Ezen a héten ide várunk:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ezen a héten ide várunk:"

Átírás

1 3. évfolyam 148. szám április 30. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová ez a folyó bement. Ezé.47,9 ÉLŐFOLYÓIRAT A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE Ezen a héten ide várunk: Foglalatosak voltak az apostolok tudományában, és a közösségben, a kenyér megtörésében és a könyörgésekben. Apcsel.2,42 HÁZICSOPORT: Szerdán 18:30 órakor Murányi Valinál (Eger, Malomárok u /20.) Mindenkit szeretettel várunk! Az egri eklézsiáért nem hallgatok és Egerért nem nyugszom, Ézsa.62,1 Hősök Hajnali ima-hadjárata: pénteken 6:00 órakor (a Neumann J. Középiskola fszt. 11-es teremben) Gyertek imázni, szeretettel várunk! És amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, bízzad hűséges emberekre, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. 2.Tim.2,2 TANÍTVÁNYOZÓ: péntek 17:30 órakor Czupper Szabolcséknál (Eger, Attila u. 37.) Szeretettel várunk mindenkit! Gyertek menjünk fel az Úr hegyére, hogy megtanítson minket az Ő útjaira, és járjunk az Ő ösvényein! Mert Sionból jön ki a törvény, és az Úr Beszéde Ézsa.2,3 ISTENTISZTELET: május 7-én SZOMBATON 16 órakor lesz az istentisztelet, ( Neumann J. Középiskola) Mindenkit szeretettel várunk! 1

2 Kőfalaidra, Eger, őrizőket állítottam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok, és ne hagyjatok nyugtot Neki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Isten Királyságát Egerben. Ézsa.62,6-7 Aktuális ima és böjt témák megnyitásra váró kapuk, áttörésre váró területek Új emberekért barátok, rokonok, ismerősök, munkatársak, osztálytársak, iskolatársak megtéréséért, szívek nyíljanak meg Isten szeretete, jelenléte számára Új emberek meggyökerezéséért - Kijelentés a szívekbe Isten Királyságáról, a fiúságról, az Atyavál való kapcsolatról, testvéri kapcsolatokban is meggyökerezés, Pályázatokért - az elbírálókért; anyagi források felszabadulásáért Neumann-os imacsapatért - oltalom és védelem rájuk, legyenek só és világosság az iskolában, bátor, bizonyságtételekkel teli hétköznapokért, kövessék őket jelek, csodák, gyógyulások, megnyíló szívek, megtérések, Diákok sikeres évzárásáért kitartás, szorgalom, oltalom, védelem, fontossági sorrendek, példamutatás Következő heti BLAST-imanapokért - május oltalom; világos prófétai szóért 2

3 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Petz Renáta: Meglesz, úgy lesz! Mikor elkezdtem az Urat dicsérni és imádni, és felemelni az Ő nevét, mutatott nekem dolgokat. Több képet láttam az Ő jelenlétében, felülről. Ján.12,32 És Én, ha felemeltetem e Földről, mindeneket magamhoz vonzok. Felülről láttam az országot, és azt láttam, hogy itt, ott vannak kisebb, nagyobb tüzek, ahol az Úr jelenléte megmutatkozik, de ezek a tüzek nem tudtak sem elegendő fényt, sem elegendő meleget biztosítani az embereknek, mert nagyon szétszórtan voltak. Látszott, hogy akkor lesz ereje ennek a tűznek, ha mindezek összeérnek, s akkor lángba borítják az egész országot. Amikor a tüzek összeérnek amikor a szívek összekapcsolódnak, megsokszorozódik a világosság és a tűz ereje. Az Úr jelenlétében sokszor, olyan egyértelműek, egyszerűek és átláthatóak a dolgok. Mikor ezt a képet láttam, akkor a megoldás is teljesen magától értetődő volt. A szívek összekapcsolódása nem magától fog megtörténni, nem automatikusan alakul így. Mert sok elválasztó fal, akadály került a tüzek közé. Azt, hogy a kapcsok és kötelek a szeretet kapcsai és a szövetségi kötelek, elkötelezettségek által összekapcsolódjunk, ezt az Úr a szolgálati ajándékokon, apostoli vezetésen keresztül fogja elvégezni. Ezért előhív, előállít az Úr olyan vezetőket, akiknek a szívében benne van az egybeszerkesztés. Akik készek egymással együtt lépni, egymást megbecsülve, egy közös célért, egy szívvel együtt mozdulni. Akik jó mintát mutatnak, és így a megfelelő irányba vezetik Isten népét, Krisztus Testét, hogy legyenek készek és hajlandóak együtt lépni. Olyan vezetők, akik készek változni, készek megváltoztatni a gondolkodásmódjukat mindenben, ami nem egyezik Isten Beszédével. Akik beszédükkel, szolgálatukkal nem falakat, hanem kapcsolatot építenek. Az Úr előhív és felemel ilyen vezetőket, akik az Ő szíve szerint vezetnek. Akiknek szolgálata által összeérnek, egybekapcsolódnak a szívek. Bír.5,2-3 Hogy a vezérek vezettek Izráelben, Hogy a nép önként kelt föl: Áldjátok az Urat! Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek! Én az Úrnak éneket mondok, dicséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének. Bír.5,9 Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben, akik a nép közül önként ajánlkoztak: Áldjátok az Urat! Amikor ezek a vezetők előállnak, felsorakozik az a hadsereg is, akiknek szíve odakapcsolódott hozzájuk, és készek vezetés alatt, elkötelezett szívvel harcolni Isten Királyságáért, városainkért, a sötétség erejének visszaszorításáért, a kapuk elfoglalásáért, a fogságban levő emberek kiszabadításáért, sátán minden munkájának lerombolásáért. Az ördög azért jött, hogy lopjon, öljön, hogy pusztítson. Ez a szándéka ma is. Isten kész az Ő erejét felszabadítani ránk egy nagyobb mértékben, amint egy nagyobb mértékben készek leszünk együtt felállni, egy Testként mozdulni. Így képesek leszünk nagyobb csatákat is megnyerni és emberek tömegeit felszabadítani sátáni befolyások alól, a sötétség fogságából. Imádkoztam tovább és láttam, ahogy a Mennyből egy hatalmas palást ereszkedett le. És az Úr rátette ezt a palástot a Testre. Ahogy figyeltem a szellememben, ez egy apostoli palást volt, amit az Úr borított rá a magyar eklézsia-részre. Hallottam, ahogy az Úr szól ehhez a Testhez: Állj fel, és öltözd fel! 3

4 SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Petz Renáta: Meglesz, úgy lesz! (2.) Ézsa.52,1 Serkenj föl, serkenj föl, öltözd fel erősségedet, Sion, öltözzél fel ékességed ruháiba Kairosz idő van. Hallgass bele a Mennyben zajló eseményekbe, figyelj és kapcsolódj be. A Menny vár, hogy felálljon a földi hadsereg, a Menny készen várja, hogy az együttmozdulásra elkészüljünk. Szükségem van rád testvérem, és szükségem van a másik gyülekezetbe járó testvéremre is, a másik városban, sőt a másik országban élőkre is. Isten Királysága növekszik folyamatosan, átnyúlik határokon. Nem magyar képre és mintára, nem a saját nemzeti identitásunkra formálva, hanem Krisztus képére, Krisztus mintájára formálódva épülünk fel az apostolok és próféták alapkövén. Most van ideje ennek. A világnak szüksége van arra, hogy megismerje a Királyok Királyát! Ézsa.52,6-7 Ezért hadd ismerje meg népem az Én nevemet, azon a napon! Hogy Én vagyok, aki mondom: Ímé, itt vagyok! Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! Prófétai hangokat, prófétai kijelentéseket hív elő Isten Szelleme, akik a pusztáról nem csak egy leíró képet adnak, hanem benne utat készítenek, a pusztának látszó helyekre folyómedret szólnak, ahová azután szabadon beárad Isten mindent megújító folyója, egyenesen a Trónszék alól. Akik a szabadulás üzenetét hirdetik, akik leleplezik az ördög munkáit, a résre hívják és felbátorítják a közbenjárókat. Prófétai hangokat ken fel az Úr, akik szólják az Ő tervét, kimondják az Ő akaratát. Prófétai hangokat, akiken keresztül megmutatja az Ő szívét: Szeretem az igazságot és gyűlölöm a törvénytelenséget, az igazságtalanságot, a hamisságot! Akik a jót nem mondják rossznak, és a rosszat nem mondják jónak. Akik készek belehallgatni a Mennybe és bátrak kimondani a hallott szavakat. Akik kihirdetik Isten uralmát. És megnyit az Úr füleket és szíveket! Halló füleket és nyitott szíveket ad az Ő Szavának, prófétai üzeneteinek meghallására, és befogadására helyreáll a kommunikáció a Testen belül. Nem süket fülekhez érkeznek a prófétai szavak, hanem olyan néphez, akiknek füleik vannak és hallanak! Hiszem, hogy ezzel párhuzamosan meg fogjuk látni, ahogy prófétai módon fizikailag süket fülek megnyílnak! Zsolt.89,16 Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát; a Te orcádnak világosságánál jár ez, óh Uram! Most van itt ennek az ideje. Apostoli vezetés, apostoli ajándékok összekapcsolódásának az ideje van. Az apostoli ajándékok nélkül nincs építkezés. Az egybeszerkesztés az ő szíveikkel kezdődik. Mint egy jó minta, amit az Úr elkészít, és elénk tesz: Nézzétek, így kell egymást megbecsülve, felemelve, a másikban levő ajándékot értékelve és igényelve együtt mozdulnia az Én Testemnek. Ézsa.52,8-10 Halld őrállóidat! Felemelik szavukat, ujjonganak együtt, mert szemtől-szembe látják, hogyan hozza vissza Siont az Úr! Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalja az Úr az Ő népét, megváltja Jeruzsálemet. Feltűrte az Úr szent karját minden népek szemei előtt, hogy lássák a Föld minden határai Istenünk szabadítását! 4

5 HősMagVető Hős lesz annak magva a földön és a hűségesek nemzedéke megáldatik! Zsolt.112,2 Nemes Pál és Kati szolgálata Egerben a Dávid Hősei Gyülekezetben április 23. szombat Nemes Kati: Megújít újra meg újra Jób.29,19-20 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat. Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben. Vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nem látja senki a gyümölcsöket, csak az Atya, aki titkon néz. Ő látja mindig. De mégis, akármilyen nehéz helyzeteken mehettek keresztül, hogy vagy megyünk keresztül bármelyikünk keresztülmehet nehéz, rázós időszakokon nagyon fontos, hogy el tudjuk mondani, hogy a gyökereink, azok bent vannak mélyen a földben, és állandóan nyitva van az élő vízre. Tudjátok, hogy a Szent Szellem bennünk is ott van, és ugyanakkor kívülről is árad. A héten volt bennem egy kép, amikor az Urat dicsértem amiről tudom, hogy Reni meg Zoli is, Pali is, nagyon sokat szoktunk beszélni -, az Ezékiel 47. Élő Folyójáról. Ebben is nagyon-nagyon otthon vagytok. Nekem egy kijelentés volt a héten, hogy a Trón alól kifolyó Élő Víz nem csak akkor folyik, amikor beszélünk róla, vagy erről énekelünk, hanem ez az örökkévalóságban ott buzog. Most is folyik, és ha nem beszélünk róla, akkor is. És ha hétfőn vagy kedden munkába megyünk, akkor is folyik a Trón alól folyamatosan ez az Élő Víz. Volt bennem egy olyan kép még otthon, hogy az ember, mintha egy dzsungelben menne, és mintha úgy érezné, hogy vágnia kell a sok gazt és tüskés bozótot, hogy eljusson ahhoz a vízhez. De van, amikor az ember vagy megérzi a víz illatát és most én itt a Szent Szellemről és az Életről beszélek -, vagy meghallja azt a zubogást, hogy valahol itt a közelben lennie kell. És ahogy Reni is énekelt egy új éneket arról, hogy meg lehet hallani a győzelem hangját meg lehet hallani azt is belül a szellemünkben, hogy valahol itt van Isten jelenléte. Hallom, hogy zubog ez a víz, nem látom még, nem nyilvánult meg számomra, de valahogy érzékelem, hogy itt van. Amikor ilyen dzsungeles, dzsumbujos, kilátástalan helyzetekben vagyunk, akkor is hitet veszünk - mert ez hit kérdése -, akkor meg tudjuk találni újra ezt a Trónszék alól folyamatosan ömlő vizet. Ahogy az ember erre rátalál, hit által iszik belőle, akkor ez olyan, mint egy gyógyvíz. Minél többet tudunk meríteni ebből a vízből, annál inkább kitisztulnak a gondolataink. Az a sok aggódó, materialista gondolat szertefoszlik, és elkezd újra nagyon is valóságossá válni a láthatatlan. Lemegy a depresszió, a félelmek, a kilátástalanság, fizikai betegség. 5

