Jegyzıkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyőlés március 24-én 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt ülésérıl
|
|
- Gergely Katona
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jegyzıkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyőlés március 24-én 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: Kovács Ferenc,, Majthényi László, Marton Ferenc, a közgyőlés alelnökei, Básthy Béla, Fehér László István, Kerekes Ferenc Béla, Kovács Endre, Nagy Gábor, Pajor András, Patyi Elemér, Rába Kálmán, Sıre Zoltán, Szabó József, Szakács Marcell, Tausz István Béla közgyőlési tagok Tanácskozási joggal vannak jelen: Dr. Kun László címzetes megyei fıjegyzı, Dr. Stankovits György megyei aljegyzı, Bogdán Zoltán (a 1. tárgysorozatnál), Prof. Dr. Nagy Lajos PhD, a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit ZRt. vezérigazgató fıorvosa (a 3. és 8. tárgysorozatoknál), Illés Károly, a Nyugat-Panon Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója (a 3. tárgysorozatnál), Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Vagyonkezelı Kft. ügyvezetıje, Dr. Lazáry György, a Vas Megyei Orvosi Kamara elnöke, Csuka Lajosné, a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit ZRt. gazdasági igazgatója, Harangozó Bertalan, Vas megyei kormánymegbízott, Marton Zsolt, Szombathely Megyei Jogú Város Közgyőlésének alpolgármestere, valamint a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal titkárságainak vezetıi. További résztvevık: Kuttorné Taletovits Klára jegyzıkönyvvezetı, valamint a média tudósítói. Kovács Ferenc, a megye indulójának meghallgatása után üdvözli a közgyőlés tagjait, megállapítja az ülés határozatképességét és azt megnyitja. Szavaztat az ülés tárgysorozatáról azzal, hogy a testület 1. tárgysorozatként tárgyalja meg az egészségügyi és szociális bizottságban történı tagcserét, 17. tárgysorozatként a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválra vonatkozó együttmőködési megállapodást, 18. tárgysorozatként a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Vas Megye Önkormányzata közötti gyermekvédelmi szakellátás biztosítása tárgyában kötendı feladatellátásimegállapodást, 23. tárgysorozatként pedig a Vas Megyei Közgyőlés Ellátó Szervezete igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történı megszüntetését, valamint a megüresedett álláshely betöltésére vonatkozó pályázati kiírást. A testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 43/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés az ülés tárgysorozatát a következık szerint állapítja meg: 1. Az egészségügyi és szociális bizottságban történı tagcsere
2 2 2. Beszámoló a közgyőlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl 3. A Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. Alapító Okiratának módosítása 4. Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok évi üzleti terve, valamint a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. és a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft. részére vagyonkezelésbe adott eszközökre vonatkozó éves vagyongazdálkodási terv bemutatása 5. A Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlésének közötti idıszakra szóló társadalmi-gazdasági programja 6. A Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft. folyószámla-hitel felvételéhez szükséges kezességvállalás 7. Az Önkormányzati Kórház Sárvár Simasági Szervezeti Egységében a évre vonatkozó térítési díj megállapítása 8. A Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. kapcsolata a környezı kórházakkal 9. A Vas Megyei Batthyány Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola Vas Megyei TEGYESZ-hez történı integrálása 10. Tájékoztató Vas Megye Önkormányzata, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Kara között létrejött együttmőködés elmúlt egy évérıl 11. A Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény tıkéjébıl az utófinanszírozott pályázatok megelılegezésére történı összeg kölcsönbe vétele 12. A Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény tıkéjébıl utófinanszírozott pályázatok megelılegezésére kölcsönként fel nem használt összegek törlése 13. A Vas Megyei Idısek Otthona Táplánszentkereszt pályázati úton történı felújításáról, megújuló energiaforrások alkalmazásával 14. A Vas Megyei Önkormányzat TIOP A pedagógiai módszertani reformot támogató Informatikai Infrastruktúra fejlesztése nyertes pályázatának kiegészítı támogatása 15. Intézményi pályázatok benyújtásához szükséges hozzájárulás 16. A Vas Megyei Idısek Otthona Vasvár pályázaton való részvételének utólagos jóváhagyása 17. A Nemzetközi Bartók szeminárium és Fesztiválra vonatkozó együttmőködési megállapodás 18. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Vas Megye Önkormányzata közötti gyermekvédelmi szakellátás biztosítása tárgyában kötendı feladatellátási- megállapodás 19. Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele adományozása az egyházashetyei Múzsa Egyesület és a Szentpéterfai Ljubičica Horvát Kórusegyesület részére 20. Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele adományozása Répcelak város részére 21. Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele adományozása a Bejcgyertyánosi Nyugdíjas Klub, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász, a RÉV Szenvedélybeteg Közösségi Gondozója, a SZIKLA Központ, valamint a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány részére 22. Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele adományozása a Vas Megyei Polgárır Szervezetek Szövetsége részére 23. A Vas Megyei Közgyőlés Ellátó Szervezete igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történı megszüntetése, valamint a megüresedett álláshely betöltésére vonatkozó pályázat kiírása
3 3 Az 1. tárgysorozat tárgyalása Az egészségügyi és szociális bizottságban történı tagcsere Kovács Ferenc, bejelenti, hogy Kovács Péter az egészségügyi és szociális bizottság nem képviselı bizottság tagja bizottsági tagsági tisztségérıl lemondott és helyette Bogdán István személyére tesz javaslatot. A testület 15 szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 44/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés Bogdán Istvánt az egészségügyi és szociális bizottság nem közgyőlési tagjának megválasztja. (kiértesítésért) Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke kiveszi az esküt Bogdán Istvántól az alábbiak szerint: Én, Bogdán István esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hő leszek; az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megırzöm; bizottsági tagsági tisztségembıl eredı feladataimat Vas megye fejlıdésének elımozdítására és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. Isten engem úgy segéljen! Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke gratulál a megválasztáshoz. A 2. tárgysorozat tárgyalása Beszámoló a közgyőlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén A testület 15 szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 45/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés az elızı ülése óta történt fontosabb döntésekrıl, eseményekrıl szóló beszámolót elfogadja.
4 4 A 3. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. Alapító Okiratának módosítása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén A testület 15 szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: A közgyőlés: 46/2011. (III. 24.) számú határozat 1. a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. alapító okiratát az elıterjesztés mellékletében foglaltak szerint, a társaság cégneve, székhelye, telephelyei és fióktelepei tekintetében módosítja; 2. az alapító okirat cégbíróság részére történı benyújtásával megbízza a társaság jogi képviselıjét. A 4. tárgysorozat tárgyalása Az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok évi üzleti terve, valamint a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit ZRt. és a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı KFT. részére vagyonkezelésbe adott eszközökre vonatkozó éves vagyongazdálkodási terv bemutatása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén A testület 15 szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: A közgyőlés: 47/2011. (III. 24.) számú határozat 1.) a gazdasági társaságok évi üzleti tervét az alábbiak szerint: - a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt évi üzleti tervét 0 Ft adózás elıtti eredménnyel; - a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft évi üzleti tervét ezer Ft adózás elıtti eredménnyel; - a Büki Gyógyfürdı Zrt évi üzleti tervét ezer Ft adózás elıtti eredménnyel; - a VASIVÍZ Vas Megyei Víz és Csatornamő Zrt évi üzleti tervét ezer Ft adózás elıtti eredménnyel;
5 5 - a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt évi üzleti tervét ezer Ft adózás elıtti eredménnyel elfogadja; 2.) a Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. és a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft évi vagyongazdálkodási tervét elfogadja. (Az ülést Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke vezeti.) Az 5. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlésének közötti idıszakra szóló társadalmigazdasági programja Kovács Ferenc, indítványozza, hogy a programba kerüljön be a kıszegi, a sárvári vár és azon mőemlék épületeink, történelmi emlékhelyeink, amelyek az anyagból kimaradtak. Rába Kálmán képviselı véleménye szerint ez a társadalmi-gazdasági program nem mást, mint a költségvetési koncepció olvasmányos változata. Szép és jó is ami megfogalmazódott benne, de jobban örülne egy munkatervnek, amiben kézzel fogható dolgok is olvashatók lennének. Jobban szeretne a megye közlekedési infrastruktúrájának fejlıdésérıl olvasni. Szeretné, ha ez a program köszönı viszonyban lenne a kormányzó pártok országos kommunikációjával, miszerint az önkormányzatok több forrással fognak rendelkezni. Ez ebbıl az anyagból nem látszik, hiszen nem valósul(t) meg. Szeretné, ha a megyei önkormányzat a kötelezı feladatain kívül egyebet is tudna tenni. Hiányolja azokat a pontokat, amikkel esetleg a megye lakosságát is tudnák szolgálni, hiszen ide ıket azért választották meg. Fehér László frakcióvezetı a termál-, wellness- és gyógyturizmussal kapcsolatban elmondja, hogy kiemelt ágazat, amely többletforrást hozhat a megyébe. Ezzel kapcsolatban már születtek döntések. Kéri elnök úrtól, hogy szerepeltessék a programban azt, hogy a nyugati régiók is részesülhessenek nagyobb támogatottsággal, mint a korábbi években, azaz kisebb önrészt kérjenek biztosítani itt is, nemcsak a keleti régiókban. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt 8 év során a nyugati régiókban az MSZP vitte le a pályázatok támogatottságát 30 %-ra. Az elsı Széchenyi tervben 50 %-os volt a támogatottság az elsı Orbán kormány alatt és természetesen az újban is más lesz a kiegyenlítı területfejlesztési terv. Vas megyének ugyanis a nyugattal kell versenyképesnek lenni és nem a keleti országokkal. Pajor András frakcióvezetı elmondja, hogy a társadalmi-gazdasági program elkészítése törvényi kötelezettség. Ez azonban ezt a kötelezettséget még túl is teljesíti, hiszen olyan feladatokat is felsorol, ami nem kötelezettség. Túl nem ígérte magát a program. Abból tudunk csak fızni, ami rendelkezésünkre áll. A gazdasági helyzet
6 6 az adott. Ettıl eltérni nem lehet. Az ágazati tervek között azonban még várhatóak változások. Rába Kálmán képviselı megjegyzi, hogy nem abból kell fızni ami van, hanem, ha nincs meg valami alapanyag, annak utána kell menni, be kell szerezni. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szavazásra bocsátja a Vas Megyei Önkormányzat Közgyőlésének közötti idıszakra szóló társadalmi-gazdasági programját elnök úr kiegészítéseivel. A testület 13 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 48/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés a évekre szóló társadalmi gazdasági programját jóváhagyja., illetve folyamatos (Az ülést Kovács Ferenc, vezeti.) A 6. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft. folyószámla-hitel felvételéhez szükséges kezességvállalás Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén A testület 13 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 49/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés készfizetı kezességet vállal a Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelı Kft. által 1 éves idıtartamra felveendı 10 millió Ft folyószámlahitel visszafizetéséhez. A 7. tárgysorozat tárgyalása Az Önkormányzati Kórház Sárvár Simasági Szervezeti Egységében a évre vonatkozó térítési díj megállapítása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén
7 7 50/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés egyetért, azzal hogy az Önkormányzati Kórház Sárvár Simasági részlegében fizetendı intézményi térítési díj évben Ft/fı/hó (2.350 Ft/fı/nap) összegben kerüljön megállapításra. A 8. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. kapcsolata a környezı kórházakkal Prof. Dr. Nagy Lajos PhD, a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit ZRt. vezérigazgató fıorvosa tájékoztatja a testületet arról, hogy a Vas megyei kórházak kiegészülve a szentgotthárdi rendelıintézettel kifejezték azon szándékukat, hogy közösen gondolkoznak a Semmelweis tervben megfogalmazott integrációról. A Vas megyei betegek 99 %-át a megyén belül látják el. Mindenképpen a megyén belüli kapcsolatokat kell javítani, az együttmőködési megállapodást tartalommal kell megtölteni. Az látszik kézenfekvınek, hogy a szív sebészetet Zala megyével közösen kell megoldani, de a Markusovszky kórházban is van számtalan terület, amelyet a Zala megyei betegek részére is biztosítani kell. Van a betegutakkal kapcsolatban még mit javítani. Funkcionális kapcsolat van még a soproni kórházzal. Lényegesen lazább a kapcsolat a gyıri kórházzal. Fontos a Veszprém megyei kapcsolatot is erısíteni elsısorban a sugárterápia tekintetében. A Pécsi Tudományegyetemmel már fél évszázados a kapcsolatunk. A további együttmőködést, a tudományos együttmőködést és elsısorban az idegen nyelvő oktatást is át fogják még tekinteni a tavasz folyamán. Kovács Ferenc, köszönetet mond a vezérigazgató-fıorvosnak azért az erıfeszítésért, amelyet jelen politikai helyzetben a kórházért, s ezáltal a Vas megyei betegekért tett és tesz. Kerekes Ferenc tanácsnok szintén csak gratulál az új és meglévı kapcsolatrendszer kialakításért, erısítésért. Fehér László frakcióvezetı szól a Semmelweis tervrıl. Elsısorban arról, hogy a régióban öt kiemelt kórházról van szó, s ebben a szombathelyi nem szerepel csak úgy, hogy a zalaegerszegivel együttmőködve. Az egészségügyi finanszírozás tekintetében ad aggodalmának hangot. Kiemeli ebbıl a gép-mőszer beszerzést. Prof. Dr. Nagy Lajos PhD, a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit ZRt. vezérigazgató fıorvosa szól arról, hogy a Semmelweis tervet többféleképpen lehetett értelmezni. Arról volt szó benne, hogy nagy térségen belül meg kellett volna szervezni a betegutakat. Nem Zalaegerszeg lett volna a súlyponti kórház, hanem oda telepítették volna ezt a szervezetet, amely a
8 8 betegutak szervezését ellátta volna kórháztól függetlenül. Nyilvánvaló, hogy ez aggodalommal töltött el mindenkit, hogy miért pont Zalaegerszegen. A Semmelweis tervnek nincs köze a közigazgatási régiókhoz. Példa erre a kaposvári kórház, ahol kettészedték a régiót. Nekünk az a fontos, hogy az itteni betegeket itt lássuk el a lehetı legjobban. Szombathelyen sokkal több mindent végzünk, mint Zalaegerszegen. A mi kórházunk csaknem az összes esetben el tudja látni a régió betegeit. Emellett azonban szükséges az együttmőködés is pl. Zalaegerszeggel. A spontán integrációk folytán életképesebb modellt szeretnénk létrehozni. Reményének ad hangot, hogy sikerül ez az együttmőködés, együttgondolkodás. Fehér László frakcióvezetı elmondja, hogy látszik az, hogy valami a háttérben szervezıdik, de ı most is úgy véli, hogy a tervek szerint a régióban az 1. számú kórház a gyıri, a 2. a zalaegerszegi, a szombathelyit pedig esetleg kettévágják. Továbbra is aggódik azért, hogy amennyiben mások nem úgy gondolják a kórházak mőködését mint mi itt a megyében, akkor mi lesz a helyzet, elsısorban a mőszerfejlesztésben. Kovács Ferenc, elmondta, hogy Szócska Miklós államtitkár úr Vas megyei látogatása során konkrét tájékoztatást tartott az elgondolásaikról. A frakcióvezetı által elmondottak köszönı viszonyban sincsenek az államtitkár által elmondottakkal. Rába Kálmán képviselı elmondja, hogy számára megdöbbentı és elkeserítı, hogy a politika ennyire beleszól az egészségügybe, kispályás labdarúgó mérkızésnek kezeli. Jó lenne, ha csak a pénzügyi finanszírozásba szólhatna bele a politika. Kerekes Ferenc tanácsnok elmondja, hogy a Semmelweis terv csak egy terv. Véleménye szerint mindenki az ésszerő utat fogja választani. Kéri, hogy ne beszéljünk negatív elképzelésekrıl, mert szerinte a kormányzat a legracionálisabb döntést fogja meghozni. Prof. Dr. Nagy Lajos PhD, a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit ZRt. vezérigazgató fıorvosa elmondja, hogy a politika csak a pénzügyekbe szóljon bele, az nem lesz elég. Sokkal inkább ésszerő integrációt kell kialakítani. Kovács Ferenc, kifejti, hogy gyakorlatilag az egész élet politika. Akik elmennek politikusnak, azok döntenek pl. a parlamentben az egész ország költségvetésérıl. Ez azt jelenti, hogy alapvetıen a politika dönt mindenrıl. Igenis nagy a felelısség. A kérdés az, hogy ezek a nagy rendszerek, mint pl. a kórházak hogyan lesznek hasznosítva. A politikának a feladata, hogy a lehetıségeken belül az optimális megoldást tudják biztosítani az embereknek. A politikának nem szakmai kérdésekben kell dönteni, abba nem szól bele. Igenis van felelıs és felelıtlen politizálás. Mindegyik párt a magáét tartja felelısnek. Errıl azonban az embereknek kell dönteni, hogy melyiket ítélik annak, ehhez kell a választásokon gyızni. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 13 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot:
9 9 51/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés elfogadja a Vas Megyei Markusovszky Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. kapcsolata a környezı kórházakkal címő tájékoztatót. A 9. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Batthyány Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola Vas Megyei TEGYESZhez történı integrálása Rába Kálmán képviselı arról érdeklıdik, hogy mit jelent konkrétan az integráció, jelenti-e ez a létszám leépítését. Kerekes Ferenc tanácsok elmondja, hogy az integráció eddig egyedül Vas megyében nem valósult meg. Ikerváron nyugdíjba vonul az igazgató és a gazdasági igazgató is. Vezetést pedig biztosítani kell. A szakmai feladatok ellátásával a szakmai titkárság kerül megbízásra. Majthényi László, a közgyőlés alelnöke válaszol Rába Kálmán képviselınek a kérdésére, miszerint az integrációval a társadalmi-gazdasági program pontjából az a. pont végrehajtása kezdıdik meg. Fehér László frakcióvezetı szól arról, hogy minden területen egyre kevesebb gyerek születik. Ez alapján ésszerő lépéseket kell hozni, hogy más területre is jusson megfelelı összeg. Kovács Ferenc, elmondja, hogy létszám leépítésrıl nincs szó. Integráció lesz, ami azt jelenti, hogy nem kell minden intézménybe, minden területre önálló ember. Sajnos azonban ezen a területen az ellátottak száma nem csökken, hanem növekszik. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. 52/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés: 1. egyetért a Vas Megyei Batthyány Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthonhoz történı integrációjának elıkészítésével; 2. megbízza az egészségügyi, szociális és ifjúságvédelmi titkárságot, hogy a Vas Megyei TEGYESZ bevonásával készítse el az integráció dokumentumait és azt terjessze a soron következı bizottsági ülés és közgyőlés elé.
10 10 A 10. tárgysorozat tárgyalása Tájékoztató Vas Megye Önkormányzata, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Kara között létrejött együttmőködés elmúlt egy évérıl Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén 53/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés Vas Megye Önkormányzata és a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Kara közti együttmőködés elmúlt egy évérıl készült tájékoztatót tudomásul veszi. (Az ülést Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke vezeti.) A 11. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény tıkéjébıl az utófinanszírozott pályázatok megelılegezésére történı összeg kölcsönbe vétele Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén 54/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés hozzájárul a Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény tıkéjébıl ezer Ft-nak - a felmerülés ütemében - a pályázatok elıfinanszírozásához szükséges összeg kölcsönbe vételéhez, mely összeget a pályázati összegek visszaérkezése után vissza kell vezetni az Önkormányzat Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény bankszámlájára évben a felmerülés ütemében a kölcsön biztosítására, illetve a pályázati összeg megérkezése a kölcsön visszafizetése tekintetében A 12. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megye Fejlesztéseiért Kötvény tıkéjébıl utófinanszírozott pályázatok megelılegezésére kölcsönként fel nem használt összegek törlése
11 11 Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén 55/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés a 114/2010. (VI. 03.) számú határozatában vállalt, december 31-éig igénybe nem vett összesen 128 millió Ft összegő kötelezettségeket törli. A 13. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Idısek Otthona Táplánszentkereszt pályázati úton történı felújításáról, megújuló energiaforrások alkalmazásával Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén A közgyőlés 56/2011. (III. 24.) számú határozat 1. felméreti a táplánszentkereszti Vas Megyei Idısek Otthonában felmerült felújítási igényeket, és megvizsgáltatja, hogy azok az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaságfejlesztési Programjának mely pályázati kiírásaihoz illeszkednek a legjobban; 2. fedezetet biztosít a pályázat vagy pályázatok benyújtásához tartozó dokumentáció és tervek elkészítésére a költségvetésben pályázatokra elkülönített Ft terhére; 3. önerıt biztosít a pályázat benyújtásához a kötvény terhére, a vizsgálat által megállapított bármely prioritás esetén maximálisan Ft nagyságrendben; 4. felkéri elnökét, hogy a pályázat benyújtását követı közgyőlésen adjon tájékoztatást a pályázatról vagy pályázatokról, a dokumentáció és tervek elkészítésének költségérıl, továbbá a biztosított önerı pontos összegérıl. A 14. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Önkormányzat TIOP A pedagógiai módszertani reformot támogató Informatikai Infrastruktúra fejlesztése nyertes pályázatának kiegészítı támogatása Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén
12 12 57/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés a Vas Megyei Önkormányzat TIOP A pedagógia módszertani reformot támogató Informatikai Infrastruktúra fejlesztése nyertes pályázatának, a pályázatból nem támogatott beruházások elvégzéséhez a kötvény terhére forintot biztosít. (Az ülést Kovács Ferenc, vezeti.) A 15. tárgysorozat tárgyalása Intézményi pályázatok benyújtásához szükséges hozzájárulás Fehér László frakcióvezetı észrevételezi, hogy ezek a pályázatok már beadásra kerültek, ezért elég lenne a két ülés közöttiben beszámolni ezekrıl a történésekrıl. Kovács Ferenc, válaszol a felvetésre. Elmondja, hogy a pályázatoknak olyan határideje volt, hogy kénytelen volt elızetes hozzájárulást adni, másrészt pedig önrészt sem igényeltek. Véleménye szerint azonban a demokráciának része az is, hogy ezek a testület elé kerüljenek. A közgyőlés 58/2011. (III. 24.) számú határozat 1.) egyetért azzal, hogy: - a Szombathelyi Képtár Szipál Martin és tanítványai fotókiállítása megrendezésére az NKA Fotómővészeti Kollégiumához önrészt nem igénylı pályázatát; - a Szombathelyi Képtár Régió Art Kiállítás megrendezésére az NKA Képzımővészeti Kollégiumához önrészt nem igénylı pályázatát; - a Szombathelyi Képtár Ignac Meden kiállítása megrendezésére az NKA Képzımővészeti Kollégiumához önrészt nem igénylı pályázatát; - a Szombathelyi Képtár METAVERSE ART (virtuális világ) címő kiállítás megrendezésére az NKA Képzımővészeti Kollégiumához önrészt nem igénylı pályázatát;
13 13 - a Szombathelyi Képtár Nagy Gábor Mihály kiállítása megrendezésére az NKA Képzımővészeti Kollégiumához önrészt nem igénylı pályázatát; - a Szombathelyi Képtár Sebık Éva és Sóváradi Valéria festımővészek kiállítása megrendezésére az NKA Képzımővészeti Kollégiumához önrészt nem igénylı pályázatát; - a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ a Pro-kontrART s Pannonica biennálé címő rendezvényének megvalósítására a Nemzeti Kulturális Alaphoz önrészt nem igénylı pályázatát; - a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ a Re-Pro Art Sympozion címő rendezvényének megvalósítására a Nemzeti Kulturális Alaphoz önrészt nem igénylı pályázatát; - a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ a NYULAK A VÁROSBAN, EXEK, X reality címő tárlatainak megvalósítására a Nemzeti Kulturális Alaphoz önrészt nem igénylı pályázatát; - a Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ a Boglya Népzenei tábor címő programjának megvalósítására a Nemzeti Kulturális Alap Képzımővészeti Kollégiumához intézményi önrészt nem igénylı pályázatát; - a Kölcsey Ferenc Gimnázium A Magyar Kultúra Napja címő rendezvénysorozatának támogatása céljából Körmend Város Önkormányzatához önrészt nem igénylı pályázatát; - a Kölcsey Ferenc Gimnázium Kiállítások rendezése a Kölcsey Ferenc Gimnázium galériájában céljából Körmend Város Önkormányzatához önrészt nem igénylı pályázatát; - a Berzsenyi Dániel Könyvtár Vas megye nyilvános könyvtári hálózatának kapcsolódása a Könyvtárak összefogása a társadalomért programsorozathoz címmel a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Szakmai Kollégiumához önrészt nem igénylı pályázatát a pályázati kiírások szerint benyújtsa. 2.) engedélyezi, hogy: - a Mesebolt Bábszínház Weöres Sándor: Holdbeli csónakos címő mővének színpadra állítása céljából a Nemzeti Kulturális Alap Színházi Szakmai Kollégiumához pályázatot nyújtson be és sikeres pályázat esetén a pályázathoz szükséges önerıt, azaz Ft-ot az intézmény saját költségvetésébıl biztosítsa.
14 14 A 16. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Idısek Otthona Vasvár pályázaton való részvételének utólagos jóváhagyása Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén 59/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés a Vas Megyei Idısek Otthona Vasvár: 1. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet szakmai szabályozó dokumentumok modellezésére kiírt pályázaton való részvételrıl szóló utólagos tájékoztatást tudomásul veszi; 2. Alma Computer internetes megjelenés támogatására kiírt pályázatán való részvételével egyetért. (Az ülést Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke vezeti.) A 17. tárgysorozat tárgyalása A Nemzetközi Bartók szeminárium és Fesztiválra vonatkozó együttmőködési megállapodás Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén A közgyőlés 60/2011. (III. 24.) számú határozat 1. a Vas Megyei Önkormányzat, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Filharmónia Budapest, valamint a Felsı-Dunántúl Nonprofit Kft. és a Savaria Szimfonikus Zenekar között a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál szervezésérıl és támogatásáról, január december 31. közötti idıszakra szóló megállapodást a melléklettel megegyezıen jóváhagyja; 2. megbízza elnökét a megállapodás aláírásával.
15 15 A 18. tárgysorozat tárgyalása Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Vas Megye Önkormányzata közötti gyermekvédelmi szakellátás biztosítása tárgyában kötendı feladatellátásimegállapodás Rába Kálmán képviselı megkérdezi, hogy nem nagyobb összegrıl volt szó a korábbiakban, mint 150 M Ft, amit 30 banki napon belül utal a szombathelyi önkormányzat. Dr. Kun László címzetes megyei fıjegyzı válaszában elmondja, hogy valóban nagyobb összegrıl volt szó re vonatkozóan 100 M Ft-ról, 2010-re vonatkozóan pedig 110 M Ft-ról. Nem sikerült hosszú ideig megállapodni, ezért peres útra terelıdött a dolog. A két testület vezetıjének azonban mostanra sikerült megállapodni a következık szerint: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 150 M Ft-ot fizet a két évre összesen, de eltekint a 2012-ben végrehajtandó személyi és dologi fejlesztésektıl, ami fı létszámnövelést és technikai berendezések beszerzését jelentené, összességében tehát így egyenlítıdik ki a tartozás, azaz a 60 M Ft. A megyei vezetés méltányolta a város anyagi helyzetét. El kell azonban mondani, hogy a perek során felemás jogi helyzet alakult ki. Sok helyen nem adtak helyt a megyék követelésének és most a táblabíróságokon van az ügy évben 110 M Ft-tal számoltunk, de a város most 70 M Ft-ot utal és a jövı év során egészíti ki a tényleges költségekre vonatkozóan a tartozását. Rába Kálmán képviselı elmondja, hogy csak azért kérdezte meg, hogy mirıl van szó, mivel szerinte ez a fajta megállapodás elınytelen a megye számára. Kovács Ferenc, sikertörténetnek tartja ezt a megállapodást. Az elmondottak szerint a pénzünknél vagyunk. Sok megyében nem sikerült megállapodni, s van ahol nem a megye javára ítélt a bíróság. Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke A testület 13 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következı határozatot: 61/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés 1. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Vas Megye Önkormányzata közötti gyermekvédelmi szakellátás biztosítása tárgyában kötendı feladat-ellátási szerzıdést a tervezettel egyezıen - jóváhagyja; 2. megbízza elnökét a szerzıdés aláírásával. (Az ülést Kovács Ferenc, vezeti.)
