9.00 órára összehívott ülésének könyvéből Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10 igen szavazattal 0 29/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2014. február 18-án (kedd) de.: 9.00 órára összehívott ülésének napirendjét az alábbiak szerint elfogadta: 1. Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására Előterjesztő: Hamza Gábor 2. Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (III. 12.) önkormányzati rendelet módosítására Előterjesztő: Hamza Gábor 3. Előterjesztés a Polgármesteri Hivatal 2013. évi tevékenységéről Előterjesztő: Bagolyné Szűcs Mariann 4. Előterjesztés alapító okiratok módosítására Előterjesztő: Hamza Gábor 5. Előterjesztés sportöltöző felújítására pályázat benyújtása ügyében Előterjesztő: Hamza Gábor 6. Előterjesztés az Eszterlánc Óvoda fűtésrendszerének korszerűsítésére, valamint napkollektor, illetve napelem rendszer kiépítésére vonatkozó pályázat benyújtása tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor 7. Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzatának tulajdonában lévő martinkai legelő használatba adása tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor 8. Előterjesztés testvértelepülés küldöttségének fogadása és megállapodás tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor 9. Előterjesztés a szavazatszámláló bizottságok tagjai megválasztására Előterjesztő: Bagolyné Szűcs Mariann 10. Előterjesztés víziközművek üzemeltetési díja tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására 30/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy az Óvoda épületében lévő beépített vízlágyító, légkezelő és fűtő berendezések 2014. évi karbantartási, üzemeltetési szerződéseinek megkötésére bruttó 852 E Ft összeget biztosít a 2014. évi költségvetésében. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a 2014. február 18-án előterjesztésre kerülő költségvetési rendelet-tervezetbe kerüljön beépítésre a határozatban biztosított előirányzat. Határidő: 2014. évi költségvetési rendelet elfogadása Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására 31/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Hajdúsámson Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata részére 5.500 E Ft önkormányzati támogatást biztosít, melynek kifizetése az igényekhez mérten folyamatosan történik. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az előirányzat biztosítása érdekében a 2014. február 18-án előterjesztésre kerülő költségvetési rendelet-tervezet a döntésnek megfelelően kerüljön beépítésre. Határidő: 2014. évi költségvetési rendelet elfogadása Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 igen szavazattal 1 ellenszavazattal és 5 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 32/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2014. évi költségvetés elfogadása tárgyában készült fakivágás fedezetére 4 millió forint kiadási előirányzat biztosítására, valamint a fa értékesítéséből származó bevételként 2 millió forint bevételi előirányzat beépítésére vonatkozó 3. sz. határozati javaslatot elutasítja.
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására 33/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy az Eszterlánc Óvodában az engedélyezett 6 pedagógiai asszisztensi álláshely pénzügyi fedezetét az önkormányzat 2014. évi költségvetésében 2014. július 1. napjától 2014. december 31. napjáig biztosítja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az óvodavezetőt a döntésről értesítse. Felelős: Hamza Gábor Váradi Lászlóné óvodavezető Határidő: 2014. február 28.
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására 34/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete hivatkozással a könyvtári és a közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, valamint a muzeális intézmények szakmai támogatásának 2014. évi szabályairól szóló 9/2014. (II.3.) EMMI rendelet 6. - 8. -aiban foglaltakra - határozza el, hogy a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény közművelődési támogatásának igénybevételéhez 200.000 Ft, azaz kettőszázezer forint összegű önrészt biztosít. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az önrésznek az önkormányzat 2014. évi költségvetésében történő biztosításáról és a támogatási kérelem határidőre történő benyújtásáról intézkedjen. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az intézmény igazgatóját a döntésről értesítse. Felelős: Hamza Gábor Tarné Hajdú Judit igazgató Határidő: 2014. március 25.
