A CSEMADOK a szlovákiai magyarság megmentője volt Hatvanéves a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, közismert nevén a Csemadok. Mozaikszó neve a Szövetség eredeti elnevezéséből ered: Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete CSEMADOK. 1949. március 5-én volt az alakuló gyűlés Pozsonyban, amelyen az ország különböző vidékeiről 127-en gyűltek össze. Akkor kevesen tudták és ma sem sok az ilyeneknek a száma -, hogy Szövetségünk Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Elnökségének a kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy segítse a magyar-szlovák közeledést, népszerűsítse a párt politikáját, mozgósítsa a magyar dolgozókat a szocializmus építésére, terjessze a szocialista kultúrát és ápolja a haladó hagyományokat. A kormány nevében Pavlík megbízott kijelentette: Nagy hiba lenne, ha valaki azt gondolná, hogy ez a kultúregyesület a csehszlovákiai magyar lakosság érdekeinek valamilyen védelmezője lesz. A számunkra legfontosabb feladatokat a hagyományőrzést, a népművészeti hagyományok ápolását, a nemzeti tudat, az anyanyelvünkhöz való ragaszkodás erősítését az első alapszabály nem tartalmazta. Azonban mégis ezek váltak a Csemadok legfontosabb feladataivá. Szlovákia magyarsága lelkesen fogadta a Csemadok megalakulását. Az 1945-48 közötti években az állampolgári jogaitól megfosztott, embertelenül üldözött magyarok felismerték, hogy az egyesület lehetőséget nyújt számukra, hogy kulturális életüket anyanyelvükön kibontakoztathassák. Meg is ragadták az alkalmat. 1949 tavaszán megkezdődött a Csemadok helyi szervezeteinek a megalakulása Dél-Szlovákia városaiban és falvaiban. Az első alapszervezet Érsekújvárott jött létre márciusban, majd ezt követően a következő Muzslán. Az év végén már 63 szervezet működött az országban. Az 1960-as évek közepén a Szlovákiában lévő mintegy 500 alapszervezetben közel százezer magyar tömörült. Én húszéves koromban, 1956-ban kezdő pedagógusként lettem tagja a Csemadoknak, tehát ötvenhárom éve veszek részt annak a munkájában. Ez alatt az idő alatt különféle tisztségeket töltöttem és töltök be mindmáig az alapszervezetektől kezdve a legfelsőbb vezető testületig bezárólag. Három és fél évtizedig voltam a Csemadok Galántai Területi Választmányának elnöke. Sok száz rendezvényen vettem részt a Galántai és a Vágsellyei járás jelenleg működő 31 alapszervezeténél. Mint az Országos Tanács tagjának van némi áttekintésem az ország más részein folyó munkáról is. Saját tapasztalataim és ismereteim alapján mond- 1. oldal
hatom, hogy Szövetségünk az elmúlt hat évtized alapján pótolhatatlan, semmi és senki által nem helyettesíthető munkát végzett a szlovákiai magyarság nemzeti identitásának és megmaradásának érdekében mind a nemzetiségi iskolaügy, mind a kulturális élet területén. Az ötvenes évek elején nagyon fontos volt a retorziók (deportálás Csehországba, kitelepítés Magyarországra, erőszakos szlovákosítás reszlovakizálás -, vagyis teljes jogfosztottság) által megfélemlítettek felrázása mély letargiájukból; rá kellett ébreszteni őket arra, hogy 1948-1949 után éljenek a fokozatosan visszanyert jogaikkal és a lehetőségekkel. A kényszer hatása alatt magukat szlováknak valló magyarok közül sokan még sokáig nem merték magukat magyarnak vallani. Többen még a Csemadoktól is távol maradtak. Oroszlánrészt vállalt magára Szövetségünk a magyar tanítási nyelvű iskolák szervezésében, hiszen 1945-ben az összes magyar iskolát bezárták, a magyar gyerekeket szlovák iskolába kényszerítették. 1948 őszén kezdett újjászerveződni a magyar nyelvű tanítás, de ebben a tanévben önálló magyar iskolák még nem nyíltak, csupán 5 400 tanulóval 154 magyar osztály a szlovák iskolák mellett. 