Nyolc Boldogság Katolikus Közösség A Közösség neve A Közösség kezdetben, 1973-tól, a Júda Oroszlánja és Áldozati Bárány nevet viselte. Megragadott minket Jézus két arca: Oroszlán és Bárány (vö. Jel 5, 5-7), erõ és gyöngeség, mindenható Isten és kicsiny gyermek, túláradó élet és teljes kiüresedés. Halál, mely legyõzte a halált, hogy megnyissa az örök élet kapuit. S ha Istennek úgy tetszik, hogy hol az egyik, hol a másik arcát nyilatkozatja ki erõsebben, hitünkben és imádságunkban sohasem választjuk szét õket, hanem egészében elmélkedünk e titokról, hiszen Húsvét misztériumában elválaszthatatlan a Kereszt és a Feltámadás. Az ártatlan Bárány, önként ontva vérét, életet szerzett nekünk, Isten benne szerzett kiengesztelést önmagával és az embereknek egymás között, s kiragadott minket az ördög és a bûn szolgaságából, így mindegyikünk elmondhajta az apostollal: Isten Fia szeretett engem, és önmagát adta értem (Gal 2,20). Értünk szenvedvén nemcsak példát adott nekünk, hogy kövessük ôt, hanem utat is nyitott, melyen ha járunk, az élet és a halál megszentelôdik és új értelmet nyer. (Gaudium et Spes 22) Hisszük, hogy csendes áldozatunk, mely Isten Bárányának áldozatával egyesül, az Élet gyümölcseit termi. Törekszünk arra, hogy a mindennapok egyszerûségében megélt önátadásunk életszentségre vezessen az Egyház és a világ szolgálatában. Azonosulni tudunk Sziénai Szent Katalin gondolataival: Azzal a kívánsággal írok nektek, hogy mint szelíd és alázatos bárányokat lássalak titeket, a Szeplõtelen Bárány példáját követve, aki oly szelíd és alázatos volt, hogy egyetlen panasz sem hagyta el ajkát... És azt kívánom, hogy mint erõs oroszlánt lássalak titeket, amely a Szent Egyházban hallatja hangját. Hangotok és erényetek legyen elég erõs ahhoz, hogy az Egyház ölén nyugvó halott gyermekeket új életre keltse. 1991-ben a Közösség úgy döntött, hogy a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség (Communauté des Béatitudes) nevet veszi föl, melynek viselése kevesebb nehézséget okoz a különbözõ kultúrájú területeken, ahol a Közösség megtelepedett. Ezzel azt a szándékunkat is kifejezzük, hogy egyre nyitottabbak legyünk a szegények felé. Jelenleg 35 országban, 79 alapításban, 1500 közösségi tag él. Mindamellett, hogy a Közösség új nevet vett föl, a régit, mint rejtett nevet, hivatásának lényegeként változatlanul magáénak vallja s imádságában hordozza. Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják õket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívûek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élõk, mert Isten fiainak hívják majd õket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben jutalmatok! Így üldözték elõttetek a prófétákat is. (Mt 5, 3-12)
Hivatás és lelkiség A Közösség tagjai különbözõ életállapotú hívõk: egyedülálló vagy házas laikusok, klerikusok, valamint megszentelt életû testvérek és nõvérek, egyetlen közösséget alkotva, mely megjeleníti Isten népét annak egységében és a hivatások különbözõségében. Az õskeresztény közösség példáját a lehetõ legszorosabban követve kívánják élni a javak megosztását, az önkéntes szegénységet, az intenzív szentségi és liturgikus életet, szorosan kötõdve a Katolikus Egyházhoz és annak képviselõihez; elkötelezetten szolgálva a szegényeket és hírdetve az