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 35/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy kezdeményezzen tárgyalást a házi orvosokkal, hogy többletforrás bevonása nélkül az ügyeleti díj mértéke növelésére sor kerülhessen. Felkéri továbbá a Polgármestert, hogy a tárgyalás eredményéről a Képviselő-testületet tájékoztassa. Határidő: 2014. március 31. Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására 36/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Hajdúsámson, Kossuth utca 11-15. sz. alatt lévő Óvoda külső teraszburkolatának javítására max. 2 500 000 Ft összeget biztosít a 2014. évi költségvetésében, a felhalmozási hiány egyidejű növelésével, mely hitelfelvételt jelent. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a 2014. február 18-án előterjesztésre kerülő költségvetési rendelet-tervezetbe kerüljön beépítésre a határozatban biztosított előirányzat. Határidő: 2014. évi költségvetési rendelet elfogadása Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására 37/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Helytörténeti Múzeum és Könyvtár épületében 2 db bukó-nyíló ablak beépítésére bruttó 250.000 Ft összeget biztosít a 2014. évi költségvetésében, a felhalmozási hiány egyidejű növelésével, mely hitelfelvételt jelent. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a 2014. február 18-án előterjesztésre kerülő költségvetési rendelet-tervezetbe kerüljön beépítésre a határozatban biztosított előirányzat. Határidő: 2014. évi költségvetési rendelet elfogadása Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 38/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Hajdúsámson, Kertész utcai ingatlanokra vonatkozó szennyvíz érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére bruttó 1 280 000 Ft összeget biztosít a 2014. évi költségvetésében a felhalmozási hiány egyidejű növelésével, mely hitelfelvételt jelent. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a 2014. február 18-án előterjesztésre kerülő költségvetési rendelet-tervezetbe kerüljön beépítésre a határozatban biztosított előirányzat. Határidő: 2014. évi költségvetési rendelet elfogadása Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 39/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy az A-B épület használatbavételi engedélyének kiadásához szükséges - Petőfi utca felőli útcsatlakozás ingatlanon belüli szélesítése és szilárd felület (beton vagy aszfalt) kialakítása 5,5 m szélességében, illetve parkolók kialakítása - feladatok elvégzésére bruttó 2.000.000 Ft összeget biztosít a 2014. évi költségvetésében a felhalmozási hiány egyidejű növelésével, mely hitelfelvételt jelent. Határidő: 2014. évi költségvetési rendelet elfogadása Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására 40/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy az Eszterlánc Óvoda légkezelő berendezés légbeszívó egységének jégtelenítésére bruttó 400.050 Ft összeget biztosít a 2014. évi költségvetésében a felhalmozási hiány egyidejű növelésével, mely hitelfelvételt jelent. Határidő: 2014. évi költségvetési rendelet elfogadása Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 1. n a p i r e n d Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének elfogadására 41/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy az alábbi célok megvalósítása érdekében megfelelő forrásbevonást, illetve pályázati lehetőségeket keres: - Települési utcaneves térkép beszerzése - Játszótéri eszközök felülvizsgálata - Hajdúsámson, Garai utca csatorna mentén védőkorlát készítése - Intézmények érintésvédelmi, tűzvédelmi, villámvédelmi felülvizsgálata - Integrált településfejlesztési stratégia készítése - Belterületi, külterületi, zártkerti alaptérkép beszerzése - Önkormányzati erdőgazdálkodás - Csokonai-Munkácsy utca oszlopáthelyezés (tervezés, kivitelezés) - Hajdúsámson-Martinka, Domb utca közvilágítási hálózat bővítés kb. 300 m - Közvilágítási lámpatestek felszerelése több helyszínen - Közvilágítási hálózatbővítés és lámpatest felszerelés (tervezés, kivitelezés) - Oncsa rendezvények megtartásához végleges áramlekötés biztosítása - Alkotmány utca járdaépítés - Kút utcai csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése - Hajdúsámson-Martinka Szondi u. Főző u. csapadékvíz elvezetés tervezése, kivitelezése - Polgármesteri Hivatal A épület homlokzatfestés, burkolás, belső festés - Sámsonkert településrészen helységnév és utcanév táblák