SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT



Hasonló dokumentumok
INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A Katona József Műszaki, Közgazdasági Szakképző Iskola és Gimnázium. Szervezeti és Működési Szabályzata 2011.

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

12. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.


Derkovits Gyula Általános Iskola

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Magyarországi Evangélikus Egyház -

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Német Nemzetiségi Óvoda-konyha Gyermekvár Alapító Okirata

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

1. Az intézmény neve. 2. Székhelye 1051 Budapest, Sas utca Tagintézményei /telephelyek/: Magyar Üzletemberképző Szakközépiskola

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

A L A P Í T Ó OKIRAT

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 249/2003. (X. 1.) számú. h a t á r o z a t a

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

2011. szeptember 29. 1

/ egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 29-ÉN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út )

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Átírás:

YBL MIKLÓS ÉPÍTŐIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2011. 1 1 4 9 B u d ap e st, V á r n a u. 2 1 /B. te le fo n : +3 6 1 3 8 3 8 6 0 6 ; + 3 6 1 3 8 3 7 7 5 2 ; + 3 6 1 3 6 3 7 4 5 9 fa x: + 3 6 1 3 6 3 7 4 5 9 e - m a il:yb le sz i@ yb l e s z i.h u

I. Bevezetés A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az YBL Miklós Építőipari Szakképző Iskola 1149 Budapest, Várna u. 21/b belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket jelen Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: SZMSZ) határozza meg. 1. Az SZMSZ célja, tartalma A SZMSZ célja, hogy a törvénybe foglalt jogi magatartások minél hatékonyabban érvényesüljenek közoktatási intézményünkben. A SZMSZ tartalma nem állhat ellentétben jogszabályokkal, sem egyéb intézményi alapdokumentummal, nem vonhat el törvény, vagy rendelet által biztosított jogot, nem is szűkítheti azt, kivéve, ha maga a jogszabály erre felhatalmazást ad. 2. Jogszabályi háttér A SZMSZ szabályozási körét meghatározó jogszabályok: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet (továbbiakban: R.) az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ámr.) a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. r.) a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Tpr.) a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről 23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet a 4/2010. (I. 19.) OKM rendelet az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól szóló 44/2007. (XII. 29.) OKM rendelet További, az intézmény működését meghatározó jogszabályok: az alapító okiratban foglaltakat a jogszabályban megjelölt szerv vagy felügyeleti szerv által jóváhagyott SZMSZ-ban részletezni kell (Ámr. 292./2009. (XII.19.) (20. (2) bekezdés) a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló mindenkor hatályos törvények az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 2 / 122

a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, amelyet módosított a 2009. évi CXXXV. törvény a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény a diákigazolványról szóló 17/2005. (II.8.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról szóló 130/1995. (X. 26.) Korm. rendelet a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az Óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet a két tanítási nyelvű iskolai oktatás irányelvének kiadásáról szóló 26/1997. (VII. 10.) MKM rendelet a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról szóló 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről, valamint egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 17/2004. (V. 20.) OM rendelet a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet, valamint az Országos képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény végrehajtásáról szóló 13/2004. (IV. 27.) OM rendelet az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet a családi pótlék személyre szóló felhasználása során követendő eljárásról 11/2010. (X. 6.) NEFMI rendelete 331/2006. (XII. 23.) Korm. rend. a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről a gazdasági kamarákról szóló, többször módosított 1999. évi CXXI. törvény, 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelete az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendje 3. Az SZMSZ hatálya A SZMSZ hatály kiterjed az intézménnyel jogviszonyban álló személyekre, valamint mindazokra, akik belépnek az intézmény területére, használják helyiségeit, létesítményeit. A SZMSZ előírásai érvényesek az intézmény területén a benntartózkodás ideje alatt, valamint az intézmény által külső helyszínen szervezett rendezvényeken a rendezvények ideje alatt. 3 / 122

I. Intézményi alapadatok 1. Intézményi azonosítók a) Neve: YBL Miklós Építőipari Szakképző Iskola b) Székhelye: Budapest, XIV., Várna u. 21/b c) Telephelyei: Budapest, XIV., Öv u. 33. Budapest, XIV., Öv u. 31. Budapest, XIV., Öv u. 29. Budapest, XIV. Pillangó út 32. d) Az Intézmény létrehozásáról szóló határozat száma: e) Az Intézmény törzskönyvi azonosítója: f) Törzskönyvi bejegyzés dátuma: 1230/C/1992. (VIII. 14.) Főv. Kgy. határozat 490968 1980. 12. 15. g) Alapító okirat száma: 1909/2011.(VI.22.) Főv. Kgy. határozat h) Alapító okirat kelte: 2011. július 29. i) Alapítás időpontja: 1992. (jogelőd: 1958.) j) OM azonosító: 035456 k) KSH azonosító: 15490964-8532-32201 l) PIR azonosító: 490968 m) Adóalanyiság: az Intézmény nem ÁFA alany n) Adószám: az Intézmény adószámmal nem rendelkezik o) Bankszámlaszám: az Intézmény bankszámlaszámmal nem rendelkezik n) címkód: 370703 2. Az intézmény tevékenységei a) Az intézmény alaptevékenységei Az intézmény szakágazati besorolása: 853200 Szakmai középfokú oktatás A PM 2010-től hatályos szakfeladat rendje szerint: Alap szakfeladata: 853211-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 853221-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 853231-1 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 854211-1 Felsőfokú szakképzés További szakfeladatai: 562913-1 Iskolai intézményi étkeztetés 853000-1 Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 853121-1 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) 4 / 122

Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-853122-1 12/13. évfolyam) 853124-1 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853131-1 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. 853132-1 évfolyam) 853134-1 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9-10. évfolyam) 853135-1 Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali 853212-1 rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853214-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853222-1 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 853224-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai 853232-1 szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon 853234-1 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés 855917-1 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 855918-1 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése Az intézmény alap, illetve speciális feladatai: Sajátos nevelési igényű (látássérült, hallássérült, mozgássérült, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő) tanulók integrált oktatása. A jóváhagyott pedagógiai, szakmai program szerint az évfolyamok száma: szakközépiskola: párhuzamos oktatás: 4 (9-12) (kifutó jelleggel) középiskolai évfolyamokon: 4 (9-12) szakképző évfolyamokon: a hatályos Országos Képzési Jegyzék szerint szakiskola: általános műveltséget megalapozó évfolyamok: 2 (9-10) felzárkóztató oktatás: 1 illetve 2 szakképző évfolyamokon: a hatályos Országos Képzési Jegyzék szerint előrehozott szakképzés a Kt. 27. (4) alapján a hatályos Országos Képzési Jegyzék szerint Az intézménybe felvehető maximális gyermek, tanulólétszám: óvodai férőhely: --- nappali rendszerű képzés, nappali rendszerű felnőtt oktatás férőhelye: 1100 nem nappali rendszerű felnőtt oktatás férőhelye: 300 bentlakásos intézményi férőhelye: --- 5 / 122

b) Szakmai képzés Szakmacsoport: Művészet, közművelődés, kommunikáció Építészet Közlekedés Új osztályok, szakmacsoportokon belül indítandó szakmák és létszámok meghatározásáról a fenntartó a tanév tervezésének időszakában dönt. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 67. (5) bekezdése és a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. (5) bekezdése alapján az intézmény saját tanulói mellett a szakképzési évfolyamán felkészíti a szakképzési évfolyam követelményeire a befejező és szakmai vizsgára az Építészet, Művészet, közművelődés, kommunikáció és Közlekedés szakmacsoportban a Pogány Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építészeti, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium és a Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szakközépiskola végzett tanulóit. c) Szabad kapacitás kihasználása érdekében végzett alaptevékenységek 855937-2 M.n.s. egyéb felnőttoktatás 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 856000-2 Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása 931204-2 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 856091-2 Szakképzési és felnőttképzési támogatások 855941-2 Iskolarendszeren kívüli ISCED 2 szintű OKJ-s képzés 855942-2 Iskolarendszeren kívüli ISCED 3 szintű OKJ-s képzés 855943-2 Iskolarendszeren kívüli ISCED 4 szintű OKJ-s képzés 855944-2 Iskolarendszeren kívüli ISCED 5 szintű OKJ-s képzés d) Vállalkozási tevékenysége: Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat. e) Egyéb tevékenységek A KMOP-4.1.1/A-2008-0004 és TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0013 azonosító számú uniós projektek fenntartásával járó feladatok ellátása. A költségvetési szerv feladatellátását szolgáló önkormányzati vagyon: Budapest XIV. kerület 32068/4 hrsz-ú 1683 m 2 területű, valóságban Budapest XIV. kerület Várna u. 21/b. szám alatt lévő, a Fővárosi Önkormányzati tulajdonát képező korlátozottan forgalomképes felépítményes ingatlan használata. Budapest XIV. kerület 39675/9 hrsz-ú 2890 m 2 területű, valóságban Budapest XIV. kerület Öv u. 29. szám alatt lévő, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező korlátozottan forgalomképes ingatlan használata. 6 / 122

