Az embert a föld porából formálta Isten. Az oldalbordából asszonyt formált.

Hasonló dokumentumok
JÓZSEF TÖRTÉNETE II. RÉSZ

2015. március 1. Varga László Ottó

Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

JÓZSEF TÖRTÉNETE III. RÉSZ

3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki

b Mit mond Isten szó szerint a kígyónak a bűneset után (ami nemcsak ítélet, hanem jövendölés is volt)?

bibliai felfedező 1. történet: Isten elhívja Abrámot M el a földedről, arra a f, amelyet Bibliaismereti Feladatlap

Bibliai Olimpia I. forduló március 7. 1

A legkedvesebb fiú rabszolga lesz

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Rut : Szerelmi

A gyülekezet másodlagos létszükségletei

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Isten felméri Ábrahám szeretetét

I. Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az állítás! A helyes választ aláhúzással jelöld!

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/6. Történet.

Bibliai Olimpia II. forduló május Pont Elért Kik ők? 2. Írd be a megfejtés oszlopba az ikerpárok nevét! 2. Szám

Isten felméri Ábrahám szeretetét

bibliai felfedező 1. TörTéNET: József élete Kémek Egyiptomban Bibliatanulmányozó Feladatlap

BIBLIAI TEREMTÉSTÖRTÉNET

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

4176 Mózes első könyve (Genezis)

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

bibliai felfedező 1. RÉSZ: Jákób és a családja Háránban Bibliatanulmányozó Feladatlap

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jákób, a csaló

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

bibliai felfedező 1. történet: Jákób becsapja a testvérét Bibliaismereti Feladatlap

Isten tiszteli Józsefet, a rabszolgát

2013. május 9. Ruth könyve ח ס ד Heszed - 3 hűséges ember a hűtlenség tengerében

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/3. Történet.

MÓZES ELSÖ KÖNYVE FEJEZET

MÓZES ELSÖ KÖNYVE FEJEZET

bibliai felfedező A6 Ajánlott további olvasásra: Józsué 24: 2-3 zsidók 11: rész: Ábrahám elhívása Bibliatanulmányozó Feladatlap

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

Nehémiás könyve. Mi jut eszünkbe róla?

Új kiadás. Magyar Bibliatársulat

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima


Isten tiszteli Józsefet, a rabszolgát

2018. január 15. (hétfő) Évfolyam: 4. A versenyző neve: Elért pontszám:

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Hanukka és Karácsony

MÓZES ELSŐ KÖNYVE FEJEZET

Hittan tanmenet 2. osztály

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/19. Történet.

Osztályozóvizsga követelményei

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Józsua vezér lesz lesz

bibliai felfedező 1. történet: József testvérei megérkeznek Bibliaismereti Feladatlap

Célok és feladatok. Általános koncepció

Tételsor a IX. osztályos diákok számára

bibliai felfedező B7 Ajánlott további olvasásra: Efézus 6:13-17 Jakab 1: rész: József élete Tizenéves próbák Bibliatanulmányozó Feladatlap

ÖSSZEFOGLALÁS I. ÁBRAHÁM, IZSÁK ÉS JÁKÓB ÚTON ISTENNEL

A herceg pásztor lesz

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai Csodálatos Tanácsadó Békesség Fejedelme 119

Józsua vezér lesz lesz

Read with Me Bible. A magyar változat az alábbi kiadás alapján készült:

Erős vár a mi Istenünk!

BIBLIA ÉS TUDOMÁNY. 1

SDG Bibliaismereti verseny Példabeszédek könyve

Hit és erkölcstan 1-4. osztály

AZ ŐSTÖRTÉNET (Ter fej.) 1. Az 1. (hatnapos) teremtéstörténet (Ter 1,1 2,4a)

Gondolkozz szabadon! copyright

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2

MÓZES ELSŐ KÖNYVE FEJEZET

Gál-Győri Márta. Teremtés

bibliai felfedező 1. TörTéNET: József élete A fiatal álmodozó Bibliatanulmányozó Feladatlap Ez itt József igazolványa.

bibliai felfedező Isten Izsák Sára 1. történet: Ábrahám hallgat Istenre Bibliaismereti Feladatlap

Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/25. Történet.

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

A Mese és a Dal. Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) (Zsoltárok 19,1-2, parafrázis)

Ó szövettség. Mózes első könyve. 1Móz. 1.

TAKI! (Találd ki!) ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

18. alkalom április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9

Salamon, a bölcs király

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap

Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/11. Történet.

TEMATIKAI EGYSÉG: JÓZSEF ÚTON ISTENNEL 12. JÓZSEF TÖRTÉNETE: JÓZSEF AZ ÁLOMLÁTÓ (IMÓZES 37,1-11) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

Ószövetségi bibliai történetek 9-10 éveseknek Munkafüzet. Név: Prof. Homer C. Hoeksema

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Énókh egész élete imádság volt. Mindenkor Istennel járt.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/24. Történet.

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

Átírás:

Mózes I. könyve Teremtés Kezdetben : menny és föld. Első nap: világosság, sötétség. Második nap: ég alatti vizek és ég feletti vizek elválasztása, ég elnevezése. Harmadik nap: szárazföld, tenger, növények. Negyedik nap: Nap, Hold, csillagok. Ötödik nap: vízi állatok, madarak. Hatodik nap: Földi állatok, csúszómászók, barmok. Ember. Hetedik nap: megpihent megáldotta és megszentelte. Az embert a föld porából formálta Isten. Az oldalbordából asszonyt formált. Az Éden folyójának ágai Pisón (Havilá földjét kerüli meg, ahol arany van, illatos gyanta és ónixkő). Gihón (Kús földjét kerüli meg). Hiddekel (Tigris) (Assúr keleti részén folyik). Eufrátesz. Bűnbeesés, büntetés Proto-evangélium. Bőrruhát készít az Isten, felöltözteti őket. Kiűzte őket, az Éden kertje elé pedig kérubokat és a villogó lángpallost állította. Káin és Ábel Ábel juhpásztor, Káin földművelő. Nincs a Bibliában oka annak, miért tekintett az ÚR Ábel áldozatára, és miért nem Káinéra. Elűzése után Káin Édentől keletre telepedett le. Káin fia Énók. Énók Írád Mehujáél Metúsáél Lámek. Lámek gyermekei: Adától született Jábál Sátorlakók és pásztorok ősatyja Adától született Júbál Citerások és fuvolások ősatyja Cillától született Túbalkain réz- és vasszersámok kovácsmestere Cillától született Naáma (Túbalkain húga). Ádám ( 930) újabb gyermekei: Sét ( 912) Énós ( 905) Kénán ( 910) Mahalalél ( 895) Jered ( 962) Énók ( 365) Metusélah ( 969) Lámek ( 777) Noé ( 950). Az Özönvíz Noé bárkája góferfából készült, szurokkal bevonva. Hossza 300 könyök, szélessége 50 könyök, magassága 30 könyök. Ablakok a tetjétől 1

könyöknyire. Három szintes: alsó, középső és felső szint. Az ÚR zárta be Noé után az ajtót. Noé életének 600. évében, a 2. hónap 17-én kezdődött az özönvíz. Az özönvíz 150 napig tartott. A bárka a 7. hónap 17. napján feneklett meg, a hegyek csúcsai a 10. hónap 1. napján váltak láthatóvá. 40 nap múlva holló (újra meg újra visszatért, amíg fel nem száradt a víz), galamb (visszatért a bárkába). 7 nap múlva újból kiengedte a galambot, az egy olajfalevéllel a csőrében tért vissza. Újabb 7 nap múlva ismét kiengedte a galambot, az már nem tért vissza. Noé hálaáldozata: minden tiszta állatból és madárból. Isten ígérete: Nem irt ki többé minden élőt. Nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka. Szivárvány. Húsevés engedése, vérevés tilalma. Noé fiai: Sém, Hám, Jáfet. Noé lerészegedése, Hám vétke és átka (szolgaság). Jáfet a szigetlakó népek ősatyja. Hám utódai pl. Nimród, a filiszteusok. Sém Héber összes fiainak ősatyja. Bábel tornya Sineár földjén egy völgyben laktak az emberek. Abrám (Ábrahám) története Apja: Táré; Háránban lakott. 75 évesen, Hárán földjéről hívta el az ÚR, elindult Kánaán földje felé, Lót is vele ment. Móré tölgyeséig jutottak, ott megjelent neki az ÚR, ő oltárt épített, majd tovább mentek Bételtől keletre (Bétel és Aj közé). Ott is oltárt épített, majd elindult délnek. Egyszer éhínség támadt, Abrám lement Egyiptomba. Első húg-feleség történet, az egyiptomi fáraóval. Abrám visszatér Egyiptomból Bétel és Aj közé, ott Lót miután a pásztoraik összevesznek - elválik tőle, a Jordán környékére megy. Abrám újabb ígéret után Mamré tölgyeséig jut, ott is oltárt épít. Sziddim-völgyi csata: Sodoma és Gomorra királyai szurokforrásokba esnek. Abrám 318 legénnyel szabadítja ki Lótot Kedórláómer fogságából. Melkisédek: Megáldotta Abrámot, aki pedig tizedet fizetett neki. Isten örököst ígér Abrámnak. Annyi utódot, mint a csillag. Abrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt. (1Móz 15,6) Abrám szövetsége: Isten egy hároméves üsző, egy hároméves kecske, egy hároméves kos, egy gerlice és egy galamb kettéhasított húsa között megy át, miközben Abrám alszik. Hágár és Izmáel (Abrám 86 éves). 99 évesen Isten megismétli Abrámnak minden ígéretét. Körülmetélkedés 8 napos korban, Abrámból Ábrahám lesz. Ígéret Izsákról.

3 angyal jelenik meg Ábrahámnak Mamré tölgyesében. Lángost süt nekik 3 mérték lisztből, levágat egy szopós borjút. Az angyalok megismétlik az Izsákra vonatkozó ígéretet, 1 éven belülre téve annak beteljesedését. Az angyalok Sodomába mennek, Ábrahám egyezkedni kezd az ÚRral Sodomáért. Alkufolyamat: 50 igaz 45 igaz 40 igaz 30 igaz 20 igaz 10 igaz Lót kovásztalan kenyeret süttet az angyaloknak, megvédi őket Sodoma lakosaitól. Az angyalok vaksággal verik az ajtó előtt állókat. Lót menekül, Sodoma és Gomorra elpusztul, a Jordán partja pusztasággá válik. Kénköves tüzes eső. Lót leányainak bűne moábiták (Moáb) és ammoniták (Ben-Ammin) eredete Gerárban megismétlődik a húg-feleség történet, ezúttal Abimélekkel Izsák születése (Ábrahám 100 éves) és körülmetélése Hágár és Izmáel elűzése (egy kenyér + 1 tömlő víz). Izmáel íjász lesz, Párán pusztájában lakik, anyja Egyiptomból szerez neki feleséget. Ábrahám és Abimélek szövetsége Beérsebában (7 bárány a bizonysága a kút Ábrahámi tulajdonának). Abimélek hadseregparancsnoka: Pikól. Ábrahám tamariszkuszfákat ültet. Ábrahám megpróbálása, Izsák megkötözése és majdnem-feláldozása a Mórijjá földjén. Isten megismétli ígéreteit. Sára halála ( 127) Hebrónban. Ábrahám a hettita Efróntól (Cóhar fia) 400 ezüst sékelért megveszi a makpélai szántóföldet és barlangot, Mamré tölgyesével szemben, temetkezési helynek. Ábrahám saját nemzetségéből való feleséget hozat Izsáknak: az arám Milká fiának, Bétuelnek lányát, Lábán testvérét, Rebekát, akit korsóval a vállán ismerünk meg. Megitatja Ábrahám szolgáját és annak tevéit is. Ábrahám is újranősül, elveszi Ketúrát, aki szüli pl. Midjánt. Ábrahám halála ( 175) és temetése Izsák és Izmáel által, a makpélai barlangban. Izmáel halála ( 132) Izsák története Megőrzi az ígéret folytonosságát és a folyamatos jelenlétet biztosítja Kánaán földjén. Jákób és Ézsau születése Ézsau eladja elsőszülöttségi jogát Izsák és Rebeka Gerárban harmadik húg-feleség történet Izsák küzdelmei a kutakért a filiszteusokkal Gerárban, látomása Beérsebában, oltárépítés. Izsák szövetséget köt Abimélekkel. Jákób csellel megszerzi az elsőszülötti áldást Rebeka támogatásával. Jákób története Rebeka rájön, hogy Ézsau meg akarja ölni Jákóbot, ráveszi Izsákot, hogy küldje el Jákóbot bátyjához, Haránba. Izsák el is küldi. Ézsau feleségül veszi Mahalatot, Izmáel lányát. Jákób álma (követ tesz a feje alá, az ÚR megígéri neki utódai megsokasítását). Jákób a követ felállítja szent oszlopként, a helyet elnevezi Bételnek, fogadalmat tesz. Jákób találkozik Ráhellel, aki az apja juhait pásztorolja épp. Jákób 7 esztendeig szolgál Lábánnak Ráhel kezéért.

Lábán átveri: Leát adja hozzá; de a nászhét végén Ráhelt is, ha újabb 7 évig szolgál érte. Lea megszüli Rúbent, majd Simeont, Lévit és Júdát. Ráhel a szolgálóját, Bilhát adja Jákóbnak, hogy szüljön gyereket. Bilha szüli Dánt, Naftalit. Lea is adja a szolgáját, Zilpát Jákóbnak, aki szüli Gádot, Ásért. Lea aztán teherbe esik, szüli Issakárt, Zebulont, majd Dinát (lánygyermek). Végül Ráhel is teherbe esik, szüli Józsefet. Jákób meggazdagodik (övéi lesznek Lábán pettyes, csíkos lábú és tarka kecskéi és juhai, illetve fekete juhai is, a párzásokat vesszők mutogatásával befolyásolja) Jákób - Isten parancsára - elindul, hogy visszatérjen szülőföldjére családjával. Ráhel a házibálványt is magával viszi. Lábán harmadnap értesül Jákób távozásáról, üldözőbe veszi. Gileád hegységénél utoléri. Isten megvédi Jákóbot, nem engedi, hogy Lábán megölje. Jákób és Lábán kibékülnek (Lábán nem találja meg az ellopott házibálványt, mert Lea ráül és havibajra panaszkodik) Jegar-Szahadútának (Lábán), illetve Gal-Édnek (Jákób) nevezik el a helyet, kőrakást és szent oszlopot emelnek, áldoznak. Jákób találkozik Isten angyalaival, a helyet Mahanaimnak, Isten táborának nevezi el. Követeket küld Ézsauhoz, hogy elnyerje jóindulatát. Ézsau 400 emberrel jön Jákób elé, ezt a követei jelenti visszatértükben. Jákób imádkozik, majd ajándékokat válogat Ézsaunak: 200 kecskét, 20 bakot, 200 juhot, 20 kost, 30 szoptatós tevét fiastul, 40 teheten és 10 bikát, 20 szamárkancát és 10 szamárcsődört. Jákób tusakodása (memoriter) és első elnevezése Izráelnek. Jákób 7-szer leborul Ézsau előtt, Ézsau pedig eléje megy, nyakába borul és sírnak. Jákób rábeszéli Ézsaut az ajándékokra. Ézsau elindul Szeír felé, Jákób pedig Szukkót felé. Eljut Síkem városáig, ott a város előtt tábort üt, a helyet megveszi Hamórnak, Sikem apjának fiaitól 100 pénzért, oltárt állít és így nevezi a helyet: Isten, Izráel Istene. Dinát, Jákób és Lea lányát megerőszakolja a hivvi Hamórnak, az ország fejedelmének fia, Sikem. Hamór erre feleségül kéri Dinát fiának, Sikemnek. Jákób fiai azt mondják neki, hogy csak ha körülmetélkedik egész népével együtt. Hamór - azt hivén, hogy a házassággal egy néppé lesznek és elveheti Jákób házának vagyonát - beleegyezik, az egész város körülmetélkedik. Simeon és Lévi 2 nap múlva (harmadnapon), mikor az egész várost sebláz gyötörte, betörve meggyilkol minden férfit, Dinát kiszabadítják, a várost kifosztják. Jákób helyteleníti a vérfürdőt, de Simeon és Lévi szarint ez az ára annak, hogy Dinát megbecstelenítették. Jákób elássa egy cserfa alá a náluk levő össze házibálványt, idegen istent és még a fülbevalóikat is, majd Lúzba (Bételbe) megy és oltárt épít. Ott meghal Debóra, Rebeka dajkája. Eltemetik Bételben, a tölgyfa alá. Isten másodszor is elnevezi Jákóbot Izráelnek, majd megáldja. Benjámin születése útközben Betlehem felé. Ráhel belehal a szülésbe, eltemetik az út mellett és emlékoszlopot állítanak neki. Rúben megrontja Bilhát, öccseinek anyját. Jákób eljut apjához, Izsákhoz Hebrónba. Izsák 180 esztendősen meghal, Jákób és Ézsau temetik el elődei mellé. Ézsau feleségei: Adá (gyerek: Elifáz), Oholibámá, Boszmat (gyerek: Reúél).