1949- ben alakultak az első magyar iskolák. Az igazi áttörés éve viszont az 1950/1951- es tanév volt, amikor a 609 általános magyar tanítási nyelvű iskolába már több mint 50 000 tanuló járt. Nagyban köszönhető ez annak is, hogy a Csemadok tagjai és a magyar pedagógusok házról házra járva látogatták meg (és sok helyen mindmáig teszik ezt!) az anyanyelven történő oktatás előnyeit fel nem ismerő szülőket és győzték meg őket, hogy gyermekeiket magyar iskolába írassák. Sajnos, tájainkon ez még ma is fájó kérdés, hiszen a magyar gyerekek mintegy 20 %-a ma is szlovák iskolába jár. (Ez is hozzájárul a rohamos asszimilációhoz, hiszen 1990-2000 között a szlovákiai magyarság száma ötvenezerrel csökkent.) Ha jól emlékszem, Illyés Gyula mondta, hogy aki hazát cserél, szívet cseréljen. Úgy gondolom, kisebb módosítással érvényes ez arra is, aki anyanyelvet cserél: az anyanyelvét idegen nyelvre felcserélő is szívet és lelket cserél feladja önmagát, emberi méltóságát, énjének jobbik felét! Iskolapolitikai kérdésekben mindig azt a pedagógiai-pszichológiai szempontból is helyes elvet vallottuk, hogy a magyar gyereknek magyar iskolában a helye. De hogy ennek a lehetősége meg is legyen teremtve, több alkalommal követeltük a magyar nyelvű szakközépiskolák és a szakmunkásképző intézmények hálózatának kibővítését. Pl. 1967-ben és 1968-ban követeltük magyar osztályok létesítését a galántai ipari szakmunkásképző iskolában, ahol a diákok mintegy 40-50 %-át magyar tannyelvű általános iskolát végzett magyar anyanyelvű tanulók képezték, s az ott tanított mintegy 20-25 szakma közül mindössze két szakmában géplakatos és kőműves nyitottak magyar osztályokat is. 2. oldal
Járásunkban de elmondható ez országos méretben is a Csemadok mindig sarkalatos kérdésnek tartotta az iskolákkal való szoros és eredményes együttműködést a magyar fiatalok nemzeti öntudatra és anyanyelvük szeretetére történő nevelése terén. Éppen ezért a tanulók számára számos rendezvényt szervez, ill. szervezésébe kapcsolódik be. Megemlíteném itt a próza- és versmondó versenyeket (Tompa Mihály Napok), az Anyanyelvi Napokat, az anyanyelvi vetélkedőket, az iskolai színjátszó csoportok vetélkedőjét, amikbe a pedagógusok (nagyrészük tagja a Csemadoknak is) vezetésével évente sok száz, sőt több ezer tanuló kapcsolódik be országos méretben. Galántán és a környező falvakban az utóbbi években szinte általánossá vált, hogy Szövetségünk alapszervezetei, közösen az óvodákkal és az iskolákkal, évente Mikulás napi ünnepséget szerveznek a gyermekek számára, s az ezzel járó anyagi kiadások fedezésében a helyi önkormányzatok is hozzájárulnak. Nagyon fontosnak tartottuk és tartjuk ma is, hogy diákjaink részére történelmi vetélkedőket szervezzünk, hiszen a magyar iskolákban nem tanulják a magyar nép történelmét, s az érvényes tanterv és a tankönyvek kevés lehetőséget nyújtanak arra, hogy a magyar tanulók megismerjék nemzeti történelmüket, márpedig múltunk ismerete nélkül nehéz elképzelni a nemzeti identitás kialakulását. Szerencsére az utóbb időkben már megjelentek hiánypótló segédkönyvek, amelyek megkönnyítik a történelmet tanító pedagógusaink munkáját ezen a téren. Amint már szó volt róla, az ötvenes évek elején egymás után alakultak meg városainkban és falvainkban alapszervezeteink, amelyekben a kultúrát szerető és szervező tagok ezrei kezdtek hozzá nagy lelkesedéssel a magyar kulturális és művelődési élet újraélesztéséhez, megteremtéséhez. Kezdetben az amatőr színjátszás fellendülése került az érdeklődés előterébe. A Galántai járásban, de másutt is, szinte nem volt olyan magyar vagy vegyes lakosságú község, ahol a Csemadok alapszervezete keretében ne alakult volna színjátszó- vagy esztrádcsoport. A műkedvelő színjátszás iránt tanúsított érdeklődésen kívül ennek egyik oka az volt, hogy ez már hagyományokra épült, és az adott körülmények között ennek lehetett a feltételeit a legkönnyebben megteremteni a falvakon. De rövidesen megkezdődött a néptáncmozgalom is, ami főleg a fiatalok körében váltott ki nagy érdeklődést és lelkesedést. Ez ahhoz is hozzájárult, hogy a táncos fiúk és lányok is tömegesen váltak a Csemadok tagjává. Tájainkon jelentős hagyománya volt a kórusmozgalomnak. 1945 után a magyar énekkarokat is megszűntették nálunk. A Csemadok égisze alatt megkezdődött ezek életre keltése, ill. számos amatőr énekkar és éneklő csoport alakult. Falvainkban tehát újra szólt a magyar dal, ropták a magyar táncot, műkedvelő színjátszóink pedig ismét magyar nyelven szóltak a nézők tízezreihez országszerte. 3. oldal
A hagyományőrzést szolgálják az alakuló citerazenekarok. Járásunkban mindmáig nagyszerű citerazenekar van pl. Diószegen, Pereden, Deákiban, Jókán, Vízkeleten. Pezsgő magyar kulturális élet alakult ki fokozatosan a Felvidéken. Lehetővé és szükségessé vált műkedvelő együtteseink számára járási és országos seregszemlék megszervezése. Minden járásban járási dalos és táncos találkozókat kezdtünk szervezni, ahol csoportjaink kölcsönösen megismerték egymást, tanultak egymástól. Ezt követően a Csemadok országos vezetése megszervezte Gombaszögön (Rozsnyó mellett) az országos dal- és táncünnepélyt, Zselízen pedig az országos népművészeti fesztivált, amik aztán hosszú évtizedekig tartó nagy érdeklődéssel várt hagyománnyá váltak. (Sajnos, anyagi nehézségek miatt az utóbbi évtizedben ezek megrendezése nagy nehézségbe ütközik). Komáromban műkedvelő színjátszó csoportjaink vetélkedője zajlik évente, Dunaszerdahelyen pedig az iskolák színjátszói mutatkoznak be szintén minden évben egész Szlovákiából. A kulturális munkában egyre nagyobb szerepet kezdtek játszani az énekkarok, egyre növekvő érdeklődés nyilvánult meg irántuk. Galántán 1956-ban alakult meg, ill. alakult újjá a háború után megszűnt magyar énekkar, a ma már európai viszonylatban is figyelemre méltó sikereket elérő énekkar. A kórus a világhírű magyar zeneszerző, zenepedagógus, Kodály Zoltán nevét vette fel. Kodály saját vallomása szerint gyermekkorának legszebb hét esztendejét töltötte Mátyusföld központjában. A Mester halála után a galántaiak kezdeményezésére a Csemadok Központi Bizottsága úgy döntött, hogy Galántán háromévenként megrendezi a szlovákiai magyar amatőr énekkarok országos seregszemléjét minősítési jelleggel. Az első Kodály Napokat 1969-ben tartottuk. Ezen rendezvényünkön nemcsak a legszínvonalasabb szlovákiai magyar énekkarok mutatkoznak be minden harmadik év májusában, hanem meghívott vendégként kiváló magyarországi kórusok is. Az első Kodály Napok ahhoz is hozzájárult, hogy utána Szlovákia területén fellendült a magyar énekkari kultúra. Hadd említsem itt meg, hogy városunkban minden ötödik évben sor kerül a Kodály nevét viselő énekkarok nemzetközi találkozójára is számos magyarországi kórus részvételével. A hagyomány ápolásán és a művészeti tevékenységen kívül a Csemadok kezdettől fogva nagyon fontosnak tartja a közművelődés kérdését. Számos művelődési klubunk működik napjainkban is. Az országos jellegű művelődési rendezvények közül ki kell emelni a Kassán évente sorra kerülő Kazinczy Ferenc Nyelvművelő Napokat és a Fábry Zoltán Napokat, amelyeken felkészült hazai és magyarországi előadókat hallgat az egész ország területéről ösz- 4. oldal
szesereglő közönség és színvonalas eszmecserét folytat a számunkra nagyon időszerű nyelvészeti, irodalmi, történelmi és kisebbségpolitikai kérdésekről. A Galántai járásban már az ötvenes évektől kezdve rendszeressé váltak az íróolvasó találkozók hazai és külföldi írókkal (pl. Czine Mihállyal, Lőrincze Lajossal, Cseres Tiborral, Pomogáts Bélával, Beder Tiborral stb.). A jelentős hazai íróink közül nagyon kevés az, aki ne találkozott volna az olvasóival. Több szár irodalmi, történelmi, jogi, néprajzi előadás hangzott el alapszervezeteinkben, amelyeket nagyon sokszor hasznos eszmecsere követett. Magyarországra és Erdélybe alapszervezeteink rendszeresen szerveznek kirándulásokat, kultúrcsoportjaink partnerei kapcsolatot tartanak fenn számos magyarországi együttessel, kölcsönösen meglátogatják egymást, ami erősíti a tagok nemzeti tudatát, ápolja az együvétartozás tudatát. A külföldi rendezvényeken való részvételbe együttműködve az iskolákkal a kilencvenes évektől kezdve a Csemadok Galántai Területi Választmánya bekapcsolja a tanulókat. A Határtalan Tantárgyverseny elnevezésű vetélkedőn több iskolánk sok száz tanulója vett részt mintegy tíz éven keresztül (amíg e nemes és hasznos vetélkedő meg nem szűnt) nem is kis sikereket elérve. Néhány alkalommal járásunk iskolái voltak e nemzetközi verseny megszervezői. Versenyző tanulóinknak lehetőségük volt ellátogatni a verseny színhelyére Magyarországra és Erdélybe, megismerkedni és tudásukat összemérni a Romániából, a hajdani Jugoszláviából, Kárpátaljáról és magyarországi iskolákból érkező társaikkal, szoros barátságot kötniük egymással, és szüleik is mindmáig fennálló kapcsolatot teremtettek. Egyben tudatosították, hogy a Kárpát-medence számos országában élnek néha és néhol nem irigylésre méltóan sorstársaik. A másik nagy nemzetközi gyermektalálkozó, amelyen szintén már közel két évtizede több száz tanulónk részt vesz rendszeresen a kecskeméti Európa Jövője Egyesület által elindított Csiperó, amelyre Európa, Észak-Amerika, Ázsia mintegy 40 országából érkeznek rendszeresen gyerekek, mintegy szimbolizálva a különböző nyelven beszélő népek összefogásának, összetartozásának a szükségességét Európa és a világ népei között. Joggal nevezhetjük ezt a rendezvényt a gyermekek világtalálkozójának. Felejthetetlen élményt jelent ez minden résztvevőnek, gyermeknek és kísérő pedagógusnak egyaránt. A nemzettudat erősítését igyekszik elősegíteni a Csemadok többek között azzal is, hogy március 15-én minden alapszervezetünk emlékünnepséget szervez a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc évfordulóján. Számos helyen (pl. Pereden) emlékművet állítottak a múlt század két világháborújában elesett magyar honvédek, ill. az 1946-1948-ban Magyarországra kitelepítettek vagy Csehországba deportáltak emlékére. Egyre gyakoribb, hogy az erőszakkal áttelepítettek és 5. oldal
azok utódjai vissza-visszalátogatnak egykori szülőfalujukba, ahol nagy szeretettel fogadják őket. Kimondhatatlanul meghatóak az ilyen találkozások, hiszen vannak közöttük olyan régi ismerősök, barátok, rokonok, akik évtizedek óta nem látták egymást. A Csemadok Galántai Területi Választmánya rendszeresen szervez szemináriumokat tagjai számára hazai és külföldi előadók részvételével, ami szintén hozzájárul, hogy jobban megismerjük az immár közel egy évszázada szétszaggatottságban élő nemzettársaink életét, problémáit, és tudatosítsuk egymásra utaltságunk fontosságát. A párt- és az állami szervek mindig figyelemmel kísérték Szövetségünk tevékenységét. Jól látták, hogy munkánkat nem éppen az ő elvárásaiknak megfelelően végezzük, és nem nagyon tetszett nekik, hogy törekvéseink középpontjában a nemzetiségünk nemzeti identitásának erősítése, a nyelvünkben való megmaradásunkra irányuló törekvésünk áll. Nem is maradtak el a figyelmeztetések, kisebbnagyobb retorziók, hogy alapszervezeteink egyre inkább eltérnek a szervezet megalakulásakor meghatározott céloktól és az akkor elfogadott alapszabálytól. Annak sem nagyon örültek, hogy egyre gyakrabban hívunk meg magyarországi előadókat, közöttük olyanokat is, akik az általuk nem kívánatos dolgokról is beszéltek. Látták, hogy a Csemadok nemzetiségi politikát is folytat. Szabó Rezső, a Csemadok egykori főtitkára A Csemadok és a prágai tavasz c. könyvében (megjelent a Kalligram kiadásában, Pozsonyban, 2004-ben) felsorolja és közli Csehszlovákia Kommunista Pártjának, Szlovákia Kommunista Pártjának és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak 1952 és 1965 között elfogadott fontosabb határozatait, amelyek a nemzetiségi kérdéssel és a Csemadok tevékenységével foglalkoznak. 1989 után (főleg a kilencvenes években) szlovákiai magyar tollforgatók részéről a Csemadokot többször érték olyan bírálatok, hogy nem eléggé határozottan lépett fel a felvidéki magyarság védelmezőjeként. Ezek az emberek megfeledkeztek róla, hogy Szövetségünk nem volt politikai párt, tehát a szó szoros értelmében ilyen értelemben nem politizálhatott. Az amit lehet, ahogy lehet elv alapján azonban az érdekvédelmi tevékenységtől sem zárkózott el. Szabó Rezsőnek a fentebb említett könyvében megtalálhatjuk, hogy a Csemadok Központi Bizottsága 1955-től 1968-ig mikor és milyen beadványokkal fordult a legfelsőbb párt- és állami szervekhez, rámutatva a nemzetiségi kérdés hiányosságaira, megoldatlan problémáira, javasolva ill. követelve azok orvoslását. Szövetségünk 1968-as állásfoglalását kivéve javaslataink, követeléseink azonban mindig süket fülekre találtak. 6. oldal
Lent, járási szinten is számtalan beadvánnyal fordultak a Csemadok járási bizottságai, vezetőségei a párt- és állami szervekhez, azonban itt is hasonló fogadtatásban részesültünk. Amint már említettem, mi galántaiak főleg a magyar középfokú iskolahálózat kiépítését követeltük. Beadványaink közül a legnagyobb visszhangot az 1968 márciusában a nemzetiségi kérdésben hozott Állásfoglalásunk váltotta ki, amelyben a regionális helyzetet érintő problémákon kívül követeltük az 1946-1948-as években hozott magyarellenes intézkedések revízióját, a reszlovakizálás, a deportálás, a Magyarországra történő erőszakos áttelepítés átértékelését, az érintettek rehabilitását és anyagi kárpótlását. Hasonló szellemben fogalmazta meg követeléseit a Csemadok többi járási vezetősége is. Erre a válasz a velünk szemben hozott megtorlás, elhallgattatás, a szervezetből való eltávolítás lett több helyen és sok esetben. De a nemzetiségi kérdésben tapasztalt hiányosságok feltárásában, bírálatában, azok megszüntetésének követelése terén nem maradt néma a Csemadok képes hetilapja, a Hét sem (sajnos, anyagiak hiányában ez a tagjaink körében oly közkedvelt lapunk 1989 után rövidesen megszűnt). Sorolhatnám még, mi mindent tesz a Csemadok országos méretben és a Galántai járásban a magyarság jelene, jövője, megmaradása érdekében. Arra buzdít mindnyájunkat, hogy maradjunk hűek önmagunkhoz, anyanyelvünkhöz, nemzetünkhöz, őrizzük meg gerincességünket. Meggyőződésem, hogy Szövetségünk nemzetmentő fáradozása nélkül a Felvidéken ma már ritkábban lehetne hallani a magyar szót, halkabban zengene a magyar dal, foghíjasabbak lennének a magyar iskolák. Én úgy gondolom, mert az általam látott és megéltek alapján az a meggyőződésem, hogy a Csemadok tájainkon a magyarság megmaradására, továbbélése érdekében döntő szerepet játszik már hat évtizede. A szlovákiai magyarságnak Szövetségünkre ma is nagy szüksége van! Sipos Béla, Galánta 7. oldal