TERVEZÉSI SEGÉDLET önkormányzatok számára a rekultiváció és utógondozás költségeinek a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díjban történő érvényesítéséhez A KEOP keretében megvalósuló rekultivációk hulladékkezelési díjra ható költségelemei TANULMÁNY Készítette a Green Capital Zrt. a KvVM megbízásából Budapest, 2010. április 1
Tartalom 1. BEVEZETÉS... 3 2. ELŐZMÉNYEK... 5 2.1. A hulladékkezelési díj megállapításával kapcsolatos önkormányzati feladatok... 5 2.2. A hulladékkezelési díj megállapításának jogszabályi háttere... 7 3. A JELENLEGI HELYZET ISMERTETÉSE... 10 3.1. A hulladékkezelés költségei... 12 3.2. A hulladéklerakók rekultivációjának és utógondozásának költségei... 17 3.3. A koordináló szervezetek hozzájárulása a szelektív gyűjtéshez... 23 3.4. Hulladékkezelési díjak 2009-ben... 27 4. A SZOLGÁLTATÁSI DÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZEMPONTJAI... 32 4.1. Jogi szempontok... 34 4.2. Műszaki szempontok... 36 4.3. Gazdaságossági szempontok... 41 5. SPECIFIKUS KÖRNYEZETVÉDELMI (HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI) SZEMPONTOK... 46 5.1. A hulladékgazdálkodás prioritásai... 46 5.2. A szervesanyag-tartalom csökkentése... 47 5.3. A csomagolási hulladék hasznosítása... 48 6. ÖSZTÖNZÉSI SZEMPONTOK... 51 6.1. A hulladékképződés megelőzése... 51 6.2. A szelektív gyűjtés ösztönzése... 52 7. SZOCIÁLIS SZEMPONTOK ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI... 55 8. AZ ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS SZEMPONTJAI... 60 8.1. A hasznosítást koordináló szervezetekkel folytatott tárgyalásokhoz... 60 8.2. A közszolgáltatókkal folytatott tárgyalásokhoz... 61 9. ÖSSZEFOGLALÁS... 63 10. MELLÉKLETEK... 66 1. Melléklet... 66 2. Melléklet... 68 2
1. BEVEZETÉS Hazánk tervezett, majd 2004. május 1-jén bekövetkezett EU csatlakozása jelentősen megváltoztatta a környezetvédelmi szabályozórendszert, ami számos következménnyel járt. A korábbi lerakó-centrikus szemlélettel felhagyva, a települési hulladék esetében is a megelőzésre, a képződő hulladék hasznosítására kell a hangsúlyt helyeznünk. A hulladék lerakása csak végső esetben jöhet számításba, és kizárólag olyan létesítményekben, amelyek minden szempontból kielégítik a jelenlegi ismereteink szerint korszerűnek mondható környezetvédelmi és közegészségügyi előírásokat és feltételeket. A nem megfelelő hulladéklerakókat 2009. július 16.-ig be kellett zárni. A múltból örökölt, szigetelés nélküli lerakókat rekultiválni kell, a ténylegesen bekövetkezett vagy a potenciális környezetszennyezés kockázatainak csökkentése, különösen a talaj és a felszín alatti vizek szennyezésének elkerülése, egészségünk védelme érdekében. Az EU nemcsak követelményeket támasztott országunkkal szemben, hanem hathatós támogatással segítette a települési hulladékgazdálkodás korszerűsítését. A vegyesen begyűjtött települési szilárd hulladék ártalmatlanítását szolgáló 72 regionális hulladéklerakó létesítmény jelentős része az Előcsatlakozási Alap (ISPA) és a Kohéziós Alap társfinanszírozásával épült, épül. Az egyik legfontosabb cél, hogy védjük ezeknek a lerakóknak a kapacitását a másképp kezelhető, ezért nem odavaló hulladékoktól, egyrészt mert a hulladék csak a legutolsó sorban ártalmatlanítható lerakással, másrészt mert hulladéklerakó építésére a jövőben nem állnak majd rendelkezésre további támogatások. A jelenleg üzemelő lerakók bezárását követően szükséges kapacitásokat az önkormányzatoknak saját erőből kell fedeznie csakúgy, mint a rekultivációs programból a pályázat sikertelensége vagy más ok miatt kimaradó hulladéklerakók lezárását és általában 30 évig tartó megfigyelését, utógondozását. Az önkormányzat által e célra biztosítandó saját erő legfőbb forrását a beszedett hulladékkezelési díjak adják. Az erre alkalmas hulladék-összetevők hasznosítása érdekében a szelektív gyűjtés volumenét növelni kell. Várható, hogy 2015-ben bevezetésre kerül a kötelező szelektív gyűjtés, amelyre már most szükséges felkészülni. A jelenleg üzemelő rendszerek hatékonyságának növelését megfelelő díjpolitikával, valamint a szükséges egyéb állami és önkormányzati intézkedésekkel támogatva el kell érni, hogy a szelektív gyűjtési és hasznosítási rendszerek önfinanszírozóvá váljanak. Fontos ezért, hogy az önkormányzatok a hulladékkezeléssel kapcsolatos költségek és hasznok optimalizálásával törekedjenek valódi gazdálkodásra, ellenkező esetben fennállhat a közszolgáltatástól elkülönülő, duális rendszerek kialakulásának állami szinten nem tervezett, társadalmi összköltségét tekintve pedig drágább megvalósítási lehetősége. A hulladékkezelési közszolgáltatás díjának megállapítása rendkívül összetett feladat, ami az önkormányzatok képviselőtestületeit abból a szempontból is nehéz és sokszor ellentmondásos helyzetbe hozza, hogy az önkormányzat, mint az adott kötelező vagy önként vállalt közfeladat ellátásáért felelős szerv, a hulladékkezelő létesítmények, eszközök és az esetek jelentős részében a közszolgáltatást ellátó gazdálkodó szervezet tulajdonosa, továbbá 3
a településen élő, tevékenykedő adózó állampolgárok és gazdálkodó szervezetek jogos érdekeinek közvetítője, érintett lehet a hulladékkezelési közszolgáltatásban. Felelőssége tudatában érdekelt a közszolgáltatás folyamatos biztosításában, színvonalának emelésében, tulajdonosként annak hatékony működtetésében és a gazdálkodás nyereségességében, a helyi közügyeket szabályozó, ármegállapító szerepkörében pedig a reális és megfizethető ár kialakításában. A hulladékkezelés közszolgáltatási díjának meghatározásakor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szolgáltatás igénybe vételét nem egyéni elhatározások, hanem közösségi (társadalmi) szükségletek teszik kötelezővé. Így a keresleti oldal a kínálati oldallal szemben egyértelműen kiszolgáltatott. Kínálati oldalról az önkormányzatok mozgásterét behatárolják az európai közösségi és a hazai jogszabályokban előírt kötelezettségek, műszaki és környezetvédelmi elvárások, amelyek teljesítése a kor követelményeinek megfelelő színvonalú közszolgáltatást igényel. Ennek érdekében beruházásokat, fejlesztéseket szükséges végrehajtani, amelyek magas költségigénye általában nem vethető össze a direkt és gyors megtérülés gazdasági elvárásaival. A keresleti oldalon erős korlátként jelenhet meg az önkormányzat politikája és a településen élő lakosság szociális és gazdasági teherbíró képessége. Ezek összhangjával kell azt az optimális hulladékkezelési díjat megállapítani, amely szolgálja a hulladékgazdálkodási célkitűzések teljesítését, egyúttal társadalmilag igazságos és a szolgáltatást igénybe vevők által megfizethető. A települési szilárd hulladék kezelését biztosító közszolgáltatói piac jellemzőit átfogó országos kép kialakítása érdekében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízást adott a Köztisztasági Egyesülésnek a közszolgáltatással kapcsolatos gazdasági összefüggéseket, jellemző költségadatokat, területi jellemzőket bemutató elemző tanulmány elkészítésére, majd ennek alapján a Green Capital Zrt-nek a hulladékkezelési díj megállapításának szerteágazó szempontrendszerét bemutató és elemző tanulmány elkészítésére. A szándék az, hogy a két tanulmány alapján útmutató készüljön az önkormányzatok számára, amely segíteni képes a képviselő-testületek díjmegállapítással kapcsolatos rendkívül felelősségteljes munkáját. 4
