OTP Abszolút Hozam Az alap bemutatása Az alap neve: OTP Abszolút Hozam Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, abszolút hozam alap kezelő neve: OTP kezelő Zrt. Az alap indulása: 2006. július 11. Benchmark: Teljesítményértékeléshez használt mutató: 100% ZMAX Befektetési politika Az alap célja, hogy a rövid távú kockázatmentes hozamot szignifikánsan meghaladó megtérülést biztosítson a befektetési jegy tulajdonosok számára, a kockázatok alacsony szinten tartása mellett. Az alapkezelő azt tekinti elsődleges feladatának, hogy az alap a rövid lejáratú állampapírhozam feletti többlethozam eléréséért cserébe a lehető legalacsonyabb többlet-kockázatot vállalja fel. Ennek érdekében az alapkezelő folyamatosan elemzi a szóba jöhető befektetési lehetőségeket várható hozam és várható kockázat szempontjából. Az alap kezelője Czachesz Gábor befektetési igazgató Havi aktualitások Január végén indikátoraink a volatilitás emelkedését jelezték előre. Ebből kiindulva, óvatossági alapon január végén, majd február elején növeltük a részvénypiacok esése ellen védő fedezeti pozíciók arányát az alapban, ami helyes döntésnek bizonyult. A múltban a hasonló, túlértékeltségből és túlpozícionáltságból táplálkozó korrekciók általában hosszabb lefutásúak voltak, így erre számítva továbbra is tartjuk a januárban kinyitott fedezeti pozíciók nagyobb részét, miközben kvant stratégiáink pozíciómérete a volatilitás növekedésével fokozatosan lecsökkent. Mindez nettó short pozíciót jelent, így a február második felében kibontakozott visszapattanás miatt az alap februári hozama végül negatív lett. Aktuális (2018.02.28.) teljesítmény és kockázati mutatók Évesített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Hozam ZMAX Különbség Az alap és a ZMAX index évesített* múltbeli hozamai -0,48% -0,57% 0,67% 0,65% 0,02% 4,26% 1,65% 2,61% 3,86% 4,46% -0,60% 4,26% 4,92% -0,66% * en alapuló nettó hozamok, az 1 évnél hosszabb időtávokon évesített hozamok (a kamatos kamatszámítás módszerével tört kitevővel, 365 napos éves bázison számolt adatok) Az alap vagyona és árfolyama Az alap vagyona és árfolyama Deviza 2018.02.28. * Árfolyam** A sorozat 26 032 546 443 1,625629 * A különböző befektetési jegy sorozatok nettó eszközértéke összesen ** Egy jegyre jutó nettó eszközérték Az alap és a árfolyamának alakulása Az alapra vonatkozó releváns kockázati mutatók Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Szórás Sharpe Max.visszaesés 3,60% -0,16-3,46% 4,05% 0,01-5,74% 4,34% 0,6-5,74% Az alap kockázati besorolása Az alap kockázata: számottevő 1 2 3 4 5 6 7 Ajánlott befektetési időtáv: 3-5 év 10,28% -0,06-28,33% 9,94% -0,07-29,88% A felsorolt kockázati mutatókról bővebben olvashat a honlapunkon (www.otpalap.hu) található termékoldal Hozam és kockázat menüpontjában! Az elmúlt tíz naptári év teljesítménye 1,80 1,70 1,60 1,50 1,40 1,30 2006.07.11. - 2018.02.28. 20% 15% 10% 5% 0% -14,69% 8,95% 17,74% 9,24% 8,14% 5,54% 4,92% 5,73% -2,46% 7,49% 16,14% 4,67% 5,21% 2,46% 3,22% 1,25% 0,10% 0,81% 2,09% 1,20 1,10 1,00 0,90 0,80 2006.07.11 2009.07.11 2012.07.11 2015.07.11 Az alap havi hozamainak alakulása -5% -10% -15% -20% 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Év 2018 2017 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Jan. -0,37% 1,83% -2,40% 0,17% 1,66% 1,78% -4,76% -3,37% 1,32% 0,41% -2,32% 0,01% Feb. -0,48% -0,12% -0,16% 2,32% 0,79% 1,90% -0,80% -1,15% -0,94% -0,50% -0,43% -0,28% Már. 1,08% 2,43% -0,06% -0,93% 1,35% 2,08% 1,12% 1,91% 7,46% 1,00% 0,64% Ápr. -0,26% 1,44% 0,24% 0,24% 0,26% -2,43% 2,82% 1,21% 2,23% 1,96% 3,94% Máj. 0,27% 1,25% 1,47% 0,76% 1,90% -0,81% -1,50% 4,00% 2,99% 0,56% 1,48% Jún. -0,34% -0,20% -0,17% 2,68% 0,20% 0,93% -1,75% -0,19% -0,25% -0,66% 1,76% Júl. -1,10% 1,68% 0,49% 0,20% 1,58% -0,45% 0,13% -0,74% 2,17% 0,15% 0,51% Aug. -0,25% 0,12% 0,28% 1,19% 0,26% 2,66% -2,17% 1,82% 2,93% 0,23% 0,67% Szep. 1,22% -1,33% -0,62% -0,57% 2,37% -0,68% 5,04% 1,55% -0,48% -1,99% 1,96% Okt. 0,61% -0,01% -0,23% -1,39% -0,07% 1,65% -2,96% -0,34% -15,15%0, 85% Nov. -0,43% 0,22% 0,01% 0,53% 2,81% -1,11% 2,38% 4,33% -0,04% -1,41% -2,06% Dec. -0,40% 0,03% -0,68% 0,01% 0,77% 3,05% 1,96% -3,16% 0,16% 3,59% -1,07% Éves 2,09% 0,10% 3,22% 5,21% 16,14% -2,46% 4,92% 8,14% 17,74% -14,69% 8,61%
OTP Abszolút Hozam Az alap portfoliójának aktuális összetétele Eszközösszetétel 2018.02.28. 100,0% Követelések 43,6% 26,8% Betétek 23,3% Részvények 5,3% Államkötvények 2,0% Egyéb kötvények 1,6% Fedezeti ügyletek eredménye -0,1% Kötelezettségek -2,5% 10%-ot meghaladó eszközök: Nettó összesített kockázati kitettség*: 69,17 * Nettó összesített kockázati kitettség: Kockázatvállalási mutató, amely figyelembe veszi a származtatott ügyletek (pl. tőkeáttétel) által hordozott kockázatot is. A 100-nál magasabb érték tőkeáttétel alkalmazására utal, azaz az alap árfolyama a piacit meghaladó mértékben is változhat 10%-nál nagyobb kockázati Short USD Long Lekötött Betét OTP 50%-nál nagyobb kockázati 100%-nál nagyobb kockázati * a 27-ével bezárólag megkötött ügyletek alapján TER (Total Expense Ratio) 2016 2,25% kezelési díj: 2,0% Vezető forgalmazó Társforgalmazók Bloomberg kód OTP Bank Nyrt. Codex Tőzsdeügynökség, Concorde, Erste PB, Raiffeisen PB, SPB A sorozat; ISIN-kód: HU0000704457 OTPARFB HB Jogi nyilatkozat A dokumentum marketingközlemény. Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódjon az forgalmazási helyein található kiemelt befektetői információjából, hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetőek.
OTP EMDA Az alap bemutatása Az alap neve: OTP EMDA Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap kezelő neve: OTP kezelő Zrt. Az alap indulása: 2008. május 15. Benchmark: Teljesítményértékeléshez használt mutató: 100% ZMAX Befektetési politika Az alap célja a kockázatmentes hozamot meghaladó megtérülés elérése. Ennek érdekében az alapkezelő abszolút hozam stratégiát követ, az alap portfolióját aktívan kezelve. Az alapkezelő az alap vagyonát a lehető legszélesebb lehetséges befektetési területen és globálisan fektetheti be: bankbetétekbe, állampapírokba, vállalati és eszközfedezeti kötvényekbe, devizákba, Az alap kezelője Büki András befektetési igazgató befektetési jegyekbe, egyéb befektetési eszközökbe, korlátozottan részvényekbe, valamint ezekre és árupiaci termékekre, kamatokra, indexekre vonatkozó származtatott ügyletekbe. Az alap az OECD országok körén kívül is vállalhat deviza és egyéb kockázatokat, emellett felvehet nem befektetési minősítésű hitelkockázatot hordozó pozíciókat is. A hagyományos hosszú pozíciókon kívül az alap felvehet rövid pozíciókat is, amely esetben az áresésből profitálhat. Az alap kifejezetten kockázatos, különösen a származtatott ügyletek és a tőkeáttételes pozíciók felvételének lehetősége miatt. Az alap befektetései nem köthetők előre meghatározott piacokhoz, eszközosztályokhoz, vagy piaci régiókhoz. Az alapkezelő a várakozásainak megfelelően, saját belátása és döntése alapján elsősorban fundamentális faktorokra, kisebb részben technikai tényezőkre alapozza befektetési döntéseit és pozícióinak felvállalását a várható hozamok és kockázatok mérlegelésével. Havi aktualitások Az árfolyama nagyot emelkedett februárban. Ebben leginkább a dollár erősödése és a forint gyengülése játszott szerepet. Azt gondoljuk, hogy az elkövetkező időszak domináns trendje a dollár erősödése lehet, ami sokakat meglepetésként ér majd, ezért az elmozdulás akár drámai mértékű is lehet, amiből az jelentősen profitálni fog. A monetáris politikai divergencia egyre hangsúlyosabb lesz, az új elnököt kapó amerikai jegybank továbbra is abban az irányban tűnik elkötelezettnek, hogy mielőbb normalizálja az alapkamatot, miközben az EKB még a kamatemelés előszobájába se tudott belépni, nem beszélve az MNB-ről, aki még továbbra is lazít. A dollár eközben 1 évre 2.6%-kal többet kamatozik, mint a forint, tehát az USD long pozíció ennyit hoz változatlan árfolyam mellett évente. Az ezüst long méretét a felére csökkentettük, a teljes nemesfém kitettség 18% körüli. Tovább vásároltuk az argentin pesóban denominált rövid kötvényeket, illetve nyereséget realizáltunk Agrokor kötvényünkön. Kolumbiai részvény ETF-et vásároltunk. Az árfolyamának alakulásában meghatározó a dollár, az ezüst, a török líra long, illetve a forint, a koreai won, dél-afrikai rand, lengyel zloty és a magyar kamat short. Aktuális (2018.02.28.) teljesítmény és kockázati mutatók Az alap és a ZMAX index évesített* múltbeli hozamai Évesített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Hozam ZMAX index Különbség -12,09% -12,18% 6,37% 0,65% 5,72% 4,45% 1,65% 2,79% 13,87% 4,39% 9,49% * en alapuló nettó hozamok, az 1 évnél hosszabb időtávokon évesített hozamok (a kamatos kamatszámítás módszerével tört kitevővel, 365 napos éves bázison számolt adatok) Az alap vagyona és árfolyama Az alap vagyona és árfolyama Deviza 2018.02.28. Árfolyam* 29 034 922 232 3,571578 * Egy jegyre jutó nettó eszközérték Az alap és a árfolyamának alakulása Az alapra vonatkozó releváns kockázati mutatók Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Szórás Sharpe Max. visszaesés 12,30% -0,99-18,11% 13,67% 0,42-20,61% 15,72% 0,18-21,37% Az alap kockázati besorolása Az alap kockázata: jelentős 1 2 3 4 5 6 7 Ajánlott befektetési időtáv: 3-5 év 19,02% 0,5-35,01% A felsorolt kockázati mutatókról bővebben olvashat a honlapunkon (www.otpalap.hu) található termékoldal Hozam és kockázat menüpontjában! Az elmúlt tíz naptári év teljesítménye 4,30 3,80 3,30 2008.05.15. - 2018.02.28. 50% 40% 30% 42,60% 25,33% 24,52% 27,38% 39,04% 2,80 2,30 1,80 1,30 0,80 2008.05.14 2011.05.14 2014.05.14 2017.05.14 20% 10% 0% -10% -20% 9,93% 6,01% 9,24% 5,54% 5,73% 11,10% 7,49% -8,90% 4,67% 2008* 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2,46% -13,23% 1,25% * 2008: töredék év, az alap indulásától számított nominális, nem évesített hozam 0,81% -7,38%
OTP EMDA Az alap havi hozamainak alakulása Év 2018 2017 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 Jan. -4,43% 3,78% 0,73% -6,87% 14,06% -2,58% -3,98% -4,62% 2,96% 4,68% Feb. 6,04% 2,89% 8,85% 1,04% -5,06% 8,53% 1,29% -5,80% 1,75% -5,13% Már. -0,29% 9,69% -7,89% -1,69% 5,29% 3,90% -12,21% 1,32% 4,19% Ápr. -0,01% 7,06% 11,63% 0,06% -1,70% -1,47% -9,78% -1,49% 11,34% Máj. -2,05% 1,13% 1,99% 0,33% 2,18% 13,69% 3,91% 7,36% 5,28% 0,28% Jún. -1,32% 0,76% 3,52% 2,88% -1,97% -0,15% -7,26% 2,91% -1,13% 0,60% Júl. -4,97% -0,43% -7,57% 7,53% -2,64% -0,44% 9,20% 1,82% 5,96% 0,60% Aug. 0,08% 0,25% 1,19% 6,85% 0,62% 1,33% 3,26% 0,64% 3,84% 0,98% Szep. 1,93% -0,03% -7,49% 3,13% -6,42% -3,36% 36,94% -3,59% -0,42% 0,51% Okt. 0,21% 4,30% 4,89% -0,04% -7,64% 4,24% -1,51% 1,32% -2,82% Nov. -6,32% 1,20% -4,69% -1,77% 6,98% -3,45% 8,52% 12,55% 2,52% 6,40% Dec. -1,10% 0,61% -1,78% -0,43% -8,24% 4,31% 3,96% -0,94% 4,48% 3,21% Éves -7,38% 39,04% -13,23% 27,38% -8,90% 11,10% 24,52% 25,33% 42,60% 9,93% Az alap portfoliójának aktuális összetétele Eszközösszetétel Betétek Államkötvények Követelések Egyéb kötvények Részvények DKJ és MNB kötvény Fedezeti ügyletek eredménye Kötelezettségek 2018.02.28. 100,0% 44,5% 21,1% 12,2% 11,3% 9,9% 2,7% 2,0% -1,1% -2,6% 10%-ot meghaladó eszközök: ETF SILVER TRUST TURKGB 11 02/24/2027 Nettó összesített kockázati kitettség*: 488.38 * Nettó összesített kockázati kitettség: Kockázatvállalási mutató, amely figyelembe veszi a származtatott ügyletek (pl. tőkeáttétel) által hordozott kockázatot is. A 100-nál magasabb érték tőkeáttétel alkalmazására utal, azaz az alap árfolyama a piacit meghaladó mértékben is változhat 10%-nál nagyobb kockázati TRY long KRW short RUB short IRS SWAP Pay FIX Ezüst long PLN short ZAR short EUR short 50%-nál nagyobb kockázati short 100%-nál nagyobb kockázati USD long * a 27-ével bezárólag megkötött ügyletek alapján TER 2016 (Total Expense Ratio) 2,12% kezelési díj: 2,00% Vezető forgalmazó Társforgalmazók Bloomberg kód Jogi nyilatkozat OTP Bank Nyrt. CIB PB, Citi, Codex, Concorde, Equilor, Erste, KBC, MKB, Raiffeisen, SPB, Unicredit HU0000706361 OTPEMDA HB Equity A dokumentum marketingközlemény. Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódjon az forgalmazási helyein található kiemelt befektetői információjából, hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetőek.
OTP Föld Kincsei Évesített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Hozam ZMAX index Különbség Az alap bemutatása Az alap neve: OTP Föld Kincsei Származtatott Árupiaci Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, árupiaci alap kezelő neve: OTP kezelő Zrt. Az alap indulása: 2009. február 04. Benchmark: Teljesítményértékeléshez használt mutató: 100% ZMAX Befektetési politika Az alap tágan értelmezett árupiaci kitettséget kínál (lefedve az árupiaci eszközök legnagyobb hányadát, beleértve a nemesfémeket, mezőgazdasági növényeket és állatokat, ipari fémeket, energiahordozókat, stb.). Az alapkezelő abszolút hozam stratégiát követ az alap portfolióját aktívan kezelve, így a hagyományos hosszú pozíciókon kívül az alap felvehet rövid pozíciókat is, amelyek esetben az áresésből profitálhat. A long, vagy short árupiaci kitettséget jellemzően határidős ügyleteken, vagy tőzsdén kereskedett befektetési eszközökön (ETF, ETN, ETC, részvények) keresztül vesszük fel. Nagyobb mértékben közvetlenül a nyersanyagok árfolyamváltozását lekövető instrumentumokba fektetünk, de nyersanyag-kapcsolt vállalatok részvényei is kerülhetnek a portfolióba. A befektetési döntések meghozatalakor fundamentális és technikai tényezőket egyaránt figyelembe veszünk, hosszabb és rövidebb időtávokra is befektetünk, a pozíciók méretét pedig a várható hozamok és kockázatok mérlegelésével határozzuk meg. Az alap a portfolióban található származtatott eszközöknek köszönhetően jelentős kockázattal bír, amelynek csökkentése érdekében fontos az ajánlott befektetési időtáv betartása! Havi aktualitások Február elején megérkezett a korrekció és a volatilitás az árupiacokra is, amely már több nyersanyagra nagyon ráfért. Az esést a nemesfémeknél február végén, március elején a shortjaink zárására használtuk ki. A csapkodásban megpróbáltunk rövidebb távú trade-ekkel is nyereséget elérni: rézben és olajban is voltak néhány napra nyitott, majd nyereséggel zárt pozícióink, de az olajban ezt leszámítva is többször irányt váltottunk. Búzát is vettünk a hónap elején, amely a kedvezőtlen Egyesült Államokbeli időjárás hatására hatalmas ralit produkált. Az itt elért profitot is inkább zsebre tettük később. Az előző hónapban lezárt USD fedezeti ügyleteink hatására a dollár erősödése is kedvezően hatott az teljesítményére, kakaó shortjainkon azonban jelentős nem realizált veszteségünk keletkezett. Összességében az aktív kereskedésünk meghozta gyümölcsét, így a januári veszteségünk nagy részét sikerült ledolgozni és a piacnál számottevően jobb teljesítményt értünk el. A magas szintre emelt kockázati kitettségünk miatt várhatóan magas marad az volatilitása az elkövetkező hónapokban. Aktuális (2018.02.28.) teljesítmény és kockázati mutatók Az alap és a ZMAX index évesített* múltbeli hozamai 6,08% 5,99% 13,50% 0,65% 12,85% 9,44% 1,65% 7,78% 6,88% 3,98% 2,90% * en alapuló nettó hozamok, az 1 évnél hosszabb időtávokon évesített hozamok (a kamatos kamatszámítás módszerével tört kitevővel, 365 napos éves bázison számolt adatok) Az alap kezelője Hosszú Ferenc portfolió menedzser L E G J OBB Á R U P I A CI A L A P LEGJOBB ÁRUPIACI ALAP 6 LEGJOBB ÁRUPIACI ALAP Az alapra vonatkozó releváns kockázati mutatók Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Szórás Sharpe Max.visszaesés 13,86% 0,43-10,22% Az alap által elnyert szakmai díjak 19,40% 0,66-33,31% 18,35% 0,42-33,31% 14,54% 0,2-33,31% A felsorolt kockázati mutatókról bővebben olvashat a honlapunkon (www.otpalap.hu) található termékoldal Hozam és kockázat menüpontjában! Az alap vagyona és árfolyama Az alap vagyona és árfolyama Deviza 2018.02.28. * Árfolyam** A sorozat Árfolyam** B sorozat EUR 37 123 128 645 1,830686 1,745572 * A különböző befektetési jegy sorozatok nettó eszközértéke összesen ** Egy jegyre jutó nettó eszközérték Az alap kockázati besorolása Az alap kockázata: jelentős 1 2 3 4 5 6 7 Ajánlott befektetési időtáv: 3-5 év Az alap és a árfolyamának alakulása Az elmúlt tíz naptári év teljesítménye 2,10 1,90 2009.02.04. - 2018.02.28. 50% 40% 37,58% 1,70 30% 23,94% 1,50 20% 1,30 1,10 10% 0% 6,20% 8,41% 0,10% 5,54% 6,01% 5,73% 3,05% 7,49% 6,25% 4,67% -16,65% 2,46% 1,25% 0,81% 5,90% 0,90-10% 0,70 2009.02.04 2012.02.04 2015.02.04 2018.02.04-20% 2009* 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 * 2009: töredék év, az alap indulásától számított nominális, nem évesített hozam
OTP Föld Kincsei Az alap havi hozamainak alakulása Év 2018 2017 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 Jan. -5,16% 0,29% 12,97% 11,97% 4,44% 3,26% 1,92% -2,80% Feb. 3,82% -1,99% 0,96% 8,59% -4,95% -2,87% -0,08% 2,26% 0,72% 0,88% Már. 3,57% 0,83% 10,25% 2,34% -0,68% 1,92% 1,35% 1,96% 0,58% Ápr. 1,26% 2,79% -10,22% -1,23% 1,55% -0,26% 4,16% 1,84% -0,82% Máj. 5,26% 7,93% 1,85% -1,44% 2,35% 5,40% -1,85% -1,01% -1,22% Jún. -4,54% 1,43% -2,76% -0,04% 2,93% -0,42% -0,36% -2,60% -2,17% Júl. 1,70% -2,13% -9,35% 5,09% -0,38% 3,87% 1,96% -4,68% 4,32% Aug. -1,31% -0,37% 1,82% 1,40% 1,07% 5,12% -1,92% 0,24% 1,91% Szep. 2,50% 1,01% 0,04% -1,64% 0,22% 1,80% -1,83% 2,13% -1,58% Okt. -4,15% 4,82% -4,01% -5,07% -1,26% -3,59% 0,23% 1,77% 2,66% Nov. 0,90% 2,25% 12,79% 0,69% 3,52% 2,47% -0,65% 1,64% 2,09% Dec. 2,75% 0,71% 4,00% -15,84% -3,33% -2,02% 0,80% 1,18% -0,42% Éves 5,90% 37,58% 23,94% -16,65% 6,25% 3,05% 6,01% 0,10% 6,20% Az alap portfoliójának aktuális összetétele Eszközösszetétel Betétek Követelések Részvények DKJ és MNB kötvény Fedezeti ügyletek eredménye Kötelezettségek 2018.02.28. 100,0% 66,3% 20,7% 5,6% 4,3% 2,1% 1,8% -0,9% 10%-ot meghaladó eszközök: Nettó összesített kockázati kitettség*: 190,89 * Nettó összesített kockázati kitettség: Kockázatvállalási mutató, amely figyelembe veszi a származtatott ügyletek (pl. tőkeáttétel) által hordozott kockázatot is. A 100-nál magasabb érték tőkeáttétel alkalmazására utal, azaz az alap árfolyama a piacit meghaladó mértékben is változhat 10%-nál nagyobb kockázati Búza Long Arany Short Kakó Short Ezüst Short 50%-nál nagyobb kockázati USD Long Short Nyersolaj Short Lekötött Betét OTP 100%-nál nagyobb kockázati * a 27-ével bezárólag megkötött ügyletek alapján TER 2016* (Total Expense Ratio) 2,12% Éves alapkezelési díj*: 2,00% * Az A és B befektetési jegy sorozatokra Vezető forgalmazó Társforgalmazók Bloomberg kód OTP Bank Nyrt. Codex, Erste PB, Raiffeisen PB, SPB Bef. Zrt., UniCredit PB A sorozat: HU0000707633 B sorozat: HU0000707641 OTPTECA HB Equity Jogi nyilatkozat A dokumentum marketingközlemény. Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódjon az forgalmazási helyein található kiemelt befektetői információjából, hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetőek.
OTP G10 Euró Az alap bemutatása Az alap neve: OTP G10 Euró Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap kezelő neve: OTP kezelő Zrt. Az alap indulása: 2008. január 09. Benchmark: Teljesítményértékeléshez használt mutató: 100%ZMAX Az alap kezelője Befektetési politika Az alap célja a kockázatmentes hozamot meghaladó megtérülés elérése. Ennek érdekében az alapkezelő abszolút hozam stratégiát követ, az alap portfolióját aktívan kezelve. Az alapkezelő az alap vagyonát a legszélesebb lehetséges befektetési területen és globálisan fektetheti be: bankbetétekbe, Büki András befektetési igazgató állampapírokba, vállalati és eszközfedezeti kötvényekbe, devizákba, befektetési jegyekbe, egyéb befektetési eszközökbe, korlátozottan részvényekbe, valamint ezekre és árupiaci termékekre, kamatokra, indexekre vonatkozó származtatott ügyletekbe. Az alap az OECD országok körén kívül is vállalhat deviza és egyéb kockázatokat, emellett felvehet nem befektetési minősítésű hitelkockázatot hordozó pozíciókat is. A hagyományos hosszú pozíciókon kívül az alap felvehet rövid pozíciókat is, amely esetben az áresésből profitálhat Az alap kifejezetten kockázatos, különösen a származtatott ügyletek és a tőkeáttételes pozíciók felvételének lehetősége miatt. Az alap befektetései nem köthetők előre meghatározott piacokhoz, eszköz-osztályokhoz, vagy piaci régiókhoz. Az alapkezelő a várakozásainak megfelelően, saját belátása és döntése alapján elsősorban fundamentális faktorokra, kisebb részben technikai tényezőkre alapozza befektetési döntéseit és pozícióinak felvállalását a várható hozamok és kockázatok mérlegelésével. Havi aktualitások Az árfolyama nagyot emelkedett februárban. Ebben leginkább a dollár erősödése játszott szerepet. Azt gondoljuk, hogy az elkövetkező időszak domináns trendje a dollár erősödése lehet, ami sokakat meglepetésként ér majd, ezért az elmozdulás akár drámai mértékű is lehet, amiből az jelentősen profitálni fog. A monetáris politikai divergencia egyre hangsúlyosabb lesz, az új elnököt kapó amerikai jegybank továbbra is abban az irányban tűnik elkötelezettnek, hogy mielőbb normalizálja az alapkamatot, miközben az EKB még a kamatemelés előszobájába se tudott belépni. Az ezüst long méretét a felére csökkentettük, a teljes nemesfém kitettség 18% körüli. Taktikai olaj shortot nyitottunk és zártunk nyereséggel, növeltük a kukorica long pozíciót. Szintén növeltük a Nasdaq short pozíciót, az elmúlt hetekben tapasztalható csapkodás a bull trend kifulladását jelentheti. Az árfolyamának alakulásában meghatározó a dollár, az ezüst, a gabona long, az amerikai részvény és a német 10 éves államkötvény short pozíció. Aktuális (2018.02.28.) teljesítmény és kockázati mutatók Évesített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Hozam ZMAX index Különbség Az alap és a Zmax index évesített* múltbeli hozamai -12,28% -0,54% -11,74% -3,21% -0,29% -2,93% -2,39% 0,28% -2,67% 5,60% 3,29% -2,67% 5,26% 3,34% 1,92% * en alapuló nettó hozamok, az 1 évnél hosszabb időtávokon évesített hozamok (a kamatos kamatszámítás módszerével tört kitevővel, 365 napos éves bázison számolt adatok) Az alap vagyona és árfolyama Az alap vagyona és árfolyama Deviza 2018.02.28. * Árfolyam** A sorozat Árfolyam** B sorozat EUR 14 178 397 533 1,682167 1,439808 * A különböző befektetési jegy sorozatok nettó eszközértéke összesen ** Egy jegyre jutó nettó eszközérték Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Szórás Sharpe Max.visszaesés Az alapra vonatkozó releváns kockázati mutatók 14,00% -0,88-21,48% 18,71% -0,21-32,36% 18,87% -0,21-42,17% Az alap kockázati besorolása Az alap kockázata: jelentős 1 2 3 4 5 6 7 Ajánlott befektetési időtáv: 3-5 év 20,80% 0,06-42,17% 20,66% 0,04-42,17% A felsorolt kockázati mutatókról bővebben olvashat a honlapunkon (www.otpalap.hu) található termékoldal Hozam és kockázat menüpontjában! Az alap és a árfolyamának alakulása Az elmúlt tíz naptári év teljesítménye 2,50 2,30 2,10 2008.01.09. - 2018.02.28. 50% 40% 30% 37,05% 25,17% 22,22% 29,97% 1,90 1,70 1,50 20% 10% 0% 0,72% 8,81% 9,24% 7,26% 5,54% 3,51% 1,40% 4,97% -3,14% 2,75% 0,42% -35,38% 0,08% -0,22% -10,00% -0,55% 1,30-10% 1,10 0,90 0,70 2008.01.09 2011.01.09 2014.01.09 2017.01.09-20% -30% -40% Zmax index 2008* 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 * 2008: töredék év, az alap indulásától számolt nominális, nem évesített hozam
OTP G10 Euró Az alap havi hozamainak alakulása Év 2018 2017 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 Jan. -6,23% 5,06% 1,00% -12,46% 11,66% -6,26% -8,15% -6,01% 1,16% -0,31% -0,22% Feb. 6,69% -2,29% 9,61% -4,71% -4,82% 7,77% 0,79% -4,18% -0,91% -9,21% -2,25% Már. 1,33% 4,70% -8,80% -0,18% 3,22% 6,72% -11,45% -0,84% -1,42% -1,47% Ápr. 0,53% 8,22% 10,37% -1,20% -2,00% -3,91% -7,88% 20,58% 2,15% Máj. -1,23% -1,93% - 2,14% 4,87% 14,83% 2,65% 8,19% 7,74% 0,69% Jún. 1,69% 2,63% 4,54% 1,72% 1,75% -3,82% -1,85% 2,81% 2,38% -0,19% Júl. -6,35% -1,82% -14,30% 7,07% -0,26% -5,25% 2,24% -1,77% 8,22% 2,20% Aug. -4,53% -1,75% 9,33% 5,74% 2,22% 4,36% 10,77% 1,37% 5,22% 1,68% Szep. 3,03% 1,47% -6,79% 3,53% -6,24% -2,93% 34,61% -7,51% -1,50% 0,54% Okt. -4,16% 7,93% -3,82% -0,95% -5,61% 0,90% -1,57% -2,53% 0,39% -10,37% Nov. -1,92% -1,64% -13,29% -0,93% 3,91% -3,05% 10,76% 12,70% -0,46% 2,47% Dec. -1,02% -0,92% 1,17% -2,43% -5,30% 3,00% 1,74% -4,20% 3,03% 6,39% Éves -10,00% 29,97% -35,38% 22,22% -3,14% 1,40% 25,17% 7,26% 37,05% 0,72% Az alap portfoliójának aktuális összetétele Eszközösszetétel Betétek Követelések Részvények DKJ és MNB kötvény Egyéb kötvények Kötelezettségek Fedezeti ügyletek eredménye Vezető forgalmazó Társforgalmazók Bloomberg kód 2018.02.28. 100,0% 49,3% 20,6% 17,5% 10,4% 2,8% 2,0% -0,2% -2,4% OTP Bank Nyrt. CIB PB, Codex, Concorde, Equilor, Erste, MKB, Raiffeisen, SPB, Unicredit A Sorozat: HU0000706221 B Sorozat: HU0000710298 OTPGLBL HB Equity 10%-ot meghaladó eszközök: Nettó összesített kockázati kitettség*: 337.39 * Nettó összesített kockázati kitettség: Kockázatvállalási mutató, amely figyelembe veszi a származtatott ügyletek (pl. tőkeáttétel) által hordozott kockázatot is. A 100-nál magasabb érték tőkeáttétel alkalmazására utal, azaz az alap árfolyama a piacit meghaladó mértékben is változhat 10%-nál nagyobb kockázati Búza long Nasdaq short ILS short Amazon short Kukorica long Nemesfém long 50%-nál nagyobb kockázati Euro Bund Futures short 100%-nál nagyobb kockázati EUR short USD long * a 27-ével bezárólag megkötött ügyletek alapján TER 2016* (Total Expense Ratio) 2,25% Éves alapkezelési díj*: 2,00% * Az A és B befektetési jegy sorozatokra Jogi nyilatkozat A dokumentum marketingközlemény. Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódjon az forgalmazási helyein található kiemelt befektetői információjából, hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetőek.
OTP Prémium Származtatott Az alap bemutatása Az alap neve: OTP Prémium Származtatott Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap kezelő neve: OTP kezelő Zrt. Az alap indulása: 2011. április 20. Benchmark: Teljesítményértékeléshez használt mutató: 100% ZMAX Az alap kezelői Befektetési politika Az alap célja, hogy az OTP kezelő Zrt. által kezelt, abszolút hozamra törekvő alapokból alakítson ki portfoliót. Ezek az alapok eltérő piacokon, eltérô módszertannal próbálják megvalósítani befektetési céljukat, ami azt eredményezi, hogy a hozamaik közötti együttmozgás alacsony-közepes fokú az idő nagyobb részében. Ez diverzifikációs előnyt jelent, amit az alapok alapja konstrukcióval ki lehet aknázni. Az alap portfoliójában kizárólag az OTP kezelő Zrt. által kezelt kollektív befektetési értékpapírok - nagyrészt abszolút hozamra törekvő alapok, illetve az ezek kockázatát csökkentő származtatott eszközök, valamint a befektetési jegyek folyamatos visszaváltása teljesítését biztosító likvid eszközök lehetnek. Az OTP Prémium Származtatott ok ja diverzifikált módon nyújt abszolút hozamú kitettséget a befektetőknek. Öt vagyonkezelő között egyenlő arányban osztjuk meg a befektetéseket, oly módon, hogy előre meghatározott súlyozással tartunk hat OTP abszolút hozamú alapot, amelyeket rendszeresen, hetente újrasúlyozunk. A mögöttes befektetési alapok különböző stratégiával, különböző piacokon fektetnek be és a köztük lévő alacsony korreláció (együttmozgás) összességében vélhetően alacsonyabb kockázatot eredményez, mintha a befektető az egyedi termékeket önmagában tartaná. Az OTP Prémium Származtatott ok ja célja, hogy alacsony szórás mellett nyújtson abszolút hozamú kitettséget plusz vagyonkezelési költség felszámolása nélkül. Aktuális (2018.02.28.) teljesítmény és kockázati mutatók Büki András befektetési igazgató Czachesz Gábor befektetési igazgató Honics István befektetési igazgató Hosszú Ferenc portfolió menedzser Szalma Csaba befektetési igazgató Évesített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Hozam Különbség Az alap és a ZMAX index évesített* múltbeli hozamai 1,40% 1,31% 6,13% 0,65% 5,48% 5,35% 1,65% 3,69% 2011.04.20. - 2018.02.28. 8,38% 3,00% 5,38% * en alapuló nettó hozamok, az 1 évnél hosszabb időtávokon évesített hozamok (a kamatos kamatszámítás módszerével tört kitevővel, 365 napos éves bázison számolt adatok) Az alap vagyona és árfolyama Az alap vagyona és árfolyama Deviza 2018.02.28. 45 794 570 819 Árfolyam* 1,738306 * Egy jegyre jutó nettó eszközérték Az alap és a árfolyamának alakulása 1,95 1,75 1,55 1,35 1,15 0,95 0,75 0,55 2011.04.19 2013.04.19 2015.04.19 2017.04.19 Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Szórás Max.visszaesés 5,03% -4,42% 5,50% -8,41% 6,23% -10,06% Az alap kockázati besorolása Az alap kockázata: közepes 1 2 3 4 5 6 7 Ajánlott befektetési időtáv: 3-5 év 20% 18% 16% 14% 12% 10% 8% 6% 4% 2% 0% Az alapra vonatkozó releváns kockázati mutatók 7,12% -10,06% A felsorolt kockázati mutatókról bővebben olvashat a honlapunkon (www.otpalap.hu) található termékoldal Hozam és kockázat menüpontjában! Az elmúlt tíz naptári év teljesítménye 18,89% 4,01% 9,91% 6,25% 4,67% 4,40% 2,46% 0,51% 1,25% 2011* 2012 2013 2014 2015 2016 2017 * 2011: töredék év, az alap indulásától számított nominális, nem évesített hozam 16,55% 0,81% 2,40% Az alap havi hozamainak alakulása Év 2018 2017 2016 2015 2014 2013 2012 2011 Jan. -1,92% 1,31% 1,54% -2,33% 4,88% 0,86% -0,85% Feb. 1,94% -0,35% 2,30% 2,72% -1,76% 1,64% 1,00% Már. 1,18% 3,15% 0,41% -0,44% 1,00% 2,20% Ápr. 1,05% 1,46% 0,94% -0,18% 0,31% -1,30% -0,72% Máj. 0,94% 2,21% 1,17% 0,81% 1,82% 1,55% 1,21% Jún. -1,07% 0,84% -0,04% 1,75% 0,25% 1,13% -2,41% Júl. -0,81% 0,20% -3,83% 2,32% 0,53% 0,77% 3,12% Aug. -0,49% 0,14% 1,15% 1,80% 0,74% 3,06% 1,59% Szep. 1,76% -0,02% -1,95% 0,00% -0,47% 0,44% 9,69% Okt. -0,71% 2,44% 0,18% -1,53% -1,43% -0,07% 1,84% Nov. -0,82% 0,17% 1,61% 0,00% 2,97% -0,41% 2,45% Dec. 0,43% 1,04% 0,68% -3,08% -2,05% 2,06% 1,13% Éves 2,40% 16,55% 0,51% 4,40% 6,25% 9,91% 18,89%
OTP Prémium Származtatott Az alap portfoliójának aktuális összetétele Eszközösszetétel Követelések Kötelezettségek 2018.02.28. 100,0% 98,8% 1,4% -0,2% 10%-ot meghaladó eszközök: OTP Abszolút Hozam, OTP Föld Kincsei, OTP Új Európa, OTP Supra ok Nettó összesített kockázati kitettség*: 100.01 TER 2016 (Total Expense Ratio) 1,66% Éves alapkezelési díj: 0,00% * Nettó összesített kockázati kitettség: Kockázatvállalási mutató, amely figyelembe veszi a származtatott ügyletek (pl. tőkeáttétel) által hordozott kockázatot is. A 100-nál magasabb érték tőkeáttétel alkalmazására utal, azaz az alap árfolyama a piacit meghaladó mértékben is változhat Vezető forgalmazó Társforgalmazók Bloomberg kód OTP Bank Nyrt. Codex, Concorde, Erste PB, Raiffeisen PB, SPB, UniCredit PB ISIN: HU0000710249 OTPPDER Equity Jogi nyilatkozat A dokumentum marketingközlemény. Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódjon az forgalmazási helyein található kiemelt befektetői információjából, hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetőek.
OTP Sigma Az alap bemutatása Az alap neve: OTP Sigma Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap kezelő neve: OTP kezelő Zrt. Az alap indulása: 2016. február 24. Benchmark: Teljesítményértékeléshez használt mutató: 100% ZMAX Az alap kezelője Befektetési politika Az alap célja a kockázatmentes hozamot meghaladó megtérülés elérése. Ennek érdekében az alapkezelő abszolút hozam stratégiát követ, az alap portfolióját aktívan kezelve. Az alapkezelő az alap vagyonát a legszélesebb lehetséges befektetési területen és globálisan fektetheti be. Elsősorban az USA részvénypiacain jegyzett vállalatokra és indexekre szóló opciók kiírásával, Salamon András portfolió menedzser aktív kereskedésével próbálunk meg nyereséget elérni, míg kisebb részben deviza ügyleteket kötünk fedezeti és spekulatív céllal. A vagyonkezelés során hangsúlyos: minden esetben STOP LOSS megbízásokat alkalmazunk, egy-egy ügyleten az alap tőkéjének csekély részét tervezzük kockáztatni. Célunk hosszabb távú árfolyammozgások technikai elemzés segítségével történő előrejelzése és ezek kihasználása. Az alap kifejezetten kockázatos, különösen a származtatott ügyletek és a tőkeáttételes pozíciók felvételének lehetősége miatt. Az alap befektetései nem köthetők előre meghatározott piacokhoz, eszközosztályokhoz, vagy piaci régiókhoz. Az alapkezelő a várakozásainak megfelelően, saját belátása és döntése alapján elsősorban technikai tényezőkre alapozza befektetési döntéseit és pozícióinak felvállalását a várható hozamok és kockázatok mérlegelésével. Havi aktualitások Az alapnak egyelőre nem sikerült ledolgozni a február elején, a volatilitás felrobbanásakor elszenvedett árfolyam veszteségét. Az opciós piacot megrázó (implikált) volatilitás emelkedés egyben a realizált volatilitás emelkedését is meghozta. Így jelenleg a széles amerikai részvényindexek valamivel több mint 1 %-ot mozognak naponta, ez pedig több trade lehetőség kialakulásával jár. Utólag elmondható, hogy az opciós stratégiák méretének megnövelésének időzítése szerencsétlenül alakult. A megnövelt méretet továbbra is alkalmazza az alapkezelője. A jelenlegi kitettségeket így lehet összefoglalni: (1) az USA részvényindexekben nettó opció eladási pozíció tart az alap; (2) egyedi USA részvényekben long pozíciókat tart az alap (egyes papírok esetében eladási, míg másokban vételi opciókat, pl. Lululemon Athletica Inc. vételi opciók, NVDIA Corp. eladási opciók); (3) egyedi papírok közül a MOL Nyrt-ben tart kisebb long pozíciót. Ez utóbbi, megfelelő árfolyam reakció esetén (ha az OTP Nyrt. képes történelmi csúcsra kitörni) OTP Nyrt. papírjaira cserélődhet. Fentieken kívül említésre méltó, (4) hogy az alap USD kitettsége nincs a -fal szemben lefedezve, így a gyengülése az USD-vel szemben kedvezően hatna az árfolyamra. Aktuális (2018.02.28.) teljesítmény és kockázati mutatók Az alap és a ZMAX index évesített* múltbeli hozamai Évesített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Hozam Különbség -4,93% -5,02% -4,41% 0,41% -4,82% * en alapuló nettó hozamok, az 1 évnél hosszabb időtávokon évesített hozamok (a kamatos kamatszámítás módszerével tört kitevővel, 365 napos éves bázison számolt adatok) Az alap vagyona és árfolyama Deviza 2018.02.28. 432 426 032 Árfolyam** 0,913252 * Egy jegyre jutó nettó eszközérték Az alap vagyona és árfolyama Az alap és a árfolyamának alakulása Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Szórás Sharpe Max.visszaesés Az alapra vonatkozó releváns kockázati mutatók 6,49% -0,77-6,69% Az alap kockázati besorolása Az alap kockázata: számottevő 1 2 3 4 5 6 7 Ajánlott befektetési időtáv: 3-5 év 4,83% -1,00-10,46% A felsorolt kockázati mutatókról bővebben olvashat a honlapunkon (www.otpalap.hu) található termékoldal Hozam és kockázat menüpontjában! Az elmúlt tíz naptári év teljesítménye 1,05 2016.02.24. - 2018.02.28. 1% 0,72% 0% 1,00 0,95 0,90-1% -2% -3% -3,79% -1,72% 0,85 0,80 2016.02.24 2016.08.24 2017.02.24 2017.08.24 2018.02.24-4% -5% 2016* 2017 * 2016: töredék év, az alap indulásától számított nominális, nem évesített hozam Az alap havi hozamainak alakulása Év 2018 2017 2016 Jan. -0,44% 0,29% Feb. -2,99% -0,45% 0,04% Már. -2,02% -0,10% Ápr. 0,51% 0,07% Máj. 0,06% Jún. -1,53% Júl. -0,62% -0,37% Aug. 0,23% -0,81% Szep. 0,77% -0,49% Okt. -0,19% 0,65% Nov. -0,10% -0,10% Dec. -0,34% -1,25% Éves -1,72% -3,79%
OTP Sigma Az alap portfoliójának aktuális összetétele Eszközösszetétel Követelések Részvények Fedezeti ügyletek eredménye Kötelezettségek 2018.02.28. 100,0% 97,3% 1,6% 1,3% 0,6% -0,8% 10%-ot meghaladó eszközök: Nettó összesített kockázati kitettség*: 114.08 10%-nál nagyobb kockázati USD long short 50%-nál nagyobb kockázati Éves alapkezelési díj: 2,00% * Nettó összesített kockázati kitettség: Kockázatvállalási mutató, amely figyelembe veszi a származtatott ügyletek (pl. tőkeáttétel) által hordozott kockázatot is. A 100-nál magasabb érték tőkeáttétel alkalmazására utal, azaz az alap árfolyama a piacit meghaladó mértékben is változhat * a 27-ével bezárólag megkötött ügyletek alapján Vezető forgalmazó Társforgalmazók Bloomberg kód OTP Bank Nyrt. Equilor A sorozat: HU0000716451 OTPSIGA HB Equity Jogi nyilatkozat A dokumentum marketingközlemény. Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódjon az forgalmazási helyein található kiemelt befektetői információjából, hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetőek.
OTP Supra Az alap bemutatása Az alap neve: OTP Supra Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap kezelő neve: OTP kezelő Zrt. Az alap indulása: 2008. május 15. Benchmark: Teljesítményértékeléshez használt mutató: 100% ZMAX Az alap kezelője Szalma Csaba befektetési igazgató Befektetési politika Az alap célja a kockázatmentes hozamot meghaladó megtérülés elérése. Ennek érdekében az alapkezelő abszolút hozam stratégiát követ, az alap portfolióját aktívan kezelve. Az alapkezelő az alap vagyonát a legszélesebb lehetséges befektetési területen és globálisan fektetheti be: bankbetétekbe, állampapírokba, vállalati és eszközfedezeti kötvényekbe, devizákba, befektetési jegyekbe, egyéb befektetési eszközökbe, korlátozottan részvényekbe, valamint ezekre és árupiaci termékekre, kamatokra, indexekre vonatkozó származtatott ügyletekbe. Az alap az OECD országok körén kívül is vállalhat deviza és egyéb kockázatokat, emellett felvehet nem befektetési minősítésű hitelkockázatot hordozó pozíciókat is. A hagyományos hosszú pozíciókon kívül az alap felvehet rövid pozíciókat is, amely esetben az áresésből profitálhat Az alap kifejezetten kockázatos, különösen a származtatott ügyletek és a tőkeáttételes pozíciók felvételének lehetősége miatt. Az alap befektetései nem köthetők előre meghatározott piacokhoz, eszköz-osztályokhoz, vagy piaci régiókhoz. Az alapkezelő a várakozásainak megfelelően, saját belátása és döntése alapján elsősorban fundamentális faktorokra, kisebb részben technikai tényezőkre alapozza befektetési döntéseit és pozícióinak felvállalását a várható hozamok és kockázatok mérlegelésével. Havi aktualitások Az árfolyama csekély mértékben csökkent az elmúlt hónapban. Kötvényeinken és részvényeinken árfolyamveszteséget szenvedtünk el februárban, míg a devizapozíciók nyeresége ezt nagyrészt ellensúlyozta. Részvényeink közül a MOL, DIGI, Pekao, PKO részvények árfolyama esett, miközben az amerikai Micron, román Petrom, Romgaz, dán Vestas papírjaink ára emelkedett. Micron részvénykitettségünket eladási opcióval részben fedeztük a hónap folyamán. Közepes lejáratú magyar állampapírokat vettünk a hozamemelkedést követően, részben zártuk long PLN pozíciónkat, miközben egyéb főbb kitettségeinken nem változtattunk. Továbbra is a MOL, DIGI, Pekao, OMV-Petrom, lengyel állampapír, illetve egyéb közép európai kitettségek lesznek az alap árfolyamára a legnagyobb hatással miközben a forint short mértéke a hazai deviza gyengülését kihasználva csökkentésre került. Aktuális (2018.02.28.) teljesítmény és kockázati mutatók Évesített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Hozam Különbség Az alap és a ZMAX index évesített* múltbeli hozamai 10,23% 10,13% 9,03% 0,65% 8,38% 5,16% 1,65% 3,50% 16,40% 4,39% 12,02% * en alapuló nettó hozamok, az 1 évnél hosszabb időtávokon évesített hozamok (a kamatos kamatszámítás módszerével tört kitevővel, 365 napos éves bázison számolt adatok) Az alap vagyona és árfolyama Az alap vagyona és árfolyama Deviza 2018.02.28. Árfolyam* 223 379 778 649 4,430639 * Egy jegyre jutó nettó eszközérték Az alapra vonatkozó releváns kockázati mutatók Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól Szórás Sharpe Max.visszaesés 5,39% 1,88-3,04% 5,44% 1,54-3,76% 9,95% 0,35-19,93% Az alap kockázata: jelentős 1 2 3 4 5 6 7 Ajánlott befektetési időtáv: 3-5 év 16,76% 0,72-25,98% A felsorolt kockázati mutatókról bővebben olvashat a honlapunkon (www.otpalap.hu) található termékoldal Hozam és kockázat menüpontjában! Az alap kockázati besorolása Az alap és a árfolyamának alakulása Az elmúlt tíz naptári év teljesítménye 4,80 4,30 3,80 3,30 2,80 2,30 1,80 1,30 Az alap és a ZMAX index árfolyamának alakulása 2008.05.15. - 2018.02.28. 45% 40% 35% 30% 25% 20% 15% 10% 5% 0% -5% -10% 6,01% 14,67% 32,08% 9,24% 38,77% 5,54% 21,08% 5,73% 32,58% 7,49% 8,12% 4,67% 2008* 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 8,13% 2,46% -6,39% 1,25% 9,35% 0,81% 9,86% 0,80 2008.05.14 2011.05.14 2014.05.14 2017.05.14 * 2008: töredék év, az alap indulásától számított nominális, nem évesített hozam
OTP Supra Az alap havi hozamainak alakulása Év 2018 2017 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 Jan. 0,10% -0,30% -1,32% -14,98% 3,48% 1,72% 4,36% -5,66% 5,52% -6,57% Feb. -0,21% -0,15% 0,24% 1,92% -0,16% 0,40% 2,35% -2,30% 3,91% -10,33% Már. 0,70% 2,77% 0,21% -0,18% 0,61% 2,45% -10,07% 4,59% -5,10% Ápr. 3,85% -2,51% 2,52% 0,21% 1,15% -1,02% -4,54% 1,38% 23,75% Máj. 1,16% 2,83% 1,06% -0,66% 1,60% 4,82% 7,61% 8,17% 2,50% 0,32% Jún. -0,83% 1,43% -0,47% 1,93% -1,02% 4,90% -3,69% -1,28% 0,34% 1,03% Júl. 0,88% 1,79% 0,75% 0,06% 1,65% 1,46% 7,47% 1,98% 12,02% 5,14% Aug. 0,90% 0,50% -0,06% 0,93% 0,24% 2,82% 14,78% -0,26% 6,47% 1,71% Szep. 2,02% -0,74% -1,73% -0,28% 0,43% 1,79% 12,19% 5,61% 1,12% -0,99% Okt. 1,66% 1,03% 1,11% -0,91% 0,76% 1,71% 0,90% -5,35% 4,44% -2,37% Nov. -0,10% -0,81% 2,99% 0,74% 0,90% -0,35% 3,69% 14,88% 1,47% 7,18% Dec. -0,27% 3,97% 1,46% 2,78% -0,57% 3,42% 1,98% -4,28% 2,13% 2,12% Éves 9,86% 9,35% -6,39% 8,13% 8,12% 32,58% 21,08% 38,77% 32,08% 14,67% Az alap portfoliójának aktuális összetétele Eszközösszetétel Államkötvények Részvények Egyéb kötvények Követelések Jelzáloglevelek Fedezeti ügyletek eredménye Kötelezettségek 2018.02.28. 100,0% 39,3% 27,6% 23,9% 10,7% 1,3% 0,3% -0,4% -2,7% 10%-ot meghaladó eszközök: MOL RT Nettó összesített kockázati kitettség*: 125.41 10%-nál nagyobb kockázati USD long EUR long MOL részvény+kötvény Lengyel állampapírok 50%-nál nagyobb kockázati short 100%-nál nagyobb kockázati TER 2016 (Total Expense Ratio) 2,11% Éves alapkezelési díj: 2,00% * Nettó összesített kockázati kitettség: Kockázatvállalási mutató, amely figyelembe veszi a származtatott ügyletek (pl. tőkeáttétel) által hordozott kockázatot is. A 100-nál magasabb érték tőkeáttétel alkalmazására utal, azaz az alap árfolyama a piacit meghaladó mértékben is változhat * a 27-ével bezárólag megkötött ügyletek alapján Vezető forgalmazó Társforgalmazók Bloomberg kód Jogi nyilatkozat OTP Bank Nyrt. CIB PB, Citi, Codex, Concorde, Equilor, Erste PB, KBC, MKB, Raiffeisen PB, SPB, Unicredit A sorozat: HU0000703491 OTPSUDA HB Equity A dokumentum marketingközlemény. Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódjon az forgalmazási helyein található kiemelt befektetői információjából, hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetőek.
OTP Új Európa Az alap bemutatása Az alap neve: OTP Új Európa Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, származtatott alap kezelő neve: OTP kezelő Zrt. Az alap indulása: 2007. november 14. Benchmark: Teljesítményértékeléshez használt mutató: 100% ZMAX Befektetési politika Az célja az állampapírokét meghaladó hozam elérése a kockázatok alacsonyan tartása mellett. Elsősorban a közép- és kelet-európai (magyar, lengyel, cseh, orosz, török és román) részvénypiacokra fókuszálunk, de kisebb részben más feltörekvő és fejlett tőkepiacokon is keressük a kedvező lehetőségeket. Érték alapú befektetési stratégiát követünk, erősen félreárazott eszközöket keresve, elsősorban fundamentális elemzésekre támaszkodva. 2012-től megváltoztattuk a befektetési politikát, előtérbe került az általános részvénypiaci trendektől kevésbé függő abszolút hozamú megközelítés. A diverzifikált befektetési stratégiák, alacsony átlagos pozícióméret és long/short ügyletek alkalmazása az kockázatának mérséklését célozzák. Havi aktualitások Az alap kezelői, elemzői Honics István befektetési igazgató Czakó Ágnes részvényelemző Boér Levente portfolió menedzser Gajdács Attila részvényelemző Halas Zoltán részvényelemző DORSUM Z RT. KÜLÖNDÍJ A Z ÉV FELTÖREKVŐ PORTFÓLIÓMENEDZSERE Az Év Legjobb EUR Abszolút Hozamú és Származtatott ja Lokietek Eszter részvényelemző A februárban lezajlott kisebb tőkepiaci korrekció ellenére az pozitív teljesítménnyel zárta a hónapot, 0,3%-kal nőtt az egy jegyre jutó nettó eszközérték. A magyar és közép-európai papírok gyengélkedését elsősorban az orosz piac valamint az újra magára találó román tőzsde ellensúlyozta. Román kitettségünket az elmúlt hónapokban fokozatosan növeltük és még a hónap elején is sikerült kedvező beszállási lehetőséget találnunk a bankszektorba. Néhány orosz befektetésünkön az emelkedő árakat kihasználva profitot realizáltunk, mint például az Avtovaz, M video vagy a Sberbank. Ugyanakkor jó vételi lehetőségeket is találtunk, többek között a korrekción áteső Polytec-et. Összességében a hónapot 30% körüli részvényhányaddal zártuk, amely 39% long és 9% short pozícióból tevődik össze. Devizapozíciónk 37%-os, ami historikusan magasnak mondható. A részvény piacokkal kapcsolatos meglátásainkról továbbra is rendszeresen írunk a www.fundman.hu oldalon, amelynek nyomon követését minden befektetőnknek ajánljuk. Felhívjuk a befektetők figyelmét arra, hogy bár a www.fundman.hu oldalon megjelenteket az OTP kezelő Zrt. munkatársai jegyzik, ezen tartalmak a szerzők magánvéleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe az OTP kezelő Zrt. hivatalos álláspontjával, ezért az oldalon megjelenő írásokért az OTP kezelő Zrt. semmilyen felelősséget nem vállal. Aktuális (2018.02.28.) teljesítmény és kockázati mutatók Évesített 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól** Hozam ZMAX Különbség Az alap és a ZMAX index évesített* múltbeli hozamai 4,41% 4,32% 5,01% 0,65% 4,36% 4,96% 1,65% 3,30% 2011.12.30. - 2018.02.28. 6,36% 2,69% 3,67% * en alapuló nettó hozamok, az 1 évnél hosszabb időtávokon évesített hozamok (a kamatos kamatszámítás módszerével tört kitevővel, 365 napos éves bázison számolt adatok) ** A stratégiaváltás (2011.12.30.) óta Az alap vagyona és árfolyama Az alap vagyona és árfolyama Deviza 2018.02.28. * Árfolyam** A sorozat Árfolyam** B sorozat EUR 25 147 834 923 1,803080 1,457243 * A különböző befektetési jegy sorozatok nettó eszköz értéke összesen ** Egy jegyre jutó nettó eszközérték Az alap és a ZMAX index árfolyamának alakulása* 1,90 1,80 1,70 1,60 1,50 1,40 1,30 ZMAX Az alapra vonatkozó releváns kockázati mutatók Kockázat 1 év 3 év 5 év 10 év Indulástól* Szórás Sharpe Max.visszaesés 2,27% 1,91-1,33% 3,55% 1,23-5,88% 3,82% 0,86-8,18% Az alap kockázati besorolása Az alap kockázata: számottevő 1 2 3 4 5 6 7 Ajánlott befektetési időtáv: 3-5 év 12% 10% 8% 6% 4% 2% 4,21% 0,87-8,18% * A stratégiaváltás (2011.12.30.) óta A felsorolt kockázati mutatókról bővebben olvashat a honlapunkon (www.otpalap.hu) található termékoldal Hozam és kockázat menüpontjában! Az elmúlt tíz naptári év teljesítménye* ZMAX index 1,20 1,10 2011.12.30 2012.12.30 2013.12.30 2014.12.30 2015.12.30 2016.12.30 2017.12.30 0% -2% 2012 2013 2014 2015 2016 2017 * a stratégiaváltás (2011.12.30.) óta * a stratégiaváltás (2011.12.30.) óta
OTP Új Európa Az alap havi hozamainak alakulása Év 2018 2017 2016 2015 2014 2013 2012 Jan. 1,21% 0,80% -2,19% 0,89% 0,01% 2,06% 1,23% Feb. 0,30% 0,16% 1,03% 3,11% -1,17% 1,39% 2,61% Már. 0,44% 2,89% 0,32% -1,26% -0,12% -0,23% Ápr. 0,44% 1,41% 2,13% 2,06% 0,70% -1,28% Máj. - 0,39% 2,37% 0,42% -4,69% Jún. -0,31% 0,22% -0,72% 1,97% -0,85% 2,40% Júl. 0,15% 0,84% -0,56% -0,56% 1,43% 1,88% Aug. 0,27% 1,20% -1,79% 0,02% 0,34% 2,89% Szep. 1,01% 0,26% -0,69% -0,73% 2,26% 2,75% Okt. 0,25% 0,87% 3,59% -0,87% 0,75% 0,90% Nov. -0,49% -0,59% 0,91% -0,69% 1,67% -0,46% Dec. 1,16% 0,93% -0,94% -2,40% 0,41% 2,73% Éves 3,86% 7,11% 6,68% -1,36% 10,92% 10,97% Az alap portfoliójának aktuális összetétele Eszközösszetétel Követelések Részvények Államkötvények Betétek Egyéb kötvények Fedezeti ügyletek eredménye Kötelezettségek 2018.02.28. 100,0% 46,6% 37,3% 12,4% 7,2% 4,4% 2,0% 0,3% -10,2% 10%-ot meghaladó eszközök: Nettó összesített kockázati kitettség*: 103.85 * Nettó összesített kockázati kitettség: Kockázatvállalási mutató, amely figyelembe veszi a származtatott ügyletek (pl. tőkeáttétel) által hordozott kockázatot is. A 100-nál magasabb érték tőkeáttétel alkalmazására utal, azaz az alap árfolyama a piacit meghaladó mértékben is változhat 10%-nál nagyobb kockázati short** 50%-nál nagyobb kockázati 100%-nál nagyobb kockázati * a 27-ével bezárólag megkötött ügyletek alapján ** Nem spekulatív pozíció, a fedezetlen devizás részvények eredménye. TER 2016* (Total Expense Ratio) 2,13% Éves alapkezelési díj*: 2,00% * Az A és B befektetési jegy sorozatokra Vezető forgalmazó OTP Bank Nyrt. Társforgalmazók Codex, Concorde, Equilor, Erste, KBC, Raiffeisen, SPB, Unicredit A sorozat: HU0000705827 B sorozat: HU0000705835 Bloomberg kód OTPNEUR HB Equity Jogi nyilatkozat A dokumentum marketingközlemény. Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap befektetési politikájáról és a befektetés lehetséges kockázatairól részletesen tájékozódjon az forgalmazási helyein található kiemelt befektetői információjából, hivatalos tájékoztatójából és kezelési szabályzatából. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetőek.