PÉNTEK, november 14. 17:00 17:30



Hasonló dokumentumok
Középiskolások. hosszú hétvégéje a bbte-n

Ebéd (Egyetemiek Háza, E. de Martonne utca, a Főépület mellett)

Tisztelt Igazgató úr! Kedves Osztályfőnök kollégák!

Tagozati Tanács. Sorsz. Név Tisztség Kar. Rektorhelyettes BBTE tagozatvezető Rektorhelyettes, Magyar Fizika Intézet vezetője

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2016

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2012

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2018

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

A kreatív tudás megalapozása kisiskolás korban

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Beiskolázási számok, egyetemi szintű nappali képzés Nyelv

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

Oktatási Szakmai Rendezvény

Kultúra és piac. Kritikai perspektívák a kultúra és gazdaság kapcsolatainak történeti és jelenkori vizsgálatához a kulturális fordulat után

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

I. ÉV. Könyvtár- és információtudomány félév

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

BBTE Rektori Hivatal Str. M. Kogălniceanu/ Farkas utca 1. Kolozsvár, RO Tel.: , Fax:

Eredménylista Erdővidék

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

VIZSGAREND 2014 téli szesszió

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

Kulturális turizmus szak órarend tanév, I. félév magyar vonal. Nap Óra Tantárgy Terem Tanár Megj.

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

AGRÁRTUDOMÁNYI SZAKOSZTÁLY IX. KONFERENCIÁJA

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, november

Órarend Kommunikáció, Közkpacsolatok és Reklám Intézet, magyar tagozat - I. év, 1. félév, 2012/2013-as tanév

X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

Magyarország Kormánya Emberi Erőforrások Minisztériuma

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2017

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

AZ EURÓPAI GONDOLAT ÉS A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉG JÖVŐJE A JELEN ÉS A MÚLT TÜKRÉBEN

GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés)

Szakdolgozat és disszertációs dolgozat témavezetés

Központi Olvasóterem. Angol-Amerikai Intézeti Könyvtár

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a as tanévre

Városi iskola IDŐPONT: június 14., csütörtök

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10.

Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2013

KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA)

2009. november 26 csütörtök

Szavazókör nyitvatartása

Bölcsészettudományi Konferencia

Eredménylista Kolozsvár és körzete

Légy két hétre egyetemista Kolozsváron! Felhívás

Fiatal oktatói pályázat 2017/18-as tanév nyertesek listája

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

AKTUÁLIS INFORMÁCIÓK (Eredmények)

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

"BALUSWIM 20" Jubileumi Úszóverseny jegyzőkönyv

Kutatók éjszakája programsorozat ELTE Savaria Egyetemi Központ (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.) szeptember 27. Programok

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

ALAPKÉPZÉS I. ÉV. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Fundam. teológia előadás (D+VT) (NM) Fundam. teológia szem. (D+VT) (ASz)

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN

IX. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

08:00 09:00 Regisztráció 09:00 09:30 Köszöntõk Dumitru Matis, dékán, BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása

a tanári testület 9 A tantestület * Bogdán Krisztina (2002) vezetőtanár, spanyol: 10. évf., 11. évf., 12. évf., 12. fakt


A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2014

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

Letűnt korok "maximái", mint a fenntartható fejlődés zálogai

Név: Vizsga Szakirány A témavezető tanár Ilea, Anamaria Szakdolgozat februári szesszió Kereskedelem, szolgáltatások dr.

ALAPKÉPZÉS I. ÉV. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Fundam. teológia előadás (D+VT) (NM) Gyárfás Elemér terem. Fundam. teológia szem.

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Nyári tábor augusztus Pannon Egyetem Georgikon Kar. Keszthely PROGRAMTERV

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben

VII. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

Descendants of Urbanus Benedek

V-VIII. Oszt Tanuló neve A verseny neve Szint Eredmény Felkészítő tanár. Barta Zágoni Bernadette

NÉV OSZTÁLY INTÉZMÉNY TANÁR HELYEZÉS GÁL CSANÁD V PLUGOR SÁNDOR LÍCEUM PÉTER JAKAB MÁRIA DÍCSÉRET

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

A 2012 évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia programja a

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24.

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014

Néprajz I. év. Hétfő Kedd Szerda csütörtök péntek. 240-es terem. 240-es terem. Pozsony Ferenc

II. ÓVODAPEDAGÓGIAI NYÁRI AKADÉMIA

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013.

MOME Nyílt Nap A MOME kancellárja üdvözli a Nyílt Nap látogatóit Információ az egyetemi előkészítőről, tanfolyamokról

Szolnoki II. Rákóczi Ferencz Általános Iskola

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap

Átírás:

PÉNTEK, november 14. 11:00 13:00 érkezés, regisztráció a BBTE Főépületében, a Nicolae Iorga terem előtt 13:00 15:00 ebéd 14:00 15:00 kolozsvári diákok regisztrációja Megnyitó. Plenáris előadások Helyszín: Főépület (Farkas utca), Aula Magna 15:00 15:10 Soós Anna rektorhelyettes, a BBTE Magyar Tagozatának vezetője köszönti a résztvevőket 15:10 15:50 Bartos-Elekes Zsombor, Magyar Földrajzi Intézet Térképes időutazások 16:00 16:40 Molnár Kovács Zsolt, Magyar Történeti Intézet Mítosz és valóság. Trója felfedezése 17:00 17:30 és 17:45 19:15 Párhuzamos előadások, foglalkozások különböző szakterületekről (A 10 perces szünetben lehetőség van arra, hogy a diákok termet váltsanak.) Helyszín: BBTE Főépület 17:00 17:30 Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet Fenesi Annamária: Fajvédelmi programokról: hogyan lehet megmenteni a pandát és az arany oroszlánmajmocskát? Felelős: Markó Bálint Helyszín: Főépület, Roșca terem, I. emelet Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Szabó Árpád Töhötöm egyetemi adjunktus előadása: Leonardo DiCaprio, a gyémántok és a kungok: hogyan lettünk globálisak és hogyan keresünk erre helyi válaszokat? Helyszín: Főépület, Chamoux terem, I. emelet Magyar Irodalomtudományi Intézet Farmati Anna egyetemi adjunktus előadása: Hajnali flash mob egy könyvtárban. Avagy hol van az élet? Helyszín: Főépület, Goangă terem, I. emelet

Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék Nyelvi játékok Felelős: Tulit Gyopár Helyszín: Főépület, Stoicovici terem, földszint Magyar Földrajzi Intézet Vetített előadás a Földrajz Kar terepgyakorlatairól Felelős: Nagy Egon Helyszín: Főépület, Bogrea terem, I. emelet Politikatudományi Intézet Pálfy Zoltán: Politika és tudomány az egyetemen Felelős: Sata Kinga Helyszín: Echinox épület, Vătășianu terem Magyar Filozófiai Intézet: Egyed Péter egyetemi tanár előadása: A filozófia három dimenziója: gondolkodás, önismeret, gyógyítás Felelős: Szigeti Attila Helyszín: Főépület, Böhm Károly terem, I. emelet Környezettudományi Intézet Begy Róbert: Finom-e és egészséges a radioaktív csoki? Felelős: Réti Kinga Helyszín: Főépület, Emil Pop terem, földszint Magyar Matematika és Informatika Intézet Jakab Hunor és Áfra Attila: Robotikai alkalmazások és gépi látás Felelős: Jakab Hunor Helyszín: Főépület, Nicolae Iorga terem, I. emelet 17:45-18:15 Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet László Zoltán: Járványtan ökológus-szemmel Felelős: Markó Bálint Helyszín: Főépület, Stoicovici terem, földszint

Magyar Filozófiai Intézet Gregus Zoltán egyetemi adjunktus előadása: Fejezetek a szerelemről. Filmrészletek franciaágyon Felelős: Szigeti Attila Helyszín: Főépület, Böhm Károly terem, I. emelet Környezettudományi Intézet Réti Kinga: Lenne élet talaj nélkül? Felelős: Réti Kinga Helyszín: Főépület, Goangă terem, I. emelet Magyar Történeti Intézet Bemutató a régészet, művészettörténet és kulturális turizmus szakmai gyakorlatáról Felelős: Burckhardt Britta Helyszín: Főépület, Lucian Blaga terem, I. emelet Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet Seer László-Csaba: Az ötleteden múlhat! A Világ megjavítása a marketing eszközeivel Felelős: Petru Petra Helyszín: Főépület, Bogrea terem, I. emelet 18:20 Vacsora SZOMBAT, november 15. 09:00 13:00 A BBTE magyar intézetei által biztosított programok (előadások, foglalkozások) az egyes karokon (a diákok érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak) Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet Jakab Endre előadása: Fegyverkezési verseny ember és bacterium, laborbemutatás Helyszín: Molekuláris Biológiai Intézet (Iris-telep) Kísérő: Avar Lehel, 0743 99 55 95 Markó Bálint: Mikrokozmosz: élet egy csepp vízben, egy szippantásnyi levegőben mikroszkópozás, ismerkedés a mikrovilággal (laborgyakorlat és beszélgetés)

Ismerkedés a Botanikus Kerttel diákvezetéssel Felelős: Markó Bálint, Helyszín: Mikó-kert Kísérő: Geréb Attila, 0758 501 296 Bölcsészettudományi Kar 09:00 Kerti József: Útbaigazítás meg nem érkezett gólyáknak Magyar Irodalomtudományi Intézet Helyszín: Bölcsészettudományi Kar, Dézsi Lajos terem, I. emelet 09:30 Tánczos Vilmos: Az ünneplő és játszó ember Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Helyszín: Bölcsészettudományi Kar, Brassai terem 10:15 Fazakas Emese: Mi fán terem a nyelvtudomány? Magyar é s Általános Nyelvészeti Tanszék Helyszín: Bölcsészettudományi Kar, Horea út Interaktív finn nyelvóra kezdőknek. Az órát a finn lektor: Anja Keränen tartja Helyszín: Bölcsészettudományi Kar, 204-es terem Felelős: Fazakas Emese Kísérő: Szász Béla, 0746 908 233 Magyar Földrajzi Intézet GPS-es "kincskeresés", illetve mentális térkép készítése Felelős, kísérő: Máthé Csongor, 0721 212 734 Helyszín: Találkozó a BBTE Főépületénél Politikatudományi Intézet Pártalapítási játék Felelős: Sata Kinga Helyszín: a kar IV/5-ös terme (str. Traian Mosoiu 71.) Kísérő: Nagy Krisztina, 0761 63 71 26 Földtani Intézet 09:00 Óriások és parányok az évmilliók sodrásában őslények interaktív megismerése a múzeumban, mikroszkópos foglalkozás, valamint parányőslények keresése Találkozás: BBTE Főépület előtere Helyszín: BBTE Főépület, Mikroszkópia terem

10:00 Egy geológus játékszerei: ásványok, kőzetek, drágakövek ásványok és kőzetek érdekes tulajdonságainak vizsgálata különböző módszerek, valamint mikroszkóp segítségével Találkozás: BBTE Főépület előtere Helyszín: BBTE Főépület, Mikroszkópia terem Felelős, kísérő: Silye Lóránd Magyar Filozófiai Intézet Szakbemutató; Interaktív filozófiai foglalkozások (Kerekes Erzsébet, Szigeti Attila) Helyszín: BBTE Főépület, I. emelet, Böhm Károly terem Felelős: Szigeti Attila Magyar Történeti Intézet Mire jó a 21. században a könyvtár? (játék, bemutató) Helyszín: Központi Egyetemi Könyvtár, indulás a Főépület elől Felelős: Szegedi Éva Magyar Történeti Intézet Toth Szilárd: Az olimpiák és a nagyhatalmak vetélkedése Duy Erika: A Nemzetközi kapcsolatok szak bemutatása Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet Marketinges egy napra (programfelelős: Săplăcan Zsuzsa) Fish Banks szimulációs játék (programfelelős: Szász Levente) Kari látogatás Helyszín: Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar épülete, Teodor Mihali utca, 58 60., 022-es terem Kísérő: Csüdör Tamás, 0751 495 379 vagy Bandi Nándi 0745 16 05 25 Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet 09:00 10:30 Fóris-Ferenczi Rita: "...jó szóval oktasd, játszani is engedd szép komoly fiadat!" Játék tanulás szabadság 10:45 12:00 OSZTÁLYBAN (L)ÉLEK személyiségfejlesztő játékok mesteris hallgatók szervezésében Felelős: Vicsi Dóra Helyszín: Főépület, Popoviciu terem (5/1)

13:30 15:00 Ebéd 15:00 18:00 Csoportfoglalkozások a KMDSZ szervezésében Főépület, Iorga (2/1) terem, Ionescu (7/1) terem, Goangă terem (I. emelet) 18:30 19:30 Vacsora 20:00 Színházi előadás (Georges Feydeau M. Desvallières: Vidéki jegyesek, Magyar Állami Színház) VASÁRNAP, november 16. 10:00 12:30 Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) bemutatkozása Helyszín: BBTE Főépület, Aula Magna 12:30 13:00 Soós Anna rektorhelyettes záróbeszéde Helyszín: BBTE Főépület, Aula Magna 13:00 14:00 Ebéd, hazautazás