A Loyolai Szent Ignác (1491-1556) által 1540-ben alapított jezsuita rend első tagjait Oláh Miklós

Bikfalvi Géza A jezsuiták Budapesten A magyar jezsuiták a Jézus Társasága működésének mindkét időszakában jelentős figyelmet szenteltek a fővárosi tevékenységüknek, amelynek a súlypontja a XVIII. században Budán volt, majd a XX. században ez áthelyeződött Pestre. Jelenleg a fővárosban négy rendházban és két templomban, valamint számos kultúrális, oktatási és szociális intézményben végzik az apostoli feladataikat. A Jézus Társaság Magyarországi Rendtartomány budapesti központja, a VIII. kerületi Mária utca 21-23-25 és a Horánszky utca 18-20-22 szám alatti telkeken telepedett meg. Jelenleg a Mária utca 25- ben a rendházban és a hozzá szervesen kapcsolódó, de a Lőrinc pap térre nyíló Pesti Jézus Szívetemplomban valamint az egykori Kongregációs Otthonban (Horánszky u. 20.) működik. Jezsuiták vezetik a kispesti Jézus Szíve plébániát (XIX. Áchim András u. 78) és a Szent Ignác kollégiumot (XIX. Hunyadi u. 2-4.). A budai részen két, egymással szomszédos rendházban élnek és dolgoznak a jezsuiták: a Szent Imre Ház (II. Sodrás u. 15) és a Faludi Ferenc Ház (II. Sodrás. u. 13.) itt működnek a Távlatok és A Szív szerkesztőségei. Történeti előzmények A jezsuiták megtelepedése a fővárosban A templom és a rendház felépítése Az önálló magyar jezsuita rendtartomány megalakulása A Jézus Szíve Tisztelet története A Mária Kongregációk története A Kongregációs Otthon (Horánszky u. 20.) művészeti értékei A Történeti Könyvtár kialakítása A Támingi Misszió Központja A jezsuita központ élete a II. világháború idején Az Úti Boldogasszonykép A jezsuita rend betiltása 1950-ben Az újrakezdés esztendei A Párbeszéd Háza (Bangha ház) A zugligeti Manréza A kispesti Jézus Szíve templom Faludi Ferenc Akadémia Szent Ignác Szakkollégium Szent József Stúdió Kollégium Válogatott irodalomjegyzék és ajánló bibliográfia Történeti előzmények A Loyolai Szent Ignác (1491-1556) által 1540-ben alapított jezsuita rend első tagjait Oláh Miklós 1

(1493-1568) esztergomi prímás telepítette le hazánkban, amikor 1561-ben átadta nekik a nagyszombati iskolát. Sajnos a rendházukat és az iskolaépületet hat év múlva tűzvész pusztította el, ezért eltávoztak az országból. Erdélybe 1579-ben hívta be őket Báthori István (1533-1586) fejedelem és lengyel király, azonban 1595-ben a meggyesi országgyűlés száműzte őket Erdélyből, noha még úgyanazon évben visszahívták a rend tagjait, 1602-ben és 1607-ben ismét távozniuk kellett a vallási viszálykodás és féltékenység miatt. Közben a királyi Magyarországon megkapták a túróci prépostság birtokait és kollégiumot nyitottok Znióváralján (ma Klástor pod Znievom, Szlovákia), innen Vágsellyére (ma Sal'a, Szlovákia), később Nagyszombatba (ma Trnava, Szlovákia) költöztek. Itt alakult ki az első korszak magyarországi jezsuita központja. A városban alapította meg 1625-ben Pázmány Péter (1570-1637) a jezsuiták által vezetett egyetemet, amely később a rend eltörlése után (1773), 1777-ben előbb Budára, majd Pestre került, ma Eötvös Lóránd Tudományegyetem néven müködik. A Társaság főként a XVIII. században rendkívül megerősödött és rendházaik behálozták az egész országot: a nagyszombati egyetemen kívül öt főiskola, 41 középiskola, további 19 rendház és 10 missziós állomás müködött az országban. Ezekben élt és dolgozott 495 pap, 165 tanuló rendtag és 178 testvér, összesen 838 jezsuita a feloszlatáskor. A jezsuiták megtelepedése a fővárosban A főváros mai területén az első jezsuiták, már 1686-ban megjelentek, mivel a török uralom alóli felszabadító harcban mint tábori lelkészek vettek részt. Budán, Pesten és Óbudán I. Lipót király az érdemeik elismeréseként és az egyházi élet újjászervezéséért nekik adta a plébánosi jogokat. Budán először, az első ismert budai jezsuita, az öt nyelven beszélő P. Dorasóczy Márton SJ (1644-1710) volt, aki társaival a Szent János-templomban, majd a rendbehozott Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban kezdték meg a szolgálataitkat. A templom két oldalán előbb rendházat majd kollégiumot építettek, az iskolát 1692-ben kezdték meg egy osztállyal, a gimnázium 1698-ban vált teljessé. A rendház 1687-től missziós állomás, 1688-tól rezidencia (székház), 1701-től kollégium titulust viselt. 1713-ban kezdték tanítani a filozófiát,ahol metafizikát és logikát tanítottak és átvették a Széchenyi György prímás (1592-1695) alapította szeminárium vezetését. Ez a főiskola (Academicum et Universitatis Collegium) 1715-ben teológiaitanfolyammal bővült. A jezsuita akadémián kétéves filozófiai fakultás után a papi pályára készülők további egyéves teológiai képzést kaptak. Az 2

akadémián 1757-ben közel 800 hallgató tanult. Az iskola emeleti aulájában rendszeresen szerveztek tudományos vitákat valamint a hagyományos jezsuita iskoladrámákat mutatták be. A XVIIII. század közepén Magyarország legszebb és legjobban felszerelt iskolájának tartották. Kiváló tanárok egész sora tanított: Sajnovics János, Pray György, Illei János, Reviczky Antal, Molnár János. 1747-ben a gimnázium külön épületbe költözött, a kollégium alapítója Széchenyi György, aki saját vagyonából Nezsidert (ma Neusiedl am See, Ausztria) a kollégium építésére, a papnevelő intézetnek a köszegi birtokait és a szegény tanulók konviktusára Nyulast (ma Jois, Ausztria) ajándékozta. A mindenkori kollégiumi rektor egyben Buda főplébánosa is volt. Az iskoláik révén Buda az ország egyik legjelentősebb művelődési központjává vált. Ugyanakkor nagy hatást gyakoroltak a hívekre a látványos ünnepek megrendezésével, amelyek során a barokk kor minden eszközét felhasználták a hit terjesztésére és megerősítésére. A vallásos felvonulásokon és körmenetekben az egyházi és világi előkelőségek mellett a céhek -saját zászlajuk alatt- és az egyszerű polgárok is felvonultak. Ezzel a jezsuiták kiváló lelki és szellemi egységet tudtak kovácsolni a város minden lakója között. Budán a második jezsuita rendház a Vízivárosban létesült. Az intenzív lelkipásztori tevékenység 1724-ben kezdödött, a székházi rangot 1746-ban kapták meg. A gyönyörű Szent Anna-templom felépítése P. Kögl Ignác SJ (1707-1771) buzgóságának köszönhető. Itt is szintén a rendház fönöke volt a mindenkori plébános. 3