Budapest XIV. kerület 39674/1 hrsz-ú 2762 m 2 területű, valóságban Budapest XIV. kerület Öv u. 31. szám alatt lévő, a Főváros Önkormányzat tulajdonát képező korlátozottan forgalomképes ingatlan használata. Budapest XIV. kerület 39676/1 hrsz-ú 2590 m 2 területű, valóságban Budapest XIV. kerület Öv u. 33. szám alatt lévő, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező korlátozottan forgalomképes ingatlan használata. Budapest XIV. kerület 32068/12 hrsz-ú 2837 m 2 területű, valóságban Budapest XIV. kerület Pillangó u. 32. szám alatt lévő, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező, korlátozottan forgalomképes felépítményes ingatlan közös használata a Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolával, a Kós Károly Kollégiummal, a Gárdonyi Géza Kollégiummal és a Varga Katalin Kollégiummal. Vagyonértékű jogok, tárgyi eszközök (gépek, berendezések, felszerelések, járművek) használata leltár szerint. A közoktatási intézmény feladatellátására szolgáló vagyonnal való rendelkezési jogot a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló, mindenkor érvényes önkormányzati rendeletben szabályozott módon és feltételekkel az alapító okirat 5. pontjában megnevezett gazdasági szervezet gyakorolja a közte és a közoktatási intézmény között létrejött együttműködési megállapodás figyelembe vételével. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje és foglalkoztatási jogviszonyai: Az intézmény vezetőjét (igazgatóját) Budapest Főváros Közgyűlése pályázat útján határozott időre bízza meg. A foglalkoztatottakat az intézmény vezetője (igazgatója) közalkalmazotti jogviszony, munkaviszony illetve megbízási jogviszony keretében alkalmazza. A költségvetési szerv képviseletére jogosultak: Az intézmény vezetője (igazgatója), valamint az általa megbízott intézményi dolgozó. III. Szervezeti felépítés 1. A szervezeti egységek (intézményi közösségek) megnevezése Az iskola szervezeti felépítését és vezetési szerkezetét a mellékelt szervezeti diagram tartalmazza. a) Vezetők, vezetőség Az iskola élén az igazgató áll, akinek jogállását a magasabb vezető beosztásellátásával megbízott közalkalmazottakra vonatkozó rendelkezések határozzák meg. Az igazgatónak az iskola vezetésében fennálló felelősségét, képviseleti és döntési jogkörét a Ktv. állapítja meg. Ellátja továbbá a jogszabályok által a vezető hatáskörébe utalt - és át nem ruházható - feladatokat. Az igazgató, vezetői tevékenységét az igazgatóság segítségével látja el. 7 / 122

Az igazgatóság tagjai: igazgató általános igazgatóhelyettes Szakképzési igazgató helyettes TISZK Koordinációs, felnőttoktatási, felnőttképzési és TISZK Oktatási Központvezető igazgatóhelyettes gyakorlati oktatásvezető Az igazgatóság az igazgató döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő testülete. Munkáját éves munkaterv alapján végzi. Az iskola igazgatósága szükség szerinti gyakorisággal, de legalább havonta tanácskozik. 8 / 122

AZ ISKOLA SZERKEZETI FELÉPÍTÉSE IGAZGATÓ KÖNYVTÁROS OKTATÁS TECHNIKUS RENDSZERGAZDA ISKOLATITKÁR + 2 fő TANÜGYI ÜGYINTÉZŐ KÖNYVTÁROS ASSZISZTENS TISZK KOORDINÁLÓ TESTÜLET., TÁMOP, KMOP KONZULTATÍV TESTÜLET TISZK KOORDINÁCIÓS, FELNŐTTOKTATÁSI, FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS TISZK OKTATÁSI KÖZPONT-VEZETŐ IGAZGATÓHELYETTES SZAKKÉPZÉSI IGAZGATÓHELYETTES ÁLTALÁNOS IGAZGATÓHELYETTES GYAKORLATI OKTATÁSVEZETŐ MŰSZAKI VEZETŐ (TANMŰHELYVEZETŐ) MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐK MUNKAKÖZÖSSÉGVEZETŐK MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐ EU-S PROJEKTEK FENNTARTÁSÁT KOORDINÁLÓ MUNKATÁRS TANÁROK TANÁROK SZAKOKTATÓK MUNKAKÖZÖSSÉG VEZETŐK. TANÁROK 9 / 122

A vezetők közötti feladatmegosztás Az iskola igazgatója Kizárólagos hatáskörébe tartozik: az iskolával munkaviszonyban állók feletti teljes munkáltatói jog, a kötelezettségvállalási jogkör gyakorlása, tanulói jogviszony létesítése és megszüntetése, az intézmény képviselete, a szakmai, pedagógiai, nevelési tevékenység irányítása, a személyi és tárgyi feltételek biztosítása a költségvetés alapján, folyamatos belső ellenőrzés, együttműködés a szülők, a tanulók és a közalkalmazottak szervezeteivel, valamint a fenntartóval, postabontás (a levéltitok tiszteletben tartásával), kiadmányozás a következő ügyekben: szakmai bizonyítványok és jegyzőkönyvek, érettségi bizonyítványok és jegyzőkönyvek, igazgatói levelezés, igazgatói figyelmeztetések, intők és dicséretek, fegyelmi határozatok, együttműködési megállapodások, igazgatói utasítások, fenntartói, minisztériumi és hatósági levelezések, oklevelek, hirdetmények Közvetlenül irányítja és felügyeli az oktatástechnikus, a könyvtáros, a rendszergazda, az iskolatitkár és a nemzetközi kapcsolatokért felelős munkáját. a közvetlen irányítása alá tartozó dolgozók anyagi elismeréséért, ill. fegyelmi felelősségre vonás kezdeményezéséért. Az Építőipari TISZK Koordináló Testületének elnökeként ellátja a rá háruló feladatokat a TISZK Együttműködési Megállapodásban foglaltak szerint. Ellátja a munkáltatói feladatokat a TÁMOP 2.2.3 és a KMOP 4.1.1. Európai Uniós pályázatok fenntartását irányító menedzsmentek tagjainak vonatkozásában. Az igazgató munkáját az igazgatóság tagjai segítik. 10 / 122

