J.A. REDMERSKI Az örökké határa ANDREW 1 Pár hónapja, amikor a kórházi ágyon feküdtem, nem hittem, hogy a mai napon még életben leszek, azt pedig még kevésbé, hogy gyermekem lesz, és eljegyzem magam egy mocskos szájú angyallal. Ám mégis itt vagyok! Itt vagyunk, Camryn és én, hogy meghódítsuk a világot másfajta módon. A dolgok nem egészen úgy alakultak, ahogyan terveztük, de az is igaz, hogy ez általában így van. És egyikünk sem változtatna ezen, még akkor sem, ha megtehetnénk. Szeretem ezt a karosszéket. Ez volt apám kedvence, az egyetlen dolog, amelyet magamnak akartam a holmik közül, amelyek utána maradtak. Persze örököltem egy jelentős summát is, ami elég lesz kettőnk számára egy darabig, és természetesen a Chevelle is az enyém lett, de a fotelnak ugyanolyan érzelmi értéke van a számomra. Camryn utálja, de nem vallaná be, mert az apámé volt. Nem vádolhatom ezért; régi darab, büdös is, és van egy lyuk a párnán, még abból az időből, mikor apám dohányzott. Megígértem neki, hogy keresek valakit, aki legalább kitisztítja. És így is lesz. Mihelyt eldönti, hogy maradunk-e Galvestonban, vagy átköltözünk Észak-Karolinába. Nekem mindkét megoldás megfelel, de valami azt súgja, hogy miattam nem árulja el, mit akar. Hallom, hogy elzárja a vizet a zuhanyzóban, majd pillanatokkal később hangos csattanás remegteti meg a falakat. Felpattanok a fotelból, hagyom, hogy a távkapcsoló a padlóra essen, és rohanok a fürdőszoba felé; a dohányzóasztalba jól beverem a sípcsontomat, ahogy elszaladok mellette.
Feltépem a fürdőszoba ajtaját. - Mi történt? Camryn megrázza a fejét, és rám mosolyog, miközben lehajol, hogy felvegye a hajszárítót a vécé mellől. Megkönnyebbülten felsóhajtok. - Te még paranoiásabb vagy, mint én mondja nevetve. Nézi, ahogy megdörzsölöm a lábszáramat. Visszateszi a hajszárítót a pultra, aztán elém lép, és megpuszilja a szám szélét. - Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, akinek aggódnia kell, mert vonzza a baleseteket - mosolyog. A vállára teszem a két kezem, és közelebb húzom magamhoz, aztán hagyom, hogy az egyik kezem lecsússzon kissé már gömbölyödő pocakjára. Még alig látszik, hogy terhes. Azt hittem, mire eléri a negyedik hónapot, már akkora lesz, mint egy kis víziló, de hát mit tudok én ezekről a dolgokról? Talán jegyzem meg, és próbálom elrejteni vöröslő arcomat. - Valószínűleg direkt csináltad, hogy lásd, milyen gyorsan érek ide. Megpuszilja a szám másik szélét, aztán nem kispályázik tovább, az ajkát az enyémre tapasztja, és erősen megcsókol, miközben hozzám szorítja nedves, meztelen testét. Belenyögök a szájába, köré fonom a karomat. Ám elhúzódik, mielőtt beleesnék fondorlatos csapdájába. A francba, te nő, abba kéne ezt hagynod! Rám vigyorog. Tényleg azt akarod, hogy abbahagyjam? kérdezi azzal a gonosz kis mosollyal az arcán. A vér is megfagy bennem, amikor ezt csinálja. Egy beszélgetés után, amikor így mosolygott rám, három teljes napig nem volt hajlandó lefeküdni velem. Az volt életem három legpocsékabb napja. Ugyan, dehogy felelem idegesen. Csak mostanra értettem. Pontosan harminc percünk van, hogy odaérjünk az orvosi rendelőbe. Nagyon remélem, hogy az egész terhesség alatt ilyen szexéhes marad. Rémtörténeteket hallottam nőkről, akik korábban odavoltak a szexért, egészen addig, míg akkorák nem lettek, mint egy bálna, utána viszont tüzet okádó szörnyeteggé változtak, ha csak hozzájuk ért az ember. Harminc perc. A francba! Ha a pultra fektetném, nagyon gyorsan végezhetnénk... Camryn édesen mosolyog, aztán lekap egy törülközőt a zuhanyzó rúdjáról, és szárítkozni
kezd. Tíz perc alatt kész vagyok mondja, és int, hogy tűnjek kifelé. Ne felejtsd el megöntözni Georgiát! Megtaláltad a telefonodat? Még nem felelem, miközben indulok kifelé az ajtón, de megtorpanok, és szexi vigyorral az arcomon hozzáteszem: Hm, esetleg... Becsapja az ajtót az orrom előtt. Nevetve elsétálok onnan. Gyorsan körbejárom a lakást, benézek a párnák alá és mindenféle lehetetlen helyre, hogy megtaláljam a kulcsaimat, és végül rájuk is lelek a konyhapulton heverő reklámújságok alatt. Egy pillanatra megtorpanok, és megfogok egy bizonyos borítékot. Camryn nem engedi, hogy kidobjam, mert ez akadt a kezébe, amikor a mentőknek bediktálta a címemet azon a reggelen, amikor rohamot kaptam a szeme láttára. Azt hiszem, úgy érzi, hogy ez a darab papír mentette meg az életemet, de valójában ez volt az, ami segített neki megérteni, mi történt velem. A roham nem volt súlyos. Átéltem jó néhányat. A pokolba, volt egy rohamom akkor is, amikor a New Orleans-i hotelban voltunk, még mielőtt elkezdtünk volna egy szo- 9
bában aludni. Kell-e mondanom, hogy nem volt túl boldog, amikor ezt később bevallottam neki. Állandóan aggódik, hogy kiújul a daganat. Azt hiszem, jobban fél ettől, mint én magam. Ha kiújul, hát kiújul. Majd együtt túljutunk rajta. Mindig mindenen túljutunk együtt. - Ideje indulni, bébi! - kiáltok ki neki a nappaliból. Igencsak szűk farmerba és ugyanolyan szűk pólóba öltözve lép ki a szobánkból. És tűsarkú cipő van rajta. Tényleg.? Tűsarkú? - Összenyomorítod a lányom fejét abban a farmerban jegyzem meg. Nem, nem fogom összenyomorítani a lányod vagy a fiad fejét vág vissza, aztán felkapja a retiküljét a kanapéról, és a vállára veszi. Nagyon biztos vagy magadban, de majd meglátjuk. - Megfogja a kezem, én pedig az ajtóhoz sétálok vele, aztán bepöccintem a zárat, mielőtt erősen becsapnám magunk mögött. Tudom, hogy lány lesz jelentem ki magabiztosan. - Hajlandó vagy fogadni? vigyorogva néz rám. Kilépünk az enyhe novemberi levegőbe. Kinyitom előtte a kocsiajtót, intek, hogy szálljon be, aztán feltartom a tenyerem. Milyen fogadásra gondolsz? kérdezem. Tudod, hogy imádok fogadni. Camryn becsusszan az ülésre, én pedig körbekocogok az autó előtt a vezetőoldalra, és beszállok. A csuklóimat a kormánykeréken nyugtatom, és várakozó arccal feléje fordulok. Elmosolyodik, és elgondolkodva rágcsálja az alsó ajkát egy pillanatig. Hosszú, szőke haja ráomlik a vállára, kék szeme izgatottan csillog. Te vagy az, aki annyira biztosnak tűnik magában szólal meg végül. - Szóval, te mondd meg, miben fogadjunk, én pedig vagy beleegyezem, vagy nem. Hirtelen elhallgat, és szigorúan felém bök az ujjával. - De semmi szexuális nem lehet. Azt hiszem, e téren nem lehet hiányérzeted. Valami olyasmire gondoltam... megforgatja a kezét maga előtt. - Nem is tudom... Vakmerő vagy jelentőségteljes dologra. Hm, hivatalosan is zavarban vagyok. Bedugom a kulcsot az indítóba, de várok, mielőtt elfordítanám. Rendben, ha lány lesz, akkor én adok neki nevet mondom lágy, büszke mosollyal. Kissé megrándul a szemöldöke, és oldalra biccenti a fejét. Nem tetszik. Nem gondolod, hogy ez olyasmi, amiből mindkettőnknek ki kellene vennie a részét? Igen, persze, de nem bízol bennem? Tétovázik. Igen... Bízom benned, de... De annyira nem, hogy rám bízd a baba nevének kiválasztását. Kérdőn felvonom a
