JÚNIUS 1. - SZERDA Hagyományos Mesterségek Utcája Szervezők: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Székelyföldi
|
|
- Borbála Farkasné
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 4 JÚNIUS 1. - SZERDA Városi Gyermeknap Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala Helyszín: városi park Felvonulás Találkozó a Patkóban érkezés a városi parkba Zoli bohóc, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar és mazsorettek kíséretében Megnyitó Bábelőadás Mesehetes Tündérground-koncert Néptáncelőadás: Boróka Néptáncegyüttes Feet Moove Fortuna Dance Néptáncelőadás: Kékiringó Néptáncegyüttes Tombolasorsolás Alma együttes (HU) koncert Alternatív programok: kézműves foglalkozások, aszfaltrajz, arcfestés, lufihajtogatás, légvár, bemutatók és versenyek a cserkészekkel, rajzfilmvetítés (magyar népmesék), múzeumpedagógiai foglalkozások Hagyományos Mesterségek Utcája Színházi előadás: Csipkerózsika Szervező: Tomcsa Sándor Színház Helyszín: Művelődési Ház Ádám Gyula fotókiállítása: Ezer Székely Leány Napja képekben előtéri galériája JÚNIUS 2. - CSÜTÖRTÖK Hagyományos Mesterségek Utcája Zongoraest: Mocsári Károly (Magyarország), Liszt-verseny győztes előadóművész Szervező: Székelyföldi Filharmónia Magyar operettek gyöngyszemei Tarján Pál és Dancs Annamari operett előadása Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala Helyszín: Művelődési Ház, nagyterem (Beugró: 5 lej) Székelyudvarehely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
2 Városi Maturandusz: Hooligans (HU) és DJ Hamvai P. G. (HU) Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala Helyszín: Városi Sportcsarnok (Beugró: 10 lej) JÚNIUS 3. - PÉNTEK Hagyományos Mesterségek Utcája Az UKKSZ megalakulásának 20. évfordulója Szervező: Udvarhelyi Kis- és Középvállalkozások Szövetsége Fotókiállítás: Erdővidék képekben Kovászna megyei fotóművészek munkáinak tárlata Szervező: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Helyszín: városi park Az Udvarhelyszéki Fúvószenekar ünnepi koncertje Szervező: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Helyszín: városi park Előadás: Utolsó óra c. népzenei gyűjtések Virágvölgyi Márta, M.T.A., Budapest Szervező: Művelődési Ház Helyszín: Művelődési Ház, koncertterem Lemezbemutató: Virágos Zenekar, Budapest, nagyterem Neoton Família (HU) koncert Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala Helyszín: Városi Sportcsarnok (Beugró: 10 lej) JÚNIUS 4. - SZOMBAT 9.30 Néphagyományőrző óvodapedagógusok képzése Szervezők: Napsugár Napközi Otthon, Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, Hargita Megyei Tanfelügyelőség Helyszín: Művelődési Ház, koncertterem III. IP.SE Városnapi Tömegfutás Szervezők: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Infopress Sport Egyesület Start: Rákóczi utca (D3 előtti tér) Hagyományos Mesterségek Utcája
3 Dokumentumfilm-bemutató: Trianon szindróma (rendező: Szakály István) Szervező: Városi Könyvtár Helyszín: Városi Könyvtár Toborzó 45. Szejke népzene- és néptáncfesztivál Szervezők: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Művelődési Ház Helyszín: városi park, Márton Áron tér, Dávid Ferenc tér Bemutató: A kutya és a gyermek kapcsolata gyermekbarát kutyafajták Szervező: Póráz Klub Helyszín: Városi Sportcsarnok, parkoló Előadás: Mustármag Kulcsár-Székely Attila egyéni előadása Wass Albert műveiből Szervező: Tomcsa Sándor Színház Helyszín: Szent Miklós-hegyi plébániatemplom Folklórszínházi előadás: Varázsének Szervező: Udvarhely Táncműhely Helyszín: Művelődési Ház, nagyterem A FÁBRY - Fábry Sándor egyéni előadóestje Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala Helyszín: Művelődési Ház, nagyterem (Beugró: elővételben 20 lej, helyszínen 30 lej) JÚNIUS 5. - VASÁRNAP Európai étkek a hagyomány jegyében Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Művelődési Ház Helyszín: Szejkefürdő Népviseleti parádé 45. Szejke népzene- és néptáncfesztivál Szervezők: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Művelődési Ház Helyszín: Tábor-negyed, Városháza tér Nyílt nap a Borvízmúzeumban múzeumpedagógiai foglalkozás Szervező: Haáz Rezső Múzeum Helyszín: Borvízmúzeum Ünnepélyes megnyitó 45. Szejke népzeneés néptáncfesztivál Szervezők: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Művelődési Ház Helyszín: Szejkefürdő (rossz idő esetén a Városi Sportcsarnok) Szimfonikus hangverseny: Pablo de Sarasate Navarra Op. 33, Jean Sibelius hegedűverseny, Sabin Pautza Sinfonietta, szólista: Zerkula György; vezényel: Sabin Pautza) Szervező: Székelyföldi Filharmónia Helyszín: Művelődési Ház (Beugró: felnőtteknek 13 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak 8 lej érvényes a filharmónia-bérlet) Székelyudvarehely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
