2 3 Tavaszidéző A tavasz eljövetelével az emberek is érezhetően derűsebbé válnak, a természetet pedig a maga törvényei szerint születik újjá. Városunkban, Székelyudvarhelyen tavasszal veszi kezdetét a pezsgés ezúttal egy, minden korosztálynak kikapcsolódást kínáló, több héten át tartó rendezvénysorozattal büszkélkedhetünk. Egy hónapon keresztül szabadidős és kulturális, szórakoztató és tartalmas székelyudvarhelyi tavasz kezdődik el, mely május elsején startol, és június elsejéig tart. Székelyudvarhely tavasza névvel új rendezvénysorozat született, sokan dédelgettük, hogy a változó igényeknek is megfeleljen: szóljon a közösségről, miközben érte jön létre, szóljon az együttünneplésről, szóljon a családról és helyi értékeink őrzéséről. Ez a rendezvénysorozat több nagyszabású, már ismert eseményt foglal magába, illetve számos érdekességgel is kecsegtet. Székelyudvarhely tavasza keretében kerül sor a városi majálisra a Szejkefürdőn, az első Bárány- és pálinkafesztiválra a Székely Támadt várban, Edda-koncertre a Sétatér szomszédságában, városszerte a huszonegyedik kiadást megért diáknapokra, a ClassJazz fesztiválra a Városházán, a Néphagyományőrző óvodapedagógusok képzésére, városnapi tömegfutásra, a Szejke népzene- és néptáncfesztiválra. Ugyanakkor alkalom nyílik a kézműves portékák megcsodálására, vásárára is a Mesterségek utcájában, és több kiállítás, színházi- valamint táncelőadás is várja közönségét változatos helyszíneken. Célunk volt, hogy minél több udvarhelyit, gyereket, fiatalt, felnőttet és időset, különös tekintettel a családosokra, bekapcsoljuk a pezsgő áramlatba. Főként helyi, régiónkat népszerűsítő kézműveseknek, táncosoknak, előadóknak és művészeknek, illetve műkedvelőknek adatik meg a lehetőség a bemutatkozásra. Mindemellett a változatosságot szem előtt tartva vesznek részt a rendezvényeinken olyan meghívottak, akik elismertek, akik már bizonyítottak határon innen és túl. Kulturális intézményeinknek köszönhetően színesítik a programkínálatunkat különböző fesztiválok, konferenciák is, így a Rövidfilmfesztivál, az Animációs fesztivál, a dzsesszfesztivál, avagy a Mentésügyi Konferencia is kínál majd számtalan érdekességet. Június elsején egy mesésnek ígérkező gyermeknap zárja a rendezvénysorozatot. Örömmel tölt el, hogy megannyi figyelemre méltó eseménnyel, értékhordozó rendezvénnyel tudjuk megörvendeztetni látogatóinkat. Noha még csak most formálódik, számunkra máris kedves, és hasonló érzésekkel ajánljuk az Önök figyelmébe ezt az új székelyudvarhelyi rendezvénysorozatot, Székelyudvarhely tavaszát. Bízom benne, hogy ez a tavasz más lesz, hogy maradandó, szép élményekkel gazdagodhatunk mindannyian! Bunta Levente polgármester
4 5 Zene Tóth Kati & The Band/ Szejkefürdő/ május 1. (szerda)/ 8. old. EDDA-koncert/ Minifocipálya/ május 1. (szerda)/ 21.00/ 9. old. Anyák napi kórushangverseny a Musica Sacra kórus előadásában/ Szent Miklóshegyi plébániatemplom/ május 5. (vasárnap)/ 12.00/ 32. old. Tonight Jazz Quartett (RO)/ Városháza Szent István-terem/ május 9.(csütörtök)/ 18.00/ 33. old. Piano Bench (USA)/ Városháza Szent István-terem/ május 10. (péntek)/ 18.00/ 33. old. Voce Vita (HUN)/ Városháza Szent István-terem/ május 11. (szombat)/ 18.00/ 34. old. Szimfonikus hangverseny/ Művelődési Ház/ május 12. (vasárnap)/ 18.00/ 34. old. Kistehén zenekar/ Városháza tér/ május 10. (péntek)/ 21. old. Baricz Gergő/ Városháza tér/ május 10. (péntek)/ 21. old. Desperado/ Városháza tér/ május 10. (péntek)/ 21. old. Rolle/ Városháza tér/ május 10. (péntek)/ 21. old. Monyo Pojekt/ Városháza tér/ május 11. (szombat)/ 21. old. Piramis/ Városháza tér/ május 11. (szombat)/ 21. old. Transylmania/ Városháza tér/ május 11. (szombat)/ 21. old. Selfish Murphy Ír zene/ Városháza tér / május 11. (szombat)/ 18.00/ 34. old. Kerozin/ Városháza tér/ május 11. (szombat)/ 21. old. Kovács Nóra és a Motiva zenekar/ Városháza tér/ május 12. (vasárnap)/ 34. old. Szabó Előd és a Titán/ Városháza tér/ május 12. (vasárnap)/ 21. old. Tóth Gabi/ Városháza tér/ május 12. (vasárnap)/ 21. old. DJ Spy The Ghost, DJ Spigiboy/ Jungle Club/ május 10 11. (péntek, szombat)/ old. Kamarakoncert/ Városháza Szent István-terem/ május 16. és 30. (csütörtök)/ 18.00/ 35., 38. old. 145 éves a Székely Dalegylet/ Stúdió Mozi/ május 16. (csütörtök)/ 20.00/ 35. old. Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar/ Stúdió Mozi/ május 24. (péntek)/ 18.00/ 36. old. Táncház/ Művelődési Ház/ 31., 33., 36., 37. old. Színház Kiállítás Erdélyi fürdők című fotótárlat és Évezredek üzenete című kőzetkiállítás megnyitása/ Borvízmúzeum, Szejkefürdő/ május 1. (szerda)/ 13.00/ 22. old. Kortárs Galéria kiállításmegnyitó/ Művelődési Ház/ május 3. (péntek)/ 17.00/ 31. old. Tűzzománc-kiállítás / Művelődési Ház (előcsarnok)/ május 7. (kedd)/ 18.00/ 32. old. Népi mesterségek Keszthely kiállításmegnyitó/ Művelődési Ház/ május 8. (szerda)/ 18.00/ 32. old. Herbárium gyógynövény-kiállítás/ Bethlen negyedi park/ május 9 12. (csütörtök vasárnap)/ 12. old. Szabadtéri fotókiállítás a sepsiszentgyörgyi Mohos Fotóklub alkotásaiból/ Városi park/ május 10. (péntek)/ 12.00/ 33. old. Művészet a lapok között kiállításmegnyitó/ Haáz Rezső Múzeum/ május 13. (hétfő)/ 18.00/ 22. old. In memorian Páll Lajos kiállításmegnyitó/ Városi Könyvtár/ május 14. (kedd)/ 16.00/ 35. old. Kisplasztika kiállításmegnyitó/ Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiállítóterme/ május 14. (kedd)/ 17.30/ 35. old. Termés 2013 székelyudvarhelyi képzőművészek tárlata kiállításmegnyitó/ Haáz Rezső Múzeum képtára/ május 14. (kedd)/ 18.00/ 22. old. Molnos Zoltán festészeti kiállítása/ Művelődési Ház/ május 15. (szerda)/ 18.00/ 35. old. Orbán Balázs szemével Aranyosszéken fotótárlat/ Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiállítóterme/ május 16. (csütörtök)/ 17.00/ 35. old. Hagyomány és tudomány keresztmetszetében: a Jézus-kápolna az idő mérlegén/ Jézus-kápolna/ május 17. (péntek)/ 17.00/ 22. old. Konferenciák VII. Néphagyományőrző óvodapedagógusok képzése/ Művelődési Ház/ május 10. (péntek)/ 8.00/ 14. old. XVI. Mentésügyi konferencia/ Művelődési Ház/ május 16 17. (csütörtök péntek)/ 24., 25. old. Wekerle Vállalkozó Kör gazdasági előadása/ Városháza Szent István-terem/ május 16. (csütörtök)/ 18.00/ 35. old. Bánk bán sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása/ Művelődési Ház/ május 8. (szerda)/ 19.00/ 29. old. Bagi-Nacsa humorshow/ Művelődési Ház/ május 15. (szerda)/ 19.00/ 23. old. Fel is út, le is út Tomcsa Sándor Színház előadása/ Művelődési Ház/ május 21. (kedd), május 22. (szerda)/ 19.00/ 28. old. Az őrült naplója monodráma Barabás Árpád előadásában/ Művelődési Ház/ május 23. (csütörtök)/ 19.00/ 28. old. Egy lakodalom Tomcsa Sándor Színház előadása/ Művelődési Ház/ május 27. (hétfő)/ 19.00/ 28. old. Film, könyv Rövidfilmfesztivál/ Kalapos kávézó, Városi Könyvtár/ Bethlen negyedi park/ május 1 3. (szerda péntek)/ 10. old. IV. Animációs Fesztivál/ Művelődési Ház/ május 3 4. (péntek szombat)/ 31., 32. old. Címer és pecsét a Székelyföldön könyvbemutató/ Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiállítóterme/ május 16. (csütörtök)/ 18.00/ 35. old. Tomcsa Sándor hangoskönyv-bemutató/ Városi Könyvtár/ május 29. (szerda)/ 18.00/ 37. old.
6 7 Gyerekprogramok Fakalinka és a pereputty c. előadás a Csíkszeredai Boszorka Bábcsoport előadásában, Városháza tér/ május 11. (szombat)/ 17.00/ 34. old. Árgyélus királyfi, reneszánsz mesejáték, Kájoni Consort Régizene Együttes, Gyöngyharmat gyermekkórus előadása/ Városháza tér/ május 10. (péntek)/ 16.00/ 33. old. Tündér Erzsébet c. táncos mesejáték/ Művelődési Ház/ május 28., 30., 31., (kedd, csütörtök, péntek)/ 37., 38. old. Animációs filmek gyerekeknek/ Művelődési Ház/ május 3 4. (péntek szombat)/ 31., 32. old. Népi gyerekjátékok/ Szejkefürdő/ május 26. (vasárnap)/ 11.00/ 37. old. Üvegfestés gyerekeknek/ Művelődési Ház/ május 13. (hétfő)/ 12.00/ 35. old. Textil szakkör gyerekeknek/ Művelődési Ház/ május 21. (kedd)/ 10.00/ 36. old. Nemezelés gyerekeknek/ Művelődési Ház/ május 22. (szerda)/ 17.00/ 36. old. Tűzzománc gyerekeknek/ Művelődési Ház/ 31., 32., 33., 35., 36., 38. old. Bútorfestés gyerekeknek/ Művelődési Ház/ 32., 35., 37. old. Táncház gyerekeknek/ Művelődési Ház/ 32., 33., 35., 36., 37. old. Kismama programok Kézműves programok Mesterségek utcája/ Városháza tér/ május 10 12. (péntek vasárnap)/ 15. old. Textil szakkör/ Művelődési Ház/ 31., 32., 35., 36., 37. old. Nemezelési szakkör/ Művelődési Ház/ május 1. (szerda)/ 31. old. Animációs műhelymunka/ Művelődési Ház/ május 3. (péntek)/ 15.00/ 31. old. Kézműves foglalkozás mozgássérülteknek/ Művelődési Ház/ 35., 37. old. Tűzzománc felnőtteknek/ Művelődési Ház/ 36., 38. old. Sport és szabadidő Szabadtéri Csoportos Fitnesz/ Stúdió Mozi előtti tér/ május 11. (szombat)/ 9.30/ 34. old. 5. IPSE Városnapi tömegfutás/ Gyülekező a Stúdió Mozi előtti téren/ május 11. (szombat)/ 10.00/ 19. old. Sakkverseny/ Művelődési Ház/ május 12. (vasárnap)/ 10.00/ 17. old. Hargita Off-Road Trophy Nemzetközi verseny, I. szakasz, 2013/ Kerekerdő/ május 12. (vasárnap)/ 11.00/ 34. old. HSMA Erős Emberek, SZÉKELY Nagydíj 2013/ Minifocipálya/ május 12. (vasárnap)/ 14.00/ 20. old. Városi Minifoci-bajnokság, kupadöntő/ Minifocipálya/ május 22. (szerda)/ 20.00/ 36. old. X. Székelyföldi lassúsági pipaszívó verseny/ Küküllő szálloda/ május 25. (szombat)/ 15.00/ 37. old. Női lét, bábaság, dúlaság, Gergely Erzsébet előadása/ Humán Reform Alapítvány székhelye/ május 8. (szerda)/ 18.00/ 32. old. Homeopátia a várandósság, a szülés és szoptatás idején, Dr. Vajna Adél előadása/ Humán Reform Alapítvány székhelye/ május 9.(csütörtök)/ 18.00/ 33. old. Aviva torna a női hormonális egészségért, Keresztes Erika előadása/ Humán Reform Alapítvány székhelye/ május 10. (péntek)/ 18.00/ 33. old. Kórházban háborítatlanul c. film vetítése/ Humán Reform Alapítvány székhelye/ május 10. (péntek)/ 20.00/ 33. old. A gyermek ideális mozgásfejlődése újszülött kortól 3 éves korig, Kósa Gyöngyvér előadása/ Humán Reform Alapítvány székhelye/ május 11. (szombat)/ 10.00/ 34. old. Szülni és születni hagyni. Vágyak és lehetőségek a XXI. században/ Művelődési Ház/ május 11. (szombat)/ 11.00/ 34. old. Szülés születés bábaszemmel, Gergely Erzsébet előadása/ Humán Reform Alapítvány székhelye/ május 11. (szombat)/ 16.00/ 34. old. Szülés, mint a női lét meghatározó élménye, beszélgetés/ Humán Reform Alapítvány székhelye/ május 11. (szombat)/ 18.00/ 34. old. Egész napos programok Városi Majális/ Szejkefürdő/ május 1. (szerda)/ 8. old. Pünkösdi tavaszváró bárány- és pálinkafesztivál/ Székely Támadt vár/ május 4. (szombat)/ 11. old. XXI. Székelyudvarhelyi Diáknapok/ május 6 11. (hétfő szombat)/ 13. old. Civil nap/ Márton Áron tér/ május 9.(csütörtök)/ 16. old. Dísznövény kertészeti kiállítás és vásár/ Bethlen negyedi park/ május 9 12. (csütörtök vasárnap)/ 12. old. Szépkorúak fesztiválja/ Városháza tér/ május 12. (vasárnap)/ 34. old. XVI. századi vörös darabontok díszőrségváltása/ Székely Támadt vár/ május 17. (péntek)/ 26. old. Székely himnusz napja megemlékezés a székely himnusz bemutatásának 91. évfordulója alkalmából/ Csanády-emléktábla, Csanády sírja/ május 22. (szerda)/ 18.00/ 36. old. Hagyományos helyi termékek vására/ Márton Áron tér/ május 25. (szombat)/ 27. old. Régiók találkozója/ Művelődési Ház/ május 24 25. (péntek szombat)/ 36., 37. old. 47. Szejke népzene- és néptáncfesztivál/ Szejkefürdő/ május 26. (vasárnap)/ 30. old. Gyereknap/ Szejkefürdő / május 1. (szombat)/ Hátsó borító.
8 9 Majális Május 1-jén 11 órától a Szejkefürdőn Gereben Néptáncegyüttes, Csíkmadarasi Népi Zenekar, Step Dance modern tánccsoport, Open Stage humoristái, Tóth Kati & The Band JÁTSZÓHÁZ, UGRÁLÓ VÁR, ARCFESTÉS Gyere biciklivel! Gyülekező 10 órakor a Városháza előtti téren és a Bethlen-negyedi parkban! Minden résztvevő Garast kap, amit egy korsó sörre/üdítőre és egy izletes gúlyásra válthat vagy nyerhet vele egy új kerékpárt! A városi buszok ingyen szállítják az idős, a kisgyerekes valamint a mozgárkorlátozott érdeklődőket Szejkefürdőre és vissza. A rendezvény programjainak megszervezésében részt vett: Cimbora Gyerekek Klubja, Udvarhelyszék Kulturális Egyesület
10
12 13
14 15 Napsugár Napközi Otthon Székelyudvarhely Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala Szedem szép virágom VII. Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Képzése 2013. május 10. Székelyudvarhely, Művelődési Ház, koncertterem Téma: Nyár a néphagyományban Házigazda: Bunta Gyöngyi, a Napsugár Napközi Otthon vezetője Program: Hargita Megye Tanfelügyelősége 8,30-9,30 Regisztráció 9,30-10,00 Megnyitó, köszöntőbeszédek 10,00-10,30 Szedem szép virágom a Napraforgó csoport és a házigazdák közös játéka 10,30-11,30 Gyógynövényekkel egészségünkért előadó Macalik Ernő biológus 11,30-12,30 Székelyföld virágai Miklós Zoltán, néprajzos, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely 12,30-13,00 Szünet 13,00-14,00 A nyár jeles napjaihoz kapcsolódó játékfűzések előadó Papp Kornélia, Brunszvik Teréz-díjas óvónő, Szentendre, Magyarország 14,00-14,15 A házigazdák meglepetése 14,15-15,30 Ebédszünet 15,30-17,30 Mikrocsoportos tevékenységek, műhelymunka és óvodalátogatás (udvarhelyszéki varrottasok, bútorfestési elemek, korondi kerámia virágozása, csuhévirág-készítés) 17,30-17,45 Fórum, értékelés 17,45-18,30 Néptánccsoport előadása
16 17 Egészséges életmód, tudatos vásárlás, felelős fogyasztás 2013. május 9., helyszín a Márton Áron tér (Patkó) Tervezett tevékenységek: 9,00 óra Gyülekező a Patkóban, önkéntesek és civil szervezetek regisztrációja Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármesterének köszöntőbeszéde 2 %-os adófelajánlási lehetőség Információs kampány a használt olaj leadásra a MOL töltőállomásnál Információs kampány a közösségi kártya használatáról 10,00 óra Találkozó a tanintézmények vezetőivel beszélgetés az önkéntességről és önkéntes munkalehetőségekről felelős Sinka Arnold 10,00 óra Madáretetők elhelyezése a városi parkban Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport és Szabó Zsuzsa tanító osztálya felelős Ambrus László 10,30 óra Helyi termékek, vásárlási szokások önkéntesek felmérései felelős Tankó Ágnes 10,30 óra Medertakarítás a Varga-pataknál, képek az előtte és utána - állapotról Erdélyi Kárpát Egyesület, önkéntesek felelős Ambrus Helga 10,30 óra Tárgyak újrahasznosított anyagokból a Caritas székelyudvarhelyi kirendeltsége, diákcsoportok felelős Mateiu Katalin 10,30 óra Szemeteskukák használata, gerillakampány Civitas Alapítvány, önkéntesek 11,00 óra Biópalánta-ültetés, foglalkozások Kinderstart Egyesület, diákok felelős Szőcs-Gazdi Györgyi, Meg Reed, amerikai önkéntes
18 19
20 21
22 MÚZEUMI MÁJUS ERDÉLYI FÜRDÕK (fotótárlat) és ÉVEZREDEK ÜZENETE (kõzetkiállítás) Borvízmúzeum Idõpont: 2013. május 1. 13:00 óra A hagyományosan május elsejére ütemezett Borvízmúzeum idénynyitón két újabb kiállítással várjuk az érdeklõdõket. Egyrészt az erdélyi fürdõk világát elevenítjük fel a Marx József fotóhagyatékból származó fekete-fehér dokumentumfotókon. Másfelõl pedig, a Székelyföldrõl származó kõzetek, kövületek és ásványok világán keresztül évezredes idõutazásra hívjuk a látogatót. MÛVÉSZET A LAPOK KÖZÖTT (mûvészkönyv kiállítás) Haáz Rezsõ Múzeum Idõpont: 2013. május 13. 18:00 óra A Magyar Mûvészkönyvalkotók Társasága, az egyetemes könyvkultúra és a képzõmûvészet legjobb hagyományainak egyesítését célul kitûzõ mûvészek számos külföldi kiállításukat követõen mutatják be munkáikat Székelyudvarhelyen. Az anyaországi képzõmûvészek mellett erdélyi pályamunkák is gazdagítják a sajátos tárlatot. TERMÉS 2013 (székelyudvarhelyi képzõmûvészek tárlata) Haáz Rezsõ Múzeum Képtára Idõpont: 2013. május 14. 18:00 óra A harmadik évadába lépõ TERMÉS kiállítás a székelyudvarhelyi képzõmûvészek alkotásainak gyûjteményes bemutatását teszi lehetõvé. Egy-egy Termés-tárlat feladata az is, hogy a kiállító mûvészek egymás munkáit jobban megismerjék és a felmerülõ szakmai kérdéseket megvitassák. HAGYOMÁNY ÉS TUDOMÁNY KERESZTMETSZETÉBEN: A JÉZUS KÁPOLNA AZ IDÕ MÉRLEGÉN (történelmi kiállítás) Jézus kápolna Idõpont: 2013. május 17. 17:00 óra Az alaprajzi forma alapján a közelmúltig Árpád-korinak tartott Jézus kápolna építését az elmúlt években végzett régészeti feltárások és más kiegészítõ jellegû vizsgálatok a 16-17. századra keltezték. A gondnoki lakás emeletén megtekinthetõ kiállítás a kápolna és a tudományos kutatások történetébe nyújt bepillantást, rávilágítva a kis istenháza sajátos szerepére és történeti kontextusában helyezve el a négykaréjos kápolna alapítását és építését. MESEILLUSZTRÁCIÓK (Moldován Mária tárlata) Haáz Rezsõ Múzeum Képtára Idõpont: 2013. június 1. 10:00 óra A gyereknapra beütemezett tárlat a mesék világát eleveníti meg, a mesehõsök elevenednek meg a mûvésznõ egyéni látásmódján keresztül. Ennek a mesés, fantáziaelemekkel teli világnak a lenyomata szemrevételezhetõ Moldován Mária festészeti és kerámia munkáimban egyaránt.
24 25 MENTÉSÜGYI KONFERENCIA Május 16. 13.00 13.15 Megnyitó 13.15 15.25 Előadások Elnökség: Dr. Szegeczky Dezső, Dr. Somogyvári Zsolt 1. A neonatális mentés-szállítás stresszhelyzetei az ellátók szemszögéből Dr. Somogyvári Zsolt, Peter Cerny Alapítvány, Budapest 2. A születést követő koraszülött- és újszülöttellátás lehetőségei a prehospitális helyszíneken Dr. Kőhalmi Ferenc, Dr. Nagy Ágnes, Dr. Széll András, Dr. Somogyvári Zsolt, Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat, Budapest 3. Sürgősségi ellátás a helyszínen és az osztályon. Hol a jobb? Dr. Szegeczky Dezső, OMSZ, Budapest 4. A polytraumatizált gyermek prehospitális és hospitális kezelése Dr. Kassai Tamás, OBSI, Budapest 5. Segíthetünk minden eszköz nélkül! Dr. Szegeczky Dezső, OMSZ, Budapest 6. Nem mind arany, ami fénylik! Kedvelt, majd mellőzött gyógyszereink száz év során. Debrődi Gábor, Dr. Szegeczky Dezső, OMSZ Kresz Géza Mentőmúzeum, Budapest 15. 25 15.45 Szünet 15.45 18.55 Előadások Elnökség: Dr. Dienes Zsolt, Dr. Komlóssy Attila 7. Hasi és mellkasi fájdalmak differenciálása Dr. Dienes Zsolt, Budapest 8. Tánc a halállal KÁBÍTÓSZEREK egy toxikológus szemével Dr. Papp Csaba, Budapest 9. Kábítószerek belgyógyászati hatásai és gyógyszerinterakciói Dr. Dienes Zsolt, Budapest 10. Átlag 33% Nagy István, Szatmári József, OMSZ, Debrecen 11. a. Különleges esetek a háziorvosi sürgősségi ellátásban Ketoacidotikus kóma Motorfürész okozta nyaki sérülés b. Közel hozzánk az Isten Gondolatok a sürgősségi betegellátásról Dr. Sirák András, Budapest 12. Veszélyben is biztonságban, avagy speciális mentési helyzetek Szabó Péter, Máltai Sz.Sz. 13. Kolozsvár Budapest Havanna Hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedő beteg ápolásának problémái Farkas Róbert, Sajerli Csaba, SE ÁOK AITK, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék, Budapest 14. A sztomatológia mint a mentőellátás ritka határterülete Dr.Komlóssy Attila, Miskolc 15. Craniumba transzorbitálisan penetráló idegentest esete Dr. Lestyán J. - Dr. Katona J.- Dr. Klenk G.- Dr. Kiss T.- Dr. Bakos M. 16. Végleges bizonyíték Kosztolányi Dezső halálát illetően Dr. Katona József Május 17. 9.00 11.25 Előadások Elnökség: Dr. Szokoly Mikló, Dr. Tury Peregrin 1. Koponyasérülések ellátásának buktatói Dr. Szokoly Miklós, OBSI, Budapest 2. Gondolatok a shockfolyamat sürgősségi szemléletéről Dr. Tury Peregrin, Budapest 3. dilemmák a prehospitális volumenterápiában Dr. Papp Tamás, Budapest 4. Bemer-terápia lehetősége az alap- és sürgősségi ellátásban Dr. Benedek Tünde 5. A spiritualitás szerepe az orvosi innovációban, különös tekintettel a sürgősségi kórképekre Dr. Csókay András, Budapest 6. Epilepsziát utánzó jelenségek gyermekkorban Dr. Fogarasi András, Budapest 11.25 11.40 Szünet 7. A szívelégtelenség gyógyszeres, eszközös és sebészi kezelése Dr, Szabolcs Zoltán, SE Ér- és Szívgyógyászati klinikája, Budapest 8. Érsebészeti segítség más manuális szakmák részére Dr. Entz László, SE Ér- és Szívgyógyászati klinikája, Budapest 9. Transztelefónikus EKG mentőápolói alkalmazásának tapasztalatai a Közép- Dunántúli Regionális mentőszervezet ellátási területén Dr. Czirner József, Dr. Onódi Livia, Kiss Attila, OMSZ, közép-dunántúli régió 10. TTEKG bevezetésének eredményei az OMSZ észak-alföldi régiójában Dr. Pápai György, OMSZ ÉAR (A stroke trombolysis alakulása az ÉAR-ban az OMSZ betegút-szervezése következtében) 11. Fül-orr-gégészet az oxyológiában Dr. Breitenbach Géza, OMSZ, Miskolc 12. Segítség, vezető lettem! Dr. Oszvald Péter, Budapest 13. Zárszó
26 27 Partner:
28 29 A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégelőadása Színpadi tanulmány Katona József drámája nyomán május 21-22., kedd-szerda 19:00 óra jegyek ára: 5 lej, www.szinhaz.ro, Tel: 0266-212131, office@szinhaz.ro május 8., szerda 19:00 óra jegyek ára: 20 lej, www.szinhaz.ro, Tel: 0266-212131, office@szinhaz.ro
30 31 47. Szejke Népzeneés Néptáncfesztivál 2013. május 24 26. A fesztivál több mint 46 éve lehetőséget nyújt az etnikai, kulturális identitás megőrzésére, kifejezésére, támogatására és fejlesztésére Romániában, Európában. A résztvevők többsége fiatalokból áll, részvételük a fesztiválon nagyon fontos, mivel ezzel támogatják a kulturális hagyományokat, az interkultúrális párbeszédet, a közösségek interetnikai kapcsolatát, ők viszik tovább a hagyományokat. A fesztivál célja a nemzetiségek közötti megértés elősegítése, a közös értékek, a diszkrimináció elleni küzdelem, a nyelvi és kulturális sokszínűség támogatása. május 1. (szerda) 10.00 Városi majális Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az Udvarhelyszéki Kultúrális Egyesület, Helyszín: Szejkefürdő 13.00 Nyílt nap a Borvízmúzeumban: az Erdélyi fürdők című fotótárlat és az Évezredek üzenete című kőzetkiállítás megnyitása. Egész napos interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások Szervező: Haáz Rezső Múzeum, Helyszín: Borvízmúzeum, Szejkefürdő 14.00 Textil szakkör Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 17.00 Nemezelési szakkör Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 20.00 Rövidfilmfesztivál - Tres Courts Szervező: Városi Könyvtár, Helyszín: Kalapos kávézó 21.00 EDDA-koncert Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Helyszín: Minifocipálya, Belépő: 5 lej. május 3. (péntek) Részletes program 2013. május 1 június 1. május 2. (csütörtök) 17.00 Rövidfilmfesztivál - Tres Courts Szervező: Városi Könyvtár, Helyszín: Városi Könyvtár 17.00 Tűzzománc gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 21.00 Rövidfilmfesztivál - Tres Courts filmvetítés Szervező: Városi Könyvtár, Helyszín: Bethlen negyedi park 20.00 Táncház Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 11.00 Animációs filmek gyerekeknek, IV. Animációs Fesztivál Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 14.00 Animációs filmek diákoknak, IV. Animációs Fesztivál Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 15.00 Animációs műhelymunka, IV. Animációs Fesztivál Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 17.00 Rövidfilmfesztivál - Tres Courts Szervező: Városi Könyvtár, Helyszín: Városi Könyvtár 17.00 Kiállításmegnyitó - Kortárs Galéria Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 19.00 Animáció felnőtteknek, IV. Animációs Fesztivál Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház
32 33 május 4. (szombat) 11.00 Animációs filmek gyerekeknek, IV. Animációs Fesztivál Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 11.30 Pünkösdi tavaszváró bárány- és pálinkafesztivál Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és az Erdélyi Magyar Fehérasztal Lovagrend, Helyszín: Székely Támadt vár 19.00 Animáció felnőtteknek, IV. Animációs Fesztivál Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház május 6. (hétfő) 0. nap XXI. Székelyudvarhelyi Diáknapok Szervező: Udvarhelyi Fiatal Fórum 17.00 Bútorfestés gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház május 8. (szerda) május 5. (vasárnap) 12.00 Anyák napi kórushangverseny a Musica Sacra kamarakórus előadásában Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Musica Sacra kamarakórus Szent Miklós-hegyi római katolikus plébánia, Helyszín: Szent Miklós-hegyi plébániatemplom (a 11 órai szent mise után) május 7. (kedd) 1. nap XXI. Székelyudvarhelyi Diáknapok Szervező: Udvarhelyi Fiatal Fórum 10.00 Textil szakkör Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 12.00 Tűzzománc gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 16.30 Táncház gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Tűzzománc-kiállítás Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház (előcsarnok) 2. nap XXI. Székelyudvarhelyi Diáknapok Szervező: Udvarhelyi Fiatal Fórum 14.00 Textil szakkör Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 17.00 Nemezelés gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Női lét, bábaság, dúlaság, előadó: Gergely Erzsébet bába, dúla, Születés hete Szervező: Székely Szellemi Egyesület, Helyszín: Humán Reform Alapítvány székhelye 18.00 Népi mesterségek Keszthely, kiállítás Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 19.00 Bánk bán - sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása Szervező: Tomcsa Sándor Színház, Helyszín: Művelődési Ház, Belépő: 20 lej május 10. (péntek) május 9.(csütörtök) 3. nap XXI. Székelyudvarhelyi Diáknapok Szervező: Udvarhelyi Fiatal Fórum 10.00 Civil nap, Szervező: Verestóy Alapítvány Helyszín: Márton Áron tér 17.00 Dísznövény kertészeti kiállítás és vásár Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és AssaDivi Kft., Helyszín: Bethlen negyedi park, Belépő: felnőtteknek 3 lej, nyugdíjasoknak 2 lej, családoknak 6 lej (levásárolható) 17.00 Tűzzománc gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Homeopátia a várandósság, a szülés és szoptatás idején, Születés hete, Dr. Vajna Adél, homeopata orvos előadása Szervező: Székely Szellemi Egyesület, Helyszín: Humán Reform Alapítvány székhelye 18.00 Herbárium gyógynövénykiállítás Szervező: Városi Könyvtár, Helyszín: Bethlen negyedi park 18.00 Tonight Jazz Quartett (ROM), ClassJazzFest Szervező: Székelyföldi Filharmónia, Helyszín: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Szent István-terem 20.00 Táncház Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 22.00 Városi Maturandusz Erdélyi Zenei Díjkiosztó Gála győztes DJ-je Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és az MCP Office, Helyszín: Jungle Club 4. nap XXI. Székelyudvarhelyi Diáknapok Szervező: Udvarhelyi Fiatal Fórum 8.00 VII. Néphagyományőrző óvodapedagógusok képzése Szervező: Napsugár Napközi Otthon, Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, Hargita Megyei Tanfelügyelőség, Helyszín: Művelődési Ház 10.00 Dísznövény kertészeti kiállítás és vásár Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és AssaDivi Kft., Helyszín: Bethlen negyedi park, Belépő: felnőtteknek 3 lej, nyugdíjasoknak 2 lej, családoknak 6 lej (levásárolható) 12.00 Mesterségek utcája megnyitó Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és Székelyföldi Kézművesek Egyesülete, Helyszín: Városháza tér 12.00 Szabadtéri fotókiállítás a sepsiszentgyörgyi Mohos Fotóklub alkotásaiból, Székelyföld napok Szervező: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Mohos Fotóklub, Helyszín: Sétatér 16.00 Árgyélus királyfi, reneszánsz mesejáték, Kájoni Consort Régizene Együttes, Gyöngyharmat gyermekkórus előadása, Barót, Székelyföld-napok Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Helyszín: Városháza tér 18.00 Aviva torna a női hormonális egészségért, Születés hete, Keresztes Erika, Aviva tornaoktató előadása Szervező: Székely Szellemi Egyesület, Helyszín: Humán Reform Alapítvány székhelye 18.00 Piano Bench (USA), ClassJazzFest Szervező: Székelyföldi Filharmónia, Helyszín: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Szent István-terem 18.00 Erdélyi Zenei Díjkiosztó Gála Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és az MCP Office, Helyszín: Városháza tér 20.00 Kórházban háborítatlanul c. film vetítése Szervező: Székely Szellemi Egyesület, Helyszín: Humán Reform Alapítvány székhelye 22.00 Városi Maturandusz DJ Spy The Ghost, DJ Spigiboy és az Erdélyi Lemezlovas Szövetség tagjai Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és az MCP Office, Helyszín: Jungle Club