Pesten 1701-1703 között missziósállomás, 1703-tól 1710-ig pedig rendház működött és a belvárosi plébániát vezették. Utána azonban átadták az egyházmegyés papoknak, mert P. Ambrus Tamásnak vitája támadt Keresztély Ágost esztergomi primással az egyházi adók terén, 1718-ban a rendházat is eladták, utána a Galamb utcában lakott a jezsuita képviselő, aki a rendházak érdekeit védte a királyi táblán. A végleges megtelepedés a fővárosban A második korszakban, az 1853-as újrakezdés után, a főváros területe sokáig csak missziós terület volt, gyakran megfordultak a Társaság tagjai, de csak átmentileg Az első állandóan Pesten lakó jezsuita P. Weninger Sándor SJ (1813-1896) prédikációival és egyéb lelkipásztori szolgálataival nagyon belopta a jezsuitákat a polgárok szívébe. Azonban az állandó letelepedésre, akkor nyílott kedvező alkalom, amikor a magyar kormány elrendelte, hogy minden középiskolai tanár köteles müködése előtt a budapesti egyetemet látogatni és az előírt vizsgákat letenni. A választás a Belső-Józsefvárosra esett, egykori nevén Pacsirtamező, amely 1777-ben nyerte el a Józsefváros nevet. Az 1800-as évektől indult meg a belső rész városiadása, József főherceg rendeletére építették meg a Nemzeti Múzeumot Pollack Mihály (1773-1855) tervei szerint 1837-1847-ben és a Nemzeti Színházat Zitterbach Mátyás (1803-1867) tervei alapján 1835-1837-ben, a politikai erjedésnek köszönhetően szintén itt épülhetett meg Ybl Miklós (1814-1891) tervezte 4

Képviselőház is 1865-ben a Sándor főherceg (ma Bródy Sándor) utcában. az így kialakult kultúrkörzet köré építették a palotáikat a történelmi nevezetességű magyar főnemesi családok. Igy például a legismertebb a Meinig Artúr (1853-1904) által Wenckheim Frigyes báró részére 1886-1887-ben épített eklektikus, emeletes Wenckheim palota, ma a FSZEK központja.a Scitovszky téren (ma Lőrinc pap tér) a Jézus Szíve templommal szemben áll a Darányi palota (Lőrinc pap tér 3), amit 1896 körül épített Stark Sándor építész, Darányi Ignác földművelődésügyi miniszter, a Mezőgazdasági Múzeum és a Földtani Intézet egykori megalapítójának megrendelésére. A Zichy palotát (Lőrinc pap tér 2) Havel Lipót építész építette 1897-ben gróf Zichy Nándor kereszténydemokrata politikusnak, a jezsuiták nagy tisztelőjének és barátjának. Egyébként itt a Kálvin tér, a Múzeum körút, a Bródy Sándor utca, a József körút és a Baross utca által határolt területen a XIX. század utolsó harmadában rendkívül nagy számban telepedtek meg a változatos feladatokat ellátó katolikus intézmények, szerzetesrendek. Ennek nyomán később "Kis Vatikán" vagy "Kis Róma" néven is emlegették a környéket. A jezsuita templom és rendház környezetében a Mária u. 20. szám alatt a Miasszonyunkról elnevezett Kalocsai Iskola Nővérek nyitottak zárdát, majd 1928-tól a leánynevelő kollégiumukat a Collegium Teresianumot. A ciszterciek a Hroránszky utca 6-ban, 1887-ben alapították meg a budapesti rendházukat és kollégiumukat, az egykor neves Bernardinumot, a Horánszky uta 23- ban működött a premontreiek tanulmányi háza, a Norbertirum. Később az 1918-ban Bíró Ferenc SJ által alapított Jézus Szíve Népleányai Társaság, az 1930-as években vásárolta meg a Horánszky utca 14. szám alatti -eredetileg földszintes- házat, amely átépítve a Társaság anyaháza lett. A Mikszáth Kálmán téren működtették a két világháború között, a hírneves és népszerű Korda könyv- és kegytárgykereskedésüket. A Szentkirályi utca 28-ban épült fel gróf Zichy Nándor kezdeményezésére a Szent István Társulat székháza 1897-ben. A hozzákapcsolódó épületet, 1871-ben Ámon József építette Rózsa Kálmán szentkép- és naptárkiadó számára a Szentkirályi u. 30-ban, ahol 1912-től a Stephaneum nyomda működött, ma ezek az épületek a PPKE Jog és Államtudományi karának nyújtanak otthont. A jezsuiták először 1886-ban az Ősz (ma Szentkiályi) utca 36. szám alatti Szathmáry Károly házat bérelték ki évi 2000 forintért. Ez akkoriban borsos ár volt, de megérte, mert a honvédtiszt és későbbi országgyűlési képviselő tekintélye megóvta a jezsuitákat a kellemetlen támadásoktól. Szathmáry Károly (1830-1891) szíves örömmel fogadta be a fővárosba letelepülni kívánó jezsuitákat a házába 5

albérlőként és tekintélyével megakadályozta a nem kívánt politikai támadásokat. Szathmáry először, mint író szerzett magának nevet és elismerést, amikor a XIX. század ötvenes és hatvanas éveiben történelmi regényeket írt, amelyek a nemzet szomorú napjaiban -Bach-korszak- történelmi vigaszul szolgáltak, sajnos ezek a regények mára már elavultak, nehézkessé és didaktikus felépítésük miatt unalmassá váltak. Majd országgyűlési képviselőként a haza javára munkálkodott, felismerte a jezsuitákban rejlő óriási hajtóerőt, amelyet a nemzeti műveltség és a vallási élet kibontakoztatásáért tehetnek.a ház előljárója P. Riesz Ferenc SJ (1842-1922) lett, aki lelkipásztokodott, az első egyetemi tanuló pedig P. Komárik István SJ (1855-1940) volt, aki legalizálta a ház müködését, a házi munkákat F. Koneczny János SJ (1833-1909) végezte. P. Riesz feladatának tekintette, hogy a budapesti polgárok megbecsülését kivívja és hogy az eddigi barátaik jóindulatát fokozza és így megkedveltesse a pestiekkel a Jézus Társaságát. Az 1884-ben letelepedett Szent Szív apácák is különösen szorgalmazták, Klara Welterskirchen főnökasszonny vezetésével a jezsuiták állandó lelkipásztori munkáját. Az első ideiglenes rendházban 1886 augusztus 1-től 1889. júliusáig laktak, majd a Múzeum utca 5. szám alatt éltek átmenetileg, az új - a végleges- rendházba 1889. augusztus 1-től kezdve telepedtek meg. A templom és a rendház felépítése A több irányú szorgalmazás hatására gyűjtést rendeztek egy jezsuita templom és rendház javára. 1887-ben P. Menyhárt László SJ -a későbbi afrikai misszionárius- kezdeményezésére több főúri család egyesült "Jézus Legszentebb Szíve Szövetkezete" címen, hogy a Jézus Társasága számára templomot és rendházat építttessen a fővárosban. Az ügyben Zichy Nándor gróf (1829-1911) országggyűlési képviselő (akinak a szobra ma a Jézus Szíve-templommal szemben áll) és Győry Teréz grófnő (1842-1936) különösen sokat fáradozott. Eredetileg a Múzeum utcában szerették volna felépíteni a jezsuita központot, de a Károlyi grófok félve az állandó harangzúgástól megakadályozták a tervet. A palotájuk a Múzeum utca 11. számban állt, kijárattal a Reviczky utcára is, amelyet a neves bécsi Fellner és Helmer építészek terveztek, 1869-1871-ben építették fel Pucher József és Skalnitzky Antal vezetésével, ma MÁV irodaház. A Múzeum utcai oldalban voltak a lakosztályok, a nyugati szárnyban lakott a "vörös gróf" Károlyi Mihály (1875-1955). Majd a Baross kávéház helyét nézték ki, de a drága telekár miatt eltekintettek tőle. Végül a Scitovszky tér Mária utca sarkát szemelték ki, a telket 26 ezer forintért Zamoyszky gróftól (Győry Teréz grófnő rokonától) vásárolták meg. 1888. július 2-án lerakták a templom és a rendház alapkövét Cselka Nándor (1834-1897) püspök ünnepélyes áldásával. Eredetileg kápolnát szerettek volna csak építeni, de később a nagy érdeklődésre való tekintettel egy kisebb templom lett a tervekből, amely a hatósági irigység miatt mégis kápolna lett, mert egy méterrel rövidebb épületet engedélyeztek egy szabályos méretű templomnál. A templom falainak felhúzásakor elhelyzett okirat másolatát 1963-ban a templom keleti tornyának a gömbjében, felújításkor megtalálták, egy kettős vörösréz hengerben kutyabőrre írva, amely sok adatot tartalmazott az építési adatokkal kapcsolatban, a latin szöveg magyar fordítása: "Ez a Megváltó Szentséges Szívének szentelt templom, miután 1888. július 2-án XIII. Leó pápa pápasága alatt, I. Ferenc József apostoli király uralkodása idején, Győry Teréz grófnő fáradozására alapkövét 6