Általános igazgatóhelyettes: Közvetlen felettese az iskola igazgatója. Feladatai átruházott hatáskörben: tanügy-igazgatási teendők ellátása, statisztikai adatszolgáltatás, a nevelő és oktató munka közvetlen irányítása és ellenőrzése, a személyi és tárgyi feltételek előkészítése, a nevelőtestület véleményezési, egyetértési és döntési jogkörébe tartozó előterjesztések előkészítése, az igazgató képviselete a tanulói fegyelmi tárgyalásokon, az osztályok szervezése, a beiskolázás bonyolítása, szervezése, a bizonyítványok, naplók és törzslapok ellenőrzése, záradékolása, az iskolai minőségbiztosítási rendszer fejlesztése és működtetése, az iskolában működő Mérés-értékelési és minőségfejlesztési csoport tevékenységének felügyelete a pedagógusok havi teljesítmény-elszámolásának keretében a hivatalos hiányzásjelentés elkészítése, az adott időszakban történt helyettesítések valódiságának ellenőrzése. Közvetlenül irányítja: a tanulói személyzeti csoport munkáját (gondoskodik a tanügy-igazgatási adminisztráció feltételrendszeréről és a tanügyi okiratok kezeléséről, irattározásáról), a tantárgy és órafelosztást, órarendkészítést, tanterem beosztást, a tanév rendjére vonatkozó igazgatói előterjesztés tervezet készítését, a beiskolázást, osztályok szervezését, a tanári ügyelet tevékenységét. Felelős a következőkért: a tanügy-igazgatási teendők területén jogszabályi előírások betartásáért, a statisztikai adatszolgáltatás helyességéért (iskolai és TISZK szinten egyaránt), a tantárgy és órafelosztásért, tanterembeosztásért, a tanulói személyzeti ügyekért, a közvetlen irányítása alá tartozó dolgozók adminisztrációs munkájáért, anyagi elismeréséért, kitüntetésekre felterjesztéséért, ill. fegyelmi felelősségre vonás kezdeményezéséért, a nevelési értekezletek előkészítéséért, az iskola tevékenységének színvonalas propagálásáért, a pedagógus közalkalmazottak elszámolásainak helyességéért (helyettesítés, tanórán kívüli tevékenységek). Kapcsolatot tart: a fenntartó önkormányzattal, szülői szervezettel (iskolai szintű), az iskolában dolgozó orvosokkal, védőnőkkel, 11 / 122

a KSH-val, a társiskolákkal (különös tekintettel az Építőipari TISZK-ben együttműködő iskolákra), a pedagógiai szervezetekkel, a kamarákkal, munkaügyi szervezetekkel Szakképzési igazgatóhelyettes Közvetlen felettese az iskola igazgatója. Feladatai átruházott hatáskörben az általa felügyelt területek vonatkozásában: a szakmai elméleti képzés színvonalas oktatásáért, a bizonyítványok, naplók és törzslapok ellenőrzése, záradékolása, az osztályok szervezése, az általa felügyelt területen, együttműködve az iskolai szintű feladat ellátásával statisztikai adatszolgáltatás előkészítése, a nevelő és oktató munka közvetlen irányítása és ellenőrzése, a személyi és tárgyi feltételek szervezése, előkészítése, a záróvizsgák teljes körű szervezése, lebonyolítása együttműködve szükség szerint az Igazgató helyettesekkel, és a Gyakorlati oktatásvezetővel, a beiskolázás előkészítése, az esetleges felvételi vizsgák lebonyolítása, a pedagógusok havi teljesítmény-elszámolásához a hivatalos hiányzásjelentés elkészítése, a helyettesítések valódiságának ellenőrzése, a továbbtanulással és a tanulói felmentésekkel kapcsolatos feladatok intézése, az igazgató szükség szerinti képviselete a fegyelmi tárgyalásokon, illetve szakmai fórumokon. Közvetlenül irányítja az általa felügyelt területek vonatkozásában: a pedagógusok, az éves munkatervben meghatározott munkaközösségek és a munkaközösségvezetők tevékenységét, a szakmai, javító-, osztályozó-, pótló és különbözeti vizsgáinak lebonyolítását, a tanulmányi és szakmai versenyeket, a beiskolázás lebonyolítását, a vendég tanulók oktatását, a szakmai vizsgák lebonyolítását a Gyakorlati Oktatásvezetővel és az Igazgató helyettesekkel történt egyeztetés szerint. Felelős a következőkért az általa felügyelt területek vonatkozásában: a tantárgy és órafelosztás előkészítéséért a szolgáltatott statisztikai adatok helyességéért, az oktatás, képzés megfelelő színvonaláért, a szakmai, javító-, osztályozó-, pótló és különbözeti vizsgák szervezéséért, a közvetlen irányítása alá tartozó dolgozók anyagi elismeréséért, kitüntetésekre felterjesztéséért, ill. fegyelmi felelősségre vonás kezdeményezéséért, a szükséges helyettesítések megszervezéséért, tankönyvellátás előkészítéséért, (a felügyelete alá tartozó munkaközösségek tankönyvigényeinek határidőre történő begyűjtéséért és a könyvtáros felé történő továbbításért.) szakmai vizsgák lebonyolításáért az Igazgatóhelyettesekkel, és a Gyakorlati oktatásvezetővel történt egyeztetés szerint, feladatainak maradéktalan elvégzéséért 12 / 122

az iskolai alapdokumentumok ismeretéért, és az azokban foglaltak betartásáért, ill. betartatásáért (Alapító Okirat, Pedagógia Program, SZMSZ, Házirend), szándékos károkozás, vagy nem rendeltetésszerű használatból származó kár esetén anyagilag felelős az okozott kárért, az egészségi állapotának, a munkaköri kötelezettségeinek ellátását befolyásoló változásokról az iskola igazgatójához szóló haladéktalan értesítés megtételéért, a pedagógus közalkalmazottak elszámolásainak helyességéért (túlóra, helyettesítés, tanórán kívüli tevékenységek), az igazgató egyedi megbízása szerint. Kapcsolatot tart: a társiskolákkal (különös tekintettel az Építőipari TISZK-ben együttműködő iskolákra, a pedagógiai és szakmai szervezetekkel, a képzésért felelős minisztériumokkal, szaktanárokkal, munkaközösség-vezetőkkel szükség szerint az igazgatóság többi tagjával a sikeres együttműködés érdekében, TISZK Koordinációs, felnőttoktatási, felnőttképzési és TISZK Oktatási Központvezető igazgatóhelyettes Közvetlen felettese az iskola igazgatója Feladatai átruházott hatáskörben az általa felügyelt területek vonatkozásában: Az Építőipari TISZK koordinálása: a budapesti Építőipari TISZK statisztikai adatszolgáltatás előkészítése, a TÁMOP-2.2.3-07/1-2F- 2008-0013 A szervezetfejlesztés, pedagógusok módszertani és szakmai fejlesztése, valamint tananyagfejlesztés az Építőipari TISZK-ben a szakképzés munkaerő-piaci elvárásainak megfelelően., valamint a KMOP 4.1.1/A-2008-0004 A szakképzés és felnőttképzés infrastruktúrájának fejlesztése, meglévő épület bontása, új tanműhelyi csarnok építése és a képzéshez szükséges eszközök beszerzése az Építőipari TISZK-ben, a szakképzés munkaerő-piaci elvárásainak megfelelően projektek fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátásának koordinálása, végrehajtásuk teljes körű felügyelete, a közös szakmai programok irányítása, megszervezése, lebonyolítása, koordinálás, a TISZK társiskolái közötti kapcsolattartás, az Építőipari TISZK Koordináló Testületének elnökeként az Ybl Miklós ÉSZI igazgatója helyett az igazgatóra, mint Koordináló Testület Elnökre háruló feladatokat a TISZK Együttműködési Megállapodásban foglaltak szerint, a TISZK Koordináló Testületi üléseinek előkészítése, vezetése, az üléseken hozott határozatok a TISZK éves munkatervébe foglaltak végrehajtatása az illetékesekkel, az Építőipari TISZK nyilvánosságának biztosítása (A TISZK szolgáltatásait népszerűsítő tájékoztatók, szórólapok szerkesztése, terjesztése) a pályakövetési rendszer koordinálása, az Ybl Miklós ÉSZI felnőttképzési szolgáltatásainak népszerűsítése, a tevékenység koordinálása, teljeskörű felügyelete. A felnőttképzés, felnőttoktatás, előkészítő évfolyami képzés a pedagógusok havi teljesítmény-elszámolásához a hivatalos hiányzásjelentés elkészítése, a helyettesítések valódiságának ellenőrzése, 13 / 122

az általa felügyelt területek képzéseinek koordinált fejlesztése és szervezése, a munkavállalói kompetenciák növelését célzó programok széleskörű alkalmazása, a felnőttképzés tematikájának megfelelően az egyes tanfolyamok órarendjének összeállításában történő részvétel, az előadók megbízási szerződéseivel kapcsolatos ügyintézés, a képzés lebonyolításához a tárgyi feltételek biztosítása, a képzéshez szükséges dokumentációk ellenőrzése, a tanfolyami napló előírás szerinti kiállítása és vezetése, az előadók erre vonatkozó eligazgatása, a képzés rendszeres ellenőrzése, a fegyelmezett tanulás biztosítása gondoskodás az óra- és vizsgadíjak számláinak előkészítéséről, a felnőttoktatással kapcsolatos információk gyűjtése és kezelése, a bizonyítványok, naplók és törzslapok ellenőrzése, záradékolása, a felnőttoktatási és a felnőttképzési záróvizsgák teljes körű irányítása, felügyelete, a vizsga (beszámoló) megszervezése, feltételek biztosításának irányítása, a felnőttképzési tanfolyamszervező munkájának irányítása és felügyelete a statisztikai adatszolgáltatás előkészítése, a továbbtanulással kapcsolatos feladatok intézése. Az építőipari TISZK Oktatási, gyakorlati és vizsga Központ zavartalan működésének biztosítása: az OK területén lévő képzési és szakképzési célt szolgáló épületekben, az ilyen rendeltetésű szabadtéri tanudvaron, a szakmai alapozó és a szakmai programok szerinti képzés, szakképzés időés térbeli megszervezése, a környezeti feltételek biztosítása (különös tekintettel a szakmai gyakorlati képzésre), a gyakorlati oktatásvezetővel történő egyeztetés figyelembe vételével, az iskola Oktatási Központjában dolgozó pedagógusok (szakoktató, szaktanár) munkájának, technikai feltétele szerezésének irányítása (szakmai, pedagógiai prioritásaik meghagyása mellett) közvetlen feletteseikkel történő egyeztetés figyelembe vételével, az Oktatási Központ technikai dolgozói munkarendjének megszervezése a Gazdasági Szervezet igazgatójával egyeztetett módon, munkájuk irányítása az Oktatási Központ üzemeltetésével kapcsolatos ügyintézés és a működési rend a Gazdasági Szervezet igazgatójával egyeztetett módon, részvétel a Központ költségvetésének összeállításában és teljesítésében biztosítja a Központ területén szervezett előadások, bemutatók színvonalas megtartását a TISZK projektkoordinátor bevonásával, biztosítja a Központ területén szervezett különféle szakmai és képesítő vizsgákhoz a környezeti, tárgyi feltételeket, egyeztetve a vizsgákért felelős iskolai tagokkal, vezetőkkel, biztosítja a Központ területén a különféle szakmai versenyekre a tanulók felkészítésének optimális körülményeit, iskolai vagy TISZK szintű rendezés esetén a versenyterület előkészítését, helyettese bevonásával, egyeztetve a gyakorlati oktatásvezetővel, a műszaki vezetővel. Közvetlenül irányítja az általa felügyelt területek vonatkozásában: az Építőipari TISZK fenntarthatóság, felnőttképzési, tananyagfejlesztés, minőségfejlesztés, marketing, esélyegyenlőség, környezettudatosság és humánerőforrás és innovációs munkacsoportokat, a felügyelete alá tartozó felnőttképzést, felnőttoktatást és előkészítő évfolyami képzést, a TISZK Koordináló Testület munkáját, a (felügyelete alá tartozó) pedagógusok, az éves munkatervben meghatározott munkaközösségek és a munkaközösség-vezetők tevékenységét, a szakmai, javító-, osztályozó-, pótló és különbözeti vizsgáinak lebonyolítását, a felügyelete alá tartozó tanulmányi versenyeit. felnőttképzési tanfolyamokra vonatkozó előzetes tanfolyami ütemterv készíttetése. A tanév végi beszámoló jelentéshez megadja a szükséges adatokat. 14 / 122

Felelős a következőkért az általa felügyelt területek vonatkozásában: az Építőipari TISZK koordinálásáért, a Koordináló Testület éves munkaterve tervezetének előkészítéséért, a TISZK Koordináló Testületének éves munkatervében foglaltak végrehajtásáért, koordináló testületi ülés megszervezéséért, vezetéséért, a szolgáltatott statisztikai adatok helyességéért, a közös szakmai programok megfelelő színvonaláért, a TISZK-es és szükség szerint iskolai rendezvények szervezéséért és színvonalas lebonyolításáért, a felügyelete alá tartozó területeken a szükséges helyettesítések megszervezéséért, TISZK szintű statisztikai adatszolgáltatás helyességéért, a közvetlen irányítása alá tartozó dolgozók anyagi elismeréséért, kitüntetésekre felterjesztéséért, ill. fegyelmi felelősségre vonás kezdeményezéséért, szakmai vizsgák lebonyolításáért az Igazgatóhelyettesek és a Gyakorlati oktatásvezetővel történt egyeztetés szerint, a feladatainak maradéktalan elvégzéséért, az iskolai alapdokumentumok ismeretéért, és az azokban foglaltak betartásáért, ill. betartatásáért (Alapító Okirat, Pedagógia Program, SZMSZ, Házirend) szándékos károkozás, vagy nem rendeltetésszerű használatból származó kár esetén anyagilag felelős az okozott kárért. az egészségi állapotának, a munkaköri kötelezettségeinek ellátását befolyásoló változásokról az iskola igazgatójához szóló haladéktalan értesítés megtételéért, a tantárgy és órafelosztás előkészítéséért a tagozaton, az oktatás, képzés megfelelő színvonaláért, az iskola tevékenységének színvonalas propagálásáért, a szakmai, javító-, osztályozó-, pótló és különbözeti vizsgák szervezéséért, a pedagógus közalkalmazottak elszámolásainak helyességéért (túlóra, helyettesítés, tanórán kívüli tevékenységek), tankönyvellátás előkészítéséért. az építőipari TISZK Oktatási Központ zavartalan működéséért a Központ területén történő gyakorlati, elméletigényes gyakorlati, elméleti foglalkozások megfelelő környezeti, tárgyi körülményeinek biztosításáért a gyakorlati oktatás vezetővel és a műszaki vezetővel együttműködve a Központ területén szervezett bemutatók, előadások, személyi, tárgyi feltételeinek biztosításáért a Gyakorlati oktatásvezetővel, Igazgatóhelyettesekkel történt egyeztetés szerint, a TISZK Oktatási Központban lévő a KMOP 4.1.1 projekt keretében elhelyezett, beüzemelt gépek, berendezések és az épületszerkezetek állagmegóvásáért a GSZ-szel együttműködve. Kapcsolatot tart: a társiskolákkal (különös tekintettel az Építőipari TISZK-ben együttműködő iskolákra), a pedagógiai és szakmai szervezetekkel, építőipari cégekkel, szakmai kamarákkal, a fenntartóval az általa irányított, illetve felügyelt területek vonatkozásában, TISZK-ekkel, szaktanárokkal, a szakmai munkaközösség vezetőkkel, magyarországi és határon túli építész iskolákkal, a TISZK Koordináló Testületek mellett működő munkacsoportok vezetőivel, szükség szerint az igazgatóság többi tagjával a sikeres együttműködés érdekében, az igazgató egyedi megbízása szerint. 15 / 122