Evangéliumot. (Szabályzat 2. ) A Közösség sajátos karizmájához tartozik tehát, hogy az Egyházat alkotó hivatások sokszínûségérõl és egymást kiegészítõ voltáról tanúskodjék. Mindenki saját életállapotának megfelelõen éli meg hivatását, valamint vállalt kötelezettségeit. Teret adunk annak, hogy a különbözõ életállapotokra szóló hívás sajátos kegyelme kibontakozhasson: tiszteletben tartjuk és segítjük a többieket saját útjukon. Ehhez mindenki számára törekszünk biztosítani a megfelelõ életteret, idõt, képzést. Mindenki számára követelmény, hogy radikálisan vállalja, és komolyan határozza el, hogy Krisztus követõjeként felveszi keresztjét. (Szabályzat 3. ) A Közösséget Efraim és Josette Croissant alapította egy másik fiatal házaspárral, Jean-Marc és Mireille Hamellel együtt 1973-ban Franciaországban. A két házaspár arra kapott meghívást, hogy Isten szolgálatára szenteljék életüket. Miután saját életükben megtapasztalták az élõ és cselekvõ Krisztust, arra éreztek indíttatást, hogy közösségben élve tegyenek tanúságot az isteni szeretetrõl. Számukra a Közösség nem emberi terv vagy vágy gyümölcse ; máshonnan, messzebbrõl jövõ bizonyosság volt és maradt. (Efraim) A közösségi életet Valence-ban kezdték meg. Hamarosan más házaspárok és egyedülállók is csatlakoztak hozzájuk. Idõvel néhányan az Isten Országáért vállalt szüzességre éreztek hivást és a szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsai szerint magánfogadalmat tettek. Szintúgy akadtak olyan testvérek, akik a papi hivatást választották. Mindenki a saját életállapotának megfelelõ módon éli meg a szegénységen, az állapotbeli tisztaságon és az engedelmességen alapuló radikális Krisztus-követést. A Közösség hivatásának alapvonásai: Az Egyház szívében A Közösség, mely a II. Vatikáni Zsinatot követõ egyházi megújulás idején született, életével hirdetni akarja azt, amire a zsinat tanított bennünket: az életszentségre mindenki hivatott. Kis Szent Teréz nyomdokain járva arra vágyunk, hogy szeretet legyünk az Egyház szívében. Gyermeki lelkülettel fordulunk a Katolikus Egyház és annak képviselõi felé; elfogadjuk a Szentatya tanítását és elõírásait, a püspökök pásztori tekintélyét. Istennel egyesült élet A közösségi élet középpontjában az Istennel egyesült életre való törekvés áll, mely elsõként a közösségi- és egyéni imaéletben tükrözõdik. A kármelita hagyomány iskolájába lépünk, hogy hûségesen és állhatosan gyakoroljuk a bensõ imát törekedvén a Krisztussal való bensõséges kapcsolatra, melyre minden keresztény meghívást kapott. Emészt a buzgóság házadért (Zsolt 69,10) A közös liturgiákban a dicsõítés tüzével, az ének szépségével, az Isten dicsõségének szolgálatába állított mûvészettel a mennyei liturgiába kívánunk bekapcsolódni.
A Közösség a karizmatikus megújulásban született. Nyitottak akarunk maradni a Szentlélek ajándékainak befogadására az Egyház szolgálatára. Ma, ti, akik itt összegyûltetek a Szent Péter téren, s minden keresztények, hozzátok kiáltok: Nyissátok meg szíveteket a Szentlélek ajándékainak készséges befogadására! Hálával és engedelmes lelkülettel fogadjátok be a Szentlélek által szüntelenül felkínált karizmákat. Ne feledjétek, hogy minden adomány a közösség javát szolgálja és az egész Egyházat gazdagítja. (II. János Pál pápa - Róma, 1998 Pünkösd) A közösségi ima egyúttal könyörgés az Egyházért és a világ minden szükségletéért. Különösen is hordozzuk - amikor lehetséges éjszakai imában - azokat a fontos imaszándékokat, amiket az Úr bízott a Közösségre: imádkozni Krisztus dicsõséges eljöveteléért, az Evangélium hirdetéséért, az Egyház egységéért, hivatásokért és Isten Izrael népével kapcsolatos terveinek beteljesedéséért. (Szabályzat 41. ) Egység Eggyé válunk Jézus azon imájával: Nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az õ szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy õk is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. (Jn 17,20-21) Különösen fontosnak tarjuk az egységért való munkálkodást imáink és a párbeszéd különbözõ formái által. Jézus imádságára és nem a mi képességeinkre támaszkodik a bizalmunk, hogy a történelemben is eljutunk minden keresztény teljes és látható közösségére. Annak az idõnek az emléke, melyben az Egyház két tüdõvel lélegzett, arra ösztönözze Kelet és Nyugat keresztényeit, hogy együtt járjanak a hit egységében és a jogosult különbözõség tiszteletben tartásával kölcsönösen elfogadva és támogatva egymást, mint Krisztus egyetlen Testének Tagjai. (Novo Millenio Ineunte 48) Szeretettel és tisztelettel tekintünk az elsõ Szövetség népére, a zsidó népre, és felismerjük Izrael visszavonhatatlan kiváltságait, mert övé az örökbefogadás, a dicsõség, a szövetségek, a hit, az istentisztelet, az ígéretek, az atyák, és test szerint Krisztus is közülük való. (Róm 9,4-5) Az Egyház misztériumát szemlélve e Szent Zsinat emlékeztet arra a kötelékre, mely az új szövetség népét lélekben összeköti Ábrahám törzsével. (Nostra Aetate 4) Közösségi élet Közösségünk tagjai az õsegyház mintájára élik meg egymás között a testvéri egységet: a megosztást keresve a szívek és lelkek egységét oly módon, hogy egyikük sem mond semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös (Ap.Csel 2,44).
Közösségi életünk mintájának a názáreti Szent Családot választjuk. Názáret iskolájába lépünk, hogy megtanuljunk ne önmagunknak, hanem másokért élni; hogy újra megtaláljuk az emberi kapcsolatok valódi értelmét. Arra törekszünk, hogy házaink igazi családokká váljanak. Lelkület El akarunk kötelezõdni arra, hogy már mostantól kezdve megéljük Isten eljövendõ Országának köztünk lévõ valóságát. Szûz Mária tisztelete fontos szerepet tölt be házainkban. A Közösségnek alapítása óta meggyõzõdése, hogy Szûz Máriához tartozik. Ezért minden házban ápolni kell a Mária iránti gyermeki szeretetet és az õ anyai közbenjárásába vetett bizalmat. (Szabályzat 47. ) Fõ védõszentjeink Szent József: Izrael népébõl származó igaz ember, a Szent Szûz jegyese, a lelki élet õrzõje. Tisztelete jelzi, hogy a Közösség imája által egyesül Izrael népével, aki várja az Úr eljövetelét. A prófétákkal és Pál apostollal együtt várja az Egyház azt az csupán Isten elõtt ismeretes napot, amikor a népek mind együtt könyörögnek Istenhez, és egy szívvel szolgálnak neki (Szof.3,9) Nostra Aetate 4. Vianney-i Szent János: katolikus plébános, a papok védõszentje. A Közösség példaképe az Egyházhoz való kötõdésben. Szárovi Szent Szerafim: orosz ortodox szerzetes, a szüntelen imából élõ sztarec. A Közösség keresztények egységéért - különösen a keleti egyházakkal való közösségért - folytatott imádságának jelképe.
