Jegyzıkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyőlés 2011. június 25-én 8.30 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: Kovács Ferenc, a megyei közgyőlés elnöke, Majthényi László, Marton Ferenc, a közgyőlés alelnökei, Básthy Béla, Fehér László István, Kerekes Ferenc Béla, Kovács Endre, Nagy Gábor, Pajor András, Patyi Elemér, Rába Kálmán, Sıre Zoltán, Szabó József, Szakács Marcell, Tausz István Béla közgyőlési tagok Tanácskozási joggal vannak jelen: Dr. Kun László címzetes megyei fıjegyzı, Dr. Stankovits György megyei aljegyzı, Bencsics Attila, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség igazgatója (az 5. tárgysorozatnál), Kiss Sándor, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fıtitkára (a 6. tárgysorozatnál), Csuka Lajosné, a Vas Megyei Markusvoszky Kórház Nonprofit ZRt. gazdasági igazgatója (a 8. tárgysorozatnál), Prof. Dr. Gadányi Károly, a Nyugat-Magyarországi Egyetem SEK elnök-rektorhelyettese (a 24. tárgysorozatnál), Tömböly Ágnes politikai munkatárs, valamint a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal titkárságainak vezetıi Egyéb résztvevık: Kuttorné Taletovits Klára szervezési munkatárs, jegyzıkönyvvezetı, valamint a média tudósítói. Kovács Ferenc, üdvözli a közgyőlés tagjait és a többi jelenlévıt. Megállapítja, hogy a közgyőlés határozatképes és azt megnyitja. Lehetıséget biztosít napirend elıtti felszólalásokra. Fehér László frakcióvezetı köszönetet mond elnök úrnak a 2011. június 14-18-ig megrendezésre került brüsszeli tanulmányút megszervezéséért, amelyen 9 közgyőlési tag és intézményvezetık vettek részt. Kovács Ferenc, elmondja, hogy a bonyolítás dr. Schöpfling György EUs képviselı úrnak volt köszönhetı, akinek ı már a szervezésért köszönetet mondott. A tanulmányút célja az EU intézményrendszerének megismertetése volt. Szavaztat az ülés tárgysorozatáról azzal a módosítással, hogy a testület 26. tárgysorozatot napirendjérıl vegye le, továbbá az új 26. tárgysorozat b.) pontjaként tárgyalja meg a közgyőlés elnökének megbízását a megyei közoktatás-fejlesztési tervre alapozott szakvélemények kiadására címő tárgysorozatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 116/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés az ülés tárgysorozatát a következık szerint állapítja meg: 1. Beszámoló a közgyőlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl, valamint tájékoztató a közgyőlés elnökének saját hatáskörben végrehajtott elıirányzatváltoztatásáról
2 2. a.) A Vas Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési elıirányzatainak módosítása b) Könyvvizsgálói vélemény a 2010. évi költségvetési elıirányzatok módosításáról 3. A szakosított szociális intézményi ellátásokról szóló 3/2009. (II. 18.) önkormányzati rendelet módosítása 4. A Vas Megyei Idısek Otthona Vasvár alapító okiratának módosítása 5. A környezet és természetvédelem helyzete Vas megyében 6. A turizmus megyei továbbfejlesztésének áttekintése 7. Beszámoló a Savaria Szimfonikus Zenekar 2009-2011. közötti mőködésérıl 8. Tagi kölcsön nyújtása a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. részére gépmőszer beszerzése céljából 9. A Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft-vel kötött vagyonkezelési szerzıdés módosítása, a lukácsházi ingatlan értékesítésével kapcsolatosan 10. A megyei közgyőlés intézményeinél végrehajtott létszámcsökkentéssel kapcsolatos egyszeri hozzájárulás igénylése 11. Az ivánci Vas Megyei Szakosított Otthon C épülete lakói tisztálkodási feltételeinek javítása 12. Az ikervári gyermekotthon tárgyi feltételeinek halaszthatatlan javítására fedezet biztosítása 13. Együttmőködési megállapodás a Savaria Tourist Iroda újbóli hasznosítására 14. A Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény tıkéjébıl a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága utófinanszírozott pályázatai támogatásának megelılegezésére összeg kölcsönbe adása 15. A Szlovén-Magyar Közös Turisztikai Tér / Emlékek és értékek határok nélkül pályázat benyújtásához szükséges önerı biztosítása 16. A Vas Megyei Önkormányzat további intézményeinek megújuló energetikai fejlesztése a Helyi hı- és hőtési energiaigény kielégítése megújuló energiaforrásokkal 17. Intézményi pályázat benyújtásához szükséges hozzájárulás 18. A Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola szakmai pályázata elıfinanszírozásához nyújtandó önkormányzati kölcsön 19. A Vas Megyei Idısek Otthona Vasvár pályázaton való részvételének jóváhagyása 20. A 85/2011. (IV. 22.) számú határozat hatályon kívül helyezése és újabb ALFA pályázatok benyújtásának engedélyezése 21. Közösségi célú alapítvány támogatása 22. Vasvár Város Önkormányzatával kötött közoktatási megállapodás módosítása 23. Körmend Város Önkormányzatával kötött közoktatási megállapodás módosítása 24. A pedagógiai szakszolgálati és szakmai szolgáltatási feladatok ellátásáról szóló megállapodás a Nyugat-Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központtal 25. A megyei fenntartású nevelési-oktatási intézményekben az osztályok és csoportok számának meghatározása 26. a.) Szakvélemény kiadása a sárvári Barabás György Mőszaki Szakközépiskola és Szakiskola átszervezéséhez b.) A közgyőlés elnökének megbízása megyei közoktatás-fejlesztési tervre alapozott szakvélemények kiadására 27. A körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium intézményvezetıi feladatának ellátására pályázat kiírása 28. A Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának áthelyezéssel történı megszüntetése, valamint a megüresedett álláshely betöltésére vonatkozó pályázat kiírása
3 29. A Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. Felügyelı Tanácsába tagok delegálása 30. A Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. Fejlesztési Testületébe tagok delegálására 31. Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele adományozása a büki Danubius Health Spa Resort Bük**** részére 32. Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele adományozása a Perenyei Férfi Népdalkör Egyesület részére 33. Gayer Gyula Emlékplakett adományozása Az 1. tárgysorozat tárgyalása Beszámoló a közgyőlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl, valamint tájékoztató a közgyőlés elnökének saját hatáskörben végrehajtott elıirányzatváltoztatásáról Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 117/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés az elızı ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl szóló beszámolót, valamint elnökének saját hatáskörben végrehajtott elıirányzat-változtatásáról szóló tájékoztatóját elfogadja. (Az ülést Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke vezeti.) A 2. tárgysorozat tárgyalása a.) A Vas Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési elıirányzatainak módosítása b) Könyvvizsgálói vélemény a 2010. évi költségvetési elıirányzatok módosításáról Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag megalkotja a 10/2011. (VI. 27.) önkormányzati rendeletét, melyet a jegyzıkönyv melléklete tartalmaz. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szavazásra bocsátja a könyvvizsgálói véleményt. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 118/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés a Vas Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési elıirányzatainak módosításáról készült könyvvizsgálói véleményt elfogadja.
4 (Az ülést Kovács Ferenc, vezeti.) A 3. tárgysorozat tárgyalása A szakosított szociális intézményi ellátásokról szóló 3/2009. (II. 18.) önkormányzati rendelet módosítása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag megalkotja a 11/2011. (VI. 27.) számú önkormányzati rendeletét, melyet a jegyzıkönyv melléklete tartalmaz. A 4. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Idısek Otthona Vasvár alapító okiratának módosítása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 119/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés a Vas Megyei Idısek Otthona és Gondozóháza: 1. alapító okiratát egységes szerkezetben az elıterjesztés 1. sz. mellékletével egyezı tartalommal módosítja, 2. valamint a módosító okiratot az elıterjesztés 2. sz. mellékletével egyezı tartalommal jóváhagyja. Felelıs: Határidı: azonnal Az 5. tárgysorozat tárgyalása A környezet és természetvédelem helyzete Vas megyében Kovács Ferenc, megkérdezi Bencsics Attilát, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség igazgatóját van-e szóbeli kiegészítıje. Bencsics Attila, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség igazgatója rövid szóbeli kiegészítıjében kitér a megyét is érintı súlyos környezeti katasztrófára, amely a Marcal folyót szennyezte és szól még egy nagyon fontos megyei beruházásról, a lukácsházi árvízi tározó elkészültérıl.
5 Kovács Ferenc, további szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 120/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés elfogadja a környezet és természetvédelem Vas megyei helyzetérıl szóló tájékoztatót. A 6. tárgysorozat tárgyalása A turizmus megyei továbbfejlesztésének áttekintése Kiss Sándor, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fıtitkára szóbeli kiegészítést főz az írásos elıterjesztéshez. Tendenciákra irányítja rá a figyelmet, amelyek nagyobb hangsúlyt kapnak a megye turizmusának fejlesztését illetıen. A fejlesztési irányok és célok három fı csoportba sorolhatóak. Egyrészt a fejlesztéseket, másrészt a forrásokat illetıen, harmadrészt pedig az együttmőködést, a partnerséget illetıen. Kiemeli a klaszter alapú együttmőködést, amelynek már a termál- és gyógyturizmus területén már vannak igen jó példái. Kínálati verseny van, és azokat a turisztikai termékeket kell elıtérbe helyezni, amelyek a helyi termékekre alapozódnak, speciálisak és egyediek. Ez kitörési pont lehet. A megye gazdaságában a turizmusnak prioritása van. A vendégéjszakákat, vendégszámot tekintve 2010-ben 10-11 %-kal több vendég volt, mint 2009-ben. Elıtérbe helyezné a Swot-analízist. Van még tennivaló. Nagyobb összefogást szorgalmaz a tudatosan kialakított idegenforgalmi termékek kialakítása és azok fejlesztése terén. Fehér László frakcióvezetı konkrét dolgokról tájékoztatja a testületet. Celldömölkön 2005- ben 8 medence került átadásra 1630 m2 vízfelülettel. Elmondja, hogy a Regionális Fejlesztési Tanácstól 245 M Ft-ot szálloda fejlesztése, camping fejlesztésre 95 millió Ft-ot nyertek. 1,6 Md Ft-os beruházásra kerül sor 24 hónap alatt. 300 M Ft lesz a camping beruházás és 1,3 M Ft lesz a szálloda, amely egy 50 szobás, 160 fh-es szálloda lenne. A Vasi TISZK-ben elindul egy olyan idegenforgalmi szakképzés, amely a szükséges munkaerıt biztosítani tudja. Ez is kb. 300 M Ft-os beruházás. Megálmodtak továbbá egy vulkánparkot is, amely egy 500 M Ft-os beruházás lenne. s a település önkormányzatának 70 M Ft önrészt kell biztosítania hozzá. Ez egy sikeres pályázat volt. A három fejlesztés kb. 3 Md Ft lesz. Melyet 750 M Ft-tal támogat az EU. Ez a megyének egy büszkeséget adhat. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke köszönetet mond Kiss Sándornak az írásos anyag elkészítéséért, és külön köszönetet mond a földön járó, megvalósítható programért. A megye turisztikai programja jelentısen átalakult. Nem a nagy dolgok fejlesztésén kell most gondolkodnunk, hanem a vendégeknek a tartózkodását meghosszabbítani és a költésüket szorgalmazni. 19 megyébıl az egyetlen megye vagyunk, amelynél folyamatos növekedést mutatnak a megye adatai 2010-re is. Pajor András frakcióvezetı elmondja, hogy Fehér László egy jó városmarketinget adott elı a hozzászólása során. Elsıként ı is a sárvári Folklór Napokról szól és a Nádasdy
6 Történelmi Fesztiválról. Szól arról, hogy az anyag szorgalmazza, minél több területen alakuljanak meg turisztikai desztinációs menedzsmentek. Kérdés azonban, hogy a befektetések megtérülnek-e. Rába Kálmán képviselı az egyéni utazók számára kialakított csomagokra helyezné a hangsúlyt. A kamara és a különbözı TDM-ek egy bizonyos útig együtt haladnak és a végén pedig elágaznak. Bizonyos finom hangolásokat hiányol. Indítványozza a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara logójának a lecserélését. Patyi Elemér képviselı szól arról, hogy az anyag nagyon igényes. Turizmus fejlesztésrıl - véleménye szerint ott nem lehet beszélni, ahol a középrétegnek nincs pénze. Fontos lenne a szolgáltatásainkat is felülvizsgálni. Szól arról, hogy a vadászati turizmusból származó bevételek szinte kimutathatatlanok. Nincs kihasználva az ebben rejlı lehetıség sem, elsısorban a marasztalás lenne fontos. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke szól arról, hogy sokan foglalkoznak azzal, hogy programok legyenek a megyében. A megyei közgyőlés is több ilyen programhoz biztosította a saját erıt, pl. az Alpannónia, Mária út, Szent Márton út. Tisztában vannak azzal, hogy kiegészítı kínálatra van szükség. Egy nagy, látványos beruházást mindig könnyebb létrehozni, mint az apró hangolásokra odafigyelni. A vendégéjszaka csökkenése nem jellemzı a megyénkre. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szerint nagyon sok program és lehetıség van a megyében, de nem jut el a turistákhoz. Példaként említi, hogy a büki vendégekbıl egyetlen egy ember jutott el a múzeumfaluba. Javasolja, hogy készüljön egy Vas megye kártya, amely kínálja a lehetıséget. Említést tesz azokról a külföldi kapcsolatokról is, amelyek az utóbbi idıben alakultak ki, elsısorban a kulináris kapcsolatokra utal. Kovács Ferenc, szól arról, hogy pontosan ezt célozza meg a Burgenlanddal közösen kialakított kártya, amelyre pályáztak is az EU-ba. Dr. Nagy Zoltánnak is csak köszönettel tartoznak azért, hogy életet visz a múzeumfaluba. Básthy Béla képviselı szerint a megyei közgyőlésnek még van feladata a turizmusban. Fontos lesz az is, hogy kell.-e majd egy megyei TDM, vagy az altérségekre lesz bízva a feladat. A fejlesztéseknek van trendje és sorrendje. Keresni kell az utakat a szállásfejlesztésekre is. Beszámol arról, hogy Kıszegen megújul a belváros. Nagy harcot folytatnak az ÍGEN projektért is, amely az Írottkı-Geschriebenstein Naturpark projektet jelenti. Megemlíti még a települések közötti együttmőködések fontosságát is. Példaként említi a Kıszeg-Csepreg kiadványt. Kiss Sándor, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fıtitkára Fehér László frakcióvezetınek válaszolva elmondja, hogy komplettírozni fogják az anyagot az elmondottakkal. Indítványozza, hogy készüljön egy intézkedési programcsomag is annak érdekében, hogy ki mit tud vállalni megvalósításra. Valóban nagyon sok rendezvény van, de nem alakult ki, hogy miként lehetne jobban kihasználni a lehetıségeket. Az egyéni vendégeknek is kerültek összeállításra programcsomagok. Van egy sor kiadvány, de azok terjesztésén van mit javítani. Jók a határon túli projektek is gasztronómiával kiegészítve. A TDM-mekkel kapcsolatban elmondja,
7 szomorú, hogy eddig nem kerültek kialakításra. Fontos a helyi termékek értékesítése. Szerzıdésekkel biztosítottak. Nagyon fontos a pályázati lehetıségeknek is a jó kihasználása. A naturparkoknál a szálláshelyeket kellene bıvíteni. A vadászati turizmust rendbe kellene tenni. A beutazó turizmusban kellene összefogni, megye marketinget kialakítani. El kellene indulni ezen az úton. Kovács Ferenc, szavazásra bocsátja a módosító indítványt, miszerint a beszámoló alapján az illetékes szakmai bizottság terjesszen a közgyőlés elé egy cselekvési és végrehajtási programot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a módosító indítványt. Kovács Ferenc, szavazásra bocsátja a módosított határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: A közgyőlés 121/2011. (VI. 25.) számú határozat 1. elfogadja a turizmus megyei továbbfejlesztésének áttekintésérıl szóló tájékoztatót; 2. megbízza területfejlesztési és külkapcsolati bizottságát azzal, hogy a turizmus továbbfejlesztésének érdekében készítsen egy cselekvési, végrehajtási programot. Felelıs: Határidı: 2011. IX. 30. A 7. tárgysorozat tárgyalása Beszámoló a Savaria Szimfonikus Zenekar 2009-2011. közötti mőködésérıl Nagy Gábor tanácsnok elfogadásra javasolja a beszámolót azzal, hogy a megye-város egyeztetı bizottság is tárgyalja meg. Szabó József képviselı arról érdeklıdik, hogy a 40 M Ft hosszútávra szól, vagy a pillanatnyi túlélésre elég csak. Rába Kálmán képviselı megkérdezi, hogy a múltkori beszámolóhoz képest mi változott. Nagy Gábor képviselı válaszában elmondja, hogy kimondottan szakmai beszámoló készült. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke elmondja, hogy a múltkori beszámoló eléggé vegyes mőfajú volt, nem a címrıl szólt. Az anyagi problémák nem oldódtak meg. Az egyeztetı bizottság fogja tárgyalni a zenekar anyagi helyzetét és pótköltségvetés készül. Elıször az egyeztetı bizottság tárgyalja, majd a közgyőlés. Kovács Ferenc, szavazásra bocsátja a szakmai beszámolót A testület 11 igen szavazattal 2 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot:
8 122/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés elfogadja a Savaria Szimfonikus Zenekar 2009-2011. közötti mőködésérıl szóló beszámolót. (Az ülést Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke vezeti.) A 8. tárgysorozat tárgyalása Tagi kölcsön nyújtása a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. részére gépmőszer beszerzése céljából Fehér László frakcióvezetı szól a Semmelweis tervrıl. Aggodalmának ad hangot annak érdekében, hogy az állam hozzá tud-e járulni valamennyi súlyponti kórház gépmőszer beszerzéséhez. Kitér a levegıben lévı változásokra. Szól arról, hogy a kötvény terhére vásárolandó CT árát visszakapja-e a megye, ha a kórházak államosításra kerülnek. Kerekes Ferenc tanácsnok kifejti, hogy a kórház jelentıs versenyhátrányba kerülne a többi kórházzal szemben. Maximálisan indokoltnak tartja a beszerzést. Pajor András frakcióvezetı szól arról, hogy a gazdasági és ügyrendi bizottság áttekintette a kötvény visszafizetésének helyzetét. Véleménye szerint ez a döntés egy jogképes, védhetı álláspont, erre vannak állami garanciák. A beszerzéssel azt is bizonyítani tudjuk, hogy el tudjuk látni a kórházunk mőködtetését. Kéri, hogy a képviselık a megye saját pozícióját ne gyengítsék. A tagi kölcsönöknek viszont véleménye szerint is korlátot kell szabni. Fehér László frakcióvezetı véleménye szerint megyénk eddig sem volt versenyhátrányban. Az egészségügyre és az oktatásra azonban nem lesz több pénz. A nagypolitika pedig dönthet másként is. 2012-ben már eddig is 800 M Ft-ot vissza kell fizetni a kötvénybıl. Kovács Ferenc, szól a kórház korábbi nagy beruházásairól. Már akkor megalapozták a kórház stabil helyét a megyében. Ez a döntés a korábbi döntéssorozat folytatása. A versenyhelyzet miatt azonban itt kell tartani a meglévı komoly szellemi potenciált is és ehhez gép-mőszer is kell. E nélkül ez nem lehetséges. Véleménye szerint jó úton halad a közgyőlés a kórház fejlesztése terén. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke hozzáfőzi, hogy a diagnosztikában ez szakmai lemaradás lenne. A szívkatéterezés érdekében még komolyabb mőszer beszerzésére is szükség lenne. A pozíciót erısíteni szükséges. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot:
9 123/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés 1. a Markusovszky Kórház Zrt. részére 2014. június 30-i lejárattal, a mindenkori jegybanki alapkamattal azonos mértékő kamatfizetési kötelezettség mellett - 250 millió Ft tagi kölcsönt nyújt a kötvény kibocsátásából származó bevétele terhére, - új CT-berendezés beszerzése céljából. Elınye, hogy a törlesztés egyenlı összegekben negyedévente, a negyedév végén érvényes jegybanki alapkamat mértékével növelten történik. 2. felhatalmazza a megyei közgyőlés elnökét a kölcsönszerzıdés aláírására. Felelıs: Határidı: azonnal (Az ülést Kovács Ferenc, vezeti.) A 9. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft-vel kötött vagyonkezelési szerzıdés módosítása, a lukácsházi ingatlan értékesítésével kapcsolatosan Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 124/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés az értékesítésre került Lukácsháza 026/2 hrsz-ú szántó megnevezéső ingatlant a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft. vagyonkezelésébıl kivonja, és a mellékletnek megfelelıen módosítja a Vagyonkezelı Kft.-vel kötött vagyonkezelési szerzıdés 1. számú mellékletét, továbbá felkéri a Vagyonkezelı Kft. igazgatóját a változáshoz kapcsolódó nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítésére. Felelıs: Határidı: azonnal A 10. tárgysorozat tárgyalása A megyei közgyőlés intézményeinél végrehajtott létszámcsökkentéssel kapcsolatos egyszeri hozzájárulás igénylése Fehér László frakcióvezetı gyakorló polgármesterként elmondja, hogy a leépítés során mindig a technikai személyzet leépítésére kerül sor. Az általuk végzett feladat azonban ugyanolyan fontos, mint minden más területen. Kovács Ferenc, elmondja, hogy vannak szakmai minimumok, s a leépítéseket ennek mentén kell végrehajtani. Az elmúlt öt évben kb. 400 fıt bocsátott el a testület. Ez a likviditás záloga mindaddig, míg a költségvetésben a bér
10 és járulékai 75-85 % között vannak. Lehet mással is spórolni, de annak a megtérülése hosszabb idıt vesz igénybe, ezért a munkaerın tudunk csak spórolni. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 13 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 125/2011. (VI. 25.) számú határozat 1. A közgyőlés a feladatellátás racionálisabb megszervezése érdekében az intézményi létszámgazdálkodás felülvizsgálatát követıen az intézményeinél végrehajtott létszámcsökkentési döntése miatti kötelezettségek teljesítéséhez a központi költségvetésbıl 2011. évre egyszeri hozzájárulást igényel. A megyei közgyőlés az 1/2011.( II. 21.) számú a Vas Megyei Önkormányzat 2011.évi költségvetésérıl szóló - rendeletében az alábbi intézményeknél elrendelt, megszüntetett álláshelyek többletkiadásaira: a) Vas Megyei Közgyőlés Ellátó Szervezete 2 fı takarító, b) Vas Megyei Szakosított Otthon Ivánc 1 fı munkavezetı, 1 fı szociális ügyintézı, 2 fı mozgástherapeuta, c) Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény Gencsapáti 1 fı takarító, d) Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthon 1 fı gyámi gondozó tanácsadó, e) Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ 1 fı mővelıdésszervezı, 1 fı ügyviteli alkalmazott, 1 fı titkárnı, f) Berzsenyi D. Megyei Könyvtár 1 fı ügyintézı, 1 fı könyvtáros, 1 fı könyvtári munkatárs, g) Szombathelyi Képtár 1 fı takarítónı, 1 fı könyvtáros-adattáros, 1 fı textilgyőjteménykezelı. A megyei közgyőlés 2010. szeptember 30-a elıtt meghozott döntést megerısítve, az 1/2008. (II. 16.) számú a Vas Megyei Önkormányzat 2008.évi költségvetésérıl szóló - rendeletében az alábbi intézménynél elrendelt,megszüntetett álláshely többletkiadásaira /Mt. 90. (1) bek. e. pont alapján/. a) Vas Megyei Idısek Otthona Táplánszentkereszt 1 fı mentálhigiénés foglalkoztatott. 2. A megyei közgyőlés igazolja, hogy az önkormányzat más költségvetési szerveinél meglévı üres álláshelyeken, az elıreláthatólag megüresedı álláshelyeken, vagy tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál az érintett munkavállalók munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli - foglalkoztatására nincs lehetıség. 3. A közgyőlés vállalja, hogy a megszőntetett álláshelyeket 5 évig nem állítják vissza, kivéve, ha a jogszabályokból adódó többlet feladatok ezt indokolttá teszik. 4. A közgyőlés igazolja, hogy a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésérıl szóló 2009. évi CXXX. törvény 5. számú mellékletének 7. pontja szerinti igénylés keretében e foglalkoztatottak után támogatásban nem részesült.