6 HősMagVető Hős lesz annak magva a földön és a hűségesek nemzedéke megáldatik! Zsolt.112,2 Nemes Pál és Kati szolgálata Egerben a Dávid Hősei Gyülekezetben (2.) Teljesen egy időben zajlik ugyanez, mint az özönvíznél, hogy felülről is árad ránk ez az Élő Víz és belülről is felfakad. És Jézus azt mondta, hogy aki Hozzám jön és iszik belőle, annak belülről is megnyitom ezt a forrást, ezt a kutat és az nem apad ki soha. Lehet, hogy sivatagban vagyunk, de a forrás nem apad ki. Bennetek is ott van ez az Élő Víz, bennem is ott van, és Isten azt akarja, hogy megújuljon az egész hit életünk, megújuljon a láthatatlanba való mozgásunk, megújuljon az Úrnak a dicsősége bennünk, és ha kell, a harcos dolgokra is újra vegyünk erőt. Az íj erősebb lesz újra a kezünkben, megerősödik a szellemi izmunk, ki tudjuk újra feszíteni azt a húrt, mert Isten dicsősége megerősít. Ezt kívánom nektek, ha mentek is át nehézségeken, soha ne felejtsétek el azt, hogy Isten szelleme örökkévaló lakozást vett bennetek, bennünk és ez az Élő Víz pedig folyamatosan ömlik a Trón alól. Amen. Nemes Pál: Ez a nép egy és egyféle a beszéde Az Úr áldjon meg Benneteket, én is örülök, hogy itt lehetünk. Éppen tegnap este azt beszéltük Katival, hogy mikor voltunk itt utoljára. Mert voltunk itt ebben az évben, de akkor éppen nem istentiszteletre tudtunk eljönni. És akkor láttuk, hogy tavaly decemberben voltunk, akkor is közös összejövetel volt. Már régebben volt. Bennem is az volt, hogy hallottuk, hogy el kellett jönnötök a másik helyről, de az volt bennem, mikor ide jöttünk, és láttuk ezt a helyet, hogy szerintem nem is baj. És szerintem a növekedésnek egy fontos feltétele, hogy onnan kimozdított az Úr. Annak volt valamilyen lekorlátozó ereje. Ennek talán van egy ideiglenes fillingje szintén, de úgy hiszem, ebben sokkal inkább benne van a növekedés. Örülök, hogy János és Ági, Anna régen találkoztunk veletek -, hogy ti is itt vagytok. Ákos, neked is örülök. Ahogy dicsértük az Urat néhány dolog volt bennem. Meg tegnap délelőtt is egy két dolog. Lehet, hogy nem tűnik majd összefüggőnek, több szakasz lesz. Szeretném, ha velem együtt bizonyos dolgokat meglépnétek belül a szívben, szellemben. A legelső, amit szeretnék mondani, amit még szolgálata kezdetekor elkezdett hirdetni Bemerítő János is, meg Jézus is. Amikor Jánost börtönbe vetették, aznap kezdte el Jézus is az Ő nyilvános szolgálatát. Az ő szavaik azok voltak, hogy Térjetek meg, mert egy karnyújtásnyira közel jött Isten uralma, Isten Királysága. Ezt nem egy ilyen vádló, kárhoztató, kioktató üzenetképpen mondom, hanem azért, mert úgy hiszem, hogy Isten Királyságával kapcsolatosan ez újból és újból, és újból és újból, újból és újból mindegyikünknek üzenet. Bármilyen gyülekezetbe, bármilyen városba, bármilyen népbe, nemzetbe jobbos vagy balos kormány érája alatt élünk, akkor is ez egy üzenet. Ha már megléptem egy olyan dolgot az életemben, hogy letettem a kormánykereket, az életem vezérlőszerkezetének az irányítását Jézus Krisztus kezébe, akkor itt már a megtérés a gondolkodásmódomnak a megújítását jelenti. Hogy a gondolkodásmódomat passzítsam, alakítsam, változtassam Istenéhez az értékrendemben, időbeosztásomban, fontossági sorrendjeimben. 6

7 HősMagVető Hős lesz annak magva a földön és a hűségesek nemzedéke megáldatik! Zsolt.112,2 Nemes Pál és Kati szolgálata Egerben a Dávid Hősei Gyülekezetben (3.) Nem tudom, hogy ti hogyan élitek a hétköznapjaitokat, én azért azt láttam, hogy akárhány éve is, hogy keresztény vagyok, újból és újból azt veszem észre, hogy a hétköznapok, az a közeg, amiben élek akar hatni rám. Próbál hatni rám. Az emberek, akikkel találkozom, akarnak hatni rám, akarnak változtatni. Amikor elengeded a gyerekedet az iskolába, akkor akár gondolsz rá, akár nem, akkor jó, ha tisztában vagy ezzel. Vagytok itt többen, akik pedagógus pályán dolgoztok, nagyon jól tudjátok, hogy milyen befolyással vannak az emberek egymásra, gyerekek, fiatalok egymásra. Vagyis azt jelenti, hogy amikor elengeded a gyerekedet, a fiadat, a lányodat az óvodába, iskolába, általános vagy közép, vagy felsőfokú iskolába, vagy elmész te a munkahelyedre, van egy olyan nyomás, van egy olyan kényszer mások részéről, hogy változzál. Te változzál. Más vagy mint mi, ezért neked változnod kell. Ha én felmerem vállalni, hogy igen, más vagyok. Én már nem ebből a világból való vagyok. Azért, mert Jézus Krisztus eljött és elkezdett bennem egy teljesen újat. Egy új teremtés lettem, nekem már az életem kezdete is más. Mert akkor kezdődött igazán az életem, amikor megtértem és újjászülettem Jézus Krisztusban. A jelenem is más. Lehet, hogy a körülményeim ugyanazok, mint neked, vagy a barátaimnak, vagy a munkatársaknak, vagy az iskolatársaknak, de mégis más a jelenem, mert én nem ebből a világból való vagyok. Nem ide tartozom. Az én családom az otthonom a Menny, Istennek az uralmi területe, közege, Istennek a Királysága. De a jövőm is teljesen más. Ezért én nem hozzád fogok hasonulni, változni, hanem azért vagyok itt, mert Isten szeret téged, és megragadom a lehetőséget, amikor csak lehet, próbállak szeretettel segíteni abban, hogy próbálj változni. Az én erőm ehhez kevés, de Istennek a kegyelmét ehhez megragadom, ami nekem is erőt ad, és a természetes emberi képességeimen fölül besegít a hétköznapi döntéseimbe, hogy Istennek tetsző döntéseket hozzak, és az akarata szerint éljek. Lehet, hogy ugyanolyan körülmények között élek, mint te mondod a barátodnak -, de mégis más motivál, más célok vannak előttem, más értékrendek vannak. Más a számomra értékes, ami fontos, és nem azért, mert én egy bigott vallásos vagyok, szektás vagyok, hanem azért, mert én nem ebből a világból való vagyok már. A Mennyei Atya fia vagyok, Istennek a gyermeke vagyok. Én egy más világból vagyok. Én a Mennyből való vagyok. Új teremtés vagyok Krisztusban. Apcsel.2,46 És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesedtek eledelben örömmel és tiszta szívvel. Egy akarattal. Egy akarattal. Ha most megkérdeznélek külön-külön benneteket úgy, hogy nem hallod a másikat: mit akarsz ma délután? Hányan adnátok ugyanazt a választ? Hányan írnánk ugyanazt a választ úgy, hogy nem hallod a másik válaszát. Itt azt van, hogy minden nap egy akarattal. Ez számomra egy kérdés. Ugyanakkor egy feladat is. Egy kihívás is, és most ezért fogunk dolgozni. Mert meggyőződésem, hogy Istennek most van egy üzenete. Remélem és bízom abban és hiszem, hogy nem köveztek meg ezért. Fogunk ezért néhány dolgot is csinálni, hogy ezen a területen most haladjunk és lépjünk is előre. 7