Szolgálatok A szemlélõdõ élet olyan kegyelem, melynek gyümölcseit nem tarthatjuk meg magunknak: Fejemet megkented olajjal, s poharam túlcsordul (Zsolt 23,5) Apostolai akarunk lenni Isten végtelen irgalmának. Szívünkben visszhangzott a hívás: Vigasztaljátok, vigasztaljátok meg népemet. (Iz 40,1) A világ nyomorúságával szembenézve hirdetnünk kell Isten ígéretét: Mégha az asszony meg is feledkezne csecsemõjérõl, az Úr hûséges, sosem hagy el, mert a tenyerébe rajzolt minket. (Iz. 49,15-16) Ujjongjatok, egek és örvendj, te föld, ujjongásba törjetek ki hegyek, mert megvigasztalja népét az Úr, és szegényein megkönyörül. (Iz 49,13) Javaink megosztását elsõsorban az adakozáson és a vendégszereteten át gyakoroljuk. Az Egyház szükségletei és a kegyelem indíttatásai pasztorális és missziós tevékenységre hívnak, mellyel részt veszünk az új evangelizációban és a Szeretet új Pünkösdjének befogadásában, hogy megvalósuljon a szeretet civilizációja, Isten Országának elõvételezése. Valójában napjainkat megannyi szükség és nyomorúság jellemzi, mely kérdést és felhívást intéz a keresztény lelki fogékonyság felé.... A keresztény embernek, aki erre a látványra tekint, meg kell tanulnia a Krisztushitébõl fakadó tennivalóját, miközben értelmezi azt a felhívást, melyet Krisztus intéz hozzá a szegénység világából. (Novo Millenio Ineunte 50)
Imaélet A liturgia az a csúcspont, mely felé az Egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelybõl fakad minden ereje (SC 10) A Közösség tagjainak valamennyi kötelezettsége közül a legfontosabb az, hogy a közösségi és az egyéni imából táplálkozó, Istennel egyesült életre törekedjenek. Minden más munkájuknak vagy apostoli szolgálatuknak az imában kell gyökereznie. (Szab.38. )... olyan kereszténységre van szükség, amely mindenekelõtt az imádság mûvészetében tûnik ki. A Jubileumi Év az intenzívebb személyes és közösségi imádságnak az esztendeje volt. Jól tudjuk azonban, hogy az imádságot nem szabad automatikusan letudni. Meg kell tanulnunk imádkozni, újból és újból el kell sajátítanunk ezt a mûvészetet az isteni Mester ajkáról, miként az elsõ tanítványok: Uram, taníts meg minket imádkozni! (Lk 11,1) Az imádság során alakul ki az a párbeszéd Krisztussal, amely bensõséges barátaivá avat bennünket: Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok (Jn 15,4). Ez a kölcsönösség a lényeg maga, a keresztény élet lelke, és egyben minden pasztorális élet feltétele. (Novo millennio ineunte 32.) A keresztény élet célja a Szentlélek megszerzése (Szárovi Szent Szerafim), az okos szüzek tevékeny várakozásában, akik a Lélek szent olajával töltötték meg lámpásukat, hogy fogadhassák az érkezõ Võlegényt (Mt 25,2-12). Az imádságot és annak számtalan megjelenési formáját a legkiválóbb eszköznek tartjuk a Lélek olajának megszerzésére az Atyával való baráti párbeszédben, melynek õ a kezdete és a vége. (Élet Könyve) Egyéni imádság Elsõdleges kötelességünk a rendszeres bensõ ima gyakorlása. Naponta egy órát szentelünk ennek az Istennel való csendes együttlétnek, ha lehetséges, a kitett Oltáriszentség elõtt. Konkrét eszközöket ragadunk meg ahhoz, hogy ez a bensõ ima igazi lelki növekedéshez, az Istennel való átalakító találkozáshoz és egyesüléshez vezessen (...) Imaéletünk mestereinek fõként azokat a szenteket tekintjük, akiknek különleges karizmáját ezen a területen az Egyház elismerte, elsõsorban a Kármel szentjeit. (Szab.39. ) Törekszünk arra, hogy a szemlélõdés kegyelme egész életünket átjárja. Válaszolni akarunk Jézus szüntelen imára való hívására, ezért a rózsafüzér és a Jézus-ima fontos szerepet tölt be életünkben. Egyszerûségük lehetõvé teszi, hogy mindig és mindenütt imádkozzunk, megszentelve a teret és az idõt. A rózsafüzér az egyik legalkalmasabb eszköz annak elõmozdítására, hogy a hívõk szemléljék a Krisztusmisztériumot. (...) Nyugaton