Pedagógiai program D O R O G



Hasonló dokumentumok
Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

A nevelés-oktatás tervezése I.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

Pedagógiai program módosítása Miskolc, október 25.

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

A L A P Í T Ó OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:


T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

Alapító Okiratot módosító okirat 2

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

Az iskolában folyó felnőttoktatás

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

Eseménynaptár tanév

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

FÜGGELÉK XV. MAGATARTÁS, SZORGALOM ÉS TELJESÍTMÉNY

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI

Derkovits Gyula Általános Iskola

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI

MUNKARENDJE. 2014/2015-ös tanév

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-i rendkívüli üléséről.

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a es tanévre

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Az értékelés rendszere

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ as tanévre

Bókay János Humán Szakközépiskola

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

2015/2016. tanév rendje

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Átírás:

Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola Dorog Otthon tér 3. 2511 Dorog Pf.: 8 33-431-675 dogim@freemail.hu Fax: 33-441-340 http://antares.dorogi-gimn.sulinet.hu Pedagógiai program Összeállította: Tauber Gabriella D O R O G 2008 1

Az 1993. évi LXXIX. a közoktatásról szóló törvény, a 11/1994. () MKM rendelet, valamint a kerettantervek kiadásáról szóló 28/2000. (IX. 21.) OM rendelet alapján átszerkesztett változat. 2

Mivel mindenki a maga módján látja a világot, a maga módján éli meg nehézségeit és a sikereit. Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni anynyi, mint élni a lehetőséggel." Paulo Coelho 3

Tartalomjegyzék Az intézmény Alapító Okiratában szereplő információk... 6 Az iskola feladata... 10 Az iskola bemutatása... 10 Az intézmény jelenlegi oktatási szerkezete... 14 Az iskola célrendszere... 14 Alapozó szakasz feladatai: (9-10. évfolyam)... 15 Specializáló szakasz feladatai: (11-12.) évfolyam... 16 Szakképző szakasz feladatai: (I/13-14.) évfolyamon érettségi utáni szakképzés moduláris rendszerben.... 16 A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok... 16 Közösségfejlesztés... 16 Szociális hátrányok enyhítése... 17 Az egészségnevelési program... 19 Környezeti nevelési program... 19 Minőségirányítási program... 19 Eszközök és felszerelések jegyzéke... 20 Az iskolahasználók együttműködése... 20 Az iskolai oktatás formái:... 20 Négyosztályos gimnáziumi oktatás... 20 A szakközépiskolai képzés... 21 Az oktatás jellemzői... 22 A helyi tanterv... 22 A tanulói jogviszony... 23 Az iskola értékelési és vizsgarendszere.... 25 A magatartás és a szorgalom értékelésének és minősítésének követelményei.. 27 A tanulók jutalmazása... 30 Tanulók jutalmazásának elvei és formái... 31 Kompetenciamérés... 33 Érettségi vizsga... 33 Az iskola élet- és munkarendje... 33 Helyi tanterv:... 34 Az emelt szintű érettségire való felkészítés tantárgyai és óraszámai a gimnázium és szakközépiskola 11-12. évfolyamán (Kt. 9. par. (5) bek.)... 36 Szakképzésben tanított tantárgyak: I/13. évfolyamon... 37 A tankönyv választás alapelvei... 38 Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő pedagógiai tevékenység... 38 Az iskolahasználók az iskolai közéletben... 39 Tanulói részvétel formái: a diákönkormányzat... 39 Szülői részvétel formái... 39 4

Pedagógiai program megvalósításának feltételrendszere... 40 A tárgyi, infrastrukturális feltételek... 40 Szakmai, személyi feltételek... 42 Finanszírozási feltételek... 44 A pedagógiai program legitimációja... 46 A pedagógiai program mellékletei... 48 A felvétel rendje... 49 Kerettanterv gimnázium 9-12. évfolyam... 50 Kerettanterv szakközépiskola 9-12. évfolyam... 51 Informatika szakmacsoport Internetes alkalmazásfejlesztő szakma OKJ száma: 54 481 02 0010 54 03... 52 5

Az intézmény Alapító Okiratában szereplő információk Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Zsigmondy Vilmos Gimnáziuma és Informatikai Szakközépiskolája Alapító okirat AZ INTÉZMÉNY 1. Neve: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Zsigmondy Vilmos Gimnáziuma és Informatikai Szakközépiskolája 2. Rövid neve: Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola 3. Székhelye: 2510 Dorog, Otthon tér 3. 4. Alapításának időpontja: 1969. szeptember 1. 5. Fenntartójának neve, címe: Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2800 Tatabánya, Fő tér 4. 6. Alapítói jogokkal felruházott irányító szervének neve, székhelye: Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2800 Tatabánya, Fő tér 4. 7. Jogszabályban meghatározott közfeladata: nevelési-oktatási intézmény 8. Típusa: többcélú intézmény (gimnázium és szakközépiskola) 9. Szakágazati besorolása: 853100 általános középfokú oktatás 10. Tevékenységei: Szakfeladatai 2009. december 31-éig: Alap: 552323 Iskolai intézményi közétkeztetés 52411 Munkahelyi vendéglátás 51922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 802144 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12. évfolyamon) 02155 (gyógypedagógiai ellátás) sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása 02177 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés-oktatás (9-12. évfolyamon) 02188 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása 6

02241 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás 02252 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása 24036 Diáksport ettségire épülő (13-14. évfolyam) nappali rendszerű, OKJ-s szakképzés tássérült tanulók integrált oktatása, megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, valamint a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekek integrált oktatása ógytestnevelés Kiegészítő: 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, kisegítő tevékenységek (szakmai vizsgáztatás az informatikai szakmacsoportban) Kisegítő és vállalkozási: nem folytat Szakfeladatai 2010. január 1-jétől: Alap: 562913-1 Iskolai intézményi étkeztetés 62917-1 Munkahelyi vendéglátás 53111-1 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás 53112-1 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása 853121-1 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás 853122-1 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása 853211-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853212-2 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853221-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 7

Kiegészítő: 853222-1 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 931204-1 Iskolai, diáksport-tevékenység támogatása látássérült tanulók integrált oktatása, megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő, valamint a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekek integrált oktatása Kisegítő és vállalkozási: nem folytat 11. Működési köre: körzeti jellegű, Komárom-Esztergom megye területe 12. Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 13. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő és önállóan gazdálkodó, ellátja a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézménye gazdasági feladatait is 14. Maximális gyermek-, tanulólétszáma: 435 fő 15. Tagozatainak megnevezése: nappali 16. Évfolyamok száma: középiskolai képzés 9-12. érettségire épülő szakképzés I/13., II/14. 17. Szakmacsoportjainak megnevezése: műszaki szakterület / informatika 18. A megszerezhető szakképesítés megnevezése és OKJ száma: Kifutó képzés: internetes alkalmazásfejlesztő 54 481 02 0010 5403 Belépő képzés: informatikai rendszergazda 2012-től 54 481 03 0000 0000 19. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közalkalmazotti, melyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény az irányadó. 20. Feladatellátást szolgáló vagyona, a vagyon feletti rendelkezés joga: ingatlan: 2510 Dorog, Otthon tér 3. tulajdonos: Dorog Város Önkormányzata ingyenes használatra jogosult: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat vagyonkezelő: az intézmény ingó vagyon: 8

tulajdonos: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat vagyonkezelő: az intézmény intézményi leltárak szerinti értékben 21. Vezetőjének kinevezési, megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény és a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben szóló 138/1992. (X.8.) Kormányrendelet alapján pályázat útján határozott időre (5 év) bízza meg. Hatálybalépés ideje: 2009. július 1. Záradék: a Szakfeladatai 2009. december 31-éig bekezdés 2009. december 31-éig hatályos, a Szakfeladatai 2010. január 1-jétől bekezdés 2010. január 1-jétől hatályos. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Zsigmondy Vilmos Gimnáziuma és Informatikai Szakközépiskolája alapító okiratát a 210/2009. (IX. 24.) számú határozatával hagyta jóvá a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés. 9