4 7 JÚNIUS 6. - HÉTFŐ Nyílt nap a Városi Könyvtárban Szervező: Városi Könyvtár Helyszín: Városi Könyvtár Gryllus Vilmos gyermekkoncertje Szervezők: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Gyergyószárhegyi Alkotóközpont Helyszín: Stúdió Mozi Alkotóműhely: bútorfestés, üvegfestés gyermekeknek Tompa-emlékszoba megnyitása Szervező: Haáz Rezső Múzeum Helyszín: Tompa László utca 10. szám Kiállítás és felolvasás: Tomcsa Sándor a miénk Szervező: Városi Könyvtár Helyszín: Városi Könyvtár Alkotóműhely: bútorfestés gyermekeknek Csíky Boldizsár marosvásárhelyi zongoraművész koncertje Szervező: Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Néptáncelőadás: Virágom világom Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Helyszín: Művelődési Ház JÚNIUS 7. - KEDD Alkotóműhely: kézműves foglalkozás Mikes János püspök szobrának avatása Szervező: Szent Miklós-hegyi Római Katolikus Plébánia Helyszín: plébániakert Fővédnök: Bunta Levente polgármester Könyvbemutató, tárlat: Bálványok Varga Mihály munkái Szervező: Haáz Rezső Múzeum Helyszín: Képtár A Kárpát-medence táncai a gyulai Harrucken táncegyüttes előadása Szervező: Régió Magazin Helyszín: Stúdió Mozi Alkotóműhely: kézműves foglalkozás mozgássérülteknek Dávid Botond fotókiállítása: Edgár világa Szervező: Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Helyszín: Portré Kávézó Irodalmi est: Kányádi Sándor, Szilágyi István, Kovács András Ferenc, Muszka Sándor, Murányi Sándor Szervezők: Művelődési Ház, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Helyszín: Művelődési Ház
5 8 JÚNIUS 8. - SZERDA Előadás: A magyar bajusz története Szilágyi Péter előadása Szervező: Haáz Rezső Múzeum Helyszín: Városi Könyvtár Kamarazenei hangverseny: Costin Soare (gitár), Claudiu Codreanu (magánének, mindketten a bukaresti zeneakadémia tanárai) Szervező: Székelyföldi Filharmónia Kiállítás: Jókai Szervező: Művelődési Ház Helyszín: Művelődési Ház, koncertterem Operett előadás: Csókos asszony Csíki Játékszín Szervező: Tomcsa Sándor Színház Helyszín: Művelődési Ház (Beugró: felnőtteknek 10 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak 8 lej) Minifoci Kupa döntő Szervezők: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Székelyudvarhelyi Sportért Alapítvány Helyszín: Városi Minifocipálya JÚNIUS 9. - CSÜTÖRTÖK XIV. Mentésügyi Konferencia Szervezők: Ambach Alapítvány, Hargita Megyei Mentőszolgálat, Hargita Megyei Orvosi Kollégium, Hargita Megyei Asszisztensek Rendje Helyszín: Művelődési Ház, nagyterem Alkotóműhely: tűzzománc gyermekeknek Alkotóműhely: tűzzománc gyermekeknek Kiállítás: A színes középkor. Székelyföldi címerek és pecsétek Szervező: Haáz Rezső Múzeum Helyszín: Haáz Rezső Múzeum Előadás: A Hódoltság-kor katonai ruházata, Szabó Vata előadása; Kárpátkerülés lóháton, Zsolnai Gábor előadása Szervező: Haáz Rezső Múzeum Helyszín: Képtár Kamarazenei hangverseny: a Székelyföldi Filharmónia vonósnégyesének koncertje Szervező: Székelyföldi Filharmónia Székelyudvarehely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
6 II. Vörösben a kék, karitatív zenei fesztivál Shadows, Monyo Project, Orpheusz, Ég és Föld, Plan B, Swing in Yard Quartet, Face Today Szervezők: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Orpheusz zenekar Helyszín: Városi Minifocipálya (Beugró: 5 lej) JÚNIUS PÉNTEK XIV. Mentésügyi Konferencia Szervezők: Ambach Alapítvány, Hargita Megyei Mentőszolgálat, Hargita Megyei Orvosi Kollégium, Hargita Megyei Asszisztensek Rendje Helyszín: Művelődési Ház, nagyterem Dokumentumfilm-bemutató: Gyöngyökkel gyökereztél (rendező: Mohi Sándor és Tánczos Vilmos) Szervező: Városi Könyvtár Helyszín: Városi Könyvtár Alkotóműhely: tűzzománc felnőtteknek Első székely díszőrségváltás Szervezők: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Haáz Rezső Múzeum, Visus Kulturális Egyesület, Turisztikai Programok Fejlesztéséért Egyesület, Eötvös József Szakközépiskola Helyszín: Székely Támadt vár Ghymes együttes (SK) Szikraszemű koncert Szervező: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala Helyszín: Művelődési Ház, nagyterem (Beugró: 20 lej) A Városnapok szervezője: Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Partnerek: Művelődési Ház, Városi Könyvtár, Tomcsa Sándor Színház, Udvarhely Táncműhely, Székelyföldi Filharmónia, Haáz Rezső Múzeum, Székelyföldi Kézművesek Egyesülete, Infopress Sport Egyesület, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Napsugár Napköziotthon, Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, Hargita Megyei Tanfelügyelőség, Orpheusz zenekar, Ambach Alapítvány, Hargita Megyei Mentőszolgálat, Hargita Megyei Orvosi Kollégium, Hargita Megyei Asszisztensek Rendje, Udvarhelyi Kis- és Középvállalkozások Szövetsége, Szent Miklós-hegyi Római Katolikus Plébánia, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, Visus Kulturális Egyesület, Turisztikai Programok Fejlesztéséért Egyesület, Eötvös József Szakközépiskola, Székelyudvarhelyi Sportért Alapítvány, Póráz Klub, Gyergyószárhegyi Alkotóközpont, Székelyföldi Régió Magazin A programfüzetet készítette: Chronos Marketing, Media & PR Agency A városnapi programok ingyenesek, azok kivételével, amelyek esetében fel van tüntetve a beugró ára. A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát!
2011. június 1-10. Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
2011. június 1-10. Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Székelyudvarehely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kedves udvarhelyiek, tisztelt vendégeink! 3 Örömömre szolgál, hogy
Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3 Legyen hasznos és jó, legyen élmény! Hogy mennyire van jelentősége a számoknak, nem firtatom, azonban városi ünnepeink sokasodása büszkeséggel
Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán
Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális
2018. május 11. péntek - Maros megye napja
PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,
Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása
PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével
MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK
MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István
VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/
A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
2015. évi rendezvénytervezet
2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
Tavaszidéző. Bunta Levente polgármester
2 3 Tavaszidéző A tavasz eljövetelével az emberek is érezhetően derűsebbé válnak, a természetet pedig a maga törvényei szerint születik újjá. Városunkban, Székelyudvarhelyen tavasszal veszi kezdetét a
VÁROSÜNNEP Rudabánya
VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember
Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei
Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés
DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN
DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.
PROGRAMFÜZET. 2015. február június
PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás
Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok
Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.
Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása
Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város
Hírlevél május havi programajánló
Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap
Monor város évi I. féléves programtervezete
Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.
PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/
PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet]
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA
2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
VEGYESCIKK KEReSKEDÉS
DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés
DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi
DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező
Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja
Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám
Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető
Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME A PÁLYÁZAT KÖTSÉGEK IGÉNYELT MEGITÉLT HELYE IDŐTARTAMA ÖSSZESEN E A lovagrendi értékek és L Szt. György erények üzenete a 2915 1 Lovagrend
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház
at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása
Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok
Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok
honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).
2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben
április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között
Koncertnaptár 2006 január 5. Miskolc, Újévi koncert, Szentpáli szakközépiskola január 21. Miskolc, Lion bál február 18. Sátoraljaújhely, Rotary bál február 18. Miskolc, Kocsonya Fesztivál február 23. Miskolc,
A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház
A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21
Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek 2010. november 28 december 21 November 28. (vasárnap) 17.00 óra S a szívedbe Uram, adjál szeretetet Ünnepélyes programnyitó Közreműködik: Kodály Zoltán Központi
22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program
A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris
Székelyudvarhely TAVASZA. 2014. Április 25. június 6. Sport. Kiállítás Színház. Hagyományorzés. Gyerekprogramok Eloadás
TAVASZA VI. Vár snapok Zene Koncert Kiállítás Színház Sport Hagyományorzés Gyerekprogramok Eloadás 2 3 Szabadido Sport Könyv Zene Színház lszékelyudvarhe Film y tavasza Egész napos programok Kiállítás
Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora
Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális
Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok
Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között
A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA
A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ
Különös közzétételi listája
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok
Kalotaszegi Magyar Napok
Kalotaszegi Magyar Napok Bánffyhunyad 2013. május 31-június 2. Fővédnök: Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete 10:00 22:00 Kézműves vásár 2013. június 1., szombat 10:00 15:00 Főzőverseny, pánkósütő
MÍVES EMBEREK SOKADALMA 10. ÉVFORDULÓ
Augusztus 6. Csütörtök 15: 00 Augusztus 7. Péntek MÍVES EMBEREK SOKADALMA 10. ÉVFORDULÓ ARTERA 1o éve- kiállítás: Fényképek a rendezvényekről, programokról, az Artera alapítvány 1o éves életéből. ARTERA
RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február
Rákosmenti majális. 2013. május 1.