2. ELŐZMÉNYEK 2.1. A hulladékkezelési díj megállapításával kapcsolatos önkormányzati feladatok A hulladékgazdálkodással összefüggő önkormányzati feladatokat, kötelezettségeket a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben meghatározott feladathoz kötődően, összefoglaló jelleggel a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény [a továbbiakban: Hgt.] határozza meg. A Hgt. 21. (1) bekezdésének rendelkezése szerint az ingatlantulajdonosoknál keletkező települési hulladék 1 kezelésére vonatkozó közszolgáltatás megszervezése és fenntartása a települési önkormányzat feladata. Települési szilárd hulladék esetén ennek a feladatnak kötelezően ellátandó és vállalható elemei vannak. A közszolgáltatásnak minimum az ingatlanon vagy a közterületen összegyűjtött, esetleg elhagyott hulladék elszállítására és ártalmatlanítására, valamint a közterület tisztántartására kell kiterjednie. A hulladék hasznosítását lehetővé tevő szelektív gyűjtési rendszer működtetése, valamint a szelektíven begyűjtött hulladék előkezelése és hasznosítása az önkormányzat döntésétől függően vállalható feladat, amelynek ellátására az elmúlt években az a pályázat útján elnyerhető támogatás és EU pénzforrás ösztönözte az önkormányzatokat, amely az infrastruktúra kiépítését tette lehetővé. Jelenleg a legkorszerűbb hulladékkezelési közszolgáltatás a következő tevékenységekből áll: a szükséges előkezelést követően az iparban másodnyersanyagként feldolgozható hulladék-összetevők, különösen a csomagolási hulladék anyagfajtánként elkülönített begyűjtése; a biológiailag lebontható szerves hulladék elkülönített begyűjtése és hasznosítása komposztálással 2 vagy anaerob lebontással 3 ; az építési-bontási hulladék elkülönített begyűjtése és előkezelése a hasznosíthatóság érdekében; a veszélyes hulladéknak minősülő hulladék-összetevők (elektronikai hulladék, akkumulátor, stb.) elkülönített begyűjtése annak érdekében, hogy ezek a hulladékfajták ne növeljék a települési hulladéklerakó környezeti kockázatát; a vegyes maradék hulladék begyűjtése; a vegyesen begyűjtött maradék hulladék mechanikai-biológiai előkezelése a magas fűtőértékű összetevők kinyerése és energetikai hasznosítása, valamint a hulladéklerakóba kerülő szervesanyag-tartalom csökkentése érdekében; 1 A háztartásokból származó szilárd vagy folyékony hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék. 2 Komposztálás: az elkülönítetten gyűjtött biohulladék ellenőrzött körülmények között, oxigén jelenlétében történő autotermikus és termofil biológiai lebontása, mikro- és makroorganizmusok segítségével. 3 Anaerob biológiai lebontás: az elkülönítetten gyűjtött biohulladék ellenőrzött körülmények között, oxigén kizárása mellett történő lebontása, mikroorganizmusok (beleértve a metánképző baktériumokat is) segítségével, biogázelőállítás céljából, szilárd lebontási maradék keletkezése mellett. 5
a vegyesen begyűjtött maradék hulladék hulladéklerakóban vagy hulladékégető műben történő ártalmatlanítása; szállítás a fenti hulladékkezelési tevékenységek különböző helyszínei között. A közszolgáltatás tartalmáról, megszervezésének és végzésének módjáról az önkormányzat dönt azzal a törvényi megkötéssel, hogy a helyi közszolgáltatásnak összhangban kell állnia a hulladékgazdálkodási törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban foglaltakkal, valamint az önkormányzat helyi hulladékgazdálkodási tervében megfogalmazott célokkal és követelményekkel. A kötelező közszolgáltatás azonban nemcsak ellátási, hanem igénybevételi és díjfizetési kötelezettséget is jelent. Az önkormányzat által nyújtott hulladékkezelési közszolgáltatást az ingatlan tulajdonosa, birtokosa vagy használója (együtt: ingatlantulajdonos) köteles igénybe venni. E kötelezettségének az ingatlan tulajdonosa azáltal tesz eleget, hogy az önkormányzat rendeletében előírtaknak megfelelően szelektíven gyűjti a hulladéknak a településen elkülönítetten gyűjthető egyes összetevőit, vegyesen gyűjti a tevékenysége során képződő egyéb települési szilárd hulladékot, átadja a hulladékot a begyűjtésre feljogosított hulladékkezelőnek, elszállítja (elviszi) a hulladékot a meghatározott begyűjtőhelyre. A fenti igénybevételi kötelezettség alól mentesülnek azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek a Hgt.-ben meghatározott feltételeknek megfelelően, a hulladék termelője számára megállapított szabályok szerint gondoskodnak a tevékenységük során képződő települési hulladék kezeléséről. A közszolgáltatás igénybevételéért hulladékkezelési díjat kell fizetni, a szennyező fizet elv 4 alapján. Az ingatlantulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, az alkalmazható díj legmagasabb mértékét, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit vagy a szolgáltatás ingyenességét a települési önkormányzat képviselőtestülete által alkotott rendeletben kell meghatározni. A tapasztalatok szerint a díjmegállapítás jogszabályi feltételeinek érvényesítése a gyakorlatban mind az önkormányzatok, mind a közszolgáltatást végző gazdálkodó szervezetek számára nehézséget, adott esetben kiszolgáltatottságot jelent, ami megnyilvánulhat abban is, hogy az önkormányzat kellő ismeret hiányában indokolatlanul magas díjjavaslatot fogad el, ezáltal terheli a lakosságot, vagy indokolt díjjavaslatot elvet, ami viszont megnehezíti a közszolgáltatási feladat ellátását. 4 A szennyező fizet elv alapján a hulladék termelője, birtokosa vagy a hulladékká vált termék gyártója köteles a hulladék kezelési költségeit megfizetni, vagy a hulladékot ártalmatlanítani; a szennyezés okozója, illetőleg előidézője felel a hulladékkal okozott környezetszennyezés megszüntetéséért, a környezeti állapot helyreállításáért és az okozott kár megtérítéséért, beleértve a helyreállítás költségeit is. 6
A hulladékkezelés díjának optimális megállapítása elengedhetetlen, mert egyrészt a díjnak fedeznie kell a közszolgáltatási feladatok ellátásához szükséges, megfelelő szintű finanszírozást, másrészt a díj növekedése növeli a kintlévőségeket, amelyek részben már ma is behajthatatlanok, és növeli az illegálisan elhagyott hulladék mennyiségét is. A hulladékkezelési díjak megállapítása rendkívül összetett feladat, amely számos, és sokszor egymásnak is ellentmondó szempont figyelembe vételét igényli. E szerteágazó szempontrendszer bemutatásával kíván segítséget nyújtani az önkormányzatok számára ez az útmutató. 2.2. A hulladékkezelési díj megállapításának jogszabályi háttere A hulladékkezelési közszolgáltatásért járó díj meghatározásának keretszabályait a Hgt. 25. -a rögzíti, a díj kialakításával kapcsolatos részletes előírásokat és követelményeket a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008.(III.28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: Kr.] állapítja meg. A Kr. általános elvárásként fogalmazza meg, hogy a közszolgáltatási díj legyen alkalmas a közszolgáltató hatékony működéséhez szükséges folyamatos költségek és ráfordítások megtérülésének, valamint a közszolgáltatás fejleszthető fenntartásához szükséges költségek és ráfordítások fedezetének biztosítására. Emellett azt is előírja, hogy a közszolgáltatás díj ösztönözzön a közszolgáltatás biztonságos és legkisebb költségű ellátására, a közszolgáltató kapacitásának hatékony kihasználására, valamint a hulladékképződés csökkentésére és a hatékony hulladékgazdálkodásra. Az egyes hulladékkezelési tevékenységek, így a begyűjtés, a szállítás, az előkezelés, a hasznosítás és az ártalmatlanítás elvégzéséhez szükséges folyamatos költségek, ráfordítások körét a Kr. az alábbiak szerint részletezi: 1. a hulladékkezelő létesítmény, eszköz üzemeltetési költsége és ráfordítása, ideértve a fenntartással és karbantartással felmerülő költségeket és ráfordításokat is; 2. a létesítmények bezárásának, rekultivációjának, utógondozásának és a harminc évig történő monitorozásának a díjfizetési időszakra vetített költsége (azonban csak akkor, ha a közszolgáltató az utógondozás, illetve a monitorozás körébe tartozó feladatai ellátására tervet készít, amely alapján mennyiségarányosan megállapítja a terv megvalósításához évente szükséges a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett hivatalos fogyasztói árindex-alakulás alapján korrigált bevételt); 3. a számlázás és díjbeszedés költsége; 4. a közszolgáltatáshoz kapcsolódó környezetvédelmi kiadások és ráfordítások (pl. a környezetvédelmi hatósági eljárásért fizetett illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj, a környezetvédelmi kötelezettségek teljesítése érdekében végzett beruházások, illetve mérések és vizsgálatok költsége); 5. a hulladékkezelő létesítmények, eszközök elhasználódásából eredő, azok felújítását, pótlását, korszerűsítését, bővítését, rekonstrukcióját szolgáló kiadások és ráfordítások. 7
Díjcsökkentő tényezőként kell figyelembe venni a költségek ellentételezésére kapott költségvetési, illetőleg önkormányzati támogatást, valamint a közszolgáltatás teljesítése folyamatában keletkező melléktermékek, így különösen a hulladéklerakóban elhelyezett, biológiailag bomló szerves anyagokból spontán képződő lerakó-gáz, a szerves hulladék kezelése során előállított komposzt vagy biogáz, valamint a szelektíven begyűjtött papír-, fém-, műanyag-, üveg-, stb. hulladékok hasznosításából vagy hasznosítás céljára történő átadásából származó bevételt. A 2008. április 1-jét megelőző szabályozáshoz [242/2000.(XII.23.) Korm. rendelet] képest a legjelentősebb változás, hogy a hulladékkezelési közszolgáltatási díj esetében az egytényezős (korábban mennyiségarányosnak nevezett) díj-megállapítási mód mellett bevezetésre került a kéttényezős díj-megállapítási módszer. Mindkét díj-megállapítási módszer alapvető eleme az általános forgalmi adó nélkül számított (nettó) egységnyi díjtétel, ami elkülönítve tartalmazza az egyes hulladékkezelési tevékenységek, valamint a létesítmények, különösen a hulladéklerakó telep bezárását követő utógondozására, illetve monitorozására is kiterjedő költségeket. Az egységnyi díjtétel alkalmazásával a közszolgáltatási díj a ténylegesen ellátott és igénybe vett szolgáltatás értékéhez közelít azáltal, hogy az egységnyi díjtétel kiszámításának egyik tényezője a hulladékgyűjtő edény ürítési száma és a hulladék tömegben vagy térfogatban meghatározott mennyiségének szorzata. Az ürítések száma jól ellenőrizhető adat, vitára általában a gyűjtőedény ürítésekor elszállított hulladék térfogatának meghatározása ad okot, mivel a hulladék térfogata alatt a gyűjtőedény térfogatát kell érteni, függetlenül attól, hogy abban ténylegesen mennyi hulladék van. Rendkívül fontos ezért az ingatlantulajdonosok reális igényeihez igazodó edényméret meghatározása. [Noha technikailag megvalósítható az ingatlantulajdonostól elszállításra kerülő hulladéknak már a gyűjtőedény ürítésekor történő tömegmérése is, ez azonban rendkívül drága beruházást igénylő megoldás, bevezetésére a közeljövőben nincs reális lehetősség.] Reális lehetőséget jelent jelenleg a hulladékkezelő telepre beérkező gyűjtőjárművek be- és kihajtáskor a ma már többnyire elektronikus hídmérlegen történt mérésének különbözete alapján, éves összesítésben megállapítani a járatokkal beszállított hulladék tömegét, ami az ingatlanokra vetítve az egységnyi díjtétel előző évi tényleges szolgáltatás mennyiségére vonatkozó díjelemben jelenik meg: a fajlagos hulladékmennyiséget az előző évi tényleges szolgáltatási mennyiség alapján kell számítani. Az egytényezős közszolgáltatási díj esetében az egységnyi díjtételt a fentiekben felsorolt mind az ötféle folyamatos költség és ráfordítás, valamint a várható szolgáltatási mennyiség hányadosaként kell megállapítani. A várható szolgáltatási mennyiség a településen szolgáltatást igénybe vevők számának és a fajlagos hulladékmennyiségnek (más szóval az előző évben ténylegesen igénybe vett és teljesített fajlagos szolgáltatási mennyiségnek) a szorzata. Egytényezős közszolgáltatási díj alkalmazása esetén a fizetendő közszolgáltatási díj az egységnyi díjtétel és a díjfizetési időszakban ürített hulladékmennyiség szorzata. Az ürített hulladékmennyiség az edényszám, az ürítési szám és a tömegben vagy térfogatban meghatározott hulladékmennyiség szorzata. 8
A kéttényezős közszolgáltatási díj alapdíjból (más szóval rendelkezésre állási díjból) és egységnyi díjtételből áll. Az alapdíj biztosítja a korszerű eszközök, technológiák üzemben tartási költségeinek fedezetét, amelyek akkor is jelentkeznek, ha a hulladék kezelésére nem kerül sor. Az egységnyi díjtételt ebben az esetben is a folyamatos költségek és ráfordítások, valamint a várható szolgáltatási mennyiség hányadosaként kell megállapítani, azonban a folyamatos költségek, ráfordítások között (a hányados számlálójában) kizárólag a hulladékkezelő létesítmények, eszközök üzemeltetési költsége, ráfordítása, valamint a létesítmények bezárásának, rekultivációjának, utógondozásának és harminc évig történő monitorozásának a díjfizetési időszakra vetített költsége szerepelhet. Ez azt jelenti, hogy az egységnyi díjtétel számításakor figyelmen kívül kell hagyni a számlázás és díjbeszedés költségét, a közszolgáltatáshoz kapcsolódó környezetvédelmi kiadásokat és ráfordításokat, továbbá a hulladékkezelő létesítmények, eszközök elhasználódásából eredő, azok felújítását, pótlását, korszerűsítését, bővítését, rekonstrukcióját szolgáló kiadásokat és ráfordításokat. Az egységnyi díjtétel és a díjfizetési időszakban ürített hulladékmennyiség szorzata adja az ürítési díjat. Az ürített hulladékmennyiséget csakúgy, mint az egytényezős közszolgáltatási díj esetében az edényszám, az ürítési szám és a tömegben vagy térfogatban meghatározott hulladék-mennyiség szorzataként kell meghatározni. Az egységnyi díjtétel számításakor figyelmen kívül hagyott 3-féle költséget és ráfordítást az alapdíj számításakor kell figyelembe venni. Az alapdíj vagy rendelkezésre állási díj ezen költségek éves összegének az ingatlanra számított része, azzal a megkötéssel, hogy az alapdíj a közszolgáltatási díjnak legfeljebb 40%-a lehet. Kéttényezős közszolgáltatási díj alkalmazása esetén a fizetendő közszolgáltatási díj az egységnyi díjtételek alapján számított ürítési díj és az alapdíj (rendelkezésre állási díj) összege. Az időlegesen használt ingatlanok, köztük az üdülőingatlanok tulajdonosai által fizetendő közszolgáltatási díj meghatározásakor az általában egy évben megállapított díjfizetési időszak helyett hónapokban vagy negyedévekben megállapított használati szezont kell figyelembe venni. 9
3. A JELENLEGI HELYZET ISMERTETÉSE A települési szilárd hulladék végső kezelését hazánkban még ma is döntő mértékben a vegyesen begyűjtött hulladék lerakásával végzik, ami az évente képződő 4,6 millió tonna körüli mennyiség 75%-ának hulladéklerakókban történő elhelyezését jelenti. A szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás terén az utóbbi években megtett intézkedések hatására a feldolgozás, illetve a biológiai módszerekkel történő hasznosítás aránya elérte a 15%-ot, míg termikus hasznosításra a keletkező települési szilárd hulladék közel 9%-a kerül az ország egyetlen ilyen létesítményében, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Hulladékhasznosító Művében. (A csekélynek mondható hiányzó hányadot egyéb módon kezelik.) Az egy lakos által kibocsátott fajlagos hulladékmennyiség országos átlagértéke 230 kg/fő/év, ami azt jelenti, hogy a települési szilárd hulladék fele, évente mintegy 2,3 millió tonna a háztartásokban képződik. A települési szilárd hulladék anyagféleségenkénti összetétele (1. ábra) az elmúlt évtizedben országos szinten gyakorlatilag nem változott, régiónként, településenként azonban eltérő lehet. A biológiailag lebomló szerves hulladék aránya 50%-körül stagnál, amelyből mintegy egyharmadot (a teljes mennyiség 15 17%-át) teszi ki a papírhulladék. A műanyag aránya 12-14%, az üveg, a fém és a textil egyenként 3-4% közötti érték, a hiányzó rész egyéb, elsősorban szervetlen hulladék, a KSH adatai szerint. 1. ábra Forrás: Beszámoló a 2002-2008. közötti időszakra vonatkozó Országos Hulladékgazdálkodási Terv végrehajtásáról KvVM, 2009. Az évezred fordulóján megkezdődött, és várhatóan 2010 végéig befejeződik 13 komplex térségi hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása, amelyek mindegyike tartalmazza a szelektív gyűjtéshez szükséges infrastruktúra (hulladékudvar, gyűjtősziget) kialakítását, a biológiailag lebomló szerves anyagok külön kezelését (pl. komposztálását), és két esetben az építési-bontási hulladék elkülönített kezelését is. A vegyesen begyűjtött maradék hulladék végső kezelése regionális hulladék-lerakókban történik. Ezeket a létesítményeket részben a meglévők korszerűsítésével, részben új hulladéklerakók építésével alakították ki. 10