elhelyezése - Sámsonkerti játszótér felülvizsgálata - Sámsonkert, Szűcs utcán a 140. és 146. szám elé lámpatest elhelyezése - Hajnal utca folytatásában 2 db. lámpatest elhelyezése - Sámsonkert Fő utca Mézes utca karbantartása - Hajdúsámson Ág utca, Veres Péter utca, Irinyi utca útkarbantartás - Hajdúsámson, buszfordulónál útkarbantartás (Árpád u. vége) A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy megfelelő forrásbevonás, illetve pályázati lehetőség esetén azt terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: folyamatos Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 3. n a p i r e n d Előterjesztés a i hivatal 2013. évi tevékenységéről Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 42/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete - a Magyarország Helyi Önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 81. (3) bekezdés f) pontjában foglaltaknak eleget téve - a Polgármesteri Hivatal 2013. évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 4. n a p i r e n d Előterjesztés alapító okiratok módosítására 43/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Hajdúsámsoni Polgármesteri Hivatal alapító okiratát az 1. számú melléklet szerint módosítja és a 2. sz. mellékletben foglaltak szerint egységes szerkezetben elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket szíveskedjen megtenni. Határidő: 2014. február 28. Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 4. n a p i r e n d Előterjesztés alapító okiratok módosítására 44/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy az Eszterlánc Óvoda alapító okiratát a 1. számú melléklet szerint módosítja és a 2. sz. mellékletben foglaltak szerint egységes szerkezetben elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket szíveskedjen megtenni. Határidő: 2014. február 28. Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 4. n a p i r e n d Előterjesztés alapító okiratok módosítására 45/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény alapító okiratát az 1. számú melléklet szerint módosítja és a 2. sz. mellékletben foglaltak szerint egységes szerkezetben elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket szíveskedjen megtenni. Határidő: 2014. február 28. Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 5. n a p i r e n d Előterjesztés sportöltöző felújítására pályázat benyújtása ügyében 46/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Technikai Tömegsport és Ifjúsági Szabadidős Egyesület, Hajdúsámson Kossuth u. 14. sz. alatti, 2055/1 hrsz-ú ingatlanon lévő Sportpálya felújítására illetve egy új edzőpálya építésére vonatkozó Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelephely felújítási program tao előminősítéses pályázatát támogatja az alábbiak szerint: 1./ a Képviselő-testület az alábbi nyilatkozatok benyújtása esetén támogatja a pályázat benyújtását: - az Egyesület nyilatkozata arról, hogy a tervezett építési munkák hatósági engedélykötelesek vagy sem, - az Egyesület nyilatkozata arról, hogy az Egyesület jogosult-e a tervezett munkálatokhoz kapcsolódóan adókedvezmény igénybevételére a látványcsapatsportok támogatási rendszerében. - az Egyesület nyilatkozata arról, hogy az Egyesület által 2013-ban támogatást nyert Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelephely felújítási program a látványcsapatsportok támogatásának adókedvezménye (továbbiakban tao program) előminősítéses pályázat, valamint az Önkormányzat által szintén 2013-ban elnyert 8/2013. (III.29.) egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló BM rendelet alapján sportöltöző felújítására, illetve bővítésére vonatkozó folyamatban lévő projektek, illetve a jelenlegi pályázat megvalósítása egymással nem összeférhetetlen. Amennyiben fent felsorolt projektek, illetve a beadni kívánt pályázat egymással összeférhetetlen, úgy a 2013-ban elnyert pályázatok kerülnek megvalósításra. 2./ a Képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a Hajdúsámson Város Önkormányzata tulajdonában lévő Hajdúsámson, Kossuth u. 14. sz. alatti, 2055/1 hrsz-ú kivett, sportpálya és épület művelési ágú 1 ha 8547 m2 területű ingatlanon lévő Sportpályát a Technikai Tömegsport és Ifjúsági Szabadidős Egyesület (4251 Hajdúsámson, Kossuth utca 14.) felújítsa, illetve egy új edzőpályát építsen. 3./ a Képviselő-testület a 2055/1 hrsz-ú ingatlan sportcélú hasznosítását a támogatással felújításra kerülő sportpályára, illetve az új építésű edzőpályára vonatkozóan fenntartási kötelezettséget nem vállal, az kizárólag az Egyesületet terheli. 4./ a Képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a felújításra került épület üzembe helyezését követő 30 napon belül a Magyar Állam javára az ingatlan-nyilvántartásba az igénybe vett támogatás mértékéig 5 évre jelzálogjog kerüljön bejegyzésre. A hozzájárulás megadásának feltétele, hogy az Egyesület átadja nyilatkozatait arra vonatkozóan, hogy a tervezett építési munkák hatósági engedélykötelesek vagy sem, valamint, hogy az Egyesület