16 16 Kovács Ferenc, órakor zárt ülés tartását rendeli el a tárgysorozatoknál. A zárt ülés döntései az alábbiak: 62/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés az egyházashetyei Múzsa Egyesület részére - mőködésének 20. évfordulója alkalmából, valamint a szentpéterfai Ljubičica Horvát Kórusegyesület részére - fennállásának 25. évfordulója alkalmából Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele -t kitüntetést adományoz. 63/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés Répcelak város részére 10 éves várossá válása alkalmából Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele -t adományoz. 64/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés: - a Bejcgyertyánosi Nyugdíjas Klub részére alapításának 10. évfordulója alkalmából; - a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász részére fennállásának 20. jubileuma alkalmából; - a Rév Szenvedélybetegek Közösségi Gondozója részére 15. évfordulója alkalmából; - a SZIKLA Központ részére alapításának 5. évfordulója alkalmából; - a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány részére 20. évfordulója alkalmából Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele -t adományoz. 65/2011. (III. 24.) számú határozat A közgyőlés a Vas Megyei Polgárır Szervezetek Szövetsége részére fennállása 20. évfordulója alkalmából Vas Megye Közgyőlésének Elismerı Oklevele -t adományoz. Határidı : március 5. (Az ülés órától nyílt keretek között folytatódik.
17 17 (Az ülést Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke vezeti.) Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke bejelenti, hogy az érintett Bandi Zoltán írásban jelezte, hogy ügye tárgyalásánál nem kéri a zárt ülés tartását. A 23. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Közgyőlés Ellátó Szervezete igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történı megszüntetése, valamint a megüresedett álláshely betöltésére vonatkozó pályázat kiírása Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén A közgyőlés 66/2011. (III. 24.) számú határozat 1. a Vas Megyei Közgyőlés Ellátó Szervezete igazgatójának, Bandi Zoltánnak a magasabb vezetıi megbízását és határozatlan idejő közalkalmazotti jogviszonyát két évtizedes munkáját nagyra értékelve és megköszönve április 1. napján közös megegyezéssel megszünteti, 2. pályázatot ír ki az igazgatói álláshely betöltésére az elıterjesztéssel egyezı tartalommal, 3. megbízza Tóth Balázst, a Vas Megyei Közgyőlés Ellátó Szervezete közalkalmazottját április 2. napi hatállyal a pályázati eljárás eredményes lezárásáig az igazgatói feladatok ellátásával. (Az ülést Kovács Ferenc, vezeti.) Kovács Ferenc, bejelenti, hogy a legutóbbi közgyőlés óta interpelláció, kérdés nem érkezett. Lehetıséget biztosít azok megtételére. Rába Kálmán képviselı ismételten hiányolja a kínai útról szóló írásbeli beszámolót, továbbá arról érdeklıdik, hogy részt vehet-e a Közbeszerzési Tanácsadó Testület ülésein.
18 18 Kovács Ferenc, válaszol az elhangzottakra. Az írásbeli tájékoztató készül. A Közbeszerzési Tanácsadó Testület ülésein pedig Rába képviselı úr részt vehet, amennyiben ezt igényli. Több tárgy nem lévén az ülést órakor berekeszti. Kmf. Dr. Kun László címzetes megyei fıjegyzı Kovács Ferenc
Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés november 30-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2013. november 30-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Kovács Ferenc, a közgyűlés elnöke, Marton Ferenc, a közgyűlés
Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.
XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2011. MÁRCIUS 24. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ
XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2011. MÁRCIUS 24. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 42/2011. (II. 18.) sz. határozat A megyei önkormányzat által alapított kitüntetı
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA
Iktatószám: IV. 110-17/2012. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV Amely készült Közgyőlése Humán Bizottságának 2012. december 27-én 9 órakor a Polgármesteri
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Ikt. szám: IV. 84-11/2009. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Jogi és Ügyrendi Bizottságának
Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık
Szám: IV. 170-15/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2011. október 19-én (szerdán) 8 óra 20 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott rendkívüli
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. ifj. Kovács György elnök-helyettes, Kovács György képviselı
Szám: IV.128-2/2015. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2015. február 25-én (szerdán) 9 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 23-10/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2008. augusztus 7-én 9
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 75-1/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2009. február 26-án 7 óra
J e g y z ı k ö n y v
1. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 31-én (hétfın) 14: 00 órakor tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tóth Ferenc polgármester Fehér István
Jegyzıkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyőlés 2011. június 25-én 8.30 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyőlés 2011. június 25-én 8.30 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: Kovács Ferenc, a megyei közgyőlés elnöke, Majthényi László, Marton
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV. 145-6/2012. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. július 19-én (csütörtökön) 9 órakor a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl.
TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fı u. 88. 143-16/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 28-án megtartott ülésérıl. 2 TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl
Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar
1. Döntés egyes korlátozottan forgalomképes ingatlanok értékesítésre történı kijelölésérıl
JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottsága, Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága, Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága valamint Közjóléti Bizottsága
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Iktatószám: I.B.1941-13/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Egészségügyi Bizottsága 2010.12.14-én 14 órakor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti Házasságkötı termében megtartott nyílt ülésérıl Jelen
XXII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2011. OKTÓBER 13. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ
XXII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2011. OKTÓBER 13. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 199/2011. (X. 13.) sz. határozat A Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Ikt. szám: IV. 102-6/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Jogi és Ügyrendi Bizottságának
A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat
A Vas Megyei Közgyűlés 2016. május 31-i határozatai 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés az ülés tárgysorozatát az alábbiakban állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV.50-4/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének
Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Szám: IV.535-3/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 10-én (pénteken) 9 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott ü l é s
A Vas Megyei Közgyűlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekről, eseményekről szóló beszámolót elfogadja.
62/2015. (IX. 25.) számú határozat az ülés tárgysorozatát az alábbiak szerint fogadja el: 1. Beszámoló a közgyűlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekről, eseményekről 2. Tájékoztató a migráció
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 86-16/2009. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Sport-, Ifjúsági
1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a 288/2013.(XII.19.) határozatát visszavonja.
Kivonat! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 155/2014.(VII.25.) az Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Program keretében hitel felvétele tárgyában új döntés meghozataláról 1. Szekszárd
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV. 167-9/2013. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 4-én (hétfın) 10 óra 15 perckor a Polgármesteri
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV. 145-3/2012. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 26-án (csütörtökön) 9 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV.112-1/2014. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. február 21-én (pénteken) 10 órakor a Polgármesteri Hivatal
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU MEGHÍVÓ Dorog Város Képviselı-testületének 2010. április 9-én (péntek)
J e g y z ı k ö n y v N A P I R E N D E T :
J e g y z ı k ö n y v Készült: Pereszteg Község Önkormányzati képviselı-testületének 2010. június 14-én tartott testületi ülésén. Jelen vannak: Práznek József polgármester, Zambóné Németh Ilona jegyzı,
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Komló Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. július 18-i rendkívüli ülésérıl a mellékelt jelenléti ív szerint köszöntötte a megjelenteket. Megállapította,
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
H A T Á R O Z A T O K
H A T Á R O Z A T O K amely készült a Kulturális, Oktatási, Sport és Kommunikációs Bizottság 2014. január 23.-án 17 óra 20 perces kezdettel, a Pilisi Polgármesteri Hivatal (2721 Pilis, Kossuth Lajos út.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi március 5. napján tartott ülésérıl
562-6/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. március 5. napján tartott ülésérıl
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától Tárgy: Beszámoló a Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottság 2012. november
115/2010. (VI. 03.) sz. határozat A Vasi TISZK 2010. évi költségvetésének módosításáról 579
XXI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2010. JÚNIUS 3. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 41/2010. (II. 12.) sz. határozata A megyei önkormányzat által alapított kitüntetı
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA Iktatószám: III. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Közgyőlése Gazdasági és Mezıgazdasági Bizottságának
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Iktatószám: I.B.1915-12/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2010.10.25-én 14.00 órakor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)
JEGYZİKÖNYV. Antal János polgármester Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyzı
JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének és Balatonıszöd Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. augusztus 17-én 18.00. órakor a balatonszemesi Latinovits
IKTATÓSZÁM: 05-5/150-2/2011. TÁRGY: ÉVI PÁLYÁZAT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSSEL KAPCSOLATOS EGYSZERI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSÉHEZ (II.
IKTATÓSZÁM: 05-5/150-2/2011. TÁRGY: 2011. ÉVI PÁLYÁZAT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSSEL KAPCSOLATOS EGYSZERI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSÉHEZ (II. ÜTEM) MELLÉKLET: E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.
XIX. évfolyam 8. szám 2009. október 21. H NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2009. X. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI NÓGRÁD MEGYEI
Szociális és Egészségügyi Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Pf.: 85. Tel.: 06 (32) 311-057 Ikt.szám: 47246/2005. J a v a s l a t a három éves szociális
JEGYZİKÖNYV. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közjóléti Bizottságának 53/2012. (V. 7.) határozata a napirend elfogadásáról
JEGYZİKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Közjóléti Bizottsága 2012. május 7-én 13,30 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 24/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 150-154. TARTALOMJEGYZÉK OK: 150/2011.(XII.19.)
A Vas Megyei Közgyűlés november 25-i ülésének határozatai. 69/2016. (XI. 25. számú határozat
A Vas Megyei Közgyűlés 2016. november 25-i ülésének határozatai 69/2016. (XI. 25. számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés ülésének tárgysorozatát az alábbiak szerint állapítja meg: Nyílt ülés keretében
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: I.B.1896-12/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Szociális és Egészségügyi
J e g y z ı k ö n y v
lkunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 4. /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott
Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı
F.M. Közgyőlése 385/2008. (XII.18.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése 2009. I. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta és elfogadta a közgyőlés 2009. I. félévi üléstervét, amely
Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross
Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: 8/2012. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 3-án (kedden) 16.00 órai kezdettel a
19/2014. (VI. 26.) TH.
Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsa I/1336/5/214. Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás
A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai
A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai Vas Megyei Közgyűlés 5/20104. (VII. 21.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletei hatályon kívül helyezéséről a jogalkotásról szóló
Képviselı-testület 2010.11.16. jk. TARTALOMJEGYZÉK
TARTALOMJEGYZÉK 282/2010. (11. 16.) sz. önkormányzati határozat... 2... 2 283/2010. (11. 16.) sz. önkormányzati határozat... 5 284/2010. (11. 16.) sz. önkormányzati határozat... 5 1 JEGYZİKÖNYV Készült:
XIX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2008. JÚLIUS 4. JÚLIUS 18. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ
XIX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2008. JÚLIUS 4. JÚLIUS 18. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 164/2008. (VII. 4.) sz. határozat A Vas Megyei Szakosított Otthon Ivánc
Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. február 08.
Lajosmizse Város Önkormányzata Iktsz: I/394/4/2013. Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. február 08. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 21/2013. (II. 08.) ÖH. Nyilatkozat A
J E G Y Z İ K Ö N Y V
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SAJÓSZENTPÉTER VÁROS SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének a..) jegyzıkönyve, b.) napirendek: c.) rendeletek: 32., 33. d.) határozatai: 269., 270., 271.,
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: sz.
a 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 25. sz. JEGYZİKÖNYV, 2010. október 21-én rendkívüli sürgıséggel összehívott ülésérıl. Az ülés helye: Hivatala 3045. Bér, Petıfi út 32.
28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t
28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t az Európai Uniós, Regionális Bizottság elıterjesztése az EU-s Hozományra vonatkozóan c. elıterjesztést zárt ülésen tárgyalja, mivel annak nyilvános ülésen
Dr. Cseke László könyvvizsgáló
Szám: IV.110-5/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Közgyőlésének 2014. április 30-án (csütörtökön) 8 óra 10 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl. Jelen vannak: Horváth
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. november 22-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester dr. Kiss Attila képviselı Miovecz
Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat Deutsche Minderheitenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str JEGYZİKÖNYV
Iktatószám: IV. 167-1/2010. Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat Deutsche Minderheitenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71 JEGYZİKÖNYV amely készült 2010. március 2-án (kedden) 16 óra
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2011. január 28. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Szociálpolitikai Osztály vezetıje Szociálpolitikai
Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina
Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth
Közgyőlési jegyzıkönyv
Közgyőlési jegyzıkönyv Készült: az Oroszlányi Szolgáltató Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.) évi rendes közgyőlésén, 2009. május 29. napján 10 órakor az OSZ Zrt. székházában.
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,
J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. július 20-án megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: I.B. 1089-3/2015. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Szociális és Egészségügyi
F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata. Fejér Megye Közgyőlése II. félévi üléstervérıl
F.M. Közgyőlése 319/2007. (VI.28.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése 2007. II. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta a közgyőlés 2007. II. félévi üléstervérıl szóló javaslatot,
XX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2009. JUNIUS 26. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ
XX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2009. JUNIUS 26. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 139/2009. (VI. 26.) sz. határozat A Vas Megyei Markusovszky Kórházért Alapítvány
Simon Roland képviselı távolmaradása okát elıre jelezte.
1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 39-1/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 13-án 17,00 órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl.
Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2013. december 13-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2013. december 13-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Kovács Ferenc, a közgyűlés elnöke, Básthy Béla, Fehér László,
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET : 1 db TÁRGY: Beszámoló a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács 2010. évi munkájáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2015. január 29. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje 2.)
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. október 17-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,
JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 3/2011. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2011. április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 17-19. TARTALOMJEGYZÉK 17/2011.(IV.19.)
Jegyzıkönyv. A testület 13 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következı határozatot: 39/2013. (IX. 27. számú határozat
Jegyzıkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyőlés 2013. szeptember 27-én 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: Kovács Ferenc,, Marton Ferenc, a közgyőlés alelnöke, Básthy
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 11/2008. (II.13.) kt. határozat: A 2008. február 13-ai ülés napirendjének elfogadása. 12/2008. (II.13.)
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SOSZÁMA: 204. MELLÉKLET: -1 db TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság vezetıi állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK
Halmay György bizottsági elnök
V e s z p r é m M e g y e i J o g ú V á r o s Önkormányzata Közgyőlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének
2013. évi. 2. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 2013. január 31-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült
2013. évi 2. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. január 31-én megtartott rendkívüli ülésérıl készült J E G Y Z İ K Ö NYV T Á R GY MUTATÓ Határozat/Rendelet száma Határozat/Rendelet
Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. április 28-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról
146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat
ülésérıl készült könyvébıl: 146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény
Ellenőrzési nyilvántartás 2010
Ellenőrzési nyilvántartás 2010 Az ellenőrzött szerv, szervezeti egység megnevezése Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kőszeg Az ellenőrzés iktatószáma 801/2010. i normatív
J e g y z ı k ö n y v. 2012. február 21-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ı k ö n y v Készült: 2012. február 21-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp
K I V O N A T. 23/2010. /VIII.25./ ÖR. Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) módosításáról
K I V O N A T 2010. augusztus 18-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl 23/2010. /VIII.25./ ÖR. Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) módosításáról 275/2010./VIII.18./ sz. h a
Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános Közgyőlésérıl.
VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: 2023-9/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2007. szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
1-23/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. december 27-én 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala
XIX. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2008. DECEMBER 12. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ
XIX. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2008. DECEMBER 12. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 32/2008. (II. 15.) sz. határozat A megyei önkormányzat által alapított kitüntetı
Kajdi István polgármester javaslatot tesz az alábbi napirendi pontok megtárgyalására. Jegyzıkönyv hitelesítıknek felkéri a polgármestereket.
Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 3-7 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Taliándörögd Község Önkormányzata Képviselı-testülete, Kapolcs Község Önkormányzata
polgármester egyszerő nyílt ülés X Kült. Településrészi Önkormányzat Kult. Okt. Sport és Komm. Bizottság önkormányzati képviselı
70/2014. SZ. ELİTERJESZTÉS BORÍTÓLAPJA 1. Elıterjesztı megnevezése, szavazati arány, nyilvánosság (aláírás 1. pont): Elıterjesztı Szavazati arány Nyilvánosság Véleményezı polgármester egyszerő nyílt ülés
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Zala megye J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2011. szeptember 12. Határozatok Tárgykód 32/2011. (IX.12.) számú Kt. Határozat
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 05-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Dr. Árva-Lóky Zsófia képviselı
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a december 15-én tartandó rendkívüli ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
464/2011.(XII.15.) Kt.hat. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2011. december 15-én tartandó rendkívüli ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Az orvosi ügyelet ellátásának
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 39/2014.(IV.09.) határozata közcsatornára történı rákötésre vonatkozó pályázat kiírásáráról
Kivonat! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyőlésének 39/2014.(IV.09.) közcsatornára történı rákötésre vonatkozó pályázat kiírásáráról Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése
JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14.
Ügyszám: 289-8/2013. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2013. február 14. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község
Jegyzıkönyv. 2.) Elıterjesztés az Olaszliszkai Közétkeztetési Intézmény alapító okirata felülvizsgálatára. Elıterjesztı: körjegyzı
Jegyzıkönyv Készült: Olaszliszka Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2009. május 27-én 17 órakor a körjegyzıség székhelyén megtartott nyílt képviselıtestületi ülésérıl. Jelen vannak: a jelenléti
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselı-testületének 2006. március 6-án tartott soron kívüli ülésérıl. Jelen vannak:, Dr. Pásztor Gyula alpolgármester, Belleli Lajos, Bondár Gábor, Izsó Gábor,
NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
Ügyszám: 358-2/2013. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Törölt: TA 2013. JANUÁR 1. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete (8454
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. június 7-én 9 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén jelenlévıkrıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen
F.M. Közgyőlése 49/2009. (II.26.) K.h.sz. határozata
F.M. Közgyőlése 49/2009. (II.26.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı egyes intézmények gazdálkodási tevékenységének átszervezésérıl, ezzel összefüggésben az átszervezett