8 HősMagVető Hős lesz annak magva a földön és a hűségesek nemzedéke megáldatik! Zsolt.112,2 Nemes Pál és Kati szolgálata Egerben a Dávid Hősei Gyülekezetben (4.) Apcsel.4-ben azt olvassuk szintén ezzel kapcsolatban emlékeztek, hogy Péter és Jánost megintették és megverték, aztán hazamentek, és nagy örömmel kezdték Istent dicsérni, hogy fantasztikus, hogy méltók lehettünk arra, hogy végre kicikiztek, kigúnyoltak, sőt meg is vertek, ez fantasztikus, ezt vártuk, ezért mentünk Jézus után éveken keresztül, hogy végre átélhessük ezt. Elkezdtek ott az Úrhoz kiáltani, hogy Uram, nyújtsd ki a kezedet jelekre, csodákra, majd a 32. vers: Apcsel.4,32 A hívők sokaságának pedig szíve,lelke egy volt. Apcsel.4,24 Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelték szavukat az Istenhez Szíve lelke egy volt. Egy szívvel lélekkel. Biztosan hallottatok erről apostoli tanítást, sokféle tanítást hallottatok erről, görög szó itt a homothumadon, egy szenvedélyes akarattal, egy szenvedélyes odaszánással, egy közös célért, egyfajta fontossági sorrenddel, egy ugyanazon cél látásával, hogy együtt el akarjuk érni na, ezt szeretném most veletek kidolgozni. Ehhez pedig a Máté 18-hoz is odalapozunk. Ismeritek, itt van szó az oldásról és kötésről, Mát.18,18-19 A mit megköttök a Földön, a Mennyben is kötve lesz; és amit megoldotok a Földön, a Mennyben is oldva lesz. Ismét, mondom nektek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a Földön minden dolog felől, Minden dolog felől. Minden dolog felől. Ez azt jelenti, hogy például hogy kötöd meg a cipőfűződ. Mi közöd hozzá? Az, hogy mindenben egy akaraton akarok lenni veled. Hogy fésülök a hajadat? Mi közöd hozzá?? Hát az, hogy én egy akarok lenni veled mindenben. De mi közöd hozzá? Hát az, hogy ahol ketten vagy hárman harmóniára jutnak az Én nevemben, közöttük vagyok, amit csak kérnek, megadja nekik az én Mennyei Atyám. Ha minden dolog felől egy akaraton lesznek. De hát miért nyissam ki én a számat, amikor dicsőítés van? Mert egy akarattal akarok lenni veled, azért. De most miért ne depressziózzam egy kicsit? Mert egy akarattal akarunk lenni. De miért nem lehet közösen depressziósan lenni? Azért mert Isten azt mondja, hogy örömmel dicsérjük Őt. Ennyire egyszerű a dolog. Megyünk tovább. Ezeket most szedtem össze, dicsőítés alatt, és bennem az a meggyőződés, hogy ez Isten szellemétől van. 1.Móz.11 Ez a Bábel nagy tornya. 1.Móz.11,1 Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Még egyszer elolvasom: Nagyon könnyű megjegyezni: Mózes 1. könyve 11. fejezet 1. vers. 1.Móz.11,1 Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. Mondjuk el együtt: egy nyelve és egyféle beszéde volt, egy nyelve és egyféle beszéde volt. (Folytatjuk ) 8

9 KözelJövő Közel hozzád a beszéd, a szádban, a szívedben van: a hit beszéde, amit mi hirdetünk. Nemes Pál múlt heti Hírlevélhez írt levele Ezekben a napokban - a húsvéti ek, üzenetek, bibliaszakaszok mellett vagy ellenére (?) is - a tisztaság, a szentség, Jézus Krisztus visszajövetele, a Vele való Nagy Találkozás, a Menyasszony készülődése, a Vőlegény vágyakozása ezek a témák forogtak a szívemben, a gondolataimban. Az elmúlt időszakban nagy örömünkre több házasságkötés is volt a gyülekezetünkben, és ahogy elnézem és látom, a közeljövőben is több házasságkötés van kilátásban. Látom, ahogy készülődtek és készülődnek a menyasszonyok a Nagy Napra, a vőlegénnyel való - oltár előtti - találkozásra. Micsoda előkészületek! Micsoda szépészeti 'tortúrák'! Micsoda odaszánás és áldozathozatal! Mennyi idő, pénz, fáradtság - de megéri. :-) Jó látni Igen, ez az! A Vőlegény Menyasszonya készülődik! A Vőlegény SZENT. A Vele való találkozáshoz is tisztaság, szentség szükséges - ahogyan a menyasszonyi ruha is ezt mintázza. Igen, egyre több prófétai üzenet, kijelentés, látás szól erről. A Szent Szellem üzenete is gyakran e téma körül forog mostanában, mert a Menyasszony készül. Efez.5,25-27 "Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az Egyházat, és Önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az Isten Szava által, hogy majd Önmaga elé állítsa dicsőségben az Egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, szennyfolt, ránc, vagy valami afféle, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen." Eszter királynét 6 hónapig olajban, és 6 hónapig illatozó szerekkel kenegették a királlyal való találkozás előtt. A Szent Szellem kenete, ajándékai, gyümölcsei - mind-mind a Menyasszony felkészülését segíti, viszi előre. Némelyek szkeptikusak a Menyasszony felkészülése kérdésében. De a Biblia világosan és egyértelműen beszél erről: Jel.19,7-8 "Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az Ő Felesége elkészítette magát." Tehát nem kell aggódnunk, a Menyasszony, az Egyház el fog készülni! A Bárány Felesége elkészül a menyegzőre! Természetesen e felkészülésben NEKÜNK is van szerepünk, feladatunk, tennivalónk - mint a tíz SZŰZ példázat öt okos és bölcs szüze (Mát.25,1-13). Igen, el vagyunk jegyezve, azaz jegyességben élünk - Jézus Krisztussal, A Vőlegénnyel. 2.Kor.11,2 "Mert isteni buzgósággal buzgok értetek, hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé." A tíz szűz példázatában csak a szüzek fele látta meg a Vőlegényt, csak a szüzek fele volt együtt a Vőlegénnyel - a szüzek másik fele kívül rekedt. 9

10 KözelJövő Közel hozzád a beszéd, a szádban, a szívedben van: a hit beszéde, amit mi hirdetünk. Nemes Pál múlt heti Hírlevélhez írt levele (2.) Mit kell tennünk, mit kell követnünk, hogy meglássuk az Urat? - Zsid.12,14-től " békességet és a szentséget (14.) " keserűségtől óvakodni kell, nehogy a kegyelemtől elszakítson minket vagy másokat (15.) " ne adjuk el/fel, ne herdáljuk el az Úrtól kapott ajándékainkat, talentumainkat természetes, anyagi, evilági célokért, megélhetési forrásokért. Isten elhívása fontosabb a természetes boldogulásnál " Sion hegyére kell igyekeznünk, és fel kell mennünk " a Mennyei Jeruzsálemmel kell a kapcsolódásunkat megerősítenünk (a mi "anyánk" - Egyház) " angyalokkal való kapcsolatunkat meg kell erősítenünk " az elsőszülöttek seregéhez kell kapcsolódnunk - sereg, katonaság, alávetettség, szolgálati ajándékok " mindenek Bírájával való kapcsolat, közösség - az ítélet az Úré (az Atya a Fiúnak, a Fiú a Szónak adta át az ítéletet - Ján.5,22-23; Ján.12,47-48) " a tökéletes igazak szellemével - szellemi kapcsolat, közösség " Jézussal, mint Közbenjáróval való kapcsolat, közösség (Melkisédek főpap) " a megszentelés, a meghintés vérével, Jézus vérével való közösség Vigyáznunk kell, hogy ne aludjunk, mert nem tudjuk, mikor jön el az Úr: Márk 13,35-37 Milyen dolgokra kell vigyázzunk? Luk.21,34 " meg ne nehezedjen a szívetek tobzódástól, részegségtől, élet gondjaitól, nehogy váratlanul jöjjön el az a nap." És akiben megvan ez a reménység, hogy találkozni fog a Vőlegénnyel - mint a Menyasszony része, az MIND elkészíti magát (1.Ján.3,3). Az Úr erősítse meg ezekben a napokban az Ő tisztaságát, szentségét az Ő népe között. Örömteli, győztes napokat! szeretettel Pali Királyság! IFI- és Gyerektábor július (hétfőtől szombatig) --- a Velencei tónál Kedves Szülők, Fiatalok és Gyerekek! Azért is teszem már most bele a Hírlevélbe a nyári Királyság! IFI- és Gyerektáborunk időpontját, hogy anyagilag mindannyian tudjunk tervezni, s akár havonta félretenni személyenként 1-2 ezer forintot, hogy amikor eljön majd a kifizetés ideje, akkor ne jelentsen akkora anyagi terhet. Helyszín: A tábor várható költsége: Ft / gyermek Regisztrációs díj Ft, mely a jelentkezéssel együtt fizetendő. További információk: Dávid Sátora Gyülekezet, dsgyponthu@gmail.com Sebestyén Gabriella telefon: ; gabriella.fcsr@gmail.com 10

11 SeregGyűjtés Gyertek, menjünk fel az Úr hegyére, hogy megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az Ő ösvényein! Mert Sionból jön ki a törvény, és az Úr beszéde Ézsa.2, ben tervezett összejövetelek, találkozók: május 13. (péntek) Planetshakers Koncert Helyszín: Petőfi Csarnok Budapest (Info: Ez az a Nap! rendezvényiroda) május (péntek-szombat) Ima és Böjti Napok Pásztorokkal Téma: Magyarország ébredéséért június (péntek-szombat-vasárnap) BLAST Haladó Iskola Szolgálóknak Helyszín: Graz (jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com ) június (péntek-szombat-vasárnap) BLAST-HU Szeminárium Szolgálóknak Téma: Pénzügyek, kapcsolatok Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) Jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com július 02. (szombat) Oprea Szidónia & Rubina Zoltán Esküvő/Menyegzője Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) július (hétfőtől szombatig) Nyári Dicsőítő Iskola Debrecen Helyszín: A Debreceni Lovarda (Információk: augusztus (hétfőtől péntekig) SOW Alan Vincent: Szó Iskolája Téma: Szellemi harc Helyszín: Graz (jelentkezni Gulyás Csillánál lehet: zugoszel@hu.inter.net ) szeptember 10. (szombat) Regionális Keresztény Találkozó Helyszín: Szeged, Édenkert Gyülekezet (Szolgáló: Franz Lippi) szeptember 11. (vasárnap) Dávid Sátora Gyülekezet (évforduló) Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) október (csüt.-péntek-szombat-vasárnap) BLAST Imanapok november (péntek-szombat-vasárnap) BLAST-HU Iskola Szolgálóknak Helyszín: Lehetőségek Háza (Székesfehérvár, Nyárfa u. 14.sz.) november (péntek-szombat-vasárnap) BLAST Haladó Iskola Szolgálóknak Helyszín: Graz (jelentkezni Fóris Beátánál lehet: forisbeata@gmail.com ) december (kedd-szerda) Ima és Böjt Konferencia Budapest Helyszín: AGAPE Gyülekezet Imaháza (Budapest, XVIII. ker. Kondor Béla stny. 18.) Ismét Budapesten az ausztrál Planetshakers! május 13-án pénteken Budapesten a Petőfi Csarnokban Ismét Magyarországra látogat az ausztrál Planetshakers zenekar. A világkörüli turnéján lévő csapat a mai modern dicsőítés úttörői közé számít, és nagy örömmel jönnek vissza hazánkba. Tavaly júniusban a margitszigeti Ez az a nap!-on több mint ötezren voltak részesei a nem hétköznapi élménynek. Az ausztrál testvérek nevükhöz méltók voltak akkor, és számíthatunk rá, hogy idén is fölrázzák a résztvevőket! Csoportos - családi kedvezményes jegyek csak április 19. éjfélig! Vendég: Dobner Illés és zenekara Jegyek a Kérügma webáruházban kaphatók. Bővebben a honlapon. 11

12 J Nyomot Hagyunk a Világban J Így segíthetsz így segíts: Felajánlásodat megteheted a már eddig megszokott módon a Rendelkező Nyilatkozat kitöltésével Elektronikusan, a bevallás EGYSZA nevű lapján begépeled Rendelkezésedet már külön, utólag is elküldheted az APEH címére! A határidő ekkor is május 20. Kérlek, ne felejtsd el bevallásod első lapján bejelölni, hogy rendelkeztél az egy százalékról, különben felajánlásod érvénytelen! 12

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a

Részletesebben

ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE

ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE 3. évfolyam 167. szám www.davidhosei.hu 2011. szeptember 10. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden,

Részletesebben

2. évfolyam 128. szám 2010. december 11. Ezen a héten ide várunk: Hősök Reggeli ima-hadjárata

2. évfolyam 128. szám 2010. december 11. Ezen a héten ide várunk: Hősök Reggeli ima-hadjárata DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 128. szám 2010. december 11. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a

Részletesebben

2. évfolyam 114. szám 2010. szeptember 4.

2. évfolyam 114. szám 2010. szeptember 4. 2. évfolyam 114. szám 2010. szeptember 4. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Ezen a héten ide várunk: 2012. május 11-13. péntek 18:00 órától vasárnap 14:00 óráig. Székesfehérvár, Lehetőségek Háza (Részletek a 11.

Ezen a héten ide várunk: 2012. május 11-13. péntek 18:00 órától vasárnap 14:00 óráig. Székesfehérvár, Lehetőségek Háza (Részletek a 11. 4. évfolyam 201. szám www.davidhosei.hu 2012. május 5. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová

Részletesebben

Maradjunk meg a saját erősségünkben!

Maradjunk meg a saját erősségünkben! Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

Ezen a héten ide várunk:

Ezen a héten ide várunk: 3. évfolyam 154. szám www.davidhosei.hu 2011. június 11. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

3. évfolyam 131. szám 2011. január 2. Ezen a héten ide várunk: Hősök Reggeli ima-hadjárata

3. évfolyam 131. szám 2011. január 2. Ezen a héten ide várunk: Hősök Reggeli ima-hadjárata DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 3. évfolyam 131. szám 2011. január 2. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a víz

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II.

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2011. március 13. Az elmúlt héten a papi szolgálatról szóltunk, amely minden hívőt érint. Jelenések könyvében az 1/5-6 verseit olvastuk.

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Meg nem írható szakdolgozati témák jegyzéke 2015. november 6. (Elfogadott szakdolgozatok, szakdolgozatcímek címlistája 2013 2015)

Meg nem írható szakdolgozati témák jegyzéke 2015. november 6. (Elfogadott szakdolgozatok, szakdolgozatcímek címlistája 2013 2015) Meg nem írható szakdolgozati témák jegyzéke 2015. november 6. (Elfogadott szakdolgozatok, szakdolgozatcímek címlistája 2013 2015) Az alábbi táblázatban a megírt szakdolgozatokat, szakdolgozat címeket találjátok.

Részletesebben

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Ahasvérus király uralkodásának hetedik évében bevezették Esztert

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Keresztény értékeink

Keresztény értékeink Keresztény értékeink Egyedül Jézus által Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14:6) Koinonia - Ez az első előfordulása. - Koinos azt jelenti, közös,

Részletesebben

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Lődd be magad Krisztussal

Lődd be magad Krisztussal Lődd be magad Krisztussal 2014-01-12 (Istentisztelet kivonatos jegyzete) Ma egy két gondolatot szeretnék veletek megosztani. Tulajdonképp nem is tanítás, inkább elgondolkodásra remélem - késztető, dolgok,

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja Fıtisztelendı paptestvérek, Krisztus hívei, szeretett testvéreim! Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni ezen a találkozón, ezen a mőhelyen, lelkigyakorlaton, csak

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

A helyes istentiszteletről 1

A helyes istentiszteletről 1 A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Részletesebben

Ezen a héten ide várunk: Az újévi első istentisztelet Egerben: 2012. január 7-én szombaton 16 órakor

Ezen a héten ide várunk: Az újévi első istentisztelet Egerben: 2012. január 7-én szombaton 16 órakor 3. évfolyam 183. szám www.davidhosei.hu 2011. december 31. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden,

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN

PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Pasarét, 2014. október 9. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Alapige: Jer 7,1-7. 10. 1. Az a beszéd, amelyet az Úr szólt Jeremiásnak: 2. Állj az Úr házának

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM? GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Karácsony előtti betegellátás

Karácsony előtti betegellátás II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

IGE. rovat. Lelki percek

IGE. rovat. Lelki percek A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola lapja I. évfolyam, 1. szám Nyíradony, 2011. október Lelki percek Papp Miklós lelki igazgató rovata Ha azt mondod egy embernek: milyen nagyszerű

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Az evangélium ereje Efézusban

Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése Lekció: Lk. 10.1-20 2009. okt. 18. Textus: ApCsel. 19.8-40 Gazdagrét Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése útján Pál apostol három olyan városban hirdette az evangéliumot, amelyek

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27.

Nők és bor. 13. tanulmány. március 21 27. 13. tanulmány Nők és bor március 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 29:15; Példabeszédek 8; 31; 1Korinthus 1:21; Jelenések 14:13 Ne add asszonyoknak a te erődet, és a te útaidat a királyok

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak Iskolatársak Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak rád! Hangzott a kerítések felől az iskolába siető kisdiákok után, a szülői figyelmeztetés. A gyerekek siettek, mert fél 8-ra az osztályban kellett lenniük.

Részletesebben

A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.

A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette

Részletesebben

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja 2015. október Gyülekezetünkben három ifjúsági csoport működik: Kisifi (14 18 éves korig) Nagyifi (18 25 éves korig) Fiatal

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

Lelkészi jelentés a 2012. évről

Lelkészi jelentés a 2012. évről Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben