismertette a feladatokat, hangsúlyozva, az igen összetett minisztérium munkájának középpontjában az egészséges, szellemében ép ember áll. A miniszter különösen fontosnak tartja az alapellátás, így a háziorvosok helyzetének stabilitását, hiszen az ő munkájuk, különösen a szigorúan betartott gyógyszerszedési compliance életévnyereséget eredményez a lakosság számára. De elsőként lépéseket kell tenni az orvosok megtépázott társadalmi megbecsülésének helyreállítására, hiszen a magasan képzett szakembereknek mind feladatukat, mind szerepüket illetően példaképként kell állniuk a társadalom előtt. Az orvostársadalom sokat tehetne a rezidensek rendszerbe történő bevonásáért, a képzés és szakképzés rendszerének átalakítása is ezt a célt szolgálja. Bár Réthelyi Miklós külön kiemelte, hogy a hazai orvosképzés most is létező magas színvonalát bizonyítja a külföldről érkező, fizető hallgatók sokasága. Az viszont nagy problémát jelent, hogy a fiatal kollégák kezdő fizetése nagyon alacsony, s amint dolgozni kezdenek, kényszerűen belekerülnek a hálapénz hálójába. Bár a lakosság nagy része úgy vélekedik, hogy a nagyon magas társadalombiztosítási járulékok mellett jobb lehetne az ellátás, a valóság az, hogy a befizetett hozzájárulások csak azoknak a gyógyítását fedeznék, akik valóban fizetnek. A nyugdíjasok, kiskorúak ellátásáért már az államnak kell fizetnie. Sokat kell tenni az E-alap stabilitásának megőrzéséért, s a kormány eltökélt szándéka, hogy ebben az ágazatban sem engedik el a gyeplőt. Most a kórházak átalakítása van a fókuszban, hiszen ezek hierarchikus és funkcionális átrendezése az egészségügy átalakításának alapja, de a miniszter szerint az ellátás középpontjában mindig a gyógyulni vágyó betegnek és az egészséges embernek kell állnia. A Semmelweis Tervben meghatározott módszertan kidolgozása a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet LÁTOGASSON EL AZ IVOCLAR VIVADENT STANDJÁRA! Új út a láthatatlan tömések világában Széleskörben alkalmazható nano-kompozit (GYEMSZI) feladata. A legfőbb cél, hogy az ország valamennyi lakosa egyenlő szintű ellátást kapjon, ennek áll majd szolgálatában az új struktúra is. Erről már Drexler Donát, a GYEMSZI ellátástervezési igazgatója beszélt a konferencián, felvázolva az új rendszert. Ennek alapja az, hogy egy-másfél millió lakosra jusson egy centrum, ahol a magas szintű, progresszív ellátást is biztosítani tudják. A nagy gyakorisággal végzett beavatkozásokat minden beteg elérheti majd lakóhelyéhez közel, bizonyos feladatokat pedig helyi szintre delegálnak. A progresszivitási szinteket a szakmai kollégium tagozatainak ajánlása alapján határozzák meg. Ennek alapján háromféle intézménytípus jön létre. Az első szinten a városi kórházak állnak majd, ahol a beavatkozások 75 százalékát végzik. Bár a megyei szintű ellátóknak is lesznek első szintű feladatai, ide kerül az ellátások 20 százaléka, míg a centrumokban a legmagasabb szintű műtéteket végzik majd, az összes ellátás 5 százaléka kerül ide. Az irányítást a Térségi Egészségszervezési Központok (TESZKek) végzik majd, amelyek a GYEMSZI alá tartoznak. Bár nagyrészt egyetértett, néhány ponton kritizálta is az egészségügyi kormányzat munkáját Kaló Zoltán, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának programigazgatója, aki azonban hangsúlyozta, expozéjában nem intézete, hanem saját álláspontját fejti ki. Bár az mára teljesen világossá vált, hogy a jelenlegi rendszer a rendelkezésre álló forrásokból nem tartható fenn, ráadásként több bomba is ketyeg az ágazatban, amelyek bármikor felrobbanhatnak. A mindenki számára ismert humánerőforrás-problémákat nehezítik a finanszírozás gondjai, az intézménystruktúra problémái, illetve a gyógyszerágazat meghatározó teljesítménye. A szakember szerint önmagában az államosítás nem oldja meg az ágazat helyzetét, és nem látja biztosítva a jövő évi költségvetésben a struktúraátalakításhoz szükséges forrásokat sem. A döntési jogkörök átszervezése sem szerencsés, hiszen egy távoli központból irányítva nem érvényesülhetnek a helyi igények. Az olyan forrásbevonási kísérletek, mint például a népegészségügyi termékdíj, mára kikerültek a cél eléréséhez rendelt eszközök köréből. Azáltal, hogy címkézetlenné vált, már nem biztosított, hogy valóban az egészségügy érdekében költik el a népegészségügyi termékdíjból származó állami bevételt. Problémának tartotta azt is, hogy a kormányzat elsősorban a közkiadások csökkentésére koncentrál, továbbá nem helyes szerinte az a kommunikáció sem, hogy a beteg nem érzi majd meg az átalakítást, mert a reform a beteg részéről is áldozatokkal jár, ráadásul forrásokat is biztosítani kellene hozzá. Kaló Zoltán ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az egészségügyi ráfordítás nem csupán kiadás, hanem befektetés is a jövőbe. Ma is ugyanaz a baj az egészségügyben, ami hat évvel ezelőtt kezdte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. Ennek alátámasztására egy 2005-ben készült előadásának diáit vetítette fel, a bennük foglalt felvetések mára akuttá váltak. Mint fogalmazott, a politika részéről évek óta elégtelen lépések történnek, a jelenlegi rendszer ugyanis nem alkalmas az ágazat rendbetételére. Mikor lesz az a zsinat, amit azért hívnak össze, hogy másképp csináljuk? tette fel a kérdést a MOK elnöke, aki mindjárt egy lehetséges változatot is felvázolt megoldásként. Szerinte nem a társadalombiztosítási járulékokat kell emelni, hanem a szolidaritási elvet megtartva a fogyasztásra terhelni. A közterhek szétporlasztásával ugyanis a többet fogyasztó gazdagabbak többet, míg a kevesebbet fogyasztó szegényebbek kevesebbet fizetnének az ellátásért. Mint az utóbbi időben mindig, Papp Magor a Napi Gazdaság konferenciáján is arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs több idő megoldásokat keresgélni a rezidensek itthon tartására. A Magyar Rezidensszövetség elnöke ez alkalommal azt is hangsúlyozta, hogy az Élhető magyar egészségügyet! mozgalmukhoz országszerte csatlakoznak az idősebb kollégák, tapasztalt szakorvosok, főorvosok is. Így elképzelhető, hogy megvalósul az orvostársadalom összefogása, s március 1-jén közösen megbéníthatják a hazai egészségügyi ellátást. Erre azért van múlhatatlan szükség, hogy végre a döntéshozók is észrevegyék és megértsék: így nincs tovább. Tarcza Orsolya Evetric_INS_A4_Ungarisch-Messe DW-2.indd :40