Az iskola feladata Általános műveltséget megalapozó, érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelést és oktatást végző középfokú intézmény, amely felkészít nemzetközi számítástechnikai vizsgára is (ECDL). A gimnáziumi oktatás a négyosztályos tagozaton a 9. évfolyamon kezdődik és a 12. évfolyamon fejeződik be, melynek keretén belül egy általános tantervű és egy emelt szintű nyelvi osztályban folyik az oktatás-nevelés. Négyosztályos felnőttképzés tagozati formában az általános tantervű gimnáziumi esti tagozat 9-12. évfolyamain. A szakközépiskolai képzés a 9-12. évfolyamon, érettségi utáni szakképzés a 13-14. évfolyamon történik az Országos Képzési Jegyzékben 54 481 02 0010 5403 számon jegyzett internetes alkalmazásfejlesztő szakmában. az intézmény tanulóinak diákétkezetést, közalkalmazottainak munkahelyi vendéglátást biztosít. Az iskola bemutatása Az 1969-ben - egy növekvő demográfiai hullám idején - alapított gimnázium az elmúlt évek során alapvetően gimnáziumként működött, bár 1972-1982 között már szakképzést is folytatott (Óvónői Szakközépiskola). A hetvenes évektől a nyolcvanas évek elejéig német nyelvi tagozatos képzésben is részesülhettek a bennünket választó tanulók. A fakultációs rendszer bevezetését követően a gimnáziumi funkció megtartásával együtt az elméleti, majd a gyakorlati fakultációk jutottak egyre fontosabb szerephez, hozzásegítve tanítványainkat a továbbtanulásra való felkészüléshez, illetve a tovább nem tanuló diákjainkat a munkába álláshoz (szállítási ügyintézői, gépjármű-vezetési ismeretek, gépírás, számítástechnikai alapismeretek). Az informatikai képzés tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését követően alakult ki az informatikai szakközépiskolai képzés, segítve a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeit. A dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola egy kisváros feltételei között működő intézmény, amely 13 tanuló csoportban 330-360 nappali tagozatos diák számára tudja biztosítani a céljaiban meghatározott oktatási és nevelési lehetőségeket. Az iskola tanulói a város és az egykori dorogi szánmedence településeiről érkeznek, tükrözve a magyar társadalom és a vonzáskörzet szerkezetét. 10

Természetes, hogy az évszázados hagyományokkal rendelkező iskolaváros, Esztergom közelsége is meghatározza iskolánk tanulóinak társadalmi összetételét és az ebből adódó pedagógiai feladatokat is. Az ipari körzetként ismert egykori bányász-vidék magán viseli a mai magyar gazdaság minden társadalmi jellemzőjét. A tradíciók is a termelői tevékenységhez, a bányász- és nehézipari örökséghez kötődnek. Mint iskolahasználók az egykori bányászhagyományokra alapozva (ezért vettük fel Zsigmondy Vilmos nevét is), ápoljuk a bányász kulturális örökséget, melyet színesít a környék nemzetiségi összetétele (magyar - szlovák - német) is. Testületünk tudatában van annak, hogy egy középiskolákkal jól ellátott régióban milyen szerepet vállalhat fel. Ennek hangot adott célkitűzéseiben is: nem vállalhatjuk fel az elitképzés feladatát, de nem lehetünk gyermekmegőrző intézmény sem. Ha meg akarunk felelni a magyar és a helyi társadalom igényeinek és a törvényi előírásoknak, akkor sokrétű feladatot kell ellátnunk. Egyszerre és egyforma odaadással kell foglalkoznunk a lemaradókkal és a kiugró képességűekkel, a hátránykezelés és felzárkóztatás mellett fel kell vállalnunk a tehetséggondozást és tehetségmentést is. Fontos feladatunk a folyton változó és esetenként egyre nehezedő élethelyzetek kezelése, a továbbtanulásra és a pályaválasztásra való felkészítés. Mindezeket a feladatokat a tantervek adaptálásakor, az ott szereplő tananyag felépítésében, az időkeretek felosztásában egyaránt figyelembe vettük. A dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola több mint négy évtizedes hagyományait folytatva igyekszik tanítványait a korszerű általános műveltség birtokába juttatni és a törvényben meghatározott feladatain túl, hozzásegíteni diákjait, hogy minél alaposabb ismeretekre tehessenek szert. Középiskolai éveik alatt minden ismeretet megkapjanak, ami egészséges szellemi és mentálhigiénés fejlődésükhöz szükséges. Ennek érdekében: az iskola valamennyi tanulója igénybe veheti a könyvtári szolgáltatást, annak működési rendjét betartva; minden tanuló díjmentesen használhatja az iskola sportlétesítményeit (sportpályák, tornaterem, kondicionáló terem) szervezett foglalkozások keretén belül; segíti a beilleszkedési, magatartási nehézségekkel küzdő tanulóit; gondoskodik a tanulási kudarcoknak kitett tanulók felzárkóztatásáról; biztosítja tehetséges tanítványainak képességfejlesztését; szociális hátrányok csökkentését segítő programot hirdet annak érdekében, hogy az ismeret mint érték jelenjen meg igényként, a tanulóink többségét kitevő szociálisan hátrányos helyzetűek számára; 11