A regionális hulladékgazdálkodási rendszerek a Balaton nyugati, déli és északi térségében, a Tisza-tó térségében, a Sajó-Bódva völgyében, a Duna-Tisza közén, a Homokhátságon, Hajdú- Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, valamint Miskolc, Szeged, Szolnok és Győr környezetében fekvő közel 1 360 településen élő mintegy 4 millió lakos ellátását szolgálják. Hasonló regionális rendszer kialakítását tervezik a Közép-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon (Mecsek-Dráva projekt), Heves és Nógrád megyékben, Pest megye észak-keleti részén, valamint Sopron és Mosonmagyaróvár térségében. A fővárosban jelenleg is korszerű eszközök és létesítmények állnak rendelkezésre a szelektív gyűjtésre, a biológiailag lebomló szerves hulladék egy részének komposztálására, a vegyesen begyűjtött hulladék csaknem felének energetikai hasznosítására, illetve a maradék lerakására. Az ország mintegy 90%-a lefedett a különböző komplex hulladékgazdálkodási projektekkel, a többi területe ebből a szempontból fehér folt, ami korántsem jelenti automatikusan azt, hogy a közszolgáltatás műszaki színvonala ezeken a területeken minden esetben kifogásolható, esetleg rossz lenne (lásd az 1. mellékletben lévő térképet). Jelentős színvonalbeli elmaradást elsősorban a szelektív gyűjtéshez, a szerves hulladék mechanikai-biológiai előkezeléséhez, komposztálásához vagy anaerob lebontásához, a települési hulladék más hasznosítható összetevőinek (pl. építési-bontási hulladék) kezeléséhez szükséges létesítmények és eszközök részbeni vagy teljes hiánya, illetve a vegyes hulladék kezelését szolgáló, meglévő létesítmények és eszközök műszaki állapota jelent. A jogszabályi előírásoknak nem megfelelő hulladéklerakók 2009. júliusi bezárását követően a vegyesen begyűjtött és lerakóba kerülő települési szilárd hulladék ártalmatlanítása az ország egészén korszerűsödött. A jelenleg üzemben lévő 72 hulladéklerakó új, esetenként 50 km távolságra bővült vonzáskörzettel képes átvenni és ártalmatlanítani a bezárt hulladéklerakókra korábban szállított hulladék-mennyiséget. Fontos megjegyezni, hogy a regionális lerakó-hálózat létrehozása azért volt szükségszerű, mert a kor környezetvédelmi és egészségügyi követelményeit kielégítő létesítmények kialakítása és üzemeltetése (pl. szigetelő-rendszer kialakítása, csurgalék- és csapadékvíz-kezelés, lerakó-gáz kezelése) települési szinten kifejezetten gazdaságtalan, a szállítási távolságok növekedése ellenére. A települési szilárd hulladék kezelését biztosító közszolgáltatói piac jellemzőit átfogó országos kép kialakítása érdekében a Köztisztasági Egyesülés a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából 2010 februárjában készítette el a közszolgáltatással kapcsolatos gazdasági összefüggéseket, jellemző költségadatokat, területi jellemzőket bemutató elemző tanulmányát. A tanulmány kérdőíves felmérésen alapuló mintegy 4 300 alapadatát a Köztisztasági Egyesülés 84 tagszervezetéből 43 gazdálkodó szervezet által kitöltött kérdőívek tartalmazzák (a tanulmány a KvVM honlapján elérhető). A választ adó 43 gazdálkodó szervezet összességében az ország 1 735 településén élő 6 634 414 lakos részére biztosítja a hulladékkezelési közszolgáltatást, következésképpen a tanulmány olyan adatbázison nyugszik, amely a lehető legpontosabb elemzést, következtetést, becslést és prognózist eredményezi annak ellenére, hogy szám szerint sokkal több közszolgáltató tevékenykedik az országban. [2009. január 1-jén 315, jelenleg 199 gazdálkodó szervezet lát el közszolgáltatási feladatot 3 152 településen.] Az országban jelenleg működő hulladéklerakók üzemeltetőinek fele (36 lerakó üzemeltetője) szolgáltatott információt, amit kiegészített 7 régi (bezárt) hulladéklerakó működtetésével 11
kapcsolatos adatszolgáltatással. A lakosság által fizetendő hulladékkezelési díjjal kapcsolatos adatok 288 településről származnak. 3.1. A hulladékkezelés költségei A hulladékkezelés fajlagos költségeivel kapcsolatban a tanulmány az alábbi elemeket dolgozta fel: szállítási költség [Ft/tonna] lerakási költség [Ft/tonna] a szelektív gyűjtés költsége [Ft/tonna] a szelektív gyűjtésből származó bevétel, beleértve a koordináló szervezettől kapott támogatást is [Ft/tonna] a hulladéklerakó 10 km-es körzetén túli szállítás esetében a szállítás többletköltsége [Ft/tonna/km] a költségeknek az alapszolgáltatáson felüli tartalma (gyűjtőedény biztosítása, lomtalanítás, szelektív hulladékgyűjtő szigetek, hulladékudvar, hulladékválogató, komposztáló, házhoz menő szelektív gyűjtés, vagy egyéb más). A felmérésben a hulladék tömegére vonatkoztatott költség- illetve bevételadatokat a közszolgáltatási díj megállapításának jogszabályi módszertanát követve minden esetben, így a szelektív gyűjtés esetén is, a közszolgáltató által vegyesen begyűjtött és ártalmatlanított települési szilárd hulladék tömegére vetítve kérte a felmérést végző. A hulladékkezelés fajlagos költségeire vonatkozó kérdésekre 23 szolgáltató adott részletes és elemezhető adatokat, amelyeket a hivatkozott tanulmány a területi jellemzés érdekében a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek (a továbbiakban röviden: felügyelőség) illetékességi területének figyelembe vételével is feldolgozott. Ezeket az adatokat a 2. ábra tartalmazza. A Közép-Tisza-vidéki felügyelőség területén tevékenykedő közszolgáltatóktól nem érkeztek adatok. A beérkezett adatok összesítése alapján a szállítási költségek országos átlaga 11 812 Ft/tonna. A legalacsonyabb költség a Közép-dunántúli felügyelőség területét érintő 8 216 Ft/tonna átlagköltség, a legmagasabb pedig a Felső-Tisza-vidéki felügyelőség térségének 18 250 Ft/tonna átlagköltsége. A több mint tízezer forintos különbség kialakulásában vélhetően nagy szerepet játszott, hogy a Közép-dunántúli felügyelőség területén 2009-ben 7 települési hulladéklerakó üzemelt, ezzel szemben a Felső-Tisza-vidéki felügyelőség területén a bezárásokat követően 3 maradt, 24 az év közepén bezárásra került. A többi felügyelőség területén az átlagos adatok az országos átlaghoz közeliek. Megjegyezzük, még, hogy egyes területeken (pl. a Bakonyban, vagy a Bükkben a védett természeti értékek miatt lerakó létesítése nem engedélyezhető, ebből adódóan ezeken a területeken alapvetően nagyobb szállítási távolságokat kell megtenni a lerakó eléréséhez. [A 2. mellékletben tájékoztatásul bemutatjuk a települési hulladéklerakók bezárásának adatait felügyelőségek szerinti bontásban, illetve az üzemelő települési szilárdhulladék-lerakók számának alakulását is.] 12
A lerakási költségek összesített adatai a szállítási költségeknél is kiegyensúlyozottabb helyzetet mutatnak, az országos átlagköltség 5 751 Ft/tonna. A legalacsonyabb lerakási átlagköltség a Dél-dunántúli felügyelőség területén 3 694 Ft/tonna, míg a legmagasabb a Közép-Duna-völgyi felügyelőség területén 8 026 Ft/tonna értéknek adódott. A kétszeres különbség azzal hozható összefüggésbe, hogy a Dél-dunántúli felügyelőség területén lévő hulladéklerakók többsége néhány éve létesült, szabad kapacitásuk ennek megfelelően egymásfél évtizedre elegendő. Ezzel szemben a Közép-Duna-völgyi felügyelőség területén lévő hulladéklerakók a salgótarjánit kivéve alig néhány évre elegendő szabad kapacitással rendelkeznek. A többi felügyelőség területén az átlagköltségek jól közelítik az országos lerakási átlagköltséget. Magyarországon, elsősorban a szelektív gyűjtés kultúrájának előzményei, valamint az alacsonyabb infrastrukturális költségek miatt is a szigetes lakossági szelektív gyűjtő rendszer indult fejlődésnek. Nemzetközi tapasztalatok szerint ez a módszer kifejezetten alkalmas arra, hogy a lakosságot megismertesse a szelektív gyűjtés fogalmával, működésével és fontosságával. Ugyanakkor nemzetközileg igazolt tény az is, hogy a szelektív szigetes gyűjtési mód a kezdetekhez megfelelő, de ezzel 40%-nál nagyobb gyűjtési arány nem érhető el. Lényegesen nagyobb hatékonyság érhető el a házhoz menő szelektív gyűjtéssel, több a kinyerhető hasznos anyag, és egyes települések tapasztalatai azt igazolják, hogy nem feltétlenül drágább. A szelektív hulladékgyűjtés költsége jelentős ingadozást mutat, az országos átlag 4 558 Ft/tonna. A legalacsonyabb és a legmagasabb átlagérték az Észak-magyarországi felügyelőség területén adódó 1 077 Ft/tonna, illetve a Dél-dunántúli felügyelőség területére jellemző 11 884 Ft/tonna átlagérték. Csomagolási hulladék esetén a nagyobb településekre jellemző mind a négy (papír, műanyag, fém, üveg) fő frakció elkülönített gyűjtési lehetőségének felkínálása a lakosság számára, ezzel szemben a kisebb településeken elsősorban a PET palackok szelektív gyűjtésére fordítottak nagyobb gondot a közszolgáltatók, mert ennek a műanyagféleségnek a hasznosítása különösen a kínai kereslet növekedése esetén nagyobb hasznot ígért a számukra. A jelentős költségkülönbségek kialakulásának számos oka lehet. A szelektív gyűjtés költsége egyrészt függ a szelektív hulladékgyűjtésnek a vegyes hulladék begyűjtéséhez viszonyított mennyiségi mértékétől, mert a jelenlegi díj-megállapítási mechanizmus szerint a költségeket a vegyesen begyűjtött és ártalmatlanított hulladék mennyiségére vonatkoztatva kell megadni. Másrészt függ a szelektív gyűjtés módjától (gyűjtőpontos vagy zsákos), a szelektíven gyűjtött anyagféleségektől és különösen a begyűjtés hatékonyságától, ami az egyes anyagféleségeknél is eltérő. A gyűjtési hatékonyság, illetve a gyűjtési frekvencia optimális meghatározásához pl. jó információkat gyűjthetnek a környezetmérnök képzésben részt vevő hallgatók, akiknek diplomamunkájuk eredménye hasznos lehet mind az önkormányzat, mind a közszolgáltató számára. Érdemes ezért fölvenni a kapcsolatot a közeli felsőoktatási intézményekkel, és diplomamunka témájául ajánlani a település szelektív gyűjtési hatékonyságának elemzését. 13
