A települési hulladék kezelésének jogi szabályozása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A települési hulladék kezelésének jogi szabályozása"

Átírás

1 A települési hulladék kezelésének jogi szabályozása Dr. Hornyák Margit c. egyetemi docens Széchenyi István Egyetem Győr, november 16.

2 A kezdetek. 1-ör. Meghagyatik szigorúan minden háztulajdonosnak, hogy a házba ne engedje a szemetet halomra gyűjteni. 2-or. Kötelesek a város szeméthordó haszonbérnökével magokat érintkezésbe tenni, ki csekély díjért kihordja a szemetet. A városi főkapitány-helyettes felhívása 1849 nyarán Pest város közönségének. Forrás:

3 Fogalmak a Ht. alapján települési hulladék: a háztartási és a háztartási hulladékhoz hasonló szilárd hulladék [Ht. 2. (1) bek. 43. pont] háztartási hulladék: a háztartásokban képződő vegyes, elkülönítetten gyűjtött, valamint lomhulladék, ideértve a lakásokban, lakóingatlanokban, a pihenés, üdülés céljára használt helyiségekben, valamint a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein képződő hulladékot [Ht. 2. (1) bek. 21. pont] háztartási hulladékhoz hasonló hulladék: az a vegyes, illetve elkülönítetten gyűjtött hulladék, amely a háztartásokon kívül képződik, és jellegében, összetételében a háztartási hulladékhoz hasonló [Ht. 2. (1) bek. 22. pont]

4 A települési hulladék EWC szerinti csoportjai 1. EWC elkülönítetten gyűjtött hulladék frakciók (papír-, textil-, üveg-, konyhai és étkezdei hulladék, gyógyszerek, elemek és akkumulátorok, elektromos és elektronikai berendezések hulladékai, stb.), kivéve a csomagolási hulladékot EWC kerti és parkokból származó hulladékok (biológiailag lebontható hulladékok, temetői hulladékok, stb.) EWC egyéb települési hulladék (lomhulladék, piacokon képződő hulladék, úttisztításból származó hulladék, emésztőgödrökből származó iszap, stb.)

5 A települési hulladék EWC szerinti csoportjai 2. EWC vegyesen begyűjtött települési szilárd hulladék EWC csomagolási hulladéknak a válogatottan gyűjtött települési csomagolási hulladék része (papír-, műanyag-, fa-, fémüveg, stb. csomagolási hulladék) minden egyéb hulladék, amit a közszolgáltató a településen a lakosságtól átvesz, az adott hulladék kódszámának megfelelően (építési-bontási hulladék, gumiabroncs-hulladék, stb.)

6 Az egyes hulladékáramok rendszere, a hulladék kezeléséért viselt felelősség figyelembe vételével Forrás: COWI Magyarország Kft. 2009

7 A közszolgáltatás körébe tartozó hulladékok az ingatlanhasználó által az ingatlanon gyűjtött vegyes és elkülönítetten gyűjtött hulladék a hulladékgyűjtő szigetre telepített gyűjtőedényben elhelyezett települési hulladék a hulladékgyűjtő udvarban átvett hulladék a lomtalanítás során átvett lomhulladék a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött hulladék, ha a gazdálkodó szervezet a hulladék kezeléséről a közszolgáltatónak történő átadás útján gondoskodik az átvételi helyen, speciális gyűjtőhelyen átvett vagy gyűjtőedényben, konténerben elhelyezett hulladék, ha annak átvételét, gyűjtését, elszállítását és kezelését a közszolgáltató végzi, valamint a közterületen elhagyott (vagy ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett) hulladék

8 Közszolgáltatás 1. közszolgáltatás: a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék átvételét, gyűjtését, elszállítását, kezelését, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett hulladékgazdálkodási létesítmény fenntartását, üzemeltetését, vagyonkezelését és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás országos szintű megszervezését biztosító, kötelező jelleggel igénybe veendő szolgáltatás [Ht. 2. (1) bek. 27. pont] önkormányzati feladat: az önkormányzat közigazgatási területén a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyi szintű részletszabályainak meghatározása, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltató kiválasztása, a közszolgáltatási szerződés megkötése [Ht. 2. (1) bek. 27 a. pont]

9 Közszolgáltatás 2. állami feladat: a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás országos szintű megszervezése [Ht. 2. (1) bek. 27 b. pont] az országos célok és fejlesztési irányok meghatározása koordináció az önkormányzatok között az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv elkészítése (ennek részeként az optimális területi lehatárolás és az adott területen a minimálisan ellátandó közszolgáltatási feladatok meghatározása) kialakítja az infrastrukturális erőforrások optimális használatának rendszerét kezeli az önkormányzatok, önkormányzati társulások által önkéntesen vagyonkezelés körében rábízott vagyont beszedi a közszolgáltatási díjat és kifizeti a közszolgáltatóknak a miniszter által meghatározott szolgáltatási díjat kezeli a közszolgáltatás keretében keletkező kintlévőségeket