11 Felelıs: a pályázat benyújtására (2011. július 12. illetve 2011. szeptember 27.) Határidı: 2011. július 12. és 2011. szeptember 27. A 11. tárgysorozat tárgyalása Az ivánci Vas Megyei Szakosított Otthon C épülete lakói tisztálkodási feltételeinek javítása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 126/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés a Vas Megyei Szakosított Otthon, Ivánc C épületében élı lakók higiénés szükségleteinek biztosítása érdekében átmeneti megoldásként a Nagykastély földszinti fürdıszobáinak átalakítására 4. 498.700 Ft összeget biztosít a kötvénytıke terhére. Felelıs: Határidı: azonnal A 12. tárgysorozat tárgyalása Az ikervári gyermekotthon tárgyi feltételeinek halaszthatatlan javítására fedezet biztosítása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 127/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés az ikervári gyermekotthon, különösen a 4. sz. lakásotthon tárgyi feltételeinek javítására, valamint az épület penészesedésének megszüntetésére fenntartói támogatást nyújt. A gyermekek megfelelı ellátása és egészséges lakhatása érdekében felmerülı halaszthatatlan kiadásokra 1.000 000.- Ft összeget biztosít a kötvénytıke terhére. Felelıs: Határidı: azonnal (Az ülést Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke vezeti.)
12 A 13. tárgysorozat tárgyalása Együttmőködési megállapodás a Savaria Tourist Iroda újbóli hasznosítására Rába Kálmán képviselı úgy gondolja, hogy ezt egy komolyabb konzultációnak kellene megelızni. Javasolná, hogy esetleg egy kicsit a megyén is nyúljanak túl a termékeket illetıen. Megyei termékekkel szerinte nem lehet megtölteni a termékboltot. A határozati javaslat elfogadása után is lehetne errıl még további megbeszéléseket folytatni. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke elmondja, hogy széles spektrumban kell gondolkodni, de nem a megyét túlmenıen. Saját szerepünket kellene erısíteni akár szellemi termékek értékesítésével is. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: A közgyőlés: 128/2011. (VI. 25.) számú határozat 1. elfogadja a Savaria Tourist Iroda újbóli hasznosítása érdekében a mellékelt együttmőködési megállapodást; 2. felkéri elnökét a megállapodás aláírására; 3. 200.000,- Ft-ot csoportosít át a területfejlesztési és külkapcsolati bizottság célelıirányzatból a Savaria Tourist Iroda felújítási költségeire azzal, hogy a következı elıirányzat-módosításban a szükséges forrás biztosításra kerüljön. Felelıs: Határidı: azonnal A 14. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény tıkéjébıl a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága utófinanszírozott pályázatai támogatásának megelılegezésére összeg kölcsönbe adása Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 129/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés hozzájárul a Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény tıkéjébıl 112.288.383 Ft-nak - a felmerülés ütemében - a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága pályázatai elıfinanszírozásához 2011. évben szükséges összeg 1/2011. (II. 21.) önkormányzati rendelet 26.. (5) bekezdésének feltételei szerinti kölcsönbe adásához, mely összeget - annak költségével (a kölcsön nyújtása napján érvényes 3 havi DKJ-val) növelten - a pályázati
13 összegek visszaérkezése után vissza kell vezetni az Önkormányzat Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény bankszámlájára. Felelıs: Határidı: 2011. évben a felmerülés ütemében a kölcsön biztosítására, illetve a pályázati összeg megérkezése a kölcsön visszafizetése tekintetében A 15. tárgysorozat tárgyalása A Szlovén-Magyar Közös Turisztikai Tér / Emlékek és értékek határok nélkül pályázat benyújtásához szükséges önerı biztosítása Kovács Ferenc, megjegyzi, hogy a szlovén-magyar pályázataink eddig is sikeresek voltak. Reményének ad hangot, hogy ez is sikeres lesz. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke további szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: A közgyőlés: 130/2011. (VI. 25.) számú határozat 1. jóváhagyja, hogy a Vas Megyei Önkormányzat Szlovén Magyar Közös Turisztikai Tér / Emlékek és értékek határok nélkül elnevezéssel pályázatot nyújtson be a Szlovén- Magyar Európai Területi Együttmőködési Program keretein belül; 2. a magyar oldali 400 ezer euro pályázati rész önerejét (5 %-át), azaz 20.000 eurónak megfelelı forint összeget biztosít a kötvény tıke terhére. Felelıs: Határidı: azonnal A 16. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Önkormányzat további intézményeinek megújuló energetikai fejlesztése a Helyi hı- és hőtési energiaigény kielégítése megújuló energiaforrásokkal Kovács Ferenc, módosító javaslatot tesz. Indítványozza, hogy Ivánc is ide kerüljön betervezésre. Ez esetben azonban az önerı további 40 M Ft lenne. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szavazásra bocsátja a módosított határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot:
14 131/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés: indítványozza, hogy kerüljön kivizsgálásra, mely további intézmények esetében alkalmazhatóak költséghatékonyan a megújuló energiaforrások; javasolja, hogy ezen intézmények nyújtsák be pályázatukat a Helyi hı- és hőtési energiaigény kielégítése megújuló energiaforrásokkal elnevezéső pályázatra; 1.000.000 Ft + Áfa összeget biztosít a pályázatok elıkészítésére a kötvény tıke terhére; 60 millió forint önerıt biztosít az intézmények pályázatához a kötvény tıke terhére. Felelıs: Határidı: azonnal (Az ülést Kovács Ferenc, vezeti.) A 17. tárgysorozat tárgyalása Intézményi pályázat benyújtásához szükséges hozzájárulás Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 132/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés engedélyezi, hogy a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény a Pályázat a zöldebb iskoláért címő pályázati projekt megvalósítása céljából a WWF és a Cetelem Bank által közösen kiírt pályázati kiírásra önerı nélküli pályázatot nyújtson be. Felelıs: Határidı: azonnal A 18. tárgysorozat tárgyalása A Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola szakmai pályázata elıfinanszírozásához nyújtandó önkormányzati kölcsön Rába Kálmán képviselı gyors mérleget von a kötvény terhére történt költésekrıl. Elmondja továbbá azt is, hogy az Ötv. változása következtében ezek a költések már az állam terhére történnek. Ez részérıl egy helyzetjelentés volt. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke megjegyzi, hogy a kórháznak nyújtott kölcsönt a kórház fogja visszafizetni. Sok esetben pedig megelılegezésrıl van szó. Ugyanakkor valóban oda kell figyelni a költéseinkre. Átgondoltan kell végezni. Kovács Ferenc, szavazásra bocsátja a határozati javaslatot.
15 A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 133/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés hozzájárul, hogy a Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola a Bethlen Gábor Alapkezelı Zrt. Apáczai Programigazgatóságához, az Együttmőködések magyar szakképzı iskolák között (BGA-11-HA-02) címen meghirdetett programra kárpátaljai szakmai út megvalósításához pályázatot nyújtson be. A projekt megvalósítása érdekében, az elıfinanszírozás biztosítására 420 000 forintot kölcsönként folyósít az intézmény számára az önkormányzat által kibocsátott kötvény tıkéjébıl, az 1/2011. (II.21.) önkormányzati rendelet 26.. (5) bekezdésének feltételei szerint. A kölcsön összegét a hivatkozott rendelet szerinti kamatokkal, a kölcsönnyújtás napján érvényes 3 havi DKJ-val (Diszkont Kincstárjegy) együtt az intézménynek a pályázati összegek visszaérkezése után vissza kell vezetnie az Önkormányzat Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény bankszámlájára. Felelıs: Határidı: azonnal A 19. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Idısek Otthona Vasvár pályázaton való részvételének jóváhagyása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: A közgyőlés: 134/2011. (VI. 25.) számú határozat 1. tudomásul veszi a Vas Megyei Idısek Otthona Vasvár a Magyar Vöröskereszt Budapest Fıvárosi Szervezet inkurrens számítástechnikai eszközökre kiírt pályázatán való részvételrıl szóló utólagos tájékoztatást; 2. egyetért a GNSoft Szoftverfejlesztı Vállalkozás által kiírt 2011/ELE1-SZP Élelmezési szoftvert a magyar konyháknak program, a GNSoft Szoftverfejlesztı Vállalkozás által kiírt 2011/SZES-SZP Szakmai szoftvereket a szociális szakellátásba program c. pályázatokon való részvételével. Felelıs: Határidı: azonnal (Az ülést Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke vezeti.)
16 A 20. tárgysorozat tárgyalása A 85/2011. (IV. 22.) számú határozat hatályon kívül helyezése és újabb ALFA pályázatok benyújtásának engedélyezése Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: A közgyőlés 135/2011. (VI. 25.) számú határozat 1. a 85/2011. (IV. 22.) sz. határozatát hatályon kívül helyezi; 2. támogatja és engedélyezi, hogy az önkormányzat a helyi önkormányzatok által fenntartott muzeális intézmények 2011. évi szakmai támogatásáról szóló 28/2011. (VI. 1.) NEFMI rendelet alapján a két önrész nélküli ALFA pályázatot a Vas megyei sportmúzeum állandó kiállítása létrehozására és a Smidt Múzeum állandó kiállítása megújításának negyedik ütemére benyújtsa; 3. felhatalmazza elnökét, hogy a két pályázat benyújtásához szükséges dokumentumokat aláírja. Felelıs: Határidı: azonnal A 21. tárgysorozat tárgyalása Közösségi célú alapítvány támogatása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: A közgyőlés: 136/2011. (VI. 25.) számú határozat 1. az elnöki keret terhére a Pro Minoritate Alapítvány részére a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem megrendezéséhez 25.000 Ft összegő támogatást biztosít; 2. felkéri elnökét a támogatási szerzıdések aláírására. Felelıs: Határidı: azonnal
17 A 22. tárgysorozat tárgyalása Vasvár Város Önkormányzatával kötött közoktatási megállapodás módosítása Dr. Kun László címzetes megyei fıjegyzı tájékoztatja a testületet arról, hogy a helyi képviselı testületek adhatnak támogatást az intézmény mőködésének finanszírozásához, ezért célszerő lenne ezt a megállapodásban is rögzíteni. Évente kellene tárgyalásokat folytatni ennek érdekében. Kovács Ferenc, további szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a módosított határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 137/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés Vasvár Város Önkormányzatával közoktatási megállapodást köt az elıterjesztés melléklete szerint azzal a módosítással, hogy a megállapodás 6. a) pontja a következıképpen módosul: A felek évente tárgyalást folytatnak az éves támogatás mértékérıl. Felelıs: Határidı: azonnal A 23. tárgysorozat tárgyalása Körmend Város Önkormányzatával kötött közoktatási megállapodás módosítása Fehér László frakcióvezetı megkérdezi, hogy milyen változások várhatóak az iskolák fenntartása tekintetében. Csak a ciklus elején lehet errıl dönteni, vagy lehet máskor is, illetve lehet-e errıl akár egy évre is döntést hozni? Kovács Ferenc, tájékoztatja a testületet, hogy többféle információ kering errıl, mégpedig idı elıtt, ugyanis még nincs végleges döntés az iskolákat illetıen. Felesleges errıl még most polemizálni. Amennyiben más lesz a fenntartó, attól még nem lesz több a pénz. Fehér László frakcióvezetı elmondja, hogy Celldömölk közel 30 M Ft-tal egészíti ki a normatívát. Elképzelhetı az is, hogy a megyében lévı városok kényszerülnek arra, hogy átadják intézményeiket a megyének. Dr. Kun László címzetes megyei fıjegyzı ismerteti a törvényi szabályozást. Körmend valóban egy évre szerette volna csak átadni az intézményt a várható változások következtében, de a törvényi szabályozás ezt nem engedi meg jelenleg. Ezek a szerzıdések négy évre szólnak, s már folyamatosak, nem most kerültek átadásra. Nagy Gábor tanácsnok körmendi képviselıként elmondja, hogy tudomása szerint Körmend városa nem tervezett be a költségvetésébe az iskolát illetıen támogatást.
18 Kovács Ferenc, szavazásra bocsátja a módosított határozati javaslatot: A felek évente tárgyalást folytatnak az éves támogatás mértékérıl. A testület 13 igen szavazattal a módosított javaslatot elfogadja, és meghozza a következı határozatot: 138/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés Körmend Város Önkormányzatával közoktatási megállapodást köt az elıterjesztés melléklete szerint azzal a módosítással, hogy a megállapodás 6. a) pontja a következıképpen módosul: A felek évente tárgyalást folytatnak az éves támogatás mértékérıl. Felelıs: Határidı: azonnal A 24. tárgysorozat tárgyalása A pedagógiai szakszolgálati és szakmai szolgáltatási feladatok ellátásáról szóló megállapodás a Nyugat-Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központtal Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 14 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 139/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés a Nyugat-Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központtal feladat-ellátási megállapodást köt a pedagógiai szakszolgálati és pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatok ellátására az elıterjesztés melléklete szerinti tartalommal. Felelıs: Határidı: azonnal A 25. tárgysorozat tárgyalása A megyei fenntartású nevelési-oktatási intézményekben az osztályok és csoportok számának meghatározása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot:
19 140/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés a 2011/2012. tanév indításakor engedélyezi: 1.) a Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégiumban - a 9. évfolyamon egy, a 10. évfolyamon két, a 11-12. évfolyamokon két-két, a 13-14. évfolyamon egy-egy osztály, valamint négy kollégiumi csoport megszervezését, - a 11. és 12. évfolyamokon a szakiránynak megfelelı csoportbontásban történı oktatás megszervezését, ugyanezen évfolyamokon a maximális létszám legfeljebb 20%-al történı túllépését; 2.) a Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskolában évfolyamonként egy-egy osztály indítását, a szakképzı évfolyamokon a szakiránynak megfelelı csoportbontásban történı oktatás megszervezését, 3.) a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban - a 9. és 13. évfolyamokon egy-egy, a további évfolyamokon két-két osztály megszervezését, - a 11/B. osztályban a maximális létszám legfeljebb 20%-kal történı túllépését; 4.) a Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskolában - a szakközépiskola alapozó évfolyamain egy-egy, a szakképzı évfolyamokon 11-12. évfolyamon két-két, 13-14. évfolyamon egy-egy osztály indítását a szakiránynak megfelelı csoportbontásban, - a szakiskolában évfolyamonként két-két, illetve a 13. évfolyamon egy osztály megszervezését a szakiránynak megfelelı csoportbontásban, - a 9/2., és 10/2. osztályokban a maximális létszám legfeljebb 20%-kal történı túllépését; 5.) a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézményben - az általános iskolában évfolyamonként egy-egy osztály, illetve a 2-3. évfolyam összevont osztály megszervezését, - a készségfejlesztı speciális szakiskolában alapozó évfolyamokon egy-egy, a szakképzı évfolyamokon 11. évfolyamon kettı, 12. évfolyamon egy osztály megszervezését, - 9 kollégiumi csoport megszervezését, - a kollégiumi csoportok esetén a maximális létszám 20%-kal történı túllépését; 6.) a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 1. Általános Iskola intézményegységében - 1-3.; 2-4; évfolyamok összevont osztályú - megszervezését, - az 5-8. évfolyamokon egy-egy osztály megszervezését, 2. Beszédjavító Általános Iskola intézményegységben - elıkészítı, valamint 1-3. évfolyamokon egy-egy osztály, a 4-8. évfolyamokon két-két osztály megszervezését, - a 2/A., 3/A. és 8/B. osztályokban a maximális létszám legfeljebb 20%-kal történı túllépését illetve 1/A. osztályban a maximális létszám 20%-kal történı, valamint az iskolaszék, a diákönkormányzat és a szülıi szervezet egyetértése esetén plusz 10%-kal történı túllépését; 3. A Speciális Szakiskola intézményegységben - a 9 évfolyamon egy, a 10. évfolyamon két osztály, 11. évfolyamon kettı, 12. évfolyamon három, 13. évfolyamon egy osztály megszervezését, szakképzı évfolyamokon a szakiránynak megfelelı csoportbontásban,
20 - a 11/A., és a 12/B. osztályokban a maximális létszám legfeljebb 20%-kal történı túllépését; 4. A Kollégium intézményegységben - legfeljebb tizennégy tanulócsoport megszervezését 7.) valamennyi szakképzı intézményben a gyakorlati képzésben a csoportok szervezésénél a maximális létszám legfeljebb 20%-kal történı túllépését 8.) Javasolja, hogy a közgyőlés járuljon hozzá a megyei fenntartású szakképzést folytató intézményekben a szakmai orientációs osztályoknak, - valamint a 11. és a 12. évfolyamon és az érettségi utáni ilyen célú szakképzés esetén az osztályok csoportbontásához azzal az együttes feltétellel, hogy - az a normatíva igénylés feltételeinek, - az esetleges létszám túllépés esetén pedig a törvényben meghatározott százalékos mértéknek megfeleljen. Felelıs: Határidı: azonnal A 26. tárgysorozat tárgyalása a.) Szakvélemény kiadása a sárvári Barabás György Mőszaki Szakközépiskola és Szakiskola átszervezéséhez b.) A közgyőlés elnökének megbízása megyei közoktatás-fejlesztési tervre alapozott szakvélemények kiadására Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja az a.) ponthoz tartozó határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a b.) ponthoz tartozó határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és meghozza a következı határozatot: A közgyőlés 141/2011. (VI. 25.) számú határozat a) megállapítja, hogy Sárvár Város Önkormányzata által fenntartott Barabás György Mőszaki Szakközépiskola és Szakiskola szakképzési kínálatának bıvítése nem ellentétes Vas megye közoktatás-fejlesztési tervével; b) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88. (6) bekezdésében meghatározott megyei közoktatás-fejlesztési tervre alapozott szakvélemény kiadásával 2011. júliusaugusztus hónapokban megbízza elnökét - az illetékes bizottság tisztségviselıinek véleményét kikérve azzal, hogy a 2011. szeptemberi közgyőlésen számoljon be az ez irányú tevékenységérıl, és terjessze a közgyőlés elé a szakvéleményeket utólagos jóváhagyás céljából. Felelıs: Határidı: azonnal