Átlagos fajlagos hulladékkezelési költségek felügyelőségenként 2009-ben 2. ábra Forrás: Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010. 14
A nagyobb szelektív gyűjtési hatékonyság csökkenti a ráfordításokat, és azonos hatékonyság mellett relatíve ott nagyobbak a költségek, ahol a szelektíven gyűjtött mennyiség lényegesen nagyobb, ezáltal a vegyesen begyűjtött hulladékmennyiség mérhetően kisebb. [Tájékoztatásul: az ország legnagyobb, csomagolási hulladék hasznosítását koordináló szervezetének (Öko-Pannon Kft.) rendszerében 2008-ban mért átlagérték szerint a lakosságtól gyűjtőszigeteken egy év alatt begyűjtött csomagolási hulladék fejenként 9,60 kg volt. Ennek csaknem kétszeresét érték el Turán és a szomszédos Galga-menti településeken, házhoz menő begyűjtéssel.] Ugyancsak változó a szelektív hulladékgyűjtés árbevétele, bár érdekes módon nincs akkora szóródás, mint a szelektív gyűjtés költségeinél. A legkisebb érték 620 Ft/tonna, a legmagasabb 1 872 Ft/tonna, az országos átlag 1 133 Ft/tonna. A szelektív hulladékgyűjtés árbevétele és költsége közötti különbség, azaz a szelektív gyűjtés többletköltsége országos átlagban 3 419 Ft/tonna veszteséget mutat, jelentős területi különbségek mellett. Az adatszolgáltatók körében a legnagyobb veszteség 10 473 Ft/tonna, a legnagyobb nyereség 156 Ft/tonna. Ezek az adatok egyértelműen jelzik a tevékenység veszteségességét, amit több, a Köztisztasági Egyesülés által korábban készített felmérés is alátámaszt. A települési hulladékkezelés jellemző költségösszetevőinek megoszlását 2009-ben a felmérésre adott válaszok alapján felügyelőségenkénti területi eloszlásban az alábbi 3. ábra mutatja be. 3. ábra A hulladékkezelés fajlagos költségeinek megoszlása a közszolgáltató által vegyesen begyűjtött és ártalmatlanított települési szilárd hulladék tömegére vetítve 2009-ben a hulladéklerakó 10 km-es körzetében 100% 80% 60% 40% 20% 0% -20% Nyugat-dunántúli Észak-dunántúli Közép-dunántúli Dél-dunántúli Alsó-Tisza-vidéki Közép-Tisza-vidéki Közép-Duna-völgyi Észak-magyarországi Felső-Tisza-vidéki szállítási költség lerakási költség a szelektív gyűjtés többletköltsége Tiszántúli Országos átlag Az adatok forrása: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010. Ahogyan az a 3. ábra alapján megállapítható, a települési hulladékkezelési közszolgáltatás költségeinek legnagyobb részét (2009-ben, országos átlagban 56,3%-át) közelben lévő 15
hulladéklerakó esetén is a szállítási költségek tették ki. A hulladéklerakóban történő ártalmatlanítás költsége (országos átlagban 27,4%) a szállítási költségeknek kevesebb, mint fele. Jelentős többletráfordítást (országos átlagban 16,3%) követelt a szelektív hulladékgyűjtés. A lerakók 10 km-es körzetén túli szállítás esetén a szállítás többletköltségére két felügyelőség területéről nem érkezett adat. A többi (nyolc) felügyelőség területén az átlagértékek 24 és 332 Ft/tonna/km között ingadoznak. Az országos átlagérték 79 Ft/tonna/km, ami 50 km-es többletszállítás esetén 3 950 Ft/tonna többletköltséget jelent. A felmérés során nyert adatok valószínűleg még nem tükrözik teljes mértékben a műszaki szempontból nem megfelelő hulladéklerakók 2009. július közepén történt bezárása miatt fellépő összes többletköltséget. A bezárásokból következő a földrajzi adottságoktól, a szállítási logisztikától, a hulladéklerakó elhelyezkedésétől, és más tényezőktől függő szállítási többletköltségek az összes költség 10-20%-a közé tehetők. (Ezek a többletköltségek nem szerepelnek a 3. ábrán.) A szelektív gyűjtés költsége és árbevétele, ennek megfelelően e tevékenység vesztesége mutatja a legnagyobb területi különbségeket, az alábbi 4. ábrának megfelelően. Ez a tevékenység csak Észak-Magyarországon eredményezett némi nyereséget. 4. ábra A szelektív gyűjtés, kezelés költségeinek alakulása a közszolgáltató által vegyesen begyűjtött hulladékmennyiségre vonatkoztatva 2009-ben 15000 11884 10000 5000 3996 1441 1293703 2105 620 0-5000 -2555-590 -1484-10000 -15000 Nyugat-dunántúli Észak-dunántúli Közép-dunántúli Dél-dunántúli 7900 6303 4218 4552 1411 1872 1844 1077 1232 156 0 2195 1075 1133-2347 -1120-4459 -3419-7900 -10473 Alsó-Tisza-vidéki Közép-Tisza-vidéki Közép-Duna-völgyi Észak-magyarországi Felső-Tisza-vidéki Tiszántúli Országos átlag szelektív gyűjtés, kezelés költsége Ft/t szelektív gyűjtés árbevétele Ft/t szelektív gyűjtés, kezelés vesztesége Ft/t Az adatok forrása: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010. Összefoglalva megállapítható, hogy a lakossági hulladékkezelés fajlagos összköltségének országos átlaga 20 982 Ft/tonna. A hulladékkezelési közszolgáltatás átlagos fajlagos költsége a Közép-dunántúli felügyelőség területén a legalacsonyabb: 15 133 Ft/tonna, és a Felső-Tisza-vidéki felügyelőség területén a legmagasabb: 30 650 Ft/tonna, amelynek legfőbb oka a szállítási költségek közötti több mint kétszeres különbség a két terület között. Megjegyzendő azonban, hogy a Felső-Tisza-vidéki hulladékgazdálkodási projekt megvalósulása késik, a projekt teljes kiépülése során megnyíló új lerakók elhelyezkedése lényegesen optimálisabb logisztikát tesz majd lehetővé, ezzel párhuzamosan a szállítási költségek csökkenése is várható. 16
3.2. A hulladéklerakók rekultivációjának és utógondozásának költségei A hulladéklerakó rekultivációjával 5 és utógondozásával 6 kapcsolatos környezetvédelmi követelményeket a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, illetve a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet tartalmazza. Ez utóbbi 3. és 4. mellékleteiben találhatók meg a rekultivációra és az utógondozásra vonatkozó részletes műszaki előírások. Rekultivációra akkor kerülhet sor, ha a hulladéklerakó környezetvédelmi felülvizsgálatát elvégezték, és ennek alapján megállapítható, hogy a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti külön beavatkozásra (a környezetkárosodás megszüntetése érdekében végzendő kármentesítésre) nincsen szükség. A hulladéklerakó egészének vagy egy részének rekultivációját és utógondozását az illetékes felügyelőség engedélyezi. A 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet 4. melléklete alapján a rekultiváció és utógondozás a következő főbb részfolyamatokból tevődik össze: a rekultivációra és utógondozásra vonatkozó tervdokumentáció elkészítése és engedélyeztetése, a hulladéklerakó felső záróréteg rendszerének átmeneti és/vagy végleges kialakítása, a hulladéklerakó-gáz gyűjtési és kezelési rendszerének kialakítása és működtetése, a csurgalékvíz és csapadékvíz kezelési rendszerének kialakítása és működtetése, az utógondozási időszakban szükséges monitoringrendszer kialakítása és működtetése, a hulladéktest formálása, felszíni rétegeinek tömörítése, rézsűk kialakítása, tájba illesztés, a terület további használatának figyelembevételével, a további felhasználásra nem tervezett berendezések és építmények elbontása, az általuk elfoglalt terület tájba illesztése, a fenntartási és állagmegóvási munkák elvégzése az utógondozás teljes időszakában, az utógondozás befejezése, a jelentéskészítési kötelezettség teljesítése. A fentieket értelemszerűen kell alkalmazni a lerakott hulladék összetételétől, a hulladéklerakó meglévő műszaki létesítményeinek kiépítettségétől, továbbá attól függően, hogy a rekultiváció és az utógondozás a hulladéklerakó egészére vagy annak egy részére vonatkozik. A felső záró-réteg rendszer kialakítása értelemszerűen tartalmazza a hulladéklerakó oldalirányú záró-réteg rendszerét is, ahol ez szükséges. 5 Rekultiváció: a bezárt hulladéklerakó vagy a hulladéklerakó egy része környezeti veszélyességének csökkentése új területhasználat előkészítése érdekében lezárással, műszaki védelem és monitoringrendszer kiépítésével vagy a hulladék felszedésével, továbbá tájba illesztéssel. 6 Utógondozás: a hulladéklerakó teljes rekultivációját követő olyan összetett tevékenység, amely magában foglalja a monitoringrendszer üzemeltetését, a csurgalékvíz és a hulladéklerakó-gáz kezelését, valamint a szükségessé váló karbantartási munkákat. 17