10 Közszolgáltatás 3. Az állami feladatok ellátását április 1-je óta koordináló szervezet (a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.) végzi. Az NHKV javaslatot tesz a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás állami támogatásainak felhasználására, közszolgáltatási területek szerinti lehatárolására, és azok minimális színvonalára szabályozására A közszolgáltató: a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvény szerint minősített nonprofit gazdasági társaság, amely a települési önkormányzattal kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés alapján hulladékgazdálkodási közszolgáltatást lát el

11 A közszolgáltatás tartalma Általánosságban: a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladék átvétele, gyűjtése, szállítása, tárolása, kezelése; a gyűjtést, tárolást, kezelését végző hulladékgazdálkodási létesítmények üzemeltetése Részletesebben: átveszi és elszállítja az ingatlanhasználó által a szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben gyűjtött települési hulladékot (ideértve a háztartásban képződő biohulladék, a vegyes hulladék, illetve az elkülönítetten gyűjtött hulladék elszállítását is) évente legalább 1 alkalommal átveszi és elszállítja a lomtalanítás körébe tartozó nagydarabos hulladékot

12 A közszolgáltatás tartalma 2. elszállítja az általa üzemeltetett hulladékgyűjtő ponton, hulladékgyűjtő udvaron vagy átvételi helyen átvett hulladékot összeszedi, elszállítja és kezeli a közterületen elhagyott hulladékot (ha erre a települési önkormányzattal megkötött közszolgáltatási szerződése kiterjed) hulladékkezelőnek történő átadás útján gondoskodik a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék kezeléséről, ha nem rendelkezik erre alkalmas berendezéssel (kezelés = hasznosítás, ártalmatlanítás és az ezek megelőző előkezelés) fenntartja a közszolgáltatással érintett hulladékgazdálkodási létesítményt törekszik arra, hogy a feladatkörébe tartozó hulladékgazdálkodási tevékenységeket a hulladékhierarchiára figyelemmel úgy válassza meg, hogy a Ht.-ben, illetve a hulladékgazdálkodási tervekben foglalt megelőzési, hasznosítási és ártalmatlanítási célkitűzések teljesülni tudjanak

13 A közszolgáltatás legfontosabb szabályai A közszolgáltató az állam, a települési önkormányzat vagy a települési önkormányzatok társulása többségi tulajdonában van, jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja hulladékgazdálkodási és minősítési engedéllyel rendelkezik szerződést köt az önkormányzattal vagy azok társulásával Az ingatlanhasználó köteles igénybe venni a közszolgáltatást, és ennek díját megfizetni a hulladékot a képződésének helye szerinti ingatlan területén, a hulladék képződéséhez legközelebb eső gyűjtésre alkalmas területen vagy helyiségben, vagy a települési önkormányzat által kijelölt helyen, szabványos gyűjtőedényben vagy hulladékgyűjtő zsákban gyűjti az elkülönített gyűjtés céljára szolgáló gyűjtőedénybe kizárólag olyan típusú, fajtájú vagy jellegű települési hulladék helyez el, amelynek gyűjtésére a gyűjtőedényen szereplő jelzés vagy felirat vonatkozik

14 A közszolgáltatási díj A díjat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal javaslatának figyelembevételével a nemzeti fejlesztési miniszter rendeletben állapítja meg és az NHKV Zrt. (koordináló szerv) szedi be. Követelmények: A díjalapot a vegyes hulladék mennyiségével arányosan kell megállapítani A díjalapot csökkenteni kell a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásához biztosított költségvetési, önkormányzati támogatással, továbbá a hulladék hasznosításából vagy hasznosítás céljára történő értékesítéséből származó bevétellel A díjat egyéves díjfizetési időszakra, általános forgalmi adó nélkül számított egységnyi díjtételek szerint kell meghatározni A díj egytényezős vagy kéttényezős díjként állapítható meg (a kéttényezős díj rendelkezésre állási díjból és ürítési díjból áll) Az üdülőként nyilvántartott ingatlanok esetében az éves díj 50%-át kell megállapítani

15 A közszolgáltatási díj 2. A települési önkormányzat képviselő-testülete ÖK rendeletben állapítja meg: az ingatlanhasználót terhelő, miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési kötelezettséget, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények, továbbá az ingatlanhasználó részéről történő szüneteltetés eseteit az üdülőingatlanokra vonatkozó sajátos szabályokat

16 Szelektív gyűjtés - fogalmak elkülönített gyűjtés: olyan gyűjtés, amelynek során a hulladékáramot a hulladék fajtája és jellege adott esetben típusa szerint elkülönítik, lehetővé téve annak egyedi módon történő kezelését; elkülönítetten gyűjtött hulladék: olyan hulladék, amelyet fajta és jelleg adott esetben típus szerint a képződés helyén a vegyes hulladéktól, illetve más fajtájú, jellegű vagy típusú hulladéktól elkülönítve gyűjtenek;

17 Szelektív gyűjtés a hasznosítás eszköze A szelektív gyűjtés alkalmazásának céljai: a hasznosítható összetevők feldolgozóiparba történő visszaforgatása, a veszélyes összetevők elkülönített kezelésével a települési szilárd hulladék által okozott környezetterhelés csökkentése, a szelektív gyűjtéssel elért hulladékmennyiség-csökkenés következtében a szükséges ártalmatlanítási (lerakóhelyi) kapacitások megtakarítása.

18 A szelektív gyűjtési rendszer kialakítása Elkülönített hulladékgyűjtési rendszer kialakításának követelményei a Ht. szerint: legalább a települési papír-, üveg-, műanyag, fém- és zöldhulladék elkülönített gyűjtése biztosított legyen; a házhoz menő gyűjtés minél több fajtájú és jellegű települési hulladék esetében biztosított legyen; a lomhulladék átvételének, összegyűjtésének és elszállításának megszervezése biztosított legyen; a települési hulladék hulladékgyűjtő szigeten történő elhelyezése csak kiegészítő megoldásként, elsősorban olyan sűrűn lakott településrészeken legyen alkalmazható, ahol az elkülönítetten gyűjtött háztartási hulladék házhoz menő gyűjtése és elszállítása nem biztosítható; a hulladékgyűjtő udvarban a lehető legtöbb típusú, fajtájú és jellegű települési hulladék átvétele valósuljon meg

19 A szelektív gyűjtés helyei A hulladékképződés helyén (házon, ingatlanon belül): konténerben, szabványos gyűjtőedényben vagy zsákban Közterületen kialakított gyűjtősziget: őrzés és időbeli korlátozás nélkül üzemel. A gyűjtéshez alkalmazható eszközök kiválasztásának követelményei: a hulladékfajta jellegének megfelelő kialakítás alkalmasan kiképzett bedobó-nyílás az illetéktelen kivétel elleni biztosítás (zárható kivitel) könnyű üríthetőség és tisztíthatóság minimális zajjal járó üzemeltetés (főleg az üveggyűjtőknél) figyelemfelkeltő színezés, feliratozás és piktogramok használata az esztétikus megjelenési forma, időjárás-állóság és a szándékos rongálás elleni védelem

20 A szelektív gyűjtés helyei 2. Hulladékudvar: a közszolgáltató által üzemeltetett, őrzött, a nyitvatartási időben felügyelettel működtetett gyűjtőhely, ahol a lakosság leadhatja a háztartásában elkülönítve gyűjtött hasznosítható hulladékfajtákat a nem rendszeresen keletkező nagydarabos hulladékait (lom) a lakások kisebb átalakítása során keletkező építési és bontási hulladékait a háztartásokban keletkező veszélyes hulladékait Speciális gyűjtőhely: ahol a környezetre fokozott veszélyt jelentő, valamint a háztartásban képződő veszélyes hulladék térítésmentesen helyezhető el. Olyan hulladékgyűjtő pont, ahol jogszabályban meghatározott hulladékfajta (így különösen elem- és akkumulátorhulladék, elektromos, elektronikai berendezés háztartásban képződő hulladéka, hulladékolaj, növényvédő-szer vagy ezek csomagolása) gyűjtése történik, jól látható és a lakosság számára könnyen megközelíthető helyen

21 Gyűjthető hulladékfajták/típusok Gyűjtősziget (min. 3 fajta, kizárólag nem veszélyes, csomagolási hulladék gyűjthető) papír, karton műanyag fém csomagolóanyag üveg Hulladékudvar ami a gyűjtőszigeten háztartási veszélyes hulladék építési-bontási hulladék biológiailag lebomló hulladék részletesen lásd 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete

22 A gyűjtőedények kialakítása Általános követelmények Szabványos színjelölés. A jelzés megvalósítható az edény színezésével, az edény fedelének színezésével vagy színes felirattal. Alkalmasan kiképzett bedobó-nyílás Kivétel elleni biztosítás Könnyű üríthetőség és tisztíthatóság Esztétikus forma Időjárás és rongálás elleni védelem Szabványos színjelölések: papírhulladék - kék műanyaghulladék - sárga színes üveghulladék zöld fehér üveghulladék - fehér fémhulladék szürke biohulladék barna

23 Jogszabályi háttér A hulladékgyűjtő edények és helyek kialakítására, üzemeltetésére vonatkozó műszaki és környezetvédelmi előírásokat tartalmazó jogszabályok: az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól szóló 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet

24 Az ISPA/KA által támogatott rendszerekben végzett hulladékkezelési tevékenységek a szükséges előkezelést követően az iparban másodnyersanyagként feldolgozható hulladék-összetevők, különösen a csomagolási hulladék anyagfajtánként elkülönített begyűjtése; a biológiailag lebontható szerves hulladék elkülönített begyűjtése és hasznosítása komposztálással vagy anaerob lebontással; az építési-bontási hulladék elkülönített begyűjtése és előkezelése a hasznosíthatóság érdekében; a veszélyes hulladéknak minősülő hulladék-összetevők (elektronikai hulladék, akkumulátor, stb.) elkülönített begyűjtése annak érdekében, hogy ezek a hulladékfajták ne növeljék a települési hulladéklerakó környezeti kockázatát;

25 Az ISPA/KA által támogatott rendszerekben végzett hulladékkezelési tevékenységek 2. a vegyes maradék hulladék begyűjtése; a vegyesen begyűjtött maradék hulladék mechanikai-biológiai előkezelése a magas fűtőértékű összetevők kinyerése és energetikai hasznosítása, valamint a hulladéklerakóba kerülő szervesanyag-tartalom csökkentése érdekében; a vegyesen begyűjtött maradék hulladék hulladéklerakóban vagy hulladékégető műben történő ártalmatlanítása; szállítás a fenti hulladékkezelési tevékenységek különböző helyszínei között

26 Települési hulladék kezelése Európában % 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% komposztálás feldogozás égetés lerakás 20% 10% 0%

27 A hulladékkezelés prioritásai Egyes hulladékáramok esetében szükséges lehet a hierarchiától való eltérés, amennyiben ezt - a műszaki kivitelezhetőség, - a gazdasági életképesség és - a környezetvédelem megelőzés indokolja. előkészítés újrahasználatra feldolgozás energetikai hasznosítás ártalmatlanítás

28 Kitekintés

29 Kitekintés

30 Körforgásos gazdaság

31 KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET

A 2013.1.1. óta hatályos szöveg. Tartalomjegyzék. 1. A rendelet hatálya 1. 2. Értelmező rendelkezések 1

A 2013.1.1. óta hatályos szöveg. Tartalomjegyzék. 1. A rendelet hatálya 1. 2. Értelmező rendelkezések 1 OptiJus Opten Kft. I. 438/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 438/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének

Részletesebben

Az R 4. -a az alábbi 12-14. pontokkal egészül ki:

Az R 4. -a az alábbi 12-14. pontokkal egészül ki: Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 31/2005.(XII.19.) Kt. sz. rendelete Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 35/2004.(XII.3.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Ügyrendi és Szavazatszámláló Bizottság. A döntéshez egyszerű/minősített többség szükséges.

ELŐTERJESZTÉS. Ügyrendi és Szavazatszámláló Bizottság. A döntéshez egyszerű/minősített többség szükséges. ELŐTERJESZTÉS a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 25/2013.(XII.19.) számú önkormányzati rendelet módosítására Tárgy: Előterjesztő: Sárrétudvari Nagyközség

Részletesebben

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Lengyeltóti Városi Önkormányzat Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi u 2. Szám: /2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20-án tartandó

Részletesebben

385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről

385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 1. és 31. pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről

385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 1. és 31. pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 35/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési szilárd hulladék kezeléséről, a hulladékok szelektív gyűjtéséről és ártalommentes

Részletesebben

Magyar joganyagok - 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet - a hulladékgazdálkodási kö 2. oldal (3) A konténer és a válogatómű tekintetében az egyes hull

Magyar joganyagok - 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet - a hulladékgazdálkodási kö 2. oldal (3) A konténer és a válogatómű tekintetében az egyes hull Magyar joganyagok - 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet - a hulladékgazdálkodási kö 1. oldal 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány

Részletesebben

Lomtalanítás a közszolgáltatás kryptonítja? Hartman Mátyás

Lomtalanítás a közszolgáltatás kryptonítja? Hartman Mátyás Lomtalanítás a közszolgáltatás kryptonítja? Hartman Mátyás 42. (1)A közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében: a) b) c) a lomtalanítás körébe tartozó lomhulladékot az ingatlanhasználóktól

Részletesebben

Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés

Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése és az OHKT-nak történő megfelelés Urbánné Lazák Emese Közszolgáltató Konferencia Balatonalmádi, 2017. október 18-20.

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 184. szám 38717 a Mehib Rt. a kiadott kötvényben a Ptk. és e rendelet elõírásainak keretei között csak az igazgatóság által jóváhagyott belsõ szabályzatban rögzített

Részletesebben

15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.)

15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2016. (III.22.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről szóló 55/2013. (XII.17.) önkormányzati

Részletesebben

1) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására heti egy alkalommal szerdai napokon kerül sor.

1) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására heti egy alkalommal szerdai napokon kerül sor. 9 1. számú melléklet 23242526, 2728 1) A közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek esetében a települési szilárd hulladék elszállítására heti egy alkalommal szerdai napokon kerül sor. 2) A települési

Részletesebben

HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN

HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának jogszabályi háttere

Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának jogszabályi háttere Az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásának jogszabályi háttere Dr. Makai Martina zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár Nemzeti

Részletesebben

2. Fogalmi meghatározások

2. Fogalmi meghatározások VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL, A TELEPÜLÉS TISZTASÁG EGYES KÉRDÉSEIRŐL VillányVáros Önkormányzatának

Részletesebben

1. melléklet a 12/2016.(VI.28.) önkormányzati rendelethez

1. melléklet a 12/2016.(VI.28.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet a 12/2016.(VI.28.) önkormányzati rendelethez FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Nyilvántartó cégbíróság: Kecskeméti Törvényszék Cg.: 03-09-126039 Adószám: 24290054-2-03

Részletesebben

4/2017. (IV. 21.) 7/2014. (VI.

4/2017. (IV. 21.) 7/2014. (VI. Hetes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2017. (IV. 21.) önkormányzati rendelete a települési hulladékról és közszolgáltatás szervezéséről szóló 7/2014. (VI. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei

Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei Szabó Zsolt Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kiindulási

Részletesebben

A jelen rendeletben meghatározott gyűjtőedények ellenértékét az ingatlanhasználó fizeti meg a közszolgáltató részére.

A jelen rendeletben meghatározott gyűjtőedények ellenértékét az ingatlanhasználó fizeti meg a közszolgáltató részére. Monostorpályi Község Önkormányzata Képviselő - Testületének /2015. (..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról szóló 20/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (I...) önkormányzati rendelete

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (I...) önkormányzati rendelete Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (I....) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a településtisztaság egyes kérdéseiről és a közszolgáltatás

Részletesebben

VILONYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2016. (XII. 5.) önkormányzati rendelete

VILONYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2016. (XII. 5.) önkormányzati rendelete VILONYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016. (XII. 5.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, valamint a közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

d.)a háztartásban kezdődő zöldhulladék és elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtésére és elszállításra

d.)a háztartásban kezdődő zöldhulladék és elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtésére és elszállításra Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 6/2015.(IV.29.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyzete. dr. Csepregi István

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyzete. dr. Csepregi István A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyzete dr. Csepregi István Közszolgáltatás 1849, Pest Meghagyatik szigorúan minden háztulajdonosnak, hogy házában ne engedje a szemetet halomra gyűjteni. Kötelesek

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2016. (IX. 30.) önkormányzati rendelete

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2016. (IX. 30.) önkormányzati rendelete Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2016. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről, a közterület

Részletesebben

2. malléklet. 26/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet. a Budapest főváros területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

2. malléklet. 26/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet. a Budapest főváros területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról 2. malléklet 21. (1) Felfüggeszthető a közszolgáltatás nyújtása azokon az ingatlanokon, amelyeken előreláthatóan legalább 30 napig senki sem fog tartózkodni és emiatt hulladék sem keletkezik. (2) A felfüggesztésre

Részletesebben

A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében

A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében A Közbeszerzési eljárás feltételrendszere Hajdúszoboszló tekintetében Feladat általános meghatározása: Hulladék gyűjtés és hulladékkezelő létesítménybe történő szállítása és kapcsolódó feladatok ellátása

Részletesebben

A szolgáltatási díjról szóló, /2016. ( ) NFM rendelet tervezete (a március 24-i állapot ismeretében)

A szolgáltatási díjról szóló, /2016. ( ) NFM rendelet tervezete (a március 24-i állapot ismeretében) A szolgáltatási díjról szóló, /2016. ( ) NFM rendelet tervezete (a 2016. március 24-i állapot ismeretében) Előadó: Hajnal Zsolt szakmai vezérigazgató-helyettes Budapest, 2016. március 24. A rendelet hatálya

Részletesebben

(1) A Rendelet a következő 5/ A. -sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki:

(1) A Rendelet a következő 5/ A. -sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki: Barcs Város Önkormányzatának 7/2014. (VI.19.)önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelésről, a helyi közszolgáltatás kötelező igénybcvétcléri szóló 11/2004. (lil.26.)

Részletesebben

A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés. Humusz Ház Február 22. Markó Csaba

A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés. Humusz Ház Február 22. Markó Csaba A körforgásos gazdaság és a hazai hulladékgazdálkodási tervezés Humusz Ház 2017. Február 22. Markó Csaba Miről lesz szó? Nemzeti Környezetvédelmi Program 2015-2020 (NKP) A környezet védelmének általános

Részletesebben

Megfelelőségi Vizsgálat és Intézkedési Terv. Urbánné Lazák Emese közszolgáltatási koordinátor Budapest, szeptember 28.

Megfelelőségi Vizsgálat és Intézkedési Terv. Urbánné Lazák Emese közszolgáltatási koordinátor Budapest, szeptember 28. Megfelelőségi Vizsgálat és Intézkedési Terv Urbánné Lazák Emese közszolgáltatási koordinátor Budapest, 2016. szeptember 28. Jogszabályi áttekintés I. A közszolgáltató tevékenysége Országos Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

2015. évi CCXXI. törvény. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról 1

2015. évi CCXXI. törvény. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról 1 Hatály: közlönyállapot (2015.XII.22.) 2015. évi CCXXI. törvény a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról 1 1. (1) A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 27. napján tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 27. napján tartandó ülésére Szám: 105-18/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 27. napján tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VI.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

2. Az Ör. 2. alcíme helyébe a következő alcím lép: 2. A vegyes hulladék és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása

2. Az Ör. 2. alcíme helyébe a következő alcím lép: 2. A vegyes hulladék és az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtése, átvétele és elszállítása Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I. 28.) önkormányzati rendelete a gazdálkodási közszolgáltatásról szóló 4/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról Eplény Községi

Részletesebben

KIVONAT. Fúrta Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én megtartott képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Fúrta Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én megtartott képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből KIVONAT Fúrta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12-én megtartott képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből Furta Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.12.) ÖR.

Részletesebben

Súr Község Önkormányzati Képviselő testületének 6/2016 (IX.28..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Súr Község Önkormányzati Képviselő testületének 6/2016 (IX.28..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Súr Község Önkormányzati Képviselő testületének 6/2016 (IX.28..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016. (IX. 28.) önkormányzati

Részletesebben

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő aktuális kérdések Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról

Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról Gádoros Nagyközség Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014.(III.04.) KT. sz. rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Elkülönítetten gyűjtött hulladék

Elkülönítetten gyűjtött hulladék Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységekről, mint kötelező közszolgáltatásról szóló 8/2010. (IV.29.)

Részletesebben

Udvar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2004. (XI.26.) önkormányzati rendelete

Udvar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2004. (XI.26.) önkormányzati rendelete Udvar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2004. (XI.26.) önkormányzati rendelete Hatályos:2013-11-05 -tól Udvar Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2004. (XI.26.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Álmosd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017.(IV.13.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közfeladat és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Álmosd Község Önkormányzat

Részletesebben

Szolgáltatási díjak az OHKT tükrében

Szolgáltatási díjak az OHKT tükrében Szolgáltatási díjak az OHKT tükrében Előadó: Schubert Viktor közszolgáltatási koordinációs igazgató Budapest, 2016. május 5. Fogalmak kapcsolata OHKT Standard díj Szolgáltatási díj Korrekció OHKT Európai

Részletesebben

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése.

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése. Nagyvázsony Község Önkormányzata képviselő-testületének 19/2010.(XII.15.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásokról. (Módosításokkal egységes szerkezetben.

Részletesebben

Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás

Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás Előadó: Kövecses Péter fejlesztési igazgató Budapest, 2016. szeptember 28. Hulladékáramok nyomon követésének, koordinálásának alapjai Hasznosítói

Részletesebben

Gilvánfa Község Önkormányzat képviselő-testületének 4/2016. (VI. 16.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodás helyi rendjéről

Gilvánfa Község Önkormányzat képviselő-testületének 4/2016. (VI. 16.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodás helyi rendjéről Gilvánfa Község Önkormányzat képviselő-testületének 4/2016. (VI. 16.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodás helyi rendjéről Gilvánfa Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya Mosonszentmiklós község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Mosonszentmiklós község

Részletesebben

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS JELENE ÉS JÖVŐJE SALGÓTARJÁNBAN ÉS A KELETNÓGRÁD TÉRSÉGBEN

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS JELENE ÉS JÖVŐJE SALGÓTARJÁNBAN ÉS A KELETNÓGRÁD TÉRSÉGBEN HULLADÉKGAZDÁLKODÁS JELENE ÉS JÖVŐJE SALGÓTARJÁNBAN ÉS A KELETNÓGRÁD TÉRSÉGBEN Előadó: Nagy László VGÜ Nonprofit Kft. vállalkozási igazgatóhelyettes 2014.03.05.. VGÜ Salgótarjáni Hulladékgazdálkodási és

Részletesebben

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatói integráció - az NHKV Zrt. koordinációs feladatai

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatói integráció - az NHKV Zrt. koordinációs feladatai Hulladékgazdálkodási közszolgáltatói integráció - az NHKV Zrt. koordinációs feladatai Hadnagy Attila fejlesztési és stratégiai igazgató-helyettes Budapest, 2017. november 9. Globális problémák a hulladékgazdálkodásban

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2015. Hulladékszállítási szerződés (társasházi lakossági

Részletesebben

a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről

a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 1. és 31.

Részletesebben

Zalaszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014.(VI. 23) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról

Zalaszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014.(VI. 23) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Zalaszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014.(VI. 23) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Zalaszántó Község Önkormányzata Képviselő-testülete a hulladékról szóló

Részletesebben

Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése, továbbá az OHKT-nak történő megfelelés

Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése, továbbá az OHKT-nak történő megfelelés Szolgáltatási díj megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatások tapasztalatai, elemzése, továbbá az OHKT-nak történő megfelelés Juhász Zoltán Közszolgáltató Konferencia Balatonalmádi, 2017. október 18-20.

Részletesebben

1. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya

1. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya Kis tamási Község Önkormányzat Képviselií-testiiletének az 2/2015. (TI. 10.) iinkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási kiizszolgáltatás ellátásának és igénybevételének szahályairéil. Kistamási Község

Részletesebben

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2015. (X.01.) önkormányzati rendelete

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2015. (X.01.) önkormányzati rendelete Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (X.01.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 6/2016. (VII.11.) önkormányzati

Részletesebben

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/ Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 2. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R

Részletesebben

Az FKF Nonprofit Zrt. által üzemeltetett hulladékudvarokra vonatkozó, kötelezően alkalmazandó hulladék átvételi eljárásrendek

Az FKF Nonprofit Zrt. által üzemeltetett hulladékudvarokra vonatkozó, kötelezően alkalmazandó hulladék átvételi eljárásrendek Az FKF Nonprofit Zrt. által üzemeltetett hulladékudvarokra vonatkozó, kötelezően alkalmazandó hulladék átvételi eljárásrendek Lakosság által beszállításra kerülő átvételi rendje Az FKF Nonprofit Zrt. által

Részletesebben

a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről

a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 1. és 31.

Részletesebben

Alaprendelet. Módosított rendelet

Alaprendelet. Módosított rendelet Alaprendelet 1. (1) Monostorpályi Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) az ingatlanhasználónál keletkező települési hulladék, a biohulladék, az elkülönítetten gyűjtött hulladék (azaz a szelektív

Részletesebben

a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól

a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól 64/2008. (III. 28.) Korm. rendelet Hatályos: 2008.05.16-2010.12.29 64/2008. (III. 28.) Korm. rendelet a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól

Részletesebben

ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE

ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE Célok a települési szilárd hulladék 40%-ának hasznosítása 2009ig, 50%-ának hasznosítása 2013 végéig a lerakott hulladék biológiailag

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Balatonújlak Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (II. 25.) önkormányzati rendelete a településéi hulladékról és közszolgáltatás szervezéséről Balatonújlak Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 23/2004. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról Módosítva: Kihirdetve:

Részletesebben

Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2016.(VI.29.) önkormányzati rendelet tervezete

Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2016.(VI.29.) önkormányzati rendelet tervezete Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016.(VI.29.) önkormányzati rendelet tervezete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 4/2015.(IV.23.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XII. 4.) önkormányzati rendelete a települési hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Kunsziget Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:..../2015. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)

Részletesebben

Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-i nyilvános ülésére.

Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-i nyilvános ülésére. 3. NAPIREND E L Ő T E R J E S Z T É S Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 20-i nyilvános ülésére. Tárgy: A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos önkormányzati rendelet

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Sokorópátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7 /2010. (XII.31.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Sokorópátka Község Önkormányzatának

Részletesebben

Rédics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(VI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Rédics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(VI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Rédics Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(VI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Rédics Község Önkormányzata Képviselő-testülete a hulladékról szóló

Részletesebben

Energetikailag hasznosítható hulladékok logisztikája

Energetikailag hasznosítható hulladékok logisztikája Energetikailag hasznosítható hulladékok logisztikája Előadó: Nagy Ágnes Hasznosítási iroda Miskolc, 2017. április 27. Az NHKV Zrt., mint Koordináló Szerv feladatai. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás

Részletesebben

Hulladéktan - A szelektív hulladékgyűjtés módszerei. A hulladékudvarok. a lomtalanítási akciók során sem szállít

Hulladéktan - A szelektív hulladékgyűjtés módszerei. A hulladékudvarok. a lomtalanítási akciók során sem szállít Hulladéktan - A szelektív hulladékgyűjtés módszerei A téma tartalma: A hulladékudvarban gyűjthető hulladékok A hulladékudvarok kialakítása Hulladékudvar példák Egy hulladékudvar Budapesten Kapcsolódó témák:

Részletesebben

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 33/2011.(XII.28.) önkormányzati rendelet

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 33/2011.(XII.28.) önkormányzati rendelet 33/2011.(XII.28.) önkormányzati rendelet A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Időállapot: 2013. május 3. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011.(XII.28.)

Részletesebben

Nemzetközi tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás témakörében. Előadó: Uhri László 2015. április 22.

Nemzetközi tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás témakörében. Előadó: Uhri László 2015. április 22. Nemzetközi tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás témakörében Előadó: Uhri László 2015. április 22. A Hulladék Keretirányelv előírja, hogy 2020-ig a háztartásokból származó papír-, fém-

Részletesebben

Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-1.1.1/B TSZH rendszerek továbbfejlesztése KEOP-2.3.0

Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-1.1.1/B TSZH rendszerek továbbfejlesztése KEOP-2.3.0 KEOP-1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-1.1.1/B TSZH rendszerek továbbfejlesztése KEOP-2.3.0 Rekultivációs programok Huba Bence igazgató Szombathely, 2010. 05. 11.