letették. Főmagasságú Simor János bíborosnak, Magyarország első főpapi széke betöltőjének és az ország néhány más főurának költségén. Kauser József Lipótnak, a párizsi egyetemen a szépművészetek egykori növendékének tervei szerint, a nép kívánságára, hogy a Jézus Társaságának itt saját háza és temploma legyen, elkészült 1890. december 27-én. Aláírások: Győry Teréz grófnő, Riesz X. Ferenc SJ házfőnök, P. Weninger Sándor SJ lelkész, Kauser József Lipót tervező mérnők, Kauser Gyula a templom kivitelezője, Vydra Lajos a mérnők helyettese, Krebs Frigyes művezető mester, Langer Ignác kőfaragó." A templom tervezője Kauser József (1848-1919), a párizsi École des Beaux Arts, a Viollet le Duc követői iskolájának egykori növendéke volt. Előzetes főműve, az újpesti Egek királynője főplébánia templom volt 1880-1881-ben. A tervezésről, így nyilatkozott az Építő Ipar hasábjain 1898-ban:: "Magyarország régi nemességéhez tartozó, hazafias lelkületű és nagy műveltségű főúri nő, Győry Teréz, 1889-ben megbízott engem, hogy a Mária és József utcák sarkán a különben bérháznak szánt telken 5-600 hivő befogadására alkalmas templomot és 6-7 szerzetes számára klastromszerű lakóházat tervezzek. Ki volt mondva, a templom stílusa a régi, azaz a középkori szerzetes templomok egyszerű, nyugodt, keresetlen, tehát törzsörökösebb formáihoz alkalmazkodjék, az újabb korszakok szerkezeti igényeinek a szemmel tartásával és hazai anyagok alkalmaztassanak. A francia román stílusú templomok egyszerű, de hangulatos térségi arányait zsinórmértékül véve, a templomhajó boltozatát, félköríves főhevederekkel és kereszthordókkal tervezzem, de azoknak állóságát a biztosító külső gyámpillérekkel és gyámívekkel fokozzam." Az építész egyfajta példának is értelmezte a historizáló művét: "Bizony mondom nektek, becsüljétek meg Szent Jákot, Horpácsot, Lébényt, Zsámbékot, mert az óhajtott magyar stílust az építészetben e példákon, a történeti múltból merítve fogjuk megtalálni. Vegyünk példát ama hitbuzgó és hazafiassággal eltelt piarista szerzetesről (Révai Miklós (1749-1807) B.G.) aki a Halotti Beszédből egész grammatikát tudott megírni, szerkesszünk mi is e kevés maradványokból alfabetumot, lexikont, fejlesszük tapasztalatainkat a nemzetben növekvő műérzékünk kincsével, találjuk ki és keressük meg benne folytatólagosan a magyar anyagokkal a magyar stílust." Később Lechner Ödön (1845-1914), így emlékezett meg írásában Kauser művésztéről: "Nem annyira az invenció eredettségével, mint inkább korunk eklektikus építőmodorában a formák helyes megőrzésével, választékos ízlésű, erőteljes interpretálásával vált ki társai közül. Népszerűséggel nem törödve, meggyőződésének e téren a szecesszió viharos érájában sem hozva mesterkélt áldozatokat, követte a lelkében élő ideálokat és nagy tudással és szeretettel szolgálta jól megtanult és művészlélekkel átérzett mesterségét." 7

A rendház, a templomnál természetesen előbb készült el, már 1890. augusztus elsején bevonulhattak az atyák új otthonukba. Végre bezárult a klauzura, megindult a rendházi élet. Az ebédlőt a pincesoron helyezték el, itt volt a konyha, ahol a szakács is lakott, meg egy vendégszoba. A földszinti legnagyobb helyiségban helyezték el a könyvtárat és mellette volt a felüdülésre szolgáló (rekreációs) szoba. Az emeleten sorakoztak az atyák szobái, bútorzatról, berendezésről és könyvekről a P. Provinciális gondoskodott. Az ellátást szolgálta a prímás által átutalt Károlyi-alap egy része, ez évi kamattal 1900 forintot tett ki. Továbbá számíthattak évi 500-600 forint alamizsnára, meg arra is, hogy a két fiatal egyetemi hallgató rendtársakért havi 100 forintot kapnak. Ebből 5-6 személy teljes ellátása volt biztosítható. Hozzájárult ehhez a Scitovszky alapítvány, Vencel kanonok hűségesen küldött évente pár hektoliter bort a misékhez és az étkezéshez. A hivek szinte egymással versenyezve látták el a házat elemózsiával, ruhával és fehérneművel. A ház első superiora (házfőnöke) P. Riesz Ferenc SJ lett, segítőtársul kapta, P. Weninger Sándor SJ-t, akit a Jézus Szíve-apostolság szónokaként jólismertek a fővárosban. A templom építése azonban lassabban haladt előre, 1890. december 18-án áldotta meg P. Riesz a harangtornyokat, 1891. április 20-án volt a harangszentelés, amelyet dr. Steiner Fülöp (1839-1900) székesfehérvári püspök végzett. Közben a szükséges felszerelések is elkészültek: három faoltár, három gyóntatószék, ideiglenes kövezet, szószék, harmónium, három kehely, egy cimbórium stb. 1891. június 5-én Bogisich Mihály (1839-1919) esperes-plébános sok pap, néhány mágnás és a hívek sokasága jelenlétében megáldotta a templomot. Előtte való nap Győry Teréz grófnő és nővére Hunyady gróné, zárt ajtók mögött felmosták az egészét templomot és megtisztították a berendezéseket nagy alázatossággal és áhítattal. Egyébként Győry grófnő lelkes ügybuzgalma, fáradhatatlan tevékenysége nélkül létre sem jöhetett volna a pesti jezsuiták háza és temploma. 1892-ben pénzügyi nehézségek miatt szünetelt a templom építése, de főpapi segítséggel sikerült kifizetni az adósságot és folytatódott a munka. Közben néhány alapvető aprósággal gyarapodott a felszerelés: 2 kehely, a Császka püspök-féle drága kehely, az 1200 forintos monstrancia (úrmutató), 500 forintnyi értékben új könyvek, drága sekrestyésszekrény és szentsír került a templomba. Császka György (1826-1904) érsektől és 8

Schlauch Lőrinc (1824-1902) bíborostól új orgonát is kaptak, amelyet az aradi Dangl Antal orgonaépítő készített, de ez gyenge minőségű munka volt, mert már 1899-ben a temesvári Wengenstein cég átépítette. Az oratóriumot 1897 őszén alakították ki misézésre, egy azelőtti raktárhelységből. Az egyik mellékhajó Mária oltárát 1903-ban Orosdy Fülöpné csináltatta, majd gyűjtés révén a másik mellékhajó Szent József oltára is elkészülhetett 1904-ben. Szintén gyűjtés eredményeként készült el 1908-ban a főoltár, amelynek fából faragott Jézus Szíve szobrát annyira megszerették a hívek, hogy nem engedték márványra cserélni. Ma is ez a régi szobor látható a márványoltáron. Mind a három oltárt Kauser tervei és Langer Ignác (1857-1927) szobrász modelljei szerint márványból, az oberalmi Kiefer cég, a mozaikokat a velencei Salviati és a tiroli Neuhauser, a bronzmunkákat és kandelábereket a bécsi Hans Károly, a Jézus Szíve gipszszobrát, továbbá a mellékoltárok Mária és Szent József szobrát a müncheni Mayer műintézet készítette. Az erdetileg négy harang közül, amelyet Walser Ferenc öntött 1891-ben, hármat 1916-ban hadicélokra vittek el. A templom építkezése 1909. április 27-én fejeződött be, ekkor szentelte fel Kohl Medárd (1859-1928) püspök, a hercegprímás helyett. A felszentelésen megjelent Zichy Nándor gróf és neje, Zichy Lívia grófnő, Győry Teréz grófnő, Wenckheim Krisztina grófnő, Csáky Lujza grófnő, gróf Dessewffy Arisztidné, Barkóczy Ilona bárónő, mint a templom építésének legfőbb támogatói, Zichy Aladár gróf, a király személye körüli miniszter és a katolikus világ sok jeles képviselője. A felszentelési nagymisén a Ranolder intézet növendékei énekeltek. Az egyházi ünnepség második fele egy nagyszabású hangversennyel folytatódott, ahol a megjelent hölgyek pénzt gyűjtöttek a templom kifestésére és további felszerelésére. Az ünnepség végén P. Velics László SJ (1852-1923), a rend elismert történésze, a templom művészeti értékeit mutatta be az érdeklödő híveknek. A templom művészeti értékei A templom francia-román átmeneti stílusban, kőből és vörös sajtolt téglából épült. Főhomlokzata a főhajónak megfelelő középrizalitból és a mellékhajókat lezáró két saroktoronyból alakult. A főhomlokzat dekoratív célú felosztása festőire hangolja a közép rizalitot, földszintjét széles öblű tornác oszlopos portáléja nyitja meg, amelynek díszítését szimbolikus saroksárkányok, oromcsúcsát a hitangyal szobra ékesíti, kezében a Jézus Társaság jeligéjével (Ad majorem Dei gloriam - Mindent Isten nagyobb dicsőségére) ellátott könyvet tartva. A szobor hátterét az emellett szélesen ívelő fülke alkotja pompás művű rózsaablakkal díszítve. Az arkatura-frízes középrizalitot triforiumos oromtimpanon zárja, amelynek koronázópárkányánál felszabadulnak a templomtesthez épített oldaltornyok nyolcoldalú harangház emeletei. A tornyok arkaturával övezve és egyszerű vimpergákkal pártázva palafedésű, bordás, nyolcszögű gúlasisakban végződnek. A sarokfülkék kúpsísakos tornyaival induló oldalhomlokzatok a támasztópillérek gyámíveinek szerkezeti sorával ékesek. 9

A keresztboltozatos tornácból oldalbejárók vezetnek a toronyba és kettős faragott kapu tárul a templom belsejébe. E kettős kapu feletti ívmezőt gipszrelief tölti ki, amelyen két angyal imádja a román stílusú menza felett lebegő és vérző Szent Szívet. A templom belsejét a sarokfülkés előcsarnok feletti zenekórus, a magas középhajó, félnyolcszög alaprajzú szentély és egy-egy alacsony mellékhajó alkotja. A hajóválasztó oszlopok zömök szieni törzsei hatalmas karszti márványtalapzatokkal és isztriai márványból gondosan faragott fejekkel ékesek, amelyek kunkorodó saroklevelek és középpalmettalevelek váltakozásaiból alakulnak. A középhajó ablak előtti arkaturás mezői falfestmények számára üresek. A középhajót és a mellékhajót bordás keresztboltozatok fedik, míg a középhajóban a bordák és a félkörű hevederek fél-oszlopkötegben futnak le a hajóválasztó oszlopig, addig a mellékhajókban konzolokra támaszkodnak, a csúcsíves gótikába hajló sokszögű szentély szintén bordás boltozatú. A főhomlokzaton megtanult horizontális gondola a középhajóban határozott vertikalizmussá, a csúcsívesbe túltengő függőlegességgé erősödik. Ezt a vertikalizmussal megnövesztett szerkezeti keskenységet részben a szűk telek szükségszerűsége is indokolta, éppen úgy, mint ahogy a telek alakja eredményezte a templomtestnek az utcák sarkához és nem az előtte lévő tér középtengelyéhez igazodó elhelyezését és felépítését. A neoromán stílusban szerkesztett világos szürkés márványból faragott és falakhoz épített oltárok közül a főoltár a legeredetibb román műalkotások közé tartozik. A hazai értékes román oltárokra jellemző, hogy az oltárasztal (menza) felett mint főrészben az alacsony retábulum, vagyis az alig egy méter magas, többé-kevésbé lapos oltárlap emelkedik kőből vagy fából, a középen kimagasító kereszttel. A Jézus Szíve templomban az alacsony retábulum helyett látjuk a kilenc méter magas, színeiben harmonizáló márványhátemelvényt., középen fent baldachinumos (mennyezetes) fülkében a Jézus Szíve életnagyságú, igen hatásos szobrával. A szobor benyomását halványozza a jobbról-balról lebegő két kerub kockamozaikból kirakva. Aki a részletekben szeret gyönyörködni, figyelje meg a főoltár egyes elemeinek helyes arányát és azt a színjátékot, amelyet az oltár részeinek felfelé mindinkább kiderülő színei mutatnak. Mióta a főoltár áll, a mellékoltárok is mintha megifjodtak volna, mellük kidomborodik, fejük a magasba emelkedik, ez az optikai csalódás az összes oltárok helyesen egybekapcsolódó arányaiból adódik. A főoltár két szélső márványpilléréről egy-egy nagyértékű bronzkandeláber emelkedik a magasba. Ezek a közel három méter magas lámpatartóra tisztán öntött és cizellált, végükön aranyozott bronzművek. A művész mindegyiket hatvan önött bronzdarabbból állította össze. A kandeláber alsó részén a szögletekről három sárkány hajlik felfelé, mindegyiknek szájából két-két kisebb stílizált sárkány pattan elő, mintha mérgükben a fényhintő kandeláber szárát mardosnák. Mélységes szimbolika rejlik ezekben az alakokban. A sárkányok ugyanis a középkori művészetben a sötétség szellemét, az Isten országa ellen rugaszkodó sátánt ábrázolják. Ha itt a nagyobból kétkét sárkány pattan elő, kézzelfogható módon azt tünteti fel, hogy minden bűnből rendesen újabb, nagyobb számú bűn származik. A sárkánycsoport felett a kandeláber középszárán rácsfonadékos díszítmények, majd szélesebb gömb, e felett tekervényes motivumok következnek. A felső részt ötsoros bimbókoszorú, majd kerek hajlású és liliomban végződő tetszetős fénytartó képezik. Ennek gyűrűjéről 10

