SÁRKÁNYHAJÓ VERSENY GYEREKPROGRAMOK TELEPÜLÉSI ÍZEK VERSENYE KONCERTEK EGÉSZSÉGSZIGET BULIHAJÓ, 018. június 9-10.
PROGRAMOK 018. június 9., szombat Kollár József A Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója A Balatoni Hajózási Zrt. stratégiai fontosságúnak tekinti, hogy gazdasági tevékenysége mellett aktív, kezdeményező szerepet töltsön be a régió társadalmi életében is, elősegítve egyebek mellett a helyi és országos turisztikai célokat. Fentiek jegyében 018-ban immár harmadik alkalommal rendezzük meg a Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A rendezvény bár a vitorlázásról és a Balatonról szól túlmutat a térségen, igyekszik bevonni az ország egyéb turisztikai desztinációit és a nagyközönséget is. Szeretnénk ráirányítani a figyelmet gyönyörű tavunkra, a magyar vitorlássportra, de egyszersmind megmutatni a résztvevő települések, vidékek értékeit, turisztikai látványosságait is. Ha Balaton, akkor HAJÓZÁS! 09.00-09.30 Ünnepélyes megnyitó 09.15-10.15 Sétahajó - Nemzeti Regatta Ms.* 09.30-10.00 VITORLÁSVERSENY - 1. csoport rajtja 9.30 Bajai Symphonic Band 9.45 Balatonfüredi Néptáncegyüttes 10.00 Balatonmáriafürdői Amatőr Tánccsoport 10.15 Dombóvár - Ugrókötél csoport 10.30 Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar 10.30-15.00 SÁRKÁNYHAJÓ FUTAMOK 10.45-11.15 Vitorlásverseny 1. futam összefoglaló 11.15-1.15 Sétahajó - Nemzeti Regatta Ms.* 11.15 Barcs - Vénusz mazsorettcsoport 11.30-1:00 VITORLÁSVERSENY -. csoport rajtja 11.30 Dunaharaszti - Óh, mely sok hal terem az nagy. 11.45 Miskolc - a lehetőségek tárháza 1.00 Kiskunmajsa - Mayossa Hagyományőrző Egyesület 1.15 Alsóörs - Szülőfalunk... című operettműsor 1.30 Zamárdi - Sulyom néptáncegyüttes 1.45-13.15 Vitorlásverseny. futam összefoglaló 13.00-15.00 Települési Ízek Versenye és kóstolók (hal ételek, grill ételek) 13.15-14.15 Sétahajó - Nemzeti Regatta Ms.* 13.15 - C&M Dance Stúdió TSE - latin fever 13.30-14.00 VITORLÁSVERSENY - 3. csoport rajtja 13.30 Balatonboglár - Akusztik-Duó jazz/rock együttes fiatalokból 13.45 Nyim - Betyársors 14.00 Szentes - Seres Brothers: szentesi hangulat 14.30-15.00 Vitorlásverseny 3. futam összefoglaló 15.30-17.00 Király Viktor koncert 17.15-18.15 Varázshajó - Nemzeti Regatta Ms.* 18.30-19.00 Főzőverseny eredményhirdetés 19.00-0.30 TNT koncert 1.00-3.00 DJ Dorián - disco 1.00-3.00 Bulihajó - katamarán* Gyereksziget Játékbirodalom kézműves foglalkozás, arcfestés, lufihajtogatás, csillámtetoválás Playmobil és BAHART játszósarok Ugrálóvár, játszóbusz A rendőrség standjain: rendőrségi gépjármű, valamint kényszerítő eszközök bemutatása ujjlenyomat készítés bűnügyi technikai bemutató tesztek, tanácsadás, beszélgetés a gyerekekkel színezési lehetőség rendőrigazolvány készítése, puzzle kirakó aszfalt rajzok készítése, kitűző készítése KRESZ - teszt alkohol szonda teszter célbadobás, szlalomozás ittas szemüveggel Katica Tanya animációs foglalkozásai A társadalmi szerepvállalás jegyében: CSR sarok - Egészségsziget GENERALI Mobil Egészségközpont (szűrőbusz) állapotfelmérés, egészségügyi szűrések Tűzoltóság, Katasztrófavédelem Rendőrség: balesetmegelőzés, bűnmegelőzés, bűnügyi technika programjai Határvadász-képzés toborzás www.nemzetiregatta.hu Települések, támogatók standjai, Ízek utcája Települések - helyi értékek bemutatása Egyéni programok a standokon Települési Ízek Versenye 13.00-15.00 óráig: hal ételek grill ételek 3