A hulladéklerakók rekultivációjával és utógondozásával kapcsolatos költségek megismerése érdekében a Köztisztasági Egyesülés végzett felmérést a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából, amelynek eredményeit a 2006. március 30-án kiadott Települési hulladékkezelő létesítmények fajlagos beruházási költségei c. tanulmány tartalmazza. Figyelembe véve a jogszabályi követelményeket és lehetőségeket, a tanulmány készítői a lerakók műszaki kialakításának módja és üzemi adatai alapján a következő csoportokat különböztették meg: A típus : az előírt műszaki védelemnek megfelelő regionális települési szilárd hulladék lerakók (ideiglenes és végleges lezárás, utógondozás) B típus : meglévő, mesterséges szigeteléssel épült települési szilárd hulladék lerakók (ideiglenes és végleges rekultiváció, utógondozás) C típus : meglévő, 2001. január 1-jén még üzemelő, mesterséges szigetelés nélkül létesült, az előírt műszaki védelemnek meg nem felelő, 10 000 m 3 t meghaladó lerakott hulladékmennyiséget tartalmazó települési szilárd hulladék lerakók, vagy hulladéklerakás céljára használt területek (ideiglenes és végleges rekultiváció) D típus : meglévő, 2001. január 1-jén még üzemelő, mesterséges szigetelés nélkül létesült, az előírt műszaki védelemnek meg nem felelő, 10 000 m 3 -t meg nem haladó lerakott hulladékmennyiséget tartalmazó települési szilárd hulladék lerakók, vagy hulladéklerakás céljára használt területek (végleges rekultiváció) E típus : meglévő, 2001. január 1-jén már nem üzemelő, mesterséges szigetelés nélkül létesült, az előírt műszaki védelemnek meg nem felelő, települési szilárd hulladék lerakók, vagy hulladéklerakás céljára használt területek (végleges rekultiváció) F típus : meglévő, 2001. január 1-jén már nem üzemelő, mesterséges szigetelés nélkül létesült, az előírt műszaki védelemnek meg nem felelő, települési szilárd hulladék lerakók, vagy hulladéklerakás céljára használt területek (felszámolás) A felmérés eredményeit az 1. táblázat foglalja össze. A települési hulladéklerakók rekultivációja és utógondozása, illetve felszámolása 7 rendkívül összetett, az adott hulladéklerakó közvetlen környezetétől, kialakításának módjától, üzemeltetési technológiájától, meglévő vagy potenciális környezetveszélyeztető hatásaitól, az elhelyezett hulladék minőségétől és mennyiségétől, a bezárás 8 időpontjától, és egyéb más tényezőktől függő komplex folyamat, ennek megfelelően minden esetben egyedi tervezést és végrehajtást igényel. A táblázatban szereplő értékek ezért tájékoztató jellegűek, és 2005. évi átlagárakon értendők. A tényleges költségek ettől jelentős mértékben eltérhetnek. A rekultivációs terv elkészítésének költségeit például jelentősen befolyásolja, hogy kell-e gázgyűjtő és hasznosító rendszert, monitoring rendszert, csurgalékvíz- és csapadékvíz kezelő rendszert tervezni. Ez általában a B és a C típusú lerakóknál fordulhat elő. 7 Felszámolás: olyan műszaki beavatkozás, amely a hulladék teljes felszedésével és helyben vagy más helyen történő kezelésével, a terület rendezésével, tájba illesztésével és új hasznosítási cél kijelölésével valósul meg. 8 Bezárás: a hulladék-átvételi és -lerakási tevékenységek megszüntetése. 18
A települési hulladéklerakót mindaddig átmeneti felső záró-réteg rendszerrel szükséges lezárni, amíg a hulladéktest biológiailag lebomló szerves összetevőinek biológiai stabilizálódása gyakorlatilag be nem következik. A stabilizálódási folyamat befejeződését a hulladéklerakó-gáz mennyiségének csökkenése, a csurgalékvíz mennyiségének és összetételének változása, illetőleg a lerakó felszínének megállapodása (a süllyedési folyamat megállása) jelzi. Nem kell átmeneti felső záró-réteg rendszert kell alkalmazni, ha a lerakásra került hulladék biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmát mechanikai-biológiai előkezeléssel csökkentették. A jogszabályban előírt követelményektől jelentős eltérések lehetségesek. Ha a hulladéklerakóban 10 000 m 3 -nél kevesebb a lerakott hulladék mennyisége, a rekultivációt a végleges záró-réteg rendszer kialakításával, 1 ütemben is el lehet végezni. A felügyelőség ebben az esetben az összes körülmény figyelembevételével (különösen környezetszennyezés vagy jelentős környezetvédelmi kockázat hiányában) mérlegelheti a rekultivációra vonatkozó általános követelmények mérséklését vagy elengedését. A 2001. előtt létesült hulladéklerakóknál ugyancsak mérlegelhető az előírások mérséklése vagy elengedése, amennyiben az átmeneti lezárás (legfeljebb 10 év) letelte után az összegyűlt monitoring adatok ezt megalapozzák. A monitoring rendszer minimum 3 figyelőkútból álló hálózat, amelynek kiépítése a jelenleg üzemelő lerakóknál általában már megtörtént. A hulladéklerakó-gáz, valamint a csurgalékvíz és az esetleg szennyezett csapadékvíz kezelésének költségeire vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre. 19
A rekultiváció és utógondozás részletes költségei a hulladéklerakó típusai szerint 1. táblázat Költségelem A típus B típus C típus D típus E típus Rekultivációt megelőző tanulmányok, tervek Környezetvédelmi felülvizsgálat 2,5 3,5 millió Ft 1,8 2,5 millió Ft 1,2 1,5 millió Ft Rekultivációs terv elkészítése 800 1 200 ezer Ft Vízjogi engedélyezési terv elkészítése 500 700 ezer Ft Ideiglenes takaróréteg eltávolítása Kitermelés a rézsün 1 050 Ft/m 2 - - Kitermelés a felső felületen 540 Ft/m 2 - - Rostálás 450 Ft/m 3 - - Komposztálás 1 052 Ft/m 3 - - Átmeneti felső záró-réteg rendszer kialakítása Kiegyenlítő réteg inert hulladék esetén biostabilizált hulladék esetén salak, pernye esetén Szigetelő réteg ásványi szigetelés esetén bentonit szőnyeg esetén Fedő réteg biostabilizált hulladék talaj/komposzt 1 200 Ft/m 2 1 490 Ft/m 2 1 100 Ft/m 2 (szállítási távolság: max. 20 km) 250 Ft/m 2 350 Ft/m 2 - - - - - - 250 Ft/m 2 vagy - - 250 Ft/m 2 + 660 Ft/m 2 660 Ft/m 2 Füvesítés - 220 Ft/m 2 - - Végleges felső záró-réteg rendszer kialakítása Kiegyenlítő réteg talaj/kohósalak esetén biostabilizált hulladék esetén 350 Ft/m 2-350 Ft/m 2 vagy 250 Ft/m 2 20
1 200 Ft/m 2 vagy Gázelvezető réteg 1 680 Ft/m 2 - - - - Szigetelő réteg ásványi szigetelő réteg 1 700 Ft/m 2 + HDPE lemez 1 450 Ft/m 2 1 450 Ft/m 2 Szivárgó és szűrő réteg mosott kavics homokos kavics (rézsűn) geotextília Fedő réteg inert hulladék + altalaj réteg + humuszréteg Vegetációs réteg füvesítés fásítás 1 640 Ft/m 2 + 1 750 Ft/m 2 + 685 Ft/m 2 1 100 Ft/m 2 550 Ft/m 2 660 Ft/m 2 220 Ft/m 2 150 Ft/m 2 Kiegészítő építmények, gépészet Monitoring rendszer kiépítése tervezés kútnapló fúrás védőcsövezés szűrőzés zárható, acél kútfej Csapadék- és csurgalékvíz elvezető rendszer földmedrű övárok burkolt övárok Lerakó-gáz kezelése gázkutak és gázvezetékek kondenzvíz leválasztó akna gázszabályozó állomás kompresszorház (gázfáklyával) 35 ezer Ft/db 30 ezer Ft/db 5-6 ezer Ft/m (8-10 m-ig) 7-8 ezer Ft/m (10 m felett) 2-3 ezer Ft/m 2-3 ezer Ft/m 20 ezer Ft/db 7-800 Ft/m 6 500-7 500 Ft/m + 300 Ft/m a kitermelt föld elszállítása 5-7 ezer Ft/ha 950 ezer Ft 4 millió Ft 30 millió Ft - - - - - - - - - 21
Utógondozás rendszeres ellenőrzés biogáz monitoring talajvíz monitoring kaszálás, növénygondozás Épületek elbontása* porta, szoc. és irodaépület gépszín és kompaktor tároló Kerékmosó, hídmérleg gépjármű és konténermosó térbeton, belső utak térvilágítás az utógondozást követően: gázgyűjtő és -kezelőrendszer gázkutak, monitoring kutak eltömedékelése területrendezés és termőtalaj pótlás növényesítés 80-90 ezer Ft/ha/év 150-200 ezer Ft/ha/év 100-120 ezer Ft/kút/év 400-450 ezer Ft/ha/év 5-10 ezer Ft/m 2 4-6 ezer Ft/m 2 2-3 ezer Ft/m 2 3-5 ezer Ft/m 2 2-3 ezer Ft/m 2 3-5 ezer Ft/oszlop 3-5 millió Ft 15-20 ezer Ft/db 1 200-1 800 Ft/m 2 370 Ft/m 2 * A bontási munkákra sok esetben jelentkeznek vállalkozók, akik a hasznosítható anyagokért cserébe elvégzik a bontási munkákat. Az adatok forrása: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2006. 22
A felmérésben választ adó közszolgáltatók adatait összesítve 2005. évi árszinten a különböző típusú hulladéklerakók esetében az átmeneti és a végleges záró-réteg rendszer kialakításának átlagos költségeit a 2. táblázat tartalmazza. 2. táblázat A záró-réteg rendszer kialakításának összesített költségei a hulladéklerakó típusai szerint Rétegrendszer A típus B típus C típus D típus E típus Átmeneti [eft] 3 430 1 980 1 980 - - Végleges [eft] 8 415 5 685 5 555 5 555 5 555 Összesen [eft] 11 845 7 665 7 535 5 555 5 555 Az adatok forrása: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2006. Az F típusú hulladéklerakó felszámolása a következő műveletsort jelenti: a növényzet irtása, a teljes lerakott hulladék mennyiség felszedése, a felszedett hulladék osztályozása rostálással, az inert és a lebomlott biohulladék helyben hagyása, elrendezése az egyéb (maradék) hulladék elszállítása és ártalmatlanítása a tulajdonságainak megfelelő kategóriájú hulladéklerakóban tereprendezés, tájba illesztés, az inert és a lebomló, stabilizálódott szerves összetevők felhasználásával. A rendelkezésre álló adatok szerint a tereprendezés és tájba illesztés költsége 2005. évi árszinten 1 910 Ft/m 2, míg a hulladék kezelésével kapcsolatos összes költség 3 180 Ft/m 3. 3.3. A koordináló szervezetek hozzájárulása a szelektív gyűjtéshez A 90-es évek elején mind európai, mind hazai szinten felmerült a termékgyártók felelőssége, és bevonásuk az általuk előállított és forgalmazott termékekből képződő hulladék kezelésének, elsősorban hasznosításának finanszírozásába. Az Európai Unió a kérdést úgy oldotta meg, hogy jogi eszközökkel (a visszavételi és a hasznosítási kötelezettség előírásával) a gyártókra hárította a felelősség egy részét. A gyártói felelősségen 9 alapuló szabályozás lényeges eleme, hogy az irányelvekben termékcsoportonként meghatározott hulladékhasznosítási arány teljesítése érdekében a hulladékká vált termékek más hulladéktól elkülönített visszavételét, valamint újra-használatát vagy hasznosítását a gyártónak, illetve a forgalmazónak kell biztosítania. A visszavételi, begyűjtési és hasznosítási rendszer kialakítása és működtetése üzleti alapon történik, az állam szabályozási és ellenőrzési szerepe mellett. 9 A gyártói felelősség elve alapján a termék előállítója felelős a termék és a technológia jellemzőinek a hulladékgazdálkodás követelményei szempontjából kedvező megválasztásáért, ideértve a felhasznált alapanyagok megválasztását, a termék külső behatásokkal szembeni ellenállóképességét, a termék élettartamát és újrahasználhatóságát, a termék előállításából és felhasználásából származó, illetve a termékből keletkező hulladék hasznosításának és ártalmatlanításának megtervezését, valamint a kezelés költségeihez történő hozzájárulást is. 23
Magyarország a hulladékgazdálkodási feladatok megoldását e tekintetben (is) állami feladatként kezelte, így került sor 1995-ben a termékdíjas szabályozás 10 megalkotására. A termékdíjas szabályozás megszületésekor a jogalkotó célja kifejezetten az volt, hogy a nagy mennyiségben hulladékká váló termékek (pl. csomagolóeszközök, gumiabroncsok) vagy a veszélyesanyag-tartalmuk miatt különleges kezelést igénylő termékek (pl. akkumulátorok, hűtőberendezések) életciklusa végén képződő hulladékok kezelésére, valamint a termék előállítása és felhasználása során okozott környezeti terhelések, szennyezések és károk csökkentésére, megelőzésére az állami költségvetésben pénzügyi forrásokat teremtsen. Az idők folyamán azzal összefüggésben is, hogy 2004-ben Magyarország az EU tagjává vált a termékdíjas szabályozás úgy alakult át, hogy ösztönözze az Európai Közösség jogi szabályozásából átvett, és Magyarországon is a gyártói felelősségre alapozva bevezetett visszavételi és hasznosítási rendszerek működését. A kétféle szabályozás hatálya alá jellemzően, de nem kizárólagosan ugyanazok a termékek tartoznak, a termékdíj megfizetése alóli mentesség feltételei pedig általánosságban, összhangban vannak a közösségi szabályozásban meghatározott visszavételi és hasznosítási arányokkal. Az ösztönző erőt az jelenti, hogy (közös teljesítés esetén) a koordináló szervezeteknek a gyártók által fizetett, üzleti alapon megállapított hasznosítási vagy licenc díj lényegesen alacsonyabb az ugyanazon termékre törvényben megállapított termékdíjnál, vagyis a gyártónak jobban megéri kifizetni a hasznosítás díját, mint ennek elmaradása esetén megfizetni az állam számára a mintegy kétszer magasabb termékdíjat. A csomagolási hulladék kezelését koordináló szervezetek (Öko-Pannon, Öko-Pack, Öko-Ferr, Eko-Punkt, Öko-Kord, Öko-Hungária, Cseber, Recyclomed nonprofit kft-ék) a lakossági szelektív hulladékgyűjtés működtetését egyrészt a szelektív gyűjtésnek a hagyományoshoz viszonyított többletköltségeinek finanszírozásával, másrészt a gyűjtés hatékonyságát növelő kommunikációs segítségnyújtással támogatják. A támogatás feltétele, hogy az egyes önkormányzatok a velük közszolgáltatási teendők ellátására szerződött hulladékkezelővel együtt megteremtsék, kiépítsék a lakossági szelektív hulladékgyűjtés infrastrukturális feltételeit, és csatlakozzanak az általuk kiválasztott koordináló szervezet hálózatához. Megjegyezzük, a gyártói felelősség elve alapján a gyártónak (illetve a nevében eljáró koordináló szervezetnek) a visszagyűjtés és hasznosítás teljes költségét fedeznie kell, függetlenül attól, hogy a folyamat eredményeként előálló hasznos anyag értékesítése nyereséges-e.) A növényvédő-szerek (Cseber), valamint a gyógyszerhulladékok (Recyclomed) csomagolásainak kezelését koordináló szervezetek nincsenek közvetlen kapcsolatban a közszolgáltatókkal, tevékenységüket elkülönült (duális) rendszerben végzik. Ennek ellenére részt vesznek a lakossági begyűjtés érdekeltségi rendszerének fenntartásában, mert a növényvédő-szerek és a gyógyszerek csomagolásainak szennyeződéstől mentes papír és műanyag hulladékai együtt gyűjthetők a hasonló települési hulladékkal. Részvételük a közszolgáltatók tevékenységének finanszírozásában formáját tekintve az Öko-Pannon, az Öko-Pack és az Öko-Ferr kft-kel közös elszámolási rendszeren keresztül realizálódik. Az öt koordináló szervezethez tartozó gyártók, forgalmazók együttesen az országban kibocsátott csomagolás-mennyiség 95%-át adták 2009-ben, adataik tehát jól tükrözik az országos helyzetet. 10 1995. évi LVI. törvény a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról 24
A közszolgáltatók szelektív hulladék-begyűjtési tevékenységéért fizetett költségtérítés fajlagos mértékét csomagolás-fajtánként, az ország több mint 6 millió lakosát kiszolgáló közszolgáltatókkal és az érintett önkormányzatokkal is szerződésben álló két legnagyobb koordináló szervezet, az Öko-Pannon Kft. és az Öko-Pack Kft. egymással megegyező adatai alapján a következő táblázat tartalmazza. A két kft adatai mindössze a papírhulladék változó (árkövető) részében térnek el, az Öko-Pannon Kft. 2, míg az Öko-Pack Kft. 4 Ft/kg fajlagos díjtételt fizetett ki a közszolgáltatóknak 2009-ben. A várható tendencia bemutatása érdekében nemcsak a 2009. évi, hanem a 2010-re vonatkozó adatok is szerepelnek a 3. táblázatban. 3. táblázat A koordináló szervezetek által a begyűjtésért fizetett költségtérítés fajlagos mértéke csomagolás-fajtánként 2009-ben és 2010-ben Csomagolási frakció Díjtétel [Ft/kg] Fix (normatív) rész Változó (árkövető) rész max. 2009. 2010. 2009. 2010. Csomagolási papír és karton 16,50 17,50 0 4 ténylegesen kifizetett: 2, illetve 4 Alumínium italos doboz 30,00 35,00 Csomagolási acél, vas 6,00 6,00 Műanyag PET palack 75,00 76,00 0-10 0-10 ténylegesen kifizetett: 3 Műanyag PP + HDPE flakon 50,00 50,00 0-10 0-10 ténylegesen kifizetett: 3 Műanyag egyéb 16,00 16,00 0-10 ténylegesen 0-10 Fehér üveg 20,00 21,00 Színes üveg 18,00 16,00 Vegyes üveg 15,00 Társított italos karton 40,00 45,00 Társított egyéb csomagolás 16,50 kifizetett: 3 Az adatok forrása: az Öko-Pannon Kft. és az Öko-Pack Kft. szerződéskötési feltételei [A táblázatban szereplő adatok értelmezéséhez tájékoztatásul szükséges megjegyezni, hogy a díjtétel változó (árkövető) részének bázisa műanyag csomagolási hulladék esetében a vezérterméknek számító LPDE fólia primer alapanyagának EUWID németországi ára.] Az éves teljesítés a közszolgáltató által szerződésben vállalt mennyiség, amelyen belül bevezető gyűjtésnél -30%-ig elfogadott az ipari begyűjtéssel történő ellentételezés, a koordináló szervezettel történt egyeztetés után. A díjtételek alapján megállapított költségtérítések kifizetése a hulladékból előállított másodnyersanyagok piacán kialakult, a kereslet drasztikus csökkenésével és a rendkívül 25