három láncon a remek kivitelű csillár függött alá, amelyről felfelé hat villanygyertya, lefelé hat villanylámpa árasztotta fényét a szentélyre. Az örökfény lámpácskája pedig a csillár közepén elül húzható fel és alá, a lámpa szívalakú, felette töviskoszorúval. Sajnos hozzá nem értő kezek 1950 után eltávolították ezt a művészi alkotást. A márványtabernákulum és annak művészi aranyozású bronzajtaja szenzációs. A Budapesten és Bécsben egyaránt kitünő hírnévnek örvendő Hans Károly cég kivitelezte. A felülről félkörben végződő bronzajtó 73 cm magas, 40 cm széles. Az ajtó szélein futó, kivert művű fémszalagok nyolc simára csiszolt kékes opálkő díszíti. Az ajtó alsó szögletén valamint a felső félkörív két végén a négy evangelista vájtzománcos képe látható. Az ajtó felső részén nagy művészi fémkeretben Krisztus Urunk öt sebének a szimbólumai láthatók, úgy, amint azt a nyugat-európai középkori művészet főleg Franciaországban és Angliában ábrázolta. A szent sebeket összekötő kerek fémszalagon ezt a feliratot olvashatjuk: Honor Tibi, Gloria Tibi, Laus Tibi, Christe Redemptor. ( Tisztelet, dicsőség és dicséret neked Krisztus, Megváltó.) Az egyes sebek kerek médaillonjai mellett kisebb feliratok állnak és pedig a Szent Szívnél: Fons charitatis (A szeretet forrása), a kezeknél: Fons vitae et fons gratiae (Az élet és kegyelem forrása). Finom művészi hatást gyakorol az ajtó felső részét középtől elválasztó, kivágott művű szalagfelirat, sárga zománc alapról román-mór stílusú betűkkel olvashatjuk: Santificavit tabernaculum suum Altissimus (Megszentelte hajlékát a Felséges). Az ajtó közepének alapja a felső rész vörös zománcos alapjától eltérően türkizkék zománc alapú, felette aranyozott bronzláncozat, a közökben finom cizellált rózsákkal. Az ajtó alsó része tiszta román stílusú az Agnus Dei (Isten báránya) stilizált alakjával. A teljes facad (előlap) öntött és a legfinomabban cizellált, dúsan aranyozott bronzmű., amelynek minden egyes részlete művészi érzékre vall. Nem mindennapi látvány, maradandó alkotás. A templom művészeti utóélethez tartozik az a tény, hogy a protestáns úrihölgyek megirigyelvén a katolikus áldozat készséget, az akkori miniszterelnök felesége, gróf Tisza Kálmánné vezetésével szintén gyűjtést rendeztek, a főváros hathatós anyagi támogatásával. A vízivárosi egykori piactéren, a mai Szilágyi Dezső téren, Pecz Samu (1854-1922) egyetemi tanár tervei szerint 1892-1896 között felépítették a budai oldal legnagyobb református templomát, amely a mellett, hogy a Budavári Nagyboldogasszony templom tükörképeként áll a folyóparton, kétségtelenül a pesti Jézus Szíve templom ismeretetőjeleit viseli magán. Az önálló magyar jezsuita rendtartomány megalakulása Az önálló templommal és saját rendházzal rendelkező budapesti jezsuitáknak nagyon hamar kibővült a munkaterületük, bár számuk csak lassan növekedett. A jezsuiták kezdettől fogva gondot fordítottak a klérus lelki művelésére, gyóntatták a papokat és a kispapokat, lelkigyakorlatokat szerveztek számukra. A népmissziók hatására a rendszeres gyónok száma jelentős mértékben 11

megnövekedett és minden rétegből érdeklödtek a lelkigyakorlatok iránt. Bekapcsolódtak a VIII. kerületben lakó lengyelek missziójába, a Szent Ignác víznek nagy kelendősége volt. A Jézus Szíve templomot eredetileg alapító arisztokrácia mintegy "udvari" templomnak tervezte, azonban a pestiek és különösen a józsefvárosiak annyira megkedvelték, hogy a város minden részéből felkeresték, így igazából a nép templomává vált. A Józsefváros a XIX.-XX. század fordulóján nemzetiségileg is vegyesen lakott terület volt, a lakosság 10%-a német, 5%-a szlovák anyanyelvű volt, ezért a jezsuiták nyelvtudásuk segítségével alkalmanként német és szlovák miséket tartottak illetve lehetőséget biztosítottak az anyanyelvi gyónásra is.1892-ben meghonosították a Jézus Szíve Társulatot a templomban, amely P. Bóta Ernő vezetésével országos jellegűvé szélesedett. A jezsuita templom pezsgő hitéletét a kívülállók is elismerték, így írtak róla: "Jézus Szentséges Szívének a temploma Budapest hitéletének az egész városra kiható élénk központjává fejlődött." A megnövekedett feladatok miatt csakhamar kicsinek bizonyult mind a rendház, mind a templom. A rendház kibővítése ügyében már 1897-ben tettek lépéseket, de csak 1899. március 3-án kezdődött el, egy szomszédos bérházat is kaptak ajándékba. A megnagyobbodott ház élére P. Czentár János SJ (1851-1901) került. Szorgos munkával gyarapította a könyvtárat, a házi kápolnát művészi oltárral ékesítette, az ebédlőt pedig ízléses ülőhelyekkel és asztalokkal látta el. Mind az oltárt, mind az ebédlőt egy fiatal pozsonyi segítőtestvér F. Fischer János SJ (1871-1937) készítette. A Jótanács Anyja képét a kápolna számára Rómában festette. A magyar jezsuiták önálló tartományba való tömörülése már évszázadokkal ezelőtt felmerült, de a változó politikai helyzet miatt mindig meghiúsult. Az első kedvező lépés 1871-ben történt, amikor az osztrák tartományból, osztrák-magyar tartomány lett, de az óriási területen tevékenykedő közös provincia igazgatása szükségtelenül nagy terheket rótt a vezetésre és lassította a fejlődést. Az is megfigyelhető volt, hogy a közös tartományba kevesebb magyar jelentkezik. Mindezek megfontolása után, de elég váratlanul, az akkori generális P. Franz Wernz SJ (1842-1914), a kassai vértanúk ünnepén 1909. szeptember 7-én dekrétummal megalapította az önálló és független magyar jezsuita rendtartományt. Az első tartományfőnöknek P. Bús Jakab SJ-t (1861-1935) nevezte ki. A tartományi központnak a Pesti Jézus Szíve templom és rendház lett kijelölve. A magyar jezsuita tartomány főnökök névsora: 1909-1912 P. Bús Jakab SJ (1861-1935) 1912-1918 P. Speiser X. Ferenc SJ (1854-1933) 1918-1924 P. Somogyi Jenő SJ (1879-1954) 1924-1927 P. Csávossy Elemér SJ (1883-1972) 1927-1935 P. Bíró X. Ferenc SJ (1869-1938) 1935-1942 P. Somogyi Jenő SJ (1879-1954) 12

1942-1943 P. Napholcz Pál SJ (1901-1943) 1943-1948 P. Borbély István SJ (1903-1957) 1948-1949 P. Tüll Alajos SJ (1894-1987) Sectio I. 1949-1951 P. Csávossy Elemér SJ (1883-1972) 1951-1954 P. Pálos Antal SJ (1914) 1954-1956 P. Tamás János SJ (1915-1983) 1956-1978 P. Kollár Ferenc SJ (1912-1978) 1978-1984 P. Tamás János SJ (1915-1983) 1984-1990 P. Morlin Imre SJ (1917-2003) Sectio II. 1949-1955 P. Reisz Elemér SJ (1904-1983) 1955-1965 P. Varga Andor SJ (1917-1994) 1965-1968 P. Héjja Gyula SJ (1926-1999) 1968-1977 P. Ádám János SJ (1927) 1977-1986 P. Hegyi János SJ (1920) 1986-1990 P. Nemeszseghy Ervin SJ (1929) Újból egyesült rendtartomány 1990-1994 P. Nemesszeghy Ervin SJ (1929) 1994-2002 P. Ádám János SJ (1927) 2002-2005 P. Nemesszeghy Ervin SJ (1929) 2005- P. Lukács János SJ (1966) /A magyar jezsuita tartomány 1949-től gyakorlatilag, 1956-tól pedig formálisan is kettévált: a magyarországi jezsuiták (Sectio I.) és a külföldön élő jezsuiták (Sectio II.) viceprovinciálisok vezetése alatt, csak 1990-ben tudtak újra egyesülni./ A magyar jezsuiták mindig békében és barátságban munkálkodtak az osztrák testvéreikkel, ezért a szétválás is nagyon nyugodt körülmények között zajlott le. Sőt a felmerülő ideiglenes ember hiányt osztrák testvérek segítségével hidalták át. Nagyon sok osztrák, német és svájci születésű jezsuita 13