kidolgozta az iskolában folyó oktató-nevelő munka minőségirányítási programját; folyamatosan fejleszti és korszerűsíti a nevelő-oktató munkát segítő eszközés felszerelési állományát; állandóan gondozza a pedagógusok és a szülők egymással való kapcsolatát, és a hatékonyabb oktató-nevelő munka érdekében bevonja a szülőket az iskola mindennapi munkájába; az iskola a rábízott tanulók személyiségének fejlesztésével kapcsolatos feladatokat is ellátja; gondoskodik a tanulói közösség, az iskolaközösség és az osztályközösség polgári társadalom által elvárt erkölcsös fejlesztéséről; az intézmény jogszabályokban meghatározott térítés ellenében valamennyi tanulója számára, az étkeztetési szabályzatban foglaltak alapján, biztosítja a diákétkeztetést ebéd formájában; az önköltséges foglalkozások csoportlétszáma minimum 15 fő kell, hogy legyen; A 14. illetve 16. életévüket betöltött tanulók számára (igény esetén) önköltséges formában KRESZ tanfolyamot szervezünk. Minden iskola életében, így nálunk is fontos szerepet játszanak az iskolai ünnepi alkalmak. Minden tanév ünnepélyes tanévnyitóval kezdődik, melyet a szeptember elsején, az első tanítási napon tartunk. Iskolai megemlékezéseket illetve ünnepélyeket tartunk, melyeknek szervezésében és lebonyolításában az iskola tanárai (tekintet nélkül szakpárosításukra), szóbeli megbízás alapján látják el a felkészüléshez szükséges feladatokat: október 6-án, megemlékezünk az aradi vértanúk kivégzéséről; október 23-án, iskolai ünnepséget tartunk az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján; a halottak napját megelőzően a diákönkormányzat megkoszorúzza Zsigmondy Vilmos sírját a Kerepesi úti temetőben; február 25-én emlékezünk a kommunista diktatúrák áldozataira; március 15-én, az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére tartunk iskolai ünnepélyt; április 11-én József Attila születésnapjáról, a költészet napjáról emlékezünk meg; * 12

