M a g y a r S u z u k i Z r t.
Amikor az álmok valóra válnak... 2013 nyarának kezdetén, amikor a Duna megáradt, és a szó szoros értelmében benne voltunk a vízben, láthattuk, hogyan fognak össze a magyar emberek, hogyan küzdenek meg az elemekkel városaik és falvaik védelmében. Megtapasztalhattuk, hogy viszontagságok közepette az ország lakói mekkora Hisashi Takeuchi vezérigazgató erőfeszítésre képesek. A Magyar Suzukinál a magyarok legendás tehetsége a Japánból importált technológiával és szakértelemmel találkozik, hogy egyesülve kiváló minőségű termékeket hozzon létre. Huszonkét éve vagyunk Magyarországon, s ezalatt több mint 2,3 millió gépkocsi gördült ki az esztergomi gyárból. 2013 nyarán a kultúrák találkozása újabb gyümölcsöt érlelt: létrehoztuk teljesen új modellünket, az SX4 S-Cross-t. Tevékenységünk kezdete, 1992 óta ez már a nyolcadik gyártott típusunk. Az első tizenkét hónap során 100 ezer SX4 S-Cross gyártását tervezzük, amivel éves termelésünk 200 ezer darabra kúszhat fel. Szilárd meggyőződésünk, hogy a Suzuki első C szegmensbe tartozó crossover autója, az új SX4 S-Cross vonzó megjelenésével, tágas belső terével, erős, mégis takarékos motorjával, egyedülálló összkerekes meghajtásával a valóra vált álmot jelentheti a magyar utakon. Az új modellt nemcsak Európában értékesítjük, hanem a világ mintegy hatvan országába fogjuk exportálni a Suzuki világstratégiai modelljeként. Folytatjuk beruházásainkat a gyárban, ami egyben beruházás a jövőbe: szilárdan hisszük, hogy jelentős eredmények csak ott születhetnek, ahol a szándék, a törekvés és a hit is erős. Fejlesztési terveinkben már ott lapul a következő új modell, a munkát megkezdtük. Eltökélt szándékunk, hogy olyan termékeket állítsunk elő, amelyekbe egyedi és modern technológiát építünk be, miközben a magyar autóipar főszereplői maradunk a továbbiakban is. Elvégre két kultúra sikeres örökösei vagyunk, magyarok és japánok egyben, több mint két évtizedes múlttal itt a Magyar Suzukiban!
Eredményeink 1991 Megalakul a Magyar Suzuki Rt. Az alaptőke 5,5 milliárd forint, az alapítók a japán Suzuki, a magyar kormány, az Itochu és a Világbank. 1992 Megkezdődik az ötajtós Swiftek sorozatgyártása. 1993 itthon is elindul a négyajtós Swift Sedanok gyártása. 1994 az exporttevékenység kezdete. 1996 Az esztergomi gyárban elkészül a százezredik hazai gyártású Suzuki. 2000 Megindul a Wagon R+ sorozatgyártása. 2003 Megkezdődik az Ignis sorozatgyártása. 2004 Megkezdődik a dízelüzemű Wagon R+ és Ignis gyártása. Az esztergomi gyárban is készülnek Ignis Super 1600-asok. 2005 Február 4-én bemutatják az új Swiftet, a Suzuki Way of Life! filozófiájának zászlóshajóját. 2006 Február 27-én legördül a gyártósorról az SX4 családi és szabadidő-autó. Októberben elkészül az egymilliomodik autó a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában. 2008 Kora tavasszal legördül a gyártósorról az első Splash. a Magyar Suzuki a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával karöltve megalapítja a Puskás Suzuki Kupát. Szeptemberben elkészül a másfél milliomodik Suzuki. 2010 Június 10-én legördül az esztergomi gyár gyártósoráról a megújult Swift, a nagy sikerű világstratégiai modell harmadik Magyarországon gyártott generációja. 2011 Július 14-én Esztergomban elkészül a kétmilliomodik személyautó, egy harmadik generációs Swift. Megújul a Swift széria nagy teljesítményű csúcsmodellje, a Swift Sport. 2012 Megújul a Splash. a Magyar Suzuki októberben ünnepli a sorozatgyártás megkezdésének huszadik évfordulóját. A vállalat stratégiai megállapodást köt a magyar kormánnyal. 2013 Szeptemberben elindul a Suzuki C kategóriás crossover modellje, az SX4 S-Cross sorozatgyártása. Főbb vállalati adatok Jegyzett tőke (2013. április 30-án) Alkalmazottak száma (2013. április 30-án) Az összes értékesítésből származó nettó árbevétel (2012) A belföldi értékesítésből származó nettó árbevétel (2012) Az exportértékesítésből származó nettó árbevétel (2012) Beszerzési alapú beruházás (2012) Tulajdonosi szerkezet Suzuki Motor Corporation 97,52% ITOCHU Corporation 2,46% Magyar részvényesek 0,02% Értékesítés Összesen 300 000 300 300,000 000 250 000 250 250,000 000 200 000 200 200,000 000 150 000 150 150,000 000 100 000 100 100,000 000 50 000 40 50 50,000 000 30 40000 40,000 20 30000 30,000 10 000 20,000 000 10,000 000 66 438,,, 110 515 131 577, 202 121 Gyártás és értékesítés 303 millió euró 2930 fő 1405 millió euró 119 millió euró 1286 millió euró 78 millió euró Esztergomban gyártott gépjármű (2012) 156 070 Értékesített gépjármű (2012) 157 020 ebből Esztergomban gyártott 156 214 Export 153 473 ebből: Swift 54 420 SX4 (Fiat Sedici) 55 932 Splash (Opel Agila) 42 385 Belföldön forgalomba helyezett (2012) 3300 ebből saját gyártású 3232 Swift 1743 SX4 1108 Splash 381 Tervezett gyártás 2013-ban 162 000, 260 626, 175 053,, 157 020 157 020 157,020 170 600 169 509 153 473 2 205 1 990 3 547 2 205 1 990 3 547 2,205 1,990 3,547 Exportértékesítés Belföldi értékesítés
Igazi magyar. És japán. A magyar gazdaság fontos szereplője Az Esztergomban közvetlenül foglalkoztatott 3000 dolgozó mellett a Magyar Suzuki kiterjedt kereskedői és beszállítói hálózatán keresztül több tízezer embernek nyújt megélhetést. A vállalat a magyar autóipar jelentős szereplője, a nemzetgazdaság egyik tartóoszlopa. A magyar kormány stratégiai partnere A húsz éve folyó közös munka betetőzéseként a Magyar Suzuki Zrt. stratégiai együttműködési megállapodást kötött Magyarország kormányával a meglévő gazdasági kötelékek szorosabbá fűzésére, a fenntartható és stabil működés előmozdítására. A megállapodás megteremti a kereteket ahhoz, hogy a Magyar Suzuki bővítse gyártóés fejlesztőtevékenységét Magyarországon, továbbá hogy megőrizze versenyképességét Európa piacain. Zöld elkötelezettség A Suzuki feladatának tekinti, hogy üzemanyag-takarékos, környezetbarát autókat gyártson. A minőség mellett a Magyar Suzuki Zrt. kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra. A gyártási folyamatok során ideértve a préselést, a fröccsöntést, a hegesztést, a járművek és alkatrészeik festését, valamint a teljes összeszerelést, továbbá a technológiai megoldások fejlesztésekor mindig a környezetvédelmet és a biztonságot helyezzük előtérbe. Annak érdekében, hogy tiszta környezetet és szolidáris társadalmat örökítsen a következő generációra, a Suzuki Motor Corporation Suzuki Környezetvédelmi Terv 2015 néven környezetvédelmi kezdeményezést hozott létre. Ehhez társul a Suzuki Biodiverzitás-megőrző Program, amelynek célja a fajok sokféleségének védelme és fenntartható hasznosítása a Suzuki tevékenységei során. Mindkét kezdeményezés a Suzuki Globális Környezetvédelmi Chartáján alapul. Innovatív vállalat A Magyar Suzuki büszke rá, hogy egyike Magyarország élenjáró cégeinek az innováció terén. A vállalat innovációhoz kapcsolódó költései 2012-ben 1,8 milliárd forintra rúgtak. Emellett a társaság 207,7 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól kutatást, fejlesztést és innovációt támogató ernyőprojektjére.
Az új SX4 S-Cross A modell fő jellemzői A Magyar Suzuki a Suzuki Motor Corporation európai gyártási központjaként a cégcsoport fontos tagja. Az új SX4 S-Cross bevezetése egyben egy bővítési program kezdetét is jelenti, amelynek keretében a Magyar Suzuki új exportpiacokat céloz meg, növeli gyártási volumenét, és a Suzuki globális stratégiájának fontos gyártóbázisa lesz. Az SX4 S-Cross sorozatgyártása hivatalosan 2013. szeptember 6-án kezdődött meg Esztergomban. Új generációs ALLGRIP összkerekes technológia Az új összkerékhajtási technológiának köszönhetően a vezető négy üzemmód közül választhat a nagyobb teljesítmény és biztonság érdekében. A lehető legkisebb fogyasztás A motoron elvégzett finomítások, a kiváló légellenállási tulajdonságok és a csökkentett tömeg gondoskodik róla, hogy az SX4 S-Cross üzemanyag-fogyasztása a C szegmensbe tartozó crossoverek kategóriájában szokatlanul csekély legyen, miközben meglepően kevés szén-dioxidot juttat a levegőbe. Kiváló biztonsági jellemzők A nagy szakítószilárdságú acél használata nyomán a karosszéria kisebb súlya dacára rendkívül törésbiztos. A vezető és utasai biztonságáról, nyugalmáról különféle aktív és passzív biztonsági felszerelések gondoskodnak. Panoráma-napfénytető A kétrészes, üvegből készült panoráma-napfénytető ablaknyílása az egyik legnagyobb ebben a kategóriában. Több hely az utasoknak és a csomagoknak A C kategóriás méretnek köszönhetően az egész család élvezheti az SX4 S-Cross tágas utasterének és csomagterének előnyeit. Új színek Az autó tíz színben készül, a két újdonság zöldcitrom metál és ametisztszürke gyöngymetál a modell városias karakterét hangsúlyozza. A Suzuki formatervezői és mérnökei eredetileg a jelenleg forgalomban lévő SX4 utódjának szánták a modellt, ám a crossover autók iránt Európában és a világ más tájain mind markánsabban jelentkező vásárlói igényekre reagálva hamarosan rájöttek, hogy valami nagyobban kell gondolkodniuk. Méreténél fogva az új modell átlép a C szegmensbe, és régi nevét az SX4 S-Cross névalakban őrzi meg.
A jót még jobbá! 2013-ban a Magyar Suzuki Zrt. motorkerékpár-üzletága több mint duplájára növelte értékesítését nemcsak a hazai piacon, hanem az irányítása alá tartozó kelet-európai régióban is. Sokat köszönhetünk ikonikus modelljeinknek. Kategóriateremtő hipertúrázónkat, amely maga a formát öltött sebesség és teljesítmény, blokkolásgátlóval szereltük föl, így a 2013-as Hayabusa biztonságosabb, mint valaha. A luxusrobogók között szintén kategóriaelsőnek számító Burgman 650 is alapos modellfrissítésen esett át a 2013-as modellévre. Keskenyebb, elegánsan sportosabb vonalakat kapott, ezzel még kifinomultabb lett. 2013-ra teljesen új fejlesztésű crossmotorok érkeztek: az RM-Z450 és az RM-Z250 műszaki tartalma frissült, a motorok megőrizték pozíciójukat a világelitben. Az Inazuma 250, amellyel a Suzuki idén új kategóriába lépett, sikeresen és szervesen beilleszkedett európai modellkínálatunkba. Szintén új a kínálatban a C1500BT cruiser, amely gyárilag felszerelt, öblös oldaldobozaival és szélvédőjével a bagger stílus híveinek készült. Jól teljesítenek futó modelljeink is. A V-Strom 650 népszerűsége töretlen, akárcsak a GSR750 modellé. És idesorolhatjuk a Gladiust is, amely idén új, izgalmas színvariációkkal hódít. A fejlődés útján Természetesen 2014-re is tartogatunk csemegéket. Teljesen megújul és visszatér az európai piacra a nagy V-Strom. Az egyliteres, V2-es erőforrással szerelt kaland-túra gépen számos elektronikus segédberendezés, például a blokkolásgátló és a Suzuki kínálatában elsőként a kipörgésgátló is szériátartozék lesz. Az új modell a méret, tömeg, kezelhetőség és teljesítmény kedvező kombinációját nyújtja, és valódi élménnyé teszi a hosszú túrázást. A nagy Burgman után várhatóan a robogócsalád többi tagja is megújul a 2014-es esztendőre. Nálunk a győzelem tradíció A töretlen fejlődés és termékeink magas műszaki színvonala érdekében a Suzuki nagy súlyt fektet a versenysportra. Zászlóshajónk, a GSX-R1000 superbike 2013-ban is kiválóan szerepel az FIM Endurance hosszú távú gyorsasági világbajnokságon, ahol már eddig is tucatnyi bajnoki címmel büszkélkedhetünk. 2011 és 2012 után ismét elhódíthatjuk a címet. A motocross-világbajnokság MX1-es kategóriájában előkelelő helyen versenyez az RM-Z450-es, amely az elmúlt három évben másodikként zárt a sorozatban. Néhány év kihagyás után a Suzuki visszatérni készül a MotoGP-be. A vadonatúj grand prix-versenygép már több hivatalos teszten is bemutatkozott, és várhatóan a 2015-ös szezonban harcba száll a világbajnoki címért.
Magyar Suzuki Zrt. 2500 Esztergom, Schweidel J. u. 52. Telefon: 06 33 541 100 Fax: 06 33 412 014 www.suzuki.hu