Részletesebben

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése Döbrönte Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011.(IV.01.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Döbrönte Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2..

I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2.. Szomor Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 13/2002.(XII.12.) számú rendelete. ( egységes szerkezetben ) Szomor Község Képviselő-testülete

Részletesebben

Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-i nyilvános ülésére.

Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-i nyilvános ülésére. . NAPIREND E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 20-i nyilvános ülésére. Tárgy: A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos önkormányzati rendelet

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete a települési szilárdhulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 8/2007.(IV.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

...R...~.~~:... rh..~ ...~.r... \.1/ REGYHÁZA ,~~ N Y. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83.

...R...~.~~:... rh..~ ...~.r... \.1/ REGYHÁZA ,~~ N Y. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VFEJL/ 173-2 /2014. Ügyintéző:

Részletesebben

1. Az ingatlanhasználó kötelezettségei, a hulladékkezelés helyi közszolgáltatás ellátásának rendje, a közszolgáltatás kötelező igénybevétele

1. Az ingatlanhasználó kötelezettségei, a hulladékkezelés helyi közszolgáltatás ellátásának rendje, a közszolgáltatás kötelező igénybevétele Dunaszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (IV.1.) önkormányzati rendelete A települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételének szabályairól Dunaszentmiklós Község

Részletesebben

Győrtelek Község Önkormányzatának. 12/2005. (VIII. 10.) rendelete. a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Győrtelek Község Önkormányzatának. 12/2005. (VIII. 10.) rendelete. a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Győrtelek Község Önkormányzatának 12/2005. (VIII. 10.) rendelete a szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Győrtelek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló

Részletesebben

7. A R. 7. p. pontjában az egyéb szilárd szövegrész helyébe a nagydarabos szöveg lép, a szolgáltató szövegrész helyébe a közszolgáltató szöveg lép.

7. A R. 7. p. pontjában az egyéb szilárd szövegrész helyébe a nagydarabos szöveg lép, a szolgáltató szövegrész helyébe a közszolgáltató szöveg lép. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, a települési hulladékok kezeléséről szóló 15/2011. (VI.30) önkormányzati rendelet

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 31 KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás I. szakasz: Ajánlatkérő A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági

Részletesebben

ALMÁSKERESZTÚR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE. 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete

ALMÁSKERESZTÚR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE. 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete Almáskeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(V.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2016-05-28 -tól Almáskeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2016.(V.27.) önkormányzati

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2016. (...) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2016. (...) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E Képviselő-testülete MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2016. (...) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatásról, a közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról MHK JogszabCly szolgcltatcs 1. oldal, összesen: 7 oldal Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról Perkáta Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2014. Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya Nagytevel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(XII.25.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Nagytevel Önkormányzata képviselő-testülete

Részletesebben

KEOP Hulladékgazdálkodási projektek előrehaladása Kovács László osztályvezető

KEOP Hulladékgazdálkodási projektek előrehaladása Kovács László osztályvezető KEOP Hulladékgazdálkodási projektek előrehaladása Kovács László osztályvezető NKEK Nonprofit Kft. Vízügyi, Hulladékgazdálkodási és KA Divízió Hulladékgazdálkodási Osztály KEOP-1.1.1 Települési szilárdhulladékgazdálkodási

Részletesebben

TISZTELT KÖZÖS KÉPVISELŐ!

TISZTELT KÖZÖS KÉPVISELŐ! TISZTE LT KÖZÖ S KÉPV ISELŐ Kérjük,e! Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Pécs város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre (KEHOP-3.2.1-15-2017-00021)

Részletesebben

T/7397. számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról

T/7397. számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/7397. számú törvényjavaslat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2015. november 1 2015. évi

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya Táp Községi Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (I.19.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról. Táp Községi Önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

JAVASLAT a köztisztaság fenntartásáról, a települési hulladékok kezeléséről szóló 15/2011. (VI.30) önkormányzati rendelet módosítására

JAVASLAT a köztisztaság fenntartásáról, a települési hulladékok kezeléséről szóló 15/2011. (VI.30) önkormányzati rendelet módosítására Pásztó Városi önkormányzat 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Email: forum@paszto.hu Szám:1-3 /2015. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!

Részletesebben

Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásról

Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásról Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásról Páty Község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (XII.06.) önkormányzati rendelet a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Vének Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése

1. A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás tartalma, a Közszolgáltató megnevezése Lókút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010.(XII.22.), 6/2012.(VI.4.), 6/2013.(II.28.), 19/2013.(VI.28.) önkormányzati rendeletekkel módosított 7/2010.(VI.10.) önkormányzati rendelete a települési

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: A helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 5/2014.(V.28.) önkormányzati

Részletesebben