választotta magának müködési területéül Magyarországot, a magyar nyelvet megtanulva, a kultúráját felvállalva munkálkodtak közösen a magyar jezsuitákkal. A múlt század első évtizedében meghatározó jelentőségű személyek kerültek az önálló magyar tartomány központjába: P. Bóta Ernő SJ, P. Bíró X. Ferenc SJ és P. Bangha Béla SJ, akik munkájukkal, a Jézus Szíve tisztelettel, a Mária Kongregációkkal, a sajtóapostolkodással és megannyi más apostoli munkával évtizedeken keresztül meghatározták a jezsuiták életét és tevkenységét valamint nagy hatással voltak az egész magyar egyházi életre is. A Jézus Szíve Tisztelet története A Jézus Szíve tisztelet az újabb kor egyik legelterjedtebb és legkedveltebb áhítata, amely a társadalom erkölcsi megújulásával kapcsolatos vallási mozgalom. Nem az Üdvözítő személyének és életének részletezéséből fakad, hanem abból a törekvésből, hogy Jézus benső világába, lelkiségébe, szándékainak és érzelmeinek ismeretébe behatoljunk és Krisztushoz való viszonyunkat, ennek megfelelően szertetteljesen elmélyítsük. Jézus Szíve, azt az emberi "szívet" jelenti, amely az ember testi-lelki mivoltának bensejét, mint erkölcsi életének forrását, nevezetesen pedig mint a szeretet székhelyét jelöli. Ilyen értelemben használja a Szentírás is a "szív" szót. A Jézus Szíve tisztelet évszázadok óta elterjedt áhítat volt, de a jezsuiták különösen támogatták. Magyarországon már 1629-ben P. Hajnal Mátyás SJ (1578-1644) könyvet írt róla, de az általános elterjedése a XIX. század végén kezdödőtt. A Jézus Szíve tisztelet szorosan összefüggött az Imaapostolság mozgalommal. Az Imaapostolság csíráit P. Henri Ramiére SJ (1821-1884) a Jézus Szíve tisztelet nagy francia apostola vetette el, 1866-ban a magyar fővárosba jött, majd az elkövetkező években is felkereste magyar híveit, ami eleven bizonyitéka, hogy milyen termékeny talajra talált. A Jézus Szíve Társulat lapja, a Kubinszky Mihály kanonok által szerkesztett Társulati Értesítő, csatlakozott az Imaapostolság nemzetközi szervezetéhez és 1876-tól, mint a Jézus Szent Szívének Hírnőke jelent meg. A lap később Kalocsára került és P. Tóth Mike SJ (1838-1932) szerkesztette évtizedeken keresztül (1885-1932) társlapjával, A Szűz Mária Virágoskertjével együtt. P. Bóta Ernő SJ (1854-1939) a Mária Kongregációk nagy apostola lelkéből pattant ki a gondolat, hogy megalapítsa a Jézus Szíve Szövetséget, mivel a Jézus Szíve Társulat Budapesten nagyon elterjedt, de a tagok azonban a hívők nagy tömegében szétszórtan és szervezetlenül éltek. A Szövetség programjába vette, hogy közremüködik azon, hogy a legszentebb Szív óhaja teljesüljön és a Jézus Szíve ünnepnapja hivatalosan is nyilvános ünnep legyen. Ezért bevezette a Jézus Szíve körmenet tartását, először csak nagyon szerényen a Pesti Jézus Szíve templom előtt tartották, 500 fehér fátyolos nagylány vonult fel, két atya is prédikált, az egyik a templomban, a másik a téren. de aztán évről-évre mindig fényesebb és nagyobb keretek között vonult fel a Jézus Szíve tisztelők nagy serege. A harmincas években a Jézus Szíve körmenet Budapest legimpozánsabb körmenetei közé tartozott, az utolsó legnagyobb körmeneten 1949-ben már 130 ezren vettek részt rajta. Meghonosította és elég nagy arányban elterjesztette a Szövetség a "Szállást keres a Szentcsaládkilencedet". A Jézus Szíve-zsolozsmát XII. Leó pápa 1902. január 24-én nyilvános ájtatosságnak 14

engedélyezte, a budapesti jezsuiták is bevezették és a hívek nagyon megkedvelték. Az I. világháború alatt is kivette a munkából a részét a Jézus Szíve Szövetség, a Kongregációs Otthon hadikórházában, a napközi otthonban is dolgoztak. Volt aki ápolt, egyesek a konyhán segédkeztek, mások a gyermekek között. Ebben az időben végezték az egyik legfontosabb karitativ munkát, az ún. "Szegény leves" kiosztást, amely azonban a háború után megszünt. 1914-től a Szövetség élén P. Bíró X. Ferenc SJ (1869-1939), a Jézus Szíve nagy apostola állt, lelkében megfogalmazodot az eszme, hogy Magyarország csak úgy menekülhet meg a sok külső és belső ellenségtől, ha felajánlja magát Jézus Szívének. Az eszme terjesztésére megalapította "A Szív" újságot., mint a Szövetség hetilapját. A kis lap minden anyagi bázis nélkül indult el, teljesen a Szövetség tagjainak az önfeláldozó munkájára támaszkodva indult meg. A lelkipásztorok azonban felismerték A Szív nagy apostoli erejét és kérték, hogy a hazai katolikus vallású nemzetiségek nyelvén is jelenjen meg, ezért 1916-1918 között a német Das Herz és a szlovák Srdce is eljutott az olvasókhoz. P. Bíró tartva a sok megfontolástól és vitától, amelyek olyan sok jó dolgot elsüllyesztettek, az alapításkor kerülő utat választott. A lap jogi alanyának a budapesti Jézus Szíve Szövetséget tette meg. Felelős szerkesztőként az egyik női tagot, Árkosy Károlynét, egy postafőtiszt feleségét nevezte meg, akit Hedvig Stefi -a nemzetiségi kiadásokban Stefan Hedvig- álnév alatt jelölt. Az aktív szerkesztéssel Turcsányi József gimnáziumi tanárt bízta meg, akit így családostul nagy anyagi krízistől mentett meg, de a mozgató, vezető szellem persze jómaga maradt. A négyoldalas kis lapot, Budapest utcáin önkéntes rikkancsok terjesztették, akiket az Otthon egyik munkatársa, Fehér Lujza irányította. A katolikus sajtóra különösen nagy igény támadt, mivel addig nem volt képes családi hetilap, ennek a pótlására adták ki a Szövetség gondozásában a Fényszórót és a szlovák nyelvű Slncét. Mindkettő azonban igen rövid életű volt, a Trianon utáni Magyarországon a nemzetiségi sajtó megszűnt, de A Szív változatlanul nagy népszerűségnek örvendett. Közben teljesült P. Bíró legfőbb vágya, I. Ferenc József király 1914. december 8-án felajánlotta Magyarországot Jézus Legszentebb Szívének és rendeletére 1915. január 1-én követte őt az egész püspöki kar. A budapesti Jézus Szíve Szövetség ennek a nagy eseménynek az emlékére nagyon szép és művészi érmeket veretett, amelyeknek az egyik oldalán reliefben Szent István király felajánlja a koronát a Szentséges Szűznek, a másikon Ferenc József az isteni Szívnek. Egy aranyérmet elküldtek a királynak is. P. Bíró a béke szolgálatába is beálította lapjait. Lelkes örömmel karolta fel a békekilenced ügyét, amelyet a csanádi püspök indított meg, sőt egy Békeprogramot is kidolgozott. A Békeprogramjában azt ajánlotta, hogy minden hadviselő államban tömörüljenek a katolikusok egységes Jézus Szíve Országos Szövetségbe és bírják rá kormányaikat az igazságos béke mielőbbi megkötésére. A Das Herz révén a Békeszövetség gondolata a külföldi sajtóba is bekerült. 1916-ban alapította a Szövetség akkori elnöke, P. Müller Lajos SJ (1874-1945) a Jézus Szíve Szeretetművét, ennek a célja az volt, hogy az élők segítsék a megholtakat az imáikkal. A tagok becsületbeli kötelességüknek vállalták, hogy a csoportjukbeli tag elhunytakor felajánljanak egy szentmisét, szentáldozást teljes búcsúval és egy rózsafűzért, a tagok halálhírét A Szív újságban tették közre. 15

1917-ben amikor már P. Bíró volt a Szövetség igazgatója összeállította a Munkaprogramot és a Szervezeti szabályzatot és felterjesztette Csernoch János (1852-1927) hercegprímáshoz jóváhagyásra. A hercegprímás a következőkben hagyta jóvá a tervezetet: "Bensőséges lelki örömmmel és vigasztalással tapasztalom a Jézus Szíve Szövetség apostoli munkáját. A bemutatott tervezet ismét bizonyítja, hogy a Jézus Szíve Szövetség az Úr dicsőségéért és a lelkek üdvéért lobogó lelkesedéssel dolgozik és bőséges életforrásaiból állandóan új és új vállalkozásokat fejleszt ki." 1918-ban alakították meg a Szent Szív Gárdát -amely nem azonos a későbbi Szívgárdával- az ifjúsági Mária kongregációs életet újították meg új programjukkal. Tevékenységük az évek folyamán az apostolkodás számos területére terjedt ki, a tagok általában egyetemi végzettségű világi és egyházi személyek voltak, akiket komoly jelöltségi idő és szigorú kiválasztás után vettek fel. 1940-ben az Akadémikus Férfiak Jézus Szíve Szövetsége nevet vették fel. P. Bíró életének egyik legfontosabb vállakozását 1918-ban kezdte megszervezni az Apostolnők vagy későbbi közismert nevén a Jézus Szíve Népleányok vallásos társulatát. Az ún. "Fehér könyv" így írt erről: "Az Országos Jézus Szíve Szövetsége müködését Isten segélye mellett biztosan ható természetes eszközökkel is okvetlenül elakarja érni. Nem kételkedik abban, hogy tagjai önkéntes buzgósága, úgy mint eddig is apostolkodását táplálni, fejleszteni és gyümölcsöztetni fogja. Ámde a tapasztalat mutatja, hogy tagjainak sokoldalú egyéb és elmulaszthatatlan kötelességei a legjobb akarat mellett sem engednek annyi időt, amennyit a nagy munka igényel. Azért a Jézus Szíve Szövetsége megvalósítja azt a régi tervét, hogy önkéntes apostolai mellett, amilyen mindenegyes szövetségi tag, szervez hivatásos apostolnőket is. Teszi ezt annál is inkább, mert sok buzgó tagja máris nyilatkozott, hogy életét teljes egészében Jézus Szíve országos terjesztésére egészen odaszánja. Ezen hivatásos apostolnők akár otthonukban élhetnek, akár együtt egy otthonban házi szabályok alatt. Csakis ily intézményes közeg által juthat a Szövetség rátermett, állandó munkaerőkhöz. Mivel ezen apostolnők Jézus Szíve szeretetéből teljesen a népnek szentelik az életüket, joggal nevezhetők a "Népleányainak". A bennlakás 1918. január 4-én kezdödőtt meg. Amikor a szervezet megerősödött, 1920-tól a Szövetség titkári teendőit a Jézus Szíve Népleányai látták el és különösen a leány- és nőcsoportokkal foglalkoztak. A Szövetség a Népleányok segítségével nagy fejlödésnek indult, a lányok csoportjai három korcsoportban müködtek: elemisták, polgáristák és felsős leányok. 1919-ben már megalakult az Állami Tisztviselőnők Jézus Szíve Szövetsége, amely különösen a zárt lelkigyakorlatok szervezésével és tartásával tünt ki. Egyébként az Jézus Szíve Népleányok apostoli társaságot Lafranco Margit SJC (1892-1945) társalapító segítségével alapították meg az Egyház és a magyar nép szolgálatára 1921-ben, bár a végleges pápai elismerést csak 1989-ben kapták meg. Lelkiségük alapja Loyolai Szent Ignác alapelve: szemlélődőnek lenni a cselekvésben. Apostoli küldetésük megvalósítani Jézus Szíve szereteturalmát a társadalomban, elsősorban annak alapsejtjében a családban. 1921 és 1950 között a legtöb "népleány" az egyszerű nép körében apostolkodott. 16

Gazdaasszonyképző iskolákat alakítottak, vallási, kulturális és gyakorlati ismereteket adó tanfolyamokat szerveztek, a Xaverianum főiskolán pedig hitoktatóként is elkötelezett apostolokat képeztek. A testvérek elsősorban a tanyavilág, a falu szellemi-lelki felemelkedésén fáradoztak, de foglalkoztak a városi szegényekkel, a társadalom szellemi és lelki proletárjaival is. Példát adtak a munka értékelésére és Isten tervei szerint való megszentelésére. A Társaság központja 1934-től átkerült a Horánszky u. 14-be, a közelben, a Mikszáth Kálmán tér 3 alatt megnyitották a vonzó külsejű, gazdag könyvanyaggal rendelkező "Korda" központi könyv- és kegyszerkereskedésüket, ennek az üzletnek az utóda ma a Pesti Jézus Szíve templom előterében müködő "Kis Korda" kegyszerbolt. A Jézus Szíve Szövetség nagy buzgósággal szorgalmazta a családok felajánlását Jézus Szentséges Szívének. Eleinte külön-külön elmentek az egyes családokhoz, különösen P. Bíró vezetése alatt az atyák, de később már nem győzték, hogy minden egyes családhoz elmenjenek. Ezért évente egyszer, Úrnapján tartották a Szövetség család felajánlási ünnepélyét a Kongregációs Otthon kápolnájában, ezeken az alkalmakon a régebben felajánlkozott családok is megújították a fogadalmukat. A Kriszus Király ünnep bevezetésére az egész világon nagy mozgalom indult, ehhez csatlakozott a Szövetség, aláírásokat gyűjtve kérték a Szentatyától az ünnep behozatalát a liturgikus évbe. Gyűléseiket a Kongregációs Othonban rendezték és mintegy félmillió aláírást sikerült összegyüjteni, amit külön díszes kötetbe kötve elküldtek a pápának. 1920-ban új hajtás keletkezett a Jézus Szíve Szövetség törzsén, megalakult a Jézus Szívét tisztelő gyermekek csoportja a "Szívgárda". A Szívgárda főként a A Szív újság terjesztésében fejtett ki nagy apostoli munkát. A Szívgárda szervezése és óriási elterjedése elsősorban Blaskó Mária (1891-1956) írónő hallatlan nagy érdeme, aki A Szív gyermekrovatát szerkesztette és a gyermekeket Jézus Szíve tiszteletére buzdította. Jelképes alakokat (Szív Gabi, Szíves Misi) szerepeltetett és a "gárda, gárdista," szavakat csak jelképesen használta. A gyerekek azonban a jelképes elgondolásokat valóra váltották, levélben jelentkeztek, hogy "szívgárdisták" szeretnének lenni. Az első gárdacsoport 1920-ban alakult meg, P. Bíró A Szív akkori felelős szerkesztője dr. Czapik Gyula (1887-1956) segítségével szervezte meg az országos hálózatot, ugyan ebben az évben megrendezték az első kongresszusukat a gárdavezetők, amelyet Szívhétnek neveztek el. A Szívgárda országos elterjedtségét bízonyítja a negyed milliós tagság. P. Bíró ellene volt a kötelező egyenruhának, mivel ezt nem minden szívgárdista engedhette volna meg magának és nemcsak a jótanulók, hanem minden igaz érzésű kisfiú és kisleány 7-14 éves korban tagja lehetett a Szívgárdának. 17

A Szívgárdából, P. Virágh Andor SJ (1905-1990) alapította Szegeden 1932-ben az első Szívtestőr csapatot, a budapesti csapat a Horánszky utcában alakult meg 1934-ben, ekkor indult meg az országos szervezkedés is. A Szívtestőrség célja volt, hogy sajátos módszereivel előkészítse a fiúkat az alsóbb osztályokban a Mária Kongregációs életre. A csapat élén a parancsnok -rendszerint papi vezető- állt, az ifjúsági vezető a kapitány nevet viselte. A csapat hatos csoportokra (törzsekre) oszlott, vezetőjük neve törzsvezér volt, három törzs alkotott egy rajt, amelynek élén a rajvezér volt. A testőrségben is három fokozat volt, amelyeket három évenként próbák után lehetett elérni, az első próba végeztével nyerték el az "avatott testőr" címet, a második után következtek a "Szent Imre lovagok", a harmadik próba pedig a "Nagyboldogasszony lovagok" avatását jelentette, a következő évben általában átléptek az ifjúsági Mária Kongregációba. A Szív szerkesztését 1924-ben P. Laczika Ferenc SJ (1891-1936) vette át, mint a Szövetség igazgatója. Időközben a Jézus Szíve Szövetségről Rómába küldött jelentés felhívta a Jézustársaság vezetése alatt álló Imaapostolság figyelmét a budapesti Szövetség sajátos alakulatára és szervezetére, amely lényegében az Imaapostolsággal azonos volt. A különbség csupán abban rejlett, hogy a Jézus Szíve Társulat, amelynek alapján a Szövetség müködött, inkább imatársulat, addig az Imaapostolság szervezett szövetkezés, amely apostoli célokat tűzött maga elé. Ezért P. Boubée SJ az Imaapostolság egyik vezetője felszólította a budapesti Szövetséget, hogy olvadjanak bele az Imaapostolságba és fogadják el annak szervezeti szabályzatát. Ezt annál is inkább sürgette, mert az Imaapostolságnak már 1914-től fogva létezett a maga külön gyermekszervezete a "Croisade", ezeknek a "kis keresztesek" serege teljesen hasonlított a Szívgárdákra. A csatlakozásra azonban csak 1926-ban került sor P. Zsíros Ferenc SJ (1879-1961) igazgatósága alatt, P. Jablonkay Gábor SJ (1874-1930) hathatós segítségével. A Szövetség hivatalos havi közlönye 1929-től jelent meg a Jézus Szíve Szövetség Főszándéka címen és hogy a Jézus Szíve tiszteletet minél több és több ember szívébe belopják, Jézus Szíve Naptárt adtak ki, több tízezer példányban. A Szövetség fejlödését mutatja, hogy a Szövetség kézikönyvét imakönyv alakban 1927-ben kinyomtatták tízezer példányban, amely hetek alatt elfogyott. A nagy világgazdasági válság idején, 1929-től müködött az ún. "Szegénykonyha" az Otthon alagsorában, amelyet a Szövetség tartott fent. A tagok vezették, főzték és osztották ki az ebédet, 18

naponta mintegy 250-300 adagot. Közben vizsgálták a szegények helyzetét és segélycsomagokkal is segítették életüket, telente a szegényebbek a ruhacsomagon kívűl tűzifát is kaphattak. A konyha bejáratánál egy Szent Antal szobrot és egy perselyt helyeztek el, a perselybe hetente általában 300 pengő folyt be, a kiadás egyébként mintegy 900 pengő volt, a különbséget a Jézus Szíve Szövetség tagjai pótolták ki. Az ellátottak lelkéről is gondoskodtak, mert minden húsvét előtt mindenkinek el kellett végeznie a szentséggyónást és az áldozást és ezt igazolni voltak kötelesek. A nagy érdeklődés miatt a harmincas évek elejétől kezdve csak VIII. kerületi lakosokat fogadtak, a segélyezettek negyede diplomás ember volt, akik nagyon megvoltak elégedve a konyha ízeivel és az emberséges, jobb bánásmóddal, szemben a hatósági konyhák lelketlen hozzáállásával. Szintén 1929 tavaszától kezdte el munkáját P. Kipper Károly SJ (1879-1934) vezetésével az Elhelyező Iroda. Szegénysorsú fiúkat és lányokat helyeztek el külföldön, megbízható katolikus családoknál, ahol elsősorban a családok napi munkájában segédkeztek, megfelelő ellátás és némi készpénz fejében és közben nyelvtanfolyamokra jártak. Elsősorban német, francia, angol és spanyol nyelvet tanulhattak, mivel főként Belgiumban, Hollandiában, Németországban és Angliában, kisebb számban Franciaországban és Spanyolországban találtak lehetőségeket, azaz befogadó családokat. Az alacsonyabb képzettséggel rendelkező munkaerőket is közvetítették, szakácsnőket, szobalányokat és meglett férfiakat gyárakba, érdekességként főként textil- és selyemgombolyító üzemekbe. A pátert munkájában 15 kongreganista hölgy segítette, akik figyelemmel kísérték az általuk kiközvetíttett fiatal életét és sorsát, havonta beszámolót kértek tőlük és az esetleges problémákban hathatós segítséggel szolgáltak. P. Kipper pedig saját maga a nyári szünetekben kereste fel az ajánlkozó családokat és felmérte a lehetőségeket és az igényeket. Az iroda tevékenységét elöszőr a munkaügyi minisztérium anyagilag segítette, majd később, amikor a tevékenysége már nagyon kiszélesedett a Fiumei út 4-ben önálló irodát nyított részükre, P. Kipper halála után. Rendszeresen vetítettek filmeket a nagyelőadóteremben, főként P. Szajkó József SJ (1906-1981) misszionárius Kínát bemutató kisfilmjei örvendtek különösen nagy népszerűségnek, amely a missziós támogatásnak is nagy segítséget jelentett. A harmincas évek elejétől kezdve, az akkori igazgató P. Zsíros Ferenc SJ (1879-1961) szervezte újjá a vidéki szövetségeket, külön figyelemmel a férfiak szövetéségére, a Férfiligára. Két kiváló segítőtárssal rendelkezett P. Németh Károly SJ (1891-1980) és P. Polgár András SJ (1900-1987) személyében A szentóra-ájtatosság 1933-as szentévtől kezdődően P. Palánkay Tibor SJ (1907-1982) kezdeményezésére minden jezsuita templomban elterjedt és a Szövetség tagjai is buzgón gyakorolták. P. Zsíros után P. Kollár Ferenc SJ újabb életet varázsolt a Szövetségbe és annak mozgalmi jellegét nagyon kidomborította, a buzgólkodók (zalátorok) képzését is nagy lendülettel szorgalmazta, sok új gondolat valósult meg általa a Jézus Szíve tisztelet területén. A Jézus Szíve tisztelet tömegmozgalmi jelleget öltött a negyvenes évek elejére, ezért 1942-ben díszes igazolványt és jelvényt -fehér kereszten Jézus Szíve kép- készítettek és osztottak ki a tagok között. A Jézus Szíve tisztelet első nagyobb magyar nyelvű összefoglaló munkája, P. Müller Lajos SJ (1874-19

1945) tollából, "A Jézus Szíve tisztelet története címen jelent meg 1944-ben, a Korda kiadásában. A többi Jézus Szíve-irodalom is szépen gyarapodott a jezsuita atyák munkássága következtében, a szerzőket is a műveiket a JTÉ bibliográfiájában olvashatjuk. A Mária Kongregációk története A középkortól a mai napig nagyon elterjedt Mária Kongregáció (MK) célja, hogy hasonló korú és műveltségű tagjait a boldogságos Szűz Mária különösebb tisztelete által, kiváló és tevékeny vezető katolikussá, az Egyház bátor védelmezőjének nevelje. A latin "congregatio" szó egyesületet jelent. Az MK tehát a Nagyasszony tisztelőinek válogatott gárdája, egyesülete. Az első MK (Prima Primaria), Rómában alakult meg, P. Johannes Launis SJ (1537-1584) vezetésével római diákokból. Kezdetben csak diák kongregációk müködtek, főként a jezsuita kollégiumokban, később, mivel a jezsuiták tevékenysége kiszélesült, egyre több lelkipásztori munkát végeztek az egyes városokban, sorban megalakultak az egyes városi és foglalkozás szerinti kongregációk. A MK és a Jézus Társasága eszményei nagyon közel állnak egymáshoz, ezért a jezsuiták mindig pártolták az elterjesztésüket, de sohasem gondoltak arra, mint más rendek -ferencesek, domonkosok stb.- hogy a kongreganistákat, mint II. vagy III. rendi tagoknak tekintsék, hanem teljes függetlenségben hagyták kibontakozni a szervezeti életüket. A MK élén a prézes (papi igazgató) állt, akit a megyéspüspök, a jezsuita rendházakban a tartomány főnök nevezett ki. A tagok rendszeresen -1-2 hetente- összegyültek ájtatossági összejövetelekre, áhitatot gyakoroltak vallásos és apostolkodási tárgyú megbeszéléseken. 20