Rákosmenti majális 2013. május 1. Ismét gazdag programmal várta Rákosmente lakóit május elsején a szervező Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház a Rákosmenti
1 FESTUM VARADINUM XII. RENDEZVÉNYSOROZAT NAGYVÁRAD, 2003. MÁJUS 11. MÁJUS 18.
1 FESTUM VARADINUM XII. RENDEZVÉNYSOROZAT NAGYVÁRAD, 2003. MÁJUS 11. MÁJUS 18. Május 11. 10.00 órától: Református ünnepi istentiszteletek Helyszínek: Nagyvárad református templomai (a rogériuszi templomban
Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára
A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november
Előadó: Előkészítette: Véleményezte:
Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi
XI. Őrségi Tökfesztivál
XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18
18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.
2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A
2011-es eseménynaptár
Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó
23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program
23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam
Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -
Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd
2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel
2014/2015 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2014/2015 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2014/2015 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.
1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc
XII. Őrségi Tökfesztivál
XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára
Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.
Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár
Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja
www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.
SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március
2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap
2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap XXII. Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál 2017. szeptember 22-24. Cegléd Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját KOSSUTH LAJOS
Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár
Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja
Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások:
Tervezett program: 1530 Március idusára - Ünnepi mûsor Elõadják: A Bocskai István Általános Iskola és AMI 8.a osztályos tanulói Felkészítõ tanár: Váradiné Szabó Katalin Helyszín: Templomkert 1550 Koszorúzás
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ
MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére
1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének
Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei
Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Mûvelõdési Központ Jan. 16. Derecske Város Bálja Jan. 21. A Magyar Kultúra Napja Jan. 23. Színház Febr. 6. "Hajdú Komák
XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál 2009. március 16. - április 6.
XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál 2009. március 16. - április 6. március 16., hétfő 17 óra A XXIV. Kecskeméti Tavaszi Fesztivált megnyitja dr. Zombor Gábor polgármester A Budapesti Tavaszi Fesztivál díszvendége
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása
OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM
OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére
10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása
Szakmai önéletrajz. Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia. Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár. Lakcím: Kolozsvár, Decebal u.
Szakmai önéletrajz Név: Dénes Anna-Júlia, született: Csép Anna-Júlia Születtem: 1983 szeptember 25, Kolozsvár Lakcím: Kolozsvár, Decebal u.72/3 Telefon: 0743405426 E-mail: annna83@yahoo.com Foglalkozásom:
M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA
M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLETÉSÉNEK 225. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTANDÓ ÜNNEPSÉGSOROZATRA IDŐPONT: 2016. SZEPTEMBER 21. HELYSZÍN: NAGYCENK A SZÉCHENYI-EMLÉKBIZOTTSÁG
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA
MARICA GRÓFNÕ - OPERETT a szolnoki Szigligeti Színház elõadása
OKTÓBER 2. (péntek) 18.00 óra Magyar nóta és operett est Belépõdíj: 1200 Ft, nyugdíjasoknak 1000 Ft Helyszín: Mûvelõdési Központ színházterme OKTÓBER 6. (kedd) 15.00 óra Emlékezés az aradi vértanúkra Közremûködnek:
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus
MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program
ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni
Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár
Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra
Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.
Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon
2011. évi rendezvénynaptár
2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti
Lajosmizse város. 2010. évi kulturális rendezvénynaptára
Lajosmizse város 2010. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Szervezıje Idıpontja Helyszíne Magyar Kultúra Napi rendezvények Lajosmizse Város január Lajosmizse Szabadság bérletes felnıtt-
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám
Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló.
APÁRÓL FIÚRA családi hagyományőrző délután 2019. május 4-én, szombaton, 14 órától a Meseházban. Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. HAGYOMÁNYOK HÁZA mesemondó versenye
2013/2014. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel
2013/2014 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2013/2014 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2013/2014 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet
MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS
MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,
Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)
Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés