Dávid Sátora Gyülekezet



Hasonló dokumentumok
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július

Mit keresitek az élőt a holtak között

Ezen a héten ide várunk:

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Megtanulni megbocsátani

A tudatosság és a fal

Gazdagrét Prédikáció Evangélium: Márk 1, Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Vezess úgy, mint Jézus! Dr. Gary L. Johnson

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Maradjunk meg a saját erősségünkben!

Tanítás a gyülekezetről

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.

Üdvözlünk Isten családjában!

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

Ballagási ünnepség

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

Hanukka és Karácsony

Ezen a héten ide várunk:

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

Jézus, a tanítómester

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?

Keresztény értékeink

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

A gyarapodás üzenete 3. rész

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

2. évfolyam 120. szám október 16.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, Máj. 3. Kedves Testvéreim!

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

Ezen a héten ide várunk:

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

Web: Tel: / Tel: /

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter október 18.

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

A Szent Szellem keresztség

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

Elöljáróban. 13. hitelv

Az aratás és az aratók

Pál származása és elhívása

Ezen a héten ide várunk:

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Jézus, a misszió Mestere

El camino A zarándokút. 1. állomás

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 20. szám, Máj. 17. Kedves Testvéreim!

2. évfolyam 128. szám december 11. Ezen a héten ide várunk: Hősök Reggeli ima-hadjárata

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

A tanítványság és az ima

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11, június 14.

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Jézus tizenkét tanítványt választ

Jézus az ég és a föld Teremtője

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Jézus órája János evangéliumában

Üdvözlünk Isten családjában!

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

Átírás:

Ö ss ze j ö v e t e le k : Székesfehérvár, 2011. március 27. HÍRLEVÉL 10. évfolyam 465. szám Programok: Jövő héten szerdán, 03. 30-án a Házicsoportok a szokott időben ½ 6-tól lesznek. Helyszínek: Fóris Beánál Székesfehérvár, Tóvárosi ln. 55. 7/4 (dr. Németh Attiláék hcs.-ja) Reiber Imrééknél Székesfehérvár, Sarló u. 12. 8/5 (Tömösy Imréék házicsoportja) Für Attiláéknál Székesfehérvár, Sarló u. 11/B 10/28. (Für Attiláék házicsoportja) Németh Gináéknál Székesfehérvár, Sarló u. 17. 7/32 (Gabi-János házicsoportja) Szolnoki Imrééknél Székesfehérvár, Határ u. 96. (Szolnoki Imréék házicsoportja) --------------------------------------------------------------------------------------------- Hétfő 17:00 órától: Life Cafe Klub Kodolányi Főiskola épülete C116 --------------------------------------------------------------------------------------------- Hétfő 18:00-tól: RádióSansz-Imacsapat (Szfvár., Nyárfa u. 14.sz.) --------------------------------------------------------------------------------------------- Szombaton 16:00-tól: Lehetőségek Házában (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) IFI Csoport --------------------------------------------------------------------------------------------- Vasárnap reggel 07:00 órától: Lehetőségek Házában Férfi imaóra Mindenkit szeretettel várunk! SZERDÁN, 03. 30-ÁN FOLYTATJUK A KÖZÖS BÖJTÖLÉST: Ezen a héten imádkozzunk és böjtöljünk: - Az átélt gyógyulások megtartásáért, elkezdődött gyógyulások teljességre jutásáért (hit felnövekedéséért a testvérekben; a szívbeli hit szavakkal történő megvallásáért; teljes megépülésekért; teljes helyreállításokért; Isten Királysága előretöréséért új emberek) - Pályázatokért (RádioSansz rezsipályázatért 2. forduló; Bíráló Bizottság tagjaiért igazságosságért, jogosságért és törvényességért; ifi- és gyerektáboros pályázatokért; BLAST Iskolákra beadott pályázatok; Kapu Rádióért, FM Béreáért, Kapcsolat Rádióért) - Felvételiző diákokért (Németh Blansi, Gál Beni, Czizel Zsófi, Tyukász Blanka, Czizel Bori a Mennyei Atya terve, akarata valósuljon meg mindegyikük életében e területen is) - Jegyespárokért és ifjú házaspárokért (megtanulni szövetségben élni; konfliktusokat kezelni; közös látásról, közös célokról kijelentés, harmónia és egység - ezek kimunkálása) 2011. április 01-én pénteken 18:00 19:00 óráig Ima Dicsőítés Dávid Sátora helyreáll! Helyszín: Lehetőségek Házában (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) Mindenkit szeretettel várunk! 2011. április 01-én pénteken 19:00 órától Tanítványképző Szeminárium és Házicsoportvezető-képzés Helyszín: Lehetőségek Házában (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) Mindenkit szeretettel várunk! Kedden és pénteken reggel 06:00-tól imaösszejövetelek! Kedden Nemes Páléknál (Székesfehérvár, Lévai u. 11. sz.); Pénteken Lehetőségek Házában Mindenkit szeretettel várunk! 1. oldal

Petz Renáta: Megadom magam! Tanítványozón beszélgettünk az érett, örökös-korú fiúságra jutásról, a Mindenható Isten, a mi Atyánk hatalmáról, erejéről és arról, hogy senki nem állhat ellene az Ő hatalmának! Beszélgettünk arról, hogy fiakként, hüioszokként bírjuk azt az erőt és azokat a forrásokat, amelyek felmagasztalják az Ő nevét, és ezért rajtunk keresztül megnyilvánul és láthatóvá válik az Ő dicsősége. Senki nem állhat ellen az Ő hatalmának! Ez annyira fantasztikus! És milyen fantasztikus, amikor ez már nem csupán egy ismeret, hanem valóságosan megélt, megtapasztalt mindennapi életünk része. Miénk már ez a kijelentés, hogy az Ő neve minden név felett való, és semmi nem állhat ellen az Ő hatalmának és erejének? Honnan tudom, hogy igen, ez már a szívemben levő kijelentés, és már több annál, hogy csupán tudom, hogy ez így van? Onnan tudom, hogy szólok hatalommal és látom, ahogy Isten ereje és hatalma megnyilvánul rajtam keresztül, ez már a következménye annak, hogy ez a kijelentés az enyém. Hogyan születik meg bennem egy kijelentés? Úgy, hogy hallom az Ő Beszédét, megnyitom magam Előtte és engedem, hogy az Ő Szava, mint élő mag behatoljon a szellemi méhembe, és testté váljon bennem. Először számomra kell, hogy kijelentéssé váljon, hogy azután rajtam keresztül megnyilvánulhasson. Onnan tudom, hogy beláttam ezt, hogy Ő minden felett való és senki nem állhat ellene az Ő hatalmának, onnan tudom, hogy ez a kijelentés már az enyém, hogy az én életemben hozott először változást, leborultam és leborulok Előtte és elismerem és igénylem a hatalmát az életem minden területe felett. Nem állok Neki ellene, mert legelőször is magamra vonatkozóan már beláttam mindennek a kijelentésnek a valóságát. Az elmúlt napokban, a szívemben újra megerősödött, és egyre erősödött ez az elkötelezettség: Uram, nem állok ellene a hatalmadnak! Megadom magam Neked, leborulok Előtted és elismerem a Te hatalmadat, nem leszek az akadálya annak, hogy véghezvidd mindazt, amit elterveztél, hanem átadom magam Neked teljesen, hogy rajtam keresztül is végezd az akaratodat, a munkádat! Leszek csatornád, munkatársad, barátod, ismerni akarom a szívedet, leszek az akaratod teljesítője, és odaadom Neked az életem minden darabját, területét, az időm, a pénzem, a gondolataim, terveim, kapcsolataim, jövőmet, mindent a Te kezedbe teszek! Akarsz győzni, akarod az ellenséget látni, ahogyan meghajol, és akarod látni, ahogy megnyilvánul az Ő ereje, és meglátszik az Ő dicsősége rajtad keresztül? Akkor ez az első, hogy meghajolunk és elismerjük a Hatalmas Úr, a Seregek Istene hatalmát az életünk felett! Amikor ez a kijelentés bennem és benned valósággá válik, akkor onnantól rajtunk keresztül is erőteljesen megnyilvánul az Ő hatalma és ereje. Mikor a kijelentés magja megfogan, akkor ez a kijelentés élő forrásként működik a bensőnkben, és kész bármikor felfakadni és áradni belőlünk. Akarjuk látni, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil.2,10-11) Az elmúlt pár napban ezek az imák tovább erősödtek bennem: Uram, hadd ismerjem meg a szívedet még jobban, hogy megértsem, hogy mi a Te terved, vágyad, akaratod és annak vetem alá magam. Meg akarom ismerni! Akarlak megismerni! Még jobban! A megismerés nem egy futó kapcsolatot jelent, hanem bensőséges együttélést szövetségben. Sokkal többet jelent, mint az Ő erejében, kenetében mozogni, sokkal többet jelent, mint megtenni 2. oldal

Petz Renáta: Megadom magam! (folyt. 2.) bizonyos dolgokat az Ő nevében. Az elkötelezett szövetségi kapcsolatban valóságosan megnyitjuk egymás előtt a szívünket és megismerjük a másik szíve legmélyén levő gondolatokat, érzéseket, fájdalmakat, örömöket, kívánságokat, és a szeretet-kapcsolatunk arra motivál, hogy ne magunkért éljünk már. Az Úr odaadta Önmagát értünk. Teljesen. A maga részéről teljesen kész arra, hogy velünk szövetségben éljen. Ebbe a kapcsolatba hívott és megnyitotta számunkra az ajtót. Mégis: Mát.7,21-23 Nem mindenki, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megy be a Mennyek Királyságába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram! Uram, nem a Te nevedben prófétáltunk-e, és nem a Te nevedben űztünk-e démonokat, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a Te nevedben? És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek ( ginoszko ) titeket soha nem voltunk bensőséges kapcsolatban. Soha nem volt a szívetek az enyém teljesen és az Én szívemet sem akartátok megismerni. Nincsen személyes tapasztatotok arról, hogy ki vagyok Én., távozzatok tőlem, ti gonosztevők. Az Úr szívében is az a vágy van, hogy bensőséges kapcsolatban legyünk Vele, mint akiknek a szíve teljesen nyitott egymás előtt, akik megosztják az életüket, gondolataikat, szívük terheit, vágyait, örömeit és fájdalmait is egymással. Nem az a vágyunk, hogy projekteket megvalósítsunk, végrehajtsunk, hanem az motivál és hajt, hogy megismerjük, kicsoda Ő, és mi van az Ő szívében és minden előttünk álló feladat elvégzésekor ez visz előre, hogy ez az Ő szívében született terv, ami ezért fontos nekünk is. A mai istentiszteleten egy különlegesen közeli találkozásunk volt az Úrral. Megtapasztaltuk újra, hogy a ragaszkodásunk Hozzá segít kiszakadni a nehéz helyzetekből, mert ahogy a kedvezőtlen körülmények között is kifejezzük szeretetünket, ragaszkodásunkat Felé és nem engedjük el, felemeljük az Ő nevét, Ő magához emel. Ez igaz és működik minden elveszettnek gondolt helyzetben is. Kiszakít a félelem, a szorongás, a keserűség és önsajnálat, az elvetettség, kirekesztettség érzés köteleiből is. Ugyanúgy, ahogy Pál és Silás is kiszabadult a börtönből. Dán.11,32b az Istenét ismerő ( ginoszko ) nép felbátorodik és cselekszik. Mivel megismertük Őt, egyre inkább megismerjük, a felé érzett szeretetünk motivál, bátorságot ad és cselekvésre sarkall. Ragaszkodunk Hozzá, és ez a ragaszkodás elég ahhoz, hogy kiszakadjunk a terhek alól. A hálaadás, a dicsőítés, az imádat odavonz Őhozzá! Beléd kapaszkodunk és ez a ragaszkodás átszakít az falakon, gátakon, akadályokon és Isten jelenlétét már a lelkünk is megtapasztalja. Ahelyett, hogy a szomorúság, az önsajnálat, félelem, vagy akár a harag, elvetettség, keserűség talaján állnánk nagy bizonytalanságban, a Hozzá való ragaszkodásunk odaköt a Kősziklára. Azt tapasztaltuk meg ma is, hogy amikor kifejezzük csodálatunkat az Úr felé, őszinte szívvel kifejezzük felé a szeretetünket, ez megindítja 3. oldal

Petz Renáta: Megadom magam! (folyt. 3.) az Ő szívét, és elkezdi megosztani velünk a szíve mélyén levőket. Szent Szellem szólt most is, és hiszem, hogy ez nem csak számunkra volt üzenet: Látom, hogy komolyan gondoljátok, hogy letettétek az életeteket. Hallottam a kéréseiteket, hogy látni szeretnétek a szívemet. Szétnéztem, és figyeltem a Föld hűségeseit, láttam, hogy kitartóak vagytok a közbenjárásban, kitartóak vagytok a keresésemben, vágytok a jelenlétemre egyre többen. Örülök, mert látom, hogy a prófétai szavakat megragadjátok, nem engeditek el, és hűségesen és hittel szóljátok és hirdetitek. Egy nagyobb mértékben kiöntöm rátok a Szellememet, egy nagyobb mértékben megnyitom számotokra a szívemet és egy nagyobb mértékben megosztom veletek, ami a szívemben van, mert látom, hogy készek vagytok többet befogadni, többet elhordozni! Az elkövetkező időben, ahogy jöttök a jelenlétembe, egyre több kijelentést fogtok kapni. A most következő időszakban egyre több területet nyitok meg számotokra, egyre több részt osztok meg veletek a szívemből, mert látom, hogy komolyan gondoltátok, hogy akarjátok cselekedni az akaratomat. Felfedem előttetek a terveimet, az akaratomat egyre több területen. Felnőttetek. Egyre nagyobb részt fogok megosztani veletek, mert egyre nagyobb felelősséget tudtok hordozni. Megbízom bennetek, fiaim. Rátok bízok a szívemben hordozott terhekből egyre többet, mert tudom, hogy tudni fogjátok hordozni azokat. Az Én terhem könnyű. Nem azért mert nincs súlya, vagy ne lenne valóban teher, hanem azért, mert amikor megmutatom ezeket nektek, a megoldásra is rávezetlek benneteket, a kegyelmem is a rendelkezésetekre áll, ott van veletek, és természetfeletti erőt kaptok mindennek a hordozásához egészen a győzelemig. Új dolgok, új kijelentések magjait adom át nektek, amelyek ahogy forgatjátok a szívetekben, felnőnek, kialakulnak, formálódnak bennetek. Érezni fogjátok ezeknek a terhét, de ne felejtsétek el, hogy ezek az Én terheim, az Én szívemből adtam át nektek, és ahogy hordozzátok, és végül megszülitek ezeket, egy újabb szintre fogtok érkezni. Nagyobb erőben, nagyobb dicsőségben fogtok járni. Nagyobb harcokba engedlek be benneteket és nagyobb győzelmeket fogtok átélni. Amen! Isten jelenlétében lángra lobbanó szív - Konferencia 2011. május 06 08. (péntektől vasárnapig) --- Pusztaszabolcson Helyszín: Kiri Étterem Panzió (Pusztaszabolcs, Adonyi út 2/1) Szolgál: Adrian Juniors Pénteken 18:00 órától; Szombaton 10:00 és 15:00 órától; Vasárnap: 10:00 órától 4. oldal

Alan Vincent: Isten Királysága a maga teljes dicsőségében (folyt. 109.) 2004. szeptember 20-24. Lengyelország Sokakkal ez történik, akik nagyon erőteljesen kárhoztatják a korukban levő gonosz dolgokat, de nincs olyan szellemi erejük, hogy az ellenük jövő gonosz erőket visszaverhessék. Ennek egy részéről már beszéltem, úgyhogy nem fogom megismételni. Ne felejtsük el, hogy három dolog van, amire emlékeznünk kell a Bemerítő János féle kereszténységgel kapcsolatban. Ezek az emberek pontosan tanítják a Jézussal kapcsolatos dolgokat, de nem tesznek csodát. Amikor például Pál elment, hogy Efézus városát elfoglalja, akkor talált egy nagyon jó adottságú prédikátort, akit Apollósnak hívtak. Az Apostolok Cselekedetei 18-ban lehet erről olvasni. Azt olvashatjuk róla, hogy ő pontosan tanította Istennek a dolgait. Ap.Csel.18,24-26 Érkezett pedig Efézusba egy Apollós nevű zsidó, alekszandriai származású, ékesen szóló férfiú, aki az Írásokban tudós volt. Ő meg volt tanítva az Úr útjaira; és szellemben buzgó lévén, szólta és tanította nagy szorgalmatosan (pontosan) az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János bemerítését ismerte. És ő nagy bátorsággal kezdett szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta őt Akvila és Prisczilla, maguk mellé vették őt, és nyilvánvalóbban kifejtették előtte az Istennek útját. Tehát jöttek ketten, és helyrerakták Apollós hiányosságait, és azután már Apollós is kezdte látni Isten Királyságának dolgait. Addig a pontig Apollós csak a János féle bemerítkezést ismerte. Ez a bűnbánat-bemerítés volt, a bűnök bocsánatára. Elmondták neki, hogy hinnie kell Jézus Krisztus nevében. Ezek az elemek az evangéliumi kereszténységhez tartoznak. A legtöbb ember az evangéliumi gyülekezetekbe így kerül be, e három dolognak az elfogadásával. Bemerítkeznek a bűnök bocsánatára, és Jézus Krisztusba vetik a hitüket. Azután Pál elment Efézusba, és talált ott egy néhány hívőt. Ap.Csel.19,2-4 Mondta nekik: Vajon vettetek-e Szent Szellemet, miután hívőkké lettetek? Azok pedig mondták neki: Hát, azt sem hallottuk, hogy van Szent Szellem. És mondta nekik: Mire merítkeztetek be akkor? Azok pedig mondták: A János bemerítésére. Mondta pedig Pál: János megtérésnek bemerítésével merített be, azt mondva a népnek, hogy aki ő utána jön, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallották, bemerítkeztek az Úr Jézusnak nevére. És mikor Pál rájuk tette a kezét, szállt a Szent Szellem ő rájuk; és szóltak nyelveken, és prófétáltak. Azután bementek a zsinagógába, és ott érveltek Isten Királysága mellett. Tehát volt ott egy csapat ember, aki csak a János bemerítését ismerte. Volt egy nagyon jó adottságú tanító, aki csak János bemerítését ismerte. De Efézus városát nem tudták megérinteni, amíg a János féle bemerítést el nem hagyták, illetve túl nem tudták lépni, és be nem léptek Isten Királyságába. Miután meglátták és elfogadták a Királyságot, már megvolt az a hadsereg, ami el tudta foglalni a várost. Sokatoknak majd ezt kell tennie. Valószínűleg el kell mennetek ezekhez az emberekhez. Talán még csak a Bemerítő János féle kereszténységet ismerik. Ezen túl kell lépniük, mert ők még nem kapták meg a Szent Szellem erejét. Ha megkapták is, még nem látták meg a Királyságot, és nem léptek bele. Ez előkészíti az Úr útját, de nem válik az Úr útjává. Tehát meg kell történnie ennek az átmenetnek. Ez az Illés szelleme. Ez a szellem szembeszállhat a démoni erőkkel, de nem tudja azokat legyőzni, hanem azok győzik le őt. 5. oldal

Alan Vincent: Isten Királysága a maga teljes dicsőségében (folyt. 110.) 2004. szeptember 20-24. Lengyelország A Királyságnak ez a szintje nemcsak hogy elégtelen, hanem veszélyes is. Mert láttuk, ahogy elkezdünk a Királyságról gondolkodni, vagy arról beszélni, a pokolban rögtön észre vesznek minket, és akkor a sötétség erői ránk akarnak támadni, megpróbálnak minket eltenni az útból, ha már egyszer voltunk olyan bátrak, hogy elkezdtünk a Királyságról beszélni, és azt elkezdtük hirdetni. Akkor nekünk támadnak ezek az erők, és el akarnak pusztítani minket, ha nem mi pusztítjuk el őket. Ha most visszanézek kb. 45 évnyi szolgálatra, sok olyan ember jut eszembe, aki a háború áldozatává vált azért, mert a Bemerítő János féle szellemmel ment bele a háborúba. Nem nyerték meg a háborút, hanem elveszítették, mert nem volt megfelelő erejük ahhoz, hogy győzelmet tudjanak aratni a démoni birodalom erői fölött. Ahogy ma délután imádkoztam, úgy éreztem, pár dolgot egészen világossá kell tennem ezzel kapcsolatban. Szeretnék visszatérni arra, ami Illéssel történt, mert ő ugyanezt tette. Megdorgálta Akhábot és a feleségét, Jézabelt, és ez a gonosz szellem annyira megharagudott rá, hogy ellene támadt. Isten Illésnek hármas megbízatást adott, amiről az 1.Királyok 19-ben lehet olvasni. Isten három dolgot mondott neki, hogy tegyen meg. De ezt a megsebesült tábornokot már nem tudta Isten visszahelyezni a harcba. Illés teljesen kiábrándult, elveszítette a hitét, összetört benne az a harcos szellem, noha valamikor nagyon bátor és erős volt. Most már gyenge volt. Vannak olyan emberek, akikre valaha nagyon felnéztem a szolgálatukban, de mára ezek teljesen eltűntek. Az egyik használt autókkal kereskedik, a másik pedig Amway árukkal, már a szolgálatban sincsenek benne. Ez nem egy képzeletbeli történet, hanem nagyon valóságos. Ahogyan vissza akarjuk szerezni Európát az ördög karmaiból, ugyanilyen harcokban kell részt vennünk. Isten három dolgot parancsolt Illésnek: (1) Fel kellett kennie Hazáelt Szíria királyának, (2) Jéhut fel kellett kennie Izrael királyának, és (3) Elizeust fel kellett kennie saját utódjaként. Az első két dolgot Illés egyáltalán nem tette meg. Mit képvisel ez a kettő? Isten azt mondta: Át kell venned az irányítást a politikai területen, és el kell érned, hogy a megfelelő vezetők legyenek kinevezve, vagy beválasztva a nemzetek fölötti uralomba. Nem annyira a politikai tevékenység, hanem az ima az, amivel ezt el lehet érni, és ezt Dávid Sátorában nagyon erőteljesen lehet tenni. Ha visszamegyünk Izrael helyreállításának a témájához Ezsdrás és Nehémiás könyvéhez, akkor láthatjuk, hogy amit a próféták prófétáltak, azok bizonyos tényezők együttmunkálkodása miatt valósultak meg. Meg vagyok győződve arról, hogy Lengyelországgal kapcsolatban is óriási próféciákat hallottunk már. Ahhoz, hogy ezek megtörténjenek, nekünk harcba kell mennünk. Jeremiás pontosan megprófétálta, hogy Izrael népe fogságba fog menni, és pontosan 70 évvel a fogság kezdete után haza fog térni, és Isten helyre fogja állítani, fel fogja újra építeni a nemzetet. Megprófétálta ennek az időpontját, és azt, hogy milyen időtartamról van szó. A helyreállítás tényét, és a helyreállítás dátumát. Mondom nektek, Isten nagyon erőteljesen mondta nekem, hogy a 2004 végét és a 2005 elejét jelentő hónapok nagyon döntő időszak Európa számára. Valami meg fog nyílni azon az őszön, és a következő húsvétkor, a Pászka-ünnep idején, tavasszal valami meg fog valósulni, át fog törni. Ézsaiás ugyanezt tette. Megprófétálta, mi fog történni, és ki lesz az az ember, akin keresztül 6. oldal

Alan Vincent: Isten Királysága a maga teljes dicsőségében (folyt. 111.) 2004. szeptember 20-24. Lengyelország meg fog történni. Az illető Círusz király volt. Dánielt pedig arra jelölte ki Isten, hogy az a prófétikus közbenjáró legyen, akin keresztül ez megtörténhet. Hosszú csata volt, 50 év telt el, mielőtt egyáltalán a jele látszott volna annak, hogy Dániel az imáira választ kap. Azután Círusz került trónra. Círusz nem volt kiemelkedő politikai vezető, de Dániel az imáit őrá összpontosította, hogy politikailag előre léphessen, és nagyon sikeres legyen, gyakorlatilag Babilont leszámítva az akkori világ legnagyobb politikai hatalmává, és legbefolyásosabb vezetőjévé váljon. Nekünk ugyanezt kell tennünk. Meg kell hallanunk Istentől, hogy kik azok a politikai vezetők, akiket hatalomra kell imádkoznunk Isten akarata szerint. Ez vonatkozik Lengyelországra, és minden más Európai országra, mindegyikőnk országára. Ha ti ezt nem teszitek meg, akkor nem a megfelelő emberek jutnak hatalomra, és olyan törvényeket fognak hozni, amelyek megakadályozzák, hogy ti létrehozzátok, vagy terjesszétek Isten Királyságát. Most sok nemzetben történik ez, és nekünk szellemileg fel kell állnunk, hogy a levegőégben olyan csatákat vezessünk le, amelyek megakadályozzák azt, hogy ezek a dolgok így folytatódjanak. Ki kell jelöltetnünk a megfelelő vezetőket, és kívül kell tartanunk a hatalomból a nem megfelelőket. Nem csak a szavazatainkról van itt szó, hanem az imáinkról, amelyek sokkal erőteljesebbek, noha a szavazatainkra is feltétlenül szükség van. Tehát Dániel imái következtében Círusz hatalomra került, legyőzte Babilont, és a legfőbb politikai hatalommá vált az akkori civilizált világban. Azután Isten adott neki egy álmot arról, hogy engedje szabadon a zsidókat, és kormányzati pénzből támogassa a munkájukat. Ez nagyon tetszik nekem. Ha jól kezdünk el imádkozni, akkor ezek a dolgok a mi számunkra is megtörténnek. Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban nagy pénzek áradnak be a gyülekezetekbe azért, mert megváltozott a politikai, kormányzati helyzet. Imádkoznunk kell ezekért a dolgokért, és látnunk kell, ahogyan ezek megnyilvánulnak. Azután elkezdték újjáépíteni a templomot. Négy évig építették, azután hirtelen minden megváltozott. Tudjátok, nem abbahagyni kell az imádkozást, amikor elérkezett az ébredés, hanem még erőteljesebben, még jobban kell imádkozni, amikor már megy az ébredés. Négy évvel később Dániel, aki egy öreg ember volt már, a 90-es éveiben járt, meghalt, és így az imaharcos eltűnt a színről. Círusz egyik rossz fia elragadta a trónt az apjától, és törvény által megállította az izraeliek építkezését, pedig jogtalan törvény volt az, amit hozott. Megváltozott a politikai helyzet, abbamaradt a közbenjárás, és a törvény akadályozta meg a zsidókat abban, hogy befejezzék azt a munkát, amivel Isten bízta meg őket. Ez 14 évig zajlott így. Nem volt prófétai szó, és nem volt közbenjáró. Azután jött két fiatal próféta, Aggeus és Zakariás. Prófétáltak és imádkoztak, és 3,5 hónap múlva Isten az egész helyzetet megfordította. Círusz gonosz fia meghalt, utána Dáriusz, Kampesszus és Artaxerxes került egymás után a trónra. Artaxerxes nagyon szimpatizált a zsidókkal, és törvényt hozott arra, hogy újra folytathassák a munkát. Így újra kormányzati pénzek áradtak bele a munkába, hogy be lehessen fejezni. 4 év alatt befejezték a munkát. Szeretném, ha ezt világosan látnátok. Menjünk oda egy vershez: 7. oldal

Alan Vincent: Isten Királysága a maga teljes dicsőségében (folyt. 112.) 2004. szeptember 20-24. Lengyelország Ezsd.6,14 És a zsidók vénei építettek és jó szerencsések voltak Aggeus próféta és Zakariás, Iddó fia prófétálása folytán, figyeljétek ezt a három dolgot megépítették és elvégezték Izráel Istenének akaratából, és Czírus, Dárius és Artaxerxes, perzsiai királyok parancsolatából. Ez a három dolog. A próféták prófétáltak, és Istentől irányított közbenjárást vezettek, Isten parancsa adta nekik a Szót, hogy menjenek el, és csinálják, de három politikai vezető/ király foganatosította Isten Szavát, és tette lehetővé, hogy a parancs megvalósuljon. Tehát ha a politikai életet nem irányítjuk az imáinkkal és a prófétálásainkkal, akkor olyan törvények fognak születni, amelyek megakadályozzák, hogy megvalósítsuk Isten parancsait. Most minden európai országban sorra olyan törvényeket hoznak, amelyek akadályozzák, hogy Isten Királysága létrejöjjön, és a gyülekezetek bővölködjenek és sikeresek legyenek. Nekünk imádkoznunk kell, hogy ez a helyzet megváltozzon. Általában nem vagyok nagy közbenjáró, de Isten Szelleme már többször megragadott engem, és politikai kérdések miatt kellett imában vajúdnom. Az első nagy imacsatám akkor volt, amikor George Busht először szavazták be elnökségbe az Egyesült Államokban. Isten azt mondta: Ő az Én emberem, azt akarom, hogy ő legyen az elnök. Akkor még nem voltam amerikai állampolgár, és nem szavazhattam. Ez 2000-ben volt, november 7-én. Körülbelül reggel 5-kor bevonultam a dolgozószobámba, és szinte egész nap nem tudtam kijönni, mert ott feküdtem a padlón olyan vajúdásban és gyötrelemben, mint egy szülő nő. Hatalmas csata volt. Kb. délután négykor Isten adott nekem egy egyszerű látást. A látásban egy újság szalagcímét láttam, ami a következőt mondta. Nem tudom, hogyan lehet lefordítani, de azt mondta: Bush egy hajszállal győzött, más szóval a lehető legkisebb szavazati aránnyal fog győzni. Azon a délutánon tudtam, mi lesz a szavazás vége, de tudtam, hogy harcolnom kell érte, hogy így legyen. 3 és fél héttel később pontosan az történt, amit láttam. 2002-ben volt a középidős választás, ez a választás sok szempontból fontos volt. Most San Antonióban már sokkal szervezettebbek vagyunk, mint korábban. Már működik egy Dávid Sátora a városban, amelyben 900 közbenjárót szervezünk meg nagyon irányított módon. Nagyon gondosan tanulmányoztunk minden egyes jelöltet, hogy megtudjuk Isten embere-e, vagy Isten ellenes ember-e. Nem az számított, hogy milyen párthoz tartozik, hanem, hogy milyen a szíve, hogy Isten dolgaihoz hogyan áll hozzá. Az egyik imatémánk Texas állam új kormányzója volt. Egy olyan jelölt volt, aki újjászületett, Szent Szellemmel betöltekezett keresztény volt, a másik pedig egy tisztességtelen, profi politikus volt. Emberileg nagyon valószínű volt, hogy a tisztességtelen politikus fog nyerni a szavazáson. Az egész államban, és az egész Egyesült Államokban minden választásra előterjesztett jelöltről volt egy listánk, és leírtuk, hogy pontosan milyenek, pontosan kutattuk mindegyiküknek a hátterét, hogy milyen emberek. Egy listát írtunk mindazokról, akiket Isten be akar szavaztatni, és azokról, akiket ki akar szavaztatni. Nagyon komolyan imádkoztunk ezekért a dolgokért. A választások előtt három nappal a kulcsfontosságú közbenjárók összejöttek együtt imádkozni és böjtölni azért, hogy a megfelelő eredményt hozzák a választások. 200-an voltunk ott együtt ez 8. oldal

Alan Vincent: Isten Királysága a maga teljes dicsőségében (folyt. 113.) 2004. szeptember 20-24. Lengyelország alatt a három nap alatt. Most nem megyek bele az összes részletbe, mert túl sokáig tartana. Minden előzetes jövendölés ellenére, akit mi akartunk, hogy bejusson a kormányzóságba, az 2/3- os, könnyű többséggel nyert. És amikor leellenőriztük a listát a választások után, akkor azt láttuk, hogy akit be akartunk szavazni, abból mindenki bejutott, akit nem akartunk, hogy bejusson, az nem jutott be, tehát 100%-os sikerrel imádkoztunk. Ebből megláthatjátok, mi mindent lehet elvégezni ima által, amikor a gyülekezetet megfelelően mozgósítjuk. Indiában jelenleg Istennek egy hatalmas mozdulása van, aminek segítségével több százezer indiai jut be Isten Királyságába folyamatosan. Istennek ilyen mozdulása még soha nem volt Indiában. India kormánya a harcos hindukhoz tartozott, és olyan törvényeket hoztak, amelyek megakadályozták, hogy bárki kereszténnyé váljon az országban. A gazdasági életben nagyon sikeresek voltak, évente 8%-os jövedelemnövekedést értek el, ezért mindenki nagyon szerette őket. Olyan törvényeket akartak éppen hozni, amik megtiltották volna, hogy az emberek áttérjenek a hinduizmusból a kereszténységre. A harcos hinduk gyilkolták és tömegesen mészárolták a keresztényeket, és a kormány semmit nem tett azért, hogy leállítsa őket ebben. Indiának az újjászületett és Szent Szellembe merítkezett népessége nem több, mint a lakosság 1%-a. A szavazataikkal nem tudtak megváltoztatni semmit, csak az imáikkal. Ebben az évben az egész januárt ott töltöttem, a feleségem pedig az egész márciust. Segítettünk olajat önteni erre a hatalmas imaharcra. Ezek az emberek tényleg imádkoztak. Ott kellett volna lennetek. Ezek az emberek fantasztikusak voltak ebben az imádkozásban. Mindenki világszerte azt jövendölte, hogy újra ez az erős hindu párt fog bejutni a kormányzásba, mert annyira sikeresek voltak a gazdasági életben, hogy még nagyobb többségük lesz, mint eddig volt. Tehát lehetetlennek tűnt más eredmény. De mi szellemben mentünk harcolni. A szavazáson kiesett ez a kormány, és a keresztényekkel szimpatizáló kormány jutott be. Mindenki teljesen megdöbbent ettől, kivéve a közbenjárókat. Már változnak a dolgok. Elmondhatnék történeteket arról, hogyan tudjuk visszaszorítani a gonoszságot, és hogy a Királyság hogyan nyert teret Indiában. Illésnek tehát megparancsolta Isten, hogy kenje fel Hazáelt Szíria királyának, de Illés annyira nem hitte, hogy ez lehetséges, hogy nem is imádkozott ezzel kapcsolatban. Ez a Bemerítő János féle kereszténység egyik újabb jele. Nem tudja, hogyan kell úgy imádkozni, hogy megváltozzon az a politikai körülmény, amiben éppen él. Nem is hiszi, hogy az megváltoztatható. A második dolog, amit Isten Illésnek mondott: Kend fel Jéhut Izrael királyának! Ezt a lehető leggyorsabban fogom elmondani. Izrael valaha Isten népe volt, de a szíriai betörés miatt olyan lett ez az ország, hogy elkezdett többféle istent imádni. Emiatt a szellemi zűrzavar miatt szinkretista vallásúak lettek, ami azt jelenti, hogy minden belefért, ami éppen a placcon található volt. Tehát a szinkretista mindenfélét egybeolvasztó, amikor elfogadunk mindenféle vallást, és mindegyik jó úgy, ahogy van. Európában minden nagyobb vallás olyan lett, mint Izrael. 9. oldal

Királyság! IFI- és Gyerektábor 2011 2011. július 25 30. (hétfőtől szombatig) --- a Velencei tónál Kedves Szülők, Fiatalok és Gyerekek! Azért is teszem már most bele a be a nyári Királyság! IFI- és Gyerektáborunk időpontját, hogy anyagilag mindannyian tudjunk tervezni, s akár havonta félretenni személyenként 1-2 ezer forintot, hogy amikor eljön majd a kifizetés ideje, akkor ne jelentsen akkora anyagi terhet. További információk: Dávid Sátora Gyülekezet, e-mail: dsgyponthu@gmail.com Sebestyén Gabriella telefon: +36 70 3233-181; e-mail: gabriella.fcsr@gmail.com Ismét Budapesten az ausztrál Planetshakers! 2011. május 13-án pénteken Budapesten a Petőfi Csarnokban Ismét Magyarországra látogat az ausztrál Planetshakers zenekar. A világkörüli turnéján lévő csapat a mai modern dicsőítés úttörői közé számít, és nagy örömmel jönnek vissza hazánkba. Tavaly júniusban a margitszigeti Ez az a nap!-on több mint ötezren voltak részesei a nem hétköznapi élménynek. Az ausztrál testvérek nevükhöz méltók voltak akkor, és számíthatunk rá, hogy idén is fölrázzák a résztvevőket! Csoportos - családi kedvezményes jegyek csak április 19. éjfélig! Vendég: Dobner Illés és zenekara Jegyek a Kérügma webáruházban kaphatók. Bővebben a www.ezazanap.hu honlapon. "I Heart Revolution - We`re all in this together c. Hillsong-film Székesfehérváron két egymást követő szerdán lesz még vetítés a Barátság Klubmoziban (8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér, tel: 22/313-175) URÁNIA FILMSZÍNHÁZ (7624 Pécs, Hungária u 19., tel: 72/511-732) Hétfő (március 28-án) 20:00 órakor CENTER MOZI (5600 Békéscsaba, Andrássy út 37-43. ) Kedd (március 29-én) 19:30 órakor APOLLÓ MOZI (4025 Debrecen, Miklós u. 1., tel: 52/417-847) Szerda (március 30-án) 20:20 órakor ÖRÖKMOZGÓ (1073 Budapest, Erzsébet krt. 39., tel: 1-342-2167) Péntek-szombat (április 01-én és 02-án) 20:00 órakor MŰVÉSZETEK HÁZA (3530 Miskolc, Rákóczi u. 5., tel: 46-507-573) Szombat (április 2-án) 15:30 órakor BARÁTSÁG KLUBMOZI (8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér, tel: 22/313-175) Szerda és szerda (április 06-án és 13-án) 20:00 órakor 10. oldal

Ismét 24 órás Dicsőítés! 2011. április 8. (péntek) 20:00 órától 2011. április 9. (szombat) 20:00 óráig NYOMELL épülete (Kövér Lajos u. 21-23., jobb oldali lépcsőház, 2. emelet) További információ: Emese Baráth, Ráhel Polereczki, Imre Perei "A népek pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent, ahogyan meg van írva: 'Ezért magasztallak Téged a népek között, és nevednek dicséretet énekelek.'" Róma.15,9 Ha szívesen szolgálnál is ezen az alkalmon, várjuk egyéni dicsőítők és dicsőítő csoportok jelentkezését most is: info@szeraf.hu vagy +36 70 779-1267 Kövesd az esemény részleteinek alakulását a Facebookon: http://www.facebook.com/event.php?eid=169463316437059 És ha szívesen teszed, kérünk, hívd meg az ismerőseidet is! Darlene Zschech 2011. novemberében ismét Magyarországon Darlene Zschech a Hillsong dicsőítő mozgalom elindítója, első számú dalszerzője és énekese, a sydney-i anyagyülekezet dicsőítő pásztora újra MAGYARORSZÁGRA JÖN! Info: http://www.youtube.com/darlenefanhu 1 + 1% felajánlás! Ugye Te is hallottad már, hogy sok kicsi sokra megy? Ajánld fel Személyi Jövedelemadód 1+1 százalékát! Egyháznak: Dávid Sátora Gyülekezet Technikai szám: 1 6 5 8 Társadalmi szervezetnek: Alba Sansz Kulturális Alapítvány Adószám: 1 8 4 9 5 8 3 4-1 - 0 7 Így segíthetsz így segíts: Felajánlásodat megteheted a már eddig megszokott módon a Rendelkező Nyilatkozat kitöltésével Elektronikusan, a bevallás D lapján begépeled Az adóbevallás részét képező oldalon beírod Rendelkezésedet már külön, utólag is elküldheted az APEH címére! A határidő ekkor is május 20. Kérlek, ne felejtsd el bevallásod első lapján bejelölni, hogy rendelkeztél az egy százalékról, különben felajánlásod érvénytelen! Köszönjük, hogy segítettél, s hogy segítesz! 11. oldal

2011-ben tervezett összejövetelek, találkozók: 2011. április 06. (szerda) "I Heart Revolution - We`re all in this together c. Hillsong-film Barátság Klubmoziban, este 20:00-kor (8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér) 2011. április 08. (péntek) 24 órás Dicsőítés a NYOMELL-ben A DSGY dicsőítő csapata április 08. péntek 22:00-23:00 óráig fog szolgálni Helyszín: NYOMELL épülete (Kövér Lajos u. 21-23., jobb oldali lépcsőház, 2. emelet) 2011. április 09. (szombat) Fóris Beáta & Héjas Zoltán Esküvő/Menyegzője Helyszín: (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) 2011. április 13. (szerda) "I Heart Revolution - We`re all in this together c. Hillsong-film Barátság Klubmoziban, este 20:00-kor (8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér) 2011. április 16. (szombat) Családi Szombat a Lehetőségek Házában Helyszín: (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) 2011. május 13. (péntek) Planetshakers Koncert Helyszín: Petőfi Csarnok Budapest (Info: Ez az a Nap! rendezvényiroda) 2011. május 27-28. (péntek-szombat) Ima és Böjti Napok Pásztorokkal Téma: Magyarország ébredéséért 2011. június 17-18-19. (péntek-szombat-vasárnap) BLAST Haladó Iskola Szolgálóknak Helyszín: Graz (jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com ) 2011. június 24-25-26. (péntek-szombat-vasárnap) BLAST-HU Szeminárium Szolgálóknak Téma: Pénzügyek, kapcsolatok Helyszín: (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) Jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com 2011. július 02. (szombat) Oprea Szidónia & Rubina Zoltán Esküvő/Menyegzője Helyszín: (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) 2011. július 11-16 (hétfőtől szombatig) Nyári Dicsőítő Iskola Debrecen Helyszín: A Debreceni Lovarda (Információk: www.dics-suli.hu) 2011. július 25-30 (hétfőtől szombatig) Királyság! IFI és Gyerektábor 2011 Helyszín: Velencei tó mellett (Információk: dsgyponthu@gmail.com) 2011. augusztus 22-26. (hétfőtől péntekig) SOW Alan Vincent: Szó Iskolája Téma: Szellemi harc Helyszín: Graz (jelentkezni Gulyás Csillánál lehet: zugoszel@hu.inter.net ) 2011. szeptember 10. (szombat) Regionális Keresztény Találkozó Helyszín: Szeged, Édenkert Gyülekezet (Szolgáló: Franz Lippi) 2011. szeptember 11. (vasárnap) Dávid Sátora Gyülekezet (évforduló) Helyszín: (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) 2011. szeptember 16-17-18. (péntek-szombat-vasárnap) BLAST-HU Szeminárium Szolgálóknak Helyszín: (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) Jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com 2011. október 06-09. (csüt.-péntek-szombat-vasárnap) BLAST Imanapok! 2011. október 14-15. (péntek-szombat) Ima és Böjti Napok Pásztorokkal Téma: Magyarország ébredéséért 2011. november 25-26-27. (péntek-szombat-vasárnap) BLAST Haladó Iskola Szolgálóknak Helyszín: Graz (jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com ) 12. oldal