szemöldököm, de valójában csak viccelek vele. Immár nem képes a szemembe nézni, és látszik rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát. Nos? sürgetem. Camryn összefonja a karjait a mellén. Pontosan milyen névre gondoltál? kérdezi. Miből gondolod, hogy már kiválasztottam? Elfordítom a slusszkulcsot, és a Chevelle dorombolva életre kel. Önelégülten rám vigyorog, oldalra biccenti a fejét. Ó, kérlek! Nyilvánvalóan választottál már nevet, különben nem lennél ennyire biztos abban, hogy lány lesz, és nem akarnál fogadást kötni, mikor éppen ultrahangvizsgálatra készülünk. Vigyorogva elfordulok, és hátramenetbe teszem az autót. Lily mondom, és egy pillanatra elkapom Camryn tekintetét, miközben kihajtok a parkolóhelyről. - Lily Marybeth Parrish. Apró mosolyra kunkorodik a szája széle. Tulajdonképpen tetszik - jegyzi meg, és egyre szélesebbé válik a mosolya. El kell ismernem, aggódtam egy kicsit. De miért Lily? Nincs rá ok. Egyszerűen tetszik. Nem úgy tűnik, mintha meggyőztem volna. Játékosan összehúzza a szemét, úgy néz rám. Komolyan! mondom halkan nevetve. Mióta csak elárultad, egyfolytában neveken töröm a fejem. Camryn mosolya gyengédebbé válik, és ha nem lennék olyan kemény fickó, akkor megadnám magam, és hagynám, hogy elpiruljak, mint egy idióta. Egész idő alatt neveken gondolkodtál? boldogan meglepettnek tűnik. Oké, mégis elpirulok. Aha - vallom be. - Jó fiúnév még nem jutott eszembe, de még van néhány hónapunk, hogy gondolkodjunk rajta. Camryn csak néz rám vigyorogva. Nem tudom, mi zajlik a fejében, de ráébredek, hogy az arcom egyre vörösebb lesz, minél tovább bámul rám így. Mi van? - kérdezem, és felnevetek. Hozzám hajol, megfogja az arcomat, és maga felé fordítja. Aztán megcsókol. Istenem, szeretlek suttogja. Egy másodpercbe telik, mire rájövök, annyira vigyorgok, hogy úgy érzem, majdnem felreped az arcom. Én is szeretlek, de most már kapcsold be gyorsan az övét szólok rá. Visszaül a helyére, és becsatolja a biztonsági övét.
Miközben az orvoshoz tartunk, mindketten a műszerfalon lévő órát figyeljük. Még nyolc perc. Öt. Három. Azt hiszem, őt is éppen úgy főbe kólintja a dolog, mint engem, ahogy leparkolok az épület előtt. Lehet, hogy hamarosan találkozunk a fiunkkal vagy a lányunkkal, életünkben először. Igen, pár hónapja még nem hittem, hogy életben maradok...
- Megőrjít a várakozás suttogja Camryn hozzám hajolva, ahogy ott ülünk a váróban. Ez az egész olyan furcsa. Itt ücsörgünk, terhes tyúkokkal körülvéve. Mit mondjak, félek a szemükbe nézni. Néhányan dühösnek látszanak. Minden férfiaknak való magazin címlapján egy csónakban ácsorgó pasas van, a hüvelykujjukon lógó hallal. Úgy teszek, mintha elmélyülten olvasnék. Még csak tíz perce vagyunk itt suttogom vissza, és a tenyeremmel végigsimítok a combján, miközben hagyom, hogy a magazin az ölembe essen. Tudom, de ideges vagyok. * * * Amikor a keze után nyúlok, egy rózsaszínű műtősruhát viselő nővér kilép egy oldalsó ajtón, és Camrynt szólítja, mi pedig követjük a vizsgálóba. A fal mellé ülök, Camryn pedig levetkőzik, aztán felvesz egy kórházi hálóinget. Cikizem, hogy kilóg belőle a segge, ő pedig úgy tesz, mintha megsértődne, de a pirulás elárulja. Aztán csak ülünk és várakozunk. És aztán egy másik nővér lép hozzánk, és attól kezdve őt figyeljük. Megmossa a kezét a közelben lévő mosdókagylónál. Elég vizet ivott egy órával a vizsgálat előtt? kérdezi a nővér, miután köszöntöttük egymást. Igen, asszonyom válaszolja Camryn. Látszik rajta, hogy attól fél, valami baj lehet a babával, és ez kiderül az ultrahangvizsgálatból. Próbáltam meggyőzni, hogy minden rendben lesz, de ez nem akadályozza meg abban, hogy aggódjon. Rám néz a szoba másik feléből, és nem tehetek mást, felállók, és odamegyek melléje. A nővér egy csomó kérdést tesz fel, aztán felvesz egy gumikesztyűt. Amennyire tudok, segítek megválaszolni a kérdéseket, mert Camryn minden másodperccel egyre jobban aggódik, és nem beszél sokat. Megszorítom a kezét, hogy megnyugtassam egy kicsit. A nővér zselészerű anyagot nyom a hasára, Camryn pedig mély lélegzetet vesz. Hűha, ez aztán a tetoválás! jegyzi meg a nővér. Biztos nagyon különleges, hogy elviselte, mikor felvarrták a bordáira. 13 Igen, tényleg különleges a jelentősége válaszolja Camryn, és felmosolyog rám. Orpheust ábrázolja. Én viselem a másik felét. Euridikét. De ez hosszú történet. Büszkén felemelem az ingemet, hogy megmutassam a nővérnek. - Csodálatos! - jegyzi meg a nővér, miután alaposan megnézi mindkettőnk tetoválását. Az ember nem lát itt ilyesmit mindennap. A nővér ennyiben hagyja a dolgot, aztán mozgatni kezdi a műszert, és mutatja, hol van a baba feje, a könyöke és egyéb részei. Érzem, ahogy Camryn szorítása lassan enyhül, ahogy a
nővér beszél, magyarázza, hogy minden jónak tűnik. Figyelem, ahogy Camryn arcáról eltűnik az idegesség és a feszültség, megjelenik a megkönnyebbülés és a boldogság, és ettől elmosolyodom. Tehát biztos benne, hogy nincs ok aggodalomra? - kérdezi tőle Camryn. - Egészen biztos? A nővér bólint, és röviden rám pillant. - Igen. Egyelőre nem látok semmi aggasztót. Éppen úgy fejlődik, ahogyan kell. A mozgás és a szívverés normális. Azt hiszem, megnyugodhatnak. Camryn felnéz rám, és van egy olyan érzésem, hogy ugyanarra gondolunk. Bizonyságot is szerzek erről, mikor a nővér újra megszólal. - Szóval, úgy tudom, kíváncsiak a nemére. Mi ketten csak hallgatunk, nézünk egymás szemébe. Camryn olyan gyönyörű! El sem hiszem, hogy az enyém. El sem hiszem, hogy a gyermekemet hordja a szíve alatt. Állom a fogadást mondja végül Camryn, és ez vá 14
ratlanul ér. Ragyogó mosolyt villant felém, megrántja a kezemet, és mindketten a nővérre nézünk. - Igen - válaszol neki Camryn. - Ha meg lehet állapítani. A nővér visszacsúsztatja a műszert egy bizonyos pontra, mintha még egyszer ellenőrizni akarná, amit látott, mielőtt bejelentené a hírt. - Nos, kissé még korai, de... Nekem úgy tűnik, hogy kislány - mondja végül. - A huszadik hét környékén, amikor a következő ultrahangvizsgálata lesz, már pontosan meg tudjuk határozni a nemét. CAMRYN 2 15 Őszintén mondom, nem hiszem, hogy láttam valaha is így mosolyogni Andrew-t. Talán csak azon az éjszakán, amikor először énekeltem vele New Orleansban, és annyira büszke volt rám, de nem vagyok biztos benne, hogy akkor hasonló kifejezést láttam volna az arcán, mint most. A szívem izgatottan ver, elsősorban Andrew reakciójától. Tudom, mennyire szeretne egy kislányt, és esküszöm, minden tőle telhetőt megtesz, hogy el ne árulja magát a nővér előtt. Vagy előttem, ami azt illeti. Engem sosem érdekelt, hogy fiú lesz-e vagy lány. Akárcsak a többi várandós anyának,
