A viselet anyaga és készítése

Átírás

1 1. számú melléklet. A viselet anyaga és készítése Az öltözetek hagyományos anyaga a kendervászon. Csömörön nem termesztettek lent és nem tenyésztettek birkát sem. Kendert általában a 40-es évekig termesztettek (Nagytarcsán egy kicsit tovább), melyből a szövést követően különböző minőségű és vastagságú vászon készült. A kendervászonból a század elején még főként a férfi és női öltözetek munkás kiegészítőit varrták (inget és gatyát, rubácsot-alsószoknyát és opleckot-ingvállat), továbbá a háztartásban használt textíliákat (lepedőt, asztalterítőt, konyharuhát). Az ünnepi kiegészítőket otthon szőtt pamutvászonból varrták, ha nem ipari textíliát vagy konfekciót vásároltak, mely a háborúközti időszakban egyre jobban betört a csömöri népviseletbe. A második világháború után otthon már csak rongyszőnyegeket szőttek. Az idősebb nők öltözeténél a festővászon volt az alapanyag, melyből szoknyát, mellényt (životik), kötényt a férfiak részére is varrtak. A vett pamutvásznat (sifont) nagyobb mennyiségben a közelben fekvő Monorra hordták kelmefestőhöz, ezért nevezték monorszkának. Itt festették meg az indigókék különböző árnyalataira a kékeslilától a középkéken keresztül egész a kékesfekete színekre. A szoknyákra és a mellényre kis apró világoskék és fehér mintájú kékfestőt is használtak (okavá-szemes, futinová-futó). Az ünnepi egyszínű kékfestő kötényt (fényes) saját kezűleg, otthon mángorolták, aztán Kistarcsára vitték, ahol egy asszony glancolta, fényesítette azokat. A cukros vízbe vagy zselatinos oldatba mártott kötényt márványkőre fektette, és gömbölyű üveggel (izzó) dörzsölte-csuhrálta. A kifényesített kötény csillogó, kemény lett. Hosszabb hordás után, amikor a kötényt már ki kellett mosni, elvesztette fényét, és ezután már csak munkanapokon hordták. A női öltözet ünnepi kiegészítőinek készítéséhez (szoknya, vizitka, kacamajka, kendő) különböző vásárolt, iparilag előállított anyagot használtak. Legdrágább a selyem atlasz (hatlasz) selyem (hodbab), lüszter, bársony, posztóvászon (szúkno, szövet), újabban brokát is (hodbab, brokát) mindegyik különböző színben, egyszínűek és mintásak. Legkedveltebbek a virágmintásak voltak, a század elején leginkább a gépi hímzésű apró lila, kék és zöld színű virág mintájú fekete atlasz (pukaví hatlas) terjedt el. A pamutanyagokat, a fehér sifont és perkált ünnepi opleckok (ingváll) és kötények, kendők készítéséhez használták, a színeseket, mintásakat (karton, zefír, barhet), főként a hétköznap viselt szoknyákra és vizitkákra (hosszú ujjú blúzra). A múltban az anyagokat, a kész öltözékeket és a kiegészítőket főleg a közeli városokban tartott vásárokban (Vác, Pécel, Gödöllő) és természetesen a budapesti üzletekben, boltokban vásárolták meg. Budapesten iparosok is voltak, akik rendelésre, a vevő ízlésének és szükségleteinek megfelelő árut készítettek. A háborúközti időszakban a faluba vállkendőket egy Zsidó Marcsa nevezetű boltos járt árulni, akitől hitelbe is lehetett vásárolni, és aki a pénzért csak a következő évben jött el, mivel ősszel a parasztembernek nem volt pénze, viszont az egész telet az öltözetének szépítésével, bővítésével töltötte. Tavasszal az első eladott borsó árából rendezte tartozását (borsópénz). A vásárokon a múltban a siricét (férfi kabát) és a férfi öltözet egyéb kiegészítőit is megvásárolták (nadrágot, mellényt, városi inget, kalapot és egyebet). A második világháború után a vásárlások a pesti üzletekbe orientálódtak, néhány dolgot Szlovákiából szereztek be (barhet, brokát, rövidárut szalag, hímzett szalag, gépi csipke és hímzés), annak ellenére, hogy a faluban volt méter- és rövidáru kereskedés. Több öltözetkiegészítőt (szőrme, színes harisnya) a mai napig maszekoknál vásárolnak, akik termékeiket különböző vásárokon, piacokon árulják, és a népviseletben járó vevőkre összpontosítják kínálatukat. A múltban (és részben még most is) a nők több öltözetkiegészítőt maguk varrtak. Ezek leginkább egyszerű szabású vászon kiegészítők (alsószoknya, ingváll,

2 2 szoknya, hétköznapi kötény, gatya és otthoni textíliák). A tradíciós ruhák (alsószoknya, ingváll, gatya és férfiing) az otthoni vászonszélesség méretéből indultak ki. Az egyes darabok derékszögű részekből varrták össze, és szükség szerint ráncolással igazították méretre. (alsószoknya, szoknya, az ingváll ujjai). Az otthoni vászon (pola) cm-es volt. A pola kifejezést gyakran használták akkor is, ha már nem otthoni vászonról volt szó (pl. 6 polás szoknya kartonból). Az asszonyok ráncolni tudták a szoknyát és az ingváll ujját. A szoknyát úgy ráncolták, hogy a szoknya egyes összevarrt részeit nyers, nem megfőzött keményítőbe áztatták, és egy kicsit vizesen megvasalták. A még nedves szoknyát hosszában feltekerték, asztalterítőbe tekerték és hagyták száradni, majd szárazra vasalást követően beráncolták és feltekerték. Az így készült ráncok sokáig kitartottak, de nem szabadott a szoknyát kimosni. Mosás után ismét ráncolni kellett, vagy már csak hétköznap hordták. A század elején mindent kézzel varrtak, csak a húszas években kezdték vásárolni a varrógépeket (masina). Azok az asszonyok, akiknek nem volt varrógépük, ismerősökkel, barátnőkkel varrattak, gyakran valamilyen ellenszolgáltatás ellenében. A varrónő szűk ingvállakat, szoknyákat, vizitkákat, kacamajkákat varrt. Csömörön ezen kívül szabó is volt, aki a férfiruhákat varrta (nadrágot, mellényt, kabátot), ha azokat nem vásárban vagy üzletben vásárolták meg. Neki is gyakran természetben fizettek (gabonával vagy napszámos munkával). A cipőt és csizmát helybéli cipész készítette (Vígh Lajos cipészmester). A varrógépek megjelenése a csömöri háztartásban a népviselet díszítésében is változásokat hozott. A negyvenes években a kézi hímzés mellett egyre gyakrabban hímeztek géppel. Amíg csak kézi hímzés volt, a lányok és asszonyok keresztszemes hímzést, összekötő hímzést (szem i tanka), fehér lyukacsos hímzést (na deravo) és telt hímzést készítettek, akár spontán vagy minta után. Az ügyesebb asszonyok általában le is tudták rajzolni a mintát, de a faluban volt néhány asszony, akik mások részére is elkészítették a mintát. A háborúközti időszakban a lányok még jártak fonóba. Bár ebben az időszakban már fonni nem fontak, de megmaradt az elnevezés és az a szokás, hogy télen a lányok (idősebbek és fiatalabbak külön-külön) egy-egy háznál találkoztak, együtt varrtak, hímeztek és idejöttek utánuk a legények is. A csömöri népviseleten aránylag sok a hímzett rész (férfiing, ingváll, szűk ingváll, vizitka-blúz, férfi és női kötény, kendő). A század elején a kézi hímzés szerényebb volt, a varrógép megjelenésével ez a munka könnyebb lett, és az egyes részeken a hímzés az egész felületet lefedte (fehér kötény-sata, vizitka újabb változata, a fehér fejkendők szélei visívaní kendő, stb.) Ezután a környező régiókból származó új motívumokat is elkezdtek használni. A század közepén nagy hatásuk volt a Palóc öltözet tarka növény motívumainak (paradičkové). A gépi hímzés megkönnyítésére napjainkban is minták sablonok szolgálnak, melyeket nyomnak, illetve drukkolnak. A hímzésmintáknak különböző megnevezésük van (matyó rózsa paradičkové, virág, nagytarcsai minta, csömöri minta, stb.). A gépi hímzés sajátos díszítési mintát hozott létre, a stepálást, ahol a mintát csak akkor rajzolták elő, ha a kötény nagyobb felületén volt. Stepálással főként a női hétköznapi és gyász idején viselt kötényeket, továbbá néha a férfi kötényeket díszítették. A gépi varrás elterjedésével elveszett a helyi hímzés egyedisége, amit a kézi hímzés során az egyedi fantázia és ízlés fokozott. A nők fiatalabb generációja már nem érezte szükségét annak, hogy elsajátítsa néhány nehezebb hímzés technikáját. A nehezebb gépi hímzést a faluban csak pár nő tanulta meg, akik pénzért hímzésre szakosodtak. Kedvelt munkalehetőség volt, főleg a második világháború után, a szövetkezetek alapítása előtt, amikor nem sok munkalehetőség akadt. Hímeztettek az asszonyok Csömörön kívül is, főként fej- és vállkendőket. A hetvenes-nyolcvanas években ismét kezdtek Csömörön kézzel hímezni (többnyire lapos hímzés előnyomott minta alapján), divatba jöttek a hímzett terítők, függönyök, párnák. Az ornamentika a gépi hímzés utolsó időszakából származó gazdag virágos motívumokra épül.

3 3 A hímzés színezete tarka, kihasználva a hímzőfonal jelenlegi gazdag színskáláját (éles és tört árnyalatok) a helyi ízlésnek megfelelő néhány közkedvelt szín figyelembevételével. Így pl. közkedvelt szín a halvány/világoskék (nyebová-égszínkék) és élénk kék (parasztkék), sötétkék, lila, sárga (citrom és narancs) a zöld különböző árnyalatai (libuska zöld, moha zöld, olaj zöld), továbbá rózsaszín, bordó, eper (frézia) ciklámen (cviklová) barna, bézs (drapp), szürke. Hagyományosan megmaradt a színek szimbóluma, a gyász színei a fekete mellett a zöld, sötétkék és a lila. A ruhákat fedeles ládában tárolták, melynek a belső oldalán rekesz volt az apróságok részére. A háborúközti időszakban már mindennapos volt a szekrény és a fiókos fehérneműs szekrény, a sublót. Egyházi, valamint ünnep- és hétköznapok jellegzetes viseletei korcsoportonként A templomba belépve meg lehetett állapítani a viselet tulajdonosáról, hogy asszony vagy lány az illető, továbbá hogy milyen ünnep van, gyászol-e, stb. Újévi öltözet Selyemszoknya hodvábná suknya. - Fiatalok fehér szoknyában, kékkel fehérrel kivart köténnyel. - Asszonyok selyemben. Katolikusok az ohnyivót is viselték. - Mamik fekete vagy barna pukavó obleket hordtak.

4 4 Vízkereszt: Selyemszoknya -hodvábná sukna - Fiatalok fehér selyemben, nyakrakendővel (vállkendő) na hrdlo rucsnik - Asszonyok selyem oblekban, nyakrakendővel. - Mamikák sötét pukavó oblekben.

5 5 Hamvazószerda: Mindenki feketében járt. Népszerű volt a selyemcsíkos szövet és a fekete pukavó Virágvasárnap: Jellemzően a fekete pukavót viselték.

6 6 Nagypéntek: Fekete selyemcsíkos szövet, fekete festő (farbjarskvo). Húsvét: - Lányok fehér selyemben. - Asszonyok selyem oblekben, fiatal asszonyok a menyasszonyi szoknyájukat viselték vysívani kendővel. - Mamikák is selymet viseltek ezen az ünnepen (pukavó oblek).

7 7 Pünkösd: - Lányok fehér selyemben. - Asszonyok ohnyivót és cvyklovít (oblekot) viseltek. - Mamikák, akik gyászoltak fekete selyem csíkos szövetet viseltek.

8 8 Búcsú: Lányok világos selyemben, a máriáslányok fehérben. Asszonyok selyemben. Mamikák koruknak megfelelő selyemben, később szövetben és barhetben.

9 9 Úrnap: Lányok fehér selyemben. Asszonyok selyemben. Mamikák koruknak megfelelő sötét selyemben, később bimbós szövetben.

10 10 Augusztus 20.: Lányok színes pukavi szövetben mentek a templomba. Asszonyok szövet, illetve barhet szoknyát viseltek. Mamikák koruknak megfelelő szövet, illetve barhet szoknyát viseltek. Advent: A lányok, asszonyok adventben a sötét színeket viselték. Mamikák kétszer kék festőben jártak.

11 11 Karácsony: Szenteste minden korosztály barhet szoknyát viselt. Karácsony első és második napján selymet viseltek. Vasárnapok: Első vasárnap brokát szoknyában, harmadik vasárnap kékfestőben, illetve barhet szoknyában mentek templomba.

12 12 Aratás: Mindenki a korának megfelelő hétköznapi (kivasalt) szoknyát viselt. A csömöri szokások csak az aratási munkák végzése közben engedték meg a fejkendő hátrakötését.

13 13

14 14 Szüret: Munkához mindenki a korának megfelelő hétköznapi (kivasalt) szoknyát visel. A szüreti mulatságon a bírópár csömöri viseletben vett részt. A lányok a szüreti felvonulásra fehér Ilonkaselyem anyagból készült beráncolt szoknyát viseltek. A népviseletet magyar nemzeti szalaggal díszítették. Piros pruszlikot (mellényt), pártát és kötényt viseltek hozzá. Csömörön nem viseltek piros csizmát, helyette úgynevezett spanglis cipőt hordtak. Az asszonyok szövet, illetve barhet szoknyát viseltek. A mamikák koruknak megfelelő szövetszoknyát hordtak.