május 11. (szombat) 34 35 5. nap XXI. Székelyudvarhelyi Diáknapok Szervező: Udvarhelyi Fiatal Fórum 10.00 A gyermek ideális mozgásfejlődése újszülött kortól 3 éves korig, Születés hete, Kósa Gyöngyvér gyógytornász előadása Szervező: Székely Szellemi Egyesület, Helyszín: Humán Reform Alapítvány székhelye 9.30 Szabadtéri Csoportos Fitnesz Szervező: FitFeel, Helyszín: Stúdió Mozi előtti tér 10.00 5. IPSE Városnapi tömegfutás Szervező: InfoPress Sport Egyesület és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Helyszín: Gyülekező a Stúdió Mozi előtti téren 10.00 Mesterségek utcája Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és Székelyföldi Kézművesek Egyesülete, Helyszín: Városháza tér 10.00 Dísznövény kertészeti kiállítás és vásár Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és az AssaDivi Kft., Helyszín: Bethlen negyedi park, Belépő: felnőtteknek 3 lej, nyugdíjasoknak 2 lej, családoknak 6 lej (levásárolható) 11.00 Szülni és születni hagyni. Vágyak és lehetőségek a XXI. században Szervező: Udvarhelyszéki Anyák közössége, Helyszín: Művelődési Ház 16.00 Szülés születés bábaszemmel, Születés hete, Gergely Erzsébet bába, dúla előadása Szervező: Székely Szellemi Egyesület, Helyszín: Humán Reform Alapítvány székhelye 17.00 Fakalinka és a pereputty, Csíkszeredai Boszorka Bábcsoport előadása, Székelyföld napok Szervező: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Helyszín: Városháza tér 18.00 Szülés, mint a női lét meghatározó élménye, beszélgetés, Születés hete Szervező: Székely Szellemi Egyesület, Helyszín: Humán Reform Alapítvány székhelye 18.00 Voce Vita (HUN), ClassJazzFest Szervező: Székelyföldi Filharmónia, Helyszín: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Szent István-terem 18.00 Selfish Murphy Ír zene Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Helyszín: Városháza tér 19.00 Erdélyi Zenei Díjkiosztó Gála Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és az MCP Office, Helyszín: Városháza tér 22.00 Városi Maturandusz DJ Spy The Ghost, DJ Spigiboy és az Erdélyi Lemezlovas Szövetség tagjai Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és az MCP Office, Helyszín: Jungle Club május 12. (vasárnap) május 13. (hétfő) 12.00 Üvegfestés gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 17.00 Bútorfestés gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Művészet a lapok között, kiállításmegnyitó Szervező: Haáz Rezső Múzeum, Helyszín: Haáz Rezső Múzeum május 14. (kedd) 10.00 Textil szakkör Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 16.00 In memorian Páll Lajos, kiállításmegnyitó Szervező: Városi Könyvtár, Helyszín: Városi Könyvtár 16.00 Táncház gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 17.30 Kisplasztika-kiállítás, megnyitó, Székelyföld napok Szervező: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Helyszín: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiállítóterme 18.00 Kézműves foglalkozás mozgássérülteknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Termés 2013, székelyudvarhelyi képzőművészek tárlata, kiállításmegnyitó Szervező: Haáz Rezső Múzeum, Helyszín: Haáz Rezső Múzeum képtára május 15. (szerda) 14.00 Textil szakkör Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 17.00 Nemezelés Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Molnos Zoltán festészeti kiállítása Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és a MolnosArt, Helyszín: Művelődési Ház 19.00 Bagi-Nacsa humorshow Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Helyszín: Művelődési Ház, Belépő: 15 lej 10.00 Sakkverseny Szervező: Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub, Székelyföldi Kézművesek Egyesülete, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Helyszín: Művelődési Ház 10.00 Dísznövény kertészeti kiállítás és vásár Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és az AssaDivi Kft., Helyszín: Bethlen negyedi park, Belépő: 3 lej (levásárolható) 10.00 Mesterségek utcája Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és Székelyföldi Kézművesek Egyesülete, Helyszín: Városháza tér 11.00 Hargita Off-Road Trophy - Nemzetközi verseny, I. szakasz, 2013 Szervező: Siculus Hargita Offroad Club, Helyszín: Kerekerdő 14.00 HSMA Erős Emberek, SZÉKELY Nagydíj 2013 Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és ZETE-LAKA Sportegyesület, Helyszín: Minifocipálya 15.00 Szépkorúak fesztiválja Szervező: Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Helyszín: Városháza tér 18.00 Szimfonikus hangverseny, ClassJazzFest Szervező: Székelyföldi Filharmónia, Helyszín: Művelődési Ház, Érvényes a Székelyföldi Filharmónia bérlete, Belépő: 15 lej, nyugdíjasoknak 10 lej 19.00 Erdélyi Zenei Díjkiosztó Gála Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és az MCP Office, Helyszín: Városháza tér május 16. (csütörtök) 13.00 XVI. Mentésügyi konferencia Szervező: Ambach Alapítvány, Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Kamarakoncert Szervező: Székelyföldi Filharmónia, Helyszín: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatal - Szent István-terem, Érvényes a Székelyföldi Filharmónia bérlete, Belépő: 15 lej, nyugdíjasoknak 10 lej 17.00 Tűzzománc gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 17.00 Orbán Balázs szemével Aranyosszéken, fotókiállítás, Székelyföld napok Szervező: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Tordai Unitárius Egyházközség, Helyszín: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiállítóterme 18.00 Címer és pecsét a Székelyföldön, könyvbemutató Szervező: Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Szimbólum munkacsoport, Helyszín: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiállítóterme 18.00 Wekerle Vállalkozó Kör, Wekerle-tervről gazdasági előadások Szervező: Kárpát Régió Üzleti Hálózat, Helyszín: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Szent István-terem 20.00 145 éves a Székely Dalegylet Szervező: Székely Dalegylet, Helyszín: Stúdió Mozi
36 37 május 17. (péntek) 9.00 XVI. Mentésügyi konferencia Szervező: Ambach Alapítvány, Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 17.00 Hagyomány és tudomány keresztmetszetében: a Jézus-kápolna az idő mérlegén, történelmi kiállítás Szervező: Haáz Rezső Múzeum, Helyszín: Jézus-kápolna 18.00 Tűzzománc felnőtteknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 19.00 XVI. századi vörös darabont díszőrségváltás Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és a Székelyudvarhelyi Vörös Darabontok, Helyszín: Székely Támadt vár május 25. (szombat) 9.00 Hagyományos helyi termékek vására Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Partner az Átalvető program, Helyszín: Márton Áron tér 11.00 47. Szejke népzene- és néptáncfesztivál, Régiók találkozója Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 15.00 X. Székelyföldi lassúsági pipaszívó verseny Szervező: Székelyudvarhelyi Polgári Pipaklub, Helyszín: Küküllő szálloda 21.00 Táncház Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház május 22. (szerda) május 21. (kedd) 10.00 Textil szakkör gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 16.30 Táncház gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 19.00 Fel is út, le is út, Tomcsa Sándor Színház előadása Szervező: Tomcsa Sándor Színház, Helyszín: Művelődési Ház, Belépő: 5 lej 14.00 Textil szakkör, Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 17.00 Nemezelés gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Székely himnusz napja, megemlékezés a székely himnusz bemutatásának 91. évfordulója alkalmából Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Helyszín: Csanády-emléktábla, Csanády sírja 19.00 Fel is út, le is út, Tomcsa Sándor Színház előadása Szervező: Tomcsa Sándor Színház, Helyszín: Művelődési Ház, Belépő: 5 lej 20.00 Városi Minifoci-bajnokság, kupadöntő Szervező: Székelyudvarhelyi Sportért Alapítvány, Helyszín: Minifocipálya május 26. (vasárnap) 10.00 47. Szejke népzene- és néptáncfesztivál, Népviseleti parádé Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Város utcái 11.00 Nyílt nap a Borvízmúzeumban Szervező: Haáz Rezső Múzeum, Helyszín: Szejkefürdő 11.00 Népi gyerekjátékok Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Szejkefürdő 12.00 Gálaműsor a Szejkén Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Szejkefürdő május 28. (kedd) május 27. (hétfő) 17.00 Bútorfestés gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 19.00 Egy lakodalom, Tomcsa Sándor Színház előadása Szervező: Tomcsa Sándor Színház, Helyszín: Művelődési Ház, Belépő: 5 lej május 23. (csütörtök) 17.00 Tűzzománc gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 19.00 Az őrült naplója, monodráma Barabás Árpád előadásában Szervező: Tomcsa Sándor Színház, Helyszín: Művelődési Ház, Belépő: 5 lej 10.00 Textil szakkör Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 12.00 Tündér Erzsébet, táncos mesejáték, Udvarhely Táncműhely Helyszín: Művelődési Ház 16.30 Táncház gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Kézműves foglalkozás mozgássérülteknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház május 24. (péntek) 18.00 Hangverseny, Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar Szervező: Székelyföldi Filharmónia, Helyszín: Stúdió Mozi 18.00 Tűzzománc felnőtteknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 19.00 47. Szejke népzene- és néptáncfesztivál, Régiók találkozója Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 21.00 Táncház Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház május 29. (szerda) 14.00 Textil szakkör Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 17.00 Nemezelés gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Tomcsa Sándor hangoskönyv-bemutató Szervező: Városi Könyvtár, Helyszín: Városi Könyvtár
= 38 39 május 30. (csütörtök) A Székelyudvarhely Tavasza szervezője: Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 10.00 Tündér Erzsébet, táncos mesejáték Szervező: Udvarhely Táncműhely, Helyszín: Művelődési Ház 17.00 Tűzzománc gyerekeknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Kamarakoncert Szervező: Székelyföldi Filharmónia, Helyszín: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Szent István-terem, Érvényes a Székelyföldi Filharmónia bérlete, Belépő: 15 lej, nyugdíjasoknak 10 lej 19.00 Tündér Erzsébet táncos mesejáték Szervező: Udvarhely Táncműhely, Helyszín: Művelődési Ház május 31. (péntek) 10.00 Tündér Erzsébet, táncos mesejáték Szervező: Udvarhely Táncműhely, Helyszín: Művelődési Ház 18.00 Tűzzománc felnőtteknek Szervező: Művelődési Ház, Helyszín: Művelődési Ház 19.00 Tündér Erzsébet, táncos mesejáték Szervező: Udvarhely Táncműhely, Helyszín: Művelődési Ház Partnerek: Haáz Rezső Múzeum, Művelődési Ház, Tomcsa Sándor Színház, Városi Könyvtár, Székelyföldi Filharmónia, Udvarhely Táncműhely, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Udvarhelyszék Kultúrális Egyesület, Erdélyi Magyar Fehérasztal Lovagrend, Udvarhelyi Fiatal Fórum, Székely Szellemi Egyesület, Verestóy Alapítvány, AssaDivi Kft., Napsugár Napközi Otthon, Székelyföldi Kézművesek Egyesülete, MCP Office, InfoPress Sportegyesület, ZETE-LAKA Sportegyesület, Udvarhelyszéki Anyák közössége, FitFeel, Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára, Siculus Offroad Club, MolnosArt, Kárpát Régió Üzleti Hálózat, Székelyudvarhelyi Vörös Darabontok, Székelyudvarhelyi Sportért Alapítvány, Székelyudvarhelyi Polgári Pipaklub, Pórázklub, Ambach Alapítvány, Székely Dalegylet. A rendezvénysorozat támogatója: június 1. (szombat) GYEREKNAP Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Merkur üzletlánc, Helyszín: Szejkefürdő 10.00 Mesekönyv-illusztrációk (kiállítás a képtárban), Helyszín: Haáz Rezső Múzeum 10.30 Gyülekező a Patkóban, Zoli bohóccal 11.00 Indulás a gyerekbuszokkal, bohócokkal a Szejkefürdőre 11.30 Mazsorettek, fúvósok gyerektoborzója 11.50 Megnyitó 12.00 Minestrone Band zöldségzenekar, Sepsiszentgyörgy 13.00 Gozefini 14.30 Gyerekelőadások 16.00 Vitéz László csodaládája c. vásári bábjáték, Cimborák Bábszínház, Sepsiszentgyörgy 17.00 Kelekótya együttes, Barót Állandó programok: játékok a múltból - közösségfejlesztő, ügyességi játékok 7-14 éves gyerekeknek pónilovak, lovak - lovaglási lehetőség állatsimogató ikergyerek találkozó barantázás kézműves és csoportos gyerekfoglalkozások egész napos interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások nyílt nap a Borvízmúzeumban okos kutyák, büszke gazdik, bemutató, Szervező: Pórázklub Médiapartnerek: Ü~êÖáí~åÝéÉ A programfüzetet készítette: EXPERT PRINT Nyomda, Székelyudvarhely. A műsorfüzetben szereplő programok ingyenesek, azok kivételével, amelyek esetében fel van tüntetve a belépő ára. A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát! www.varoshaza.ro, www.facebook.com/szekelyudvarhely.polgarmesterihivatala