Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom



Hasonló dokumentumok

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

SZENT KERESZT RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

A keszegi leányegyház (filia) története

Nyárád. Református templom

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

FELÚJÍTÁSÁNAK PROJEKTJEI

A NICKI SZENT ANNA TEMPLOM

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Javaslat a A Szent Imre templom épülete

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

A kultúra és nyugalom völgye.

Salgótarján Megyei Jogú Város Főép ítés ze

Javaslat. a Kétegyházai Román Ortodox Templom. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

A JÁSZBERÉNYI FERENCES TEMPLOM TÖRTÉNETE

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Velencei Helytörténeti Egyesület

Déry Attila: Szepességi kéthajós templomok. Szepességi kéthajós templomok

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:

Javaslat a Balatoncsicsói Helyi Értéktárba történ felvételhez

l. melldklet a l14/2013. (N. 16.I Korm. rendelethez

Kulturális Javak Bizottsága szeptember 14-i ülés

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014.

Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló.

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára

Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez

MANS(Z)BART(H) ANTAL

A Gubicza család találkozói, eseményei

Magyarország látnivalói II. Tematikus képgyűjtemény az Idegenforgalmi földrajz tantárgyhoz

IGAZ - HAMIS Várostörténeti sétány

Kiscsısz. Interaktív Faluház

139-Egerszeg :03 Stránka JELŠOVCE EGERSZEG Látnivalók

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain

M AGYARORSZÁGI BÚTOROK KÉPI ÁBRÁZOLÁSOKON SZÁZAD

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Javaslat az Apátfalvi temetőkápolna Települési értéktárba történő felvételéhez

Képek a Jászságból 161

Kedvenc városom Szolnok Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE

A címer leírása 1.. /1/ A község címerének leírása:

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez

Templomok. Dabas-Sári városrész

Új Szöveges dokumentum

Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez.

HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:

Munkácsy emlékezete Csabán

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

57/1. Forain, Jean-Louis ( ) Ft Ft 57/9. Olgyai Viktor ( ) Ft Ft 57/10. Berkes Antal ( )

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

AJTÓ-kép FŐBEJÁRAT SZENT MIHÁLY ARKANGYAL RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM (ÚJVÁROSI TEMPLOM), SZEKSZÁRD

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás

KÉPJEGYZÉK. 1. A gyulafehérvári székesegyház nyugati kapuja, 1270 körül (Entz Géza Antal felvétele)

A kiirtott magyar szellemfalura emlékeztek

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BAKONYA. BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés

Egy magángyûjtemény szenteltvíztartói

Budapesti templomokban, közgyűjteményekben őrzött Szűz Mária-ábrázolású templomi zászlók V.

EGYEDI TÁJÉRTÉK ADATLAP

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó

A főiskola elvégzését követően folyamatosan dolgozom önálló művészként elsősorban nagy volumenű műemléki feladatokon.

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt

Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

Nóráp TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV

Karádi római katolikus templom felújítására vonatkozó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása - tájékoztató a szerződés módosításáról

Szent József Plébánia 4069 Egyek Fő tér 26. Tárgy: Közösségi terek fejlesztése Tám. hat. ia: MVH Reg.szám:

Adatok: Indult Küldött Helyezés Sebességek. tag galamb 20% első 20% , ,43

VÁNDORISKOLA FELVÉTELI PÁLYÁZAT 2001

A Local Agenda 21 szerepe a fenntarthatóságban és az új településfejlesztésekben

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

SORSZÁM HELYRAJZI SZÁM CÍM VÉDETTSÉGI FOK Vasút u. Helyi védelem

Tisztelt Vizsgázó! vizsgafeladat azonosító. vizsgafeladat azonosító. vizsgafeladat azonosító. vizsgahelyszín. vizsgahelyszín. vizsgahelyszín 203,204

Szilágykorond, ortodox templom

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP

3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség A műemlékek területe, a műemlék telke és a műemléki környezet védett értékei

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

HAJDÚSÁMSON. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 69,47 km 2 Lakosság: fő Polgármester: Hamza Gábor

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve:

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE KŐVÁGÓTÖTTÖS. KŐVÁGÓTÖTTÖS A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Németh Gábor, Ulrich Károly BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

Javaslat a jászkiséri Református templom Települési Értéktárba történõ felvételére

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

Átírás:

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom A templom története: A mai ipolyfödémesi templom 1757-ben épült barokk stílusban torony nélkül (fotó 1934-ből) 1850-60-ban volt felujítva. Egyhajós építmény, melynek szentélyéhez 1860-ban építették hozzá a sekrestyét. A templom belső tere az ablakok felett csúcsívben végződő boltíves menyezetű, míg a sekrestye enyhén ívelt boltozatú. A templom jelenlegi fatornyát 1956-ban a tető ujjáépítésekor készítettél az ipolyfödémesiek. A templom legutóbbi, 5 évig tartó felújítása 1998-ban fejeződött be. Ezalatt új tetőburkolat, új ablakok, sekrestyebővítés, új villanyvezeték, teljesen új kórus megépítése, teljes belső és külső vakolatcsere volt, valamint külső-belső festésre és a környezet rendezésre került sor. Mindez legnagyobbrészt a helybéli hívek adományaiból.

A föoltár Selmecbányáról származik 1858-ból. Az eredeti rokokó oltárból csak a tabernákulum maradt meg, melynek csipkeszerű ornamentje a 18.sz. második feléből való. A templom mellékoltárai 1858-ból és 1862-ből származnak, melyek a mostani templomfelújítás után már nem kerültek vissza a helyükre. A márvány keresztelőkút 1867-ből származik neoklaszicista stilusban készült. A templom előző festése 1950-ben készült művészi munkára utal. A két kerub angyal erőt, bátorságot sugárzó megjelenitése mesteri kezek munkája.

A mai új festés 1998-ban készült. Jozef Blaho Besztercebányai művész munkája. Az oltárkép Szent Mihályt a templom védőszentjét, mint Isten küldöttjét ábrázolja. A felirat Quis ut Deus jelentése: Mint az Isten. A főhajót a szentélytől elválasztó boltíven a kenyérszaporítás csodája, a főhajó menyezetén a hit, remény, szeretet szimbólumai láthatóak. a főhajó menyezetén a hit, remény, szeretet szimbólumai láthatóak.

Külön figyelemre méltó a kórus karzatának külső oldalán a dombormüalkotás, mely a templom és falutörténet egyes mozzanatait örökiti meg. A felujitott templomot 1998 szeptember 29-én Tóth Domonkos Nagyszombati segédpüspök szentelte fel. A 19. századból származó klaszicista orgonája az 1980-as évek elején a pozsonyi zenei múzeumba került. Az új orgona 1985-ben épült amely a cseh Krnovi orgonagyár terméke.

A templomkertben található a harangláb melyet 2002-ben ujjítottak fel. Valószínűleg régebbi eredetű mint ez a mostani templom. Ácsolt gerendákból érdekes, mesteri ácsmunkával készült. A harangokat a födémesi hivek vásárolták ill.öntették. A kisharang lélekharang felirata: AZ IPOLYFÖDÉMESI HIVEK DÚSGAZDAGSÁGÁBÓL ISTEN DICSŐSÉGÉRE 1873. ÖNTETÉ VALSTEBFER FERENC PESTEN A nagyharang felirata: HERD RICHARD HARANGÖNTÖDE SZENT MIHÁLY FŐANGYAL KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK ISTEN DICSŐSÉGÉRE AZ IPOLYFÖDÉMESI HIVEKÉRT-1921

A templomkertben található még az I. és II. világháborúkban elesett födémesiek névsorával. ellátott emlékmű amely 1991-ben lett felállitva. A kereszt a temetőnkben található egyedi régi fejfák nagyitott mása. Faragta Jusztin Sándor.

2004 Szent Mihály napján, a falu első irásos emlékének 745-ik évfordulóján került felszentelésre a templomkertben felálitott keresztút, melyet a Magyarországi testvérközsé-günk Fedémes Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesülete,valamint Önkormányzata adományozott falunknak. Az agyagplasztikából készült stációkat Varga Károly, Pétervásári agyagosmester készítette. Az egyes állomások a biblia szerinti eredeti keresztutat elevenítik fel, Varga Károly mester sajátos meglátása és ábrázolása szerint.

A község első temploma a Kotyinka völgyben a régi Födémes helyén állt. A 13. században román stilusban epült templom 15 m hosszú és 7 m szélesvolt. Állítólag a 15. században átépítették, ám az 1550-es évek elején a török pusztítás következtében a faluval együtt elpusztult. Az akkkori templomból mára csak egy fal - maradvány maradt, amelyet pusztatemplom néven tarunk nyilván.

Templomunk papjai 1788-tól napjainkig : 1788-1798 Végh József Justiciánus 1799-1812 Bedross Jakab 1812-1837 Beke László 1837-1843 Faragó Gáspár 1843-1843 Hyross Zsigmond 1843-1845 Láncz Gábor 1845-1853 Feniczy János 1853-1853 Borovszki Ján 1854-1854 Koczián Alexius 1854-1866 Schnausz Ferenc 1866-1874 Seyler János 1874-1888 Marossy József 1888 -? Szaif János 1896-os években Janovics Károly 1901-1915 Bandri József 1915-1926 Hütter Lajos 1930 - években Molnár Imre 1934-1937 Bartalos Gyula 1937-1942 Dezső László 1942-1944 Tóth (Tarnay) Béla 1945 - Piri József kisegitő Timár Imre kisegitő 1945-1954 Tesovics Jakab 1954-1966 Berkes Imre 1966-1978 Szalai Jenő 1978-1979 Nagy Antal Sztyahula László kisegitő 1980-1993 Takács József 1993 - Malagyi József - kisegitö 1994-1996 Mahulányi József 1996-2000 Urbán Ferenc 2000-2009 Wechter János 2009 Hlédik László