NR vitorlásverseny beszállóhely ly Menetrendi-, sétaés programhajók Krúdy sétány Technikai sátor Orvos Települések csapatainak információs pontja Vendéglátó Színpad Stúdió Házigazdák Stúdió 1 Óriáskivetítő Nézőtér / vásártér egységek, Stúdió 3 kereskedők technikai sátor BAHART Stand, Fesztivál információs pont Balaton aton Rózsakert WC (ingyenes) 4. 4. 1... A kapu (be) 1.. 5. 6. 6. 6. 7. 7. 3. 31. 3. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 30 16. 17. 18. 19. 0. 1.. 3. 8. 9. 10. 11. 1. 13. 14. 15. 1.. 3. 4. 5. 4. 5. 6. 39. 40. 41. 4. 43. 6. 7. B kapu (ki) 8. 10. 9. 9. GDF A és B kapu: használható építési és bontási időszakban. A fesztivál ideje alatt a behajtás tilos! 018. június 9-10. Jelmagyarázat: Dohányzóhely Menekülési útvonal Települések csapatainak információs pontja BAHART Stand, Fesztivál információs pont Sárkányhajó futamokhoz bejárat Szűrőbuszok Orvos Halételek (szombat) Grillételek (szombat) Egytálételek (vasárnap) Sió Zsilip VIP hajó katamarán Sárkányhajó futamokhoz bejárat Sárkányhajó futamok Sió-csatorna (szombat-vasárnap) WC (fizetős) WC (fizetős) BAHART jegypénztár Ingyenes parkolás a Halászati telek területén, a Baross híd után a körforgalom első kijáratánál. Mártírok útja Petőfi sétány 1. Debrecen. Komárom 3. Nagykőrös 4. Dunaharaszti 5. Balatongyörök 6. Szentes 7. Makó 8. Balatonmáriafürdő 9. Kiskunmajsa 10. Alsóörs 11. Kistarcsa 1. Révfülöp 13. Kaposvár 14. Szigliget 15. Balatonalmádi 16. Szolnok 17. Dombóvár 18. Orfű 19. Baja 0. Harkány 1. Paks. Tolna 3. Pilisjászfalu 4. A helyszínek és programváltozás jogát fenntartjuk, az esetleges nyomdahibákért felelősséget nem vállalunk. A rendezvény szervezői az eseményen esetlegesen bekövetkező sérülésekért és károkért felelősséget nem vállalnak! 5. Siklós 6. Miskolc 7. Csopak 8. Barcs 9. Tihany 30. Balatonfüred 31. Nyim 3. Mohács 33. Füzér 34. Enying 35. Gyöngyös 36. Fonyód 37. Balatonkenese 38. Balatonboglár 39. Törökbálint 40. Zamárdi 41. Zalaegerszeg 4. Hajdúnánás 43. Zirc 1. ClearWater vízsziget. Vodafone 3. GDF HÖK 4. Peugeot Máté 5. Rádió 1 6. Generali szűrőbuszok 1. Füredkapitány autója. Rendőrautók 3. SMRFK - Bűnmegelőzés, Közlekedésrendészet 4. SMRFK - Bűnügyi Technika, Határvadász Toborzók 5. BAHART gyerekpont + Playmobil + ClearWater vízsziget pont 6. Játékbirodalom - játszóház 7. Tűzoltóautó játszóbusz 8. Katica Tanya 9. Ugrálóvárak 10. Katasztrófavédelem / Tűzoltóság A rendezvény főszervezői: A rendezvény főtámogatója: A rendezvény kiemelt támogatói: A rendezvény támogatói: A helyszínváltoztatás jogát fenntartjuk, az esetleges nyomdahibákért Médiapartnereink: felelősséget nem vállalunk.
PROGRAMOK 018. június 10., vasárnap 09.00-09.15 Programismertető 09.45-10.45 Sétahajó - Nemzeti Regatta Ms.* 10.00-14.30 SÁRKÁNYHAJÓ FUTAMOK 10.00-10.30 VITORLÁSVERSENY - 1. negyeddöntő 10.00 Balatonkenese - Country Live Dance 10.15 Harkány - Harka Táncegyüttes 10.30 Enying - gyermek rock&roll táncbemutató 10.45 Siklós - Vivat Bachus énekegyüttes 11.00 Szolnok - Vincze Lilla előadóművész, zongorán kíséri Nagy Zsolt Liszi 11.15-1.15 Sétahajó - Nemzeti Regatta Ms.* 11.30-1.00 VITORLÁSVERSENY -. negyeddöntő 11.30 Kistarcsa - Dolhai Attila; Bognár Szilvia és a Pannónia Néptáncegyüttes közös produkciója 1.15-1.30 Vitorlásverseny 1-. negyeddöntő összefoglaló 1.45-13.45 Sétahajó - Nemzeti Regatta Ms.* 13.00-13.30 VITORLÁSVERSENY - elődöntő, élő közvetítés 13.00-15.00 Települési Ízek Versenye és kóstolók (egytálételek) 13.30-14.30 Patikadomb koncert 14.15-15.15 Sétahajó - Nemzeti Regatta Ms.* 14.30-15.00 VITORLÁSVERSENY - döntő, élő közvetítés 16.00-17.00 Varázshajó - Nemzeti Regatta Ms.* 16.00-17.00 Vitorlásverseny - eredményhirdetés 17.00-18.30 Kowalsky meg a Vega koncert 18.30 Fesztiválzárás Gyereksziget Játékbirodalom kézműves foglalkozás, arcfestés, lufihajtogatás, csillámtetoválás Playmobil és BAHART játszósarok Ugrálóvár, játszóbusz A rendőrség standjain: rendőrségi gépjármű, valamint kényszerítő eszközök bemutatása ujjlenyomat készítés bűnügyi technikai bemutató tesztek, tanácsadás, beszélgetés a gyerekekkel színezési lehetőség rendőrigazolvány készítése, puzzle kirakó aszfalt rajzok készítése, kitűző készítése KRESZ - teszt alkohol szonda teszter célbadobás, szlalomozás ittas szemüveggel Katica Tanya animációs foglalkozásai A társadalmi szerepvállalás jegyében: CSR sarok - Egészségsziget GENERALI Mobil Egészségközpont (szűrőbusz) állapotfelmérés, egészségügyi szűrések Tűzoltóság, Katasztrófavédelem Rendőrség: balesetmegelőzés, bűnmegelőzés, bűnügyi technika programjai Határvadász-képzés toborzás Települések, támogatók standjai, Ízek utcája Települések - helyi értékek bemutatása Egyéni programok a standokon Települési Ízek Versenye 13.00-15.00 óráig: egytálételek Rádió1 kitelepülés Dedikálkás 10.00-11.00 óra között Nyim község standján: Kozma Dominik világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar úszó 11.00-1.00 óra között Siklós város standján: Vivat Bacchus énekegyüttes 11.30-1.30 óra között Szolnok város standján: Vincze Lilla előadóművész A szárazföldi programokra a belépés díjtalan! RÉSZLETES PROGRAM A HONLAPON: WWW.NEMZETIREGATTA.HU * jegyek a BAHART jegypénztárában kaphatók. A programváltozás jogát fenntartjuk! Válaszd a jövő hálózatát! Világszerte már több mint 500 millióan bízták ránk magukat. Csatlakozz te is!
018. június 9-10. Több, mint egy vitorlásverseny! Benevezett települések 1 3 4 5 6 7 8 9 10 11 1 13 14 15 16 17 18 19 0 1 3 4 5 6 Alsóörs Baja Balatonalmádi Balatonboglár Balatonföldvár Balatonfüred Balatongyörök Balatonkenese Balatonmáriafürdő Barcs Budapest Budapest 18. ker. Csopak Debrecen Dombóvár Dunaharaszti Dunakeszi Enying Fonyód Füzér Gyöngyös Győr Hajdúnánás Harkány Kaposvár Kiskunmajsa A rendezvény főtámogatója: 7 8 9 30 31 3 33 Kistarcsa Komárom Makó Miskolc Mohács Nagykőrös Nyim 34 35 36 37 38 39 40 Orfű Paks Pécs Pilisjászfalu Révfülöp Siklós Szentes Szigliget Szolnok Tata Tihany Tolna Törökbálint 41 4 43 44 45 46 47 48 Veszprém 49 Zalaegerszeg 50 Zamárdi 51 Zirc 0 30 37 8 44 17 11 47 48 49 9 14 43 16 3 8 13 4 5 19 7 1 51 6 7 4 38 45 1 3 18 40 50 33 35 15 5 3 1 6 46 34 41 9 10 36 4 39 31 = sárkányhajó versenyen induló települések A rendezvény főszervezői: A rendezvény kiemelt támogatója: A rendezvény főszervezői: A rendezvény támogatói: A rendezvény főtámogatója: A rendezvény további támogatói: www.nemzetiregatta.hu Médiapartnereink: A rendezvény kiemelt támogatói: