6. fejezet Iszlám törvények: hazudj, lopj és ölj!



Hasonló dokumentumok
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A Korán tanítása a világ meghódításáról

Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona jan. 15., 3. és 12. old.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Második fejezet A Korán: a háború könyve

TÁRSADALOMFILOZÓFIA. Készítette: Ludassy Mária, Reich Orsolya. Szakmai felelős: Ludassy Mária június

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark 1. rész

Obama elnök július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról

látá Isten, hogy jó a világosság elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

Martin Luther King Jr,: Van egy álmom (teljes beszéd)

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül

A tudatosság és a fal

Mit keresitek az élőt a holtak között

The Holy See AD TUENDAM FIDEM

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

Harmadik fejezet Iszlám: A háború vallása

Az Istentől származó élet

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

DAN BROWN: ANGYALOK ÉS DÉMONOK 455.pp

Elöljáróban. 13. hitelv

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július

yymár meglévő csoport számára:

Bibliai tanítás a részegségről

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Test, mint Univerzum október 7.

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Mindenkit Szeressetek

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Tudnivalók a Vöröskeresztről

PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról

A Szent Szellem keresztség

2015. március 1. Varga László Ottó

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

(Közlemények) AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK BIZOTTSÁG

A TANÁCS 2003/9/EK IRÁNYELVE (2003. január 27.) a menedékkérők befogadása minimumszabályainak megállapításáról

Ahhoz, hogy egy problémát megértsünk, és megoldást találjunk

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Létezik-e Antikrisztus?

Isten az Atya Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL

Megtanulni megbocsátani

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra

Hittan tanmenet 4. osztály

TANULMÁNYOK SZERESD..."* ARTHUR LONG

Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

Czél és ESZKÖZ. h é b e r ( z s i d ó ) írás titka. Ára 5 kr. 100-anként 4 frt. A KERESZTÉNYSÉG OKULÁSÁRA LEFORDÍTOTTA: EGY

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

Pál származása és elhívása

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, Aug. 15.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

PÁL LEVELE A KOLOSSÉIAKHOZ 1. FEJEZET

Gazdagrét Prédikáció Evangélium: Márk 1, Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

SZÓSZÉK ÚRASZTALA SZERTARTÁSOK. Lőrinczi Lajos. Isten országa 1

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

Kezdetben volt egy darab fehér papír. A Nagy Művészé volt, aki arról volt híres, hogy tökéletes képeket rajzolt, és rajzolás közben sosem követett el

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

Jézus órája János evangéliumában

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai Csodálatos Tanácsadó Békesség Fejedelme 119

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Drinóczi Tímea. A személyi biztonsághoz való jogról egy hatáskör-módosítás apropóján

A gyermekek idegenforgalomban megjelenő szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem

Az iszlám és a kereszténység

Uwe CORSEPIUS, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

A vezetőket jelölő negyven szó

Átírás:

