Előterjesztő: Prof. Dr. Torma András a Miskolci Egyetem rektora Tájékoztató a Miskolci Egyetem magyar felsőoktatásban és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében betöltött szerepéről Miskolc, 2013. szeptember
2 A felsőoktatás rövid bemutatása: Ma Magyarországon 69 felsőoktatási intézmény működik. Az intézmények jelentős százaléka a fővárosban működik, s az elmúlt évek oktatás politikája ( az azonos szakokon bevezetett egységes pontszám ) megnehezítette a vidéki intézmények beiskolázását. A diákok örömmel választották a nagyobb iskolavárosok, főváros intézményeit, ahol sokszínűbb a kulturális élet, jobbak a szórakozási lehetőségek. Emiatt a vidéki intézményeknek, beleértve a Miskolci Egyetemet, meg kell küzdeni a helyi fiatalokért, hogy ne hagyják el szülőföldjüket, ha olyan szakon kívánnak továbbtanulni, mely a megyében vagy a felsőoktatási intézményében is megtalálható. Bizonyítható tény, hogy azon diákok, akik a fővárosban folytatják tanulmányaikat, csak elenyésző %-uk tér vissza szülőföldjére. ( Ezért érezhető, hogy a megye kis településein egyre kevesebb az általános iskolai tanító, védőnő. Megüresedett, be nem töltött álláshelyek vannak, lesznek. ) A beiskolázási nehézségek mellett a felsőoktatási intézményeknek meg kell küzdeniük a gazdasági válság okozta kormányzati forráskivonással is. Közel 2 évtizeddel ezelőtt a lakosság mintegy 8 %-a volt diplomás, mely arányszám a Bolognai folyamat eredményeként 42 %-ra nőtt. A felsőoktatás finanszírozottsága messze elmarad az Európai Uniós átlagtól ( Jelenleg a teljes GDP 1,5 és 3 % között változik ). Magyarországon ez jelenleg a teljes GDP 0,5%-a. A Miskolci Egyetem rövid bemutatása: A Miskolci Egyetem jogelődjét 1735-ben III. Károly magyar király (aki VI. Károly néven német-római császár is volt) alapította Selmecbányán. Miskolcon, a jelenlegi Campus területén 1949 ben kezdte meg az Intézmény a működését Nehézipari Műszaki Egyetem néven. Az Universitas jelleget erősítve az évek során a 3 alapkarhoz ( Bányamérnöki Kar, Kohómérnöki Kar, Gépészmérnöki Kar ) újabb karokat alapított az intézmény. ( Állam és Jogtudományi Kar, Gazdaságtudományi Kar, Bölcsészettudományi Kar, Egészségtudományi Kar és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet ) A Miskolci Egyetem karai alapításuk sorrendjében: 1949 Nehézipari Műszaki Egyetem megalapítása Miskolcon (Bányamérnöki, Kohómérnöki és Gépészmérnöki Kar) 1985 Állam- és Jogtudományi Kar megalapítása 1990 Gazdaságtudományi Kar megalapítása
3 1997 Bölcsészettudományi Kar létrehozása 1997 Bartók Béla Zeneművészeti Intézet 1998 Alkalmazott Kémiai Kutató Intézet 2000 Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar Sárospatak (az iskola gyökerei 1531-ig nyúlnak vissza) 2001 Egészségtudományi Intézet 2005 Egészségtudományi Kar A karok szakjainak rövid felsorolása: Műszaki Földtudományi Kar Alapképzések: Földrajz, Környezetmérnöki, Műszaki-földtudományi Mesterképzés: Geográfus, Hidrogeológus mérnöki, Olaj- és Gázmérnöki, Bánya- és Geotechnikai mérnöki, Földtudományi mérnöki, Környezetmérnöki, Előkészítéstechnikai mérnöki, Petroleum Engineering MSc Doktori Iskola: Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola Műszaki Anyagtudományi Kar Felsőfokú szakképzés: energetikai mérnökasszisztens Alapképzés: Anyagmérnöki szak Mesterképzés: Anyagmérnöki, Kohómérnöki Doktori Iskola: Kerpely Antal Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Gépészmérnöki és Informatikai Kar Felsőfokú szakképzés: Gépipari mérnökasszisztens (kifutó képzés) Alapképzés: Energetikai mérnöki, Gazdaságinformatikus, Gépészmérnöki, Mechatronikai mérnöki, Mérnök informatikus, Műszaki menedzser, Programtervező informatikus, Villamosmérnöki, Ipari termék- és formatervező mérnöki szak Mesterképzés: Energetikai mérnöki, Gépészmérnöki, Mérnök informatikus, Mechatronikai mérnök Doktori Iskola: Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola, Hatvany József Informatikai Tudományok Doktori Iskola
4 Állam- és Jogtudományi Kar Felsőfokú szakképzés: Jogi asszisztens Alapképzés: Igazságügyi igazgatási, Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási, Igazgatásszervező szak Jogász (osztatlan alapképzés) Mesterképzés: Közigazgatási Doktori Iskola: Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Gazdaságtudományi Kar Felsőfokú szakképzés: Idegenforgalmi szakmenedzser, Informatikai statisztikus és gazdasági tervező Alapképzés: Gazdálkodás és menedzsment, Kereskedelem és marketing, Nemzetközi gazdálkodás, Pénzügy-számvitel, Turizmus és vendéglátás szak Mesterképzés: Logisztikai menedzsment, Marketing, Master of Business Administration (magyar és angol nyelven), Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, Regionális és környezeti gazdaságtan, Számvitel, Vállalkozásfejlesztés, Vezetés és szervezés Doktori Iskola: Vállalkozáselmélet- és gyakorlati Doktori Iskola Bölcsészettudományi Kar Felsőfokú szakképzés: Gazdasági és idegennyelvű menedzser (angol/német), Titkárságvezető Alapképzés: Anglisztika, Germanisztika, Kulturális antropológia, Magyar, Pedagógia, Politológia, Szabad bölcsészet, Szociológia, Szociális munkás,történelem szak Mesterképzés: Filozófia, Fordító és tolmács, Kulturális antropológia, Magyar nyelv és irodalom, Angoltanár, Etikatanár, Filozófiatanár, Magyartanár, Némettanár, Történelemtanár, Történelem Doktori Iskola: Irodalomtudományi Doktori Iskola Bartók Béla Zeneművészeti Intézet Alapképzés: Alkotóművészet és muzikológia (2 szakirány), Előadóművészet (23 szakirány) Egészségügyi Főiskolai Kar Alapképzés: Ápolás és betegellátás, Egészségügyi gondozás és prevenció, Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus, Egészségügyi szervező szak
5 A Miskolci Egyetem Doktori Iskolái: Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola Vezető: Dr. Lakatos István, akadémikus Kerpely Antal Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Vezető: Dr. Roósz András, akadémikus Hatvany József Informatikai Tudományok Doktori Iskola Vezető: Dr. Szigeti Jenő, DSc Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola Vezető: Dr. Tisza Miklós, DSc Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola Vezető: Dr. Bragyova András, DSc Vállalkozáselmélet- és gyakorlat Doktori Iskola Vezető: Dr. Szintay István, CSc Irodalomtudományi Doktori Iskola Vezető: Dr. Kecskeméti Gábor, az MTA doktora A Miskolci Egyetem Kiválósági Központjai Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ Alkalmazott Anyagtudomány és Nanotechnológia Kiválósági Központ Mechatronikai és Logisztikai Kiválósági Központ Innovációs Gépészeti Tervezés és Technológiák Kiválósági Központ A fentiek alapján joggal leírható, hogy a tanulni vágyó fiatalok egy igazi Universitas tagjai lehetnek, ahol a képzések széles palettájáról választhatnak. Az ország egyik legszebb részén, és egyik legszebb egyetemén, a Dudujka völgyben tölthetik a gondtalan diákéveket, ahol mindent egy helyen találnak meg a Campuson. A diákjaink kiváló szakemberektől tanulhatják meg a szakma legjavát. S mégis a mi intézményünk miben nyújt többet az ország többi felsőoktatási intézményénél? Hagyományok Campus Oktatók és hallgatók viszonya Igazi Universitas Egyedülálló kutatási területek és tudományos iskolák Minőségi Díj Kiváló Egyetem Elismerő Oklevél
6 A Miskolci Egyetem szerepe Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: A Miskolci Egyetem a megye egyetlen felsőoktatási intézménye, s a megye és az intézmény kapcsolatából jól látható az erős egymásrautaltság. Mit adhat az egyetem a Megyének? Évente több, mint 10 milliárd Ft bevétel (szállás, éttermek, boltok, kisiparosok, közlekedés, stb.) Hozzájárulás Miskolc kulturális életéhez résztvevőként, nézőként szervezőként (Kutatók Éjszakája, Kocsonyafesztivál, koncertek, stb) Magasan képzett szakemberek kibocsátása felsőfokú szakképzés alapképzés mesterképzés - doktori képzés (7 Doktori Iskola ) - Gyakornokok foglalkoztatása (a diploma előtt állók esetében ez olcsó, de jól képzett munkaerőt jelent) o Vállalatok o Rendőrség o Polgármesteri Hivatal o APEH, bankok, stb - Kutatási eredmények átadása o Alapkutatatás o Alkalmazott kutatás - Magasan képzett értelmiségi szakemberek megtartása o Az itt végzett diplomások először Miskolcon keresnek munkát o BOSCH példa A kutató munka szinterei a következőek: Tanszék, intézet (kompetencia alapú) Önálló kutatóintézet Innovációs szervezetek (Mátrix-rendszer) Kooperációs Kutató Központok Regionális Egyetemi Tudásközpontok Kihelyezett Vállalati Tanszékek (összesen 8, a 9. szervezés alatt) Kihelyezett kutatóhelyek Iparral közös kutatóhelyek MTA együttműködés Kutatással, fejlesztéssel foglalkozó egyetemi tulajdonú magán cégek Technológiai Transzfer Központ
7 AZ EGYETEMI ÉS A HELYI IPARI KUTATÁSOK KÖLCSÖNHATÁSA Kutatás + Fejlesztés Laboratóriumok a helyi ipar szolgálatában (Új kezdeményezés) Közös kutatási fejlesztési tevékenységek vállalatokkal (pl. a BOSCH gyárakkal, a BorsodChem-Wanhua, TVK, Metalcontrol, TÜKI, Dunaferr, FUX Zrt., National Instruments, FESTO, stb. cégekkel) Kutatók éjszakája (a tudomány népszerűsítése) A Miskolci Egyetem mindig szem előtt tartja a következőket: a kutatásainál a nemzet és helyi ipar igényeit mindig szem előtt tartja, az oktatási feladatok kielégítése mellett a felszabaduló időben lehetővé teszi laboratóriumainak az ipar számára történő hasznosítását, a helyi vállalatokkal, gyárakkal szorosan együttműködik a gyakorlatorientált szakember képzésben (mérnök, jogász, közgazdász), a tudomány eredményeinek népszerűsítésére nagy figyelmet fordít. A felsőoktatás és gazdaság kapcsolata, az intézményben folyó K+F+I tevékenység gazdasági hatása Átfogó cél: A tudomány, a kutatás-fejlesztés és a technika legújabb eredményeinek gyors alkalmazása Az egyetem szellemi potenciáljának hatékonyságemelése Szolgáltatás nyújtása a kis- és középvállalkozásoknak A tudás- és technológiatranszfer Kutatás-fejlesztés és innováció Szakértés és tanácsadás A tudomány és a gazdaság szereplői közötti kapcsolatépítés Az ipar felsőoktatás kapcsolati formái Kutatási megbízások (működési bevételek), Közös pályázatok (átvett pénzeszközök, OTKA, NKTH, NFT stb.), Spin-off cégek alapítása, KKK, RET szervezetek alapítása, Klaszterek létrehozása, Közhasznú gazdasági társaság (kutatási eredmények hasznosítása), KKV-kal közös kutatási szolgáltatás, Részvétel a gazdaságfejlesztési programokban, Uni-Flexys, Uni-Energy, Foundry-Solid Kft.-ék
8 Gazdasággal való együttműködés hatása a képzésre Képzés kimeneti követelményei, Munkaerő- piaci helyzet, Gyakorlati képző helyek a cégeknél (FSZ, BSc), Szakképzési- és innovációs alapok, Doktoranduszok fogadása, segítése, Témák a diplomatervekhez, Hallgatói életminőség (rendezvények segítése). Kutatási, oktatási feltételek biztosítása (szakképzési alap), Karrier tanácsadás, Összefoglalás: A magyar felsőoktatás területén nemzetstratégiai prioritás a gazdasági versenyképesség, társadalmi kohézió és felzárkóztatás, valamint a fenntartható fejlődés. Országos szinten ezekre kell, hogy fókuszáljon a felsőoktatás irányítása. Ugyanakkor azonban területenként hangsúlyeltolódás tapasztalható, hiszen Borsod- Abaúj-Zemplén megyében a legfontosabb nemzetstratégiai szempontok a gazdaság fellendítése, a munkahelyteremtés, a befektetők számára vonzó környezet megteremtése és a leszakadó térségek felzárkóztatása még nagyobb jelentőséggel bírnak. A régió gazdaságának fellendítéséhez egyetlen út a munkahelyteremtés, melynek fontos előfeltétele a piacképes tudással felvértezett fiatalok kibocsátása. A Miskolci Egyetem a munkaerőpiac igényeinek felmérése, az igényeknek megfelelő képzési paletta kialakítása révén szerves részét képezi ennek a folyamatnak. A befektetők számára vonzó háttér megteremtése megfelelő szaktudás, legfrissebb tudományos ismeretek, a fejlett technológiai alapokon kialakított képzés, nyelvtudás, kommunikációs képesség elengedhetetlen ahhoz, hogy e hátrányos helyzetű megye kitörési ponttá váljon. A rendszerváltozás legnagyobb veszteseként számon tartott megyében a társadalmi felemelkedés záloga, a térséget sújtó gazdasági-társadalmiszociális problémák megoldásának egyik fontos kulcsa a felsőoktatás. Az északmagyarországi régió felemelkedése csupán a munkahelyteremtéssel, a termelés hatékonyságának növelésével, a technológiai szint emelésével lehetséges. Ehhez magasan képzett szakemberekre, elsősorban mérnökökre van szükség. Az ipar és gazdaságélénkítés nemzetgazdasági szempontjából esszenciális jelentőségű szakemberképzés országos szinten egyedülálló a Miskolci Egyetemen: pl. olaj- és gázmérnök, bányamérnök, hidrogeológus mérnök, kohómérnök-képzés csak itt folyik. Számos korszerűnek tekintett szakemberképzés elindításában a Miskolci Egyetem kezdeményező szerepet vállalt (pl. környezetvédelem, logisztika, mechatronika, nanotechnológia, stb. területén)
9 Az oktatási-kutatási funkción túl az egyetem jelentős szerepet vállal a régió fejlesztésében, közreműködik városi és regionális projektekben. Ipartelepítésnél és nagyberuházásoknál fontos telephely-választási tényezőként értékelik az egyetem jelenlétét, súlyát és szerepét. Az egyetem a régió egyik legnagyobb abszorpciós képességgel rendelkező pályázója, mely jelentős fejlesztéseket generál. Szerves része a miskolci és regionális társadalmigazdasági struktúráknak, nagyban hozzájárul a régió versenyképességének javításához. Az egyetem fontos szerepet játszik a megye közoktatás-hálózatának szakemberellátásában is: a térség speciális igényeinek kielégítése (HHH, kisebbségi és romakultúra, SNI, tehetséggondozás, fejlesztő pedagógia, stb) terén a megye kizárólag a helyben képzett tanárokra számíthat. A fővárosból többnyire nem jön vissza az, aki tanulmányait ott végezte! A térség értelmiségmegtartó ereje majdnem minden területen az egyetemen múlik. Migrációs statisztikákat figyelembe véve az egyetem a legfontosabb tényező a szürkeállomány helyben tartásának szempontjából. A régió jövedelmi helyzetét tekintve sok esetben az egyetlen alternatívát jelenti a sokszor önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott, szegény családok gyermekeinek a továbbtanulásához. A Miskolci Egyetem, mint a város egyik legnagyobb munkáltatója, jelentős szerepet tölt be a megye foglalkoztatási struktúrájában is. Nemzetközi kapcsolatai szerteágazóak, közös kutatás-fejlesztés és hallgatói-oktatói mobilitás terén az egyetem eredményei kimagaslóak. A térségbe települt multinacionális vállalatokkal, az ipari háttérrel a kapcsolat gyümölcsöző. Nemzetközi szinten is példaként említik már a BorsodChem-Wanhua vállalatcsoporttal létesített szoros kapcsolatot, melynek eredményeként Kína Központ nyílt az egyetemen, s a Wanhua ösztöndíj-lehetőséget ajánlott fel a hallgatóknak, melynek értelmében több hónapos kinti kutatásra, tudományos munkára nyílik lehetőség, s a diploma megszerzése után a BorsodChem munkalehetőséget kínál a végzetteknek. További kínai befektetők számára is ösztönző lehet a kialakítás alatt álló Konfúciusz Intézet és az a környezet, melyet a Miskolci Egyetem teremt a kínai nyelv és kultúra népszerűsítése révén régiónkban. A Miskolci Egyetem a magyar felsőoktatás elmúlt évtizedben tapasztalható mennyiségi alapú növekedése ellenére mindvégig a minőség megtartására, valamint fejlesztésére törekedett, nem véletlen, hogy a Felsőoktatási Minőségi Díjat 2008-ban az országban elsőként érdemelte ki intézményi kategóriában. 2010-ben elnyerte a
10 kiváló egyetem minősítést, s számos kiválósági központtal rendelkezik (Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás Kiválósági Központ, Alkalmazott Anyagtudomány és Nanotechnológia Kiválósági Központ, Mechatronikai és Logisztikai Kiválósági Központ, Innovációs Gépészeti Tervezés és Technológiák Kiválósági Központ). A Miskolci Egyetem 278 éves történetének során mindvégig kiemelkedő és meghatározó szerepet töltött be az országban és a régióban. A felhalmozott ismeretek, az egyetem sokirányú beágyazottsága a megye, a régió életébe mindenképp indokolttá teszi, hogy a felemelkedés motorjaként kiemelkedő szerepet kapjon.