jogosult-e a tervezett munkálatokhoz kapcsolódóan adókedvezmény igénybevételére a látvány-csapatsportok támogatási rendszerében. 5./ a Képviselő-testület elhatározza, hogy a projekt megvalósításához szükséges önerőt elszámolási kötelezettség mellett maximum bruttó 3.000.000 Ft értékben biztosítja a felhalmozási hiány egyidejű növelésével, amely hitelfelvételt jelent. A Képviselő-testület kinyilatkozza továbbá, hogy az Egyesület pályázatával kapcsolatosan a határozatban foglalt hozzájárulásokon kívül semmilyen anyagi és egyéb kötelezettséget semmilyen jogcímen nem vállal. A Képviselő-testület felkéri a t a határozatban rögzített hozzájáruló nyilatkozatok kiadására, az Önkormányzat ügyvédje közreműködésével üzemeltetési és pénzeszköz átadásátvételi megállapodások elkészítésére és aláírására, valamint az ezzel kapcsolatos valamennyi intézkedés megtételére. Határidő: hozzájáruló nyilatkozatok kiadására, és megállapodások megkötésére: azonnal Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 5. n a p i r e n d Előterjesztés sportöltöző felújítására pályázat benyújtása ügyében 47/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a 46/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat szerinti hozzájáruló nyilatkozatok kiadására a Hajdúsámson Város Önkormányzata és a Technikai Tömegsport és Ifjúsági Szabadidős Egyesület a 4251 Hajdúsámson, Kossuth utca 14. közötti Megállapodás aláírását követően kerülhet sor. Megállapodásban szükséges rögzíteni, hogy a Technikai Tömegsport és Ifjúsági Szabadidős Egyesület a Hajdúsámson, Kossuth utca 14. sz. alatti 2055/1 hrsz-ú ingatlanra tervezett, pályázati támogatással felújításra kerülő Sportpályát, illetve az új építésű edzőpályát az Önkormányzat tulajdonába adja térítésmentesen az üzembe helyezést követő 5. év leteltét követő 3 hónapon belül. A Képviselő-testület felkéri a t, hogy a döntésről az Egyesületet értesítse, valamint felhatalmazza a határozatban foglalt megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 6. n a p i r e n d Előterjesztés az Eszterlánc óvoda fűtésrendszerének korszerűsítésére, valamint napkollektor, illetve napelem rendszer kiépítésére vonatkozó pályázat benyújtása tárgyában 48/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy az Eszterlánc Óvoda fűtésrendszerének korszerűsítésére, valamint napkollektor és napelem rendszer kiépítésére irányuló, a 4/2014. (I.31.) BM rendelet 2 (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel, illetve a Kvtv. 3. mellékletének 10. pontja szerinti intézményfejlesztési támogatásra benyújtott kérelmet tudomásul veszi. Határidő: azonnal Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 6. n a p i r e n d Előterjesztés az Eszterlánc óvoda fűtésrendszerének korszerűsítésére, valamint napkollektor, illetve napelem rendszer kiépítésére vonatkozó pályázat benyújtása tárgyában 49/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja, hogy az Eszterlánc Óvoda fűtésrendszerének korszerűsítésére, valamint napkollektor és napelem rendszer kiépítésére irányuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 5 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően használja. Határidő: azonnal Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 6. n a p i r e n d Előterjesztés az Eszterlánc óvoda fűtésrendszerének korszerűsítésére, valamint napkollektor, illetve napelem rendszer kiépítésére vonatkozó pályázat benyújtása tárgyában 50/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy biztosítja az Eszterlánc Óvoda fűtésrendszerének korszerűsítésére, valamint napkollektor és napelem rendszer megvalósításához szükséges önerőt maximum bruttó 3.333.333 Ft értékben a felhalmozási hiány egyidejű növelésével, amely hitelfelvételt jelent. A pályázat megvalósítása a működési kiadás csökkenését eredményezi, mely hosszútávon költségmegtakarítást eredményez, így javasolt a szükséges fedezet biztosítása. A Képviselő-testület felkéri a t a pályázat beadásával kapcsolatos valamennyi intézkedés megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 7. n a p i r e n d Előterjesztés a Hajdúsámson Város Önkormányzatának tulajdonában lévő martinkai legelő használatba adása tárgyában 51/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy az Önkormányzat tulajdonában lévő 0393/1 hrsz-ú, 37 ha 1755 m 2 nagyságú, legelő művelési ágú, valamint a 0395 hrsz-ú, 21 ha nagyságú, legelő művelési ágú területekre 5 év időtartamra haszonbérleti szerződést köt Nagy János Hajdúsámson, Bartók B. u. 27. sz. alatti lakos kérelmezővel évi 72.000 Ft/ha haszonbérleti díjért. A haszonbérleti díjat a felek évente felülvizsgálhatják. Haszonbérbe vevő vállalja a terület legeltetését, karbantartását, a területen kinövő friss fahajtások legeltetését, a Natura 2000 területek fenntartására vonatkozó előírásoknak eleget tesz. A Képviselő-testület felkéri a t a haszonbérleti szerződés ügyvéd általi megkötésével kapcsolatosan a szükséges összes intézkedés megtételére. Határidő: 2014. március 31. Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 8. n a p i r e n d Előterjesztés testvértelepülés küldöttségének fogadása és megállapodás tárgyában 52/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Csíkszentdomokosról 2014. február 19-én érkező delegáció itt tartózkodása költségeinek fedezetére 300.000 Ft, azaz háromszázezer Ft összeget az önkormányzat 2014. évi költségvetésében biztosít. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a delegáció fogadásával kapcsolatos szükséges intézkedéseket tegye meg. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a melléklet szerinti megállapodás aláírására. Határidő: 2014. február 19. Felelős: Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 9. n a p i r e n d Előterjesztés a szavazatszámláló bizottságok tagjai megválasztására 53/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 24. (1) bekezdésében, 25. -ában foglaltakra tekintettel a szavazatszámláló bizottságok tagjait és póttagjait az alábbiak szerint megválasztja: 1. sz. szavazatszámláló bizottság tagjai: 1. Gajdosné Zoványi Erika Mikszáth K. u. 8. 2. Hajdúné Nagy Ibolya Rózsa u. 58. 3. Szabó Mihályné Radnóti u. 47. 2. sz. szavazatszámláló bizottság tagjai: 1. Ádámku Ibolya Erzsébet Domb u. 34. 2. Kiss Sándor Malom u. 29. 3. Szankuné Szilágyi Tünde Széchenyi u. 37. 3. sz. szavazatszámláló bizottság tagjai: 1. Hegyes Zoltánné Hadházi u. 8. 2. Szabó János Béláné Hadházi u. 16/a. 3. Szabóné Török Krisztina Zöldfa u.8. 4. sz. szavazatszámláló bizottság tagjai: 1. Csonkáné Szíjjártó Valéria Csillag u. 1. 2. Sós István Jánosné Ág u. 7. 3. Pistai Józsefné Csire u. 5. 5. sz. szavazatszámláló bizottság tagjai: 1. Fogarasi Erika Nap u. 46. 2. Petrohai Zsolt Szatmári u. 98. 3. Szegedi Jánosné Kinizsi P. u. 10/a 6. sz. szavazatszámláló bizottság tagjai: 1. Deli Tamásné Munkácsy M. u. 19/1. 2. Hamarné Valentics Ilona Alkotmány u. 14. 3. Varga Jánosné Csokonai u. 6.
7. sz. szavazatszámláló bizottság tagjai: 1. Danka Ferencné Martinka, Debreceni u. 60. 2. Szántó Vincéné Martinka, Török u. 44. 3. Vári Ferencné Martinka, Darvas u. 49. 8. sz. szavazatszámláló bizottság: 1. Dobi Mária Sámsonkert, Mese u. 2. 2. Jócsák Istvánné Sámsonkert, Szűcs u. 90. 3. Kass Jenő Sámsonkert, Szűcs u. 60. 9. sz. szavazatszámláló bizottság tagjai: 1. Kádár László Sámsonkert, Pillangó u. 3. 2. Minárcsik Andrásné Sámsonkert, Mogyoró u. 8. 3. Dalmi Imréné Sámsonkert, Mogyoró u. 12. 10. sz. szavazatszámláló bizottság tagjai: Póttagok: 1. Pócsi Renáta Sámsonkert, Fő u. 55. 2. Süvöltős Mihályné Sámsonkert, Szűcs u. 31. 3. Szilágyiné Hüse Julianna Sámsonkert, Márvány u. 50. 1. Hollósi Attiláné Zrínyi u. 21. 2. Hollósi Melinda Zrínyi u. 21. 3. Tóthné Pataki Ildikó Hadházi u. 31/2 4. Kovács Istvánné Damjanich u. 3. 5. Fekete Sándorné Csire u. 60. 6. Pistai Zsuzsa Csire u. 5. 7. Major Istvánné Epreskert u. 14. 8. Nagyházi Jánosné Rákóczi u. 23. 9. Csigerné Hollmann Katalin Csokonai u. 10. 10. Ozsváth Csaba Csokonai u. 13. 11. Galláné Gergely Piroska Martinka, Darvas u. 39. 12. Nagyné Murányi Mária Martinka, Darvas u. 81. 13. Csigéné Zsadányi Mariann Sámsonkert, Egres u. 4/c. 14. Tóth Hajnalka Sámsonkert, Mester u. 8. A képviselő-testület felkéri a t, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjait, póttagjait megválasztásukról értesítse. Felelős: Bagolyné Szűcs Mariann Határidő: 2014. február 28.
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 10. n a p i r e n d Előterjesztés a víziközművek üzemeltetési díja tárgyában 54/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 31. -a alapján a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt-vel a 2012. június 29. napján létrejött ivóvíz viziközmű üzemeltetése tárgyú üzemeltetési szerződés tekintetében az üzemeltetésre átadott ivóvíz viziközmű vagyon bérleti díját 2012.07.01. 2012.12.31. napjáig 2.007.092 Ft összegben állapítja meg. Felkéri továbbá a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt.-t, hogy közölje mekkora összeget képvisel a 2012. második félévben megfizetett szennyvíz-csatorna víziközmű bérleti díjából a 2011. január 12. napján létrejött a KA projektben megvalósult önkormányzati szennyvíz víziközmű üzemeltetése tárgyú szerződés keretében megfizetett üzemeltetési díj összege. A Képviselő-testület felkéri a t, hogy a döntésről a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt.-t értesítse, valamint a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: Felelős: azonnal Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből 10. n a p i r e n d Előterjesztés a víziközművek üzemeltetési díja tárgyában 55/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 31. -a alapján a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt-vel (a továbbiakban: Üzemeltető) az ivóvíz-szolgáltatás és szennyvíz-csatorna szolgáltatás biztosítására kötött üzemeltetési szerződések alapján az ivóvíz és szennyvíz víziközmű eszközök üzemeletetéséért az Üzemeltető által fizetendő bérleti díjakat 2013. évtől az alábbiak szerint fogadja el: - ivóvíz víziközmű bérleti díja: 22,41 Ft/m 3 + ÁFA - szennyvíz-csatorna víziközmű bérleti díja: 19,50 Ft/m 3 + ÁFA A Képviselő-testület felkéri a t, hogy a döntésről a Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt.-t értesítse, valamint a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: Felelős: azonnal Hamza Gábor
9.00 órára összehívott ülésének könyvéből Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 igen szavazattal 0 ellenszavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 56/2014. (II. 18.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013.(III.28.) számú rendelete 14. (3) bekezdése alapján a következő lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja: 372/2012.(XII.20.), 16/2013.(II.14.), 17/2013.(II.14.), 144/2013.(V.16.), 245/2013.(IX.12.), 266/2013.(X.31.), 267/2013.(X.31.), 268/2013.(X.31.), 278/2013.(X.31.), 282/2013.(XI.28.), 290/2013.(XI.28.),291/2013.(XI.28.), 293/2013.(XI.28.),295/2013.(XI.28.),297/2013.(XI.28.), 303/2013.(XI.28.), 305/2013.(XII.10.), 306/2013.(XII.10.), 307/2013.(XII.10.), 308/2013.(XII.10.), 309/2013.(XII.10.), 310/2013.(XII.10.), 311/2013.(XII.10.), 313/2013.(XII.19.), 315/2013.(XII.19.), 316/2013.(XII.19.), 319/2013.(XII.19.), 320/2013.(XII.19.), 321/2013.(XII.19.), 323/2013.(XII.19.), 324/2013.(XII.19.), 325/2013.(XII.19.), 326/2013.(XII.19.), 327/2013.(XII.19.), 328/2013.(XII.19.), 2/2014.(I.16.), 5/2014.(I.23.), 6/2014.(I.23.), 7/2014.(I.23.), 8/2014.(I.23.), 9/2014.(I.23.), 11/2014.(I.23.), 12/2014.(I.23.), 13/2014.(I.23.), 14/2014.(I.23.), 16/2014.(I.23.), 17/2014.(I.23.). A Képviselő-testület felkéri a t, hogy a határozatok nyilvántartásán vezettesse át a fenti lejárt határidejű határozatok végrehajtásának tényét. Határidő: 2014. február 28. Felelős: Bagolyné Szűcs Mariann