Népviselet öltözködés és ruházat Tárnokon A népviselet tükrözi viselője korát, nemét, társadalmi rangját, foglalkozását, etnikai hovatartozását, szülő-, lakóhelyéhez, ill. tájhoz, régióhoz való kötödését. Mindezek a jellemzők megtalálhatók a magyarországi szlovákok népviseletében is, amelynek töredékei a 18. századból és a 19. század első feléből állnak rendelkezésünkre. A 19. század elejéig, közepéig tartó időszak népi öltözetvilágáról már van képünk azoktól, akik a legtovább megőrizték azt, ők a tiszántúli szlovákok. Legkevésbé ismerjük a dunántúli szlovákok népviseletét. /Bakonycsernye, Sóskút, Tárnok, Szápár/ A Pest környéki helységekben a szlovákok magyarokkal, németekkel éltek együtt. Hagyományos öltözetüket a második világháborúig megőrizték. Budapest közelsége miatt azonban a városi öltözet gyorsan terjedt. Például a férfiak pantallót, cipőt, nyakkendőt hordtak, s az asszonyaik is hamarabb vetkőztek ki. A férfiak legrégebbi viselete a bőszáru, fehér, durva vászon anyagú gatya. Nyáron felsőruhaként viselték, csak hidegebb napokon vettek fel rá egy sötétebb posztóból készült szűkszárú nadrágot. Az 1900-as évek elejétől kezdve a nyári viseletből eltűnt a gatya, mint felső ruhadarab, csak alsóruhaként használták. A nadrágra hosszú ujjú fehér, kisgalléros, végig gombos inget vettek fel. Hűvösebb napokon mellényt és kiskabátot, ami egyébként az ünnepi viseletet is jelentette. Mindkettőt sűrű gombozás díszítette. A hétköznapi öltözetüket kék vászonból készült, mellmagasságig érő, un. vincellér kötény egészítette ki. A fejükön keskeny karimájú kalapot viseltek. Lábukon korábban csizmát hordtak, amihez jól ment a divatossá vált pricsesz nadrág. A XX. században terjedt el a bakancs, majd a félcipő, ami magával hozta a pantalló elterjedését.
A nők viselete egyszerű, nem túl színes, szolidan díszített, mutatós viselet volt. Fő elemei: alsó mellény (pruszlik), ing (rukavce), vattás szoknya (vatóka), alsó szoknya (alsóka, spodna szuknya) felső szoknya (szuknya), kötény (ketinka), felső blúz (kacamajka vagy repika), felső mellény (pruszlik), fejkendő, a színes kasmír vállkendő (rucsnyík), meleg, gyapjú vállkendő (berlinov rucsnyik). Mind hétköznap, mint vasárnap felsőtestükön majdnem térdig érő fehér vászon inget viseltek, melynek neve rukavce. Ez nyakában dúsan húzott, elől függőlegesen hasított, csipkével vagy keskeny, vékony tűzéssel díszített apró gombos ruhadarab volt. Az ujja szűk, általában könyökig érő, szintén tűzéssel, csipkével díszítve. Az ünnepi viseletet keresztszemes hímzéssel díszítették, a vállát elől és hátul is rávarrással erősítették.
Nálunk az ujjatlan pendelyt, alsó ingvállat a pruszlik helyettesítette, amely általában fehér anyagból készült. (bieli prusliak) A XIX-dik századi női paraszti szépségideált a kerek csípőformájú nő testesítette meg, sugallva az erős munkabíró nő alakját. Ezt az alakot több helyen úgy próbálták elérni, hogy több szoknyát vettek fel. Tárnokon a sok szoknya helyett vattás szoknyát viseltek (vatóka). Ez egy viszonylag súlyos ruhadarab, ezért kantárral látták el, hogy a szoknya súlyát ne a csípő, hanem a vállak cipeljék. Valamennyi szoknya úgy készült, hogy elől nem ráncolták be, sima volt, így csak a csípőt emelte ki. Az alsószoknya fehér vászonból készült, alul csipke díszítéssel. A jó tartás érdekében erősen keményítették. A felső szoknya általában gyapjúszövetből, esetleg bársonyból készült. Színe a fiataloknál a bordó, kávébarna, zöld, az idősebbeknél sötétkék sötét barna, fekete, kockás vagy apró, önmagában nyomott mintás. A hétköznapi viseletben szerették a karton és kékfestő anyagot is. A szoknyákat sűrűn ráncolták, majd rakták és levasalták. Így kapták a harmonikaszerű szép formát.