fejlõdött ki, sajátosan elmélkedõ imádság, s bizonyos módon megfelel a keleti kereszténység talaján kisarjadt 'a szív imádságá'-nak, vagy a 'Jézus-imádság'-nak. (Rosarium Virginis Mariae 5.) Törvényeidben gyönyörködöm (Zsolt 118,16): hogy Isten Igéje termékennyé váljék a szívünkben, úgy kívánjuk õrizni, mint Mária. A lectio divina, a Szentírás olvasása mindennapi eledelünk. Különösen fontos, hogy az Ige hallgatása élõ találkozássá legyen a lectio divina õsi és mindmáig érvényes gyakorlatában, melynek segítségével megtalálhatjuk a bibliai szövegben azt az eleven szót, amely cselekvésre szólít, irányt jelöl és életet alakít. (NMI 39.) Közösségi ima A nap ritmusát a közös imádságok határozzák meg: laudes, napközi imaóra, vesperás, kompletórium. Napunk és imádságunk csúcsa a szentmise. A közösségi imádságok és a liturgikus imaórák minden ház életének legalapvetõbb elemei legyenek, minden testvér törekedjék arra, hogy a liturgiákon hûségesen és buzgón vegyen részt. (Szab 40. ) A közös imádság által a minket szeretetbõl meghívó Isten iránti hûségünket fejezzük ki, amint az
õskeresztények, akik egy szívvel-lélekkel mindennap összegyûltek a templomban (ApCsel 2,46) Az Úr eljövetelére várakozva már most bekapcsolódunk az angyalok mennyei liturgiájába, akik vég nélkül ünneplik a Magasságbeli Istent: Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsõsége! (Zsolt 32, Iz 6,3) Isten dicsõsége az Elõtte álló ember, aki dicséri, ünnepli õt; befogadja és hirdeti élõ és éltetõ Igéjét. A földi liturgiában annak a mennyei liturgiának elõízét élvezzük, amelyet Jeruzsálemben ünnepelnek, a szent városban, ahová zarándokként tartunk, ahol Krisztus, a szentély és az igazi sátor szolgája ül Isten jobbján; a földi liturgiában az összes mennyei sereggel együtt énekeljük az Úrnak a dicsõség himnuszát; tisztelettel megemlékezvén a szentekrõl némi részt és közösséget remélünk velük; várjuk az Üdvözítõt, Urunkat Jézus Krisztust, amíg õ maga, a mi életünk meg nem jelenik, és vele együtt mi is meg nem jelenünk dicsõségében. (SC 8.) Törekszünk arra, hogy az egységre szóló hivatásunk a liturgiában is testet öltsön. Ezért péntek este Izrael imájához kapcsolódunk, szombaton pedig a feltámadási vesperásban a Keleti egyház imájával egyesülünk. Liturgikus tánc Szombaton, a feltámadási vesperást követõen dicsõítésünket, hálaadásunkat, örömünket tánccal is kifejezzük. Egész lényünkkel ünnepelni és hirdetni akarjuk az Élet gyõzelmét. A vallásos tánc a lelki öröm kifejezése. Nemcsak szavakkal vagy dallammal, hanem az egész lény mozdulatával, test és lélek szabad kibontakozásával írt ima. (...) Már a közösségi élet kezdetén minden területen rátaláltunk az élet értelmére: munka és nyugalom, aszkézis és ünnep, szegénység és szépség. Az élet akkor szép, ha értelme van. Amikor Istennek adjuk életünket, minden értelmet nyer. A legkisebb mozdulat, szó hirtelen az örökkévalóság szintjére emelkedik. Minden Isten függvényében rendezõdik el, minden rá vonatkozik, hozzá kapcsol bennünket. Tegyetek mindent Isten dicsõségére (1 Kor 10,31). Az élet liturgia, amelyben minden Istent dicsõíti. (...) Egész életmódunkban újra rá kell találnunk az élet szépségének értelmére. (...) Amikor belépünk testünk templomába, akkor jelenvalóvá válunk a bennünk levõ Isten számára. Isten pedig szeretet, világosság, jóság, szépség. Ha tekintetében akarunk élni, hagynunk kell, hogy felöltöztessen bennünket szeretetével, világosságával, jóságával, szépségével. (Jo Croissant, a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség alapítójának felesége, A test a szépség temploma c. könyvében.) Kapcsolat részletei Nyolc Boldogság Katolikus Közösség 8777 Homokkomárom, Ady u. 2 homokkomarom@nyolcboldogsag.hu hk@nyolcboldogsag.hu Vendégfogadás- Homokkomárom (vendégfogadással kapcsolatos információk) hk.vendeg@nyolcboldogsag.hu