19 Az óramu pontosságával és biztonságával A svájci székhelyû és kultúrájú straumann cég termékei és szolgáltatásai 2009 óta már magyarországon is könnyen és gyorsan elérhetõek. ma már a magyar implantológusok és szájsebészek is könnyen esnek a bõség zavarába, hiszen a termékpalettán árban és minõségben is óriási a választék. látszólag nem könnyû döntés tehát, hogy milyen termék mellett tegye le a voksát a szakorvos. úgy gondoljuk, mi tudunk segíteni. persze svájciak, úgy könnyu Az 1954-ben alapított, bázeli székhelyû straumann húsz százalékos világpiaci részesedésével és a több mint 8 millió, világszerte eladott implantátummal a fogászati implantátumok és a kapcsolódó technológiák terén is piacvezetõ. Persze svájciak, úgy könnyû - mondhatja bárki. mi pedig azt mondjuk: nem, nem könnyû. A természetesnek tartott minõségért a straumann sokat dolgozik. több évtizedes munka folyamán alakultak ki a straumannminõség kulcsszavai: a kutatás-fejlesztés, a magabiztos etikával vállalt, egész életen át tartó garancia és a szakmai támogatás. Így jutottunk el oda, hogy a piacvezetõ szerepe mellett ma a straumann a legtöbb újdonságot elõállító cégcsoport. Ha belép a klubunkba A magyarországi képviseletünk, csakúgy, mint a straumann bárhol a világon, minden részletre figyel, nem hagyva magára a céget választó orvosokat és a segítségre szoruló fogtechnikusokat sem. mit is jelent ez közelebbrõl? Budapesten akár két órán, vidéken egy napon belül eljuttatjuk önhöz rendelését szakmai munkáját az országos instruktori hálózatunk támogatja A termékspecialistánk hívására személyesen keresi fel rendelõjében A semmelweis egyetem szájsebészeti klinikájával közösen szervezett szakmai kurzusainkon négy lépcsõben adjuk át tudásunkat, az implantátum helyének megtervezésétõl egészen a praxismenedzsmentig study meetingeinken egy bennfentes és kiváltságos klub miliõjében oszthatja meg kollégáival a komplikáltabb, érdekesebb eseteket és a gyakorlat közben felmerülõ kérdéseket és végül egy kényes, de fontos téma, amelyrõl beszélnünk kell. sok feszültséget okoz a kezdõ illetve továbbküldõ orvos, a szájsebész és a beteg hármasának viszonya. nos, mi erre is kínálunk megoldást: a straumann garantálja, hogy az általunk ajánlott szájsebésztõl a beteg visszakerül a beküldõ orvosához termékeink A fogászati beavatkozásoknál fontos, hogy minden kézre álljon. A straumann implantációs rendszer elõnye, ahogy a szlogenünk is mondja, az egyszerûsége: egy rendszer, egy tálca minden indikációra. készséggel bemutatjuk önnek implantátumainkat sla felszíntõl egészen az slactive felszínig, protetikai termékeinket, regeneratív anyagainkat és digitális megoldásainkat is. termékeinkkel immár 50 éve megyünk elébe az orvosok és a betegek elvárásainak. egyszerûen meg kell velünk ismerkednie! Az édesanyjának mit ajánlana? A straumann cégfilozófiája azon az evidencián alapul, hogy minden embernek joga van a jóhoz, a méltó minõséghez. ez a gondolkodásmód hozta létre a kutatói és mérnöki bázist, melyre alapozva a megbízható, standard minõség sem csak egy hangzatos szókapcsolat. talán elég, ha itt csak azt említjük meg, hogy az implantációs rendszerünkre vonatkozóan 20 évre visszamenõleg rendelkezésre állnak a klinikai dokumentációk, az öt 5 éves követéses vizsgálatok eredménye pedig 98,8 százalékos túlélési arányt bizonyít... és vannak még kutatási eredményeken alapuló érveink ha ön megengedi magának, hogy a minõség terén ne kössön kompromisszumot, akkor megengedheti magának, hogy betegének életen át garantált implantátumot ajánljon. Az édesanyjának mit ajánlana? Irodánk elérhetõségei: Mobil: , Tel.: , commited to commited to simply Doing more simply Doing more for dental professionals for dental professionals