nekem is csak az a fontos, hogy egészséges legyen. Nem mintha azt hinném, hogy Andrew számára fontosabb a kisbabánk neme az egészségénél. Ennél több eszem van. Lehajol, és finoman megcsókol; csillogó zöld szeme ragyog- Akkor tehát Lily lesz - állapítom meg beleegyezőn, és még egyszer megcsókolom, mielőtt elhúzódna, s közben beletúrok rövid barna hajába. Szép név jegyzi meg a nővér. De azért a biztonság kedvéért gondolkozzanak fiúnéven is. Elveszi a hasamról a műszert, és ad egy percet, hogy összeszedjük magunkat. Andrew hirtelen azt mondja a nővérnek: Nos, ha nem látja tisztán a kölyköm szerszámát, akkor biztos lány lesz. Kiszakad belőlem a nevetés, és a szemem forgatom a nővér felé. A dologban az a legviccesebb, hogy Andrew komolyan beszél. Oldalra biccenti a fejét, mikor meglátja derűs arckifejezésemet. A nap fennmaradó részét vásárolgatással töltjük. Egyikünk sem tud ellenállni a kísértésnek. Már korábban is nézegettünk gyerekholmikat, de nem sok mindent vettünk, mert nem tudtuk, rózsaszínű vagy kék legyen-e, és nem akartunk egy szobányi sárga cuccot. S bár még mindig van rá esély, hogy fiunk lesz, azt hiszem, Andrew még inkább biztos benne, mint eddig, hogy lány lesz, így hát engedek neki, és magam is hinni kezdek benne. De azért nem engedi, hogy túlságosan sok mindent összevásároljak! Csak várj! - figyelmeztet, amikor nyúlok az újabb kislánynak való babaholmi után. - Tudod, ugye, hogy anyám babaköszöntőt tervez? Persze, de azért beszerezhetünk még néhány dolgot. Biztos, ami biztos, beteszem a rugdalódzót a bevásárlókocsiba. Andrew a kocsira néz, aztán rám, és elgondolkodva lebiggyeszti az ajkát. Azt hiszem, túlteljesítetted a néhányat, bébi. Igaza van. Kábé kilencven dollár értékben hajigáltam már babaruhákat a kosárba. Ó, rendben, ha mégis fiú lesz, legföljebb mindet visszacserélem! És így telik a nap, egészen addig, míg beugrunk az anyukájához, hogy elújságoljuk a hírt. 0, ez csodálatos! lelkendezik, Marna, és megölel. Biztos voltam benne, hogy fiú lesz! A kezem lecsúszik, Marna karján, és leülök Andrew mellé a konyhaasztalhoz, míg Marna, elindul a hűtőhöz. Előveszi a teás kancsót, és készíti a poharakat. A babaköszöntőt februárban tartjuk szól oda a pulttói. Már mindent elterveztem. Semmi dolgotok nincs, mint eljönni rá. - Rám vigyorog, és félreteszi a kancsót. Köszönöm mondom neki.
Mindkettőnk elé lerak egy-egy poharat, aztán kihúz magának egy széket. Tényleg hiányzik az otthonom. De itt is szeretek lenni, Marna pedig olyan nekem, mintha az anyukám lenne. Még nem bírtam rávenni magam, hogy eláruljam Andrew- nak, mennyire hiányzik a saját anyukám és Natalie, egy barát, akivel beszélgethetek. Lehetsz szerelmes a világ leg- klasszabb pasijába - és én tényleg az vagyok -, ez még nem jelenti azt, hogy nem nehéz barátok nélkül. Egyetlen korombeli lánnyal ismerkedtem csak meg itt, Alanával, aki fölöttünk lakik a férjével, de valahogy nem passzolunk össze. Azt hiszem, hogy mivel már előre kitalálok mindenféle hazugságot, miért nem megyek el vele ide-oda, ezért valószínűleg nem is fogunk soha összecsiszolódni. De komolyan úgy vélem, hogy a terhesség az oka a titkolt szomorúságomnak és a honvágynak. A hormonjaim teljes erőből tombolnak. És azt hiszem, nagy szerepet játszik az aggodalom is. Mostanában minden miatt aggódom. Úgy értem, ilyen voltam már azelőtt is, hogy megismertem Andrew-t, de most, hogy terhes vagyok, megsokszorozódtak a félelmeim. Egészséges lesz a baba? Jó anya leszek? Elszúrtam az életemet azzal, hogy... Már megint ezt csinálom. Basszus! Rettenetes nőszemély vagyok! Valahányszor eszembe jut ez, eláraszt a bűntudat. Szeretem a kisbabánkat, és nem változtatnék a dolgokon akkor sem, ha megtehetném, de képtelen vagyok megállni, hogy ne töprengjek el azon, mi lett volna, ha én... ha mi elszúrtuk azzal, hogy túlságosan korán jött ez a terhesség- - Camryn? - Andrew hangja ránt ki mély merengésemből. Jól vagy? Meggyőző mosolyt erőltetek az arcomra. Igen, jól va gyok. Csak álmodozom tudod, hogy jobban kedvelem a bíbort a rózsaszínnél. Én választottam a nevet, így te választhatsz olyan színt, amilyet csak akarsz - nyugtat meg Andrew, és megfogja a kezemet az asztal alatt. Mosolyogni támad kedvem a tudattól, hogy egyáltalán törődik ezekkel a dolgokkal. Marna elveszi a poharat a szájától, és leteszi maga elé az asztalra. O mondja kíváncsian. - Már választottatok is nevet? Andrew bólint. - Lily Marybeth. Camrynnek Marybeth a középső neve. Biztos az 17 anyukája után. 0, istenem, elolvad tőle a szívem! Meg sem érdemlem őt. Marna rám mosolyog, az arcán ragyog a boldogság, és minden olyan érzés, amely csak elvárható valakitől, aki olyan, mint Andrew anyukája. A fia nem csupán legyőzte a betegséget, és megerősödve tért vissza a halál torkából, de most még ráadásul lányunokával is megajándékozza őt. Nos, ez gyönyörű név jegyzi meg. Azt hittem, Aidán és Michelle lesz az első,
de az élet tele van meglepetésekkel. - Annak, amit mondott, lehetett valami titkos jelentése, és ez nem is kerüli el Andrew figyelmét. Van valami Aidannel és Michelle-lel? kérdezi, és gyorsan iszik egy kortyot a teájából. Semmi olyasmi, ami nem jár együtt a házassággal nyugtatja meg Marna. Soha nem láttam még olyan házasságot, amelyben nincsen valamiféle küzdelem, és ők még nincsenek olyan régen együtt. Mióta? kérdezem. Csak öt éve házasok feleli Marna. De azt hiszem, úgy kilenc éve vannak együtt. - Bólint, ahogy belegondol a dologba, és megnyugszik, hogy jó a memóriája. Valószínűleg Aidán a hibás jegyzi meg Andrew. - Én nem akarnék a házastársa lenni. Nevet. Igen, az tényleg fura lenne mondom, és felhúzom az orrom. Nos, Michelle nem tud eljönni a babaköszöntőre - folytatja Mama. - Decemberben részt kell vennie néhány konferencián, így nem fér bele a programjába, különösen így, hogy olyan sokat van távol. De valószínűleg ő küldi majd a legklasszabb ajándékot. Marna kedvesen rám mosolyog. Egyetértek vele. Iszom még egy korty teát, de a gondolataim elkalandoznak, és nem tehetek ellene semmit. Csak az jár a fejemben, amit az előbb mondott, hogy nincs házasság küzdelmek nélkül. És azonnal vissza is térek aggódó üzemmódba. - December nyolcadikán van a születésnapod, ugye, Camryn? Pislogva térek vissza a jelenbe. O... igen. A komoly huszonegyedik. - Nos, úgy tűnik, akkor egy születésnapi bulit is keli szerveznem. O, nem, szükségtelen! Elhessegeti az ellenvetésemet, mintha nevetséges lenne, Andrew pedig csak hátradőlve figyel minket, azzal a kába vigyorral az arcán. Beadom a derekam, mert tudom, hogy Mamával nincs értelme ellenkezni. 18 Egy órával később indulunk haza, és odakinn már sötét van. Nagyon fáradt vagyok az egész napos rohangálástól és a Lily körüli izgalomtól. Lily. El sem hiszem, hogy anya leszek. Mosoly ömlik el az arcomon, ahogy belépek a nappaliba. Lehajítom a retikülömet a dohányzóasztalra, aztán levetem magam a kanapé középső párnájára, és lerúgom a cipőmet. Nem kell hozzá sok idő, és Andrew leül mellém azzal a sokatmondó kifejezéssel gyönyörű arcán. Márnát átvághattam, de tudnom kellett volna, hogy Andrew-t nem lehet.