alacsony átvételi árakkal jellemezhető krízishelyzet ellenére 2009-ben is megtörtént, a lakossági szelektív hulladékgyűjtési rendszer fenntartásának kifejezett szándékával. A vizsgált 5 koordináló szervezet kötelezetti körébe tartozó gyártók, forgalmazók által kibocsátott termékmennyiségeket és a közszolgáltatók révén a lakosságtól közvetlenül begyűjtött hulladékmennyiségeket anyag-fajtánként összesítve az 5. ábra szemlélteti. 5. ábra A kibocsátott csomagolás és a lakossági szelektív begyűjtés alakulása 2009-ben [tonna/év] 250000 235721 200000 179431 150000 100000 50000 0 111494 25603 14203 16179 42427 421 14795 489 17903 677 papír műanyag üveg fém alumínium társított begyűjtött mennyiség kibocsátott csomagolás Az adatok forrása: az öt koordináló szervezet elszámolása Az 5. ábrán szereplő adatok alapján megállapítható, hogy a fa csomagolóanyag kivételével 2009-ben összesen 601 770 tonna, különböző (üveg, vasfém, alumínium, műanyag, papír, társított) csomagolás került kibocsátásra, amelyből közvetlenül a lakosságtól, a közszolgáltatás keretében összesen 57 572 tonna került begyűjtésre. [Javarészben (51 048 tonna) egyébként az Öko-Pannon Kft-hez csatlakozott közszolgáltatók által.] A lakossági begyűjtés a kibocsátott hulladék 10%-át sem éri el, miközben a lakosságnál képződő hulladékmennyiség a kibocsátott csomagolás több mint felét (55%-át) teszi ki. [Szükséges megjegyezni, hogy a lakossági szelektív gyűjtés alacsony aránya ellenére az országos begyűjtési és hasznosítási célok teljesültek, ami a koncentrált (ipari, kereskedelmi) forrásoknál végzett szelektív gyűjtésnek köszönhető. A koncentrált forrásoktól történő begyűjtést részben szintén a közszolgáltatók végzik.] A lakossági szelektív hulladékgyűjtési rendszer üzemeltetésének finanszírozására a csomagolást gyártók, forgalmazók a koordináló szervezeteiken keresztül, országos összesítésben (a 3. táblázat szerinti fajlagos költségtérítéseknek a közszolgáltatók részére történő kifizetésével) közvetlenül mintegy 1,77 milliárd forintot fordítottak 2009-ben, amelyhez hozzáadódik a feldolgozásra alkalmas minőségű másodnyersanyag előállításának, vagyis a hulladék előkezelésének további, 410 millió forintot meghaladó költsége. (Ez azt jelenti, hogy 1 tonna csomagolási hulladéknak a lakosságtól történő begyűjtésére és előkezelésére a kötelezettek mintegy 37 900 Ft-ot fordítottak.) 26
A közszolgáltatók által begyűjtött papírhulladék a csomagolási hulladékon kívül jelentős mennyiségben tartalmaz információhordozó (újság, reklám, stb.) papírt, amelyek közül a reklámhordozó papír a termékdíjas szabályozás hatálya alá tartozik. A hulladékká vált információhordozó papírok kezelésének finanszírozására tekintettel arra, hogy ezekre a termékekre nincs gyártói felelősségen alapuló visszavételi és hasznosítási kötelezettség a közszolgáltatók számára jelenleg nincs lehetőség külső forrás igénybe vételére. A koordináló szervezethez nem csatlakozott kötelezettek termékdíjat fizetnek. (Egyéni teljesítés, noha erre elvileg lehetőség van, csomagolás esetében nincs.) A termékdíj-fizetési kötelezettség teljesítését adóhatóságként a vám- és pénzügyőrség ellenőrzi. A termékdíj-bevételeknek a hulladék kezelésére történő visszaforgatása a termékdíjas szabályozásban korábban bekövetkezett változások miatt megszűnt, a befizetések közvetlenül a központi költségvetés bevételévé válnak. A termékdíj-bevételeknek a szelektív gyűjtés és hasznosítás céljára történő felhasználására ún. szolgáltatás-vásárlással van lehetőség, amelyre az állam akkor szánja rá magát, ha az országos célok teljesülését veszélyben látja. 2009-ben ilyen állami beavatkozás nem történt. 3.4. Hulladékkezelési díjak 2009-ben A Köztisztasági Egyesülés által 2010-ben készített tanulmány kitér az önkormányzatok képviselőtestülete által meghatározott közszolgáltatási díjak alakulására is. Ennek keretében közel 300 referencia településen a leggyakrabban használt 110-120 literes gyűjtőedény egyszeri ürítési díja került feldolgozásra, öt különböző népességszámú (50 000 lakos feletti, 10 000-50 000 lakos közötti, 2 000-10 000 lakos közötti, 500-2 000 lakos közötti és 500 lakos alatti) kategóriába csoportosítva a településeket, és összesítve az adatokat az egyes (környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi) felügyelőségek területéhez igazodóan is. (Lásd 6-10. ábrák.) Azokon a településeken, ahol a kétfajta gyűjtőedény ürítési díja eltért, ott azok átlagdíjai kerültek feldolgozásra. A 110-120 literes gyűjtőedény egyszeri ürítési díját felügyelőségenként megvizsgálva, az egyes településkategóriákon belül jelentősek az eltérések, viszont az országos településkategóriánkénti átlagadatok meglepő kiegyenlítettséget, 243 és 306 Ft/ürítés közötti értékeket mutatnak. (A különbség 25%.) A legmagasabb az 50 000 lakos feletti népességszámú nagyvárosok 306 Ft/ürítés átlagdíja, ami a magasabb szintű szolgáltatás (szelektív gyűjtőszigetek, hulladékudvar, komposztáló, hulladékválogató, stb.) következménye. A településkategórián belül azonban nagyon nagyok a díjkülönbségek: Budapest 575, Szeged 487, Győr 396, Debrecen 358, Kecskemét 343, Pécs 264, Nyíregyháza 241, Székesfehérvár 219 Ft/ürítés. 27
6. ábra Forrás: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010. A 100%-ot is meghaladó különbség okai lehetnek a különböző adottságok (pl. a hulladéklerakó távolsága, meglévő szabad kapacitása), az eltérő szolgáltatási színvonal, valamint több esetben a nagy anyagi ráfordításokat igénylő, a gazdasági racionalitást esetenként háttérbe szorító, jelentős állami és uniós támogatásokat élvező nagyprojektek megvalósulása. Ugyancsak jelentősen befolyásolhatják a díjakat a fejlesztésekre felhasznált önkormányzati források (amortizáció, hitel, kötvény, stb.) közötti különbségek. A 10 000-50 000 lakos közötti népességszámú településeken az átlagdíj 264 Ft/ürítés, ami az első településkategóriát jellemző értéknél mintegy 15%-kal alacsonyabb. A díjkülönbségek az egyes települések között itt is meghaladják a 100%-t, például: Mosonmagyaróvár 370, Hajdúhadháza 358, Kiskunhalas 275, Tapolca 234, Bátonyterenye 171, Mór 168 Ft/ürítés. 7. ábra Forrás: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010. 28
A nagy különbségek okai minden valószínűség szerint ugyanazok, mint a nagyvárosoknál, illetve ezeken a településeken, valamint az ezeknél kisebb népességszámú településeken már jelentős befolyással bír a piaci helyzet, a legtöbbször önkormányzati tulajdonban lévő közszolgáltatók piaci stratégiája. A 2 000-10 000 lakos közötti népességszámú településkategória országos átlagdíja 250 Ft/ürítés. Az átlagérték felügyelőségenkénti területi bontásban is közel azonos, de az egyes települések díjai közötti különbségek ebben az esetben is jelentősek, például: Délegyháza 402, Mindszent 226, Balatonboglár 203, Pannonhalma 146, Újfehértó 139 Ft/ürítés. 8. ábra Forrás: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010. Az 500-2 000 lakos közötti népességszámú településkategóriában az egyes települések díjai országosan, de akár egy adott felügyelőség területén belül is jelentősen eltérnek, például: Kübekháza 365, Márkó 296, Vámosszabadi 206, Tiszaberek 152 Ft/ürítés. Az országos átlagdíj 243 Ft/ürítés. 9. ábra Forrás: a Köztisztasági Egyesülés felmérő tanulmánya, 2010. 29