A szoknyák elején hasíték húzódott, ezért ezt el kellett takarni. A kötény viselése így elengedhetetlenné vált. Az asszonyok köténye fekete és sötétkék, fényes úgynevezett rumburgi vászonból készült. Az alját és a tetejét úgy szegték be, hogy az egyben a díszítését is szolgálta. Az ünnepi kötények felső két sarkát hímzéssel, monogrammal díszítették. Mindig összehajtva tárolták, így viseléskor négyzet vagy téglalap alakú formák rajzolódtak ki. Ezeket a kötényeket nem vasalták, csak egyenesítették, fényesítették. A fiatal lányok és menyecskék ünnepek alkalmával fehér vászonból készült kötényt, úgynevezett fertuskát viseltek. Ennek szélét csipke díszítette, aljába is csipkebetétet varrtak. Erősen keményítették, majd kivasalták és harmonikaszerűen összehúzták. Másik változata volt, hogy ráncolták és harmonikaszerűen levasalták. Hátul masnival kötötték a derékra. A fiatalok viseletéhez tartozott a pruszlik (ujjatlan mellény). Ez általában megegyezett a szoknya színével. A karkivágás hátsó részét, valamint a nyakkivágást keresztszemes hímzéssel, vagy rátéttel díszítették. Elől apró gombokkal zárták.
Ehhez hozzátartozott a színes, rojtos szélű kasmír vállkendő, amely mindig harmonizált a szoknyával és a mellénnyel. Úgy kötötték meg, hogy hátul látni lehessen a mellény hímzését, díszítését. Az idősebb asszonyok felső blúzként repikát, vagy kacamajkát viseltek. A repika rövid, éppen derékig érő, gallér nélküli, ujjal ellátott mellény. Anyaga szövet, bársony, vászon, vagy kékfestő. A gombolás mentén és alul díszítésként bársony szalagot vagy rátétet használtak. A hétköznapi vászon repikákat apró tűzésekkel díszítették. A kacamajka inkább a hideg napokra való viselet volt. Szövetből, bársonyból készült. A mai kiskabátnak megfelelő célt szolgált. Az ujjait, nyakát, elejét és az alját sujtással díszítették. Kendőjük háromféle: fejkendő, vállkendő, nagykendő A fejkendő különböző anyagból készült. Kedvelték a vékony kartonból készült fejkendőt. Ezt viselték ún. soppkendőként. Hátul, a tarkón kötötték meg, sarkait visszahajtották, így szinte sapkaformát kaptak. Ezt a fiatalasszonyok felső kendőként, az idősebbek pedig az ünneplő kendő alatt viselték, formáját újságpapírral emelték
ki. Hétköznapokon, munka közben egyszerűen csak hátul a sarok alatt megkötötték, és lógni hagyták. A felső kendők anyaga nagyon változatos. Lehetett kartonból, kasmírból, selyemből, flanelből, nagyon népszerű volt az ún. maszárov ruzsnyik. Ez egy vastagabb, felül selyemhatású, önmagában hímzett anyag. A nagy vállkendőt a hidegebb napokon viselték. Vastag gyapjúból készült, színe általában fekete, de előfordult barna és fehér színben is. Hajtóka Hagyományőrző Néptáncegyüttes
A nők hosszú hajat viseltek. Ezt dús haj esetén két fonatba (vrkoc) fonták, majd feltekerték konty formában a fejre, és hajtűvel (hornole) erősítették meg. Lábbelijük: télen magas szárú fűzős cipőt, nyáron bársony-szerű félcipőt, később szandált hordtak gyapjú harisnyával, amelynek színe fekete, kék, barna. Nyakban vékony, 2-3 soros fehér vagy fekete gyöngyöt viseltek.
A gyermekek viseletéről csak a régi fényképek tudnak mesélni, sajnos eredeti ruhadarabok nem maradtak meg. Összeállította : Muskovics Andrea Forrás: Gyivicsán Anna és Krupa András: A magyarországi szlovákok Dr. Gergely Istvánné: Igazgyöngy Saját gyűjtés