21 A 27. tárgysorozat tárgyalása A körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium intézményvezetıi feladatának ellátására pályázat kiírása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot. 142/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium intézményvezetıi feladatának ellátására pályázatot ír ki az elıterjesztés melléklete szerinti tartalommal. Megbízza az oktatási és kulturális bizottságot a beérkezett pályázatok véleményezésével, és a javaslatok közgyőlés elé terjesztésével. Felelıs: Határidı: azonnal A 28. tárgysorozat tárgyalása A Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának áthelyezéssel történı megszüntetése, valamint a megüresedett álláshely betöltésére vonatkozó pályázat kiírása Pajor András frakcióvezetı köszönetet mond frakciója nevében a szorgalmas és nélkülözhetetlen munkáért, amelyet Joós Tamás végzett az MMIK élén. Nagy veszteségnek tekinti igazgató úr távozását vezetıként és mővészként is. Szabó József képviselı a szocialista frakció nevében mond köszönetet az igazgató úr eddigi munkájáért, és jó egészséget kíván a jövıbeni munkájához. Kovács Ferenc, is sok sikert kíván Joós Tamásnak a jövıbeli munkájához. Vas megye továbbra is számít munkájára. Kovács Ferenc, szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: A közgyőlés: 143/2011. (VI. 25.) számú határozat 1. a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ igazgatójának, Joós Tamásnak az igazgatói magasabb vezetıi megbízását visszavonja, és határozatlan idejő közalkalmazotti jogviszonyát munkáját nagyra értékelve és megköszönve 2011. június 30. napján áthelyezéssel megszünteti,
22 2. az igazgatói álláshely betöltésére pályázatot ír ki az elıterjesztés mellékletével megegyezı tartalommal, 3. elrendeli, hogy az intézmény igazgatói feladatainak ellátása az intézmény Szervezeti és Mőködési Szabályzatában meghatározott helyettesítési rendre vonatkozó szabályok szerint történjen a pályázati eljárás eredményes lezárásáig. Felelıs: Határidı: azonnal Kovács Ferenc, Vas Megye Közgyőlése Elnökének Emlékérme -t adományozza Joós Tamás részére. Joós Tamás igazgató tájékoztatja a testületet arról, hogy döntésének oka a magánéletében történt változás következménye. Köszönetet mond a szakmai és politikai támogatásáért, amelyet a testülettıl kapott. Kovács Ferenc, 10.33 órakor zárt ülés tartását rendeli el a 29-33. tárgysorozatok tárgyalásánál. A zárt ülés döntései az alábbiak: A közgyőlés: 144/2011. (VI. 25.) számú határozat 1.) a kistérségek által jelölt személyek közül az alább felsorolt 5 fıt választja meg a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. kórházi felügyelı tanácsába: Dr. Haragh László önkormányzati képviselı Szentgotthárd Sebık Péter Pankasz polgármestere Füzi Andrea Vasvár Egészségügyi Alapellátó Intézménye vezetıje Keresztes István Jánosháza polgármestere Dr. Vágó Attila háziorvos; A felügyelı tanács ülésére tanácskozási joggal meghívandóknak delegálja: Kovács Pétert, Vép város polgármesterét Hajós Attilát, Bı község polgármesterét Pass Imrét, társulási elnök-helyettest Daraboshegyrıl Dr. Mosonyi Tamás szülész-nıgyógyász szakorvost Sárvárról. 2.) felkéri az intézmény vezérigazgatóját a kórházi felügyelı tanács megalakítására, az új felügyelı tanács mőködésével kapcsolatos szervezési és ügyviteli feladatok ellátására, 3.) köszönetét fejezi ki az elızı kórházi felügyelı tanács tagjainak a Zrt. eredményes mőködését segítı tevékenységéért. Felelıs: Határidı: azonnal
23 145/2011. (VI. 25.) számú határozat A megyei közgyőlés a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. TIOP-2.2.4-09/1-2010-0016 azonosítószámú projektjéhez felállítandó Fejlesztési Testületébe az alábbi tagokat delegálja: Szavazó Tag: Név Cím Telefonszám Fax E-mail Horváthn 9545 30/9786695 - erzsebetstukics@citromail.hu é Stukics Jánosháza, Erzsébet Magyar u. 3/A. Megfigyelı Tagok: Höfle László Dr. Banga Lajos 9700 Szombathely, Deák F. u. 74. 9700 Szombathely, Kárpáti K. u. 116. 94/512-760 20/9565217 94/317-391 30/2800969 94/512-761 merleg.kft@merleg.hu - blajos@chello.hu Felelıs: Határidı: azonnal 146/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés a büki Danubius Health Spa Resort Bük**** fennállásának 25. évfordulója alkalmából Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele -t kitüntetést adományoz. Felelıs: Határidı: azonnal 147/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés a Perenyei Férfi Népdalkör Egyesület részére a magyar népdalkincs és népszokások megırzéséért, hagyományainak ápolásáért végzett tevékenysége elismeréseként megalakulásának 10. évfordulója alkalmából Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele -t adományoz. Felelıs: Határidı: azonnal 148/2011. (VI. 25.) számú határozat A közgyőlés 2011. évben Gayer Gyula Emlékplakettet adományoz: 1. Bogáti András vállalkozó,
24 2. Hompasz Gyula Elek fejlesztési fımérnök, 3. Köbli József körmendi Rába-parti Fórum Egyesület elnöke, 4. Kıszegi Jurisics Miklós Gimnázium tanárai és tanulói közössége, 5. Marth József Erdészeti Igazgatóság, erdıfelügyeleti és hatósági osztály vezetıje részére. Felelıs: Határidı: 2011. október 23. Az ülés 10.55 órakor nyílt keretek között folytatódik. Kovács Ferenc, bejelenti, hogy a legutóbbi ülés óta interpelláció, kérdés, nem érkezett. Fehér László frakcióvezetı a következı ülés idıpontja felıl érdeklıdik. Mindenkinek jó pihenést kíván a nyári szabadságára. Rába Kálmán képviselı V. Németh Zsolt államtitkár úr felé tett kérésrıl érdeklıdik. Kıszegi uszoda sorsát illetıen szeretne továbbá tájékoztatót kapni. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke tájékoztatja a testületet arról, hogy V. Németh Zsolt államtitkár urat meg kívánják hívni valamelyik közgyőlésre, hogy tájékoztassa a testületet a vasi földekkel kapcsolatos értékesítésekrıl. Básthy Béla képviselı elmondja, hogy szurkol a kínaiakkal folytatott tárgyalások eredményét illetıen. A kıszegi uszoda kapcsán elmondja, nem valószínősíthetı, hogy Kıszeg céljainak megfelelı lett volna most az átadása. Szól továbbá Kıszeg város nyári kulturális programjairól. Szól továbbá a város nyertes kulturális pályázatairól. Nagy Gábor tanácsnok a Vasalján július 2-án megrendezendı sportnapra invitálja a képviselıket. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke fızıversenyre szeretné meghívni a képviselıket. Kovács Ferenc, tájékoztatja a testületet arról, hogy augusztus 20-án ünnepi közgyőlés tartására kerül sor. Szól továbbá a Liszt év kapcsán rendezendı hangversenyrıl is, amelyre meghívja képviselı társait is. Több tárgy nem lévén az ülést 11.04 órakor berekeszti. Kmf. Dr. Kun László címzetes megyei fıjegyzı Kovács Ferenc