ANDREW 3 A karomba ölelem Camrynt, és az ölembe veszem. Ott ülünk együtt; köré fonom a karomat, az államat a nyaka tövébe fúrom. Tudom, hogy bántja valami. Érzem, de egy részem fél faggatni. Miről van szó? - teszem fel végül a kérdést, és visszatartom a lélegzetemet. Megfordul, hogy a szemembe nézhessen, és a tekintete aggodalomról árulkodik. Csak félek. Mitől félsz? Egy darabig hallgat, a tekintete körbepásztázza a szobát, aztán megállapodik önmaga előtt. Mindentől - feleli. Felemelem a kezem, és az állánál fogva magam felé fordítom az arcát. Bármit elmondhatsz nekem, Camryn. Tudod, ugye? Kék szemét elöntik a könnyek, de nem fordítja el a tekintetét. Én... szóval, nem akarom, hogy úgy végezzük, mint... nos, mint sok más ember. Ó, már tudom, hová akar kilyukadni! Megragadom a derekát, és úgy fordítom, hogy szemben legyen velem. Nézz rám! - szólok rá, és megfogom mindkét kezét. Nem végezzük úgy, mint mindenki más. Kíváncsi vagy rá, hogy honnan tudom? Nem válaszol, de nem is kell. Tudom, hogy azt akarja, folytassam. Egy könnycsepp gördül le az egyik szeméből, én pedig felnyúlok, 19 és letörlöm a hüvelykujjam begyével. Azért nem, mert mindketten tudatában vagyunk a veszélynek - kezdem magyarázni. Mert a sors hozott össze minket azon a buszon Kansasben, és mert mindketten tudjuk, hogy mit akarunk az élettől. Lehet, hogy a részletekkel még nem vagyunk tisztában és ez nem is szükséges, de mindketten tudjuk, hogy milyen irányba nem akarunk menni. Elhallgatok egy pillanatra, aztán folytatom. Még mindig beutazhatjuk a világot. Csak el kell halasztanunk egy időre. És közben úgy éljük az életünket, ahogyan akarjuk. Semmi
monoton mindennapos baromság. Apró mosolyt csalok az arcára. És pontosan hogyan fogjuk ezt elkerülni? - kérdezi. Összefonja a karját, és önelégülten rám vigyorog. Ez az a játékos, okos tojás Camryn, akit ismerek és szeretek. Megdörzsölöm a két combját, aztán válaszolok. Ha dolgozni akarsz, megteheted. Nem érdekel, hogy hamburgert akarsz-e sütni, vagy szart lapátolni az állatkertben, csinálhatsz, amit akarsz. De abban a pillanatban, ahogy belefáradsz, vagy úgy érzed, hogy ez válik az életeddé, hagyd ott a fenébe. És ha inkább ücsörögsz ölbe tett kézzel, és nem csinálsz semmit, ezt is megteheted, ahogy már korábban is mondtam. Tudod, hogy bármi történjen is, én gondoskodom rólad. Tudom, mi következik, ezért felkészülök rá. És valóban, Camryn rám néz, majd vitatkozni kezd. - Nincs az az isten, hogy csak ücsörgők ölbe tett kézzel, és hagyom, hogy gondoskodj rólam! Annyira izgató, amikor a nagy függetlent játssza! Nos, rendben van. Amit csak akarsz - mondom, és megadón felemelem a két kezem. - De azt akarom, hogy megértsd, engem nem érdekel, mit csinálsz, amíg az boldoggá tesz. És veled mi lesz, Andrew? Nem mondhatod nekem, hogy ne aggódjam az élet monotóniája miatt, miközben te beleveted magad, csak azért, mert el kell tartanod a babát. Ez nem tisztességes! Valami ilyesmit mondtál azon az első éjjelen is, amikor belefúrtam a fejem a combod közé. Altkor talán okozott ez számomra problémát? Mélyvörösre pirul az arca. Ennyi idő és mindaz után, amin együtt keresztülmentünk, képes vagyok elérni, hogy elpiruljon. Előrehajolok, a kezem közé fogom az arcát, és magamhoz húzom egy csókra. Mindaddig, amíg itt vagy nekem te, Lily és a zeném, addig nincs szükségem semmi másra. 20 Egy újabb könnycsepp gördül végig puha arcán, de ezúttal már mosolyog. ígéred? - kérdezi. Igen, ígérem felelem határozottan, és megszorítom a két kezét. Hagyom, hogy a komoly kifejezés leolvadjon az arcomról, és újra rámosolygok. Sajnálom mondja, és megadón felsóhajt. Nem tudom, mi a baj velem újabban. Egyik nap csupa mosoly vagyok, és minden tökéletes, aztán hirtelen, a semmiből elönt a szomorúság.
Halkan felnevetek. Fejbe kólint a hangulatváltozás. Szokj hozzá! A szája enyhén elnyílik, és ő is nevetni kezd. Nos, azt hiszem, így is lehet mondani. Hirtelen abbahagyja a nevetést. Hallottad ezt? Öszszehúzza a szemét, ahogy a fülét a hang forrása felé fordítja. Én is hallottam, de úgy teszek, mintha nem tettem volna. 21
Ó, nagyszerű! szólalok meg. Azt ne mondd, hogy a terhesség skizofréniát is okoz! Gyengéden rácsap a mellkasomra, aztán kimászik az ölemből. Nem, ez a telefonod - mondja, miközben átmegy a kanapé mögé. - Azt hittem, hogy lemerült. Nem... Csak lenémítottam és eldugtam, hogy ezt gondold. Legalábbis azt hittem, hogy lenémítottam. Azt hiszem, hogy a telefonodon ücsörögsz jegyzi meg. Felállók, és hülyének tettetve magam körbetapogatózom a párna alatt. Végül előhúzom a telefont, és látom, hogy Natalie képe (pontosabban egy hiénáé, mert szerintem ez jelképezi őt a legjobban) néz ránk a kijelzőről. A francba! Ez kínos lesz. Camryn a készülékért nyúl, amikor meglátja Natalie nevét. Mióta hívogat téged Natalie? kérdezi, és kikapja a telefont a kezemből. Igen, tényleg kínos, mert egy csöppet sem látszik féltékenynek. Hanem vigyorog! Felkapom a kezem, és idegesen megvakarom a tarkómat. Kerülöm a szemkontaktust, de próbálom visszavenni tőle a mobilt. O, azt már nem! mondja nevetve, és ellép a kanapétól. Gyerünk, add ide a telefont! Kötekedik velem. Átugrom a kanapén, hogy elkapjam. Kinyújtja felém a szabad kezét. - Óvatosan! Terhes vagyok, és fájdalmat okozhatsz! vigyorogja. Ó, szóval kijátssza a törékeny vagyok kártyát. Ördögi nőszemély! Megnyomja a hívásfogadás gombot, és a füléhez emeli a telefont, s közben végig vigyorog. Feladom. Pocsék vagyok ezekben a dolgokban. Ó, helló, Natalie szól bele a készülékbe Camryn, és vidám tekintetét egy pillanatra sem veszi le rólam. A hátam mögött találkozgatsz a pasimmal? Megrázza a fejét Natalie válaszára. Camryn nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy mi folyik itt, vagy legalábbis elég pontos elképzelése van róla, mert tudja, hogy soha nem csalnám meg, különösen nem a legjobb barátnőjével. Csinos a csaj, de, hát igen, olyan, mint egy valóságshowbeli vonatkatasztrófa. Camryn kihangosítja a telefont. Ki vele, ti ketten! parancsol ránk. Hm... ah... Natalie-nek csak ennyire telik.
