Ezen a héten ide várunk:
|
|
- Géza Nemes
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 3. évfolyam 144. szám április 2. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová ez a folyó bement. Ezé.47,9 ÉLŐFOLYÓIRAT A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE Ezen a héten ide várunk: Foglalatosak voltak az apostolok tudományában, és a közösségben, a kenyér megtörésében és a könyörgésekben. Apcsel.2,42 HÁZICSOPORT: Szerdán 18:30 órakor Murányi Valinál (Eger, Malomárok u /20.) Mindenkit szeretettel várunk! Az egri eklézsiáért nem hallgatok és Egerért nem nyugszom, Ézsa.62,1 Hősök Hajnali ima-hadjárata: pénteken 6:00 órakor (a Neumann J. Középiskola fszt. 11-es teremben) Gyertek imázni, szeretettel várunk! És amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, bízzad hűséges emberekre, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. 2.Tim.2,2 TANÍTVÁNYOZÓ: péntek 17:30 órakor Czupper Szabolcséknál (Eger, Attila u. 37.) Szeretettel várunk mindenkit! Gyertek menjünk fel az Úr hegyére, hogy megtanítson minket az Ő útjaira, és járjunk az Ő ösvényein! Mert Sionból jön ki a törvény, és az Úr Beszéde Ézsa.2,3 ISTENTISZTELET: április 10-én VASÁRNAP 15 órakor ( Neumann J. Középiskola) (Két hét múlva április 17-én szintén VASÁRNAP 15 órakor lesz az istentisztelet!) Mindenkit szeretettel várunk! 1
2 Kőfalaidra, Eger, őrizőket állítottam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok, és ne hagyjatok nyugtot Neki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Isten Királyságát Egerben. Ézsa.62,6-7 Aktuális ima és böjt témák megnyitásra váró kapuk, áttörésre váró területek Új emberekért barátok, rokonok, ismerősök, munkatársak, osztálytársak, iskolatársak megtéréséért, szívek nyíljanak meg Isten szeretete, jelenléte számára Meggyökerezésekért elkötelezett tanítványi életekért, Isten Királysága szerinti fontossági sorrendekért, ( Keressétek először Isten Királyságát és az Ő igazságát, ), begyökerezés Krisztusba, Krisztus Testébe, kapcsolatokba, Nyertes pályázatokért anyagi forrásokért, új pályázatok megírásáért, újabb lehetőségekért Az új rádióadókért FM Bérea, Kapu Rádió, Kapcsolat Rádió - szerződés aláírásáért, szükséges anyagi forrásokért és eszközökért; megfelelő munkatársakért; fiatalokért, Kapu Rádió spotok elkészítéséért Nyári Királyság Ifi- és gyerektáborért időben felkészüljünk rá - anyagiakban, időbeosztásban, szervezésben, szívünkben, fontossági sorrend - nem csak gyerek és fiatalok számára, hanem a Királyságért égő szívű szolgálni vágyó felnőtteknek is! Az 1%-ok felajánlásának propagálásáért (mi is, barátok, ismerősök, munkatársak is) 2
3 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Petz Renáta: Megadom magam! Tanítványozón beszélgettünk az érett, örökös-korú fiúságra jutásról, a Mindenható Isten, a mi Atyánk hatalmáról, erejéről és arról, hogy senki nem állhat ellene az Ő hatalmának! Beszélgettünk arról, hogy fiakként, hüioszokként bírjuk azt az erőt és azokat a forrásokat, amelyek felmagasztalják az Ő nevét, és ezért rajtunk keresztül megnyilvánul és láthatóvá válik az Ő dicsősége. Senki nem állhat ellen az Ő hatalmának! Ez annyira fantasztikus! És milyen fantasztikus, amikor ez már nem csupán egy ismeret, hanem valóságosan megélt, megtapasztalt mindennapi életünk része. Miénk már ez a kijelentés, hogy az Ő neve minden név felett való, és semmi nem állhat ellen az Ő hatalmának és erejének? Honnan tudom, hogy igen, ez már a szívemben levő kijelentés, és már több annál, hogy csupán tudom, hogy ez így van? Onnan tudom, hogy szólok hatalommal és látom, ahogy Isten ereje és hatalma megnyilvánul rajtam keresztül, ez már a következménye annak, hogy ez a kijelentés az enyém. Hogyan születik meg bennem egy kijelentés? Úgy, hogy hallom az Ő Beszédét, megnyitom magam Előtte és engedem, hogy az Ő Szava, mint élő mag behatoljon a szellemi méhembe, és testté váljon bennem. Először számomra kell, hogy kijelentéssé váljon, hogy azután rajtam keresztül megnyilvánulhasson. Onnan tudom, hogy beláttam ezt, hogy Ő minden felett való és senki nem állhat ellene az Ő hatalmának, onnan tudom, hogy ez a kijelentés már az enyém, hogy az én életemben hozott először változást, leborultam és leborulok Előtte és elismerem és igénylem a hatalmát az életem minden területe felett. Nem állok Neki ellene, mert legelőször is magamra vonatkozóan már beláttam mindennek a kijelentésnek a valóságát. Az elmúlt napokban, a szívemben újra megerősödött, és egyre erősödött ez az elkötelezettség: Uram, nem állok ellene a hatalmadnak! Megadom magam Neked, leborulok Előtted és elismerem a Te hatalmadat, nem leszek az akadálya annak, hogy véghezvidd mindazt, amit elterveztél, hanem átadom magam Neked teljesen, hogy rajtam keresztül is végezd az akaratodat, a munkádat! Leszek csatornád, munkatársad, barátod, ismerni akarom a szívedet, leszek az akaratod teljesítője, és odaadom Neked az életem minden darabját, területét, az időm, a pénzem, a gondolataim, terveim, kapcsolataim, jövőmet, mindent a Te kezedbe teszek! Akarsz győzni, akarod az ellenséget látni, ahogyan meghajol, és akarod látni, ahogy megnyilvánul az Ő ereje, és meglátszik az Ő dicsősége rajtad keresztül? Akkor ez az első, hogy meghajolunk és elismerjük a Hatalmas Úr, a Seregek Istene hatalmát az életünk felett! Amikor ez a kijelentés bennem és benned valósággá válik, akkor onnantól rajtunk keresztül is erőteljesen megnyilvánul az Ő hatalma és ereje. Mikor a kijelentés magja megfogan, akkor ez a kijelentés élő forrásként működik a bensőnkben, és kész bármikor felfakadni és áradni belőlünk. Akarjuk látni, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, 3
4 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Petz Renáta: Megadom magam! (2.) mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil.2,10-11) Az elmúlt pár napban ezek az imák tovább erősödtek bennem: Uram, hadd ismerjem meg a szívedet még jobban, hogy megértsem, hogy mi a Te terved, vágyad, akaratod és annak vetem alá magam. Meg akarom ismerni! Akarlak megismerni! Még jobban! A megismerés nem egy futó kapcsolatot jelent, hanem bensőséges együttélést szövetségben. Sokkal többet jelent, mint az Ő erejében, kenetében mozogni, sokkal többet jelent, mint megtenni bizonyos dolgokat az Ő nevében. Az elkötelezett szövetségi kapcsolatban valóságosan megnyitjuk egymás előtt a szívünket és megismerjük a másik szíve legmélyén levő gondolatokat, érzéseket, fájdalmakat, örömöket, kívánságokat, és a szeretet-kapcsolatunk arra motivál, hogy ne magunkért éljünk már. Az Úr odaadta Önmagát értünk. Teljesen. A maga részéről teljesen kész arra, hogy velünk szövetségben éljen. Ebbe a kapcsolatba hívott és megnyitotta számunkra az ajtót. Mégis: Mát.7,21-23 Nem mindenki, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megy be a Mennyek Királyságába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram! Uram, nem a Te nevedben prófétáltunk-e, és nem a Te nevedben űztünk-e démonokat, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a Te nevedben? És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek ( ginoszko ) titeket soha nem voltunk bensőséges kapcsolatban. Soha nem volt a szívetek az enyém teljesen és az Én szívemet sem akartátok megismerni. Nincsen személyes tapasztatotok arról, hogy ki vagyok Én., távozzatok tőlem, ti gonosztevők. Az Úr szívében is az a vágy van, hogy bensőséges kapcsolatban legyünk Vele, mint akiknek a szíve teljesen nyitott egymás előtt, akik megosztják az életüket, gondolataikat, szívük terheit, vágyait, örömeit és fájdalmait is egymással. Nem az a vágyunk, hogy projekteket megvalósítsunk, végrehajtsunk, hanem az motivál és hajt, hogy megismerjük, kicsoda Ő, és mi van az Ő szívében és minden előttünk álló feladat elvégzésekor ez visz előre, hogy ez az Ő szívében született terv, ami ezért fontos nekünk is. A mai istentiszteleten egy különlegesen közeli találkozásunk volt az Úrral. Megtapasztaltuk újra, hogy a ragaszkodásunk Hozzá segít kiszakadni a nehéz helyzetekből, mert ahogy a kedvezőtlen körülmények között is kifejezzük szeretetünket, ragaszkodásunkat Felé és nem engedjük el, felemeljük az Ő nevét, Ő magához emel. Ez igaz és működik minden elveszettnek gondolt helyzetben is. Kiszakít a félelem, a szorongás, a keserűség és önsajnálat, az elvetettség, kirekesztettség érzés köteleiből is. Ugyanúgy, ahogy Pál és Silás is kiszabadult a börtönből. Dán.11,32b az Istenét ismerő ( ginoszko ) nép felbátorodik és cselekszik. 4
5 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Petz Renáta: Megadom magam! (3.) Mivel megismertük Őt, egyre inkább megismerjük, a felé érzett szeretetünk motivál, bátorságot ad és cselekvésre sarkall. Ragaszkodunk Hozzá, és ez a ragaszkodás elég ahhoz, hogy kiszakadjunk a terhek alól. A hálaadás, a dicsőítés, az imádat odavonz Őhozzá! Beléd kapaszkodunk és ez a ragaszkodás átszakít az falakon, gátakon, akadályokon és Isten jelenlétét már a lelkünk is megtapasztalja. Ahelyett, hogy a szomorúság, az önsajnálat, félelem, vagy akár a harag, elvetettség, keserűség talaján állnánk nagy bizonytalanságban, a Hozzá való ragaszkodásunk odaköt a Kősziklára. Azt tapasztaltuk meg ma is, hogy amikor kifejezzük csodálatunkat az Úr felé, őszinte szívvel kifejezzük felé a szeretetünket, ez megindítja az Ő szívét, és elkezdi megosztani velünk a szíve mélyén levőket. Szent Szellem szólt most is, és hiszem, hogy ez nem csak számunkra volt üzenet: Látom, hogy komolyan gondoljátok, hogy letettétek az életeteket. Hallottam a kéréseiteket, hogy látni szeretnétek a szívemet. Szétnéztem, és figyeltem a Föld hűségeseit, láttam, hogy kitartóak vagytok a közbenjárásban, kitartóak vagytok a keresésemben, vágytok a jelenlétemre egyre többen. Örülök, mert látom, hogy a prófétai szavakat megragadjátok, nem engeditek el, és hűségesen és hittel szóljátok és hirdetitek. Egy nagyobb mértékben kiöntöm rátok a Szellememet, egy nagyobb mértékben megnyitom számotokra a szívemet és egy nagyobb mértékben megosztom veletek, ami a szívemben van, mert látom, hogy készek vagytok többet befogadni, többet elhordozni! Az elkövetkező időben, ahogy jöttök a jelenlétembe, egyre több kijelentést fogtok kapni. A most következő időszakban egyre több területet nyitok meg számotokra, egyre több részt osztok meg veletek a szívemből, mert látom, hogy komolyan gondoltátok, hogy akarjátok cselekedni az akaratomat. Felfedem előttetek a terveimet, az akaratomat egyre több területen. Felnőttetek. Egyre nagyobb részt fogok megosztani veletek, mert egyre nagyobb felelősséget tudtok hordozni. Megbízom bennetek, fiaim. Rátok bízok a szívemben hordozott terhekből egyre többet, mert tudom, hogy tudni fogjátok hordozni azokat. Az Én terhem könnyű. Nem azért mert nincs súlya, vagy ne lenne valóban teher, hanem azért, mert amikor megmutatom ezeket nektek, a megoldásra is rávezetlek benneteket, a kegyelmem is a rendelkezésetekre áll, ott van veletek, és természetfeletti erőt kaptok mindennek a hordozásához egészen a győzelemig. Új dolgok, új kijelentések magjait adom át nektek, amelyek ahogy forgatjátok a szívetekben, felnőnek, kialakulnak, formálódnak bennetek. Érezni fogjátok ezeknek a terhét, de ne felejtsétek el, hogy ezek az Én terheim, az Én szívemből adtam át nektek, és ahogy hordozzátok, és végül megszülitek ezeket, egy újabb szintre fogtok érkezni. Nagyobb erőben, nagyobb dicsőségben fogtok járni. Nagyobb harcokba engedlek be benneteket és nagyobb győzelmeket fogtok átélni. Amen! 5
6 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Joel Osteen: Tudatosítsd, mid van! (2.) Az egész Íráson keresztül láthatjuk, hogyan használ Isten átlagos dolgokat. Egyszer Sámsonnak több ezer filiszteussal kellett megütköznie. Sámsonnak nem volt fegyvere, nem volt pajzsa, vagy harcosok sem, akik támogatták volna. Úgy tűnt, már el is veszett. Mit csinált Sámson, panaszkodott? Istenem, ez nem fair!, Az ellenségnek sok fegyvere és pajzsa, sok katonája és felszerelése van., Ez nem fair Istenem, nekem nincs semmim. vajon ezeket mondta-e Sámson? Nem, mert Sámson megértette az alapelvet. Tudta, hogy amire szüksége van, annak közel kell lennie hozzá. Tehát azonnal elkezdett körülnézni. Mit talált? Egy doboz kézigránátot? Egy gépfegyvert? A Biblia azt mondja, hogy egy szamár állkapocs-csontot talált. Valami teljesen átlagosat, és bizony nem nézett ki túl soknak. De Sámson hitte, hogy amit Isten neki adott, pontosan arra van szüksége. Ezt mondja a Bírák 15,15 megfogta a szamár állkapocs-csontját és legyőzött ezer filiszteust, akik jobban fel voltak fegyverezve és több tapasztalatuk volt. Rájöttem, hogy nem az a lényeg, hogy mi az, amim van, hanem az, hogy rajta van-e Isten kenete. Lehet, hogy átlagos képességed van, de ha a Mindenható Isten kenete van rajta, messzebb mehetsz, mint az, akinek kiválóbb kepésségei vannak. Most lehet, hogy egy különleges problémád van, de Isten jóindulatának és áldásának köszönhetően Ő egy átlagos megoldással győzelmessé tehet téged. A kérdés az, hogy felismered-e azt, hogy mid van? Azt nézed-e, hogy mi van beléd helyezve, mi van a közeledben, az embereket, akiket Isten tett az életedbe, a forrásokat? Lehet, hogy nem tűnik soknak. Lehet, hogy kicsinek tűnik az óriáshoz képest, akivel szemben állsz, de ha mered használni, amid van, legyőzheted az óriást kevesebb felszereléssel is. Dávid és Sámson is úgy mentek ki a csatamezőre, hogy nem volt náluk pajzs és kard sem. Nem voltak mögöttük támogató helikopterek. Amijük volt, az egy parittya és egy szamárcsont. Amikor felismered, hogy a Mindenható Isten mit adott neked, akkor kihúzod magad, magabiztosan mehetsz ki, tudván, hogy a felszerelésed az univerzum Teremtőjétől származik. Mondhatod, hogy Joel ez jól hangzik, de nekem nincs annyi kapcsolatom, nem olyan családban neveltek fel, mint téged, nincs annyi hozzáférhető forrásom. Hadd kérdezzelek meg: Van annyid, mint egy szamár állkapocs csont? Van-e annyid, mint egy parittya? Ma két emberről beszéltünk, akik egyszerűen megfogták azt, amijük volt, de a kenettel, amit Isten adott nekik, történelmet írtak, és a történeteik még mindig inspirálnak minket. Van valami az életedben, ami téged is történelemformálóvá tehet. Isten arra rendelt téged, hogy hagyj látható jelet ezen a generáción. Nem arra vagy rendelve, hogy csak jöjj és menj és senki se vegye észre, hogy itt voltál. Az Istenből származó nagyság magvai vannak benned! Amikor letelik majd az időd, ennek a világnak vissza kell tekintenie és azt kell mondania, ez igen, ők óriásokat öltek, ők történelmet formáltak, ők új területeket foglaltak a Királyság számára, és itt hagyták a hitnek az örökségét! Ma is lehet, hogy az álmod talán nagy, és a forrásaid talán kicsik, de mégse bátortalanodj el! Isten azt mondja: Ha használod, amid van, Én megsokszorozom a képességeidet, megsokszorozom az eredményességedet, megsokszorozom a forrásaidat. 6
7 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Joel Osteen: Tudatosítsd, mid van! (3.) Hadd prófétáljak: Óriásokat fogsz legyőzni, kevesebb felszereléssel, célokat fogsz elérni kevesebb forrással! A nehézség, ami visszahúz, nem tartós, csak átmeneti. Az óriás ereje lehet nagy, de a Mindenható Isten ereje, ami benned van, sokkal-sokkal nagyobb! Most nem a visszahúzódás ideje van itt, Most nem a kifogások ideje van itt, vagy, hogy az emberek lebeszéljenek minket, hanem annak van itt az ideje, hogy felemelkedjünk, körülnézzünk! Minden, amire szükséged van, hogy betöltsd a rendeltetésedet, közel van hozzád! Joel próféta mondta: Ébreszd fel az erős férfiakat, ébreszd fel az erős nőket! Kik ezek az erős férfiak és nők? Ők azok, akik felismerték, hogy a világegyetem Teremtője az, Aki egyengeti az útjukat. Emberek, akik felismerték azt, amijük van. Van egy jó barátom, volt egy álma, hogy elkezdi a saját vállalkozását. Szüksége volt egy bankra, amelyik egy kölcsönnel támogatta volna őt, hogy elindíthassa a vállalkozását. Elment a saját bankjába, ahol évek óta volt ügyfél, de elutasítottak. Azt mondtak neki, hogy nem jó az ötlet. Elment egy másik bankba, azután egy másikba, és így tovább. Mind ugyanazt mondták, hogy nem fog működni. Meg kell értened, hogy Isten az álmot nem valaki másnak adta. Más talán nem képes látni azt, amit te látsz. Másnak talán nincs meg az a hite, ami neked van. Ne engedd, hogy ők elbátortalanítsanak, lebeszéljenek. Harmincegy bank utasította el, harmincegy mondta, hogy nem jó az ötlet, soha nem fog működni. El kell döntened, hogy az emberek szóbeszédeinek hiszel, vagy annak hiszel, amit Isten kijelent. Csak százötven dollárja volt, de megfogta, amije volt, és vásárolt pár dolgot és elkezdte az üzletet. Az első ügyfele, aki látta, hogy ilyen sokat dolgozik, egy éves szerződést ajánlott fel. Elvitte azt a szerződést egy másik bankhoz. Harmincegy bank mondott neki nemet, de a harminckettedik igent mondott. Ma egy több milliót érő, sikeres, növekvő, terjeszkedő cége van. Mi történt? Legyőzött egy óriást kevés eszközzel. Felismerte, amije van, megtette a hit lépesét és használta azt, amit Isten adott neki. Ez volt az a pont, amikor megtapasztalta, hogy Isten új leheletet küld az életébe. Ma lehet, hogy van egy álmod, amire az emberek azt mondják: Nem fog működni, nem jó ötlet, nem lesznek a megfelelő emberek körülötted. Figyelj! Isten nem adott volna neked álmot, nem helyezte volna az ötletet a szívedbe anélkül, hogy ne adna meg minden forrást a megvalósításhoz! Körbe kell nézned, hogy mid van. Értsd meg, hogy ha Isten egy álmot ad neked, Ő mindig mag formájában teszi. Más szavakkal, ha van egy álmod, amiben egy hatalmas tölgyfa van, Isten többnyire nem egy tölgyfát fog neked adni, hanem csak egy makkot. Ő valami kicsit fog neked adni, de ha te használod azt, amit Isten neked adott, azt, ami elérhető közeledben van most, az segíteni fog neked betölteni azt, amiről álmodsz. Addig, amíg csak hátradőlsz, és azt mondod: Igen Joel, de nincsenek meg a kapcsolataim, a szakértők azt mondták, hogy ez nem jó ötlet, minden, amim van, csak százötven dollár, minden, amim van, csak egy kis mag. Nagy ügy! Használd azt, amid van! Isten irányít! Ő már elrendezte a megfelelő személyeket számodra. Isten már elhelyezte a megfelelő kegyelmet 7
8 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Joel Osteen: Tudatosítsd, mid van! (4.) a jövődbe. Harmincegy bank nemet mondott neked, de hadd mondjam, a harminckettedik már úton van! Lehet, hogy harmincegy ember azt mondta neked, hogy ez nem jó ötlet, de a harminckettedik majd az mondja: Jó ötlet, benne vagyunk! Ne engedd, hogy az emberek kibeszéljenek abból, amiről tudod, hogy Isten helyezte a szívedbe. Emlékszem, amikor kisfiú voltam, új házba költöztünk. Közel volt a repülőtérhez, Houstonnak egy nagyon elhanyagolt részén. Csak pár ház volt a szomszédságunkban. Körülöttünk fák, erdő, és üres mezők. Mögöttünk volt egy 1 hektáros mező, amit az apám meg szeretett volna vásárolni. Erősen érezte, hogy ezt akarja tenni. Megvehette volna gyakorlatilag semmiért, pár ezer dollárért. Elmondta az embernek, aki építette a házunkat, hogy mit szeretne csinálni. Ez a vállalkozó azt mondta: Miért tennéd ezt? Ez az ingatlan nem jó befektetés. Egy csomó adó lesz kivetve rá, rengeteg tennivaló, ez a befektetés nem fog előrehaladni. Az apám azt mondta: Ő a szakértő, ő tudja, miről beszél. De mégis valami a bensőjében megszólalt, azt mondta, hogy ne hallgass rá, Isten adta neked ezt a lehetőséget, vedd meg a területet! A szívében apám tudta, hogy meg kellett volna vennie, de elkövette azt a hibát, hogy engedte, hogy az esze legyőzze a szívét, engedte, hogy a szakértő lebeszélje. 20 évvel később egy csomó ház épült oda. Nem volt a telek már üres, és az a bizonyos ingatlan 50-szer többet ért, mint amennyiért apám megvehette volna dollár hektáronként 200 ezer dollár hektáronként. Apám sokat bosszankodott emiatt. Soha többé nem beszélt azzal az építővel. Mi ebben a lényeg? Isten már minden szükségest előre elhelyezett, hogy győztes legyél a jövőben. A közeledben van minden. Néha engedjük mint ahogyan apám is, hogy az emberek lebeszéljenek róla. De mivel a szemeinkben csak valami átlagosról van szó, lehet, hogy kihagyjuk azt a fantasztikusat, amit Isten szeretne tenni. Arra kérlek ma este, hogy nézz körbe, mid van? És ne mondd, hogy valahol messze van a jövőben. Joel, tudom, hogy majd egyszer fellélegezhetek., Majd egyszer Isten leküldi a mannát a Mennyből., Majd egyszer találkozom a megfelelő emberekkel. Hadd mondjam el, a megfelelő emberek már most az életedben vannak! Az előmeneteled lehetősége közel van hozzád. A megoldás, amit keresel, elérhető már a számodra. Ismerek egy embert, ő egy ügyvéd, és a vágya mindig az volt, hogy bekerüljön a sport világába. Ügynök akart lenni, aki képviseli a sportolókat, de nem ismerte a megfelelő embereket, nem volt semmilyen kapcsolata. Abban a kis városban dolgozott, ahol felnőtt. Hetente többször is elment a tornaterembe, hogy kosarazzon másokkal. Egy nap, egy meccs után valaki megkérdezte, hogy mivel foglalkozik. Elmondta, hogy ügyvéd, vállalati joggal foglalkozik, de az álma az, hogy sportmenedzser legyen. A másik embernek a szemei ekkor tágra nyíltak. Azt mondta: Tényleg? Az unokaöcsém az ország legjobb egyetemi kosarasa és pont a múltkor kérdezte tőlem, hogy tudnék-e valakit, aki képviselni tudná őt. Megmondom neki, hogy hívjon fel! Egy kapcsolat volt, egyetlen egy, ami lehetővé tette a számára, hogy elkezdje az üzletet. Ő képviselte azt a fiatalembert, és ma őt tekintik az egyik vezető sportmenedzsernek a világon. Isten már odakészítette számunkra a megfelelő embereket. Már mindent, elkészített ahhoz, amire szükséged van a célba éréshez. 8
9 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Joel Osteen: Tudatosítsd, mid van! (5.) Ne mondd többé, hogy nincsenek meg a kapcsolataim, nem ismerem a megfelelő embereket. Lehet, hogy te nem ismered, de Isten ismeri. Magas körökben vannak barátaid! Isten már odahelyezte a szükséges embereket az életedbe. Ha nem vagy figyelmes, elszalasztod őket. Minden nap tudatában kell lennünk, hogy amire szükségünk van, közel van hozzánk. Nem valahol messze, hanem itt és most az életemben jelen vannak a megfelelő emberek, az áttörések, az előmenetelre való lehetőség, ezek mind karnyújtásnyira vannak. Szóval vigyázok, és ügyelek arra, hogy észrevegyem őket. Volt egy barátom, aki nagyon vágyott arra, hogy segíthesse az embereket Indiában. El szokott jönni apám missziós konferenciáira. Az álma az volt, hogy képes legyen építeni bibliaiskolákat és árvaházakat, segíthesse a szükségben levőket, felöltöztethesse a gyerekeket és etethesse őket. De a családja nem volt gazdag, a használtfémiparban dolgoztak. Nem éltek rosszul, de tudta, hogy egy nap majd képes lesz életeket megváltoztatni. A mag a bensőjében volt. Egy nap ez az ember, a vállalat tulajdonosa vásárolt egy nagyobb mennyiségű elhasznált ólom-akkumulátort, amelyek a második világháborúból származtak. 2 centet fizetett fel kilójáért, voltak köztük autó-, motor- és tank akkumulátorok is. Több száz szállítmányra való volt. Pár emelet magas és több száz méter hosszú kupacban álltak. Mindig is gondolta, hogy Isten többet fog adni neki, de ezt úgy látta, hogy majd a távoli jövőben lesz valamikor. Talán egyszer egy nagy szerződést fog Isten neki adni. Valami nagy útépítésnél fel fogják a hulladékot használni, és elég bevétele lesz az álmai megvalósításához. Egy éjjel volt egy álma. Ebben az álomban a nagy halom akkumulátorban keresgélt és talált egy nagyon kicsi, különleges akkumulátort, ami nagyon jellegzetes volt. Felkelt, és egy gondolat motoszkált a fejében hogy kincs van az akkumulátorok között. A következő nap ő és a tinédzser fia elmentek a nagy halom akkumulátorhoz, elkezdtek keresni és egyre mélyebben kutattak az után a darab után, amit az álomban látott. Három nappal később, amikor a közepe felé jártak, megtalálták pontosan a megálmodott akkumulátort. Elvitte a szakértőhöz, hogy megvizsgálja, a szakértő azt mondta, hogy ez csak egy öreg, második világháborús motorakku. Semmi különös nincs benne, ólomakku, az ára 4 cent volt kilónként. De az emberünket ez nem elégítette ki. Azt kérte, hogy szedje szét, hogy nézzék meg belül. A szakértő szétszedte, és legnagyobb meglepetésére nem ólom volt benne, hanem ezüst. Ez az az akkumulátor volt, amin a németek azt tesztelték, hogy az ezüst jobban bírja-e a hideget, mint az ólom. Azt mondta, hogy ez nem pár centet ér, hanem több ezer dollárt. És az emberünknek ilyen akkumulátorból abban a nagy halomban több ezer volt! Ezt Isten tette, túláradó módon, hatalmas bőséggel, elképzeléseit meghaladva! Mit akarok ezzel mondani? Nem tudod, mid van a csomagban! Nem tudod, mi van a közeledben! Egy ötlet, egy jó mozzanat, egy telefonhívás és úgy találod magad, hogy már nem csak hiszel az álmodban, hanem éled is az álmodat. Arra kérlek ma este, hogy nézz körül, hogy mid van, a rendeltetésed karnyújtásnyira van tőled. Nem messze, nem valahol a mesék távolságában, hanem ebben a pillanatban megvan az Istentől való előmeneteled. Már most elhelyezte Isten a megfelelő személyeket körülötted. (Folytatjuk ) 9
10 HősMagVető Hős lesz annak magva a földön és a hűségesek nemzedéke megáldatik! Zsolt.112,2 BLAST Szolgálatra Felkészítő Iskola / 3. modul Székesfehérvár, szeptember Franz Lippi: Belső kamra a gyakorlatban 08 (29.) szeptember 12. Most tovább fogunk dolgozni a jelvevőnkön. Uram, imádkozom, hogy amit tegnap tanítottam az összetörtségről, a megtört szívről, arról, hogy meg kell értenünk, hogy magunktól valóban semmire nem vagyunk képesek, hogy a Szent Szellem Isten megvilágosítsa mindezt bennünk. Hogy az ördög ne tudja kicsavarni és rosszul használni az elhangzott dolgokat arra, hogy nyomottá, vagy csüggedté tegyen. Imádkozom, hogy megértsétek, amit tanítok, hogy noha önmagunkban nem vagyunk túl sokak. Ha az életünket a testünk vagy a lelkünk kezdi irányítani, akkor semmik vagyunk. Csak egy marék hamu vagyunk, ami megpróbál valami lenni, de ha Isten Szelleme irányít bennünket, akkor ez a földi edény valami abszolút dicsőséges dolog lesz. Tehát egyrészt azt kell felismernünk, hogy önmagunkban semmik vagyunk, csak por, másrészt arra is rá kell döbbennünk, hogy a Szent Szellem vezetése alatt mindenné válunk. Isten megnyilvánulásai, kifejeződései leszünk a Földön. Ha valaki megkérdezi: Ki vagy te? Azt kell mondanod, Semmi vagyok és mégis minden. Nem vagy-vagy, hanem ennek a kettőnek a feszültségi területein kell állnunk. Pál azt mondta: Nincs bennem semmi jó, de másrészt azt mondja, hogy az élő Isten ereje árad át rajtam. Maga az Úr Jézus is azt mondta, hogy önmagamtól nem tehetek semmit, másrészt a mindenható Isten áradt át rajta egészen túláradó erőben. Értitek ugye, hogy ez nem egy vagy-vagy kérdés, hanem mind a kettő igaz egyszerre. Minél inkább rádöbbenünk, hogy nem vagyunk semmik, a Szent Szellem annál inkább tudatosítja bennünk, hogy az élő Istentől teljes függésben kell élnünk. És ahogy belelépünk ebbe a teljes függésbe, kicsúszunk, kikerülünk az első Ádám természetéből, és belekerülünk az utolsó Ádám természetébe, aki természetesen Jézus. Tudjátok ez az első számú folyamat, amire tegnap utaltam, ami arról szól, hogy a szívünkről a kemény felületeket le kell venni, a keserűséget, a bűnöket mindazokat, amikről beszéltem. Ha ez megtörténik, akkor olyan állapotba kerülünk, hogy tudunk venni jeleket. Amikor Isten egy bizonyos fajta megtörtséget akar az életünkbe behozni, akkor az ördög ki akarja ezt használni, és ki akar bennünket csavarni. Jóbbal is megpróbálta, de végül Jób Istenre szegezte a tekintetét, és jobb állapotban jött ki a próbából, mint amivel belement. Ez is egy olyan dolog, amit nagyon szeretnék, a szívetekre helyezi. Amikor Isten szelleme az életünkbe elhelyezi ezt az összetörtséget, akkor hadd végezze el a munkáját. De bízzatok az Úrban, hogy ebből az egész átélésből nagyszerű állapotban fogtok kikerülni. Értitek, ugye? Csak a tekinteteket tartsátok az Úrra szegezve, és Ő mindig ott fog veletek járni az egészben. Nagyon fontos a lecke, hogy hogyan kell ezt a töredelmes állapotot elérni. Mert egyedül ez az állapot fog minket eljuttatni, arról az állapotról, amikor néha van egy álmegérzésünk, vagy nagy ritkán láttunk egy szellemi jelzőtáblát, odáig, hogy az Úr szellemi dolgokat nagyon gyakran és nagyon pontosan tud nekünk kifejezni. 10
11 HősMagVető Hős lesz annak magva a földön és a hűségesek nemzedéke megáldatik! Zsolt.112,2 Franz Lippi: Belső kamra a gyakorlatban 08 (30.) Tudjátok, ez olyan, mint ez a kis eszköz, a GPS. Minél egyértelműben a szabad ég alatt van, annál pontosabb jelet fog adni. Mi is ilyenek vagyunk. Minél inkább a világosságban járunk, annál inkább meg fog nyilvánulni az életünkben az Atyának, a Fiúnak, és a Szent Szellemnek a közössége. Ez nem egy bibliatanulmányozás. Olyan dolgokat tanítok, amiket átéltem. Tudom, miről beszélek. Ebben a tanításban kicsit beszélek a többi ilyen folyamatról. Az első ugye az volt, hogy a belsőnkben összpontosítsunk egy összetört szellemmel az Úrra. Amikor igazán megtesszük ezt, és a Szent Szellem elkezd foglalkozni a szívünk kemény területeivel, lehet, hogy támad előbb-utóbb egy érzésünk, hogy igazából nem is vagyunk túl jók semmire. Mert még mindig van bennünk egy olyan elképzelés, hogy az, amit Pál apostol mondott, hogy nincs bennünk semmi jó hát valami van bennünk csak-csak. De ez is a megtévesztés része. Mert tényleg nincs bennünk semmi jó! Kivéve a bennünk élő Krisztust. De ez egy olyan gondolat, amit mi az értelmünkkel elfogadunk - benne van a Bibliában, szóval ez rendezi a kérdést. De ezt megélni, az egy másik történet. Tehát amikor elérjük azt az állapotot, hogy felismerjük, hogy tényleg nincs bennünk igazából semmi jó, akkor kezdjünk bele a második folyamatba, és koncentráljunk Isten kegyelmére, és gondoskodására, ami az Ő Szavában található meg. Felejtsd el a bűnösségedet. Felejtsd el a bűneidet. Felejtsd el a hiányosságaidat. Koncentrálj azokra a nagy áldásokra, amiket Isten kirendelt a számotokra. Az első dolog abban, hogy belépünk a belső kamrába tudjátok ez a legjobb az egészben ehhez meg kell aláznunk magunkat teljesen, el kell érnünk a gödör alját. El kell jutni odáig, hogy valóban érezzük, hogy semmit se érünk. Ez az első boldogmondás. (Mát.5,3 Boldogok a szellemben szegények: mert övék a Mennyeknek Királysága. ) Csak érj le a padlóra. És onnan kezdhetsz utána felemelkedni. Általában az ember egy közbülső területen van. Se nem túl fent, se nem túl lent. És nem is igazában tudjuk, hogy mennyire rosszak vagy jók a helyzetek. Tehát nem tudjuk magunkat betájolni. Azután megkérdezzük a Szent Szellemet, hogy A mai napon mivel bántottalak meg? Ez egy veszélyes kérdés, mert megjelenik egy lista, és akkor mész lefele a gödörbe. Amikor tudom azt, hogy az én igazságosságom nem ér túl sokat, akkor a megfelelő helyen vagyok. Mert akkor kezd igazán jobban belém mélyedni a kijelentés, hogy nem a saját igazságunkon állunk, hanem Jézus igaz állapotán. Mit is jelent ez a folyamat, amikor azt mondja Franz, hogy összpontosítsunk Isten kegyelmére és gondosodására, ami az Ő Beszédében van? Másrészt hogy arra koncentráljunk, amit Ő tett értünk. 1.Kor.1,30-31,,Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, aki bölcsességül lett nekünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul. Hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék. 11
12 HősMagVető Hős lesz annak magva a földön és a hűségesek nemzedéke megáldatik! Zsolt.112,2 Franz Lippi: Belső kamra a gyakorlatban 08 (31.) Hadd mondjam el ezt egyszerűen: Minél inkább megnyilvánul benned igazán az a bibliai tétel, hogy nem a saját igaz állapotodon állsz, hanem Krisztusén, azon az igaz állapoton, amit Ő jelölt ki neked, annál mélyebben be tudsz menni Isten jelenlététbe. Lehet, hogy még nem értitek teljességében, amit mondok, mert bennetek még valami mindig azt gondolja, hogy ó, én rendben vagyok. Ezért van szükségünk a Szent Szellemre. Ézsaiás valószínűleg már fiatal korában egy nagyszerű fickó volt, és aztán találkozott a magasságos Istennel, és azt mondta: Jaj, tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom!.(ézsa.6,5) Tudjátok ez a kijelentés egyre tisztábban látszik, ha kimegyünk a fényre. Amíg homályban vagyunk, addig nem látunk. Minél világosabb lesz, annál inkább átéljük azt, amit Ézsaiás. Az a lényeg, hogy egyre inkább lejussunk odáig, hogy már csupán és tisztán abban hiszünk, hogy Isten gondoskodásából, és csak az Ő gondoskodásából élünk. Ezért amikor a Szent Szellem meggyőz a hiányosságainkról, amikor ez a meggyőzés valóban célba ér bennünk, az az a pillanat, amikor hit által meg kell vallanunk, hogy köszönöm, hogy Benned igaz vagyok. Az elménk számára ez egy paradoxon, a szellemünk számára viszont valóság. De a szellem valóságára van szükségünk, mert azok a jelek, amik érkeznek hozzánk, azok szellemiek. Csak eljön az a pillanat előbb-utóbb, amikor ezek a jelek az elménkben is megjelennek. Az elméd olyan, mint a GPS képernyője, egy láthatatlan jel jön oda be, de azáltal, hogy végig megyünk ezeken a folyamatokon, az Úr finomít, lágyít minket. Azt mondja a Biblia, hogy hasonlítunk egy megolvasztott ezüsthöz, ami benne van az üstben, és tűzzel finomítanak. És valóban így tisztítják az ezüstöt. Beleteszik egy üstbe, fűtenek alá, és a tisztátlan részei az ezüstnek (salakanyagok) a felszínre jönnek és majdnem fekete lesz a teteje ezt látjátok, amikor a Szent Szellem kicsit főz titeket. És aztán le kell szedni a tetejéről ezt a fekete salakot ezt akarja tenni a Szent Szellem is. És akkor meglátjátok ebben az ezüst felületben a saját képmásotokat. Felmerül a kérdés, hogy honnan lehet tudni, hogy befejeződött az ezüst tisztítása? Onnan, hogy akármennyire aláfűtesz, mindig látod a tiszta ragyogást. Mi még nem tartunk itt. De a második folyamat után ragyogtok. Megláttátok a salakot, levettétek az 1.Ján.1. azt mondja, hogy mindentől megtisztít az Úr ha Krisztus igaz állapotára koncentrálunk és ettől kezdünk ragyogni úgy hogy, gyakorlatilag a fekete felszíntől át tudunk jutni a ragyogó felszínig. (Folytatjuk ) 12
13 KözelJövő Közel hozzád a beszéd, a szádban, a szívedben van: a hit beszéde, amit mi hirdetünk. Nemes Pál múlt heti Hírlevélhez írt levele 4.Móz.15,26 " Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód!" Az elmúlt hét minden estéjén imameghallgatások, gyógyulások történtek - biztos vagyok abban, hogy sok más helyen is történtek gyógyulások és csodák, én viszont most 'csak' arról írok, amik hétfőn-kedden az Észak- Pesti AGAPE Gyülekezetben, szerdáncsütörtökön a Pestszentlőrinci AGAPE Gyülekezetben, pénteken-szombaton az Élő Ige Gyülekezetben, és vasárnap itt nálunk, a Dávid Sátora Gyülekezetben történtek. Mi volt ezen estéken a közös? Hát, egyrészt az, hogy maga az Úr úgy jelent meg, mint Gyógyító Isten! Másrészt pedig ugyanaz a 'csapat' imádkozott mindegyik helyen - Harvey Boyd és felesége, és még két másik testvér. Nem a testvérek a fantasztikusak - bár ők is nagyszerűek, hiszen egyfolytában órákon át imádkoztak kitartóan, hűségesen, odaadással százakért minden este -, hanem maga az Úr, aki az Ő ígéreteit betartja, és minden Szavát beteljesíti. Hálás vagyok az Úrnak mindazokért a gyógyulásokért, amelyeket a szemeinkkel ott helyben láthattunk, átélhettünk. Hálás vagyok azokért a csodákért, gyógyulásokért, amelyek elkezdődtek - s az a vágyam, kérésem az Úrtól, hogy a szívekben, a gondolatokban, a beszédekben a HIT nyilvánuljon meg, hogy mindazok a csodák és gyógyulások teljességre is jussanak. Hálás vagyok azokért a testvérekért, betegekért, akik életében a gyógyulásnak, a csodának eddig SEMMI látható jele nem volt tapasztalható. Miért írom ide ezt? Azért, mert Istennek MINDEN EGYES SZAVA IGAZ! Vagyis egyszer sem mondott ki az Úr olyan ígéretet, amit Ő be ne tartana. Ha Ő kijelentette, hogy "Ő az Úr, a Te Gyógyítód", akkor MINDEN BIZONNYAL ÚGY IS VAN. Az ördög el szeretne bizonytalanítani - "csak elkezdődött, de nem tud teljességre jutni a gyógyulás", vagy "én úgy sem tudok meggyógyulni - fölösleges erőlködnöm, még a végül csalódást fogok okozni másoknak, ha nem gyógyulok meg", vagy "lám, most sem látok semmilyen változást a testemben - nekem nincs is hitem, nekem nem is fog menni", vagy "inkább így maradok, így legalább nem csalódok" stb. Az Úr nem változtatta meg az Ő akaratát az én gyógyulásommal, a te gyógyulásoddal kapcsolatban: Márk 1,41 " így szólt hozzá: 'Akarom! Gyógyulj meg!'" A Mennyei Atya már mindent előre elkészített számunkra - minden készen áll; minden, amire valaha is szükségünk lesz a Mennyei Atya akarata szerinti élethez, az Ő akarata megvalósításához. Minden áldással megáldott minket a Krisztusban. 13
14 KözelJövő Közel hozzád a beszéd, a szádban, a szívedben van: a hit beszéde, amit mi hirdetünk. Nemes Pál múlt heti Hírlevélhez írt levele (2.) A vérfolyásos asszony látta maga előtt, amikor megérinti Jézus ruhájának a szélét - ez is elég a teljes gyógyulására: Márk 5,28 " Elég, ha megérintem a ruháját, és meggyógyulok." Megérinteni Őt - hozzákapcsolódni, belekapcsolom a szívemet, az elmémet, a gondolataimat az Ő terveibe, az Ő akaratába, az Ő ígéreteibe, az Ő kijelentett Szavaiba: Zsolt.103,3 "Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet." Ugyanaz az Isten, ugyanaz a Jézus, aki megbocsátotta a bűneimet, Ő meg is gyógyította MINDEN betegségemet. Kis betegséget is, meg 'nagy' betegséget is - MINDET. Amikor az a kananita asszony ment a lánya gyógyulásáért Jézushoz, előtte Jézus elutasította, mások előtt megalázta - de az asszony nem tágított, mert nagyon jól tudta, hogy senki mástól nem tud a lánya gyógyulást hozni, egészséget adni, csak egyedül Jézus. Addig kapaszkodott Isten irgalmába, Jézus könyörületébe - hittel -, hogy azt mondta Jézus neki: Mát.15,28 " Legyen neked a te akaratod szerint." Itt már nem is azt mondja, hogy "legyen a te hited szerint", hanem "legyen a te akaratod szerint". Igen! Akkor is akarom, akkor is akarod a gyógyulást, ha esetleg emberek véleménye útban van, ha megalázottnak érzem magam emiatt, ha már 'kínos' az egész gyógyulni akarásom? Igen! Igen Uram, meg akarok gyógyulni - nem foglalkozok mással, mások véleményével, egyszerűen akarom a sebeidben levő egészséget, épséget a testembe, a testvérembe, a lányomba, a fiamba! S ahogyan nem engedem el, nem engeded el az Ő ígéreteit, meg is látjuk azoknak megvalósulását, annak megteljesedését, mert (1.Pét.2,24) az Ő "sebei által gyógyultunk meg". Dicsőség a Mindenható, Csodatevő, Gyógyító Istennek minden egyes gyógyulásért - azért is, amit már diagnosztizálhatóan érzékelhettünk, azokért is, amelyek éppen most vannak folyamatban a láthatókban - és dicsőség a Mindenható, Csodatevő, Gyógyító Istennek azokért a csodákért, gyógyulásokért is, amelyeket ezek után fogunk meglátni, átélni itt, ebben a látható tér-idő fizikai világban! Az Úr tegye teljessé az Ő csodáit benned, általad, s rajtad keresztül sokakban! szeretettel Pali 14
15 SeregGyűjtés Gyertek, menjünk fel az Úr hegyére, hogy megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az Ő ösvényein! Mert Sionból jön ki a törvény, és az Úr beszéde Ézsa.2,2 Ismét 24 órás Dicsőítés! április 8. (péntek) 20:00 órától április 9. (szombat) 20:00 óráig NYOMELL épülete (Kövér Lajos u , jobb oldali lépcsőház, 2. emelet) "A népek pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent, ahogyan meg van írva: 'Ezért magasztallak Téged a népek között, és nevednek dicséretet énekelek.'" Róma.15,9 20:00-21:00 Szeráf 21:00-22:00 Szabker Debrecen 22:00-23:00 Székesfehérvár Dávid Sátora Gyülekezet 23:00-24:00 BPA Gospel Team 0:00-1:00 Imafal 1:00-2:00 OC IFI 2:00-3:00 GSZGYIDCS 3:00-4:00 Perei Manassé csapata 4:00-4:45 Szőcs Levente 4:45-5:30 Lakatos Iván 5:30-6:30 FKFSz (Fekete Kezek Fehér Szívek) 6:30-7:30 4D Új dimenzió 7:30-8:30 GSZGYDCS 8:30-9:15 Bakács Laci 9:15-10:00 Bárka Dicsőítő Csoport 10:00-11:00 Doulos 11:00-12:00 Varga Attila és barátai 12:00-12:45 Célkereszt 12:45-13:30 Zuglói Omega Dicsőítő Csoportja 13:30-14:15 OF 14:15-15:00 Zsoltárosok Klubja 15:00-16:00 k.cs.gy - ifi team 16:00-17:00 V12 17:00-18:00 Szerko Dicsőítő Zenekar 18:00-19:00 Kármel Dicsőítő Csoport 19:00-20:00 Szeráf És ha szívesen teszed, kérünk, hívd meg az ismerőseidet is! 2011-ben tervezett összejövetelek, találkozók: április 09. (szombat) Fóris Beáta & Héjas Zoltán Esküvő/Menyegzője Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) május (péntek-szombat) Ima és Böjti Napok Pásztorokkal Téma: Magyarország ébredéséért június (péntek-szombat-vasárnap) BLAST Haladó Iskola Szolgálóknak Helyszín: Graz (jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com ) június (péntek-szombat-vasárnap) BLAST-HU Szeminárium Szolgálóknak Téma: Pénzügyek, kapcsolatok Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) Jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com július 02. (szombat) Oprea Szidónia & Rubina Zoltán Esküvő/Menyegzője Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) július (hétfőtől szombatig) Nyári Dicsőítő Iskola Debrecen Helyszín: A Debreceni Lovarda (Információk: július (hétfőtől szombatig) Királyság! IFI és Gyerektábor 2011 Helyszín: Velencei tó mellett (Információk: dsgyponthu@gmail.com) augusztus (hétfőtől péntekig) SOW Alan Vincent: Szó Iskolája Téma: Szellemi harc Helyszín: Graz (jelentkezni Gulyás Csillánál lehet: zugoszel@hu.inter.net ) szeptember 10. (szombat) Regionális Keresztény Találkozó Helyszín: Szeged, Édenkert Gyülekezet (Szolgáló: Franz Lippi) szeptember 11. (vasárnap) Dávid Sátora Gyülekezet (évforduló) Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) Királyság! IFI- és Gyerektábor július (hétfőtől szombatig) --- a Velencei tónál 15
16 J Nyomot Hagyunk a Világban J Így segíthetsz így segíts: Felajánlásodat megteheted a már eddig megszokott módon a Rendelkező Nyilatkozat kitöltésével Elektronikusan, a bevallás EGYSZA nevű lapján begépeled Rendelkezésedet már külön, utólag is elküldheted az APEH címére! A határidő ekkor is május 20. Kérlek, ne felejtsd el bevallásod első lapján bejelölni, hogy rendelkeztél az egy százalékról, különben felajánlásod érvénytelen! 16
Ezen a héten ide várunk:
4. évfolyam 199. szám www.davidhosei.hu 2012. április 21. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden,
2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.
DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a
Ezen a héten ide várunk:
3. évfolyam 148. szám www.davidhosei.hu 2011. április 30. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden,
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet
Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................
ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET HÁZICSOPORT A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE. Hősök Hajnali ima-hadjárata
4. évfolyam 202. szám www.davidhosei.hu 2012. május 12. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Ezen a héten ide várunk:
3. évfolyam 150. szám www.davidhosei.hu 2011. május 14. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová
A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István
A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.
Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,
ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE
3. évfolyam 156. szám www.davidhosei.hu 2011. június 25. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová
Dávid Sátora Gyülekezet
Ö ss ze j ö v e t e le k : Székesfehérvár, 2011. március 27. HÍRLEVÉL 10. évfolyam 465. szám Programok: Jövő héten szerdán, 03. 30-án a Házicsoportok a szokott időben ½ 6-tól lesznek. Helyszínek: Fóris
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
Ezen a héten ide várunk: 2012. május 11-13. péntek 18:00 órától vasárnap 14:00 óráig. Székesfehérvár, Lehetőségek Háza (Részletek a 11.
4. évfolyam 201. szám www.davidhosei.hu 2012. május 5. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
2. évfolyam 114. szám 2010. szeptember 4.
2. évfolyam 114. szám 2010. szeptember 4. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress
2. évfolyam 128. szám 2010. december 11. Ezen a héten ide várunk: Hősök Reggeli ima-hadjárata
DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 128. szám 2010. december 11. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a
DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?
Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT
Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK
Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni
ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE
3. évfolyam 167. szám www.davidhosei.hu 2011. szeptember 10. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden,
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,
HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT
Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,
Az aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el
Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd
Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK
Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
Megtanulni megbocsátani
Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk
Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje
Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. December Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek
PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN
Pasarét, 2014. október 9. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Alapige: Jer 7,1-7. 10. 1. Az a beszéd, amelyet az Úr szólt Jeremiásnak: 2. Állj az Úr házának
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
A boldogság benned van
Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
El camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET
Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél
"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"
"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy
Ezen a héten ide várunk: Az újévi első istentisztelet Egerben: 2012. január 7-én szombaton 16 órakor
3. évfolyam 183. szám www.davidhosei.hu 2011. december 31. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden,
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
Keresztény értékeink
Keresztény értékeink NEW START 1. Táplálkozás 2. Testmozgás 3. Víz 4. Napsugár 5. Önuralom 6. Levegő 7. Pihenés 8. Lelki egyensúly Miért nehéz egészségesen élni? A keresztény öröm Örüljetek az Úrban mindenkor;
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság
Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban
1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok
IMÁDKOZZ ÉSZAK- KOREÁÉRT!
IMÁDKOZZ ÉSZAK- KOREÁÉRT! Imádság El tudod olvasni ezt a szót? (Mutassuk fel a koreai szó képét, és hallgassunk meg néhány választ!) Ez egy koreai szó. Jelentése: imádság. Így kell kiejteni: ki-do. Mondjuk
2. évfolyam 130. szám 2010. december 25. Ezen a héten ide várunk: Az Úr Jézus áldása, békessége legyen Rajtad, családodon ezekben a napokban!
DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 130. szám 2010. december 25. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a
HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség
HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org