Gyakorlati oktatásvezető: Közvetlen felettese az iskola igazgatója. Feladatai átruházott hatáskörben: a gyakorlati feladatok elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek előkészítése, a központi programokban meghatározott tárgyi feltételek biztosítása (tanévenként meghatározott keretösszegig), a gyakorlati csoportok munkájának szervezése és folyamatos, teljes körű ellenőrzése (anyagszükséglet, technológia, létszám, egészség és munkavédelem, időtartam, minőség), a munkavédelemről szóló 1993. XCIII. törvény 54. és 55. -ban foglalt munkáltatói feladatok ellátása, figyelembe véve a 32/1994.(XI.10.) IKM rendeletét az ÉKBSZ-ről, valamint a 8/1998.(III.31.) MüM. rendeletben foglaltakat, a különbözeti és osztályozó, a szintvizsgák és szakmai vizsgák gyakorlati részeinek szervezése, a tanszervíz zavartalan működtetése. Közvetlenül irányítja: irányítja és felügyeli a megbízása szerinti szakmai képesítések területén a szakoktatók és munkaközösségeik tevékenységét, a szakoktatók folyamatos és egyenletes leterhelésének megvalósítását, a szakoktatók szakmai továbbképzését a humán előadóval egyeztetett módon történő szervezését. Felelős a következőkért: a szakmák színvonalas gyakorlati oktatásáért, az alapképzéstől a záróvizsgáig, gyakorló anyag-és szerszámszükséglet, valamint munkaruha és védőeszköz igényfelméréséért, összeállításáért, a szakoktatók elszámolásainak helyességéért (anyagelszámolás, leterhelés, túlóra, helyettesítés), az egészségvédelmi és munkavédelmi előírások betarttatásának ellenőrzéséért a gyakorló helyeken, a szakmai, a szint, különbözeti és osztályozó vizsgák magas színvonalú lebonyolításáért, a tanulócsoportok tanmenetének és helyi tanterve szerinti megvalósításáért és a szükséges anyagokért, munkaeszközökért, technológiai dokumentációkért és a munkafolyamat ellenőrzéséért, a tanműhely eszközeinek (gépeinek, berendezéseinek) és az egyes munkahelyeknek az előírt biztonsági berendezésekkel való ellátásáért és azok jó állapotban tartásáért, a munkavédelmi szemlék által feltárt (a tanulók testi épségét fenyegető) veszélyek megelőzéséért a szükséges intézkedések megtételéért, a tanszervíz által üzemeltetett gépek és egyéb berendezések, eszközök mennyiségének, minőségének évente legalább egyszer történő felülvizsgálatáért, és a fentiek nyilvántartási kartonjaival egyeztetéséért, a tanulócsoportok folyamatos látogatásáért, ellenőrzéséért, az anyagellátásért, a szerszámok gépek, eszközök állapotáért, karbantartásáért, a technológiai fegyelem betartásáért, hanyag kezelés esetén történő felelősségre vonásért, vagy arra az igazgatónak tett javaslatért, az ellenőrzésről készített feljegyzésért, melynek egy példányát leadja az igazgatónak, a tanulók anyagi és erkölcsi elismerése tekintetében javaslattételi jogainak gyakorlásáért, a tanulócsoportok munkáinak ütemezéséért, tervezéséért, 16 / 122

a tanszervíz által végzett munka minőségéért, szakszerűségéért, a rendelkezésére bocsátott eszközök, anyagok kezeléséért és azok gazdaságos felhasználásáért, a munkák kivitelezése során a munka- és balesetvédelmi előírások betartásáért, a tanév végi beszámoló jelentéshez a szükséges adatok szolgáltatásáért, a tűzvédelmi és munkavédelmi előírások betartatásáért a tanműhelyben. Kapcsolatot tart (szakterületén): igazgató-helyettesekkel, műszaki vezetővel, Oktatási Központ-vezetővel, a megbízókkal, a gyakorlati oktatást végzőkkel, a kamarákkal, szakmai és pedagógiai szervezetekkel, a társiskolákkal (különös tekintettel az Építőipari TISZK-ben együttműködő iskolákra). az igazgató egyedi megbízása szerint. 17 / 122

Az iskolavezetőség Az igazgató döntés-előkészítő, véleményező, javaslattevő testülete. Az iskolavezetőség tagjai: az igazgatóság, műszaki vezető (tanműhelyvezető), a munkaközösségek vezetői, a KAT elnöke, a DÖK munkáját segítő pedagógus, az iskolában működő szakszervezetek titkárai, Mérésértékelési Csoportvezető Minőségfejlesztési Csoportvezető TISZK minőségirányítási vezető Az iskola működtetése szempontjából szükségessé váló időpontokban tanácskoznak, de kéthavonta legalább 1 alkalommal. Munkáját éves munkaterv alapján végzi. Az ülések összehívása az igazgató feladata. Az ülésre - napirendi ponttól függően - meghívható, a szülői munkaközösség képviselője és a DÖK. Az operatív napi vezetési ügyekben az igazgató szükség esetén az érintett iskolavezetőségi taggal soron kívül, a szakterület működtetése szempontjából szükségessé váló időpontokban megbeszélést tart. Az igazgatóság helyettesítési rendje Az igazgatót akadályoztatása esetén - az azonnali döntést nem igénylő kizárólagos hatáskörében, valamint a gazdálkodási jogkörbe tartozó ügyek kivételével - teljes felelősséggel az általános igazgatóhelyettes helyettesíti. Az igazgató tartós távolléte esetén gyakorolja a kizárólagos jogköreként fenntartott hatásköröket a következők kivételével: - bérezési kérdések, - alkalmazás, - 100.000.- Ft feletti kötelezettségvállalás. Tartós távollétnek minősül a 2 héten túli folyamatos távollét. Az igazgató és az általános igazgatóhelyettes egyidejű akadályoztatása esetén az igazgató helyettesítése az igazgatóság megbízott tagjának a feladata, eseti megbízás szerinti jogkörrel. Tartós távollét esetén: az általános igazgatóhelyettest (3 napon túl) a szakképzési igazgatóhelyettes a szakképzési igazgatóhelyettest (3 napon túl) a TISZK Koordinációs, felnőttoktatási, felnőttképzési és TISZK Oktatási Központ-vezető igazgatóhelyettes (és fordítva), a gyakorlati oktatásvezetőt (5 napon túl) a Műszaki vezető (Tanműhelyvezető) Megjegyzés [LT1]: Papíron külön Megjegyzés [LT2]: 18 / 122

b) Gazdasági szervezet felépítése és feladata EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Budapest Főváros Közgyűlése által 1301/2011. (V.25.) Főv.Kgy. határozattal alapított Építőipari TISZK (1087 Budapest, Mosonyi u.6.) Gazdasági Szervezete, mint önállóan működő és gazdálkodó, teljes jogkörű, költségvetési szerv (továbbiakban: GSZ), valamint a..iskola (. Budapest,..)önállóan működő költségvetési szerv (továbbiakban: intézmény) között a munkamegosztás és a felelősségvállalás alapján az intézmények működtetésének, a gazdálkodás megszervezésének és irányításának, a vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok teljesítésének, a pénzügyi, számviteli rend betartásának tárgyában való együttműködés érdekében. A Megállapodás az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. számú törvény és a végrehajtására kiadott az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet (Ámr) alapján készült. Az Együttműködési Megállapodást az Intézmény nevében Sulyok Istvánné igazgató (továbbiakban: intézményigazgató), és a GSZ nevében Kálmán Márta igazgató (továbbiakban: GSZ igazgató) kötik. Jelen megállapodás az aláírás után a fenntartó Fővárosi Önkormányzat főjegyzőjének ellenjegyzésével válik hatályossá. 19 / 122

A Megállapodás tartalma I. Az együttműködés általános szempontjai... 22 II. Az együttműködés területei és feladatai a gazdálkodás során... 24 III. Működtetési és üzemeltetési feladatok rendje... 34 IV. Belső pénzügyi ellenőrzés működtetése és feladata... 38 V. Kötelező és indokolt szabályzatok... 39 I. Az együttműködés általános szempontjai Alapelvek Az együttműködés Budapest Főváros Közgyűlése által alapított, két egyenrangú, önálló, speciális munkamegosztásban együttdolgozó költségvetési intézmény között jön létre. Az egyik az iskola, szakmai munkáját a közoktatással és az oktató-nevelőmunkával kapcsolatos hatályos jogszabályok alapján végzi, ennek a munkának a tárgyi, infrastrukturális, szolgáltatási hátterét és kereteit pedig a másik, a gazdasági ellátó szervezet biztosítja az elvárások szerint az eddigieknél racionálisabban, hatékonyabban és takarékosabban a fennálló jogi háttér figyelembevételével. I.1 A GSZ és az intézmény együttműködésének célja A szakmai feladatok jogszabályoknak, és az iskola pedagógiai programjának megfelelő, ütemezett, jó minőségű ellátása. A szabályos, gazdaságos, hatékony és eredményes intézményi gazdálkodás szervezeti kereteinek és feltételeinek megteremtése, folyamatos biztosítása. Az Együttműködési Megállapodás tartalmazza az Ámr 16. (4) bekezdés szerint a GSZ igazgatója és az intézményigazgató közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét. I.2 Az Együttműködés keretei a) A GSZ biztosítja az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. Rendelet (továbbiakban: Ámr.)15. -a (2) bekezdés szerint a költségvetési szerv költségvetésének előirányzatai tekintetében a gazdálkodással, könyvvezetéssel és az adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat, a költségvetési szerv működtetésével, üzemeltetésével, a költségvetési szerv vagyongazdálkodása körében a beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, védelmével kapcsolatos feladatokat, meghatározott gazdálkodással, könyvvezetéssel, adatszolgáltatással és működtetéssel, üzemeltetéssel, vagyongazdálkodással kapcsolatos feladatokat, figyelembe véve az oktatási-nevelési tevékenységhez kapcsolódó jogszabályokat. b) Az együttműködés nem csorbíthatja az iskola szakmai önállóságát a törvényi megfelelőség és a pénzügyi keretek megléte esetén. 20 / 122