6. fejezet Iszlám törvények: hazudj, lopj és ölj! Tudtad? Az iszlám egyetlen uralkodó erkölcsi elve, hogy ami jó az iszlámnak, az helyes. Az iszlám bizonyos körülmények között megengedi a hazugságot, lopást és az ölést. Ez egy széleskörű félrevezető kampányhoz vezet manapság. Az iszlám nem csupán háborúra utasít a hitetlenekkel szemben, és arra, hogy alávessék magukat az iszlám előírásainak, hanem, ahogy azt már részben láttuk, az iszlám terjesztésének érdekében szentesíti a hazugságot, lopást és gyilkosságot. Valójában, az iszlámban nem létezik a Tízparancsolathoz hasonló erkölcsi törvénykönyv. Az elképzelés, hogy az iszlám osztozik a zsidóság és a kereszténység általános erkölcsi szemléletében, a PC mítoszok egy újabb fajtája. Az iszlámban gyakorlatilag minden elfogadható, ami előmozdítja az iszlám növekedését. Hazudni: Nem helyes kivéve akkor, amikor az! Mohamed őszintén beszélt az igazmondás szükségét illetően: Kötelező számotokra, hogy igazat mondjatok, mivel az igazság erényhez, és az erény a Paradicsomba vezet. És az ember, aki folyamatosan igazat mond és törekszik az igazmondásra, azt végül Allah igaznak fogja feljegyezni. És óvakodj a hazugságtól, mivel az trágársághoz vezet, a trágárság pedig a Pokol Tüzéhez. És az a személy, aki hazudik és hazugságra törekszik, azt Allah hazugnak jegyzi fel. 1 Ugyanakkor, mint sok más iszlám alapelv esetében, ez főleg a hívőkkel kapcsolatban érvényes. Mikor a hitetlenek jönnek szóba főleg azok, akik háborúban állnak a muszlimokkal Mohamed egy teljesen más alapelvet hirdet ki: A háború megtévesztés. Kifejezetten azt tanította, hogy a hazugság megengedhető a csatában. 2 Így két fennmaradó iszlám elv született: a politikai merényletek engedélyezése a Próféta és a vallása becsületének védelmére, és a megtévesztés gyakorlatának engedélyezése háborús időkben. A vallásos megtévesztés dogmáit (takijja és kitman) leggyakrabban a siita iszlámmal azonosítják és a szunniták (világszerte a muszlimok közel 85 százaléka) látszólag elutasítják, mivel a Próféta büntette ezeket. Ugyanakkor, mégis megtalálhatók olyan hagyományokban, melyeket a szunnita muzulmánok a legmegbízhatóbbnak tartanak. Továbbá a vallási megtévesztést (melyet a szerencsétlen hitetleneken alkalmaznak) maga a Korán is tanítja, azt üzenve a muszlimoknak, hogy A hívőknek nem szabad hitetleneket testvérbarátoknak fogadniuk a hívők helyett! Aki ekképpen cselekszik, az nem várhat Allahtól [segítséget] semmiben. Kivételt képez az, ha komoly félni valótok lenne tőlük. (Korán 3:28) Másképp mondva, ne barátkozzatok hitetlenekkel, kivéve ha komoly félni valótok lenne tőlük. Tegyetek úgy, mintha a barátjuk lennétek, így képesek lesztek megerősíteni magatokat velük szemben. A kiváló Korán kommentátor Ibn Kathir elmagyarázza, hogy ebben a versben Allah megtiltotta a hívő szolgáinak, hogy a hitetlenek támogatói legyenek, vagy hogy a hívők helyett velük alakítsanak ki barátságot. Ugyanakkor, ez alól a szabály alól kivételt képeztek azok a hívők, akik bizonyos területeken vagy időben féltik a biztonságukat a hitetlenekkel szemben. Ebben az esetben, az ilyen hívők kívülről barátságosnak mutatkozhatnak a hitetlenekkel, de legbelül soha. 3 Amikor a síita muzulmánokat üldözték a szunniták, kifejlesztették a takijja vagy eltitkolás dogmáját: hazudhattak azt illetően, amiben hittek, tagadhatták a vallásuk azon részeit, melyek a szunniták számára sértőek voltak. Ezt a gyakorlatot a Korán szankcionálja, arra figyelmeztetve a muszlimokat, hogy azok, akik elhagyják az iszlámot a Pokolra fognak kerülni, kivéve azok, akiket kényszeríttettek, hogy így tegyenek, de legbelül igaz muszlimok maradtak. 1

Akik nem hisznek Allahban, miután már hívők voltak - kivéve, aki kényszerből cselekszik, és nyugodt az ő szíve a hitben-, ám akik [önként] kitárják keblüket a hitetlenségnek: azokon Allah haragvása lesz és szörnyű büntetés lesz az osztályrészük. (Korán 16:106) Szorosan kapcsolódik ehhez a kitman, vagy hátsó gondolat dogmája, ami azt jelenti, hogy igazat mondasz ugyan, de a félrevezetés szándékával nem a teljes igazságot. Bár ezeket a dogmákat rendszerint a síitákkal szokták összefüggésbe hozni, mégis az iszlám történelme során, a szunniták szintén gyakorolták őket, mivel az alapjuk megtalálható a Koránban. 4 Ibn Kathir, aki nem volt síita, elmagyarázza, hogy a tudósok egyetértenek abban, hogy ha egy személy rá van kényszerítve arra, hogy megtagadja a hitét, akkor számára engedélyezett, hogy önvédelemből ezt megtegye, vagy vissza is utasíthatja. 5 A dzsihadisták manapság már beszélnek a megtévesztés gyakorlatának hasznosságáról. Emlékezz erre, ha legközelebb találkozol egy muszlim szóvivővel a tévében, aki a nem muszlim amerikaiakkal való barátságát és az Egyesül Államokhoz való hűségét hangoztatja. Természetesen, lehet hogy az igazat mondja, de lehet, hogy nem a teljes igazat, vagy lehet, hogy hazudik. És szinte biztos, hogy bárki is fogja az interjút vezetni nem fogja megkérdezni őt a Korán ezen szakaszáról. De mi számít kényszerítésnek ebben az esetben? Ibn Kathir úgy tűnik, hogy csak a fizikai erőszakra gondol, de a kényszerítés sok formát ölthet. Lehetséges, hogy az iszlám szóvivő ebben az országban kényszerét érzi annak, hogy háttérbe szorítsa vagy megtagadja a vallása azon aspektusait, melyeket a hitetlenek rossz ízűnek találnának? Lopás: Attól függ, hogy kitől lopsz Az iszlám jog hírhedt a durva büntetéseiről, és talán a legfigyelemreméltóbb a lopás miatti amputáció. A tolvajnak lett légyen férfi, avagy nő,- vágjátok le a kezét! [Így legyen ez] annak jutalmaként, amit szereztek [maguknak] és intő példaként Allahtól! Allah hatalmas és bölcs. (Korán 5:38). De itt ismét más a helyzet, amikor ez a hitetlenekre vonatkozik, akiket az iszlámra veszélyesnek tartanak. Tudjuk, hogy a Korán szabályokat fogalmaz meg a háborús zsákmány elosztásával kapcsolatban, arra utasítva, hogy az ötöde Allahnak és jótékonysági tevékenységekre menjen. (Korán 8:41) És miután Mohamed aláírta a Hudaybijjai szerződést a Kurajs törzzsel (lásd első fejezet), megnyugtatta az összezavarodott és csalódott követőit még több zsákmányt ígérve: Allah megígérte néktek, hogy sok zsákmányra tesztek szert. És ezt [a zsákmányt] sietve adta néktek, és távol tartotta tőletek az emberek kezét - hogy [csodás] jel legyen a hívőknek, és hogy az egyenes úton vezessen benneteket. (Korán 48:18-20). Számtalan olyan eset van, amikor a muszlimok a rajtaütések során ténylegesen zsákmányra tettek szert. Gyilkosság: Attól függ, hogy kit ölsz meg! A muszlim hitvédők szeretik a Korán 5:32 szúráját idézni: ha valaki megöl egy emberi lényt, anélkül, hogy [annak halála bosszú lenne] valaki másnak [a megöletéséért], vagy [megtorlás lenne azért], hogy [a megölt] romlást [okozott volna] a földön- akkor olyan az, mintha az összes embert ölte volna meg. Aki ellenben életben tart valakit, olyan az, mintha az összes embert életben tartotta volna.. Ugyanakkor ez a gyakran idézett vers valójában nem az ölés mindent magában foglaló tiltása, mint ahogy annak látszik. Először is Izrael fiainak volt címezve, nem a muzulmánoknak és mindez már a múlté. Valójában ez egy figyelmeztetés része a zsidók számára, hogy ne háborúzzanak Mohamed ellen, mert különben szörnyű büntetésben lesz részük. A lényeg az, hogy Allah figyelmeztette Izrael fiait, hogy ne legyenek serények abban, hogy romlást [idézzenek elő] a földön, ennek ellenére mégis ezt tették: 2

Emiatt írtuk elő Izrael fiai számára azt, hogy ha valaki megöl egy emberi lényt, anélkül, hogy [annak halála bosszú lenne] valaki másnak [a megöletéséért], vagy [megtorlás lenne azért], hogy [a megölt] romlást [okozott volna] a földön- akkor olyan az, mintha az összes embert ölte volna meg. Aki ellenben életben tart valakit, olyan az, mintha az összes embert életben tartotta volna. És eljöttek hozzájuk [időről-időre] a mi küldötteink nyilvánvaló bizonyítékokkal. Ám közülük számosan bizony ezután [is] semmibe vették a határokat a földön. Akik fegyvert fognak Allah és a küldötte ellen, s [csak] abban serények, hogy romlást [idézzenek elő] a földön, azoknak a jutalma, hogy megöletnek, vagy keresztre feszítettnek, vagy egymással ellentétesen a kezük és a lábuk levágatik, vagy elűzetnek [erről] a földről. Ez lesz az evilágon az ő szégyenük, a túlvilágon pedig [ráadásul] óriás büntetés lesz az ő osztályrészük. (Korán 5:31-33) John Quincy Adams az iszlámról: Krisztus után a hetedik században, egy vándorló arab az egyiptomi Hágár nemzetségéből [Mohamed] egy transzcendens géniusz erejét egy fanatikus természetfölötti energiájával és egy csaló tisztességtelen szellemével egyesítve, a Mennyország küldöttének hirdette ki magát, és pusztulást és sötétséget terjesztett a Föld terjedelmes részén. A mózesi törvények magasztos eszméiből az Egy mindenható Isten doktrínáját átvéve, ehhez végérvényesen kapcsolódott azzal az arcátlan hazugsággal, hogy ő maga Isten prófétája és apostola. Jézus új kinyilatkoztatásaiból átvette az örök élet és a jövőbeli büntetés hitét és reményét, melyet porig alázott azzal, hogy vallása minden megtorlását és jutalmát a saját szexuális vágyának és kielégülésének céljához igazította. Az emberi boldogság forrását annak kútjánál mérgezte meg azáltal, hogy a női nem szociális helyzetét lealacsonyította, és megengedte a poligámiát, továbbá a vallása részeként észrevétlen és megsemmisítő háborút hirdetett az emberiség fennmaradó része ellen. DOGMÁJÁNAK LÉNYEGE AZ ERŐSZAK ÉS KÉJELGÉS: MAGASZTALNI AZ EMBER ÁLLATI TERMÉSZETÉT A SPIRITUÁLIS FELÉVEL SZEMBEN. A két vallás között, karakterbeli különbözőségük folytán, már egy 12 évszázados háború tombol. Ez a háború még mindig tart Addig, amíg a hamis próféta kegyetlen és kicsapongó dogmái az emberi cselekedeteket motiválják soha nem lesz béke a földön, és barátság az emberek között. (A kiemelés az eredetiben is van) John Quincy Adams (Braintree, 1767. július 11. Washington, D.C., 1848. február 23.) amerikai politikus, 1825 és 1829 között az Amerikai Egyesült Államok 6. elnöke. [ford.] Valójában a Korán harcias utasításainak fényében, hogy öljétek meg a hitetleneket (9:5;2:191), világos, hogy ebben az esetben, mint sok más esetben, van egy szabvány a muszlimok és egy a nem muszlimok számára. Bár a Korán kiköti, hogy Egy hívőnek sem szabad megölnie egy másik hívőt kivéve, ha tévedésből [teszi]. (Korán 4:92), azonban soha nem tesz hasonló állítást a hitetlenekre vonatkozóan. Ez egy előre megjósolható kettős mércéhez vezetett az iszlám jogon belül. A jogtalan ölés a szunnita muszlim safiita iskola jogtudománya alapján, a hitetlenség után egyike a legnagyobb gazságoknak. Előírja, hogy a megtorlás kötelező mindenkivel szemben, aki egy embert teljesen szándékosan és jogtalanul megöl. Mindazonáltal nem szabad megtorolni azt, ha egy muszlim öl meg egy nem muszlimot. 6 Egy iráni szúfi vezető, Sultanhussein Tabandeh sejk aki meghatározó hatást gyakorolt Khomeini Iszlám Köztársasága jogtudományának megformálásában írta azt a könyvet, amelynek címe: Egy muszlim kommentár az emberi jogok egyetemes nyilatkozatához. Miközben főbenjáró büntetést szorgalmaz akkor, ha egy muszlimot megölnek, Tabandeh ez ellen érvel akkor, ha a gyilkos egy muszlim és az áldozat egy nem muszlim: Mivel az iszlám a 3

nem muszlimokat alacsonyabb hitűnek és meggyőződésűnek tartja, ha egy muszlim megöl egy nem muszlimot, akkor a büntetése nem lehet az, hogy bosszúból megölik, mivel a hite és a meggyőződése magasabb rendű, mint azé, akit meggyilkolt. Csupán pénzbírságot kellene megkövetelni tőle. 7 Egyetemes erkölcsi értékek? Nem találod őket Mérföldkőnek számító művében The Abolation of Man (Az emberiség felszabadítása) a keresztény hitvédő C. S. Lewis (1898-1963) példákat gyűjtött arra, amit ő Taonak vagy a természet törvényének nevezett: olyan alapelvek, melyeket a különböző kultúrákban és civilizációkban magukénak vallanak az emberek. Ezek az alapelvek a következőket tartalmazzák: A szülők, idősek, ősök iránti tisztelet. Gyerekek és vagyon tisztelete, a helyes hit és igazság törvénye, a nagylelkűség törvénye, és így tovább. Ezeknek az alapelveknek az egyetemességét olyan különböző forrásokból való idézetekkel támasztja alá, mint amilyen az Ótestamentum, az Újtestamentum, Vergilius Aeneisa, a Bhagavad Gita, Konfuciusz Beszélgetések és mondások című műve, ausztrál bennszülöttek írásai és sok más forrás. Ami teljesen hiányzik belőle, azok a Korán és más muszlim források idézetei. Ez a mulasztás lehet, hogy annak tudható be, hogy Lewisnak valahogy nem volt ismerete az iszlámról. Azonban ez elég valószínűtlen figyelembe véve azt a szerepet, amit az Egyesült Királyság játszott a Közel-Keleten és Ázsiában abban az időben, amikor Lewis élt. Bizonyára, azt gondolnánk, hogy találhatott volna leírást a Koránból valamelyik alapelvéhez. Lewis számára a probléma azonban az lehetett, hogy az iszlám egyszerűen nem híve annak, amit ő Az Általános Jóság Törvényének nevez. Valaki a hittársán kívül máshoz nem jószívű. A kellemetlen tény az, hogy az iszlám egyszerűen nem tanítja az aranyszabályt. 8 Jézus mondása, hogy A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal (Máté 7:12), gyakorlatilag minden vallási hagyományban megjelenik, kivéve az iszlámot. A Korán és a hadisz olyan éles különbséget tesz a hívők és a hitetlenek között, hogy nincs helye semmilyen parancsolatnak az általános jóságot illetően. A hitetleneket kérdőre kell vonni, meg kell gyanúsítani, el kell őket utasítani, és harcolni kell ellenük. Ez minden. Se nem tolerálni, sem pedig szeretni. Ez az, ami az iszlámot élesen elkülöníti más vallási tradícióktól. Az iszlámot kivéve elképzelhetetlen bármelyik modern vallás tanításában Tabandeh sejk zavart okfejtése azzal kapcsolatban, hogy azokat, akik megölnek egy hitetlent, kevésbé büntessék meg, mint azt, aki egy hívőt öl meg. Mohamed kontra Jézus Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka [ostoba], méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére. Jézus (Máté 5:21-22) Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! Mikor azután nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket; és utána vagy [gyakoroljatok] nagylelkűséget, vagy [kérjetek] értük váltságdíjat amíg a háborúság véget nem ér. Akik Allah útján öletnek meg, azoknak ő nem hagyja, hogy tetteik célt ne érjenek. Korán 47:4 PC Mítosz: az iszlám tiltja az ártatlanok megölését A szeptember 11-ei támadás következményeként sok muszlim szószóló és Közel-Kelet szakértő azzal nyugtatgatott minket, hogy az iszlám tiltja az ártatlan életek elvételét, és hogy a világon a muszlimok döntő többsége számára Oszama bin Laden háromezer életet követelő 4

gyilkossága a World Trade Center tornyaiban nem teljesíti az iszlám dzsihád követelményeit, hanem emberiségellenes bűntettnek számít. Mégis az iszlám jog nem világos a civilek megölésének elítélésével kapcsolatban. Tiltja a nők és gyermekek megölését mindaddig, amíg nem harcolnak a muszlimok ellen. 9 Ezt általában úgy magyarázzák, hogy engedélyezett a civilek megölése, ha úgy tűnik, hogy valamilyen módon segítik a háborút. Ez az egyik alapja annak a gyakori kijelentésnek, hogy Izraelben nincsenek civilek. Néhány muszlim vezető az alapján érvel emellett, hogy mindenki, csupán azzal, hogy Izraelben van, engedély nélkül tartózkodik muszlim területen és ezért harcban áll az iszlámmal. Mások, mint például a nemzetközileg híres Yusuf al-qaradawi sejk még árnyaltabb: Az izraeli nők nem olyanok, mint a mi társadalmunk női, mivel az izraeli nők fel vannak fegyverezve. Másodszor ezt a fajta mártíromságot a mindenható Allah igazságosságának jeleként látom. Allah igazságos. Határtalan bölcsessége segítségével megadta a gyengének azt, amivel az erős nem rendelkezik, és ez az a képesség, hogy a testüket bombákká alakítsák, mint ahogy azt a palesztinok teszik. 10 5

1 Muslim, book 32, no. 6309. 2 Bukhari, vol. 4, book 56, no. 3030; Muslim, vol. 4, book 32, no. 6303. 3 Ibn Kathir, vol. 2, 141-42. 4 Bernard Lewis, The Assassins (New York: Basic Books, 1967), 25. For taqiyya among al Qaeda members, see Charles M. Sennott, Explosing Al Qaeda s European Network, Boston Globe, August 4, 2002. 5 Ibn Kathir, vol. 5, 530. 6 Umdat al-salik, o1.0, o1.1,o1.2. 7 Sultanhussein Tabendeh, A Muslim Commentary ont he Universal Declaration of Human Rights, translated by F. J. Goulding (London: F. T. Goulding and Co., 1970), 18. 8 Ali Sina, The Golden Rule and Islam, Faith Freedom International, April 28, 2005. 9 Umdat al-salik, o9.10, cf. Al-Mawardi, al-akham as-sultaniyyah, 4.2. 10 Al-Qaradawi full transcript, BBCNews, July 8, 2004. 6