Natalie életében először nem tudja, mit mondjon. Meg vagyok döbbenve! - Camryn kérdőn rám néz. Bocs, Andrew! kiáltja Natalie. Nem a te hibád - nyugtatom meg. - Bekapcsolva felejtettem a csengőhangot. Camryn türelmetlenül megköszörüli a torkát. Meglepetésnek szántuk mondom összeráncolt homlokkal. Igen! Esküszöm, hogy nem kefélünk! Magamban összerándulok Natalie megjegyzésére, Camryn pedig átkozottul igyekszik visszatartani a nevetést, de mivel ő már csak olyan, amilyen, nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem arra, hogy kínozza azokat, akiket szeret, bár a szándékai a lehető legártatlanabbak. Nem hiszek neked, Nat - közli érdes hangon. Hah? Natalie hangja teljes döbbenetről árulkodik. Mióta tart már ez? folytatja a faggatózást Camryn, és nagyon meggyőző. Körbesétál a szobában, leteszi a telefont a dohányzóasztalra, aztán összefonja a karját a mellén. Cam... Esküszöm az élő istenre, hogy szó sincs semmi ilyesmiről. O, istenem, soha, soha, de soha nem tennék veled ilyesmit! Persze Andrew vadítóan klassz pasi, igen, azt abszolút elismerem, és lecsapnék rá, mint Joseph Morganre, ha nem lennétek együtt, de... Vettem, Nat. Camryn hála istennek leállítja, mielőtt belevágna a Natalietirádába, ahogyan Camryn nevezi. Tényleg? kérdezi Natalie óvatosan, és még mindig össze van zavarodva, amin egyáltalán nem csodálkozom. Camryn ismét felveszi a telefont, és elém tartja a kijelzőt, miközben némán azt kérdezi: Ez komoly? Nyilvánvalóan a hiéna képére érti. Vállat vonok. Szóval, miről van szó valójában? - kérdezi mindkettőnktől, félretéve a tréfát. Camryn szólalok meg, és elindulok feléje. - Tudom, hogy hiányzik az otthonod. 23 Már egy ideje tisztában vagyok vele, ezért néhány hete megszereztem Natalie számát a telefonodból, és elhatároztam, hogy felhívom őt. Camryn összehúzza a szemét. Visszavezetem a kanapéhoz, és leültetem magam mellé. Igen, felhívott, elmondta, mikor csinálják az ultrahangot, és azt, hogy szerinte talán szeretnék... - Natalie elharapja a mondat végét, várja, hogy én áruljam el, mi volt a meglepetés.
Arra gondoltam, talán szeretne szervezni neked egy babaköszöntőt, ha kiderül, fiunk lesz-e, vagy lányunk. Próbáltam anyukádat hívni elsőként, de valószínűleg még Cozumelben volt. Camryn bólint. - Igen, akkoriban ott lehetett. De anyukád teljes szívvel benne van most már szólal meg Natalie hangja az apró hangszóróból. O és én együtt szervezkedtünk a hátad mögött. Nem bírtam kivárni, hogy a fiúcskád felhívjon végre a hírrel, ezért én csörögtem rá, és most már mindent tudsz, a meglepetést pedig tönkretettük! Nem, dehogy, Nat, egyáltalán nem tettük tönkre vigasztalja Camryn. Felveszi a telefont az asztalról, a szájához emeli, aztán hátradől. Még jobb is, hogy tudok róla, mert így mostantól izgatottan várhatom, mikor megyünk vissza Észak-Karolinába. Hát, nem kell sokáig várnod szólalok meg mellette, mert péntek délután indulunk. Camryn szeme elkerekedik, széles mosoly ömlik el az arcán. Azt hiszem, éppen erre volt szüksége. Két másodperc alatt előtűnt a boldog lány a honvágytól szenvedő helyén. Szeretem őt ilyennek látni. Hamarabb meg kellett volna ezt tennem. Négy hónapos terhesség azonban egy kicsit még korai a babaköszöntőhöz jegyzi meg Camryn. Nem mintha panaszkodni akarnék. Lehet - feleli Natalie. De kit érdekel? Hazajössz! Igen, arra gondoltunk, miért ne ütnénk két legyet egy csapásra - jegyzem meg. Hát, izgatott vagyok. Mindkettőtöknek köszönöm! mondja Camryn vigyorogva. Szóval... Mi a nagy hír? kérdezi Natalie. Camryn egy hosszú, kínzó másodpercig visszatartja az információt, mert tudja, hogy ezzel az őrületbe kergeti Natalie-t, aztán közli: Kislány! Natalie akkorát sikít, hogy összerezzenek, az arcom megrándul. 24 Tudtam! visítja. Normális körülmények között ilyenkor vonulnék vissza a lány buliból, csinálnék egy szendvicset, lezuhanyoznék vagy ilyesmi, de most nem szabadulhatok ilyen gyorsan a horogról. Részese voltam a nagy titoknak, ezért úgy vélem, egy kicsit még maradnom kell, hogy hallgassam a beszélgetést. Annyira izgatott vagyok, Cam. Tényleg, el sem tudod képzelni, mennyire. Valójában elég jól el tudja képzelni jegyzem meg.
Camryn figyelmeztetőn rám néz. Köszönöm, Nat. Én is izgatott vagyok. Már el is döntöttük, mi legyen a neve. Hát, igazából Andrew választotta. - Micsoda? - kérdezi Natalie fahangon. - Úgy érted, hogy tényleg... ő választotta ki a nevet? Úgy mondja ezt, mintha ez rettenetesen veszélyes lenne. Hogyhogy, minden nő azt hiszi, hogy a férfiak csak hülye neveket választhatnak, vagy mi a szar? - Lily Marybeth Parrish - jelenti ki Camryn büszkén. Megnyugtat a tudat, hogy a csajomnak a jelek szerint tényleg annyira tetszik a név, mint nekem, és nem csak megjátssza magát, hogy ne bántsa meg az érzéseimet. O, istenem, ez nekem is tetszik, Cam. Andrew, jó munkát végeztél! Nem mintha szükségem lett volna Natalie jóváhagyására, de attól még vigyorgok, mint egy kölyök, hogy még neki is tetszik. CAMRYN 25 4 A tegnapi kimerítő nap volt. Jó értelemben. Mindenfelől jó hírek érkeztek, és még mindig szédülök tőlük. így csak még izgalmasabb lesz a mai este a kedvenc houstoni bárunkban. Andrew és én valamivel több mint egy hónapja kezdtünk el játszani néhány itteni bárban,
és imádom. Mielőtt megismertem Andrew-t, soha nem képzeltem volna, hogy élőben lépek fel szórakozóhelyeken. Még csak meg sem fordult a fejemben soha. De amióta belekóstoltam a dologba New Orleansban, egy egészen új világ tárult ki előttem. Természetesen jórészt azért élveztem, mert Andrew ott volt velem, és ez még ma is igaz. Kétlem, hogy nélküle képes lennék folytatni. Nem magát a fellépést élvezem leginkább; azért szeretem ezt, mert vele lépek fel. Egy ideje már beszéltünk arról anyuval, hogy néhány nap múlva hazamegyek, és nagyon izgatott, hogy újra láthat. Rogerrel stoppal mentek le Mexikóba! Először kiakadtam, amiért nem lehettem velük, de most, hogy volt időm alaposabban végiggondolni a dolgot, már nem zavar. Spontán ötlet volt. Megtették, amire a szívük mélyén vágytak. Az Andrew-val töltött idő alatt megtanultam, hogy spontán módon viselkedni és kiszabadulni a taposómalomból gyakran jó dolog. Végül is, nem lennénk ma 26
együtt, ha én magam első kézből nem tapasztalom meg, hogy mit jelent a spontaneitás. Ami az esküvőnk időpontját illeti, nos, azt még nem tűztük ki. Egyik éjjel beszélgettünk erről, és megegyeztünk abban, hogy akkor házasodunk össze, amikor és ahol megfelelőnek találjuk. Nincs dátum. Nincsenek tervek. Nincs ötezer dolláros ruha, amelyet csak egyszer vennék fel életemben. Nincsenek a dekorációhoz illő virágok. Nincsenek tanúk és koszorúslányok. Már a gondolattól feszültek leszünk mindketten. Akkui házasodunk majd össze, amikor készen állunk iá, es mi ml két len tudjuk, hogy a várakozás nem azt jelenti, hogy nem vagyunk biztosak magunkban. Mindketten ezt akarjuk, ehhez kétség sem férhet. Hallom, hogy Andrew a kulcsaival matat a lakásajtónál, és eléje megyek. Felugróm, a lábammal szorosan átfogom a derekát, és szenvedélyesen szájon csókolom. A lábával berúgja az ajtót, a karjába zár, és nem húzódik el a csóktól. - Ezt mivel érdemeltem ki? - kérdezi, és elhúzódik. - Csak izgatott vagyok. Elmélyednek az arcán a gödröcskék. A nyakába kapaszkodom, ahogy végigcipel a nappalin, be a konyhába. - Azt kívánom, bárcsak hamarabb hazavittelek volna - mondja, miközben letesz a bárpultra. Lelógó lábam közé lép, a kulcsot a pultra hajítja. - Fölösleges a bűntudat - nyugtatom, és puszit nyomok a szájára. - Biztos vagyok benne, hogy ha sokáig maradok Észak-Karolinában, akkor hiányozni fog Texas. Elmosolyodik, de látszik rajta, hogy nem győztem meg. - Nem kell most határoznod mondja, de azt akarom, hogy te döntsd el, hol fogunk élni, és nem akarom, hogy miattam válaszd Texast. Szeretem az anyámat, de nem lesz olyan honvágyam, mint neked. - Miből gondolod ezt? - Mert egy jó ideig éltem egyedül feleli. Neked nem volt erre lehetőséged, mielőtt eljöttél Raleigh-ből. Elvigyorodik, kissé hátrább lép, és folytatja. - Ráadásul tombolnak benned a hormonok, megbolondítanak, meg minden, így hát boldogan megteszem, amit csak mondasz, és vitatkozni sem fogok. Játékosan feléje rúgok, de készakarva elhibázom. Előrehajol, felemeli az ingem alját, aztán meleg ajkát a hasamra szorítja. - Mi lesz Billy Frankkel? kérdem, mikor felegyenesedik. fia megint itt hagyod,
lehet, hogy többé nem vesz vissza. Andrew felnevet, aztán megkerüli a pultot, hogy a szekrényekhez lépjen. Megfordulok ültömben, hogy lássam az arcát, a lábamat most a másik oldalon lógatom le. - Billy Frank időről időre a főnököm tizenhat éves korom óta - mondja, miközben kivesz a szekrényből egy doboz gabonapelyhet. - Szinte családtagnak számítok, ez nem egy átlagos autószerelői állás. Nekem nagyobb szükségem van rá, mint neki rám. - Miért csinálod még mindig? - kérdezem. - Mit, az autószerelést? Bólintok. Tejet önt a gabonapehelyre, aztán visszateszi a dobozt a hűtőbe. - Szeretek autókon matatni - válaszol, aztán hatalmas adag pelyhet lapátol be, és teli szájjal folytatja. Olyan, mint egy hobbi, azt hiszem. Ráadásul szeretem, ha folyamatosan érkezik némi pénz a bankszámlámra. Jelentéktelennek érzem magam amiatt, hogy még mindig nincs állásom. Megérzi, ahogyan minden mást is. Lenyeli a falatot, és a kanállal rám mutat. - Ne csináld ezt! Érdeklődve nézem, úgy teszek, mintha nem tudnám, milyen könnyen rajtakapott. Leül a mellettem lévő bárszékre, a cipőjét felteszi a lábtartóra. Ugye tudod, hogy dolgozol? kérdezi, miközben oldalról rám pillant. - Múlt héten négyszáz dollárt söpörtünk be, amikor Levy snél játszottunk. Négyszáz egy éjszaka alatt nem rossz. Tudom felelem. Csak ez nem tűnik munkának. Könnyedén felnevet, megcsóválja a fejét. Nem tűnik munkának, mert élvezed. És mert nincs kötött munkaidő. Igaza van, de még nem fejeztem be a magyarázatot. Ha folyamatosan úton lennénk, nem kellene lakbért és rezsit fizetni. Ha nem lennék terhes, akkor más lenne. Mély lélegzetet veszek, és rátérek a lényegre. Én is szeretnék egy hobbimunkát. Mint te. Bólint. Remek jegyzi meg, és újabb adagot tesz a szájába, miközben lazán ül a 28 bárpult mellett, a két karja között a tálkával. - És mit szeretnél csinálni? Rám mutat. A kérdésben a kulcsszó a szeretnél. Egy ideig elgondolkodom ezen, tűnődve lebiggyesztem a számat. Nos, szeretek takarítani, ezért talán kaphatnék munkát egy szállodában kezdem. Vagy szerezhetnék egy kellemes kis állást egy Starbucksban vagy hasonló helyen. Megrázza a fejét. Nem hiszem, hogy szeretnél szobákat takarítani - vélekedik. - Anyu csinálta, mielőtt apu belevágott volna az üzletbe. Az emberek mocskos dolgokat hagynak
maguk után. Összerázkódom. - Rendben, majd kitalálunk valamit. Mihelyt Raleigh-be érünk, keresek valami munkát. Andrew kanala megáll a tálka fölött. Szóval akkor úgy döntöttél, hogy visszaköltözünk? ANDREW 5 Nem azt akartam, hogy így megmerevedjen az arca. Eltolom az útból a tálkát, és közelebb húzom őt magamhoz a pulton. Meztelen lábára fektetem a karomat, és a legőszintébb mosolyomat villantom rá. - Részemről rendben van, bébi. - Biztos vagy benne? 29 Igen, határozottan. Előrehajolok, és megpuszilom a bal combját, aztán a jobbat. - Elmegyünk a hét végén a babaköszöntőre, visszajövünk ide, és elkezdünk csomagolni. Megragadja a két kezemet. De miután elköltöztünk, mindenképpen vissza kell jönnünk februárban a köszöntőre, amit anyukád szervez. Az egész arcomon elömlik a mosoly. Jó tervnek tűnik felelem, és egyáltalán nem lep meg, hogy figyelembe veszi az anyám érzéseit. - Akkor ezt megbeszéltük. Raleigh lesz az
új otthonunk. Legalábbis addig, míg meg nem unjuk. Camryn boldogabb most, mint mikor az ajtóban köszöntött. Kinyújtja a karját, és átöleli a nyakamat. Felállók, felemelem, csini popsijánál fogva tartom. Bocs a gabonapehely miatt mondja. - Hah? Zavartan lesüti a szemét. - Fogadok, hogy amikor arról 30
ábrándoztál, hogy megnősülsz, azt képzelted, hogy a feleséged olyan kajákat főz majd, hogy Ramsay séf elájulna a gyönyörtől. Hátravetem a fejemet, úgy nevetek. - Nem, igazából soha nem gondolkodtam ilyesmin vallom be. Az arcunk csak centiméterekre van egymástól. - De ami a gyönyörtől való elájulást illeti, higgy nekem, abban nincs hiba. Megszorítja a combjával a derekamat, az arca elvörösödik. Megpuszilom az orra hegyét, aztán belenézek gyönyörű szemébe. Lehunyom a szemem, és érzem mentolos leheletét a számon. A nyelve finoman megérinti az alsó ajkamat, könyörögve, hogy engedjem be. A világ legkönnyebb dolga engedelmeskedni; a nyelvünk hegye összeér, aztán szenvedélyesen megcsókolom, a karomba szorítom a testét. Beviszem a hálószobánkba; közben nem szakítom meg a csókot, és egy órán keresztül szeretkezem vele, míg indulnunk nem kell Houstonba. * * * Pénteken dél körül száll le a gépünk Észak-Karolinában, és Camryn szeme máris ragyog. Négy hónap alatt csak másodszor jár otthon. Begyűjtjük a csomagjainkat, aztán kilépünk a napsütésbe. Natalie és Blake kijött elénk. És akár csak az első találkozásunkkor, felkészülök rá, hogy szembesüljek Camryn legjobb, ám egyúttal hiéna barátnőjével. - Annyira hiányoztál, Cam! Natalie megöleli Camrynt. Blake - lehet, hogy a móka kedvéért Szöszinek fogom hívni Natalie mellett ácsorog, a kezét mélyen a zsebébe dugja, a válla előregörnyed, lebarnult arcán széles, bugyuta mosoly. Lerí róluk, ki viseli a nadrágot kettőjük közül. A srácot rendesen kordában tartják. Magamban jót mulatok. Szerencsétlen. Nem mintha én olyan nagyra lehetnék magammal... - Andrew! Natalie elém lép, én pedig felteszem láthatatlan bolondvédő páncélomat, miközben viszonzom a kéretlen ölelést. Oké, az igazság az, hogy nem nagyon kedvelem Natalie-t. Nem utálom őt, de az a fajta lány, akivel eszembe sem jutna szóba állni, ha nem lenne Camryn. És amit Camrynnel tett, mielőtt Camryn felszállt arra a buszra, az kibaszottul rossz ízt hagyott a számban. Nem vagyok haragtartó, de óvatosságra int, hogy egyáltalán képes volt ilyesmire. Nagyon nehezen vettem rá magam azon a bizonyos napon, két héttel ezelőtt, hogy felhívjam, és elmondjam neki, mikor megy Camryn ultrahangra, meg a többi dolgot. De Camryn miatt tettem, és nekem csak ez számít. Jó újra látni téged, Blake mondja Camryn, és barátian megöleli őt.
Mindent tudok Blake-ről is, azt, hogy először Camryn iránt érdeklődött, aztán később összeszűrte a levet Natalie -vel. S bár vonzódott Camrynhez, mielőtt megismerkedtünk, a sráccal szerintem nincs semmi gond. Kezet rázunk. - O, istenem, hadd lássalak! - kiált fel Natalie. Felhúzza az inget Camryn hasán, mindkét tenyerét ráfekteti és vigyorog. Aprócska, sikításszerű hang hagyja el Natalie ajkát, és azon kapom magam, hogy eltűnődöm, vajon hogyan képes egy emberi test ilyesmit kiadni magából. Natalie néni vagy Natalie keresztanyu leszek! Hm, mi lenne, ha egyik sem? Camryn mosolyogva bólogat, és nagyon vigyázok, hogy ne árasszak magamból semmiféle negatív energiát, amelyet észlelhetne. A legkevésbé sem akarom elrontani a hazatérés felett érzett örömét azzal, hogy a tudomására hozom: csak a kedvéért viselem el a legjobb barátnőjét. CAMRYN 32 6 Eszak-Karolina Remekül sikerült a babaköszöntő, amelyet anyukám és Natalie szervezett. A végére lett egy
vadonatúj kiságyam, egy babakompom, egy hintám, egy etetőszékem, két babakádam a biztonság kedvéért egy rózsaszínű és egy kék, kábé kilencszáznyolcvannégy pelenkám ami rettenetesen soknak tűnik, egy csomó flakon babasamponom, hintőporom és valami Majompopsi elleni izé, ami nagyon aggasztóan hangzik, és... Nem is emlékszem az összes holmira, és némelyikről fogalmam sincs, hogy micsoda. Ahogy a többiek körében üldögélek a szobában, egy idő után úgy érzem, hogy kezd elegem lenni, de boldog mosolyt erőltetek az arcomra. Kész vagyok véget vetni ennek a találkozónak, és hosszú, forró fürdőt venni. Még két óra telik el csigalassúsággal, és végre mindenki elment, Natalie-t kivéve, aki a fürdőkádban talál rám, gyöngyöző habok között. Cam? szólít a fürdőszobaajtó másik oldaláról. Néhányszor halkan bekopog. Gyere be! Kinyílik az ajtó, és Natalie bekukucskál. Nem most lát először meztelenül. Lehuppan a vécé fedelére. Szóval, akkor ez már hivatalos jegyzi meg vigyorogva. A terhességtől megnőnek a cicik. Túloz, mint mindig. Kiveszem a kezem a víz alól, és lefröcskölöm. - Jól érzed magad? - kérdezi, félretéve a tréfát. - Kimerültnek látszol. Terhes vagyok válaszolom kereken. Igaz, de, Cam, szarul nézel ki. Kösz. Hátranyúlok, és megigazítom a csatot, hogy ne legyen vizes a hajam, aztán ráfektetem a karomat a kád szélére. Nem kellene ragyognod? Ezt mondják a terhes nőkről. Vállat vonok, aztán nemet intek a kád hátuljára támasztott fejjel. Tompa fájdalom hasít a derekamba, de olyan gyorsan megszűnik, ahogyan jött. Grimaszt vágok, és kényelmesebben elhelyezkedem. Biztos, hogy jól vagy? Aggódóbbnak tűnik, mint indokolt lenne. 33 Fájdalmak és sajgások. Semmi komoly. Úgy gondolom, egyre rosszabb lesz majd. Mármint a fájdalmak és sajgások. Nem értem, miért tartom szükségesnek, hogy tisztázzam ez utóbbit; talán csak azért, hogy tudja, nem másra gondoltam. Még mindig nem jelentkeztek a reggeli rosszullétek? faggat. Bármikor szívesen elcserélem egy kis hátfájásra a hányást.