József története József 17 évesen Bilha és Zilpa fiai (Dán, Naftali, Gád, Ásér) mellett bojtárként nyájat legeltetett, a fiakról rossz híreket vitt Jákóbnak. Jákób tarka ruhát csináltat Józsefnek, ezért testvérei meggyűlölik Józsefet. József álma: kévéket kötnek a mezőn, az ő kévéje áll, a többiek kévéi leborulnak előtte. József másik álma: leborul előtte a nap, a hold és 11 csillag. Testvéreinek elmondja, azok még jobban meggyűlölik. A testvérek egyszer - miközben legeltetnek és József elmegy megnézni, jól vannak-e ők és a nyáj - összebeszélnek, hogy megölik. Rúben lebeszéli őket róla, azt mondva hogy inkább dobják kútba. Bedobják, ruháit lehúzzák róla. El akarják adni egy izmáeli karavánnak, melyek tevéi gyógyfüvekkel, balzsammal és mirhával vannak megrakva. Közben azonban midjáni kereskedők kihúzzák Józsefet a kútból, és eladják az izmáelieknek 20 ezüstért. Azok elviszik Egyiptomba. Róben nem találja Józsefet a kútban, megszaggatja ruháit. Levágnak egy kecskebakot, József tarka ruháját belemártják, elküldik apjuknak. Jákób is megszaggatja ruháit, zsákruhát teker a derekára és gyászolja Józsefet. A midjániak eladják Józsefet Egyiptomban Potifárnak, a fáraó főembernek (testőrparancsnokának). Júda és Támár története (Támár, Júda menye paráznának kiadva magát utódot szül Júdának, miután férjét, Ért Isten gonosznak tartván megöli, és annak első öccsét, Onánt Isten szintén elveszejti rejszolás ürügyén, második öccsét, Sélát pedig nem adták hozzá férjül). Támár ikreket szül. Pérecet és Zerah-t. Potifár látja, hogy Józseffel van az ÚR, megteszi háza felügyelőjévé, majd miután Isten egész házát megáldotta Józsefen keresztül, minden vagyonát rá bízza. Potifár felesége szemet vet Józsefre, de az nem áll kötélnek. Ezért Potifárné erőszakkal vádolja meg. József börtönbe kerül. A börtönparancsnok is megkedveli Józsefet, ő is rábízza a foglyokat. József megfejti a főpohárnok és a fősütőmester álmát, de a fősütőmester nem gondol többé Józsefre. József megfejti a fáraó álmait is (hét kövért tehén + hét sovány tehén, hét szép kalász + hét sovány kalász). Elmondja, hogy nem ő, hanem Isten ad választ az álmokra. Józsefet a fáraó megteszi a háza gondviselőjévé, maga után a második emberré Egyiptomban. József a bőség esztendei alatt eltartalékolja az élelmet: minden városban a környező mezők gabonáit raktároztatja el. Józsefnek két fia születik Áfenat nevű feleségétől: Efráim és Manassé. Az éhínség beköszöntével József megnyittatja a raktárakat. Mindenki Egyiptomba megy gabonát vásárolni. Jákób is így tesz, fiait Egyiptomba küldi. Benjámin otthon marad. József bátyjai arcra borulnak előtte, nem ismerik fel. József megismeri őket, és próbára teszi: először kémnek tekinti őket, Megparancsolja, hogy hozzák elé Benjámint is, Simeont ott tartja túszként. Gabonáik mellé a pénzüket is visszateteti zsákjaikba, úgy küldi el őket Benjáminért. Jákób nem nagyon akarja Benjámint elengedni, Rúben saját fiait ajánlja fel cserébe Benjáminért. Visszamennek Egyiptomba kétszer annyi pénzzel és Benjáminnal. József megvendégeli őket, Jákóbról kérdez. Serlegét Benjámin zsákjába rakatja. Elindulnak, de a serleg miatt visszahozzák őket. József Benjámint rabszolgaságra ítéli, de Júda könyörög érte, magát ajánlva fel Benjámin helyett rabszolgának. József megismerteti magát testvéreivel. Elhívatja Jákóbot Egyiptomba. Mindegyiknek ad egy öltözet ruhát, Benjáminnak öt öltözetet és 300 ezüstöt is. Apjának küldet 10 szamarat megrakva Egyiptom

legjobb termékeivel, és 10 szamárkancát gabonával, kenyérrel és élelemmel megrakva. Hazamennek. Jákób felkerekedik, hogy meglássa fiát. Isten szól Jákóbhoz álmában, Egyiptomba küldi hogy nagy néppé tegye. Jákób elindul Egyiptomba egész háza népével együtt, összesen 70 emberrel. József nekik adja Gósen földjét Egyiptomban. Letelepednek ott. Jákób áldást mond a fáraóra. Egyiptomban éhínség támad, József gabonát árul jószágért, majd földért, így egész Egyiptomot megveszi a fáraó számára. Csak a papok földjét nem. József adót vet ki a népre, a termés egyötödét kell a fáraónak beszolgáltatniuk. Jákób még 17 évig él Egyiptomban, összesen 147 évet él. Végrendelete, hogy ősei mellett temessék el. József megígéri. Jákób megáldja Efráimot és Manassét, övéinek tekinti őket mint Rúbent és Simeont. Majd megáldja saját gyermekeit is. Rúbent, Simeont és Lévit dorgálva áldja (Rúbent Bilha miatt, Simeont és Lévit a síkemi vérfürdő miatt). Júdát teszi első helyre, mint fiatal oroszlánt. Megjövendöli Silót, akinek engednek a népek. Jákób meghal. A makpélai barlangba temetik el Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka és Lea mellé. József 110 évig él. Egyiptomban temetik el, bebalzsamozva.