április 16-án a holokauszt áldozataira emlékezünk; minden évben, a bányásznap alkalmával rendezett városi ünnepségsorozat keretében névadónk dorogi szobránál tartunk koszorúzási ünnepséget, melyet szintén a diákönkormányzat szervez; A tanévzáró ünnepélyt (a tanév rendjében meghatározott érettségi vizsgaidőpontokhoz alkalmazkodva) az arra legalkalmasabb időpontban tartjuk. Hagyományos iskolai ünnepek még: a végzősök szalagavató ünnepélye (november hónap végén), végzős tanítványaink ballagását minden évben az iskola munkatervéhez alkalmazkodva és a 12. osztályosokkal egyeztetve a tantestület határozza meg; Diákönkormányzattal egyetértésben évente egy diáknapot szervezünk március 15-e körül, amikor tanulmányi versenyeket és sportversenyeket tartunk. A szervezésben részt vesznek a szakmai munkaközösségek is. Mint a város egyetlen középiskolájának tanárai, részt veszünk, vagy képviseltetjük magunkat a város ünnepélyein, felkérés esetén hozzájárulunk azok tartalmi és kulturális színvonalának emeléséhez. Továbbra is fontos szerepet tulajdonítunk Dorog testvérvárosának, Wendlingen am Neckar (Németország) középiskoláival kialakított kapcsolatunknak. A több mint tíz éves testvérvárosi kapcsolat teszi lehetővé, hogy 15 tanulónk kétévenként 10 napot tölthet el a testvérváros középiskoláiban, gyarapíthatja ismereteit német nyelvből, és személyes jelenlétével hozzájárulhat a két város kapcsolatának erősítéséhez. E diákcsere keretén belül a Wendlingen-Dorog Baráti Egyesület segítségével kétévenként mi is német diákokat fogadunk intézményünkben. Mivel tanítványaink jelentős része a dorogi általános iskolák tanulóiból kerül ki, fontosnak tartjuk a helyi általános iskolák szakmai programjainak megismerését és saját pedagógiai munkánk bemutatását az általános iskolák pedagógusai és tanulói számára is. 13

A "Pro Schola Nostra" Alapítvány működése: Az 1991-ben szülők, az iskola, valamint dorogi vállalatok által létrehozott alapítvány tevékenységével kiemelten támogatja az iskola tanulóinak idegen nyelvi képzését, szabadidős sporttevékenységét és az iskola eszközszükségletének fejlesztését. Támogatja és jutalmazza a legjobb teljesítményű osztályainkat, tanítványainkat, sikeres nyelv-vizsgát tevő diákjainkat. Elősegíti tanítványaink külföldi - az idegen nyelvek jobb megtanulását szolgáló - utazásait, hozzájárul a téli sí-táborok és a nyári vízi táborok költségeihez. Lehetőségeihez mérten támogatja az általános iskolák 7-8. osztályosai körében végzett felvételi előkészítő iskolai munkát is. Az intézmény jelenlegi oktatási szerkezete Évfolyam: Négyosztályos gimnáziumi oktatás: Szakközépiskolai osztály Osztályok száma: 9. 2 1 3 10. 2 1 3 11. 2 1 3 12. 2 1 3 I/13-14. OKJ 54 481 02 0010 54 03 1 Az iskola célrendszere Az iskola oktatási-nevelési céljai: a Pedagógiai program elkészítésekor és felülvizsgálatakor testületünk egyaránt kiemelt feladatának tartotta az alábbi célok megvalósulását. Tanítványaink többségének munkánk során lehetővé kell tennünk a megfelelő kompetenciák kialakítása mellett: a tanulási, önfejlesztési igény és képesség kialakítását, a továbbtanulásra, pályaválasztásra való felkészítést; a gondolkodási képességek és az értelem fejlesztését; a társadalomtudományos és humán alapműveltséget; a természettudományos, az informatikai és a technikai alapműveltséget; az anyanyelv hibátlan használatát; legalább egy idegen nyelv középszintű elsajátítását; 14

a tanulónak embertársaival való érintkezésében az intelligens és udvarias magatartás szabályainak elfogadását, pozitív érzelmi attitűd átvételét; másokkal való együttműködésében a humánum érvényesülését, nevelésében a közösségi szellem és a társas képességek fejlesztését. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni alábbi céljainkat is: önállóságra, mások jogait tiszteletben tartó önérvényesítésre, tisztességes és kulturált magatartásra nevelést; a hátrányos helyzetből fakadó tanulási, fejlődési lemaradás csökkentésére való törekvést; reális önismeret elsajátítását, az önbizalom és a reális önértékelés kialakítását; a kezdeményezőkészség és az alkotóképesség kibontakoztatását; a lakóhely és a tágabb környezet értékeinek megismertetése és védelme, a hazaszeretetre és a hagyományok, a természeti és társadalmi értékek megőrzésére való nevelést; a művészetek iránti fogékonyságra, esztétikai igényességre nevelést; egy második idegen nyelv elsajátításának lehetőségét; a test- és mozgáskultúra fejlesztését, egészséges életmódra nevelést; a mindennapi élethez szükséges praktikus ismeretek és készségek elsajátítását; egyéni és kollektív érdekképviseletre, az állampolgári jogok gyakorlására való felkészülést; szabadidős elfoglaltságok biztosítását. Az oktatási és nevelési célokat a gimnáziumban és a szakközépiskolai képzésben három szakaszra bontva kívánjuk megvalósítani: Alapozó szakasz feladatai: (9-10. évfolyam) a tanulási szokások kialakítása a kommunikációs készségek fejlesztése önismeret, önnevelés elsajátítása önálló életvitel, egészséges, korszerű életmód iránti igény kialakítása az iskolához való kötődés kiépítése, az iskolai hagyományok átörökítése az általános műveltség megalapozása, a művelődési igény felkeltése, felzárkóztatás a speciális készségek fejlesztése az érdeklődési kör bővítése a pályaválasztás előkészítése 15

Specializáló szakasz feladatai: (11-12.) évfolyam pályaválasztási felkészítés elméleti és gyakorlati képzéssel, az önálló ismeretszerzés képességének kifejlesztése, az önnevelés, személyiségépítés képességének kifejlesztése, felkészítés a főiskolai, egyetemi továbbtanulásra, az értelmiségi létre, munkába állásra, szakmai továbbtanulásra. Szakképző szakasz feladatai: I/13-14. évfolyamon érettségi utáni szakképzés moduláris rendszerben. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok Az iskolában folyó, pedagógiai programunkban és a kerettantervekben meghatározottak szerinti oktató-nevelő munkánkat a tanulók személyiségfejlődését kibontakoztató pedagógiai folyamatnak tartjuk. Tudjuk, hogy a ránk bízott gyermekek, serdülők, ifjak képességeinek kibontakoztatása, fejlesztése csak a színes, sokoldalú iskolai élet, a komoly munka, a tanulás és a szórakozás helyes egyensúlya és tartalma alapján érhető el. Ennek érdekében nevelői példamutatással ösztönözzük tanítványainkat az önismeret képességének elsajátítására, a társadalmi együttélés alapvető követelményének, az együttműködési készségük kialakítására. Oktató-nevelő munkánk során arra törekszünk, hogy az általunk közvetített értékeket ők is elfogadják, követhetőnek tartsák. Így kialakíthatjuk bennük a polgári életforma iránti igényt, az azzal való azonosulást. Közösségfejlesztés A pedagógiai programban meghatározott célunk az egyén és a társadalom közötti harmonikus kapcsolat megteremtése, vagyis munkánkat a közösségfejlesztés folyamatának tekintjük. Fontosnak tartjuk a színvonalas diákönkormányzati munka kialakítása mellett az iskola tartalmi munkájának alapját képező NAT és a kompetencia alapra helyezett kerettanterv nevelési alapelveinek megfelelően eleget tenni a közösségfejlesztés feladatainak. Legfontosabbnak tartjuk tanítványaink nemzeti azonosságtudatának kialakítását és folyamatos fejlesztését. Ennek érdekében törekednünk kell arra, hogy: 16

a hon- és népismeret tantervi anyagai segítsék elő harmonikus kapcsolat kialakítását a természeti és társadalmi környezettel; a tanulók legyenek nyitottak, megértők a különböző szokások, életmódok, kultúrák, vallások és a másság iránt, becsüljék azokat; nevelőmunkánk során el kell érnünk, hogy tanítványaink igényeljék azt, hogy részt vehessenek a nemzetközi kapcsolataink ápolásában; a tanulók ügyeljenek közvetlen környezetük értékeinek megőrzésére, törekedjenek azok gyarapítására; munkánk során biztosítanunk kell, hogy tanítványaink szerezzenek személyes tapasztalatokat az együttműködés, a környezeti konfliktusok kezelése és megoldása terén; törekednünk kell arra, hogy a kommunikációs kultúra középpontjában az önálló ismeretszerzés igénye legyen, az értelmezés és véleményformálás, a vélemény-kifejezése, az érvelés és az önálló vélemény megvédésének képességeivel egyetemben; tanulóink igazodjanak el az új, informatikai-kommunikációs társadalom közegében és kritikai módon használják azt; törekszünk arra, hogy tanítványaink a beteg, a sérült és fogyatékos emberek iránt elfogadó és segítőkész magatartást tanúsítsanak. Szociális hátrányok enyhítése Iskolánk négy évtizedes fennállása alatt a mindenkori testület mindig fontos feladatának tekintette a tudás megszerzésében hátrányos társadalmi helyzetű tanulók problémáinak kezelését. Ezzel a munkával részben szociális jellegű munkát is felvállalt. Egyetértve a törvényalkotók szándékával, továbbra is nagy gondot fordítunk e feladatra. Munkánk során felmérjük a szociális hátrányokkal küzdő fiatalokat, problémáik megismerése után egyénre szabottan foglalkozunk velük. Ilyen foglalkozási formák intézményünkben: a felzárkóztató és kompetenciafejlesztő programok, drog- és bűnmegelőzési programok; nevelés az egészséges életmódra, az osztályfőnökök pályaorientációs tevékenysége; osztályfőnöki felvilágosító munka a szociális juttatások lehetőségeiről a szülői értekezleteken és fogadóórákon; a helyi, regionális és országos támogatások megszerzésének ösztönzése; a különösen hátrányos helyzetű tanulók ösztönzése arra, hogy az iskola által nyújtott szolgáltatásokat vegyék igénybe (étkeztetés); szoros együttműködés a városban működő szakszolgáltató intézményekkel; 17

a tankönyvtámogatás elveit és mértékét meghatározzák az érvényes törvényi előírások, és az iskola tankönyvellátási szabályzata; a támogatásra szoruló tanulókat alapítványunk támogatásával segítjük, hogy tanulmányi táborokban tölthessék szabadidejük egy részét. A konkrét célok meghatározása: A beiratkozásnál, felvételinél: az oktatásba való bekapcsolódásnál nem teszünk különbséget a jelentkező tanulók között semmilyen tekintetben. A felvétel alapja a mindenkor érvényes felvételi követelményrendszer által előírt feltétel megléte. Ugyanolyan esélyt adunk a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak, mint a többieknek. A tanításban, ismeretközvetítésben: az ismeretközlésben és tanításban a tanulók azonos jogok alapján részesülnek. A tanulócsoportok beosztásánál sincs semmilyen megkülönböztetés. A gyerekek / tanulók egyéni fejlesztésében: a tehetségesekkel, illetve lemaradó tanulókkal való foglalkozás alapja a tanuló rátermettsége, képességei illetve a rászorultsága és nem egyéb szempontok. Az értékelés gyakorlatában: a pedagógiai programban és a Szervezeti és Működési Szabályzatban megfogalmazottak alapján járunk el. Tanulói előmenetelben: a pedagógiai program előírása alapján. A fegyelmezés, büntetés gyakorlatában: a házirend szabályai mindenkire egyformán vonatkoznak, tanárra és diákra egyaránt. A tananyag kiválasztásában, alkalmazásában és fejlesztésében: kerettantervre alapuló, kompetencia alapú oktatás folyik. A továbbtanulásban, pályaorientációban: a megfelelő pályaválasztásban minden tanuló segítése az osztályfőnökök feladata. A humánerőforrás-fejlesztésben: pedagógusok szakmai továbbképzésében figyelembe vesszük az egyéni igényeket és azokat az iskolai szükségletek összehangolásával, az érettségi követelmények teljesítése érdekében tervezzük meg. A partnerség-építésben és kapcsolattartásban: a szülőkkel, segítőkkel, a szakmai és társadalmi környezettel: az intézmény szoros kapcsolattartással gondoskodjon a szülőkkel való együttműködésről. A szülői értekezleteken és fogadóórákon kívül is és jelzőrendszeri tagként a családvédőkkel is. Az intézmény gondoskodik arról, hogy a hátrányos helyzetű tanulók minden igénybe vehető juttatásról információt kapjanak. 18

A szabadidős tevékenységekbe fokozottan vonja be az intézmény a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóit és a sajátos nevelési igényű tanulókat, törekedve kiemelkedő készségeik kibontakoztatására. Az egészségnevelési program Rendelkezünk a közoktatásról szóló törvény 48. (3) értelmében kidolgozott egészségnevelési programmal, melyet az OM által kiadott program alapján kollégáink a helyi viszonyokhoz alkalmazva, az iskola-egészségügyi szolgálattal egyetértésben állítottak össze. Az egyes tantárgyak tanítása során különös hangsúlyt fektetünk a nevelés e fontos területére. Programunk részletesen tartalmazza az egészségneveléssel kapcsolatos feladatok rendszerét. Az egészségnevelési program a pedagógiai program kiegészítése. Környezeti nevelési program Nevelési rendszerünkben különös hangsúlyt kap a környezeti nevelés, hiszen városunk környezeti szennyezettsége az itt található környezetterhelő és egészség-veszélyeztető ipari létesítmények miatt sok veszélyt hordoz magában. Csak úgy élhetünk együtt a veszélyforrásokkal, ha azok csökkentésére felkészítjük tanítványainkat is. Ennek érdekében a városban működő Környezetvédelmi Egyesület segítségét is igénybe vesszük, a vegyipari üzemekkel együtt készítjük fel a környezet védelmére tanítványainkat. A környék természeti kincseinek, értékeinek megőrzése érdekében támogatjuk a civil szervezetek kezdeményezéseit. A közoktatásról szóló törvény 48. (3) értelmében kidolgozott kiegészítő környezeti nevelési programunkat a pedagógiai program részeként használjuk. Minőségirányítási program A nevelő-oktató munka egészére vonatkozó ellenőrzési, értékelési, minőségirányítási programot az 1993. évi LXXIX. Törvény 40. (11) bekezdése alapján kidolgozott és a fenntartó által elfogadott, a pedagógiai program mellékletét képező Minőségirányítási program tartalmazza. A Minőségirányítási program tartalmazza az intézményben vezetői feladatokat ellátók és a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szempontjait és az értékelés rendjét is. 19

Eszközök és felszerelések jegyzéke A közoktatási törvény és annak végrehajtási rendelete szerint a fenntartóval egyeztetve meghatároztuk azt a minimális eszközrendszert, amellyel oktató-nevelő munkánkhoz rendelkeznünk kell. Ennek alapján folyamatosan gondoskodunk a szükséges eszközök beszerzéséről, munkánk feltételeinek biztosításáról. (A jegyzéket, melynek alapján fejlesztésünket terveztük a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 7. számú melléklete tartalmazza.) Az iskolahasználók együttműködése Pedagógiai munkánk során arra törekszünk, hogy az iskola, a család és a társadalmi környezet különböző nevelési hatásai egységes hatásként érjék tanítványainkat. Ennek érdekében folyamatosan kapcsolatot tartunk a szülőkkel, biztosítva számukra az iskolai munka megismerésének lehetőségét, sőt bekapcsolódásukat olyan területeken, amelyekben ők a szakemberek. A szülőket rendszeresen tájékoztatjuk nevelési programunkról, az általunk képviselt értékrendszerről, ezzel is segítséget nyújtva gyermekeik helyes neveléséhez. Az iskolai oktatás formái: Az intézmény az alapító okiratnak megfelelően egységes középiskola, többcélú közoktatási intézmény (gimnázium és szakközépiskola). Négyosztályos gimnáziumi oktatás A négy évfolyamos rendszerben működő gimnáziumi oktatás-nevelés célja - a közoktatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a 9. évfolyamtól az általános műveltség megalapozása, valamint az érettségi vizsgára, a felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás, valamint a munkába állást elősegítő tevékenység. A gimnázium 11. évfolyamától kezdődően az emelt szintű érettségire felkészítő, illetve segítő elméleti képzés is folyik a szabadon felhasználható órakeret lehetőségein belül. A négyosztályos gimnáziumi oktatásra azokat a nyolcadik osztályt végzett tanulókat várjuk, akik általános iskolai tanulmányi eredményeik alapján felsőfokú tanulmányokra készülnek, illetve az érettségi vizsgát követően egy emelt szintű szakképesítés megszerzését tűzték ki célul. 20