Nem felelem. De ne kiabáljuk el, Nat. Bevallom, ha választani lehetne, én is inkább a fájdalmat választanám a hányás helyett. És egyelőre úgy tűnik, hogy azt is kapom. Azt hiszem, azon szerencsések egyike vagyok, akiket elkerültek a reggeli rosszullétek. És semmi furcsa dolog után sem vágyódom. Szóval, vagy torzszülött vagyok, vagy kamu az egész az a sok duma a savanyú uborkáról és a fagyiról. 34
Egy idő után kimászom a kádból, magam köré tekerek egy törülközőt, és búcsúképpen megölelem Natalie-t. Keresztben fekszem az ágyamon, és visszaemlékezem, milyen kényelmes is volt mindig. Nem nagyon hiányzik nekem ez a szoba, és egyáltalán nem vágyom vissza a régi életembe. Nem. Még mindig a régi élet az, amelyet szeretnék elkerülni, és éppen ez volt a fő oka annak, hogy haboztam, visszajöjjek-e vagy ne. Hiányzott az anyukám és Natalie, és el kell ismernem, hogy általában Észak-Karolina is. De nem abban az értelemben, hogy itt akarnék élni, mint korábban. Megvolt rá az okom, hogy elmenekültem ettől az életformától, és nem áll szándékomban visszaiszkolni. Ahelyett, hogy elmennék mulatni Natalie -vel és Blake - kel, úgy döntök, hogy itt maradok, és korán ágyba bújok. Iszonyúan kimerültnek érzem magam, mintha a testemből gyorsabban szivárogna el az energia, mint általában, és a hátfájás sem szűnt meg. Az elmúlt órákban hol felerősödött, hol gyengült. Andrew bemászik mellém az ágyba. Az oldalára fordul, a fejét a kezére támasztja. - Ügy érzem, valami olyasmit teszek, amit nem lenne szabad azzal, hogy itt vagyok veled a gyerekkori szobádban. - Vigyorog. Bágyadtan rámosolygok, és mélyebben bebújok a takaró alá. Csak picit van hideg odakinn, de én majd megfagyok. Felhúzom a takarót az államig, szorosan megmarkolom a bolyhos anyagot. Ha apám itt lenne - jegyzem meg kuncogva, akkor Colé szobájában aludnál. Közelebb csúszik hozzám, az egyik karját ráteszi a derekamra. Először úgy tűnik, mintha ki akarná használni, hogy végre egyedül vagyunk, de az arckifejezése megkeményedik, elveszi a karját a derekamról, és az ujjait végighúzza a hajamon. Oké, most már kezdek aggódni miattad - vallja be. Furcsán viselkedsz, amióta megjöttem Blake-kel. Mi a baj? Közelebb bújok hozzá, mielőtt válaszolnék. Te és Natalie! - Ránézek; alig néhány centiméter választja el egymástól az arcunkat. O, szóval ő is észrevette? kérdezi. Bólintok. - Csak a hátam fáj, és általában szarul érzem magam, de nem veszitek figyelembe az állapotomat. Az arcára erőltet egy halvány mosolyt. Talán el kellene menned az orvoshoz, hogy megnézzen. Kedvesen megrázom a fejem. Nem vagyok olyan paranoiás, mint egyesek, akik minden apróság miatt berohannak a kórházba. A múlt héten voltam orvosnál. Minden rendben
van. Még a doki is ezt mondta. Közelebb hajolok, finoman megpuszilom a száját, és mosolygok, hogy megnyugtassam. Visszamosolyog, aztán visszahúzza a takarót, hogy hozzám bújhasson. A másik oldalamra fordulok, háttal neki, ő pedig hozzám simul a meleg testével, és átkarol. Olyan finom meleg, hogy szinte elolvadok, és tudom, hogy perceken belül elalszom. Érzem a leheletét a nyakamon, ahogy csókolgatja. Behunyom a szemem, és magamba szívom őt, az illatát, amely után állandóan sóvárgok, a karja és a lába keménységét, a bőréből áradó forróságot. Őszintén kétlem, hogy valaha is képes lennék nélküle elaludni. Ha rosszabbodik a helyzet szólal meg nyugodt hangon mögöttem, akkor jobb lesz, ha azonnal szólsz. Nem akarom, hogy egyike légy azoknak a makacs embereknek, akik akkor sem mennek el orvoshoz, amikor pedig tudják, hogy valami nem stimmel. Kissé feléje fordítom a fejem, és tréfálkozó képet vágok. Ó, csak nem arra a valakire gondolsz, aki nyolc hónapig nem volt hajlandó orvoshoz menni, mert biztos volt benne, hogy nem lehet megműteni az agydaganatát? Felsóhajt, és megérzem a forró leheletét a vállamon. Meg akartam nevettetni, de úgy tűnik, nem találja ezt viccesnek. Csak ígérd meg nekem kéri, és gyengéden megszorítja a karomat. Ha még jobban fáj, vagy valami szokatlan jelentkezik, akkor szólsz nekem, és bemegyünk a kórházba. Beadom a derekam, de nem azért, mert meg akarom nyugtatni, hanem azért, mert igaza van. Soha nem voltam még terhes, így aztán annyit tudok csak arról, hogy mi a normális ilyenkor és mi nem, mint bármelyik első gyerekét váró nő. Vasárnap délután van, és azt hiszem, semmi másra nem volt tegnap szükségem, csak egy jó alvásra. Ma kicsit jobban érzem magam, és a hátfájás is megszűnt. Felöltözöm, és előre összecsomagolok, hogy minden készen legyen, mire Andrew-val ma éjszaka távozunk, hogy elérjük a gépet vissza, Texasba. De mielőtt elutaznánk, egy csajos napot töltök Natalie-vel, és már nagyon várom. Biztos nem bánod, hogy Blake-kel lógj? kérdezem, ahogy Andrew lehúzza a hasán 36 a tengerkék pólót. A tükör előtt áll, hogy megigazítsa a haját, már ha annak lehet nevezni, amikor valaki végighúzza az ujjait a tincsein. Soha nem izgatta különösebben, hogyan néz ki a haja, csak az volt a fontos, hogy ne álljon fel ott, ahol nem kéne. Szembefordul velem. - Nem bánom feleli. - Blake elég jó srác. Biliárdterembe megyünk, és játszunk egy kicsit. Mögém lép, átkarolja a derekamat. - Ne aggódj miattam! Csak érezd jól magad Natalie-vel!
Könnyedén felnevetek. Tudod, ki fog nyírni, ha rájön, milyen képet tettél fel a nevéhez a telefonodra. Andrew szélesen elvigyorodik. Nagyon bátor vagy, Camryn Bennett. Megfogja a vállamat, és drámai arccal megcsóválja a fejét. Agyonnyomna a személyiségének a súlya, ha egy óránál többet kellene eltöltenem vele egy 7 4'
szobában. Lehet, hogy akkor átszúrnám a dobhártyámat egy ceruza hegyével. Kirobban belőlem a nevetés, és keményen nekinyomom a kezemet a mellkasának. Olyan gonosz vagy! Igen, igen, az vagyok feleli széles vigyorral az arcán. Előrehajol, az ajkát a homlokomra tapasztja. Én jobbattudok, és gyengéden megmarkolom az ingét, magamhoz húzom, és megcsókolom. Csak hogy tudd, még van időnk. Zöld szeme végigpásztázza az arcomat és a számat félig lehunyt szemhéja alól, aztán újra megcsókol, majd a fogával megcibálja az alsó ajkamat. Egy csudát van! hallom Natalie hangját a szobám ajtajából. Megszakítjuk a csókot, és mindketten egyszerre fordulunk meg, hogy lássuk, ahogy ott áll, összefont karral, az ajkán féloldalas mosoly. Hosszú, sötét haja a vállára omlik. Azon tűnődöm, vajon mennyit hallott. Andrew lopva a szemét forgatja az erőszakosságán. Szegény fiú! Mi mindenre képes értem! Natalie beballag a szobába, majd ledobja magát az ágy végébe. Nyilvánvalóan nem hallott semmi terhelőt, különben már a tudtunkra adta volna. Hangosan összecsapja a két kezét, aztán felkiált. Csitt-csatt! Pedikűr, manikűr és mindenféle csodakezelés vár ma ránk! Andrew arckifejezéséből úgy látom, a legszívesebben elküldené őt a fenébe. Figyelmeztetőn rámeresztem a szemem, hogy ne szóljon egy szót se, Andrew pedig csak mosolyog, és összeszorítja a száját. Jobban érzed magad? kérdezi Natalie. Belebújok Rockét Dog papucsomba, vagy, ahogy Andrew hívja, a legrondább lábbelibe, amelyet életében látott, aztán fésülni kezdem a hajam. Igen, tényleg jobban érzem magam - felelem, és,i tükörben ránézek. Még nem az igazi, de jobb, mint tegnap volt. Tegyél nekem egy szívességet, és tartsd rajta a szemed kéri Andrew Natalie-t. Ha fájdalomról kezd panaszkodni, vagy ilyesmi, akkor csörögj rám, rendben? Natalie bólint. - Hát persze. Nem most fordulna elő először, hogy a csaj nem vesz tudomást egy egészségi problémáról. Tavaly két napig nyögött és sóhajtozott, mert fájt a foga annyira idegesítő volt, mielőtt hajlandó volt elmenni az orvoshoz. Hé, én is itt vagyok! közlöm, és megáll a kefe a kezemben. Natalie leint, aztán ismét Andrew-hoz beszél. Azonnal hívlak, ha egymás után 42