20 Könyvajánló Róth Lajos Fogpótlás.tan 8000 Ft Róth Lajos: Fogpótlás.tan A szerző ebben a könyvében a fogpótlások körének egy jelentős részét próbálja bemutatni különböző klinikai eseteken. Nem a teljességre törekedve, inkább az adott indikációra készíthető különleges megoldások bemutatása az elsődleges cél. Találunk megoldásokat rögzített és kivehető pótlások készítésére, kombinált munkák különböző megoldásaira és az implantáció területére is betekintést nyerhetünk. Öt fejezet található a könyvben, több mint háromszáz oldalon, mintegy ötven esetmegoldás, több mint 1500 színes fotóval illusztrálva. A könyv minden fogászat iránt érdeklődő, tudását folyamatosan bővíteni kívánó szakember számára érdekes időtöltést ígér. Hajdu Zoltán: Csak természetesen A fogpótlások elkészítése mindig összetett feladatnak számított. Szakmai szempontok az elsődlegesek: stabilitás, funkció, illeszkedés, biológiai és kémiai megfelelőség. A fogorvos és a fogtechnikus is törekszik munkája során, hogy legjobb tudását, széleskörű ismereteit a lehető leghasználhatóbb, a páciens számára sikert garantáló formában építse be az elkészülő fogműbe. E könyv megismertet minket olyan emberekkel, akik technikai felszerelést, technológiát és kézügyességet ötvözve kifejezésre tudják juttatni művészi érzéküket. Mindannyiunk, a páciens, a kezelő-csapat és a fogtechnikus számára is érzékelhetően. Végül is ez a cél. Forgassák bizalommal, és ügyeljenek a részletekre. Hajdu Zoltán Csak természetesen Fogászat és esztétika 8000 Ft 6000 Ft Thomas Weber Memorix (III. kiadás)! A népszerű zsebkönyv minden fogorvos nélkülözhetetlen útitársa a fogászat rejtelmeiben. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma az orvosi műhiba perek gyakorlatának á ekintéséről szóló összefoglaló jelentésében rögzíte e, hogy az élet, tes épség és egészség sérelme mia indíto orvosi kártérítési perekben a bekövetkeze hátrányokat, káros eredmény mia érvényesíte nem vagyoni kárigényeket a károsult vagy a saját egészségromlása, vagy saját jogán a hozzátartozójának halála, egészségkárosodása mia érvényesí azzal, hogy ezek a károsult esetében együ is jelentkezhetnek. Ténybeli alapja lehet a szélesen ve gyógyítás (orvoslás) során Ifj. dr. Lomnici Zoltán: Fogorvosperek bekövetkeze valamely hiba: általában a diagnosz kus tévedés következményei, kezelési, műté hiba akár tevőleges, akár mulasztásos magatartással, a tájékoztatás elmaradása vagy elégtelensége. Magyarországon a műhibaperek során megítélt összegek folyamatosan A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma az orvosi műhiba emelkednek. A nyilvánosságra hozo legmagasabb kártérítés eddig 55 millió forint volt, de folyamatban van olyan per is, amelynek tétje meghaladja a 80 millió forintot. A kérdésben érinte jogászok véleménye szerint az oly sokat emlegete perek gyakorlatának áttekintéséről szóló 1997-es Egészségügyi összefoglaló Törvény hatályba lépése jelentésében rögzített-e, hogy az élet, testi épség és egészség rik. Megjegyzendő, hogy 2008-hoz képest 10%-kal nő a műhibaperek óta az orvosi felelősséggel kapcsolatos perek kétharmadát a betegek nye- száma, amely most 151, a folyamatban lévő ügyek vonatkozásában pedig kártérítési 467 eljárásról beszélhetünk. perekben (Forrás: EBF) Ezen ügyek a megközelítőleg bekövet- sérelme miatt indított orvosi 17%-a tekintetében beszélhetünk ún. fogorvosperekről. kezett hátrányokat, káros eredmény Napjainkban az egészségügyi miatt szolgáltatóknak érvényesített beleértve az intézménye-neket és a magánpraxist folytató orvosokat egyre inkább számolniuk kell azzal a lehetőséggel, hogy a beteg vagy hozzátartozója, ha nem elégede vagyoni kárigényeket a károsult az ellátással, bíróság vagy elő keresi a az saját igazát. Büntetőeljárás egészségromlása, vagy saját jogán a hozzátartozójának halála, egész- lelki megterhelést jelent az érinte orvos számára. orvossal szemben ugyan lényegesen ritkábban indul, azonban ez talán még nagyobb A jogi helyzet sztázására, a releváns szabályozás és a fogorvosi tevékenységet érintő azzal, műhibaperek hogy bemutatására ezek és értelmezésére a károsult hivato ségkárosodása miatt érvényesíti a Fogorvosperek című kötet, amelyet közérthető megközelítése mia esetében együtt is jelentkezhetnek. Ténybeli alapja lehet a elsősorban fogorvosok, szájsebészek, de jogászok, illetve a jog iránt érdeklődők is haszonnal forgathatják. szélesen vett gyógyítás (orvoslás) során bekövetkezett A szerző valamely hiba: általában a diagnosztikus tévedés következményei, kezelési, műtéti hiba akár tevőleges, akár mulasztásos magatartással, a tájékoztatás elmaradása vagy elégtelensége. FOGORVOSPEREK Ifj. dr. Lomnici Zoltán FOGORVOSPEREK 5000 Ft további akciós ajánlataink: Rendelje meg Ön is szakkönyveinket online, vagy keresse standunkon D-403! Híd a fogászatban

Fogászati Turizmus Európában

Fogászati Turizmus Európában Fogászati Turizmus mint a egészségügyi turizmus húzóága Fogászati Turizmus Európában DR. KÁMÁN ATTILA - ELNÖK VEZETŐ MAGYAR FOGÁSZATI RENDELŐK EGYESÜLETE Magyarország fogászati turizmus bemutatása 1981-ben

Részletesebben

Akciós ajánlatok. Fogászat 2014 tavasz nyár. Giving a hand to oral health. Special Offer Master Leaflet Dentistry A5 8o HU.indd 1

Akciós ajánlatok. Fogászat 2014 tavasz nyár. Giving a hand to oral health. Special Offer Master Leaflet Dentistry A5 8o HU.indd 1 Akciós ajánlatok Fogászat 2014 tavasz nyár Giving a hand to oral health. Special Offer Master Leaflet Dentistry A5 8o HU.indd 1 27/03/14 13:06 Bevezető A Mitsui Chemicals megvásárolta a Heraeus fogászati

Részletesebben

A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM

A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM Készítette: Dr. Dézsi Anna Júlia ÉLETTUDOMÁNY Alkalmazott tudományok gyakorlati tevékenység

Részletesebben

Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens 14. évfolyam

Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens 14. évfolyam Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fogászati asszisztens 14. évfolyam (OKJ száma: 54 720 02) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

Dental World Budapest Hungary Október 16-17-18. kuponfüzet

Dental World Budapest Hungary Október 16-17-18. kuponfüzet 4 Dental World Budapest Hungary Október 16-17-18 kuponfüzet D sor 412-es stand A kedvezményes kupon felmutatásával -30% kedvezményt biztosítunk minden kurzusunk árából. Tisztelt Olvasónk! A mai modern

Részletesebben

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Oroszország! A gazdasági növekedés a válságig az orosz középosztály megerősödését

Részletesebben

2003 - Az egészségturizmus éve

2003 - Az egészségturizmus éve 2003 - Az egészségturizmus éve Oláh László igazgató Stratégiai Termékek Igazgatósága Magyar Fürdőszövetség Közgyűlése 2003. április Az egészségturizmus nemzetközi trendjei Európaiak összes utazásából (270

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS EGÉSZSÉGTURISZTIKAI MODELL

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS EGÉSZSÉGTURISZTIKAI MODELL GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS EGÉSZSÉGTURISZTIKAI MODELL Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Program SZŰCS LÁSZLÓ elnök-vezérigazgató Orvosi Turizmus Iroda Zrt. A MAGYAR 30 FOGÁSZATI TURIZMUS [ 1981-2011 ]

Részletesebben

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt.

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A főbb küldőterületek előrejelzései, piaci várakozások 2006. Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt. A nemzetközi turizmus középtávú tendenciái 2005-ben minden korábbinál szívesebben

Részletesebben

Budapest Maraton és Félmaraton 1.

Budapest Maraton és Félmaraton 1. Budapest Maraton és Félmaraton 1. 1984 óta kerülnek megrendezésre. A félmaraton szeptemberben, míg a maraton októberben. A két verseny 31 000 embert mozgatott meg 2012-ben. A Budapest Maraton Magyarország

Részletesebben

Termékeink legjava egy csokorban! Csontpótlás. 17 680Ft. 15 288Ft. 16 640Ft

Termékeink legjava egy csokorban! Csontpótlás. 17 680Ft. 15 288Ft. 16 640Ft Termékeink legjava egy csokorban! 2015.12.23-ig vagy a készlet erejéig Csontpótlás Guidor Calc-I-OSS Crystal, Tartós térfogatmegtartású, bifázisú (60% HA, 40% ß-TCP) hagyományos csontpótló. Porózus, osteokonduktív,

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései továbbképző tanfolyam k40 r e d i t p o n t Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2012. november

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

CLOSER TO YOU. Intraorális röntgenek Intraorális képalkotás, az Ön igényeinek megfelelően

CLOSER TO YOU. Intraorális röntgenek Intraorális képalkotás, az Ön igényeinek megfelelően CLOSER TO YOU Intraorális röntgenek Intraorális képalkotás, az Ön igényeinek megfelelően FONA Intraorális röntgenek FONA XDC Intraorális képalkotás, az Ön igényeinek megfelelően A FONA intraorális röntgen

Részletesebben

Első Szegedi Nemzetközi Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Szimpózium Fogorvosok Részére

Első Szegedi Nemzetközi Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Szimpózium Fogorvosok Részére Első Szegedi Nemzetközi Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Szimpózium Fogorvosok Részére Szeged, 2010. február 18 19. www.maxillo.u-szeged.hu www.congresstravel.hu/szajsebesz2010 1 2010 május 28-30. HUNGUEST

Részletesebben

Koncepció az ERP rendszereket. vállalatirányítás) gyártó és/vagy forgalmazó cégek számára

Koncepció az ERP rendszereket. vállalatirányítás) gyártó és/vagy forgalmazó cégek számára 10 10.. Personal Hungary Szakkiállítás 2013. október 9-10 10.. Koncepció az ERP rendszereket (komplex ügyvitelszervezés, vállalatirányítás) gyártó és/vagy forgalmazó cégek számára 10. Personal Hungary

Részletesebben

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM FEDEZZEN FEL EGY RENDKÍVÜLI LEHETŐSÉGET! Szeretne vonzó lenni és szeretné jól érezni magát? Szeretne több pénzt keresni? Szeretne több

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Önöket!

Szeretettel köszöntjük Önöket! Szeretettel köszöntjük Önöket! Engedjék meg hogy röviden bemutatkozzunk! Cégünk 2005 óta fogászati anyagok, eszközök, gépek forgalmazásával és teljes körű fogászati kereskedelemmel kapcsolatos szolgáltatásokkal

Részletesebben

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései

a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései a nyálmirigysebészet elméleti és GyaKorlati Kérdései Kötelezően választható továbbképző tanfolyam kre 40 Budapest péterfy sándor utcai Kórház fül-, orr-, torok-, GéGe-, fej-, nyaksebészeti osztály 2011.

Részletesebben

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében A KÖZSZFÉRA VERSENYKÉPESSÉGE KÖZPÉNZÜGYEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében Tapolczai Tímea PhD. hallgató Kaposvári Egyetem Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Fogászati anyagtan 7 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás József 7 hét 3 fő 2012.09.01. - 2016.09.01. Fogpótlástan 8 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás

Részletesebben

CLOSER TO YOU. Intraorális képalkotás A DIGITÁLIS VILÁG ELŐNYEI

CLOSER TO YOU. Intraorális képalkotás A DIGITÁLIS VILÁG ELŐNYEI CLOSER TO YOU Intraorális képalkotás A DIGITÁLIS VILÁG ELŐNYEI Intraorális képalkotás Páciens kényelem és könnyű használat A lemez mérete és a pozicionálás megegyezik a tradicionális kisfilmes eljárással,

Részletesebben

Igazi vagy hamis? Katalógus. Magyarországi forgalmazója:

Igazi vagy hamis? Katalógus. Magyarországi forgalmazója: Katalógus Igazi vagy hamis? Magyarországi forgalmazója: New York Dental Kft. 1135 Budapest, Frangepán u. 66/B. +36 1 236 4000 +36 1 236 4001 info@newyorkdental.hu www.newyorkdental.hu New York Dental Hungary

Részletesebben

Koncepció. vezető tréning cégeinek

Koncepció. vezető tréning cégeinek 10 10.. Personal Hungary Szakkiállítás 2013. október 9-10 10.. Koncepció Magyarország vezető tréning cégeinek 10. Personal Hungary Magyarország elsőszámú HR Szakkiállítása 78kiállító és 2.105szaklátogató

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni:

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: 1 Allée 1117, Budapest Október 23. u. 8-10 +36 20 6208 180 H-SZO: 10:00-21:00 V: 10:00-19:00 Astoria 1075, Budapest Károly krt. 3/a.

Részletesebben

HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások

HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások » Mártonné Máthé Kinga HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA - Aktualitások A HÁLÓZATI KOORDINÁCIÓS IRODA AKTUALITÁSAI HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYAR TURIZMUS 2014.MÁJUS Zrt.» 2013. november 13-14.. 13. Szervezet BELFÖLDI

Részletesebben

MEGHÍVÓ KÖRÖMKONGRESSZUS 2010. MÁRCIUS 7. GÓLYAVÁR 1088 BUDAPEST, MÚZUEM KRT. 6. (ELTE UDVARÁBAN) VÁSÁROLJ KEDVEZMÉNYESEN EZZEL A KUPONFÜZETTEL!

MEGHÍVÓ KÖRÖMKONGRESSZUS 2010. MÁRCIUS 7. GÓLYAVÁR 1088 BUDAPEST, MÚZUEM KRT. 6. (ELTE UDVARÁBAN) VÁSÁROLJ KEDVEZMÉNYESEN EZZEL A KUPONFÜZETTEL! MEGHÍVÓ KÖRÖMKONGRESSZUS 2010. MÁRCIUS 7. GÓLYAVÁR 1088 BUDAPEST, MÚZUEM KRT. 6. (ELTE UDVARÁBAN) VÁSÁROLJ KEDVEZMÉNYESEN EZZEL A KUPONFÜZETTEL! BEMUTATKOZÁS A Körömkongresszus 1995 óta Európa egyik vonalasabb

Részletesebben

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra Jelen ÁSZF hatályba lépésének napja:

Részletesebben

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A NYÁLMIRIGYSEBÉSZET ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM k40 r e d i t p o n t BUDAPEST PÉTERFY SÁNDOR UTCAI KÓRHÁZ FÜL-, ORR-, TOROK-, GÉGE-, FEJ-, NYAKSEBÉSZETI OSZTÁLY 2014. FEBRUÁR

Részletesebben

Koncepció az ügyviteli szoftvereket forgalmazó cégeknek

Koncepció az ügyviteli szoftvereket forgalmazó cégeknek 10 10.. Personal Hungary Szakkiállítás 2013. október 9-10 10.. Koncepció az ügyviteli szoftvereket forgalmazó cégeknek 10. Personal Hungary Magyarország elsőszámú HR Szakkiállítása 78kiállító és 2.105szaklátogató

Részletesebben

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

A legújabb generáció. Piacvezető fogászati kezelőegység

A legújabb generáció. Piacvezető fogászati kezelőegység A legújabb generáció Piacvezető fogászati kezelőegység A Belmont abszolút piacvezető a fogászati kezelőegységek legújabb generációjával Szék 1. Állítható pozíció Különösen széles skálán mozgó határértékeinek

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar. Felvételi tájékoztató. F a c u l t y o f E c o n o m i c s

Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar. Felvételi tájékoztató. F a c u l t y o f E c o n o m i c s Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Felvételi tájékoztató G a z d a s á g t u d o m á n y i K a r / G T K F a c u l t y o f E c o n o m i c s 1 G a z d a s á g t u d o m á n y i K a r / G T K ALAPKÉPZÉSEK

Részletesebben

A TTEKG rendszer integrálása a hazai szívcentrumok akut infarktus ellátási rendszerébe. Dr. Szabó György

A TTEKG rendszer integrálása a hazai szívcentrumok akut infarktus ellátási rendszerébe. Dr. Szabó György A TTEKG rendszer integrálása a hazai szívcentrumok akut infarktus ellátási rendszerébe. Dr. Szabó György Miért van szükség a jól működő hazai primer PCI ellátás további fejlesztésére? A kérdés feltevésének

Részletesebben

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai ALSÓNÉMEDI Dr. Tholt Mária Vizsgálat helye: 2351 Alsónémedi, Somogyi u. 1. Tel.: 29 / 337 104 Rendel: hétfı kedd csütörtök péntek 8-12 h, szerda 12-16 h BAJA Dr.

Részletesebben

Natúr modullal rendelkező dm üzletek

Natúr modullal rendelkező dm üzletek 1053 Budapest, Királyi Pál u. 20. B 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138. 1024 Budapest, Lövőház utca 1-5. Mamut II. 1027 Budapest, Margit krt. 50-52. 1026 Budapest, Pázsit

Részletesebben

XVI. DENTAL WORLD. Nemzetközi Szakkiállítás és Konferencia 2016. október 13-14-15. HUNGEXPO. Platina fokozatú főszponzor: WWW.DENTALWORLD.

XVI. DENTAL WORLD. Nemzetközi Szakkiállítás és Konferencia 2016. október 13-14-15. HUNGEXPO. Platina fokozatú főszponzor: WWW.DENTALWORLD. VI. DENTAL WORLD Nemzetközi Szakkiállítás és Konferencia 2016. október 13-14-15. Platina fokozatú főszponzor: WWW.DENTALWORLD.HU HUNGEPO ndezvény bonyolítás togatók jékoztatása állítók jékoztatása DENTAL

Részletesebben

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre

Részletesebben

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar

Részletesebben

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra Jelen ÁSZF hatályba lépésének napja:

Részletesebben

Budapesti Békéltető Testület nem együttműködő vállalkozások jegyzéke 2014. január 1. 2014. május 15.

Budapesti Békéltető Testület nem együttműködő vállalkozások jegyzéke 2014. január 1. 2014. május 15. Budapesti Békéltető Testület nem együttműködő vállalkozások jegyzéke 2014. január 1. 2014. május 15. Fgytv. 36/B. -a szerint: A békéltető testület közzéteszi annak a vállalkozásnak a nevét, székhelyét

Részletesebben

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A CÉL A TERMÉSZETESSÉG, A HARMÓNIA ÉS AZ ÁPOLTSÁG Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A közelmúltban jelent meg Győrfi Adrienne Professzionális fogfehérítés című könyve a Medicina Könyvkiadó

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2007. január 18-án minősített rendezvények Címe: Debreceni Aneszteziológiai Napok Szervező: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék Helyszín: Hotel

Részletesebben

Konferencia és Vállalkozói Fórum

Konferencia és Vállalkozói Fórum Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Dr. Leszkó Róbert Ph.D., adjunktus igazságügyi gépjármű műszaki szakértő Konferencia és Vállalkozói Fórum Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Részletesebben

AKTUÁLIS TRENDEK AZ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓSZERZÉSBEN. Az informált fogyasztó HealthPortalsAudit2013

AKTUÁLIS TRENDEK AZ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓSZERZÉSBEN. Az informált fogyasztó HealthPortalsAudit2013 ,,HATÉKONY EGÉSZSÉGÜGYI HONLAP ÉS KÖZÖSSÉGI OLDAL KÉSZÍTÉSE ÉS MŰKÖDTETÉSE ORSZÁGOS WORKSHOP KISS KATALIN SZINAPSZIS KFT. Budapest, 2014. szeptember 11. AKTUÁLIS TRENDEK AZ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓSZERZÉSBEN

Részletesebben

11. Dental World! Tökéletes leplezés! Újdonság! Az SGS Dental bemutatja új PREMIUM termékét. BONIT bevonat előnyei: október 13.

11. Dental World! Tökéletes leplezés! Újdonság! Az SGS Dental bemutatja új PREMIUM termékét. BONIT bevonat előnyei: október 13. október 13. [csütörtök] A 111-es stand D e n t a l W o r l d 2 0 1 1 Újdonság! Tökéletes leplezés! 11. Dental World! Nemzetközi Továbbképzô Konferencia és Fogászati Szakkiállítás 2011. október 13 14 15.

Részletesebben

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK A hírlevelünk nem laikusoknak szóló reklámot, hanem kizárólag szakembereknek szóló információkat tartalmaz (a 2006. évi XCVIII. törvény szerinti ismertetés). A hírlevél megtekintésével

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

Egészség határok nélkül

Egészség határok nélkül Egészség határok nélkül Best Doctors Smart, Bónuszos Egészségbiztosítás Szeretné, ha a saját területükön szaktekintélynek számító orvosok gyógyítanák a világ számos pontján? Magyarország egészségügyi mutatói

Részletesebben

Remek szemléltetőeszköz a turisztikai szolgáltatások bemutatására: elsődleges információforrásként szolgál a turisták számára a helyi kínálatról

Remek szemléltetőeszköz a turisztikai szolgáltatások bemutatására: elsődleges információforrásként szolgál a turisták számára a helyi kínálatról térképek BUSINESSMAPS by a TURIZMUSBAN A látványos és pontos térképek alapvető kellékei a turisztikai szolgáltatásoknak. Tartalmazzák a látogatók számára elengedhetetlen információkat: látnivalókat, fontos

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 19. NAPIREND Ügyiratszám: 1/374/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: Tourinform Iroda

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek. Internet elérési szolgáltatás nyújtásához. Utolsó módosítás: 2012.03.15. Hatályos: 2012.04.15.

Általános Szerződési Feltételek. Internet elérési szolgáltatás nyújtásához. Utolsó módosítás: 2012.03.15. Hatályos: 2012.04.15. Általános Szerződési Feltételek Internet elérési szolgáltatás nyújtásához Utolsó módosítás: 2012.03.15. Hatályos: 2012.04.15.-től Tartalomjegyzék 1. Általános adatok, elérhetőség... Hiba! A könyvjelző

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Siófok, 2014. november 7-8. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

Tisztelt Doktor nő/ Doktor úr!

Tisztelt Doktor nő/ Doktor úr! Tisztelt Doktor nő/ Doktor úr! Az YCellbio árai a következők: -1db-os Kit (tartalmaz minden eszközt a folyamathoz): 19.995ft+Áfa -2db-os Kit: 34.995ft+Áfa -3db-os Kit: 49.995ft+Áfa Könnyű kivitelezés Körülbelül

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

Egy még vonzóbb Budapestért

Egy még vonzóbb Budapestért Egy még vonzóbb Budapestért Dudás Krisztina marketingigazgató Magyar Turizmus Zrt. 2011. május 4. Kedvező piaci trendek A trendek nekünk dolgoznak Növekvő népszerűségnek örvendenek Rövid utazások Közeli

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csoportja Péter: 06/70-949-2215 és a Csatári Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara közösen bemutatja: PROGRAMFÜZET Szervező:

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet. A 2008.10.11. óta hatályos szöveg

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet. A 2008.10.11. óta hatályos szöveg Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet az önkormányzati miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga ekről A 2008.10.11.

Részletesebben

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése SZÉKESFEHÉRVÁR 2005. Október 7-8. ELŐZETES PROGRAM JELENTKEZÉSI LAP ÉS ABSZTRAKT FORMA Gyermekdiabetes

Részletesebben

UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA

UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA DEMOGRÁFIA megoszlás férfi 46% nő 54% megoszlás 20 év alatt 7% 20-29 között 40% 30-39 között 20% 40-49 között 14% 50-59

Részletesebben

Turizmus. Magyarországon

Turizmus. Magyarországon Turizmus www.itthon.hu végleges adatokkal Turizmus A nemzetközi turistaérkezések számának alakulása (millió fő, /2010) Európa (504,0; +6,2%) Afrika (49,9; +0,4%) Amerika (156,6; +3,9%) Ázsia (216,9; +6,1%)

Részletesebben

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN A SZERZŐI KÖNYVKIADÁS FORRADALMA II. Évad, 2. Szám, 2015. 07. A HÓDÍTÓ ÍR Egy kis whisky-történelem A TŐZSDEI ROBOT Barát vagy ellenség? INGYENES TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

Részletesebben

A szinergia-elv alkalmazása a sikeresség fokozásában Foldana Kft. Előadó: Dr. Balla Róbert, és Dr. Gáva Tamás

A szinergia-elv alkalmazása a sikeresség fokozásában Foldana Kft. Előadó: Dr. Balla Róbert, és Dr. Gáva Tamás A szinergia-elv alkalmazása a sikeresség fokozásában Foldana Kft. Előadó: Dr. Balla Róbert, és Dr. Gáva Tamás 2008. január 1-től lakossági követelésbehajtás 100%-os magyar tulajdonosi kör Több, mint 100

Részletesebben

Beszámoló. (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008)

Beszámoló. (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008) Beszámoló (Ars Veterinaria, Barcelona, 2008) A LEONARDO által támogatott gyakorlatomat Barcelonában, az Ars veterinaria (Calle Cardedeu, 3 08023 Barcelona) magánkórházban töltöttem el Artur Font Dipl.

Részletesebben

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van. programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. programod van Fotó: Gémesi Jóka MIT NYÚJT A BUDAPEST BOAT SHOW? Szakmai találkozóhelyet a motoros hajópiac számára, és helyszínt, ahol a kiállítók bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat

Részletesebben

a Képviselő-testülethez az önkormányzat jogi képviseletével kapcsolatos ügyvédi megbízás jóváhagyására

a Képviselő-testülethez az önkormányzat jogi képviseletével kapcsolatos ügyvédi megbízás jóváhagyására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 506/2014. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzat

Részletesebben

"Adni öröm" gyűjtőhelyek

Adni öröm gyűjtőhelyek "Adni öröm" gyűjtőhelyek Spar Ajka, Ifjúság u. 9. Spar Baja, Bernhardt S. u.77. Spar Baja, Jelky tér 4. Spar Balassagyarmat, Mikszáth K. u.14. Spar Balassagyarmat, Rákóczi fej. út 56. Spar Balatonfüred,

Részletesebben

ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA

ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA A Hungexpo Zrt., Magyarország első számú kiállításszervezője, kiállítóival, partnereivel folyamatosan konzultálva fejleszti kiállításait, annak

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: - d./ határozata: 84,

Részletesebben

Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás

Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás cégjegyzékszámunk: 06-09-003238 adószám: 11094315-2-06 Cégünk a nagy ipari üzemek és a termelõ kisvállalkozások műszaki problémáinak megoldására

Részletesebben

A dentoalveolaris sebészet és a fogszabályozás együttműködésének lehetőségei gyermek- és ifjúkorban

A dentoalveolaris sebészet és a fogszabályozás együttműködésének lehetőségei gyermek- és ifjúkorban A dentoalveolaris sebészet és a fogszabályozás együttműködésének lehetőségei gyermek- és ifjúkorban Dental Hírek - X. évfolyam 3. szám Az orvostudomány rohamos fejlődésének egyik következménye, hogy a

Részletesebben

2011-ÚSZT-TU-2 kódszámú pályázati felhívás keretében támogatott pályázatok. Megítélt támogatás összege (Ft) Támogatás kedvezményezettjének neve

2011-ÚSZT-TU-2 kódszámú pályázati felhívás keretében támogatott pályázatok. Megítélt támogatás összege (Ft) Támogatás kedvezményezettjének neve Ssz. Pályázat azonosítószáma Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás tárgya Megvalósítás helye (település) Megítélt támogatás összege (Ft) 1. TU-2011-ÚSZT-TU-2-0200001 GLORIA DENTAL Fogászati A Gloria

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben

A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben Turizmus Akadémia, Sopron Glázer Tamás vezérigazgató-helyettes 2015. szeptember 9. Trendek és tendenciák

Részletesebben

Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül

Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül Istókovics Nóra KE-CSPFK Művelődésszervező szak Az előadás célja: Az ICT fontosságának

Részletesebben

Trendforduló volt-e 2013?

Trendforduló volt-e 2013? STATISZTIKUS SZEMMEL Trendforduló volt-e 2013? Bár a Magyar Nemzeti Bank és a KSH is pillanatnyilag 2013-ról csak az első kilenc hónapról rendelkezik az utasforgalom és a turizmus tekintetében a kereskedelmi

Részletesebben

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak 2013. szeptember 27. HTTP Alapítvány, Nyíregyházi Főiskola Matematika és Informatika Intézete és az Informatikai Szolgáltató Központja / WebEx 15 éves a Cisco

Részletesebben

utazás 2013. február 28. március 3. programod van

utazás 2013. február 28. március 3. programod van utazás 2013. február 28. március 3. programod van ÚJDONSÁGOK 2013-BAN Egy minden résztvevő szempontjából sikeresebb Utazás kiállítás érdekében. Külföldi díszvendég: Szlovákia Tematikabővítés: senior utak,

Részletesebben

Működőtőke-befektetések Adatok és tények

Működőtőke-befektetések Adatok és tények Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 1. Konjunktúrafórum 13. november. Működőtőke-befektetések Adatok és tények Működőtőke-befektetések állománya Magyarországon 1.1.31., származási ország szerint,

Részletesebben

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak. 2014. június 20. HTTP Alapítvány, Budapest / WebEx

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak. 2014. június 20. HTTP Alapítvány, Budapest / WebEx Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak 2014. június 20. HTTP Alapítvány, Budapest / WebEx Mai program 1. 14.00-15.00 Amit feltétlenül tudnunk kell az új CCNA R&S tananyag 3. és 4. szemeszterének

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

Pulmonológiai Mozaikok 2015

Pulmonológiai Mozaikok 2015 Pulmonológiai Mozaikok 2015 Tüdőgyógyászati Továbbképző Konferencia Miskolctapolca, 2015. október 16-17. 1 tudogyogyaszati_mozaikok.indd 1 14/10/15 12:12 PULMONOLÓGIAI MOZAIKOK 2015. Tüdőgyógyászati Továbbképző

Részletesebben

Kórházi étkeztetésben informatikai eredmények, célok. Előadó: Sipos Géza

Kórházi étkeztetésben informatikai eredmények, célok. Előadó: Sipos Géza Kórházi étkeztetésben informatikai eredmények, célok Előadó: Sipos Géza Quadro Byte Zrt. rövid bemutatása 2007. 2006. 2005... 1990. 1989. A négy alapító informatikus minimál tőkével és kölcsönkapott géppel

Részletesebben

labor GC akciós ajánlat 2014. március 17. - április 30.

labor GC akciós ajánlat 2014. március 17. - április 30. labor GC akciós ajánlat 2014. március 17. - április 30. GC EEO-Hungary H-1027 Budapest, Fazekas u. 29-31. Tel.: +36.1.224.0400 hungary@eeo.gceurope.com www.eeo.gceurope.com GC Pattern Resin LS, a mértékadó

Részletesebben

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.

Részletesebben

Orvos Védelem. Hungary. Egészségügyi. Kommunikációs. Szaklap. Jogi. Szaklap

Orvos Védelem. Hungary. Egészségügyi. Kommunikációs. Szaklap. Jogi. Szaklap Egészségügyi Kommunikációs Szaklap Orvos Védelem Hungary Jogi Szaklap Hunga Coord Kiadói Kft. 2000. Szentendre Fiastyúk u. 2. Tel./Fax: 06-26 316-659 latlelet@dunakanyar.net Balla M. Anna újságíró, pszichológus

Részletesebben